Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Köszi a halk gratulákat Kép.

Toffi!
Az biztos, hogy lefoglalom magam, mert sokat dolgozom, a "szabadidőmben" pedig Levi köt le. Most csak kivételesen vagyok itthon, mert annyira kipurcantam a munkától, hogy muszáj volt két napot pihennem (?).

Tüni!
Nem ezt a receptet kerestem, de ez sem rossz Kép. Majd elküldöm az én találatomat is, hátha megtetszik.

Franyó!
Nálunk a vacsi lesz inkább ünnepi. Délelőtt átvisszük Levit anyósékhoz, feldíszitjük a fát, előkészítjük a vacsit, hogy csak a sütőbe kelljen bedobni a húst, aztán alvás után hazahozzuk a gyerkőcöt és játszunk, majd együtt vacsorázunk. Én így terveztem, de persze anyósék már variálnak, hogy akkor miután elhoztuk Levit, majd ők is feldíszitik a fát és vigyük vissza. Nekem ez nem tetszik, mert kb. 4-kor hazahozzuk, örül a fának (remélem), ajándékoknak, játszunk ,aztán öltöztessem fel, vigyem át, megint örülés és amikor kezdene játszani rohanás haza, hogy meg tudjam csinálni a vacsit. Egyelőre nem igazán értik, hogy mi a problémám Kép.
Én november elején rendeltem meg a játékot a Quelléből és egy hónap után hozták ki. Ezek szerint szerencsém volt.

Kaska!
Ne aggódj, nem vagy egyedül és nekem sem erősségem a kreativkodás és a konyhaművészet Kép.
Levi is hasonlókat rajzol mint Vilcsi, csak Ő csigának hívja Kép.

Réka!
Ha nem írod, nekem sem tűnik fel a szája. Visszamentem, megnéztem, szerintem nem vészes dolog.

Miszike!
Pont eszembe jutottál reggel, hogy csak 2 hét van közöttünk Kép. Szorítok, hogy tudjon közeli időpontot adni a dokid. Nekem még 12-t kell aludni az UH-ig Kép. Kolléganőimnek soha nem voltak koraterhességi tünetei, szóval ne depizz annyira, ilyen is van Kép!
A legújabb megahülyeségem: eddig székrekedésem volt, ami normálisnak mondható terhesség esetén, most nincs, ezért aggódom Kép Kép.

Megyek sütit kreálni a holnapi munkahelyis karibulira Kép.
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok,

Franyó,
Tojássali rém egyszerű Kép 2 dl tejfölből csinálsz normál tartármártást, ahogy szoktátok. Megfőzől 10 tojást keményre, és megtisztítod. Én egy Cartedóros fagyis dobozban szoktam összerakni, mert az pont egy ilyen adaghoz a méret, és zárható. Tehát egy sor tartár, egy sor tojás karika (szeletelőn hosszábban szoktam vágni, úgy mutatósabb). Arra vigyázz, hogy csak kb 1-1,5 evőkanálnyi az "egy sor tartár". Mivel a tojás nem fogja elszívni a mártást, mint pl a franciasali. Elvileg ez egy adag. A dobozt lezárod, és legalább egy éjszakán át hűtőben tartod, hogy jól összeérjen. Nálunk sültekhez nagyon menő, nem ünnepnapokon virslihez, kolbászhoz stb szoktam adni "köretnek".
Ja, és nálunk a szent esti vacsi az ünnepi kaja Kép
A reszelttúrós is egyszerű és gyors (kb egy óra alatt megvan onnantól, hogy előveszed a lisztet, odáig, hogy kiveszed a sütőből)

Miszike,
Hidd el, minden rendben lesz. Ne aggódj, és pihenj nagyon sokat Kép

Szopizáshoz csak annyit, hogy mind a két kezem szabad, közben rajzolok Orsinak, vagy mesét olvasok, csendesebb időkben TV-zek. Szóval a szopival nincs is gond, csak aludnának már rendesen, mint "régen".

Muszáj mennem, mert Orsi majd' összeesik a fáradtságtól.

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!

Ezeket meg este irtam, csak nem mukodott a net.

Tuni,
Majd teszek fel kepet, ha megszaradt a lakk (lehet, hogy meg egyszer lakkoznom kell), mert addig ugye a mutatok nincsenek rajta, es ugy nem mutatKép olyan jol.
Lehet, hogy ugyanaz az alkatresze tort el a te mellszivodnak is, mint anno az en kolcsonkapottamnak? Az is kb. 5e volt...
Betegsegtol eltekintve hogy vagy? Nekem estere jol bedagad a labam, bar amilyen aktiv vagyok mostansag, nem csoda... Te hanyadikara is vagy kiirva? Dietat hogy birod?

Urszila,
Ez a karbol kicsuszosdi nekem is nagy kedvencem. Foleg, hogy akkor a hasammal kell valahogy tartani, ami bar jol kiallKép, azert nem egy jo megoldas...

Virga,
Dejodejo, hogy nektek is!Kép Bugyimnezegetos pararol en is tudnek meselni, hosszan, aztan megis nem sokara kibujik a babo!Kép

Miszike,
Szerintem a mellbimbosotetedest nem is lehet annyira objektiven megitelni, azt inkabb csak ugy latod, mert aggodsz. A rosszullet pedig nem is mindenkinel van! Nekem volt ugyan, de kozel sem minig egyforman. Nyugi! Az UH biztosan hamarosan megnyugtat, drukkolok, hogy ott dobogjon az a szivecske!Kép

Jo ejt,

Leszter
leszter
 
 

 
 

Sziasztok!

Akkor a friss reggeli hozzaszolasok:

Ma arra ebredtem, hogy Petra halkan beszelget az agyaban, aztan 3-4-szer hangosan azt kiabalja, hogy ANYA!Kép Meg sosem hallottam, hogy igy szolitott volna!KépKépKép

Tegnap meg elromlott a ciposszekrenyunkon a zar, ugyhogy Petra hozzafer a cipokhoz. Tegnap elovette a gumicsizmajat, es elkezdte kipakolni az ablakba.Kép

Timici,
A csempeknek kb. a harmadat megfestettem, amikor is jott egy OBI-s akcio, ahol nagyon olcson meg tudtuk szerezni. Az azert szebb volt, es tutira tartos, nem jon le az elso surolaskor a vizkooldotol...
Az orarol majd teszek fel kepet, amint megszaradt a lakk, igerem! De a te fotoid jobbak!Kép
Jobbulast nektek!Kép

Manocs,
Lazacot hogy csinalod?

