Új privát üzeneted érkezett!

Na, Orbis, utánadmentem a csetre, de nem voltál már.. Kép úgyhogy alvóprogramot szervezek, hátha összejön... Remélhetőleg vihar előtti csend, amit produkált a Bogyóka. Egyébként meg kár, hogy nem verted meg azt a másik kismamát, mert nagyon megérdemelte volna. Ezekből lesznek aztán azok az anyukák, akik a játszótéren azt mondják a másik gyerekére, hogy az nem is olyan szép, de legalább kedves az arca, meg rossz, meg ilyenek, és az övé ebben az időben már ezt meg azt csinálta... Szóval jobb lett volna elkapni már rögtön az elején, hátha megnevelted volna Kép

Na, ennyire futotta, kártyázás közben nemnagyon történik semmi, amit érdemes lenne leírni... De megpróbáltam legalább!

Ja, Savitri, én is néztem a képeket, és csudaszép babád van még mindig, de azért szebb, mikor mosolyog, mondd meg neki, hogy én üzenem Kép

kikocska
 
 


Mi az? Sehol senki?
Mindenki főz? vagy eszik? vagy etet? vagy esetleg SZÜL???
Én már kezdek megőrülni egyrészt a tanulástól, másrészt attól, hogy tegnap megérkezett anyósom. "Segíteni"KépNincs vele semmi bajom, de már most megőrit, hogy itt sertepertél és takarítgat, meg főzöget, már kezdi átvenni az irányítást. Ezt rühellem. Közben meg tényleg segítség mert már nagyon nehezen bírom a házimunkát is csinálni, de akkor is.
Olvasom a yahoo-n folyamatosan a szüléstörténeteket, annyira jó, már olvasni is róla, nagyon imádom, pityergek és nevetek közben.
Lili, nagyon édesek a képek Hanáról.
Orbis, kitartás szerintem nem igaz, hogy nem a babák döntik el, hogy mikor akarnak megszületni. Azt hiszem a TV-ben láttam, vagy olvastam, hogy éppen a babák termelnek v.mi hormont amikor elérkezik az idő, ami beindítja a szülést, szerintem nyugodtan beszélgess a bébivel és noszogasd, bár ha nagyon jól érzi magát akkor lehet, hogy hiába. Kép
Nekem az első gyerkőcnél bejött a beszélgetés: hétfőn be kellett feküdnöm, mondtam neki legyen jó kislány és kedden szülessen meg és láss csodát kedden hajnalban beindultak a fájások és délre megvolt a kisasszony. ( pedig még lett volna 10 nap a kiírásig úgyhogy jó sokat kellett volna bent feküdnöm ) Ja és a doki azt mondta hétfőn, hogy még sokáig nem lesz semmi, szerencsére nem lett igaza , ja és a ctg sem mutatott egy deka fájást sem előző nap.
Na jó lelövöm magam.

Vera
37+5
verkocsika
 
 


Na jó sokáig írtam, hogy elémugrottatok Orbis és Kikocs.
Orbis mégegyszer ne légy elkenődve ( tudom könnyű mondani ) de bármikor beindulhat a dolog. Nekem is azt mondták a kislányomnál, hogy még tök fenn van a hasam és mit akarok még szülni, ugye ctg-n meg no fájás, erre másnap megszültem. Drukkolok neked
Vera
verkocsika
 
 

 
 

Sziasztok!
Úgy gondolom, mivel többen többfelé hiába kerestétek ezt a könyvet, érdekelhet benneteket, amit az Európa-honlap Fórumáról másolok ide:


"1920 Európa Könyvkiadó előzmény válaszolok 2005.02.04. 10:18

Kedves Ripli Hajni! (1919)

Hogg-Blau: A suttogó titkai 1. kötetet február végén utánnyomásban újra megjelentetjük.

Üdvözlettel:
Európa Könyvkiadó


1919 Ripli Hajni válaszolok 2005.02.04. 10:2

Tracy Hogg, Melinda Blau: A suttogó titkai 1. a csecsemő gondozása és nevelése című könyv kapható még? vagy megrendelhető valahol?
köszönöm a választ! R.H."
mabinog
 
 


Sziasztok Lányok!
Jo sokáig nem jöttem,ugyanis megérkezett Lilikénk.Január 26.-án,13óra 10peckor.2800g 50cm.
Egy kicsit hamarabb jött,de igy is nagyon aranyos.És eddig,hogy el ne szoljam magam,jo kislány.Mindenki nagyon szereti,a nagyok állandoan dajkálnák.Most már sürübben fogok jönni.A babásoknak nagyon gratulálok,pocakosoknak
könnyü és gyors szülést kivánok!
Sok puszi mindenkinek!
Rózsika
rózsika
 
 


Sziasztok!

Saviri!
Nagyon jól hangzik az elmúlt éjszakátok, csak így tovább Kép !
És naná, hogy nem ugorjuk át, én imádlak olvasni!


Kikocs!
Ez a konyha-sztorid olyan, mint nálunk az Apa-bonyodalmak.

Képzeljétek!
Ma eljött és el is mentünk az anyakönyvvezetőhöz, csak a papírjainkkkal volt egy kis gubanc, úgyhogy persze az Apasági nem lett kész, viszont várnak vissza szeretettel, és ha addig mégis megszületik Erika (Apa utzik, de szerencsére csak pár napra) akkor is egy sima névváltoztatási kérelemmel postai úton elintézhető az egyész. Úgyhogy végül is elégedett vagyok, mert már ez is nagy előrelépés volt, meg jól megnyugodtam, hogy Apa tényleg kifejezetten az ő nevén akarja tudni a bébit. Kép Kép Kép

A nap további hírei:

Reggel észleltem némi nyákot jövögetni, aztán nap közben is még egyszer. Nem túl sokat, de az egyértelmű volt!!! Olyan boldog lettem tőle, hogy madarat lehetett volna velem fogatni Kép

Aztán elmentem ctg-re, Erika aktívabb, mint valaha Kép, viszont fájás nem volt egy szál se. Mármint a gép szerint nem, szerintem meg de, merthogy én márpedig fájtam Kép
Mentem is a dokihoz mutogatni a szerdai meg a mai ctg eredményeket. A szerdaira azt mondta, az úgy nézett ki, hogy akár szülés is lehetett volna belőle Kép
Mondtam neki a nyákot, bólogatott és azt mondta, innen ált még két-három nap, meg is beszéltük, hogy a hétfő az pont jó a szülésre, akkor úgyis ügyel, szóval hétfőn szülök Kép
Bagzer! Hallod! Még szülhetünk együtt!!!

