Új privát üzeneted érkezett!

Évi nem tudom, hogy milyen gyógyszer, mondta a nevét, de ahogy kimondta, már el is felejtettem...
lakás: nekem volt marha szerencsém, mert 2,5 millával drágábban sikerült eladni, mint pl a szembe szomszéd az ugyanolyan lakását amennyiért eladta, és áron alul találtuk a házat, egy vállalkozásé, akik új biznicbe akarnak befektetni, és kellett nekik a pénz... szóval az egész óriási szerencse, hogy így alakult... :)

tudod, ha hallgatok az ingatlanügynökre, akkor ez az egész nem jön össze... ő már az elején azt mondta, hogy irreális árat kérek... én meg azt mondtam neki, hogy nem az a művészet :arrow: eladni valamit h*gyért-sz*rétr, hanem olyan vevőt találjon, aki szerelmes lesz a lakásba és megadja azt, amit kérek... és így lett... :) és nem is kellett sokat várni rá...

Ircsi jól vagyok, köszi, most igazán nagy teher került le a vállamról... a többi probléma is meg fog oldódni!

tudom, hogy leginkább a csíkkal kapcsolatban vártok valami hírt, de egyenlőre nem tudom... múlt héten uh-on 3,6-os petezsák, jövő héten csütörtökön kontroll, hogy fejlődik-e rendesen... (mert nagyon pici ahhoz képest, hogy február 22-én volt meg utoljára... és 30 naposak a ciklusaim... jó, tudom, hogy a stressz kitolhatja a pé-t, de ugye nálam megvan minden esély a kromoszóma rendellenesség miatti korai vetélésre)

igazság szerint nagy harcok dúlnak bennem, mert nem tudom, hogy végig tudnám-e csinálni még egyszer, főleg úgy, hogy ott a nagyobbik, aki még szintén pici, a dackorszak kellős közepén...
néha így is úgy érzem, hogy nem vagyok jó anya, nincs elég türelmem...
el se tudom képzelni, hogy hogy tudok eleget foglalkozni Zoéval, ha közben szoptatok, fáradt vagyok az éjszakázástól, stb... annyira sajnálnám szegényt, hogy nem lennék mindig ott neki, amikor szeretné... miközben tudom azt is, hogy biztos tök jó dolog lenne egy tesó (én magam egyke vagyok, így nem tudom...), főleg kis korkülönbséggel...

biztos azért van ez, mert az első 16 hónapot gyakorlatilag egyedül csináltam végig a gyerekkel, és nem volt eccerű.... legalább is nekem nehéz volt, lehet másnak nem lett volna az... és bennem ez él, mély nyomot hagyott...

bocsi, hogy ez így most kijött belőlem!
és várom a véleményeket, akár pozitív, akár negatív... (lehet, hogy azt várom, hogy lebeszéljetek vagy rábeszéljetek...)

Kép
gtunde75
 
 


Évi : sok folyadék? vagy egy kis kávé-tea?

Ircsi: attól függ, hogy határozzuk meg a csodát :wink: :) .

Anyaság: lehet, h jól néznek ki a képek, de senkinek ne legyenek önértékelési zavarai, mert ideges időnként a kölykétől, és senki ne higyje, h a magam fajta végig mosolyogja a gyereknevelést! Én fel tudok robbanni tőlük, és ordítozni is szoktam velük, meg időnként leborogatom a sok cuccot a székükről, ha nem rakják el, meg ilyenek :oops: Nem vagyok rá büszke, de én is csak egy ember vagyok, ráadásul nem is a legtürelmesebb, legkiválóbb fajtából, és még elvárásaim is vannak a gyerekkel szemben is, párommal szemben is, magamról már nem is beszélve, így nem vagyok egy könnyű eset.
Persze közben imádom őket, és értük veszekszem, még velük is. Akivel soha nem pörölök, és még szenvedélyesen sem vitatkozom, az általában nem is érdekel :oops: :lol: !

(Az imént ráhúztam egyet Joni kezére, mert műanyag székkel verte Nonót, azt hiszem oda akarta tenni a kisszéket, ahol Nonó volt, de egész nap ez megy, mikor milyen tárggyal és ki ellen, és sokszor többször próbálkozik, ha csak lefogom a kezét, újra emeli,
hiába magyarázok, mutatom, simogatunk, stb. Meg volt sértve rendesen!)

Beszéd: Tünde fantasztikus, bár sztem már nyáron nagyon a többiek előtt járt. Siet valahova? :lol:
Nálunk a legnagyobb volt ilyen, ennyi idősen már nyomta a verseket, énekeket, mondatokban beszélt, stb. Most Joniék meglepően keveset beszélnek, és nagyon kifejezett iker nyelvük van, de azt hiszem ezt már írtam!
Járok velük zenére, rengeteg mondókát elmutogatnak, próbálják mondogatni is, tapsolnak, sokáig tartják a ritmust, főként Joni. És időnként rendesen dallamot énekelnek, a szöveg nem felismerhető, de a dallam igen :lol: !
amijkor Jonival kontrollon voltunk a fejlődés neurológián, a pszichológus nőnek mondtam, h még csak ennyit beszél , hát körül röhögött, azt mondta, h ez totál megfelel a korának, mit akarok tőle! Mondtam neki, h semmit, csaak a többiek után furi!

Claire
claire
 
 


Tunde,
szerintem itt senki nem fog lebeszelni es rabeszelni se. En totalisan megertem az aggodalmaidat. Nem egyszeru dontes ez, de biztos vagyok benne hogy jol fogsz donteni. (Zoe nagyon okos kislany, meg segitsegedre is lehet. :wink: )

Ha minden igaz holnap este vegre kimozdulhatok itthonrol. (tavaly aug. ota nem volt ilyen) Mondjuk ehhez az kellet hogy kiakadjak es kb kozoljem hogy akkor en most elmegyek es kesz. :oops:

Es akkor egy ket kep az en kis 20 honapos gezenguzomrol:

Imad vezetni:
Kép


Kép

Kép

Kép

Jo ejszakat Mindenkinek!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Klári
nklari80
 
 

 
 

Sziasztok,

Ircsi: szép sorozat :D

Klári: a csokinyúl meg Boti nagyon ütős a képen :D Merre mentek kirándulni? Egyébként jobb a helyzet otthon?

