Új privát üzeneted érkezett!

Köszi a választ! Először mi is mentük a záróra írt időpontra. Aztán jött ez a levél, hogy nyomon követik a gyerek fejlődését, ilyen-olyan vizsgálaton vehetünk részt stb.
Asszem, felhívom őket.

Látom, most éppen az elhelyezés körülményit beszélitek. Nekem a legrosszabb az volt, hogy a kórtermek előtti folyosón tolják egész nap azokat a vastartókat (szennyes, kaja), amitől reng az egész kórterem és baromi hangos. Pihenés nuku.Kép
És megoldhatnák már a folyosó szellőzését is...

Kisdió

Kép
kisdió
 
 


Sziasztok!
Nem hangzik túl jól amit az elhelyezésről írtok, bár én fizetős szobát szeretnék, már ha lesz hely (mondja a dokim).
Hagnosz!
A szülésznő nem csak úgy otthagy, hanem jön a váltás és kész. nekem ezt egyébként egy szülésznő mesélte. Reggel és este 7 kor van műszak váltás, mindegy, hogy a te szülésed éppen hol tart.
Savitri

KépKép
savitri
 
 


Savitri,
a fizetös szoba ugyanolyan, mint a többi (bár csak bekukucskáltam), annyi a különbség, hogy csak 2 ágy van benn. Az jó lesz, hogy a szobatársak gyerekei nem sírnak éjjelente Kép jobban kialszod magad, viszont napközben unalmasabb. nekem jó volt, hogy láttam, hogy nekik is ugyanazok a bajaik voltak, mint nekem, és jókat nevettünk Kép Bár második gyereknél már lehet hogy ez nem számítana már.
topszlix
 
 

 
 

Topszlix,
Én azért szeretnék fizetős szobát, mert akkor bent alhat velem a párom, tehát unalom kizárva.
A rendes szobában is főleg az riaszt, hogy csak a folyosón találkozhatunk. Azért köszi a bíztatást Kép

KépKép
savitri
 
 


Az én férjem semmi pénzért nem aludt volna a kórházban Kép
A folyosói találkozásnál föleg az volt a rossz,hogyha a baba nem aludt - bár a csecsemösökhöz be lehet tolni
topszlix
 
 


Savitri!
Hát nem tudom, hogy egy néhány órás, vagy éppen a negyedik napos baba mellett, aki min. 3 óránként cicit követel, közötte meg vagy fájdogál a pocija, vagy éppen "anya-szagra" van szüksége, mikor találsz unatkozásra időt? Én az elsőnél nem győztem tanulni szoptatni, fejni, köldököt ápolni, maszírozni a pocakját, stb. Aludni nem is volt nagyon időm.
Egyébként mi is gondolkodtunk a külön szobában, de én örülök, hogy végül mégsem kértük. Az elsőnél sokat tanultam azoktól, akik már a második babával voltak benn, a másodiknál pedig jó volt, hogy segíthettem az első babásoknak. Ez valahogy összehozott minket a többi mamival.
A szobatársammal máig levelezünk.
Az rossz, hogy a babát csak az ablakon keresztül láthatja a párod, de azért ezt is meg lehet érteni.
Én a másodikat aug-ban szültem, akkor ment a légkondi... Bár nem fáztunk!

Kisdió!
A kórházból kaptad a vizsgáltara a behívót? Mert ha a védőnőtől, vagy a gyerekorvostól, akkor ez kerületenként, és városonként eltérő lehet. A barátnőm Sz.fehérvár mellett lakik, és nekik kötelező volt elmenni csípőficam-szűrésre 6 hetesen, és három hónaposan is. A XIX. ker-ben is kapott a másik ismerősöm ilyen felhívást. A mi dokink azt mondta, hogy ezek nem kötelező, csak ajánlható vizsgálatok.
Gódi
gódi
 
 


Zsófi, Savitri!
Szerintem a szülésznők nem hagynak ott a műszak végén, ha már a kitolás körül jársz. Pusztán csak abból a megfontolásból sem, mert ma már nekik is csurran-cseppen néhány forint akkor is, ha nem fogadták fel őket. El tudod képzelni, hogy 6-8 órát küzd veled, és a műszakváltás miatt lemond erről, mikor még egy-két órát kell kibírni?
gódi
 
 


Jimma!
örülök, h eloszlottak a kételyeid Kép
kisvirag
 
 


Savitri!