Feltettem még azt az ártatlan kérdést, hogy az meg, hogy a manóba lehet, hogy nekem szerdán is, meg ma is pont úgy fájt, de a mai ctg-n mégsem látszik semmi????
Erre azt a valóban megnyugtató választ kaptam, hogy "Az úgy lehet, hogy nem a gép fog szülni, hanem maga, úgyhogy ne aggódjon Kép "
Ezek szerint nem én vagyok lüke, fájok Kép isteni!!!

Orbis!
Látod, nálunk is használ, hogy dumcsizgatok Erikával, bár én nem noszogatom, hogy jöjjön ki, csak mesélek neki arról, hogy már jöhet, ha úgy érzi, és akkor mennyire nagyon szuper lesz nekünk együtt, meg, hogy ne féljen én végig vele leszek, és amikor megérkezik, egyenesen a karjaimba kerül, ami még jobb lesz, mint a pocakban Kép
Nálam a jelek szerint ez bevált, eddig legalábbis.
Gondoltam, hátha így sikerülne Bogyókát is meggyőzni. Ha ezen rég túl vagy, és legszívesebben engem is lecsapnál, akkor bocsi, de tényleg!!! És még meg is írhatod, vagy bármi a mi segít, és azt a kismamot szerintem is megverhetted volna, már csak a mihez tartás végett is Kép Kép Kép
Kikocs nagyon találóan jellemezte azt a "nőfajtát". Mondjuk a játszótéren még kaphat a fejére, és akkor már veled leszünk, mint túlerő ugye...Kép

No, elhúzok enni, mert azt ma még nem sikerült.
Pussz!
Aura és Era
37+1
aura
 
 


LiliKép NoémiKép

Köszi a kendős válaszokat!Kép

Pussssz
Tüni
tüni
 
 


Kikocs!
Akkor valamiért nem láttál... mert én még azóta is ott várakozom Kép
Még van egy órácskám, ha esetleg jönne valaki.

Bagzer??? Jól látom hogy nem jött még??
orbis
 
 


Ja, és köszi a megnyugtatásokat meg tanácsokat. És már én is bánom, hogy a nőcit nem vertem meg Kép
orbis
 
 


Jajj, hígagyú vagyok!

Rózsika!
Gratulálok a babához, legyen sok-sok örömötök !!!

Orbis!
Neked meg akartam még írni, hogy abba ne hagyd a ctg-s stb... jelentéseket, azért párunknak ez még komoly hírérték, másrészt akik már babáznak is kíváncsiak gondolom. Már csak abból indulok ki, hogy minket is érdekel a sok bébis történet.
Meg ez a topic különben sem arról szól már, hogy kit mi, hanem, hogy kit ki érdekel. Én úgy vettem észre itt elég jól érdekeljük egymást témafüggetlenül Kép Kép Kép
Na, ezt jól körbemagyarázta. írd a ctg-t és kész! Kép

Aura
aura
 
 


Noémi!!!
Akkor hééééétfőn lesz nálad baba-mama tali?????????????????
csak mert én már úúgy megörültem, de
lehet, hogy félreértettem!

A séta nem sikeredett túl jól, mert
megint elkezdett fájni a gátsebem...Kép
úgyhogy elslattyogtam a patikáig és annyi..
brühü...de holnap ha nem esik a hó nagyon
teszek egy új próbát, ha valaki esetleg?Kép

pusz, eszti
esztyx
 
 


Olyan jól indult ez a nap. A déli szopi után boltba mentünk Hanával, hordozókendővel és tök jó idő volt. Megint túlöltöztünk. Aztán hazajöttem és letettem a babakocsiba mert még volt egy óra a következő szopiig de ő felébredt és vigyorgott és annyira aranyos volt. Átöltöztettem az új farmerjába, amit most kaptunk pár napja, igaz volt még mit fölhajtani a szárán. Ő meg végig drágáskodott, végül táncoltunk a szobában meg énekeltünk. Most alszik és én evés közben meg csak olvasgattam és most olyan nyominak érzem magam, mert egy csomó dolgot akartam csinálni, felbuzdulva a reggeli jó kedvemen. De már nincs kedvem, pedig kéne, amíg még világos van, mert utána végképp elhagy az erőm tudom.
Jaj, legalább a pelenkákat ki kéne teregetni, mert nem lesz mibe csomagolnom a kis popóját.

Hajrá Orbis, a kismamaverő! Az ödémafejűnek vajon örülnöd kellett volna? Na majd a játszótéren!

Noémi, pont ma olvastam, hogy ilyen korban még nem viseli meg a babákat, ha számukra idegen ember vigyáz rájuk egy-két órára.
Már majdnem felajánlottam, hogy segítek és vigyázok a kis Leventére, de aztán rájöttem, hogy túl kezdő vagyok én még ehhez. Nagy bátorság volna részemről két hathetes egy időben. De nincs valami rokon vagy barát aki segíthetne?
Egyébként hol kell tanítanod.
Jaj nem irigyellek, én se tudnám rá bízni Hanát senkire. Úgy értem az apján kívűl nem igazán adnám oda másnak.

Verkocsika, őszinte részvét anyóspajtihoz. Én a saját anyukámat is nehezen tűröm a konyhámban.

Rózsika, nagy gratula! és írj ám ha az időd engedi és képekre is kíváncsiak vagyunk.

Húú Aura! Nem te voltál az utolsó a táblázatban? Mindjárt elfogynak a pocakosok!
Nagyon izgin hangzik amit írtál, csak aztán nehogy emiatt türelmetlenebb légy. De nem hiszem, szupermami vagy talán még apát is szülsz Erababának.Kép

Kép
a hip-hop-osan túl nagy naciban

KépKép
savitri
 
 


Esztyx, neked még mindig fáj a gátsebed?
szegénykém, az nagyon szar lehet
Látod milyen hős Istenkirálynő vagy!

Noémi, én is hétfői babás talinak értelmeztem, viszakozz ha félre értettük, egyébként hozzánk is lehet jönni.

KépKép
savitri
 
 


Savitri!
Jót nevettem ezen az Apát szülök dolgon Kép na majd akkor összekapom magam Kép

Nem vagyok türelmetlen, pont ezt írtam a chaten, hogy én még el se kezdtem várni, pont, azért nehogy aztán megőrüljek a türelmetlenségtől, amikor a doki közölte, hogy nyitva vagyok és valószínű előbb jön a bébi.
Most olyan érzés, mint egy utazás előtt, mikor várod nagyon, de nem vagy türelmetlen, mert tudod, hogy ez már fix Kép

Viszont titeket is letámadlak a nyákdugó kérdéseimmel:
-mennyi az kb?
-általában hány nap alatt jö ki?
-miután kijött kb mikor indul a szülés?

