Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hát köszönöm az érdeklődést, Emmának este is hőemelkedése volt, és elég rosszul alidt, így ma nem nemt bölibe, déliga férjem vanvele, délr emegyk haza, holnap anyukámmal lesz. Gyerekdoki Debrecenbe konferencián, telefonos távgyógyítás alapján cataflan cseppet adjak neki, ha nem javul vagy romlik hétfőn megnézi. amúgy jól érzi magát Emma, jókedvű, csak mintah nem enne eleget.

Nemsoká indulok is haza.

Gyorsaság: Én sem féltem de volt egy balesetünk sé azóta félekKép Sajnos nálunka családban már több baleset is volt. Vezetni meg lehet jól tudni, de nem biztso ahogy a másika ki szembe jön vagy melletetd meg yis jól tud és akkro azért nemmindegy mennyivel ütközünk. persze ha nem vagyok ott az én férjem is szokott gyorsabban menni, na meg ha a csapattal utaznak abba bele sem gondolok. Gondolhatjátok, autóversenyzők vezetnek általábanKép Mondjuk az egyik versenyzőjük nagyon megszívta, pedig ha valaki ő szuperül vezetett, ültem mellette, egyszr ment ahzafelé, persze vagy 100-al Pesten és eléugrott egy gyalogos. ha betartja a sebebsség határt nem hibás, mert ő szabályos volt, de mivel gyorsan hajtott és ivott is előtte (nem volt részeg, csak a szonda kimutatta) így a börtön fenyegeti, vége a hivatásának, pedig eddig csak a versenyzésnek élt pici korától csinálta, még josija sincs azóta. nem játék dolgok ezek. Én pl azon is mindíg elámulok hogy hányan nem használják a biztonsági övet.

Na, majd folytatom otthonrólKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a meleg fogadtatést!
Mindenképpen feltenném a kérdéseimet ott helyben is, de egyrészt az azért mégiscsak hitelesebb, amit ti éltetek át, másrészt én még csak a 6. hétnél tartok, időm mint a tenger, és egyelőre kb. 4-5 kórház között dilemmázok, viszont van 1 óvis, és egy itthoni pelenkás csöppségem, akik mellett nehéz lenne az összes kórházat végigjárni. Mindenesetre köszi az infokat.
Nálunk apuci eddig mindkét szülésen bent volt, viszont ő a "családfenntartó", úgyhogy rengeteget dolgozik, nem viszem felkészítő tanfolyamra, amikor már kétszer "vizsgázott", méghozzá jelesre. :-)
No majd még átrágjuk a dolgokat.
Mindenesetre szerintem még számíthattok rám és a kérdéseimre. Előre is köszi a türelmet!
Pussz:

Murr
murr
 
 


Murr!

Az én férjem sem járt felkészítő tanfolyamra, mert nem volt ideje, abban az évben állíndóan úton volt, alig volt itthon, esély sem volt rá. Én szóltam a dokinak és annyi volt tanfolyam hiányában csak az orvos engedélyével lehet bemenni, tehát az én orvsom mikro megérkezett rábólintott hogy bejöhet és attól kezdve ott volt.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

 
 

Ja, és én sem voltam felkészítő tanfolyamon, mint lusta kismamaKépKépKép

Halogattam hogy ráért még mert csak az utolsó 1,5 hónapban voltam otthon, gondoltam majd akkor, de akkor meg már nem indult tanfolyam.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Írtam én már tegnap is, de elszállt. Tök nyugisan rányomtam, merthogy már úgyis működik a babanet, nahát nem működött. És a vissza gomb se segítettKép

Marycus! Nagyon sajnálom, de hát te is tudod, hogy jobb a békesség. Szerintem simán meg fogod úszni annyival, hogy egy kicsit diétáznod kell. Vigyázol a szénhidrátokra, és ha megszültél, bomba alakod leszKép Legalábbis a cukros topikban ilyeneket olvastamKép
Vikó nagyon huncut a pöttyeivelKép Én már a száraz bőrös topikban is ajánlottam, de most itt is mondom, hogy mi Miksát a Bübchen kétkomponensű babafürdetőjével csutakoljuk (olaj és fürdető, össze kell rázni), és nagyon bejön nekünk. Simán elvagyunk testápoló nélkül, bár az is igaz, hogy a mi vizünk a föld alól jön és nincs benne semmi fertőtlenítőszer. Még az én száraz bőröm is helyrejött, amióta kint lakunk.

Manó! Jobbulást Emmának! No az ilyen helyzetektől tartok egy kicsit, hogy munka mellett hogyan lehet megfelelően ellátni egy beteg kicsit. Nekem nincs itt anyukám sajnos a közelbenKép

Kriszta! Ismerem ezt, amikor nem nézek oda, kúszik föl a mutatóKép Sajnos azt hiszem különben, hogy az már mindegy, hogy 150-nel vagy 170-nel vágódunk odaKép Én attól vagyunk különben betojva, hogy kijön elénk valai, amire volt már példa a gödöllői lejtőn az M3-ason: jöttünk vagy 170-nel és kijött egy Suzuki előzni olyan 110-zel. Mint ha állt volna, és hát recsegett a fékünk rendesen. Én egyébként félős vaygok, az én autómat kétszer is összetörték elég félelmetesen, és egyik alkalommal sem én voltam a hibás. Annyira tudok félni, hogy szerintem évekig ott jártam a pánikbetegség határánál. Ja, és a párom sosem köti be az övét, és nem tudom meggyőzni.

Ildi! Nem baj, majd megy Tomi egyedül is, ha már úgy érzi biztonságosnak. Miksának is volt egy átmenet, amikor már járt, de ha sietett, akkor ledobta magát a tuti mászásbaKép

Kriszta! Reginek is jobbulást! Én is voltam skarlátos ötödikben. Ha Regi jól van, akkor szerencsések vagytok, mert én kifejezetten szarul voltam, eléggé sokáig. Nagyon magas lázam volt például, pedig rám ez egyáltalán nem jellemző. És karanténban volt az egész család, ha jól emlékszem 3 hétig nem mehettünk sehováKép A tesóm nem tudott egyetlen tárgyból sem javítani az év vége előtt miattam, és mindenből a rosszabbat kapta, és ezért dühös volt rámKép Apám se bírja a bezártságot, szóval a harmadik hét végére már nem volt jó a hangulat!

Murr! Tegnap neked is írtam, de elszállt, a többiek pedig azóta leírták, amit én is. De azért érdemes az archívba visszaolvasni, mert ennél sokkal több információ van begépelve.

Most már dugulok, Miksa alszik, így ejtőzök egy kicsitKép Mondju iszom egy kávécskátKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hát igen, ma már szerencsére más a skarlát, mert van rá jó kis antibio. Mehetünk mi bárhova, csak Regi nem még.
Meg majd kell egy jó nagy takcsizást, aztán megúsztuk, remélem.
Szerencsére tényleg jól viselte, első 3 napban volt láza, 39 körül, és attól volt levert, de még csak nem is nagyon viszketettek a foltjai.

Na igen, a száguldásnál én is úgy vagyok, hogy egy bizonyos sebesség fölött tulképp szinte mindegy sajnos. Szerencsére az én párom beköti magát az autópályán, a városban viszont nem. Érdekes, én is azóta kötöm csak be magam (de még a szomszéd házig is), amióta a kölkök vannak.
Egyébként én is azoktól tartok, akik kivágnak az ember elé, akár autópályán, akár szemből, mert előznek....de ez főleg azért is alakul ki az emberben, mert a híradóban is rendre ilyen baleseteket hallani Kép

Marycus,
Sajnálom az eredményt, de nem lesz semmi gond, barátnőmnek nagyon durva lett az érték, és mégse lett semmi probléma, 1 hónapos már a gyerkőc Kép Pedig sokszor nem is figyelt a kajálásra sajnos.

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Nos, én is előkerültem. Elég húzós hetem volt, ugyebár ezen a héten már nem dolgozott a kolléganőm és ahogy Murphy mondaná: "Ami elromolhat, el is romlik" bejött. Az összes riport, amit csinálni kellett egy adatbázisból, az összes nem működött jól! Így minden napra jutott valami szüttyögés, ráadásul hónapzárás volt, ami még ha működnének a dolgok is plusz poén. Közben intézhettem a főnököm letelepedését, gáz szerződését, elromlott mosógépét... felemelő Kép Kriszti, jól gondold meg, hogy mikor akarsz dolgozni jönni Kép

A jó dolog a héten annyi volt, hogy csüt este voltam céges vacsorán. A régi projektet visszakaptam és azzal kapcsolatban ma tárgyalás, csüt este vacsi volt. Jó fejek nagyon az új kollégák - még akkor is, ha többsége cseh és szlovák (ez nálam nagy szó, hogy mondom, mert nagyon sokuk nálunk el van szállva magától. Hát ők nem). A projektvezető egy humor Herold, annyit nevettem rajta Kép

Marcus kezd beleszokni a bölcsibe (kopp-kopp), hétfőn, kedden éktelen sírás volt, már mikor meglátta a kaput. Hétfőn, kedden még én is bőgtem, mikor eljöttem. Szerdán már az öltözésnél le lehetett kötni és nem sírt, sőt, a gondozóhoz is átkéredzkedett. Ma meg már a gatyáját sem tudtam begombolni jól, mert nyomult befelé Kép Hét közepe óta ebéd után bent alszik és úgy ment anyu és Ádám érte (mikor ki). Persze kevesebbet alszanak bent (másfél óra), így itthon legkésőbb fél 8-kor már aludt (ma pl. 7-kor már - vacsi nélkül, nem akarta megenni).

Viszont ma megint folyni kezdett az orra, meg köhigcsél. Nem normál köhögés, szerintem az orra miatt van, meg hörög (úgy érzem). Lehet, hogy orvoslátogatás lesz belőle, ha holnapra nem lesz jobb.

Ildi,
Este 7 után már tuti, hogy itthon vagyunk bármikor. Ma Hajnival is beszéltem, ő is hívott.
Nem gond, hogy Tomi még nem jár egyedül stabilan, főleg, hogy kicsit rá kellett segíteni. Meg ő egyébként is megfontolt ember Kép
Hibiszkuszt nyáron megint szívesen vállalom, ha kell Kép
Te meg gyógyulgassál, inkább maradj egy-két napot séta nélkül (Tomi a fürdőbenKép) és kúráld magad!
Nálunk - ha emlékszel - dróthálószerűen van bekerítve a játszótér, azt hiszem, ott nem jut át zsebkutya. De azért durva, hogy nem figyel a gazda a kutyájára és beengedi.

Marycus,
Sajnálom a cukrot, de az tény, hogy diétával kordában tartható. Az unokatesómnak sok magzatvize volt, meg cukros is annyira, hogy az utolsó 2 hónapot bent töltötte a Klinikán, mégsem siette el Gergő a kibújást Kép
Jobbulást Vikónak! Érdekes, mert nekem amikor Marcus beteg volt azt javasolta, hogy ne vigyem ki, maradjon egy-két napot szobában bent. Mindegyik orvos más. A pöttyök meg tényleg lehetnek a köptetőtől is... nálunk annó antibiotikumtól volt (benzoáttal tartósított az is).
Én Marcus új tudományainak a lekésésétől nem félek, hisz amit megtanul, azt otthon is bemutatja majd Kép A főnökömnek van gyereke, de ő már 17 éves, tehát már inkább felnőtt, mint gyerek.

Kriszti,
Először is, gratula a járáshoz Kép A munkát ne siesd el, ha nem muszály ám! Ez a skarlát nem hangzik jól, de legalább Mátéval is túlleszel rajta (amennyiben ő is elkapja).

Szirom,
Kérdésekre már a többiek válaszoltak, így nem tudok mit hozzátenni Kép Így azt írom csak, hogy puszi Nektek KépKépKép

Manó,
Emma hogy van? Én ennyire még nem szoktam Marcusnak lázcsillapítót adni, csak 38 fok körül. Lehet, hogy rosszul csinálom? Még annó a Bethesdások mondták ezt.

