Sziasztok!
Megpróbálom visszakanyarítani egy kicsivel a témát, WOKhoz úgyse tudok hozzászólni..
Elektromos herkentyûk. Én nagyon mikrópárti vagyok, szerintem ebben az országban az elsõk között kell kijöjjön rajtam, ha káros lenne
kb középiskolás korom óta használom.
Melegítésre szerintem ugyanis ideális. Nagylányként otthon nekem mindig minden kaja leégett, amikor csak magamnak egyedül melegítenem kellett. A mikrót pedig már a 8 és fél éves fiammal is mertem már használtatni (most nem,mert azóta feljebb került és nem éri el). Nem ég oda semmi, pillanatok alatt langyos. Amikor kicsik voltak a gyerekek, és éppen lassan ettek, volt, hogy evés közben kétszer is visszatettem a tányért, mire felfogták, hogy elvittem elõlük, már újra ott is volt, és nem hideget ettek. Kiolvasztásra is bevált, amikor siet az ember. Amit még nagyon szeretek: keleszteni vele. Van egy kelesztõtálam is, a kettõ együtt pedig tökély. Nem is tudom, idén hogy lett volna beigli, mert tényleg a karácsonyi kisült-e már a kalácsom eset áltt fenn, kb. 24-én du 1 -2 órakor jutottam odáig, hogy elkezdhettem vele foglalkozni, és az én receptem szerint 2 majd 1 és végül még fél órát kell pihenni. Nos a legelsõt lazán a felére lehet így csökkenteni.
Gyümicentrifugával igazatok lehet, anyuéknak volt, amikor sok almánk volt, akkor futott is, azóta meg áll a szekrényben. Mondjuk nekem a facsaró is, csak bébik mellett használtam. Szeretem viszont a merülõmixert, meg a habverõt.
Ami meg most nagyon bejönni látszik a szeletelõ. Olyasmi mint a boltban amivel felvágottat vágnak. Eredetileg pont azért találtam ki,mert ha egész rúd szalámit veszek, olcsóbban adják, de mikor kértem vágják fel, nem voltak hajlandóak rá (márpedig a téliszalámiszerû szalámik vékonyan finomak szerintem). Mûkszik rá, sajtra is, és persze kenyeret is ezen vágunk. Férjem sokáig feleslegesnek gondolta, aztán amióta megvan, õ használja legtöbbet
Ha már gépek: nem tud valaki olyasmit, ami trancsíroz, de a bemeneti nyílása kellõen nagy, és teljesítménye is van? Mikor 5 emberre (és én nem egy evésre fõzök) aprít az ember zöldséget, akkor hasznos lehetne ilyesmi, de én eddig csak olyat láttam, amibe egy keskeny répánál nagyobb dolgot nem lehet beletenni, ha meg már addig felaprítom...
Ildi