Kellenek az infok a "maximum technikámhoz"
Ez azt jelenti, hogy felkészülök a legetőségekhez képesti várható leghosszabb időre (pont a türelemtlenkedés elkerülése végett Kép) és ha ahhoz képest mégis hamarabb történnek a dolgok, akkor annál jobban örülök, ha meg nem, akkor is jó, mert pont bejönnek a számításaim Kép
Ez olyan 90-95%-os sikerességgel szokott működni Kép (mármint a technika)

Úgyhogy légyszi, bombázzatok mindenféle infokkal Kép

Köszönöm, nagyon!!!
Aura
aura
 
 


Sziasztok!

Mi van már,hogy mindenki attól fél,hogy nem érdekli a másikat!?Én mindenkiért itt izgulok, hogy mikor lesz baba,meg hogy milyen volt az éjszakájuk,szóval no para csajok!

Lili!Nagyon komoly a szerkó Hanán!!!Kép

Noémi!Én is hasonlóan kellemetlen cipőben járok,mert engem meg várnak vissza a csoportban és én sem nagyon tudom,hogy kire bírhatnám Dávidot a későbbiekben!Nagyon megbízható embert kell keresni,meg rugalmasat!Szóval teljsen tanácstalan vagyok én is!
A tali még szerintem nekünk túl korai!Még csak a levegőztetésnél tartunk!Nemnagyon mertem vele kimozdulni még!Talán jövő héten elkezdjük majd,lassan!

Kikocs!Nagyon szívesen kölcsönadjuk!KépSzóljatok!

Rózsika!Nektek gratulálok!Remélem szép szülésed volt!

Mennem kell,mert felébredt a saját csuklására!KépPedig fél órája tettem le aludni!

Aura!Köszi a szopis infót!

Puszi:Katy és Dávid
1 hét + 4 nap
Katy
 


Nekem jó a hétfő! gyertek! LEgyen délután, itt lehet szoptatrni, majd váltjuk egymást a székbenKép, és én is hazaérek, mert megyek az iskolámbaKép, ha minden igazKép Dél körül már simán jöhettek. Én hétfőre gondoltam, jól értettétek!Kép
Aztán meg mehetünk hozzátok, Lili!

Esztyx, mitől fáj még a sebed? Voltál dokinál?

Mi nagyot sétáltunk a barátnőmmel meg a kislányával, aki fél évesewn óriásbébiKép(nekem)Kép, aztán itthon megetettük a piciketKép

És Levente kakilt! És jól evett aztán, úgyhogy örülök. Elég nyugtalan viszont.Valami van. Vagy csak sok volt neki a pörgés, hogy itt voltak a barátnőmék.

Orbis, látod, semmit nem számít az a buta ctg, ne foglalkozz vele!Aura dokija nagyon jófejKép És Aura, örülök neked, azért pozitív ez a helyzet, igaz?

RÓZSIKA, GRATULÁLUNK!!!! Szuper!Majd gyere mesélni, ha tudsz!

Vera, neked meg kitartás. Engedd el magad, és fogadd el, higy kiszolgálnak. Ez a te időd!Kép

Noémi
vghnoémi
 
 


Sziasztok!

Tegnap már elkezdtem írni, de nem tudtam befejezni, Lilikém egész este nyügi volt, foglalkoztatni kellett. Mondjuk napközben szépen aludt, fodrásznál is voltunk, azt is végigaludta a bébihordiban. Ja, előző éjjel másfél óránként ébredt, állandóan felverte a pocija, nyögött félálomban szegénykém. Kép

A mostani éjjel a szokásos volt, éjfél után csak fél 4-kor, aztán fél 9-kor ébredt. Viszont ma napközben alig hajlandó aludni. De inkább éjjel aludjon. Kép De kicsit ma én is nekikeseredtem, mert Lili nem hajlandó magában elaludni (az ágyában), max. cumival, de akkor is csak ha jó a kedve. Kép Az ágyban 5 perc után elkezd sírni és ilyenkor kb. 10 perc múlva általában álomba lehet simogatni, de azt sem mindig. Szerintetek valamit elrontottam? Kép Mert olvasom, hogy a Ti babáitok elvannak az ágyikóban és bealszanak. Van valami ötletetek?

Márti! Nagyon sajnálom, hogy így szenvedtek a pocifájástól, remélem, minél hamarabb elmúlik. Az édeskömény teáról én is azt hallottam, hogy feleslegesen szeleket gerjeszt, nem ajánlotta a dokinéni nekünk sem.

Kikocs! Sajnálom a konyha-mizériát, reméltem, hogy most már nem szól közbe semmi... Kép Kitartás!

Rózsika! Gratulálok Neked és a kislányodnak!!! Kép

Orbis! Én sem csodálom, hogy meg akartad verni a "kedves" kismami-társat. És csak bíztatlak, hogy nekem kedden még semmi jele nem volt a szülésnek, csütörtök délelőttre meg megvolt Lilikénk. Igaz, végül, császárral, de magától indult be.

És Aura, én szívesen segítenék szülésügyben, de így császárosként nem érzem magam elég kompetensnek, szóval inkább a Többiekre hagyom. De izgi, hogy Te is bármikor szülhetsz már. Kép

Esztyx, fel a fejjel, néha én is elbizonytalanodom, de amikor Lili rám mosolyog, tudom, hogy boldog babuci és imádja anyukáját. A Ti Lilitek is ugyanilyen boldog, én biztos vagyok benne. Kép

Ja, Rékacs, azt szerettem volna kérdezni, milyen teákat iszol az emésztésedre, mert nekem is jól jönne... Hátha Lilimnek is jót tesz. Köszi előre is. Kép

Vera! Őszinte részvét anyóshoz. Kép

Bagzer, talán csak nem beindult?!

Pussz,
Katinka és Lili
katinka
 
 


Sziasztok!
Ma vagyunk 11 hetesekKépKépKépKép
Gratula az új bébiknekKépKépKépKép

Kép

Aura!
Sajna én nem találkoztam a nyákdugóval, valószinü hogy akkor távozott mikor már nem volt jelentösége.

Valaki!
Segítség!!! Mi ez a yahoo, hogy juthatok oda?

Hasfájos babák!
Mi nagyon szerencsések voltunk mert két nap üvöltéssel és egy átvirrasztott éjszakával "megusztuk". Szerintem nekünk nem az a klasszikus hasfájás volt hanem csak egy hasfájásacska. Szörnyü hogy ebben a kérdésben is mennyi ellentmondásos vélemény van. Az én védönöm is azt mondta hogy édeskömény teát semmiképpen se adjunk, de a baba magazin februári számában pont a hasfájásról van szó és a köményt javasolják ellene! Nekünk is a szélcsö jött be igaz csak 2X kellett használni és az espumisan mint már többször említettem, de úgy néz ki ennyivel megusztuk.

