Új privát üzeneted érkezett!

SziasztokKép
Hát végre itthonKép Szóval ma is vizsgáltak egy csomót,a méhlepényen tanakodtak, hogy vajon mikor kellene kivenni a babót,vizeletet néztek megint,mert találtak fehérjét benne, volt uh-is, állítólag 2900g osak vagyunkKép éééésss a doki bácsi szerint jövő héten babázunkKép úúúgy félek...mert azt mondta , hogy ha addíg nem fordul meg a picur, akkor császár,meg EDA, és attól is nagyon félek, úúgyhogy teljesen be vagyok parázva.....ezek a dokik meg még szeretnek is kétértelműen beszélniKép Lényegében lekopogom,teljesen jól vagyok/unk, a bokám sem dagad már...(látszik, hogy nem dolgozom) viszont annál jobban félekKép Lehet a jövő héten csinálhatunk már egy talit a kórházbaKép Kép Kép
Mikor is lesz a következő??
SavitriKép
Nekem is elküldödKép??? edwig@freemail.hu

EsztyxKép
Akkor most mikor is jön a kis manód???
Pussz mindenkinek
edwig 36+3
Vendég
 


Halihó!

Kikocs neked mit mondott a dokibácsi????
Engem megint elkezdett egrecíroztatni, hogy
akkor most az hogy lehet, hogy az uh-egy hónappal
kisebbet mutat, és persze nem találtam a 12 hetes uh, no mindegy, majd megkerül, de mondta, hogy az nem létezik, hogy annyival fiatalabb lenne, merthogy a baba teljesen leereszekedett és ésésésésés nyitva van a méhszájam!!KépKép
szóval bármelyik pillanatban szülhetek, és egy kicsit véreztem is...
csak most a változatosság kedvéért azon izélek, hogyha mégse szülök meg addig, akkor jövő hét végén be kell feküdnöm, és hogy onnantól kezdve most akkor mennyit fog várni, mert akkor már inkább indítsa meg,...szóval értitek, mostmár én rááltam erre a dátumra, ok, még egy hét oks, de mégegymegmégegy az már nemmegyKép
jöjjjjjjönjöjjjönööönki!Képegészségesen!!Kép
és legyen jó csöndes kisbabaKépKép

esztyx
puszik!Kép
az e-mailem:rothmann@freemail.hu
eszter-a telefonom egyenlőre lemerült,de a képek közül a tieidet megtudtam nézni, a többiekét nem tudom hogy kéne, hova kell beírni...
esztyx
 
 


Azt szeretném kérdezni, hogy lemaradtam biztos róla, de mi is ez a homeop. bogyó amit szedtek meg málnatea????
puszi
edwig
Vendég
 

 
 

edwig!
úúúgy irigyellek, hogy már jövőhéten sanszos vagy...és hogy indítják...és nem kell bizonytalanságban lenned...nekem ez így nagyon rossz, mert emellett minden ismerős már besózva hívogat,,hogy na, na,na??
én is úgy szeretném már babóóócámat!

egyébként ha nyitott a méhszáj, akkor onnantól mennyi, vagy most mi van...?
esztyx
 
 


EsztyxKép
Hát, ha nyitva van a méhszáj, az azt jelenti, hogy bármikor jöhet a manó... de semmi esetre sem jövő hét, szerintem az ez a hét...
Az én méhszájam zárt teljesen.
Fájásaid vannak??
Vendég
 


Dia, ird meg az e-mail cimed, és megküldöm hogy hogyan nézd meg!!!!!

Katy, vigyázz magadra, csak lassan lépegess. Nem is tudtam hogy gerincsérved van. Most a terhességgel jött ki?

Kriszta! A képek naggggyon tetszenek!!!! Köszi!

Edwig!! Hajrá!! Nagyon izgi!

Most fel vagyok pörögve, mert babuci végre meghallgatott, és már több mint két órája rodeózik a hasamban. Éljen!

Lányok! Az sms-eimre senki nem reagál? Most mi van? Kép

Eszter2004
eszter2004
 
 


hááát fájásaim azok annyira még nem,,,
inkább enyhén mint azt mondanám, hhhúúh
akkor most fáj..
nemtom nemtomnemtom...
de akkor is neked tuuttti jövő héten babbócád
lesz és neked olyan jó, aztán
én lehet hogy még két hétig vagy még többig is egybe leszek...és hát félre ne értse senki tudom h ez a legszebb,legjobb állapot, de nekem mindenem nagyon fáj már, és nagyon szeretném őt kint egészségesen magam mellett tudni...
esztyx
 
 


Bocs Esztyx, most olvasom figyelmesebben amit irtál. Irok neked a freemail-edre hogy hogy s mint van ez. Kép
eszter2004
 
 


Kriszta!

nekem ollllyan szimpi voltáll!!!DE tényleg,
én még sokszor meghallgatnám a szüléstörténetedet, és amiket tanácsokat
mondtál azokat is, lévén hogy nekem
nincs csak a férjem nővére aki babás,
barátnőim közül még jóóó pár év, amíg így lesz valaki!
tőled is meg mindenkitől-nyitott méhszáj, mikor szülök? Lehet fogadni!KépKép
Savitri úúúgy is tudom, hogy két hét múúlva fogKép, még az is lehet, hogy egyszsrre..Kép
esztyx
 
 


Halihó!

Edwig!
De jó, hogy megkerültél, már gondoltam megyek hozzád holnap reggel a suli helyett babát nézni Kép
Ne aggódj, ez biztos normális, hogy bepánikoltál, de minden renben lesz! A Jánosban lehet veled segítő a szülésnél?! Az biztos fontos, még ha császár lesz is.

Esztyx!
Hű! Nyitva a méhszájad, ez frenetikus, esküszöm úgy izgulok, mintha kb. nekem lenne, pedig itt még a 3. harmad a slágerKép

Most aztán mehet a bébirally, ki lesz kinn hamarabb, Esztyx, Edwig, vagy Dia-baba Kép
Katynak lesz dolga itt a táblázattal a sok kis turbóbébi miatt Kép

Kriszti!
Engem nagyon érdekel a szüléssztorid, és gyanítom, hogy a többieket is, úgyhogy, ha rádjön, hogy újra átélnéd, ne fogd vissza magad, gyorsan meséld el nekünk!
Andris tényleg nagyon szép kissrác volt már születéskor! Visszavonok minden kategorizáló kijelentést amit az "vadiújszülöttek" kinézetére tettem!