Na megyunk reggelizni, puszi:

Leszter
leszter
 
 


MiszikeKép
Nekem sem volt az első lányomnál semmi terhességi tünet, a másodiknál se sokáig, szóval ne aggódj, biztos ott van a kis babó a hasadbanKép

Olyan kreatívok vagytok, hogy én csak nagy csöndben olvasgatom, mi mindent kreáltok karácsonyra. Nekem suta kezem van, és ötleteim sincsenekKép

Domcsi tegnap délután belázasodott, nyűgös volt és egy picit taknyos. Ma még nem volt láza. Remélem, nem betegszik le.

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Minden betegeskedőnek jobbulást kívánok, és hogy Karácsonyra már mindenki csúcsszuper formában legyen Kép
Dani gyógyulgat, már csak csúnyán köhög, de már tegnap néhány falatot evett is, úgyhogy Timici kitartás, Bence is bizti fog enni, ha már jobban lesz Kép

Miszike
sikerült beszélned a dokival? MIkor mész?

Beu
tegnap megfestettem az angyalkákat, amiket Te is csináltál, délután fel is akasztom őket Kép

Tudom, hogy némelyikőtöknek elküldtem már mailben, de a többiek is hadd röhögjenek, úgyhogy nézzétek meg, hanggal, ha tudjátok:

http://www.icq.com/img/friendship/static/card_7944_rs.swf
http://www.icq.com/img/friendship/static/card_16959_rs.swf
http://www.icq.com/img/friendship/static/card_18991_rs.swf

Zsuzsó
Danának én is boldog szülinapot kívánok - kicsit utólag

Timic
Bence nagyon édi, nem is látszik betegnak, vagy ez még előtte készült?

Na megyek, mert nyafi van
Andi
psandi
 
 


Lanyok,

Szerintetek gaz beulni egy tok ismeretlen fodraszhoz valamelyik plazaban? Az en fodraszom mar nem tud kari elott elvallalni. (Pedig olyan kupit gyartottam, mire elokeritettem a telefonszamat, hogy rossz korulnezni a kisszobaban, ahol meg dobozok vannak.Kép) Es most foglamam sincs, hova menjek, ahol ugyes a fodrasz, es meg el is vallal jovo heten. Olyan szar kedvem lett ettol az egesztol...Kép Tudom, oruljek, hogy ez a legnagyobb gondom... Esetleg ismertek jo fodraszt pl. az Arkadban?

Na nem nyavalygok tovabb, udv:

Leszter
leszter
 
 


Toffi,
Még mindig bejgli. A sütés előtt fagyasztott megtöltött, tojással lekent(?) bejglit ki kell olvasztani sütés előtt?

Elli,
Trükk jó, csak egy kérdés még. A megfőtt krumplit héjastól vagy meghámozva kell ecetes (főző?) vízbe tenni?

Leszter,
Várom a képet az óráról.

Karácsony témához:
Mikor díszítitek a fát? Itt a gyerek hollétére gondolok. És rögtön a fa alá kerülnek az ajándékok? Ha nem hogy tartjátok távol a gyereket?

Miszike,
Drukkolok neked. Sikerült beszélned a dokival? Mit mondott? Ma hívtam az eredményért, de holnap fél 10 körül hívahtom újra.

Urszila,
Ismerős helyzet, bár nekem csak ezzel az eggyel kell megküzdenemKép Ez már a dackorszak.

Manócs,
Vizsgákhoz megadrukk!

Timici,
Korábban írta valaki a ropit. Azt sem eszi Bence?
Apa bácsikKép
KépekKép

Nelli,
Egy nagyon egyszerű (kreatív)módszer:
Valami jó mintájú szalvétát szétszedsz, csak a legfelső rétegre van szükség. A minta nagyságának megfelelő részt lefestesz színtelen matricafestékkel, még frissen rárakod a szalvétát (színével a festékbe), szépen elsímítod. Ha megszáradt a hátuljára is kensz egy adag színtelen vagy fehér feszéket. Száradás után körbevágod és kész is a csudaszép matricaKép

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Miszike,
nalam nem volt korai mellbimbosotetedes, pigmentalodni csak kb. felidoben kezdtem, akkor viszont rendesen. Hanyinger se volt, csak egy kis rossz szajiz.
Biztos en is megmutatnam magam dokinak, mert az az igazan megnyugtato, de addig is probalj nemparazni! Nincs ket egyforma terhesseg! Kép

Leszter,
csizma ablakba Kép
Mikulas ota ha Vilcsi meghallja az "ajandek" vagy "csomag" szavakat, kozli, hogy "Mi ba" Kép

Heppi,
tojassali nagyon teccik Kép tan kiprobalom Kép

Tenyleg, azt jol tudom, hogy a majonezben nyers tojas van? En ezert nem mertem meg adni a gyereknek. Tipp, hogy mivel lehet potolni? Mert igy eleg nehez salit csinalni...

Timici,
Bence gyonyoru a kis finom vonasaival Kép
Gondolom, a leapazott pasik meg rohognek Kép amugy Manocs is meselt hasonlot, ugyemlexem.
Jobbulast Nektek! Amikor Vilcsi volt beteg, turorudibelson elt, esetleg kiprobalhatod.

Manocs,
drukkdrukk Kép
Sutni ujabban szeretek, csak lassan megy, ugyhogy lehet, hogy ikea lesz, nehogy jovore legyen kesz a kariebed Kép

Urszila,
tipikus szitu Kép apukak tobbnyire mindenhez jobban ertenek...

Maci,
hat sztem lanyomnak is ronda szaja lesz, mint az anyjanak... Kép ma nem jott a villamos, erre mit hallok a kendobol? "fene vi, fene vi" Kép

Beu,
piti varratszedes Kép

Reka,
Dani nagyon helyes es jokepu, es most egyaltalan nem bagatellizalasbol mondom: siman el tudom kepzelni, hogy pl. szinesz lesz es pont ez lesz a szexepilje! Kép Annyira jo nezni a kepeken, ahogy sut rola a vidam csibeszseg! Kép

Voltunk ma de. kispesti jatszohazban, tok szep volt, Viola ezerrel csuszdazott Kép

Sajnos mennem kell...

