Új privát üzeneted érkezett!

Boribaba!
Nekem is a Baltschik az orvosom. Én is teljesen meg voltam vele elégedve.
Ma megyek hozzá, majd elmesélem, hogy dícsérték...
Üdv: Zs.
zsizbó30
 
 


Sziasztok!

Memami! Köszi az érdeklődést, jól vagyunk, csak mostanában nem volt időm, hogy a géphez üljek. Igaz, hogy egész nap itthon vagyok a majdnem hathetes kislányommal, de aligvan valamire is időm, ti is így vagytok ezzel? Remélem jól vagytok mostmár, vacak az a vírus, örülök, hogy mi még megúsztuk, ár a három éves nagyfiam már simán hazahozhatná az oviból. Egyébként mikorra vagy kiírva? Magánba vagy a kórházba jársz Sovihoz terhesgondozásra? Érdekes, mennyire különbözik a Margitos rendszertől, nem?

A János kórházbeli látogatással kapcsolatban -lévén, hogy egyedül voltam a szobában -nem volt problémám, de ha lett volna szobatársam, nekem is kellemetlen lett volna, hogy zavarhatom őt is, mivel a kisfiam, akárhányszor megjelent, felforgatta az egész szobát. Azt tapasztaltam, hogy a látogatók sokszor kint voltak folyosón, néha egészen késő éjszaka és hajnalban is, gondolom, most is úgy működik, hogy inkább nem akarják zavarni a többi kismamát.

A kajával kapcsolatban nekem is rossz tapasztalataim voltak, mindenképpen hozassatok magatoknak kintről, illetve van egy eléggé jó büfé, és zöldséges is, csak fájó gátsebbel vagy friss csaszival nem igazán megközelíthető. Szerencsére én már másnap úgy mentem, mint a nyúl, de mivel engem kicsit elhanyagoltak szülés után (is), jó is volt, hogy járóképes voltam.

Furcsa tapasztalat, hogy a nővérek és a takarítók soha nem kopogtak a szobám ajtaján, ellentétben az orvosokkal. Így volt, hogy néha a legrosszabbkor nyitottak rám. Az ajtó belülről nem zárható.

Érdekes volt, hogy a dokim alig egy hete dolgozott a Jánosban, amikor szültem, de olyan jóindulatú lehet a társaság, hogy szinte megtisztelő volt a figyelem irányomban, pedig nem is ismertem senkit.

A szülésznőkkel kapcsolatban - pedig váltásban szültem, és ketten is kellett, hogy törődjenek velem - emberileg pozitív tapasztalataim vannak, szakmailag van egy kis rossz érzés bennem az egyikkel kapcsolatban, de az idő múlásával egyre kisebb a jelentősége a dolognak.

Mindenkinek kellemes hetet kívánok
csipi70
 
 


Sziasztok!

Nem tudjátok véletlenül, hogy mikor, és pontosan hol, indul a Jánosban szülés felkészítő? A párom ott lehet velem?

Köszi
Évi
balna
 
 

 
 

Szia Évi!Úgy emlékszem hogy keddenként van ...de szerintem hivd fel a kórházat és keresd Héber Judit vezető szülésznőt ő szokta tartani biztos informál téged.
A pároddal együtt mehetsz nyugodtan.
SziaKépVigyázz magatokraKépüdv.Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok!
A Héber Judit úgy tudom babázik most. De bárki tud felvilágosítást adni a szülészeten a felkészítőről.
Üdv: Zs.
zsizbó30
 
 


Sziasztok!

Igen Héber Judit most tényleg nincs. A dokim meg nem tudta megmondani, de akkor majd felhívom a kórházat. Képzeljétek el, hogy most a 7. hónapomban találták ki, hogy lehet, hogy cukros vagyok. Elég érdekes, hogy így lassan a vége felé... 8,0 lett az értékem, úgyhogy Elekes elküldött, hogy ismételjem meg a kétszeres vérvételt. :-( Borzasztóan utálom a vérvételt, de mindent a kisbabámért, csak túlélem valahogy!

Vigyázzatok magatokra!