Szépjóéjt mindenkinek, átadom a helyet az éjszakásoknak, nekem szerencsére megy az alvás, vagy sajnos, néha túl sok is Kép
Pussz: Aura
aura
 
 


Képzeljétek (tök más téma,bocsi!),hogy az e-bay-re rámentem, regisztráltuk magunkat, és elkezdtem licitálni egy digitális kamerára,és bosszantott hogy mindig felüllicitáltak, na a lényeg hogy most mi tartjuk a legmagasabb árat! Kép Jo mi? Még két nap kell hogy lejárjon, szóval még bővel felüllicitálhatnak.

(ez egy olyan oldal, ahol vásárolni lehet mindenfélét, és az kapja meg aki a legtöbbet ajánlotta. Vannak babás cuccok is!!)

Bocsi hogy eltértem a témától.

Pusza,
Eszter, aki pörög és közben pattogatott kukoricát töm az arcába. Kép
eszter2004
 
 


háát senki sincs már ébren, vagy
már senki nem néz föl ma este...Kép
az én párom megint hajnal3ra jönKép
pedig már a méhszájam is kinyitotta a baba...
esztyx
 
 


Sziasztok!

Egész nap azért tüntem el, mert voltam védőnőnél, meg anyukáméknál és mire hazaértem vacsit csináltam, meg megasztározta. Ugy hogy most itt vagyok.

Képzeljétek a védőnő is jól rám ijesztett, hogy ne ellenkezzek a dokival, ha holnap bent akar tartani a kórházban, ugyan is megmérte a vérnyomásomat és 120/90 lett és pirossal beírta a könyvembe, hogy sok a 90. Kérte, hogy pisiljek és csinált vele egy tesztet és az kimutatott egy kicsi fehérjét. Na, ezt is berírta pirossal. Ránézett a kezemre, lábamra jó vízes volt. Erre a válasz, hogy tuti bentfognak. Erre én úgy felidegesítettem magam, hogy mondtam neki, hogy ha nem kellett volna a váróban 2 órát a rohadt fémpadon várni akkor talán nem is vízesedek be ennyire. És nem kellenne rám ijesztenie. Erre ő, mit mond, hogy mit idegeskedek, ha bent is fognak akkor is hétvégekre biztos, hogy hazaengednek. Jó, mi!Kedves, hogy megpróbált nyugtatni!
Holnap lesz az első ctg-m, babónából dirrekt nem viszek táskát, össze sem pakoltam, mert én haza akarok jönni.

Rékacs, Noémi
Legközelebb biztos, hogy megyek a talira! Még ha a földön kell csúszni akkor is.
Ja, és Nomémi! Ígérem, nem szervezek be máskor babázást!

Ja, kert nálunk is van, jó nagy. Ha még nyáron is itt lakunk(remélem már nemKép) akkor itt is szabad a kerti baby partyKép

Lili
Köszi a mail-t! Nagyon jók ezek a képek is! És tök jó, hogy mindenki főlé odaírtad, hogy ki kicsoda.

Noémi
Ügye, én sajnos járatos vagyok a náthában is, még mindig van abból is a drága erem mellé.
Nekem azt mondták, hogy csak a Bioparox-ot lehet használni terhesség alatt. Hát szörnyő, mint egy WC spray!!!Borzalom! Ami jó volt, az a STÉRIMAR orrspray és UNGUENTUM NASALE orrkenőcs vált be, torokra a sósvízes gargalizálás.
Ja, az aranyerem köszi szépen jól van. A helyén, vagyis nem a pontos helyénKép De már nem fáj, csak nem akar visszamenni. De most már tuti, hogy a babcikám rúgja kifelé, mert amikor már sikerül, hogy bent maradjon, abban a pillantban rúg a drágám és már kint is van. Jó fej mi, már most egy egyéniség. És milyen akaratosKép

Ldicsi
Ezt a caulophyllum D12 bogyót csak simán meglehet venni a patikában vagy fel kell íratni? Ja, és mikortól kell szedni? Nem semmi milyen gyorsan tágulsz és hogy igazán nem is vetted észre. Gondolod a bogyótól?

Megyek fekvőbe, mert holnap megyünk a dokihoz, meg ctg.-re! Úgy izgulok, hogy milyen lesz, meg hogy bentfognak-e!
Drukkoljatok, hogy hazajöhessek és írhassak nektek!!!!

Puszi!
Jó éjt mindenkinek: Márti(34+6)Nemsokára 35.)
hajdum
 
 


Katinka!
A te címedről visszajött a levél.
Edwig, Esztyx küldöm.

Nem én írtam a közös néven. de hát ki hisz így nekem?

KépKép
savitri
 
 


sziasztok!!!!
utólag jutott eszembe, hogy mekkora egy bunkó vagyok, amikor megérkeztem katzhoz, én nem jártam körbe a társaságot bemutatkozni...................... boccccsssííííí

Aura, képzeld, elbuszoztam a bocskaira, és csengetek, csengetek, semmi.....utsó egységemmel felhívom a dokit, és közli hogy nem tudtak mindenkinek szólni (pl. nekem, mert az én számom nincs is meg nekik...) hogy ma mégsem lesz rendelés.....napuff!! kicsit csalódott voltam, de hazasiettem megasztározni...különben sem sikrült beállítanom a videót miatta.... szóval aszonta majd hívjam 15én, amikor visszatér. szóval mondjuk ennek örülök, hogy nem kell felesleges vizsgálatokra menni. és laza volt, meg kérdezte hogy minden rendben volt-e eddig, mondtam hogy ja, aszonta akkor nem sürgős... meg az furi még hogy a barossban minimum 6 héttel az uh elött kellett időpontot kérni, itt elég 2 hét is??!!

Esztyx, tök jó, ez már haladás!!! irigyellek....asszem....

Eszter2004, én meg már akartam mondani hogy van magyar ilyesmi is, a www.vatera.hu, és ott is vannak babacuccok!! pl múltkor egy kicsit lerobbant esernyőkocsi volt 500ért, és nem nagyon megy a licitálás, úgyhogy bepörgethetnénk a helyet....

Savitri, én is aszittem te voltál a titokzatos pocaktalis beszóló!Kép

no, most nem olvastalak titeket végig, csak elkezdtem írni hogy ne felejtsem el mit is akarok....

