Új privát üzeneted érkezett!

Igen, az ilyet nem is lehet elfelejteni. mikor Joni beteg volt, és mondták, h nyugodtan beszéljek meg énekeljek neki, mert az altatásban is jót tesz, hát nem nagyon tudtam, mert elcsuklott a hangom, csak gondolatban tudtam üzenni neki. Leht, h ez is hatott. Talán az a legrosszabb, h tehetetlen is vagy, állsz, nézed azt a sok künyüt, lélegeztet, csöpög, csipog, és semmit nem tehetsz a gyerekedért...
Jonit egy nap után próbálták leszedni a lélegeztetőről, aztán nem ment, és visszarakták...képzelhetitek, amikor ezt mondták nekem...pedig kiderült, h ez tök rutin dolog, sde én teljesen kétségbe estem.
Meg amikor levittem, és nézte a doki, meg aztán a mentősök, és nem is sírt, csak úgy nyöszörgött, pedig tűkkel böködték....
Aztán amikor az intenzíven már nem lélegeztették, és először megkaptam. 2 hós volt. Pontosan tudta, h ki vagyok, rámnézett, még kicsit bódultam, és negyed órát, amíg nálam volt, panaszkodott nekem...azóta sem bírom, ha sír, lehet, h el lesz kényeztetve....
Na, nem rontom tovább a kedélyeket, azt hiszem itt sokan tudják, milyen érzésekről beszélünk, aki nem azoknak remélem nem is kell megtudniuk, hiszem, hogy az, h nekünk meg kellett, az sem véletlen!
No, szebb napot, egészséget mindenkinek, remélem mostmár egyenesben lesznek ezek a kis lurkók!

Claire
claire
 
 


Zsuzskó: a költözésről és a dobozokról én is tudnék mesélni. Már lassan egy hónapja, hogy átköltöztünk, de még mindig vannak dobozok. Azt hiszem lesz is még pár hétig... :-)
Igaz a férjem (azt hiszem sokan emlékeztek rá) asztalos, de munka mellett még a bútorokat is gyártani és közben még egy kicsit velünk is lenni, nehéz. De lassan minden elkészül.

Szerdán visszük Olivért neurohabilitációs kontrollra. Kiváncsi vagyok mit mond a főorvosnő.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Igen, az biza lehet, van, aki korán kezdi! egyik fiamnak 20 hetesen már volt kinőtt foga :shock: de minek? :lol:
Sajna tuti tipp nincs, én szoktam nekik adni homeos chamomillát, kenegetem időnként, de egyik este már beadtam Joninak egy adag nurofent, mert nem bírt aludni, folyton felébredt, és szenvedett, szopizott felváltva!
Néhány jel, a nyáladzáson és a rágicsáláson kívül, ami fogzásra utal: piros popsi, esetleg hasmenés, féloldalasan piros pofi, és hogy nem szereti, ha leteszed, igényli a dédelgetést, és szeret függőlegesben lenni....
Remélem sikerül csillapítani a fájdalmat, üdv: Claire

Ja, a dobozolás nekem is nagyon megy, mi tavaly előtt építettük át a lakást, és persze tavaly át kellett rendezi, mert szüloettek a kicsik, idén át kell rendezni, mert iskolába mennek a középsők, a nappaliban nincs kész a könyves szekrény, dobozokban állnak a könyvek, és közben állandóan ruha csere, téli -nyári, meg kinőtt - jó méretű csere.... nem ragozom. szerintem nálam egy raktáros nem pakol többet :lol: .