Minden betegnek jobbulast, es mindenkinek csak jokat! Kép

Kaska
kaska
 
 


Kaska,
Ha hazilag csinalsz majonezt, abba kell nyers tojas, de a boltiban tutira nincs!
Irnal nekem a kispesti jatszohazol? Merre van? Mikor van nyitva? Mennyibe kerul? Minden erdekel!Kép

L.

Ui. Sofka reg nem jelentkezett be...
leszter
 
 


Ja, meg egy nyers tojasos kerdes. Meg jo regen valaki (talan Gomboc) irta, hogy hogyan lehet a tiramisut "kismamasitani". Nem emlekeztek? Andi, te hogy fogod csinalni? A kave miatt annyira nem aggodom, rum helyett aromat teszek bele, de anyers tojast mivel lehet kivaltani?

L.
leszter
 
 


Leszter, én bevallom, most tojok majd a nyers tojásra, majd frissből csinálom, és reménykedem , talán nem lesz gáz. Engem a rum sem izgat Kép mondjuk nem szoktam sokat tenni bele, de úgysem én eszem meg az egész tállal. De ha tartasz a tojástól nagyon, akkor próbáld meg pudinggal készíteni a krémjét, igaz , úgy még Mascarpone sem kell bele és sztem nem is lesz olyan fini.
A másik, hogy élek-halok a tatár-bifsztekért, de az meg nyers hús, hanyagoljam, ugye? Kép

Andi
psandi
 
 


Még azon gondolkodom, hogy talán a tojássárgát ki lehet hagyni belőle, de a habot mivel helyettesíted, tejszínhabbal? Mert ezek a porból készített habok nekem nem jönnek be.
psandi
 
 


Andi,
Bevallom, en ettem tatarbifszteket a terhesseg alatt. Jarvanytan tankonyveim szerint a toxoplasmak -18 C-on 3 nap alatt elpusztulnak. Ugyhogy en 1-2 hetig aszalom a fagyasztoban a marhahust, mielott megcsinalom, de aztan befaljuk.Kép Na ezt veletlenul sem reklamnak szantam, egy dietetikus lehet, hogy dobna egy(-ket-harom) hatast, ha meghallana. Szoval en ettem kb. 2-3-szor a mostani terhessegem alatt, de a vilagert sem akarok senkit rabeszelni!!!

Hat, pudingbol biztos messze nem olyan finom a tiramisu.Kép Azt inkabb nem. Je, en tojashabot nem is szoktam tenni bele, csak a sargajat. Bar most megneztem a mascarpone dobozan, es ott is irja a habot. Amugy nemelyik tojasosdobozon rajta van, hogy garantaltan salmonellamentes, talan lehet hinni nekik...

Leszter
leszter
 
 


Leszter

ja tényleg , lehet kapni salmonellamentes tojást, jó drága, de azért 1x lehet, hogy érdemes beleugrani Kép
Engem spec. rábeszéltél a tatárb-re Kép csak eddig úgy gondoltam, hogy azt friss husiból jobb, de ha ezt tanultad, én hiszek nekedKép

ANdi
psandi
 
 


Andi,
Tenyleg nem akartalak rabeszelni! Amikor Petraval voltam terhes, akkor egyszer sem ettem tatart, pedig a jarvanytanon mar akkor is tul voltam! Szoval na, nemtom, hogy mondjam, de felelosseget nem vallalhatok az info helyessegeert!Kép

Leszter

Ui. Mindjart elokotrom az elelmiszerhigiena konyvemet is, hatha megtudok meg valami okossagot, amire mar fejbol nem emlekeztem.
leszter
 
 


Sziasztok,

Zsuzsó,
Dananak en is boldog szulinapot kívanok. Kép

Timici,
Bence nagyon aranyos! Kép Jobbulast nektek, es jussatok at minel gyorsabban a betegsegen.

Virag,
micsoda hir! Kép Akkor en is csak halkan gratulalok! KépKépKép

Beu,
jo, hoyg tul vagy mar a varratszedesen is! KépKép

Heppi,
minden elismeresem, hogy ilyen ugyesen megoldod a napjaitokat. Kép Nekem mar Nandi es ZSombi is sok egyszerre idonkent...Kép
Apropo, hugom is ikreket var, neluk pont forditott a helyzet, mint nalatok, mert a kisfuk melle erkezik ket kiscsaj. KépKépKép

Miszike,
nyugi, Zsombival nekem semmifele terhessegi "tunetem" nem volt, aztan megis itt van. KépDrukk, hog ymihamarabb UH-val lasd a picurt! Kép

Leszter,
nem en irtam a kismamas tiramisut, hanem ZSuzsi. En nem lacafacaztam ezzel, bevallom, tojasosan ettem terhesen tiramisut. (Aztan nem kuldeni am a GYIVI-t. Kép) A tatar bifsztektol viszont az orvosom hatarozottan eltiltott, pedig voltam toxo szuresen (es aszerint mar atestem a fertozesen), de azt modnta, azt meg igy se ehetek. Kép
Fodrasz: en igy talaltam egy szuper fodraszt az egyik KLIER fodraszatban, hogy arra jartam es beugrottam, mert eppen volt szabad hely. Azota is visszajarok ahhoz a lanyhoz, bar most mar bejelentkezem. Kép

PsAndi,
tatar bifsztek...lsd. Leszternek irt valaszom.
En alig varom mar, hoyg karacsonykor azt egyek, ez az egyik kedvencem ugyanis. Kép

Reka,
DAninak szerintem nagyon jol all ez a szaj! NEkem egy ex-pasimnak volt ilyen szaja (es nem mellekesen kikopott Harrison Ford volt a srac Kép), en megvesztem erte...KépKépKépKép

Maci_2,
fadiszites es ajandekozas nalunk most egy nagy komplex problema. Kép Az en csaladomban az volt a hagyomany, hoyg a szuleim 24-rol 25-re virrado ejszaka diszitettek a fat es tettek ki az ajandekot. Mi 25-en reggel felkeltunk, es meg voltunk gyozodve arrol, hogy a Jezuska ejszaka meglatogatott minket. Kép
Ferjem meg setalni ment az apukajaval, addig anyukaja diszitett 24-en este a vacsi utan. Mindketten ragaszkodunk a sajat "variacionkhoz", ugyhogy nem tudom, nalunk melyik lesz....Kép