Orbis!
Én a hasamat az utolsó percekig az orromnál hordtam és csatlakozva Katinkához: csütörtökön zárt méhszáj, no fájás pénteken baba.

Puszi Bendegúz+Bence

Kép
Kép
bendegúz30
 
 


Sziasztok Lányok!!! Kép

Csak gyorsan benéztem, mert jelentkeztek nálam a babanetes elvonási tünetek. Kép

Raktam fel képet az albumunkba (Eszter és Tibi + Petra baba).

Most még nem olvastam vissza "csak" annyit, ami még nem ment át archivba. Gratu Vica-nak, Rozsikának! Kép

Majd akkor jelentkezem bővebben ha mindent végigolvastam, jó?

Addig meg annyit, hogy tegnap délután jöttünk haza, egy kissé meg voltam zakkanva, de ugy néz ki ma már jobb, és minden nappal egyre jobb és jobb lesz.

Puszilok Mindenkit, szoritok a finiselőknek! Kép

Eszter2004
Petra baba 5 napos (igy beszéltük meg igaz? Kép)
eszter2004
 
 


ja igen Orbis, nekem a gyerek feje nem ment le,ugy kellett burokrepesztés után még lenyomnom. Aura, nekem a nyákdugom sem ment el. Látjátok mégis megszültem. Kép

Pusza!
eszter2004
 
 


AuraKép
Nekem Gergővel 16 nappal szülés előtt távozottKép Ez teljesen kirívó eset, mert ált. 1-2 napon belül meg szokott indulni a szülés. Szorítok nagyonKép

Pusssssz
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors kép:

Kép

Vica és Zsuzsó
mvica
 
 


sziasztok...............
persze hogy nem "azért" hiányoztam, hát ismertek, nem???!!Kép

8kor keltem (hajnal!!), mentem be az egyetemre a fotós feladatkiadásra, többen meghökkentek látványomtól, meg jó sokan kérdezték: mééég neeem??? grrr

aztán hazafelé még intézkedtem egy csomót, aztán egész mostanáig marci dolgozott a gépen, én meg befejeztem a kis takarót vééégreeee, és még most varrok a hátára pamutot, hog yne szúrjon.

ja, és jelentkezett egy csajszi fotózásra, háát, mondtam neki hogy a napokban jóóó lenne....

meg itt volt marcim húga, letépte a lábszőrömet, anyu izgatottan mondta hogy én a kozmetikusnál indultam útra láb gyanat alatt...dehát nálam ez sem jött be....

no, ma is bunkó leszek, cska végigfutottam mindnekit....

Aura! szépenvagyunk!!!! simán nem lesz ebből együttszülés, mert jól leelőzöl......
no, holnap ctg, remek!

szevassztok!!
bagz, aki örökre így marad

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Rózsika, óriásgratula!!! azt hittem, jól érzed magad, és nincsen ránk terápiás igényed Kép De így még jobb!!! Remélem nagy örömöd lesz Lilidben!!

Aura, azért én inkább konyhával bajlódok, mint Apával... Szóval azért neked mindenkori legnagyobb tiszteletem, és örülök, hogy egyértelművé vált a helyzet az ügyetekben, és megnyugodhattál. És jó fej volt a dokid, hogy nem a gép szül Kép
(Megjött a Gergő, majd késöbb folytatom)

kikocska
 
 


SziasztokKép

Idetolakszom a MÁV-os+őszi babás topikból, hogy gratuláljak Eszternek.

EszterKép
A MÁV-os topikban szoktunk párszor írni egymásnak, talán még emlékszel. Már régóta nem írtál oda, így muszáj volt "utánad jönnöm"Kép
Szóval sok szeretettel gratulálok Petra babához, megnéztem az albumodat, nagyon szépek vagytok. Úgy ahogy vagytok, mindhármanKép
Sok tejecskét, kitartást, türelmet és nyugis éjszakákat kívánok Nektek.
Ja, és egyszer kérdezted, miről fogod tudni, ha hasfájós sírása van egy babának. Hát őszintén kívánom, hogy ezt soha ne tudd megKépKépKép

Kata

Kép

Kép
anyamanya
 
 


Halihó!
Egy jó kis Corás körút után további nyákdugó távozott Kép de megint csak pöttöm adag.

Noémi!
Igen, köszi, ez így nagyon jó helyzet, ma ráadásul hiperboldog vagyok Kép

Egyébként mostmár minden megvan (eddig a kórházi csomagról úgy ahogy van megfeledkeztem Kép ) , mehetek is szülni, még ropit is vettem, mint rendkívül fontos szülési kellék Kép Kép Kép

Bagzer!
Ha addig nem indul be (de nagyon drukkolok, hogy DE! ), na szóval, ha véletlenül...akkor én ma megdumáltam a dokinkkal, hogy a hétfő lesz a legjobb nap a szülésre! Úgyhogy pihend ki magad, és legkésőbb hétfőn találkozunk. Pocaktali úgyis volt már, mi meg szűlőtalizunk jó?! Kép


Látom akkor a nyákdugó nem csak nekem rejtéjes. Rékacsban van még minden reményem, úgy emlékszem ő tipikus nyákdugóelmenés-szülés sémát produkált, csak a részletek estek ki a kobakomból Kép

Jajj!
Akkorát ettem. Szalonnás kenyeret, hagymával, savanyúkápit, és hozzá vörösbort! Degesz vagyok, jó kis lakoma volt Kép Kép Kép
Izgi lesz erre a málnalevélteám, de még mindig jobb, mint a még tervezett puding, tonhal, jégkrém, kovászos uborka menü (ezket szerencsére meg sem vettük, hála Apukám józan eszének Kép
Úgy tűnik, ma próbálom bepótolni a kívánósságot, ami eddig totál kimaradt. még jó, hogy most is csak este jön rám (tegnap óta) asszem Kikocs, megfertőztél Kép és egyelőre könnyen feladom Kép

Na megyek, mert szomjan halok!

Pussz, Aura
aura
 
 


Eszter!
Petra nagyon szép, olyan igazi kis egyéniségnek néz ki már most, és a szeme tökre hasonlít Tibiére (így a képek alapján)

Kikocs!
A legmesszebbmenőkig megértelek, hogy inkább a konyha Kép
Csak a szituációs párhuzamra gondoltam, mindig eszembe jut ilyenkor a Godot-ra várva...
Azért mi haladunk, ti a konyhával, én Apával, hát ki-ki a maga keresztjét Kép
aura
 
 


Sziasztok!

