Talán most jutok odáig, hogy írjak egy pár mondatot, a mi "történetünket"
December 21-én voltam utoljára a dokimnál, aki megvizsgált, 2-3 centis méhszájat és napokon belüli szülést diagnosztizált. Éjjel be is mentünk a kórházba, mert 5 perces fájdalommentes összehúzódásaim voltak délutántól kezdve, és mivel már legalább egy hónapja még egy keményedésem sem volt, azt hittem, a vizsgálat elindított valamit. Bár a kórházi NST szépen mutatta a fájásokat, az ügyeletes doki azt mondta, várjunk, majd reggel burkot repeszt valaki. Reggelre elment a nyákdugó, a fájások viszont abbamaradtak, így még egy napig élveztem a kórház vendégszeretetét 2 in 1. Csütörtökön, 23-án reggel ismét kezdődtek az összehúzódások, mensi-szerű fájdalommal, de nem volt vészes, a dokim délután megvizsgált, és azt mondta, nem vár tovább, 5 centis a méhszáj, burkot repeszt. Mondanom sem kell, azonnal fülig ért a szám és szaladtam a páromért, jöjjön, mert szülünk
Egy kicsit ki voltam már készülve a kórháztól és attól a mondattól, hogy "mindjárt megszül kismama"
15.45-kor repesztett burkot a dokim, azonnal 2-3 perces, iszonyatos erős fájásaim voltak. Először a labdán rugóztam, az jó volt, aztán megpróbáltam sétálni, de az már nem ment. Gyakorlatilag egy idő után nem nagyon voltam magamnál, teljesen befelé figyeltem, próbáltam lazítani, lélegezni, és egyengetni a babám útját. Időnként megkérdezték, akarok-e EDÁt, mindig mondtam, hogy nem, nem, aztán egyszer azt mondtam, hogy igen! Akkor már 8 centis volt a méhszáj, de nem lehetett tudni, meddig tart még. Az EDA bekötésével szöszöltek egy ideig, nem kis koncentráció kellett ahhoz, hogy a fájások közben mozdulatlan maradjak. Végül megvolt, és kiderült, hogy mindjárt nyomhatok, így a vajúdás vége lett csak egy kicsit kellemesebb. Mindent éreztem, főleg a feszítést, ahogy a baba feje egyre lejjebb ereszkedik a szülőcsatornában. Aztán egyszer csak nyomhattam, és az már nagyon jól esett
18.13-ra született meg Levente, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen hamar kibújik, mondjuk az a 3,5 óra igen intenzív volt! Azonnal a hasamra tették, kis lila békuci volt, nyekergett, és megfogta a kezem
Amíg én szeretgettem, a párom elvágta a köldökzsinórt, majd következett a méhlepény, a méh kitisztítása, és a varrás. Mivel 35-ös volt a fiam feje, nem is kísérleteztek a gátvédelemmel, de nem bánom, a szülés után 5 nappal már egyáltalán nem fájt.
A többi a szokásos, 2 óra a szülőszobán, Levi legalább 15 percig intenzíven szopott, teljesen meglepődtem
24-én egyszerre kiürült az osztály, szerencsére, így a párom is bejöhetett, bent volt egész hétvégén, volt fenyőfánk, díszek, meg minden ami kell egy meghitt karácsonyhoz
Nagyon szép napok voltak ezek, mindig szívesen fogok visszagondolni!
A kórházról vegyes a véleményem, az orvosokon látszik, hogy ímmel-ámmal törödnek azzal, akinek úgyis van fogadott orvosa. A másodikk nap már meg sem vizsgáltak, pedig mondtam, hogy ismét fájásaim vannak. Persze nem baj, végül a dokim vizsgált meg, de akkor minek jönnek napi 3-szor vizitelni?
A csecsemősökre nem lehetett panaszom, minden nap megkérdezték, minden rendben-e, és bármit kérdeztem, segítettek, de azért én a helyükben minden első babás kismamára ránéznék, hogyan szoptat, hogyan ápolja a köldökcsonkot, mert úgy derülnek ki a hibák.
Az osztályosokkal sem volt bajom, kivéve, amikor reggel 4.50-kor jött vért és vizeletet venni
Különben is tiszta egy átjáróház volt, nehéz volt pihenni és összerázódni a babával: reggel hőmérőzés, emiatt ugye kétszer jönnek, aztán műzakváltás, reggeli vizit, jön a reggeli, a délelőtt folyamán legalább 3-szor elviszik a szemetet, egyszer kitakarítanak, jön a csecsemős, aztán déli vizit, jönnek az ebéddel, viszik a mosatlant stb stb....
Ami még furcsa volt, hogy sem pohár, sem evőeszköz nincs a kórházban, az első nap kölcsön kellett kérnem, különben nem tudtam volna megenni az ebédemet.
Az étel egyébként sokkal jobb, mint vártam!
Egyébként mindenki maximálisan kedves volt, tényleg, nem lehetett panaszom, csakhát - a magyar egészségügy...
és a kórházi kiszolgáltatottság-érzés, de gondolom, ezzel mindenki így van!
Amióta hazajöttünk, aranyéletünk van! Áldott jó gyerek ez a Levente, eszik, alszik, nézelődik, sír, ha éhes, és nyöszörög, ha már nem akar aludni és unatkozik. Bár mindkét nagymama ugrásra kész, hogy jöjjön segíteni, egyelőre nagyon jól megvagyunk itthon hármasban, a legteljesebb boldogságban, a párom is rohan haza hozzánk, és sokszor csak ott állunk az ágy mellett és nézzük ezt a kis Csodát, alig hisszük el, hogy itt van, egészséges, szép, és minden a legnagyobb rendben zajlik!
))))