Ez a műszakváltás dolog nem hagy nyugodni. Azt valahogy még mindig nem tudom elképzelni, hogy amikor már a gátvédelem is esedékes, akkor váltsanak. Szerintem minden olyan hivatásban, ahol emberekkel foglalkoznak, ott jó esetben nem stopperral mérik a "műszakot".

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Sziasztok!

Igazatok van kicsitt tulzás volt hogy a kitolás idejében váltsanak!
Nekem a barátnöm mesélte hogy náluk volt egy ilyen!
Már hallotam olyanról is hogy a fogadott szülésznö nem tudot bemenni a szülésre mert elötte már lehuzott x idöt és a vezetö szülésznö nem engedte hogy bemenjen a kismamájával szülni!!
Erre megkérdeztem hogy akkor mi a legjobb!!??
Fogadjak vagy ne fogadjak szülésznöt???

Zsófi
zsófi76
 
 


Gódi!

A MÁV-kórháztól kaptam a levelet. De tegnap este eldöntöttük Apával, hogy nem megyünk ebben az időben egy rendelőbe.

Kisdió

Kép
kisdió
 
 


Zsófi,
sztem ez teljesen normális, amit írtál, bár rossz lehet, ha a fogadott szülésznöt nem engedik be - de gondolj bele, hogy mondjuk 24 óra nem alvás után milyen állapotban lehet??? Ue érvényes az orvosokra is... De gondolom, 1-2 óra müszak eltolódás nem ugyanaz (márminthogy pl befejezzenek egy szülést).
Szerintem jó dolog a választott szülésznö, így bátrabban tudsz kérdezni is töle, jobban rá is ér, mint egy orvos!
kriszta
topszlix
 
 


Kisdio
Nekünk is holnap kell menni erre a vizsgálatra a mávba.Ugyanugy kaptunk egy levelet mint ti.Én vszinü elviszem a bébit.Nekünk 9.30ra kell mennünk.
Nikk

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Nekem is az tűnik logikusnak emberinek, hogy nincs műszakváltás már a végén. De ha pár óra van még hátra, az bizony nem a vége, főleg nem egy 12 órás műszak után. Nyilván nem úgy néz ki a dolog, hogy 7-kor hirtelen csapot papot otthagy, aztán te meg várjad hátha megjelenik a váltás. De szerintem az a legbiztosabb ha konkrétan rákérdezünk erre a dokinál vagy még jobb ha egy szülésznőnél. Amit én a műszakváltásról írtam azt egy Máv kórházas előadáson hallottam egy szülésznőtől.
Ja, és azért azt se felejtsétek el, hogy ha 4 szülés megy egyszerre (a Mávban 4 szülőszoba van)akkor is csak 2 szülésznő van szolgálatban. Nem lesznek állandóan melletted.
Ezeket nem rémisztgetésnek írtam, hanem azért mert szerintem fontos, hogy szülés előtt tisztába kerüljön a körülményekkel az ember, és ne ott érje a meglepetés.

Savitri

KépKép
savitri
 
 


Nikk!
Milyen vizsgálaton voltatok? Kiváncsi vagyok, mik ezek a lehetséges vizsgálatok, és mi alapján választják ki melyik babának küldik ki ezt a behívót. Mi nem kaptunk.
Nálunk csak az első gyereket kellet visszavinni kontrollra, de ő besárgult a születés után, és "szolizott" a kék fény alatt.
Gódi
gódi
 
 


Gódi
Hát ez a titokzatos vizsgálat a baba fejlödését nézte.Forgás hasrol hátra,fejtartás,tárgyak után nyulás.Mondta a dokinö,hogy a mobil logokat a kiságyba el kell pakolni+játszoszönyeget is .Egy egy tárgyat kell neki odatartani hogy megfogja,ha nem nyul érte elrakni,hogy megtanulja csak akkor kap meg vmit ha megszerzi és nem csak automatikusan van./ honapos korába lesz a köv. vizsgálat akkor már át kell fordulnia hátrol hasra és már rendesen fogni.Igazábol nem egészségügyileg vizsgálják hanem a fejlödését követik nyomon ha esetleg van vmi probléma akkor segitenek.
Hát ennyi volt.Igazábol én se tudtam elképzelni mit akarnak,mert beszéltem pár anyukával és senki nem kapott ilyen levelet,Kisdio levelét láttam multkor ö volt az egyetlen.

