Új privát üzeneted érkezett!

Gyuri!

Ok, egy-egy OK megteszi. Kép

Akkor ezek szerint te is normálisnak értékeled a 0,7-t. Én is ezt olvastam több helyen, csaka védőnőm alacsonyozta le az én kis 0,7-met. Kép
Egyébként sajna alacsony AFP-ben (is) járatosak vagyunk, ui. Misivel 0,4 volt, de mint késpbb kiderült csak elszámolás miatt. Újraszámolás után lett 0,8. A tarkóredő egyébként rendben volt. Ennyit tudok, ennyit mondott a dokim.

KÖszi az értékelést.

Panni
uran
 
 


Gyuri!

Ne haragudj, és a többiek sem, hogy más témát hozok fel, de itt nem találtama babanetes oldalakon ezzel foglalkozó oldalt.

A kérdésem a köv. Egy ismerősöm terhes, és kiderült, hogy a HBsAG lelete pozitív. Utána olvastam itt a neten aminek tudtam, de nem derült ki számunkra, hogy szoptathat-e ilyen esetben. És ha igen mikortól? Én laikusként azt gondolnám igen, ugyanúgy mint akárki más. hiszen az anyában ott van az ellenanyag is elvileg, tehát még jó is ha szoptat. Azért mégis csak megnyugtatóbb, ha egy orvos mondja el a véleményét.

Kösöznöm, és még egyszer elnézést.

Panni
uran
 
 


Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. Az előző terhességem teljesen normális volt, most azonban a 6. héten az éhgyomri értékem 5.9 volt. Utána kontrollon 5.1 lett. Ha valakinek volt ilyen, megírná mi lett a végkifejlet? Biztos, hogy cukros leszek?
Gondoltam arra, hogy veszek vércukor mérőt otthonra, hogy ellenőrizi tudjam az értékeket. Tudja valaki mennyibe kerül ey ilyen ketyere?
Cinke
cinke
 
 

 
 

Szia Cinke!

Én azt mondanám, hogy ez alapján nem lehet dönteni, és nem lehet semmit mondani, hiszen az egyik értéked rossz a másik jó. Talán egy terhelésest csináltatnék neked.

Ja vércukormérő (Pl. Accu-chek): 12000-18000 körül (kérdés hogytart-e még az akció) Plussz a fenntartás a csíkok, tűk.

De kíváncsian várom Gyuri válaszát, főleg, mert már régen hallottunnk róla. Kép

Panni
uran
 
 


Szia Panni!
Vettem mérőt, reggel éhgyomorra 4.9, zsemle és tej után 1 órával 6.2-lett. Ma reggel az éhgyomri 4.6. Csak azt nem értem, mi volt az az 5.9? Ha nem aznap mérik, lehet, hogy ki sem derül. Most meg izgulhatok rendesen! Lehet, hogy nekem ilyen változékony a cukrom?
Köszönöm, hogy válaszoltál! Jó lenne, ha a Doktor úr is mondana valamit,nagyon várom!
Cinke
cinke
 
 


Szia Cinke!

Hát most mondok csúnyát. Előfordul olyan, hogy rossz a gép a laborban. Pl. a férjem múltkor elment vérvizsgálatra, kijött valami jó kis magas cukorérték, amin jól meglepődtünk, mert ő inkább túl alacsony vércukorértékeket szokott produkálni, mire mondta a dokinéni, hogy jaj azzal most nem kell foglalkozni, mert mondták, hogy rossz a gép.

Aztán lehet egy betegség is ami befolyásolta az értékeket.

Meg aztán szerintem az is befolyásolhatja, hogy mikor ettél az éhgyomri előtt utoljára, és esetleg mit.

Tehát vannak hibák.

Reméljük minden rendben lesz. De azért figyelj oda, ha már van készüléked. Kép

Pusz
Panni

ui. Gyuri mostanában eltűnt, reméljük nincs komoly baj vele. Várjuk , hogy jelentkezzen.
uran
 
 


Uran!
Most látom, hogy korábbi válaszom a hepatitisről nem ment el.
Szoptathat. Az újszülött a születés után kap védőoltást, mert az anyáé nem elég.

Cinke!
a leírt eleteid mind normálisak. Ennyi.Nyugi.
Miután nyilván minden nap mást eszel és máskor mérsz, az eredmények sem lesznek azonosak. Van egy megoldás, azt javaslom: nem mérd. Minek? A megfelelő időpontban végezzék el a szükséges vizsgálatokat. Az pont elég.
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!

Köszi a választ.

Cinke téma: az 5,9-es éhgyomri az amin Cinke, ill. mi, és az orvosok leakadtak, és ezért kellett a kontroll is. Ez az érték volt, ami elindította a nyűglődést. De a többi valóban abszolult normális, tehát az az 5,9 valami mérési hibának, vagy egyéb kiugró értéknek tűnik.


Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Most járok itt először és volna hozzátok néhány kérdésem.

