Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok!

Sajnálom nita, annyira rossz érzés volt a múlthónapban nekem is látni a negatív tesztet egy kicsit beleéltem magam, mert hát tüneteim minden hónapban voltak, de én semmit az ég világon nem láttam az egy csíkon kívül, na de akkor meg mondtam magamnak biztos korai volt, hát másnap megjött.
Fel a fejjel majd a köv. hónap beussal a tietek lesz én szívből kívánom.

A teszteket apa ma lefényképezi, mert hogy szerintem tegnap délutánra esett le neki, hogy babánk lesz, mert délután már puszilgatott, meg beszélt róla, hogy milyen furcsa lesz és megkérdezte, hogy nem akarom-e megmutatni már most nektek, hiszen ha már két csíkos miért várok szombatig, hát jó, úgyhogy délután kicsit még noszogatom és akkor felteszem nektek.

Egyébként azóta még kettővel nőtt a tesztek mennyisége, mert ellőttem tegnap délután egy 25-öset, majd ma reggel újra 25-öset, látszik, hogy milyen bumburnyák vagyok, úgy féltem, hogy eltűnnek a csíkjaim. De jelentem elfogyott a közelembe lévő összes teszt, így több már nem várható (a szombati Clear Blue kazettás teszt kivételével).
Ja és egyébként a 25-ös is két csíkos lett, mily meglepő.

Ma sokkal jobb a közérzetem, jobban vagyok és iszonyatosan boldog és ürülök.
Nálam is most csapódott le a dolog és felhőtlenül tudok örülni.

Remélem most már sorban ti is követtek engem:)

Jaj nóci sajnálom az egészségügyi problémáidat, de azért bizakodom, hogy a 2012-be te is bele férj, de ha csak 2013-ba akkor is azt kívánom, hogy egészséges terhességed és egészséges babád legyen, megérdemled.

Nozavi nem tudom mi történt a kisfiaddal, de megértem, ha a márciusi hónapot egy az egyben törölnéd a naptáradból, biztos, hogy az élet még sok örömet és reméljük neked is babócát tartogat.

Én már mindent megvettem a csajszinak a suliba, majd csak augusztus végén a tankönyveket kell beszereznem aztán új év, új kezdet és egy új kis élet vár ránk:)
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!

Bocsi a tegnapi eltünésért, de közben beálitottak a barátaink és mivel apóca itthon volt megkérték vigye le őket Karcagra! Na hát mi is mentünk mancival! Hoztunk nekik pár cuccot. Este 10-re értünk haza!! Tudom jó felelötlenek vagyunk, hoggy ilyen későn értünk haza ilyen picivel, de a végére jót aludt és nem volt semmi gond! Leszámitva, hogy mikor haza jöttünk alig birtam el altatni, de most még mindig durmol! De asszem minjá felkeltem!
Nekem rettenetesen fáj a fejem! Szerintem ez a fránya idő!!

Era! nagyon várjuk a képeket!!!
És annak nagyon örülök, hogy apának is és neked is végre eljutott a tudatig, hogy valami van a pociban!! :lol: :lol: :lol:
Van saját dokid vagy ügyeletes lesz a dologból? Hogy tervezitek? Hol szeretnél majd szülni? Hova tartoztok?
És te milyen kis ügyi vagy?? Már meg is vetted a lánykád iskolai cuccát! Nagyon ügyi vagy legalább nem hagytátok a nagy zsufiságra!!

Nita4 Nagyon sajnálom pirit! De nagyon ügyi vagy, hogy Beuval aröltve a kövi hónap a tiétek lesz!!!!!!
Era már megkezdte a baba záport nektek csak folytatni kell!!!

Judy! Drágaságom nem is tudom melyikkel kezdjem! De a fogaddal is menj el hamar dokihoz, mert húzás lesz belőle!! És a P3??!! Arra nem is tudom mit mondjak! Tessék mihamarabb elmenni dokihoz! ne idegesits van otthon elég gyerköc akiket fel kell nevelni!!! Meg amúgy is!!! Ez magától nem fog meg gyógyulni!!! Kérlek sőt könyörgöm menj el dokihoz! Ha akihez jártál eddig nem tett semmit pedig azt mondod évek óta tart akkor keress másikat! Ez nem gyerek játék! Ennek én is csak most látom a súlyát pedig én minden éveben elmentem kivéve 2009-ben! De elötte utána mindig! És látod van is miért! Mert van rá megoldás/gyógy mód csak nekem is kellett egy kis fenékbe rúgás, hogy nem beletörödni!!! Szal én innen távolról fogom a kezed és elkisérlek! Tessék menni dokihoz!!!!!
Remélem azért ezzel a pár mondattal nem bántottalak meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok!!!!!!!

Panda sajnos api nem engedi hogy elhozzam a cicát:(((( :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

 
 

Nita! Sajnálom, hogy apa nem engedi a cicát! Én is úgy szeretnék egyet! Pláne azért vagyok meg kergülve amilyikre mondta a Panda, hogy felmászik rá egy kis simikéért!!!! Úgy szeretnék olyan kis ölelni való cicust!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Jaj nóci úgy sajnálom és főleg, hogy tényleg mindig olyan becsületesen jártál orvoshoz is és erre meg, na de rendbe fogsz jönni ezt másképp nem is lehet gondolni.

Ha jól tudom Kerespestarcsához tartozunk, de nem akarok ott szülni, mert nekem abszolult nem kiesik. Budapesten dolgozom a vizsgálatokat is itt akarom megcsináltatni.
Tudod amikor beléptem a fórumba elmondtam nektek, hogy 2-3 éve ment nyugdíjba az orvosom és hát azóta nem hmmm... nem voltam még nőgyógyinál és akkor nagyon fenékbe billentették engem is így messziről, hogy tessék menni és most nyárra már kinéztem magamnak egy szimpi orvost is (a kolléganőm nála szült) és 3 utcányira van a munkahelyemhez, de most viszont aggódhatom ill. megpróbálok nem rá gondolni, hiszen már babát várok és jaj még belegondolni is rossz.... Decemberre rendbe akartam magamat szedni. Terhesvitaminért is most megyek, mert hát előtte fél évvel nem akartam elkezdeni szedni.
Na de nem idegeskedem ilyeneken, 3 hét múlva megyek hozzá akkor elmondom, hogy méhnyakrák ill. minden egyéb szűrést végezzünk és bízom a jóistenben, ha már ilyen nagy áldást adott ily hamar akkor ne legyen baj.

Én szeretem mindig hamar letudni, nézd az össz cucca 10.000.- forint volt (és mindenből márkásabbat vettem, tapasztalat, hogy az olcsóbb nem bírja olyan sokáig) igaz iskolatáskát áprilisban kapott, így azt nem kellett most vennem. A könyv lesz még plusz kiadás és tornaórára kell vennem kék nadrágot, sárga pólót, hát azt még beszerzem.
Ruhát nem veszek neki, mert kb. három gyereknyi ruhánk van. Jönnek az unokatesók nyárra hasonló korúak, mint ő és mondtam az anyjának, hogy semmit ne rakjon cipőn kívül mert mindenem van.

Jaj lányok azt mondta nekem még Rebi kb. 2-3 hónapja, hogy anya én is szeretnék igazi testvért nem csak uncsi tesót, hiszen az unokatestvéremnek is van. Úgy imádom az én hercegnőmet, de szigorúan megvárom a 3 hetet amíg elmegyek az orvoshoz, nem akarom most elmondani, bár nem félek tőle erős baba, biztos minden rendben lesz ezen nem idegeskedem, mert akkor 9 hónapig nem alszom, és még a genetikai része is hátra van. Szóval három hét múlva tudja meg a család. Rajtatok kívül nem igazán tudja senki.

Na dobbantok a gyógyszertárba mert hát a vitamin az kell:)
erika82
Erdőkertes
 
 


Nita!
Semmi gond :wink: ! Remélem, azért egyszer elviszi őket valaki :lol: . De lesznek jövőre is, mert pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nem tudunk így sulikezdés előtt 12-13.000 Ft-ot kifizetni az ivartalaníttatására :roll: .
Akkor hajrá következő hónap!!!!! Már csak 4-5 hét, és lehet tesztelni!