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Az elöbb irtam egy levelet de ugy látom nem ment el.Hát megprobálom megegyszer.Kép
Gódi
a vizsgálat a baba fejlödését nézte mozgás fejtartás,hsarol hátra forgás tárgyak után nyulás.a következö 6 honapos korába lesz.Igazábol ha vkinek nem ugy fejlödik a babája azt szürik és segitenek benne.Torna stb. Nálunk minden oké volt.
Igazábol nem tudom kinek küldenek és mi alapján levelet,én is csak Kisdio levelét olvasva láttam hogy más is kapott nem csak én.

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Nikk, Kisdió, érdekelne egy-két dolog a szülésetek körülményeit illetően: volt valami komplikáció, oxigénhiány, vagy valami hasonló? Mert ezt a fejlődésvizsgálatot érdekesnek tartom. És jónak! Ugyan a gyerekorvosok és védőnők feladata lenne figyelni, és figyelmeztetni az anyukákat, ha valami lemaradást látnak, hogy ha szakember is szükségesnek látja, akkor még idejében el tudják kezdeni a kezelést. Én tavaly szültem a Máv-ban, és nekem bizony jól jött volna, ha már akkor is visszahívták volna a babákat egy ilyen vizsgálatra. Így rábíztam magam a dokinkra/védőnönkre, akik egy "lustababa" legyintéssel elintézték a mozgásfejlődés-késését, és így csak 8 hónaposan jutottunk gyógytornászhoz. Addigra viszont a hypotón babám sok-sok izma letapadt, így 2-3 kezelés helyett 3 hónapig kellett járnunk. Mára szerencsére rendbejött, de én személy szerint örülök ennek az új fejleménynek.
Bea
jacek2
 
 


Sziasztok!

Már régen jártam itt, de látom most van téma.
Ha nem zavarok írnék egy pár sort. Én is a MÁV-ban szültem 2003.08.14.-én. A vizsgálatokkal kapcsolatban: nekünk a zárójelentésre volt írva, hogy mikor kell visszamenünk kontrollra. ( Nem volt semmi probléma a kisfiammal ) Agyi és hasi ultrahang volt és sima vizsgálat. A kiskönyvbe beírták az eredményt és ennyi volt az egész.
Az én szülésem 17 órát tartott. Közben volt műszakváltás is, de a férjem végig velem volt. Az tény, hogy nincs idejük a szülésznőknek velünk lenni. A férjem kapott egy fotelágyat és befeküdt mellém a szülőszobába. A villanyt lekapcsoltuk és vártuk, hogy teljenek a percek. Néha ránknézett az éppen ügyeletes szülésznő és ha úgy éreztem kimentünk enni, tévézni, sétálni stb... Egyébként 4 szülőszoba, 1 szoba és 1 császáros műtő van a MÁV-ban. Én nem fizetős szobába voltam. Nem láttam értelmét. Ugyan olyan volt, mint a többi csak 2 ágyas. A csecsemősök nagyon kedvesek voltak. Mindent elmondtak és megmutattak. Még azt is amit nem kérdeztem. Most hírtelen ennyit írok. Ha van valami kérdésetek szívesen elmondom a tapasztalataimat.

Üdv: Edo
edo
 
 


Bea
Már én is gondoltam erre,de a babával rendben volt minden.Vagyis mivel császárral született egy kis adaptácios zavara volt.Pont akartam is kérdezni Kisdiotol hogy ö hogy szült,hátha csk császárosok vagy vmi komplikácioval született babaák kapnak csak levelet.
A vizsgálatnak én is örültem,inkább több helyen nézzék meg.Igazábol a védönö és a gyerekdoki nem is nézte eddig hogy hogy fejlödik a baba.
Örülök hogy nálatok minden rendbe jött,de igazad van ezt a vizsgálatot bevezethették volna elöbb.