A 2. babát várom, az elsőnél vércukor szempontjából minden tökéletes volt. Összesen 6 kg-ot híztam, de ez sajnos maradt is.
Most a 28. hétnél járok, eddig 3,5 kg-ot híztam. A babát a 26. héten megnézték UH-val és az értékeket a doktor úr megfelelőnek találta. Eddig minden rendben, csakhogy a vércukor eredményeim a következők voltak:
26. héten zsömle + tej terhelés után 1 órával: 7,2 mmol/l volt, így a doktor úr elküldött (27. hét) 75 g cukros terheléses vizsgálatra is. Ennek eredménye:
éhgyomori : 5,7 mmol/l
120 perces: 7,9 mmol/l
Korábbi éhgyomori vércukor eredményeim mind a normális határértéken belül voltak.

Ennek alapján a doktor úr azt ajánlotta, hogy szigorú cukormentes diétát tartsak és a következő alkalommal (30. hét) újra megnézeti a vércukrot, s ha az is magasabb akkor további vizsgálatokra küld.

Én akkor és ott ezt elfogadtam, de utólag nem tudom jól döntöttem-e. Kérdésem az, hogy ha később kezdik a további vizsgálatokat, akkor okozhat-e ez a babánál komolyabb problémát?
A másik kérdésem, hogy a Szabolcs utcába kellene menni és ott általában mi az eljárás? Mikor és mennyit kell kórházban tölteni?
Előfordulhat-e, hogy az első terhességből adódó plussz kilók miatt ugrott meg a vércukor szint?
Szerintetek segíthet-e, és saját szakállra el lehet-e, érdemes-e kezdeni egy szénhidrát diétát?

Válaszotokat előre is köszönöm.
Marycus
marycus
 
 


Szia Marycus!

Előszöris arra gondolom már rájöttél, hogy minden értéked éppenhogy de a határértékek fölött van.

éhgyomri határ: 5,5
tej+zsemle 1 órás: 7,0
75 gr-os 2 órás: 7,8

Tehát kimondható a terhességi diabetes kialakulása. Én laikusként úgy gondolom, hogy ez egy diétával megfogható, ami persze ellenőrízendő folyamatosan, mivel ezek az értékek a terhesség biológiájából adódóan romlani fognak annak végéig. Ha a diéta nem elégséges akkor inzulin adása szükséges, aminek beállításához bizony kórházba kell feküdni talán egy hétig, ahogyan a híreket hallottam eddig (én ebből kimaradtam szerencsére)

A kérdéseid:

Mi az a szigorú cukormentes diéta???? Magyarul ne egyél hozzáadott cukrot, de egyél nyugodtan jó sok kenyeret??? Ez nem kezelés.

Nem kizárólag a Szabolcs u-ban fogadnak terh. diab-osokat, pl. a Péterfyben is. De mindenképpen egy terhességi diab.-ben jártas diabetológus orvosra van szükséged a diéta beállításában. Az eljáras a Szabolcs u-ban (az itt hallottak alapján) először diéta (150 gr-os) és annak ellenőrzése hetente. Ha az értékek egy órával étkezés után (reggelente) 7,0 felett vannak, akkor jön a kivizsgálás, esetleg még egy hét haladék, ezt már diabetológusa válogattja.

Azt gondolom, hogy teljesen mindegy mi okozza azt a cukorgondot, ne emészd magad, amiért nem adtad le azt a 6 kg-t. A rágódás teszi a legkevesebb jót a babádnak, úgyhogy ezt hanyagold. Egyébként valószínűleg valamennyit számít, de lehet hogyakkor is kialakult volna, ha leadod azt a6 kilót.
Elkezdheted a szénhidrát diétát. A neten találsz jó kis táblázatokat de én is tudok neked küldeni. Ezzel ártani nem ártasz. Sőt a te esetedben használsz.

Remélem első segélyként segítettem, és nem írtam oltári baromságokat így éjfél tájban.

Pusz
Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Uran:
Előszöris köszönöm a gyors reagálást!

Igen természetesen rájöttem, hogy a határértékeket éphogycsak meghaladóak az értékeim.

A cukormentes diéta pedig valóban arról szólna, hogy sütiket, meg egyéb édességeket ne egyek.
Én úgy gondolom, hogy az orvosom részéről ez a tanács nem kifejezetten, mint kezelés jelentkezett, csak szerintem úgy van vele, hogy ezzel a határértékek alá csökkenhet a vércukor és akkor megúszható a további vizsgálódás, meg diéták.
Akkor nekem is jó ötletnek tűnt, de utána olvasva a dolgoknak, már nem vagyok biztos a döntésem helyességében, ezért is fordultam hozzátok.

Ha küldenél táblázatokat azt megköszönném. A profilomban található e-mail címre tudod küldeni.

Az orvosom a Szabolcs utcába küldene, gondolom oda adhat beutalót a kivizsgálásra. Kérdésem, hogy ha esetleg máshová szeretnék menni, akkor mi a teendő, mert csak úgy gondolom nem lehet besétálni, hogy ez és ez a bajom kérem vizsgáljanak meg.
Ezzel kapcsolatban milyen tapasztalataitok vannak, melyik kórházat lenne érdemes felkeresni és ott kihez érdemes fordulni?