Erika!
Akkor már öröm van, ez jóóóó :lol: :lol: :lol: :lol: !
Milyen ügyes vagy, hogy megvettél mindent! Noéminek csak füzetet kell venni, minden más van itthon bőven (ceruza, toll, vonalzó ilyesmi), a nagy dolgok (táska) a tavalyiak maradnak.
Ádámnak füzetek, tolltartó, új táska, rajzos apróságok. Igazából vártam, hogy a tanító néni adjon listát a szükséges dolgokról, de nem kaptunk, úgyhogy majd "tapasztalatból" megveszem. Tornacipőt csak sulikezdéskor, mert nyáron mindig nő 1 számot a lábuk, meg a többi ruhát is.

Judy!
P3??? Van oka, vagy még nem is keresték? Én nem hagynám annyiban...
Iza milyen kis ügyes volt. Az enyémek 3 hónapos koruk után mindig üvöltöttek, mint a sakál :oops:

Nóci!
Karcagon milyen volt az idő? Mert itt rusnya, mint most.
Miért felelőtlenség 10-kor hazaérni egy 2 évessel? Majd kipiheni magát, azt kész. Úgysem mindennapos ez a dolog, nem kell ezen agyalni, így alakult, na, bumm.
Biztos lesz még cicád, ne aggódj! Gyógyulj meg, ölelgesd apát, aztán ha itt a baba, mehet a cica is.
Mondjuk, a mieink kintiek, nem jönnek soha a házba, így nem számít. Csak kicsit gyorsabban fogynak, mintha bent lennének. De azt aztán az én férjem sem engedi, hogy lakásban tartott macskáink legyenek. Pedig szereti őket, mégsem.

panda
Halásztelek
 
 


Bocsi csajok, azt hiszem félreérthető voltam. Kezelt P3-am volt. Először a Barbi project előtt lett rossz eredményem. Kaptam rá gyógyit, az ismétlő már P2 lett. HPV-re is vett kenetet a dokim, az negatív lett. Aztán a szülés után 1 évvel lett megint P3, de szintén 1 kezelés után már nega lett.

Ezért mondtam, hogy évek óta P3. Valszeg kellene egy kis immunerősítő nekem, mert könnyen elkapok bacikat és ez okozza.
Amúgy tünete nincs, észre sem vettem. :oops: :oops:

Most majd kiváncsi leszek, hogy a mostani milyen lesz. :oops: :oops: Lassan be kellene jelentkeznem. :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Erika,
Igazad van, hogy nem szólsz senkinek egyenlőre. Bár én pl nem vagyok babonás, de az ördög nem alszik. :oops: :oops:

Kislánykám egyre stabilabban jár. :lol: :lol: Hoztam megint egy videót róla. Hihetetlen, hogy még csak most indult el és napról napra ügyesebb. :lol: :lol:

http://www.youtube.com/watch?v=IW0mIJlHHrA

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


SZiasztok

Judy, Iza mekkora súllyal született? Nekem a csajszim 18 hónaposan volt 10,5kg. Persze sejtem hogy nem te aggódsz, csak ugye az orvosi számok :x
Amúgy nagyon édes, ahogy megtorpan és aztán megint elindul. Panka nálunk is hasonlóan kezdte és már az elejétől hajlította a térdét is, volt vele egykorú ismerősünk, aki még most is inkább kitámasztva jár (terpeszben).

Erika - úgy örülök, hogy végre ti is örültök.
Az elmondással szerintem is ráérsz.
Mi az elsőnél vártunk - a vetélés előtt 1 héttel mondtuk el 12 hetesen. Pankánál asszem hamarabb, a mostaninál meg apuka kérésére még hamarabb - de megbántam, mert ha baj van, jön mindenkitől (családtagot értek ide) a lesajnálás és nem tudják felfogni, hogy erre nem vagyok vevő. Az a furi, hogy a barátok ezt fel tudják fogni jobban. A kolléganőm is hetekkel hamarabb tudta mi van mint a saját anyukám, mert valakinek azért el kellett mondanom :lol:

Nóci - az elmúlt hónapban volt mi is későn értünk haza, eleinte nekem is felkelt mikor behoztuk, akkor fürödtünk majd nehezen ment az elalvás újra, de legutóbb már azt csináltam, hogy megpróbáltam úgy kivenni a kocsiból, hogy ne ébredjen fel és irány az ágy! Sikerült, édesen aludt tovább!
:D

Cica - az első cicám úgy lett, hogy a nagynéném szerezte és apukám kénytelen volt tudomásul venni, hogy már nincs mit tenni. Na a többinél már nem volt ilyen csel. Azok már "apa cicái" :lol:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


beus:Én tuti csak a 7. hétig várok vele, ha az orvosnál minden rendben és miért ne lenne (fő az optimizmus, mert ellenkező esetben szétizgulom az agyam) akkor először Rebusnak, majd rá pár nappal megyünk haza és a családnak. Az az igazság, hogy Rebekán kívül férjem részéről nincs más unoka a családban, rosszul fogalmaztam nem volt :lol:
Azért elmondom nektek amit igazából senkinek sem tudok (apát nem idegesítjük ilyenekkel), hiszen rajtatok kívül nem mondtam el senkinek a csíkokat, hogy egy kicsit félek a hétvégétől. Tudom, tudom 4 teszt nem téved, de olyan furcsa, hogy még el sem maradt, de én már tudom, hogy mi van és olyan feszélyezetté tesz. Szerintem ez jövőhétre elmúlik, ha már tudom, hogy hivatalosan is kimaradt.
Valószínű azért van ez így, mert Rebinél már egy hetet késett akkor egyetlen tesztet csináltam erős két csíkos azt jól van, majd rá egy hétre orvos. Nem vittem ezt túlzásba, most meg már áh na szóval hát ezek vannak.

Egyébként nem tudok enni. Éhes vagyok, mert korog a gyomrom, de egyszerűen ha valamit kigondolok, hogy szívesen ennék akkor mire oda jutok, hogy megvegyem, megcsináljam rájövök, hogy nem kell. Ha eszek belőle akkor meg undorom van tőle.
Ma csak egy kis pipi mellett ettem (a kedvencem) de az sem csúszott.
Reggel 1 joghurtot próbáltam legyűrni (imádom) de kb. 20 percembe telt amíg lement.
Hát nem tudom mi lesz így a hétvégén, majd mit mondok a nagyinak miért nem eszem meg az imádott házi levesét meg a többit, na csak nehogy gyanút fogjanak.
Az az igazság, hogy nem is igazán bírom magamba erőltetni, mert félek, hogy visszajön. Most is hogy írok róla már érzem a kaja ízét és a gyomrom nem nagyon csak olyan diszkréten felfordul.

Na jól van nem untatlak titeket a táplálkozási szokásaimmal, megyek haza :lol:
erika82
Erdőkertes
 
 


Súly
Most én is megnéztem gyorsan. Noémi 16 hónaposan volt 10,5 kg ehhez 83 cm. Ádám pont egyévesen volt ennyi, és 80 cm volt hozzá a magassága. A nagy 3400-zal született, a kicsi 3850-nel. Érdekes, mert Noémi mindig "hosszú vékony" gyereknek tűnt (most is), Ádám meg csak simán nagydarabnak, annak ellenére, hogy a magasságuk és a súlyuk között (1 éves kor körül) nem volt számottevő különbség.


Judy!
Olyan cuki Iza! Tényleg nagyon ügyesen sétál.


Erika!
Terhesség esetén az első vizsgálat alkalmával automatikusan csinálnak rákszűrést, úgyhogy el sem tudnád kerülni. Ne aggódj, biztos nem lesz semmi baj.