Évi
balna
 
 


Szia Évi! Nekem is terhességi cukorbetegségem volt 160gr-os szénhidrát diétán voltam...a kivizsgálásomat pedig a Belgyógyászaton Dr Hajós Péter végezte .ha van kérdésed szivesen segitek.
Vigyázz magadra.Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Szia Évi!

Egy kis a biztatás. Nekem az első babánál már a 16. héten 8,4 volt a cukrom, és végig kellett diétáznom a maradék időt. De a második gyereknél normális szinten volt, és most a harmadiknál is jó egyelőre, pedig már kétszer nézték. Csütörtökön megyek az utolsó terheléses vizsgálatra, ha ez is jó, akkor már megúsztam a diétát.

Csipi!

Köszi a beszámolót. A betegség még mindig tart egy kicsit, pedig a gyerekek már lassan egy hete kekszen és almán élnek.

Jó babázást!

Memami
memami
 
 


Sziasztok

Végre egy kis élet a topikba!!!!!

Nekem kaja ügyben semmilyen élményem nincs mert még nem is láttam mit lehetne enni, teljesen el látott a család, és ez tök jo volt.

Dobolyak igen én is hallottam hogy a háromágyas(amibe voltam én is) azt a három doki osztja egymás közt. Azért a 6 ágyasok elég rosszul néztek ki szerintem.

Látogatás témában annyi a hozzászolásom hogy a 3
ágyasba megbeszéltük ha valakit zavar a látogato akkor szol (szerintem ez inteligencia kérdése, észre venni hogy zavarunk éppen), és nálunk elég jol müködött. Szerintem nem lehet megakadályozni hogy a család betoduljon a korházba már az elsö nap, mindenki kiváncsi a kis porontyra.

Zsizbo dicsérem is Baltschikot. de mi már beszéltünk én voltam Bencebaba csak Leányzom lett és igy lettem Boribaba. emlékszel??

Ha lehet mondani akkor egy személy volt akivel nem szimpatizáltam, egy szöke nö, aki a gyerköc nevét vette fel, anyakönyveztette stb... na nekem ö nem volt szimpatikus.

Ja meg én tudjátok kit birtam nagyon? mondjuk nem az osztályon hanem a ctg-s nöt, ö nagyon szimpatikus és kedves volt mindig.

Viki
boribaba
 
 


sziasztok!

nem tud nekem valaki valamit Szatmáry dokiról írni? Előre is köszi
fhmhugi
 
 


Sziasztok,

A Jánosban a felkészítő keddenként 17 órától van. Jövő héten szülőszoba látogatás lesz, ha üres lesz a szülőszoba. Ha nem , akkor a téma "Hazamenetel, első napok otthon".

További témák, nem pontos sorendben:
- Szoptatás
- Gyermekágy, császármetszés
- Az újszülött
- Vajúdás és szülés
- Relaxáció, légzés vajúdás és szülés alatt

Zsuzsi
vzsuzsi
 
 


Szia Zsuzsi!

Köszi az infót! Bármikor bekapcsolódhat az ember a felkészítőkbe? Helyileg hova kell menni (kórházon belül)? Én mondjuk még csak a 29.hétben járok, mikortol érdemes járni?
Köszi
szépen előre is!

Holnap megyek 3D-s ultrahangvizsgálatra, nagyon kíváncsi vagyok már a kisbabám arcocskájára. :-)
sziasztok
Évi
balna
 
 


Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy beírok a topikotokba, de én is a Jánosba fogok szülni, de még csak most kerültem a 35.héten át oda. Szeretném megkérdezni tőletek, hogy ismeri e valaki a Szatmári doktort? és, ha igen mit tud róla?Köszönöm
edwig
Vendég
 


Sziasztok,
az a kérdésem, hogy ismertek-e olyan nőgyógyászt a János kórházban aki sebész is. Úgy néz ki hogy biztosan császárral fogok szülni és azt hallottam, hogy ilyenkor praktikus olyan nőgyógyászt választani aki egyben sebész is. A Jánost csak azért választanám, mert az hozzánk közel van.
rosalinda
 
 


Sebész-nögyógyászt nem ismerek, de például Kaszás Tibor állítólag nagyon jól operál. Nekem császárt csinált pár éve még a BM-ben (ráadásul sürgösségit, úgyhogy gyorsan kellett) és nem volt semmi problémám, nagyon szépen dolgozott. Emberileg is ajánlom.
moncaberta
 
 


Rosalinda!Nekem plasztikai műtétem volt hüvelyi és méhszáj...nagyon jól sikerült...priviben megirom ki csinálta...e.mail cimem a profilomban.üdv.Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Kedves Memami és Csipi!

