Új privát üzeneted érkezett!

Szia Solya!

Melyik sulira gondolsz? Általános, közép vagy egyetem?
Egyébként a Ruttner az Istvánban dolgozik. Pontosabban ott is.
compika
 
 


Egyetem. Vagy vmi hasonló, ahova én jártam. 2oooben végeztem. Csak a neved nem egy mindennapi név, ezért mertem feltételezni, hogy az vagy, akire gondolok.

Aha. És te az Istvánban szülsz?
solya
 
 


Szia Solya!

Szóval JATE-BMI?
Igen, az Istvánba készülök. A múlt héten láttuk a szülőszobákat. Nagyon megnyugtató volt, amit tapasztaltunk! Tiszta, különálló szobák, ahol csak az anyukák és párjaik vannak. No meg a csöppség, ha már megérkezett. Az a szülésznő, aki körbevitt minket nagyon kedves volt. Remélem, ha oda kerül a sor Ő lesz bennt.
Neked már van picinyed vagy most várod?
compika
 
 

 
 

Kriszta,
maradhatunk ennél, ugye? Kép Igen, talált süllyedt.
nem folytatjuk mailben?! ;o) detholos freemail

Én két ördögfióka anyukája vagyok már. (Ha ráklikkelsz a nevemre bal oldalon, meg is láthatod a fotójukatKép) A lányom éppen 2ooo. decemberében született. Jól halasztanom kellett miatta Róka Jolánt. ;o) Pedig az volt az utolsó vizsgám. Egy évvel később még találkoztam évfolyamtársakkal. ők nem önszántukból halasztottak.

Miért nem kéred meg, hogy legyen bent a szülésnél? Az Istvánban nem lehet szülésznőt választani, vagy csak nem akarsz?
Mikorra vagy kiirva?
solya
 
 


Sziasztok!

Na mi volt, Pirus??
Én végül nem mentem, fél7-ig egy meetingen rohadtam. Majd jövő héten! Kép

Annamari
muter
 
 


Sziasztok!

Terika, ez szuper!Kép És az is, hogy elmúlt az émelygésed.

Annamari, akkor majd legközelebbKép Végre láttam V dokit személyesen is. Nagyon szimpi volt így ránézésre.
Holnap megyek hormon vérvételre, sajnos kb. 1 hónapot kell várni az eredményreKép Szerintetek van mód arra, hogy hamarabb megtudjam? Utána az eredmény tudatában újra megyek a dokihoz. Akkor megbeszéljük milyen stimulálót kapok. És ha minden jól megy, akciózhatunk élesben.Kép

Picus, nagyon édes AndikaKép

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Na, közben megérdeklődtem és a Misszióban is megcsinálják a hormonvizsgálatot. Hurrá!Kép Azért nem mindegy, hogy éhgyomorra lesétálok 2 perc alatt reggel 7-re, vagy kocsival bebumlizok másfél óra alatt a klinikára. Remélem az eredményt is hamarabb lesz meg.
Szuper hely ez a Misszió, hiányozni is fog, ha elköltözünk.Kép

Ja és Orsoly, igen a vendégek Zuluék voltakKép Mesélte, hogy ismeritek egymást innen a Babanetről.

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


PirusKép amugy lemaradtam valamirol, vagy atpartoltal dr V-hez?Kép
orsoly
 
 


Orsoly, nem maradtál le semmirőlKép V dokinak és M dokinak egy helyen van a magánrendelése ugyanabban az időben, természetesen külön rendelőbenKép Csak most láttam először V dokit személyesen.

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


ja jo, mar kezdtem nem erteni semmitKép drukkok nektek amugyKép

o.

ps: jajj, valaki kerte hogy irjak a dokinenirol, remlik, csak akkor nem tudtam nekiulni. ha meg kell info, irjon mar nekem inkabb mailt, ugy jobban eszembe jutKép
orsoly
 
 


Kedves OrsolyKép

Már kétszer is írtam neked mailt, (én érdeklődtem a dokinénivel kapcs.) de mindkétszer visszadobtaKép
Most ezért írok itt, és kérlek, ha lesz időd informálj róla légyszi! syra@citromail.hu
köszönöm:Syra
kissyra
 
 


SüssiKép
Gratula a babókhoz!!!
A (második) Clostis topicban (fogamzás, várandósság, szülés/fogamzás)találsz a dokiról infót (2004. aug. 17. körül), mondjuk nem terhesgondozással kapcsolatosan, csak hogy tudd, mire kell nála odafigyelniKép...néha nem árt határozottnak lenni egy-két dokival.
Amúgy én szerencsére csak jót tudok mondani róla, ugyanazt, mint Edina, de sajnos mi lombikozunk, ezért nem hozzá járok most.
Ha nem a mostani, lombikos dokimnál maradnék szülni, valószínűleg őt választanám, márcsak a felújított szülészet miatt is!Kép
Hajni
hajnesz
 