Elmondás
Mi mindkét alkalommal 12-13 hetesen mondtuk el. Most semmire nem volt idő, csütörtökön teszteltem (40. napon), kedden mentem dokihoz, este már a kórházban voltam. Anyunak a férjem mondta el, mert kellett a segítsége a gyerekeknél. Anyósoméknak csak a műtét utáni napon mondtuk. De azért, mert szerencsétlen anyósom aznap reggel került infarktussal kórházba, amelyik nap én este méhen kívülivel. Nem akartuk felidegesíteni mégjobban, apósnak meg azért nem mondtuk, nehogy véletlen elkotyogja. Aztán a mama már kint volt a kórházból, én még nem, mikor telefonált hozzánk, valamelyik gyerek vette fel, és közölte, hogy nem tudja adni anyát, mert kórházban van :oops: ...
Mikor túl voltunk rajta, néhány barátunknak elmondtuk, meg talán 1-2-nek, amíg bent feküdtem. Lassan azért kiderül, de már nem olyan durva beszélni róla. Én azért nem mondtam senkinek, mert nehezen viselem a sápítozást, meg a "majd lesz másik"-ozást, meg "örülj, hogy élsz" stb, stb.

Rákszűrés
Tavaly én sem voltam, bár terveztem, de valahogy nem sikerült időpontot egyeztetnem a dokimmal. Ő nagyon háklis ezekre, császár után is volt 6 hetes, 3 hónapos féléves kontrollom is, aztán persze egy évvel szülés után szűrés. Mivel gyakorlatilag egész nyáron itthon vagyok, nem volt pofám egy nap szabit kérni erre a melóhelyemen, úgyhogy a tavalyi év kimaradt. Sajna, 2 éve pont aug.-ban volt, és a rendszer nem engedi az ingyenes vizsgálatot, ha akár csak 1 nappal is hamarabb megy az ember lánya, mint a 1 év. Emiatt csúsztam ki, szabi alatt nem telt le az 1 év.
Most jövő héten megyek műtét utáni kontrollra, akkor megcsináltatom a rákszűrést is, úgyis szeretnénk babát.

Doki
Mindenkinek van "saját" dokija? Én már 12 éve ugyanahhoz járok, rettentő jó doki, megbízom benne nagyon. De már idős (70 múlt), nyugdíjba ment. Ezért nem tudtam most hozzá menni, mert nem tudtam időpontot egyeztetni vele (műtötték, már csak heti 2x van a Klinikán). Gyorsan beszaladtam melóból hazafelé az sztk-ba, és megnézettem magam. Szerencsére egy hihetetlen szuper orvost fogtam ki, nagyon-nagyon rendes, emberséges, kedves stb. Amíg bent voltam a kórházban, MINDEN NAP feljött megnézni (jó, hétvégén nem :wink: ), pedig addig sosem látott. hozzá is fogok visszamenni.
Szerintetek nem túl gáz, ha "átnyergelek" ehhez a dokihoz? A régit nagyon szeretem, de idős, az egészsége sem a legjobb, ki tudja, hogy mi lesz 12-15 hónap múlva, ha szülök (vagy még esetleg később, ha sokára jön össze....). Ez az orvos szimpatikus, úgy látszik, ért is a dolgához, és ami nagyon fontos, hogy "jó ember" :wink: . Az I. Női Klinikán dolgozik, ami a másik parámat is eloszlatja (koraszülött gyerek, intenzív ellátás stb., szakmai ártalom :oops: , nekem erre szükségem van...). A másik kettőt a II. Nőin szültem, igazándiból akkor kórházat választottam, nem dokit, ott ajánlották az "öreget", és maradtam nála.


Bocs a regényért, épp ráérek :lol: , a gyerekek már nagyok...

panda
Halásztelek
 
 


Erika minden rendben lesz a picivel hidd el:))))

Panda remélem nagyon jó helyre kerülnek...én még mindíg szomorú vagyok...már bele éltem magam hogy itt fog dorombolni:)(

Judy olyan ügyi a kis lánykád:)))))))))

Panda nekem voltak saját fogadott dokijaim de mindegyik egy pénzéhes köcsög volt.....Barni fogantatása óta Csepelre a Szathmáry Györgyhöz járok..ha meg szülni kell akkor van fogadott szülésznőm......bármikor számíthatok rá!!!!!!a mai napig ha kell hívhatom!:))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
Ne szomorkodj a cica miatt :wink: !
A szülésznőd hol dolgozik? Nekem nem volt szülésznőm. 12 éve még nem volt "divat", Ádám császáros lett (kb. a 36. héttől tuti volt), vele nem választottam. A régi(?) dokim egyáltalán nem pénzéhes, sose kért egy fillért se, ha adtam, persze elfogadta, de még a magánrendelésére se hívott soha. Mindig a klinikai rendelési idő alatt vizsgált. Úgy jött be "szüleszteni" szombat hajnalban, hogy Ráckevéről vágtatott vissza hozzám, szó nélkül.
Az sztk-ban csalódtam 12 éve, megfogadtam, hogy soha be nem teszem a lábam oda, most is csak kényszerből mentem Gyártelepre. De ha véletlen oda kellene menned, Dr. Pataki Zoltánhoz mentem, na őt szeretném "magamnak"... Az a baj, hogy 2hetente kedden du. van csak, ezért megyek jövő héten.

panda
Halásztelek
 
 


Panda én nem járok gyártelepre....olyan lepukkant az egész....de a csepeli sztk-ba.szép izlésesen fel lett újítva jó pár éve.....
szülésznőm a Dél-pestibe dolgozik:))))))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Szép estét lányok!

Era! Na milyen vitamint vettél??
Egyébként én is tarcsára tartozok és nagyon meg voltam elégedve az ellátással mind a doki nénivel akinél szültem! Sőt azóta Ő már máshol van itt hagyta a kórházat, de találtam helyette egy másikat aki szintén írtó aranyos, de sajna nem vállal szülést még maszekben mert genyózik vele az osztályvezető főorvos és ha megint berág vissza megy gyesre! De én szeretm Őt! Most Ő kezelgeti a nyűgömet!!

Judy! Így már értem!!! És akkor már én is reménykedem, hogy nálam is elég lesz a kezelés és visz lát! Csak a HPV-től tartok picit!
És ez a kis hercegnő valóban nagyon kis ügyes!! Egyszerüen zabbantani való!!!

Panda! Írj csak regényt én személy szerint imádok olvasni!!!

Beu! Akkor megnyugodtam, hogy nem csak mi érünk néha haza késön a mancival! De én nem tudám Őt úgy kivenni a kocsiból, hogy ne ébredjen fel olyan hülyén van megoldva ez a fránya gyerek űlés!! Vagy lehet csak én vagyok béna! :roll:

Súlyról: Mi nagyon nehezen hizogattunk, de most aztán mindent bepotól! Most 2 éves múlt 12.-én és több mint 13kg! Centire nem tudom nem mértem! De a 92-98-as kis ruhákat nyuzzuk!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Most megyek főzők egy teát, mert be kell valljam kicsit fázom! Remélem azért addig jön valaki!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Beu,
Izus 3740 g-al született. :lol: :lol:
Azért kicsit aggódtam, mert a többi gyereknél nem volt ilyen súly megállás.De a lényeg, hogy most már újra hízásnak indult. :lol: :lol:
Erika,
Megértem az aggodalmadat, de tuti nem lesz semmi baj.Ne aggódj. Igen sajna ez a baj a korai tesztekkel, hogy már a nem várt előtt mutatja, de szerintem nincs izgulni valód. :D :D
Amikor Bazsival lettem terhes (nem tervezett volt, csak besikerült)2-3 hét késés után vettem tesztet. Először azt sem tudtam mit kell vele csinálni.Mire először uh-ra kellett mennem, már szépen dobogott a szivecskéje. Persze izgultam is rendesen, mert előtte azért voltunk bulizni meg lagziban is és hát ott volt söröcske és cigi is. :oops: :oops: :oops:
Daninál 3-4 nap késéssel csináltam tesztet. Barbinál és Izusnál már én is a menzesz előtt tudtam, hogy jönnek. :lol: :lol:
Panda,
Szerintem teljesen igazad van, hogy másik dokihoz mész. Azért 70 év az 70 év. A fiatalabbak szerintem sokkal nyitottabbak mindenféle alternatív módszerekre is. Na meg lehet már a figyelme sem olyan egy ilyen idős dokinak. :oops: :oops:
Én 12 éve ugyanahhoz a dokihoz járok. Nála szültem mind a 4-et. Le nem cserélném senkivel. :lol: :lol: Mondjuk ő fiatal, csak 41 éves.(és igen jóképű)
Nita,
Sajnálom, hogy ilyen rossz tapasztalataid voltak a dokikkal. :oops: Azért vannak ám nagyon rendes, nem pénzéhes orvosok. :D
Nócika,
Simán rendbe jössz te is, e miatt ne is aggódj. :lol: :lol:
Most hogy is állsz???Kell gyógyit szedned??
Én is most készülök teát főzni, ugyanis én is baromira fázok. Nagyon hideg van ma. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Jó, azért nekem is megébred, de sikerült visszaaltatni gorsan. No meg hozzáteszem, hogy mikor hazaindultunk, előtte ráadtam a pizsit és így mehetett rögtön az ágyba kényelmes cuccban :D

