Új privát üzeneted érkezett!

SziasztokKép

Mire végigrágom magam a termésen, az írástól már elmegy az ihletemKép De azért röviden:

Először is minden Katalinnak utólagosan is nagyon boldog névnapot!Kép

BendegúzKép
Hatalmas gratula a csöppséghezKép Jó egészséget, és sok tejcsit!Kép

BringaKép
Berni baba csodaszép, gratula hozzáKép

TtikaKép
Boldog szülinapot!Kép

EdwigKép
Húúú, ez nagyon izgalmasan hangzik. Igen, amikor a doki mondja, igazából akkor tudatosul az emberben, hogy télleg, mindjárt itt a baba. Emlékszem, én kb. a 37. héten jártam, mikor a doki megvizsgált, és közölte, hogy kb. 2-3 nap(!). Azt hittem, lefordulok a vizsgálóasztalról, annyira megijedtem. Ezután még 3 hétig bent csücsölt GergőKép

RékacsKép
Jól hangzik ez a barátokkal közös program. Nekünk sajna nincsenek gyerekes barátaink, illetve akik vannak, messze laknak, így nekünk az ilyen összejövetelek kimaradnak. Biztos mi vagyunk ilyen koránérő típusok, hogy 29 évesen már két gyerkőccel fogunk rendelkezniKép Ja, és ruhácska nagyon cukiKép

OrbisKép
A székrekedés ellen tényleg jó, ha 1-2 nap kimarad a vastabletta (tapasztalatKép)

MártiKép
Aranyér miatt együttérzésem! Nekem szülés után jött ki, de szerencsére elmúlt. A hugom egyik ismerőse kevert vmi kenőcsöt (szerintem cickafarkból, de erre nem mernék mérget venni), és az jó volt rá.

Hajnaltájban mostanában én is felébredek, és órákig küzdök a visszaalvássalKép Én ráadásul napközben sem nagyon tudom pótolni Gergő miatt.

BagzerKép
Átküldenéd nekem is a kendős lány elérhetőségét? (Mail-cím a profilomban) Előre is köszi. Egyébként nem ez a lány hirdet a babaszobán is?

Védőnő: Bár lehet, hogy már világos, de azért leírom én is, hogy a négy pecsét nem a védőnőre vonatkozik, hanem védőnő és/vagy orvos. Úgyhogy ha valaki amúgy nem igazán látogatná meg, ezért nem muszáj! Én eddig 2x voltam nála, és szülés előtt már csak 1x fogok elmenni, azt is csak azért, hogy megnézzük, mennyi a súlygyarapodás (utoljára kb. 20 hetesen nézte).

Eszter2004Kép
Én most jövő héten csütörtökön megyek a diabetológushoz. Te nem jössz?

Képeket még mindig nem néztem meg, de igyekszem.

Pusssz
Tüni
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!

Védőnő kérdéskör: Szerintem a gondatlan anyukákra találták ki az intézményt. Nekem is folyton az az érzésem, hogy csak adminisztrál. A tényleges terhesgondozást nálam a szülész-nőgyógyász végzi. Gondolkozom rajta, hogy írásban lemondjak erről a védőnői alapszolgáltatásról, nem tartok rá feltétlenül igényt, hogy bejelentés nélkül, a legrosszabbkor csengesssen be hozzánk ellenőrizni.
Ha bármi van, úgyis a gyermekorvoshoz fordulunk. Meg hát én a 2. gyermeket várom. Maximum telefonon bediktálom, hogy mikor milyen oltást kapott a baba.
Az anyaságihoz szerintem az orvos ad külön igazolást a megfelelő számú megjelenésről.

Üdv. Mindenkinek.
Mackósajt
mackósajt
 
 


sziasztok!!
most lett időm ideülni.... marcim kb 8ra ért haza a vetztésből és még alszik! ilyenkor én sem tudok nagzon felkelni, ígz ma is sikerült asszem fél 3ig aludnom.... mondjuk este is kb akkor bírtam elaludni!
azóta csak háziasszonkodom, mosok, mosogatok, és akarok egy krumpli levest főyzni, remlélem jó lesz, még nem csináltam. de egyszerűnek tűnik...

Orbis, hogy sikerült a tök??? én sem csináltam még de szeretem!!

Kérdések:
-az apasági papírt hol kell beszerezni, mikor kell azt meg ilyenek??? önkormányzat??

-meg kendős leírása/rajzos van valakinek?? be lehetne scannelni? mer nekem nincs...

köszi
bagzer
ma31kereken

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 

 
 

Bsgzer,
http://www.nandu.hu/Magyar/Hasznos/Babakendo/babakendo.htm
ezt találtam. Ide le van írva, hogyan kell kötögetni, remélem, segít.
És annyira jó, hogy ilyen sok megrendelésed van!

Közös, baráti ádventelés nincs sajna nálunk sem, de irtóra tetszik a dologKép Meg ketten (illetve hárman mi is ünnepelgetünk,gyújtunk gyertyát, meg ilyenek.

Na mindent elfelejtettem, amire reagálni akrtam, nagyon jó...

Ja, az eszembe jutott, hogy van egy vastabletta (Iron plusz) a neve, elvileg az Aranykéz u. 6-ban lehet kapni, 90 db-os, ami nem csinál székrekedést, én olyat szedek.Drágább, mint a másik, de nagyon jól beépül, és tényleg nem lesz székrekedése az embernek. Ami meg lágyít, a kórházban ajánlották, a KYR kombuchás kefír. Ez tényleg nagyon jó, még meg is hajt. Meg a menta tea.

Most már semmi nem jut eszembe, és nincs kedvem visszaolvasni. Lényeg, hogy szeretek mindenkitKép Ugye örültök?
Most az adventi naptárunk fogom befejezni. Katinka, jó koszorúkészítést! És nagyon szuper a kis szoba, az ágy is tetszik. Ti csináltátok?

Ja, Rékacs, a mi barátainknál is első babák már majdnem mindenhol vannak, pedig eggyel "alább" korosztály vagyunk, főleg énKép, és ugyanúgy diplomások... Persze lényeg az, hogy jófejek.

Puszi, aztán senki ne felejtse el a keddi talit!

Noémi
33+0 Olyan hihetetlen, hogy eljutottunk eddig, nem gondoltamKép És ha nincs lenn a hasam, az azt jelenti, hogy még legalább a 36 betöltöttig kibírju, juhéj!!! Bár szerintem tovább is, aztán túlhordom...Kép
vghnoémi
 
 


Kiderült, hogy Péternek fogok segíteni valami dolgozatban. Rékacs, te mit rajzoltál neki, csak nem ő is építész?