Szerintetek érdemes volna-e inkább visszamennei az orvosomhoz, hogy meggondoltam magam és inkább menjünk tovább a vizságálatokban és derüljön ki az igazság vagy nyugodtan megvárhatom a kb. 2 hét múlva esedékes vizsgálatokat? Addig meg diétázom ahogy tudok.

Bocs', hogy ennyit kérdezek, de kicsit most elveszettnek érzem magam.

Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Marycus! A helyzeted koránt sem olyan vészes egyenlőre, ez miatt ne aggódj!!! Az épphogycsak nem jó érték nem romlik 1-2 nap alatt annyit, hogy abból komoly problémád lenne. A terhességi cukorbetegség fokozatosan alakul ki a terhesség előrehaladtával, de nem egyik napról a másikra.

Én a Szabolcs utcába jártam gondozásra mindkét manómmal, de én eredeti cukorbeteg vagyok. A helyet csak javasolni tudom, a "bizonyíték" két egészséges manó KépKépKép

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Szia Marycus!

Szívesen. Kép

A táblázat megy. Kép

Ajánlani a Szabolcs u-t ajánlom. A Péterfyt nem ajánlom. Cak tudd, hogy van ott is lehetőség. Kép

Pusz Panni
uran
 
 


Ja még valami. Bár erre Yndi is válaszolt. Azon a két héten nem fog múlni semmi. Ha vigyázol, hogy ne zabáld magad tele cukorral édességgel, kenyérfélével, krumplival, rizzsel, ne igyál édes löttyöket Úgyis nagyrészt ebből áll a diéta. Na persze ennél bonyolultabb. Reméljük kihagyhatod ennek megismerését.

Pusz
Panni
uran
 
 


Kedves Doktor Úr!
(Vagy bárki, akinek van az ügyben ötlete.)

Ahogy olvastam, más a Szabolcs utca és a Tétényi Kórház diabetológiai gyakorlata a szülés után.
Szabolcs utca: hat hétig marad a 150-es CH diéta, utána pár nap szünet, majd 75 gr-os, két órás terhelés.
Tétényi: szülés után a diéta felfüggesztve, hat hét után 75 gr-os, két órás terhelés.

A szüléskor a lepénytől megválunk, illetve a szervezet hormonháztartása ismét változik, mert szoptatni kezdünk. Amennyire itt-ott-amott olvasok róla, az anyagcsere egyensúlyának megléte nagyon sok összetevőtől függ, és bizonyosak egymásra hatása más-mást eredményez.
Ebből számomra az következik, hogy a Tétényi gyakorlat, lehet, hogy nem a legmegfelelőbb. Ugyanakkor az onnan kikerülő kismamák mind ezt az utasítást kapják.
Kérdésem.
hogyan hat ez utóbbi gyakorlat a szervezetre?

Félreértés ne essék, nem csokitortára vágyom a szülés után, csak némileg több eleségre a tejgyártáshoz, mint a 150CH/1200-1400 cal. És ezt az általam látogatott diabetes központ nem nehezményezi. Sőt... Ugyanakkor a még hat hét diétát józan eszemmel indokoltnak tartom, mert a hirtelen váltás az egyébként is összezavarodott szervezetet tovább terhelheti. Vagy rosszul gondolom?

„...enni vagy nem ...enni”?

Köszönettel:
Ila mama
ila_mama
 
 


Ila_mama!

Szerintem nem enni!
Abszolút józan észre hallgass, fogalmam nincs a tétényisek miért mondják, hogy szülés után bármi!
Nekem is azt mondták, kezdtem is egy Magnummal...
Aztán lettek is 'szép' cukraim. Bár én abba a bizonyos 1%-ba tartozom, aki 'úgy maradt', de azt gondolom, ha a szervezet több héten keresztül diétán volt, nem jó neki ha egyik napról a másikra hirtelen jön minden, mi szem szájnak ingere! : ))
Szóval én azt tanácsolnám fokozatosan térj vissza, biztos minden rendben lesz és a szervezetedet sem terheled meg. A tej miatt ne izgulj, amikor én visszatértem a diétára nem csökkent egyáltalán.

Eszter
cseszi
 
 


Sziasztok!

Uran:
Megkaptam és köszönöm a táblázatokat.

Yndi, Uran:
A megnyugtató szavaitokat is köszönöm, sokat számít.
A házi diétát elkezdtem biztos ami biztos. A cukros ételek elhagyása nem jelent problémát, bár édesszájú vagyok, de volt már olyan időszak amikor teljesen korlátoztam a cukorfogyasztásomat, így tudom, hogy képes vagyok rá minden további nélkül.
A kenyérféle, krumpli és rizs is tuti menni fog, de ahogy olvastam a napi 5-szöri és pontosan betartott időpontok már nehezebb dió nálam, minthogy mióta felnőttem semmi rendszer az életemben, így az étkezésben sem és ezen első gyermekünk sem segített. Persze Pocaklakó érdekében mindent megteszek.
Tényleg, úgy olvastam, hogy mindig 7 órakor kell reggelizni, meg a terheléses vércukor vizsgálatok esetében is ez a mérvadó. Ez mennyire fontos? Én egyszer sem tartottam magam a 7 órához, inkább 8 vagy fél 9 volt már. Meg este is későn szoktunk vacsizni, mert a férjem viszonylag későn ér haza, és akkor meg manó fürdetés meg fektetés a program, s csak utánna vacsizunk, ált. 9 óra környékén. Ez szerintetek probléma? Szóval, mintha kb. 2 órával lennék eltolódva, bár ez sem mindig igaz.