Rákszűrés, rám is vár még kövi hó elején, ebben maradtunk a dokimmal, no meg vmilyen vizsgálatokat emlegetett még...
Őt az első babánál néztem ki magamnak és mikor gáz lett, akkor ajánlotta a főnököm is, és azóta nála ragadtam. Pasi, pedig megfogadtam, hogy többet nem megyek pasihoz, mert bunkók és lenézik az embert, sőt emberszámba sem vesznek. De meg kell mondjam kellemesen csalódtam benne. És hát a lényeg hogy ő sem pénzéhes, de az uh-kat magánba csinálja, ami mondjuk nem hátrány, mert akkor nincs rohanás, nincs várakozás és nagyon szuper a gép, ellenben a kórházi kütyükkel. Viszont nagyon remélem hogy augusztustól a kórházban megint fog rendelni, mert a vizsgálatokra nem szeretnék magánba menni... kész anyagi csőd lenne.

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Na itt vagyok! Csak a tea főzéshez társult, hogy hívott a szülésznő barinőm aki mellesleg a Reginek a kereszt anyukája lett meg elmosogattam és lezuhiztam, de így legalább írtatok!
Valahogy ma olyan jól ment minden! Mindent meg tudtam csinálni amit akartam! Ilyen ritkán fordul elő velem, vagy lehet csak túl sokat tervezek! Bár erre mondják "ember tervez isten végez"! És milyen marha igaz egy mondás!!!

Beu! Most nézem a vonalzód hamarosan év forduló!!!!
Én nekem eszembe se jutott ez a pizsis megoldás! köszi ezzel jó ötletet adtál!!

Judy! Most már nem aggodom csak félek picit, de szerintem ez teljesen normális! Mert azt gondolom amilyen félsz van most bennem az tők egészséges nem pedig halálra aggodom magam!! Ha ennyi se lenne az lenne a gáz!!
Nem gyógyit kell szednem hanem felírt egy 10 napos hüvely kúrát és utána egy hüvely flóra vissza állító kúrát! Most meg nem mondom neked a pontos nevét, de a protexin család egyik tagját! De ha nem felejtem el akkor holnap meg mondom neked!

Lányok egy kérdés?: van bejelentett munkahelyem e hónap 12.-én töltötte manca a 2. tehát már GYES-en vagyok eddig értem! Nos ha szeretnék elmenni 7végére dolgozni és van is hova, de tők más cég elmehetek?? vagy csak oda mehetek ahol van az eredeti munkahelyem? Vagy nem? Vagy ilyenkor van valami? Mert lássuk be a gyes az ló túró lássuk be! És hát hétvégén van kire hagyni mancit, de hétköznap nem tudom ezért is nem akarok vissza menni meg lehet, hogy akkor el is küldenek, mert nálunk teljes gárda csere volt! Remélem jártas köztetek valaki ebben, mert én abszolút nem!!!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Nóci!
Sztem lehet menni más céghez is, a gyes-hez semmi köze a munkahelyednek, azt az állam adja. Csak annyi, hogy napi 4/heti 20 óránál többet nem dolgozhatsz gyes mellett.


Nita!
Én sem voltam még Gyártelepen a felújítás óta, majd kedden lecsekkolom, és beszámolok. Kívülről nagyon szép, minden nap ott megyek el előtte a melóból jövet. A nőgyógy előtt be kellene néznem a sebészetre is, mert úgy néz ki, az egyik vénám a bal kézfejemben teljesen odalett a műtétkor (abban volt a branül). Hátha tud rá valami krémet, mert elég ronda, és fáj is.


Judy!
Akkor jó fiatal lehetett a dokid, mikor Balázs született, ha most csak 41 éves. Az az doki, akihez mennék, ő még szerintem 40 sincs, de akkor legalább kitart életem végéig :lol: . Amúgy hol szültél?
Az, akinél a nagyokat szültem, irtó rendes, szakmailag marha jó, és annak ellenére, hogy idős, nem vaskalapos, "halad a korral". Sose felejtem el, mikor Ádámnál a császárról beszélgettünk, hogyan nyugtatott a heg miatt. (Mondjuk, az érdekelt a legkevésbé.) Mondta, hogy ő nagyon szépen dolgozik (tényleg), de higgyem el, vannak igazi hentesek is. Amikor ő fiatalabb korában Olaszországban járt, hát a Peep Show-kban olyan, de olyan ronda császár-heges táncosokat látott :roll: :roll: :roll: . Na, ő azt sose tenné velem :lol: . Megnyugodtam :wink: .

Az új dokiban egyedül a kórházat sajnálom, nagyon szerettem a II. Nőit. Most van összehasonlítási alapom, és ég és föld a két hely. A II-es sokkal modernebb, tisztább (legalábbis annak tűnik), az I-es az az igazi régi hely, kis lyuk minden vizsgáló, a nőgyógyászati ambulancia kész rémálom :roll: .
Szült ott már valaki?

panda
Halásztelek
 
 


Húh lányok alig bírtam visszaolvasni:)

Látom most a téma a nőgyógyászok és kórházak.

Hát én itt senkit nem ismerek és kórházakba sem jártam, mert Szentesen szültem és ott is jártam orvoshoz. Illetve néha-néha sztk. rendelésre mentem el, de ez 10 éve volt azt sem tudom hová.

Most úgy néz ki, hogy Gulyás István Zsolt (talán ez a pontos neve) választom orvosnak (negyvenes éveiben járhat), a kolléganőm nála szült és éjszaka bejött hozzá, mert megindult a szülés, pénzt nem mondott, hogy mennyit kér, szóval rábízta. Neki van magánrendelője a munkahelyem mellett, de az ÁEK-ben szülész, tehát ott fogok szülni. Remélem jól választok és nem lesz rossz emlékem.

A gyerek evés, méret-súly nálunk is állandóan gond volt. Van otthon babanaplóm, majd megnézem mennyi volt Rebeka, de azt tudom, hogy én azt hittem éhezik, mert nem akart enni és nagyon vékonyka volt kb. 3 éves koráig, majd fordult a kocka és most már picit hurkás a drágaságom.
Egyébként biztosan tudom, hogy a tejem is azért apadt el, mert állandóan sírt és én mindig azt hittem nincs tejem, éhes a védőnő pedig nyomta a kezembe a tápszert és azt hittem így a jó.

A kép megvan csak azt várom, hogy apa átküldje emailen és akkor felteszem remélem sikerülni fog.

A késői hazaérés kisgyerekkel nálunk is előfordult, ilyenkor én is megpróbáltam úgy bevinni a lakásba, hogy ne ébredjen fel és a legtöbbször azért sikerült, mondjuk már nem öltöztettem át, olyan ruhát adtam rá amiben aludhatott reggelig. Az az igazság, hogy ő elég kényes volt a napirendre, tehát ha az felborult akkor nehéz volt vele, így azért megpróbáltuk betartani, de volt, hogy későn értünk vissza vidékről.

Na a tesztekkel majd jelentkezem, de egyébként érdekesség, hogy a 25-ös teszt aznap sokkal csíkosabb lett, mint a 10-es tehát azért ez fura.

Lányok a terhesség alatti fürdőzésről mit gondoltok? Azt gondolom, hogy a strandra már nem kéne mennem, de az otthoni medencét is kerülnöm kéne? Vegyszerezve van az is, algaölő, klór.
Tudom, hogy sok helyen azt írják, hogy a kádban sem szabad fürödni, meg a meleg vízben sem, hát ezt Rebinél még nem tudtam, de soha nem volt semmi gondom vele még a forró víztől sem. Most meg hogy ennyi mindent tudok már nem igazán tudom mi a helyes és mi nem. Látjátok nem biztos, hogy jó, hogy ilyen internetes szabadságot élünk, mert annyi minden össze tudok olvasni.
erika82
Erdőkertes
 
 


Nos közben megérkezett a kép is, remélem sikerül feltennem.