N
vghnoémi
 
 


Noémi, köszi!!! le is mentettem!
bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


BagzerKép

Apaságit az önkormányzatnál kell intézni (ha jól emlékszem, a gyámügyön). Hogy mikor kell, az függ pl. attól is, h. melyik kórházban fogsz szülni. Elvileg nálunk a MÁV-ban 30 napnál nem régebbit kérnek. Egyszerre kell bemennetek apával a polgármesteribe, és asszem csak a személyi igazolványotok kell hozzá. Nem árt figyelmesen elolvasni a kész irományt, mert a múltkor pl. a miénkből véletlenül kitörtölt egy sort az ügyintéző, és ezért nem állították ki az anyakönyvi kivonatot, ami miatt meg csúszott minden pénz isKép

Pussssz
Tüni
tüni
 
 


SziasztokKép
TüniKép
Jó lenne,ha ő is minnél tovább maradna bent, de azt mondja az orvos,hogy állítólag kezd meszesedni a méhlepény... hallottatok már ilyenről? rá is írta a leletemre, hogy diagnózis: veszélyeztetett terhesség
Kicsit be vagyok parázva. Nem lesz semmi baja a babának ugye???
pussz edwig
35+7 (36) Kép
Vendég
 


Drága Orbis!

Szerintem ne parázz a méreteken!
az én babóm lényegesen, 3-4héttel kisebbnek tűnik uh-on...és a lepény nálam is öregszik edwig, ami azt jelenti nem fog végig bent maradni, de a 36.hét után ez már nem gáz!Legalábbis én ezzel bíztatom magam, meg a dokim is azt mondta, hogy legfeljebb kihozzuk és kint növesztjük, mert már mindene megvan, minden oks, csak kint kell növeszteni..
akinek meg nagyobb a babája az legyen büszke, azzal már tuti nem lesz baj!!Kép
esztyx
 
 


EdwigKép

NyugiKép Egyrészt tényleg elérted már azt a kort, amikor már szinte semmi gond nem lehet akkor sem, ha megszületik a babócád. Másrészt ha nagy baj lenne, akkor te már nem itt írogatnálKép Az normális, ha a terhesség végefelé elkezd meszesedni a lepény, az orvos meg majd tudja, hogy meddig lehet hagyni. Egyébként nekem a méhszájam nyílt ki bő 2 ujjnyira, majd egy hét múlva ismét csak 1 ujjnyi voltKép A doki is értetlenkedett egy sort.

Pusssz
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!
Megint megjártam a világot Kép Kis híja, hogy nem tértem vissza... Kép A sógornám párja elég bátran vezet, és most, hazafelé kishíján frontálisan ütköztünk egy előzés során, amit sikerült neki úgy kezdeményezni, hogy egy emelkedőn felfelé, aminek nem lehetett látni, hogy szemből ki jön... És jöttek. Rossz volt nagyon. Nem jó aggódni az ember gyerekéért, akivel ráadásul nem is találkozott még. Olyan rosszul lettem, hogy még. De végülis az a lényeg, hogy nem lett baj, mert mindenki résen volt rajta kívül. Utána nem szólalt meg senki vagy 10 percig, csak én hánytam majdnem. Ez a mai élményem. Ettől függetlenül jó volt a hétvége, pihiztem, meg sétáltunk, meg fényképeztünk, meg találkoztunk emberekkel, akikkel régen, és nem is fogunk ugye egy darabig... Kép És le lett fényképezve, amint kidugja a kismanó valamelyik alkatrészét Kép A kissógoraim nagyon élvezték a digitális kamerát, és összevissza fényképeztek mindent, és véletlen ezt is Kép

Egyébként tényleg elég nagy pangás volt a hétvégén. Ahogy be voltunk indulva pénteken, azt hittem, egy csomót kell megint olvasnom, azt vissza sem kellett mennem archívba... Kép Ráadásul szinte csupa olyan téma, amiről korábban volt szó, szal nem is tudok nagyon reagálni rájuk. Esetleg annyi, hogy Edwig, papíron én is veszélyeztetett vagyok Kép Nem érzem magam annak. A babócád biztos már ki van fejlődve, teljesen, elvégre a 9. hónapot elkezdted. A méhlepény meszesedése nem azt jelenti, hogy öregszik? Ami azt jelenti, hogy elhasználódott, már lassan nem tudja táplálni a babócát, ezért valószínűleg nemsokára megszületik.

Meg még azt, hogy Esztyx, annyira jó hallani, hogy te vigasztalsz valakit! És ilyen meggyőzően! És optimistán. Mikor a munkahelyemre kerültem a megörökölt fiókomban volt egy matrica, amin piros körök voltak. Nem tudtam mire valók, de néha, ha valaki valami nagy dolgot csinált, akkor osztottam neki egyet, mint pirospontot. Ráragasztottam a monitorára vagy a naptárára Kép Na, most neked is adnék egyet Kép

Orbis, én sem aggódnék, emlékszel, hogy a méhlepény miatt paráztatott a doki, azt nem volt gond, ezzel meg még ennyit sem. Szerintem a vigyázzál az azt jelenti, hogy ami jól esik Kép Pl. ha nem esik jól felmenni a hegyre gyalog, akkor ne menj fel... Kép Hapsi miatt meg ne húzd fel magad. Szerintem féltékeny, és irigyli tőled a helyzetedet. Inkább sajnálatraméltóak ilyenkor Kép . És én is ismerem a mostmibajod-ot Kép Bár mostanában nem. Valahogy hiperérzékeny lett rám az utóbbi egy-két hétben. Remélem nem múlik el pár nap alatt Kép

Na, most nem írok többet, inkább később vagy holnap du, elvégre megyünk de. uh-ra vééégre Kép

Kik.
29+3

kikocska
 
 


Sziasztok!

Az éjszakázás teljessen kivette minden erőmet ezért csak most írok. Meg persze jön újra az éjszaka és most ébredek fel igazán.

Rékacs
Köszi a tippet, csinálom!!! De az a legviccesebb, hogy nekem semmi gondom nincs a WC-sel, mégis ennyire előjött. De már éreztem én, hogy nyomogatja a kedves belülről, hát jól sikerült neki.
Kell a ctg után a mennem a dokihoz, mert megakarja nézni a papírt. Meg elvileg csüt.-ön mutatja meg a szülőszobát a szülésznő. Ja, a szülésznőm csinálja a ctg.Kép
Jól van akkor én januárt íratok be a Sztefkával.
Hú, nem semmi méretű babákat szültek a barátnőid? Simán v. császárral szülték az óriásbébiket? Tényleg jól elnézték a kisfiú méreteit, de akkor valami nagyon jól látó uh-os voltKép
Egyébként meg engem is néha bolondnak néz az anyukám, amikor mesélem neki, hogy éppen köhög, csuklik stb. csinál babcika. Mert hogy ő nem érzett ilyeneket velem.
Nagyon csini a Hanga ruci!!!!

Tüni
Na, ez az! Én még meg sem szültem és már ennyire kint van ez a fránya aranyér, mi lesz majd szülés után!!! Bele sem merek gondolni.

Bagzerka

Az apasági nyilatkozatot mi pont csüt.-ön csináltattuk meg. Ahová be vagy jelentve kerületbe kell elmenni az önkormányzatra az anyakönyvi osztályra. Ott kérik a te és az apa személyiét és a kismama könyvedet. Megkérdezték tőlem hogy hajadon vagyok-e. (A barátnőméknél bonyolították egy kicsit, mert nekik a népességfejlesztési osztályról kellett kikérni egy igazolást, hogy hajadon XVIII.) Kitöltögetett a nőci 2 pld.-ban papírt, amint a kórház neve, a nődokid neve, az anya-apa adatai, és a születendő baba választott vezeték neve szerepel. Aláírjátok és az egyik a tiétek, amit a kórházban le kell majd adni,ami alapján majd kiállítják a babci anyakönyvi kivonatát.
Remélem segítettem. Egyébként mindenkitől azt hallottam, hogy milyen bonyolult ez az egész apasági dolog, mit mondjak, 3 perc volt talánKép

Na, pusza mindenkinek
Márti (34+3)
hajdum
 
 


Sziasztok!

