Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Csillam!
Én hasonló korú pocakos vagyok, holnap töltöm be a 18. hetet. Csak nem találkozunk majd a szülőszobában Kép?
A védőnőnél, háziorvosnál és itthon folyamatosan 100/60-as értéket mérünk, az orvosnál meg madjnem 140/100 volt. Meg is ijedtem egy kicsit, mert a súlyom is magas, de csak ott magas az érték, így megnyugodtam. A pulzusom 80-90 körül van általában.

Olvastam, hogy téma volt a beöntés. Én nagyon féltem tőle, de szerencsésen túléltem és nem egyáltalán nem volt szörnyű. Ja és 1 ujjnyival nyitottabb lettem a hatására. Tényleg igaz, hogy nem szabad kijönni akkor, amikor azt hiszed készen vagy, hanem várni kell még, meg több menetes (bocs) a dolog Kép. Nekem nem azt mondták, hogy 5 percig tartsam bent, hanem azt, hogy várjak ki egy fájást, addig bírjam ki.
Szerintem programozott császár előtt is adják, hiszen utána egy darabig nem szabad felkelni és nem szerencsés, ha pont akkor jön a nagydolog, amikor vízszintesen kell feküdni...
Na, témát befejezem Kép!

Kaprijudit!
Nagyon édes a kis vigyori Kép!

Üdv, Virág (17+6)
virga
 
 


Doktor Úr!

Örömmel tájékoztatom, hogy eltöltöttem az osztályán négy napot, és nagyon szép emlékeim maradtak. Nagyon meg voltam mindenkivel elégedve. Nagyon kedves és segítőkész volt az osztályon mindenki a csecsmősöktől a nővérekig sőt még a takarító személyzet is.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az orvosomnak a szűlésznőnek és nem utolsó sorban a páromnak, akik nélkül nem is tudom, hogy csináltam volna végig az egészet. Hihetetlenül sokat segítettek lelkileg is és 100%-osan biztonságban éreztem magam az egész szülés alatt, pedig volt olyan időszak amikor be kell vallanom, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás. Aztán kaptam tőlük a kedves és megérő szavakat, ami nagyon jól esett és nagyon sok erőt adott. Persze abban a pillanatban amikor az emberben még nem szépülnek meg az emlékek én is azt gondoltam soha többet nem szülök gyereket, de itt van ez a kis csoda és napról-napra erősödik bennem az érzés, hogy nekem ezt még minimum egyszer át kell élnem, és azt gondolom akkor is ezekkel az emberekkel szeretném ezt végig csinálni.

Sajánálom viszont, hogy itt Magyarországon ilyen az egészségügy pénzbeli ellátása, azt gondolom, hogy egy kórház ennél sokkal több pénzt érdemelne, pláne azok után, hogy egy átlag ember mennyi TB-t fizet.

Kitartás kívánok minden kismamának, akik megszültek azoknak pedig sok boldoságok, és jó babázást kívánok.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Tücsök!

Gratulálok! Ezek szerint egy pár nappal előbb érkezett a kismanó!
Írsz majd, hogy milyen volt? Persze, csak, ha lesz egy lélegzetvételnyi időd...

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 

 
 

Judit!

Igen írok, csak az a bajom, hogy két e-mail címed van meg nekem és nem tudom, hogy most melyiket használod. A régebbi leveleid két külön címről jöttek. Megírod, hogy hova írjak, vagy bármelyikre mehet?

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Tücsök!
Tücsök!


Valóban egy kis kavar keletkezett...
Most ezt használom: judit.karpati@axelero.hu

Üdv,

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


VirágKép

De jó!
Tényleg szinte egyidősek vagyunk.
Jólenne együtt szülniKép
Legalább tartanád bennem a lelketKép nekem ugyanis ez az első baba.
Mint látom neked már van egy LeventédKépKép


Csilla
csillam
 
 


Tücsök! Nagy gratula a gyerkőchöz! Jó egészséget és sok tejcit kívánok!

Gyuri! Köszönöm! Minden okés, már nincsenek "görcsös" panaszaim, úgyhogy nem is igen aggódok...Csak még pár hétigKép

Köszönöm a beöntéses infókat... Te jó ég! Katéter?? Na, erre nem is gondoltam... Azt sem kaptam még soha...Hűha...újabb para...

Mindenkinek szép napot! Itt a tavasz!! JUPPÉ!!Kép
dee
 
 


Sziasztok!
Lenne egy kérdésem volt vagy van valakinek közületek választott szülésznője? Vagy szerintetek teljesen felesleges? Én eddig úgy voltam vele, hogy nem kell, jó lesz az ügyeletes is, de kezdek elbizonytalanodni...

