Új privát üzeneted érkezett!

Mi történt kispapival??
holophernes
 
 


Sziasztok!

Egy kicsit elvesztem, mert végre sikerült jönni-menni a városban és ajándékokat vásárolgatni. Emelett még a tesóm szülinapját is ünnepeltük, úgyhogy időm alig maradt netezni.

Holnap is csavargós napunk lesz, nem tudom, hogy tudok-e jönni. A lényeg az, hogy jól vagyunk, Kincső jön-megy. ma este pl eldobta a labdáját, hangosan sikított utána, majd elmászott érte. Ezt elég sokáig játszotta. Tündéri volt.

Legyetek jók!
jó éjt,
Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


SziasztokKép

JuditKép
Milyen a pasis teafiltertartó?? Áruld el oszt megbeszéljük az elkészitést. A félszalvis kép az első ekkora alkotásom, én is féltem tőle, de ellestem a lányoktól egy új technikát és igy belemertem vágni, bejött nagyjából, még majd kicsit finomitanom kell a dolgon. A lényeg: bekened a felületet ahova a szalvit szánod decupraglakkal, vársz mig egy kicsit meghuz és nem tocsog már, szépen ráhelyezed a szalvit (mivel már nem tocsog ezért még igazgatni is tudod szakadás nélkül) majd teszel rá két réteg sütőpapirt, zsirpapirt ami otthon akad és pamutfokozaton szépen rávasalod a kiszemelt áldozatra, Egyenletes lesz, nem szakad és nem lesz ráncos. (Én apa ingvasalásos fokozatán vasaltam rá) Egyre figyelni kell, mindenhova jusson szépen ragasztó, mert ahol véletlen kihagyod ugyebár ott nincs mire tapadni a szalvinak. Ezek után én már nem dolgoztam a felületre, csak lakkoztam, nehogy elrontsam valamivel isKépKép

Hm érdekes hozzáállás a kollegák részéről, bár igy messziről a fene se tudja eldönteni, hogy mi lenne a megoldás. Egy biztos, légy önmagad és ha jól érzed magad a bőrödben akkor nincs gond.

26án este megint nem tok elszökni az tuti, apa annyira keveset van itthon hogy most inkább együtt lennénk, majd a januári ötyeklubhoz már nyugodt szivvel fogok csatlakozni.

ManókaKép
KrumplilevesKépKép MEg az utána levő maceraKépKép A hajmosáshoz én is csatlakoznék, a fején a vizet utálja, de nagyon, prüszköl és rögtön feláll a kiskádjában, és mutatja hogy vegyem ki őt, a samponozást viszont szereti, csak utána ne kelljen lemosni, mert megismétli az elötte levő mutatványtKép
Gratula a nem hizáshoz, csak igy tovább, fittenKépKép Főleg ha kisfiad gondoskodik arról hogy anya fitt legyenKépKép
KispapiKép főleg igy kari elöttKépKép Nagy a gáz? persze ha nem vagyok indiszkrét... (nyugodton küldj melegebb égtájakra, most ugy is jól jönneKépKép)

NoreszKép
HányásKép Jól belegondolok, hogy mikor nálunk is művelt egy közel hasonlót még ugy 6 hónaposan Dani.... Bizzunk benne, hogy semmi baj nincs és nem is lesz, tuti az almapép volt csak a ludasKép
Várom a képeket, és amugy meg nincs szerény produkció, mert mindenki nagyon szépeket tud alkotni, és a lényeg az ha szivből jön a dologKépKép

BogiKép
MErre kószálsz? mi a helyzet, pocaklakó hogy van? Kispapival készültök a karira?

NAh menek mert vár még rám egy diétás édességeket tartalmazó szakácskönyv beszerkesztése, ha valakinek égető szüksége lenne egy ilyenre szóljon csak és átküldöm a recpeteket.

BuksikaKép
Hol tartasz? Ennyire azért nem rakd magad számüzetésbeKép


puszi
ÁGi

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 

 
 

Ági
pasis teafilter tartó = pasinak való teafilter tartó (amolyan régiségszerető öregesen fiatalKép)
Komolyan érdekel, ASAP, holnap beszéljünk vmikor, ha kivitelezhető
Hogy vasalsz egy óralapot meg, peremmel??? No inggallér fokozat, sőt a gőz is bedugult.. Hát igen, nem vagyok az a keményítős, vasalós típusKép
Van tejFEHÉRJE mentes diétátok?? (no tej, tojás, túró, sajt, kefír, joghurt, szója + szoptatósKép)

Ed
LabdaKép Nálunk apa fejel, Léna sikong egyelőre

Manóka
Multi a bacikat hízlalja és téged meg nem?? Nem hallottam még szelektív vitaminrólKép 500-as C-vitamin meg egyszerre túlzás szerintem, mert fel nem szívódik ennyi, vizsont hamar kipisiled, elosztva többet ér. Dugulok, mert még behúzol egyet, hogy mit okoskodom itt.
Pusza a második műszaknak
J
holophernes
 
 


Sziasztok!

