Új privát üzeneted érkezett!

Jaj bocsi, csütörtök már a 27. napom lesz Kép

Judyt Kép
Raknál majd fel egy táblát? Anélkül már azt sem tudom hányadik napon vagyok Kép Köszönöm szépen!

Tündi
Vendég
 


Tündi!Kép

Átadtam a simit, örült neki.

Babus!

Valóban nem szeretik a kutyákat a staffik, de vigyázunk is, hogy ne tudjon verekedni, mindig szájkosárral megyünk vele sétálni.

Amúgy meg hogy történt az eset, Dolfi pórázon volt és a staffi nem???

Kicsit furán írtad meg, hogy majdnem halára tépte, mintha általánosítanál,hogy minden staffi egyforma.

Szerintem meg rohadtul nem a kutyával van a baj legtöbbször, hanem a gazdájával vagy annak felelőtlen magatartásával!!!

Pontosan ezért egyeztem bele végül a staffink tartásába, mert szerintem nem(csak) a géneken múlnak a dolgok.

Mellesleg ő nem pitbull, nem mindegy ám a különbség!(értelmi szintjük miatt)

Na most jól kiírtam magamból!
Kép

Mea
mea
 
 


Babus!Kép

Vigyázz mert érzékenyebb vagyok mostanábanKép
Lehet, hogy nem azért írtad, csak úgy odadobtad azt a mondatot, és semmi egyéb, és úgy tűnt mintha az összes staffit ezért ki nem állhatnád.

Ha nem így van akkor bocsKép

Mea
mea
 
 

 
 

Annácska!Kép

Állítólag kérni kell, de mikor én kértem azt mondták nem szoktak adni, mert be lett tiltva(???) és nagy nehezen kikönyörögtem egyet.

Elég nagy marhaságnak tartom eztKép

Szerintem te is kérjél!

Mea
mea
 
 


Tündi
Csak semmi türelmetlenkedés! Szép ajándék lesz egy hét múlva is, ha van baba! A végén meg azzal stresszeled magad, hogy korai volt stb. Ha baba van úgyis késni fog és akkor joggal csinálhatsz tesztet. Kép

Mea Kép
Láttam a képet a kutyáról. És hát tényleg ez az a fajta (és még sok másik ilyen van) amit nem igazán ajánlanak családi kedvencnek, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenült bajt okoz.
Amúgy nekem cicám van. Neki bármit mondhatsz: mint a falra hányt borsó. Amikor valami "rosszaságra" készül és rászólunk akkor visszapofázik és feleselve lelép, de ha elhúztunk a színről akkor visszajön és megcsinálja azt amitől tiltjuk. Kép Eredmény: a mosogatóban vadássza a vizet, a hűtő és a konyhaszekrény tetején tanyázik, bemászik mindenbe amibe csak lehet stb.
Amúgy kutyám is "van" - már 13 éves múlt - csak ő amikor elköltöztem otthonról a szüleimnél maradt. (Ne féljetek nem sír utánam, mert érdekkutya.)

Majcsi

Majcsi
majcsi
 
 


Mea
Remélem én nem bántottalak meg.

Különben tényleg sok múlik a gazdin. A kutyámnak volt egy "ősellensége". Amíg a másik kutya gazdija meg nem szólalt a sipítozós hangján ijedtében, addig a két kutya simán elment egymás mellet, viszont, ha szólt a saját kutyájának, ezek ketten rögtön egymásnak ugrottak.

Majcsi

Majcsi
majcsi
 
 


Tündi Kép

A realitasokat figyelembe veve... Csak akkor tesztelj csutortokon szerintem, hogyha netalan negativ lenne, akkor nem esnel letargiaba... mert
1. ezzel ugye ellentetes hatast ernel el, mert tuti hogy a parod is megerzi majd,
2. attol az meg nem 100% hogy nincs, legfeljebb korai volt a teszt.
Szoval ha ugy allsz hozza, hogy el tudod hinni hogy egy 27. napi teszt nem feltetlenul mervado, akkor tesztelj! Ha ketsegeid vannak, akkor inkabb varj... de ez csak az en velemenyem...
En 1 napos keses utan teszteltem eloszor, pedig mar alig birtam magammal... szoval megertem a dolgot! Kép

Gyongyi

bgy
 
 


Majcsi!Kép

Nem bántottál megKép
Hát remélem nem lesz baj, úgyis nagyon fogok vigyázni a kicsire, meg lehet, hogy elviszem tavasszal Rockyt még kutyasuliba, hogy mindig szót fogadjon, de amúgy így is elég szófogadóKép

Mindenkinek kellemes estét!