Na, megjöttünk az adventezésről. Nagyon jó volt, majd holnap felrakom nektek az egyik képet,tök jó lett. Az mondanom sem kell,hogy nem sikerült sem koszorút, sem ajtódíszt csinálni,de jól éreztük magunkat!KépÍgy most beüzemeltem egy tavalyi mécset és öntöttem bele adventszagosító illóolajataKép Így megvan a hangulat, mintha sütöttem volna egy tál mézestKép

Noémi! A pasim gyűjtő! Nem építész, de most épp az építőmérnökire jár és hála a jó égnek ott is egy csomót kell rajzolni. Hát imádom, mit ne mondjak! de az az egyesség, hogy ez azu utolsó suli, reméle,(az örökké él),hogy ezt be is tartja.

Kikocs! örülök, hogy egyne és itthon vagytok! Szar lett volna a hiradóból értesüni rólad. ah teheted ne ülj a sogor-sogorodhoz be még egyszer!!!!Amúgy imádom az ilyen típusú soföröket. ÉS Gergő mit szólt?

Eszti! tényleg jót tett neked ez a finishangulat, véger Te vigasztalsz!!!Kép

Na, megyek aludni! remélem végitudom aludni az éjszakát. Holnap meg megyek fogorvoshoz!!
Ja, le lett festve a szekrény, már csak össze kéne szerelniKépEgyszer kész lesz!!!!

Ja, Márti! Mindjét barátnőm simán szült. Az óriásabb EDÁval, mert az a barátnőm, nagy EDA-fun. A másik meg tök simán.Az elő a Szabolcsba és második babab, a másik meg a MÁVban.
Azért kérdeztem,hogy mész-e a dokidhozt ctg után, hogy azt megtudjam, hogy adsz-e neki píízt. Mert tök bizonytalan vagyok, hoyg olyankor, mikor csak a leletet viszem fel, akkor is kell-e fizetni. És ha ogen akkor mennyit? Amúgy Te maszek rendelésre jársz? Mert én nem. És kisborítéskosraKép

Rékacs 34+4

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


köszönöm az apasági-ügyben a segítséget! majd elkezdjük intézni, de mondjuk még elég hiányosak az adataink....
köszi
bagz, rohanok, mert épp dolgozunk plakátokon

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Köszi mégegyszer a megnyugtatást mindenkinek!! Mondom, nekem a 3 kiló teljesen oké. Én sem voltam sokkal több.
És képzeljétek, ma beszélgettem a házból egy doktornővel, aki most szülte a második babáját, és kérdezte mennyit híztam. Mondtam, hogy kb 9-et, de már nem nagyon kéne, azt mondta a doki 8 szuper, 10 jó, 12 MAXIMUM. És ő erre azt mondta, az én magasságomhoz úgy 14 az pont megfelelő. Ilyen nyolcakat azért mondanak, mert az ember úgyis túllépi, akkor már ne a 14-et lépje túl. Hát abba még talán beleférek... Főleg, jövő héttől tornázni is megyek!!

Voltunk ma a Vörösmarty téren, és ittunk forraltbort meg ettünk kürtőskalácsot, meg vettünk karácsonyfadíszeket. Aztán sétáltunk a Váci utcában. Nagyon jó voltKép

Amúgy a tök fini lett! Megettük az összeset!

Viszont mostmár tuti, hogy utolért a hormonhiszti. Max kétnaponta bőgök valamiért szegény Áronnak. Már néha erősen gondolkozom, mit tudjak felmutatni mint okot, hogy ne nézzen totál hülyének Kép De mindig úgy megijed szegény. Hiába mondom utána, hogy háát, ez csak olyan terheskori túlérzékenység. Előtte talánha összesen kétszer látott sírni. Nincs hozzászokva. Hát lassan majd lesz Kép

Kezdem érezni én is az aranyér előjeleit KépMegpróbálkozom már most az intimtornával, hátha ottmarad...

Kikocska! Üdv újra köztünk!! Elég rosszul hangzik az autós sztorid. Én amúgy is féltem az ilyen vezetők mellett. Az emberek nem érzik, hogy egy csomó ember épségét kockáztatják. És ez sokmindennel így van sajna, nem csak az utakon. De ez ilyen mamóka duma, abba is hagyom Kép

Holnap jön egy nagyon jó barátném (aki által Orbis lettem), már nagyon várom. Olyan ritkán találkozunk, pedig volt idő, hogy 10 óránál többet nem bírtunk egymás nélkül.

Na megyek, megpróbálok aludni. Tegnap egész jól sikerült, mondjuk csak 6 órát, de azt legalább egyhuzamban. Rég volt erre példa.
Joccakát
Orbis (30+6)
orbis
 
 


esti műszak bejelentkezve...........
azt az ebédrelévő krumplilevest most sikerült összedobnom, nem mintha nagy meló lett volna, csak most kezdtem neki, most jött az ihlet...

jó éjt annak, aki már alukál!!
bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


SZép jó regelt mindenkinek!!! Mi korán keltünk ma kivételesen, ugye milyen ügyesek vagyunk?Kép

Rékacs, az én uram is már a harmadik sulit csinálja, megőrülök a tanulási vágyától, ráadásul kettőt most párhuzamosanKép Amúgy meg büszke vagyok rá, mert ez jó dolog, hogy nem lustul...

Kikocska, de jó, hogy megvagy, tiszta rosszul lettem, ahogy olvastalak, nagyon tudok félni ilyen szitukban, még olvasni is rossz volt...

Holnap tali!!! De jó! A babuci nekem ma reggel olyan aktív, hogy hihetetlen. Remélem, nem akar még kibújniKép Most már beprogramoztam magam a 37 betöltöttre. De képzeljétek, nekem meg a sógorom kocsival jött szombaton, és napközben itthagyta nekünk, úgyhogy elmentünk a Tescoba-micsoda élmény!!!-, és a Brendonba, én most voltam először, és figyelgettem, nem látlak-e benneteketKép De nem volt ott senki szerintem. Elég drága, de tényleg nagyon jól meg van csinálva. El lehet veszni. Kész az adventi naptárunk, majd lefényképezem, és fölrakom, én is egy újságban láttam hasonlót, és szerintem nagyon jó ötlet!

Orbis, egyébként a méretek tényleg alig kissebbek, holnap elviszem talira ezeket az adatokat, és mindenki kiokosodhatKép Nekünk néha le van maradva, néha nagyobb, most meg pont akkora volt, mint az átlag. Tök mindegy, ugyanúgy meg fog születni.

Edwig meg ne aggódjon, mert tényleg most már semmi baj nem lehet.

Márti, remélem, hogy jobb volt az éjszakád! Próbálj esetleg úszógumira ülni, ha nagyon rossz. Rékacs, én is kipróbáltam a hideg-meleget, jó tényleg.