Kaska,
ronda szaj KépKépKép

Urszila, Timici,
mi sem beszelunk meg (marmint ZSombi). Kép Viszont kezdem ugy erezni, minha nonstop Acivity partiznek itthon, ZSombi mutogat, en meg kitalalom, mit akar. Kép Multkor kepes volt azt elmutogatni vagy 20 percen keresztul, hoyg a bebitaxijaval megbotlott a foldon levo csecsemomerlegben, ott a taxi felborult, o meg beverte a szajat. Tok egyertelmuen kifejezte magat...akkor meg minek strapalja magat a beszeddel? Kép vagy Kép

Manocs,
drukk a viszgakhoz! Kép

Sofka????????????????? Kép

NAlunk megerkezett az ismetelt pisivizsgalat eredmenye, negativ lett, ennek oromere Nandi tegnap is es ma is osszehanyt engem. Kép Ma estefele hivom a gyerekorvost, hoyg most mi legyen. HA gyogyultnak nyilvanitja NAndit, akkor jovo heten megkapja a 2 hos oltasat. HA nem, akkor marad januar elejere. Kép
ZSombi meg ujra etvagytalan, nem eszik, es nagyon le van gyengulve. A setakrol 10 perc utan haza akar jonni, stb. A vedono is engedelyt adott, hogy adjak csokit ZSombinak, mert attol mindig visszajon az energiaja...Kép
Voltam szules utani kontrollon, doki szerint minden OK, kaptam fogamzasgatlot is. Tok furcsa, olyan reg szedtem utoljara...Kép

Na megyek, megprobalok egy szulestortenetet is osszedobni, mig alszanak a dedek. Kép

CSok,
Gombóc
gombóc
 
 


Leszter, Gombóc
kedden megyek dokihoz, meg fogom kérdezni a tb-et!!! EGyébként Danival ettem terhesen , mert egy vendégségben az volt és nem bírtam otthagyni.
egyébként szopi alatt már lehet enni nyugodtan ilyeneket?

Gombóc
még mindig hány NÁndi?? KépKépKép étvágytalan Zs Kép hát ha csoki, akkor csoki Kép

Andi
psandi
 
 


Szulestortenet from Gombóc:

Okt. 19-en kedden reggel ugy keltem fel, mint egy zombi. MAr masodik ejjel aludtam (inkabb nemaludtam Kép) nagyon pocsekul, folyamatosan hasmenesem es joslofajasaim voltak. Mondtam a ferjemnek, hogy annyira pocsekul vagyok es olyan kimerult, hogy amilyen pechem van, most fogok szulni. O meg viccelodott, hogy 11-ig huzzam ki, ne hivjam, mert targyalni megy. Kép
9 ora korul mar egy oraval a kezemben ultem, olyan 10-15 perc koruli fajasaim voltak, es Zsombi minden hulyesege rettenetesen idegesitett, igy mar tenyleg kezdtem gyanakodni. Kép Haromnegyed 10-kor a fajasok 5-6 percesek lettek, igy hazahivtam a ferjemet, es mindharman bementunk a korhazba. 10:30-kor megvizsgalt az ugyeletes szulesz, azt monda, 3 ujjnyi a mehszaj, es tiszta a magzatviz, de mar 4-5 percesek a fajasok, ugyhogy szulunk! Kép Zsombitol nem tudtam elbucsuzni, engem atvittek az elokeszitobe, ferjem meg riasztotta a szuleimet, hogy jojjenek be videkrol.
En csak arra emlekszem, hogy delutan kb. 1 ora korul alltam a szuloszobaban, a fejemet egy kis szekrenykere boritottam, mikozben ferjemmel SMS-eztunk, hogy a szuleim most ertek be, elviszi oket hozzank Zsombival, es jon mindjart vissza. A szuleszno meg azt magyarazta, hogy mar megtalaltak a dokimat, mindjart jon o is. Kép
Beert az orvosom, megvizsgalt, mondta, hogy majdnem 4 ujjnyi a mehszaj, amin jol meglepodtem, mert Zsombinal folyamatosan fajt, nem volt szunet mar 2 ujjnyinal se, most meg a 3-4 perces fajasok kozott is voltak fajasszunetek. Kerdezte, hogy biztosan kerek EDA-t (ezt elotte megbeszeltuk), mert mar nagyon ugy allunk, hogy lassan nem adhatja be. Aztan ramnezett, azt mondta, olyan szornyen nezek ki, hogy inkabb ad. Kép

Na, innen kovetkezett eddigi eletem legkiszolgaltatottabb 10-15 perce. Kép Azonnal burkot repeszett, es ahogy omlott a magzatviz, mar forditottak is oldalfekvesbe, ki kellett nyujtanom a karom, a szuleszno mar szurta is az infuziot, es mar ereztem is a lidocain injekciot a hatamban, amit az EDA bekotesehez adott az orvos. (Kozben ugye a 3 perces fajasok...) En meg ilyen tehetetlenul nem ereztem magam soha, ott fekudtem tacsakosan, felmeztelenul, megmozdulni sem tudtam, es mindenhol bokodtek, es nagyon fajtam. Kép Bekototte az orvosom az EDA kanul-t, vartunk egy kicsit az infuzio miatt, aztan megkaptam a fajdalomcsillapitot. Na, ekkor segitett a szuleszno rendbeszedni magamat, kicsereltuk a lepedoket, felultem, megigazitottam a frizuramat Kép betakaroztam stb., es ekkor vegszora betoppant a ferjem fel 2-kor. Kép Inenntol nagyon jo volt, viccelodtunk, beszelgettunk negyesben (az orvos es a szuleszno is fogadott volt, es bent maradtak vegig), mikor szoltam fel 3 korul, hogy gorcsol a hasam. AZt mondtak, az nem lehet. Az orvos megvizsgalt, majd felkialtott, hoyg ez a gyerek elindult kifele. Nagy surges-forgas kezdodott, rohantak csecsemosnoverert, felszereltek a kengyeleket az agyra, es mar nyomtam is. Ket perc alatt kint volt Nandi, 14:32-kor megszuletett....(sajnos, az elozetesen megbeszelt gatvedelem nem sikerult, picit vagni kellett). Azonnal a pocimra tettek a kis feher magzatmazas csomagot, alig sirt, nagyon nyugodt volt, en meg nagyon boldog, ferjem meg nagyon meghatott. KépKépKép Aztan a ferjem elvagta a koldokzsinort, es elvittek rendbetenni a babat. Belolem kijott a mehlepeny, ami annyira meszes volt, hogy darabokra szakadt, ezert amikor Nandit visszahoztak, ujra a hasamra tettek, es kozben az orvosom kipucolta a mehemet es rendberakott. Aztan 3 orara magunkra hagytak minket harmasban es Zsolnay teaskeszletben hoztak teat. Szegeny ferjemnek nem sok jutott, mert megittam az o adagjat is...Kép
A harom ora elteltevel Nandit elvittek a csecsemososztalyra, en meg lezuhanyoztam, majd atsetaltam a korterembe, ferjem pedig hazasietett, eleteben eloszor 5 napig kettesben lenni ZSombival...Kép