Mea
mea
 
 



Itt van a tábli:

Kép
Kép

Judyt
KépKép
judyt
 
 


TündiKép
Nagyon szép ajándék lenne valóban, de én is féltelek egy csalódástól.
Próbálj meg nyugis maradni, jó?
Szerintem ne csinálj tesztet, csak akkor, ha késik.
Remélem minden rendben lesz és jól jön majd az a meglepi pár nap múlva is!
Nagyon drukkolok értetek!
Délután várunk Judittal Kép!

VikimiKépKépKép
Nagyon szorítok az inszemhez!!!!!
Mindent bele!!!

Vikó & Évi
Várom a híreket és nagyon remélem, hogy minden rendben lesz a végén!!!

KiviKép
Elő azzal a puzzle-val!! Drukkolok, hogy sikeres legyen az akció-sorozat!!!
Nagyon jók az eredményeid!!!

LányokKép
Nem tudom mi van, de tegnap alig vártam, hogy hazaérjek. Úgy fájt a hasam, mint a menzim első napjaiban. Csak feküdtem és alig mertem megmozdulni.
A végén már be kellett vennem egy No-spa-t. Ezt még múltkor mondta a dokim, mikor elkezdtem vérezni és nem lehetett tudni, hogy megmarad-e a babó, hogy naponta egyet szedhetek nyugodtan, mert az jót tesz a simaizmoknak.
Hát, nem sokat használt.
Félve jártam pisilni és még most is csodálkozom, hogy nem történt semmi. Nincs se barnázás, se vérzés. Ennek persze örülök, de most már tényleg nem tudom mi van.
És még kettőt kell aludni péntekig...
Pusza
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!
Jajj, annyira izgulok értetek!!!Kép
Nagyon vigyázz magatokra!!!Pihenj sokat!!!Kép
De jó lesz már nektek taliztok.Jó dumcsizást.Kép

Tündi!
Jó nagy dilemmában lehetsz.Kép
Én se tudnám, hogy mit tegyek a helyedben.
A kísértés ott lebeg a levegőben, hogy megcsináld a tesztet.A csalódás viszont nagyon rossz lenne, lehet, hogy rányomná a bélyégét az évfordulótokra.
Légy türelmes.Emlékszel, hogy Én is a sok csalódás miatt már nem is akartam tesztet csinálni akkoriban.Ha nem jönne meg csak akkor tesztelj.
Drukkolok nagyon!!!!Kép

Gyöngyi!
Nem kaptál UH képet?

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


TündiKép

Annnyira szorítok Neked!!!Kép
Én tesztelte elég hamar és halvány 2.csík lett, úgy hogy én nem vagyok ellene a korán tesztelésnekKép

Nekem mindig ha korán teszteltem negatív lett és utána semmi, de akko legalább már fel voltam készülve lelkileg a mensimre és nem viselt emg annyira.

Nálam bevált ez, mondjuk szerintem ha 28-30 naposak a ciklusaid akkor holnap tesztelhetsz szerintem egyet.

Remélem többiek nem hariznak, hogy ezt mondtamKép

Nagyon naygon drukkolok!!!!!

Mea
mea
 
 


Sziasztok Kép
Stella Kép
Vigyázz nagyon, nehogy megerőltesd magadra!
Pihenj nagyon-nagyon sokat!!!
Simosgasd meg a pocidat a nevemben Kép

Tündi Kép
Persze, hogy csinálunk neked képet, majd megbeszéljük, hogyan juttatom el Kép
Hát nem könnyű! A múlt hónapban pont Valentin napra akartam a páromnak adni pozitív tesztet, de nem jött össze Kép
Lehet, hogy korai még a teszt, de attól még nagyon szorítok Kép Biztos vagyok benne, hogy a párodnak nem gond, ha néhány nappal később kapja meg az ajándékát. Mindegy, hogy mikor lesz, csak legyen! A párom mindig ezt mondja Kép
Nagyon-nagyon-nagyon drukkolok!!!!!

Mea Kép
Hát ez nem hangzik valami jól Kép Nem értem miért luxus adni képet a babáról!
De ha eljutok odáig, hogy én is vendége lehetek a klinika uh rendelésének, akkor biztos kikönyörgök képeket Kép

Judyt Kép
Köszi a tábát! Hirtelen meg sem találtam magam, annyi babásunk van már Kép

Vikó Kép
Remélem Éva jobban van. Várjuk az új híreket Kép
Neked szép babavárást Kép

Móni Kép
Mi van veled? Teszteltél már újra?
Drukkolok nagyon!

Lányok Kép
Valiról, Jófiról, Anitáról, Évi77-ről nem tudtok semmit?

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Stella!Kép

Most már mindennek rendben kell lennie, egyszerűen így kell hogy legyen és kész!!!Kép

Annyira izgulok Értetek!!!