Most hallgatok egy műsort a Kossuthon a mai fiatalok szexuális játékairól, hát elég elképesztő...

Még írok majd, most befejezem, mert hallgatom a műsort.
Noémi
33+1
vghnoémi
 
 


Na vége, folytatom az írogatást.
Mindenki aranyérrel küzd, nagyon jó. Az egyik legekellemetlenebb dolog a világon, komolyan.

Hulcsi, ha voltál már Szabolcsban, és kérdezted a házassági anyakönyvi kivonatot, megírod, hogy hány napos kell? Remélem, jól vagy egyébkéntKép

Orbis, mi is minden évben megyünk forralt borozni, most még várunk asszem kb. két hetet, addigra Péter leadja a leadandóit, és betöltjük a 35-tKép Téged akkor mindenki Orbisnak hív? S-sel, vagy sz-szel?

Ja, és a talin az itteni nevekkel szólítjuk egymást? Mármint pl. Kikocskát. Mert nekem amúgy is Noémi a nevemKép Azt vettem észre, hogy folyton rólatok gondolkozom, hogy kivel, mi lehet, meg amikről írtok. Olyan vicces. Mondjuk érthető, mert eléggé leszűkült a társadalmi életem, bár így is elég sokan járnak hozzám. De én nagyon pörgős és társaságkedvelő vagyok amúgy, nem is tudom, hogy bírtam ki ezt a hosszú bezártságot. De képzeljétek, most, hogy lazább, már nem is nagyon emlékszem rá, olyan meg egyáltalán nincs, hogy na ilyet aztán mégegyszer nem. Pedig elég valószínű, hogy ugyanígy végig kell feküdnöm a következőt is. De annyira megéri! És olyan jó belegondolni, hogy nemsokára hárman leszünkKép!!!

Na most befejezem, mert archiválódunk az én üzeneteimből... Ja, Bagzer, tök jó, hogy gyakrabban írszKép Meg Esztyx, nagyon nagy dícséret neked az optimizmusért, hajrá!!!

Puszi mindenkinek,
írjatok!

Noémi
vghnoémi
 
 


Sziasztok!
Látom hiába néztem bele-bele hétvégén, hiába marad távol Kikocs azért a hétfő reggeli tea/kakaó mindig elhúzódik a gép mellett. Pedig tevékeny napok várnak rám, be kell hoznom a lemaradásomat. A tervezett dec. 1-re biztos nem leszek kész mindennel. A legjobban a bevásárló lista aggaszt, pontosabban az összeg, amit még ki kell adnunk a kezünkből. A férjem nem látja át, csak mindig kiakad, amikor közlöm vele a tényeket. És depresszióba zuhan, hogy ő nem tud több pénzt keresni. Ha egy kicsit előre számolunk, most nem lennénk gondban. Mégis csak trehány kismami vagyok. Kép Vagy költekező, pazarló. Kép Na mindegy bízzunk a sorsban. KépKépKép (pozitív hozzállás)

Rékacs!
Nagyon klassz Hanga fellépője. Ez a méret kérdés engem is aggaszt kicsit. Az eladónők mindig megpróbálnak rábeszélni a 68-as overallra, azzal a felkiáltással, hogy azt úgyis március végéig hordja majd. De nekem az olyan szörnyen óriásinak tűnik. A múltkor azonban eszembe jutott valami: Tényleg nagyon picurkák a babák az elején, de azért is tűnnek annak mert kis kezüket lábukat mindig fölhúzzák, sose terülnek úgy ki mint egy rugdalózó. Szóval becsapós a dolog. Szerintem úgy kéne nézni a rugikat és más rucikat, hogy a lábrészt behajlítja az ember, ahogy a babák szokták.

Katinka!
Nagyon kedves az a kiságy, meg az egész sarok. Olyan jó így virtuálisan együtt készülődni.

Bagzerka! http://www.peppermint.com/girasolcarry.htm
Ha tudsz angolul ezen az oldalon fényképes magyarázatokat találsz egy pár megkötési módról. http://www.nandu.hu/Magyar/Hasznos/hasznos.htm Itt pedig magyarul találsz rajzos leírást.

Edwig!
Nyugi, most már nem lehet baj, csak kicsit gyakrabban fognak ellenőrizni. Kép

Kikocs!
Végre köztünk. És hálistennek egyben. Kép Az az előzés horror. Én már egyébként is félek beleülni egy autóba, de főleg a többi autós miatt. A tv meg minden nap mutat valami balesetet ahol persze leginkább a vétlenek halnak meg.


ja, holnap megyek reggel dokihoz, és már megint nagyon kíváncsi vagyok hova fejlődött a baba, meg szülésznővel is találkozunk, tök várom. Aztán jógás szülésfelkészítőre megyek úgyhogy kések a taliról, de 3-ig befutok az tuti. jó kis nap lesz. Kép

Lili(36+2)

KépKép
savitri
 
 


Lili, azt akartam kérdezni, csak lemaradt, hogy hogy állsz a poncsóddal? Nagyon tetszett az a kép.

56-ból tényleg nem érdemes szerintem 2-3 db-nál többet venni, mert hamar kinövik. Tényleg hamar. És overállnál szerintem mindegy, hogy passzentos, vagy lóg rajta az elején. Mi nagyobbat vettünk. Meg igazából, ha már meglesz a baba, szerintem egy csomó mindent meg lehet még venni, nem kell előre. És akkor már látjuk a tényleges méreteit. Na ezt gondolom.

Puszi,
Noémi
vghnoémi
 
 


Na sziasztok!

Már mindenre reagáltatok, úgyhogy én sem tudok már okosakat mondani!
Még mindig a képzés fáradtságát pihenem,nagyon elfáradtam...

Kikocs!
Jó, hogy itt vagy újra!Még szerencse, hogy nem történt nagyobb baj!Szenyó dolog ez pont egy nőtől!

Rékacs!
Csodaszép Hanga ruhája!Eszméletlen dolgokat tudsz összehozni, hol veszel ilyen csodákat?

Katinka!
Az ágy nekem is nagyon tetszik,mert nem az a hétköznapi, amit minden boltban látni lehet!Szupi!

Én péntektől megyek intimtornára,majd beszámolok róla, milyen volt!Ha bármi plusz kiderül aranyér ügyben (amivel segíthetek) mondom majd!

A találkozóval kapcsolatban akarom mondani, hogy lelkiekben készüljetek föl, hogy a harmadikon lakunkKép és nincs lift (legalább a terhestorna is megleszKép)!
Megpróbálom még elérni Eszter2004-et is mert jó lenne, ha Ő is jönne!

De szeretettel (és fincsi sütivel)várunk Benneteket a gyerkőccel a pocakombanKép!!!

Puszi:Katy
30+5Kép
Katy
 


A poncsómmal? Megvettem az anyagot és most nem merek hozzányúlni, nehogy elrontsam. Maximálisan amatőr vagyok a varrásban és most szabásminta sincs csak az agyam (ami ugye hormon mérgezett). De talán este nekilátok, végülis csak vágni meg szegni kell (elsőre). Kapucni, sál, cipzár, csak utána.

