Új privát üzeneted érkezett!

Na tudtam olvasni egy picit

Először is Nagyon köszönöm a bókokat :) és,hogy gondoltatok ráőm a "nagy napon"

Dius : Nagyon buli a pocakos lánybúcsú, hidd el :) Nem volt nagy lagzi, 48-an voltunk é nagyot mulattunk! :)

Én +5kg-nál vagyok, ha eddig nem írtam, gyomorégés nálam is rendszeres vendég :(

Ági én is úgy vagyok, mint te, hogy sokszor elfelejtem, hogy baba van a pocakban. Egyrészt lefoglal a tesó, a munka és a szervezkedés is elterelte róla a figyelmet.

Manó: anno foglalt volt a Nick, amit szerettem volna és a baba szót angolosítottam, majd az y helyett ee-t vettem, mert az y-o foglalt volt, ennyi a sztori :)

Vigyázzon mindenki magára ebben a melegben. Hú mi lesz még itt óriás pocakkal.

Zsófi: szegénykém :( Én már nem viszketek!

Ha esetleg zártak lennénk, ki kellene neveznünk egy valakit, aki ezt itt elintézi a Babaneten.Írni kell a rendszergazdának. Neki kell meghívnia a többieket is.Ugyanígy kell majd kezelni, mint ezt a topicot, annyi lesz a különbség, hogy más nem láthatja.

KépKép

Kép
babee
 
 


Rizsmike: eszméletlen jó minőségű UH képek :)

KépKép

Kép
babee
 
 


Babee, nagyon szép voltál, és semmi nem látszik a pocakból.
Le a kalappal h ezt így végig tudtad csinálni.

Árkád brendon csak szakáruház, nincsenek kocsik. Nagyon picike a terület.
Stokke...még soha nem láttam hogy emelgették volna...de azt olvastam róla fórumokon h nagyon hamar felbillen mert magasan van a súlypontja, pl. vkinek a nagyobb gyerek tolta kistesót és majdnem baleset lett, csak a szülők időben elkapták a picit :cry:
Meg h sok autóba nem fér be...amúgy nagyon praktikus h magasabban van a gyerkőc.

Enyém kocsi ilyen:
Kép

Már 2008-ban is szemeztem vele, iszonyatosan könnyű tolni, és kicsire csukódik, és basszus egy csaj ki akarta szedni a kezemből a Budaörsi brendonban, mert h neki is ebben a színben tetszik...aztán végül én hagytam, mert az kiállított darab volt, és azért láttam hogy bánnak ezekkel.

Kép
Kép
manooka
Budapest XV. kerület
 
 

 
 

Barbazso, sajnálom a viszketést. Én csak akkor szoktam viszketni, ha piszkosul leégek, az is eszméletlenül rossz, hát még akkor neked.

6 kg nem a világ, tudom, engem inkább az ütem aggaszt, hogy egyik napról a másikra mérek 0,7-1 kg-mal többet, mint azt előző nap...

De jó nektek h megint taliztok Konkrival...érezzétek jól magatokat!!!

Na akkor kérek javaslatokat hogy mi mikor és hol találkozzunk!!!
Vmi légkondis hely kellene, ahol esetleg le tudunk ülni inni, enni, esetleg aki babussal jön, az tudná hová tenni a nagyobb gyerkőcöt.
Nekem első körben az IKEA jutott eszembe, mert ott mindezt meg tudnánk valósítani, nagy a tér a kajáldánál, tudnának játszani a kölykök is ha lesznek. De ha hülyeség szóljatok bátran.
Ilyen melegben nem tudom a szabadtér, park stb jó 5let e...

Kép
Kép
manooka
Budapest XV. kerület
 
 


Sziasztok!

Babee:gratulálok!Én is féltem,hogy nem fogom bírni két éve,de nekem is csak a talpfájás maradt másnapra,meg a szép emlékek.

Mi jól bírjuk a meleget,imádom a nyarat!!

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Kééész vagyok a rohadt nyártól! :twisted:
Ma ügyeltem a suliban, volt 19 gyerek, de beszorulunk egy terembe, kimenni nem tudunk a hőség miatt, nekik is, nekem is a hátam közepére..
Aztán összeszedtem Bencét, Anna velem volt, és jöttünk haza, de már szabályosan rosszul voltam.
Persze itthon semmi kaja, így mi marad megoldásnak? Palacsinta...
Kértem a gyerekektől 10 percet magamra, ledőltem, de Bence nem igazán hagyott békén, folyton jött, hogy na kész van már a palacsinta.. Mindezt végig, 2 percenként, amíg sütöttem, a végén már nem sok kellett hozzá, hogy a fejére borítsam a tésztát...

