Új privát üzeneted érkezett!

Hát igen Hanzi, én is rögtön arra gondoltam, de talán megúszható. Vagy nem?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
Előszöris jobbulást a sógornődnek! Tényleg érdemes vigyázni. Azt nem tudom, hogy ha nincs semmi baj, akkor hízhat-e ennyit az ember. Szerintem nem, s már erre is figyelni kell, ez már jel lehet. Én sem értem, ha valaki direkte felajánlja, hogy segít, akkor miért nem lehet elfogadni, főleg ilyen esetben. De ő tudja és ha tetszik, ha nem, nem lehet beleszólni, ezt el kell fogadni. Pesze én is felhúznám magam, főleg, mert én is aggódnék.
Az jó, ha a gyógyszer segített.

Remélem Miksa jól van, de talán legközelebb jobban meggondolja azt az ugrálást.

Köszönöm a cikket, áttanulmányoztam. Ezt még nem olvastam, de én is hallottam már, hogyha valakinek faros az első akkor nagy a valószínűsége, hogy a második is az lesz. Eddig bejön, úgy néz ki.

Hiszti: Mi már régóta benne vagyunk, Vikó ezt is korán kezdte... és gyanítom sokáig kűzdünk majd vele. Nálunk is megy a sikítás ezerrel, ha nem az van, amit ő akar. Sajnos a figyelemelterelés sokáig működött, de kezd rájönni, hogy ez csel. Tegnap könyvesboltban jártunk és egy néninek a kezében meglátott egy könyvet és mutatni kezdte és a néni úgy megörült neki, hogy rögtön legugolt hozzá és megmutatta neki a könyvet. Itt rontotta el... Vikó megszerezte és már vissza se lehetett tőle venni. A kérem szépenre odaadta, de kérte is azonnal vissza és, ha nem kapta meg olyan üvöltést rendezett, hogy csak na. Végül a néni úgy döntött, hogy tul.kép neki ez a könyv nem is kell. Ez még szuperebb volt, mert egy méregdrága könyv volt és bármilyen ügyesen lapoz is, azért sérülhet, meg a földre is le-lerakta, én meg nemigazán szerettem volna megvenni. Namost ilyenkor szokott segíteni, ha elvesszük és arrébtesszük őkelmét, vagy adunk neki másik könyvet. Hát egyik se jött be. És még a földhöz is verte magát. Nem hazudok, de vagy fél órát torkaszakadtából üvöltött. Húzta, feszítette magát. Csak inni állt le, aztán folytatta tovább. De most már mindennel így vagyunk és nem látom, hogy javulna a dolog, inkább egyre erőszakosabb. Úgy vagyunk vele, hogy valószínűleg ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amit majd kinő, csak mikor... Ja, és most már azért is megy a földhözcsapás, ha más irányba akarjuk terelgetni, mint amerre ő kigondolta. Eddig ez nem volt probléma.

De nálunk is vannak újdonságok. Vikó pohárból akar inni, magától. Állandóan mutatja a poharunkat és iszik is belőle. Persze nem mindig sikerül, olyankor kicsurog az asztalra, a padlóra a víz. És hogy ne lépkedjünk bele azonnal fel szoktam törölni. Vikó meg megjegyezte, hogy így kell, így akármikor iszik azonnal elkezdi törölni az asztalt és a padlót is még akkor is, ha nem folyt ki. Annyira aranyos tud lenni.

Tegnapelőtt, meg labdázott a szomszéd gyerekekkel. A legnagyobb jövőre már iskolás lesz. De hozzá vannak szokva a kisgyerekekhez lévén 4-en vannak fiúk, testvérek. Mondták is, hogy időnként kölcsönkérik Vikót, mert mindegyik Vikinek vitte a labdát és neki akarta adni, különben meg megy a veszekedés kié legyen. Fociztak, és időnként Viki lett a kapufa, és kétszer véletlenül el is lökték, de Vikót egy csöppet sem zavarta. Meg azért vigyáztak is rá, de balesetek azért előfordulnak. Mivel Vikó meg ment mindig tovább a labdáért, nem aggódtunk különösebben. Aztán a hidegtől kicsit folyni kezdett az orra és az egyik kisfiú kért az apukájától papírzsepit és odaadta Vikinek. Ő meg megtörölte az orrát... Hát kerekedett a szemünk gondolhatjátok. Szóval lesz itt játék nyáron.

Hanzi:
Apukáddal mi a helyzet?
A nevet tényleg elárulhatnád, Sziromnak igaza van, akkor tudnánk kit nézzünk.

Krisztocs:
A képeket azért próbáld feltenni mégegyszer, hátha csak véletlen volt, hogy nem mentek fel. Kiváncsi vagyok én is.

Máté vízbenalvása nem semmi. Biztos kellemesen meleg volt és a hullámzás is elringatta. Lehet, hogy itthon is kellene néha ilyesmi? Vikó sokkal prózaibb körülmények között aludt el ma. Porszívóztam és valahogy nem nagyon volt ma jóban a szerkezettel, és beleültettem a babakocsiba. Egyszer csak látom, hogy meredten néz maga elé és időnként hatalmasat pislant. Következő percben meg már alszik is. Ilyet őkelme még soha nem csinált. A porszívózást élből utálta, nemhogy elaludjon közben. Hát Vikónak csak ilyen alvás jutott...

Boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk!
Marycus család
marycus
 
 


Sziasztok!

HIszti nálunk is nyerő már egy ideje, a figyelemelterelés megy, de mint Marycuséknál, nem mindig sikeres.

Toxémia: hát kordában kell tartani, de véleményem szerint nem fogja a terhesség végéig húzni... főleg, hogy fehérje volt a vizeletben. Ha kontrollon is lesz, akkor nagyon fogják ellenőrizni, mert bekómálhat a sógornőd. Én ismerek olyan lányt, aki így járt, rögtön kikapták a babát 35 hetesen asszem. Persze aztán minden rendben lett, pedig ő még hízni sem hízott sokat, csak a vérnyomás, aztán a fehérje.... De a dokinál jó kezekben van Kép

A srác neve Tom Wlaschiha, ő lesz a főszereplő Kép Pelenkázni azt nem fog tudni, arra emlékszem Kép

Apuval voltam reumát, mert ORFIban karácsonyi szünet volt, így nem működött még a röntgen sem, csak ügyeletes orvos volt. Az SZTK-ban a reumáról átküldék a sebészetre, hogy érszűkület, de nem, aztán idegre. Ott kapott CT-re beutalót 6-ára. Vszleg vagy ideggyulladás, vagy porckorong lesz Kép Egyik sem túl jó...

Krisz,
Találkoztam apuddal a piacon Kép

Marycus,
Nálunk is játszik pohárból ivás, meg már önállóan akar kanállal enni a fiatalúr, de még nem nagyon hagyom (galád anya, mert nem akar utána ezerszer takizni, meg mosni Kép). Játékot a nagyokkal Marcus is szereti, főleg az unokabátyusokkal szokott nagyokat játszani Kép

No, megyek főzni.

Boldog új évet kívánunk mi is!

Hanzika+Co.

Kép
hanzika
 
 

 
 

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Kép

Zúgok vissza a konyhába, mert mégiscsak megsütöm a bejglit, amit karácsonykor nem kellett, és tök jó vele pepecselniKép
Most ettük meg a pizzámat, hát az olyan jó lett csajok, hogy elámultam. Szoktam én máskor is sütni, mondta is az ember, hogy fincsi, de a fene gondolta volna, hogy ennyireKép Én csak szénhidrátnapon ehetek, és csak paradicsomszósszal meg egy kis karikára vágott paradicsommal, hagymával. De ezen most volt mindenKép

szirom és a család

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Itthon vagyunk, délután jöttünk, szilveszterezni nem megyünk, férjem karácsony óta tüszős mandulás, injekció kúrán van, hétfőn megy kivizsgálásra a Szabolcs utcába. Amúgy megvagyunkKép

Beigli egész finom lett, d erondaKépKépKép így fénykép nem készült róla. Túróst és mákos-almást csináltam.