Üdv: Dóri
Vendég
 


Dóri!

Nekem volt fogadott szülésznőm, akivel nagyon meg voltam elégedve és ha mégegyszer szülök akkor is őt fogom választani. Egyébként szerintem mindenképp kérj meg valakit, de előtte kérdezd meg az orvosodat, hogy szerinte kik közül válasz. Tudod szerintem minden orvos mással szeret együtt dolgozni. Én semmi képpen nem akartam az ügyeletesnél szülni, nem azért mert rosszabb, hanem mert amikor én szültem, akkor például négyen szültünk egyszerre és az ügyeletesnek nincs ideje állandóan veled foglalkozni. Ha megkérsz valakit akkor az egész idő alatt lesi minden gondolatodat. Én sem tudtam elképzelni pontosan, hogy ez mit is jelent, de például ő csinálja a beöntést, ha szeretnél bármit kérni akkor ő szó nélkül hozza. Sokan azt hiszik, hogy a szülésznő az csak egy púp olyankor az ember hátán de nem legalább is nekem nagyon sokat segített!
Ha bármiben tudok segíteni akkor kérdezz nyugodtan.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Szia Tücsök!

Megírnád melyik szülésznőnél szültél?
És esetleg, hogy melyik dokinál? Ha nem akarod ide akkor jöhet az emilcímemre is! clara_450@hotmail.com
Én is arra gondoltam, hogyha beüt a krah akkor elég sok dolga lehet az ügyeletes szülésznőknek. Egy kolléganőmnek még szülőágy sem jutott (nagy volt a forgalom febr. végén!), de 40 perc alatt megszült, onnantól számítva, hogy beértek, (a mázlistaKép). Így egy vizsgálószéken született meg a fia
várom az infókat!
Köszi!
Vendég
 


Szia Tucsok!

Gratula a bebihez!!!
Elkuldened nekem kerlek a szulesed tortenetet? Engem nagyon erdekel. Cimem: juci@myrealbox.com Nekem is van valasztott szulesznom. Megirod a Tied ki volt?

most masztam ki az influenzabol. Nagyon szornyu volt. Elindult a lazam 39fele, es semmi nem segitett. A pulzusom mar 126volt Kép A lazam 38,8 Semicilint kaptam, remelem nagy baj nem lesz.

Kedves Gyuri!
Ugye a 25heten mar nem lesz baja a babomnak a Semicilintol? Igaz a 15.heten meg a Summamedet kellett bevennem. Remelem most mar nem lesz semmi problema a szulesig

Judit+Attila
25het

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Szia Dóri!

Én is azt ajánlom neked, hogy válassz szülésznőt. Abban is egyetértek Tücsökkel, hogy a dokidat kérdezd meg, hogy ő kivel dolgozik együtt szívesen. Ezek az orvos-szülésznő párosok sokszor olyan összeszokottak, hogy már fél szavakból is megértik egymást. Nekem is volt választott szülésznőm, nagyon megszerettem. Mivel Dani felkerült a koraszülött osztályra, nagyon jól esett, hogy többször benézett hozzám ápolgatni a lelkem. Szóval másodszor is őt választanám, ill. majd fogom is:-)

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Sziasztok!
Köszi a hozzászólásokat, megkérdezem a dokimat, amikor megyünk CTG-re április elején! Iparkodnom kell már csak 6 hét van hátra!Ajaj!

És Tücsök!
Gratula a babócához, kicsit irigyellek, hogy te már túl vagy rajta! Nincs kép babóról?

Szül valaki innen a fórumról április vége felé?

Dóri (34+0)
Vendég
 


Ezvicc!

Majd küldök e-mailt a szüléstörténetemről, ha lesz időm megírni, mert a mai napig sajnos erre még nem jutott idő.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Tücsök! Gratulálok a babádhoz! Én is nagyon kíváncsi vagyok a részletekre, ha lesz időd, oszd meg velünk!

Én annak idején nem választottam szülésznőt, mert nem ismertem őket, és a doki nem javasolta. Így az ügyeletesnél szültem, aki nagyon kedves volt, végig mellettem volt, bíztatott és megnyugatott a nehéz percekben. És neki köszönhettük, hogy a megfigyelés ideje alatt velünk maradhatott a babánk.
Még a terhességem alatt az osztályon is voltam 3 napot, ott próbáltam megismerni néhányukat,nagyon kedvesek voltak, bíztattak, hogy kérdezzek és bátran mondjam majd a szülésen is, hogy mit szeretnék. De ennyi ismeretség mégsem volt nekem elég alap a választásra.

