Új privát üzeneted érkezett!

Nicola,
Igazából nem döntöttük még el, h akarunk-e összeházasodni. Az az igazság, h egyikünk sem házasságpárti... Ehhez képest mostanában rengeteget beszélünk róla, sőt a pasim szokta mondani, h "majd amikor már a feleségem leszel, stb, stb." KépKépKép

Mi nem nagyon szoktunk veszekedni (én nem bírom az ordítozást), inkább csak vitázunk. Kép
Ha a szüleimnél vagyunk, én is nagyon ügyelek arra, h ott ne legyenek szóváltások, mert a lányos szülők szerintem is képesek rögtön azt gondolni, h ez a pasi nem bánik jól a lányukkal (pedig lehet, h pont a lánykájuk pattogott vmi miatt Kép).

Kata
kata1977
Hatvan
 
 


igen mi sem szoktunk ordibálni!!
Nálunk ugy zajlik hogy szól valamit ami nekem nem tetszik akkor én durcizok!Egy 10 perc mulva meg semmi!!
szoval nálunk sem gáz!!
mondjuk mi legtöbbet esküvő előtt vitáztunk, hogy miként legyen minden!
nicola79
 
 


Mikor megismerkedtünk nem tudtam mennyi idős. A barátnőimet kérdeztem, hogy szerintük, mindegyik 25-26-ra tippelt. Amikor meg megtudtam, akkor már késő volt, fülig belezúgtam Kép. Szóval nem igazán. A családot annál inkább. A mama mindent bevetett, hogy ne szeressem, érdekes dolgokat mesélt a csalájáról, amiket ugye nem hittem el. Az is benne volt, hogy elvált szülők gyereke. Nehezen értette meg, hogy ő nem a szülei, és nem is a nővére. Azóta elfogadta. A másik mamám, meg a szemembe mondta, hogy nem gond a korkülönbség, neki meg fiatalabb a második férje, meg hogy milyen gyorsan összeházasodtak stb, stb. Szóval nagyon megértőnek tűnt. Aztán elmentünk az apu keresztannyához, és neki volt egy olyan megjegyzése, hogy nem is olyan öreg ez a fiú. Na vajon kitől tudja hogy mennyi idős Kép. Na jó, ez a "mamám" egy másik téma, inkább hagyjuk mert ideges leszek. Szóval rajtuk kívül nem hallottam semmi rosszat persze biztos ment a hír a családban. Anyuék szerencsére elfogadták egyből. Ők azt mondják hogy akár sántát bénát is hozhatok, nekik az a lényeg hogy boldog legyek Kép. Szeretnék ebben a tekintetben rájuk hasonlítani Kép.
A páromnak csak menyasszonya volt előttem. Igazából ő egy elég későn érő típus, vagyis soha meg nem érő, időnként még mindig gyerek Kép.

Ezt most jól kifejtettem. Szóval nem, nem Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 

 
 

Nicola
Most küldtem el a képeket.
Te férjnél vagy?

Kép
Kép
incike
 
 


Mi esküvő előtt egyszer úgy összevesztünk, hogy két napig nem jött hozzám Kép. Szerintem ez a változásos stressz miatt van Kép.

Nálunk azt nem bírom, hogy én ordibálok vele, ő meg csak áll és néz, nem szól semmit. Ettől a falra tudok mászni. Különben egy egy ilyen ordítozás végén mindig nevetünk, mert már annyi hülyeséget mondunk, hogy nem lehet kibírni. Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


igen de szerintem küldtem neked képet!!!
nicola79
 
 


már meg is néztem tök arik vagytok!! a párod mivel foglalkozik??mikor volt az esküvő??
nicola79
 
 