Sokat pihizzél!

Puszillak

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Köszi a véleményeteket, megfogadom a tanácsotokat, és nem tesztelek holnap reggel! Várok még pár napot, megpróbálok türelmes lenni, bár ez nagyon nehéz lesz Kép
Az az igazság, hogy azért merült fel bennem a dolog, mert nem nagyon van fogalmam róla, hogy pontosan mikor is kéne nem megjönnie Kép De a dolog már eldőlt, csak később tudom meg Kép
Köszi szépen! Kép Édik vagytok! Kép És a drukkokat is köszönöm szépen, most én is begyűjtöm őket Kép

Mea Kép
Téged nem veszlek alapul a korai tesztnél, mert olyan ritka mint a fehér holló, hogy a 25. napon valakinek kétcsíkosa legyen Kép Kivételes az eseted, én biztos nem vagyok ilyen szerencsés Kép
Kutyasimi Kép

Judyt Kép
Én ma 27. napon vagyok, majd kijavítanál? Köszönöm szépen!

Annácska
Vali elméletileg szombaton jelentkezik, mert jön haza hétvégén. A többiektől persze tényleg "disznóság" hogy nem jelentkeznek Kép

Évi77, Jófi, Móni, Bandita, Merre vagytok?

Képzeljétek, a kereszt-kutyagyerekünket megint baleset érte Kép A kis maflának beszorult a mancsa a kerítésbe, és több újját úgy elvágta hogy altatták, műtötték Kép Lehet hogy nem is maradnak meg az ujjai Kép Állítólag mészárszék volt az udvar és terasz, annyira vérzett. A kis tacsi meg ment és jelzett a gazdinak hogy baj van, szerencse hogy otthon volt az egyik gazdi. Most megint van ez a csúnya sálja, hogy ne bántsa a kötést, annyira el van anyátlanodva. Alig várom hogy lássam, talán hétvégén összejön. Viszek neki jutifalatot és jól megszeretgetem Kép

Tündi
Vendég
 


Sziasztok Jányok!

Hihetetlen, hogy megint nem volt Babanet!

Stella!
Nagyon vigyázz magatokra,nagyon drukkolok ám++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++!KépMindjárt itt a péntek!

Tündi!
Háááát, nagy a kísértésKép!!!Körülbelül tudod, hogy mikor lehetett tüszőrepid?Én csatlakoznék Meához, szerintem tesztelhetsz,csak tényleg kalkuláld bele, hogy ha negatív lesz, ne nyomra rá a bélyegét az ünnepetekre!
Egyébként visszakerestem Mea "sikeres" napját és az ahhoz kapcsolódó írásokat, ugyanolyan korán tesztelt mint Te, csak Ő a szilveszteri "ivászat" miatt!Ha neki sikerült, lehet, hogy Neked is!
Bocs, ha valakit megbántottam, de én tudom, magamról, hogy ha ott lehet az a pici esély, akkor nem bírnám ki...Kép!

Annácska!
Nagyon szépek a munkáitok, végre meg tudtam nézniKép!!!

Judyt!
Nem tudom, megköszöntük-e Neked, de akkor én ezúttal szeretném megköszönni, hogy mindig elkészíted a topic tábláját, olyan jó, hogy nyomon tudunk mindenkit követni, biztosan lenne más dolgod is, Te pedig már nem is tudom, hányat készítettél nekünk!Kép
KépKÖSZÖNJÜK!!!Kép

Kinga
Kinga79
 


Stella,
pihenj sokat, mindjárt itt van a péntek!!
ennél nyugtatóbbat nem is tudok írni mert engem is szétvet a nagy izgalom!! Biztos sikerülni fog!! Tiszta szívemből kívánom!! a fájdogálós picidra én is küldök egy simit !

Tündi,
nem is tudom mit írjak neked, Meanak bejött, viszon Judytnak is igaza van, én minden negatív tesztelés után egy pöttyet elkámpicsorodom. Nekem könnyebb lenne dönteni, mivel elég hosszúak a ciklusaim én biztos várnék.

Annácska,
szép magas a hőd, remélem ez a hónap a tied!!

Majcsi,
mi is megyünk most hétvégén sielni, kicsit izgulok mert soha nem volt még léc a lábamon, de sok "síbolond" vesz körül és mindeki azt mondja: hogy menni fog, majd el sem akarok jönni a végén hát remélem nem töröm kezem lábam.

Kinga,
van hír az eredményről?

Wisch,
remélem csökken a melód, és a menzi sem gyötör nagyon meg. Drukkolok Neked !