Edwig, ne izgulj, biztos hamar babázhatsz és minden szuperrendben lesz!!!

no, megyek, mármint nem tűnök még el, csak ezt má elküldöm......

bagz
aki nem bíííírja abbahagyniiiii

jaja, Noémi, nem mondtam hogy meztelennek mondtál, csak aszontad a ruhások teccenek, így a többi ruhátlannak számít, nem???

juteszembe, Kikocs!! kérdezd meg kedveskédet, hogy hol találta a michelle wildos képeket a neten, marcim érdeklődését felkeltette a dolog.....hehe-de legalább már ennyire ők is a várandós-agyjárásba csatlakoztak hogy még ilyen módon is a pocakosokat néznék.....Kép

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


jaj, még valamiii, télleg nem bírom leállítani magam valamiért....

szóval azon a képen nem a tetoválásomat mutogatom, hanem a köldököm!!! no

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!

Nem régen érkeztem meg a csoportról, és már nem írom le, hogy du óta eszméletlenül sokat írtatok...stb szöveget!

Eszter2004!
Köszi, megkaptam az sms-t is, meg a mailt is, csak nem régen olvastam el!A sérvvel meg nem szokott dicsekedni az ember...Már baba előtt meg volt!
Azóta én is feltettem az én fotóimat, bár nem sokat fotóztam igazság szerint, meg volt egypár extra kivehetetlen, amiért meg kár lett volna!HÁt azért én sem vagyok kutya néhány képen, mintha éppen akkor nyomtam volna be magamKép, de úgy döntöttem, hogy nem csinálok belőle hiúsági kérdést, felőlem maradthat, úgyis csak Ti látjátok!

Ja voltam egy nagyon olcsó boltban!!!Igazából ez egy raktár, de pelenkadiszkont,meg mindent nagyker és diszkont áron lehet kapni!Fel kell készülni viszont, hogy az eladó a Lehel úti babadiszkontoson is túltesz!
Orbis!Ez az a bolt, ahol a kukorica pelust lehet kapni és tök jó áron!Még a hordozókendőt is 5000.- alatt adja, és uo. Nandus!(Meg szoptatóspárna 4000.- ért!Ennyit jegyeztem meg!)Tényleg minden olcsóbb!!!
A Web oldaluk:www.babyfun.fw.hu
Cím:I.ker.Csalogány u.42/A. (közelebb a Moszkva térhez)

Na nem tudom, hogy mindenhez hozzászóltam-e de ennyire futotta!

Csajok!Csináljatok nekem munkát, szívesen írom be az új anyukákat a táblázatba!!!

Puszi:Katy
31+7(még 5 perc, és 32!!!)Kép

Kép
Katy
 


Katy! ja az a bolt, amiról már többen számoltunk be.... a furi fickó, meg ilyenek....szóval én melltartót voltam venni, a fickó kapásból megmondta hogy nem akkora kell nekem, amekkorát kérek...meg ilyesmi...hihi

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Ja! Te a Csalogány utcairól mondtad ezt?Azt hittem a Lehel utcairól!Akkor jól bemásztam a csőbe!
Katy
 


És még megjegyezte, hogy milyen szemérmes kislán vagyokKép!!!

Na lelövöm magam!
Legalábbis mára!
Katy
 


miért lettél szemérmes??
b

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


ÚÚÚgy várom a holnapot (vagyis a mát) hogy nem tudok elaludni!!! Pedig kéne, mert biztos fárasztó lesz és ma sem aludtam túl sokat.

Edwig, Esztyx, Lldicsi szurkolok ám!! Várjuk az új topic-babcikat Kép Meg a beszámolókat.

Kriszti:
Andriska tényleg gyönyörű volt már akkor is! Megmutattam apának, és neki is nagyon tetszett. Tök jó volt látni, milyen ellágyultan vigyorog Kép
Tényleg szívesen hallgatjuk ám a történetedet!! Mi nagyon jó közönség vagyunk az ilyesmihez!!

Ti ismeritek a hormonhiszti másik végletét is? Én ma valami elképesztő baromságon elkezdtem röhögni, és nem bírtam abbahagyni. Már a végén fulladoztam, meg kezdett kellemetlen lenni, és Bogyóka is reklamált, és én csak fetrengtem. Mondjuk még mindig jobb, mintha zokogtam volna Kép

No megyek, megpróbálkozom a szunyával, mert kótyagos leszek holnap, vagy ma vagy mi! Kép(mintha alapjáraton nem lennék az Kép)

Pusssz:
Orbis (31+2)
orbis
 
 


Orbis, teccik a kis fetrengős sztorid!! biztos látványnak sem voltál semmi!!!!Kép

én meg itt hosszan írtam, aztán jól elszállt....röviden, a héten voltunk ikeában, és vettünk többekközt szép narancs lámpabúrát, amit marci kb fél órán át szerelt a létra tetején (segítséggel...) és azóta nem működik a lámpa maga, de legalább szép!!! aszonta kontakthibás...vagymi....

szóval küldöm ezt a cica-barátoknak!!Noémi....
bagzerpiciKép

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Jó reggelt mindenkinek! Kép

Még mindig pörgök, mert a pici most kora reggel is nagyon mozog. Még jo hogy panaszkodtam nem? Ugy látszik magára vette, és most bizonyitani akar. Olyan cuki, én meg annyira boldog lettem tőle. Arra gondoltam, hogy tegnap megint bűnöztem, mert végre igazi csokoládét ettem, és ma reggel is bekaptam egy bonbont. Lehet hogy eddig erre várt?Kép Egyébként a cukor nem vitte fel a cukrom, sokkal inkább a szénhidrát.

Savitri, ha nem te voltál, akkor ki? Kikocs???? Kép

Bagz, köszi az internetes cimet, meg is fogom nézni, mert érdekel az ily modon történő vásárlás.

Orbis, én már 7 hónapja ilyen antihiszti állapotban vagyok. Kép Ugye milyen jo? Kép

Na pusza, megyek csinálom a szénhidrátmentes reggelimet!

Esztyx, ha ki van nyilva a méhszáj, akkor most mindjárt szülsz??

Márti, te egy tipikus támadó-néninél voltunk. Kép

Eszter2004
31+2
eszter2004
 
 


Bagzerka, köszi még egyszer a cimet, már regisztráltam is magam, és ez ugyanaz szórol-szóra mint az e-bay, csak magyarul. Egyébként a tegnapi digitkamerára már tullicitáltak,de majd a lejárat előtt egy kicsivel még megnézem. Még soha nem csináltam ilyet, és nagyon teccccik. Kép

A Vatera-n néztem a babakocsikat, de sajna pont egyik sem tetszik.