Szuszoka és mindenki!
Köszi az együttérzést nagyimmal kapcsolatban. Mint Krisztinek, nem volt könnyű, de jobb így mamának. Bár a temetés eléggé megviselt engem is, anyukámat még inkább. Engem főleg, mikor a dédunokákat emlegették.... De minden nap itt van velem, a gondolataimban nagyi!

Vezetéssel is eléggé hadilábon álltam Kép Én vezettem visszafelé (300 km), de ha ez alapján kaptam volna a jogsim, biztos, hogy nem sikerült volna! Eltévesztettem Polgárnál az utat, egy előzésbe rosszul mentem bele (kamiont előztem, de végül neccesen sikerült). De utána nagyon figyeltem. Szerintem a lelkiállapotomnak és a fáradtságnak volt köszönhető (Marcus aznap is 5-kor kelt és 8-ra értünk haza). Én mindig becsatolom magam, ezt belémverték. Meg hát egy-két kollégámat az öv mentette meg...

Murr,
Üdv itt! Én nem itt szültem, csak simán Újpesten élek Kép De a többiek segítenek, mint látod Kép

Megyek mosogatni.

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

A betegeknek (Regi, Emma)jobbulást!

Zoli elutazott... Most aztán egyedül a Kismanóval 2 hétig... Azért anyuék meg hugi segítenek, mert a fürdi kicsit macerás a pocakommal illetve inkább a derekammal.

Cukor: doki bácsi azt mondta, hogy egyenlőre nem küld további vizsgálatokra, mert szerinte nem vészes az érték. Persze mondta, ha akarom akkor beküld a Szabolcs utcába és akkor majd jól benntartanak legalább 1 hétig, meg még szurkálnak is. Hát mondtam, hogy ha szerinte nem muszáj akkor önként nem megyek. A következő vérvizsgálatnál majd eldől mi legyen, addig meg semmilyen cukros dolgot nem ehetek. Ilyet már csináltam korábban és végülis egy kis idő után meg lehet szokni.
Én bízom doki bácsiban, úgyhogy egyenlőre ennyi.

Vikó és pöttyei újabb fejezethez érkeztek... Csütörtökön iszonyú pöttyös lett (délelőtt bekentem a csodakrémmel...), így este hanyagoltuk a kencézést és lefényképeztük a pöttyöket, meg ki is nyomtattuk a képeket a biztonság kedvéért és Zoli pénteken elvitte a doki néninek megmutatni, hogy na, ilyenek. Kapott Fenistil cseppet és mondta a doki néni, hogy tuti nem a krém miatt jött vissza hanem valószínű, hogy valami vírus lehet, de ha emiatt vinném, akkor az egészséges tanácsadásra nyugodtan vihetem. Hát nem tudom én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, de a doki néni tudja.
Na uzsgyi neki be is kentük este annak rendje és módja szerint, minthogy mondta, hogy a krémmel semmi baj, és kenjük vele. Erre szombaton délelőtt olyan pöttyös lett, hogy szinte az egész teste merő összefüggő pirosság volt. Úgyhogy a krémet elfelejtem. Este, meg reggel sem kentem be és most bár vannak pöttyök, de mégsem tűzpiros az egész gyerek. Ja és továbbra sincs láz meg most már köhögni se köhög. Most már a köptető se lehet szerintem a bűnös, mert egy hét alatt azért csak kiürül a szervezetből, vagy nem?
Na, mit szóltok?

Szirom:
Mi fürdetővel fürdetjük még mindig. A doki néni szerint a száraz bőrű gyerkőcöknek ez a legjobb. De szerintem használhatunk mi bármit, mert sajnos az én bőröm is iszonyú száraz családi alapon, és nekem se használ semmi. Most biztos nem váltunk semmire amíg a pöttyök nem tűnnek el, mert akkor ugye nem tudjuk nem allergiás-e valamire.
De köszi a tippet.

Zenebölcsi úgy néz ki nálunk még jövő héten se játszik, sajnos. Bár ha vihetem egészséges tanácsadásra akkor szerintem bárhová, de inkább nem teszem. Én igyekszem tiszteletben tartani, hogy mások is féltik a gyerkőcüket és ha lehet, ne Vikótól kapjanak el valamit, meg hát Vikónak se jó, ha esetleg mégis bteg, akkor biztosan könnyebben kap el valamit. Ti mentek?

Hanzika:
Látod mondtuk mi, hogy Marcus nagyszerű kissrác és menni fog neki ez a bölcsi dolog.

Nildi:
Kutya és játszótér: Itt a lakótelepi zárt játszótéren is mindig volt bent "zsebkutya". Valahogy úgy gondolják a gazdáik, hogy olyan kicsik, hogy ők már nem is számítanak kutyának. Pedig ez nem így van, sokuk még harciasabb is mint böhöm nagy társaik és ráadásul tisztelet a kivételnek még annyira sincsenek nevelve, mint a nagyobb ebek. És szerintem egy játszótéren az ürüléket leszámítva veszélyesek a fogaik is a rohangáló kicsik mellett.
Én nagy kutya barát vagyok, de már írtam korábban is, hogy azért azt felettébb furcsának tartom, hogy a füves területeken a kutyusok önfeledten rohangálnak és piszkolnak, míg a pici gyerkőcöket a szüleik védik a fűves területektől, mert jobb esetben csak rálépnek az aknákra... Ehhez szerintem nincs is mit hozzátenni vagy csak annyit, hogy hiába mi még mindig csak "balkán" vagyunk.

Remélem jobban vagy már.

Na, mennem kell, mert Vikónál ennyi volt az alvás...

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Marycus! Én most valszeg egyáltalán nem kenném Vikót, és ha teljesen helyrejött a bőre, akkor egyszer bekenném, hogy kiderüljön végre, a krém-e a ludas. De talán nem az egész gyereket, csak valahol mutatóbaKép
Cukorügyben akkor egészen jól megúszod! De szerintem olvasgass bele a cukros topikba, én akkor néztem be, amikor a fogyókúrámat kezdtem. Elég sok hasznos dolog van, és talán a tiédhez hasonló esetre is emlékszem valahol az agyam eldugott sarkábanKép
Zenebölcsibe nem tudom, hogy megyünk-e, mert az ember influenzajárványban mindig óvatos, és szerinte nem kellene házhoz menni a ...-ért. Ezt nem mertem leírni, úgy ahogy mondjákKép
Egyedüllét: nem jó, én azt se szeretem, ha az ember éjszakás. Mondjuk akkor általában 2 napig nem látjuk. Ha bármire szükséged van, és a család épp akadályoztatva lenne, szólj, ok?

Hanzika! Azér a főnök a mosógépét elintézhetné maga, nem? Jó, tudom, hogy meg kell csinálnod, amit kér...
Marcus hogy van? Köhög még? Voltatok végül orvosnál?

Kriszta! Ti jól vagytok? Skarlát?
Én azóta kötöm be magam, hogy egyszer majdnem lefejeltem a szélvédőt egy fékezésnél. Mellesleg az első balesetemben az volt a szerencsém, hogy be voltam kötve, így csak annyi bajom lett, hogy bekékült a vállam az övtől. Merthogy satufék volt, mert nekem hiába volt zöld a lámpa, ha jobbról a piroson át száguldott egy Audi az én Seicentómba. Egyszerűen leborotválta az elejét lámpától lámpáig. Brr...

Fiúk nálunk most is alszanak, mindig ilyenkor tudok írniKép Miksa istentelenül nem figyel ránk, hiába szólok, csak mászik föl az asztalra, meg a székre, meg a fonott ládára, meg az etetőszékére, meg a polcra, meg, meg, meg.... és engem kiver a víz. És a lépcsőt is muszáj tényleg lezárni, mert eddig hiába hallgatott ránk, hogy nem lehet, most meg már nem hallgat ránk, és baromira boldogan mászik. És Kapcsolgatja a számítógépet, veri a billentyűzetet, és ha megakadályozzuk, még mindig veri a fejét a padlóba, vagy abba, amit maga előtt lát, vagy mint már írtam, minket is simán lefejel. Megint lerántott egy karnist a függönynél fogva, szerencsére megúsztuk. No, itt van őkelme, amint táncol a láda tetején, majd tovább mászik, még feljebb, oda, ahol már függöny sincsKép:

Kép

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Marycus,
Jó, hogy nem kell befeküdnöd, nagyon rossz lenne Vikó miatt (is). És hát nem irigyellek Zoli távolléte miatt, nálunk rég volt ilyen hosszas út szerencsére.
A pötyiket én se kenném, levegőzzenek, aztán kiderül úgyis egy-két nap alatt, hogy jobb v. sem.

Szirom,
Mintha csak Mátéról olvasnék Kép Tök fura, mert Regi soha sehova nem mászott, Máté is ágyról, székre, asztalra mindenhova. Esik is nagyokat, de nem érdekli, teper tovább.
A számcsigép szintén favorit, úgy kezeli az egeret, hogy csak lesek, és közben tudja, hogy a moncit kell figyelni, ott történnek az események. Na meg simán lemezt cserél Kép Hihetetlenek...
Regi játéklaptopja nem nagyon dobja fel, ellenben nagyon mondja, ha kikapcsolja, hogy bye-bye Kép

Miksa milyen nagy már!!! És kertész lesz? Kép

Jól vagyunk szerencsére, ez a bezártság a rossz, bár én jövök-megyek, fodrászhoz is eljutottam, csak a kölköket sajnálom már. Ezen a héten minden nap jött doki néni, most már csak kedden jön, vesz torok kenetet Regitől, labor, és ha okés, gondolom már mehet amerre lát Kép
Aztán mi meg lelépünk apucival Szilvásváradra egy hosszú hétvégére, hogy kipihenjük a fáradalmakat Kép
Anyut felkészítettem már, hogy 2 éjszaka lesz 2 gyerekkel. De nyáron lesz egy hét is Kép Bár, akkor lehet, hogy külön-külön lesznek a nagyszülőknél majd.

Hanzi,
Elhiheted, hogy nem kifejezetten a meló meg a PG hiányzik nekem, de már több, mint 4 éve itthon sok Kép Na meg ha 2 éves lesz Máté, nekem nem kell a havi 20 ezer, köszönöm Kép Tehát, kb addigra tervezem a visszamenetelt...szóval idén még semmiképp!!!! Kép
De örülök, hogy belerázódtál azért újra a dolgokba, nekem milyen nehéz lesz!!!
Andinak meg mondd már meg, hogy hívjon vissza, ugyanis megígérte Kép

Na, és akkor két kép és sok puszi Kép

Kriszta

Kép
Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Krisztocs:
Ez igen, Regi nagyon szép kislány. Szerintem "tapadni" fognak rá a fiúk. Vigyázhattok, meg aggódhattok miatta majd eleget... Gondolom büszkék vagytok rá. Meg persze Mátéra is.

Hát igen a számítógép nagy favorit úgy látom mindenkinél. Hiába ők már ebbe nőnek bele. Nekik ez teljesen természetes lesz. De így jó.

Pöttyöket nem kenem és határozottan jobb nekik. Vannak de alig látszanak, igazából most csak olyan 10-15 igazán piros pötty van, a többi az elhalványult.

Szirom:
Nem irigyellek Miksa mászásai miatt, nem könnyű.

Vikó is mintha a fülén ülne, ha szólunk. Eddig olyan aranyosan visszajött, ha hívtuk, hát most ennek már vége. Időnként arra méltat, hogy megrázza fejét, hogy ő márpedig nem jön és kész, de legtöbbször ennyi se. Ő is mászik mindenhová, meg ugrál a kanapén. Szerencsére nálunk nincs olyan sok hely ahová felmászhat. A lépcsőzés meg nálunk nem volt eddig tilos és szépen megtanult rajta közlekedni, meg mivel nem tilos ezért nem is favorit. "Célszerszámként" használja, csak ha fent van dolog akkor indul fel (pelusozás, alvás, fürdi). Gond igazándiból csak akkor szokott lenni, ha Zoli itthon van és fent dolgozik. Akkor nem nagyon tudja eldönteni hol legyen. De mostmár lefelé is biztonságosan jön. Azt nem mondom, hogy nincs esély a leesésre, mert ugye én jó példa vagyok rá, ezért általában egyedül nem jöhet fel, erre meg lehet figyelni. De hangsúlyozom, hogy nem kiszámíthatatlanul járkál a lépcsőn. Amúgy a kedvence a lépcsőzés és a rámpázás. Ha meglát valami ilyesmit, már iramodik is és képes akár 1 órát is föl-le mászkálni.
Zolit kikísértük a reptérre és apu a kocsival a lenti parkolóban állt meg, ahová le lehet menni egy jó hosszú rámpán. Mondtam Vikónak, hogy " Odanézz milyen nagy rámpa!" Erre ő: "Rámpa." Teljesen tisztán. Amúgy a reptéren is mozgólépcsőzött, meg lépcsőzött ezerrel.