De ne aggódj, fokozatosan helyükre találnak majd itt is a cuccaitok. Amikor nem érsz rá pakolni, akkor mondd, h csak várod, h kialakuljon hol a legjobb hely nekik :lol:

szép napot! c
claire
 
 

 
 

Zsuzskó: üdv a fogzással küzdők klubjában :D
Én nagyon sok mindent használok neki felváltva, attól függ, hogy éppen milyen baja van. Nekem is volt olyan, hogy ömlött a nyála, kicsípte a kis arcát. Erre a sudocrem vált be nekünk. Aztán van, hogy csak néha sir fel, pl. evés vagy játék közben sikit egyet, aztán egy kis vigasztalás után, mintha mi se történt volna. Erre az esetre szoktam neki adni lehűtött rágókát, vagy bekenem az ínyt dentinox géllel. A gélt igen csipi, állandóan cuppog rá. Meg kell zabálni ilyenkor is.
Aztán van olyan fázis is, hogy már nehezen is alszik tőle és egész nap nyugtalan, akkor szoktam neki adni a homeopátiás chamomilla bogyókat. Múltkor amikor beteg volt egy kicsit, nagyon nyűgös volt és panaszkodtam a védőnőnek, hogy elvileg a kicsinek semmi baja és mégis egész nap tisztára nyűgös. Akkor mondta, hogy próbáljam ki a viburcol kúpot. Ezt kúraszerűen kell csak adni. 5 napig adtam neki és teljesen elmúlt a nyűgösség.
Azt hiszem minden eddigi tapasztalatomat leírtam. Igaz még fogunk nincs, de lehet hasznát tudod venni.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Az előbb azt elfelejtettem, hogy mi is kb. 3 hónaposan kezdtük. :D

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen nem jelentkeztem, de amíg nem voltam kórházban, addig rendszeresen olvastam a fórumot.
Sajnos a lehető legrosszabb dolog történt velünk.
32+5-nél derült ki, hogy Lili kislányom már nem él. Botond kisfiam remekül van.
6 hetet töltöttünk kórházban (SOTE I.), és 38+5-nél tervezett császárral megszülettek a babák.
Botond 50cm hosszú és 2600 gramm lett, makk egészséges! 5.napon hazajöttünk a kórházból, ma 3 hetes.

Ha nem gond maradnék veletek, remélem sok hasznos tanácsot tudok majd meg Tőletek!

Üdv.: Réka
rreksa
Pilismarót
 
 


Réka: szívből sajnálom Lilit. Ha van kedved priviben is beszélgetni, bár nem ugyanaz a kettőnk története, nyugodtan írjál. És nyugodtan maradj velünk. Már én se vagyok ikres anyuka, Zsuzskó se, mégis itt vagyunk. Így kerek a csapat.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Zsuzskó: nekem is megfordult a fejemben már többször is, hogy mikor kellene elmondani Olivérnek, hogy volt egy ikertestvére. Aztán arra jöttem rá, hogy az élet majd úgyis adni fogja a helyzetet.
Például amikor megyünk ki a temetőbe, általában jön velünk Olivér is, előbb utóbb majd megkérdezi, hogy kinek a sírjához megyünk és akkor majd beszélünk neki Ákosról. Persze csak egyszerűen, ahogy az ő kis gógyija felfogja majd.

Na megyek. Kajcsi Olivérnek, aztán neurohabilitáció, utána Praktiker és anyós pajtásék. :D

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Zsuzskó: nagyon édes kis csöppség.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Sziasztok!
Réka! Ez tényleg szörnyű hír, és addig minden OK volt? Így nem is gondoltál gondolom ilyesmire. :cry:
Ez vmi olyan iszonyú, h amíg olvastam is kirázotta hideg!

Zsuzskó, Mezi! Biztos, hogy fokozatosan, mindig az ő szintjén vhogy tudatni kell vele, h ne válljon tabuvá, ami egyszer majd fejbevágja, nem? Olvastátok Radnótitól az "Ikrek havát"?

Zsuzskó!
Nagyon szép, és nagyon kis fejlett, a fejjel szántást csinálta Joni is :lol: ! az a boldog mosoly.... :D !

Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Köszi Mezi és Zsuzskó, aranyosak vagytok.

Igen Zsuzskó, a Te terhességedet ismertem, emlékeztem rá, mikor ikresként olvasgattam a fórumot.
Amikor bekerültem a kórházba, többen, főleg a nővérek emlegettek Téged, hogy volt nemrég egy kismamájuk, akivel sajnos ugyanez történt. Vki. név szerint is emlegetett Téged és Gyurkát is! :)
Én belőled is merítettem erőt, biztattam a családomat, hogy nem lesz semmi baja a kisfiamnak, sőt nekem se. Tudod, sokan kérdezgették, hogy nem kapunk-e fertőzést!