Na lépek!
eszter2004
 
 


Sziasztok Csajok!Kép
Eszter!
Küldöm az e-mail címem.Köszi.ldicsi@freemail.hu

Eszti!
Írok neked a másik topikba.Kép

Orbis!
Köszi a drukkot!Kép

Márti!Kép
Azt tudom,hogy a málnalevél teát a 36.héttől lehet inni,mert beindíthatja a szülést."Már akinél."De szerintem ezt a bogyót is lehet a 36-37.héttől enni.Általában minden gyógyszertárban van,de a homeopátiás gyógyszertárakban biztos.a lap.hu oldalon írd be,hogy homeos gyógyszertárak és kiadja melyek ezek a városban.Szerintem tuti,hogy nálam ez segített a tágulásban.KépHa éppen nincs D12 kiszerelésben akkor a 9Ch ugyan az a dózis.Úgy kell szedni,hogy 3 napig 3x5 bogyó.Aztán 3 napig 2x5,aztán 5 napig 1x5,2 nap szünet,5 napig 1x5,2 nap szünet.A bogyók kb:mákszem nagyságúak.KépSzopogatni kell,fém kanállal nem érintkezhet és előtte-utánna 10 percel nem lehet inni-enni,előtte-utánna 1 órával nem lehet fogatmosni mert utálja a mentolt.Kicsit kényes bogyó.KépNa elég a szófosiból!KépPuszi,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok!

Én is szeretném a képekeeeeeeeeeeet!!!
Légyszi!!!!!!! klottika@mailbox.hu

Na, most aztán mindenki fellebbentette a fátylat hajmosási szokásairól!

A mi babánk össze-vissza mozog, de lehetőleg akkor, amikor senki nem látja.KépKép Nagyon szégyenlős... A napokban egész de. folyamatosan rúgott, olyan ihaj-csuhaj-rutyutyu módon. Én meg itt ültem a gép előtt, dolgoztam. Na, mire a szememet pocakmagasságba emeltem, arra a másodpercre mindig elcsücsült..Sportot csinált a hülyítésemből. Szerintem még a nyelvét is kidugta. Azt hiszem, kétségtelen, hogy az én és a párom gyereke..KépKép

Jajajajjj!! De izgi, lányok, Edwig, Eszti, mindjárt szültök!! Nekem még 2,5 hónap, de már ez is izgi, és ti!!!

Na, megyek dolgozni, mert ha titeket olvaslak, akkor mindig egész de. elmegy rá, aztán meg nem mehetek 2 hét múlva pihenni, mert itt tornyosul továbbra is az aktatömeg. Pedig már vágom a centiket...

sziasztok, Ttika
ttika
 
 


Sziasztok!

Éjféltől fél 10-ig aludtamm!!!!!!CSak három pisi szakította meg, de visszalidtam!!!!Juhéjjjj!!!!

Márti! Azonnal írj, ha hazaérsz!! A 120/90 abszolút nem sok. A barátnőmnek végig 145/95 volt a vcérnyomása és még erre is azt mondták, hogy oke. Bár az már szerintem is egy felelőtlen orvos volt. An, de a Tied nem sok és szerinetm többet ne menj védő/támadónőhöz. tegnap én megfogadtam, hogy én sem megyek, pedig szerencsére engem nem egrecíroztat. Szóval ne aggódj!!!!

Eszter!Tuti ettől a pehely súlyomtól lapult ki a talpam, meg a farkam is fáj már hónapok óta. Na, de akkor mi legyen? Bár van pl egy jó módszer, tegnap este hazajött a pasim és bőgtem neki. Sokat segítettKép!

Eszti! Nem akarlak elkeseríteni de nekm a 28. héttől ujjnyira nyitott a méhszájam. Persze ettől Te nyugodtan szülhetsz akár holnap is!!! beszéld meg a babóddal!!!!

Bagz! atláltál egy hasonlóan lazát dokiban, mint Te vagy?!!Kép

na, most már nem tudom még mit akartam.
MAjd még benézek, most megyünk a Kikába a nővéremmel étkezőasztalt nézni neki. Én meg már miért ne menjek???Kép

puszi
rékacs(35+1)

ja, Eszti, Edwing, Dia!Hajrá!!!!!
Bár Edwing te megilyeszetettél, mert csak 10 nappal vagy idősebb és én nem szueretnék 10 nap múlva szülni. Csak egy hónap múlva!!!!!!

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Hű, de le vagyok maradva. Most elkezdem olvasgatni, aztán reagálok. És ha valakinek nem köszönök meg infót, pl. eszembe jutott, hogy még tegnap Vica írt homeós orrcseppet, köszönöm, akkor ne haragúdjon. Na belekezdek,
NOémiKép
Ma tudtam aludni, bár megszakításokkal, és már köhögök. Ez alapvetően jó, mert a folyamat kiteljesedését jelenti, de Péter még mindig nem gyógyult meg... Már egy hete beteg. Ez ilyen buta vírus?! Na ennyit a mai állapotomról. Kép
33+4
vghnoémi
 
 


Sziasztok!

Ez az első nap mostanában, hogy tízig sikerült aludnom, úgyhogy nagyon jó voltam magunkkalKép!

Bagzer!
Nagyon helyes és gyönyörű a cicád!Ugyanolyan szakértő,ahogy látom, mint a mienkKép!
HÁt azért voltam az eladó szerint szemérmes, mert nagyon siettem és igazából vásárolni szerettem volna, de annyira lefárasztott,meg annyi infót mondott, hogy nem vettem semmit!Meg persze elkezdte megvitatni velem is a szoptatós melltartót,és hogy minél hamarabb vegyek, nekem meg el kellett mondanom, hogy én csak később akarok venni(és miért)!!! Legközelebb a férjemmel megyek és konrét listával az a legbiztosabb!

Hát igen, én megmondtam, hogy Kriszta Andrisába bele lehet szerelmesedniKép!

Orbis!
Azért ez röhögőgörcs mégis csak jobb, mintha sírtál volna!

Rékacs Te még ráérsz szülni, legalább is nem úgy néztél ki, mint aki mostanában fogKép!

Azt hiszem felteszem a táblázatot, mert rég volt, és ilyenkor valaki mindig bejelenti, hogy elindult a szülés!Hátha én is hozzá tudok ezzel járulniKép!

Puszi:Katy
32Kép
Katy
 


Sziasztok!

Ez csak egy futó reggeli kukucs, mert mennem kell suliba. Azaz nem kell, de én szeretnék Kép
Ma megint megpróbálkozunk a szülésznénivel, ha megint lemondja, én úgy veszem, hogy a sors akarta így, és mégsem választok. Vagy ez marhaság?!
Bagz! Lehet, hogy a doki meg ez a gólyanéni össszebeszéltek, és felosztották maguk közt, hogy ki-kivel nem találkozik Kép Amúgy én is aránylag hamar kapok hozzá időpontot, de ennek csak örülök.