Amivel viszont most kezdtünk küzdeni, hogy az asztalon akar mászni, mikor eszik. Eddig az asztalramászás nem volt divat nála, ha próbálkozott is, ha rászoltunk abbahagyta. Hát most nem, néha úgy kiakadok rajta, hogy csak na.
Ja, és kezd dobálózni. Földhöz csapja ami a kezében van, ha valami nem sikerül neki azonnal. És durvul is. Már beszereztem jó néhány marásnyomot az arcomra és teljesen váratlanul csinálja. A fejelés is megy nálunk is. Volt már a számon jó kis véraláfutás is, Zolinak meg a szeme is elzsibbadt, úgy fejbekólintotta a fejével.

Köszi a felajánlást, remélem a család mindig tud segíteni.

Zenebölcsi, meg influenza ügyben végülis párodnak teljesen igaza van. De csak eljön már egyszer az a tavasz, akkor aztán uzsgyi. Bár nekem akkor pocak miatt nehezebb lesz.

Ja, még nem is írtam. Úgy néz ki megvan a végleges neve Pocaklakónak: Nikolett.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Marycus!

Ez szupi, hogy mégis 3. név lett befutó, bevallom nekem a felmerült 3-ból ez tetszik a legjobbanKép Én Kolettát akartam egy ideig, de a férjemnek nem tetszett.

Holnaptól otthon vagyok táppénzen EmmávalKép Tök jó kedvű, nem lázas, jól érzi magát, de megy a hasa, ezért nem mehet bölcsibe sajnos. már azt hittük javult, de ma délelőtt megint kakilt egy nagyon csúnyát, így most diéta, szerdán kell vinni orvoshoz, ha addig nem javul akkro gondolom beviszgálják. Van étvágya, eszik, iszik is szerencsére. Anyukám ma vele volt, de holnaptól nem tudja vállani mert már elígérkezett, hát gondolom nem nagyon örülnek itt bent, főleg hogy a kolléganőm is szabin van, de ez van.

Biztosnági öv: Én is kb úgy jártam mint szirom, azzal a különbséggel hogy nekünk főutvonalon jöttek nekünk stoptábbla mögül. Csak nekünk egy ócska régi kocsink volt és elszakadt az övem, ezért volt szerncsém megtapasztalni milyen öv nélkül hánykolódnia kocsiban hááát... kb 50-el mentünk amikor oldalról nekünk jött, akkor még fogott az övem, és így az első ütközéstől lelassulva (szerintem kb 30-40-el) csapódtünk előlről egy betonkerítésnek, na ekkor szakdt el az övem, lefejeltem a szélvédőt, amitől akkora púp lett a fejemen amekkorát el sem tudtok képzelni, a rádiótartó úgy vágódott bele a lábamba mint a vajba, majd a szélvédőről visszapattanva kiszakítottam az ülést a helyéről, a lában a rugókba belecsavarodott, úgy ücsörögtem. És ez mondom max 40-es sebességnél volt. Megúsztam egy lábösszevarrással és egy rakat zúzódással (borda, koponya, lábszár meg már nem emlékszem). a férjem öve nem szakadt el, neki semmi baja nem lett. Szóval mi addig is,de azóta végképp öv pártiak vagyunk. Múltkor Emmát elfelejtettük bekötni, csak beültettüka kocsiba az ülésbe, egyszer csak megszólal: Apa, nem kötötted be Emmát...Szóvale z is csak szoktatás kérdése gyerekeknél.

Én a kuytámnak is akartam övet venniKép De a férjem hülyének tituláltKép Na azért megveszem ám, csak majd olyankor amikor ő nincs ottKép
csak sokat utazik az az ártatlan állat is velünk, és volt hogy már bezuhant az ülés mögé egy nagyobb fékezésnél.ű

Majd holnap otthonról jövök .

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Nem nagyon tudok mit írni, kicsit át kell rendeznünk a lakást, ez most a legnagyobb hírKép Mondjuk nem örülök neki ennyire, nem is tudom, minek vigyorgok.

Miksát nem lehet lebeszélni a mászásról, és ilyen helyzetek vanak, hogy ahol a babakocsi szokott állni, ott bebújik mögé, végigsétál a hátsó, vízszinte féken (közben tiszta falas lesz a ruhája), fellép a kerékre, azon ugrál kicsit, majd onnét felmászik a kisasztalra, amin a nyomtató áll. Az billeg kicsit, be vagyok tojva, hogy elborul az egész. Kb. 30 kilós a nyomtatónk. De ez még nem elég, onnét még felmegy az asztalra is, de csak úgy fér föl, hogy közben beleveri a fejét a felette lévő polcba. Szóval nyomtatót máshová telepítjük, számítógép is kap egy falipolcot, mert keni-vágja, ki-bekapcsolja, beledugdos ezt-azt. Lépcsőt pedig lezárjuk, az ember már tervezi a kiskaput. És amikor mászik, tök fölösleges szólni is hozzá, elhomályosul a tekintete, kurjongat örömében, csillognak a szemei, hátnemtom mi lesz a büdös kölyökből, ipari alpinista vagy mi...

Manó! Jobbulást Emmának! Hogyan diétáztatod? Mit kap?

Marycus! Szép a Nikolett név, csak nem lesz gáz, hogy Viki-Niki?Kép A szelektív hallású gyerek simán elereszti a füle mellett, hogy úgyis a mésiknak szóltakKép
Durvulás: tegnap megharapott Miksa, mert levettem a lépcsőről... rendes nyoma van az alkaromon.

Lányok, ti tanítjátok a srácokat enni kanállal? vagy már tudnak is? Csak én vagyok lustadög, hogy nincs kedvem öltöztetni mindig?Kép falatkákat Miksa régóta eszik, de kanalazni még nem tud egyedül, ha pedig lehetőséget kap, akkor inkább a pancs lehetőségének örül és széttapicskolja. Kellene már tanítanom enni? Szoktam fogni a kezét és a szájába irányítani, de az nem ugyanaz.

Húú, még valami. Tudom, hogy más kölykök a Túrórudiért vannak oda, de Miksa nem, ő a Kinder tejszeletért. Ti adtok nekik? Talán nincs benne semmi veszélyes, piskóta meg tejszínes valami, de képes 4-5 darabot is megenni belőle, és addig mászkál a hűtűhöz (újabb tiltott terület, de hiába), amíg elfogy.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Jajj, Kriszta, nem dicsértem meg a srácaidat! Regi egyszerűen gyönyörű, nagyon kell majd vigyáznotok rá szerintemKép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Marycus,
Az egyik legjobb barátnőm Niki, úgyhogy nekem tetszik a név Kép Na, amúgy is Kép
Hogy vagytok párod nélkül?

Manó,
Emma hogy van?

Szirom,
Én régóta adok mindenféle tejszeletet Máténak, meg csokikákat (ugyanis Regitől lát mindent, és visít érte) Kép Ma Pombeart zabáltak Kép Na, azért nem édességgel vannak tömve Kép Sőt, mellette imádják a gyümiket is szerencsére!
Kanállal én se próbálkozom még, vhogy kényelmes lettem Regi után, tudom, hogy addig jó, amíg én etetem Kép Aztán úgyis megtanulja, ha akarom, ha nem!

Már totál jól vagyunk, ma jön doki néni torokizét venni Regitől, és megpróbálom kibulizni, hogy jövő héten mehessen, mert azért kezd már sok(k) lenni, akármilyen jó gyerekek is Kép Bár Máté kanászodik rendesen...amellett, hogy tényleg olyan édin dumál Kép És ahogy elnéztem, már 12 fogú Kép Négykézláb már szinte egyáltalán nem megy, nagyon belejött a jövés-menésbe Kép

Köszi mindenkinek a kölök-dícsérést Kép


Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta! Megnyugtattál, valahogy csak megtanul majd enniKép

Még valamit meg akarok kérdezni ezer éve: ti hogy éritek el a kölyöknél, hogy fürdésnél leüljön a kádban? Mióta állni tud, áll, vagy mászik kifelé, eseményszámba megy, ha leül! Pedig mindig próbálkozom. Az elején még vigyorogtunk rajta, mondván, hogy ha akar, majd leül, de az istennek se akar. A kiskádunk alja meg nem egyenes, hanem olyan testre igazított vacak, és hiába tettünk bele csúszásgátlót, azért sokszor megcsúszik, megbillen. Szóval állandóan rajta kell lennie az egyik kezemnek. A nagy kád nagyon nagy, azt azért nem engedem tele minden este, mert az isten se bírná pénzzel. Meg különben is, ugye a sarkában van egy ülőke, arra is mászikKép Ma este kb. 3 percre leült, hát olyan jó volt. Így szeretném mindigKép De volt már ilyen máskor is, és másnap megint állni akart, nem használ se kérés se könyörgés, se ráparancsolás, se kiabálás, se a fizikai leültetés. Ötlet?Kép Ja, és egyébként szeret fürdeni, magától mászik befelé a kádba, szeret spriccelni, játszani, vannak játékai, zuhanyozni is imád.

Képzeljétek, kerestem húsvéti nyuszis matricafigurákat, most már neki is állok festegetni, és lecserélem a karácsonyi dekort a konyhaablakonKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Máté is áll egyfolytában, sőt, néha játszik (pedig ő is imád), de alapvetően arról szól az egész, hogy teszi fel a lábát a kád szélére, és mászna ki. Azért kb 10 percig elvan, mert Regi ott van vele (most a betegség miatt külön fürcsiznek). Úgyhogy én már meg se próbálom leültetni Kép Ja, meg ha nem mászik éppen kifelé, akkor dobálja ki az összes kezeügyébe akadó játékot, flakont stb.

Tegnap este itt volt dokinéni, szigorúan maradnia kell még jövő héten is Reginek Kép És még most jönnek a kínok, háromszor kell pisit vinni laborba, és egyszer vért is fognak venni Kép Tisztára, mintha nem tudom milyen beteg lenne Kép Úgyhogy tegnap este kissé kiborultam apának Kép
Engem is megvizsgált dokikánk, mert már 2 napja szúr néha tüdőm, de nincs gyuszim, azt mondta. Mindenesetre, ha marad, elmegyek a sajátomhoz. Bár azt mondta, hogy valszeg inkább megerőltettem, attól is tud szúrni.

Hú, nekünk is van asszem húsvéti ablakizé, még anyós vette, csak erőt kéne venni magamon Kép Szirom, majd kérünk képeket! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

Akklor továbbara is jobbulást. és ezta skarlátot is bárhol bármikor el lehet kapni? vagy ez valami betegség szövődménye?
Egyébként mi is hasonló cipőben, emmának nem múlik a hasmenés, de amúgy semmi baja, így totál kivan hogy csütörtök óta itthon van, szóval ma fogtam és bevittem az Ikeába, mert úgyis dolgunk volt a sugárban, aztán átmnetünk ebédelni az iekába és játszott kicsit. Hát azt a boldogságot. Hiába játszadozom én itthon vele, neki az már kevés. Viszont még a héten tuti itthon vagyunk, mert nem javult semmit a hasmars, tegnap is nappal egész jó volt de este 3x kakilt, pépeset, de folyósat. Most kapott laktózmentes tápszert hogy próbálkozzunk így a diétával , hogy tápszert sem kap tejeset. Jövő héten meg hétfő, kedd ünnep, szóval legelőbb szerdán megy bölibe, de lehet csak csütörtökön mert szerdán jön az eredmény meg az ÁNTSz-től, hátha kimutat valamit, de nem hiszem. Az a fur ahogy még a hasa sem fáj, már bocs de ha magamból indulok ki ha hasmenésem van akkor jön a gyomor görcs, aztán a hasmenés, ő meg csak mondja hogy kakilok, és már durrog is és kész. Kérdezem, de mondja hogy nem fáj a hasa.
Úgy néz ki ő ezekre a gyomor bajokra hajlamos, ha náthás, köhög soha sehová nem terjed át neki (fül, arcüreg, hörgő), de pici kora óta kűzdünk hol hasmenéssel hol székrekedéssel. Űllítólag simán lehet hogy ez a hülye kalici köhögős vírus neki a gyomrát bántjaKép (mert picit köhög azért, de pl éjjel egyet sem szóval nem olyan vészes)

Szirom!