Az én kisbabáim lombik bébik. Tavaly nyáron volt 3 inszeminációm, amik sajnos nem sikerültek. Viszont az első lombikom sikerült. 2 bébit ültettek vissza, és így lettek ők!
Nehéz terhesség volt, 12 hetet voltam összesen kórházban, itthon is szinte végig feküdtem. De megérte, van egy csodálatos kisfiam! Mást nem is tehettem volna... :)

Ezt a tragédiát tényleg nem lehet soha elfelejteni, de nem is akarom elfelejteni Lilikét, mindig emlékezni szeretnék rá. Nem lesz nehéz, mert ránézek Botira és ő is eszembe jut. Látom milyen szép, és tudom, hogy a tesója is az lett volna, számomra biztosan! :)
UH fotón is mindig láthatom a pici arcát, egyébként tiszta apja, nagyon rá hasonlít.
Tudjátok, az borít ki mostanában, hogy nincs már velünk, hol lehet most és hogy ott kellett hagyni a kórházban. Ez szörnyű!
Na befejezem, én sem akarok rossz hangulatot okozni a többieknek. És a sírást is be kell fejeznem!
Amúgy Boti medencevégű volt, így nálam biztos volt a császár.
Majd rakok fel képet és vonalzót is csinálok, bár még egyiket sem tudom,h hol kell.

Na megyek, csinálom a dolgom, amíg a kicsi manócskám alszik.

Sziasztok!
rreksa
Pilismarót
 
 


Zsuzskó! Nagyon szép kisfiú és boldog! Látszik az arcán. Tünemény.:)
rreksa
Pilismarót
 
 


Claire: Végig minden rendben volt. Szépen fejlődött, rendben találtak mindent. 29.héten is voltam kórházban, akkor sem volt semmi gáz. Uh, flow, szívultrahang minden tökéletes! Még nem tudom, hogy mi történhetett. :(

Üdv.: Réka
rreksa
Pilismarót
 
 


Pár kép Botiról!


[/img]
rreksa
Pilismarót
 
 


Jaj, lányok :( én csak most fogtam föl(amennyire ezt lehetséges ), hogy milyen veszteség érhetett benneteket :cry: annyira sajnálom.....
deni78
Budapest
 
 


Reksa! Szörnyű, h nem is mondtak semmit, azért 32. hét, az már nem olyan "benne volt a pakliban" dolog.
Nagyon együtt érzek veled, nekem a terhességekkel nem volt gondom, az utolsó szülésem császár volt, de amúgy azzal sem, de joni fiam 7 hetesen kapott egy agyhártyagyulladást, és nagyon a határán volt, h megmarad-e, így aztán elégszer végig futott bennem, h mi van, ha nem, és itt a kishúga, stb, szóval nem gondolat kísérlet volt. Így aztán tudok ehhez viszonyulni, nem is kell elfelejtened őt, és a zsigereiben sztem Boti is megőrizte!

Amúgy nem jöttek át a képek, legalábbis nekem nem jelenik meg!

Claire
claire
 
 


Zsuzskó, Réka: nekem annyi „szerencsém” van, hogy eltemethettük az Ákost (hisz ő élve született, és 1 hónapos volt, amikor elvesztettük), így van hova kimenni és nem merül feledésbe. Igaz, hogy a fiúk kétpetéjűek, de nagyon sok gesztusuk, vonásuk hasonló volt és amíg nem lett nagyobb súlykülönbség köztük, addig külsőleg is nagyon hasonlítottak, inkább csak megérzés és karszalag alapján tudtam őket megkülönböztetni.  Annyira csodás érzés volt, amikor mindkét fiút egyszerre szoptathattam. Itthon is így akartam őket… 
Vidámabb téma: ma voltunk Olivérrel neurohabilitáción. Nagyon nagyon sok dicséretet kaptunk, hogy milyen ügyes és barátságos és mosolygós és stb. Kaptunk új tornagyakorlatokat, amiket csinálni kell, hogy a mászáshoz az izmokat, reflexeket bejárassuk. 
Ott találkoztunk a nővérkékkel, a volt kezelőorvosával is, mindenki jött és babázott és győztek csodálkozni, hogy az alig 1500 g-os és 41 cm-es picurkából mekkora komoly kis emberke lett. Olyan büszke voltam, vagyok rá. :-D

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Kép

Kép

Kép


Kép

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Sziasztok!