Tünde: ügyes voltál az adásvétellel :)
Csík: fogalmam sincs milyen lehetett 16 hónapon át egyedül, de le a kalappal. Zoé menni fog bölcsibe? Ha jön a tesó és ő nap közben/fél napot közösségben töltene, Neked is könnyebb lenne. Itt pl. simán felveszik a 2 év körüli gyerekeket, általában akkor is ha anyuka a kisebb tesóval otthon van.

Dia, Évi: köszi a recepteket
bettinyo
 
 


sziasztok
az éjszaka algopyrinnel zárult...Tomi már dalol,így csak gyorsan...

Tündi,én egy babával a pocakban mit is mondhatnék...de abszolut más élethelyzetek ezek...én nem is tudtam volna csinálni amit te véghezvittél anno Zoéval. Most viszont ez egész más lenne...
A párod mit mond?
A korkülönbség témát kiveséztük,nem lesz egyszerű,de túl fogjuk élni :wink: én ugye nagy mértékben támaszkod(hat)ok Mikire.(igaz senki másra,de tudom,Te sem)
Az óra is ketyeg... :?

Ugyanakkor én is lehetek majd olyan helyzetben hogy egy váratlan bébit esetleg ne tudjak megtartani.Főleg a mocskos anyagiak amik beleszólhatnak,mot is osztok szorzok főleg a "ha-lejár-a-gyed-de-még-nem-szülök"időszak a necces.

Betti,én annyit iszok már mint a gödény....kávét is...most már kólát is....

Ircsi az nem lehet h a pajzsmiriggyel nem OK valami és azért vagyok rosszul...? Vérvétel majd 3 hét múlva...a szivem is szalad állandóan,egy kis mozgásra is...fulladok...

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Na ez azért szuper:(most jött az sms)

A szűrővizsgálat eredménye: Alacsony kockázat
Kockázat a Down-kór előfordulására: 1 : 4 100
Kockázat az Edwards-kór előfordulására: kevesebb mint 1 : 50 000

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Évi szuper eredmények! :D

Kép
gtunde75
 
 



Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Tündi, szomszédasszony lettél? :lol: :lol: :lol: :lol:

Üdvözöllek Benneteket Szigetszentmiklóson, az örök nyaralás (Csepel-szigetek, Kanári helyett, ha ha) földjén.

Szerintem ugyanolyan (tök hasonló) házunk van, jó választás, mi legalábbis szeretünk itt élni. Kicsit kaotikus (főleg reggelente) a város, de nagyokat lehet sétálni (Duna-part, Tanösvény pl), csend van, jó levegő.

Xtina

Kép Kép
kriszti0921
 
 


Évi! Kóla, na ettől nosztalgiám lett, amikor Joniékat vártam kb azon éltem, mondjuk hányinger ellen, de több 10 éves adagomat megittam :lol: .
Mellesleg a belinkelt hírektől is fájhat a fejed, meg mindenkié, és még ha csak 1 lenne minden napra!!!

Csak 1 apró pl: Anyám hordja úszni a középsőimet, ugye nekik diák bérlet, anyám 70 felett nem fizet. Az úszás du 3-4ig van, tehát hazafelé szükség képpen csúcsidőben jönnek. Most uannyi az úszás, mint az utazás, ha még anyámnak is vehetünk bérletet, akkor drágább lesz eljutni, mint az úszás oktatás. Az min havi +4000ft kiadás! Ja, és diák bérlet lesz? :shock:
És naponta szivatják meg vmivel a jónépet!
claire
 
 


Évi! Kóla, na ettől nosztalgiám lett, amikor Joniékat vártam kb azon éltem, mondjuk hányinger ellen, de több 10 éves adagomat megittam :lol: .
Mellesleg a belinkelt hírektől is fájhat a fejed, meg mindenkié, és még ha csak 1 lenne minden napra!!!

Csak 1 apró pl: Anyám hordja úszni a középsőimet, ugye nekik diák bérlet, anyám 70 felett nem fizet. Az úszás du 3-4ig van, tehát hazafelé szükség képpen csúcsidőben jönnek. Most uannyi az úszás, mint az utazás, ha még anyámnak is vehetünk bérletet, akkor drágább lesz eljutni, mint az úszás oktatás. Az min havi +4000ft kiadás! Ja, és diák bérlet lesz? :shock:
És naponta szivatják meg vmivel a jónépet!
claire
 
 


Claire,hát ez az!! Most annyira fáj h 65 év felett ingyen mehetnek...?
Meg ez pont az az időszak mikor az ember bölcsibe,oviba,suliba viszi őket...vagy a nagymami..vagy hazahozza...fizethetünk érte ezentúl.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Dia - egyetértek a "csodával" - arról nem is beszélve, hogy szerintem azért az sem hétköznapi dolog, amire a kutatók, orvosok rájönnek sok-sok kísérletezés, munka, önfeláldozás után...

Nekem legalábbis nem természetes, magától értetődő. :wink:

bekri
 
 


Tündi, nekem is az jutott eszembe, hogy Zoé annyira érett és ügyes a korához képest, hogy szerintem neki nagy élmény lesz a testvér és messzemenőkig nagy segítség lesz számodra. Személy szerint én azt vettem észre, hogy egy testvér léte rengeteget formál egy gyermek személyiségén, már ilyen kis korban is.