Aura!
Gratulálok a körúthoz! Szép teljesítmény, mint ahogy a vacsi is Kép Csak így tovább! Kell hétfőre az energia!

Mvica, nagyon édes a kislányod!!

Eszter, üdv újra köztünk!
Írjál, ha lesz időd!! Kíváncsiak vagyunk! Petra szépséges igazán!!

És, tettem fel egy képet az albumba 40+4 címmel Kép Most csináltam az előbb. Látszik is, le is vágtam a fejemet. Ti láttok valami különbséget a szilveszteri képhez képest, mert én néztem-néztem, de nem nagyon!!

Tényleg Bagzer, mi van az animációval??? Ugye láthatjuk majd?

Lili, Hana szerkója nagyon állat!! Vagány a kiscsaj! Úgy látom neki is tetszik!! Kép

Jaaajj, holnap megint hülye ctg Kép Már úgy utálom. Nem is lenne bajom azzal, hogy hétfőig várni kell, de úgy utálok állandóan beutazni oda a világ másik végére. De holnap legalább Áron is jön. Persze tudom én, hogy kell, csak .... ááááá, a fene vigye ezt az egészetKép

na pá
Orbis az ödémafejű (ezt Savitritől kölcsönöztem, nagyon tetszik KépKép) (ja, és mellesleg 40+4)
orbis
 
 


Aura, ez a nyákdugós dolog nagyon biztatóan hangzik... Kép

Orbis, nekem febr.1 után 2 naponta kellett volna bejárnom a kórházba ctg-re.Nem irigyellek... Kép

Bagzer, te hogy vagy? Jól birod azért?

Úgy izgulok értetek, és érted is Kikocs. Csak arra gondoljatok, hogy senkiben nem marad benne a baba. Kép

Pussz!!!!!!!

Eszter
eszter2004
 
 


Jó reggelt!

Tegnap elfelejtettem Zsuzsót is megdícsérni (csak a bőség zavara) Vica, olyan a lányod, mint egy angyal Kép

Orbis, mindjárt megnézem a képeidet, aztán megpróbálom a hugimat rávenni, hogy csináljon már rólam is párat, mielőtt hopp, megszülök Kép

Huh, eddig még nem jelentkezett a kívánósság, megint a régi jajj ennemkénedenemkéreksemmit érzés van. Na nem baj, majd este Kép

Pussz!
Aura és Erika
37+2
aura
 
 


Jóreggelt!
Tegnap jól eltűntem, mert Gergő hozott megint számítógépalkatrészt, és most már tudjuk nézni a tv-t a számítógépen Kép szóval ez volt tegnap.
És g+ondoltam, szólok, hogy nem jött össze a délelőtti szülés sajna, pedig úúúgy szerettem volna. Majd később visszatérek, aztán befejezem a tegnap elmaradtakat is...
pusz
kik.
39+3

kikocska
 
 


Gátseb-háát valami fertőzés..nagyon rossz...kaptam gyógyszert ami majd elmulasztja...
tegnapelőtt lilientál úúúúgy kirágta a cicim, hogy tegnap már nem bírtam rendesen szoptatni, lefejtem és cumisüvegből..így is potyogtak a könnnyeim...aúúúúúúúúúúúúú annyira szeretném h nekem se fájjon a szopi, mert ez olyan szép h belőlem táplálkozik...és azok a hurkák amik nőnek rajta, ahhoz az én testem adja a cuccost...KépKép

eszter2004-örülök, hogy már itt!!Édesek vagytok!!
JAJJJ én már ténlyeg annyira várom ,hoyg megszüljön mindenki!KépDe azt tanácsolom, hogy én aki iiiiiiiiiiisszonyú türelmetlen voltam, de ezt tudjátok, szóval azt mondom, hogy bármilyen furán hangzik, és bármennyire is már csak arra tudtok koncentrálni,hogy mikor jön már...azért használjátok ki!!! én annyira szeretném visszacsinálni, és jobban kihasználni a végét, mind fizikai , lelki értelemben...soha többet nem lesz már bennem a kis lilientál, ami nem baj, sőt...de tényleg éljétek még át ez a misztikumotKépKépnem akartam én se okoskodni, csak én annyira ezt érzem, hogy mééég legyen bennem valaki, és megint szülni...szóóval hajrá!
A babcik meg úúúgy is kijönnek!Kép

Noémi,akkor most áll a nálad lévő tali?vagy csak én értettem félre?
Savitri-hana nagyon cukipofa...

-egyébként a hospitálásról, h írtad, péternek dolga volt, ezért nem tudtál menni, azért ez olyan furi nem, h tök rá vagyunk utalva másokra...
esztyx
 
 


Sziasztok!

Nem is hiányoztamKép!!!???

Eszetr Petra tiszta apukjáj, naygon szép kislány!!!

Vica! Zsuzsó is édes és örülök, hogy jó szülés volt,végre(akkor itt abbahagyod???!!)

Rózsika! Gatula a babóhoz!!!

És most panasz:
a jó rész. A kakibaj begyűrüzőtt.Megjött a doktpr néni. Elővette a fecskendőt. Hangát levetköztettük és mit csinál??? KAkilt MAGÁTÓL!!!Mintha fogorvoshoz mentünk volnaKép!!

Aztán a rossz: A kakibaj begyűrüzött:harmadszorra kaptam el az unokaöcséimtől(ráfogom, de mindegy kitőlKép) a hasmenős-hányós-lázast.Ami miatt kétszer voltam terhesen kórházban. Csütörtök estére nagy bőgés, kevés tej majd:hasmenés.éjjel 38.8-as láz és hasmenés. és így tovább.tegnap estére 39 fokos láz!! HAngát közben szoptatom(megkérdeztük a tanácsadót és kimondottan kell szoptatni, mert a tejben ellenanyag van és akkor ő nem lesz beteg!!!)Szóval rámjárt a rúd. Most múlt időben írom, mert éjjel íszonyúúú izzadás és lement a lázam. Remélem már így is marad!! Most Hanga épp az apukájával sétál!
Tegnap anyukám itthon maradt és segített ellátni HAngát. de így is megborult azt hiszem a kiscsaj, mert ma valahogy sírósabbnak érzem, vagy én vagyok türelmetlenebb attól,hogy foilyton ver a víz. Hát ,majd kiderül. Most is ver a víz. Vissza is bújok az ágyba!!!