Lehet még csatlakozni Hozzátok?
Január végén születtek meg kislányaim, a kiírt időpont előtt négy nappal. Lelle (2890 g, 46 cm) és Maja (2450g, 46 cm). Császár volt, mert mindketten medencevégűek voltak, így esély sem volt a természetes szülésre.

Gratulálok a gyönyörű Babákhoz, Pici Angyalkákat pedig nagyon sajnálom! Ilyenkor érzem azt, hogy mennyi apróságon tudok bosszankodni, pedig mennyire szerencsés vagyok, hogy épen, egészségesen megszülettek a Kislányaim.

Szép napot! Megyek is, mert felébredtek!

czerass
czerass
 
 


Mezi: gyönyörű a kisfiad!

Czerass: Üdv. köztünk. Én is új vagyok! :)

Deni: Úgy emlékszem,hogy Te kb. egyidős terhes voltál velem. Mikorra voltál kiírva? Sote-n szültél?

Nagyon béna vagyok! Nem tudom lekicsinyíteni a fotókat. Tud vki. segíteni? Köszi.
rreksa
Pilismarót
 
 


Ó, de szépek a fiúk :)) Gyurka, Olivér...:)

Réka, én júl.23-ra voltam kiírva (jún.17-én születtek meg a fiúk).

Hát én úgy kicsinyítem le a képeket, hogy megnyitom painttal és képméretezés....
deni78
Budapest
 
 


Réka, igen, a SOTE 1-en.
deni78
Budapest
 
 


Kép Kép Kép Kép
rreksa
Pilismarót
 
 


Sikerült! Köszi Deni.

Ő a kisfiam Botond! :)
rreksa
Pilismarót
 
 


Ő is szép kisbaba !! :) Nincs mit!
deni78
Budapest
 
 


Réka: nagyon édes baba. Ezek a szemek... :-)

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Nagyon szép kis babák, élvezzetek minden percet, még azt is, ami strapás, meert olyan gyorsan nőnek :cry: szinte bele sem rázódik az ember, h épp milyen, hol tart, és már el is hagyta azt a dolgot! Nagyon hamar nőnek, fejlődnek, de azért olyan jó látni!


Képzeljétek, ma olyat csinált Joni :shock: : itt aludtak a szopis párnán egymás mellett, J ébredt először, még elvolt, felébredt Nonó, sírósan, ami nem ritka, de nem tudtam idejönni, mert a konyhában voltam, koszos volt a kezem. Hallom, h N megnyugszik, odanézek, hát Joni hasal Nonó mellett, és a feje mellett lévő cumit illeszti teljesen gondosan, mosolyogva a húga szájába! Annyira cuki volt! :D

KÉt nagyfiam apjával kirándulni ment, én meg a többivel holnap azt tervezem, kimegyek Kisorosziba, apósék telkére!

Claire
claire
 
 


Jaj, lányok... :? én ezt nem értem.......nem tudom mit csináljak: estére mindkét pocok elkezd hisztizni, aztán mikor már alvásra kerül a sor a kiságyban annyira sírnak...hol az egyik, hol a másik.....bemegyek, kicsit megpaskolom a seggüket, beszélek halkan egy-két szót, pofijukat megsimizem, aztán kijövök....de nem...Aztán megint bemegyek később (mert sírás még mindig) hanyatt fektetem amelyikőjük sír, de aztán úgyis megy a sírás, akkor vissza később..stb.stb.......aztán kb.1 óra múlva van csend....de ez már kicsit őrjítő...pedig én aztán tényleg nyugis vagyok :(
Van valamelyikőtöknek ötlete, h.mit kéne csinálni? (babusgatni nem szeretném őket alvás helyett, mert annak tudom, h.nem lenne jó vége...szeretném, ha egyedül aludnának el.)
Köszi előre is :idea:
deni78
Budapest
 