Légszomj nálam folyamatosan van, Soma felpakolta a szerveimat a tüdőm helyére, ami a torkom, és fejem miatt már nem fér sehová....

Babee:
Gyönyörű menyasszony voltál!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Egész nap csak henyéltem...

Barbazso
Lehet szedni a rubophent (paracetamolt) terhesség alatt, csak az szerintem, nem sokat ér :oops: :cry:

Babee
Nagyon szép voltál a nagy napon! :lol: :lol: :lol: :lol:

Találkozó
Jó lenne, de nekem esélytelen... Nem akarnék mostanában 230 km-t utazni... :?

Kép
trigemini2012
Fehértó
 
 


[quote]H írta:a nem megyünk zártba, legalább a képeknek kitalálhatnánk valamit!


A gmailon lehet fényképalbumokat csinálni!


Manooka
Esetleg kaphatunk oda jelszót? :oops: :wink:

Kép
trigemini2012
Fehértó
 
 


Babee!

Csoda szép voltál, és nem i slátszott, hgoy pocakos vagy :)

Ági!

Kitartás....

Valaki kérdezte, hogy meddig dolgozok, végig, aztán ha kijöttem a kórházból tovább... ez a könyvelők sorsa... :oops:

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok lányok!

Ne haragudjatok,hogy sokáig nem jentkeztem,de sokszor úgy elvoltam havazva,hogy energiám nem volt semmire.Egy párszót rólunk minden oké kivéve,ezt a hőséget.Én is meg akarok fulladni néha tőle,elviselhetetlen.Jó lett a vércukor terhelésem is.Rosszabra számítottam,de ki lehetett bírni :? :? Pénteken védő néni és dokker kukucska.Most már jövök sűrűbben hétfő óta nem dolgozom.Kitartást mindenkinek :shock: :shock:

Kép
Kép
a.ibici
 
 


Sziasztok!

Na igen, ez a hirtelen jött nyár nagyon durva. Mi délután kapjuk telibe a napfényt, 4 és 7 között gyakorlatilag napfürdőzik a lakásunk. Nem is nagyon vagyunk itthon ilyenkor.

Witch, nem vagy semmi. Nyilván a könyvelőknek egész évben van teendője, de nincs ilyenkor valaki, aki kicsit tudna tehermentesíteni? Egy szintén könyvelő barát / barátnő?

Babee, jó lehetett az esküvő és a lagzi :)

Manooka, köszi, h elkezdted szervezni a talit. IKEA nekem kissé zsufi, bár biztos találnánk nyugisabb helyet ott is. És mit szóltok egy gyerek(ek) nélküli beszélgetős talihoz valamelyik este? Bár ez agglomerációból már nem biztos, hogy ez egyszerű. Vidékről és külföldről meg pláne nem...

A héten végre elintéztem az EKG-t és bőrgyógyihoz is eljutottam. Van egy viszkető foltom, szerencsére ártalmatlan, kaptam rá kencét, remélhetőleg szülés után elmúlik.

É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Köszönöm :)

Manó: Velem is így van.Sokáig semmi, aztán egy nap alatt 1 kg! Nem is értem!

Ági: Biz Isten én neki nem álltam volna ezer fokban palacsintát sütni.

Trigemini: Jól tetted!!! :)

Erpé: ekcéma?

KépKép

Kép
babee
 
 


Jaj csajok ez a meleg tényleg őrjítő!!!

Nekem nincs légszomjam vagy ilyesmi, az én babócám még mindig inkább lejjebb van.

Babee!
Nagyon szép voltál és sok sok boldogságot Nektek!!!!

Manooka!
Szupi a kocsi!

Nekem jó az IKEA, de lehet bármi. Lehet gyerekes, vagy nem....

Babakocsi: Mi erre gyúrunk, pirosban szeretném:
http://www.astikids.com/termekek/colett ... -babakocsi
Nagyon tetszik, hogy kicsire csukható, egy pattintás a feltét csere, minden oldalról tolható, SŐT! A benne lévő gyerekkel együtt egy mozdulattal megfordítható360 fokban! Így ha bemegyünk valami boltba, akkor sem kell fordulgatni :D

Üdv: Gaby

KépKép

KépKép
galex
Budapest X. kerület
 
 


Szisztok!

Csak gyors jövök...

Tali meg volt... jó volt... szerintetek mennyi az esélye hogy ugyan olyan márkájú papucsban voltunk? (múltkor rózsaszín tréning naci...)

Babee, nagy gratula és sok boldogságot!

Mi köszönjük a Martinos gratulációkat!