Olvasok,olvasok,csak hajnal kettőig lepkécskéket vágdostam csápocskákkal,meg ilyenek...KépAkkor is kész leszek Karácsonyig!!!!!!!!Anyukám nagyon nagy segítség, elém rakja a kaját, játszik Vencellel, tegnap beszállt a lepkevágásba, rendet rakott kispapi szekrényében,szóval újabb örök hála nekiKép

Judit!

Gondoltam Rád,beszélsz-e a cuki kollégákkal,jól tetted!

Ági!

Őszintén bevallom,a múltkor Orskoéknál kicsit mosolyogtam,hogy Te semmit nem dobsz ki a szalvétamaradványokból, most,hogy gyűlnek a katica,falevél, gyümölcsdarabkák, már értem Kép!

HELP!

Készítettem karácsonyi képeslapot,de nem tudom ide feltölteni a már ismert okok miatt.Vki ajánlja fel lécci,hogy felrakja,ha átküldöm! Köszi.


Ennyi,mert már kiabálnak a dolgaim,hogy művé akarnak válni Kép

Puszi,jobbulást,stb.

Buksi
kisbuksi
 
 


Szép jó reggeltKép

JuditKépHivhatsz nyugodtan oszt megbeszéljük a dolgotKép
Van ám uti vasaló is a világon, ami kicsi és baromi praktikus ilyen esetekreKépKép MEg van még egy jó technika, amit megtanitottam Orskónak is, szintén leken dekupiragival a dolgot, picit várni, hogy ne tocsogjon, de még bőven ragadjon és a régi jó genoterm segitségével (műanyag, kemény átlátszó tasak) elsimitani a felületen a szalvit, ami úgy történik, hogy a ruhádan kissé megmágnesezed a tasakot és felszippantod vele a szalvit, majd a tasak segitségével elhelyezed a megfelelő helyre és szépen az ujjacskáiddal elsimitgatodKép

BuksikaKép
Hajrá, hajrá, hajráKép Anyukád egy tündér, hatalmas segitség hogy kész tudj lenni. Igen igen, amig az ember nem merül el a dekupiban, addig csak mosolyog, hogy tegyük csak el azt a kisfecnit, mert jó lesz az még valamirKépKépKép
Nagyon kiváncsi vagyok ám már a művedre, ha kész lesz rögtön fotot plizKép

ManókaKép
NAgyon szépen köszönjük a képeslapot, Dani tátott szájjal nézte és a végén dudorászva riszálta a popójátKép



puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Bence pihenget, kicsit olvastam ...

Manóka, nálunk u.ez a helyzet! Bence velünk van este, megy a Tv, Ő egyszercsak elalszik, majd mikor megyek aludni, felviszem magammal és alszik reggelig. Én is rég feladtam, hogy a saját ágyában aludjon el, nem hagyom sirni, és nem altatom órákon keresztül sem. Előbb-utóbb mesét néznek majd este és utána lesz az alvás ... Szerintem már olyan nagyok, hogy igy ki tudják fejezni azt, hogy velünk akarnak lenni, nem pedig egyedül a szobában ... Érthető. Azért örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül Kép

Ági, ámulok és bámulok a munkáidon és komolyan mondom, hogy boltot nyithatnál!!! Nagyon ügyes vagy!!! És Dani is, hogy átmászik a rácson! Bence is ügyesen lemászik mindenhonnan, de neki jó magas a kiságyrácsa. Persze ma már felsirt egyszer Bence, de sebaj, ez azért jobb, mint sokszor. (na ezt jól leirtam)

Judit, örülök, annak amit irtál. Igyekszem olvasgatni, látom Te is tudod, milyen gyerekkel a lábadon bármit is csinálni ... Nos a sütés is ilyen, én már pogácsának sem nagyon kezdek neki.

Noresz, most én azért halálra rámültem, mert lemaradtam, hogy mi is történt, aztán visszaolvastam. Szegény Máté! Meg szegény Ti. Tegnap Bence a kádat fejelte le, de úgy rendesen, izomból, azonali kékfolttal. Hát szörnyen megrémültem, mert ugyan nem sokáig, de szinte levegővétel nélkül üvöltött. Vártam a következményeket, de 2perc mülva már lelkesen fürdött ... Csak a kékfolt maradt. És mi van azóta? remélem semmi!!!

Hááát ennyire futotta most. Tegnap csináltam Diszzacskót szalvétával, majd feldobom a képeket. Hátha más is hasznát veszi ... Bazira büszke vagyok magamra ... Kép Hozzáteszem gyerekkoromban rengeteget alkottam.

Hajni, remélem már sokkal, de sokkal jobban vagytok!!!

pussz
Orsi

A még mindig betegeknek jobbulást!
orsi17
 
 


Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!