En mindig mindenhol elmondom, nagyon halas vagyok az orvosomnak es a szulesznomnek, gyonyoruszep szuleseim voltak mind ZSombi, mind Nandi eseteben. Eletem legszebb emlekei. KépKépKépKépKép

Gombóc
gombóc
 
 


Hu, most nezem csak: nem 10:30 hanem 11:30-ra ertunk be a korhazba. 11-kor meg babaneteztem a fiss kismamaknal. Kép

Gombóc
gombóc
 
 


Lanyok, most beszeltem a dokimmal telefonon, es streptococcus tenyeszett ki belolem.Kép Ugyhogy most gyogyszert kell szednem, aztan majd a szuleskor infuzio, es a babat is kezelni kell.Kép Ez sokakkal elofordul?

Gomboc,
Ez nagyon szep lehetett!Kép Nandi nem sokat teketoriazott ezek szerint.Kép Szerintem ennyi kiszolgaltatottsag azert meg belefer, vegul is szultel egy gyereket!Kép
Nekem is vannak ejszakai hasmeneseim, de kemenyedes nelkul. Ugye ez azert meg semmit nem jelent?Kép

Udv:

Leszter
leszter
 
 


Sziasztok!

Micsoda rossz hírek!

Leszter! Gombóc!
Drukkolok, hogy nálatok minden rendben legyen.

Gombóc!
Ez a szüléstörténet tényleg nagyon szép!Kép

Heppi!
Még nem írtam, hogy milyen édesek vagytok mindannyian! Igazán profin csinálod! Tandemszopi közben foglalkozás Orsival!!! Gratu!

Timici!
Szemügyre vettem az adventit, jövőre újítok én is valami zsákosra. Bence szépséges. Hogy van??

Andi!
Dani hogy van? Vagy ti már túl vagytok a kórságon?

Miszike!
Veletek mi hír? Drukkolok!

Zsuzsó!
Danának én is boldog szülinapot kívánok utólag is!

Virág!
Még semmit nem mondok, de KépKépKépKépKép

Nelli!
Nekem is suta kezem van, kreativitásom pedig bevallottan nulla. De az üvegmatricázás nagyon jó, ha színes sablont választasz, még a színezésen sem kell gondolkodni. Én gyakran így teszekKép

HURRÁ! MAJDNEM EGY HÉT MÚLVA KARÁCSONY!
(Azért még van egy-két-há-négy dolgom!)

Beu
beu
 
 


Leszter, én hallottam már felőle, pont azért szűrik, mert régebben gondokat okozott (tüdőgyuszi). De gyógyszer mellett nincs gáz.

És jelentem, még egyben. Úgy döntöttem, én megdöntöm a terhességi csúcsot.
sofka
 
 


Hali,

Kaska,
Majonézt nemtom, hogy nyers tojás van-e benne (ha házilag csinálod, akkor tuti, de szerintem a boltiban csak tojáspor van Kép ) Egyébként nálunk a 2 dl tejfölhöz kb egy evőkanál majonéz és egy kávéskanál mustár megy, más semmi. És az én lányomnak semmi baja nincs tőle Kép Már egyévesen zabálta!

Tényleg Sofka????

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


SziasztokKép

Most is rohanok...Kép így csak emlékezetből írokKép

Timici
Adventi klasszKép És ezt a Bencés képet vártam!!!Kép
Ha gondolod, veszek Neked egy újságot...

Franyó
Gipszek: megpróbálom lefényképezni, de amikor eszembe jut, már nem jó a fény...

Manócs
Bejgli: én már annyiszor próbálkoztam bolti bejglivel és mindig megfogadtam, hogy soha többet. És most már tényleg...

Maci_2
Bejgli: én nem kentem le, majd akkor, ha kivettem a fagy-ból, utána

Bakker, bomba robbant a gyerekszobában... megyek pakolni, Apa nem fog beférni a lakásbaKép
Többiektől bocsiKép

Betegeknek jobbulást!!!!!
PusziKép
Toffi
toffifee
 
 


Gombóc
nagoyn szép a szüléstörténeted Kép

Leszter
gyógyszer mellett nem lesz gáz! Kép
nekem a dokim csak az elején vett kenetet, a rákszűréssel együtt, nálatok többször szokás?

SOfka
én 9 nappal hordtam túl Danit, de szerintem Beu is tudna meséni, úgyhogy ne éld bele magad ebbe a csúcsdöntésbe Kép azért drukk hogy most már kibújjon a bébi, meg egyébként is kíváncsi vagyok már a nevére Kép

Beu
Dani rosszcsontkodik ezerrel, de közben baromi nyűgös, folyton kézben akar lenni. Még köhög és teljesen orrszívó-függő lett,ha folyik, ha nem, szívni KELLLLL! Kép és ő kapcsolja be a porszívót, összeszereli, bedugja az orrába , szóval profi Kép
Én viszont nem kapok levegőt meg a torkomat is érzem, de majdcsak túl leszünk rajta
Már megy a gátfutás? Kép

Tüni
Ti hogy vagytok?

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Köszi a bíztatást mindenkinek! Holnap délelőtt megyek uh-ra, már úgy várom!!! Kép

Pusz, majd még este jövök!
Miszike
miszike
 
 


Sziasztok!

Leszter,
mailtem Kép
Tatarbifszteket en is ettem pocisan, mire belegondoltam, hogy talan nem kellene, mar lecsuszott Kép
Streptococcus ugy tudom, csak akkor okozhat bajt, ha nem veszik eszre.