Hízás: hát az eddigiekhez képest most már én is 6-nál tartok a védőnő szerint, holott 5 hete 3,5 volt...
de azt mondta hogy ennek az oka a meleg, mert hogy a szervezet jobban visszatartja a vizet.

holnap 4d!

majd jövök, de eddig mindent olvastam!

jó a két babakocsi!

jön vki Grace klinikát nézni?

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


erpé: háát, én több helyen is voltam, kezdtem az Újpestben, majd Tiszaújváros (inkább csak névileg) majd BSE.

Én teljesen elfelejtettem a házasságit, hogy ki kell kérni. Remélem, azért mást nem felejtettem el a 4 év alatt. :shock:

babee: nagyon szép voltál a nagy napon!!!! Szuper, hogy ilyen jól bírtad! Le a kalappal!!!!! :D

witch: én is úgy tervezem, hogy végig dolgozok, megoldható nekem is itthonról.....

én imádom ezt a meleget, csak éjszaka kellemetlen, mikor alig mozdul a levegő...

Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
rizsmike
Budakalász
 
 


Erpé!

Nincs aki helyettesítsen, sajnos... de megoldom... ha anyu itthon van könnyebb, így most kicsit logisztikázok, de megoldom...

Tali:
Nekem jó az IKEA, bár attól függ melyik :) Csak szóljatok időben és már megyünk is :) Ha gyerekkel ha nélküle megoldom :)

Rizsmike!

Éjjel én is szenvedek, mind két oldalon nyitva vannak az abalkok elvielg huzatnak kéne lenni, ehhez képest meg se mozdul a levegő... napi néhány zuhival bírom csak...

Lányok

Kicsit mintha barnáznék és a pocim is lentebb ment... Nem igazán barna, de gyanús... beparáztam...

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


jaj witch ne ijesztegess! dokid nem tud rátok nézni valamikor?

Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
rizsmike
Budakalász
 
 


uh Witch! Doki???? tudom most nehezebb megoldani, de nézesd meg inkább. lehetséges hogy a sebek miatt???

alvás: én már évek óta vizes törölközővel alszom, ha nagy meleg van...


Házassági: hát én állítom, de majd nst-kor rákérdezek, hogy nekem már Martinkor se kértek... különben meg ha nem vinném is az apa nevét kapja a gyerek- illetve a férjét.

tényleg Manoka, nálatok kinek a nevét kapja a baba? mert úgy értettem, hogy még házas vagy. úgy tudom, hogy ilyenkor első körben a férj neve, és anyakönyvi módosítás van születés után. vagy még gyorsan elválsz és összeházasodtok...

egyébként nem tudom ki találta ki a törvényt, mert ugye a válás utáni 300 napban született baba még a férjé, a terhesség meg 240nap... ki az aki válás után még szexxxxel az exxxxxxxel?

Gemini: nagyon jó kórházatok van!!! több szempontból is. talán lehet hogy a legjobb az országban, vagy azok között van.

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Witch, hagyd a munkát és nézesd meg magad. Azért ezzel nem szabad viccelni. Szorítok h minden okay legyen Veletek!

Jelszó: babanet2012

Konkri, akkor nagyon egy hullámhosszon vagytok Zsófival, tök szuper :wink: Jó 4D-zést!

Grace klinikát én már csak letöltve nézem vinyóról, de tegnap előtt néztem, nem tegnap...tegnap végiguntam az MIB3-at a párommal, gyerek 10 perc után olyan szinten nyomta a hólyagomat azt hittem bepisilek, végül kimentem (volna) wc-re de annyira fájt a hasam közben, h csak görnyedten haladtam a wc felé, a mozis személyzet be is parázott h megszülök...iszonyat mennyire ferde, féloldalas tud lenni a hasam...nem is értem mit csinál bennem ez a gyerek. :roll:

Éjjel basszus alig aludtam, ablak mellett sem járt a levegő, párom azt mondta h ő már fázik, rólam meg folyt a víz. Ablakot becsukta. Halkan jegyzem meg h ő nem bírja a fényt és a zajt, szerintem ez zavarta, mert nem hiszem h fázott volna 27 fokban, ami kint volt.
Szóval elköltöztem mellőle...ott szenvedtem nyitott ablaknál Nono szobájában a földön egy vékony matracon, szóval brutál idegbetegen ébredtem, mert mindenem fáj, gyűlölöm a kemény felületet...aztán ma mennem kell Harasztiba mert gázórát cserélnek, így autóval jöttem, gondoltam most h nincs suli talán jobb lesz, egy teljes órán keresztül jöttem, el is késtem, szóval asszem ma vkit kinyírok, már akkor ha csúnyán mer rámnézni :oops:

Galex, tök jó a kocsi, a chicco is csinált egy ilyen tengelyénél megfordítható kocsit, de az horror áron van. A piros meg annyira szuper szín, én is gondolkodtam pirosban, olyan "ferráris".