Szívesen mennék én is hétfőn Noémihoz, de nem viszek bacitKép!! Viszont legközelebb mindenképp!!!!

rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


sziasztok!!
hmmmm.....még nemtom mi van, de amit tudok, megosztom veletek: reggeli pisilés után olyat töröltem, mint amikor épp kezd megjönni, ilyen világos barnás híg cucc.... hívogatom a szülésznőt, hogy mondjon valamit, de vagy ebédel, vagy szül....azóta nyálkás lett, és kis barna darabkák vannak benne..... szóval nyákdugó-gyanús a dolog!! hát ha elöbb nme kell, de 5re megyünk ctg-re anyámmal. de a múltkor amikor a kis nyálkás-ügy miatt hívtam, nekem is aszonta hogy akár 24óra, de 2-3 nap lehet. hmmmm....

megyek gyorsan hajatmosni, meg fölötözni, ha van valami hír, úgyis írok!
bgz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!

Rékacs!Nekem -és szerintem a többieknek is-határozottan hiányoztál!!!
Gyógyulj meg!!!Kép

Hááát lehet,hogy elért mindket is a hasbaj?Vagyis nem komoly,csak éjjel egész végig puki hegyek és arcgrimaszok közepette aludtunk, és nyögdécselt!Lehet,hogy tegnep elvetettem a sulykot a próbaétkezésekkel?
Szóval tegnap egész nap nyügi nap volt, meg este is remélem ma nem!

Aura!Nálam is a nyákdugó két nappal a szülés előtt kezdett el jönni!Vagyis vasárnap este a 10 perces fájásokkal, és egészen keddig folyamatosan jött belőlem!Kedden jóval több,mint azelőtt!
Az okos könyvek azt írják,hogy pár nap és 1-2 hét is lehet belőle!Szóval nem tudok okosat mondani!

Zsuzsó helyes csajszi!Örülök,hogy csajok is jutnak a mi fiainknak!Kép

Petrát is mindjárt meglesem,ha Dávid engedi,mert megint felébrdet,a hangokból ítélve!Eszter!Örülök,hogy újra otthon!Nálam is volt olyan nyomi féle, de ilyenkor kötelező jönni,nekem nagyon sokat segített!!!

Mindenkinek hajrá szülésügyben!Én mindennap szorítok Nektek!!!

Rózsika!Amint van egy kis időm, beírlak Titeket a táblázatba!JÓÓÓ?Bocsi,de hanyag lettem!Kép

Na mennem kell!Millió puszi mindenkienk és csodaszép napos hétvégét!

Katy
Katy
 


Bagzer!

Az nyákdugó tuti!!!HAJRÁ!!Kép
Katy
 


most beszéltem a szülésznővel-ennyi idő volt utólérni- és aszonta szépen lassan menjünk be, merthogy ctg is ma van, de 5kor lenne, és aszonta most bent van a doki is!
ki tudja, de még senki ne lelkesedjen...mert gondolom még jövünk szépen haza....dehát....akkoris
bgz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Katinka!

Állítólag ilyen idős korban 3 nap alatt az ágyba lehet szoktatni a megnyugtas módszerrel. Csak következetesnek kell lenni. Tehát: ha sír, felveszed, megnyugtatos, ha használ, akkor csak a hátát simogatod. Amint megnyugszik, abbahagyod. A suttogóban azt írja a nő, hoyg vol, hogy 126-szor kellett egy babát így nyugtatnia, másnap már csak 60-szor, utána 15-ször, aztán már csak nyöszörgött, de elaludt. Úgyhogy próbáld ki., Csak légy következetes. Aztán meg lehet hogy csak pillanatnyi, frontos hatás, és magától elmúlik, nálunk is volt ilyen. Na hajrá. Tarts ki, hamar menni fog. KépÉs az is lehet, hogy nem jön be, nem akarok okos lenni...

Katy, szívesen a 3 órás ötletet, én is azt hittem, milyen jó, ha alszik ennyit, legalább lesz időm másra is, de aztán olvastam, hogy ilyenkor kezdik összekeverni a nappalt az éjszakával...

Irigykedek a mosolyokért, Levente még mindig nem mosolyog. Vagyis csak néha, de szeritnem még nem teljesen tudatos. De alakulKépLehet, hogy ebben pl. látszik, hogy koraszülött volt, hoyg nem fejlődik olyan ütemben, mint a tieitek. Hát, nem baj, ényeg, hogy jól van.

Most még olvasok, aztán írok, Eszter, Vica, üdv otthon, legyen nagyon jó nektek!!!Kép

Noémi és Levente 7+2
vghnoémi
 
 


www.voipuser.org az oldal Gergőnek, Péter üzeni, és kérdezi, hogy milyen csatornákat néztek a TV-n.
vghnoémi
 
 


Na Bagzer, ez már biztos a nyákdugó!

Aura, nekem kb. egy hétig jött így, részletekben, mint neked. És nem volt véres.Kép Na, bíztató...Kép

Rékacs, én gondoltam is, hogy mi van, csak azt hittem, majd írsz, csak még aktuálisan nem volt időd írni. Szedsz valami vitamint? Szegény. Remélem, jobb... Hanga meg biztos érzi, hogy nem vagy olyan feldobott...

Nekünk nem volt rossz éjszakánk, az esti elalvás nagyon megy éneklés utánKép 11.15-kor evett, és 4.3í-kor kelt. De nem volt éhes. Aztán 5.30-ra sikerült visszaaludnia. Aztán 7.30-kor kelt és kizárólag a bal cicimből evett. Az a jó cici. Most elkezdtem aggódni, hogy lehet, hogy nincs elég tej a jobban.Úgyhogy fejem most folyamatosan. És ma 11-kor viszont kipihenten ébredtem!Kép Most már nem érzem, de akkor jó voltKép

Na akkor hétfőn mikor jöttök? Esztyx, igen, van tali, gyertek minél többen babások is, nem babások is! A cím a yahoon van, 13-as kapucsengő, Vegh van kiírva, és a földszinten vagyunk, ha bejöttök, nem kell a lépcsőnél felmenni, hanem egyenesen be az udvarba, és balra a második ajtó. Na. Gyertek! És nyugodtan lehet többször is a héten, szerintem ráérünkKép És lehet orgó rendszerben is, mindig másnál.

Puszi
Noémi
vghnoémi
 
 


Edwing!
Elolvastam a történetedet és bőgtem egy sort!Nagyon jó volt és nagyon sajnállak,hogy így sorra szivattak.Nem is értem?!!!!de a lényeg Bálint!
Azért remélem orvost váltasz!!!Kép

Én már egész jól vagyok. Ma már ettem is,amit egy pár napja nem tettem. meg ami még jó,a tisztítókúra következtében fogytam két kilót!!Bár még mindig igen messze a versenysúlyom,de egyszer majd eléremKép
Ja,meg ma borult a napirendKép Hanga az előbb extra kaját kért!Micsoda gyerek!Kép Hát nem tudja mi a rend??!Kép

Jaj, annyira mennék én is Noémihez! Mikor lesz a következő?? Legyen valamikor a hét második felében!!!! Addigra biztos eltünik minden baci,vagy?ááááá.....miért kell nekem mindig ez a göthhhhh. Én tök unom! Bár most rendes volt a sors,mert most nem hánytam, csak fostam(bocsKép)

rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Köszi mindenkinek a nyákdugós infokat, akkor számolok még két hetet mondjuk Kép
Már csak azért is, mert ma eddig még semmi nem jött, viszont csináltam egy csomó jó kis elfoglaltságot magamnak, úgyhogy még messze nem vagyok türelmetlen. Sőt, ma is hiperjókedvű vagyok!!!