Kép


Vencel, Buksi és Rogi
kisbuksi
 
 


OrsiKép

Képeket kérünk az alkotásrólKép

Ami a rácsmászást illeti, tegnap este miután elaludt Dani, a mi ágyunk felőli rácsot leszedtük, igy egy kis kuckó lett neki. Mondanom se kell hogy mikor hajnalban felébredt még félálomban a megszokásból rámvetődött és baromira nem értette, hogy mért nem volt akadály amin átkell mászniKépKép
Mig ezt irtam, addig ellopta a telcsimet és az ő általa használaton kivül lévő járókába ejtette, amibe bemenekitettem a dekupis dolgaimat (szalvik, festékek, kiöntőformák stb) egyszerű megoldással bevetődött utána, majdnem a kész képeimen landolt a drágaKépKép időben megfogtam hogy ne tudjon garázdálkodniKép PEdig hogy utált benne lenniKép

puszi
ÁGi

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


HajniKép
Hogy vagytok? Javul már a helyzet?

JuditKép
A kollégáid megjegyzését nem igazán értettem. Állat vagy? Ez nekem riasztó. Elmeséled röviden?

NoreszKép
Szegény gyerek, azért remélem, már jobban vanKép

ÁgiKép
Klassz, amiket alkotszKép Továbbra is csak ámulok és bámulokKép

Mi jól vagyunk. Domcsi javulgat, bár még köhécsel.
Ma elmegyek Apuval a Metróba, remélem, sikerül beszereznem mindent karácsonyra.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Kedves Pöttömök és Pöttömmamik!

Nagyon szépen köszönjük, hogy gondoltatok Ránk (írásban itt, levélben, sms-ben, telefonon stb.) azon a jeles napon. Kép

Az elkészült képeink nagyrésze még filmen van, amint meglesz .... Kép Ízelítőül addig is íme 2. Kép

Üdvözlettel:

1 éves nagyfiú Kincses István Zoltánka, AnyaKicsiKincse és Boró

Kép
Ilyenek voltunk ...

... és ilyenek lettünk ...

Kép
szülinapi járgány anyuéktól


Megkóstoltam, ízlett, s még nyomdáztam is Malackával. Kép
femõke
 
 


a tortás lemaradt ... na azt képzeljétek el - egyelőre Kép

Betegeknek gyógyulást kívánunk!

Boróék
femõke
 
 


Na már csakazértis felteszem a képeket, amig Bence szétkeni a kekszet a parkettán, garnitúrán... Csakhogy utána se unatkozzam ...

Szal ime a zacsi(k):

Kép

Kép

Kép

Kép

Utolsó mozzanatával rálépett a kekszre és atomjaira morzsolta, amit szétszórni milyen jópofa dolog ... Kép Bence szerint.

Ági, elképzeltem ... Kép Kép Kép A minap Vicéknél voltunk és Bence előszeretettel volt Dorci járókájában. Bár lehet, hogy a csajszi miatt? Kép Nem lehet elég korán kezdeni!

pussz
Orsi
orsi17
 
 


Sziasztok!

Judit!
a kollegák állatok és nem Te. Csak irigyek, hogy nő létére okos stb. vagy.
www.mindmegette.hu , erről beszéltem.

Buksi!
köszönjük a képetKép
Anyukámnak én is sokszor hálás vagyok, hogy sokat segít.

Boró!
Várjuk a képes beszámolót, azért írj légyszi még magatokról.

Noresz!
Jó bepánikoltak Titeket. Remélem Máté jobban van, dokival meg beszélj a vitaminról. Nekünk a vitacolant ajánlotta.

Manóka!
Tápszer tejalapú, így az is hamar megromolhat.
Nyugodtan leírhatod a problémádat.

most csak ennyit, mert sütögettek karira, beiglit is megpróbálom dédi recept alapján.
Ha lesz időm persze, aminek kevés az esélye.

Én is akkor csak januárba tudok menni talizni, 26-án nálunk még vendégjárás van.

puszi

InesKép
ini
 
 


ManókaKép
Én Domcsi 3 hetes kora óta tápszerezek. Sztem nyugodtan felhasználhatod még 2 óra múlva, ha hűtőbe rakod, még később is.

InesKép
Aranyosak a gyerekekKép

BoróKép
Édi volt és édi lett KisfiadKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Akkor mit szólnátok,ha mondjuk 30-án taliznánk? Addigra hazaér Noresz,kivendégeskedi magát Ini, és én is kipihenem az össznépi Krácsonyt. És akkor az még két ünnep közt van,idén van,és egyben ez lehetne a Pöttömmami-szilveszterünk Kép! Vélemény?

Ini!

Olimiki nagyon édes,a tündéri nővérkéjével!

Léptem.

Buksi
kisbuksi
 
 


dec. 30. OKÉ
Máté OKÉ
én meg jövök később

Puszi
Noresz
noresz
 
 


dec.30 úgy tűnik nekem is oké, így hívjuk majd a vendégeket akkor, hogy aznap ne jöjjenek. Elég sokan bejelentkeztek két ünnep között hozzánk.
Buksi!
Ti mit csináltok Szilveszterkor? A talin is kérdezted, én meg nem is kérdeztem vissza, hogy Ti mit csináltok.
Mi elmennénk bulizni, de jött a kérdés, hogy hova és kivel.

puszi
Ines
ini
 
 


Orsi!
Hogy nézki a Bino Bruno? És a Diószegi Éva?
ini
 
 


Lemaradt: Kép

puszi

Ines
ini
 
 


Ines, Bruncsi alacsony, fiatal, göndörkés világos haja van, azt hiszem kék a szeme, bár erre nem esküszöm. Éva pedig barna félhosszú hajú, szintén alacsony csajszi.