Kép
Kép
manooka
Budapest XV. kerület
 
 


Konkri, ja, jól tudod, férj neve, aztán meg cserélnek :wink:
De természetesen a Hajduhoz választottuk már eleve a nevet.
Válást nem tudnánk már lesakkozni, mert nyáron a bíróságon is szünet van, plusz ugye 1 meglévő gyerek mellett és közös vagyon miatt nem csak egy tárgyalás az egész ügy. És amit mondtál, h válás után bizony akkor is ex neve lenne. Párom meg megérdemel majd egy szép esküvőt, neki ez lesz az első...feltéve ha el akar majd venni a terhesség és nyűgös korszak után is :lol:

Kép
Kép
manooka
Budapest XV. kerület
 
 


Manoka: vannak napok, mikor az ember azt érzi, hogy jó lenne megverni valakit :) nekem ez leginkább akkor volt míg dolgoztam... most ha van évente kb 1szer akkor szólok az uramnak, ő meg röhög és ez kicsit megnyugtat :)

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Manoka, biztos el akar! :) enyém válás aug 1én volt, de 20 perc volt és vidám :)

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Én még dolgozom :lol: Akkor azért vagyok brutál ma...plusz vezetés közben annyira fel tudják húzni az agyamat h csak csúnya szavak szokták elhagyni a számat...de ahogy párom mondja nekem soha semmi se jó :lol: Ha bkv-zom az a baj, ha vezetek akkor meg az.
Ilyen szempontból Svájc jó volt, 10 ezres "városban" laktunk, na ott a dugó azt jelentette h 2 autó volt előttem a körforgalomnál :wink:

Férjem pont ezért utálja Pestet, és imád ott kint élni. Nyugi, nincs tömeg. Ha öreg lennék akkor nekem is tetszene, meg kb 3 napig el is viselem a semmittevést, de amúgy minden panaszom ellenére nem bírnék kisvárosban élni. Harasztiban az volt a jó h egész nap Pesten voltam, munka, csavargás, aztán este aludni hazamentem. Hétvégén meg jól esett a csend és nyugi. Bezzeg gyed alatt, na akkor ultrabrutál volt a szobafogság...

Kép
Kép
manooka
Budapest XV. kerület
 
 


Rizsmike: Te mit dolgozol otthon?

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Sziasztok!

Rizsmike, igen, én is akartam kérdezni, milyen munkát végzel otthonról. És látom, te elég sok helyen voltál igazolt kajakos :) Én mikor váltani kellett volna egyesületet, abbahagytam a versenyzést - azért annyira nem voltam tehetséges.

Witch, ha tudsz, menj el orvoshoz. Remélhetőleg semmi komoly, de hogy megnyugodj, jobb ha megnéz.

Manooka, sajnálom, h így megvisel a meleg és a forgalom. A kettő együtt meg elég brutál párosítás tud lenni.

Ma voltam a háziorvosnál a friss EKG és a kb egy hónappal ezelőtti laborleletemmel (abból az a legfrisebb). Erre megkérdezte, hogy látta-e a nődoki ezt a laborleletet (látta), és ha igen, adott-e antibikát. Nem adott. Mert a vizeletben kicsivel a határérték felett van a baktériumszám, (5000 a határ, nekem 5600 körül volt). Azt is mondta, h ő nem ad most antibikát, mivel egy hónapos a lelet, de szerinte egy terhesnél ez az érték magas. Király, h ennyire különözőképp ítélik meg ezt orvosok ugyanazt a számot. Nődokim szerint ez belefér a normálisba. Minden más laborértékem egyébként rendben van (volt).
Nálatok milyen baktériumszámot mutattak ki a vizeletvizsgálatkor? Most ezen izguljak vagy sem?
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Erpé: Nem kéne egy friss pisi? Lehet, hogy már bacimentes.....nem tudom, nálam mit mutatott a vizelet, nem szokta az orromra kötni a doki,k csak azt mondja, OK.

Witch: ??? Jól vagy?

Manó: Hajrá esküvő :)

Galex,rizsmike,konkri, nektek is köszi!!!

