Új privát üzeneted érkezett!

... na, és a reggeli kalandunkat el is felejtettem..Képzeljétek, reggel Dani (2,5 éves) mosolyogva közölte, hogy az egyik üveggolyót bedugta a fenekébe. Nem tudtuk, hogy viccel, vagy igazat mond, próbáltuk faggatni, de állította, hogy az a golyó még mindig ott van. Ráadásul tegnap nem is kakilt. Itattunk vele meleg tejet, aztán irány a wc. Nyomott-nyomott, de semmi nem jött, bár azt mondta, hogy "kakíííni kejj". Aztán már annyira nyomott, hogy sírt és kiabált, hogy fááááááááj, de még mindig semmi. Ekkor hívtam fel az ügyeletet, azt mondták, azonnal induljunk. Mire felöltöztünk, ismét szólt Dani, hogy megpróbál kakilni. És nagy nehezen megszületett Kép A párom egy bottal felboncolta a termést, de nem volt benne üveggolyó. Remélem, csak újjévi viccnek szánta a gyerek... (bocs a gyengébb idegzetűektől a naturális részletekért)

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok és még egyszer BUÉK mindenkinek!

Jubi !
A petárdáról, meg a legalitásról csak annyit, hogy a 2003-as szilveszteren délután a Nyugati aluljáróban Adrikám lába alá dobtak petárdát az ott ácsorgó biztonságiak szeme láttára, és mikor szólt nekik, csak széttárták a karjukat, hogy figyeljen jobban:-(
A két kutyánknak kb. egy hét kell majd, hogy kiheverjék a petárda durrogást és a tüzijáték füttyögést és fényeket, ami itt Érden már harmincadikán elkezdődött.

Ez van én már a túlélésre spendírozok évek óta szilveszterkor, igazából több bosszúságot, mint ünneplést okoz ez az ünnep.
Bocs az off-ért.

Én is alkottam az elmúlt napokban, majd fotózok és hozom a termést, bár egy-két darab már elajándékozásra került ismét fotózás nélkül.

Jó pihenést és jó alkotást mindenkinek!!! :-))
Pusssszzzzzz:
minimaxi
minimaxi
 
 


Sziasztok!
NAGYON BOLDOG, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Köszi a kedves szavakat!Kép Nagyon örültek sógornőmék(keresztfiam is) a képeknek!Kép

A mi szilveszterünk viszonylag jól telt. Igaz itt már du 4-kor meghülyültek a kutyák a pedárdától. Úgyhogy azzal kezdtem, hogy Szuszikám drágámat lestem, mikor óhajt vissza jönni. Ugyanis amikor kiengedtem őket, ő gondolt 1-et és kifeszítette a kenelkaput és világgá ment Lalával eggyütt. Futottam utánuk, de csak Lala állt meg. Be is vittem mind a 3-at a házba. Szerencsére Szuszika is előkerült, így mind a 4 kutya a házban ünnepelhette az új évet. Mi meg átmentünk a barátainkhoz, náluk is 3 gyerkőc van. Jó kis gyerekzsúr volt!Kép
Vettem új öntőformákat, alig várom, hogy kipróbáljam.

Jubi! Jó kis vicc volt!

Jó alkotást mindenkinek!
Anna
annaa
1133
 
 

 
 

Jubi!
Felolvastam a Páromnak Dani kalandját, mire csendesen csak ennyit szólt: a gyerekek nem hazudnak.Kép Szóval a helyetekben én a holnapi kakit is megnéznémKép

Abby!
Köszi, majd megüzleteljükKép

Mindenkinek mindenből olyant, amilyet szeretne, mes rohanunk utóbulizniKép
paat
 
 


Sziasztok Lanyok!

Meg csak bekukkantottam, de megerkeztem a szamuzetesbol. Mindenki gyonyorueket csinalt amig nem voltam, majd igyekszek mostmar en is felvenni az ecsetet meg a tempot. Most csak szerettem volna mindenkinek nagyom boldog uj evet kivanni!

Nelli
szkornelia
 
 


StiasztokKép

JubiKép
Te mindíg elkápráztatsz minket valami kis családi történettel. Emlékszel, mikor a férjednek cseppentettél a szemébe?Kép De ahogy Paat is mondja, én is ellenőrizném Danit. Ezek a gyerkőcök csudákat tudnak alkotni!
Jaj! majd elfelejtettem! Nagyon tetszik a kaspód! Olyan, mintha nagyon-nagyon régi lenneKép Nekem legalább is. Szuper!