Toxémia: lehet vele húzni valameddig, d enagyon figyelni kell ha magas vérnyomás, hízás, fehérje a vizeletben együtt van be szokták fektetni, és ha nem bírják kordában tartani akkor császár, mert Helpp vagy milyen szindrómába csaphat át, életveszélyes állapotba kerülhet az anya, de ezt a doki jól tudja és bizti nála még nem erről vans zó. Sajnos a szomszédunk lánya így járt, 30. héten vették ki a kisfiút, az anyuka 2 hétig lebegett élet halál között, d evégül rendbe jöttek mindketten.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Barátnőm is toxémiás volt kb a terhessége felétől, és 41. héten született meg a lánya, úgyhogy sztem ez is -mint sok minden- orvosfüggő.

Tegnap dokibácsinál megnéztem megint a babákat, Miksát egyből kiszúrom mindig Kép

Szerencsére nálunk nincs hiszti -még- viszont menés sincs, lusta a krapek...

Manó,
Jobbulást párodnak...tegnap az én légcsövem is úgy fájt már, hogy azt hittem kiműtöm magamnak Kép Kép

Hanzi,
Papám élettársának most volt ideggyulladása Kép Kegyetlen fájdalmai voltak, és még most se nagyon megy a séta Kép Szóval jobbulást!! Apum nem mesélte, hogy taliztatok, pedig ma voltunk náluk...kissé szenilis Kép

Mi is itthon bulizunk négyesben, holnap jönnek barátnőmék, akkor utóbulizunk, az tuti Kép Már most megcsináltam a kaszinótojit meg salikat, csak husit kell majd sütni.

Mindenkinek nagyon boldog, békés, egészségben gazdag új évet kívánunk!!!! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!!!
Én most vagyok 14hetes babaváros a harmadikat várom és az Újpesti sz.Ott.fogok szülni,Kovács Attilánál ,ismeri valaki ??????
Ha tudtok segitsetek.KÖSZI
Rita

rita77
 
 


Sziasztok!

No, vége az ünnepeknek, az ember ma már dolgozikKép Újra belecsapok a diétába, mert rossz irányba haladtam az elmúlt héten(Kép), és kicsit meg is rémültem.

Szilveszterkor semmi különös nem volt, az ember lement délután a Vasmacskába vidámkodni, de mi nem tudtunk, mert Miksa sokáig aludt. Este volt jó kaja, iszogattunk is egy kicsit, miután lefektettem a srácot, éjfél után pedig átjöttek a szomszédok koccintani. Hát ez elég öregesen hangzik, no de majd jövőreKép

Kriszta! Néha nem olyan rossz az, hogy Máté kicsit lusta, nem?Kép Miksa meg nem ül le egy percre se. És Máté hogyan közlekedik, hogyan telnek a napjai, olyan keveset írtál mostanában a srácaidról?

Manó! Örülök, hogy jó lett a bejgli, de ez nem az én receptem volt, ugye? Mákos-almást én nem is tudokKép

Hanzika! Apukádnak még mindig jobbulást! Téynleg, festegettél már?
Miksa is akar önállóan enni, de egy-két kanál után már keni, én sem nagyon hagyom, csak az evés végén egy kicsikét. A doktort kérdeztem, szerinte olyan másfél éves korig okés így, akkor meg már ügyesebbek is lesznek.

Marycus! KönyvesboltKépKép Hiszti még mindig játszik, bár hangyányit szelídült. Pillanatnyilag ez nem látszik, mert zokon vette, hogy írok, és bár eddig olvasgatta a könyvét, most azonnal engem akar és ordítozik meg mászik rám. Oda is vágott néhány dolgot, a fene egye meg, muszáj is mennem.

Rita! Én nem ismerem Kovács Attilát, de a szülőotthonról szívesen válaszolok a kérdéseidre. Ha archívot visszaolvasol, abban is sok érdekeset találsz, de ha nincs erre időd, akkor kérdezz!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Nálunk is beköszöntöttek a "szürke" hétköznapok. Zoli is dolgozik... Ráadásul úgy néz ki a porszívó beadta az unalmast...

Vikó is próbálkozna egyedül evéssel, de én sem hagyom, mert nálunk is csak a csuszpájz lesz belőle. Most a legújabb, hogyha nem kell neki, akkor köpi kifelé a kajcsit, meg ha inni akar és még van a szájában kajcsi akkor is kiköpi. Ez most új, de igyekszünk rávezetni, hogy ez nem a jó megoldás. Egyenlőre nem érti kristálytisztán, mi a baj ezzel a módszerrel...

Mi is jól kibuliztuk magunkat szilveszterkor. Mindketten elaludtunk a remek TV műsoron, a hugi úgy éjfél előtt 1 órával kopogtatott és akkor keltünk fel... Azért vettünk papírkalapot, meg ördögnyelvet és trombitát is, hogy Vikónak megmutassuk. A kalapot állandóan lekapkodta, mint a sapit szokta, a trombitát azt próbálta fújni, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy hangot is kicsikarjon belőle, de lelkes volt nagyon.

Szirom:
A hiszti ereje mindig változik. Ha fáradtabb, akkor sokkal többet és jobban hisztizik. Ha már nagyon hisztis, akkor általában minden nyüglődés nélkül le lehet tenni aludni.

Sógornőd jól van?

Kriszta:
Egyetértek Szirommal, azért az nem rossz, ha lusta is egy gyerkőc. Vikó sem áll meg egy percre sem, de szerencsére nem rombolós és nem rosszindulatú és egyáltalán nem rossz, persze rosszalkodik, de alapjában inkább csak mozgékony, megy és tesz-vesz állandóan.

Nagyon sok baba született a dokinál mostanság, nem? Mikor oda kezdtünk járni, még csak 1 tabló volt betelve és egy második mondjuk úgy a negyedéig. Most meg már a 3-at töltik.

Manó:
Jól sikerült az utazás?

Hanzika:
Apukádnak jobbulást!
Marcussal sem lett könnyebb ezek szerint. De ép azon gondolkodtam tegnap, hogy egyszercsak és szerintem nagyon hirtelen önállóak lesznek sokmindenben és elképzeltem milyen is lesz majd. Hát nagyon kiváncsi lettem, bár nem sürgetem.

Rita:
Sajnos én sem tudok semmit Kovács Attiláról, így nem tudok segíteni. Én júniusra várom a 2. apróságot és remélem, hogy most végre összejön, hogy itt Újpesten szülessen meg.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

AlszikKép

Marycus! Szilveszterkor beszélt a sógornőmékkel a párom, akkor minden rendben volt. Nem akarom zaklatni azért. Gondolom, ha történne valami, arról tudnánk. De ha így kordában lehetne tartani a vérnyomását egy darabig legalább, az nagyon jó lenne. Aztán ki tudja, lehet, hogy ő is a 41. héten szül majdKép
Már olyan régen akartam írni neked, hogy én se akkor üvegmatricázok ám, amikor Miksa ébren vanKép Egyszer írtad, hogy Vikó mellett nem lehetne.