Konkri: szex az exszel felvetés jogos... :shock:

KépKép

Kép
babee
 
 


Erpé
Én úgy tudom, hogy a 10az5-en (a hatványt em tudom itt leírni :oops: ) feletti csíraszám a kóros... az is csak akkor értékelhető, ha a másodlagos szennyeződés kizárható. Nőknél elég macerás a "steril" vizeletminta vétele :? :cry: :evil: (Szeméremajkak feltárása, húgycső környékének lemosása steril, fertőtlenítőszeres törlővel...legalább 3-szor...utána kicsit pisilni a WC-be, majd steril edénybe...közben persze a szeméremajkakat folyamatosan el kell tartani)
Ha nem így történt a mintavétel, akkor nagy valószínűséggel a vizelet szennyeződött a gáttájék bőrén levő bacikkal, esetleg hüvelyváladék került hozzá...
Vizeletben volt genny? Üledéket néztek?

Witch
Hát... nem lennék könyvelő :oops: :cry:
Orvosként abba tudtam hagyni a munkát... :wink:
Ne parázz, inkább beszélj a doktoroddal!

Találkozót ha szerveztek... el lehet jönni hozzánk... akkor még be is kapcsolnám a légkondit... magamtól nekem eszembe nem jut... :oops:
Délután is szundikáltam, de úgy, hogy nyakig betakaróztam... :oops: :lol: :wink:

Konkri
Várjuk a sztárfotókat!!!!!!!!!
Tényleg nagyon jó a DOTE :lol: :lol: :lol: :lol: Sok szempontból is! :lol: :wink:

Rizsmike
Újpesten kajakoztak az unokatesómék is :lol: :wink:

Grace klinika
Én szeretem, csak olyan későn van, hogy addigra hetvenszer elalszom... :oops:
DVD-n szoktam nézni, vagy a neten...
http://onlinefilmekaneten.blogspot.hu/
http://filmekaneten.blogspot.hu/

Kép
trigemini2012
Fehértó
 
 


Trigemini, nem volt se üledék, se genny vizeletben. Üledéket néztek, arra emlékszem, és a fehérvérsejt szám is tök normális volt.
És most már tudom, hogy kell vizeletet adni. Ezt miért nem mondják? Így semmi értelme nincs...

Konkri, Gemini, én is szeretem a Garce-t, szoktam nézni - ha épp eszembe jut (nem vagyok valami nagy tévénéző), de tegnap épp néztem.

Babee, pont azon gondolkodtam, h ha problémásnak véli a háziorvos a leletet, akkor elküldhetne ő is egy vizeletlaborra. De nem adott beutalót, én pedig nem kértem. Nem igazán bírom ezt az orvost, kissé okoskodós-kioktatós stílusa van, nem jön be. Pl soha nem vizsgál meg, meghallgatja a panaszokat, aztán mond valamit. Kb 2 éve vagyok nála, mert az előző háziorvosom (akit egyébként nagyon bírtam) lelépett Svédországba. Szerencsére eddig csak ilyen alkalmakkor (terhesgondozás, jogsi) találkoztunk, de a párom többször is volt nála betegen és mindig csak ránézésre diagnosztizált...

É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Witch!
Mizus?????
Írom a számom priviben (játszóra megyünk), ha gondolod ugorj át, van szívhang-hallgatóm, meg keressük!!!!

Üdv: Gaby

KépKép

KépKép
galex
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!
Túl éltem a mai napot, már csak 1 nap, és VÉGE!

Witch:
Olvastam, remélem, minden ok!!

Grace-t én is szeretem, de képtelen vagyok fenn maradni addig, talán 2 részt csíptem el eddig, a többit bőr alól nézem.

Nekem teljes vérkép vizelettel 7 hetesen volt... :roll:

Csajok, arra gondoltam, hogy lassan ott tartunk, hogy nem ártana valami féle forróvonal láncot szervezni, hogy majd szüléskor, ill., ne adja ég bármiféle helyzet beálltakor tudjunk üzenni ide. Ki lehetne találni, hogy ki kit értesít, és az illető továbbítani tudná a fórumra.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Halihó!

Meg vagyunk mi is,olvasok szorgalmasan,de lelkierőm nincs írbi sokat.

Mi két hét múlva szerdán megyünk 4d-re.Már várom!

Witch?Remélem semmi nincs vele!

Szilvi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
sissy01
 
 


Én is Grace néző vagyok. Pont a hétvégén fejeztem be online a 8. évadot! :D

Úgy néz ki, több kajakos vonal is van. De hát ez így működik, szerencsére nagyon sokan kötődnek valamilyen szinten a sportághoz.

Enyém munka marketing, amihez a legszükségesebb eszközök internet és telefon. Persze nem lehet 100 %-ban itthon ülni, ha rendezvény, vagy egyéb dolog lesz, akkor menni kell.....de nagyobb részt megoldható lesz az itthoni meló....

Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
rizsmike
Budakalász
 
 


Sziasztok!