NelliKép
Miért is voltál száműzetésban??Kép

PaatKép
Jó bulizást!!

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok,

Nem tudna vaalaki megmondani, hogy Szegeden hol keressek plextolt? A Printkernel ami alapteruletre a legnagyobb kezmuves cuccokat is arulo bolt 3x mondattak el a nevet, es ugy neztek ram mint aki idegen nyelven beszel...

Off Koda: Nemetorszagban voltam osztondijjal 3 honapig. Egy kis szobaban laktam, es ejjel-nappal csak pipettat szorongattam a kezemben. Kép
szkornelia
 
 


Halihó! Mégegyszer boldog új évet mindenkinek!

Látom mindenkinél mozgalmasabban telt a szilveszter éjszaka, mint nálam! Kb.1/2 10-kor kidőltem a sorból és elaludtam! Olivér velem szilveszterezett, ő már előbb elaludt! Mivel ő egyáltalán nem iszik semminemű alkoholt, csoda történt, mert éjfélkor felébredt, és közölte, hogy akkor gondoskodtam-e pezsgőről! Nem jött be neki, mert volt egy üveg rejtett tartalék - amióta együtt éltünk a kilenc év alatt mindig gyerekpezsgő volt csak szilveszterkor is!
Aztán alvás tovább! Úgyhogy nagyot buliztam!!!!

Stuckó megnéztem a képet! Irtó jól nézel ki!!!! Miért nem jött össze a bulizás???

Sznelli! Üdv újra hazai vizeken! De jó, akkor lesz Mona Svardom????
Ma délutántól ismét egyedül vagyok, már előkészítettem egy csomó képet amit magányos estéimen el fogok készíteni! Pussz! Edit
anizs007
 
 


Sziasztok!
Mindenkinek Boldog Új Évet kivánok!
Kép
tikiti
 
 


Szia Tikiti!! Kép
Kép

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Szia Tikiti!


BUÉK NEKED is !!!:-)))
Üdv a fedélzeten :-)))
Minimaxi
minimaxi
 
 


Anizs007: szia! El van teve, ugyhogy felteszem meg az uj szalvetakat es elkezdodhet ujra a cserebere.
szkornelia
 
 


Jubi!
A gyerekek fantáziája nem ismer határokat. Nekik nincs még olyan éles határ a valós és álom vagy képzelt világ között. (ezért is érzékenyebbek, mint a felnőttek.) Persze azért ellenőrizni nem árt.

Ma csináltam pár képet, a férjem bíztatására. Úgy látszik nagyon kipihentem magam és nem bír velem.:-o
Holnap mutizok, mert most lettem kész. (reggel nem tudom, hogy fogok felkelni???:-o )
Jó éjt: Anna
Valaki segítene? nem tudom, hogy kell vicsorgó pofát csinálni.Kép
annaa
1133
 
 


Anna!

vicsorgó pofa: kettőspont és egy nagy O betű (a kettő között nincs szóköz) Kép

Danival kapcs: azóta átvizsgáltuk többször is a székletét, de nem volt benne semmi...lehet, hogy ma délután csak lemegyek vele a dokihoz a biztonság kedvéért...

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Mini!

A Merx kreatív bolt honlapján láttam azt a szőlős szalvétát, amit keresel!!!!!!!!!! Itt megnézheted, meg, ha jól tudom meg is rendelheted, 30 ft/db: http://www.kreativhobbi.hu/shop/index.php?cPath=22 Az oldal alján, középen találod.

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Jubika!!!!

Tündéri vagy, nagyon szépen köszönöm:-))))
Majd meghálálom:-))))
Próbálok rendelni tőlük
Pusza
minimaxi
minimaxi
 
 


Mini!
Remélem sikerül! Kép

Tegnap előtt készítettem ezt a macis képet a barátnőm kislányának. Semmi extra, csak azért mutizom, mert itt is csak kréta van a kereten, vizes ronggyal vittem fel. Mindenképpen fa jellegű keretet szerettem volna, de nem volt itthon term.sziéna, ezért csináltam így. Nekem ez most nagyon tecc (jobban, mint a sziéna), valószínűleg gyakran fogom alkalmazni.
Korongoztam is, de azt inkább nem mutatom meg Kép

Pussz: Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

OFF:Bölcsőt keresek!Nincs valakinek egy felesleges?