Miért kérded?

puszi
orsi17
 
 


most ilyen darabosan jövök, csak így érek rá.
Szóval műalkotások:
http://babanet.hu/album/main.php?album=4075

majd még visszatérek esti program után, könnyes búcsút venni. Holnap de. indulunk világgá Kép

puszi
Noresz
noresz
 
 


Lányok,

egy órás hosszú küzdelem után feladom, hogy szép kis körmélt meg csodálatos képecskét küldjek Nektek. Kép

Így tehát minden cécó és körítés nélkül:

Áldott, békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk Nektek! Kép Kép Kép
Noresz és családja
noresz
 
 


sziasztok!
Ma állt a netemKép egésznap semmi...apa megjött és varászolt!, de már annyi időm nincs, hogy végigolvassak, holnap pótolom Kép
Jó dolog is van a betegeskedésemben,meg, hogy nem volt net...alkottam! ÉN! ez nagy dolog.
Áginak ezer hála a tanácsér, meg a reményért, hogy nekem is sikerülhet.
képet majd holnap este tudok prezentálni, mert a Jézuska ledob hozzánk addigra egy digigépet!
de muszáj eldicsekednem.anyósnak hiper-szuper rejtvényfejtő táblácska nagyon szupi.
az apukámnak csináltam egy szép szőlős borosüveget, de felbuzdultam és após is kap egyet.Anyukámnak készült egy vigyázós-angyalos dobozka a gyogyszereinek.Apósnak pálinkás lapos üveg...addigra meg is töltöm neki (házival)
csibém is ügyeskedett: gyertyákat díszített meg a mamikának csinált egy kagylós dobozkát.
Teljesen sikerélményem van.(persze nem olyan tutik még mint a tietek, de fejlődőképes vagyokKép

holnap olvasok és írok!
pusy: katianyu
katianyu
 
 


Sziasztok!

Azt sem tudom, hogy mikor írtam utoljára, ne meg mikor volt időm olvasgatni...

Mi jól vagyunk... talán. Liliána most gyógyult ki egy 3 hetes betegségből, amúgy mióta jönnek a fogai egyfolytában beteg. Most már kapott antibiotikumot is. Fehérváron az ügyeleten kötöttünk ki vele 2 hete szombaton éjjel, kissé beduzzadt a gégéje és nehezen kapott levegőt. Gondolhatjátok, riogattak egy kis kórházi beutalással is.

Mi most tapossuk a 24. hetet, pocaklakóm nagyon élénk. KépM ég nem híztam semmit, ezúttal szerencsésnek mondhatom magam, mert Liliánával felszedtem 15 kilót. Mondjuk ebből 10 rajtam maradt, úgyhogy valószínűleg ezt használja a lurkó. No meg nem olyan kényelmes és nyugalmas a
második babát várni, pláne ilyen pici rkülönbséggel, mint az elsőt, úgyhogy időm sincs hízni. :o)

Liliána megtette már első lépéseit 2 hete és bőszen gyakorolja. Mondja, hogy apa, hoppá, néha az anya is becsúszik és nagyon jól meg tudja
magát értetni. A múltkor azért is szólt, mert bekakilt. Kép Azt mondta, hogy büdi. Van 4 fogacskája, megmutatja, hol van.
A kádban cicit, pocakot és lábat mos. :o) Nagyon sok mindent megért.
Erőszakszervezetnek hívom néha, mert akarata aztán van! :o)
Rájött, hogy bőgéssel milyen frankón el lehet érni dolgokat, úgyhogy, van hogy eleresztem a fülem mellett és akkor kénytelen abbahagyni. :o) Amúgy nagyon huncut még a szeme sem áll jól, olyan
pofikat tud vágni, hogy megzabálom. Vidám csajszi és be nem áll a szája, egész nap mondja a magáét halandzsa nyelven és még a kezeivel is magyaráz hozzá. Kép
Gondolom ezek általánosak a kortársaknál, csak leírtam. Kép

A 30-i tali babás-mamás vagy csak mamás?

Én azt hiszem nem viszem Liliánát már babás-mamásra. Eléggé le van gyengülve a kis szervezete, és nekem is nehéz pocakosan egy állandóan beteg csöppel.

Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!

Sok puszi
Noémi
noémi
 
 


Jóreggelt,
ma kakasszóra ébredtem, frissen, kipihenten Kép. Este belealudtam az altatásba, vmikor éjjelközepén felébredtem, fürödtem, kicsifiút lerendeztem, és aludtam tovább. Elképesztő mennyiségű -9 óra- alvás egyetlen éjszaka! Kép

Noémi,
erőszakszervezet tetszett KépKép Olyan aranyosak ebben a korban. Meg elötte is, és utána is. Egészen kamaszkorig...