Ági, nekem eddig 3x csináltak teljes vérkép-vizelet vizsgálatot, mióta terhes vagyok. Hát ebben sem egyforma a terhesgondozás. Házidoki szerint a védőnőnek is kellene legalább a vizeletet néznie havonta. Mondtam neki ha-ha-ha. Védőnővel eddig a 7 hó alatt 2x találkoztam, még lehet, h szülés előtt 1x fogunk :) Ennyi elég is nekem.
És szerintem a gmail-es címre, aki szeretné, beírhatná a telefonszámát. És akkor lehet oda sms-t küldeni, ha szülési akció van :) Ha 2-3 embernek elkülid valaki a hírt, akkor szerintem elég hamar eljut ide a fórumra.

Witch, jelentkezz, h mi van veled.
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Köszi az aggódást, megvagyok, csak valami nem az igazi, a barnázás elmúlt, halvány barna volt, délutánra már semmi sem volt... viszont már a vizeletet sem nagyon tudom tartani, be be csöppen, ezért állandóan zuhizok, tisztaságival élek... ebben a melegben ez iszonyat... Görcsök megvannak, de sokat pihenek, viszont lement a pocim... tehát már biztos nincs sok hátra, csak 07.20-ig bírjuk ki, azátán jöhet... akkor már nincs gond... Annyi, hogy ma megkaptam egy vizelet beutalót, hogy nincs e baci, vagy gyulladás, holnap reggeli pisit viszem a Bajcsy-ba...

Gemini!

Sajnos én megtanultam hogy kell vizeletet venni, de jó hogy leírtad, tényleg elmondhatnák, azért ha itthon veszem a pisit, és én viszem, kivitelezhető a dolog, bár azért macerás... :)

Galex!

Köszi kedves vagy, nekem is van csak nemt udom milyen elem való bele... :oops: az előzőt kidobtam mert lemerült, és elfelejtettem Jami óta hogy milyen kell.

Holnap 15:30-ra megyek 4D-re az ügyfelemhez a Minimanóba... Szerencsére ő nem csak babamozizik, hanem vizsgál is szonográfus, és évtizedek óta a szakmában van... jővőhéten csütörtökön meg a dokimhoz megyek, addig már csak a mai napot kell kibírni, holnap délelőtt megyek anyumért és onnan már azért könnyebb lessz... Tegnap főztem , így most nem kell... feltett lábbal dolgozok, ha kicsit fájok lefekszek... egyébként a doki szerint is a hegeim... azért engem a császár mentén csaszi +3 szor vágtak, köldöktől nunusig egyszer és van néhány lapar hegem (ezeket már észre sem veszem)...
Szerencsére manóka mocorog ezerrel, jól láthatóan, és a talpát is érzem a gyomromnál :) (szerintem az a talpa )...

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

örülök Witch ha jobban vagy-valamelyest...

nekem Zso és Witch száma meg van és fordítva...

tegnap 4d:
minden rendben, fejvégű, de a lábával frankón betámaszt néha az oldalamba. lepény még mélyen fekvő :( egy héttel kisebb 860g a becsült súlya. tutira lány és bazi izmoska :) olyan válla van, mint aki gyúr, kerek és szálkás. ja és pisze mint a fiúk...

Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Sziasztok!
Witch!
Vigyázz magatokra!!Próbálj minél többet pihizni!!

rizsmike!
Olyan jó,hogy otthon tudsz dolgozni.Én is gondoltam rá,hogy kéne itthonra valami hasonló jellegű meló.

mágnes!
Kitartást ahhoz az 1 naphoz!!Támogatom a forróvonalat,de sajna semmi ötletem rá,hogy hogy lehetne megvalósítani.

erpé!
Esetleg a házi dokinak nem jutott eszébe,hogy kérjen 1 vizelet vizsgálatot?Utána ráért volna egyezkedni a nődokival,hogy mitévő legyen nem?Emlékszem amikor Vikit vártam nagyon ronda mandula gyulladásom volt.A házi dokim telefonon referált a nődokimmal,hogy mitévők legyenek milyen antibiotikumot írhat fel.

Nem semmi ez a kavalkád a gyermek neve körül.Szegény kolléganőm akkor jól jár,11 hetes kismami május 1.óta él külön a férjétől,még nincsenek elválva.Természetesen az új kapcsolatból fogant a baba.Ha jól értem,akkor ígyis,úgyis a férj nevére kerül a pici?