Nálunk is volt fennakadás a korkülömbség miatt.Apukámnak nem tetszett a 9 év külömbség szintúgy anyóséknak.Na én erre azt mertem mondani, hogy akkor anyuék sem illenek össze a 20 év korkülömbség miatt. Innentől kezdve csönd lett és azóta sem téma nálunk. Anyósék meg nem is érdekelnek.Nagyonsokszor bántottak, de én meg olyan vagyok, hogy kiállok a saját dolgaimért és a páromért is, ha kell.Szerencsére senkihez sem lakunk túl közel így a folyamatos piszkálódásra nincs esély. Anyu egyébként imádja a páromat, végűl is rajtam kívűl még van 4 bátyám, egyszóval inkább fiús a család mint lányos, mert persze én vagyok a legkissebb és a kakukk tojás.KépKépKép

Kép
Kép
incike
 
 


Nálunk kb fél év kellett, hogy teljesen elcsituljanak a viharok. Úgy fogtam fel, hogy féltenek, de majd ha megismerik, akkor máshogy látják. És lám igazam lett. Legalábbis remélem. A mama azt modndta, hogy mindkét lánya, sőt még én is olyat választottunk férjük, akiket ő nem szeretett. Valahogy ő más embereket szeret meg első látásra, mint mi Kép. De azóta megváltozott és most már mindent megtenne a páromért is. Szóval szerintem elfogadta, bár nem tudom mi van a szívében Kép.

Kép

Kép
vkhajni
 
 


A párom számítógépekkel és programozással foglalkozik.1 1/2 éve +17napja vagyunk házasok, de több mint 8 és 1/2 éve vagyunk egymásnak.

Nolina
Tőled még nem kaptam képet csak beukától, azt el is tettem az albumomba.
pszi@axelero.hu

Kép
Kép
incike
 
 


Te nagyon számon tartassz mindent!!KépKépKépKép
mi febr 21-én leszünk fél éves házasok 4 év ismerettség után...
nicola79
 
 


A fontos dolgokat mindíg számon tartom, ha nem tartanám számon az olyan volna mintha nem is lenne fontos.Tudod én azért, szoktam időnként magamban nosztalgiázni és utánna persze bőgni.
Vannak olyan emlékeim amire már más nem is emlékszik, de bennem erősen megragadnak.

Nektek is van ilyen?

Kép
Kép
incike
 
 


Igen nekem is vannak, én is szeretek a multra gondolni pl. esküvő, dipl.osztó, keresztlányom születése.. Stb
Esküvő kazin még mindig tudok bőgni mikor a szülők köszöntése van mert akkor is végigbőgtem az egészet...Kép
nicola79
 
 


Úgy látszik mi ilyen bőgősök vagyunk.

Egyébként a sógornőmék meg most lesznek február 21.-én 2 éves házasok.

Kép
Kép
incike
 
 


Na sziasztok!Lassan elindulok,megfőzöm a kis ebédet, de uracskám csak este jön hazaKép
Mindenkinek jó hétvégét, és remélem hétfőn jó hirekkel vártok (Beuska, Incike!!!)
Hajni Neked i s jó hétvégét, és ne légy szomorú!!!Kép

Sziasztok!
nicola79
 
 


Szia! Neked is jó hétvégét. Ígérem mától nem leszek szomor Kép.

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Incike,
Nem mondod, hogy 9 év van közöttetek!!! Teljesen hihetetlenül hangzik a fényképek alapján! Kép

Én is meg szoktam jegyezni az ilyen fontos dátumokat! Kép
De én naplót is írok, így azért az is könnyít a dolgon... Kép

Kata
kata1977
Hatvan
 
 


Nekem is egy csomó dátum kavarog a fejemben. Még az exemmel ünnepeltek is itt vannak Kép. Én is írtam naplód, de egy idő után rájöttem, hogy szinte csak a panaszokat írom le, úgyhogy inkább abbahagytam, mert ha előveszem tíz év múlva azt hiszem, hogy velem semmi jó nem történt. Inkább elmondom a páromnak a rosszakat, és hamar elfelejtem Kép. A jó dolgok meg úgyis itt vannak velem Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Jó hétvégét Nicola.

Kata
...,de bizony 9 év van köztünk, ez így igaz.Bár ahoz képest, hogy a párom idősebb indőnként azért az öcsémnek nézik.