Rékacs!
Naaa, nekem is hiányoztál! Még írtam is neked, azaz kérdeztem, tudod, az új mániám a nyákdugó Kép
Most inkább már nem fárasztalak vele, inkább gyógyulj meg! És má nem azér', de mit keresett nálatok akármilyen fertőző beteg?!

Kikocs!
Próbáltam feltenni óriáspocis képet, tök szuper ráadásul, voltam egy testfestőnél és ki van a pocak pingálva babásra, szerintem aranyos lett, de a tesókám gépe túl profi, és a kép olyan sok giga-mega mittoménmilyen "bájtos" ezt így kell írni? Szóval a gép aszongya, hogy túl nagy a fájlméret. Nna, van valami tipped, hogyan lehetne lekicsinyíteni. (Sajna most még a megnyomok egy csomó gombot, és egyszer csak sikerül trükköm se jött be Kép

Noémi!
Én megyek hétfőn uh-ra, ha bírom szusszal, meg időben is úgy jövök ki, lehet, hogy bekukkantanék hozzátok! Olyat lehet, hogy útközben rátok csörgök, hogy alkalmas-e ?!

BAGZEER!!!!
MEGY A HAJRÁ, EZERREL!!!

Esztyx!
Igyekszem ám megfogadni a tanácsod, egyelőre működik Kép megyek is kötni kardit Kép

Pusznyussz!
Aura
aura
 
 


csütörtökön,mikor lappangot már a göth,jól bőgtem, mert úgy éreztem apad a tejem(szerintem apadt is,de ezt nem hiszi el nekem senki, azt mondják,hogy bebeszélem magamnak és azért,na mindegy...),amúgy ha bőgök én mindig tejből kifolyolag teszem,szóval beparázok és aztán mindig megfogadom,hoyg ez hülyeség,miért ne lenne?!!....és tejserkentő enegiákkal bombázom magam, aztán megint valamiért úgy érzem, hoyg mégsincs... szóval igen változékony vagyok, mint az április....na,de a lényegre,tehát csütörtökön bőgtem, meg Hanga is rázendített és akkor magamra vettem, hyog egymásból meritsünk és ilyen aranyosan elaludt rajtam:
Kép
Ez a békázás???
a képen már nem rajtam van, mert közben az Apukája hazaért és meg megnyugodtam és Apukája elirigyelte a bébit és átadtam neki, aztán gyorsan lefotóztam őketKép

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Aura!

Nkem a nyákdugó négy féle volt három nap alatt, aztán szültem. Először a tojás fehérje, aztán barnás, aztán opálos, majd véresKép Álítólag épp ilyen a nyákdugóKép És összesen olyan három tojásnyi fehérje jött ki.

És azt kereste nálunk fertőző beteg, hogy mi itt a "szomszédokkal" eléggé együtt élünk.És a bacik is jönnek mennek. Ilyen ez. Szóval ha valaki beteg, sajna átmegy az egész rencsen.Bár én a terhességem eleje óta foylton féltem magam Illetve Hangát és mindenkire rászólok,hogy betegen be ne tegye a lábát,de ez tök hülyeség,mert én is megyek anyuékhoz pl,meg ők is és kész. Azt meg nem lehet kiszűrni,hogy most pont van-e betegség vagy nincs,mert egy bölcsis, ovis, iskolás(jelen esetben iskolás és kettő)korú gyerek, mindig hoz valamitKép! Hát ilyen ez!Így lett ez eddig mindig mikor elkaptam,most azért nem volt kórház,mert Hanga már nem benn,hanem kinn van és úgy van védelemben,ha szopik(na ezért is tudok annyit parázni,mert ez mindig eszembe jut,hoyg hú-ha, ha nem lesz tejem és jön egy baci akkor mi lesz az én kislányommal???!!......hormonhülye.....az vagyok)

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Hát, megint ittvagyok, mielőtt Gergő megjön a kutyázásból, és megint tv-zünk a gépen, gyorsan megírom, hogy maratoni ctg-n voltam... UGyanis a mi kis hiperaktív rékánk nem produkálta magát egyátalán, háromnegyed óra alatt alig 3 mozgást tudott felmutatni, azt is úgy, hogy piszkálva lett. És el kellett menni sétálni, és utána megint ctg, és azzal ijesztegettek, hogy benntartatnak, meg ilyenek, és ezért folyamatosan piszkáltam meg böködtem, és így sikerült egy elfogadható eredményt produkálni. Állítólag ígéretes méhtevékenység is volt ezen a másodikon... Kép persze ezt tudjuk, mit jelent: semmit Kép Bár lehet, hogy azt, hogy ha sokat piszkálom, előmászik... Mondjuk az már nekem is feltűnt, hogy mostanság kevésbé aktív, mondtam is múltkor, de akkor még elfogadható volt. De tényleg nem lehet ezeket a görbéket összehasonlítani a korábbiakkal...
Na, szóval ezek voltak velem ma. Remélem hétfőn nem fog ijesztegetni, mert további megvonások lesznek Kép

Na, asszem Rózsikának gratuláltam, de biztos nem dicsértem eleget a babafotókat, amiknek annnnyyira tudok örülni, mindig, és Gergőnek is mindig mutogatom, és neki is nagoyn tetszenek, szóval csodaszépek, tényleg, nem is merem felsorolni, hátha kihagyok valakit!!!

Rékacs, dehogynem hiányzol mindig, csak ugye igazoltan vagy távol, mint babás Kép Én mindig aggódni szoktam, hogyha valaki, aki már babázik, de szokott jönni, nem jön, hogy remélhetőleg nem azért van, mert nemjó neki... És lámálám bejött, mert beteg voltál, amiből gyógyulj meg mielőbb!
És rettenetesen irigyellek titeket, hogy mehettek babás találkozni!!! Gondoltam rá, hogy bepofátlankodok, de rájöttem, hogy csak szívet fájdítanék, és beleszólni sem nagyon tudok... SZóval inkább meggondolotam magam, és nem akarok menni mégsem Kép majd én is Rékástul Kép

Na, remélem sikerült mindent leírnom, amit akartam, bár ez korántsem biztos nálam... Bár már úgyis elfelejtettem, és akor nem is akarom.