Viki
Évi jobban érzi magát?

bocsi hosszú lett
Kivi
kivi2
 
 


Tündi!
Bocsika.Javítottalak.Kép

Kinga!
Köszike.Szívesen csinálom.Kép

Kivi!
Húú, de jó.Kép
Jó síelést nektek.Vigyázz magadra!!!
Kép

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Tündi Kép
Szerintem adj egy tesztet a párodnak ajándélba, azzl, hogy majd késöbb megnézitek rajta milyen egy pozitív teszt Kép.
Szegény kutyust nagyon sajnálom Kép

Kivi Kép
Remélem testzeni fog a síelés. Én kétszer voltam, de nagyon tetszett. De amióta párommal vagyok nem voltam,mert ő nem szereti nagyon a sportokat, a hideget meg pláne, így kiesik a síelés. De neked jó lesz! Pihend ki magadat Kép

Mi voltunk tegnap a Dévai intézetben. Kaptam szurikat, meg gyógyszereket és jövő hét szerdán kell menni megint ultrahangra. Most is volt UH, meg megvizsgálták, hogy hova kell majd tenni a babókat. Az nem volt kellemes, de persze túléltem Kép
Szóval elkezdtük a lombikot hivatalosan is, bár csak péntektől kell szedni a gyógyszert.
Ki is számoltam a születéskalkulátorral, hogy ha sikerül, akkor várhatóan dec. 13. a születés időpontja, ami pont a nagymamám születésnapja Kép Vicces ajándék lenne egy újabb dédunoka neki. Hopp! kicsit előreszaladtam az időben Kép, megpróbálok inkább péntekre koncentrálni, végül is az a következő lépés, hogy a gyógyszerezést is elkezdjük Kép

Judyt Kép
Javíts ki a táblában légyszíves. Ma vagyok 2. cn-on és azt is írd bele légyszi, hogy első (és remélem utolsó) lombik márciusban.

wish
 
 


Tündi!Kép

Akárhogy is döntesz mindenesetre nagyon-nagyon
szorítok!!!!Kép

Kinga!Kép

De aranyos vagy, hogy visszanézted és valóban korainak kellett volna lennie a tesztnek, de bejöttKép

Szerintem meg kimutatja hamar, ha valaki az, vagy nem?
Nekem is csak ici picit volt ott a 2.csík, de akkor már sejtettem, hogy az lehet, persze ezt még magamnak sem mertem bevallani, nemhogy másnakKép

Pedig nekem mindig 30 napnál hosszabbak voltak előtte a ciklusaim, igaz nekem clostis hónap volt az márKép

Jaj, Tündi és Stella úúúúúúúúúúúúúúgy izgulok már értetek, mint egy kisgyerekKép
Annyira jó lenne, ha pozitív tesztel jönnétek hozzánk!!!

És utána sorban a többiek isKép

Mea
mea
 
 


Sziasztok Lányok!

Már csak egyet kell aludni...
Ez tök jó!!! Azért felkészülök minden eshetőségre!
Reggel majd tesztelek egyet, bár a párom nagyon ellenzi. Én viszont nem bírnám ki!

A tegnapi tali annyira, de annyira jó volt!!!!!!
Remélem egyszer össze tudonk majd hozni egy össznépit is!!!
Tündi majd hoz képet is!! Tényleg nagyon jó volt!!!
Végre megadhattam Juditnak a régóta tartogatott öleléseket. Biztos jól megleptem, mikor jól megölelgettem a lépcsőházban!
Pont azt akarta mondani, hogy nem ad puszit, mert úgy érzi elkapott valamit és nem akar továbbfertőzni!!
Aztán hozott is hozzánk egy jó kis nevetős vírust! Végignevetgéltük a délutánt és az estét! Nagyon-nagyon jó volt!!!!

Remélem egyszer tényleg össze tudunk hozni egy olyan egész topikos talit is!!
Pusza Mindenkinek!
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!
Örülök neki, hogy jól sikerült a tali.Kép
Bizony már csak 1-et kell aludni.Kép
Drukkolok nagyon!!!Kép

Wish!
Nagyon szorítok nektek is!!!Kép

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Sziasztok!

Megerősítem Stellát, tényleg irtó jól sikerült a tegnapi tali Kép Én teljesen feltöltődtem tőle Kép
Itt a kép, a címét Judit adta: "Vajon hányan ülünk a kanapén?" KépKépKép (bocs a minőségért, az én hibám!)

Kép

Stella
Megkaptad a levelem? A freemail hibát jelzett vissza Kép
Drukkolok a holnapi teszthez és a vérvételhez is nagyon! Kép

Mea
Köszi hoyg így szorítasz nekünk Kép

Wish
Örülök, hogy beindultatok! Drukkolok hogy jól reagáljál a a szurikra és gyógyszerekre, és sok tüsződ érjen tőlük Kép Remélem az UH-n is minden rendben lesz! Kép Kb. mikorra várható a punkció, 2 hét? Még nem mondták?