Ja, és még a szilveszterhez fűzném hozzá, hogy amikor reggel leírtam, hogy majd jövőre bulizunk, akkor rá is jöttem, hogy én akkor inkább babás szeretnék lenni, úgyhogy a fene tudjaKép Erről még meg kell győznöm az embert is. És tök jó lenne, ha Miksabuckó se csinálna ezzel a hisztivel akkora perpatvart, nehogy az embernek elmenjen a kedveKép

Még akartam kérdezni csajok, hogy milyen az, amikor elfogy az ember teje? Miksa már csak ebéd után és este szopizik, és tegnap este kifejezetten fájdalmas volt a szopi, olyan volt, mint ha vákumoztak volna. Valahogy olyan érzésem volt, hogy ebben már nem nagyon van tej. Mondjuk ha megnyomtam picit, akkor jött, de az ugye semmit se jelent. Miksa azért szívta, aztán szerencsére belealudt, mert már pont gondolkodtam rajta, hogy elveszem tőle. Csak hát azt meg nem nagyon akartam. Ma nem éreztem ilyet. Szerintetek?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Hát boldog új évet ismét mindenkinek Kép Nálunk csak holnap kezdődnek a szürke napok, bár lesz ünneplés bőven. Két hét múlva 18 éves lesz hugim, aztán anyum névnapja, Regi meg Robi szülije stb.

Igen, kifejezetten élvezem egyébként, hogy kissé lusti, na meg hogy Regi azért nagyon lefoglalja, tényleg jó dolgom van ilyen szempontból.
Meg hát jó, hogy Regi már totál önálló, tulképp csak elé kell tenni a kaját, mert eszik, iszik, öltözik, elrámolja a játékokat, amiket szétpakolnak, fürdik (sőt, öcssét is ő fürdeti már), fogatmos, szóval tényleg nincs vele gond. Na, ezt az időszakot várom már Máténál is Kép

Itt a nagy télben már tegnap elkezdtük tervezni a jövő nyarat Kép Mivel Kolpingba nem megyünk, helyette kölkökkel valszeg Horvátország lesz, na meg 5 év után szeretnénk már kettesben is elhúzni valahova barátokkal Kép Már fel is készítettem anyut, bár lehet, hogy szét lesz osztva a két gyerek a nagyszülőknél Kép
EGyébként vmi repcsis útra akartunk a kölkökkel is menni, de Regi kijelentette, hogy ő nem ül fel rá, autóval menjünk Kép

Hogy telik Máté egy napja? Hát kb 8-kor kel, akkor tápi (ma reggel tejet kapott, mert elfogyott a tápi), aztán kb fél 10-kor visszaalszik úgy délig, akkor ebéd, aztán kb 2 körül megint alvás, és hát ha megyünk oviba, akkor fél 4-kor ébresztem, amúgy alszik akár 4-ig is. 7-kor fürcsi, aztán tente. A köztes időkben megy ugye játék meg pakolás ezerrel, főleg Regi játékaival. Mostani kedvenc szavai a hapci meg az ágy Kép
Ja, meg szeret a számban turizni, biztos fogdoki lesz Kép
Persze ő is szeretne egyedül enni, de kizárt hogy hagyjam Kép
Ha vmit elveszünk tőle ő is be tud gőzölni, de alapjában véve nem egy hisztis típus, persze az igazi hiszti-dackorszak még bőven hátravan, úgyhogy nem nyugodtam még meg. Bár talán könnyebb lesz, hogy tudom mi vár rám. Reginél azért kissé durván érintett, nem gondoltam, hogy milyen kemény tud lenni az az időszak Kép

Szirom,
Hát hogy elfogy a tej...az nemtom milyen igazából, mert mindkét skacom önszántából mondott le róla, még bőven lett volna...egyre kevesebbet kérték, ezáltal egyre kevesebb lett, és tulképp elfogyasztották Kép

Rita,
Nekem rémlik a neve, ő nem az egyik osztályvezető? Elég fiatal és fekete hajú, nem?

Na, bepróbálom a képeket....

Kép
Kép
Kép
Kép

Na, elküldöm, hogy mennek-e egyáltalán, aztán még töltök Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Kép
Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Barátnőmmel a vízben Kép


Nagyon komoly Kép
Kép

Kép

Elég lesz ennyi? Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


na feladom, megint lehagyott egy rakást Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat!Nagyon aranyosak vaygytok!!
Marycus!Te kinnél fogsz szülni?
Rita

rita77
 
 


Szirom!

A beigli vegyes recept volt. A tészta nagyjából a te recepted volt, csak kiscit fegyorsítva (gondolom épp a lényegét vesztette így el, d enem volt időm annyit pihenettni, tekintettl rá hogy 23-án kb 2-kor kezdtem el, addigar lettem kész a töltött káposztával) de a tölteléket azt mást tettem bele, merta diót nálunk nem szertik, ezért lett túrós, a másot meg nem akartam főzőcskélni, és azt olvastam hogy ha ráreszelünk egy almát akkor nem kell felfőzni. így csak rászórtam a porcukros mákot rá az almát és mehettet a sütőbe.Fincsi volt.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

BUÉK Mindenkinek!!!

Szirom,
én kb. dec. 20-21.-e óta nem szoptatok. Nekem is tulajdonképpen egyre kevesebbet szopott Tomi. Az utolsó szoptató napon kb. 1 percet nyammogott.
Én akkor kezdtem gyanakodni hogy már kevés, amikor szopi után, tízórai előtt rendszeresen bevágott 2,5 dl folyadékot. Ja és nekem is volt olyan már a végefelé, hogy amikor el kezdett szopni, akkor egy kicsit fájt (ilyen volt a szoptatás elején is), de csak az elején.

Beigli.
Én anyukám beiglijét annyira szeretem, hogy ennek sütését mindig meghagyom neki. Én inkább más karácsonyi sütiket szoktam csinálni. Pl. finn diós koszorút.

Tomiról:
Ma voltunk oltáson az agyhártygyull.ra. Le is mérettem a fiút, 10,1 Kg. Egy kilót hízott egy hónap alatt. De rá is fért!! Sokkal izmosabb lett (főleg a lába), mióta állandóan mászkál. Még szaladni is tud úgy, hogy a kezét fogjuk. Kanállal már ő is próbálkozik. S nagyon szeret labdázni!
S akaratos!!! Azt azért nem mondanám, hogy mindig.
Hiszti is volt már, de ez sem mindennapi. Én a Vikó féle könyvesbolti hisztitől rettegek!!
Tomi szerencsére még le tud ülni játszani. De volt már olyan is, hogy az kellett, hogy ott üljön mellettem a konyhában és ott szöszmötölt, amíg én főztem.
A baby taxin, csak mi szoktuk tologatni. Ha odateszem, akkor tolja ő is, s akkor nagyon élvezi, de magától nem kezdeményezi.
A kedvenc, hogy állandóan megyünk, vagy éppen próbálkozik a felmászással. Ágyra, fotelra, dohányzóasztalra stb.

Mi is itthon voltunk szilveszterkor, de ötösben, a sógoromékkal. Tomi aludt, mi meg játszottunk. 3-kor feküdtünk le, Tomi pedig negyed 8-kor keltet. (ha nincsnek itt, éjfélkor már tuti alszunk!).

S még egy. Nem említettem múltkor, hogy dec. 20.-án megszületett a barátaink kislánya, Tomi leendő játszótársa. Tegnap voltunk náluk. Hát nagyon pici!!! (legalábbis annak a tűnik, pedig születési adatai:56cm, 3,2kg.) Hihetetlen, hogy Tomi is ilyen volt!

Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Ildi, már éppen eszemben voltál, hogy hol lehettek!Kép És ezek milyen jó hírek, nem semmi! És Tomi már több mint 10 kiló, simán utolérte Miksát. Mondjuk mi most csak a fürdőszobai mérlegen mértük, 10,3, de nem tudom, ilyen pöttömöt is pontosan mér-e. Az van ráírva, hogy 10 kg-tól használhatóKép

Bébitaxin egyelőre Miksa is csak tologattatja magát és brümmög hozzá, hogy brmm-brmm, mint amikor az autóját tologatjaKép És labdázni ő is szeret, de szerintem inkább kézzel. Én ennek örülök, de az ember focibolond, úgyhogy ő mindig rúgja neki. A gyerek meg fogja és fölveszi és odaviszi nekiKép

Kriszta! Szerintem Regi nagyon sokat változott! Nekem más az arca most, mint régebben. De most is gyönyörű, csakúgy, mint Máté! Mondtam már, hogy valszeg Máté lesz a párom öccséék kissráca?Kép
És nagyon biztató, amit Regiről írsz! Tök jó fej, ügyes kiscsaj, pedig még milyen pöttöm ő is! Csak Máté mellett tűnik nagynak, nem?
Nyaralás: miért nem mentek idén Kolpingba? Nekem úgy jött le, hogy nagyon szeretitek! De ha már Horvátországnál tartunk, mi Rab szigetre szoktunk menni, az embernek az a kedvenc helye. Ami engem illet, én Kréta-párti vagyokKép Végülis mindkét helyen voltunk már együtt is, és korábban is, amikor még nem ismertük egymástKép Szerintem idén már mi is megyünk valahová tengerre, tavaly még nem akartunk.

Manó! Hát igen, a kelesztés a lelkeKép De vigasztaljon, idén nekem is megrepedt. Viszont fincsi lettKép

Rita! Kérdezz ám nyugodtanKép

Miksa macskalesenKép

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hú, még valami: Graco Mirage kocsit hirdetnek baromira akciósan Megatoysék, csak nem tudom, hogy az újszülött kortól használható-e? Azt találtam róla a neten, hogy 7 kiló, az elég jó, nem? Van valakinek ilyen?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

Nekem nem csak megrepedt, hanem a második adag oda is égett kissé, ugyanis annyira időszűkében voltam, hogy az első adag után otthagytam amnyukámra és lerohantama kutyával az állatorvoshoz, mert a szokásos havi bűzmirigykinyomásást meg kellett ejteni, de anyukám későn vette kiKép Szóval kicsit fekete lett, de azért elfogyott. Kép

Jövőre megpróbálom keleszteni rendesen, d emost nagyon húzós volt az utolsó pár napunk,semmire sem volt időnk. Viszont a töltött káposztám nagyon jól sikerültKép

csináltam egy csomó fényképet, pl Emam szobájáról is nektek, de nincs időm otthonról netezni, így mindíg lemaradKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Rita:
Én Dr. Hammersberg Elemérnél szeretnék szülni. Vikót is nála szültem volna, de ő egy hónappal előbb akart kibújni és inkább átküldtek a Szabolcs utcába. Remélem Pocaklakó kibírja, hogy legalább +2 hetet bent maradjon, a doki is azt mondta, hogy ennyivel kellene tovább húznia csak.

Szirom:
Szopi ügyben inkább nem mondanék semmit, mert mi csak úgy abbahagytuk minden átmenet nélkül, meg Vikó se volt az a szopibajnok...

Nagyon aranyosan leskelődik Miksa. És a macsek mit szólt hozzá, hogy mint egy egeret cserkészik be? Vikó elől menekülnek a macsekjaink... Mondjuk a 3-ból kettő amúgy sincs oda a simogatásért, a 3-ik nagyon szeret bújni, de Vikó kemény dió. Kicsit megtépázza őket, hiába mondjuk, hogy finoman. Az elején megy, de aztán valahogy felbátorodik és meghúzza fülüket, bajszukat, szőrüket.

Manó:
Várjuk a képeket!!!

Kriszta:
Tényleg nagyon aranyos Regi és szerintem is változott. Egész nagylány már és ügyes is. Ilyenkor már biztosan nagyon jó vele, mert egy csomó dologba már egészen be lehet vonni. Pl.: én is nagyon várom már, hogy bringázni meg korizni menjünk.

Nyaralás nálunk a nyáron szerintem még annyira se játszik mint tavaly. Itt lesz a kistesó és ő még nagyon pici lesz mindenhez és azt az óvatosságot részemről ugyanúgy meg szeretném neki is adni, mint amit Vikó kapott, csak ez az időszak most nyárra esik. De várjuk már mindketten...

Ildi:
Nagyot fejlődött Tomi és gratulálok hozzá.
Én Vikót kb. 2 hónapos kora óta mindenhová hurcolom magammal, minthogy soha nem maradt meg egyedül. De hintaszékben is csak fél órányit, ennyi volt a teregetésre, főzésre, mosogatásra egyebekre. Amióta meg megy azóta nem kell hurcizni jön ő magától. Rendszeresen együtt főzizünk, amit nem visel túl jól, mert utálja, hogy nem vele foglalkozom. Mondjuk ő is elvan amúgy a konyhában, kipakolja a szekrényeket, cafatokra tépi az újságokat, időnként fel-le kapcsolgatja a főző lapjait, aminek külön örülök, főleg, ha ép lekapcsoltam, s mire visszanézek maximumon megy a lap rajta a kajcsival... Mondjuk azért kezdi tiszteletben tartani, hogy mely szekrények kipakolhatóak és olyan is volt már, hogy rendet rakott maga után. A legjobban azt szereti, ha kap pl.: egy répát. Azzal jó sokáig csönben elvan, igaz, utánna a lakás csupa répamorzsa...

Ja, a teregetés meg kész rémálom. Egyet felrakok ő minimum kettőt leszed. Egy-két pólóval felmossa a padlót, megkóstolja a frissen mosott ruhákat. Úgyhogy igyekszem most már úgy időzíteni, hogy vagy aludjon vagy itthon legyen Zoli és lefoglalja, ez máskép nem megy.

A felmosás is érdekes művelet őkelmével. Először nem tudtam mit cipeljek inkább a vödröt vagy Vikót felmosás közben. De Vikó volt a nyerő, mert a vödrörbe belecsimpaszkodott és majdnem kiborult az egész... De lassan félidősen ez se az a művelet, amit szivesen csinálok, így ez is marad most már mindig Vikómentes időszakra. Sajna Vikó a napi másfél óránál többet nem hajlandó aludni, s úgy néz ki ezt is szeretné elhagyni... Úgy irigylem, hogy van akinek olyan jó alvó manója van...

A hisztihez meg hozzászokni nem lehet és nem is szeretnénk. Megpróbálunk tudomást sem venni róla és ez itthon egész jól beválik, elég rövid ideig cirkuszol, mert nincs közönség. Viszont ezt nem tudja az ember maradéktalanul alkalmazni, mikor közösségben van, és ez a nagyobb probléma. Amúgy nem olyan gáz, az emberek többsége nem azt mondja, hogy úristen micsoda hiszti, hanem inkább azt mondják biztosan fáradt... Azért ennek ellenére nem felemelő érzés, de védőnéni szerint ezen túl kell esni. Persze én meg vagyok róla győződve, hogy vannak olyan gyerkőcök akikkel meg lehet úszni, de azt figyelembe kell venni, hogy ebben a korban mindent kincsként értelmeznek amit megkaparintanak. Nálunk főleg azzal van baj, ha valamit megkap és utánna akarjuk elvenni, és valljuk meg van ráció a gondolatmenetében. Amit ő stikában szerez és még tudja is, hogy nem szabad, az elvehető tőle kisebb nyavalygás árán is. A könyvesboltban pedig a néni sajnos odaadta neki a könyvet...

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, mert már megint ébredezik picúr.

Szirom,
Csak azt tudom mondani, amit beszéltünk telcsin. JÓ ár, én megvenném. Javaslom, hogy mérjétek le a belső méretét, meg a hordozó méretét, mert lehet, hogy mégis belepasszol. A mi hordozónk szélesebb volt, mint a babakocsi, így nem ment. De szerintem a hordozós üzemmód akkor hasznos, ha kocsival mennek vhová és babakocsi is kell, a pici meg alszik. EGyébként sétára én nem vinném, bár az igaz, hogy ha van hol tartani a kocsit lent a lépcsőházban, akkor csak a hordozót kellene cipelni, nem az egész kocsit....