 


Szia Orsoly!
En is erdeklodtem mar a dokino felol,meg csak 2x voltam nala,ugyhogy tulzottan nem ismerem,igy minden info uj lehet nekem is,amit esetleg Syranak mar osszefoglaltal,vagy fogsz.
Ha speci kerdeseim lesznek,megkerdem majd mailben is,addig,ha van idod:dorka34@freemail.hu
koszonom,Dorka.
dorka34
 
 


Szia Hajnesz!
Köszi az infókat!-hát most egy kicsit elbizonytalanodtam. A kaális dokim ajánlotta és elsősorban a kórház miatt választottam őt (koraszülött....)Furcsa,hogy a kaális dokimmal szemben az első perctől kezdve kialakult a szimpátia, maximálisam megbíztam benne, vele szembe még van némi fenntartásom. Bár a múltkori alkalommal pozítivan meglepett. Ti lombikozni fogtok még, vagy már sikerült a baba nem egészen értettem?
süssi
süssi
 
 


Sziasztok!

Ezer éve nem jártam itt! Bocsi! De Ádám egyszerűen nem hagy élni. Most már lazán bejárja a lakást, lerámol mindent, átmászik (bocsánat, lépked) egyik bútorról a másikra, de már nem esik olyan nagyokat. Kedvence a mosógép, azt hosszú percekig képes bámulni. Legnagyobb sajnálatomra és valljuk be, bosszúságomra, imádja a konyhát is. Most már tényleg kéne valami rács oda.
Képzeljétek, reggel ült a kiságyban! Ez azért nagy szó, mert eddig nem volt hajlandó felülni. Mondjuk, most sem szeret ücsörögni, csak a mozgás érdekli.
Mostanában előszeretettel labdázik a naranccsal, pedig van egy csomó labdája. Kép

Szia Orsoly! Kép Hogy vagytok?Kép Milyen kétgyermekes anyukának lenni? Kép Szólj, ha már készen álltok egy talira, mert akkor összefuthatnánk! Kép

Pirus: sok drukk a hormonvizsgálathoz, és főleg az utánalevőkhöz! Kép

Picus: mi az, hogy Andika nem beszél?! Kép Szerinted az autó már nem is szó?! Látod, vagány a kiscsaj, nem holmi egyszerű baba-papa-mama dologgal indít, hanem egy olyan bonyolulttal, mint az autó. Kép

Na, Ádám felébredt. mennem kell.

puszi, és még folyt. köv.
shine
shine
 
 


SüssiKép
Ne haragudj, ha elbizonytalanítottalak, tényleg csak arra szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy egy kicsit oda kell figyelni és foggal-körömmel ragaszkodni bizonyos vizsgálatokhoz. Hangsúlyozom, ez nem terhesgondozásra vonatkozik, csak miheztartás végett, jó tudniKép
Én továbbra is csak jókat tudok róla mondani, és ami nagyon pozitívan maradt meg bennem: mindig el lehetett érni a mobilján és mindig készségesen válaszolt mindenféle buta kérdésemre!Kép
Most éppen 2 kis fagyibababa-remélhetőleg-kapaszkodik a pocakomban, bár nem érzem semmi jelét még az anyaságnakKép Hát nem tudom, azért reménykedni mindig lehet. Jövő szerdán lesz vérvétel, akkor minden kiderül. Első lombik volt, minden tökéletesen zajlott, mégsem sikerült. Volt 6 fagyibabánk, de csak ők ketten élték túl a procedúrát, most bennük van minden reményem. Nagyon szeretnék ikreket!!! (Amúgy Schöpfis vagyok, de a Dévaiba írogatok).Kép
Hajni
hajnesz
 
 


shine: jó olvasni, milyen jól fejlődik ÁDI, pedig most született. Emlékszem, hogy vártad s mondtuk, pihenj csak most aztán úgysem lehetKépKép

Andinak levágattuk a haját kész rablás egy gyerek hajvágásér elkérnek több mint 2E Ft ot nem vagyok smucig alkat, de szerinem ez rablásKép

Picus
picus
 
 


Szia Hajni!

Nagyon drukkolok nektek és várom a híreid, ha nem jelent problémát. Nehéz ilyenkor mit tanácsolni, pozítiv gondolkodás, pihenés, a terhesség jeleit se keresd feltétlenül valakinél van valakinél nincs. Reménykedni igen is kell, sikerülni fog csak néha a babák egy kicsit megvárakoztatnak. Előre az ikrekért! Bevallom én először megijedtem hogy ikreim lesznek (bár első próbálkozás miatt a lelkem a sikertelenségre készítettem fel, de most leírhatatlan élmény amikor két oldalról lelkesen rúgdosnak.

szia süssi!
süssi
 
 


Sziasztok!