Ezvicc részvétem az influenzád miatt, vacak lehetett.

Virág! Jól vagy?Megszűntek a panaszaid?

Szép napokat mindenkinek!
nyeste
 
 


Sziasztok.

Megint lenne egy kérdésem.

Már 18-hetes vagyok,és most meg elkezdtem vizesedniKép Kezem -lábam
Normális ez ilyen korán???Kép
Mit tehetek ellene???

Az orvoshoz csak kedden megyek,addíg ha valaki tud kérem segítsen!!!

Köszi : Csilla
csillam
 
 


Csilla!

Nem feltétlenül abnormális, bár én ha rólam lenne szó én nem tartanám normálisnak. Szerintem nagyon sokat kell pihenni, és rakd fel a lábad minnél többször. Kerüld a sót, és a rostos üditőket - nekem ezek beváltak -.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Mtücs!
természetesen tudtam.
Gratula

Ezvicc!
Szerintem nem okoznak bajt. Inkább az okozott volna amire adták.

Csilla!
Vizesedés = ődéma (oedema) normális terhességi jel, általában. Néha, főleg a terhesség későbbi időszakában azt is jelenti, hogy gyakrabban kell mérni a vérnyomást, mert terhességi magas vérnyomás (toxémia) jele is lehet.
gyuri
Szeged
 
 


Dóri!
Én is április végén szülök elvileg.

Tücsök!
Gratulálok a babádhoz, nagyon jó egészséget, és minden jót kívánok Nektek!

Pocak
picipocak19
 
 


Doktor Úr!

Megkérdezhetem, hogy honnan tudta? Honnan tudja, hogy kinek mi az igazi neve?

Válaszát előre is köszönöm!!!

Picipocak!

Köszi a jókívánságot!

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


sziasztok

Mtücsök
Megirnád nekem a szülésznőd nevét, én nem ismerek senkit és gondolkozom rajta nagyonKép

Előre is köszi

üdv: Györgyi
eper8
 
 


Sziasztok! Én igen ritkán szólok, de gyakran olvaslak benneteket. Gratu az új babákhoz és jó egészséget kívánok mindenkinek.
Dee! Igen van beöntés csaszinál, és úgy mentem be, hogy csaszi és kaptam beöntést. Attól tartottam én is a legjobban, de nem volt vészes. A katéter pedig nekem sem fájt. Nem mondom, hogy kellemes, de ki lehet bírni. Nekem a kisfiam 16-án volt 8 hónapos.Gondoltam teszek fel egy képet!
Kép
rozandi
 
 


Andi!

Gratulálok a nagylegényhez!

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Lányok! Tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobb beöntést kapni, mint nem kapni. De van amikor hiába könyörögsz érte...Egyáltalán ne tartsatok tőle, jó tiszta érzés.

A katéter is tűrhetőbb, mint azember gondolná, de nem értem, hogy szülés után miért nem lehet többet várni, hogy az ember maga intézze a dolgot mondjuk 4 óra múlva. Ezt is kórháza válogatja.
nyeste
 
 


Doktor Úr!

Mi az a legkorábbi időpont, amikor laborban végzett vizelet vizsgálat biztosan kimutatja a terhességet? Konkrétabban: a ciklus (ami amúgy 25-26 napos) 34. napján elvégzett vizsgálat negatív eredménye egészen biztos negatív? Másnapi terhességi gyorsteszt is negatív eredményt hozott. Érdemes később megismételni vagy ha továbbra is késik a menses, akkor célszerűbb felkeresni a kezelőorvost?
Várom a válaszát, üdvözlettel Évica
Évica
 
 


Csillam!

Én is vizesedek! Tornáztatsd egy picit a kezedet, lábadat, körözz a csuklóddal, bokáddal, én sokat maszíroztatom magam a férjemmel és pihenj minél többet, nekem ez vált be! Ja és inkább zuhanyozz, ne ülj bele a kádba, az is ront a helyzeten! Amíg nem magas a vérnyomásod addig nincs nagy baj!
Nekem a 30-31 héttől vált igen feltünővé a vizesedés, konkrétan azóta nincs bokámKép és nem jönnek fel a cipőim!
Üdv: Dóri
Kitartás!
Vendég
 


Kedves Doktor Úr!