Jó ez a macskaleses kép, Marcus már üldözi is a macskát, még az asztal alatt is, meg az ágyra felmászik érte Kép

Marycus,
Hiszti nálunk is hasonló elven működik. De - mások és Kriszti tapasztalatai alapján - ez csak a kezdet, lesz ez még rosszabb is, ahogy "öregszik" a gyerkőc és az éntudata.... ez nem túl jó hír, szerintem.

Teregetésnél - ha bent történik - nálunk is sec perc alatt lekerülnek a ruhák, így csak végszükségben használom, inkább a fürdőben teregetek a fregolira. Porszívózni lehet Marcussal, felmosást meg akkor csinálom, amikor Ádám is itthon van és vigyáz rá, vagy mikor alszik.

Véleményem szerint, azért annyira óvatos, mint Vikónál nem tudsz majd lenni, meg szerintem tapasztalt anyukaként nem is leszel Kép Hisz egyrészt ott lesz melletted egy majdnem két éves gyerkőc, akinek igényei lesznek (séta, játszás stb), meg aztán biztos van egy-két dolog, amire visszagondolva te is azt mondod, hogy "túlzás" volt. Tudod, mint a mondás a cumival: az elsőnél sterilizálod mindig, a másodiknál lemosod, a harmadiknál meg lenyalodKép

Rita,
Sajnos én nem tudok segíteni, mert "mostohagyerek" vagyok a topikon, hisz nem Újpesten szültem.

És amiket mostanság Marcus csinál:
Midnenhová be-felmászik, állandóan. Már kimászott a kiságyból is! Egy popsitörlős dobozt használt dobbantónak és az ágya mellett lévő szennyestartóra mászott, ott aludt a cica. Ma meg a hálós járókából mászott ki - szerencsére rám Kép Menne és olvasna állandóan. Ivás pohárból nálunk is bejátszik. Szépen megmutatja fényképen, hogy ki hol van, még az unokabátyáit is. És igazi tornádó - minden nap úgy néz ki a lakás, mintha egy igazi tornádó legyalulná... állandóan pakolni kell utána és hát ugye nálunk nincs külön szobája.

Most csak ennyi.

Puszi

H.

Ui: Jan 11-étől úgy néz ki, újra munkába állok - szabiilag KépKépKép Most már nem várom....

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Hanzika! Bocsi, hogy nem hívtalak, de délutánra egyszerűen megkergült Miksabuckó, kicsit ki is készültem. Mostanra javulóban van a helyzet, de még mindig nem tökéletes.

Szóval többek között az történt, hogy elkezdte kiköpni a kaját. De nem úgy, mint akinek nem ízlik, hanem ahogy beletettem a kanállal, ugyanazzal a szép lassú mozdulattal egyszerűen kifordította az egész falatot a szájából. Ez ment ebédnél, majd egy óra alvás után felébredt és magánkívül sírt. Gondoltam, akár éhes is lehet, majd én szopival visszaaltatom, de nem kellett, feszítette magát ívben. Ágyba visszatenni sem ment, sikítva sírt. Végül lehoztam, próbáltuk etetni, ugyanaz a kiköpés jött elő. A kekszet elfogadta. (Ja, székbe ülni nem akar, néha ketten tesszük bele. Én viszont ahhoz ragaszkodom, hogy kajával a kézben nem mászkálunk. Legfeljebb keksszel, de azzal se nagyon.) A kekszet viszont olyan furcsán élére fordítva ette, a nyála is csorgott, úgyhogy kieszeltük, hogy a foga fáj. Kapott Nurofent és tényleg jobban is lett, meg nyugisabb is, de aludni már nem sikerült. Vacsoránál is kiköpte az első két falatot, meg a közepefelé is egyet, de végülis meg tudtam etetni. Fürdésnél továbbra is megy a műsor, utána pedig már törölni sem hagyja magát, pelenkázni pedig ketten kell. Kicsit kivagyokKépKép Szerintetek mi ez a kaja kiköpése?
Az evés egyébként sem egyszerű nálunk, mert a kezemből kiütést felváltott egy ideje az, hogy kap a kezébe valamit, és akkor nem célozza meg a kanalat. Namost ez odáig fajult, hogy mutogat, hogy mit kér. Ha nem elég érdekes, amit a kezébe kap, akkor ki sem nyitja a száját. Ez egy darabig jó módszernek tűnt, amíg megfelelt neki a kézbe kapott tárgy, de most már asszem szivat, van, hogy lepakolom neki az asztalt, és még mindig nyújtózkodik valamiért. Ja, és ilyenkor azt hajtogatja, hogy kokóKép Mondjuk a kajakiütésnél ez is százszor jobb.

Teregetés: mi is ketten szoktunk, ő kiszedi a mosógépből az egészetKép Arra kell nagyon vigyázni, hogy mit tesz bele, mert simán bedobja persze a fekete zoknit a fehér cuccok után. Meg persze akarja az öblítőt meg a mosóport és azt nem szabad neki.
Konyha: csak egy darabig van el, ez 1-2 perc. Inkább belekapaszkodik a lábamban, ívbe feszíti magát, néz fel és nyüszít és attól félek, hogy hanyattesik. Vagy beveri a fejét a konyhaszekrénybe vagy a kőbe (nálunk a falon is van). Pakol is ezerrel, most csináltam neki egy saját fiókot mindenféle veszélytelen izékkel, kíváncsi vagyok, meddig érdekli majd. Azt tervezem, hogy majd mindig újítom a tartalmátKép

Hiszti: tudom, hogy a legjobb nem tudomásul venni, de az előbb leírt helyzetben is muszáj előbb-utóbb fölvennem, mert veszélyes helyeztbe keveri magát. Amikor pedig a pelenkázásról van szó, akkor is muszáj ragaszkodnom hozzá, mert mégse maradhat gatya nélkül. És mielőbb rá kell adni, mert elég gyorsan le szokott pisilni valamit. Ilyenkor nincs mese, birkóznom kell vele, és ettől egyre rosszabb a helyzet, és ezt nagyon rühellem. Amikor már nagyon nem megy, bevallom, hogy már kiabálni szoktam, és akkor még szégyellhetem is magam.

Macska: Hanzika, ugye nem gondoltad, hogy ebből a startpozícióból Miksa nem rohamozza meg a Bélát?Kép Megy utána mindenhová, a macska pedig szalad előle, de mindig csak annyit, hogy utolérje. Aztán egy idő után megunja, és sajnos már karmolás is volt, mert a macska csak egy darabig hagyja, hogy húzzák a farkát.

Manó! Vidd be a fotókat a munkahelyedre, és tedd fel őket, jó?Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Hanzika:
Nagyon hamar eljött ez a munkábaállás, nem? Marcusra míg nincs bölcsi végülis anyukád vigyáz?
Azért nem irigyellek, ép valamelyik nap mondtam Zolinak, hogy milyen máskép gondolkodom már dolgokról, mióta Vikó velünk van. Mikor még csak tervezgettük, akkor teljesen úgy gondoltam, hogy max fél-egy évig maradok itthon, aztán megyek dolgozni vissza, mert nem bírom majd itthon. Most meg... függetlenül kistesótól nagyon bánnám, ha nem lehetnék vele. Persze van, hogy felidegel és akkor közlöm vele, hogy holnaptól bölcsis lesz, de nem telik bele két perc és már iszonyúan bánnám, ha így lenne. Furcsa azért az ember, nem?

Az is milyen érdekes, hogy milyen egyformák tudnak lenni a manók, persze mindegyik más, de mégis, mikor írok valamit Vikóról, akkor Ti szinte ugyanarra panaszkodtok, vagy ugyanannak örültök és fordítva is igaz.