Szerintem Rékacs vagy Orbis volt a rafkós nick-neves. Csakhogy én se maradjak ki a szavazásbólKép

Jövök visza du!
Óriáspuszik, Aura
Ma pont 28! Éljen!
aura
 
 


<pre>
Név: Kora Szülés ideje baba Baba neve: Méretei: Kórház neve
1. MaricaKép 35 2004.11.13.Kép 2 Mariann 4200g/53cm Szeged/ Klinika
2. BendegúzKép 30 2004.11.19.Kép 1 Bence 3750g/57cm Bp./Szt.István kh.
3. Márti05Kép 31 2004.11.01.Kép 1 Brigitta 3450g/50cm Bajcsy kh.
4. BringaKép 29 2004.nov.18.Kép 2 Bernárd 3400g/54cm
5. Eszti dec. 3. 1 Laci/ ? Bp./ Schöpf-Mérei kh.
6. Smille 23 dec. 10. 1 ? Gyula
7. Diána 28 dec. 15. 1 Dominik/Dorka Bp./Szt.István kh.
8. Babar 28 dec.14. 1 Szonja, Barbara Bp./Szt.István kh.
9. Mackósajt 32 dec.15. 2 ? Bp./Szt.István kh.
10. Csilla 29 dec. 16. 2 ? ?
11. Hulcsi 28 dec. 16. 1 Benedek Bp./Szabolcs u.
12. Katinka 27 dec. 23. 1 Lili Székesfehérvár
13. Lili 31 dec.25. 1 Hana Bp./MÁV kh.
14. Edina 23 dec. 29. 1 Bálint v. Olivér Bp./Szt.János
15. Noémi 23 jan.? 1 Levente, Donát Bp./Szabolcs u.
16. Rékacs 30 jan. 7. 1 Hanga Bp./ Schöpf-Mérei kh.
17. Márti 29 jan.8. 1 Péter,Benjámin Bp./ Schöpf-Mérei kh.
18. Hanitka 29 jan.10. 1 Hanna Bp.
19. Kire 33 jan. 11. 2 Erik ?
20. Tüni 28 jan.12. 2 Kincső Bp./MÁV kh.
21. Sys 29 jan. 16. 2 Gergő Ádám Bp./ Jahn Ferenc K.
22. Brigi 30 jan. 18. 3 ? Bp./ Bajcsy K.
23. Dorye 25 jan.21. 1 Vilmos/Johanna Bp./Szote,II Női
24. Eszter2004 28 febr.1. 1 Petra Bp./MÁV kh.
25. Orbis 23 febr. 1. 1 Botond Merse/ Csenge Borka Bp./Margit kh.
26. Vica 29 febr. 2. 3 ? Bp./Szt.István kh.
27. Bagzer 26 febr. 2. 1 Simon, Gábor Bp./Szt.Imre kh.
28. Katy 27 febr. 3. 1 Dávid Bp./ Schöpf-Mérei kh.
29. Cicmerák 24 febr.8. 1 László,Gergő Bp./Szt.István kh.
30. Flo 28 febr.10. 1 Matyi Bp./Szt.István kh.
31. Zsuzsi 29 febr. 13. 1 Marcell/ Zsófi, Ágnes Bp./Szt.János
32. Kikocska 26 febr. 13. 1 Réka Bp./ Schöpf-Mérei kh.
33. Ttika 32 febr.19-20. 1 ? Győr/Petz A. kh.
34. Vera 30 febr.20. 2 Matyi Bp./Szabolcs u.
35. Timi 26 febr.23. 1 Máté, Levente Pécs/Szülészeti klinika
36. Zsuzsa 28 febr. 26. 1 ? Bajcsy kh.
37. Aura 23 febr. 26. 1 Erika Bp./Szt.Imre kh.
38. Viki 27 febr.27. 1 Dani/Márk,Dorina/Réka
</pre>
Katy
 


Orbis, Eszter2004!

Most én számolok bénán, vagy Ti számoltátok el?Nekem miért 32, és nektek csak 31?
Azt hiszem nehezen,megy ez a felfogósdi!

Kép

Noémi!
JobbulástKép!!!

Egy sárga tetejű műanyag doboz, még mindig keresi a gazdáját!
Katy
 


Bagzer, rájöttem ám mi lehetett a félreértésKép A honlapodat néztem, a pocakfotóidat ismertem már, és nagyon klasszak azok is. Vagy azok nem a te fotóid? De szerintem igen. A profilodban megadott címre mentem a neten..
És tényleg, ott voltam, Bagzer nem a tetkót mutattta, hanem a köldökét, mert Rékacs mindenkinek letesztelte, minden képen a ruháját húzogatja - majdnemKép Na és lényeg, hogy e művelet közben Eszter orrvul lekapta a műveletet.
Nagyon jófej lehet a macskátokKép Nekünk nincs lámpabúránk, mindig elfelejtjük beszerezni, de lehet, hogy ezek után nem is próbálkozunk, hátha utána meg világítás nem leszKép

Esztyx, a kis vérzés jó jel, az már olyan nyákdugó szerűség lehetett. Sokat mozogj, meg pörögj, csak kijön! Nagyon drukkolunkKép Meg a többieknek is...

Márti, nekem is kint van az aranyerem, de nem fáj, és ez így nekem megfelel. Azt hiszem, ennél többet ne is várjunkKép Remélem, nem fognak bent... Elég bunkócska a védőnőd!

Rékacs, te is azt gondolod, hogy a 36-odik hét az már ok, és nem kell a betöltött 36-t várni? Mert én is. És nekem is már csak egy hét addig. Na jó, egy picit több, mert vasárnap váltunkKép De ez jó. És én meg nem pisiltem ma, Péter igen. HelyettemKép Mármint éjszakára gondoltamKép

Most elküldöm, aztán kiderül, hogy mindenki hozzászólt már, mert folyamatosan írogattam közben.