Katianyu
ez az alkotósdi egy gyorsan terjedő fertőző betegség Kép

Noresz
szerénykedést tessék abbahagyni, csodaszép dolgokat alkottál Kép de tényleg! Boldog KArácsonyt nektek.

Tali: december 30. napja jól hangzik. Ha előszilveszter, akkor izé.... ne nézzünk valami bulifélét ki? Zenés táncos eszméletvesztés? Kismamák kiszabadulnak Kép

Ini
édesek a gyerkőcök Kép a mindmegette nálam is az alapszakácskönyv Kép

Orsi,
klassz a zacsi. Hol szerezted az alapot hozzá, vagyis a natúr zacsit? TEgnap kerestem sima, minta nélküli csompapírt, mert én arra szerettem volna valamit feseteni, ragasztani, de egyszerüen nem láttam.

Buksi,
ilyesmi montázsképet csináltam én is Diniről, és küldtem erre-arra Kép jópofa a Vencelmiki Kép


sziasztok, megyek sütni-főzni
Valszleg holnap mi is elhúzunk anyósékhoz két napra. NEm tudom, jövök-e, ezer dolog van (fabeszerzés, csomagolás, stb...) ha nem, akkor

Nagyon boldog Karácsonyt minden pöttömkének, pöttömmaminak és persze a pöttömpapiknak is !

sziasztok
Orsko
orsko
 
 


SziasztokKép

Hm jányok kihalunk? Mindenki bevásárlási lázban ég, meg alkot, én is alkottam az éjjel ezt jöttem gyorsan megmutizni:
Keresztfiam kapja karácsonyra, most elsős, remélem kedvét leli majd az olvasásban, jó nagy betűkkel nyomtattam, hogy könnyen menjen a dologKép


Kép
Kép

MEntem tovább alkotniKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági!
Megint nagyon szépet alkottál! Gratulálok!

Noresz!
Azért Te sem panaszkodhatsz, hogy nincs tehetségedKép

Orsi!
Csak múltkor gondolkozta, hogy melyik orvos, hogy nézki, mert névről már olyan sokat ismerek.
De nem láttam még a Brúnót. Az Évát szerintem igen. Feltűzve hordja a haját?

Férjemmel megdumáltam a 30-át.

Ma voltam Corába, borzasztó volt, tömeg....

Hanna édes volt nagyon. A babaszapanra mondta, hogy az volt rajta, hogy bébi( németül mondta a babát).Én mondtam: Nem, hanem baba.
Hanna: Baba mint babanet?

puszi
Ines
ini
 
 


Sziasztok Pöttömmamik és kis Pöttömök!

A képeket meg-megnézegettem, bele is olvastam, de sajnos nem volt időm írni az utóbbi időben - vajon miért?KépIni, Buksi, köszönöm a karilapokatKép

Azt hiszem, karácsony előtt már nem jövök, valószínű holnap utazunk a szülőkhöz. Mindenkinek kellemes karácsonyt és nagyon boldog, vidámságban (babákbanKép) gazdag új esztendőt kívánunk!!!

Andris, Móki és Laci
Kép
móki
 
 


Sziasztok!

Annyira hiányoztatok!!!!!!
Most úgy érzem, végre megint teljes az életem. Kép

Bedöglött a számítógépünk, egy hétig be se lehetett kapcsolni, már teljesen rosszul voltam. De szerencsére mára megoldódott a helyzet.

A decemberi vizsgákon túl vagyok, úgy néz ki, csak elég volt az a lapozgatás. Kép

Majd próbálok visszaolvasni. De most még egy csomó tennivaló van itthon karira. Szóval nem tudom mikor jövök.

Pusza,
Tünde
rtünde
 
 


Móki,
Köszönjük szépen, kedves Tőled, hogy ránk is gondoltál! Mi is hasonló szépeket kívánunk!
Kép

Vic
vic
 
 


Ja, és a "kéménybe bújt"Kép manód irtó aranyos a képen!

Vic
vic
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket szeretnék kívánni magam és a családom nevében is!
Kép

Puszi
Hajni

ui: Alexa és Apa is javulófélben van! Kép
tigribigri
 
 


Sziasztok!

Hát tartalmas napokat élünk mi is mostanábanKép
Alig tudtam visszaolvasni, de ha beledöglök is írok egy kicsikétKép
Nem tudom, hogy holnap és utána tudok-e jönni, mert rám is vár még egy-két teendő, még fát se vettünk, meg még egy halom kaját akarok vásárolni. Tényleg ti milyen fát vettetek?
Én spec. ragaszkodnék olyanhoz aminek legalább egy kis fenyőillata van, meg nem is pereg annyira. Ilyen talán az ezüstfenyő?