Jucus
20170114224602
 
 


Jubi! Ez nem ér! Amire végre megszereztem a term. sziennát, addigra Te megmutatod, hogy nélküle is milyen szép természetes hatást tudsz elérni! Edit
anizs007
 
 


Jubi!!!
Ez keret tényleg nagyon fa:-))))
Ügyes vagy :-))))
minimaxi
 
 


Szia Lányok!
én is alkottam egy keveset http://gportal.hu/portal/szorgos-stuci/image/gallery/Lacka.jpg innentől lefelé.
Ánizsom Te ne nézd meg mert sírva fakadsz. Kép

Jubi, nagyon helyes lett a macis!! Kép
szorgosstuci
 
 


Stuci!
Bár a link nem müxik, megnéztem a legújabbakat. Egy nagy-nagy vállveregetést érdemelsz értük!


Én most annyira kopácsolnék, de nem tudom mit Kép Átnéztem a dekulinkekről elérhető oldalakat, ötletekért kutatva...na, talán most...

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Szia Jubi _Köszi!Kép( Kép )
Nekem is va ilyen szalvétám, csak eddig nem volt hozzá ...(fantáziám).Kép Nagyon tecc! Kép
Anna
annaa
1133
 
 


Köszi Jubi! Mit találtál?Majd csak tácccsuk itt a szánkat! Kép
Nekem meg összekéne pakolni a műhelyt mert már nem találok semmit.Az a baj, hogy ez elpakolás 2 óra hossza , míg a kupit 20 perc alatt megbírom csinálni.
KépKép
Karácsony elött még ilyen kis konszolidált volt a helyzet, na azóta már alig bírok bemenni. Kép
Ráadásul volna egy kis varrni valóm is. Jahjjj, nem is tudom mit csináljak!? Kép
szorgosstuci
 
 


Stuciiiiiiiiii!!!!!!
Ezek már megint gyönyörűségesek.
Most mondtam, hogy az idén nem akarok betegséget erre rögtön besárgulok az irígységtől :-(((
Nem szép dolog minket mingyá az év elején sokkolni :-))))
Gratula hegyek :-))))
Bár a link nekem sem működött de nem fogtál ki rajtam sem :-))))
minimaxi
 
 


Kicsit megkésve ugyan, de békés, boldog, eredményekben gazdag új évet kívánok mindenkinek, kismamáknak egészséges babócákat :-))

Örömmel közlöm, hogy megjavítottáka gépünket Kép

Ánizs!
Valamiről lemaradtam.... ki az az Olivér???? Kép lehet, hogy csak nem figyeltem???

Stucci!
Legközelebb gyere hozzánk bulizni, mi se mentünk sehova )

Jubi!!
Az üveggolyós sztorin percekig röhögtünk, persze nektek korán sem tűnhetett ilyen viccesnek .... A petárdázásról azonosak a véleményeink úgy látom, bár a 2 házzal arrébb lakó szomszéd már este 9-kor olyan tűzijátékot rittyentett, hogy Nyíregyháza önkormányzata sem csapott ilyet augusztus 20-án Kép Kristóf is rettentően félt a durrogástól, szinte egész este az ölünkben ücsörgött, a szemközti bérház erkélyéről meg a z úton elhaladó autók alá dobálták a petárdákat...

Minden hódolatom azoké, akiknek már volt energiájuk idén alkotniKép

Pussz:
Zsu

Kép
Kép
zsuzsimano
 
 


Sziasztok!

Offff: a ma reggeli Mokkában láttam, hogy a Kormány megemelte (vagy csak tervezi?) a családi pótlék összegét, havi 350 (azaz: háromszázötven) forinttal. Mondjátok, hogy nem igaaaaaaaaaaaz!!!!!!!!!!!!!!!

Jubi

Ui: Stuci! Veled álmodtam! Azt álmodtam, hogy felépült végre a házunk, és te laktál a szomszédban Kép

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Jubi!