Szeretném megkérdezni (Tücsökhöz csatlakozva), hogy rólam is tudta, hogy pont egy hónapja sajnos én is vendég voltam az osztályán? Mert akkor nem úgy tűnt - persze ez valószínűleg túl nagy elvárás is lenne, hogy mindenkit felismerjen "élőben", aki néha ír itt az interneten... Kép

Egyúttal szeretném megkérdezni, hogy miért vannak annyira eltérő vélemények arról, hogy egy spontán vetélés után mennyi időt kell várni a következő terhességig? A védőnőm azt mondta, várjunk 3 hónapot, a háziorvosom szerint 6 hónapot, a nőgyógyászom pedig azt mondta erre, hogy nincs mire várni, nyugodtan teherbe eshetek ismét bármikor. Ön mit mondana, és miért? (Én természetesen a nőgyógyászt tartom a legkompetensebbnek ebben, meg persze mi is minél előbb szeretnénk újabb babát... Kép)

Köszönöm szépen a válaszát!
Zsuzsi

Kép
hbzs
 
 


Sziasztok Lyánok/Fiúk;)

Itt a tavasz és megint eltelt 1 hét...
Vizesedés: ma vagyunk 33+3, és bizton mondhatom, hogy elefáni lábaim lettek. Sőt! Néha még az arcom is úgy bepuffad, hogy olyan, mintha akkor keltem volna ki az ágyból, pedig délután 6 óra van... Javaslat?! Hm...sószegény kaja, meg felpolcolt lábak. Az ülés a legrosszabb tapasztalataim szerint.

Én nagyon szépen köszönöm a beöntéses/katéteres infókat... Ha már ennyien túléltétek, biztos én sem "halok bele"Kép Kép Kép

Kedves Évica! Sokszor a gyogyitárban kapható gyorstesztek hamarabb kimutatják, mint az SZTK-s teszt. Ha nem vagy biztos benne, akkor várj még 1 hetet és ismételd meg. Lehetőleg este ne igyál sok folyadékot, hogy a "tesztanyag"Kép minél sűrűbb legyen. Aztán ha -, akkor gyorsan irány a doki!Kép

Az én dokim azt mondta a szülésznőre, hogy mindenkivel nagyon szívesen dolgozik és csaszinál szerinte nem kell választanom...Mivel a szülésznőnek főleg a normál szülésnél van sok feladata, így ami csaszinál van, azt az ügyeletesek is nagyon szépen el tudják látni. És a dokim meg abszolút azt mondta, hogy mindegyik nagyon rendi...

Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!

(Hűha, Gyuri, akkor én aztán végképp nem tudok elbújni...biztos nem lesz túl sok iker-szülés áprilisbanKép )
dee
 
 


Rozandi! gyönyörű a kislurkódKép Gratula a 8 hóhozKép És még1x köszi az infótKép
dee
 
 


Mtücs!
A doktorod mondta, senki után nem nyomozok, természetesen

Hbzs!
Nem, rólad nem tudtam.
Szerintem kis vetélés (12 hét alatt, ha ki kellett kaparni): azt szoktam mondani, hogy lehetőleg várjuk meg a 4. vérzést, és utána OK
nagyobb vetélés után 6 hónap.
Lehet, hogy babona (nincs kötelező előírás, ezért mond mindenki mást) én azt hiszem, kell egy kis regenerációs idő - lelkileg is.
gyuri
Szeged
 
 


Kedves Doktor Úr!

Köszönöm szépen a választ!
Én még csak kisterhes voltam; épp a 9.hetet töltöttük volna be, amikor megtudtam, hogy a babánknak nincs szívműködése... Lelkileg - úgy gondolom - már feldolgoztam a babánk elvesztését (az első 1-2 hét volt nagyon rossz a nagy öröm után), de akkor ezek szerint fizikailag jó lenne egy kicsit várni. Nekem most inkább ez a nehéz: annyira szeretném, ha ismét lenne egy pocaklakó a pocakomban! De majd nemsokára!Kép

Köszönöm szépen az elérhetőségét, Doktor Úr, hogy itt van velünk!
Zsuzsi

Kép
hbzs
 
 


Dee, köszi!
Sajna nem rólam van szó(barátnőmről), én tudnám már, mint ahogy első kettőnél is tudtamKép Azért az érdekes(miután rákerestem több helyen) hogy mindenki (felhasználó) a teszteket helyezi előtérbe, szakemberek több helyen óvatosságra intenek a korai teszt pozitív eredményével kapcsoltaban. Bár ezek a negatív eredmények a kimaradt menses utáni 8-9 napon jöttek ki, épp ezért érdekelt volna, hogy ez korainak számít e? De lassan eltelik annyi idő, hogy újra tesztelhessen.
Látom ikreket vársz, és már áprilisban. Minden jót kívánok és sok boldogságot.
Évica
Évica
 
 


Doktor Úr!