A rábeszélést/lebeszélést senki nem fogja vállalni a szó szoros értelmében - mert a következményeket sem vállalja senki helyetted :wink: De azért szerintem, eléggé érződik mindenki írásából, hogy merrefelé hajlik a "szíve"...

bekri
 
 


Tündi, nekem is az jutott eszembe, hogy Zoé annyira érett és ügyes a korához képest, hogy szerintem neki nagy élmény lesz a testvér és messzemenőkig nagy segítség lesz számodra. Személy szerint én azt vettem észre, hogy egy testvér léte rengeteget formál egy gyermek személyiségén, már ilyen kis korban is.

A rábeszélést/lebeszélést senki nem fogja vállalni a szó szoros értelmében - mert a következményeket sem vállalja senki helyetted :wink: De azért szerintem, eléggé érződik mindenki írásából, hogy merrefelé hajlik a "szíve"...

bekri
 
 


Sziasztok!

Micsoda jó hírekre jövök! :)
Ircsi! Szívből gratulálok!!! És nagyon nagyon örülök, hogy lesz(nek) Chloenak kistesója(tesói)! :wink:

Tündi! Nagyon szép a házatok, annyira tetszik! :wink: Belső képekre én is kíváncsi vagyok! És örülök, hogy nem kellett ráfizetni!

Évi! Szuper lett a teszt eredménye, megnyugodtál így? És a pocaklakó mozgás: irigy irigy :oops: ! :)

Nekem is van egy jó hírem: május elején költözünk! :D :D 8) Vagy a hosszú hétvégén vagy 5-6-án. El sem tudom mondani, mennyire várjuk mindhárman! :roll: És Tomi kapott fizetésemelést is, (plusz ingyen egy mosógépet a főnökétől) így belevágunk lassan a kistesó projectbe! :wink: :roll:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára barbcsi 2012.04.14 16:10-kor.

Kép

Kép
barbcsi
 
 
 
 


Tündi! Pont azt akartam írni, mint Bekri, hogy senki nem fog konkrétan le vagy rábeszélni kistesóra. De én is úgy gondolom, hogy Zoé nagyon értelmes, okos kislány, és hiszem, hogy segítségedre lenne! Mi nagyon szeretnénk kistesót, meglátjuk, a sors is így akarja-e, remélem! Anyagiak: Bencénél semmink nem volt, mindketten tanultunk, mégis megoldottuk. Előrehoztuk nyárról az esküvőt, abból a nagy dolgok meglettek. Jó, a szülők rengeteget segítettek, hogy volt hol laknunk, de Bencére sosem kértünk pénzt. Az a kevés, ami volt, beosztottuk, Tomi mindig keresett állást (egyetem alatt, után, míg nem sikerült a szakmájában elhelyezkednie), és aztán sikerült gyűjtögetni, most már teljesen saját lábra tudunk állni, megvettük az első lakásunkat, teljes mértékben önálló életet kezdünk.
Elhiszem, hogy nagyon nehéz volt egyedül végigcsinálni 16 hónapot, de erős vagy és ügyes, és sikerült! És tudom, hogy most is menne, bár gondolom így kicsit több segítséged lesz, vagy nem? Szerintem a legszebb dolog, amit a gyerekünknek adhatunk magunkon kívül, az egy testvér. Mondom úgy, hogy a húgommal sokszor nem volt jó a kapcsolatunk, tűz és víz vagyunk, de mégis hiányozna az életemből, ha nem lenne. Olyan meg, hogy ideális korkülönbség, nincsen, minden kornak megvan a maga előnye, hátránya, ezt Claire és Barbi tudja talán közülünk legjobban. Bár én a kicsire szavazok, lehet, eleinte nehéz lesz, de aztán meg könnyebb! Egy ismerősöm gyerekei közt pl. 2,5 év van, ő babasling-et használ (hordozóerszény), sokat volt benne a kisebbik mikor nyűgös volt, és ott megnyugodott, anyuka tudott a nagyobbal foglalkozni. A babaklubban most volt ez a téma, szoptatást úgy is meg lehet oldani, hogy a nagyobbik melléd kucorodik, és mesét olvasol neki, addig sem kell nélkülöznie téged. :wink: Pont arról volt szó, szülőfüggő is, mennyire lesz jó a testvérek kapcsolata.

Kép

Kép
barbcsi
 
 
 
 


Évi! Fejfájást sajnálom! :( Sok folyadék, C vitamin? Nekem nem volt, így jobb ötletem nincs. :(
Kormány: én a sárga csekk adón akadtam ki nagyon. Ott húzzák le az embert, ahol csak tudják, és mindig a kisembereket. :cry:
Szép a pocakod, néztem a blogban! :wink:
Tetszik a zenélő körforgó is!
Olyan nagyfiús lett Tomi arca, szerintem rengeteget változott!
Most akkor a névválasztással hogyan is álltok?

Claire Anyasággal kapcsolatban amit írtál, egyetértek. Én is szoktam türelmetlen lenni, sőt kiabálni is, ha már ezredszerre nem fogad szót (bár most elég rendesen közrejátszik a költözés miatti feszültség a hisztijeiben, ráragadt rólam Bencére, azt hiszem :( ). Mind emberből vagyunk, nekünk is lehet rossz napunk, ahogy a gyerekeinknek is, de ettől függetlenül imádom őt, de határokat, korlátokat szabni kell nekik, és ez néha veszekedéssel jár.