Örülj hogy áll, Emma búvárkodikKép Állíndón csurom vizes a haja és az apja isKép ha áll akkor a hideg vizet engedi magára a csapból.

Tejszeelt nálunk is megy kb mióta a tej, tehát 14 hónapos kora óta. Hol odavan érte, hol nem kell neki. Ú ilyen változó. Most épp a túró rudi a nyerő, de vlt hogy az nem kellett neki.

Hanzi!

Én sem csillapítok elvileg lázat mindíg, van egy alap, de a helyzettől függően eltérek tőle. Tehát alapban 37,5-ig nem csillapítok, az hőemelkedés, minek. Ha efölött van én szoktam adni panadolt. ha 38 fölött akkor kúpot 8ilyen mondjuk utoljára fogzáskor volt, Emma nem nagyon szokott lázasodni, még légúti dologtól sosem volt lázas, csak fogtól és hasmneéstől volt neki magas láza). És a kivételek: ha lefekvés előtt hőemelkedése van én nem fektetem le panadol nélkül, mert sose tudni, ő nem ébred éjjel, nehogy felmenjen neki.

És ami most jött, hogy ha bölcsibe induláskor van neki egy kis hőemelkedés akkor kapott pandolt.

1/2 2-kor voltunk dokinál, gy későn feküdt le, még mindíg alszik Emma. Mi lesz itt este?

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ja, azt még írom hogy nem simán nem bíja az itthonlétet, hanem tegnap este 6-kor szabályos dührohamot kapott, sírt, vísított, csapkodott, semmi nem volt jó neki, végül ő kérte hogy mossuk le hideg vízzel, mert nem bírja abbhagyni, na megfürdettük, de aztán fürdött unalmában még 1x amikor az apja, szóval rendesen bekattanta 4 faltól. Mondjuk én is ilyen vagyok, ha itthon vagyunke gész hétvégén nekem vasárnap már le kell mennem sétálni a ház körül legalább, mert különben pocsékul érzem magam. na a férjem az elücsörögne 2 hétig is a lakásbanKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
Fürdetés:
Nekünk 40X40-es sarokkádunk van szintén ülőkével a sarkában. Vikó már nagyon régen ott fürdik és szinte soha nem ül le, mindig tesz-vesz valamit, és járkál össze-vissza. Kb. félig töltjük a vizet minden nap, ami bizti nem kis összeg, de ha zuhanyozol se fogy kevesebb. Amúgy soha nincs előre megtöltve a kád, hanem az is játék, hogy folyik a víz. Klasszul eljátszik vele, töltögeti a poharát, meg próbálja megfogni a vizet. A flakonok nálunk nem jelentenek problémát, mert mikor bekerül a kádba az első program, hogy egyesével szépen kiadogatja nekünk, addig se rosszalkodik. Kap labdát és akkor megy a vizifoci, meg imádja, ha a kezünkbe vizet gyűjtünk és próbálkozik ő is. Szóval próbáljuk mindig lefoglalni. Leülni kb. 1 mp-re ül le, ha mondjuk neki, hogy csüccs, de utána már áll is fel. Most már elég magas ahhoz, hogy a sarok ülőkére leüljön, úgyhogy most az is favorit. Felmászni nem engedjük és mivel soha nem engedtük ezt betartja, remélem így is marad.
A fürdetés meg úgy megy, hogy megtámaszkodik a kád szélében és ha mondjuk, hogy kérem a jobb lábad akkor felemeli és szépen megmossuk neki, majd jön ugyanígy a bal is. Aztán hát és has meg kézmosás, de mindig neki is meg kell mosnia a kezeit és a hasát. Szóval azt gondolom, hogy ezek a rituálék és az örökös program miatt nincs ideje a rosszalkodáson törni a fejét. De az nem biztos, hogy akkor is működne a dolog, ha most próbálnánk ezekhez szoktatni, mert már sokkal nagyobb az öntudata, szóval ha eddig nem vezettetek be ilyesmiket lehet, hogy most már nagyon nehéz, mert felülbírál Titeket. Persze nem késő most sem, és tuti lehet olyanokat kitalálni, amit szívesen csinál és akkor le lehet foglalni.
Az egyetlen macera az egészben, hogy nem egy derék kímélő megoldás. Most, hogy nincs Zoli, ha nem jönne hugi segíteni, akkor nem tudom mi lenne. Mert mire oda jutunk, hogy ki kellene emelni olyan szinten elfárad a derekam, hogy képtelen vagyok kiemelni őkelmét, úgyhogy ezt hugi átvállalta.

Egyedül evés:
Ezt már azt hiszem egyszer írtam, de lehet, hogy nem. Nálunk már csak az ebéd van az etetőszékben és akkor eszik úgy, hogy csak én etetem.
A többi étkezés az a kisszéken az asztalnál történik, mert ott eléri rendesen a kajcsit. Ha kanalazós kajcsit adok neki, akkor két kanállal dolgozunk. Egy van neki egy meg nekem. Hagyom, hogy próbálkozzon, ha akar, közben meg hogy jussunk is valamire adogatom neki. Ez elég jól bevállt. Nem mondom, hogy soha nincs csuszpájzolás, de ha akar akkor egész jól sikerül már neki egyedül is kanalazni. A korábbiakkal ellentétben már nem engedi, hogy megfogjuk a kezét és vezetgessük, hogyan csinálja. Mindig az van, hogy majd ő egyedül, úgyhogy már nem is próbálkozom. A lényeg, hogy egész jó adagok fogynak így, sőt jobban eszik, mint az etetőszékben.
Hát ennyi.

Tejszelet:
Vikó is eszik tejszeletet, de csak kajcsi vagy gyümölcs után kapja, ha úgy látom enne még valamit. Ő amúgy szerencsére nem tudja kinyitni a hűtőt, mert a fogantyú jó magasan van, annyira meg nem rángatja, hogy sikerülne neki. De ha igen, akkor sem jut a tejszelethez, mert még nekem is lábujjhegyre kell állni, hogy elérjem. Amúgy próbáljuk nem túlzásba vinni az édességet. A doki néninek meg nem is merem mondani, hogy miket eszik, mert ő már a babapiskótán is kiakadt.

Viki-Niki:
Nekünk ez tetszik benne a legjobban. Bár nem túl nagy a tapasztalatom, de már most látszik, hogy egy gyerkőc sajnos egyedül is szelektív hallással bír. De ha szerencsénk lesz és két tökéletesen szófogadó gyerekünk lesz, amit kizártnak tartok, mert Vikó már most tesz ellene, akkor elég egyiknek szólni és jönnek mindketten. Az meg hogy hogyan szólítjuk őket, az még később dől el, hiszen Vikónak is jelenleg legalább 6-7 megszólítása van. Egyikre kevésbé hallgat, mint a másikra...

Krisztocs:
Reginek jobbulást!
Az igazság az, hogy nehéz Zoli nélkül. Napközben nem annyira, mert amúgy sincs itthon, de este azért sokat segít, meg azt hiszem Vikónak is hiányzik. Mióta nincs itthon azóta nehezebben megy a fürdi, meg az elalvás sem sima. Mindig sír és azt szertné, ha ott maradnék mellette, s csak aztán alszik el. Szerintem úgy van vele, hogy hátha még megjön apa is.
Szerencsére hugi sokat segít.
A másik gond, hogy ugye pöttyös és nem mehetünk sehová. Doki néni még attól is eltiltott, hogy vásárolni menjek vele, nehogy összeszedjen valamit. Szóval marad a séta a szabad levegőn, amit ajánlott, de ez kevés neki is és nekem is. Kicsit kezdek becsavarodni... Meg parázok a cukor miatt is. Próbálok diétázni, mert ahogy utána olvasgattam a cukor nem evés az édeskevés, a lényeg a szénhidrát bevitel csökkentése, meg a rendszeres kajcsizás. Elég nehéz laikusként számolgatni, meg a rendszeres kajcsi sem az én műfajom.
Meg félek, hogyha nem kezdik el időben a kezelést akkor baja lesz Pocaklakónak. Most ép azon emésztem magam, hogy mégiscsak visszamegyek doki bácsihoz és megmondom, hogy bár szép és jó amit döntöttünk, de mivel nem vagyok megnyugodva legyen inkább a kivizsgálás. Szóval most örlődöm mit tegyek. És ilyenkor azért jobb ha az ember mellett van a párja.

Manó:
Emmának jobbulást!

Na, most már eldugulok!
Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Egy ideje már lelkes olvasótok vagyok (sőt, a múltkor majdnem ráköszöntem egyikőtökre az egészséges gyerek rendelőben - még időben rájöttem, hogy csak én "ismerlek" Benneteket a fórum és a fotók alapján, de ti nem ismertek engem, és halálra rémíthetek bárkit, ha csak úgy lerohanom). Egyébként minden baba tüneményes, mindig megnézem a képeket, egyenként gratulálok hozzájuk, biztos a helyi fauna teszi ezt a sok szép apróságot egy "rakáson"Kép.

Rólunk annyit, hogy 2002 óta vagyunk újpesti lakosok, 2004 október negyedikén született Csenge Dorottya nevű kislányunk a Péterfy-ben. Azért ott, mert a dokim oda járt "születni", és mivel kb. hét éve járok hozzá, eszembe sem jutott mást keresni. Benneteket úgy december magasságában fedeztelek fel, és nagyon tetszik, hogy igazi közösség vagytok.

Már többször próbáltam írni, de a babanet "ördöge" mindig megtréfált, és már nem volt energiám megismételni az elszállt üzenetet (remélem, ez most átmegy!).

Amiért most billentyűzetet ragadtam, az Marycus problémája a cukorral: megkérdezhetem, hogy mennyi volt az a magas érték? Ugyanis én is a 24. héttől kezdődően küzdöttem a cukorral, a végén mi nyertünk. Ennek kapcsán elég kimerítően körüljártam a témát, ha gondolod, szívesen megosztom a tapasztalatokat Veled is - akár magánban is.

Legyen szép napotok!

Nyuszi

Legyen szép napotok!
Nyuszi és Csenge
newsee
 
 


Sziasztok!

Newsee! Üdv a fedélzeten!Kép Kicsit furcsa azért olvasni, hogy mások ismeretlenül is ismernek minket, de hát ez egy nyílt fórum. A páromnak is mondta egy falubeli, hogy a neje olvasgatja a topikot, úgyhogy mindig tudják, mi van velünkKép Megkérdezhetem, hogy kivel találkoztál a rendelőben?Kép Jó, tudom, hogy nem velünk, mert mi nem oda járunkKép

Marycus! Nálunk az a speckó helyzet van, hogy nincs vízvezeték és csatorna, tehát szippantunk. Jelenleg 3 hetente-havonta jön a Szippantyús Pista, az alkalmanként 8 ezer Ft. Nem akarok én a gyereken spórolni, de ha meglököm a kádat minden este vízzel, akkor tuti havonta kettő szippantás alatt nem úsznánk meg. Így most a kiskád van a nagykádban, és ebben is mellkasig merülhetne, ha leülneKép Emellett mindig zuhanyozunk is, mert imádja, úgy kacag, hogy majd megfulladKép. És persze időnként fürdik a nagyban is, de naponta tényleg feleslegesnek érzem, elveszik benne és iszonyúan sok víz megy el. Azért szokásaink, tanult dolgaink nekünk is vannak, a pocakját Miksa is egyedül mossa, meg régebben a fogát is, csak mostanában nem (erre nemrég panaszkodtam épp), szóval igyekszem én is azért, de Miksa pocakmosás közben is ki tud mászni a kádból, szóval ő ilyenKép

Vikó még mindig pöttyös? Nem kellene valaki másnak is megmutatni? Gondolom, már téged is zavar a dolog.
Cukor: mi lenne, ha itt a babanetes cukrosspecialistával beszélnél? Vagy már megtetted? Szerintem engem is idegesítene a dolog.