Ila_mama, Cseszi:
Én alapvetően nem tudok a témához hozzászólni, mert még nem jártam ebben a cipőben, de a tejre vonatkozó megjegyzés már az én fejemben is megfordult, mert az első gyerkőcnél nekem elég volt két lépéssel többet megtenni és a következő szopinál már nem volt elég a tej, szóval én a diétával sem fogok jobban járni valószínűleg. Nekem ahhoz, hogy éppenhogy elég tejem legyen iszonyúan meg kellett növelni a kaja adagomat, ezért is híztam szoptatás alatt ellentétben azzal, amit mondanak. Szóval szerintem az teljesen egyénfüggő, hogy a diéta hogyan hat a tejre és sajnos abban teljesen szkeptikus vagyok, hogy nincs rá mennyiségi és minőségi hatása.

Marycus
marycus
 
 


Marycus!

Én is a 7-es reggeli ellen lázadoztam a legjobban, de elmagyarázták, hogy az nem jó ahogy én gondolom, hogy csúsztatom az egészet egy órával, mert a szervezetnek akkor is 'reggel' van, amikor esetleg az életritmusod szerint még rég aludnál. Na, ez így elég primitív, lányok segítsetek mert nem tudom elmondani, hogy miért nem lehet csúsztatni. A lényeg, hogy nem jön ki az egész diéta ha csúsznak a kaják.
Nekem is az időpont tartás meg a rendszer volt a legnehezebb az egészben, de egy pár hét múlva bele fogsz jönni.

A szoptatással kapcsolatban: Igen sajnos különbözően működünk, lehet, hogy nekem szerencsém volt. Mindenesetre a diéta mellett nagyon odafigyeltem a folyadékfogyasztásra, ami esetemben simán volt minimum 3, 3,5 liter.
cseszi
 
 


Sziasztok!

Nekem megengedték, hogy 8-kor reggelizzem és utána 3 óránként eszem.
Az értékeim is jók, a babók pedig szépen nőnek. Viszont van aceton a vizeletemben, a belgyógyász szerint egyek pótvacsorát, remélem ez az acetondolog nem árt a babóknak.

Szilvi

Sz.

KépKép
sziszus
 
 


Marycus!
Uran és a többiek értékelése és tanácsai kifogástalanok. A 30. héten ez elég is lesz.

A szülés után szerintem helyes még hat hétig diétázni, és után "reklasszifikálni" azaz ujravizsgálni, most már nem terhes állapotban, főként akkor, ha a terhesség alatt inzulin is kellett. Ha a terhesség alatt diéta is elegendő volt akkor vszeg nincs semmi baj, ha hat hétig normálisan eszel (nem "zabálsz cukrot vég nélkül") és akkor vizsgálnak meg ujra.
A dolog lényege az, hogy a terehsségi cukorbetegség azt jelenti, hogy jelöltje vagy a II. tipusu (régebben időskori) cukorbetegségnek, hogy ez mikor jön el ez ettől a pillanattól kezdve már tőled is függ. Ha az életmódodat úgy választod meg pl. diéta, akkor ez évtizdekkel később jöhet el. Tőled függ.
gyuri
Szeged
 
 


Sziasztok!

Gyuri:
Köszönöm a megerősítést.

Azért mindent egybevetve nem könnyű egyedül diétába fogni. Vannak ezzel kapcsolatban kétségeim, mert ahogy olvastam nem elég a szénhidrátot figyelni, az energia épolyan fontos, ráadásul nem mindegy, hogy az egyes élelmiszerekben lévő szénhidrát hogyan szívódik fel, mert ettől is függ a vércukor szint emelkedéshez való hozzájárulása. Ha jól értelmeztem.

Félek, hogy valamire nem figyelek, amire kellene és nemhogy jót teszek, de még ártok is a babának a diétával.

Ennek függvényében úgy döntöttem, hogy egyenlőre csak megpróbálok rendszeresebben étkezni, és módjával fogyasztok kenyeret, krumplit, rizst és tésztát. No és persze semmi cukros. Aztán meglátjuk.

Cseszi, Sziszus:
Köszönöm a reagálást.
Hát nekem egyenlőre nagyon nehezen megy az időpontok betartása. Amiben 15 hónapos kislányunk se nagyon támogat, mert tuti mindig akkor van valami félretehetetlen problémája, amit meg kell oldani.
Meg ami végkép nem fér a fejembe, hogy ha egész nap jövünk-megyünk különböző okokból, akkor hogy oldjátok meg az időpontok betartását, és hogy olyat egyetek, amit szabad. Nekem ez nem működik egyenlőre. Az előre csomagolt kaját már gyerekkoromban sem voltam képes megenni.