Beszéd Bencének nagyon megy, be sem áll a szája. :lol: Ő is mond mondatokat, (ne menj el, gyere vissza, mit szeretnél most nagyon megy :D), kérdésekre válaszol: hol az apa? (dolgozik, fürdik, tentél, eszik, elbújt), mit csinálsz?, mi van a könyvben?, mizújs? (semmi :D :D) összeköt dolgokat: mondom, hogy kimegyünk, nyitja a szekrényét, anya öltözünk!, ha fürdeni megyünk, előre szól, hogy köntös, fröcsöl. Szól, ha éhes, álmos, teli a pelus, szomjas, valamit szeretne, olyan szlengje van: hello, szia, mizújs?, hogy a Möbelixben a férfi eladók is dőltek a nevetéstől. :lol: Macijait ringatja és mondja, hogy tente, baba, tente. Mondókákat felismeri, nem lehet egy sort sem kihagyni, mert szól, mondja előre a szavakat belőle. :wink: Háztartási gépeket imádja, mondja: elindít, lejárt, melegít, sütő forró, vigyázz, és félreugrik. :D Kedvencem, mikor hiszti után megbeszéljük, miért nem szabad azt csinálni, amit akart, és kérdezem tőle, szót fogadsz? igen. Megígéred? megígérem. Komolyan? komolyan. Szabad ezt csinálni? nem. Ilyenkor meg tudnám zabálni, egyből megbocsátok neki! :roll: (az más tészta, hogy 5 perc múlva újra bepróbálkozik...) Mondja, hogy jóéjt, jó reggelt, öröm vele minden!

Klári! Nagyobb a csokinyuszi, mint Boti! :lol: Látom, ő is gézengúz! Hová mozdulsz ki? Bence is tud nagyon akaratos és hisztis lenni, kezet foghatunk. Bár próbálom kezelni, az esetek többségében sikerül is, de most tényleg akkora a feszültség bennem a költözés miatt, hogy mi lesz, hogy lesz, minden a helyére kerüljön, hogy szerintem igencsak megérzi rajtam, és sokszor hisztivel reagál. De amúgy ő is kedves, barátságos, vidám kisfiú. :)
Beszéd: szerintem nem gond, minden gyerek más. Bencénél is napról napra történtek változások!

Mares! Jesszus, már letelt a félidő! :shock: Gratula az újabb kisfiúhoz! :wink: Pocis képed van? :) Szép név az Áron, nekem is egyre jobban tetszik! :)

Barbi! De jó volt rólatok is olvasni! (mondom ezt én :oops: ) Dödö nagyon helyes a képeken, ez ám a segítség, kérem szépen! :)

Limo! Hát én is totál kiakadtam a csp utalványosításán! :evil: Nem tudom, kinek lenne jó ez az egész... Etetőben elaludt Berci nem semmi! :D Komolyan, az én fiam erre nem képes... Jól emlékszem, hogy Te szoktál medvehagymát használni? Most kaptunk sokat, szívesen csinálnék belőle valami finomat, ha van jó recepted. :)

Sucer! Mi az a sok minden? Én szívesen meghallgatlak! :wink:

Dia! Áron balesetét én is sajnálom nagyon :cry:, de remélem már jobban van. Veled mizújs, suli?

Betti! Fürdés: :lol: :lol: :lol: Megnéztem volna viháncoló Korinnát! :wink: Nagyon édesek tudnak lenni, és hatalmas csibészek!

Tündi! Örülök, hogy apukád jobban van!

Kép

Kép
barbcsi
 
 
 
 


Hozok képeket is, húsvétkor voltunk Győrben apáéknál, hétfőn elmentünk az állatkertbe. Most sokkal jobban értékelte, élvezte, tovább bírta, mint fél éve. Igaz, több állatot is ismer/felismer, mint akkor, szinte ő volt az idegenvezetőnk. :D

Az én vigyori zsiványom:
Kép

Anyával:
Kép

Apával:
Kép

Imád motorozni, erről leskelődött:
Kép

Később a lakásról is hozok, ha gondoljátok (előtte-utána állapot) de Bence már nem enged gépezni. :oops: :?

Szép hétvégét Mindenkinek! (az eső ellenére is)

Kép

Kép
barbcsi
 
 
 
 


Barbcsi!
Jaj de jó,költözés!!! Csodás kis életetek lesz!
Fizetésemelés külön szuper!
Lakás képeket várom
Kistesó projekt: csak rajta :wink:

Nevek: végül Miklós Sándor lesz ha fiú és vszinű Boróka ha lány.
Ugyan Tomi a Sándor húzta ki,de van nekem egy zűrös életű feketebárány öcsém aki szintén Sándor,és félő a Sanyika névről mindenkinek (főleg nekem) mindig ő ugrana be és nem apám. Ez meg nem lenne jó..lányban meg azért Boróka akkor mert ha fiúban decemberit adunk akkor a lány is legyen decmberi igy mind a 4-en akkor ünneplünk :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Sziasztok!

Kis pihi, na el is nyomta és mindent kitöröltem, fáradt vagoyk látszik!

Bettinyo: igen, 2 pasi, gatyám fel is van kötve :D

Claire: remélem sok sok öröm és feladat lesz, de mondjuk nálunk folyt-köv kizárva baba terén, apa nem vállaja...

Sucer: nyugalom akkor lesz, ha kint van már és a kezemben foghatom és azt mondják rá és én is látom h jól van! Olivér beszél már? Mert Gergő igen lassan halad ebben is, persze mindentmegért!

Tündi: gratula a szép házhoz! Apukádnak jobbulást, a pocakon belüli dolgokról meg majd jelezz azért!!! ZOé meg csoda-lány! Miket tud!

Limo: hogy befáradt :) kis drágaság!

Barbcsi: költözés, juppppi!!! :) igen, félidő és ha dátumot nézek már csak 4 hónap van, ami nagyon kevés, és ott van a sok beadandó-portfólió-zárószigorlat.... hát nem tudom...

Ircsi: grat a csííííííííííííííkokhoz!!! :)

Évi: de jó eredmények! Szerettem volna én is ilyet kapni elsőre! Fejed???? Tomika mennyit változott!!!