 


Zsuzskó, köszi :) Na, most van csönd.....kénytelen voltam kajcsit adni nekik....keveset ettek, utána volt egy kis nyöszi, de most már csend van...23óra 23 perc :D aztateremburáját!!! Szóval tényleg durva...
Igen, ismerős, volt már nálunk is ilyen,h."úgy" sírt Levi,h.csak egy kis tutujgatás kellett apától aztán el is aludt....De sajnos ez ritka.
Mert hát ugye nem lehet mindig front, minden nap?! :) már erre sem foghatom.....
deni78
Budapest
 
 


Szívesen megosztanám a tutit veletek, de így 6 gyerek mellől sem tudom. Nekem sosem ment ez a tanuljon meg egyedül elaludni módszer. Illetve mindegyiknek volt olyan korszaka, amikor ment, máskor csak szopival :oops:, pedig nyilván nem éhségről van szó. Strapás, de hosszú távon mégsincsenek elrontva, a nagyobbakkal semmi gond, normálisan alszanak, másutt is, sosem volt cirkusz, nagymama, tábor, stb , minden ment, még csak cumi, rongyi, maci, baba sem kell nekik. így reménykedem, h a picik is erre az útra térnek majd. Félre nem értsétek, aki meg tudja tanítani, h adott időben, egyedül aludjon el, annak ez biztos könnyítés a napirendjében, és az éjszakáiban, én vagyok béna az altatáshoz, ,meg tán túlzottan is igény szerint szoptattam őket mindig :oops: .

Claire
claire
 
 


Hát Calire, ha máshogy nem megy, akkor nálunk is szopi lesz az alvás előtt közvetlen, meg kell próbálnom azt is :).....sokáig mi sem bírjuk :D
deni78
Budapest
 
 


Deni: nálunk is volt egy olyan időszak, kb. 3 hónapos kora körül, akkor én is sok mindent kipróbáltam, sok mindent olvastam, tele voltam elvekkel (aludjon egyedül). Hasonló volt a helyzet, mint nálatok. És a végén arra jutottam, hogy ha sir, annak oka van. Ezért egy jó darabig ölbe aludt el. Tehát borultak az elvek… Aztán kb. 1 hónap kellett mire kinőtte ezt saját magától.
Most úgy néz ki az esténk, hogy este eszik, aztán vagy a párom vagy én megfürdetjük, attól függően, hogy a párom itthon van –e. Aztán ölbe veszem, kicsit összebújunk. Ilyenkor szoktam vele megbeszélni, hogy milyen volt az aznap. Megdicsérem ilyenkor még egyszer, ha valamit nagyon nagyon ügyesen csinált. Ha volt egy kis hisztije, vagy nyűgös volt, akkor megbeszéljük, hogy miért lehetett. Tehát igazából lezárjuk a napot azzal, hogy átbeszéljük mi is történik. Aztán megpuszilgatom, elmondom neki, hogy mennyire szeretem és mondom neki, hogy „Szép álmokat, rózsás csókokat! Jó éjszakát!” Aztán lerakom a kiságyba. Lekapcsolom a villanyt és kijövök a szobájából. Ilyenkor még kicsit nézegelődik, aztán szép lassan elalszik egyedül. De azért néha előfordul, hogy annyira fáradt vagy nyűgös, hogy csak ölben alszik el.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Mezi, köszi.....