Judyt Kép
Juditnak átadtuk hoyg puszilod Kép

Tündi
Vendég
 


Sziasztok

Kivi
Jó síelést! Kép Ha még nem volt léc a lábadon, vigyázz, nehogy felrángassanak a hegy tetejére. A pálya alján kell kezdeni, a laposon lépegetéssel. Aztán lehet menni nagy kifutású lejtőre az első siklásokat gyakorolni, utána a hóekét. Liftezni már csak akkor kezdjél, ha tudsz fékezni. Síbotot ne is vigyél az csak zavar. És ne felejtsd, neked a kék pálya való.

Tündi
Szorítok Neked nagyon! Kép Most néztem, hogy azt írtad a 10-11 napon volt tüszőrepid. Ha ezzel számolok elvileg a teszt a 28. napon már nem is olyan korai, talán. Küldöm a pozitív energiát: ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Stella! Kép
Már csak egyet kell aludni. Remélem jeleznek a babucik, hogy ott vannak és termelődik a sok-sok hormon.

Wish
Akkor holnap már jöhetnek is a szurik? Remélem sok decemberi babásunk lesz. Kép

Jófival mi van? Rég nem írt. Már a 39. napon van a tábla szerint.

Móni sem jelentkezett az újabb hírrel.

Majcsi

Majcsi
majcsi
 
 


TündiKép
Nem jött levél tőledKép!

Jó lett a kép Kép!
A kép címére pedig várjük a megérzéseket és a boszorkányos jóslatokat Kép!
Pusza
Stella

Kép
stella9
 
 


Esetleg kiírunk egy versenyt a kép címére, és aki eltalálja hogy hányan ülünk a kanapén, azt megjutalmazzuk .... Kép Hogy mivel? Kép Ezt még egyeztetni kell Stellával és Judittal Kép

Tündi
Vendég
 


7-en. Kép

Majcsi
majcsi
 
 


SziasztokKép

Én szeretnék szavazni a kép címéreKép
7-en vagytok a képenKép
Hármatokon kívül ott a kis Ati, és Tündinek 1, Stellának 2 törpét előlegeztem megKép



Mea
Remélem nem értetted félre a kutyás dolgot, én konkrétan egy ilyen kutyára és a gazdájára haragszom, de nagyon, aki már több, mint 10 éve itt lakik a lakótelepen, póráz és szájkosár nélkül rohangál, (mivel szuka, ellenben a neve Zeusz(ami ugye fiúnév, de mindegy), a gazdája még tenyészti is, itt a lakótelepi 2 szobás lakásban, az egyik kölykét szintén ide a lakótelepre adta el, az is egyszer már majdnem Dolfinak rontott, de megakadályoztam, megfogtam a nyakörvénél fogva azt az állatot, nem kis veszélynek kitéve magamat. De szerencsére ez a kutya pár hónap múlva elment innen)
Zeusz az én kutyámon kívül rengeteg másik kutyát megtépett már, volt amelyik meg is halt, és az egyik kutya gazdáját is megharapta. Fel is jelentettük többen, de egy akkorra gengszter egy gazdája van, hogy mindent el tud intézni, a kutya azóta is nála van. Egyet tudunk tenni, 10 éve nem megyek Dolfival a házuk felé.
A kutyám azóta ilyen kis beszariKép, a nagyobb kutyáktól nyüszítve menekül, a kicsiket ő akarja megkergetni, az emberekkel barátságtalan, pedig előtte nem volt ilyen.
A mellkasát tépte Dolfikának az az állat, a gazdája meg csak annyit mondott, hogy ő nem tud mit csinálni. Az volt a szerencsénk, hogy a barátnőm 120kg-os apukája arra járt és leszedte róla, mi pedig rohantunk Dolfikával az állatorvoshoz. Egy hajszálon múlt az élete.
És azóta se heverte ki, és én se.