Gomboc,
szulessztori csudaklassz Kép Kép Kép ilyenkor mindig kedvem kerekedik szulni egyet Kép
Szegeny kispasijaidnak meggyulik a bajuk a kajalassal Kép

Sofka,
gigamegadrukk! Kép Kép Kép

Andi,
jobbulast!
Ugyi Dani Kép Viola is osszeszereli az orrszivot, es tok jol egyuttmukodott a vegen, persze leglelkesebben a baba orrat szivta Kép

Csak jokat! Kép
Kaska
kaska
 
 


Leszter,
nyugi, ez a vírus tényleg csak akkor gáz, ha nem szűrnek rá, és nem veszik észre.
Évi, te nem emlékszel, miket mesélt a terhestornán a csaj erről?
Valami olyasmi, hogy amíg a keringése az anyukán keresztül jön, ugyanaz a vér, anyukának ez a vírus nem árt, így a babónak sem. De amikor szüléskor kettéválik a vérkeringés, akkor - ha nem kap gyógyit - a baba szervezete nem tud egyedül megbírkózni vele. De csak ha nem kap gyógyit, amúgy tényleg semmi gáz nincs!
Szóval ez olyan laikus leírás, 2 év távlatából valami ilyesmire emlékszem.
Szal nyugi, örülj, hogy kiszűrtékKép
pusza
e
ellimami
 
 


Sziasztok!

Koszi a biztatast, annyit en is tudok rola, hogy kezelni kell, mert kulonben gondot okozhat a babanal, es nagyon orulok is, hogy kiszurtek, mert sajna nem mindenhol vizsgaljak.Kép Ismerosunk ujszulott kisfia pl. intenziven volt emiatt, pedig azt hittuk, o VIP beteg, ugyanis o (volt) az adott korhazban a vedono (marmint az anyuka, nem a piciKép). Es megsem csinaltak meg ezt a trivialis vizsgalatot. Szoval ilyen szempontbol orulok, csak olyanbol nem, hogy miert pozitiv, miert pont nekem, stb. Meg hat azon parazok, hogy igy meg korabban be kene erni majd a korhazba, hogy meg legyen ido nekem gyogyit adni. Es innen Dunaharasztibol Zugloba nem ket perc az ut, meg ha nincs dugo, akkor sem. Hoesesre inkabb nem is gondolok. Raadasul ferjem Ujpesten dolgozik, ami Bp. atellenes vege, szoval ha o epp melozik, es en riasztom ot, akkor neki haza kell jonni ertunk, es vissza, azaz ketszer keresztul a bedugult varoson. Jajjj.Kép Na inkabb nem agyalok, majd lesz valahogy...

Andi,
Petraval is es most is vettek kenetet 36 het korul, direkt a streptococcus miatt, hogy meg legyen ido kezelni.

Na megyek, mert Petra egyedul vacsorazik.Kép Apa meg ceges karacsonyozik. Ugyhogy meg valszeg jovok kesobb.Kép

Leszter
leszter
 
 


BeuKép

Tavaly a munkahelyi mikulás ünnrpélyen festettem üvegmatricát, az még nekem is sikerültKép

Maci2Kép
Köszi a matrica leírástKép Nekem be kell valljam egy-egy leírás elképzelése is gondot okozKép Lányom (nincs még 6 éves), jobban rajzol, mint én. Anno activity-ztünk a barátaimmal, és az én rajzomat csak egy óvónő ismerte felKép

GombócKép
Gyönyörű születéstörténetKép
Nándi hányása már igazán abbamaradhatnaKép
Zsombi nemevéseKép

KaskaKép
Jót nevettem a csúnya beszédenKép

Domcsi csak beteg lettKép Piros a torka, attól lázasKép

AndiKép
Porszívó összeszerelésén és Dani saját maga orrporszívózásán is csak nevettemKép Édes lehetKép

Hogy kell csinálni a tatár bifszteket? Ha már ennyit emlegettétek, megkívántamKép

Puszi:
Nelli
hnelli
 
 


Nelli
ez az óvónős sztori jóKép Képletesen jelzi a rajztudásod+öniróniád, jót rötyögtemKépKépKép
e
ellimami
 
 


SziasztokKép

Még mielőtt visszaolvasnék, sírok egy sor. Szóval, ma voltam dokinál. Gyerkőccel minden rendben, méhszáj még zárt. Viszont most mondta a dokim, hogy tegnaptól nem dolgozik a MÁV-ban, hanem a Rókusban vezet le szüléseketKép Most nem tudom, mi tévő legyek. Az még annyira nem zavarna, hogy a Rókus sokkal lepukkantabb, mint a MÁV, viszont nincs benne 24 órás rooming-in. Nekem pedig fontos lenne, hogy végig mellettem legyen a baba. A dokimhoz viszont nagyon ragaszkodom. Meg hát nem volt teljesen probélmamentes a terhességem (ld. cukor), úgyhogy szerintem nem igen vállalna senki így 3 héttel szülés előttKép Mit csináljak????? (Tudom, költői kérdés...)

Mindjárt visszaolvasok, és lehet, hogy még jövök, és mondok okosakatKép

Pussssz
Tüni
tüni
 
 


Kaska,
"Fene vi"Kép

Gombóc,
Negatív eredményKép De azért a teljes gyógyuláshoz drukk!
Szülés történetKép Irigykedem kicsit.

Leszter,
Drukk!

Toffi,
És kiolvasztod sütés előtt vagy fagyosan teszed a sütőbe?

Nelli,
Azért írtam a szalvétás matricát, mert itt egyáltalán nem kell rajzolniKép

Tüni,
Azért ez nem volt szép a dokidtól. Hamarabb is szólhatott volna. És a MÁV-ban nem vezethet le szülést?
Drukkolok hogy számodra kedvezően oldódjon meg a probléma.

Betegeknek jobbulást!