Köszönöm, hogy felráztátok a topikot, s pont egy olyan témában, ami 100%-ig engem is érint. Első gyermekét váró, 18 hetes kismama vagyok. Mindig is Sóvágóhoz jártam, ezért megbízom benne. A Margitról rengeteg infót tudtam még korábban begyűjteni, de a Jánosról nem sikerül a mai napig. Megnyugtató volt olvasni a leveleiteket, hogy mind a kórházzal, mind Sóvágóval elégedettek vagytok.
Mint először szülő kismama, egyre több kérdés zakatol a fejemben, de leginkább azt nem tudtam még eldönteni, hogy kérjek-e majd epidurált. Sóvágó javasolta, de nem vagyok benne biztos, hogy jót teszek vele. Ti epidurállal szültetek? Vannak alternatív lehetőségek a Jánosban?
Előre is köszönöm válaszaitokat!

Üdv: Timtom

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!

Timtom:
Én edával szültem, nekem Baltschik az orvosom, és nem örült hogy kértem, mert szerinte lassitja a szülést, de onnantol amikor kértem 2 ora megszültem szoval nem volt rossz. Én éreztem hogy nekem kell.nekem bevállt, el akartam kerülni a varráshoz megint ujra szurkáljanak stb... A beketös álltalában nem fájdalmas,de én uszo vagyok elég kötött a hátizmom, azt mondták érdemes felmassziroztatni. ugy könnyebb a bekötés.
Ha van még kérdés irj_!

boribaba
boribaba
 
 


Timtom!

Most így utólag már én is kértem volna EDA-t, nem azért, mert sokáig vajúdtam, hisz mindenestül két óra volt az egész, de tisztán emlékszem, hogy a kitolás előtti összefolyó fájásokat alig-alig bírtam, és a kitolás is sokkal fájdalmasabb volt, mint az első szülésemkor, szinte csak az embertelen fájdalmakra emlékszem, pedig jól bírom a fájdalmat, és először nem is volt olyan borzasztó. Na meg a szülés utáni "takarítás", varrás, stb, is igen-igen kellemetlen élményként maradt meg bennem, alig tudtam az újszülött kislányomra figyelni. Ha nem tartottam volna annyira a gerincérzéstelenítés komplikációitól - ami miatt gondolom aggódsz- már előzőleg is kértem volna. Sóvágó nekem azt mondta, hogy felgyorsítja a tágulási szakaszt, amire nálam egyik alkalommal sem volt szükség, de hátrányáról még egyetlen egyszer sem olvastam sem itt a babaneten, sem ismerőseimtől nem halottam, akik EDA-val szültek. Szóval szerintem kérj, van mindig anesztes a Jánosban, nem a dokid köti be. Egyébként menet közben is eldöntheted, lehet, hogy a háromujjnyi tágulásig eltelt idő is elég lesz, hogy eldöntsd, mennyire bírod a fájdalmat. Az esetleges komplikációk miatt azonban sajnos neked kell döntened.
Alternatív lehetőségek szerintem nincsenek, de ugye az alatt az egy óra alatt, amit a szüléssel a kórházban töltöttem, nem is lett volna alkalom érdeklődni.

Rosalinda!

Sóvágó csinált a barátnőmnek csaszit, és a barátnőm azt mondta, minden nagyon flottul ment, már aznap délután kijött hozzánk a folyosóra, mára már el is felejtette az egészet. Az eset kb. 3 éve volt.