Pirus!
De jó, hogy el tudod intézni a Misszióban a hormonvizsgálatot! Reméljük, rendben lesz az eredmény!Kép Ha mégsem, én tartom a felajánlásom. Mikor lesz kész az eredmény?

Shine!
Milyen kreatív Ádám!Kép narancs= labda

Picus!
hajvágás: ez tényleg rablásKép
Még jó, hogy Bobónak le tudom vágni géppel...

puszi: Terika
terika
 
 


SüssiKép
Köszi szépen a drukkot! Persze, fő az optimizmus, csak ne lenne ez a hullámvasutazás, aminek nem tudod, mikor lesz vége.
Szerintem nagyon jó tanácsokat adtál, mindet megfogadom!Kép Olyan megnyugtató, amit mondtál, én is mindig azzal vígasztalom magam, hogy a legeslegjobb alkalmat várják a babáink, akik minket választottak és talán a következő próbálkozás lesz az az alkalom, hogy velünk maradjanak.Kép
Persze, igyekszem majd hírt adni magamról, ha az itteni topiclakók nem bánják az OFF témát, de olvashatsz a Dévais topicban is.
További boldog pocakosodást!
Hajni
hajnesz
 
 


Sziasztok
Március végén fogok szülni és szeretnék infót Dömötör Margit szülésznőről. Tud valaki nekem írni valamit róla? Hoyg milyen, ott van-e végig velem, bátorít-e, segít-e, türelmes-e, anyáskodó-e?

Köszi előre is.
kata1200
 
 


Kata,
keress rá, sokan meséltünk már róla, de ha adsz egy mailcimet, szivesen elmesélem, milyen volt vele szülni. Kép Rosszat nem fogok irni, mert nem tudok Kép
solya
 
 


Szia Solya

Köszi már íg yi megnyugtattál, de ha tudsz írni e-mailt azt megköszönnémKép)
Hogy tudom elküldeni neked privát az e-mail címem?
megnéztem közben a gyerekeidet, nagyon aranyosak. Képzeld a mi lányunk is Sára lesz és majdnem Sára Réka lett, mert nekem tetszett a Sára is meg a Réka is, de a párom csak egy nevet szeretne, így maradtunk a Sáránál.Eddig még nem ismertem Sára nevű kislányt, de most, hogy láttam a tiedet megnyugodtam, hogy biztos nagyon szép és aranyos lány leszKép)
kata1200
 
 


Én azért tudnék mesélni rosszat is róla Kép Az első szülésem vele kissé horrorisztikus volt.
nikolade
 
 


Most egy kicsit visszaolvastam. Ami feltűnő ennél a kórháznál (ami miatt a második gyerekemet már nem itt szültem), az az, hogy feltűnően sok az elhúzódó szülés, a fájásgyengeség, és a császár. Véleményem szerint az itteni szülésznők és orvosok nagyon siettetik a dolgokat, nem nagyon hagyják a nőket normálisan szülni, túlzottan "belemásznak" ebbe az egyébként természetes folyamatba. Az első szülésem - mint említettem D. Margittal folyt, és 25 órás vajúdás után, teljes kábulatban, kb. a nyolcadik adag oxytocin infúzióval magamban, kb. 10 emberrel körülöttem, nem kis fizikai behatással (hasba könyöklés) született meg a lányom, aminek az élményét csak most, több, mint 2 év után tudom teljesen feldolgozni.
Ami szerintem elkeserítő, az az, hogy automatikusan repesztenek burkot (bár ezt még elfogadnám, de engem pl. nem is kérdeztek meg, csak jött a Margit, kb. az ötödik kézzel tágítós vizsgálatot elvégezni - már előre rettegtem - és egyszer csak hopp, repedt a burok...), túlságosan hamar nyúlnak oxytocinért, túl sokszor vizsgálgatnak feleslegesen. Ma már köztudott, hogy egy nő csak akkor tud "szépen" szülni, ha hagyják. A túl gyakori "zavarás", gyorsítás, stb. nem segít, sőt.
A második szülésemnél már csak akkor vizsgáltak, ha kértem, csak halkan, kopogva osontak be, hogy megnézzék, minden rendben van-e, a szívhangot is mi ellenőriztük (persze elmondták, hogy kell), és semmi de semmi beavatkozást nem végeztek el a kérésem nélkül. Összehasonlíthatatlan volt! Csodálatos, emberi! Egy pillanatig se éreztem, hogy én "egy beteg" vagyok, aki orvosi, v. szülésznői beavatkozásra szorul, hanem éreztem, hogy mikor mi történik és mit kell tennem, hogy jobb legyen.
Ezzel csak azt szeretném sugallni, hogy nem feltétlen kell elhinni, hogy szükség van gyorsításra. Mert sokszor pont az ellenkező hatást váltják ki..
Úgyhogy lányok, ne hagyjátok magatokat! Szüljetek emberhez méltón!
Mindenkinek csodálatos szülést, sok örömet és boldogságot kívánok!
Ja, és tájékozódjatok előre (már a szoptatásról is, mert abban bizony elkél a segítség)!
nikolade
 