Nos az

1. teszt 10-es 10 dpo délutáni pisiből
2. teszt 10-es 11 dpo reggeli, de nem első pisiből
3. teszt 25-ös 11 dpo. délutániból
4. teszt 25-ös 12 dpo reggeliből

Elgondolkodtató, hogy a 2. és 3. kép között elég sok a különbség és az érzékenyebb teszt halványabb lett.
Viszont azért ezek 3 napja készültek így már halványodtak, ennél erősebbek voltak akkoriban, de még így is jól láthatóak.

Kép
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!

Nóci igen, még kb 2 hét, ötletem viszont alig, kivéve egyet :oops:

Erika! hát ezek egyértelműek :D és erősödnek!!
Amúgy én is az AEK-ben szültem, és szerintem nem rossz választás! A szülőszoba apának nagyon tetszett, hangulatos volt, mikor megnéztük... a szülésznők is rendesek, de nem lehet fogadott. Fent az osztályon is jófejek a nővérek és segítenek, hát a csecsemősök... ezen még van mit javítani.

A honlapjukon ezt találtam a napokban:

http://www.aek.gov.hu/container/news/at ... eszere.pdf

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Én is úgy gondolom, hogy ezek a tesztek bizony babát mutatnak.
A tüneteim is rendesen megvannak, főleg estefele rosszabbodik.
Száraz vagyok mint a szahara, hol éhes vagyok, hol undorom van az ételtől és hát fájdogál a hasam, de nem mensisen, hanem inkább húzódik, mondjuk a hirtelen felállásnál.
Hőt már nem mérek, mert ha esetleg nem úgy alakul ahogy az a nagy könyvben meg van írva akkor csak idegeskedem rajta.
Tegnap mértem utoljára akkor 36,8 volt, mint a geometriai egyenes olyan a luteális fázisom, hát én ennyivel vagyok babás. Nem ment feljebb és nem lett trifázisos, de nekem így is jó csak a picur maradjon velem.

Most már csak azt várom, hogy holnap a 14. dpo-n reggel tesztelek egy Clear Blueval is. Utána már megnyugszom:)

Nem leszek lányok a hétvégén, mert megyünk haza vidékre az én hercegnőmért, bár ott is van internet azért majd lehet szombaton este bejelentkezem, hogy elújságoljam mit teszteltem hétvégén.

Jövőhéten arról is rakok fel képet.
erika82
Erdőkertes
 
 


Jaj beus annyira beszélek itt a tesztjeimről, hogy elfelejtettem megköszönni a linket ki is nyomtattam, hazafele a kocsiban átolvasom. Aranyos vagy :)
erika82
Erdőkertes
 
 


Szép hétvégét nektek, és remélem jó idő is lesz már, mert m meg kedden megyünk a Balcsira.
Ott én is csak olvasni fogok tudni, mert a mobilról nem működik az írás dolog, kivéve ha öcsém hozzánk vágna egy laptopot... de ez még a jövő zenéje.
Szóval várjuk azt a tesztet is!!!!!

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Beus akkor nektek főleg szép időt kívánok, mert a Balcsi esőben hát nem a legtutibb, de csak pozitívan szikrázó napsütés lesz.
erika82
Erdőkertes
 
 



SZiasztok!!!!!!

voltam bent a barátnőmmel a Délpestibe és találkoztam a szülésznőmmel.ő is mondta hogy kicsit le kéne fogynom és akkor lehet hamarabb össze jön a béjbi..na de egyedül nekem nem megy!!!!!!!!!!!!
mozogni is kéne na de KIVEL????????
semmi esélyem így:(((((

Erika saját medencébe lehet fürdeni és természetes vizekbe.a strand tényleg nem ajánlott!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita!
Ez a Halásztelek mozgás szempontjából elég gáz :roll: . Itt semmit nem lehet csinálni, igaz év közben láttam valami tornát a suliban, de az most nincs. A férjem is Miklósra jár át az Oázisba. Nekem is kellene valamit mozogni, inkább erősödni. Nekem a hasam gáz, Ádámmal nagyon szétmentek a hasizmaim :cry: , rá kéne gyúrnom egy picit, hogy ha lesz baba, ne legyen megint 120 cm-s hasam :oops: .
Annyira nem vagyok kövér (164 cm 60 kg), de a gyerekeket 62-vel szültem, 53-ról indultam mind2x. Jó lenne 4-5 kg-t ledobni a baba előtt. Végül is, már letelt a 6 hét, akár bele is kezdhetnék :oops: . de én ANNNNYIRA lusta vagyok :oops: :cry: :? . Talán a cél majd egy kicsit inspirál...

Képzeld, elvitték ma az egyik fekete-fehér cicát, úgyhogy már csak kettőt kellene elpasszolnom...

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok,

Nita,
Sok doki mondja, hogy a túlsúly gátolhatja a teherbeesést, szóval lehet benne valami. De ahogy elnéztelek rajtad szerintem nincs annyi, hogy e miatt ne jöjjön a baba. :oops: :oops:
Erika,
???????????????Én is kiváncsi lennék a clear blue tesztedre. :lol: :lol: Azok alapján amit feltettél tuti babás vagy. Nagyon szépek. :lol: :lol:

Nálunk a kicsik betegek. Lázuk nincs, de nagyon taknyosak. Barbi szépen fújja az orrát, jön is rendesen, de Izát lehet el kell vinnem dokihoz, mert nem igen jön a takony az orrából, pedig hallom ahogy tortyog és köhög is. Éjszaka felváltva köhögtek Barbival. :oops: :oops: Szóval nem volt sok alvás. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok lányok!

Esélyem nem volt hétvégén internetezni, így nem tudtam jönni.

Nos hát mensi nem kopogott még csak mutatóba sem, de nem volt meglepő azért megnyugodtam.


A clear blue tesztem olyan pozitív lett, hogy egyformák a csíkok a + jelben. Majd szólók apának, hogy tegye fel.

Egyébként nagy a boldogság, apa örül neki nagyon.
Hát a család előtt nehéz volt titkolni, mert van, hogy semmit nem tudok enni, van hogy éhes vagyok, szóval tök változékony.
Vettek colát amit imádok, hát rá sem tudok nézni, na ráfogtam, hogy diétázom.
Édességet abszolút nem kívánom, én aki imádja a cukros dolgokat, hát azért így nehéz volt, de nem tudták meg.

Hát én is szerettem volna még fogyni, mert most ráálltam a mérlegre és 66 kg vagyok és 160 centi, szóval ez sok. Azért 10 kg jó lett volna ha lemegy, majd megpróbálok nem sokat hízni és a 7 hetes ultrahang után valami mozogni, mondjuk szobabiciklizni.

nita:nem értek hozzá, de szerintem sem olyan a súlyod, hogy ez akadályozná a teherbeesést, azért ahhoz jóval több kellene nem?
Igaz, ha te jobban érzed magad, akkor lelkileg is jobban vagy, így lehet érzelmileg hamarabb összejönne hát nem tudom.
Egyébként hány kg vagy? Már ha nem kellemetlen a kérdés.

Vettem gravidát és folsavat így ezeket minden nap szedem. Hát a terhesség előtt nem tudtam szedni, de most becsületesen kapkodom a bogyókat.

Na megyek, mert ma nem dolgozom és vár a lakás, főzés.
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok!

Erika, szupi!!! Amúgy én is imádom a csokit, édeset, de a terhesség alatt szinte egy falat sem ment le a torkomon, így a legtöbben fiúra tippeltek, hehe
Ami érdekes, hogy így a leányzó sincs amúgy oda az édes dolgokért, de még a lekváros tésztát is nyögve nyelősen eszi meg. Ellenben a furi ízeket, no meg a sós, savanykásat azt szereti :D

Judy, jobbulást a lányoknak. Hát ez az idő még várhatott volna egy kicsit, nem csoda hogy sokan megfáztak. Én is féltem hogy így a nyaralás előtt megfázunk, de kopp-kopp még minden okés.
Azt se tudom éppen milyen ruhákat pakoljak :?:

Kép

Kép
Notes:

Kép
beu5
Budapest XVII. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!!!!!