Hajni
Igazadvan , a rosszat felejtsd el a jót őrizd meg, hogy majd, ha megöregszel csak a szépre emlékezz.

Kép
Kép
incike
 
 


Hajni,
Te az én naplómat írtad?! Észre sem vettem! Kép
Én a jókat is leírom. Sőt, azt szerintem részletesebben! Kép

Incike,
Vicces helyzet lehet!
Tőlem még senki sem kérdezte meg, h a pasim az öcsém-e, pedig elég "kölyökképű", ráadásul ugye fiatalabb is nálam. Kép Lehet, h tapintatosak az emberek?! KépKépKép
kata1977
Hatvan
 
 


Hát az milyen vicces volt amikor egyszer lementünk együtt a közértbe és megkérdezet az eladó csajszi a páromat, hogy a
- nővérednek mi baja, hogy ilyen morci ma?
-Nővérem?!Nekem nincs nővérem .- válaszolta.
-Ő a feleségem, de nembaj.
Na erre aztán jót nevettünk.A csajnak meg tiszta piros lett az arca.
Mi azóta is oda járunk vásárolni, de már nem kérdez ilyesmit.

Kép
Kép
incike
 
 


Sziasztok!

Átolvastam a "napi termést", nagyon érekes dolgokat írtatok.
Mi sem vagyunk korban összeillők, a párom négy évvel fiatalabb nálam. Ezt nekem volta legnehezebb elfogadnom, a szüleim addigra már annyi viharos kapcsolatomon túl voltak, hogy ez meg se kottyant nekik. Vagy legalábbis sosem mutatták. Kép

Inci én se gondoltam volna a kép alapján a kilenc évet!

Hajni, örülök, hogy ma már jobb a kedved. Megnéztem a babanetes albumodat, olyan szép már a házikó. Talán a baba is arra vár, hogy beköltözzetek..Kép

Mindenkinek köszi a drukkokat, állandóan az jár a fejemben, hogy mi folyhat odabentKép? Pedig ez nem jó. A dokinő, aki beadta a szurit azt tanácsolta, hogy találjam ki, hogy most miért nem lenne jó teherbe esni ebben a hónapban, és akkor tuti sikerül... Sajnos nem jut eszembe semmi értelmes kifogás..Kép

Inci a krumplit meg kell pucolni mielött betesszük a mikróba? (Utána ígérem leszállok erről az izgalmas témáról.. Kép)

Zafír 16/30

Kép
Kép
zafír
 
 


Zafír, nem te vagy az első, aki ezt írja, úgyhogy nagyon bízom a költözésben Kép. Nemsokára úgy is sok lesz a munka, nem lesz időm a babával foglalkozni Kép. Már alig várom Kép.
Meg azt is várom, hogy nemsokára milyen eredményekkel jössz Kép. Annyira nagyon izgulok értetek Kép.

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Hajni, pontosan mikor költöztök? Remélem minél előbb. Döntsd el, hogy addig nem akarsz teherbe sni, mert akkor a felét se tudod elvégezni a munkáknak... és a dokim receptje alapján máris itt lesz a baba.Kép

De tényleg lehet, hogy akkor érzi úgy a szervezeted, hogy itt az ideje benépesíteni ezt a nagy házikót!!

Nekem még két hét legalább, de remélem inkább három -az utóbbi esetben lehet csak pozitív vég.

Öcsikéddel kibékültél már? Ma mit főztél?

Megyek bevenni a gyógyszereimet, négykor kell... Már három gyógyszert szedek Kép A harmadik a folsav, az elmegy...
Z.

Kép
Kép
zafír
 
 


Sziasztok!

Rohanok, csak benéztem. Most vettem egy szuper estélyit a holnap esti bálba, úgy örülök. Ha tudok , majd én is rakok fel képeket, olyan jó nézegetni benneteket. Mindenkinek szép, akciódús hétvégét, vasárnap jövök.

Puszi
Nolina
17/30
nolina
 
 


Persze, hogy kibékültem öcsikémmel. Rá nem lehet sokáig haragudni. Nem főztem ma semmit. Hideg kaja volt. Senki nem mondta meg mi legyen, meg még mindig volt a káposztából, úgyhogy lustiztam.