Más:
Kristófom este 220gr-ot evettKép Ez a rekordjaKép De nem ájult ám be tőle, ott kellett még vígasztalni vagy fél óráigKép Na de utána?! Hajnali negyed 5-ig aludtKép Akkorra pedig annyi tejcsit termeltem, hogy 180gr-ot tudott szopizni(persze 2 ciciből, de ez is rekord, mert eddig 160gr volt a csúcsomKép)
Szóval szuper éjszakánk volt, este 10-től reggel 8-ig aludtam, megszakítva egy fél órás szopival
És most is alszikKép


Nem tudom, létezhet-e, hogy egy 1 hónapos baba makacsul ragaszkodik a párnájához, de tény, hogy minden ezt igazolja. A hétvégén kimostam a párnácskáját, addig egy textilpelus volt a buksija alatt. Hát pokoli egy napunk volt, üvöltött egész nap, összegyűrte a textilpelusát, sehogy se volt jó neki, csak kézben. Este apuci kivette a feje alól, úgy aludt max. 1 órát. Késő estére visszakapta a párnácskáját, és aludt, mint a bundaKép Nem is volt semmi gond,napokon keresztül, mígnem tegnap ismét kimostam a párnikóját, de most átvertem, és míg nagyon aludt, becsempésztem a feje alá egy textilpelust. Csakhogy alig 1 óra múlva felébredt és éktelenül visított, nem volt maradása az ágyikójában, pedig akkortájt mindig alukálni szokott. Ekkor már sejtettem, hogy a párna a fő bűnös, ezért rátettem a radiátorra, hogy gyorsan megszáradjon. Szopizás után visszakapta és úgy aludt, mint a kismaciKép
Csak az az érdekes, hogy az első 2 hétben a járókájában is textilpeluson feküdt és akkor nem zavarta. Most meg el nem tudja viselni.
Mindenesetre hétfőn amikor majd megyünk Pestre a dokimhoz kontrollra, bemegyünk a Mini-Manóba és veszek vagy 3 olyan párnát. Az ára nem vészes, 600Ft körül van, éshát ha ez kell a boldogságához, hát legyenKép
Meg én is nyugodtabb vagyok ezzel a párnikóval, mert a pelust állandóan odagyűrte a nózijához, mindig attól féltem, hogy megfullad, a párnát viszont nem tudja és talán nem is akarja gyűrniKép


Babus+Kristóf, aki ma 6 hetes

Kép
babus2005
 
 


Majcsi, Babus Kép
Értem a logikátokat, bár először megijedtem, hogy a kérdéses 3 főt mind Stellának "ítélitek" KépKépKép Na nem mintha irigy lennék...... KépKépKép

Babus
Kispárnából ugyanolyan színűt is vegyél, nehogy ez legyen a gond később Kép Aranyos ez a kispárna sztori Kép Szuper jó éjszakátok volt, örülök, hogy tudtál pihenni, meg hoyg csak rendbejön ez a tejcsi termelés Kép Végül azé csak odaszivárogtak a prolaktinjaim Kép
Hogy állsz a kilókkal? Teljesen lementek a pluszok? Kép

Tündi
Vendég
 


Lányok!
Most beszéltem Ezvicc-Judittal.
Nagyon szorítsatok neki, mert 38,7 a láza.Kép
Sajnos a doki Pécsen nem írt fel neki antibiotikumot.Kép
Az orvosát pedig nem éri el telefonon.Kép
Küldjük neki és Ati babának a lázcsillapító energiákat.!!!!!

Tündi!
Jó lett a kép.Kép
Csak nem Te is levágattad a hajacskádat?
Én is 7-et tippelek.Kép

Babus!
Húú, jó kis "zabagép" lett Kristófka.Kép
Gratula a 6 hetes korhoz.Kép

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Judyt
Judit tegnap is említette hogy valami bújkál benne, de este teljesen jól volt és hőemelkedést sem érzett Kép Küldök neki sms-t mindjárt. Nem igaz hoyg szegény csaj mit kínlódik már a terhessége alatt Kép
Az esküvőnk után 4 nappal vágattam le a hajam, sokkal rövidebb volt mint a képen Kép Most újra növesztem, ebből kifolyólag eléggé kautikus állapotok uralkodnak a fejemen Kép De zte most ki kell bírnom ha megint hosszabb hajat szeretnék Kép
Szóval te is 7-et tippelsz, bírom ezeket a jó kis tippeket Kép Bárcsak igazatok lenne! Kép

Tündi
Vendég
 


Judit
Jobbulást!!! És vigyázz nekem a kis AttiraKép



Tündi

A kilók sajna megálltak 64kg-nálKép Dehát mitől is csökkenne tovább, egész nap kajálok, csakhogy legyen elég tejcsi, még este 9-kor is képes vagyok enni. Mindent a tejcsiértKép
Meghát eddig nem is sokat mozogtam, max. a 2 szoba között. Babakocsizni is csak 2-szer voltunk ezidáig. De jöjjön csak a szép időKép
Tornázni meg kinek van ideje és energiája?!Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok!
tegnap megvolt az inszem ,most pihengetek,mert kicsit szurkál a hasam és felvagyok puffadva csak a vízszintes helyzet esik jól.A másik topikban a lányok megnyugtattak,hogy ez majd elmúlik.
Remélem lesz eredménye.
Vendég
 


Viki
Nagyon drukkolok!!Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok Jányok!