 


kata,
ma fent lesz a profilomban a mailcimem

nikolade,
nekem pl. az első szülésem szintén nem volt leányálom, mégis maradtam és nem bántam meg. Bár voltak dolgok, amiket másképp szerettem volna, mégis jó volt, hogy tudtam, számithatok Margitra és az orvosomra is. Éppen ezért választottam szülésznőt, először eszembe sem jutott.
Engem nem bántottak feleslegesen egyik alkalommal és úgy tűnt, a burokrepesztés is azért történt, mert szükségesnek tűnt. Azért fontos, hogy melyik orvosnál szülsz. Mint mindenhol. Akkor is, ha nem fogadott, hanem ügyeletes.


jut eszembe, Vojőr megint eltűnt. ?!
solya
 
 


Sziasztok Lányok!
Nagyon régen írtam, inkább olvastalak benneteket. Most kérdezni szeretnék. Vermes dokinál fogok szülni júni végén, van valakinek tapasztalata, hogy ő kivel szokott szülni (szülésznőre gondolok)? Egyáltalán hogy kell felkérni egy szülésznőt?
Előre is köszi a tanácsokat.
Üdvözlettel: Zsófia
giovanni8
 
 


Sziasztok!

Giovanni8: V. soki nekem D. Margitot ajánlotta, és vele is szültem. Én nagyon meg voltam elégedve, nem voltak rossz tapasztalataim. Szülés előtt is sokat beszélgettem vele, és sok mindent kérdeztem tőle, amire mindig nagyon kedvesen válaszolt.
Kérd el a dokitól a telcsiszámát, vagy keresd meg személyesen a szülőszobán. Kép Nekem is megvan a száma, de nincs email címed. Mármint , nem látom. Kép

Kata: végig veled van, de azért kimegy a szobából. Kép Speciel én ennek örültem, mert kettesben maradhattam a férjemmel, meg a fájdalmammal. Türelmes és kedves. Anyáskodó? Kép Talán inkább "barátnősködő" . Kép Ahhoz egy kicsit fiatal. De ha arra gondolsz, akkor nem egy "utyuluputyulu" típus, de talán erre nincs is szükség.

Nikolade: sajnálom, hogy ilyen rossz élményeid voltak. Kép


Picus: ez tényleg rablás!!!!!!! Kép

Terika: igen, elég kreatív. Főleg, ha rosszcsontoskodáson töri a kobakját. Kép nagyon huncut ám! Kép Veletek mi van? Jól vagytok?

Hé!!!!! Többiek?!

puszi, shine
shine
 
 


Sziasztok Csajok!

Már vagy egy hónapja nem voltam és megint csak olvasással kezdtem :-)

Akkor most egy kicsit magunkról, ha már ennyire reklamáltátok.
Panna mos 2,5 éves. Még nem teljesen szobatiszta, de erőst afelé közeledünk. Hétvégén mindkét nap csak bugyika és harisnya volt rajta. Mindig szólt, ha WC-re kellett mennünk. (pisi, kaki)
Alvás után egyre többször ébred úgy fel, hogy száraz a pelus, viszont szól, hogy menjünk WC-re. Szerintem hamarosan közeledik a nagy nap és... szóval előre a szobatisztaságért. Az egészben az a legszebb, hogy egyszer sem mi kényszerítjük. Megvárjuk amit a Természet elrendez. :-)
Beszélni mindent mond, bár időnként külön szótár kell hozzá. Hihetetlen, hogy be nem áll a szája (tiszta anyja) :-))))
Most a sláger a krétával való rajzolás és a gyurma.

Pénteken voltam Vermes dokinál egy gyors SOS vizsgálaton. Még mindig a legjobb orvos (nekem):-)
Olyan jó hozzá menni, az a biztonságérzet amit ad, amit kifelé sugall / áraszt... szóval még mindig imádom.
Én még mindig karriert építek - pfújj, de hát pénzből élünk, vagy nem??? Én igen :-(((

Terika!
Úgy, de úgy drukkolok!!!!! Ez már egy biztonságosabb szakasz, csak erre gondolj és örülj a babának. Még mindig ezer energia... ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++.