Nklari: Boti is milyen nagy! :)



Mi: G nem beszél, csak néhány ezt-azt... persze mindent megért.... hiszti van, néha a földön fekszik... de én jelen alakommal nem emelgetem.. elterelem, az beválik... rosszcsont-aranyos-drága-IMÁDOM!!!! Pocaklakó igen erős, ha rúg beremeg a "ház"! Has: jó nagy, nekem, másnak meg húú, ilyen kicsi és augusztusban baba lesz? Mindenki máshogy látja. Tanulás-egyetem kifáraszt, pocak érzi is, néha Áron nem is akar menni egyetemre, egyértelmű befeszüléssel jelzi.. Uram állásinterjúkra jár, néha feszült is a viszonyt köztünk. Vagy ő készül állásra és én vigyázok G-re vagy cserélünk!....

pusssziak mindenkinek!

képek:

Kép

Kép

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Jo reggelt!

Na, a mai F1 futamrol is lemaradtam. :(
Azt szoktam mondogatni hogy mar "csak" 16 ev es ehetek nyugodtan, megnezhetek egy musort, elmehetek wcre egyedul stb :lol: :wink:

A penteki kimozdulasbol nem lett semmi, mert fogorvosnal voltam pentek du es gyokerkezelest csinaltak az egyik hatso ragofogamban, hat annyira nem volt egyszeru, hogy meg a doktorno is beleizzadt. Nekem meg azota faj az allkapcsom vagy nem tudom mim, valami arrafele. :( Tegnap vettem be egy angol csodabogyot (paracetamol), itt mindenre azt adnak, hat en ugy bekomaztam tole, hogy alig tudtam allva maradni. :roll: Mara mar kicsit jobb, nem faj annyira.

Botikam a Kisvakond es az auto cimu meset nezi, van par percem. Ahogy utanozza a vakondot, zabalnam meg. :D

Barbcsi,
jo hogy jottel. Benece nagyon helyes kisfiu. Es tunderi a leirtakbol. :) Boti is megert mindent, pl ha mondom h megyunk ki, hozza a cipoket, valaszol is, ha kedrdezek, de csak nemmel, ja-val vagy bologatassal.
Koltozes szuper. :D De szerintem ne stresszeld magad nagyon rajta, szepen lassan is be lehet a dolgokat fejezni, mikor mar ott laktok. Tudom, konnyen beszelek innen, mikor mar olyan nagyon varjatok hogy kulon legyetek. 8)
Amugy azt mar en is eszre vettem Botokamon hogy sokkal hisztisebb, ha en is feszult, nyugos vagyok. En probalok nem az lenni, de olyan car a kapcsolatunk az Apjaval, hogy barmennyire is probalok nem foglalkozni vele (marmint a helyzettel) ranyomja az alaphangulatomra a belyeget.
Szeptembertol Boboka megy bolcsibe , akkor mar tudok lepni valamerre.

Evi, Boroka, de szep nev. :) eredmeny szuper

Na,eddig birta Boti....

Tovabbi szep hetveget!

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Klári
nklari80
 
 


Én a körkülönbség tekintetében tudatosan jártam el, szükebbet semmi esetre se szerettem volna, de lényegesen nagyobbat se. Nekem ez az ideális! :) Van aki másra esküszik, én így szerettem volna és eszerint jártam el. :) Szerintem kivitelezhetö ez a kis korkülönbség is teljesen a mindennapi életben, ha nem a kicsi szabja meg az iramot. Nekünk nem volt sose gondunk féltékenységgel és társaival, a kicsi idomult a nagyok napirendjéhez, de azért nem lett elhanyagolva sem. Meg lehet találni az arany középutat, ha néha nehéz és megeröltetö is.
Én ezt a hitet vallom, hogy egy gyerek nem gyerek, de persze vannak tényezök, amik csak ezt a lehetöséget hagyják szabadon, nem adnak más választást. Ha valaki megteheti, hogy egynél több gyereke legyen és szeretné is, feltétlen valósítsa is meg az álmát, visszatekerni az idöt nem lehet, ha az alkalmat elszalasztotta.

Barbcsi hova költöztök? Renováltatok?
Mi nagyon be vagyunk havazva munkával, nem tudom mi mikor fogunk tudni költözni!?

Mares csini pocak! Szépek a faajtók is a háttérben! :)

Barbi
maass
 
 


Tünde
Lakás-ügyletet ügyesen lerendezted!
A többit is meg fogod oldani! Én mindig csodáltalak Téged is, Clárikát is, hogy menyire bírjátok az apanélküliséget!
Zoénak nagyon jó anyukája vagy! Az meg se forduljon a fejedben, hogy nem vagy jó anya!
Testvér: nagyon jó dolog! Sokáig mi is vacilláltunk... én nem akartam újabb lombikot, de aztán belevágtunk...
Döntés: a lelkiismereted szerint legyen...

Claire
Én is ütöttem már rá a gyerekem kezére :oops:

Klári
Boti is nagy csibész :lol: :lol: :lol: :lol: :wink:
Fogadnak jobbulást! Paracetamoltól bekómáztál????? Pedig az egy nagyon gyenge fájdalomcsillapító...
Sajnálom, hogy rossz a kapcsolatotok :cry:

Évi
Teszt eredmény :lol: :lol: :lol: :lol:
Miki is, Boróka is jó név :lol: :lol: :lol:

Barbcsi
Hajrá költözés! Végre magatokban lesztek! :lol:
Drukkolok a kistesóhoz! (Egyetemmel mi lesz?)