Manó! Szegény Emma, azért sajnálom a kiscsajt. De most már csak meggyógyul, és akkor minden könnyebben megy.

Nem örülök, hogy Miksa állKép Úgy látszik, nekünk semmi se jóKép

Kriszta! Hát elég komolyan veszik ezt a skarlátot. Mondtam én neked, hogy ez nem piti betegség, csak nektek tényleg szerencsétek volt. Ez így még mindig sokkal jobb, mint ha a skarlát bebizonyította volna, hogy milyen kemény is tud lenni. Csak hát Reginek így is nehéz, meg neked is.

Hanzika, Ildi, hahóóó!!!!

Képzeljétek, Miksa újat mondott: kó. A kólára. Mint ha mindig kólát vedelnénk, bizisten alig lát kólát, de ezt bezzeg tudjaKép De ez is valamiKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Newsee:
Üdv. közöttünk!

Szép neve van kislányotoknak! Képet is tehetnél fel róla! Merre laktok?

Természetesen nem titok, hogy mennyi volt a vércukor érték.
26. héten zsömle + tej terhelés után 1 órával: 7,2 mmol/l volt (a határ 7,0 mmol/l lehetett volna).
27. hét 75 g cukros terheléses vizsgálat eredménye:
éhgyomori : 5,7 mmol/l (5,8 mmol/l a felső határ)
120 perces: 7,9 mmol/l (7,8 mmol/l a felső határ)
Előtte 1 nappal volt még egy éhgyomori vércukor érték: 5,5 mmol/l, szóval ez is jó volt.
Korábbi éhgyomori vércukor eredményeim is mind a normális határértéken belül voltak.
Szóval Te is láthatod, hogy éphogy a határ felett vagyok. Szerintem ebből is adódik minden problémám.
Igazából a félelmem abból adódik, hogy egyedül minden korábbi ismeret nélkül diétázni az nem egyszerű dolog. És ha csak saját magáról van szó, akkor az ember könnyebben megtesz dolgokat. De ha már van egy Pocaklakó is, akkor bizony tudatlanságból óriási hibákat lehet elkövetni, mert lehet, hogy a cukrot karbantartom, de másra nem figyelek és valami más meg felborul, amit esetleg nem is vizsgálnak és ettől baj lesz.
Meg lehetnek a diétának olyan elemei is amit feltétlenül be kell tartani és én meg pont azt nem érzem fontosnak. Szóval én nem tartom ezt egyszerű dolognak és minél többet tudok annál jobban úgy érzem, hogy ez is tanulni kell és méghozzá szakembertől.
Mindazonáltal doki bácsi nem kívánta tőlem, hogy különösebb kunsztokat egyedül teljesítsek, ő csak a sütiktől, meg egyéb cukortartalmú ételektől tiltott el. Ez egyszerű dolog. S gondolom, ha a következő cukorvizsgálatnál nem jó az érték tovább fog küldeni vizsgálatokra és akkor szakemberhez kerülök. Csak hát az ember olyan, és én különösen, hogy félek, hogy elkésünk valamivel és ártok a babának.
A felajánlást köszönöm és szívesen veszek minden segítséget. Ha esetleg volna valami leírásod főleg a terhességi cukorbetegség diétájáról azt szívesen venném, ha megosztanád velem. Azt most nem gondolom, hogy a többieket nagyon lekötné a téma (Csajok szóljatok ha nem így van!), úgyhogy szerintem ezt levélben is intézhetjük. Mail címem jó a profilomban.

Szirom:
Hát igen a csatorna az nagy áldás... Azt én sem gondoltam azért különben, hogy csak úgy beteszed Miksát a kádba és hagyod, hogy legyen. Nem úgy ismertelek meg... Csak azért írtam, hogy mi hogy fürdizünk, mert lehet ellesni dolgokat a másiktól. Nem tagadom, hogy volt már olyan amit írt valaki és kipróbáltuk Vikóval, hogy bejönne-e.

Kiskád: Nem lenne megoldás beruházni egy egyenes aljú fürdikádba? Végülis nem olyan drága és talán könnyebben mozoghatna benne, meg a csúszásgátló is jobban illeszkedne. Csak egy ötlet.

Vikó pöttyei: Jelentem eltűntek. Most már csak iszonyú száraz a bőre, lehet, hogy próbaképpen bekenem a csodakrémmel. Persze óvatosan, csak egy-két helyen.

Cukor:
Tanácsodra már megnéztem és írtam is a cukros topic-ba, de sajnos a bizonytalanságon nem segített, sőt. Diéta ügyben egyre bizonytalanabb vagyok. S amióta próbálom azóta rosszabbul is érzem kicsit magam, fáradtabb vagyok, meg sokszor érzem, hogy elgyengülnek a karjaim és a lábaim. Ezért is parázok, hogy lehet, hogy nem kéne...
Beszéltem a védőnővel is. Szerinte nyugodtan ki lehet várni a következő vizsgálatot, addig meg tartsam amit a doki mondott és legfeljebb csökkentsem a kenyér, rizs, krumpli, meg tészta fogyasztást is.
A fórumban is azt mondták a többiek, hogy ezekkel az értékekkel nyugodtan kivárható a következő vizsgálat, csak ők azt is ajánlották, hogy a diétát azért kezdjem el.
Szóval most már csak kb. másfél hét, úgyhogy annyit már várunk. De a diétát nem fogom túl szigorúra venni azt hiszem, mert nem akarok ártani...

Kó: Én is csodálkozom mindig, hogy Vikó honnan tud dolgokat. Olyanokat, amik nem is jellemzőek a mindennapokra, de lehet, hogy mert különlegesek, érdekesebbek és jobban megjegyzik őket. Mindenesetre gratula új tudományhoz!

Na, és még hülyeségem története: Vikót sikerült megmérgeznem... A Fenistil 9 cseppje helyett Vigantol olajból adtam neki 9 cseppet. Rögtön hívtam az ügyeletet (Bethesda), ahol természetesen nem tudták a dokit kapcsolni, s megígérték, hogy visszahívnak. Na, azóta is hívnak... Ennyit az ügyeletről. Van egy ismerős gyerekdoki, akit fel tudott hívni Zoli, ő azt mondta, hogy nem lesz baj, de 1 hónapig ne adjunk neki Vigantolt, és igyon sokat, mert ez a mellékves kéregben rakódik le és jobb ha minél előbb kiürül. Persze én sem voltam tétlen felhívtam a Heim Pál toxikológiáját, ahol szintén mondták, nem lesz baj, de 1 hétig ne adjak neki Vigantolt. Egyéb parancs nem volt. Na, most meddig ne adjak? A mi dokinknak majd csütörtökön szólok, mert akkor lenne oltva Vikó, ha minden okés vele, de félek, hogy ez megint bezavar és inkább viszem mégegyszer, de csak akkor oltsák, ha tuti minden OK vele.
Na, most szóljatok hozzá, hogy lehettem ilyen hülye. Bár hugi szerint nem hülye, csak fáradt voltam. De ez akkor se mentség, még jó, hogy "csak" vitamint adtam neki...

Na, eldugulok...

Többiek merre vagytok?

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Megjártuk az Állatkertet simogatóstól, játszóházastól. Reggel úgy nyitott a kölyök, hogy az ember közölte, hogy el kell vinni valahová lefárasztani, mert ő ezt nem bírjaKép A szokásos mászás felfelé ezerrel ugye...

Kicsit hideg volt, de azért körülbóklásztunk. Miksát megnyalta a tehén, aki egyébként behúzta a nyelvével a szájába a kabátom szélét is, háááát...Kép Tetszett a csemetének a zsiráf, meg a madarakra vauvauzott, de a majmok például nem voltak nagy számok, mert csak döglöttek ott, szerintem a gyerek észre se vette, hogy élnek. Az ember lelkesen simogatta a rinocéroszt, szal érdekes délelőtt voltKép A játszó nekem nagyon tetszik, bármikor bárkivel hajlandó vagyok menni, no jöttök? Meg valahogy nem is fizettünk sokat, szerintem elszámolta a csaj vagy nemtom, de 400 Ft-ot hagytunk csak ott. Kaptok néhány képet, ma ennyire telikKép
Kép
Kép
Kép

Hopp, Marycusnak még akartam mondani, hogy Miksa már kétszer ivott babaolajat, amikor pelenkázás közben nem vettem el tőle a flakont, mondván, hogy végre nyugton van. Aztán láttam, hogy folyik a gyerek száján-állán, hát nagyon beparáztam. Kimostam vízzel, de nem volt könnyű és átkoztam magam nagyon, de nem lett semmi. Másodszor nem én adtam a kezébe, de a végeredmény ua.Kép

Hahóó, tessék jönni mindenkinek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
Én mondtam, hogy jó az állatkerti játszóház... s kérdeztem is kinek van kedve jönni, de nem volt túl nagy lelkesedés.
Szóval mi szívesen megyünk, ha doki néni áment mond a dologra. Ez csütörtökön kiderül, mert akkor mennénk 15 hós oltásra.

Ár: lehet, hogy azért került csak ennyibe, mert ha előtte voltatok állatkertben, akkor jóval olcsóbb. Ha utcáról mész be, akkor drágább, mikor voltunk 800 Ft/óra volt.

A majmok mindig csak fekszenek, és Vikót sem érdeklik csak azok az állatok, amelyek ezerrel mozgolódnak. De hát igaza is van, egy fekvő majom nem egy kifejezett látványosság.

Mi nem mertük túl közel engedni Vikót a simagatóban lévő állatokhoz, valahogy még túl kicsinek éreztük hozzá, bár így is megfogta a kecske lábát és szerencsétlen alig bírta visszaszerezni tőle.

Az utolsó képen nagyon hasonlít rád Miksa.

A hintából nem csúszott ki Miksa? Vikó amikor ki akart jönni, elkezdett csúszni lefelé és simán kicsusszant. Utolsó pillanatban kaptuk el. Nagy esés lett volna belőle.

Ja, amit még akartam írni, hogy Vikón már látszik, hogy jártunk zenebölcsibe, meg ringatóra. Szerintem hiányzik is neki, mert mostanában provokálja a mondókás játékokat, főleg a csip-csip csókát. Meg sokszor lá-lá-lá-zni kezd, ha zenét hall, meg persze továbbra is táncol.

Többiek merre vagytok, irjatok!!!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Mi megvagyunk, Emma talán túl vana hasmenésen, szerdán megy bölcsibe, bár az ÁNTSz eredmény csak a hét vége felé lesz meg, remélem nem mutat semmitKép

Mlg kicsit nyálkás neki a kaki, de már keményKép

marycus!

Vigantol olaj nem mérgező, csak ha nagyon sokat adsz be nei egyszerre tud mérgezést okozni, de ahhoz kb az egész üveggel kéne vele megitatni. itt a babaszoba rendelőben is téma, ha kjól emlékszem valami nagymama adott be 30 cseppet a gyereknekKép

Emma ár nem szedi nyár óta, mert kint van összes foga, magas is és a kutacs ais benőtt, azt mondták már nem kell.

Én nem nagyon értek a cukorhoz, d eezek minimálisan nagyobb értékek, nem lesz gond szerintem.

Szirom!

Én azért nem szeretem az állatkert játszót mert Emma egyfolytában bele akar ugarnia tóba, így mindíg a nyomába kell lennemKép A Récseiben meg nem, ott elszaladgál már egyedülKép Bár mióta bölcsis mi ritkán megyünk játszóba, azóta nem igényli, inkább az ugrálós fajta jön azóta be neki, ugrálóvár ilyesmi.

Azért került ennyieb mert bentről mentetek, úgy olcsóbb.