Panda az Ámk-ban van zumba.minden hétfőn,szerdán és pénteken.alkalmanként 800ft!!!!!!
én mennék csak nincs kivel.no meg a párom itthon van csak akkor tudok menni.....este 7-től van 8-ig aszem.....

"hasonló" súllyban és magasságbanvagyunk...én 165 cm vagyok és :(((((((( 75 kiló_(((((((((((((((((((((((

Judy aranyos vagy köszönöm:))))
a gyerekeknek jobbulást!!!!!!!!!!!:)))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Csatolom a tesztről a képet.

Kép
erika82
Erdőkertes
 
 


Erika nagyon szép a teszted:)))))))))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


köszönöm nita:)

Egyébként írtad, hogy 165 cm vagy és 75 kiló, ez nem olyan mértékű túlsúly, hogy akadályozná a teherbeesést, legalábbis szerintem. Kb tényleg hasonló alkatúak lehetünk, hisz én 5 centivel kisebb vagyok és erre még az is rájön, hogy általában mindig többnek látszom, mint ahány kiló vagyok, gondolom a csontozatom olyan kis vékonyka, húgom csak 5 centivel magasabb, de ő mindig egy jó 10-el több volt, tehát én voltam 55, ő 65 és vékonynak látszott, tehát függ az alkattól is. Ha nagyon zavar a túlsúly fogj bele valami diétába, bár tudom, hogy az nem mindig egészséges, de én ha le akartam fogyni akkor muszáj volt megvonni a szénhidrátot, és ez segített. A torna önmagában nálam nem jött be. Ha most várt volna pár hónapot a babó akkor még egy 10 kg volt a cél a fogyiba.

Szóval fel a fejjel, ez a súly nem tragédia, sőt... Ha 90 kg körül lennél az már igencsak problémás lenne a terhességre.
Bár most én sem érzem jól a bőrömben magam, remélem nem lesz a terhesség alatt semmi gond a súlyom miatt. Jó lenne valamit tornázni, gondoltam a szobabiciklizésre csak úgy lightosan, és veszek valami dvdt kismama tornásat és akkor azokat el fogom kezdeni, hogy jobb legyen a közérzetem. Most akartam elkezdeni zumbázni, nálunk a müvházba csütörtökönként indul egy tanfolyam, hát azt hiszem ezt kihagyom. Majd később valami kismama tornát nézek. Rebivel úgy sem jártam ilyen helyekre, mert tanultam és házat felújítottunk, így a mozgás meg volt.

Remélem judy jobban vagytok, ez az idő valóban hajlamosít a betegségekre, Rebekára is ráparancsoltam, hogy otthon papucs, ha elmegyünk kardigán, mert hüsi van.

Panda:teljesen jó a súlyod, szerintem is ha akarsz inkább erősíts, de hát a 60 kg. az nem sok a 164 centidhez.
erika82
Erdőkertes
 
 


Erika!
Jó lett a Clear Blue is :wink: .
Valóban nem sok a 60 kg, de én olyan "zsíros" fajta vagyok, nem izmos, szóval elég nagy a fenekem és vastagok a combjaim :oops: . Nekem is csak az segít, ha diétázom is, a torna magában kevés. Tudom, hogy ha megint terhes leszek, nem fogok 62 kilóval gyereket szülni, de azért jó lenne 70 alatt maradni...

Mita!
A zumba engem érdekelne, de az a 800 Ft soknak tűnik :oops: . Mondjuk, nem ismerem az árakat, lehet, hogy annyira nem is sok???

Voltam a nőgyógyásznál, elvileg minden rendben. Rákszűrést is csináltattam, 1 hónap múlva lesz eredmény. Mondtam a dokinak, hogy milyen hülyeségeket gondolok (nem leszek többet terhes, vagy a "kötelező" 3 ciklus alatt becsúszik a baba...), de csak röhögött, mondta, hogy ne parázzak, minden oké lesz. Sőt, azt is mondta, hogy a vákuum, a császár és a laparoszkópia ellenére is szülhetek hüvelyi úton. Hát, nagyon jó lenne :!:

panda
Halásztelek
 
 


Erika mindenki ezt mondja hogy tegyem le a ch-t ok a kenyeret még oké.helyette ennék kiflit vagy zsömit.....de teljesen ezeket is letenni nem tudom!!!
meg mondták hogy ne egyek krumplit se......azt is imádom......rizst egyáltalán nem eszem......
valami más segítség ????????:))))

zumba dvd-m van itthon.............csak olyan rossz egyedül csinálni........

Panda nem sok ez a 800ft...Csepelen meg máshol 1000 ft felett van per alkalom......

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Vagyok csak zugolvasom!
Pirinek kellene jönnie, de cseszik jönni 2 napja csúszik! Na babot most sem várunk hátha apa katonái át slisszantak a gumin keresztül akkor igen! Szal én a szurkolást arra kérem, hogy mi hamarabb jöjjön meg, hogy kezdhessem a kezelést!

Nos túlsuly!: én azt gondolom, hogy én vagyok itt a dagi közülünk! Én 167cm vagyok és 88 kg! Nem megy a diéta! Pedig szülés elött 75 voltam, szülni 93kg val mentem és most itt tartok! :cry: Pedig nagyon igaz, hogy csak oda kéne egy apronyit figyelnem magamra és szépen vissza menne! A jó múltkorában elkezdtem a diétát olyan szépen ment le, de valahogy elcsesztem és nem figyeltem és vissza minden! Szal most csöbörben vagyok!

Era! Gyönyörű a teszted! Én kaptam terhesség alatt igaz írt dvd-t, de kismama torna, ha gondolod nagyon szívesen oda a dom neked! Ha kéred küld el privibe a címed és feladom postán neked! Én bele se néztem, mert tilos volt a torna! Én a biciklizést tuti nem vállalnám be! És a tornával is várj a 12. hétig! Ezt dokitól tudom!

Panda! 800 Ft az nem sok! Hidd el bár attol függ kinek mit bír a pénztárcája! De ha Nitának van zumba dvd-je akkor járjatok össze hisz nem laktok egymástól messze és akkor fízetni sem kell érte! Én is mennék veletek, de messze vagytok!!

Nita! mikor terhesség elött lefogytam CH diétát csináltam! Nem olyan drasztikus mint ahogy hangzik! Én is annak akarok neki állni csak azzal az a baj, hogy tartani kell a kötelező 3 óránkénti evést! Abban ehetsz krumplit is csak ki kell mérni nyers állapotában, hogy mennyi benne a ch tartalom! napi 185g ch-t ettem! 2 hónap alatt ment le 10kg! De akkor volt mi hajtott most nem érzem ezt a löketet lehet ezért nem megy! Pedig tényleg nagyon szeretnék lefogyni! De olyan jó lenne rá gondolni és már le is fogytam!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Judy! Remélem a lánykáid már jobban vannak és nem kapták el a többiek sem és persze te sem! Jobbulást nekik! És sok gyógy puszi nekik!