Jól láto+m, hogy Orbis ma még nem jelentkezett be??? Pedig kell neki mindennap reggel ctg-re menni, és azt azért szokta írni... Na, remélem alakul valami... Meg hajrá Bagzer, szüljél most!!!

Na, szép estét mindenkinek, most már van Gergő
Kikocska
39+3

kikocska
 
 


Rékacs!
Köszi a nyákinfot, akkor nekem nem nyákdugó volt még, csak nyákpöcök Kép
Hanga tényleg nagyon helyes azon a képen!!!
Na jól, van megnyugodtam a baci ügyben Kép Te meg ne izgulj a tejcsi miatt, mert ha mégsem kevesebb, ahogy azt gondolod, a sok parától majd az lesz, és ha megszülök és meg merek nyekkenni, akkor ezt légyszi jól vágd majd a fejemhez Kép Kép

Aura
aura
 
 


Sziasztok!

Gyermek a délutáni krízisét éli apánál, így beugrottam.

Nyákdugó: olyan, mint Auráé, nekem egy kerek hónapig jövögetett, viszont a Bagzeré nagyon ígéretes! Az nekem az utolsó napi állapot volt!

Noémi, egy tippKép:
Jobb cicire is át tudod talán cselezni, ha hónaljtartásban szoptatod. Mert akkor úgy áll hozzá, mint a balhoz. Nem biztos, hogy beveszi, de hátha, és csak jobb a fejésnél!

Puszi:
Vica és Zsuzsó (akkor ez most 0+6?)

Kép
mvica
 
 


Sziasztok!Kép

Újra itthon vagyunk!
Képtelen vagyok visszaolvasni,de köszönöm a jókívánságokat!
Mindketten jól vagyunk,csak így a 3. napon egy kicsit-nagyon fáradtan!Kép
Igyekszem jönni,de csak majd...
Kép
Ilona és Marcibaba

Puszi
Vendég
 


Tudjátok mit? Gyorsan leírom a szülést is.

Szóval szombat délután kimenősök voltunk, gyerekek nagyszülőknél aludtak a szombati betonozás és a vasárnapi CTG áthidalása okán. Már napközben véres nyákdugók jöttek. Este elmentünk sétálni, vagyis becéloztunk egy éttermet jó 3/4 óra sétára tőlünk. Mire odaértünk, 10 perces fájásaim lettek. Vacsi közben ezen jókat röhögtünk. Mire hazaértünk, már 5 percenként kellett megállni séta közben. Otthon meg már 3 perceseket mértem. Zuhany, pakolás, óra: még mindig 3 perc. Kocsiban: továbbra is 3 perc. Szülőszoba: szintén. Státusz 3 centi, elsimult méhszáj: ezen nagyon kiakadtam, Imivel 4 centire tágultam már, mire beértünk. Újabb poén: a felvételi CTG egyáltalán semmi fájást nem jelzett. Igaz, rossz volt a fej, de a csajszi azt hitte, megcsinálta. Tiszta ideg voltam: se fájás, se tágulás? Akkor írtam Bagzernak, hogy lehet, hogy szülünk, kb. fél 12-kor.
Aztán még CTG közben befutott a szülésznőm, megvizsgált, és meglepi: 5-6 centis méhszáj!!! Doki burkot repesztett, kaptam egy kis antibiotikumot a Proteusomra, aztán diszkóztunk meg újságot olvastunk a vajúdóban, persze voltak fájások, de viselhetőek, és még mindig 3 percesek.
Aztán beültem a kádba, ott áztam 3-ig, közben dumálgattunk, nevetgéltünk, és négyujjnyira tágultam. Mondjuk fájások közben már eléggé kellett koncentrálni. Aztán kiszálltam, mert már nem esett jól a kád. Közben a cuccunkat is áthozták az alternatív szobába, mert a másikra szükség volt. Kiderült, hogy maradt egy "húr", egy perem a méhszájon, aminek el kellett tűnnie, hogy nyomhassak, de addigra már nagyon durvák lettek a fájások, és nem bírtam. Kaptam valami injekciót a méhszáj lazítására, és próbáltam mindent, sámlit, ágyat, de semmi se volt jó. Ráadásul ritkulni kezdtek a fájások.
Akkor a doki úgy döntött, hogy nem várjuk meg a tolófájásokat, hanem átnyomjuk a gyereket a méhszáj peremén. Hát nem volt egyszerű, iszonyú erős fájások közben nyomtam, pedig nem is kellett, és közben azt hittem, most halok meg. Aztán egyszer csak átment a gyerek a gyűrűn, akkor meg vagy 5 percet kellett várnom a következő fájásra, és közben nem kinyomni azt az iszonyú nagy valamit, ami úgy feszített. De valahogy sikerült, és jött a fájás, és hopp, kint volt Zsuzsika, méghozzá gátvédelemmel. (Hogy honnan vették, hogy én alkalmas leszek rá?! Minden voltam, csak nyugodt és együttműködő nem)
És szép volt, és egészséges, és minden jó lett. Tudjátok, milyen érzés. Én meg fitt lettem újra, telefonálgattunk, lezuhanyoztam, és azóta is remekül vagyunk mind a ketten.

Zsuzsó adatai: 3590g (ezt rosszul írtuk Bagzernek), 53cm, 35cm fejkörfogat. Született január 30-án, vasárnap reggel 4.17-kor.
mvica
 
 


Sziasztok!

Noémi! Annyira drága vagy, köszönöm szépen a "suttogós" jótanácsokat. Kép Egész jól hangzik, tuti kipróbálom! Tegnap éjjel hasonló módszerrel sikerült Lilit elaltatni (kicsit hagytuk sírni, aztán kivettük meg simiztük), így a fél 11-es szopi után fél 1-től reggel 6-ig aludt! Talán ez volt az első átaludt éjszakánk? Kép

És ma sokat sétáltunk meg vásároltunk és végig szundizott, most a szüleimnél vagyunk, Anyukám most altatta el a babakocsiban. Kép

Rékacs! Jobbulást és ne aggódj a tejci-témákon, hormon-Mami! Kép Édes a pici lányod!

Vica! Zsuzsó nagyon szép! Kép Biztos hülyén hangzik, de szerintem nagyon hasonlít az én Lilimre. Kép

Bagzer! Hajrá, szorítok, hogy már csak babástul gyere újra! Kép

És remélem, Orbisnak sem a szokásos hétvégi távolmaradása esedékes, hanem elindult valami. Kép

További szép hétvégét mindenkinek,
Puszi,
Katinka és Lili (6+2)
katinka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?