Lili(36+2)

KépKép
savitri
 
 


Hát ebben nem nagyon tudok segíteni, ugyanis abszolút nem értek a szabásmintákhoz... Orbisnak nincs, ő nagy varrós. De drukkolok mindenesetre!
Kép
N.
vghnoémi
 
 


Illetve: Orbisnak nincs, ő nagy varrós? Ezt akartam kérdés formájában leírniKép
Hormon...
vghnoémi
 
 


Sziasztok!!!

Leveleztem a barátnőmmel, aki azt a csomó fontos dokumentumot küldte nekem (kórházlista, meg fontos elintézendők) és arra gondoltam, hogy elhívom a találkozóra, de sajnos most nem tud eljönni, mert kicsit megfázott a babája,de azt üzeni, hogy szívesen csatlakozna a legközelebbihez és a következő talin szívesen megmutatja és megtanítja Nektek a hordozókendő technikákat!!!Mert már profi benne!!!

Na mit szóltok?
Házhoz jön a segítségKép!

Savitri!!!
Bízz Magadban, tuti szép poncsót csinálsz!!!

Katy
Katy
 


Katinka!

Nagyon szép, nagyon hangulatos a babasarok!!! Most jöttem rá, hogy majd nekünk is kell valamilyen kislámpa picúr környékére.
A Lili név nagyon tetszik, sajna a közelünkben van, ezért a miénk nem az lesz.. Barátnőm kislányát Lilian-nak hívják.

Edwig!

Beleborzongtam én is, hogy már csak néhány hét..KépAztán majd utána csak irigykedünk mi hátulkullogók.Kép
Tényleg nem lehet lábmasszázst? Néhányszor voltam hátmasszázson, legközelebbre azt beszéltük, hogy egy kis lábat is beletesz a nő, mert az is olyan jó..a hátamat, derekamat úgy csinálja, hogy tudja, kismama vagyok (látszik is..)meg van sok várandós páciensük..hát nem tudom..szerintem, ha a méh és nemi szervek reflexpontjait kihagyja, az már jó, nem??

Vica!

Tényleg kihagytam a Taksonyt..KépKéphiába, öregszem, meg az a naptár is régen volt már a klotyó falán...

Smille!

szuper ez a visszaszámlálás! Olyan jó érzés így szembesülni azzal, hogy apuci is hogy várja a kismanót, nem??

Én/mi ketten legutoljára akkor szipogtunk (jól látjátok, apával együtt szipogtunk !!!)amikor kaptam tőle névnapi ajándékot, a csomagolópapírra pedig saját magát és a picúrt írta alá, hogy sok szeretettel....Már eddig is gyanítottam, hogy érzelgős is tud lenni,de mostanában a kisbabával kapcsolatban többször előjött, igaz, ilyenkor elbújik a vállamon, és addig nem jön elő, amíg már csak a piros szem az árulkodó. Ilyenkor én is pityergek.

Rékacs!

Gyönyörű a kisruha!!!!
És köszi a szülinapi jókívánságot, meg a többieknek is mindenkinek köszönöm.
Akkora meglepit kaptam a páromtól, 27-én hajnalban pár perckor felkeltett, hogy ő legyen aznap az első, aki meggratulál, és kaptam egy fülbevalót, olyat, amilyet szerettem volna. Illetve csak annyit tudtam,hogy kicsit, nem lógósat szeretnék, erre ő teljes csöndben és egyedül választott és vett egyet! Azóta hajnal óta bent is van a fülemben, lehet, hogy többet nem is veszem ki, mert nem tudom, hogyan kell. Félálomban csak megcsodálni és berakni tudtam, de nem figyeltem meg tüzetesen, hogyan működik...KépKépKépKépKépKépKép

Kikocska!

Az autós sztori kész horror!!! Tényleg kerüld el a csajt széles ívben!!! EGyszer én is rettegtem utasként, még tavaly, a sógornőm vezetett, tök friss jogsival, és ez látszott is. Ja, Győrtől a Tisza-tóig...Nem mertem megszólalni, mert bizonytalan volt mindenben. Én egyébként mindig elálmosodom utazás közben, a ringatózástól biztos. Ilyenkor mindig alszom, de akkor irtó gyorsan kiment az álom a szememből.. csak kapasztkodtam és csöndben fohászkodtam. Azóta a csaj sokkal jobban vezet, szerzett tapasztalatot. De akkor is!!! Rengeteg alvás-órával lettem akkor szegényebb!!!

sziasztok, mindenkinek szép napot, meg hetet, meg pocakot..Ttika
ttika
 
 


Sziasztok!
Köszönöm az együttérzéseket megijedésügyben Kép Egyébként lehet, hogy rosszul írtam, de a sógornőm hapsija vezetett. A sógornőm velem együtt lett rosszul, csak én jobban. Kép Gondolom otthon kikapott a srác aztán Kép Egyébként Gergő nem szólt semmit rá, este megkérdeztem, aszonta, nem volt semmi, merthogy a másik autó jól belefékezett, meg akit előztünk, az is. De mondjuk arra már nem mondott semmit, hogy de milett volna, ha ott is egy Feri vezet (mint nálunk). De végülis tényleg az a lényeg, hogy nincs baj, na.

Voltunk reggel uh-on, ami jó volt, bár kicsit siettek valami miatt, múlkor tök rendi volt a néni, jó sokáig lehetett álmélkodni. Óriásit nőtt a babóca, megfelel a korának eléggé így a 30. héten. 1430 gr Kép És éljen, mert nekem is felnőtt a helyére a méhlepény, úgyhogy egyenlőre nyugi van császárfronton Kép

Aztán egészen letörtem a nagy örömök után, mert apósom telefonált, és kiderült, hogy nem jönnek ezen a héten befejezni a dolgokat, meg elvinni a trutyit meg a szerszámokat ahogy szó volt róla, hanem majd csak a jövő héten. Ez további két hetet jelent. És teljesen taccsra tett ez a hír. Elkezdtem bőgni a nyílt utcán a Gergőnek, és hiába a tegnapi dicséret, úgy éreztem, hogy nem érti meg, hogy nekem mennyire kétségbeejtő ez a helyzet most már. Na, minnyá megint bőgök. Főleg aztuán, hogy tegnap este is elsírtam magam, mert annyira ettem volna valami levest, és gondoltam, hogy összedobok egy köménymagos rántottlevest, mert az 10 perc, és nem találtam sem a fokhagymát, sem a köménymagot, mert ezeket nekem már 2 hónapja a ruháim között kell keresni olyan szűk helyen, hogy csak éppen elférek a pocakommal. És elvesztek. Aztán fokhagymát találtam, és tudtam csinálni, kömény nem került bele végül, de a ritkábban használt fűszereimet nem tudom, hogy hova tettem... Szóval asszem pont jót fog tenni egy terápiás tali holnap. Egyébként arra gondoltam, hogy van egy nagyon finom gyümölcsteám, azt vihetnék, ha gondoljátok... Csak nem filteres. Mert akkor lehet főzni egy nagy fazékkal, és nem kell egyesével...
És Orbis, megalakítjuk a bőgősök klubját asszem Kép

Aztán még aranyérrel kapcsolatban akartam mondani, hogy bár nekem nincs hála Istennek, de anyukámnak vannak tapasztalatai, és ő a Reparont sima körömvirágkrémmel váltogatja, és még iszogat körömvirágteát is. És én csak akkor rekedek a vastól, ha nem eszem egy nap legalább negyed kiló gyümölcsöt vagy zöldséget. De ha az megvan, akkor nincsenek gondok. Esetleg tippnek...

