Hello Rita!...és minden Istvános kollegina!
Ígértem egy beszámolót a szülésről, úgy tűnik nekem 2 hétre volt szükségem ahhoz, hogy magamhoz térjek, minden esetre most jutottam el abba a stádiumba, hogy nekiálljak.
Nos hát, január 19. helyett Zsófi gyerek 9-én határozta el magát (vicces, hogy egész terhességem alatt óva intettek a meleg vizes fürdőzéstől, mondván, hogy koraszülést okozhat, 8-a estig bírtam, amikor is úgy döntöttem, ha helyben megszülök, most már akkor is jár nekem egy fürdőzés....és lám-persze ez maximum pszichológia, emiatt nehogy ne fürödjön bárki is)
9-e pirkadatkor a menetrendszerinti pisilésnél "darabokat" láttam távozni a WC kagylóba, röviddel ezt pedig követte valami rózsaszínes. Egyből sejtettem, hogy ez az a nyákdugó dolog lehet, szóltam is a páromnak, hozzátéve, hogy ettől még mások napokig járkálnak az utcán én mégis úgy éreztem, hogy ebből ma szülés lesz. (már csak azért is, mert hosszas hezitálás után másnap mentünk volna aláírni a köldökvér lefagyasztására vonatkozó szerződést...). Továbbá furákat éreztem alhasi tájékon, de mindig menstruációs görcs féléket emlegettek, ami jó (vagy éppen rossz) esetben 9 hónapja volt utoljára, ki emlékszik már arra, görcsnek semmiképp sem lehetett mondani (maximum kellemetlen alhasi feszülésnek), legkevésbé pedig szabályos időközönkéntieknek (4-8-10 perc és hasonlók)
Rövidke értekezést követően Csűrös Erzsikével, a szülésznőnkkel úgy döntöttük, hogy laza tempóban azért bemegyünk és megvizsgáltatom magam, biztos, ami biztos, utána értesítem. A táska -ahogyan azt egy gyakorló anyukától elvárja az ember- 2 hete bekészítve, melynek eredményeképpen pont fogalmam nem volt arról, hogy mit tettem bele, lényeg, hogy egy kis sminkelés, a legszebb ruha kiválasztása, nomeg persze a láb körömlakk korrigálása (mégsem mehetek ugye kopott körmökkel és tökéletes smink nélkül szülni) után, kb. 10h-kor indulhattunk is.
A kórházba érve fél 11h körül kicsit ijesztő látvány volt a szülészet folyosóján kígyózó kismamák sora (köszönhetően a jó kis frontnak, kifogtam a legnagyobb tumultust), aminek eredményeképpen mindenki csak rohangált ide-oda, alig lehetett valakit elkapni, hogy észrevetessem magam. Amikor mégis sikerült egy nővérkét elcsípni, kértem, hogy vizsgáljanak már meg és amikor beszámoltam az élményeimről, egy mogorva és lekicsinylő "ezt hívják jósló fájásnak, ezzel még nem kell berohangálni" volt a válasz (hozzátenném, kb. ez volt az egyetlen rossz élményem, fogjuk rá, hogy belefér). A szívhang mérés után az ügyeletes doktor bácsi megvizsgált és közölte, hogy 4cm a méhszáj, öltözzek. Még egy kis ideig az volt kérdés, hogy a tömeg miatt jut-e vajon szabad szülőszoba, de hamarosan felszabadult egy és Erzsike is megérkezett. 12h körül beköltöztünk, és már indult is a Sting (ajánlom mindenkinek vajúdás idejére, megnyugtató). Én mindenképpen szerettem volna beöntést kapni, hogy ne kelljen izgulnom bizonyos -a szüléssel járó- mellékhatások miatt, de Erzsike bár rám bízta a döntést, inkább lebeszélt, mondván, hogy teljesen úgysem lehet kipucoltatni magam, a melegvíztől viszont tutti, hogy valami kisurran. Ehelyett burokrepesztést javasolt, de mire oda jutottunk volna, magától elfolyt a magzatvíz. Egy kis ideig még hármasban a legjobb barátnőmmel, röhögcsélve beszélgettünk, aztán egyszer csak -14h körül- "komolyabbra" fordultak a dolgok és egyre jobban, mélyebben kezdett fájni minden görcs. Ismét gyors egyeztetés Erzsikével az esetleges fájdalomcsillapítási lehetőségekről, végül egy injekció+kád combónál maradtunk. Őszintén szólva -így utólag- valószínűleg az injekció nélkül is meglettem volna, mert nem szeretek kába lenni, viszont a kád kifejezetten jól esett. Mit jól esett....konkrétan beleragadtam! A kád mellett pedig ott ült a férjem, akivel ugyan nem nagyon -lényegében egy szót sem- tudtam kommunikálni, de nagyon jó volt, hogy végig ott volt mellettem és csak azt nézte, mit szeretnék. Időközben Siklós doki is befutott, megkérdezte, hogy ki tudnék-e szállni amíg megvizsgál, majd látva határozott ellenkezésemet szó nélkül feltűrte az ingujját és megvizsgált a kádban. Bíztatásképpen közölte, hogy olyan szuperek vagyunk, hogy ebből 1 óra múlva baba lesz, de abban a pillanatban nekem az 1 óra nemhogy bíztatónak, de inkább az örökkévalóságnak tűnt, úgy éreztem, nem bírom tovább, (Tényleg, furcsa, hogy a legrosszabb az egészben az utolsó pár méhösszehúzódás volt és leginkább az, hogy nem tudtam, még mennyivel lesznek erősebbek a fájások, de a tűréshatárom küszöbén voltam. A tolófájások nekem kevésbé fájtak, mint az a pár utolsó, sokkal inkább felületi fájdalom volt, mintha szétszakadnék, de tudtam, hogy ennek mindjárt vége, ráadásul én irányítottam és már ez is megnyugtató volt. A fájdalom kapcsán egyébként nekem bejött a "várjuk a fájdalmat, ne próbáljuk legyőzni" teória, amikor elfelejtettem magam "megadni", mindig sokkal rosszabb volt) Az 1 óra "pikk-pakk elszaladt" és már indulhatott is az utolsó menet. Siklós doki és Erzsike megérdeklődték, hogy vajon hol szeretnék szülni (mármint szülőágyon, sima ágyon, széken, fejen állva, nyusziügetésben, stb.), de válaszolni már nem nagyon tudtam...négykézláb a kádban egy-kettő.....öt-hat...Zsófi gyerek pedig már ott pihent a hasamon, a naplemente pedig rózsaszínűre festette a szobát (állítólag, merthogy én kissé magamon kívül voltam, legközelebb akkor térem vissza, amikor a franciaágyon fekve ránk eresztették a zokogó rokonságot.) Az egész nagyon meghitt volt és a legjobb, hogy végig nagyon biztonságban és profi kezekben éreztem magam, tudtam, hogy az lesz, amit én szeretnék, nem kényszerítenek semmit rám. Nem utolsó sorban ráadásul a gátmetszést is sikerült megúszni...A gyermekágyas rész (6 ágyas rooming-in) főként az első éjszaka egy komolyabb kiképzőtábor jellegű volt és bár pihenni nem sokat, első gyerekes gyakorló anyukának tanulni annál többet lehetett. Később átmentem az alapítványi szobába, de azoknak, akik először szülnek, őszintén ajánlom a többágyasokat inkább.
Hát így esett velem, összességében tök jó volt.
Sok boldog szülést mindenkinek, hajrá!
Dzs.
Képek:
http://deneszsofi.uw.hu/