OFF: Igen a családi pótlékot 4%-kal emelik. legalábbis ezt hallottam. Sőt mi több a GYES-t felmelték 24e ft körüli összegre.

üdv. Melinda
szokolka
 
 


Sziasztok!
Csajok most nem tudom, hogy tényleg örültök vagy csak úgy csináltok?!...mármint erre a gyes emelésre gondolok. Jó nektek ha igen én azért többet is be tudnék fogadni.....350 ft azért az nagy tétel valóban...talán 5 pelus ára lehet?!Kép
Én is úgy vagyok mint Jubi úgy dekupálnék már de nem tudom mitKép Tegnap átnyálaztam a hobbykatalógot és elrendeztem a szalikat, olyan szépek most mind1ik a helyén van a kis dobozkájában-de meddig? stuci na ilyen könnyű kupit csinálniKép Mondjuk neked nem gond mert Te zseni vagy az meg mint tudjuk uralkodik a káosz fölött, szóval szerintemm inkább alkoss-az nekünk is jó- a rendetlenséget meg úgysem látjuk!Kép
Na és rájöttem van pár fölös szalim, majd ha fölpakoltam őket sikítok!Kép
Jubi! tudom már írtad ezt a technikát ahogy a keretet csináltad, de nem tennéd meg mégeccer a kedvemért?! Meg a kék keretet is jó? Úgy tetszettek! Imádok tőlewtek lopkodni!Kép
Stuci! Nagggyon jó lett a cicás, tényleg kár lett volna fotózatlanul hagyni!Kép Gratula ügyeskék!Kép
Jubi!Köcsögök mikor jönnek erre? szerintem most hozzánk hozzad aztán "bótolunk" kicsit...Ákos stb..) okés?!
Minike! Annyit gondolok rátok! De moost nálunk is tiszta őrület van mindennap..még tegnap is jöttek Hangához...szóval ha veszek levegőt akkor csörgök!

abby
abby
 
 


A babanetes oldalamra feltettem a tegnap este készített újakat! Majd ide is bemásolom, de most főnökinvázió van, meg kell várnom, hogy nyugodt helyzet legyen!!!! Edit
anizs007
 
 


Szia Lányok!

Zsuzsimanó, jövöre ott a helyem Nálatok.

Jubikám, .....majd aztán csatakosra izzadva ébredtél a rémálmodból.KépPersze én nem bánnám!Azt se, hogy melletted lakjam azt meg pláne nem , hogy házbam és nem egy galamdúcban.KépJó is lenne egy szomszéd akivel meglehetne hirtelen beszélni, hogy ezt v. azt Ő hogy csinálná?

Abbykém! Ez a cicás nem az a kép. Ez a keret itt állt már jó ideje lefestve és nem volt lövésem se, hogy mit tegyek bele?
Egyébként még mindig nem válaszoltál az emilkémre, hogy melyik pillangósból kérsz? Addig nem tudom a csomidat küldeni!!!!!!!!

Aki még nem tudná a http://kep.tar.hu/antonia oldalon vannak új szalvik .

Most pedig menek rendet rakni és pár napig nem alkotok semmit, max. veszek gipszet és öntök .
További szép napot!
OFF!!
Ja! Evvel biztos nem leszek népszerű, de gondoljatok bele a Ti Anyukátoknak még nem volt 3 év szülési szabija se. A másik: az előző kormány mennyit emelt a 4 éve alatt akár a kismamáknak , akár a nyögdíjasoknak? Sok kicsi sokra megy. 5 pelus is 5 pelus.
Na befogtam , mielőtt rám borítjátok az asztalt. Kép
szorgosstuci
 
 


Hurrá lányok, végre dolgos hétköznapok és munka meg bölcsiKép
Nagyon gonosz vagyok, de a "végre ráérünk, csináljunk családi programokat"-ban úgy elfáradtam. Sokszor napokig csak aludni jöttünk haza, reggel felmarkoltunk pár pelenkát meg bébiételt... Mondanom sem kell, hogy amíg nem voltunk nem settenkedtek be a takarító-vasaló-mosó manókKép De a szokásos téli túra keretében ismét megmásztuk a 883 m-es Írottkőt. Apa Virágot cipelte, én meg hármunk minden cuccátKép
Jó kis izomláz, hehehehe
Tegnap viszont miután mindenki elhúzott a dolgára végre előpakoltam a szekrényemet! Azért még ilyenkor sem tudok Stucin túltenni, de csak azért mert nekem a konyhában közben főzni is kell. Igaz, enni itt már senkinek nem jut eszébeKépKépKép
No, ezek születtek:
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=141062&index=17
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=141059&index=47
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=165659&index=9
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=165659&index=10
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=165659&index=11
paat
 
 


Ánizsom!
A zebrás nagyon tuti!