FCS, Ágiboszi hol vagytok?

Csilla!
Örülök, hogy megúsztátok a katasztrófákat. Tényleg rájár a rúd Svédországra.
Mi van a csajszikkal? Kriszti? Daniella???
Írj egy kicsit többet is róluk.

Maszat!
Hihetetlen, hogy Anna is egy éves...
Huhh még nem olyan rég itt szorítottunk nektek.

Halllóóóó! Kriszta! Delike!!!
Mi van veled???
Úgy szorítok neked is. Mi van a vizsgálatokkal???

Pirus!
Nem lesz semmi gond, érzem:-)))
Lesz még Zsombinak tesókája.
Lehet, hogy tényleg együtt fogunk itt néhányan pocakosodni???


Bocs, hogy az "újaknak" nem írok külön üzenetet, mert még nem ismerlek Titeket.
Tavasszal mindenképp tarthatnánk egy topictalit, így legalább személyesen is megismerkedhetnénk. :-))))

Mindenkinek Minden jót.

Üdv: Krizsi
krizsi
 
 


Sziasztok!

Mi is vagyunk ám. Kép Csak teljesen bevagyok havazva. Elkezdtem a fősulin a második félévemet. Úgyhogy nagyon elfoglalt vagyok. Igaz, hogy esti a suli, de a szabadon választható tárgyak miatt amik kötelezőek, van úgy, hogy 4-szer is kell mennem iskolába, amivel az egész hétvége elmegy. Szóval nem egyszerű az élet.
A kistesó is késik, ami egyre jobban aggaszt. Még 3 hónapom van, hogy ne fussak ki a gyesből. Mivel a kistesó nem akar jönni teljesen át kell gondolnom az életünket. Állítólag Fannit be kell már most íratni az oviba, hogy januártól tudjon menni, akkor lesz 3 éves. Olyan rossz, mert abszolút úgy készültem, hogy terhes leszek így az ovi ügy és a munka ügy is tolódik. Most meg itt állok el vagyok keseredve, hogy lehet, hogy megváltozik a terv és januártól dolgoznom kell.
Egyébként oviba mikor van a beíratkozás? Tudtok ebben segíteni?

Egyébként olvasgatlak ám benneteket a kezdetektől. Elég sok munka, rengeteget írtatok.Kép

Pirus, képzeld kiderült, hogy mi találkoztunk a kórházban. Emlékszem Rád, mesélted a szülésedet az ebéd idején. Csak arra emlékszem, hogy 1 órát tartott míg kibújt a baba, mert volt egy holtpont amin mindig visszacsúszott, amikor nem nyomtál. Jól emlékszem? Nagyon irigyeltelek, mert mondtad, hogy beindult a tejcsid és rengeteg tejed lett, én meg elégé kínlódtam ebben a dologban.

Picus
Rád meg a szülésfelkészítőről emlékszem. Lehet, hogy én is beugrom, ha elmondom, hogy az én drága férjecském ájult el az egyik alkalommal. Szegény, nem is értem miért erősködtem, hogy jöjjön el, annyira rosszul van még akkor is ha csak véres dolgokról beszélgetünk. Na mindegy mindenből tanul az ember. Legalább már tudom, hogy ami nem megy azt nem szabad erőltetni. Kép
Azért dícsérendő, és becsülendő, hogy tudta milyen ájulós mégis elkísért.

Na most megyek fodrászkodni,
üdv Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Juj, Indigó, emlékszem én is, hogy kint ebédeltünk egy asztalnál, milyen kicsi a világ!Kép Tényleg elhúzodott a kitolási szak Zsombinál. És valóban úgy beindult a tejem, hogy a folyosón lévő hűtőt teljesen megtöltöttemKép Utána is egy tejcsárdához hasonlítottam, Zsombika meg nagyon szeretett cicizni.
Amúgy én is ott voltam azon a felkészítőnKép Ne haragudj, most így utólag is, hogy megmosolyogtam párodat, és én említettem meg itt, nem Picus, elnézést kérek. Én meg ebből tanultam, hogy soha nem lehet tudni kibe botlik az ember. Szegényke, de azért jobban lett utána, ugye?
Úgy tudom, hogy májusban vannak a beiratások. Remélem hamarosan Te is babásodni fogsz, még talán újra élvezhetjük a gyerekágy vendégszeretetét együtt.Kép
Nálunk is folyamatosan napirenden van a kistesó téma. Jövő héten meglesz az endokrín eredmény, utána egyből megyek a dokihoz és valszeg el is kezdjük a PÉ stimulálást. Sajnos minden bizonnyal újra alacsony a progim. A ciklusom katasztrófa, szóval nem lesz egyszerű menet.Kép

Krizsi, akkor babára fel!!!Kép Nagyon édes lehet Panna és írtó ügyes, hogy így, télen már ilyen klasszul halad a szobatisztaság felé. Remélem nincs semmi komoly, amiért V-nél voltál. Én is szeretnék talizni Veletek újra!