Beu! Nagyon jó pihenést kívánok nektek! Remélem azért jól érzitek magatok mert ilyen fergetegesen tré az idő!!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


nóci:köszönöm a kedvességedet, ha neked nem probléma akkor szívesen fogadom a dvd-t. Olvastam már valahol, hogy csak a 12 héttől szabad elkezdeni, nos én akkor tervezek menni méhlepény vizsgálatra (persze csak ha van értelme apa miatt) tehát utána mindenképpen várnom kellene pár hetet, hogy regenerálódjak és azután tudom csak elkezdeni. A biciklit átgondoltam és ebben az évben január-februárban sokat szobabicikliztem és ahogy visszagondolok alig bírtam leszállni róla úgy fájt a medencém fél óra tekerés után, szóval én sem vállalom be, annyit nekem nem ér.

nita:tanácsként én csak rossz tanácsot tudok adni, legalábbis mindenhol azt hallani, hogy nem szabad ilyen csodadiétákat csinálni, de őszinte leszek nekem máshogy soha nem sikerült.
Ami nagyon bevált nekem az a 90 napos diéta ezt 1,5 hónapig csináltam és leadtam 11 kilogrammot és nem víz ment le, mert a teljes ruhatáramat cserélni kellett, sokkal vékonyabb lettem. Amikor lement elkezdtem mozogni, hogy megtartsam a súlyom és feszesebb legyek. Na hát aztán 1 év után sikerült mindezt abbahagynom és vissza is jött. Tehát ha egyszer lefogy az ember akkor nem szabad visszaállni a régi életmódra, mert az egész nem ért semmit. Most év elején kipróbáltam a 13 napos fehérjediétát (ha jól emlékszem ez a neve) nahát ezzel csak úgy olvadtak a kilók, de nagyon nehéz volt így vagyok most 66 kg. 73-ról indultam ha jól emlékszem.
Szóval nálam mindenféleképpen a drasztikus megvonás a megoldás. Egyébként a 90 naposat jobban szerettem, mert ott azért lehet enni fehérjén kívül mást is. Ha van kitartásod próbáld ki.
Nálam csak így működött a dolog. Hát terhesség után ill. szoptatás után biztos, hogy megint ezekhez a módszerekhez és a szobabiciklihez nyúlok, mert szeretném elérni azt az 56-58 kg.-ot.

nita, nóci fogjatok össze és együtt könnyebb lenne, legalább így interneten keresztül bátorítsátok egymást, szerintem sokat jelentene. Akár itt a fórumon keresztül is, így legalább mi is tudnánk szurkolni. Tudom mit éreztek, nagyon rossz amikor az ember elbukik és feladja ill. beletörődik és már lassan magának is bebeszéli, hogy jó így. Persze ezt nem általánosítom csak hát én így voltam ezzel.
Szóval fel a fejjel lányok és szorítok mindkettőtöknek, hogy csini anyukák legyetek. Inkább most, mert hát én is most terhesség alatt már nem tudok mit tenni a súlyfelesleggel. Tudom nem hangzik soknak a 66 kg., de rajtam soknak látszik.

Beu azért remélem jobb időtök is lesz ennél a békanyálnál.

nócia akkor neked pirit kívánunk:)

Panda:na ez azért jó hír és biztos a rákszűréssel is minden rendben lesz. Jó sokára jön meg az eredmény.

Judy:lánykák hogy vannak?
erika82
Erdőkertes
 
 


Sziasztok csajok!

Bocsi, hogy így eltűntem, de nálam ez előfordul, hogy átmegyek olvasóba, és mire írni tudnék ValakiVilike beleszól! :)

Erika-gratula, gratula!!! Na ki lesz a következő?? Fogjuk meg a vezércérnát!! :D :D

A súlyommal én is mindig hadilábon állok. Tavaly sikerült 78 kilóról lemásznom 68-ra, de utána sikerült szépen visszakúsznia 79-re, és mindehhez én is vagyok 165 cm, és így most mikor visszajöttünk Magyarországról, megmondtam életem párjának, aki szintén egy elég szép szál legény /178 cm, és 171 kiló/, hogy itt a vége, update, és torna!! Így június 5-én elkezdtünk életmódot váltani, és az updatenek köszönhetően ő 10 kilótól, én eddig 5től szabadultam meg. Ő nagyon ritkán hajlandó szobabicózni, én viszont reggel-este csinálok 5x10 háton fekve 10-szer fel a lábat, hasizmozást, 5x25 mindkét oldalra lábemelést, majd pillangót, és napközben van az xbox kinectünkhöz zumba, ami játék formájában zumbáztat! IMÁDOM!!! Na azt szoktuk még a Törpivel csinálni! Szóval kilóban ugyan nem sokat sikerült még fogyjak, de a combomon, és a hasamon egy kicsit látom, hogy alakul át a háj! :D :D Mondjuk nekem világ életemben problémám volt a székeléssel, én jó esetben 5-6 naponta járok, így hiába a rostgazdag táplálkozás, hiába eszem mellé a mustármagot, meg miegymást, azért szenvedek a fogyikúrával! Nem fogunk össze, hogy összeállítsunk egy-egy hétre való receptet?? Én állítólag jól főzök, és Apa szerint még így sem éhezik! :oops: :oops: 8) :lol: Na kitart velem?

Egyébként nálunk minden rendben, most nagyon szorítsatok hogy kitartson a jó idő hétvégéig, hogy eljussunk végre az állatkertbe!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára nozavi 2011.07.27 10:01-kor.

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Sziasztok!!!!!!

Nóci köszi amiket leírtál.......
most kérdezek kurva ciki de hogy mérjem le a ch-ot a krumpliba ?/nyersen/:)))))))))??????

Erika miből áll a fehérje diéta???kipróbálok már mindent csak fogyjak le........10 kilónak istenem de örülnék:)))))))))

Noziavi összefoghatunk....de én nagyon kis finnyás vagyok.ezért nem tudom pl a 90 naposat csinálni mert gyümit azt szinte nem is eszek....talán az alma meg a banán.nagy ritkán eper amit megeszek.és itt kifujt a dolog.....:(

még azt akartam kérdezni hogy én imádom a tejet.....este mindíg iszok egy jó nagy bögrével..cukor minden nélkül de van hogy kakaót iszom........na ezt tudom nem kéne....a nyuszi kakaót iszom.....jó sokat teszek belőle:(((((((:))))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitacska amúgy mivel mi azonos súlycsoportban utazunk épp rád gondoltam az összefogásban! Hidd el ha valaki 3 évvel ezelőtt amikor még nem voltunk együtt Sanyival, azt mondja nekem, hogy hé, te megfogod ennyi a brokkolit, meg a gombát, sőt még a halat is, körberöhögöm! :D és most itt vagyok 3 évvel később, és bizony, bizony, hogy megeszem, mert isteni finom!!Csak a szám íze szerint kell elkészíteni! :D :D Szerintem a mai menü ellen te sem tiltakoznál, ugyanis csirkemellből pörkölt, természetesen olivaolajon futtatott hagymával, meg zöldsaláta, hát igen a köret az a zöldsaláta, mellőzésre kerültek a pirított tarhonya, krumpli és társai. :D Ha tudom, hogy Sanyi haza tud jönni délben enni, akkor szokott lenni köretnek ilyen szénhidrátos, mert ugye az update 3-as, az délig ehető, na akkor yorsan megesszük legkésőbb fél 1ig! :D :D Szóval ilyen kis csalafintaságokat szoktam csinálni, de muszáj, hogy Sanyi is kitartson, sőt még jégkrémet is szoktunk enni málnával, vagy sárgadinnyével, de megehető banánkarikával, vagy almával is! :) Csak abból is a 5.5 %os zsírtartalmút. Van egy sütireceptem is, ami talán első hallásra fúj én ezt meg nem eszem kategória, pedig ha megkostólnád azt mondanád, gyermelyi! :D
A neve zabkorpás süti! Ha kell megadom a receptet! :D Holnap mit főzzünk? JA és tudom ajánlani a sütőzacskós kajákat amikhez egy edka olajat, vagy zsírt sem kell használni! Elég sűrűn csinálok olyat, hogy egy ilyen zacsiba beledobom a húsokat, meg a zöldségeket, mindent bele alapon, (répa, brokkoli, gomba, karfiol, stb. stb. megsózom, borsozom, 1 órára sütöbe teszem, majd kivéve, körbeágom a zacsit, hogy rendesen levegőzzön, és még egy jó 25 percre visszateszem hogy piruljon% Isteni, ropogós, és tápanyag gazdag! :D

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


nita:szerintem a ch úgy tudod lemérni, hogy meg van adva, hogy 10 dkg krumpliban mennyi ch van, ezt az interneten (megbízhatóbb helyről) megtalálod, majd leméred a krumplit és felírod. Bár én ezt a módszert soha nem csináltam, de sokan dicsérik.
A fehérje diétát fejből nem tudom neked leírni, de ha beírod gogleba, hogy 13 napos fehérje diéta akkor megtalálod. Ha jól tudom több változata van. A kávét elhagytam reggelire, mert utálom a kávét én coláztam helyette. Tudom egészségtelen..., de nem dohányzom, nem kávézom, nem iszom, nem csinálok semmit, legalább ezt meghagytam magamnak. Gondoltam ezt addig amíg nem lettem terhes, mert rá sem tudok nézni a colára, egyébként sem innám, így meg nem nagy megterhelés a cola ívás elkerülése.

nozavi:akkor te nagyon ügyi vagy, hiszen kitartás az megvan, az update étrendet jónak tartom és a sok mozgás mellette biztos segít.