Hát az a nagy helyzet, hogy ma még rosszabb volt...
Fürdetés, evés, kis babusgatás aztán ágyikó...Zolta el is aludt, Levente még nem...nyifogott, de gondoltam majd elalszik (ha nem, akkor cicire rakom), hát nem aludt el, sőt! Zoltát is fölébresztette és onnantól kezdve sírtak....hiába ciciztettem tök nyugisan...semmi....most jöttem ki a szobájukból 22.45-kor, de Zolta még mindig nem aludt (párommal együtt voltunk bent náluk....Addig Zoltát simogatta, babusgatta, amíg rajtam hason elaludt Levente és utána beraktam a kiságyba, de Zolta elkezdett hisztizni (nem akart enni sem), utána magamra raktam őt is és úgy elaludt-gondoltam én-de amint beraktam a kiságyba (áááááááááá, most hallom a hangját megint) fölébredt és újra magamra raktam, akkor kicsit elbóbiskolt, akkor néztem meg mennyi az idő és úgy gondoltam,h.most már kijövök a szobából , szépen hanyatt leraktam(hason nem szeret, de én mindig úgy rakom éjjelre...., ha hanyatt alszik el, akkor megfordítom később)....de ezek szerint még mindig nem aludt el....Lehet,h.rossz helyen van a kiságy????? De eddig meg jó volt... Már 2 hete ez megy......Húúú, hát nem könnyű....várom,h. átessenek ezen és kicsit könnyebben menjen...Egész nap vidámak voltak, sétáltunk, stb.stb...erre tessék....
Én velük alszom amúgy, ha még nem mondtam volna, ott van egy ágy, de 4-5 hónapos koruk után már nem szeretnék. Mondjuk ennek csak annyi a jelentősége,h.ha éjjel fölébred valamelyikük (már csak Zolta szokott enni), akkor hamarabb észre veszem és így nem ébreszt föl mindenkit a házban :) . Jaaaaj...de próbálok arra gondolni, hogy ez csak az este...egész nap pedig szép....de amikor már fáradt az ember................ :x
Szóval.........jó éjszakát mindenkinek! :)
deni78
Budapest
 
 


Kép
deni78
Budapest
 
 


Boldogok vagytok :) Tetszik nagyon.
Hát meg fogom próbálni, ma átrendezem majd a szobájukat. Hiába raknám őket külön, egy helységben lennének....és hát van ám hangjuk :)!!
deni78
Budapest
 
 


Na, hát ma tutujgatás volt amint megszólalt bármelyikőjük is....és így este 9-től kb. 10órára már elaludtak.
:) Szóval borult az elv (miszerint berakom a kiságyba őket és maguk alszanak el). A másik is, hogy együtt szopiznak.... Hát van ez így :) Ember tervez.......
(húdefájaderekam :D )
Jó éjt mindenkinek!
deni78
Budapest
 
 


Zsuzskó, 3-ig aludtam :D
deni78
Budapest
 
 


Deni: örülök, hogy jól sikerült a tegnap este. Mármint, hogy a fiúk időben elaludtak. Muszáj anyát is hagyni kicsit pihenni, különben kipurcan, és anyából csak egy van. :D
:D Nagyon édesek a fiúk. Melyik melyik?

Zsuzskó: olyan édesek vagytok.

Képzeljétek! Olivér beteg lett. Szombaton arra lettem figyelmes, hogy szütyög. Sterimar, orrszívó porszívó.... Semmi javulás. Hétfőn elvittem dr.nénihez. Kaptunk rá gyógyikát. Igazán a szütyögésen kívül szerencsére semmi más baja nincs. Ugyanolyan jól alszik és eszik és egy kis maszat. Meg kell zabálni. Leraktam aludni. Hallottam, hogy felébredt, nekiállt dumálni. Felmegyek hozzá , rám néz, jön az elolvadok mosoly. Aztán egyszer csak hopp átfordult a hasáról a hátára. Ezt még segítség nélkül soha se csinálta. Olyan boldog voltam.
A héten annyit ügyeskedett. Múltkor ült, közben fogtam a két kezét. Egyszer csak hoppá, felhúzta magát állásba. Csak néztem. Ahhoz képest, hogy koraszülött, igencsak ügyeskedik a drágám.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Mezi, akkor Olivér nagyon tud :) Én is már alig várom, hogy mondják a magukét!!! Meg azt is, hogy felüljenek, bár ma azt mondta a védőnő, hogy óóó, az még odébb van :) De akkor is!
A mintás bodys a Levente :) Zozóka pedig a kéééék :)
Na, ma anya "bevágta" Zozókát is már 10 előtt Levente mellé, mert már kézben is nyüszizett...erre mi történik? Elalszik simán :D Szóval 10-től alvás van :D Apa is besegített...... :roll:
deni78
Budapest
 
 