És Noémi, nagyon szép a ruhácska! Én is vettem majdnem egy hasonlót, csak sárgában, de nem volt lábfeje, és nem mertem. Asszem jobb eleinte nekik zokni nélkül, nem?
Na, most hirtelen ennyi, most megint elmegyek világotlátni, mittomén, konyhaszekrénybe való csöpögtető-szárítót venni asszem. Remélem lesz itt a sarki boltban...

Kik. 29+4
Ja, Noémi, megszólítás: Igen, az itteni nicken szólítottuk egymást talin. Voltak eleinte kósza próbálkozások, hogy Pl Aura, de egyébként Kata, de nem hiszem, hogy bárki szólította volna Aurát Katának Kép Ez a legegyszerűbb Kép Egyébként pl én már megszoktam a Kikocs-ot, ha már így rövidítettétek Kép Eredetileg Kikó volt, és nagyon sokan szólítottak így, mostanában már nem annyian, biztos öregszem, és még ezt is szokták variálni mindenhogy. Szóval rendben a Kikocs Kép

kikocska
 
 


Jaj, Rékacs, most vettem észre, hogy a fellépőtöket véletlen Noéminak adtam Kép Bocsi!

kikocska
 
 


Sziasztok!

Az éjszakázás elég türhető volt, habár 3-kor, meg 5-kor, úgy volt, hogy kiülök a gép elé, de megpróbáltam, visszaszenvedni magam az ágyba. Hát láthatjátok milyen jól sikerült. Talán ennyit még terhesség elött aludtamKép Habár biztos, hogy a tegnapi ramaty nap minden erőmet kivette. Viszont volt benne jó is. Ugyanis apán eddig úgy nem tapasztaltam, hogy annyira féltene, de tegnap 1/2 óránként megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Olyan jó érzés volt, hogy ennyire izgul értünk. Most már biztos ő is érzi, hogy megyünk a végkifejlet feléKép
Ma is már telefonált, hogy minden rendben van-e, mert eddgi kivoltam kapcsolva. Igérjem meg, hogy pihenek és semmit sem csinálok. Hát, nem egy tündérKép

Rékacs
Olyan jó, hogy írtad a barátnőidet, mert azóta szabályossan könnyebbnek érzem magam lelkiekben Tényleg tök furi, de annyira elkezdtem félni a suüléstől, amióta tudom mekkora ducikám, de hogy írtál a nagybabákról azóta már nincs bennem olyan nagyon. Na, jó azért egy 10% vanKép Az EDA-val kapcsolatban, meg tudod, egyszer kérdezted, még mindig nagyon gondolkodtatóba ejt. Habár nem kérdeztem még rá a szülésznőnél és a dokinál sem, hogy javasolják-e nálam a szúri miatt. Meg a szülőszoba műsorban láttam, hogy van sétáló eda is. Na, nekem az tetszik.
A doki ügyben, és sem vagyok maszekrendelős, hanem kisborítékosKép
Akkor amikor úgy gondolom, hogy már régen adtam neki, akkor adok neki valamennyit(5-10e)
A múlthéten adtam neki, már régen volt osztásKép Majd szüléskor kap eleget!!!
A szülésznőnek csak a végén szoktak adni pénzt, ügye? Nem kell amikor csinálja a ctg-t?

Megyek pihentetem az "értékes" eremet tovább egy kicsit, habár kikéne takarítani a fürdőt, de akkor lehet, hogy kikapok apátólKép

Pusszancs
Márti(34+4)
hajdum
 
 


Szegény Kikocska... Fel a fejjel, vége lesz!
Köszönöm Hanga ruciját... Én is eg akartam dícsérni egyébként, csak mindig kiment a fejemből. Rékacs, nagyon édes!

Katy, jó lenne, ha jönne majd a barátnőd! Szegény, ennyi információra éhes kismama közöttKép! Szét fogjuk szedni.

Én is viszek egy-két teafiltert a talira, és mi azt is literesben szoktuk főzni, szerintem nem kell egyesével, hanem mondjuk 2 filtert egy literbe.

Ttika, nagyon aranyos a férjecskéd. Én is meghatódtam...Kép

Puszi,
Noémi, aki nem tud aludni, pedig szeretne.
33+1
vghnoémi
 
 


Savitri, kösziiii! le is mentettem, már profi leszek ezzel a sok laírással!! mondjuk nem tudom másképp elképzelni minthogy ott állok, kendővel, rajzzal, picurral, és lépésről lépésre majd csak sikerül.....

rohanooook, bagzer

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Nagy elkeseredésemben hazacsődítettem szegény férjecskét, aki ezáltal szinte csak ebédelni ment be a munkahelyére, lévén de. uh-on voltunk, de ettől már sokkal jobban érzem magam. Vagyis még attól is, hogy legalább az ajtó mellől kintről lehordta a pincébe azokat a szemeteket, amiket majd tavasszal a lomtalanításnál ki kell rarkni. Noémi hatására próbálok akciótervet kidolgozni annak érdekében, hogy úgy érezzem, történik valami, attól függetlenül, hogy nem Kép Úgyhogy most ha már így összejöttünk itthon, felekerekítem magunkat, és elmegyünk a Kikába nézni újságtartó dobozt, fürdőbe tükrösszekrényt, komódot, pelenkázót és sarokétkezőt Kép Már a gondolattól is jobb kedvem van, pedig nem fogjuk megvenni csak max. az újságtartót. Holnap pedig elmegyek egy bababoltba, és veszek valami kütyüt a majdnem másfélkilós porontynak Kép Du meg találkozok veletek, és elfelejtem az egész kakát úgy, ahogy van. Jó terv, nem? Azért írom le, mert nincs akinek elmondjam, mert a szomszéd áthívta szegény g-t számítógépet szerelni... Kép És nem tudom vele megosztani. De majd megjön, és akkor!! Na.
Egyébként mindenki sütit szándékozik hozni? Ez csak kérdés, merthogy gondoltam rá, hogy csinálok egy sütit, de ha mindenki hoz, akkor inkább szerzek valami sós rágcsát, vagy dobok össze franciasalit, vagy ilyesmi... Hányan megyünk különben kb? Bár ez lehet, hgoy hülye kérdés a topic jelenlegi látogatottságát figyelembe véve... Kép

kikocska
 
 


Bagzerka! Ezt most találtam:
Hordozókendő tanfolyam:
Budapesten:
- Mini Manó Babacentrum XIV. ker. Nagy Lajos kir. útja 112
vagy
- IV. ker. Szigeti József u. 17

Jelentkezés:
E-mail: info@babastart.hu
Telefon: 06/30/203-7903 (Babó Krisztina)

Hordozókendő tanfolyam I. (újszülött kortól kb. 3-4 hónapos korig) 500 Ft. (családonként)
Hordozókendő tanfolyam II ( 3-4 hónapos kortól) 500 Ft. (családonként)
Fényképes megkötési útmutató (a Nandu típusú kendőkhöz tartozik fényképes útmutató, nem kell külön megvenni) 500 Ft.
Nandu hordozókendők: S, M, L , XL, XXL méretekben: 4990 Ft.
A tanfolyamot végzettek számára ingyenes ismétlési, gyakorlási lehetőség.