Kinek a pap, kinek a papné.

A 90 naposban egyébként a gyümit én sem igazán bírtam, inkább csak banánt, narancsot, körtét ettem, de kis mennyiségekben.

Hát lányok azért el kell mondjam, hogy iszonyat rossz ez a várakozás, hogy nem tudom mi van odabent. Igaz semmi bajom, mostanra már elmúltak a görcsölgetések is és a hányinger, gondolom a mensi környéke miatt volt ez erősebb na de emiatt nem ijedek meg, mert ez mind a mensi időpontjával csökkent. Szerintem a szerveztem felkészült a mensire, csak hoppá becsúszott ott valaki aki már ezt nem akarta és ahogy elmúlt az időpont ez is alábbhagyott (Sűrűn volt hányingerem mensi előtt régebben is ezért is hittem néha, hogy terhes vagyok, mert olyan tüneteim voltak).
Most inkább csak egy kis étvágytalanság és fejfájás maradt ill. néha húzódik a hasam h át a cicik nem igazán változtak, bár kicsit pirosabb lett e mellbimbóm és igen szépen merednek az ég felé, néha izomlázszerű fájdalom van benne, de elmaradt az a húh de majd kidurran szindróma és ha jól emlékszem Rebinél sem éreztem ilyet, a hasamon nem tudok feküdni, mert nyom (na most hogy le írom így már azért vannak tünetek) de még van 2 hetem az orvosig és elég nehéz ezt kivárni, bár sok mindent nem tehetek, de lehet jobban lennék, ha minden bajom lenne (hányás, hányinger meg ilyesmik). Jó tudom ez nem megy ilyen gyorsan, Rebekával 6 hetes elmúltam amikor orvoshoz mentem és utána 2-3 hétre jöttek csak a tünetek, szóval nem vagyok én türelmetlen (na jó egy picit :roll: ).
Na mindegy nem nyavalygok, csak egy picit aggódom. Egyébként a szárazság még tart, nagyon pici krémes, fehér folyásom van, de épp hogy. Hőt nem mérek, mert láttam már érdekes görbét babásan és biztos tuti rágnám a körmöm, ha valami nem olyan lenne (ez a struccpolitika tudom).

Áh egy kicsit már kezdek belezavarodni :cry:

Szóval augusztus 11 az én időpontom és már alig várom :lol:
erika82
Erdőkertes
 
 


Erika, nyugi biztos nagyon jól érzi a Valaki odabent magát! :D :D Ne stresszelj!!!!! :D

90 napost csináltam 68 napig, tavaly, de a 68 nap alatt sikerült leadnom 3-4 kilót, aztán meg megbolondultam és a dinnyediétától kezdve a fehérjéig mindent kipróbáltam, és úgy sikerült még leadnom 6 kilót, ami ugye visszajött. Anyukám is esküszik a 90 naposra! :D

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


Sziasztok!

Era! Akkor küld a címed és elküldöm a dvd-t!

Nita! Egyáltalán nem ciki! Mikor mi probálkoztunk apával, hogy legyen mancink akkor csináltak nálam egy terheléses cukor vizsgálatot ami kimutatta, hogy magas a cukrom ezért a tüszöknek nincs idejük megrepedni, mert a cukor meg öli őket! Így kaptam egy zsáknyi jó tanácsot egy receptet, hogy szedjem a merkformint egy utasítást, hogy tartsam be a diéttát amit elő fog írni a diabetologus ahova elküldött az István kórházba és hozzá a lényeget, hogy 2 hónapon belül legyek babás! és így is lett!
Nos elmentem a profhoz az Istvánban aki egy tüneményes apócska volt és elmesélte nekem, hogy ez az egész fejben döl el! Amihez Ő ad nekem segítségül egy kis könyvecskét amiben le van írva minden egye élelmiszer a vaj a sajtok a húsok a felvágottak a tészták krumplik csipszek üdítök ch tartalma zsir és fehérje tartalma! Mindent amit ehettem egy napra az 185g ch volt az lebontva 5x étkezésre az úgy néz ki hogy
reggeli: 35g ch,
tízórai:20g ch,
ebéd:60g ch,
uzsi:20g ch és
vacsi:35.
És én mikor ezt flottul betartottam nem voltam éhes csak az első két napban! És volt mikor mivel imádtam a kólát akkor az uzsit kiváltottam egy pohár kólával! Ja és a gyümiknek is van ch tartalmuk!

Na ma meg jött végre piri anyó!

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


nóci:na akkor ez most neked jót jelent, ha piri anyó meg is jött.

Képzeljétek most hívtam volna az orvost, hogy bejelentkezzek, de csak a héten lesz, jövőhéttől szabin lesz, leghamarabb augusztus végén tud fogadni. A héten pedig még korai, ezt ő is mondta és én is tudom.
Hát addig bizti nem bírom ki vizsgálat nélkül. Most mi a jó istent csináljak. Kellene egy orvos akihez két hét múlva el tudok menni, legalább UH-ra és legalább méhnyakrák szűrésre, hisz annak az eredménye elég soká jön meg.
Nem tudom mi tévő legyek, keressek valaki magánorvost akihez beesek legalább erre az egy vizsgálatra? SZTK ismerős orvosom nincs, helyileg Kerepestarcsához tartozunk ha jól tudom, de oda nem tudok eljutni Bp. a jó, hiszen itt dolgozom.
Áh nem érdekel, kicsit kezdek nyűgös lenni, szerintem most jönnek a mensi szerű érzések, ami a nagylánnyal is volt, azért is húztam a tesztet mondván mindjárt megjön. Mintha meg akarna jönni, délelőtt még írtam semmi tünet, azóta 5X pisiltem és érzem, hogy elnehezül a hasam emellett eléggé hisztis is vagyok.

Na jó nem nyavalygok, lépek mert még a végén ki leszek tiltva a sok hülyeség miatt :lol:
erika82
Erdőkertes
 
 


nócika, nagyon hosszú az a füzetecske amit attól a ProfApótól kaptál? mert engem nagyon érdekelne!! :oops: :oops: :oops: Valahogy nem tudnád eljuttatni legalább a fontosabb élelmiszereket?? :roll: :roll:

erika- ess be egy magánba szerintem, de csak UH-ra, mert szerintem a rákszűrést méregáron csinálják. Mikor volt rákszűrésed? Mert ha egy éven belül akkor nyugodtan megtudod vele várni az augusztust! Megértelek, hidd el!! Bár én annyira pluszos helyzetben vagyok, hogy két hetente nálunk ebédel a nőgyógyászom! :lol: :lol: :lol: Bármikor kérdezhetek bármit!!

Nóri

Kép

Kép
nozavi
 
 


nozavi:hát igen azt fogom tenni. Fel is hívtam az V. kerületben Sobel Gábort és augusztus 10-re kértem időpontot. Hát rákszűrésem, öööö hát írtam már róla itt is kb. 2-3 éve volt, tudom, tudom most emiatt is aggódhatom, úgyhogy mindenféleképpen megcsináltatom a rákszűrést is és bízom a jó istenben. Megkérdeztem mennyibe kerül a vizsgálat és 8000 Ft az alap erre 3000.- forint a rákszűrés és 2000 forint az UH. Szerintem nem is olyan vészes, bár még nem jártam magánorvosnál. Ha szimpi lesz az orvos akkor viszont őt választom, egyébként a SOTE II szülész.

Majd látjuk, azért így már egy kicsit nyugodtabb vagyok, hogy tudom lesz akivel megnézzem a kis manót.

Ja egyébként a kínai naptár szerint tuti kisfiam lesz, na azért nem hiszek benne csak érdekesség. A lányomat jónak jósolta, de nyilván 50-50 % az esély hogy bejön.
erika82
Erdőkertes
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?