Nyuszi!

Üdv itt, gondoltam ám hogy vannak kukkolókKép, nem baj, én is kukkolgatok sok topikban ami érdekel, de nem vagyok érintett így nem írok (pl ikrek, ma megint megjött)Azért ha már így bejelentkeztél írjál nekünk sűrűbbenKép

Kóla: hát Emma sajnos nagyon szertiKépKép na jó, mi is nagyon szertjük, naná hogy őt is érdekli mit iszunk és sajnos ízlik neki. Ő általában mindnet megkóstol amit mi iszunk vagy eszünk, de nem minden ízlik neki, pl valamelyik nap ivott egy korty vörösbort és azt mondta nem ízűKép (mi is szökőévben 1x iszunk, a Don pepe pizzához adták ajándékba)

Mi holnap moziba készülünk emmával, Micimackó és a Zelefánt, drukkoljatok hogy ne kelljen 2 perc után kimenni Kép

Mostanában Emm állandóna fest, megőrülök tőle, minden festéke smár, a tapéta aruhái, de imádja, most ez érdekli. és elkezdett képzelődni, pl mondja hogy nézd anya itt amókuska a kezemben, és most hopp felugrott, nézd anya

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Marycus,
Biztos nagyon nehéz lehet egy laikusnak betartani a diétát, nem irigyellek Kép De kitartás, veled vagyunk Kép
Vikóról már totál távoztak a pötyik?

Manó,
Biztos leköti majd nagyon a film, tényleg aranyos. Mikor mi voltunk sok pici volt, mármint kisebbek Reginél Kép

Kóla..nálunk is favorit, de egy kortynál többet nem engedélyezünk Reginek. A mekiben viszont csak azt hajlandó meginni Kép Kell nekünk odamenni Kép

Szirom,
Annyira meg van változva Miksa...vagy csak ritkán teszel fel képeket Kép Most is olyan nagyfiús, olyan más, mint a többin. Nagyon vagány! Kép
Ha már végre kimozdulhatunk, akkor elnézünk az állatkertbe mi is Kép Meg Regi a vidámparkba szeretne már nagyon menni.

Ja, szirom! Úgy tervezzük, hogy húsvét előtti hét csüt-péntek vmikor kiugrunk osztrákékhoz, akkor áll még a naci, vagy már vettetek? És esetleg ha bárkinek kellene vmi, szóljon! Kép

D-vitamin valóban nem mérgez, Regi egyszer fél üveggel benyomott, mert nem figyeltünk, de nekünk is csak annyit mondtak, hogy ne adjuk egy darabig. Ő még kap télen mindig. Máténak is mondták, hogy még ebben a hónapban, aztán legközelebb ősszel.

Megyek főzni Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Elfelejtettem üdvözölni Nyuszit Kép Szóval üdv, gyere sokat! Kép És én is kivi vagyok kit láttál, bár szűkítene a körön, ha tudnánk, melyik rendelőbe jársz Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta! Azért rám nem nagyon lehet panasz képügybenKép Miksa nekem ugyanolyan, mint régen, de ti jobban látjátok a változást. PasisodikKép

Naci: kellene, ha kapsz egy rendes 86-osat. Rájöttem, hogy kettő nem kell, majd az időjárás és a kölyök növekedésének függvényében veszek újatKép De egy 86-os kellene, valami lehelletnyi vékony béléssel, mert az egész tavaszra ok. Dobjak be előre pénzt vagy ráér utólag, ha átveszem az árut?Kép

Marycus! Láttam, válaszolt neked a cukrostudi doki, és elég megnyugtatót írt.
Játszóház: tudom, hogy mondtad, de elárulom, hogy utálok ismeretlen helyre menniKép Mármint vezetni, parkolni olyan helyen, ahol még nem jártam, illetve inkább nem parkoltam. Mindig ideges leszek, ha ilyet kell csinálnomKép Szóval most az emberrel megnéztem, hová kell menni, úgyhogy mehetünk is akár.
A hintát kérdezted, egyáltalán nem csúszott ki belőle Miksa, teljesen stabilan ült benne. Talán Vikó még kisebb volt, nem?
És olyat nekem még szinte sosem mondtak, hogy Miksa rám hasonlítKép A papájára hasonlít állítólag, és egyedül anyukám szerint olyan a fejformája, mint az enyém.

Manó! Milyen volt a Zelefánt?Kép
És mivel fest Emma? Olyan kézfestékkel vagy ecsettel? Miksa golyóstollal firkál, szerinted vegyek neki zsírkrétát már vagy valami színest? Csak időnként azt is rágja...

Nyuszi! Merre vagy?Kép

No, most mesélek: Miksa ma fejreesett a kőre, mert felmászott a babakocsi kerekére, és át akart mászni a kisasztalra, de nem hitte el, hogy nem éri el. Namost azért ő elrugaszkodott, és hiába álltam tőle fél méterre, nem tudtam elkapni. Rá tíz percre elindult felfelé a lépcsőn, aztán lefelé is, de nem háttal, ahogy szokott, hanem előrefelé lelépve, mint a nagyok. Elkaptam a kezét, ő meg elrántotta, én persze szorítottam, mert közben persze már esett le, namost bekékült a külyök kézfeje. Valahogy semmi más testrészét nem tudtam elkapni, nagyon gáz volt. Utána már csak hasraesett a sárban, de az bagatell.
ja, és egy felső rágófogat már írtam, hogy kint van, de most a másik oldalon is láttam egy pöttyöt felül. lehet, hogy máshol is van, de ennyit tudtam megnézniKép Úgyhogy mostanáig 10 fogat észleltünk. A fele megvanKép

Kriszta, hogy követni tudd MiksátKép:
Kép
Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom,
Milyen jó kis dzsekije van MIksának! Kép A naci persze, hogy ráér utólag, hiszen még az se bizti, hogy kapok normit. Annyit azért még írj, hogy kb milyen színek jöhetnek szóba, meg hogy mi a felső határ árban.
Az esések látom nektek is megvannak Kép
Figyi, a rágófogak a szemfog mellettiek már? Vagy Máténak előbb jöttek azok? Mert ott kijött mind a négy, úgy van neki 12, de az most örlő v. rágó? Vagy az ugyanaz? Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

A dzseki is C und A-s, még ősszel vettük neki. 80-as. Akkor elveszett benne Miksa, de most már csak éppen hogy jó rá. De most már kihúzzuk ezzel tavaszig. Most majd valami átmeneti kabátot kell vadásznom.
A gatya lehet farmer vagy kord, és én a fiúsakat szeretem, szóval drappot, barnát, esetleg sötétzöldet vennék neki. Kékben viszont nem nagyon bírom a kordot, kéknek jó a farmerKép Mondjuk fogalmazok úgy, hogy ami megy a kabátjához és a cipőjéhez, valami olyasmit. És nagyon szépen köszi!
Egyébként én vagyok az a marha, aki még itthon is színben összeillő dolgokat ad rá, de anyukám szerint ez jó, mert ez biztosítja a gyerek szép- és színérzékét.
A fogakkal most elbizonytalanítottál, ezek az újak hátsó fogak. Nem azok a rágók? Lehet, hogy nemKép Szóval egészen hátul fent van mindkét oldalon egy-egy. Úgy tudtam észrevenni, hogy épp bömbölt a gyerekKép Szemfogak nincsenek még Miksának, és a mellette lévők sem jöttek még ki. Elöl középen van 4-4.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Holnap 10-re megyünk a zelefántra, remélem jó lezs, majd jövök beszámolni. Ma citadellánál voltunk. Útban odafelé beleénkjött egy kispolski a piros lámpánál, nem vette észer a drágám hogy ott állunk. Mondjuk csak picit nyomódott az autó, biztosító fizeti, de azért bosszantó. Mondjuk szerencsére nem éreztünk belőle semmit, csak a koppanást hallottunk, de meg sem mozdította a kis fityó a mi kocsinkat, szóval Emma sem vette észer. Utána kérdezgette hogy mi történt, miért száll ki apa, hol van a bácsi aki nekünk jött, kifizeti?Kép

A fogak úgy vannak hogy metsző, 4 alul, 4 felül, mellettük szemfog 1-1-1-1 db, utána már csak rágó fogak vannak (vagy örlő másnéven) (8 db)

Á, mennem kell, mert lassan befejeződika fürdés.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Ma menős napunk volt. Végre jó idő volt és a hugival sétáltunk 2 órát. Vittünk Vikónak babakocsit, mert ép alvóideje lett volna, mikor elindultunk, úgyhogy számítottam rá, hogy nem jutunk messzire. Mondjuk amúgy se jutunk, mert minden kavicsot órákig nézünk, az autófelhajtókon órákat fel-le mászkál stb. Mi meg most sétálni szerettünk volna. Aztán jól elaludt a babakocsiban és végigaludta a sétát. Délután meg a huginak menni kellett szemészhez a Duna Plazába, s ha már ott voltunk bementünk a fodrászhoz és levágattam Vikó haját... Végig teljesen nyugi volt, még a fodrász is mondta, hogy szuperül viselkedett. Rájött, hogy nem kell fészkelődnie, hogy lássa mit csinálnak, mert a tükörből látja, még vigyorgott is. Pedig a fodrász elégé parázott az elején, s mondta is, hogy csak az én felelősségemre vállalja. Bár lehet, hogy az is segített, hogy itthon is mindig tükör előtt szárítjuk a haját és mindig kérdezzük tőle hol van Viki.

Szirom:
Igen Vikó sokkal kisebb volt, mikor hintáztattuk a játszóházban, s mint írtam is ki akart már szállni, csak nála ez egyik percről a másikra van így, s nem feltétlenül jelzi, csak megindul. De ez más gyerkőcnél is így van.

Nekem azt hiszem szerencsém van Vikóval, mert bár egész nap jön-megy és felmászik mindenhová, amire csak tud, eddig nagyobb gond nem volt, amit annak köszönhetünk, hogy hihetetlenül óvatos tud lenni. Persze megesik, hogy nem figyel vagy a játék hevében elfelejt figyelni, de általában ezeket meg mi vettük még eddig észre időben és meg tudtuk akadályozni a nagyobb esést. Persze azért lila foltok vannak nála is dögivel.

Vikónál úgy vettem észre, hogyha figyelmeztetem, akkor valahogy kiesik a ritmusból és tuti esés a vége, ha nem szólok megoldja gond nélkül. Azért nagyon nem megy még, hogy ne szóljak...

Fogak:
Én is úgy tudom, mint Manó.

Megnéztem mégegyszer a képet és most is tartom amit írtam. Hasonlít rád Miksa...

Ja, elárulom, hogy a múltkor el akartunk menni valami üzletbe, ami Péceltől nem messze van és Zoli ott dolgozik és mondta, hogy csináljuk azt, hogy én délután utánna megyek kocsival. Hát mondtam, hogy nem vállalom, mert arrafelé tök ismeretlen a táj és ha eltévedek, akkor ideges leszek, amit Vikó tuti megérez és még ő is nyügi lesz, akkor meg mégjobban felhúzom magam, aztán jöhet majd értünk ki tudja hová. Szóval inkább mentünk szombaton. De nem bántam meg, mert olyan kacskaringós volt az út, hogy szerintem még most is keresne minket... Úgyhogy nem vagy egyedül ezzel a dologgal. Vikka-makka nélkül sokkal bátrabb voltam...

Kriszta:
Úgy néz ki vége a pöttyös szezonnak Vikónál. Hogy mi lehetett az már sose derül ki.

Manó:
REmélem jól sikerül a mozizás. Drukk megy, hogy ne kelljen idő előtt kijönni.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

megjöttünk, mozi szupi volt, Emma élvezte, nem akart haazjönni, sírt mikor vége letta filmnek, kérdezte hogy most mi jön, azt hitte olyanmint a aminimaxKép

fényképek készültek, de elég bénák, olyan izgalomban volt hogy alig bírtuk fényképezni, az összesen elfordult, kifutott, vagy egyszerűen ortopéd képet vágottKép
Bent meg már nem lehetett fényképezni.

Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az üdvözléseket, nagyon jól esett. Nem tűntem ám el rögtön az első beírásom után, csak a hosszú hétvégére sikerült hazalábujjhegyeznünk a nagyszülőkhöz vidékre, ott meg nincs net. Mivel öt hete nem voltunk, csak tanácsadáson, irtó jól esett mindhármunknak a kikapcsolódás. Meg is voltam lepve, mert eddig, ha hazautaztunk, Csenge legalább egy napig kitartóan ordítottKép (főleg, mert az egész banda egy nap alatt akarta kibabázni magát), most viszont bűbájmackó volt, az ujja köré csavarta a családot.

Szirom,
megpróbálom visszakeresni a képeken, hogy kit is láttam a rendelőben, egyébként az Erdősorra járunk és a Fóti úton lakunk (itt minden tősgyökeres újpesti ismerősünk a szívéhez kap, hogy nem zavar-e a hatalmas forgalom, de előtte Zuglóban, az Őrsnél laktunk, ahhoz képest tiszta felüdülés).

Marycus,
az én legmagasabb vércukrom 6,2 volt a 24 héten, és a dokim már ettől tépte a hajátKép, de mondjuk nem küldött dietetikushoz, így saját szakállamra diétáztam. Gyakorlatilag cukros ételeket, üdítőket soha nem ettem, kenyeret, rizst, tésztát, péksütit, tejet hetente max.1x, így a 36. héten 4,9-re lement a terheléses érték. Mondjuk akkor nyár volt, ami sokat segített, de néha már attól tartottam, hogy tényleg nyuszifülem nő a sok zöldségtől. Szerintem is várd ki a második mérést a "magándiéta" tartásával, amennyit én tudok a témáról, a terhesség végén igazán veszélyes a cukor. Ja, és nem szedsz véletlenül Elevitet? Bár mindenki hülyének néz, hogy az nem lehet, de nekem igazán akkor esett látványosat az értékem, amikor abbahagytam a szedését. A mi cukrunknak annyi mellékhatása lett, hogy habár 8 kilót híztam összesen, a baba 4320-al született, kicsi is volt rá az összes kincstári cucc a szülészetenKép. Mivel a Te eseted azért komolyabbnak tűnik, inkább nem kontárkodom bele, de erkölcsi támogatást szívesen adok, mert nem könnyű, tudom.

Manó,
mindig összeszorul a szívem Emma látványától, mivel én is Emmát szerettem volna. Ugyanis, amikor terhes lettem, álmodtam egy gyönyörű kislányról, akit Emmának hívtak, és tudtam, hogy Ő az én lányom. Csakhogy a férjem kijelentette, hogy az ő gyereke bizony nem lesz Emma, és sajnos ehhez tartotta is magát (makacs mérnök), így más név után kellett néznem. Mondtam pedig Bubunak (ez volt Csenge "munkaneve"), hogy súgjon az apjának is, ha tényleg Emma szeretne lenni, de ez nem történt meg, így lett Csenge Dorka.

Van ám albumunk a babaneten, "Nyuszi mama Csenge babája" címmel, amit épp az imént nem tudtam szerkeszteni, de remélem, azért létezik, bármit is mond a szerver...

Bocsi, elég hosszú lettem, ezentúl jövök ám rendesen, igérem!

Legyen szép napotok!

Nyuszi

Legyen szép napotok!
Nyuszi és Csenge
newsee
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Lassan telnek a napok és már csak kettőt kell aludni és újra itthon lesz Zoli. Bár most nem panaszkodhatok, mert két napja jövünk-megyünk Vikóval és hugival, így aztán gyorsabban telnek a napok.

Nyuszi:
Várunk rendszeresen!

Hát a 6,2-es vércukrot sehol nem jegyzik, mármint orvosi szempontból. Ha lement a vércukrod, akkor nem lehet, hogy mástól lett nagy a baba? Annyi ilyen súlyú gyerkőc születik mostanában és teljesen normális terhességekből. Én inkább a vitaminokra fognám a nagy gyerkőcöket.
Amúgy szedek Elevitet, de csak két naponta és Vikónál is szedtem, de naponta, s nála semmi gond nem volt cukor ügyileg. Ja és csak félidőtől szedtem mindkettőjüknél.

Támogatást köszönöm.

Hát még reménykedem azért, hogy ezzel a valamilyen diétával elérünk valami normális szintet, s akkor nem kell majd tovább vizsgálódni. Ha nem akkor a második gyerkőc is a Szabolcsban fog születni... amit nem annyira szeretnék.

Mi is az Erdősor utcába járunk, lehet, hogy velünk találkoztál? Bár akkor valószínűleg csak Vikót ismerhetted fel, mert rólam elég kevés kép került eddig fel.

Melyik doktornőhöz jártok?

Manó:
Azért csak sikerült néhány kép... és szerintem szuperek lettek, amiket feltettél. Nekem Emma mindig idősebbnek hat, mint amennyi, de lehet, hogy a magassága miatt. Persze ez nem baj, sőt.
Örülök, hogy jól siekrült a mozi és gratula Emmához. Szerintem jó, hogy ilyen feldobott tud lenni, így sokkal élvezetesebb vele elmenni valahová, legalább tudjátok, hogy érdekli és jól érzi magát. Jó, tudom, hogy egyszersmind ez fárasztóbb, mintha ülne az öledben és meg se mukkanna, de az valljuk be uncsi lenne, nem igaz?

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Jelentem, élünk, vagyunk, csak Marcus több mint egy hete beteg (folyt az orra, köhög, hörög a háta és lázas volt 2 napig), bent katasztrófa előtti állapot (szó szerint osztályszinten), így általában hulla vagyok este 8-9-re. Bent meg nem tudok, max olvasni.

Nyuszi,
Üdv itt Kép Minket biztos, hogy nem láthattál az Erdősor u-i rendelőben, mivel ott még én nem jártam (max gyerekként). Újpest előtt mi is Örstől nem messze laktunk, ahhoz képest ez valóban csendes környék Kép

Marycus,
Igaza lehet Nyuszinak, hogy az Elevit is emelheti a cukrot (egy ismerősömnek volt diplomamunkája a magzatvédő vitaminok hatása a gyerkőcre és abban volt valami ilyesmi - meg a súly is, ami összefügghet a cukorral. Mármint hogy a relatíve nagy súlyú újszülöttek anyukájának nagy hányadánál magasabb vércukorértéket mértek). Viszont abban meg a dokinak adok igazat, hogy mivel nem horror eltérés volt, ezért nem kell a diétát túlzásba vinni. Persze ezt inkább vele beszéld meg, mivel az alacsonyabb cukorérték is okozhat gondokat, ezért nem biztos, hogy szükséges a túlzott diétázás (nagyimnak volt tudatzavara, eszméletvesztése alacsony vércukorérték miatt).

Utólag is boldog névnapot kívánok mindenkinek, akit érint (a teljesség igénye nélkül: Tomihavernek, Zolinak és Ildinek)!

Bocsi, hogy ennyi, de elalszom a gép felett. Majd megpróbálok sűrűbben jönni, de nem ígérek inkább semmit.

Puszi

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Újre a munkahelyenKép

Nyuszi!

Hát ilyneek a pasikKép Nálunk őgy volt hoyg én a terhesség elején mondtam hogy legeyn Emma, de a férjemnek nem tetszett. Utána sokáig bármit mondtam nem tetseztt neki. aztán mondta hogy eddig egy név van ami kicsit is tetszik neki, a Rebeka. Mondtam hogy elmegy, de nema nnyira tetszik nekem , még gondolkozzunk. Aztán már csak 1 hónap volt kb a szülésid, mondtam neki hogy ah nem mond semmit akkor majd én eldöntöm és Kíra lesz, nemmondotts emmiot, már teljesen beleéltem magama Kírába, amikro jött egy e-maik tőle (külföldön volt) hogy az Emma jó leszKép Na így lett ő Emma. Anyukámnak egyáltalán nem tetszett, de már megszokat. De azóta is csomó helyen kérdezgetik, pl bölcsiben hogy miért éápp emma, valami nagymama volt Emma, vagy hogy jutott ezsünkbe?

Hanzi!

Majd csak jön a tavasz és vége a betgeskedésnek.Kép

Marycus!

na igen, ő mindíg is ilyen volt, vagy totál jókedvű, nevetgél, pörög, vagy hisztizik. Soha nem volt olyan "semmilyen" hangulata.

A magassághról jut eszembe, tegnap mértük, 29 hónapos képzeljétek tök sokat nőtt most egy hónap altt, pedig már nem szokott, múlt hónapban pl semmit semnőtt, és hízott isKép 93,5 cm és 15200 gr. ja, és a feje is nőtt, pedig az már vagy fél éve nem nőtt. Úgy látszik érzi a tavaszt. Nekem most teszik hohy ilyen "nagylány", de azért komolyan aggódom nehogy majd túl magas legyen felnőttnek, mert az sem jó, ha egy lány 180 körüli, legalábbis az én 160 cm-emhez nagyon fura lenneKépKépKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Gyorsan rákerestem a képekre, alighanem Ildit láttam anno a rendelőben. Mi Tóth doktornőhöz járunk, szerencsére eddig csak tanácsadásra meg oltásra.

Manó,
Hát hiába, az utódok mindig magasabbak az elődeiknélKép. A mi családunkban is van egy 13 éves kislány, aki csont nélkül hordhatja az én khm, széltében kinőtt vagy már nem aktuális ruháimat. Bár mostanában a kedvenc darabjaimat elteszem Csengének, lehet, hogy 15-20 év múlva újra divatosak lesznek, vagy tetszeni fognak neki. Egyébként egy ilyen széség, mint Emma, bármekkorára nőhet, döglenek majd utána a pasik.

Nem tudom, miért, de én is erős társadalmi ellenérzést érztem az Emma névvel kapcsolatban, mindenki azzal traktált, hogy neki egy öreg néni jut eszébe, ha meghallja, nem való csecsemőnek. Viszont az angolszász nyelvterületen meg irtó népszerű, és nagyon jól is hangzik - szerintem. Eleinte én is úgy gondoltam, ha eleget duruzsolom a férjemnek, majd megszokja, de nem. Mondogatom is neki, hogy ha leközelebb is lányunk lesz, én választok nevet és Georgina Emma lesz, mire ő az égnek emeli a szemét, mondván "remek, nekem egyik sem tetszik"Kép.

Marycus,
A 6,2-es vércukorra azért vonta össze a szemöldökét a doki, mert vizuálisan már elképzelte, hogy ha a közepén ennyi, akkor mennyi lehet a végére. Meg ő kimondottan kukacos is, pl. aki havi fél kilónál többet mer hízni, az hallgathat tőle. A nagy baba nálunk genetikailag sem indokolt, nem is hitték el a dokik a szülés alatt, hogy "nem fér ki", de 23 óra vajúdás után végül mégis császár lett belőle. Viszont a szülésznő már a 8 óra után megmondta, hogy ez a gyerek magától nem fog megszületni, de rá persze nem figyelt senki.

Vikót ezer baba közül felismerném, nagyon édes kis hölgyemény, láttuk is a képét a rendelőben.

Lányos szülők, a Ti csemetétek kb. mekkora volt féléves korában?

Legyen jó napotok!
Nyuszi

Legyen szép napotok!
Nyuszi és Csenge
newsee
 
 


Nyuszi!

enyém 68 cm és 7700 gr volt 6 hónaposan, de pl a barátnőm kislánya most 1 évesen hord 74-es ruhákat, szóval ez annyira változó szerintem.