Azt persze gondoltam, hogy senki után nem nyomoz, de nincs is jelentősége. Jól éreztem magam az osztályon és számomra ez a legfontosabb. Bármikor visszamennék, nagyon szép emlékeim vannak az ott töltött napokról. Mégegyszer mindenkinek mindent köszönök.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Évica!
Most vettem észre, bocs.
a terhességi tesztek ált. 10 nappal a fogamzás után már pozitív, azaz a negatív azt jelenti, hogy nincs ilyen terhesség, pl. 7-8 attól még lehet, de akkor 2-3 nap múlva pozitív lesz. Ha a teszt konzekvensen negatív lehet más oka, pl. ciszta, ami hormont termel, ezért nem jön meg.
jav: kezelőorvos.
gyuri
Szeged
 
 


Doktor Úr,
köszönöm!Továbbítom.
Évica
Évica
 
 


Sziasztok!

A babásokhoz vagy Gyurihoz lenne egy kérdésem. Bár nem a délpestiben szültem, mivel a xviii-ban lakunk, területileg ide tartozunk.
A kisfiút kell vinni UH-ra (ezzel nincs is gond), és csípőszűrésre 6 hetesen. A gyerekorvos adott is egy beutalót, amire az van írva, hogy ortopédia. Mivel be kell jelentkezni, felhívtam a délpestit, ahol közölték, hogy náluk nincs (se gyerek, se felnőtt) ortopédia.
Mi az igazság? Hova kell vinni a fiamat? Milyen számon lehet bejelentkezni?

A segítséget előre is köszönöm.

Zsana
zsana75
 
 


Szia Zsana,

Mi ugyan Zuglóban lakunk, de én az Ortoped Klinikára vittem Danit. (Karolina út) Gondolom, ez nektek eléggé kiesik, de egy opció...

Üdv,

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Szia Zsana!
Én is XVIII-i vagyok.Én a babócámat a XIX-ker Táncsics M. út 1-3 -ba vittem.A tel:3479073.De ha még így is bizonytalan vagy hívd fel a védőnőtöket és kérdezd meg.
Szia Rozandi.
Üdv mindenkinek!
manzana21
 
 


Kép

Sziasztok!

Csak egy gyors bekukkKép
Mindenkinek jó pihit a hosszú hétvégéreKép
Nagyon kellemes húsvéti ünnepeketKép

Pussz!
dee
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket és jó hétvégét kívánok!

Kép

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek Kellemes Husveti Unnepeket Kivanok!

Kedves Doktor!
Koszonom szepen a valaszait. Remelem most mar minden rendben lesz a terhessegemmel.

Mtucsok!
Varom am majd a szulesed tortenetet Kép Olyan kivancsi vagyok. Orulok nagyon, hogy "jol" erezted magad a korhazban.

Judit+ kis Attila
(26het+6nap)

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Zsana!

Ha XVIII kerületi vagy akkor jól mondta Manzana a Táncsics M. utcába kell menni ortopédiára. Nem kell bejelentkezni csak vinni kell a beutalót. Ott megnézi az orvos és utánna Q mond idQpontot az uh-ra ami szintén ott van.
Ortopédiai rendelés: hétfQ-szerda-csütörtök délután, kedden délelött

Sys
sys
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a segítséget.

Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!
zsana75
 
 


Ezvicc!

Nem felejtettem el a szüléstörténetet csak még nincs kész. Lehet, hogy valamit félre értettem, de nem kell idézőjelbe tenni a jól szól, mert én tényleg jól éreztem magam.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


kellemes husvétot mindenkinek!

Locccs, locccs -....
gyuri
Szeged
 
 


Én is boldog nyuszit szeretnék kivánni minden manónak, mamának, papának...

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Kellemes húsvétolást mindenkinek! A lányoknak annyi locsolót, amennyit maguknak kívánnak, a fiúknal sok piros tojást!
Hello Manzana21! Itt is?
rozandi
 
 


kellemes Húsvétot!

M.

marq
Kép
Kép
marqueza
 
 


Cerazette fogamzásgátlót nem szed valaki?
vantal
 
 


Sziasztok! Szép tavaszi napot!

Remélem jól telt a hosszú hétvégeKép
Ma majdnem benn maradtam...de aztán mégsem. Most már kezdek izgulni...Kép
34+4 vagyunk ma. Még azért nem szeretnék heteket bent tölteni, persze ha nem muszáj :/
Tényleg! 1 kérdés! Csaszinál érdemes saját magam intézni a borotválást? És teljesen le kell...vagy csak úgy kb. "felül"??
(micsoda problémák, mi?!Kép)
Mindenkinek pussz!
dee
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?