Tényleg csajok jelentkezzen aki igényt tart az egyen partedlire! Most úgyis kiásom a gépeket a decu alól , akkor azt is megcsinálnám! Kép
szorgosstuci
 
 


Dióhéjban itt tartok egyenlőre a konyhával, majd ha teljesen kész, a párom fotóz rendeset isKép
http://gportal.hu/picview.php?prt=40064&gid=222808&index=5
paat
 
 


Paat! Ha kell ha nem , magamnak varrok partedlit! A szettek ollan de ollan csecsések!!!!!Kép
szorgosstuci
 
 


Paat, aztán a késtartó mééééééolyan kopasz? Kép)
csodás a konyhád!
szorgosstuci
 
 


Mindent kockáztatva, főnökkel a hátam mögött fellopakodtam Stuci oldalára! Aztán most a sárgaságtól meg az irigységtől nem látok!!!!
Nekem azóta is ott van a két kék színre lefújt keret, aztán nincs mit beletennem!!!!

Azért én is okoztam meglepit????

Paat lányzó! Megint elbűvöltél a készleteiddel!!!
anizs007
 
 


Abby!
Január 15-én megyünk felétek, viszem a Te és a Koda cuccait is! A részleteket addig még beszéljük meg!Kép
A nedves-krétás keretek a következőképpen készülnek: fogok egy anyag pellust, az ujjamra feszítem, vízbe mártom, és ezzel simogatom a krétát. Ami rátapadt azt pedig rásimogatom a keretre gyors hosszanti mozdulatokkal, nem túl finoman. Nagyon egyszerű!

Ánizs!
Az a zebrás-elefántos-tigrises nyomtatva van? Gyönyörűek!!!!!

Stuci!
Biztos voltam benne, hogy ezzel a rémálom dologgal fogsz jönni! Látod, hogy ismerlek már!! Kép Persze nem igaz Kép

Paat!
Nekem az utsó trió tecc a legjobban! Kép

Off: tudom én, hogy sok kicsi sokra megy, de szerintem csak azért ne adjanak, hogy elmondhassák a legközelebbi választási kampányban, hogy "emeltük a családipótlékot!!!!!" Egyébként meg nem értek a politikához, nem is foglalkozom vele...nem szimpatizálok egyik párttal sem jobban, mint a másikkal...csak furcsállom, hogy miközben fogy Magyarország lakossága, addig azokat, akik otthon maradnak a gyerekeikkel, nem igazán becsülik meg. Én is kaptam már olyan megjegyzést, hogy "te csak otthon vagy a gyerekkel, nem csinálsz semmit" Hmmm...hát próbálja ki, hogy milyen az, amikor nem napi 8 óra a munkaidő, hanem 24, és nincs szabadnap Kép Már ha csak munka szempontból nézzük is, többet ér, mint havi huszonnégyezer forint. Arról meg már inkább nem beszélek, hogy mennyi adót meg TB-t fizetünk be, amíg dolgozunk. Tanulság???? Ezen nem érdemes rágódni, irány kopácsolni, és meggazdagodni belőle KépKép