Holnap megyek védőnőhöz kíváncsi leszek kapok-e kérés nélkül Felicitás újságot :roll: Sűrű nap a holnapi reggel okmányiroda,1-re védőnő,5-re évzáró biziosztás a Vikinek.Szerencse,hogy talán már nem lesz ekkora hőség mint ma.Nagyon nehezen viselem :? :? Próbálok én is 2 napra főzni, sokat pihizni,zuhanyzok.Ez a még lakásban is 31 fok engem kicsinál :shock: :shock:

Kép
Kép
a.ibici
 
 


konkri!
Gyönyörű Fanni Róza :D :D :D

Kép
Kép
a.ibici
 
 


Ibici: a barátnődnek egy gyors válás belefér, ők is le tudnák zavarni 20 perc alatt egy tárgyalással utána pedig egy gyors esküvő...

köszi!

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


konkri!
A válás a héten lesz,ha minden igaz.Azt hiszem egyenlőre nem akarnak összeházasodni.Akkor vajon elég az apasági nyilatkozat?

Kép
Kép
a.ibici
 
 


Gemini, mikor írsz megint a blogba??? :)

telószám: mi úgy csináltuk eddigi fórumokban, hogy aki, akinek akarta megírta priviben, illetve volt anno iwiw-es jelölgetés is...
mivel én tudom két csajét is, őket biztos értesítem... ők meg gondolom engem... illetve a fórumot... illetve nekik is meg lehet a száma másoknak vagy mások száma nekik... érthető voltam? lehet nem :)

ma én vagyok nyomi- a fiúk rávettek, hogy aludjunk a nappaliban, hát a kanapé a két gyerekkel a medencém jobb felével kombinálva... inkább alszok a tetőtérben :(
és kéne egy gyors kaját csinálnom, kicsit takarítani (a festésig nem viszem túlzásba az biztos) meg hát pakolni, csomagolni az útra/esküvőre...
szerencsére azért nekem nincs ma "de meg vernék valakit" kedvem- még jó mert csak a fiúk vannak itthon :)
jajh: hogy vasaljak ilyen időben??? ventilátor+vizes borogatás...

jaj el is felejtettem írni: Fanni talpa már több mint 5cm- lehet ő se fog beférni a rugik talpába :) az egyik kis tutyi amit vettem neki, már tuti nem jó...
viszont tegnap a kik-ben vettem egy szupi gatyót neki és bánom, hogy a takaróit (vastag és pléd) nem ott vettem meg :(
meg tudtam volna sok mindent venni neki, de már minek- dunába vizet...
ráadásul most az első 3 hóra én csak rugikkal készülök- vennék ruhás szoknyás pörgős izéket, de így hogy utsóbaba, nem kombinálom már az elején, legyen babáska legalább 3 hónapig... a fiúk tök korán kaptak szetteket, de most ki akarom élvezni legalább 3 hónapig a csak rugdalózós időszakot... addig se kertész gatyó, se fodros ruci, csak rózsaszín rugikák, na jó meg halvány lilák is :)

jaj, küldjön vki egy rabszolgát, akinek kiadhatom a feladatokat... főzz, vasalj, takaríts!
ja és a kicsivel is meg kell küzdenem láb köröm ügyben, remélem alszik egyet délután.

és tök bosszús vagyok, mert tegnap uram permetezte volna a kukoricát, de nem jó a kölcsön permetező- mikor lesz idő újra erre :evil:

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Ibici: hmm a húgom ügyvéd és mintha anno ő azt mondta volna, hogy csak vitás helyzetben igaz ez a régi férjes dolog... nem tudom, be kell próbálkozni... vagy marad a cécó a névvel, vagy egy gyors esküvő formailag két tanúval...

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


minden esetre a gyereket azért jobb nem említeni a tárgyalás közben- úgy is csak az van amit a bíró kérdez, mond és a két fél csak igennel, nemmel válaszol... én szóba se hoztam a gyereket, nehogy kiírjanak még egy tárgyalást esetleg... megmondtuk hogy mindenben meg egyeztünk, van kapcsolatunk, régóta külön élünk azt csá... ennyi az egész. 20 perc.

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Hello mindenki! Epp uton vagyok hazafele, mindig jo olvasgatni a forumot a buszon. Megdoglok a melegtol! A tanariban van 33 fok szauna...az erettsegi tegnap veget ert, tartott este 6-ig. Mar azt hittem nem birom ki. Most mar 2 hete minden nap fèl 6-kor kelek es kb. 6-7-re erek haza. Elfaradta
m. Ma leleptem delben. Na jo eleg a panaszbol, mar csak a jovo het es vege!
Magnes: egyutterzek, de mindjart itt a pihenes! A menzivel en is igy vagyok, wc-n neha nezem, hogy megjott-e mar :-) meg estenkent mèg mindig a fogamzasgatlot akarom bevenni...aztan rajovok hogy a vitamint kell :-)
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


Babee gratulalok!

En nagyon orulnek a szemelyes talinak.

Witch: jobbulast!