Noémi
33+4
vghnoémi
 
 


Sziasztok! Huhh, dejó volt olvasni ilyen sokat! Kép Kicsit olyan volt, mint egy regény, és most hirtelen nem is tudom, hogy miket akarok írni, és biztos el fogok felejteni dolgokat.
Orbis, attól nem "sértődsz meg", mikor vadul dolgozol valamin, kétszer is, aztán másnak tulajdonítják a munkádat? Kép Egyébként bár nevetőgörcsök nem jönnek rám, de a hülye hisztijeim mellett nekem is vannak olyanok, mikor az átlagosnál jobban érzem magam, és sokkal könnyebben nevetek, és hülyeségeket beszélek. Kicsit olyan, mintha becsiccsentettem volna. Kép Meg még vannak olyanok, mikor óriási szeretetrohamok jönnek rám, és nagyon szeretek mindenkit. Ha senki nincs a közelemben, akkor a pocakomat Kép

Kriszta, nagyon örülök, hogy jössz, és írsz nekünk, mert akkor te is jól érezted magad velünk, meg minden. És Andris szép. Most is, meg születésekor is. De szerintem szépek a babák mind, mint a talin annak hangot is adtam Kép Bár Andris különösen jól sikerült példány. És nekem az András név is úúúúgy tetszik, meg az is, hogy Bandi, de a Gergőnek nem, szal nem lesz Bandikánk sose Kép

Drukkolok a szülőknek, nem is tudom, kinek jobban, Talán Esztyx, neked a legjobban, elvégre te laksz legközelebb Kép meg te szeretnél legjobban, bár Dia, te is mindent megteszel, pedig lenne még időd Kép És nagyon örülök, hogy most többet írsz, biztos mert van sorstárs Kép Tök jó, hogy egyszerre születik egy csomó baba, aztán meg pihi, aztán megint egy adag, Kéne tudni, hogy mi történt, mikor ezek a babók fogantak Kép Edwig, te meg ne aggódj, ha figyelnek, jó kezekben vagy! A fehérje a pisiben terhes-toxémiára utal, amit mondtam, hogy a lábdagadás az első jele, és énis félek tőle nagyon. Nem baj, ha komolyan veszi a doki, mert inkább spirázza túl a dolgot, minthogy baj legyen. A kismanóval meg beszéld meg, hogy forduljon meg, mesélted, hogy milyen jóban vagytok, hátha még nem éli az első dackorszakát, és szót fogad az anyjának Kép

Márti, neked is ugyanezt tudom mondani fehérjeügyben... Bár a védőnénid tényleg ártónéni, vagy támadó, vagy valami ilyesmi. Én ilyenkor mindig arra godnolok, hogy milyen jó dolgom van. Pont nekem is talált 2 hete a pisben fehérjét, meg minden szart. És ahhelyett, hogy idegesített volna, pedig én is vizesedek nagyon, és nem tudok a fűszeresről lemondani, mondta, hogy lehet, hogy rossz a gép, vigyem át a mintát a kórházba, hogy nézzék meg ők is. És most, hogy voltam eredményért tegnap a dokinál, kiderült, hogy semmi baj, egykis kálcium meg fehérvérsejt van csak, de ez még belefér. Egyébként nem tartják benn az embert csakúgy a kórházban, nem? Elég sokba kerül Kép
huhh, elég sokat írtam. MOst ezt elküldöm, azt elolvasom megint, hogy mit akartam még írni... Kép

Kik.
30 PONT jeeejeee uúúú (azért a dokibácsival megbeszéltük, hogy azért még nem kell szülni Kép)

kikocska
 
 


Sziasztok kismamikKép
Hát igen elég izgi.... már én is kezdem egészen megszokni a gondolatot Kép Kép
valaki segítsen nekem.... ez a homeopátiás bogyó mire is jó ponotsan???? lemaradtamKép És a málnalevél tea??
pusssz
edwig 36+4
Vendég
 


KikocskaKép
Próbálom megbeszélni vele, de szerintem ő még maradnaKép Kép biztosan jól érzi magát. Szerinted a császár nagyon rámísztő???
edwig
Vendég
 


Aura, épp újságoltam boldogan a gergőnek, hogy megyek tornázni végre, és akkor olvastam rögtön, hogy mégsem Kép

Igen, Katy, vigyázz magadra! Ezt még tegnap felejtettem el írni Kép De most már eszembe jutott. Viszotn jó, hogy leírtad, hogy ez történt veled, mert most már én is inkább leülök, ha nadrágot veszek. Kép Nagyon jó, hogy nem lett semmi baj!

Eszter, tök jó, hogy aktívbabád lett Kép görcsök? hogy állsz velük? És egyébként is hogyvagy?

Az inkognitós beszóló biztos nem én voltam, mert főztem Kép Én Aurára gyanakszom, aki terel (másra gyanút) Bár Orbisról is el tudom képzelni... Kép

Ja, Esztyx, ha lehet rád fogadni, én arra tennék, hogy jövő hét szerdáig megszülsz Kép Egyetértek Noémival, hogy az a vérzés lehetett a nyákdugó. De nem akarlak reménykelteni, meg ilyenek...Írjál ám majd smst!!!

Ttika, ugye otthon is van neted, hogy ha elmész pihizni, akkor is írjál nekünk, meg minden? És többnyire nekem is szégyenlősmanó. De nem mindig. Valahogy azt is meg bírja érezni, ha a szemem odafordítom. Meg ha az apja odanéz. Pedig már nem is szólok hangosan, hanem csak mutogatok a legkisebb mozdulattal Kép

Noémi, jó, hogy jobban vagy, vagyis érzed a végét, vagymi Kép És szívesen adok lámpabúrát, ha kell. A lakással együtt ittmaradt egy rettenetes 70-80-as évek beli piros lámpabúra, vagyis három. Gergő beleszeretett, és nem engedte kidobni. Most a festés miatt le kellett venni, és most lenn van a pincében, de én szívesen megszabadulok tőle Kép
Na, megnézem megint, hogy mit írtatok Kép

kikocska
 
 


Edwig, homeopátiában nem vagyok otthon, de nagyjából emlékszem rá, mikor volt szó róla, azt megpróbálom bemásolni újra. Volt valami babamegfordításos bogyó is... Asszem. Egyébként attól, hogy bennmaradna, attól még megfordulhat Kép Mondd neki, hogy kap tejet-vajat Kép
Egyébként én nem szeretnék császárral szülni, de ha kell, akkor nem rémisztő. Meg nem olyan, mint a sima szülés edával, mert utána azért szenved az ember, és az szerintem kell ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy megérdemelte a manóját. De ez az én véleményem. Azt hiszem mindennél fontosabb az, hogy a kismanóval minden rendben legyen, utána jön az, hogy mit szeretnék én. Annak ellenére, hogy tényleg nem szeretnék császárt, ha a dokim azt mondaná, hogy 10% esély van arra, hogy baj lesz természetes úton, azt mondanám, hogy vágjanak, edázzanak, altassanak, vágják le a lábamat, vagy feküdjek kómában egy hónapig... Na, ezt jól leosztottam most Kép De ez csak az én véleményem, na.