Pussz: Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Stuci! ez legyen Jubinak a legnagyobb rémálma életében!Kép
paat! a konyha nagyon tuti!Kép Az új alkotások is nagyon fantasztikusak! Jó kis garniturákat készítettél! nagyon szépek!Kép
Ánizs! én is meglestelek, hát tudod mit?!...most utáljalak Téged is mint a Stucit?!Kép nagyon jók lettek és a keretek nagyon passzolnak a képekhez! Gratula!Kép
Jubi! Köszi a leírást, ma már öntök én is gipszet aztán kitróbálom!Kép Jó majd megbeszéljük, hogy mi is legyen 15.-én. az "offos" véleményem nekem is az, hogy inkább ne is adjanak ha aztán meg a fejünkhöz vágják. valóban megalázó ennyiért "dolgozni" de még szerencse, hogy nem munkának fogjuk föl! a másik kormány is támogatta a családokat, de ők még erkölcsileg is! mert én ettől a " ki mennyi gyereket vállal az magánügy" dumától nagyon a falra tudok mászni! Meg én ollan hüle vagyok, hogy nekem egy bankár ne akarja már megmondani, hogy mire elég az a kis gyes! de ez tényleg nem ide tartozik...
arról pedig nem is beszéltünk, hogy ennyit ad és mennyit emel? Sokra megy a nyögdíjas is a kis emelésével, ha közben a gáz, villany, víz minden emelkedik....Kép Ezek tényleg csak kampányszerű, hangulatjavító intézkedések...
No menek kajolni!-bár étvágyam már nem sok!
Jó alkotást!Kép
abby
Stuci! a kék alapon sok szines többféle méretű pillangós kellene!Kép KösziKép és bocs....
abby
 
 


Sziasztok!

Most még csak álmélkodok a sok gyönyörűség láttán és közben ragasztgatom a köcsögeimre a mintákat. Hamarosan beindul a fotózás és jövök vele, majd.

Ánizs!!
Nagyon szépek lettek a képek, nekem is a vadállatok tetszenek a legjobban, mint Jubinak:-))


Paat!

Nagyon szupi a konyha:-))), és ahogy már Stucek is említette, szerencsére van még dekupálni való is benne :-))
A szépséges szettjeidtől, meg már megint tátva maradt a szám:-)))
Nagyon megy ez neked!!!!

Stucek!
Az egyen partedli dolog érdekel, ki ne hagyj belőle :-))))
minimaxi
 
 


Sziasztok alkotótársak:-)))
Stuci dobj egy olyan képet amin rend van:-)) csak azért mert én nem lennék képes rendet rakni:-)))
a kis hobby szekrényemben olyan de olyan kupi van hogy ki se merem nyitni és folyton imádkozom, hogy jaj csak a férjem be ne nézzen oda:-) ennyit rolam meg a kitartásrol:-)) szoval gondoltam rá hogy elámulok rajtad és hátha jó hatással leszel rám:-)))
na a kisgyermekesek támogatásátol nekem már feláll a hátamon a szor..... illetve a nem támogatástol:-(((
na én amit alkottam elajándékoztam:-) itt vagyok tok ures kézzel... ugyhogy belekell huznom hogy utolérjelek titeket mert én itt ámuldozom mindig az alkotásokon aztán semmit se csinálok:-)))))
meara
 
 


Zsuzsimanó! Hát Olivér az "ex"!!!!!!!!
Vele éltem 7 évig, azóta már 9-ik közös évünket tapossuk!
zebrák
elefántok
tigris
svájci macskák
narancsos asztal
kék angyal
Ezeket tegnap este csináltam, meg öntöttem kereteket is! Azért valamire jó az egyedüllét!!!
anizs007
 
 


Jubi! Igen nyomtattam őket, szerintem fel is hívtam a figyelmet, hogy a gportalos oldalamra tettem egy "reprodukciók" valamit, egy pesti cég gyönyörű képeket készít, onnét koppintottam őket!
Kukk oda!!!! A néger csajt is onnét vettem!
anizs007
 
 


Nagyon köszönöm mindenkinek a dícséreteket!

Ma megint terveim vannak az estémet illetően!!!! És ugyebár exemtől digitgépet kaptam karácsonyra, így szabadon fényképezhetek, nem kell Barnának kuncsorognom a gépért! Edit
anizs007
 
 


Sziasztok!

Jubi!
kipróbáltam a vizes krétás maszatolást. Háááááát.....nagyon jó, csak oda is ment festék, ahova nem akartam! Kép Amúgy nagyon egyeszű és klassz is! Lefotóztam a képet, csak valamiért nem tudom áttölteni. Gond van a géppel! Kép De este, ha apa is itthon lesz, megmutatom. Kép

Meara Orsi! Kép
Hogy vagy? Pocaklakó? Mikorra is vagy kiírva?
Minden lefekvés előtt azon gondolkodom, hogy most essek teherbe, vagy mennjek előtte dolgozni??? Aztán arra jutottam, hogy inkább a terhesség, mert ha megint dolgozom, akkor biztos nem hagynám ott pár éven belül. Úgy meg hatalmas lenne a korkülönbség a két maszat közt. Így legkésőbb tavasszal én is akarok egy pocaklakót! Kép