Sziasztok: Csipi (Ági)
csipi70
 
 


Szia Tim Tom!
Az EDA-ról.Mindhárom fiamat EDA-val szültem ...semmi komplikáció nem volt ...a szülés gyorsan lezajlott és a szülés utáni "takaritást" és a gátseb összevarrását sem éreztem...a harmadik szülésnél pedig a kétórás megfigyelés után saját lábamon mentem ki a szülőszobából...bátran ajánlom mindenkinek aki nem birja a fájdalmat...aneszteziológus adja be és a Jánosban mind profi...kettőt az Egri Főorvos adott be az utolsót pedig az Orosz Dr.Nő
SziasztokKépVera

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok!
Dec.elejére vagyok kiirva,a Kaszás az orvosom.
Olvasgatlak titeket és az egyik irásnál láttam,hogy lopnak a Jánosban.Volt esetleg valamelyikötöknek ilyen tapasztalata?
cifra
 
 


Ja,és még annyit,hogy esetleg valamelyikötök tudna felvilágositást adni a szobákról.Hogy melyik fizetős,az mennyibe kerül?
Amelyik meg nem fizetős,az hány ágyas?
És van zárható fiók vagy szekrény?

Köszönöm előre is!
cifra
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek, az EDA-ról szóló történeteket, megnyugtattak. Azt hiszem élni fogok a lehetőséggel.

Üdv: Timtom

Kép

Kép
timtom
 
 


Cifra!

Én is egy másik topikban olvastam, hogy egy babukáról lelopták a vadonat új (természetesen nem kórházi) rugdalózót, meg egyéb apróságot, és állítólag nem csak a látogatók, bár tényleg tiszta átjáróház az egész osztály. Én egyágyasban voltam, de még arra az időre is zártam az ajtót, amíg a lányomért bementem a csecsemőosztályra, háááát, ez szomorú, de ez van! Az általam ismert árak a következők:

Alapítványi egyágyas (, IKEA bútor, saját WC,zuhanyzó, TV, hűtő): 7.000 Ft/éj
Kórházi egyágyas: 6.000 Ft/éj (a berendezést nem láttam)
IKEA 3 ágyas: 4.500 Ft/éj (azt láttam, az is jó)
Meg van egy kóráhzi 3 ágyas is, asszem, azt nem láttam. Nem tudom, a többágyasokban van-e zárható szekrény, a többiek majd megmondják.

Szurkolok neked, hogy minden rendben menjen, könnyű szülést és jó egészséget neked, majd feltétlenül számolj be, mi történt!

Üdv: Csipi (Ági)

Timtom!

Örülök, ha egy kicsit megnyugodtál, az nagyon fontos, mert a szülés mindannyiunk számára nagy trauma, de már annyian megcsinálták, neked is menni fog!
csipi70
 
 


Szia Csipi!

Köszi szépen az infót.Még nem döntöttem,hogy milyen szobában szeretnék feküdni.Elég majd akkor,ha már bent vagyok a szülőszobában?
Még egy pár kérdésem lenne,az az EDA-val kapcsolatos:mikor bekötik,mennyi idő mulva érződik a hatása?Mennyire fájdalom csillapit?Teljesen vagy csak elviselhetőbbé teszi a fájdalmakat?
Ugye a tolási szakaszra ki megy a hatása,és akkor nem hirtelen rossz? És az utolsó: amikor bekötik,onnantól fogva már csak feküdni lehet?

Köszi csajok minden választ!
cifra
 
 


Sziasztok!

Kicsit lemaradtam az írással, megpróbálom bepótolni.

Timtom!