Viki!
Nagyon drukkolok+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ +++++++++++++++++!Kép

Judit!
Jobbulást kívánok, remélem hamar meggyógyulsz!Kép

Tündi!
Én is szavaznék a kép címére: eddig mindenki 7-t mondott én szeretném túlszárnyalni 8-alKép!!!
Tündi+1
Stella+3
Judit+AtiKép
Remélem ezért nem veszitek a fejemet!

Stella!
Teszteltél már?
Írj légyszi!!!
Küldök tesztcsíkosító energiát++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++Kép!

Vali!
Hazaértetek már?Mi újság Veletek?Milyen az új otthon?

Móni!
Nem jelentkezel,mi van?????Ugye teszteltél mégegyszer?

Babus!
Örülök, hogy már hagyott aludni Kristóf, nem semmi a tejcsi rekordjaKép, gratulálok!
Érdekes ez a párnás dolog, ilyen kis korban is ragaszkodnak a tárgyakhoz?De hát ez legyen a legnagyobb problémátokKép!!!

Én már nagyon várom a hétvégét, kiderül, hogy "bederül vagy kiderül"Kép, vasárnap kell nem megjönnie!Bár kicsi az esélye, mert betegség miatt szerintem "lemaradtunk" az időpontról, de majd meglátjuk én azért még reménykedem!

Szép napot kívánok Mindenkinek!!!

Kinga
Kinga79
 


Sziasztok!Kép

Babus!Kép

Már el is felejtettem a kutyus témátKép
De az biztos, hogy fő az óvatosság én is félek idegen staffiktől.Ezért mi mindig szájkosár+pórázzal visszük sétálniKép szegényt!

Tündi!Kép

Tök jó, hogy taliztatok!Kép

Stella!Kép

Tesztelél???
Jaj, csak legyen minden rendben++++++++++++++++!!!Kép

Tündi!Kép

Te mikor fogsz tesztelni? Kép

Mea
mea
 
 


Jányok!

Megkaptam levélben a cytológia eredményemet, P2 lett. Azt írták a papírra, hogy ez a vártnak megfelelő, de én úgy emlékszem, hogy a P1 a jó!
Rosszul emlékszem?Légyszi írjátok meg, ha tudtok valamit!
Köszi!

Kinga
Kinga79
 


Kinga

A P2 is tökéletesKép Pár hete valaki kérdezte, akkor leírtam az összes "P"-t, hogy melyik mit jelent. Most sajna nincs időm erre, hív a srácomKép, de hidd el, tényleg jóKép Amúgy nekem is P2 voltKép



Stella
Hol vagy??? Miattad kukkolom itt folyton a BabanetetKép Mi van már a teszttel? Úgy izgulokKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Kinga!
Nyugodj meg!!!
A P2 az jó eredmény.Kép

STELLA!
Mizujs??????
Olyan izgatott vagyok.Kép

Vikimi!
Drukkolok neked nagyon!!!!Kép
Vigyázz magadra!!!Kép
Pihenj sokat!!!!Kép

Judyt

Judyt
KépKép
judyt
 
 


Babus,Judyt!
Köszönöm, akkor megnyugodtam!!!

Stella!
Én is várlak!!!

Kinga
Kinga79
 


Lányok!
Mindenki nyugodjon meg, még nincs semmi hír, de a reggeli tesztem nem sok jól jósol Kép!
Voltam vérvételen.
Fél 1-kor hívom a dokit, talán addigra lesz erdmény.
Ha nem, akkor kettőkor elhozom a laborból személyesen.

Azért fel vagyok készülve a legrosszabbakra Kép!
Sajánlom, hogy nem tudtam jobb hírekkel szolgálni Kép!

TündiKép
Veled mi a helyzet? Hőd szárnyal, ugye?

KingaKép
Egyszer azt írta valaki, hogy a P1 a szűzlányok eredménye. Szerintem többségében P2 lesz.
Ez még nem jelent semmi rosszat!

Stella

Kép
stella9
 
 


Stella!

Jaj, ne...... ne mondj ilyeneket, rendben kell lennie!!!

Nagyon szurkolunk Nektek mindannyian!!!!!Kép

Mea
mea
 
 


Stella!
Annyit gondolok Rád!Remélem hamar meglesz az eredmény!!!!!!!!!
Köszi az infót a P2-rőlKép!

Tündi,Annácska!
Hogy vagytok?Van valami újság?Minden ok?Teszt?Hő?

