2005.02.18 11:16
Szerző: farkasbogi
Sziasztok!
Köszönöm az együttérzéseteket.
Igen, nagyon nehéz. Főleg, mert nem ez volt az első eset, de ez sokáig tartott. Igaz a férjem állítása szerint meglepődnék ha tudnám, hogy ahhoz képest milyen keveset találkoztak. Állítólag kéthavonta-havonta találkoztak, lefeküdtek és ennyi. A hölgy is házas, neki is ilyen problémája van a férjével (a férje undorodik a szextől), és ezért kénytelen így megoldani a dolgot. De náluk van egy megállapodás, hogy ő megteheti. Nálunk viszont nincs, nem is volt soha, és szerintem ép lelkületű nő nem is megy bele ilyesmibe, főleg, ha szereti a férjét.
A férjem sajnos beteg. Szenvedélybeteg.
Megmutatta a levelezésüket is, valóban nem túl sok érzelmet lehet felfedezni benne, egyszerűen csak a kölcsönös szimpátia, és persze a szex volt, ami miatt létrejött köztük ez a dolog. Minden alkalommal a férjem azonnal közölte is, hogy ennyi volt, ő ezt átmeneti megoldásnak szánta, amíg én ilyen téren helyre jövök. Nem is akarta, hogy megtudjam, de iszonyú lelki gyötrelmeket okozott neki a bűntudat.
Ezért az első gyanakvásomnál kipakolt, mert nem bírta tovább.
Az én részemről is vannak persze hibák. A férjem szerint (és igazat adok neki ebben), nem adok magamra. Nincsenek csinos ruháim, nem vagyok elég ápolt, stb.
Nem védekezem, gondolom tudjátok miről beszélek. Nincs időm naponta borotválni a lábam, itthon nem rohangálok ünneplő ruhában, sőt, ha Lili összeken, nem rohanok azonnal lecserélni a nadrágom, stb. Valóban az alapvető tisztálkodásra, és minimális külsőségekre szorítkozom, de ez nem biztos, hogy csak a gyerek miatt van.
Nem tökéletes az alakom (és most enyhén fogalmaztam a túlsúlyomról), ami bennem kisebbségi érzést kelt. Próbáltam már lefogyni, röhej, de a terhesség alatt sikerült is 16 kilót leadni a diéta miatt, és utána csodálatosnak éreztem magam. Sajnos egyszercsak jöttek vissza a kilók, majd terhes lettem újból.
A szex valóban nem ment, lelki, és fizikai okok miatt sem, de próbáltam másképp "kielégíteni" férjem ilyen vágyait, sajnos nem volt elég.
Mivel már nem először csináltuk ezt végig, úgy éreztem, hogy nem megy tovább.
A férjem azt kérte, hogy ha akarok válni, ne most tegyem meg. Nincs is hova mennem, max. az anyás-csecsemő otthon maradna megoldásként, nem hiszem, hogy az lenne a legjobb hely. Másrészt ő sincs olyan helyzetbe, hogy úgy tudna támogatni, ahogy szeretné. És ami a legfontosabb, ő nem akar válni, rám bízta a döntést. Tisztában van a tetteinek súlyával. (Bár szerintem nem eléggé, mert azt hiszi játszok, amikor a váláshoz ragaszkodom, hogy ő ne csináljon több hülyeséget. Azt mondja, hogy belerokkanna, ha elveszítene minket, ugyanakkor nem tud parancsolni a vágyainak. Megpróbálta, tény, hogy nekem is szörnyű volt, annyira rossz kedve volt, depressziós lett. Viszont a választott megoldás sem enyhítette a dolgot, csak ideig óráig.)
A probléma ott van, hogy úgy éreztem, nem tudok hozzá érni, lassan az undor kerülget. Arról nem beszélve, hogy a gondolataimnak nem tudok parancsolni, és az állandó összehasonlítgatás a szeretővel is kiborítana.
És erre mit tettem tegnap éjjel?
Egy nagy beszélgetés, elhatározás stb. után higgadtabbak voltunk, és kérte, hogy bújjak oda hozzá egy kicsit. Hát több lett belőle persze. Amíg tartott, nem gondolkoztam. Sőt, már nagyon rég voltunk így együtt (években számolható), de ami utána tört rám, az maga volt a pokol.
Bűntudatom volt, hogy a férjemmel voltam.
Értitek ezt?
Úgy érzem túl mély nyomot hagyott bennem ez most. Túlcsordult a pohár, a maradék 0,00000001% bizalmam is elillant.
Szóval nem tudom, nagyon nagyon nagyon nem tudom, hogy mit tegyek.
Mondhatjátok, hogy hülye vagyok, mert tudom. Bonyolítom a helyzetemet.
Remélem azért Ti jól vagytok mindannyian.
Puszi
Ráhel
Olvastam a leveledet, válaszolok mindenképp.