Én mindkét szülésnél kaptam EDA-t. Az elsőnél reggel kezdődött a szülés, dél körül megbeszéltük, hogy akkor bekötik az EDA-t, kb. 2 óra volt mire megkaptam. Egyszerre csak egy órára elegendő dózist adtak, és utána még kétszer adtak újabb adagot. Így 3 órán keresztül nem éreztem gyakorlatilag semmilyen fájdalmat. Amikor a 3. adag hatása is elmúlt elég erős fájások jöttek, és akkor a kitolás előtt már nem kaptam újabbat. Ez elég jól működött, mert pontosan tudtam, mikor kell nyomni. Azért így is úgy kimerültem a szüléstől, hogy a szülőágyon toltak át az osztályra. De másnap már kutya bajom volt.
A második szülésnél is kértem EDA-t, be is kötötték, de nem múltak el a fájások, mert elkezdett nagyon tágulni a méhszáj, és egy óra múlva már nyomni kellett. Az EDA hatása 10-15 perc múlva jelentkezik, gyanús is volt, hogy miért nem használ, mint az előző szülésnél. A doki szerint az EDA felgyorsította a tágulást, amit én egyáltalán nem bántam. A szülés után simán felálltam, és néhány óra pihenés után már járkáltam.
Szóval nekem csak jó tapasztalatom volt, pedig nem úgy mentem szülni, hogy majd EDA-t akarok kérni. Ezt elég ott eldönteni, ha majd érzed a fájásokat.
Mellesleg a másodikat a Sóvágó kötötte be, és elég profin csinálta. Úgy tudom létezik sétáló epidurál, de én mindkét esetben feküdtem.

Sziasztok

Memami

Kicsit tartok a hatágyas kórtermektől. Mindig tele vannak, vagy inkább elosztják több szobába a kismamákat?
memami
 
 


Cifra!

Nem is tehetsz másként szobaválasztás ügyben, csak amikor szülsz, hiszen foglalás nincs, és mivel négy éjszakát kell minimum bent tölteni, közben is ürülhet kedved szerinti szoba. Én is választhattam az Alapítványi egyágyas és az IKEA-s háromágyas között, aztán már nem akartam máshová menni.
Érdekesek ezek az EDA-s tapasztalatok, szinte mindenkinél másképp működnek. Memami, hogy hogy a második szülésednél nem hatott egyáltalán? Nekem ez nagyon furcsa, nem volt semmilyen fájdalomcsillapító hatása?

Csipi
csipi70
 
 


Sziasztok lányok!
Néhány hete jártam először ezen az oldalon, mert eddig Margitos voltam. Most meglepve olvastam, hogy fellendült az oldal, és rengeteg hasznos infot kaptam tőletek. Köszi!
Az én dokim is Sóvágó, aki nemrég jött át a Jánosba, nem kis sokkot okozva ezzel nekem. Az első babámat is nála szültem még a Margitban, és teljesen meg voltam mindennel elégedve. Úgy vágtam neki a második baba várásának, hogy én már profi vagyok, de jött a hideg zuhany: új hely, új rendszer, új emberek. Persze fel sem merült bennem, hogy a dokit cseréljem le, a világ másik végére is követném, de azért kicst bizonytalan vagyok a kórház miatt.
Sok megnyugató dolgot írtatok, ami engem aggaszt, az a szülőszobák milyensége. Jól tudom, hogy még mindig a függönyös módszert alkalmazzák? Milyen lehetőségek vannak a vajúdás alatt (labda, bordásfal stb.), mennyire lehet ilyen körülmények között intim légkört teremteni?
Előre is köszi az infokat.
Üdv: Mamaci
mamaci
 
 


Szia Mamaci!
A szülőszoba valóban hagyományos háromágyas,de van egy egyszemélyes is.
Engem két éve nagyon nem zavart hogy a másik oldalamon szül egy másik nő.Sőt egy kicsit elterelte a figyelmemet a saját"kínjaimról"és vele együtt örültem amikor meg lett a fia.
Na nem úgyhogy közben dumcsiztunk,hanem én magamban örültem neki.De jó volt hallani őket és közben arra gondoltam nemsokára én is babázhatok. Egy idő után pedig teljesen kikapcsoltam a külvilágot.
Vajúdást segítő eszköz csak a labda van,ennek valószínüleg a helyhiány az oka.
Deremekül lehet sétálgatni,akár eda-val is,vagy infúzióval a karodban.Illetve nekem pld.a szülésznő tett egy friss lepedőt a fellépő sámlira és azon üldögéltem.
Személyszerint azt mondom nem az a legfontossabb mennyire van felszerelve a szülőszoba különböző alternatív eszközökkel,hanem az hogy milyen a körülöttünk lévő emberek hozzánkállása.