Kinga
Kinga79
 


Stella Kép

Nagyon szoritok, es elorebocsatom mara atvallaltam mindenkitol a rossz hireket... szoval ma mindenkivel csak jo tortenhet ezutan!!!! Kép

Ma reggel arra ertem be a laborba, hogy elloptak a szamitogepemet... Kép Csupan fel ev munkaja veszett karba... Kép Kép Kép

Gyongyi

bgy
 
 


Sziasztok Kép
Stella Kép
Nagyon-nagyon szorítok, hogy jó eredményt kapjál a dokidtól. Küldöm az energiákat ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Vikimi Kép
Örülök, hogy túl vagy rajta!
Drukkolok nektek! Küldök nagyon-nagyon sok babatapasztó +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ energiát Kép

Judit Kép
Sajnálom, hogy beteg vagy Kép
Jobbulást kívánok és sok-sok lázcsillapítot ++++++++++++++++++++++++++++++++++ energiát küldök.

Kinga Kép
Most értem be, eddig ültem a fogorvosnál Kép
Egyébként még mindig semmit nem érzek, csak remélek Kép A hőm napok óta atompontosan 37, bár ez nem jelent semmit. A múlt hónapban 37-et mértem reggel és még sem lettem pocakos Kép
Azért szorítom a kezed, meg Tündi kezét is, hátha így könnyebben megy a pocakosodás Kép
Elméletileg holnap kellene nem megjönnie.

Móni Kép
Merre vagy? Teszteltél? Mi van veled, nagyon eltüntél Kép

Vali Kép
Hazaértetek? jelentkezz kérlek, hogy tudjuk mi van veled Kép

Lányok Kép
Éváról tudtok valamit?

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Annácska!
Ilyen sokáig?Mit csináltak?Remélem már nem fáj!Kép
Ma reggel megmértem én is a hőmet (már két hónapja nem mérem) és nekem is 37 kereken.Úgy látszik együtt halad a kis Fogatunk!Majd meglátjuk...Kép!

Gyöngyi!
Sajnálom!KépBementél és nem volt géped?Máshová nem mentetted a munkáidat?

Kinga
Kinga79
 


Elszállt amit írtam. Ez egy dög. Kép

Stella
Szorítok Nektek és a babóknak! Kell ott lennie vlakiknek. Kép Kép

Majcsi

Majcsi
majcsi
 
 


Annácska, Kinga
Drukkolok nagyonKép

Stella
Még nincs veszve semmiKép Továbbra is mennek a drukkokKép


Judit
Tudom, hogy most nem olvasod, de azért megírom, hogy elküldtem a kelengyelistátKép


Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok!

Azért csak most jövök, mert inkább a munkába folytottam a bánatom Kép Nem is maradok sokáig, mert eddig kibírtam bőgés nélkül, szeretném megúszni továbbra is, legalábbis itt. A természet megint nem adott nekem esélyt a tesztelésre,
ma reggel cefetül leesett a hőm, 36,6-ra. Igaz, fél órával korábban mértem, de nem hiszem hogy ez számít bármit is. Azért sem, mert 2 napja fájdogál a fejem, és nálam ez egyértelműen a menzim mellett szól, ami csak órák kérdése.
Meg nekem is gyűlnek a kérdéseim...
Akárhányan is ültünk a kanapén, már tuti -1 Kép

Stella
Én még bizakodom a vérvételben, a tesztek becsapósak ilyen korán. Orsi írta másik topikba hogy Cat-nek még a 14. napon se mutatta ki, de ezt biztosan tudod. Én drukkolok tovább!!!!!!!!

Kinga, Annácska
Ki kell hogy lépjek a fogatból, és részemről nem is lesz több. Tudom, nem ezen múlik, de elég egyedül elbukni. Nektek drukkolok tovább, kapaszkodjatok a babások lábaiba, az sokkal biztosabb Kép

Valinak ma lesz meg a vérvétel eredménye, tudatja velünk mindenképpen. Dokihoz csak húsvét előtt tud menni, mert hétfőn nem rendel, legközelebb pedig akkro jönnek haza. A "menzije" 8 nap után elmúlt, de lehet hogy csak barnázás volt, mert ő írta idézőjelbe nekem. Úgyhogy nem tudom hányadik napon van, szerintem olyan 12 körül. És nagyon hiányzunk neki, puszil mindenkit!

Tündi
Vendég
 


Judit Kép

Jobbulast, vigyazz magatokra!

Kinga Kép

Hat igen, igy tortent. Csak az enyemet loptak el, mivel az nem lathato az ajtobol... Sajnos nem volt backup-om, bar nehany dolog megvan CD-n, es ZIP-en, de most semmihez nem nyulhatok az asztalomnal, szoval dolgozni se tudok igazan. Kép

Annacska Kép

Remelem azert nem gyortort meg nagyon a fogorvos! En azert szoritok annak a 37 fokos honek! Kép

Gyongyi

bgy
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?