Tornádó nálunk is naponta van és bár Vikónak van külön szobája, csak az emeleten, ahol egyedül nem lehet, így marad a nappali, de ugye nem marad berken belül, ezért aztán csatatér van a konyhában és az előszobában is. Van, hogy Zoli csak újság-, játék- és palackhalmokon átkelve tud bejutni a lakásba. A konyhában ált. vasvillával hányjuk vissza a szekrényből kirakodott újságokat... Szóval szerintem a külön szoba nem feltétlenül ment meg a rendetlenségtől. Talán majd, ha nagyobbak lesznek... bár a magam gyerekkorára visszaemlékezve ez később sem volt így. Szerintem ha gyerek van felejtsd el a patyolattiszta és rendes lakást...

Hiszti:
Nem akartam ilyen konkrétan írni, de a védőnő is azt mondta, hogy ez tulkép. csak kezdete és kicsinyített mása a tinédzserkori hisztinek. Ami persze adott esetben nem visításban nyilvánul meg, de azt mondta higgyem el, hogy lesz ez még rosszabb is.

Szirom:
Mosni Vikó is segítene, de felültöltős mosógépünk lévén ez még nem megy neki. Hála istennek... Bár a szennyestartóból el-el tűnnek dolgok...
A külön fiók jó ötlet, csak az a baj, hogy őket tuti nem az érdekli, ami veszélytelen... meg amit szabad. Vikóval is van megállapodás, csak nem mindig tartja be. Ettől függetlenül érdekes módon nem minden szekrény tartalma érdekli és el ne kiabáljam, a macerásabbak nem érdeklik pl.: tányéros szekrény. Ellenben a reszelő még mindig favorit.

Én is van, hogy kiabálok Vikóval, amikor már eldurran az agyam, mert 60-adszor mondom neki, hogy ne csinálja amit csinál és persze mi a vége? Hogy ő is üvölteni kezd. Na, akkor szoktam őkelmét otthagyni, hogy hisztizz csak nyugodtan, engem nem érdekel. Egy-két dologban bevállt az üvöltés, pl.: a virágokat azóta ritkán tépázza meg, amelyiknél üvöltöttem vele azt pedig egyáltalán nem bántja. Szóval szerintem ettől azért nem lesznek lelki nyomorultak...

Vikó is mutogat evés közben, de ez átalában azt jelenti, hogy szomjas, nem éhes vagy nem ízlik neki a kaja. Előfordul nálunk is, hogy kap valami olvasnivalót, és akkor hajlandó még enni, különben ő is feszíti magát, de általában ilyenkor kiveszem a székből és befejezzük az evést. Még mindig úgy vagyok vele, hogy ha éhes úgyis eszik, ha meg nem akkor csak kűzdünk feleslegesen. Én biztos vagyok benne, hogy Miksa tényleg csak szivat. Igazából tetszik neki, hogy pattogsz.
Mi amúgy kétféleképpen etetjük Vikót. Eszik az etetőszékben és eszik velünk. Beköltöztünk a nappaliba és ott van saját kisszéke és kap mindig tányért és falatonként kap a mi kajcsinkból. Ezt nagyon élvezi. Nem mondom, hogy néha nem szalad el a kajcsival, de ha mondjuk neki, hogy ham-ham, akkor már veszi is a szájába. Itt is igaz, hogy csak addig ül nyugodtan, amíg éhes, vagy nagyon ízlik neki amit kap. Ha már lesz akkora, hogy feléri a konyhai asztalt akkor visszaköltözünk a konyhába. Úgy vettem észre, hogy ez az önállóbb dolog jobban bejön neki, bár nehezebb koordinálni, hogy mennyit eszik.

Kajcsi kiköpésről már írtam, hogy szerencsére csak akkor van, ha szomjas és ha nem ízlik vagy nem kell neki, szóval nem csak úgy heccből. Persze nem szoktuk megdícsérni őkelmét...

Nem akarok beleszólni (de azért megteszem...), de nem lehet, hogy nem éhes? Végülis Vikó is mindent képes elkövetni, ha nem igazán éhes. Van olyan is, hogy 6-7 órán keresztül hiába kínálom. Ettől még nem hal éhen és nem is soványodik le. De ha belegondolsz Te sem eszel mindig minden nap egyforma mennyiséget ugyanabban az időben, vagy tévedek? Én megpróbálnám a helyedben, hogy ha nem eszik rendesen, akkor vége, majd kicsit később újra. Ez macerás, meg előfordul, hogy én is rengeteg kajcsit dobok így ki, de általában beválik.

Na, most ennyi az észosztásból...

Jaj és képzeljétek Vikó egyedül bébitaxizik, mondjuk csak hátrafelé megy még a dolog, de mivel még csak ép a lábaujja ér le, szerintem ez is nagy szó. Meg ha mondjuk neki, hogy a lábaddal rúgd a labdát, akkor rugja és nem veszi a kezébe.

Ja és még egy hír. Már érzem a kis pocaklakót...

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!
Marycus!
Azt szeretném kérdezni,hogy amit felraktál a pocaklakoról az a hányadik héten volt a Praxisba?
Köszönöm Rita

rita77
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Rita:
Ez a kép még Vikóról készült és, ha jól emlékszem, akkor az AFP eredmény után mentünk, szóval olyan 19 hetes lehetett akkor és irtó szerencsénk volt, hogy ennyit láthattunk belőle, mert farfekvéses volt és ilyenkor kevesebb látható belőle. Mikor legközelebb mentünk akkor már szinte semmit nem láttunk. Ha egészben is szeretnétek látni akkor előbb érdemes ellátogatni, 19 hetesen már nem fér el egy képen a baba.

Mostani Pocaklakóval kapcsolatban erősen gondolkodunk, hogy menjünk-e, mert szintén farfekvéses. Az egyetlen amiért lehet, hogy mégis elmegyünk az az, hogy annakidején is valahogy úgy éreztük, hogy nagyon alaposak voltak és sokmindent megtudtunk őkelméről és a Praxisban nagyon korrekt leírást adnak, valamint elég jó hírű orvos csinálja az UH-t, úgyhogy ha megyünk biztos inkább utazunk egy csomót, meg várunk időpontra, de maradunk a Praxisnál. Ez bevált.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Buckovics javulóban. Épp alszik, én pedig grillezett zöldséget nyomatok egy kis sajttalKép Kis csalás a keményítőnapon, de a recept ajánlja hozzá a sajtot. Ez vanKép

Marycus! Mocorgáshoz gratula! Lassan kiderül a neme isKép Írtam már, hogy irigy vagyok?Kép

Miksa egyébként befejezte a kiköpést, a fene tudja, miért csinálta. A mutogatás megvan, és valszeg tényleg szivatva vagyok, de az nekem se jó, ha nem eszik. Az uzsikból nem csinálok gondot, de az ebéd és a vacsi kardinális kérdés, mert ha nem evett eleget, akkor általában föl is ébred korábban emiatt. Egyébként ő is szokott velünk is enni, de az is etetőszékben zajlik. Mi kint eszik a konyhában és ilyenkor mindig odahúzzuk a székét az asztalhoz és kap a miénkből. Valami nagyon csúszik, valami pedig egyáltalán nem. Ezzel a dologgal leginkább az a bajom, hogy nagyon nehezen mérhető, hogy mennyit eszik így. Van, hogy elbizonytalanodom, hogy adjak-e még egyáltalán neki a saját vacsijából, namost ilyenkor szokta kinyalni a tányérját. És ezzel teljesen összezavarKép
Az, hogy nem éhes, azért nem nagyon képzelhető el, mert akkor egyáltalán nem nyitja ki a száját. Akármit adok a kezébeKép

Hahóóó, többiek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Kép
Kép
Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kép
Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan beugrottam, bár van egy kis meló.