Terika, én is remélem, hogy jól vagytok. És persze nagyon szívesen veszem a felajánlásodat, csak már tartanánk ottKép

Zsombi éppen betegségből lábadozik. Mandulagyulladása volt magas lázzal, de nem viselte meg nagyon, már meg is gyógyult, de sajnos az antibiotikum, amit szed, teljesen kikészítette a pocakját, megy a hasa és annyira csúnya a popója, hogy elmondhatatlan, nagyon fáj neki és egyszerűen nem tud gyógyulni, hiába kenem bármivel. Teljesen vörös és sebes, ami gyakran kifakad. Nem kell ecsetelnem, hogy mivel jár egy-egy pelusozás. Most délután már nem raktam rá pelust, levegőztettük.

Picus, én házilag nyírom Zsombi haját, de neki egyszerű, mert géppel csinálom, ollóval én sem mernék közelíteni feléje. Milyen lett Andika új frizkója?

A többieknek is nagy puszi, még ha csak olvasnak is!

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Remélem, most végre el tudom küldeni ezt a hsz-t!Kép

Picus!
A Kép TERMÉSZETESEN Kép akart lenni...

Nikolade!
Kép, hogy ilyen tapasztalataid vannak.

Shine!
Köszönjük, jól vagyunk. Bobó nagy csibész. Mostanában a kedvenc kifejezése az OK. Haladunk a szobatisztasággal is - csak lassan. Apája vett magának egy szobabiciklit, amit ő szobatiszta biciklinek hív. Szóval nem esik sok szó a szobatisztaságról....
Én remekül érzem magam. A POCAKLAKÓ ma már 14+2. Tegnap voltam vizsgálaton, ami szerint valóban rendben van eddig minden. Hallgattunk szívhangot is - én még mindig úgy elérzékenyülök...

Új képek Ádámról? Nem örökíted meg a "rosszcsontoskodást"?

Krizsi!
De jó, hogy jelentkeztél!Kép Milyen ügyes nagylány már Panka.Kép
Minket is érdekel a tali.Kép

Indigo!
Nyugi!Kép Biztos, hogy érkezni fog az a kistesó. Én ugyanígy számolgattam a hónapokat, mint te is. Ha ekkor sikerül, akkor mi lesz.... - aztán akkor sikerült, amikor a legkevésbé sem számítottam rá.
Nálunk májusban van a beíratás az oviba - szerintem máshol is.

Pirus!
Gyógyulást Zsombinak!Kép
Bízzunk benne, hogy mégsem lesz olyan nehéz orvosolni a problémát - ha tényleg fennáll!

Lányok!
Ti kihez jártatok uh- ra? Az én orvosom már nem uh- zik, így most bajban vagyok. Nem ismerek senkit... 4 hét múlva pedig genetikai uh... Tudtok segíteni?

puszi: Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Pirus: már én is ezen gondolkodom, hogy ilyen gépet veszek. Andinak jól áll a rövidhaj és amig ilyen izgő mozgó hát addig nem lesz hosszú haja majd ha már Ő tudja ápolni.

Krizsi mi az, hogy karriert építesz??
Hát azt mindenki építiKépKép, nincs azzal semmi baj.. én pl. most vizsgázom személyügyből középfok aztán felsőfok közben főiskola ahol márciusban még ebből is vizsga lesz - remélem nem bukom semmiből, majd meglátjuk.. közben angol..közben AndiKépKép meg a Párom aki a hétvégén vette át diplomáját.
Ezért kicsit kevesebb időm van netezni meg dumcsizni...
Nem panaszkodom vállaltam már csak májusig ilyen gáz ..ráadásul a személyügyi felsőfokra valami diplomafélét kell gyártani amit megsúgom a Párom csinál, mert hát nekem csak az anyag összegyűjtésére volt időm. Így kiegészítjük egymást. Majd elolvasom ha készKépKépKép

Úgyhogy elnézést, hogy keveset írok. Drukk minden kismamának és akik szeretnének újra pocisok lenni. Mi még mindig egy gyermekes családot képzelünk el.