Mares
Milyen helyes pici pocid van! :wink:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Kép

Kép

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


sziasztok
Mi megjártuk Máriagyűdöt,az elsőáldozós vendégséget,először kicsit ciki volt,csak mi nem voltunk családtagok,huhh,nem is értem miért hívtak minket na de ennek örülni is lehet,aztán a család közvetlen kedves volt na és Tomi azért oldja a szakadékokat,igy mindenki játszott vele meg jaj de édes baba stb...
Ebédkor ettünk kicsit,hidegtálak voltak aztán mivel Toma már odavolt jöttünk is,feltankoltak minket sütivel,huhh. Tomi aludt hazafelé meg itthon is még 3 órát,hehe.(meg mi is persze)

Én szenvedek 3 napja,kivételesen a melleimmel.Teljesen be vannak durranva,és kicsi lett a melltartó így,nem bírom elviselni se(de azért vmit fel kell húzni...) huhh ma alig bírtam délig benne és igy is úgy megfájdult hogy a bimbótól egész a nyakamba,karomba sugárzott...de hát igy venni se tudok melltartót,ha heti szinten változik :?

Ircsi,és hogy vagy???

Mares csini poci,remélem a héten találkozunk!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Klári,kapcsolatot nagyon sajnálom,ez nagyon rossz lehet :(
Én barátnőméknél látom,teljesen megromlott,maga a pokol :cry:

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Évi
Sportmelltartók? Nem lenne az jó? Nekem beválltak...

Köszönöm, én jól vagyok :lol: :lol: :lol:
Ha az ember lelke boldogságos, akkor mi baj lehet? :wink:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Ahh Bra-t rendeltem,ami állítólag hú de szupi terhesen is,hááát... :?

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Hoztam én is :wink:
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Évi: én is a sport melltartót ajánlanám, mondjuk nekem semmi sincs ha nem vagyk terhes, és most úgymond vannak, de olyan jó ha nincs melltartóban! Imádnám , ha ekkorák maradnának, de ez sajna nincs így... poci :) a héten úgy intézem, hogy legyen tali..!!!

Mass: jókat írsz, ez bíztat, mert a 2 fiú miatt sokan elszomorítanak... hogy milyen nehéz lesz meg minden és hú ez meg hú az!

Ircsi: hát igen, meg ha az ember látja Chloé-t is akkor azonnal arra gondol, legalábbis én, hogy egy ilyen mégegy dejóóóó lenne! :)

ma is gyarapodtak a karaktere, csak összejön az az 55 ezer... ( 22,5-nél tartok...)

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


ja, a kép kb 2 hete készült, suli alatt, szóval azóta nőtt ám+ :)

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Majd lefotózzuk,Mares!Az enyém mai,a 2.trimeszter tiszteletére :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


De jo pocakos kismamakat nezegetni ujra. :) Olyan mintha par hete meg en is az lettem volna, aztan lassan 2 evesek lesznek a torpeink. Hihetetlen.

Evi, fejed jobban van? Kapcsolat, szomoru, de ez van. :( Csak tudnank mar tovabb lepni, de meg annyi szerencsem sincs, hogy olyan pasit talaltam volna, aki hagy elmenni. Egyszeruen nem lehet vele normalisan megbeszelni a dolgokat. :cry:

Ircsi, merre jartatok? Tengerpart?
Direkt olyat kertem ami a legerosebb. Eddig a cataflamot szedtem, de elfogyott. (Paramol a neve=paracetamol&dihydrocodeine)

Mares, huh, kitartas a tanulashoz. Parodnak pedig sok sikert a munkakereseshez. Gergo egy igazi kis huncutpek.

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Klári
nklari80
 
 


Barbi, varjuk a kepeket a lakasrol is. :)
Hol lehet azt a filmet megnezni, amirol a blogodban irtal?

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Klári
nklari80
 
 


Csatlakozom a kézre verősök táborához :oops: ....ez van....birka türelmem van, de néha kihozza belőlem az állatot.....bár a birka is állat :? Olyankor aztán van anya-nya-nya-nya.....érdekes, hogy ha össze is rúgjuk a port, mégis nekem kell vigasztalni.
Én beképzelt módon azt gondolom, hogy jó anya vagyok....Berci szeret :D

Klari!....Látom Boti is főz, nekem a hajam égnek áll, ha tűzhely körül kavar, és persze amikor főzök ő is ott van. Vettem neki egy pici tűzhelyet, kis edényekkel....pár napig szuper volt....beállítottam a gáz mellé és együtt főztünk. Ja....de az mégsem az igazi, elkezdte a műanyag tálkákat felpakolni az igazira, szuper.

Évi! Mares!.....Pocakfotók csuda jók!

Tündi!.....Rábeszélés/lebeszélés egyiket sem akarom, mindenki a saját életét éli, a véleményem a megtartók táborát erősíti. Nekünk a Berci előtt anyagilag szuper volt, jó pár megbízásom volt ami hozott a konyhára rendesen. Berci viszont olyan hamar megfogant, hogy már nem tudtam kiügyeskedni" hogy kapjak GYEDet, így csak a GYES van. Rengeteg mindenről kell lemondanunk, de egy percig sem jut eszembe, hogy másképp csinálnám.
De ezek mi vagyunk.....a mi életünk, a mi gondjaink. Más ember nem éli meg a ti érzéseiteket, akárhogy döntesz szeretni foglak! :oops:

Barbcsi!.....Szoktam szedni medvehagymát, de én csak úgy simán, mint a zöldhagymát szendvicshez eszem, vagy pl. paradicsomsaliba keverem. De apróra vágva pogácsába is keverhető. Szerintem ha rákeresel google-ba biztos találsz egy csomó receptet. Költözés: akkor végre célegyenesbe!!!
limo73
 
 


Mares a fiúk mások, de ök is annyira imádnivalóak! Egy halom zsizsik, állandó mozgásban, akcióban, ám valahányszor rájuk nézek elönt a boldogság és ha arra gondolok, hogy megálltunk volna a két lány után mit vesztettünk volna, hát nagyon bánnám, ha nem lennének! Engem is bolondítottak sokan, hogy milyen nehéz sorom lesz a sok kiskakassal, stb., de nem érdekelt ez a beszéd, mert az aki mondja, az elégedetlen a sorsával, de ö nem tudhatja, hogy te hogy fogod megélni a helyzeted a fiaiddal. Szerintem minden csak pozitív beállítottság kérdése, a többi majd alakul. Nagyon szeretem az összes gyerekem és ha tehetném, még sokkal több lenne belölük, de be kell látnom, hogy mi ketten nem tudunk többet érdemben felnevelni, mert már így is sokfelé kell figyelnünk.