Manó! Megdicsérlek a képek miatt, ezt a jó szokást tessék megtartaniKép Nagyon aranyos Emma, és nagyon megnőtt! Az utolsó képen mit eszik?Kép

Csak ilyen kis villám voltam, majd este benézek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

Én is gyorsanKép habcsókotKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Nem ide tartozik, de ki kell írnom magamból, meg hátha van valakinek ötlete...

Tegnap "kedves" szomszédunk átjött és közölte, hogy csináljunk valamit a macskáinkkal, mert az ő kertjének minden négyzetcentiméterét telesz-ják és ha nem akkor bukoltan közölte feljelent minket.
Nekem a dologgal kapcsolatban elég sok fenntartásom van: 1., hogy a 3 macsekból kettő tuti nem arra mászkál el, amerre ők laknak, sajnos a 3. macsekról nem tudjuk merre mászkál, de akár arra is mehet.
2. Semmi biztosíték, hogy ha mi eltüntetjük a macsekjainkat az ő problémája megoldódik, mert a környéken nemcsak a mi macskáink járkálnak, amire bizonyíték, hogy időnként nálunk is tiszteletüket teszik és még kajcsiznak is. Ráadásul mindkét vendégmacsek simán keverhető a mi macsekjainkkal, mert még én is csak szemből meg közelről mondom meg, hogy nem a mi macskánk. 3., milyen érdekes, hogy egyetlen más szomszéd sem panaszkodik rájuk és ezt még ő is elismeri, mert végigkérdezte a szomszédokat. 4., azt sem értem, hogy eddig miért nem zavarta, mert pontosan 1 évvel ezelőtt szólt már, aztán azóta semmi. S mi nem is gyanakodtunk, mert akkor mondta neki Zoli, hogy nyugodtan zavarja el őket ha meglátja, hogy arrafelé járnak. S úgy gondoltuk, hogy működött a dolog. 5., a szóbanforgó Zsiráf macskánk simán elzavarható, mert korábbi törzshelye az utcánkban lévő még lakatlan ház volt és kb. 2-szer elzavarták és azóta a közelébe se megy.

Persze tény és való, hogy csavarognak őkelmék, mint általában a macskák és ők már nem zárhatók be, nem úgy nevelkedtek. És mi innen hiába mondjuk nekik, hogy figyeljetek erre meg arra nem szabad járni.

Gondolkodtunk mit tegyünk, de nincs jó megoldás. Lehet kapni UH-os macskariasztót, de nem mehetünk át, hogy veszünk nekik, mert jól elzavarja a macskákat, mindegy hogy ki macskáját és tegyük fel átmennek a szomszéd szomszédjához. Akkor azokanak is vegyünk ketyerét és a végén mindenkinek mi veszünk ketyerét, pedig semmi bizonyíték rá, hogy a mi macskánk a bűnös. Azt sem mondhatjuk, hogy vegyék meg maguknak, mert az meg hogy néz ki.
5-6 éves macskáknak új gazdát keresni, mikor még a most születettek se kellenek senkinek...
Altatás... iszonyúan fájna értük a szívem...
Nem csinálunk semmit és várunk... Aztán jól feljelent...

Szóval szerintetek?

Mindenkinek jobb kedvet, mint ami nekem van tegnap este óta!
Marycus
marycus
 
 


Hááát, Marycus! És ha feljelent, akkor mi van? Szerinted bírósági tárgyalás lesz?Kép Szerintem ki fogják röhögni. Bár egyébként bevallom, én is rühellem a szomszéd macskáit, de ennek 14 van, köztük néhány kandúr, amelyik jelöl a teraszunkon. De bántani sose bántanám őket. Az ember azért néha megdobálja őketKép És a mi Bélánk is átjár a szomszédba, de szerintem semmi kárt nem csinál.
Szóval én mondanám neki, hogy zavarja el őket, tartson kutyát, sprézze be macskatávoltartó spricnivel a teraszát vagy ilyesmi. Aszt kész.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Marycus,


Vegyél 1-2 alomtálcát,és próbáld meg rászoktatni a macsekokat. Nem biztos, hogy működni fog, de ez az egyetlen (szeriintem) járható út.

Egyébként fura, hogy honan tudja, hogy odatojnak a macskák, hiszen el szokták kaparni...

Kép
hanzika
 
 


Itt Hférj,

Azon kuncogok magamban (nem akarván elbagatellizálni a problémád), hogy bizonyíték gyanánt olyan képet kellene készítenie, amin egyszerre látszik hogy:

1. Az Marycus macskája
2. Az az ő kertje
3. Épp a dolgát végzi

Úgyhogy ha tényleg nemcsak a ti macskátok van a környáken, akkor a "kedves" szomszéd tehet egy jóóó nagy szívességet...

Kép
hanzika
 
 


Az előbb siettem.

Marycus! ebben igaza van Hanzikának, hogy a macsekok tényleg elkaparják. Ingyen trágya, hmm?Kép

Komolyra fordítva, altatás vagy új gazda szerintem eszedbe se jusson. A macskák már csak ilyenek, hogy nem lehet őket korlátozni. Ennek az egésznek szerintem egyetlen veszélye van: nehogy megmérgezze őket mondjuk. Mert olyat azért már láttunk.

Ha még más macskák is vannak a környéken, akkor tényleg nem foghatja a dolgot kizárólag rájuk. Ha mégis, és lesz tárgyalás, én szeretnék ott lenniKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok,

Bocsánat, hogy ismeretlenül írok ide nektek. Azért teszem, mert tudom, hogy sok mama nem az "elmúlt napon"-ra kattint, így ha érdekelné is, amit hírdetek, nem láthatja meg. Ez pedig a következő:

január 27- én újabb 4 napos dúla-alapképzés indul a MODULE szervezésében. http://www.szuleteshete.hu/cikk.php?id=89&cid=45522

Amennyiben valaki tervezi, érdemes erre mindenképpen elmennie, mert ez az utolsó alkalom, hogy nem kell szállásdíjat fizetni. Külön indok még a mostani tanfolyam mellett az, hogy pénteken vért izzadva megszültük a továbbképzés mikéntjét, hogyanjait és egyéb kérdésekre adott válaszait is, és ennek eredményeképpen a januári csoport tud velünk továbbképződni havi egy vagy két napos alkalmakkor, és szuper lesz! Érdeklődés esetén forduljatok a fenti linken megadott névre, számra, vagyis Békés Emőkéhez a 70/948 5481-es számon, de még sokkal jobb, ha mélt írtok neki a bekese@module.hu címre.

Tudom, hogy sokan közületek várandósok, azért teszem fel ide is ezt, mert pocakkal is el lehet menni, amennyiben, ha van nagyobb testvérke, elég nagy ahhoz, hogy nélkülözze a mamáját 4 napra. Nem mellesleg ez a képzés segít kihozni a legjobbat a kórházi szülésekből (is) mind a ti, mind a babáitok szempontjából. (Bár tény, hogy pocakkal átmenetileg lemaradtok a toábbképzésről, de ez újra indul később, szóval nem gond.)

Ha szeretnétek dúlát, akkor nekem írjatok, leírom, hogy tudjátok megtalálni a leginkább nektek valót. Kép

Virág
virág78
 
 


Jó reggelt!

Nagyon boldog névnapot kívánunk Marcusnak!

Kép

sziromcsalád

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Mi is boldog névnapot kívánunk Marcusnak!!!!

Manó:
Bocs, hogy nem is mondtam, hogy Emma milyen aranyos a képeken. És tetszettek neki az ajándékok? Ő kérte ezeket, vagy Ti agyaltátok ki minek örülne?