Kép



Picus
picus
 
 


Családon belüli megszólításokról készítek felmérést (magyar és norvég viszonylatban) és nagy segítség lenne számomra, ha kitöltenétek az alábbi oldalon található kérdőívet:

www.sammm.fw.hu

Nagyon szépen köszönöm!

- Adrien
ui: Remélem, senki nem veszi zokon, hogy beírtam ide, de az aktív témáknál nagyobb eséllyel találok válaszadókat. Köszönöm a megértést!
sadrien
 
 


Sziasztok!

Pirus, egyáltalán nem haragszom. Emlékszem mikor megemlítetted itt a neten, dehát nem tudhattad. Kép
Picusnak azért írtam ezt le, mert gondolom emlékezetes felkészítő volt és erről talán eszébe jutok.
Egyébként olyan érdekes, én mindig azt hittem, hogy a második baba hamar fog jönni, erre tessék már ez a 4. ciklusom. Na mindegy még nem adom fel.
Nektek is szorítok, hogy mielőbb minden rendben legyen. És ki tudja talán megismételjük a 2003-as januári találkozót. Kép
Gyógyuljon meg a Zsombi minél hamarabb.

Köszönöm az ovis infókat. Akkor még van időm. Addig remélem két csíkom is lesz és nem lesz szükség a beíratásra.

Terika, köszi a biztatást. Eddig még én is optimista voltam de mostmár kezdek kételkedni. Majd meglátjuk a következő hónapot.
UH ügyben nem nagyon tudok segíteni, mert mindig az vizsgált akihez kerültem. De kétszer a Pirus dokija vizsgált, és nagyon pozítiv élménnyel jöttem ki. Ugyhogy ha teheted hozzá menj.

Picus, nagyon aranyos Andi.Kép

Most megyek reggeliztetni.
Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Most csak gyorsan, mert Bálint nagyon nyűgi.

Terika,
Én hétfőn megyek uh-ra, a 12.hetire, meg akkor lesz a vérvétel is mert a múltkor elfelejtettem éhgyomorra menni. Kép
Én úgy tudom, hogy a genetikai uh-t a Valent dr. csinálja csak. Ez nem 100% de tavaly még így volt amikor Bálintot vártuk. Egyébként sima esetben az Andrea csinálja. De majd hétfőn megírom, mert elvileg a nyaki redőt is neki kellene néznie.

Megyek, csinálok valami uzsit,

Szép napot
Edina

nedinabp
 
 


Sziasztok!

Én is csak gyorsan.

Terika, szerintem is menjél a dokimhoz, igaz fogalmam sincs éppen mikor van, talán hívd fel a klinikát, ott meg tudják mondani. Ő tuti csinál genetikai UH-t, de a magánrendelésen is, ott legalább nem kell várni.

Na, majd próbálok ebéd után még jönni, miután elaludt Zsombi.

Puszi: Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek most jöttünk a barátnőmtől. Babáztunk egyet. Most 4 hetes a kisfia. Annyira aranyos volt, és, hogy milyen picinek tűnt. Hihetetlen, hogy a Fanni is ilyen pici volt. Kép Kép
A lényeg, hogy mesélte, hogy a barátnőjének nem akar összejönni a baba és kivizsgálták. Az ún. tejtermelő hormonja van túl sok és ezért a baba nem tud beágyazódni nála. Hallottatok már ilyet. Még nem is volt terhes. Nálatok vizsgáltak ilyen hormont? Én mindig azt hittem, hogy a progi szintet nézik csak, hogy az rendben van-e vagy sem.

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Köszi az infót uh ügyben.Kép
Edina, én éppen a Valent dr - hoz járok egyébként - ezért tudom, hogy ő már nem fog uh- zni. Nem is tudom, miért nem kérdeztem meg őt ezügyben szerdán....Kép Andrea amúgy nem csinálhat ilyen uh- t ( nem orvos).
Azt el tudom képzelni, hogy Pirus orvosához menjek. 1X már találkoztam vele, és nagyon alapos volt.Kép

Indigo!
Szerintem a prolaktint is vizsgálják ilyen esetben. Feltéve, hogy nem egyértelmű a progihiány - gondolom én. De hát én sem vagyok orvos.Kép

puszi: Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Indigó, igen, sajnos én hallottam rólaKép
Pont ezért jöttem, megérkezett az eredmény: magas a prolaktin szintem és az LH és alacsony a progimKépKépKép Szóval ezek nem valami szép kilátások. Brühümmmm. Most egy kicsit elszomorodtam, de már hétfőn megyek a dokihoz, remélem a gyógyszeres kezelés meghozza az eredményt.