Manooka: a vezetes kapcsan egyutterzek. Annyi marha van! Es tenyleg megertem hogy kialakult az a nezet hogy noi sofor....en is mindig mondom a kocsiban hogy na ez biztos no! :-) Allitolag en ferfiasan vezetek, mondjuk mas dolgokban is olyan pasis vagyok pl. muszaki dolgok.

Bocs de nincs ekezet, mobilrol vagyok.
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


hát én ma tuti nem tudnék se buszozni, se vonatozni... tulkép nem tudom mi lenne jó... tusoltam, de úgy érzem, hogy szétrepedek... és továbbra is nyomi vagyok :(

Iskola :shock: rá se tudnék gondolni... én most leginkább egy légkondicionált, antigravitációs időkapszulának örülnék...
kezd foglalkoztatni a strand/úszómedence gondolata- de hát még a saját fürdővizembe se ülök bele... nem mernék medencézni (bár a dokim mondta hogy ússzak nyugodtan)

ebéd van, de meleg :( dinnyét ennék legszívesebben... bár merre nézek csak azt látom, hogy mit kéne csinálni :(

lehet beveszem a vasam, talán segít...

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Kata, Szifla
Jó, hogy jelentkeztetek!

Babee
Nagyon szép menyasszony voltál! :lol:

Konkri
Nagyon édes Fanni Róza :lol: :lol: :lol:

Grace klinikát én is szeretem :lol: :lol: :lol:

molly80
 
 


Szifla!
Nem irigyellek (érettségi) Szegény tanárok és diákok ebbe a hőségben.Az agy lassabban nyekereg nem??Viszont a diákok legalább gondolhatják,hogy a tanárok is kivannak így kevesebb a kérdezősködés :lol: :lol: :lol:

konkri!
Én tegnap vacsi után dinnyéztem,sikerült egy mézédeset kifogni jól lehűlt estére még mára is maradt nyami,nyami.Ebédre csináltam fini meggylevest az is olyan jól sikerült.Valahogy a hideg,savanykás ízekre vagyok ráállva :lol: :lol:

Kép
Kép
a.ibici
 
 


Konkri: elhiheted, hogy én sem örömömben buszozgatok. Ráadásul kedden jöttem haza, felszállok a villamosra, ment fél megállót, mire bemondja, hogy tovább nem megy mert feljött a sín. :? Gondolhatjátok, milyen szuper volt gyalogolni fáradtan a 37 fokban, a tűző napon betonon...

Fanniról nagyon jó képek lettek! Cuki!

Ilyenkor Prüntyüsz sem mozog. Ez a melegtől van? Meg hogy fáradt vagyok? Olyan mintha érezné, vagyis nem: tuti hogy érzi.

Nagyon várom, hogy lássam őt kedden. :)

Ibici: igen, pont hétfőre tört be ez a kánikula, és sajnos nagyon lassan megy, 10 perc egy felelet kb, van amikor 15. Még akkor is, ha nem sokat kell kérdezni. De mindenkinek sikerült, úgyhogy a gyerekek örültek.
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


Ibici! te direkt froclizol? :) :) :) hmmmmmmm, guríts erre egy dinnyét!
tegnap vettünk volna őszit, de "nem volt a kód a gépben"... :twisted: hát nem slattyogtam vissza másik dobozért... mi még ma vagyunk itthon így nem vásároltam nagyon...
ma paprikáscsirke ízű tészta volt hozzá csináltam parisalit (aminek a hüsét majd csak apa élvezi este... holnapra meg szimpla füstli lesz csak 1- ilyen melegbe ha még a sütőt is begyújtom egy virsli főzésnél hosszabb időre... 2-anyuéknál este már úgy is lagzis kaja lesz 3 napig... :)
de a gyümilevi hmmm :) én ezt úgy oldom meg, hogy zacskós gyümileves por tejjel és hozzá fagyasztott erdei gyümölcs azon fagyos állapotában, tejszínhabbal feltuningolva... :) de ilyen időben jó lenne az is.

Martin alszik- jöhet a körömvágás akció... utána meg vasalás, takarítás... lehet hogy ez utóbbira átküldöm a fiúkat apámhoz :)tegnap ő vigyázott rájuk míg oda voltunk... jakuzzitak, illetve csak Marc, mert kicsikém nem akart belemenni.

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


én élveztem anno pesten mikor kijöttem este 7kor a munkahelyemről és a beton ontotta a meleget, zajok, buszok, nyár szag... de most... a bőröm továbbra is úgy érzem kireped... ez a busz, villamos dolog meg nagyon szarul hangzik...
kezdem nem szeretni a nyarat :( ilyet se mondtam még soha

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?