Sajnos ez a gyes és családi pótlék szinte semmi!!! Én már nem is mérgelem magam rajta. ha ideges vagyok, akkor csak magam betegítem, a dolog pedig változatlan marad! Kép Így azon vagyok, hogy igenis nem szabad várni azt, hogy a hatalom felfogja a dolgot, hisz ők nem ennyi pénzből élnek, mint mi, hanem tenni kell azért, hogy nekünk jobb legyen! Csak magunkon tudunk segíteni! Így gyerünk a kupiba ( nálam nincsKép ) és dekupálni lányok!!!!
Egyet sose feledjetek... lehet, hogy a könnyebb út tűnik egyszerűbnek...de ne hidjétek! Pont az nem vezet sehova! Küzdeni kell, csak így érünk el valamit!
Bocsi az OFF-ért!

Paat!
nagyon klassz dolgokat alkottál! Lenne egy pár, amit szívesen elfogadnék! Kép A konyha pedig szuper lesz! Szerintem jobb, mintha rozsdamentes lenne. Meg sokkal megelebb is a hatása!

Stuci!
Ezt a kupit teljesen egyedül csináltad??? Kép Szerintem fogd rá a nyuszira és igyál mégegy kakót! Kép Amúgy nagyon ari a kutyusod! Kép

Ánizs!
Na neeee....ezek a képek.....elállt a lélegzetem!!! Mióta nem alkotok totál le vagyok maradva! Azt hiszem van mit tanulnom tőletek!!! Mivel cica párti vagyok, így az a kedvencem, de hidd el nem tudnék közülük válogatni!
Ezt a cicmices szalvit hol szerezted? Valaki tudna nekem ilyet szerezni???

Újra kedvem van alkotni, csak ami kiöntőt szeretnék, leghamarabb 2 hét múlva jön meg! Kép
Na megyek! Este jövök mutatni!

Anikó Kép

Kép

KépKép
anyko
 
 


Anykó! Köszönöm! Cicmices szalit az én drága Stucikámtól kaptam! Azért írtam, hogy svájci, mert onnét valósi!
anizs007
 
 


Jubi!
A 24 órás munkaidőre csak annyi OFF-ot, hogy Áron ma 12-szer kelt, Virág csak 3-ig jutott, mert utána közénk vettem. És most is állva ordít alvás helyett. Na megyek, kiveszem...Kép

Ánizs!
Az elefántos nagyon tetszik, de együtt különösen jól mutathatnak.

Stuci!
Nekem még a szürke kaspók is újak voltak, és az tetszik legjobban.
Köszi mindenkinek a dícséreteket

Abby!
Van nekem is 6 egész virágtündérem.Ha te is sorozatban utazol, akkor összeboltolhatjukKép
Feltéve, ha még ebben az életben elalszanak a gyerekeim! Front van?!?!?! Gyerekkel a kezemben kellett még teregetnem isKép

Paat, az elanyátlanodott
paat
 
 


Koda!
Miket hímeztél?
paat
 
 


Ánizsom ,az előbb a portálodon csak a zebrásat láttam , de ezek a többiek is valami fantasztikusak!!

Meara ,mostanra ilyen lett a műhely
Kép
Most aztán uccu neki pakolni! Kép

Abbykém , volna azért egy kérdésem az "erkölcsi támogatás"ról pelus viszonylatban,de nem nem teszem fel. Már azt is bánom, hogy megszólaltam.Kép Szali indult a Mama lábaival a postára. Kép

Ánizs! Te megkaptad már? Neked még tavaly fellett adva! Kép
szorgosstuci
 
 


Paat! Majd ha nekem is lesz egy kis időm fölteszem azt a 4-5 szalit amin tündik vannak és összehozzuk a sorozatot! De vannak képek is rengeteg, szóval nyomtatni is lehet majd!
Részvétem a mai napodért, de nyugi nekem Hanga nem aludt, Lilla meg fél órát...Kép
Szerintem nagyon is van fronthatás...látom rajtuk :D
abby
 
 

Vissza: Ötletek, tippek

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?