Aceton mitől lesz a vizeletben?

Marycus
marycus
 
 


Ha csak a reggeli első vizeletben van jelen kis mennyiségű aceton, az nem probléma, mert az éjszaka lezajló anyagcsere során keletkezik kis mennyiségben aceton ( tehát ez természetes ). Viszont ha napközben is rendszeresen előfordul, akkor nem megfelelő diéta az oka.

Kép
Kép
yndi
 
 


Marycus!

Igaz, hogy rengeteg befolyásoló tényező van a cukor anyagcserére vonatkozóan, de azért talán nem ennyire bonyolult. Bár örültem volna, ha erre yndi reagál, mert ő szakértőbb ebben a kérdésben, de lehet, hogy ő sem akarta felvállalni a dolgot.

Ha jól sejtem az energiamennyiségre igazándiból azért kell figyelni, mert túlsúly esetén cukorbetegeknél cél a fogyás is. Ehhez viszont nem elég a szénhidrát megszorítás. Viszont terhesség esetén nem hiszem, hogy ez cél lehetne. Nyílván nem cél, hogy hízz, de nem cél az sem, hogy fogyj. Tehát én úgy gondolom (de kijavítanak a többiek, ha kell), hogy a kalóriaszámolgatásra nem kell akkora hangsúlyt fektetni. (egyébként a számolgatásban segíthet egy program a neten www.kcal.hu, ha jól emlékszem)

A felszívódási kérdések nem tudom mennyire lényegesek. Erre nem mondanék inkább butaságot.

Viszont az 5x-i étkezés megoldása valóban nem egy egyszerű feladat egy ekkora gyerkőc mellett. Én annak idején azért mondtam a dokimnak, hogy szeretnék mindenképpen otthon maradni, mert munka mellett sem könnyen megoldható ez a kérdés. a gyerek meg aztán még egy fokkal bonyolultabb. Bár azért 10 percek nem osztanak nem szoroznak annyira jelentősen az étkezések tekintetében.

magunkkal vihető kajákban én sem vagyok profi. Első gyerekkel terhesen könnyebb volt, mert mindig inkább itthon voltam. Csak magamhoz kellett igazodni. Ebben várnék ötleteket én is másoktól. Ki tudja, lehet, hogy nemsokára nekem is szükségem lesz rá. De ha nem, akkor sem árt ilyen ötleteket meghallgatni.(Mert ugyebár a standard tízóraik nem túl szénhidrátszegények)



Panni
uran
 
 


Igen, az energiamennyiség a túlsúly esetén lényeges. Ha nem rendelkezel felesleges kilókkal, akkor a kalóriákat nem igazán kell számolgatnod. Én sem tettem/teszem, mert nem igazán rendelkezem súlyfelesleggel. Max akkor szoktam rá odafogyelni, ha néha szeretnék megszabadulni 1-2 felesleges kilótól.

A másik: ha nagyon megéhezel, és hivatalosan nincs még "kajaidő", akkor úgyis csak olyan dolgokat tudsz elrágcsálni, ami nem arról híres, hogy kevés lenne benne a kalória: sajt, felvágott, tojás. Ha az kalóriákat is számolgatod, akkor ezek valószínűleg már bele sem férnének a napi kajamennyiségbe KépKépKép

Elvihető kaják: ezt nagyban befolyásolja a CH mennniység: szendvicset lehet csinálni abonettból is ( én spéci nem szeretem ), korpovit keksz darabja 3 CH, fél sós kiflit mondjuk szükség esetén magában is el lehet rágcsálni szerintem.

Felszívódás: a Ch magában mindig gyorsabban felszívódik, mint ha fehérjével vagy zsírral is "foglalkoznia kell" a szervezetednek. Ha csinálsz akár egy sajtkrémes akár egy felvágottas szendvicset, már rögtön több időt vesz el az emésztés, mint ha csak magában elrágcsáltad volna a kiflit, zsemlét; nem olyan hirtelen fogja felnyomni a vércukrodat.

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Szia Yndi!

Köszi, hogy írtál. Bocs, hogy belerángattalak. Kép

Most hogy írtad, annak idején nekem is a korpovit keksz volt, ami bejött elvivendő kaja gyanánt.

Anyukám szereti, és végülis elvihető kaja a kocakasajt almával. Vagy akármilyen sajt almával. Néha én is megeszem. CH szempontjából nem rossz.

Ja még valami eszember jutott. Misi fiam nem ette sok ideig a kiflit, zsömlét semmivel közösen. Vagy kenyérféle, vagy a rávalók, de akettő együtt... Tud valamit. Kép Na a lényeg, hogy neki gyakran készítettem útravaló gyanánt egy dobozba valami felvágott, sajt, uborka kockákat mixként dobozban. Ő imádta. Fincsi maradt. És ez megint nem túl CH dús. Ja és hát a túró rudi, az én papírkáim szerint épp egy kisétkezés volt az óriás méretű. Nekem ez is bejött. De ezt csak halkan jegyzem meg, mert lehet, hogy főbe lőnek errefelé. Valami kényeztetés kell. Kép

Na megyek alukálni.