Ja, Mezi, nekünk azt mondta a dokinéni, hogy meg fog maradni még lehet akár 1 éves korukig is ez a szörcsi hang....főleg Zoltánál van, mintha meg lenne fázva. Néha orrszívózunk, akkor jön ki egy kis trutyi (előtte Sterimar), de ennyi. Őt sem zavarja különösebben, minket jobban. Néha mérek lázat, nehogy....de ennyi, szerencsére.
deni78
Budapest
 
 


Zsuzska, jó a leírás :D
Jaaaaaaj, most néztem a videót :D Nagyon jóó, éééééédes kis tökmag, látszik,h.mennyire akar :) Ügyes! De milyen szépen tartja a buksiját :) !!
deni78
Budapest
 
 


Amúgy nálunk is kezdetektől fogva volt ilyen szörcsögés és röfögés féle. Akkor nekem is azt mondta a dr. néni, hogy majd elmúlik, nincs semmi gondja. De most jön neki a takony rendesen. Szegényem úgy ordit, amikor szivom a nózijából a cuccot. Annyira tudom ilyenkor sajnálni, de muszáj...

Annyira édes Gyurka, olyan zabálnivaló. Sokszor emlékeztet Olivérre.
:D

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Zsuzsko!
Én mindegyik gyerekemet 6 hónapos koráig kizárólag szoptattam, utána kezdtük a gyümit. (WHO ajánlás: a csecsemő 6 hós korig anyatejes táplálást kapjon lehetőleg, és 1 éves koráig legfőbb tápláléka az anyatej). Én a nagyokon úgy látom, mind allergia, mind étkezési szokások,testsúly és egészség alapján, h amennyi ezen múlik, az nekünk bejött.
Persze tudom, h lehet máshogy is , én így csináltam, és most a kicsikkel is. Pont itt szopiznak az ölemben :) olyan jó :)

Claire
claire
 
 


Zsuzskó, épp tegnap mondta a doktornéni,h.nem muszáj a cukros teát adni Leventének,ha nincs széklete, hanem nyugodtan adjunk már neki magyar! őszibarackot :)))))))) (tudja,h.mindenhol azt állítják,h.6 hó-tól....de.) Na, kíváncsi leszek milyen pofit fog vágni :D.

Claire :) Jó is az, ha tehetném csak szoptatnék!!!! :) Leventének akkor semmi baja nem lenne a székletével (onnan tudom,h.néha meg is indítja neki a székletürítést szépen mondva (nem szépen meg a fosást :) bocsi) ).
Szép hétvégét Nektek!!

8)
deni78
Budapest
 
 


Zsuzskó: nekem sok tejem volt, így nem indokolta semmi, hogy kezdjem el a hozzátáplálást Olivér 6 hónapos kora előtt. Aztán a védőnő mondta, hogy elkezdhetem adni az alma levet, aztán majd az almát pépesen. 4,5 hós volt végül, amikor elkezdtem az almalevet adni neki, majd 5 hónapos, amikor almapépet kapott. Annyiban tudatosan csináltam a hozzátápit, hogy az elején kb. 3 hétig csak almát kapott, utána próbáltam ki nála a barackot, krumplit. Most 7 hónaposan mindent megeszik. Imádja a sütőtököt és a barackot. Bármi, ami édes jöhet. De azért a cici is ott van még a topon. Ha valamit nem akart megenni, akkor belekevertem olyan kajcsi mellé, amit szívesen megeszik. Ma adtam neki 1-2 kanál céklát, holnap kap többet, kiváncsi vagyok mit fog szólni hozzá.
Az egyik barátnőm későn kezdte el a hozzátáplálást és nagyon nehezen fogadta el a kicsi fia a kajcsikat. Lehet, hogy nincs összefüggés, de ez is egy eset, ami alapján eldöntheted, te mikor adsz Gyurkának a tejcsin kívül más finomságot.

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Ma voltunk kint a temetőben. 6 hónapja, hogy Ákosunk meghalt. Egy kicsit megkönnyeztem. De annyira nem volt vészes a helyzet. Csak a tudat, hogy ez másképp is lehetne... Lehetne két gyönyörű 7 hónapos kisfiam...