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Pirus, ne csüggedj, mostmár, hogy tudjátok mi a baj, sokkal jobb. Mi még nem tudunk semmit. Egyenlőre nem akarok dokihoz menni. Pedig a Fanninál nekem is alacsony volt a progim. Szóval ne légy szomorú, kaptok valami gyógyszert és már jön a kistesó.KépKépKép Fel a fejjel.
Egyébként Ti beíratjátok Zsombit oviba?

Terika, mit jelent az, hogy a Valent már nem fog UH-zni?
Amikor a Fannival voltam a Pirus dokija csütörtökön volt UH-n. De azért érdeklődj utána.

Puszi, Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Bobó még mindig alszik....

Pirus!
Szóval kiderült mi a probléma. Hidd el, biztosan lehet kezelni!Kép Hétfő pedig már itt is van... Akkor már azt is fogod tudni, hogyan tovább. Megy a drukk, hogy a kezelésnek mihamarabb legyen "eredménye" is.Kép

Indigo!
Valent dr lett a szülészet vezetője. Ebből következően kevesebb ideje jut - ha jut egyáltalán - az egyebekre. (mint pl. az uh)
Nem mondott egyértelmű nemet, de igent sem arra, hogy ő végezze ezt az uh- t. Teljesen megértem őt, mert ez így korrekt a részéről.
Tegnap estig nem is problémáztam az egészen - hiszen aki uh- t csinál, az nyilván ért is hozzá - ha nem láttam volna az RTL - en egy hírt arról, hogy vmelyik vidéki kórházban végtagok nélkül született meg egy kisbaba. Járt állítólag uh- n a kismami, meg fogadott orvosa is volt... Leginkább ezért töröm most a fejem ezen az uh- s dolgon.

puszi: Terika
terika
 
 


Terika,
tudom, hogy pocaklóval máshogy látja az ember, de nehogymár egy vidéki kórház Uh-ját hasonlitsuk a klinikához. Lehet ott is persze vki nagyon jó, de...
solya
 
 


Terika,
Nem örülök, hogy Valent dr már nem fog uh-t csinálni, mert én is pont néztem tegnap az általad említett történetet az Aktívban, és akkor megnyugtattam magam, hogy ő bizti észrevenné.
Borzasztó volt láttni a babát.....
Eddig ki volt a szülészet vezetője?

Edina

nedinabp
 
 


Pirus: Zsombi is itt vanKépKép, tehát szerintem nemsokára jön a kistesó!!!!
Ma már sok sok mindenre van megoldás!!!!

Picus
picus
 
 


Solya!
Teljesen ráhibáztál!Kép Eszembe sem jut hasonlítgatni, csak a pocakosság miatt annyi minden jár a fejemben - és úgy tűnik másképp látom most a dolgokat, mint a pocaktalanok.

Terika
terika
 
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon aranyosak vagytok, most már nincs is olyan rossz kedvem. Már alig várom a hétfőt, biztosan kitalál a dokim valami megfelelő kezelést.Kép

Terika, ne izgulj, szerintem sem történhet meg ilyen a klinikán, vagyis nagyon merem remélni. A dokim még Zsombi ujjacskáit is megszámolta, minden alkalommalKép

Indigo, Zsombi már jár oviba, egy magánoviba, ahol kisebbeket is bevesznek. Nagyon sajnálom, hogy itt kell majd hagynunk, ha költözünk, mert Zsombi nagyon szeret oda járni és én is örülök, hogy ilyen jó helyen van. Mivel még nem tudom mikor kezdjük el az építkezést, nem fogom most májusba sehova beiratni. Az építkezés alatt is itt maradunk Veresen albérletben, így amíg lehet ide fog járni.

Puszi: Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Ne reménykedjetek, "Big Brother" folyamatosan figyel.De tudjátok hogy van...amíg nincs kérdés,addig nincs válasz sem.Csak a kukucskálás marad...

Vojőr
vojõr
 
 


Szia Vojőr!Kép

Akkor én meg is ragadnám az alkalmat, hogy kérdéssel forduljak Hozzád Kép

Azt szeretném kérdezni, hogy az átlagosnál magasabb prolaktin okozhat-e magzatelhalást a 11-12. héten. Illetve, hogy a prolaktin mennyisége függ-e attól, mikor veszik le a vért a ciklus során.

Köszönöm és további kellemes kukucskálást!

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Olvasgatom ám az archívumokat. Kicsit meglepődtem, hogy orvostanhallgatók csak úgy "meglephetik" az embert kórházi tartózkodása alatt. Mondjuk nekem szerencsére nem volt benne részem, mert hajnalban császároztak.
Nektek milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban? Egyébként ilyen esetben megkérdezik az embert, hogy bejöhetnek-e ill. nézhetik-e pl. a szülésedet?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?