Évi neked is csini a pocakod!

Barbi
maass
 
 


Hát igen, ezzel én is vhogy így vagyok Barbi. Imádom őket, ki nem hagynám egyiket sem. Sajnos valahol megálljt kell mondani, pedig szeretek terhes lenni, szülni, szoptatni, gyerekekkel küzedeni, van nekem szakmám, de azt hiszem ez a legértelmesebb dolog az életemben, amit tehetek. Nyilván ezért is kap el a harctéri idegesség, amikor nem úgy működnek a dolgok, ahogy kellenek!
tulképpen hülyeség, igaziból mindegy milyen nemű, meg mekkora köztük a korkülönbség, fő, h egészségesek legyenek, atöbbi kezelhető. Tudom, ez közhelynek hangzik, de amikor Joni beteg volt, nagyon megtanultam, h mi fontos, és mi nem az.
Úgyhogy fiú vagy lány, egyes szülött vagy iker, minden imádom. Ha még az is teljesül, h nemre vagy korkülönbségre úgy van, ahogy elképzelte az ember, az hab a tortán. bár sokszor sokkal jobban alakulnak a dolgok, mint ahogy az ember gondolta, én pl sosem gyúrtam régen ikrekre, igazán kár lett volna, ha rám hallgat a "nagyfőnök" :lol: !

Pocakok csinosak! :D
Melltartó: egy jó erős top nem oldja meg a helyzetet?
Évi! Fejed hogy van?
Mares! Ha már van tesó, az nagyon nagy dolog, főként, h mondtad, h a párod nehezen adta be a derekát! Párodnak biztos nagyon nehéz most, tele lehet feszültséggel, jön a kistesó, ő meg itt áll állástalan. Remélem taslál vmi használhatót. Amúgy meg most legyen minden rendben, működjetek szépen, mint egy rendes két gyerekes család, aztán még rengeteg dolgo változik. Olyan is van, hogy az apák gondolják meg magukat, mert pl mégis szeretnének még egyet, mert hátha lány vagy hátha fiú, ami addig még nem volt! Meg aztán Gergő is egyre jobban belenő abba a korba, amikor már nem baba, és a pasik jelentős része olyankor sokkal többet tud kezdeni vele, és sokkal jobban élvezi...
Ja, és még egy biztatásul: egyik barátnőmnek 4 fia van, és olyan jó fej, nyugis társaság, igaz, más mint a lányok! Nem jobb, nem rosszabb, más.
Na, nem osztom tovább az eszet :lol: , minek osztom itt azt, amiből nekem sincs sok :lol: !

(Klasszikus vicc:
"-Drágám! a fiunk az eszét tőlem örökölte!
-Az biztos Drágám......mert az enyém még megvan!)

Szép napot!
Claire
claire
 
 


Claire :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: el ne felejtsem ezt bevetni legközelebb!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Mutatok egy képet :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Mares
Miért lenne nehéz két fiúval? És ahol 3-4 fiú is van???? :roll:
Szoktatás, nevelés kérdése az egész....

Klári
Ja, hogy codein is volt a tablettában... az úgy már érthető, hogy kiütött... (codein lényegében morfin-származék)
Amikor szájsebészeten dolgoztam, ott nagyon jó volt a cataflam, az ibuprofen...

Limo
[quote] írta:n beképzelt módon azt gondolom, hogy jó anya vagyok....Berci szeret

Ez a lényeg!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Ircsi ohhóhó!!! Duplázunk ? Gyönyörűek!!!!

:lol: :lol: :lol: :lol: :wink: :wink:
Gratulálok!!!!
(már el is telt egy hét?)
Nagycsalád,hajrá!

Megjártuk az orvost mi is,csupa jó hír. Méhszáj zárt, méh jókora csecsemőfejnyi,köldökön fölül ér (nem csoda ha nő a hasam! Kicsit nagyobb ez is a korhoz képest,de biztosan az Utro miatt,mert: A méh nagyságát tekintve 10. héten lesz női ökölnyi, 16. héten csecsemőfejnyi, 20. héten gyermekfejnyi nagyságú.)
UH-n a baba szépen ficergett,jó szívműködés, BPD 31 mm (ami szintén nagyobb,kalkulátor szerint 15hét 3 nap)...
Utro elhagyható fokozatosan,16.héten vérvétel,nála kontroll 05.07.Adókedvezményhez az igazolást megkaptam.
(de jövő héten is megyek ugye Mohácsra UH-ra :wink: )

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Csak egy gyors kukk, aztán majd valamikor jövök bővebben is.

Pocakok szépek :D

Ircsi :lol: hurrá :!:
Évi örülök a jó híreknek :lol:

Nklari sajnálom a helyzetet, Boti jó nagy kópé 8)

Limo valamelyik nap én is ráütöttem a gyerek kezére :oops: a konektorba nyúkált :roll:

Folyt. Köv.

királylány
 
 


Ircsi: juhé, hajrá nagycsalád :D :D :D :D :D :D Gratulálok!

Évi: szép pocak, gratulálok a második trimeszterhez :)

Nklári: Kisvakondot mi is nézzük :) Drukkolok, hogy összejöjjenek a dolgok ősztől, úgy ahogy Nektek a legjobb.