Zsófi visszatért a normális(?) napirendhez, már nem éjfél-1kor fekszik, hanem 10 körül és alszunk változatlanul 9-10-igKép
Egyre anyásabb, amit én most nagyon élvezekKép, mam-mam felkiáltásokkal hozzámhajtja a fejét és megszeretget.Kép Éjszaka folyamatosan mászik rám, a vállamon aludt el, szóval nagggyon szerelmesek vagyunk egymásbaKépKép

Orsko, kérdezted, hogy nem zavar-e az együttalvás. Néha vannak gyenge törekvéseim arra, hogy próbáljuk meg, de utána már el is vetem még gondolatban is. Nekem legalább olyan jó vele aludni, mint nekiKép De már azért kezd az is hiányozni, hogy nem tudok úgy apához bújni, ő elalszik mire én ágyba kerülök, azután már nem akarom zavarni, szóval szar, de olyan mintha egymás mellett élnénk, nem együtt.Kép Valamelyik este azért felkuckoltam hozzá, és jókat röhögcséltünk, mert ő folyton aludni akart én meg szóban zaklattam, hogy miker lesz már csúcstalálkozó, meg ilyenekKépKép Persze nem volt semmi, de jól szórakoztunkKép Hát ennyiKép
Matrac: mi 10e körül vettük a kiságyba, sztem méretéből adódóan legalább a háromszorosa lehet egy franciaágyra való, de egy heverőre való billerbeck is 20 körül van, úgyhogy nem sokkal olcsóbb a sima, mint a kókusz.

JuditKép El kell, hogy keserítselek de előre elkészítettt leveleslapból sütöttemKépKép Kisgyermekesek csakis így tudnak sütni. De csináltam másnap lekvárosat, meg diósat, és naggyon jó volt, a lekvár kifolyt, a diótöltelék megrepesztette egy kicsit, mert a töltelékarányok nem voltak tökéletesek, de elfogyott és apa megkérdezte másnap: ma miért nem sütöttem?Kép Cicirágcsálás meg nem fáj, (egyelőre)Kép

Mi volt ez a nagy kispapi körbeszimatolás??????

ÁgiKép a megmentett képed nagyon szuper, elgondolkodtam én is, hol lehet ilyen toszkánástájas szalvétákat venni? Én általában fehér occcsó szalvétákat vásárolok, olyan rántotthúsalávalótKép

NoreszKép Hát te is ilyen nagy alkotó vagy? Ámultam és bámultam mint egy borjú, miket tudtok csinálniKép
És egyébként meg szégyelljétek magatokat mert kezditek aláásni minden kézügyességes-önbecsülésemetKépKép

Orsi!
Szegény Bence, nálunk is vannak, meg lesznek is kékfoltokKép

HajniKép Most már apa is jobban van már, ugye? NagylányságKépKép
Ha én kihúzom februárig, elmondhatom, hogy kétéve semmiKép

ManókaKép Szóval 14 hetes a pocaklakóKépKép
Miért nem vagytok jóban apával? Irgum-burgum kibéküli itt az ünnepekre gyorsan!!

IniKép Édes ez a képKépMind a kettő "fényképezhető állapotban", gondolom elég ritka pillanatKép

Buksi!
Nagyon kíváncsi vagyok a művedreKép Vencel tündéraranyosKép
Masszázsbérletet megalkottam, a színes patron pont ilyenkor fogyott el a nyomtatóból, úgyhogy még elmentem külön kinyomtattatni.
Végül 6x30percet írtam rá, de ma mi is összekaptunk egy kicsit és legszívesebben átjavítottam volna 6x10 percre, de már nem lehet, mert kész vanKépKép Hát örülhet nekiKép

Holnap Zsófival kettesben leszünk itthon, ez ritka nagyon, már előre élvezemKép

Elfogyott az erőm, megyek aludni és holnap próbálok jönni Hozzátok!

Ildi
bpildi
 
 


Sziasztok!

Victóriánkat Kép Isten éltesse sokáig! Kép
tigribigri
 
 


Sziasztok!
Látom azért nem csak én vagyok "elhavazva"Kép de anyós szerint így van rendjén. Hetekkel ezelőtt mindent elterveztem, mit mikor, hogyan...aztán a betegeskedés minden számításomat keresztül huzott. Már én jól vagyok a hányásból már Ákos is felgyogyult..a változatosság kedvéért ma hurutos torokgyuszival vittük orvoshozKép
Ma már igyexek elvégezni mindennel, bár apa is azt mondta figyeljek inkább a kicsire, a lakás nem vészes "szerinte" valamit meg majd csak aszünkKép

Remélem már Ti is mindnyájan jól vagytok!
gyönyörveteseket alkottatok!
Itt az enyém bár fényképezni meg kell tanulnom és élőben jobban néz ki nem látszanak annyira az apróbb hibák!


Megyek sürögni-forogni.

Victóriának nagyon sok boldogságot!