Pusz
Panni
uran
 
 


OK
gyuri
Szeged
 
 


Sziasztok!

Az újonnan olvasók, de vissza nagyon nem olvasók részére lefordítanám kedvenc orvosunk Gyuri hozzászólását:

Amit írtunk a témában az helytálló. Kép


Köszönjük,
Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Szeretném kikérni a véleményeteket az eredményeimmel kapcsolatban. 26 hetes terhes vagyok. Múlt héten voltam terheléses vércukor vizsgálaton, 75 g-os 120 perces. Éhgyomorra mért érték 5,9 , 120 perces 7,3 lett. Hozzá kell tennem, hogy kb. 10-15 perccel korábban vették le mint 120 perc. A vérképem amúgy teljesen jó, vizeletben minden negatív lett.
Nőgyógyászom szerint ez elég magas, úgyhogy elküldött a diabetológiára, azzal hogy ők jobban értenek hozzá nála. Ezek után otthon vacsora után másfél órával megmértem a vércukromat és 5,7 lett.
Félek, hogy kitalálnak nekem valami diétát, amit én semmiképpen nem szeretnék. Azt szívesen megteszem, hogy kihagyom az életemből a cukrot és kevesebb kenyeret eszem, de a diétától nagyon tartok.
Szerintetek esélyes, hogy szigorú diétára fognak?

Előre is köszi a választ.
Andi
kutyuska
 
 


Andi! Ezek alapján nem valószínű a szigorú diéta, mivel egy 7.3-as cukor nem nevezhető rossznak Kép Egyébként meg ha esetleg diétára is fognának, túl lehet ám élni. Ráadásul a diéta nem "akarás" kérdése abban az esetben, ha mégis muszáj lenne diétázni.

Panni! Zárójelben jegyzem meg, hogy a Túró Rudolf nekem is a nagy kedvencem KépKépKép

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Yndi,
Köszi a választ. Csak azért nem szeretnék diétázni mert nekem az a félelmem, hogy akkor a Babócától megvonok egy csomó olyan tápanyagot amire szüksége lenne. Lehet, hogy ez hülyeség, de én már csak ilyen parázós vagyok. Kép
Minden esetre az édességekről könnyen lemondok, mert amúgy sem vagyok egy édesszájú, inkább csak elkészíteni szeretem őket. A családom nagy örömére Kép

Andi
kutyuska
 
 


Andi!

Ahogyan Gyuri is mondaná, nincs mit kezelni, márpedig a diéta az egy kezelés. Határértéken belül vagy, hiszen 7,8 a határérték, tehát nem szükséges a diéta. Azért van kitalálva a határérték, mert addig jók az értékek, és nem kell foglalkozni a dologgal. Ne izgulj!

De hozzáteszem Yndinek igaza van. A diéta egyrészről, ha szükséges akkor nem "akarom" kérdése, hanem akkor azt csinálni kell a babád egészsége érdekében. Nem a sajátod ( bár az is, de az az embert kevésbé szokta érdekelni) hanem a BABÁD egészsége. És épeszű ember a saját gyerekének nem akar rosszat. Mellesleg a diéta nem annyira rettenetes, sőt. Kifejezetten jó lrzés, hogy az emberben rengeteg energia felszabadul, mivel könnyedebben érzi magát. Kép

Tehát most nemkell diéta, de ha később kellene, akkor se parázz tőle. Aki ezt atopikot olvassa írja, az mind megjárta ezt a történetet. Kép

panni
uran
 
 


Andi!

Most olvasom, hogy közben pont írtál. Nem vonsz meg a diéta miatt semmi értékes tápanyagot a babádtól, amit ne lehetne másképp pótolni. Visoznt ha a magas cukor értékeid miatt ő is inzulin termelésre kényszerül, akkor nagyon nagyra nőhet, ami a szülésnél komoly problémákat okozhat, plussz szervi károsodásai is lehetnek, ezekről ponotsabbat inkább nem írok, mert nem vagyok nagy szakértője. De a zneten utána tudsz olvasni.

De egyelőre nem kell a diéta, és reméljük így s marad. A sütikről meg egyébként sem baj ha lemondas,z már csak a kilók miatt is. Kép

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Közben egy jó hír. Ildinek, aki annak idején a 30. jét környékén lett diétára fogva a Péterfyben, és tőlünk kért tanácsokat egészséges kisbabája született, és már otthon vannak.

Panni
uran
 
 


Panni!

Egy kis pontosítást megengednél?
A magzatnak VAN inzulintermelése!!! A gond azzal van, hogy a megemelkedett anyai vércukorszint miatt a placentán a magasabb "cukortartalmú" vér jut át, s a magzatban (mint egészséges emberkében) ez fokozott inzulintermeléshez vezet. (Szervezete a megemelkedett vércukorszintet próbálja normalizálni.) Ebből egyenes út vezet a "hízásához".
Sajnos ez a szülés után is okozhat gondot, hiszen a születés "pillanatában" megszűnik a magasabb "cukortartalmú" vérutánpótlás, így az újszülöttnél rendszerint megjelennek a hipózás (vércukoresés) tünetei.