Meg itt van mégegy, ez egy kicsit drágább, de hozzátok közel van:
hordozókendő tanfolyam

Na majd jövök még!
Holnap tali, hurrá!!
Orbis
orbis
 
 


Kikocs!
felafejjel!!! menj soppingolni egy kicsit, az majd jól felvidít!! én is szeretném rávenni marcimat hogy menjünk el az ikeába venni szennyestárolót meg kiskádat, mert múltkor láttam, és szépek és olcsók is! főleg a kiskád nagyon szupi!! türkiz(sötét) és átlátszó, és vannak kis gumi hullámok alul hogy ne csúszkálgasson picur benne, és beleszerettem, és akarom!!! és kész!! de ahogy ösmerem a kedvest, ma biztos nem akar majd mert inkább holnap de akkor sem, szóval nála trükkösen kell a programokraelrángatást....hátha sikerül, ha meg nem, és is beállok a bőgős klubba, aztán hátha....Kép

holnapra még nemtom mit vigyek, de már töröm a buksim!!! talán gyümölcs...egy kis egészséges is belefér, nem??! vagy legyen csoki???? hehe na majd meglátjuk.

bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Orbis! beelőztél...köszi az infókat!!!!!!!! tök jóóó!
bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Ja, kérdés: Mit jelent az uh. leleten vajon a "folyamatos art. umb. flow."? Ez múltkor nem volt rajta...

Ja, Edwig, még az jutott eszembe, hogy nőgyógyász tudtommal nem vehet mással táppénzre, csak veszélyeztetett terhesként... SZal ezért is lehet a papírodon...

kikocska
 
 


Ja, savitri!
nekem van poncsóhoz mintám, csak az nem varrás, hanem kötésminta. De szerintem az "alaprajz" ugyanaz. Csak az a baj, hogy otthon van anyuéknál, legkorábban pénteken tudom elküldeni, ha az jó!

Kikocs: a babának vásárlás az mindig jó!! Unalom és gondűző egyaránt.
Az meg, hogy hányan megyünk jó kérdés Kép Eddig se tudtuk soha. Szerintem most még nehezebb lesz Kép
Katy: Vigyünk széket??? KépKép

Ja, meg még akartam írni. Nekem egyáltalán nem fáj az aranyér, csak érződik, hogy kitüremkedik meg néha vérzik is. Az lehet, hogy valami más? Vagy ami késik, az nem múlik? (mármint a fájdalom)

Hű annyi sóskát ettem, annyi lesz a gyomorsavam, hogy csak na! De úgy kell nekem. Bár ettem hozzá krumplit, talán segít. (a hízásban tuti Kép már +9-nél tartok Kép)
orbis
 
 


ARANYÉRRE: most látom hogy az orbáncfűolaj erre is jó, gondolom visszamasszázsolni....
mert hogy ez főleg szöveteket gyógyít, meg hoz helyre....

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Kikocs, az szerintem a flowmetria, nem? és ha igen akkor a folyamatos a tökéletes, mert az arra vonatkozik hogy a lepény és a baba és közted hogy áramlanak a dolgok..... én úgy tudom
bagz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


SIKERÜLT TÖRÖLTETNEM AZ IDŐPONTOT A VÉDŐNŐNÉL!! ÚGYHOGY MARADHATOK HOLNAP AMÍG CSAK AKAROK!!!!
orbis
 
 


Sziasztok csajok!

Na, voltam ma fogorvosnál és jól bírtam a kiképzést. Tehát simán tudok holnap tömegközlekedni!!!JUHÉJJ!!
Jó hogy elmentem fogdokihoz, mert talált két pici lukat.Kép

Köszönöm mindenkinek a ruci dicséretet! KAty! A Corában vettem 5000,-ért és nagyon jókat láttam még, csak nem akartam költeni, mert amúgy mindeb babacucc megvan nekünk. Legalábbis az 56-62-68-as méretek. Mert mint láthatjátok alább van egy pár gyerek a csapatban.

Na, fel is rakom a tegnapi advent képet, mert tök jó lett. A nővérem találta ki, hoyg álljunk össze egy képpéKép(bal szélső szőke nőci, kezében unokaöcsém és a nagylány meg az unokahugom, a mi ikreinkből a lány(a fiú ilyen dedósok közé nem jön)). Engem gondolom megissmertek, ha nem én foglalok a legtöbb helyet a képenKép. A mellettem lévő zöld csikos pociban is lapul egy baba,24 hetes, de nem mutatta még meg, hogy fiú-e vagy lányKép
na, holnap is viszek fényképezőt,jó?
Meg édeset vagy sósat vigyek? Tuti nem sütök, mert nem vagyok egy nagy konyhatündérKép, de vásárolni bármit tudok!!!!
Meg most megkeresem Katy címét, mert elbányásztam valahová a cetlit amire felírtam. (Hát, ha rend lenne ugye, apsim asztalán ez lehet nem történne megKép. De ami késik nem múlik!)
Márti! Tudsz jönni?!?! Már nem a fuvar miatt, mert a mai nap bebizonyította, hogy van még lábamKép,hanem olyan jó kis cucc lenne,ha már láthatnánk is egymás buci fejét, nem?Ha már egyszer szobatársak leszünk!!!!

na, mindenkinek tsók
Rékacs 34+5
Kép
Ja, és egyáltalán nincs itt mindenki. Pl a kisunokatesóm már elment ekkorraKép

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Rékacs!! jó sok kölök van nálatok!!!!!!!!!! szépek vagytok!!!
b

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!

Jövök ám szorgalmasan, csak lusti vagyok írni. Nemtom mi lehet velem, de állandóan annyira aluszékony vagyok, meg fáradt ésméég zsibbad a lábam, lehet, hogy babát várok?! Kép
Kikocs,
így utólag is hű és ha az autós sztoridra, sógorember vigyázhatott volna jobban is, főleg, hogy kismamát szállított. Jó hogy megint visszajöttél, mostmár ne is menj el szerintem, nekem mindig úgy hiányzol.

Rékacs,
Én is csodálgatom Hangi báliruháját, szépséges lesz benne a kis nőci.

Noémi,
Igen itteni néven beszélgetünk, és Orbis az sz-el van ésmég Savitri is sz-el (nekem ez okozott fejtöréstKép)

Képzeljétek!
Ismételten negatív lett a baktériumtenyésztésem. egy fia bacit se tartok. Ez azért furi, mert a sima vizeletvizsgálatnál 5000 fölött volt a létszám. Nem értem ez hogy lehet, de örülök neki. Juhú.

Tali: Katy tényleg jó lenne ha jönne a barátnőd, főleg papírtémában szét fogjuk szedni szegényt. Kép
Én sütit fogok hozni, de hozzak valamit inni is?!
Bagzer a gyümi az tök jó ötlet, szerintem a csokit majd Esztyx intézi (csokival Kép

Orbis!
De jó, örülök, hogy sikerült lezüllesztenünk és ellógod a védőnénnit Kép

Na, ha nem alszom be, akkor jövök még, addig írjatok sokat!
Aura 27+4
aura
 
 


Rékacs!