kikocska
 
 


Kikocska!Kép
Én írnék gyakrabban is,de nekem kevesen válaszolnak.Tehát ha írtok írok ha nem nem.KépA leveledből olvasva most olyan napod van,hogy szeretsz mindenkit.Ugye?Én is szeretlek!KépKép

Edwig!Kép
A homeos bogyók sok mindenre jók rengeteg féle van belőle.De pl:a Caulophyllum D12 és málnalevél tea tágít,könnyebb lesz a szülés.A Calophyllum 5Ch vajúdáskor kell/fél óránként 5 bogyó/ua.csak a dózis kisebb.Az Arnica Montana 15CH szülés után kell a gátseb gyorsabb gyógyulásához.Aztán még ezer féle van stb......Pusz.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Edwig!

Mit jelent az, hogy nagyon jóban vagytok a babával? Beszélgetsz vele és megérti? Miben nyilvánul meg? És relaxálás közben, vagy egyébként is? ENgem ez nagyon érdekel! ÉS miről szoktál vele beszélgetni?

Nem tudom, hogy így a finisben én hogy leszek betojva, de Edwig te ne legyélKép Próbálj arra gondolni, hogy szülés, aztán hogy hogyan, az meg (majdnem) mindegy, lényeg, hogy mindkettőtöknek a legjobb legyen. Nekem ez be szokott válni "a lehető legjobb legyen" gondolat. Sokszor úgysem tudni, mi lenne az igazán jó, csak utólag. És én voltam úgy már többször, hogy a lehetőlegjobb kérésével utólag bebizonyosodott, hog tényleg az lett, ami a legjobb lehetett. Húúúúú, érthető voltam? Nem vagyok bizti benne...
de azért puszi, és szorítok, Ttika
ttika
 
 


Kikocska!

Most már otthon is van, csak ott nem korlátlan, majd vmit kitalálok, hogyan férjen bele a folyt. regény olvasása a rövid néhány órába havonta. De nem foglak itthagyni benneteket, mert...(most vmi érzelgősre gondoltam...)
A mutogatáson jót mulattam!! Nálunk is van már ilyen egyezményes kézjel, ami többnyire eszeveszett mutogatás idétlen vigyorgással körítve. Néha elkapjuk a gyerkőcöt, de hamar leáll ilyenkor is. Velem azért már bátrabb, de az apjával még elbújós. Nagyon igyekszem egyébként nem produkáltatni, inkább hagyni, hogy úgy tegye és akkor, amikor ő akarja. Egyszer-egyszer azért próbálunk bekopogni neki, meg a gátizomtornával mozgásra buzdítani, de ilyenkor mindig beint, és jusztse..(mert CSabim annyira szereti látni meg érezni, és a kudarcoknál annyira sajnálom, és próbálnék segíteni neki, de kismanó nem hagyja magát.Kép)
Ttika
ttika
 
 


Dia, nem tudom, mennyire olvasol gyakran minket, de az elmúlt egy-két hétben tárgyaltuk ki azt, hogy tulajdonképpen milyen rossz is az, hogy az ember ír fáradtságos munkával fél oldal hozzászólást, aztán senki nem reagál rá Kép És hogy tényleg milyen rossz, de senki nincs, akinek tiszta lehetne a lelkiismerete, mert minden hozzászólásra reagál valamit Kép Úgyhogy írjál, aztán ne foglalkozz velünk, mert az biztos, hogy olvassuk, csak nem mindig jut eszünkbe róla valami Kép
Egyébként én mindig szeretek mindenkit, csak mikor rámjön, akkor mindenkire rámászok és megölelgetem, meg ilyenek. Ma még nem tartok ott, azt hiszem, ez jobb is a világnak Kép De azért nagyon szeretek mindenkit. És örüljetek, hogy nem nyalakodok Kép Na, most megpróbálok sütit sütni a sütiskönyvem nélkül, amit nem találok, de már kiolvasztottam a levelestésztát, és nem lehet visszafagyasztani Kép kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

kikocska
 
 


Dia!

Én most válaszolok neked, és akkor írjál megint, jó?? Mondok egy trükköt, most jöttem rá én is: kérdezz valakitől mindig és akkor kapsz választ, és akkor megint írsz és akkor a válasz és megint..KépKép

Az előbb kihagytalak, úgyhogy most csak neked írom, hogy neked is drukkolok, mert már közel a "vég" nálatok is. És majd mindjárt megnézem az ötleted alapján, hogy itt Győrben van-e homeopátiás gyógyszertár. Mert én figyelek ám rád is. Mint ahogy szerintem más is.

És hogy állsz hangulatügyileg??
Írjál ám!!!

Ttika
ttika
 
 


Kik!!

Legrosszabb esetben is sült levelestészta. Ennél rosszabb meg nem is lehet. Mert szerintem az még üresen is fincsi...hmmmmmmmmnyammmmmmmmmmmm
Küldesz egy kicsit? Mostanában egyetlen napot sem bírok ki valami nyalánkság=süti=csoki stb. nélkül...

Ttika
ttika
 
 


Azt csináltam, hogy beletöltöttem a levelestésztába keményítővel besűrített meggykompótot. Van, hogy úgy néz ki, mint a tiroli-rétes, másik meg mint a túrósbatyu, csak meggy van benne. Meg csináltam olyant, hogy egy lap, és kerete van, és majd utólag teszek bele töltit Kép Ezt találtam ki. Pedig olyan jó receptek voltak a sütiskönyvemben... hol lehet? Na, majd előkerül... Küldhetek, de nem biztos, hogy finom lesz, mire odaér Kép
Egyébként hiperszuper háziasszony voltam ma ahhoz képest, mint az elmúlt két hónapban. Takarítottam, mosogattam, leolvasztottam és kimostam a hűtőt, kitakarítottam az előszobát ott, ahol elértem és nem kellett létrákat emelgetni, ha kész a süti, beteszem a husit, és csak a krumplipürét kell megcsinálni hozzá du. És még sütit is sütök. Szóval hiperszuper vagyok, meg kell állapítanom. Igaz, mikor leültem ide a gép elé ma először 11 körül, kismanó már nagyon méltatlankodott, a derekamról nem is beszélve Kép De most már manó békül, derék még nem, de azt még úgyis kínzom ma. Egyébként mikor elkezdtem olvasni 11-kor, megláttam, mennyi van, és kimentem inkább kajáért Kép, és reggelit ebéddel összekötve megkajáltam, míg olvastam Kép