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Nikk!
Az nagyon tetszik, hogy van ilyen fejlődésvizsgálat, de egy picit furcsa, hogy "fél éves korára ezt, meg ezt kell(!) tudnia".
Én megpróbáltam az első babámnál utána nézni, hogy mit is kell tudnia az egyes hónapokban, és számtalan forrásból azt találtam, hogy igen nagy szórást mutatnak a "produkciók". És ez a saját tapasztalatom is és még számos mami tapasztalata is.
A Zorka 4. hónapban már az oldalára fordult, folyamatosan "beszélt", célzottan nyúlt a játékokért. A Dorka most 4 hónapos, még nem fordul az oldalára, csak akkor mond valamit, "ha van mondanivalója", azaz ha ott vagyok vele szemben, és kiprovokálom, hogy hangot adjon, és a játékokat is csak véletlenszerűen találja el. A barátnőm lánya fél éves korig semmit nem csinált, aztán egyik napról a másikra forgott, felült.... szóval behozta. És egy éves korára mindent tudott, amit egy átlag egy éves tud.
Gondolom, azért nagy tapasztalattal nézik a babát, és inkább azt vizsgálják, hogy van-e szervi oka annak, hogy valamit még nem csinál.
Tényleg az kiderült, hogy mi alapján hívják be a babákat? Mi egyik lánnyal sem voltunk ilyen vizsgálaton, csak UH-on.
Gódi
gódi
 
 


Gódi
Hát abbol itelve hogy elég sok mávossal beszéltem és eddig csak kettönket hivtak be, ugy gondolom talán véletlenszerü az egész.Azt nem tudom hogy ezt tényleg hogy fogja nézni a doki,hiszen nem fejlödnek könyv szerint a babák.Majd kiderül.Kép

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Edo!
Köszi az infókat, tök jó hogy leírtad. Nekem legalábbis. Az első babámat várom és már csak 4 hét van hátra a kiírt időpontig, úgyhogy van bennem egy kis vizsgadrukk.

Savitri

KépKép
savitri
 
 


Nikk, Gódi, ebben a mozgásfejlődés-kérdésben a fentebb leirtak miatt érintve vagyok. Tehát az, hogy nem fejlődnek könyv szerint a babák, az nagyon igaz, de azért van egy határ. Lusta baba ugyanis nincs, mégha a gyerekorvosok gyakran ezt is mondják az anyuka megnyugtatására! Viszont már az 1-3 hónapban bizonyos reflexekből, fejtartásból, fekvőpózból, lábtartásból, kéztartásból egy szakember meg tudja mondani, hogy várható-e a mozgásfejlődésben némi probléma, lemaradás, vagy egy-egy mozgásfejlődési szakasz kimaradása. Ha valaki érintve érzi magát - akár magánba -elküldök egy gyt. által összeállított listát, amiből még egy laikus is rájöhet, hogy van-e gond, vagy minden o.k.
Bea
jacek2
 
 


Bea
Nekünk azt mondta a doki hogy minden rendben van,igy egyenlöre nem érint a dolog és remélem nem is fog.Nagyon köszönöm azért,de addig jo mig nincs szükség rá Kép

Kép
Kép
nikk0830
 
 


Savitri

Melyik orvosnál fogsz szűlni? Csak akkor válaszolj ha akarsz! A szülésznők egyébként nagyon kedvesek. Az én szülésznőm meg is jegyezte az orvos jelenlétében, hogy a férfiak nem szülnek tehát ne szóljanak bele abba, hogy ki hogyan reagál a vajúdási szakban. Én is érdeklődtem annak idején a fizetős szoba iránt, de az orvosom és a csecsemősök sem ajánlották. Azt mondták a csecsemősök, hogy aki fizetősben fekszik arra az ajtót se nagyon nyitják rá. Tehát nem sűrün látják el tanácsokkal. Az orvos pedig azzal érvelt, hogy abban a pillanatban lehet, hogy tumultus lesz és a folyosón lesz csak hely. Ez majdnem így volt. Szülésem másnapján a nővérek fel-le rohangáltak mert nem tudták hova fektetni a kismamákat. Egyébként a 3 ágyas szobába az én férjem is bejött. Ez csak az ott lévőktől függ. Az is lehet, hogy egyedül leszel a szobában. (a szoba ajtaját azért nem árt becsukni, hogy az ápolónők ne lássák mert ők nem szeretik) Ha akarod megmutatják hogyan kell megfürdetni a babádat. Minden nap este van bemutató fürdetés. Erre a hazamenetel előtti estén érdemes menni.
Az nekem furcsa, hogy nagyon sok a császár. Az én időmben az egész osztályon ketten szültünk természetes úton.