Ági
aszemenyei
 
 


Ági!

Köszi! Látod, mondtam én, hogy nem értek a dolog ezen részéhez. A többihez sem, de atz legalább már jól tudom titkolni. Nekem annak idején elég volt annyi, hogy a babámnak baja lehet abból , ha nem tartom be adiétát, és kész. Nem kutattam utána.

Andi!

Viszont Andi problémáihoz egy kis hozzáfűzés. Az az 5,9 éhgyomri érték az nem valami kitűnő. Efölött az előzőekben elsiklottam. Emiatt könnyebben mondhatják, hogy diéta. A 7,3 az jó, de az éhgyomri magas (5,5 feletti) az nem.

Tehát nem csodálkoznék nagyon, ha diabetológus diétára fogna, főleg, hogy elvileg magas éhgyomri érték után már nem is csinálnak terhelésest jobb helyeken. de majd eldönti ő a helyzet komolyságát. Illetve várom Gyuri mit gondol a helyzetről. Hadd tanuljunk. Kép

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Csak egy kis agyalgással kapcsolódnék a témához...
Mi is az a diéta? És vajon KINEK mi a diéta?
Én úgy gondolom, hogy a DIÉTA alapvetően egyedi meggondolást igényel. Ugyanis van, akinek nagyon sokat jelent már a NATÍV Cukormentes diéta is!!! (Cukrot NE) Ugyanis, ha eddig megevett napi 15-20 dekának megfelelő cukrot,s azt hagyja ki az életéből, az bizony 150-200 gramm szénhidráttal kevesebb, no meg rengeteg kalóriával!!! És ez bizony nem kevés!!! Mármint Ch-háztartás szempontjából!!! Ha meg úgy nézzük, hogy nem eszik hozzáadott cukrot, akkor az önmagában nem is olyan vészes...

No meg van aki esetleg már eddig is cukor-mentesen étkezett, annak meg a diéta mást fog jelenteni...

Szóval, én úgy gondolom, hogy a JÓ(!!!) diabetológus (és dietetikus!!) szakember az pont abban tud segíteni, hogy mindenkinek ÖNMAGÁHOZ és az AKTUÁLIS ereedményeihez képest mennyire kell vagy nem kell diétáznia!!

Az 5,7-hez (ha a vacsora utánihoz volt a hozzászólás...) meg csak annyit, hogy minden attól függ, hogy előtte mennyi volt a vércukorszint, illetve, hogy mennyi elfogyazstott szénhidrát után lett 5,7!! Tehát, úgy gondolom, hogy egyetlen adat ismeretében ne nagyon vállakozzon az ember hosszútávú következtetések levonására!!

Amennyiben az éhgyomrira gondolunk, (ami 5,9 lett) akkor meg ahhoz azt (is!!!) kellene tudni, hogy Andi nem volt-e éppen megfázva, betartotta-e azt, hogy éjszaka már nem evett, mennyire "parázott"... stb., stb....
Ilyen szempontból sokat mondana a hemoglobin A1c, illetve a fruktózamin...

No de ne szaladjunk ennyir előre( vagy inkább bele), úgy gondolom, hogy a diabetológushoz való küldés jó ötlet volt, ő ért annyira a dolgokhoz összességében, hogy a szükséges vizsgálatokat (és esetleg szükséges kezelést) megkezdje!

Csak ennyit szerettem volna, bocs, ha esetleg valakit ezzel a hozzászólásommal megbántottam volna!

Ági
aszemenyei
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek aki foglalkozott a problémámmal, köszönöm szépen a hozzászólást.
Úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom holnap reggel a zsemlés tejes megoldással, hogy úgy milyen értékek jönnek ki. Erre nagyon kíváncsi vagyok. Ahogy jobban belegondoltam, amióta terhes vagyok azt hiszem több cukros dolgot ettem (pl imádom a gumicukrot nasizni) + nem is mozgok annyit mint azelőtt. Lehet, hogy ez is hozzájárult a dologhoz. Az én leletemen egyébként 6,1-ig jó az éhgyomri érték.
Most, hogy Ági említette ezt a sok esetleges befolyásoló tényezőt, hááát azt hiszem, hogy éjfél körül ettem meg egy szendvicset. Így utólag lehet, hogy ez nem volt valami jó ötlet. Kép És igen nagyon parázok a vérvételtől, meg amúgy szimplán a fehér köpenytől is. Volt már olyan, hogy egy sima vérnyomásmérés után közölte a doki, hogy akkor most feküdjek le egy 5 percre és utána újra megmérjük, mert olyan magas lett. Pedig különben teljesen jó a vérnyomásom.
Mindenesetre kedden reggel megyek a diabetológiára és majd ott is előadok mindent, aztán a szakértő majd eldöni, hogy mit kell tennem. Most már azt hiszem nem is félek annyira, csak elsőre nagyon megijedtem.