Amint kész lesz egyből költözünk, szerintem nyár vége felé lesz a nagy nap. Előbb nem hiszem, mert már mi csinálunk mindent, és a párom dolgozik közben, úgyhogy csak a délutánok meg az esték maradnak. De tervezzük, hogy ha jó idő lesz, akkor kint alszunk. Van egy egyszemélyes ágyunk, azt kivisszük, meg a kávéfőzőt, meg a mikrót, más nem is kell szerintem egy házba Kép.

Én mondtam tegnap, hogy nekem nem is kell gyerek Kép.

Hajni

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Zafír
...ha nem alkarod, hogy megbarnuljon akkor ne pucold meg.

Kép
Kép
incike
 
 


Lányok!

Most jut eszembe, ha akarjátok csinálok táblát, olyat mint a többi topikban van, akkor nem keel írogatnunk. Ha szerintetek jó ötlet!

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Hajni, Kép Kép
IgenKép Szerintem tök jó ötlet!!!Kép
nekem régi titkos vágyam a tábla, amibe egy jó nagy zebrát kaphatok a nevem mellé majd egyszer...Kép
Már pedzegettem itt korábban, akkor találtad ki a számokat Kép, de az az igazság a szerkesztését egyelőre nem tudnám vállani, így nem izéltem, hogy én táblát akarok.
Nagyon szuper lenne és ha valahogy tudok benne segíteni akkor szólj!!!

Mikró, ágy, kávéfőző... más szerintem nem kell egy háztartásba Kép Mi még a kenyérsütőnket vinnénk, ő teljesen családtag lett. Kép
Ja igen, a kutyusok hiányoznának azért, nem? (Vagy ők nem fognak költözni?)

Láttam, hogy egy darabig szerkesztetted a szomszéd topic tábláját... Nagy munka volt?
Most tök jó kedvem lett.
S milyen adatok lesznek benne?

Inci, köszi...

Itt mindenki bálba jár? Én meg irigykedem... milyen bálokba jártok Ti? Én is akarok!!!
A kolleganőmmel átvettünk egy döglődő alapítványt és volt egy ilyen ötlete a többieknek, hogy egy alapítványi bállal kéne stabilizálni az anyagi helyzetét... mi húztuk a szánkat, de lehet, hogy mégis belevágunk, én sosem voltam igazi bálban..Kép

Zafír

Kép
Kép
zafír
 
 


Akkor azért nem csináltam, mert nem volt még meg a sablon, és különben is voltunk vagy öten. Most már elég sokan vagyunk úgyhogy belevágok. Csak addig nehéz míg összszedem az adatokat, utánna már csak hozzá kell adni az adatokat, úgy már egyszerűbb.
Úgy fogom kezdeni, hogy berakom a saját adataimmal, és aki szeretne bekerülni, az megírja az adatait és akkor könnyebb lesz.

Én is szeretnék bálba járni, de sajna az én párom nem túl táncos lábú úgyhogy nem igazán lehet rábeszélni ilyenekre Kép

Hajni

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Ja, csak a kicsi kutyus költözik velünk, a nagy anyuéké, úgyhogy ő marad Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Ilyen lesz:
Kép

Csak egy kicsit vékonyabb Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Tök jó!!!Kép Kép

Akkor írom az adataimat (bár úgyis tudod)

Zafír 2004. augusztus 16 cn 30-32 nap Budapest 28 év

Kép
Kép
zafír
 
 


Sziasztok!

Zafir orulok az uj fejlemenyeknek, es szoritok neked! Nem tudod veletlenul mi volt a szuri neve amit kaptal? (Bocsi ez most csak a kivancsisag, latod mennyire tudatlan vagyok Kép )

Hajni, fel a fejjel tenyleg annyi klassz dolog van az eletben, amit gyerekestul mar nem igazan lehet csinalni, ugyhogy elvezd amig lehet! Aztan meg teljesen biztos, hogy nemsokara ugyis lesz babatok, ne aggodj. Tegnap eszembe jutott, hogy vajon hol tart a "hizokura"-projekted? Kép
Meg a cigit is akartam korabban kerdezni, de valahogy nem mertem, nem akartalak bantani, de lattam am a cigizos kepeket az albumban Kép Most ha jol ertem akkor mar leszoktal?