Én úgy látom hogy az emma név terjed, legnagyobb bánatomraKép Egyre több népszerű ember adja a lányának és míg 2002-ben 80 Emma született, 2003-ban már 152- Én Szilvia vagyok és utálom hogy annyi van belőle akorosztályomban és én direkt kerestem nem gyakori nevet a lánykának. Egyébként nekem is vénkisasszony névnek mondták sokan az Emmát, na de ha belegondolnak az Emma párja az Anna és az Anna most több éve olyan naépszerű hogy a rangsorban az első helyek egyikén van, szóval szokás kérdése.
Nekünk a következő ha lesz és ha Lány lesz Maja lesz, ebben már megegyeztünkKép Cska még abban nem hogy legyen e következőKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Mekkora volt Csenge? Nekem emma 3400 gr és 51 cm és 35-ös fejű, de nekem azt mondták hogy nálam ez határeset volt és ne nagyon legyen nagyobb babám, mert nem fér kiKép Ja, meg hogy szüljék a nagyobb babákat a magasabb nők, nem tudom mi az összefüggés, de lehet valami a belső csipőméret és a magasság között.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó,
Csenge 56 cm és 4320 volt, 36-os fejmérettel. Én 170 cm vagyok és 68 kiló (+- 1-2 kg Kép). A baba mérete volt a kisebbik gond, nekik az nem tetszett, hogy 6-7 ujjnyi tágulásnál is ki tudták mozdítani a fejét, tehát nem ékelődött be. Utólag kiderült, hogy biztonságiöv-szerűen rá volt tekeredve a köldökzsinór vagy kétszer, így esélye sem volt.

Most öt hónapos múlt a kis lady, és 68 cm - 6700 gramm paraméterekkel bír. Az a nagy problémám, hogy hosszra kezd kicsi lenni neki a 68-as, 74-est viszont milyet vegyek? Télit? Nyárit?

Próbáltam feltenni képet a zsebdespotámról, de a babanet mindig kidob, mondván túl nagy a képméret (pedig már háromszor is lekicsinyítettem), de dolgozom az ügyön.

Legyen szép napotok!
Nyuszi és Csenge
newsee
 
 


Sziasztok!

Még új vagyok a babaneten. A keresőbe beütöttem Filep Aladár doktor úr nevét, és csak egy hozzászólás említette őt. Az lenne a kérdésem, hogy tudtok-e róla valamit? Az egyik ismerősöm ismerőse ajánlotta, de mielőtt elkötelezném magam, szeretnék begyűjteni néhány infót!
Köszi a segítséget!

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok!

Hanzi! Marcusnak továbbra is jobbulást, és én személy szerint már nagyon hiányoltalak!
Este pedig majd az ember hívja Ádámot, meg akkor megbeszéljük az ftp-t is. Mire jutottál ülésügyben?

Cupicica! Nekem annyi emlékem van róla, hogy velem kedves volt, de igazából nem volt semmi dolgunk egymással. Még csak vizsgálat se, vizitkor találkoztunk meg ilyemsi.

Nyuszi! Én ugyan nem vagyok lányos szülő, de itt nincs is sok olyan, ezért én is segítek: Miksa félévesen 6630 gr volt és 63 cem. 3300-cal és 51 centivel született.

Manó! Stramm kiscsaj Emma! És szépKép Milyen hosszú volt az előadás? Rendes filmhosszúságú?
Ja, és az nem baj, ha Emma magas, a múltkor olvastam valami kutatásról, amely szerint a magas emberek okosabbak is és jobban is boldogulnak az életben. És egy szép sudár csaj az nagyon mutatós ámKép

Marycus! Tegyél képet Vikó frizujáról, jó? nekünk is vágni kell Miksa haját, de most nem merem 2 mm-esre, nehogy megfázzon. Ti mekkorára vágattátok?

No, a lényeget meg kifelejtem: voltunk méreckedni a dokinál, Miksa ordított, mint akit nyúznak és szorongatta a slusszkulcsomat, úgyhogy belemérték azt isKép 10,7 kg a súlya, szóval minden ok. Ez azt jelenti, hogy olyan 35 dekát szedett föl 2 hónap alatt, pedig őrület, hogy mennyit szalad. 10 foga van a doki is megerősítette. Ajánlott nekünk flourt a fogra, tudom, hogy megoszlanak a vélemények. Szerintetek? Én mindenesetre megvettem, mert az ember és én is fogproblémás a sok ápolás és dokihoz járás ellenére. Talán ő megúszhatja. A pisi ismét negatív, remélem, tényleg elfelejthetjük azt a húgyúti fertőzést.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Kedves Szirom!

Köszönöm az infót! Remélem lesz valaki, aki közelebbről is ismeri Filep doktort!
Gratulálok a kisfiadhoz!

Cupicica
cupicica
 
 


nyuszi!

Sejtem én is hogy nem a sűlyával volt bajuk, hanem a fejméretévelKép Egyébként én is 20 perc híján császáros lettem, 11-re voltam kiírva császárra 10:40 kor váratlanul megszületett Emma (reggel 6-kor repesztettek burkot, de nagyon lassan tágultam és nekem is kimozdítható volt még 10-kor, így engedélyezték a császárt 11-re, a dokim már nem is volt szülőszobán, a férjemmel a folyosón már beszélt hogy császár lesz, amikor elindult Emma, szólatam a szülésznőnek aki elviharzott a dokiért és épp odaértek, 15 perc alatt megvolt a csajsziKép)

Szirom!

60 perces a mimimaci, nem vészes, mi már untuk azért a férjemmelKép

Gartula pisi eredméynhez, biztso nem lesz már baj.

Fluort én nem adok, állítólag előtte érdemes a lakóhely vízét megkérdezni a vízművektől, hogy mennyi fluort tartalmaz és annk megfelelően lehet csak a tablettát adni. Ha túl van adagolva az sem jó, mert besárgítja állítólag a maradandó fogakat. Hát nem tudom de tény hogy én faltam a Gabi fogkrémet gyerekkoromban, meg anyukám azt mondja adott is valami fluor tablettát és sárgák lettek a fogaim, ráaádásul nem is egyformán hanem össze vissza, színjátszósanKép(((((((((((((( A fogdoki azt mondta ilyen a zománca. Én így nem merek Emmának fluort adni.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok,

Szirom,
Köszi a babaméreteket. Tényleg nincs túl sok kislány a környéken, de még az ismerettségi körünkben is jóval több a fiú (lesz nagy kapkodás a csajok után, ha eljön az idejeKép).

Talán végre sikerült megoldani, hogy rakjak fel képet Csengéről, egészen friss, konkrétan ma fürdés előtt készült:

Kép

Legyen szép napotok, estétek!
Nyuszi

Legyen szép napotok!
Nyuszi és Csenge
newsee
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Ma állatkerti napot tartottunk. Hugi nem volt dolgozni és olyan szép idő volt, hogy muszáj volt valahova menni, s ez volt a legkézenfekvőbb. Szuper volt alig voltak. Vikó etetett zsiráfot, és kacagott hozzá. Csak elég nehéz volt odahívni, mert szerintem az ünnepek alatt degeszre etették már szegényeket a látogatók.
A pingvin is nagyon rendes volt, mert ahogy meglátott minket rögtön odaúszott és egy csomó ideig ott körözött és tette-vette magát Vikónak.

Játszóba nem voltunk, egyrészt mert szuper idővolt, végre... és így inkább a levegőn voltunk, meg még nem kaptunk doki nénitől engedélyt rá.

Nyuszi:
Csenge nagyon aranyos a képen, azok a hatalmas, csodálkozó szemek... szuper a kép róla.

Méret ügyben nem biztos, hogy mi mérvadóak vagyunk, lévén, hogy Vikó 35. hétre született. Azért a paramétereket megírom. Születéskor 2490 g és 47 cm, 6 hónaposan pedig 6100 g és 64 cm. De hozzátartozik az összképhez, hogy én is csak 154 cm vagyok, így Vikónál biztos bejátszik ez is. Remélem, hogy apukája magassága azért valamennyit kompenzál és ő már nem lesz ilyen alacsony felnőtt korában.

Amúgy Vikó is császáros volt, de korábban akart jönni és még faros is volt, így már semmi esély nem volt.

Nálunk sincs kislány dömping. Ép tegnap beszélgettem itt a szomszéddal, és azt számolgattuk, hogy összvissz ha 3 kislány van a környéken a többi mind kisfiú és az én ismerettségi körömben is főleg fiúk vannak. De ha minden igaz javítjuk az arányt nyár elején...

Szirom:
Fluort a védőnő nekem is ajánlott, a fogdoki, akihez járunk az meg nem... Egyébként az én fogaim is, mint Manónak csíkosan sárgásodtak és nekem is a fogzománcra fogták, csak nekem valami maró anyagra gyanakodtak, mondjuk citrom, de azért én annyi citromot tuti nem ettem. Viszont Gabi fogkrém nálam is játszott ezerrel. Fluort nem tudom kaptam-e, még nem kérdeztem anyutól.
Zoli meg egyenesen kerüli az agyon fluorozott fogkrémeket, mert ő meg szabályosan rosszul van tőlük.

Fogak romlása: Biztos, hogy van a fluornak is, meg a sok fogmosásnak is kedvező hatása a fogak állapotára, de a hugi és én teljesen egyforma kezelésben részesültünk gyerekkorunkban, s elég sokat mosunk fogat mindketten a mai napig, de a fogaink állapotában óriási különbség van, mint ahogy szüleinkében is. Én apu fogminőségét örököltem, hugi szegény meg anyuét. Szóval sok múlik az öröklésen is. A másik meg szerintem a táplálkozás és nem csak az édességek.

Ja, még egy eszembe jutott. A védőnő mesélte, hogy ezt a fluor tablettát szopogatni kell és az ő 3 éves kisfia szinte azonnal lenyeli, szóval nem tudja milyen hatása van így. Ti is tablettát kaptatok?

Haj:
Á nem változott sokat, csak újra kis golyófejű lett... Kb. olyan 3 cm-t vágattam belőle, szóval most a tarkójánál nem ér túl a nyakincáján. Próbálok majd vmi képet feltenni róla.

Manó:
Szerintem szép név az Emma. Mondjuk az lehet, hogy elsőre nem egy csecsemő ugrik be, de van ez így más nevekkel is. Szerintem az rosszabb, mikor felnőtt korban kell egy kisgyerekre asszociáló névvel élni.

Hanzika:
Jobbulást Marcusnak! Nem lehet most könnyű neked. Gyerkőcre a nagymama vigyáz?
Próbálj pihenni is azért!
Elevit ügyben az a dolgozat olyanokat nem hasonlított össze ahol az anya egy és mindkettőnél szedte a vitamint? Mert ugye nálam ez a helyzet és Vikónál még a terheléses is a normál határértéken, nem az emelten, belül maradt. Most meg...

Mindenkienk jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

nekem a fluorral még egy bajom van, bár nem tudom hogy ez mitől van de én pl 17 éves koromra allergiás is lettem a fluorra, nem belül, hanem kívülKép, szóval aszám alatt abőr pikkelyesedik a fogkrémtől, állandóan alkseborral kell kennem különben iszonyú csúnya. A Sote bőrgyógyásati klinikán mondták hogy fluor allergia és még le is fényképeztek mint szép péld aaz orvosi könyvbe az orvostanhallgatóknakKép Szóval én úgy tűnik mindne szempontból túl sok fluort kaptam, bár én képes voltam fél tubus Gabi fogkrémet si megenni ha nem vették észer úgy ízlettKép Szóval csak óvatosan ezzel a fluor dologgal. Gyógyvízben is vicces ha van fluor én rögtön tudom mert úgy kipattog a szám .

Nyuszi!

Tényleg nagyon jó kép Csengéről, gyönyörű babaKép

Akkor ő sem lesz apró termetűKép Bár ha te is 170 cm vagy akkor persze hogy nem lesz kicsi.

Ti azt hallottátok hogy ahány centi a baba 2 évesen azt meg kell szorozni kettővel fiúk esetében, lányoknál meg a duplázásból le kell vonni 10 cm-t és annyi cm lesz felnőtt korában:? Állítólag tényleg legtöbbször beválik. emma kb 89-90 cm volt 2 évesen az azt jelenti hogy 170 cm lesz felnőttnek az az tök jó szerintem, nem magas, nem is alcsony. Mondjuk a férjem és az én átlagom is ezt adja ki, én 160 ő 180 cm.

Kislány-kiafiú: A bölcsiben mondták hogy évek óta több a kisfiú mint a kislány. Emmáéknál 10 fiú és 5 lány van a csoportban, és ez egy jó arábnyú csoport. A melletük lévő szobában 2 kislány volt összesen (most talán jött még 1 vagy kettő januártól). Szóval sok a kispasiKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?