Maci_2
maci_2
 
 


Maci_2Kép
Ja, persze azt nem írtam, hogy a doki sem tudja olyan régóta. Pont azt mondta, hogy két hónappal ezelőtt még sejteni sem lehetett semmit. Pontosan nem tudom, mi történt, csak annyit, hogy nagy balhé volt a kórház igazgatója, a dokim főnöke, és a dokim között. És hogy a dokimat idézzem: a háromból ketten elvéreztek, az egyik ő volt, a másik a főnökeKép Szal őt egyáltalán nem hibáztatom. És igen, a MÁV-ban nem vezethet le már szüléstKép

GombócKép
Nándi hányásaKép Csak rendbejön most márKép SzüléstörténetKép

LeszterKép
Az én mellszívóm tölcséres része tört elKép Köszi az érdeklődést, a takonykórt leszámítva semmi bajom nincs. Úgy néz ki, hogy most is megúszom a vizesedéstKép

MiszikeKép
Đrukkolok holnapraKép

AndiKép
Kenetet nekem most vették le. Szerintem kérdezz rá majd a dokidra, olyan 36. hét körül szokták levenni. Egyébként köszi neked is az érdeklődést, választ lásd fentKép

SofkaKép
Továbbra is szorítok, de most már tessék szépen megszülni!Kép

Na, megyek, bár aludni nem igazán tudok, mert annyira felzaklatott ez a kórház-dologKép

Pussssz
Tüni
tüni
 
 


Tuni,
Ez nem jo hir...Kép De en biztos a dokihoz ragaszkodnek inkabb, nem a korhazhoz. Hatha rendesek lesznek a csecsemosok, es ha ragaszkodsz hozza, nalad lehet a baba ejjel is. Bar ez csak talalgatas.Kép Az Uzsokiban pl. eleg rugalmasak voltak, nem problemaztak, ha este kesobb vittuk vissza a csomagocskakat, en meg reggel sosem tudtam aludni, szoval mar negyed 6 korul mentem is Petraert. Kozte meg csak kellett egy kis ido a zuhanyzasra, vacsira, alvasra is. Es bar elotte en elhataroztam, hogy megprobalom kiharcolni, hogy ejszaka is velem lehessen a babo, vegul jo volt igy. Kb. 5-6 orat voltunk kulon ejszakankent. Hatha ez biztat egy kicsit.Kép

Leszter
leszter
 
 


Ja, Sofka, akkor most miert drukkoljak? Hogy kibujjon mielobb a legkisebb, vagy hogy rekordot donts?Kép

L.
leszter
 
 


LeszterKép
KösziKép De hogy lehet így megoldani pl. az igény szerinti szopit? Meg én mikor Gergő született, első éjszakára beadtam a csecsemősökhöz. Ő végigüvöltötte az éjszakát, és én sem tudtam aludni. Azóta is lelkifurim van emiatt, és most ez így fog menni 4 napon keresztül... Egyszerűen úgy érzem, hogy szükségünk van egymás közelségéreKép

Tüni
tüni
 
 


TÜni
ez elég gáz KépKépKép
Klár szült a Rókusban, ha jól emléxem, bár mostanában nem-igen ír. Olyat gondolom nem lehet ugye, hogy a MÁV-ban szülsz másnál, de a dokid is ott van, mint vmi kísérő? Nagyon nehéz helyzet, így a vége felé megtudni elég felkavaró lehet Kép

NElli
marha bélszín vagy felsál kell hozzá, 2-3x ledarálva, összekeverve vajjal, mustárral, ketchuppal, bors, só, pirospaprika, húúú mi kell még bele? ja tojássárga, de azt nem tudom, hogy ledarálás előtt kell pácban állni hagyni vagy ráér összekeverve érlelni...?? Kihagytam valamit?

Andi
psandi
 
 


Tüni, olyat nem lehet kérni a csecsemősöktől, hogyha sír, hozzák be szopizni?
Andi
psandi
 
 


Tüni!
Én a Nyírőben szültem, úgy tudtuk, ott sincs 24 órás. Aztán egyszer rákérdeztem a dokimnál, aki a főorvos, és azt mondta, hogy ha saját felelősségre vállalod, simán kiadják.
Esetleg járd körbe a dolgot.
Beu
beu
 
 


Andi, Nelli,
A hagyma kimaradt.Kép
leszter
 
 


Sziasztok!

Kicsiny és nagy betegeinknek jobbulást! Mi is csatlakoztunk torokgyuszival és erős náthával...

Virga,
beraklak az újabb pocis táblába, jó? Kéne a mensi időpontja és a lehetséges babanevek Kép. Persze csak ha nem találod túl korainak.

Heppi,
le a kalappal ahogy ellátod a három lurkót! Kép
Tojássali fini lehet, majd kipróbálom!

Leszter,
a sötétedés a hófehér bőrömön nem csak belemagyarázás volt, hanem szinte fura, mintha egy négerével cserélték volna össze Kép. Már bocsi a naturalisztikus részletekért Kép. Ezért látszott egyértelműen, hogy volt-nincs... Bekivel masszívan rosszul voltam a 12. hétig, most meg semmi, ezért furcsállottam. De biztos csak én aggódom túlságosan...
Anyázó Petra ari lehetett Kép. Olyan szívet melengetőek az ilyen szavak Kép.
Bacit még jó, hogy időben észrevették! Egyébként itt a babaneten a rendelőben is lehet erről olvasni, ha érdekel.
Szülés előtti dugón ne aggódj, ha nagyon gázos a helyzet, mentőt hívsz, a férjed meg megy egyenesen a kórházba. De reméljük nem lesz semmi gond! Kép

Nelli,
ötleteim nekem sem mindig vannak, ezért jó a hobbybolt meg a hobbykatalógus, Praktika magazin, Színes ötletek füzetek, onnan lehet lopkodni! Kép

Andi,
Bekivel vagy fél óráig nézegettük a Miki+szarvas zenélő izéket Kép.

Maci,
10-re megyek holnap! Kép Már nagyon várjuk, jön Beki is, remélem nem lesz ciki...
Tavaly mi Bekivel együtt díszítettük a fát, alulra raktuk, amit szabad volt piszkálnia, pl. Tesco-s műanyag díszeket, amik meglepően szépek az árukhoz képest. A fa persze ki volt kötve, úgyhogy cibálhatta nyugodtan. Az ajándékoktól meg egy egyszerű "nem szabad"-dal lesz távoltartva Kép. Ezekben a dolgokban szófogadó.

Kaska,
"Mi bá" Kép
Majonézről az rémlik egy babaszakácskönyv kapcsán, hogy főtt tojássárgáját kell szétnyomkodni és úgy belekeverni. De ha nem sikerül, ne engem szídjál! Kép Amúgy én úgy tudom, hogy van a boltiban nyers tojás, csak + tartósítószer is Kép.