Mindenkinek Nagyon boldog Karácsonyt! Szeretetben, békességben, örömökben, és jó egészségben teljen az ünnepetek!

katianyuKép
katianyu
 
 


Sziasztok,

Vic,
mi is kívánunk neked bodog névnapotKépKép

Lányok,
aranyosak vagytok, hogy aggódtok értem, de nem komoly a nézeteltérés, csak a sokásos súrlódások, ő most nagyon sokat dolgozik, csak alszik itthon, ezt megértem, de néha olyan nahéz a gyerekkel egyedül.
Ma már nem megy dolgozni, így remélem, a héten minden megoldódik. Bár, beteg, meg van fázva, ez tudjátok férfiaknál halálos, úgyhogy pihenget,és nem érti, én miért akarok olyanokat csinálni, hogy felmosásKép
Nekem meg tegnap fájt a fülem, ma a fejem, a gyerek éjféltő nyűglődöttKép, szóval nem olyan jó napok mostanság.
Mézest még mindig nem csináltam, de úgy érzem, veszek készen mézestésztát, és este majd megsütöm.
Persze, fogalmam sincs, hogy mit főzzek holnapra, egy kis malac combot gondoltam, úgyis megyünk anyuékhoz. Meg, gondolom anyósomhoz is felmegyünk majd, bár ő nem hívott minket, de csak.
Nem is húzom tovább ezt a rétest,ez van, és kész. Remélem, holnap már jobb nap jön, és pozitívabb.

Mi is együtt alszunk a gyerekkel, ha hajnalben felébred, mert én lusta dög vok az ágya mellett állni, és úgy visszaltatni.
Szerencsére, Imi is szereti, ha ott van, ő mindig azt mondja, ne is tegyen már vissza. Csak a kereszben alvás néha kicsit kényelmetlen nekemKépKép

De tudom, az lenne a megoldás, ha 1 napot együtt lennénk csak kettesben, és akkor kicsit nyugodtan össze is bújhatnánk, és minden megoldódna. Mert, ti nem tudom, hogy érzitek ezt,de sztem, ha az ember kizökken a megszokott szexuális ritmusból, az rengeten tudatalatti feszültséget szül, és ezt, tudjátok, mi oldhatja megKép
Lehet, hogy majd 1 napra lepasszolom a fiót a nagyszülőknek, ők úgyis vendégeskednek karácsony 2. napján.

Most megyek, alszak, én meg felmosok.

manóka

manóka
manóka
 
 


Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk Mindenkinek!

Puszi:
Dorka, Domcsi és NelliKép
hnelli
 
 


Sziasztok!
Kicsit eltűntem ,mert be kellett hozni a lemaradásom a karácsonyi készülődésben, bár mint látom nemigen hiányoztam Kép
Közben persze készülnek az én kis ajándékaim is, ha nem is olyan profi mint a tieitek, mert ahogy láttam nagyon ügyesek vagytok! Kép
Készítettem szakácskönyv-félét, képeket a gyerkőcök szobájába, mézes sütit, ebből most egy kis ízelítő, mert van amit már becsomiztam Kép
KépKép
Ilyenből van minden családocskának a nagycsaládból!
Kép
Ez pedig az anyósomé:
KépKép

Köszönöm Buksinak, Mókinak, Áginak a szebbnél szebb gyerkőcös karácsonyi köszöntőket, sajna én ilyet nem tudok, csak emilyet:


[color=#119911]Matyi, Zita és Feri

Kép


[size=-2]Bocsánat, hogy csak ilyen röviden, de annál nagyobb szeretettel, Zita[/size]
zitus
 
 


Vic:
NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK NEKED!
Kép
Zita, Matyi és apuja
zitus
 
 


Sziasztok!

SAjna nálunk nincs épp semmi sem rendben... Sikerült összeszednem egy kis szövődményt, ráment a szememre, közben úgy néz ki a családi életünk is romokban, karácsonyi hangulat sehol, sehova nem jutottam el, a többiek a hónapokkal ezelőtt megbeszélt dolgokért tegnap és ma kezdtek el rohangászni, és természetesen már sehol semmi... ez még tovább rontott a hangulatomon.. Most sem akartam ezt leírni, mert ez enyhén szólva nem illik most ide, amikor mindenki karácsonyra hangolódik. Szívből remélem, hogy ez mindenhol máshol sikerült Kép

BOLDOG, BÉKÉS ÜNNEPEKET MINDENKINEK!

Levi+Csengus+Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!

Rebi!

Remélem azért a kezdeti nehézségek után azért csak egy szép békés karácsonyotok lesz.
Miért áll romokban a családi élet? Tudod, nekünk bármikor leírhatod, ha akarod.

Ezt, hogy érted, hogy a szemedre ment rá? Nekem napok óta fáj a szemem és be van vérezve. Buksi ,kérdezte is, hogy kontaklencsétől-e.

Ha addig nem jelentkezem, akkor mindenkinek békés ünnepeket!

InesKépKépKépKép
ini
 
 


Hanna kéri, hogy jó sok Gifet tegyek felKép
ini
 
 


Sziasztok!

Orsi, Zitus, Ági, Judit, Hajni, Manóka, Kati,
Nagyon- nagyon köszönöm a névnapi üdvözleteket és a képeslapokat! Olyan jólesett, hogy gondoltatok rám, hogy felnőttség ide vagy oda, könnyeket csaltatok a szemembe. Köszönöm!