Kép

Kép
mezi_84
 
 


Mezi! Erős vagy. Csodálom. Azt hiszem ez mindig benned lesz, h ott lehetne ő is.....

Hozzátápi: tapasztalatom szerint már a csecsemőknek is van ízlése, és ez nem függ össze azzal, h mikor kezd mást kapni. gondoljátok el, nekünk már 3 hetesen kezdtek almát adni anno. Mégis voltak jó étkű gyerekek, meg olyanok is, akik állandóan válogattak.
saját tapasztalatom is az, h különbözőek ebben is a gyerkők, A nagyobb ikreimnél különösen jól meg tudtam figyelni, hiszen mindkettő uazt kapta, uúgy szopott. Eszter szinte mindent megeszik, jó étvágyú, sokat eszik, és ki tudja hagyni a sütit a végén. Ádám válogatós, már amennyire hagyjuk, kevesebbet is eszik, bár néha feltölt, mint a teve, és sütiből 3 felnőtt adagjával is elbír....
sztem az az elmélet is elgondolkoztató, h akkor kell mást adni a gyereknek, amikor testileg is megérik rá, pl tud , próbál fogni, tud ülni, h egyen, mint ahogy akkor adunk neki darabosat, ha tud rágni.

claire
claire
 
 


Claire "sztem az az elmélet is elgondolkoztató, h akkor kell mást adni a gyereknek, amikor testileg is megérik rá, pl tud , próbál fogni, tud ülni, h egyen, mint ahogy akkor adunk neki darabosat, ha tud rágni."
...ez elgondolkodtatott és szerintem is így az igazi. Bár én már venném a rágókát, mert lehet,h. fogzunk :D de még nem is tudunk fogni, akkor meg mit akarok?! :oops:
Na, az esti alvások újra változóban :))))) hamarabb elalszanak a drágáink. Levente kajcsi, böfi után be van rakva a kiságyba , cumi a pofiba és kijövök, aztán kiesik a cumi , jelez, bemegyek,visszaadom, kijövök, esetleg megint jelez később, akkor bemegyek megint :D , aztán később már nem jelez, de bemegyek,h.mi a helyzet, alszik e már,h. Zozót bevihessem. Alszik, cumi már nem kell, ágy közepére van "hajítva" :D. Levit átfordítom hasra, nem kezd el nyekeregni, úgyhogy vihetem be Zozókát, aki már közben a másik szobában félálomban van a kajcsi után. Hasra rakom és ha szintén nem hisztizik, nem mocorog, akkor elalszik úgy...és nincs hiszti :)))ehhhh....Nem tudom miért, de úgy veszem észre,h.ha nem hason alszanak, akkor többször fölébrednek.....ezért ragaszkodom a hason alváshoz.....Max.hajnalban a kajcsi után Zozót már hanyatt rakom, mert olyankor nem szereti a hason alvást....Szóval :roll: sokkal jobb a helyzet.
Remélem mkinek jól telik a hétvégéje. Ma már mi is csaviztunk, elmentünk a mamát meglátogatni a temetőbe (párom anyukája). Kicsit buszoztunk, letakart kocsikkal persze (huzat stb.), de jól bírták a babák,nézelődnek már sokat és az úton általában alszanak :)
Szóval csupa jó élmény. Mkinek csak ilyet!
Ja! azóta sem kellett az őszibarack...többet szopizunk és jön a foscsi :D.
deni78
Budapest
 
 


Deni! :D örülök, és altatásban is jó vagy! Ezt mindig csodálom!
Egyébként csak anyatejes gyerekek állítólag normális, ha csak x naponként kakilnak, annyiraa jól felhasználható az anyatej. Az enyéim ezt nem csinálták, azt hiszem ez csak akkor bukik, ha a gyereken látod, h szenved a szorulástól.

További szép napokat, remélem "vénasszonyok nyara" jön, akkor lehet jól kint lenni!

Claire
claire
 
 


Claire, altatásban? is? :D ne már :))))
Na, ma itt volt a vénasszonyok nyara, aaaaaz tuti :)))
deni78
Budapest
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?