Gombóc,
elhiszem, hogy nagyon idegesítő, hogy nem érted Zsombit! Én csak néhány dolgot nem fogok fel, hogy mit akar Beki, de a végén már szinte ordítozunk egymással Kép. A mai eset a "pakony" volt, az egyszervolt.hu-n... Mire rájöttem hogy az bagoly akar lenni...
Nándinak jobbulást! És amúgy jókedvű, hízik, stb?
Örülök, hogy ilyen szép szülésed volt megint! Kép

Majd még jövök!
Miszike
miszike
 
 


Leszter
ja-ja, a hagyma Kép miközben ringattam Danit (mert persze felébredt) eszembe jutott, fokhagyma is kell? Egyébként még most sem alszik, ha kézben van, alvást színel, de amint az ágyba kerül, mint a kejfeljancsi és ordít
megyek is mert anyázik, apa nem elég...

Andi
psandi
 
 


Tüni,
én tuti a rooming-inhez ragaszkodnék inkább. Semmi pénzért ki nem adnám a kezemből a gyerekemet, pláne nem egész éjszakára.
Dokid nem tudna beajánlani vkihez a Mávban???

mindjárt visszaolvasok és jövök, de ezt gyorsan elküldöm
T.
timici
 
 


Tüni,
teljesen átérzem az aggodalmad a kórházváltással kapcsolatban! A Máv tényleg tökéletes ebből a szempontból, de egy új dokit nem tudom, hogy meg mernék-e kockáztatni... Remélem, hogy jól fogsz dönteni! És a Te orvosod mit mond?

Urszila,
kastélyos apuka valszeg engem is hasonlóan kiborított volna...

Timici,
szörnyen hangzik ez a hányós betegség, mindkettőtöknek kiartást!
Holnap feladom a szalvétáidat! Kép

Réka,
szerintem is nagyon aranyos kispasi Dani! Kép Gyógytornász mit javasol nektek?

Beu,
hogy van a lábad?

Sofka,
azért a drukk megy, ok? Kép

Nálunk a menü a következő lesz: halászlé, rántott hal, kelbimbó-gesztenye-gyöngyhagyma köret (újdonság), majonézes krumplisali, tenger gyümölcse fehérboros mártással (Apuci kedvence, bár nem valami karácsonyi), gyömbéres-aszaltszilvás-baconszalonnás csirkemell (nálunk hagyomány), gesztenyés piskótájú vaníliás-tejszínes-málnás torta. Sajnos szeretem a hasam... Kép Persze ez 3 napra, 6 főre és Apukám barátnőjével elosztottuk, hogy ki mit csinál.

Apuci szerint katonatisztnek kellett volna mennem, mert úgy osztogatom a parancsokat, hogy kinek mi legyen a dolga. Kép De hát csak így haladunk, ha mindenki a másikra vár, akkor nem. Szóval a fiúk díszítik a fát, foglalkoznak Bekivel, mi meg sütünk-főzünk. Persze amit csak lehet, azt előre elkészítek. Nem tehetek róla, nálam az ünnep fogalma egyet jelent a rengeteg féle ínycsiklandozó étellel. (Halkan megjegyzem, hogy jövő karácsonykor, ha Isten is úgy akarja és lesz egy 4 hónapos csöppségem, akkor valószínűleg örülök, ha egyféle kajcsi elkészítésére is lesz energiám Kép)

Jóccakát mindenkinek!
Miszike
miszike
 
 


Miszike,
NegerciciKépKép A holnaphoz nagy-nagy-nagy drukk! Csupa jo hirt kivanok nektek! Aztan majd szamolj be!Kép
Koszi, mar delutan vegignezegettem a rendelot, meg egyeb helyeket, amiket talaltam. Itt a babanet tarsalgoban is van egy ilyen topik.
PakonyKép Petranak furcsa elkepzelesei vannak a baglyokrol es egyeb allatokrol, ugyanis nala a mokus is huhog. Neha meg a roka is.Kép
Mento mar nekem is eszembe jutott. De vajon nem csak a legkozelebbi korhazig visznek? Meg hat amiket hallani lehet, hogy milyen sokara ernek ki... Remelem, nem lesz ra szukseg, hogy kiprobaljam!Kép

Andi,
Mi nem teszunk bele fokhagymat, de attol meg lehet, hogy kell.Kép Viszont Piros Aranyat igen. Vaj helyett pedig olajat. Ja es nem is pacoljuk, erleljuk, max. a maradekot, masnap estig.Kép

Az elobb zuhanyoztam, es nagyon meglepodtem, amikor a kezem talalkozott a bokammal. A belso bokam ugyanis egy az egyben eltunt.Kép Eleg fura volt, foleg, hogy nem nagyon lattam (szemuveg/kontaktlencse nelkul kisse vaksi vagyok), csak ereztem. Petraval nem vizesedtem szinte egyaltalan.

Jo ejt:

Leszter, aki ma szalma, es nagyon raerKép
leszter
 
 


MIszike
megy a drukk holnapra! Várjuk ám a bezsámolót, amint hazaérsz!
Ha a táblázattal ügyködsz, kivennéd légyszi a Petra nevet? Fiúcskának elég muris lenne... köszi Kép

Leszter
huhogó róka Kép
a kiskönyvbe be kell iratni valamit a dokival, hogyha mentőre kerül a sor, akkor a Te kórházadba vigyenek
vizesedés Kép
ez a streptoc. lelet mennyi idő alatt van meg?
ténlyeg, találtál még vmi infót a toxo-ról (mármint tatárb. vonatkozásában Kép) nekem is van táptan meg higiénés tankönyvem, lehet hogy előkotrom bár ki tudja, benne van-e?

Andi
psandi
 
 


Leszter,
nekem sincs jobb dolgom így éjfél után, csak irogatni Kép.
Talán emlékszel, hogy Bekivel volt az igazi szülés előtt 1 héttel egy vaklármánk, és még szervízben volt a kocsink, úgyhogy BKV-ztunk a MÁV-ba. És ott kérdezték a szülésznők, hogy miért nem hívtunk mentőt, amikor az ilyenkor ingyenes és persze abba a kórházba visz, ahova szeretnéd. Ilyenkor nem kell megvárni, hogy "vészhelyzet" legyen, akkor is jönnek. Bár azt nem tudom, hogy mennyi idő alatt, és én is remélem, hogy nem fog kelleni! Kép
Én nagyon vizesedtem a vége felé, már a cipő is alig jött rám, szülés után meg két elefántláb volt a sajátom helyén Kép. De egy idő után elmúlt, ez bíztasson! Kép

Pusz
Miszike
miszike
 
 


Leszter,
ja az elfelejtettem, hogy nálunk a vakond is "pakony" és huhog! Kép

Andi,
persze, kukis Petrát kiveszem! Kép

Miszike
miszike
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?