Ja, és Edwig, az előbbi kirohanásommal azt akartam igazándiból leírni (így utólag nekem sem egyértelmű), hogy sokkal rémisztőbb, hogy valami baja lesz a kismanónak. Ha az ember a kettőt összehasonlítja, nem? Én legalábbis nem tudnék azzal élni, hogy az én félelmem miatt sánta mondjuk egész életére. Vagy vak. Vagy mittomén. Legalább mikor kamaszkorban nem akar szótfogadni, akkor lehet mutogatni neki a heget, hogy ez miattad van, úgyhogy kuss Kép Na, jó, ez vicc volt. De mintha a Márti05 végül császárral szült volna, és jó volt neki... tévedek? MÁr olyan rég volt. Már 1 hónapos babája van Kép

kikocska
 
 


Kikocska!Kép
Köszi a szép szavakat.Nem is tudod mennyire jólesnek.KépIgazad van maradj ilyen amilyen most kellenek az ilyen emberkék a világnak!!KépJó süti sütést!Szerintem is fincsi a levelestészta üresen is.KépPersze egy kismami gyomor mindent bevesz,legalább is az enyém.Kép

Ttika!Kép
Neked is köszi a levelet.Volt,hogy kérdeztem és úgy se kaptam választ.KépNa mindegy,már nem foglalkozom vele!KépSzerintem Győrben is van homeos gyógyszertár.
Hangulat:Ma nagyon ingadozik.Van,hogy jó,mert pl:az előbb szövet darab volt a pisimben ami lehet,hogy dugó darab.KépVan,hogy rossz,mert nincs jóslóm se keményedés,picur is ligh-os ma.Szóval elvagyok.KépJó lenne szundizni egy kicsit azzal is megy az idő,de nem vagyok álmos.Persze az éjszaka se aludtam sokat mert akkor se voltam álmos.Tehát ma nyűglődök .KépPuszika.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=16231
Bagzer, és mindenki, akit érdekel Michelle Wild meztelen kismamaképei, a fenti linken van 3. Rosszindulattal hozzáteszem, hogy retusált Kép De csak mert ilyen rosszmájú vagyok Kép
Süti finom, sikerült megégetni magam alaposan. És szomorúan konstatálom, hogy a reggeli nagy pörgésnek vége, és megint főleg én osztom a semmit a nullával. Meg Ttika, de ő legalább ritkán teszi ezt, és mindenki örül neki. Sebaj, szaporítom a hozzászólásaimat, hogy utolérjem Rékacsot. Ténlyeg, valaki írta, hogy majd utolérjük abban, hogy nekünk is lesz sok kisgyerekes barátnénk, ahogy végre mindenki megszül. DE! SOHA NEM LESZ ANNYI, MINT RÉKACSNAK!! <blink>RÉKACS AZ UTOLÉRHETETLEN Kép</blink> Mert neki mindig ott lesznek a többi barátnői és gyerekek, meg még mi is Kép Ezt az óriási felfedezést tettem. Nagyon ügyes vagyok. Na, lehet, hogy nem kellene itten monologizálnom már, de nem annyira tudok felkelni, mert most már tényleg elég rossz a hátam Kép jó itt, na Kép elszórakoztatom magam Kép
Ha nem írok, írtok?

kikocska
 
 


Dia!
Most én is írok neked, ne legyél elkeseredve, csak én már válaszoltam korábban is mikor volt a málnalevéltea kérdéskör, akkor meg én éreztem úgy, hogy hiába mondom, meg se hallja senki.
Kivéve Kikocs!

Kikocs!
Olyan rossz, hogy nem mentünk tornázni, főleg mert kellett volna suliba mennem, meg glyanénihe, végül az első elmaradt, a másodikat meg én kértem át hétfőre, mert akkor megyek uh-ra is és akkor legalább megspóroltam egy utat. Így viszont mégse lett semmi dolgom, csak későn derült ki és most jól lelkiismeretfurdalásom van!
Képzeld ilyenszeretemavilágot rohamaim nekem is szoktak lenni, az ismerőseim egész megszokták már, hogy néha látszólag ok nélkül ölelgetek-puszilgatok. Remélem Réka is meg Erika is ilyen hízelgőmacskák lesznek mint mi, akkor majd mindenki jól kiélheti a kényeztetős hajlamait Kép
Jól bepótoltad a tornát a takarítással, büszke vagyok rád! Kép

Edwig!
Szerintem sincs semmi baj a császárral, ha indokolt. A dokid úgyis azt az utat választja amelyik a lehető legkisebb kockázattal jár. Öröm az ürömben, hogy nálad már most sem érvényes, hogy depis legyél mert nem szenvedtél meg a babádért, császár ide vagy oda, te azon már rég túl vagy! A mánalevéltea segíti a szülés alatti lazulást a szövetekben, szóval elvileg gyorsabban, így kevésbé fájdalmasan tágulsz. Könnyű beszerezni, de ha mégse találsz, nekem van egy csomó, szívesen adok!

Kikocs!
Nem én voltam a titokneves, becsszó, meg én olyan hülye vagyok a géphez, hogy az is kész csoda, hogy ide írkálok! Szerintem valami informatikusnej lehetett, úgyhogy akár rád is gyanakodhatnék Kép

Savitri!
Eszméletlen forma a pipitek! Saját kútfejből alkottad, vagy valami kreatív újságból szedted?!
Már egy csomószor meg akartam dícsérni jól, csak folyton rohantam.

Csak dől belőlem a szó, de most megálljt parancsolok magamnak Kép
Aura
aura
 
 


Kikocska!

Jó ám, hogy itt vagy, mert rámtört a nagy szóáradat és így már ketten vagyunkKép! Juhúúú!
Megfigyeltem, hogy mindig egyfelé jár az agyunk, pont én is ezt gondoltam, hogy nem érjük utól Rékacsot, de kifundáltam az okos kis hormonagyammal, hogyan lehetne mégis utóléni őt!
Orvul rá kell venni, hogy szervezzen óriási kerti babapartyt velünk, meg a többi babás barátnővel és ravaszul sokat barátkozni! Jó mi, de ezt csak neked mondom így TITOKBAN!!! El neáruld senkinek Kép

Megnézem Michellet, csak előbb még írtam neked, mert fontosabb vagy, dejó! Kép
aura
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?