Üdv: Edo
edo
 
 


Bea!
Nem tudom, milyen hosszú a GYT-tól kapott listád, de ha nem több oldalas, korrekt, és érthető, akár ide is felrakhatnád. Bár én inkább ezeket a vizsgálatokat az orvosra hagyom. Szerencsére jó dokink van, és engem hál'istennek nem érint, de lehet, hogy több maminak is érdekes lehet.
Egyébként úgy látszik mindkét lányom "már csak azért sem így működöm" típus. Leírtam, hogy a kisebbik lassabban kezd beszélni, fordulni, mint annak idején a nagyobb lányom volt. Erre ma szabályosan fordul az oldalára, és szinte átgügyögte a délelőttöt. Ki érti ezt?

A gyerekorvosra visszatérnék: Nekem elég furcsa, hogy (néhány kistelepülést kivéve, ahol még gyerekorvos sincs) az anyukák nem néznek utána annak, ki is lesz a gyerekorvosuk. Kész tényként fogadják el, hogy körzetileg kijelölt dokit kapnak, mikor pl. fogorvost biztos, hogy kellő körültekintéssel VÁLASZTANAK!!! Nekem teljesen természetes volt, hogy még a terhesség idején megismerkedjek a gyerekorvossal, illetve direkt olyat kerestem, aki nemcsak gyerekorvos, de homeopata orvos is. Úgy gondolom, hogy ha nem mi választunk, hanem "kirendelik", akkor ott nem nagyon beszélhetünk bizalomról. Ettől még a körzetileg illetékes orvos is lehet szimpi, de legalább ismerjük meg!!! Mit gondoltok?
Gódi
gódi
 
 


Gódi, a felsorolás kb. egy A/4-es lap hosszúságu, ugyhogy inkább kihagyom. Örülök, hogy itt nincs senki sem kétségek között, vajon megfelelő ütemben fejlődik-e a babája. Az ajánlatom továbbra is áll, bárkit érdekelne a későbbiekben, ha küld email-címet, elküldöm.
Jó babázást mindenkinek!
Bea
jacek2
 
 


Jacek2
Légyszíves nekem küldd el azt a listát. (nem találtam a profilodban az emailed)
Köszi
fogascs@axelero.hu
Csilla

Lara

KépKép
lara77
 
 


Csilla, küldtem mélt.
Akit még érdekel: jacek2@freemail.hu
jacek2
 
 


Sziasztok!

Kis segítségre lenne szükségem. Én már 24 hetes terhes vagyok, de sajnos még nincs választott orvosom. A MÁV kórházban szeretnék szülni. Tudnátok ajánlani valakit, aki még ilyen későn is vállalna? Előre is köszi az infokat!

Paszti
paszti
 
 


Jacek2!

Engem is érdekelne a lista. Írok mailt!

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Hagnosz, mél ment.
Bea
jacek2
 
 


Sziasztok!
Ma beszéltem a dokimmal és Tóth Juli nevü szülésznőt javasolta. Tud róla valaki valamit?

KépKép
savitri
 
 


Szia Paszti!

Én szívesen ajánlom neked az én orvosomat. A neve Dr.Banczik Zoltán. Írd meg, hogy mi érdekel és leírom.

Szia: Edit
edo
 
 


Paszti!
Bár nem nála szültem (az első dokim már nincs a MÁV-ban), de sokan ajánlják a Kisfalvi doktort. Fiatal, figyelmes, gondos, alapos... Ezeket a jelzőket mondta a barátnőm, és azt mondta, hogy ő mindenkinek őt ajánlaná, kérdezz bátran ő mindenre válaszol (rajtam keresztül, mert nincs internet lehetősége).
Gódi
gódi
 
 


Kedves Edo és Gódi!

Köszönöm a válaszokat! Eddig én SZTK-es rendelésre jártam, nagyon meg voltam elégedve a doktornőmmel, de sajnos ő már nem vezet le szüléseket. A doktornő nagyon kedves, nem az a mézes-mázas, de törődik az emberrel. Én valami hasonló dokit keresnék, aki ha meglátja a nagy pocimat, nem arra gondol, hogy miért ilyen későn megyek hozzá. Jó lenne, ha a MÁV-kórházban rendelne (kényelmi szempontból, ugyanis egy sarokra lakunk a kórháztól), de nem gond az sem, ha a magánrendelése a belvárosban van. Ha tudtok, tarifákat is írhattok.

paszo@freemail.hu

Köszi!