Szirom:
Mi is törtük az agyunkat, hogy mi lehet, ha feljelent. Illetve pontosabban, hogy elég-e annyi egy feljelentéshez, hogy ő állítja, hogy a mi macskánk a bűnös, mert hogy azt tudja, hogy nálunk vannak macskák. Kell-e prezentálnia hozzá bizonyítékot? Vagy mivel ő mondja az önkormányzat hoz egy határozatot látatlanban, hogy szüntessük meg a problémát. Mi fellebbezhetünk pénzért vagy nem csinálunk semmit. Ezt hogy ellenőrzik, vagy újra bejelentés van? És a másodikra jön a sintér? Vagy kijönnek ellenőrizni igaz-e a bejelentés? Ezt el se tudom képzelni... Vagy elég nekik, hogy kijönnek megnézik a macskáink ki tudnak-e jönni a kertből és az már bizonyíték? Szóval számtalan kérdés van.

Az igazság az, hogy sajnos én csak magamból tudok kiindulni. Én sem csinálnék kardinális problémát abból, hogy idegen macska jár a kertembe, még akkor sem, ha tudnám kinek a macskája. Egyszerűen elzavarnám ahogy Ti is teszitek, ha ez nem megy, akkor vannak eszözök arra, hogy az ember távol tartsa őket. Szóval egy biztos, hogy nem mennék át szólni, hogy csináljon valamit a macskájával. Nem is tudom mit gondolt, hogy mit csináljunk, kár hogy nem kérdeztük meg mégis mit tegyünk? Üljünk be a kertjébe és zargassuk a macskákat?

Azért reméljük tárgyalásig nem jut az ügy, bár ha olyan gyorsan dolgoznak mint Tocsik ügyben, akkor a macskáink már életük vége felé fognak közeledni, az meg nekünk jó...

Hanzika:
Van nálunk a kertben olyan hely ahol tudnak kaparni, de nemigen használják. Persze ebben akadályozhatta őket eddig az is, hogy a kutyával egy területük volt. Most ugye kutyusunk már nincs, lehet, hogy megpróbáljuk az almot, már mi is gondoltunk rá, de nehezen képzelem el, hogy csavargás közben elgondolkodnak és hazajönnek elvégezni az elvégeznivalót. Ez kisebb területen bizti működik, de ha már messzebb van, nem tudom. Egy próbát megér.

Hanzikaférj:
Teljesen egyetértek veled, csak nem biztos, hogy kell ennyi bizonyíték a hatóságoknak.

Összeveszni meg nem érdemes, bár megmondom őszintén jobb, hogy Zoli ment ki, mikor kopogott, mert én egyből felkaptam volna a vizet és tuti összevesztem volna vele, pedig az nem lett volna jó.

Köszönöm az ötleteket!

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Manó,
szerintem is sokat nőtt Emma!!

Macskaügy.
Nem vagyok egy macskapárti, de azt még én is tudom, hogy a macska nem nevelhető, mint a kutya. Szerintem is a szomszédnak kellene "elriasztani" a területéről a betolakodókat.

Nálunk tulképpen nem történik semmi érdekes, csak gondoltam bekukkantok, hogy ne tünjek el nagyon.
Ti hol pelenkázzátok a fiúkat ill. leányzót? Használjátok még a pelenkázót?
Nekünk olyan IKEÁ-s pelenkázónk van, ami fölé polcot is tettünk.
Na már a polc funkció nem nagyon működik, mert Tomi elől mindent el kellett pakolni. Van amikor nyugodtan fekszik, s hagyja magát rendbe tenni, de van amikor felefedező útra megy. Pontosabban feláll és ágaskodik, hogy mit érhet el a tetjéről.
Ilyenkor nagyon veszélyes a dolog!! Nem tudom mit csináljak, mikor szüntessem meg ezt a pelenkázó funkciót. Mert magasságra eza legkényelmesebb!

Ildikó
nildikoka
 
 


Bocsi.

Boldog Névnapot Marcusnak!!!

Ildikó
nildikoka
 
 


Köszönjük mindenkinek a névnapi jókívánságokat, de tekintettel arra, hogy Marcus nov. 3-án született, decemberben meg ugye karácsony, a névnapját augusztus 14-én ünnepeljük, jusson későbbre is valami Kép

H.(férj)

Kép
hanzika
 
 


Marycus,

ATtól még, hogy kinti macsekok, az alom még beválhat Kép

Manó,

Elfelejtettem írni, bocsi! GYÖNYÖRŰ LÁNY EZ AZ EMMA KépKépKép

H.

Kép
hanzika
 
 


Akkor majd szóljatok augusztus 13-án előre, jó?Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Igazából nálunk se történik semmi külcsi...Máté továbbra se jár, bár azért már történt fejlődés, mert egy-két lépést tett.
Viszont már nagyon dumál, a favoritom -naná-, az anya Kép Persze egyelőre csak akkor mondja, ha "problémája" van, de zene füleimnek Kép

Marycus,
Macskaügyben én se aggódnék, minket kb már négyszer jelentettek fel mindenféle más ügy miatt (maffiacsalád Kép ), de eddig mindig mi nyertünk Kép Hozzátartozik, hogy elég "laza" felfogású azapa Kép

Ildi,
Ezen már én is tanakodtam, mert Mátét se egyszerű már rajta pakolgatni, pláne az öltözés Kép Na és elég nagy helyet is foglal, mert apum csinálta, ami szupi, csak olyan felszerelt, hogy felér egy nagyobb bútordarabbal Kép És asszem Regit is már ilyentájt a kanapén pelusoztam, öltöztettem.

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Én a pelenkázót elég sokáig használtam, most a szülinapja előtt egy hónappal tettük el, amikor baby born konyhát kapotta nyukámtól sé nem bírtuk hol elhelyeznia konyhátKép De nekünk nagy pelenkázónk volt, saját gyártásKép

Ajándék: A póni táncstúdiót és a baby born babát ő kérte, tescós favonata meg már volt csak kevés, és mot kapott hozzá még egy szetett, ő nagyon szereti.
kapott még könyvet is.

macska: Megmondom őszintén én mint állattartó nem találom annyira viccesnek ezt a helyzetet mint HanziférjKépKépKép bár kétségtelenül először jót nevettem rajta, de sajnos még ha bizonyítani nem is lehet simán elképzeéhető hogy az önkormáynzat begyűjteti a macsekokat, pl rendelet alapján mert mindnehol szabályozvba van hogy max hány állat elhet egy lakásnál, háznál, ennek pl utána kéne járni a 4. kerületben ez hogy van, vagy ha az önkormányzat nem si lép akkor pl simán lemérgezheti a macsekot egy ilyen drága szomszéd. Szóval jobb lenne kiegyezni valahogy. persze az elaltatás nem megoldás, egy ekkor a macsekot elköltöztetni pedig képtelenség, soha nem szokná meg az új helyét. Szóval túl sok ötletem nincs.

Kép dícséreteket köszönjük. Szoba milyen?:Kép Bár még alakulóban, ma épp két polcot szereltünk fel Emmának a falra meg még tervben van egy komód is.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Jaj, csajok, azt nem is meséltem, hogy mostanában milyen jó dolgom van Kép Csütin taliztam egy rég eltűnt barátnőmmel, fél hattól fél tízig "kimenőm" volt Kép Halál élveztem, pénteken meg elengedett apuka x év után bulizni a legjobb barátnőmmel! Na, mit szóltok! Végre szabadság!!! Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Mármint hogy most pénteken fogunk menni...Kép

Manó,
Nagyon édi lett a szoba, elfelejtettem írni, pedig kétszer is átnéztem a képeket! Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Kicsit fölkaptam a vizet egy másik topikon, a "Szuper nőgyógyászod van... kezdetűn. Nem is bírtam ki szó nélkül:Kép No mindegy, most már nincs időm ide írni. Este jövök, ha tudok.

Pusszancs mindenkinek!

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?