Barbcsi: helyes a kis krapek. Lakásbloghoz kaphatok elérést?

Dia: kézre-csapás itt is megvolt, gáztűzhelyt csavargatta a sokszori figyelmeztetés ellenére is :roll: Aztán nem bírt magával, nyúlt a konnektorba. Na nálam is akkor szakadt a cérna :(
Melót megkaptam...

Mares: cuki a poci :D
bettinyo
 
 


Dia! A konnektorba nyúlkálás sztem egy elég egyértelmű helyzet, amikor az autó alá szalad és visszarántod, akkor sem egy higgadt "ejnye-bejnyét" rebegsz, nem? Legalább is én nem :oops: ! :lol:

Évi! Szuper! Várjuk a továbbiakat!

Ircsi! :D hurrá!!! szuper! Hányadik hét is? Mit mondtak egyforma méretűek? Nagyon drukkolok, h mindkettő tudja a dolgát! :wink:
Látod, milyen jó, h mégis belevágtál még1x a lombikba, bár én már azt is csodálom, aki 1x végig csinálja! De remélem végül te is teljesen kárpótolva leszel , és beérik a kitartásod!!!
No, Cloé felkötheti a gatyáját :lol: 4
Apjuk mit szól?

Limo! ezeknek a gyerekeknek mi jutottunk anyának, ezt dobta a gép, így jártak :lol: :lol:

Nklári! :(Nincs mód vmi elmozdulásra? Nincs kint olyan ismerős, barát, aki betölthetné a "moderátor" vagy közvetítő szerepét?

Más:
Nem is írtam azt hiszem, hogy szombaton én is kimenőt kaptam :D Moziban voltam a nővéremmel!
És a párom nem csak hogy elvolt a 6 kölyökkel, de még ebédet is főzött, ő akart,( én mondtam, h megcsinálom előre)! :D
Tök jó volt a mozi, utána dumáltunk egy kicsit. Du a legnagyobbat Zsolt elvitte karate versenyre, hozzánk meg felcsődült a család, tesóm, 2 gyereke, anyám, apám.És persze előbb-utóbb a versenyről is megjöttek! Na, ennyi emberre sütöttünk palacsintát, tiszta hülyék vagyunk! Anyám csinálta a tésztát, én sütöttem! sztetek hány db-ot??? Várom a tippeket!
No, meg ment a kártyázás, sőt tegnap, meg ma este is!
(tesóm azért jött haza a két gyerkővel, mert magyar egynyelvű nyelvvizsgát tesznek, de akkor azért kihasználjuk az alkalmat másra is, meg szervezzük a nyaralást, meg ilyesmi. A gyerekek meg nagyon bírják egymást, az övéi 19 és 16 évesek, de nagyon szívesen vannak a mieinkkel

Claire
claire
 
 


halihó

Claire és mit néztetek a moziban?

Én azt a filmet várom amiről Barbcsi is írt(A legszebb dolog) az anyaságról szól de én úgy olvastam hogy anyák napjára kerül a mozikba
Ohh és az Ajtót szeretném nagyon megnézni de sztem csak itthon fog menni.

Claire,Ircsinek van vonalzója :arrow: 5 hét!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


"Az ajtó"t láttuk! :wink: Én többször is olvastam,( ráadásul itt játszódik itt is vették fel a kerületben, nagyanyám egy ideig egy sarokra lakott Szabó Magdától, de ez nekem csak később állt össze.)
Szóval szerintem érdemes megnézni, persze más egy film, mint a könyv, de szerintem értékes film.

Vonalzó: :oops: tényleg van, most látom is! De nem mindig adja fel, most pl a tied csupa gépi kód, plusz az idézet az alján (ami tök jó mellesleg). :shock: Fogalmam sincs, hogy miért, és mi alapján válogat a gép!

Na, megyünk Diridongóra!

Itt ronda idő van, de szép napot mindenkinek!
Claire
claire
 
 


Aki emlékszik még Babakekszre: ő is babát vár ám ismét,októberre,egy topikban futottunk össze :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Sziasztok!

portfólió írás, és az elért 30 ezer karakter tiszteletére ( 55ezer kell legyen majd) kis szünet, ....

Ircsi: jaj, majdnem pityeregtem a két kis maszaton! Gratula!

Évi: rendicsek! Akkor most nagyobb, vagy csak az utro-tól???

Limo: nálam is néha szakad a cérna.. de apa a türelmetlenebb... de nálunk is volt ilyen, csak nem mostanság, mert nem emlékszem mikor... elég már ha nagyon hangosan rászólók, főleg apa a mély hangjával!

Claire: köszönöm a sok biztató szót, nagyon jól esett!!!

Mass: neked is köszönöm, én pozitív vagyok, csak a környezetem ne lenne nega!

Bettinyó: köszike.. ( milyen meló?)

na "becsengettek"... irány vissza az irományhoz.... gyarapodjon az is ne csak az én súlyom! :D

Kép Kép

KépKép

Kép

Kép Kép
kfmares
 
 


Mares!
:D szívesen, illetve nincs mit!
Ha nem vagyok jó passzban, akkor menekülök a negáktól, ha jó passzban vagyok, akkor megvonom a vállam, "hülye vagyok, de jál áll nekem" mondom vagy gondolom ilyenkor :lol: !
Az is igaz, hogy én versenyszerűen, válogatott szinten gyalogoltam, na, az sem normális, aki azt a sportot űzi, képzelheted, amikor rendszeresen a Margitszigeten edzettünk, lehet, h már immunis lettem arra, ha hülyének néznek! :lol:
Ha a gyerekeim vagy a tanítványaim néznek hülyének, és próbálkoznak..., na, azt nem nyelem le :lol:!

Babakeksz: hurrá, veheti újra a babakekszet :lol: igazán benézhetne hozzánk is, üzenem neki!

Claire
claire
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?