Paszti
paszti
 
 


Paszti!
Én a Kisfalvihoz járok, nagyon kedves és figyelmes és a MÁV-ban rendel. Ha jól tudom nincs is magánrendelése. Elküldöm mail-ben a telefonszámát, csak le kell mennem az emeletről a mobilomért.

KépKép
savitri
 
 


Edo!
Nem tudom most már mit gondoljak fizetős szoba ügyben . Eddig még senki sem javasolta. (Meg hát pénzbe is kerül.Kép) Kivéve azt a párt akik 1,5 hónapja szültek a MÁV-ban és fizetősben voltak. Ők nagyon jókat meséltek. Bármi kétség, kérdés volt, a papa rohangált mindenért, a mama meg ott maradt a picivel. Mikor kijöttek a kórházból apu már jobban tudta pelenkázni a babát mint anyu.Kép
Annyira nem kívánom azt a 4 nap kórházat a férjem nélkül, pont egy ilyen jelentős időszakban.

Savitri

KépKép
savitri
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó, hogy rátalaáltam erre a fórumra sok érdekes és bátorító dolgot olvashatok tőletek. Most 16. hétben járok és az első babámat várom. A MÁV-ba fogok szülni Dr.Kulcsár Ákosnál. Jelenleg a magánjába járok vizsgálatokra. Kérésem az, ha valakinek infója van, hogy milyen nála szülni akkor írjon nekem a doczyemilia@axelero.hu e-mail címre. Sajnos a fórumon róla nem találtam infót. Nagyon szépen köszönöm.

Milia
milia
 
 


sziasztok,

bocsi,hogy csak úgy belekotyogok,de az az igazság,hogy egy kicsikét közétek is tartozom. Kép Második babámat várom és újból a MÁV-ban fogok szülni.
Olvastam a kétségeket a fizetős szoba körül. Én csak ajánlani tudom mindenkinek,aki megteheti. Én a férjemmel és kislányommal töltöttem el azt a bizonyos 4 napot egy szobában.Lányom 2003 júniusában született. Nagyon klassz volt,másképp el se tudtam volna képzelni. Mire hazamentünk a férjem ugyanolyan profi volt mindenben,mint én. Az az igazság,hogy azon a nyáron ezt a 4 napot neveztük ki nyaralásnak utólag,annyira klassz volt. Szerintem az egyáltalán nem igaz,hogy ránk se néztek,sőt.... csak megnyomtam a csengőt és már jöttek is.nagyon segitőkészek voltak,voltak kedvenc csecsemőseim,akiktől mindent megkérdeztem,aki nem volt annyira szimpi,azokat meg csak meghallgattam. Nekem nagyon nagy segitség volt a férjem már csak akkor is,mikor tusolni kellett menni,stb.....mert hát szülés után ezek sem egyszerű mutatványok,mikor lehajolni sem tud az ember. Én legalábbis még a bugyimat se tudtam egyedül felhúzni. Kép Iszonyú nagyokat nevettünk emlékszem,tévéztünk,együtt kajáltunk és apa sem maradt le az első gyönyörű pillanatok egyikéről sem.
Most,hogy már a kistesót várjuk,most is úgy érzem,hogy ebbe a szobába szeretnék menni,persze apa nem tud velünk bent aludni,mert haza kell jönni a lányunkat ellátni,de szerintem annyi időt fognak bent tölteni nálunk,amennyit csak tudnak. Külön szobában nem zavarja a szomszéd kismamákat és babákat sem az akkor majd már 2 éves lányom. Kép

Minden maminak további jó pocaknövesztést! Kép
sziasztok
Évi és Petra
Évi24
 
 


Sziasztok,
öszintén szólva nekem a doki ajánlotta a külön szobát, mert egyedül tényleg jobban lehet pihenni, de nálunk apának esze ágában nem volt kórházban aludni (annyira fél a kórháztól), így nem nagyon lett volna értelme. Szerintem ez tényleg azoknak jó, akik vagy egyedül szeretnének lenni, vagy apuka is szeretne bemenni a kórházba - nálunk itthon öt perc alatt belejött a pelenkázásba, fürdetésbe, egyebekbe, nem hiányzott a kórházi 4 nap Kép
A csecsemösök "ráérése" pedig szerintem attól is függ, mennyien vannak a gyerekágyas osztályon.
kriszta
topszlix
 
