Sziasztok!
Hajni
Még nincs kép róla, és inkább a gyerkőcökről teszek majd fel több képet, nincs túl jó fotózható fejem
Edit
Igen, tényleg megváltozott a világ, ha csak abból indulok ki, hogy bent Ákos óvodástársainak a szüleit is meg az óvónéniket is tegezi az összes gyerek
Igaz, hozzáteszik, hogy néni, de így is furcsa, hogy pl. Szia Anett néni!
Az idegeneknek viszont Csókolommal köszön, ezt megtanítottuk neki, mert sokan nem szeretik, ha egy kisgyerek letegezi őket.
Nem néztem a Megasztárt, annyira fáradt voltam tegnap, hogy negyed 10-kor(!) már aludtam
Tegnap két szülinapra is vinni kellett Ákost, amellett még a suliba is mentünk, közben hazarohanni Balázst megetetni, amit egyelőre apa még nem tud átvállalni
, aztán végre, mikor a két fiú aludt este, ágyba dőltem. Férjem dolgozott, délután 2-kor ment el, reggel fél 7-re jött haza, nekem is nehéz ilyenkor, még szerencse, hogy most - egyelőre - nem beteg egyik sem.
Bazsit viszont nem mertem tegnap az erkélyen altatni, mert kicsikét köhécselt, de a lakásban meg nem akart aludni a babakocsiban sem.
Ma jól bebugyoláltam, és kiraktam az erkélyre, mondanom sem kell, hogy 5 perc alatt elaludt, már nem is sír ilyenkor, tudja, hogy akkor pihenni rakom ki
Bocsi, kicsit hosszú lett.
Pussz
Lau