Andi
kutyuska
 
 


Szia Ági, Andi!

Az 5,9-re vonatkozott a hozzászólás. Nem bántottál meg, igazad van sok mindenben. A szomorú az egészben talán az, hogy még nem nagyon találkoztam élőben orvossal, aki ennyi mindent figyelembe véve döntene dolgokról. De htá ez az én pechem, remélem. Kép De igaz, hogy sok minden befolyásolhatj aaz éhgyomri értéket, viszoont ha minden megfelelően történt, akkor az 5,9 magas éhgyomrinak, nemdebár?

Na ebben az esetben (ja most olvastam Andi levelét is Kép ) az az 5,9 nem rossz. Sőt, jó. Tehát elvileg semmi gond nem lehet. Az éjféli szendvcs az rossz ötlet volt, igen. Azt hiszem 10 óra éhezés kell. Ha jól emlékszem. Ja és ne izgulj (én is ezért kerültem a magas vérnyomás égisze alá annak idején. Kép )

Pusz
Panni
uran
 
 


Sziasztok lányok!

Most csináltam meg a zsemlés-tejes mérést. Éhgyomorra 5,4 1 óra múlva 6,0 lett Azt hiszem ez nem rossz (bár már magam sem tudom Kép) Szóval majd kedden megmondják mi a helyzet. Majd beszámolok!

Andi
kutyuska
 
 


Szia Andi!

Jó lesz ez, kaváncsian várjuk a hozzáértők keddi hozzászólását!

panni
uran
 
 


Andi!

Ezek eredmények!
Nyugi

Ági
aszemenyei
 
 


Sziasztok!

Mint Panni már említette; március 10.-én 21 óra 42 perckor, 4320 gr-mal és 55 cm magassággal,
névnapi ajándékként az anyjának
császármetszéssel megszületett Marcell fiunk!
Kép
Mindketten jól vagyunk; nappal egy kis angyal csak az éjszakával vannak még problémák; de ez is megoldódik majd!Kép
Szerencsére szopizik rendesen; tetszik nekem ez az anyaság dolog!

A cukrom szülés után egyből rendbe jött, babával sem volt különösebb gond!
Tehát akinek terhességi diabetese alakult ki; annak üzenem, hogy tegyen meg mindent a baba érdekében, utána minden oké lesz!

Ildi

delfinke
 
 


Delfinke! Gratula
Ági! Nagyon szép volt a magyarázat a magzati inzulintermelésről: szakorvosi szint.
Kutyuska! Semmi bajod (kutyabajod)
gyuri
Szeged
 
 


Sziasztok!

Delfinke, sok gratula a babóhoz!

Voltam a diabatológián. 8-tól 11-ig seggeltem és cak arra jutottunk, hogy meg kell ismételni a terhelést a biztos eredmény érdekében. 2 órába telt mire kitöltötték a kartonomat + 1 óra mire a doktornő fogadott. Azt mondta, hogy 7,8 a határérték, de 7,2 és 7,8 között kérdéses, hogy terhességi cukorbetegség-e avagy sem. Ezért kell megismételni a vizsgálatot.
Azt is mondta, hogy addig is egyek csak úgy mint eddig, ne koplaljak vagy diétázzak, mert az is eredményezhet esetleg magas terheléses értéket. Ez igaz? Mert ezt eddig soha sem hallotam.

Andi
kutyuska
 
 


[color=#ff0000]
Köszönöm szépen, jó tanáraim vannak!!!Kép


ÁgiKép

Kérdésem is lenne: az eszméletvesztéssel járó hipók gyakorisága (stzatisztikailag) növekszik-e koraterhesség idején??
aszemenyei
 
 


Kutyuska!
szerintem valamit félreértettél, mert ez nem stimmel. A 7.2 negatív, ezzel az erővel addig ismételhetjük, amíg pozitiv lesz. Minek?
gyuri
Szeged
 
 


Ági!
valamelyest, néha, talán. A koraterhességben a diabetes többé kevésbé borul, lehet hypo is.
gyuri
Szeged
 
 


Ági! Nekem koraterhességnél nem volt eszméletvesztéses hipóm, pedig hipóm jónéhány volt. Akkor ezek szerint nem növekszik a számuk Kép Egyébként 16 hetesen volt egy a 2. terhességnél.

Yndi

Kép
Kép
yndi
 
 


Kedves Gyuri!

Sajnos nem értettem félre Kép Adott beutalót + receptet a doktornő és most jövök a második terhelésről. Amikor hazajöttem megnéztem a cukromat, kíváncsiságból. 5,4 lett 2 és 3/4 órával a cukros lötyi után. Holnap kiderül, hogy a labor milyen eredményt hoz ki. Addig is még izgulhatok, de remélem most már minden rendben lesz Kép Csak pozitívan Kép

Andi
kutyuska
 
 


Sziasztok!

Megvan az ismételt terhelésem eredménye: éhgyomri: 5,1, 120 perces 7,0 Kedden megyek vissza a diabetológiára, kíváncsi vagyok erre mit mond a doktornő!

Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Andi
kutyuska
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?