 


Sziasztok!
Csütörtökön voltam a MÁV-ban és a szülésznőm megmutatta a fizetős szobát. Ő is azt mondta annak javasolja akivel a férj sokat bent tud lenni. Én ilyen vagyok, el se tudom képzelni nélküle, úgyhogy marad az eredeti terv, mégha sokba is kerül.
Savitri

KépKép
savitri
 
 


Sziasztok!
Én most kapcsolódtam be az eszmecserék sűrűjébe. Én is a MÁV-ban szültem 2x, 2003. májusában, s most októberben. A külön szobához kapcsolódóan csak annyit, aki szereti a társaságot, s imád csacsogni a sorstársaival, annak nem ajánlatos a külön szoba. Pihenés szempontjából biztos szuper, de nekem a társaság mindkét alkalommal jó volt másokat megismerni. A mai napig tartom azokkal a szobatársaimmal a kapcsolatot.
Ágas
ágas
 
 


Sziasztok!

Én első szülő nőnél nem igazán ajánlom az egyágyas szobát, nekem nagyon jól jött pl. a szobatársak tapasztalata és segítsége, valamint tényleg szövődhetnek barátságok is azalatt a pár nap alatt. Az egyik lánnyal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, 20 hónapja szültem egyébként.
És szerintem az nagyon jó dolog, hgy a kórtermekbe nem mehet be látogató, nincs szüksége 1 pár napos újszülöttnek arra, hogy folyamatosan vadidegenek símogassák és lehelgessék őket össze-vissza, az 1 ágyasba persze bemehet akárki, de ez nem feltétlen jó.
Na csak ennyit akartam, de persze mindenki döntsön saját belátása szerint Kép

Ja még valami: volt valaki a legutóbbi MÁV előadáson? Vkitől azt hallottam, hogy nem biztos, hogy januártól is lesznek előadások, mert nyugdíjba megy, aki tartja, tud erről valaki valamit?

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!
Csatlakoznék az előőtem szólóhz,szerinetm is jobb az első szülőnek ha nem egyágyasban van.Például azért is mert a szobában lévő tapasztaltabb anyukák esetleg segíthetnek,sőt biztos hogy fognak mert nem mindig érnek rá sajnos a csecsemősök.Úgy értem egy férj nem tud olyan dolgokban tanácsot,segítséget adni amit egy másik anyuka megtud adni.
De tényleg ez mindenki saját döntése,ahogy jól érzi magát az anyuka az a lényeg!Csak vélemény volt.
Sziasztok,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Ha a Marton profra gondolt Andi, róla annyit tudok, hogy nyugdíjba ment december elejével.
Egyet értek azzal, hogy a kórtermekbe ne mehessenek be a látogatók. A közelmúltban az egyik pesti kórházban jártam, ahová boldog-boldogtalan bemehetett a kórterembe, ha szoptatás volt, ha valaki aludt,stb.. akkor is. Kérdezem, hol van a szoptatás bensőségessége, az egymásra hangolódás, a háborítatlan első pár nap? Ekkor jöttem rá, hogy jó helyen, jó emberek segítségével szültem.
ágas
 
 


Sziasztok!

És ki lett Marton prof utódja? Mert ha jól gondolom, akkor ő volt a legfőbb vezető is...

Külön szoba: én első gyerekekkel nem ajánlanám, többedik gyereknél meg sajnos már kihasználhatatlan (ha az apuka vigyáz a nagyobbra, mint nálunk). Nagyon unatkoztam volna, ha külön szobát kérek. Így is kiolvastam két könyvet a 4 nap alatt...KépKép

Látogatók: én csak azt sajnálom, hogy a párom nem jöhet be a saját gyerekéhez a kórterembe. De ez is megérthető.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Annyit tudok hogy most a megbizott o.vez. a Szentirmay lett!!

Zita
zito111
 
 


Sziasztok!

Én idén márciusban szültem az Uzsokiban,de a következő babát a Máv kórházban szeretném. Lenne pár kérdésem:Itt csak 4 napig kell bent lenni? És aki császárral szül meddig? Csak egy darab egyágyas szoba van? Mennyit kell érte fizetni?
Egyenlőre ennyi érdekelne,de még van egy csomó kérdésem,de azt később.Kép
Előre is köszönöm a válaszokat!

Orsi
orsi21
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?