Nagyon szuper a kép, olyan őszintén vidám rajta mindenki, legalábbis nagyon úgy tűnik!
Nálunk nem Adventezés, hanem mézeskalácssütés szokott lenni, (mind étkezési, mind díszítési célzattal) úgyhogy el tudom képzelni, milyen jól szórakoztatok!
aura
 
 


Sziasztok!

Orbis jó kérdésKép!!!Remélem elférünk!DE MEGOLDJUK!!!
Én biztos, hogy sütit sütök úgyhogy hozhattok valami sósat is!Meg van szénsavmentes Szentkirályi, aki nem akar teázni!Gondolkodom még azon, hogy csináljak-e Nektek sütőtök levest(a kedvencem lett), de még nem ígérem, mert elég húzós 10-12 emberre levest főzni!

A barátnőm lehet, hogy mégis jön, ha jobban lesz a fia!
EZÉRT,AKINEK MÁR VAN HORDOZÓKENDŐJE AZ HOZZA EL!!!
Mert megtanít minden pozíciót!És Bagzer ez legalább ingyen van!
Szerintem nagyon fog annak örülni, hogy ízekre szeditek a kérdésekkel, és még babáztok is a fiával(Egyébként TÜNDÉRI PASI)!

Rékacs!
Tök jó Neked, hogy van egy csomó gyerekes a környezetedben, nagyon sokat számít szerintem!

Kikocs!
Tedd ki az utcára a felesleges cuccokatKép, vagy inkább dobd ki az ablakon keresztülKép!!!Már nem írom le többször, hogy megértelek!De majd holnap úgyis meglátjátok, hogy miért!

Orbis!Szerintem az az aranyér előjele, vagy már az!

A férjemtől most kaptam meg, hogy "internetcica" lettemKép!Jó mi?

Puszi:Katy
30+5Kép
Katy
 


Helló!!!Kép

Bocs, ha pár napra visszamenőleg reagálok, igyekszem nem ismételni, amit írtatok. Fotókat meg még nem is tudtam nézni, ma remélem összejön! Mindenkinek kivesézem az albumait, pocakjait, babaszobáit és ruházatát.Kép

Márti,
nekem a második terhességem alatt jött ki először az aranyér, és szülés közben föl se tűnt. Ezt most vigasztalásnak szánomKép Pedig akkor még nem tudtam intimtornát, csak a Reparon kenőcs+kúp ment.
És van egy olyan tipp a Kristonban, hogy minden nagyvécé után le kell hajolni a bokádhoz, be is hajlíthatod a térded, lényeg, hogy a feneked álljon fölfelé. Csak pár másodpercre.

Székrekedésre próbáltátok a tejcukrot? Úgy hívják, hogy Edelweiss, és annyira ártalmatlan, hogy csecsemőknek is adható. És olyan jó, hogy nekem a csecsemőadag is elég szokott lenni.Kép Bár már rég nem kellett, a reggeli müzli is jónak tűnik.
Ez amúgy egy cukorféleség, bele lehet tenni cukor helyett a kávéba/..., nincs rossz íze se.

Babarucik: rám is kezd rám jönni a moshatnék!!! Most már üres a kiskomód is. Csak előbb a padlásról lehalászott poros vackok mosásával akarok végezni. Aztán jöhetnek a kis édik, igaz, ezeket már 3-4 gyerek hordta, de még mindig olyan szépek, mint az újak!Kép

Rékacs,
én is rajta vagyok az értelmiségi magyarok gyártásánKép Viszont az én barátaimnál sehol semmi gyerek, csak egy helyen van, meg egy barátnőm most várja az elsőt. Bár mi még csak most célozzuk be a 30-atKép

Kendő:
csak azt akartam mondani, hogy a Kismamás kendő jó, meg az SK is. Ha valaki tud olcsóbbat meg abszolút simulékonyat, annál jobb, és hajráKép

Bagzer,
nekünk is ikeás kiskádunk van, olcsó, szuper és elnyűhetetlen!

Lányok,
mi lenne, ha holnap a talira kaja helyett (úgyis mindenki hoz) elvinném a hordozókendőt, és kibogarásznánk, hogy kell? Én egy éve még tudtam, de már rám férne a frissítésKép

Pussz:
Vica 31+1 (múlt héten elszámoltam)
mvica
 
 


Újra itt!

Kerestem kádas képet, de nem találtam, viszont itt egy kendős:

Kép
mvica
 
 


Sziasztok Lányok!!!!

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy így eltüntem, de nem volt egy szabad percem sem, hogy leüljek babanetezni. Minden nap gondolok rátok azért!!

Mindig azt gondoltam, hogy na majd ma este hazaérek, és elolvasok mindent, aztán csak nem bírtam, és végül eltelt egy hét, és már nem is fogom bírni, mert ahhoz most már szabadságot kéne kivennem. Kép

Szóval élek, és tudom hogy holnap lesz Katy-nál tali, és igyekszem is elmnenni, ha nem is 13 órára, de vmikor délután azért csak sikerül.

Mindenkit puszilok, és szóban majd mondjátok el kérlek az elmúlt hét eseményeit, mert nagggyon kiváncsi vagyok!!!!

Eszter2004
30+6
eszter2004
 
 


Hahó!Kép

Jajj Rékacs, hát én nagyon irigyellek, a mi barátitársaságunkban első babások lévén, én
egy kicsit egyedül érzem magam...
Persze itt vagytok ti!És ez nagyon jó nekem!!Kép)

egyébként újra rámjött a márnagyonszeretnék találkozni a babóval érzéshömpölyeg...egyébként a táblázatban rosszul van, mert péntekre vagyok kiírva.Kép, de szerdán megyek a dokihoz, és akkor megmondja mi van...a baj, csak az, hogy szerintem semmi, bent csücsül és nem akar kijönni, semmi jele...csak néha keményedések, de még a nyákdugó se ment el, semmi...Képbrühü, és az uh-on is kisebbnek mondták, szóval szerintem még egy darabig én is itt leszek köztetek ami jóóóKép, csak a babóval is találkoznék már...Kép, meg akkor apácska is már itthon lenne velünk és nem menne, jönne későn...
SZülnék már nagyon!EGY egészséges szép kisbabytKép
no puszók, eszti

eszter-örülök,h előkerültél
esztyx
 
 


Sziasztok!

Én ma voltam dokinál. Minden rendben van, most 2110-est kaptam. A méhszájam semmit nem nyílt, de ezt most annyira nem is bánom. Mivel a baba medencevégű fekvésben van és már volt egy császárom, elég valószínű a császár.
Megbeszéltük a dokival, hogy ha addig nem, akkor 16-án vagy 17-én megejti a császárt.
Most szerdán megyek CTG-re, legközelebb jövőhéten megyek az én dokimhoz legközelebb.
Azért már olyan jó érzés, hogy kb. két hét múlva már történik valami igazi.

Mindenki pihenjen sokat, amíg még megteheti.

Csilla 37+4 (+11kg)
spectro
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?