Manóka,
Tiszta szívemből drukkolok Nektek, hogy minden rendbejöjjön!

Puszi,

Vic

Ui.: A szebbnél szebb karácsonyi képeslapokat is nagyon köszönöm!!!
vic
 
 


VicKép
Csak hogy tovább gyűjtsed a könnyeidet:
Mi is kívánunk sok boldogságot névnapod alkalmábólKép

RebiKép
Én nagyon kívánom, hogy legalább a karácsonyra rendeződjenek a dolagitok, aztán meg jó irányba oldódjanak meg, akármi is a bajKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Nelli,
Köszönöm szépen!

Rebi,
Én is drukkolok Nektek!

Képzeljétek, kis híján levágtam az imént az ujjamat. Dorci már 1/2 8 óta alszik, és éppen most állítjuk a fát (mi holnap reggel már úton leszünk, és csak este jövünk haza), és ahogy tettük bele a tartóba a fát, ledarálta a bőrt az ujjamról, egészen a..., nem is részletezem, hátha vki még vacsi előtt áll. Majdnem üvöltöttem egyet, de azonnal alvó Dorkára gondoltam, és csak egy néma üvöltés jött ki. Úgy fááááj!

Vic
vic
 
 


Sziasztok!

Kész vagyok. Minden tekintetben Kép. Egyrészt a kavézósteázóskézikészülékekkel,másrészt szellemileg ,fizikailag. Egész héten éjszakába nyúlóan alkottam, napközben nem haladtam túl jól,mert vencel hamar rájött,hogy azért anyával jobb,mint nagymamival és nekem is hiányzott...Kép Közben a nagyüzemi alkotásban jól lebetegedtem,úgyhogy most fáradtan-bágyadtan várom a Karácsonyt Kép. Képeket még nem készítettem a művekről,de hamarosan bepótolom. nagyon szépen köszönöm a karácsonyi képeslapokat,tényleg nagyon édesek és ötletesek! Remélem,hogy a nagy felfordulások közepette holnap mindenkinek sikerül szeretetben,békében tölteni a Szentestét. Boldog Karácsonyt!

Zitus!

nekem hiányoztál,csak én sem voltam itt Kép!

Rebi!

Ez nem hangzott túl jól, ha szeretnéd megosztani velünk,minket itt mindig megtalálsz!

Ildi!

Bérlet,meghitt röhögcsélésKép

A művek szuperek,több hsz-re nincs erőm,időm,stb. puszmák mindenkinek!

Buksi
kisbuksi
 
 


Mégegyszer mindenkinek nagyon sok boldogságot és minden jót kívánok!

Zitus persze, hogy hiányoltunk, csak valahogy elnézhető, ha valaki így karácsony előtt el-eltűnik....sok a rohangálás, és nálunk is anyára marad minden angyankázós dolog is!

Rebi:Sokhelyen van az úgy, hogy éppen most így ünnepek előtt áll minden a fejetetejére , semmi nem jön úgy össze ahogy kéne, mindenki rohan, mindenki ideges. Holnap amikor meggyújtjátok a gyertyákat szálljon rátok a béke és a szeretet angyalkája.


Nálam is úszik minden ma megint orvosnál voltunk.Ákos nagyon beteg. A vírus szövödményei: hurutos torokgyuszi és a szeme is begyulladt, kapott rá szemcseppet.Úgy döntöttem nem gáz, ha semmi nem készül itthon a fiacskámat ápolgatom, vigasztalom.
Holnap feldíszítjük a fát, és csak a gyerekek örömével és boldogságával törödünk!

Küldök egy angyalt, hogy vigyen mindanyiotok házába BÉKÉT, BOLDOGSÁGOT, SZERETETET, EGÉSZSÉGET, MEGÉRTÉST, ÉS TÜRELMET!
Kellemes Karácsonyt!
<!--attachment: angyalka-139963.unk*attachment_icon.gif*image/bmp*41.6**angyalka%2ebmp --><center><pre>
Kép
angyalka.bmp (41.6 k)</pre></center><!--/attachment-->
katianyu
katianyu
 
 


Sziasztok!

Engem elsodort a karácsonyi tesz-vesz és még mindig sehol nem tartok.

Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Kép

Áll a fenyő az erdőben,
Zöld ruhában, ünneplőben.
Tél van, ága csupa hó,
Ráfújta a Télapó.

Kép

Szóval minden jót, sok-sok ajándékot, boldogságot!

Edina + Kincső

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Kedves Pöttömök, Anyukák, Apukák!

Mindenkinek nagyon boldog és kellemes Karácsonyt kívánunk!

Remélem, hogy legalább holnapra és a következő napokra elmúlnak a gondok, betegségek, és mindenki jól fogja magárt érezni!

Vic!
Mi is kívánunk nagyon boldog névnapot neked! Kép

Puszi.
Andiék.
Kép
andi68
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?