A lopásokról annyit hogy sajnos minden kórházban lopnak.
Ismerősöm egy hónapja szült az Istvánban és az órája tünt el.
Nagyimnak meg egy hálóingét vitték el amit kirakott száradni éjszakára a fogasra.
Ez a Péterffyben volt.
dobolyka
 
 


Sziasztok!

Engem igazából az aggaszt,hogy mi van ha olyan szobatársakat fogok ki,akik állandóan látogatókat fogadnak,nagy a jövés-menés.Mert állandóan szólni nem lehet,meg ha valaki nem veszi észre magát,akkor eleve felesleges kérni őt.
Persze megoldás lehetne az IKEA 2 ágyas fizetős,de ne adj' Isten ott is kifoghatok egy ilyen társat,nem?
Amugy sok mindenkivel beszélgettem már erről,és más kórházakban azért nem ennyire megengedett a látogatás.Vagyis lehet látogatni,de nem lehet bejárkálgatni a szobákba.Igazából ezt nem is értem...
Sziasztok.
cifra
 
 


Cifra!
Ezt csak a szobatársaiddal tudod megbeszélni,és bizony szólni kell ha zavar a 100.-ik látogatója.
A nővérek,csecsemősök hiába szólnak.Némely újdonsült anyuka rögtön visszahívja a családot és a barátokat ahogy nincs a láthatáron személyzet.
Próbálkoztak már táblákkal,minden ajtón felirattal eddig eredménytelenül.
dobolyka
 
 


Mamaci!

Üdv a Jánosos topikban, főleg, mert annyi a közös dolog bennünk. Bennem is felmerült, hogy mi lesz most velem, hogyan fogok a Jánosban szülni, mert az első gyermekemnek köszönhetően már "profinak" tartottam magam a Margittal és Sovival kapcsolatban, de az élet másként döntött. Kérelk ne aggódj semmi miatt, mert a János is csak egy kórház, nem a hely a lényeg, hanem a körülöttünk lévő emberek, és azzal pedig semmi de semmi probléma nincs, rosszat eddig még nem olvastam a szülésznőkről, a dokidat meg jól ismered, nem fog meglepetést okozni :-))).

Én-lévén hogy abban az időben egyes egyedül szültem- az egyszemélyes, úgynevezett modern szülőszobában és szülőágyon szültem, ami a lehető legrosszabb volt, mert nincs kapaszkodója, mint a Margitosoknak volt. Azt mondták, fogjam a saját lábam, de abban a hülye pózban én nem tudtam nyomni, így maradt a gömbölyű ágykarfa és a férjem keze, de még szerencse, hogy második nyomásra meglett a kislányom, mert nagyon-nagyon rossz pózban tudtam csak nyomni. Még a legnagyobb gyötrelmek közepette is emlegettem az ágy tervezőjénak "felmenőit" ,és azt kívántam, hogy szüljön ő egy olyan ágyon. Igaz, hogy lehetett rajta mindenféléket állítgatni, de lányok, legyünk őszinték, k ia fenét érdekli a kitolás közeledtével, hogy milyen szögben dől az ágy?! Az csak a Sovit érdekelte, és nagyon lelkendezett, hogy milyen szuper a felszerelés, örültem, hogy ő jól érzi magát :-)))

Én is próbáltam a labdára ülni, de nem votl jó semmi, csak botorkáltam fájásről fájásra, és az ágyba kapaszkodtam, ha tetőzött a dolog.

A többágyas szülőszobákkal kapcsolatban egy bartánőm is azt mesélte, hogy egyáltalán nem zavaró a másik jelenléte, el is felejtkezett róla, hogy nem egyedül van, nekem is hihetetlen, de így volt.

A szobatársakkal kapcsolatban mindaz bennem is felmerült, amit írtatok, ezzel kapcsolatban a Margit százszor jobbnak tűnik.