Nata, jo hogy ilyen hamar meg tudjak mondani a nemet! Nalunk eddig ugy volt, hogy mindegy milyen nemu, aztan az elmult par napban a parom nagyon burkoltan, de mintha arra celozgatna, hogy fiut szeretne... Eleg vegyesek ezzel kapcsolatban az erzeseim, mert en mast sem hallottam egesz eletemben az apamtol, mint hogy o mennyire szomoru volt, hogy en lany lettem, meg hogy amiatt siklott felre az egesz elete, hogy nem lett fia.... (nem is tul jo a kapcsolatunk Kép )

Nolina, orulok, hogy irtal, gyere gyakrabban, ha tudsz! Mi nem megyunk semmifele balba, de itt most indulnak a farsangi (karnevali) felvonulasok, szinte minden nap lesz, nem is egy, remelem jo ido lesz, akkor kimegyunk, eleg kozel lakunk az utvonalhoz.

Puszilok mindenkit,

Poci
pocika
 
 


Poci, persze, mint láttad, eléggé kiveséztük a cigit Kép Te is iratkozz fel a táblára!!!!!!

Anikó: "Én már jobban vagyok, köszi, ma már enni is tudtam. Hétfőn már megyek dolgozni. Viszont tegnap lett volna a vizsgálat az új dokinál, azt le kellett mondanom Kép. De nem akartam kihagyni a vizsgálatot, így felhívtam a saját, régi dokimat és hétfőn meyek tüszőnézőbe. Kép"

Izguljunk azokér a tüszőkért KépKép.

Hajni

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Hopppp, nem kérdeztem meg tőle, hogy bemásolhatom e a sms-ét Kép. Mindegy biztos azért írta Kép Annyira tájékoztatási lázban égek, és úgy megörültem neki, hogy írt Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Ja, Pocika, neked értelem szerűen azt kell megadnod, hányadik héten + napon vagytok, illetve ha tudod már azt hogy mikorra vagy kiirva, meg ugye a többit értelem szerűen Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Sziasztok!
Elég rossz a hangulatom. Elolvasom miket írtatok, hátha attól jobb lesz!
Jövök nemsokára.

Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Bea, mitől ilyen rossz a kedve?
Remélem a tiedes is sikerül feldobni a táblával, mint Zafírét Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Aranyos vagy Hajni, hogy felteszel a tablara Kép
Remelem nem haragudtal meg az elobb irtak miatt, ugye nem Kép ?

Pont ma toltottuk be a 9. hetet, eletkor 29 (sajnos mar nem tul sokaig), lakhelynek szerintem csak annyit irj hogy USA (ez is sajnos), nem tudom ciklus hossza kell-e (egyebkent 28-35), es ez volt az elso probalkozas, szerintem ezt inkabb ne ird be.
Ja es a szules varhato idopontja szept 2. (ha kicsit elobb szuletne, akar az en szulinapommal is egybeeshetne, ami aug 18-an van Kép )

Puszi,

Poci
pocika
 
 


Poci!Kép

De jó, hogy írtál! Már kilenc hetesek vagytok! Ez igen!
Nagyon elszomorodtam, mikor olvastam,amit az apukádról írtál. Dehát ez a tipkus régi szemlélet, akkor általában a fiú számított értékesnek. Mikor a húgom megszületett a doki úgy szólt ki az apukámnak, a szülőszobából, hogy részvétem apuka -mire ő majdnem leájult azt hitte valami nagy baj van- így folytatta a doki: sajnos még egy lány... Apukám nagyon szelíd ember, de majdnem meglincselte...
Olvastam egy felmérést, hogy általában ma már többen szeretnének lányt, mint fiút.
Ne aggódj a párod miatt, biztosan szeretni fogja a babát bármilyen nemű lesz. Kép És Ő nem az apukád!!!

A szuri neve: CHORAGON 500 OVE és két ampullát kaptam belőle. Most meg Duphastont szedek.
A jó kis brutálbogyómon kívűl...

Miért lennél tudatlan? A doktornő (háziorvos) azt kérdezte, hogy lombikprogramhoz kell a tüszőrepesztő?... aztán meg, hogy akkor nem volt tüszőérés? (Nem tudom mit gondol, akkor mit kéne repeszteni Kép)
Kicsit meg is lepődtem, hogy ilyen kérdéseket tesz fel orvos létére...persze tudom, hogy nem nőgyógyász, de azért mégis. De nem akarok rá rosszat mondani, nekem az volt a legfontosabb, hogy kedves és megértő... ja és nem döfte belém a tűt.Kép

Hajni, már benne is vagyok a táblába? Mutasd meg légyszííí Kép!

Beuka, miért vagy szomorú?
Zafír

Kép
Kép
zafír
 
 


Hát Pocika, az jó kicsit van előbb Kép. Min kellett volna megsértődnöm? Vagy én válaszoltam úgy mintha meg lennék?
Vagy már megint nem értek semmit, de nem gond, nálam sűrűn előfordul Kép
Beraktalak Kép. Babával Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Sziasztok!

Hát igen Hajni ezzel felvidítottál! Nagyon jó ötlet ez a tábla!!!!
Az adataim: Beuka 2004 szeptember 14 32-28 nap, Homokmégy, 24


Ja és persze az is felvidított, hogy INCINEK nem jött meg!!!!!

Nicola: akkor csak 1 hónappal volt korábban az esküvőtpk és én is csak egy hónappal vagyok idősebb nálad.

Ja és SZŰZ vagyok!!!

Kata! és játszol is focit?

Olyan rossz hogy csak úgy tudunk beszélgetnim hogy Ti napközben és neg este vagyok itt. Kép

Egyébként ma sokáig dolgoztam és a párommal is összekaptunk, mert nélkülem vette meg a csaptelepet az egyébként gyönyörű (ma lett kész) fürdőszobánkba. Holnap lefényképezem és felrakom!

Üdv:
Bea
14/28

Kép
Kép
beuka
 
 


Na jó

Kép
Kép

Asssszem még vékonyabbra kellene vennem, mert ez ugyan akkora Kép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Én nagyon várom a képet, mi még nem döntöttük el milyen lesz, úgyhogy minél többet Kép
Örülök hogy felvidultál kicsit, be is tettelek gyorsan.
Azt is írjam be a táblába, hogy szűz vagy? Különbenl is, nem a babát szeretnékben lenne a helyed, tudod ahhoz előbb el kell veszíteni, hogy babád legyen KépKép

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Jééé, most nézem hogy ez a szemtelen tábla rárakta magát a máikra azért nem láttam Kép.

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Hajni köszi! Kép
Gyönyörű lett!!!Kép
Én teljesen hülye vagyok, de nagyon örülök neki!!
Most már csak zebrákat kérek bele! Mindenkinek!Kép

Beuka, ne szomorkodj!
Amúgy nem jó a csaptelep, amit a férjed vett? Most építkeztek vagy felújítotok? Kiváncsi vagyok a fürdőszobára!!
Tényleg mintha kezdene kialakulni egy nappali és egy esti műszak! Kép

Zafír

Kép
Kép
zafír
 
 


Az a lényeg, hogy mindig van itt valaki Kép

Nincs mit, de zebrát csak az kap aki kiérdemli KépKép
Miért vagy teljesen hülye?

Kép

Kép
vkhajni
 
 


Hajni
én is szeretnék bekerülni a táblicskuba.
Inci, 2003 november 07. , 0 , 28 nap és rendsteres, Budapest, 24 év

Köszi

Kép
Kép
incike
 
 


A ciklusnapod nulla? Az hogy lehet?

Kép

Kép
vkhajni
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?