Üdv: Csipi

Bocsi a hibákért, kicsit sebesen gépeltem, de az idő mindig szorít
csipi70
 
 


Szia Csipi, Dobolyka és Többiek,
Köszi a kedves bíztató válaszokat, nagyon jól esett, hogy ilyen hamar reagáltatok.
A többágyas szülőszoba továbbra sem lopta be magát a szívembe, főleg, hogy ha a történelem ismétli önmagát, akkor nem lesz a szülésem egy egyszerű menet. A kislányomat 10 nap túlhordás után indították reggel 7-kor (nulla tágulás, semmi fájás), és ripsz-ropsz este 6-ra már meg is volt. Igaz, nem kis súllyal, 4,35 kg-val született. Szóval az biztos, hogy nem 10 percet fogok a szülőszobán tölteni.
Mivel a dokim még csak egy bő hónapja (vagy kettő?) van a Jánosban, még ő is tanulja a rendszert, gondolom még nincs preferált szülésznője (bár legközelebb, ha találkozunk, majd rákérdezek...), úgyhogy szívesen vennék egy két nevet, ha tudnátok ajánlani. Mayer Annamária nevét olvastam korábbi levelekben, róla mi a véleményetek?
Köszi mindenkinek.
Üdv: Mamaci
mamaci
 
 


Szia Mamaci!
A Mayer Annamáriánál szültem az első gyermekem 7,5éve nagyon meg voltam vele elégedve ..szakmailag is és emberileg is KépÜdv.Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


A Mayer Annamáriával szültem én is.Nagyon kedves és profi volt.
Mivel az előző szülésem csaszi volt,mindenféleképpen vágnak ilyenkor gátat.Neki is köszönhetem hogy egy kiskörömnyi vágást kaptam két öltéssel.
magát a szülést a Héber Judittal kezdtem aki szintén nagyon kedves,aranyos,és valszínű hogy ő is érti a dolgát,és van beleérző képessége.
dobolyka
 
 


Sziasztok

Mamaci!
Én nekem Laczko Tünde volt a szülésznöm (nem fogadott). Nagyon kedves volt, profi volt, gát vágást 1 öltésel megusztam, én öt kértem meg hogy nézzen nekem szobát, mindenképpen olyat szerettem volna ahol bent van a fürdö,és ö elment és keresett nekem, a nem fizetös háromágyasba voltam de ezt már leirtam. Amugy én megkérdeztem a dokimat hogy kit fogadjak szülésznömnek, at mondta felesleges mert mindannyian nagyo kedvesek és nagyon értik a dolgukat.Engem ezzel meg is nyugatatott.
Az viszont hogy az egyágyas szülöszobába voltam az szerintem nekem nagyon jo volt. Ha teheted kérd magad oda, de ez is csak akkor fog kiderülni amikor mész be.
Ja és ezen a lopás dolgon kivagyok akadva, nem is hallottam erröl hogy lopnának, én nekem ilyen tapasztalatom nincsen.
boribaba
 
 


Szia Boribaba!
Nekem is Lacik Tünde volt a szülésznőm kétszer is és valóban nagyon profi és emberileg is nagyon rendes...egyszer ő volt az ügyeletes ,a következő szülésnél már fogadtam az előző tapasztalatból kiindulva...
Tavaly nyáron szültem és sajnos akkor is voltak lopásokKépa szobaajtót szigoruan zártuk ennyit tehettünk.
Sziasztok:Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok,
Köszönöm az eddigi információkat. Bár én még messze vagyok a szüléstől, mégis van egy téma amit nem találtam ebben a társalgóban. Ezért megszeretném kérdezni, hogy tudjátok-e, hogy van-e lehetőség a János kórházban köldökzsinórvér levételre. Végül is miért hagyna ki az ember ilyen lehetőséget?
Köszönöm előre is a válaszaitokat.
rosalinda
 
 


Szia Rosalinda!
Az orvosodtól kérdezd meg engedélyezett-e a kórház részére a köldökvér levétele.
Bár gondolom nem esik bele abba az öt kórházba ahol eddig engedélyezték.
Talán csak a klinikák kaptak eddig engedélyt rá.
dobolyka
 
 


Rosalinda!
Olvastam még többet a köldökvérről.
Szóval a dokiddal kell megbeszélni hogy leveszi-e amikor még lepényi szak elött vagytok(mielött a lepény megszületik)
Te először is a 30.-ik hét körül felveszed a kapcsolatot a Krio intézettel(krio.hu),és megcsináltatsz egy csomó vizsgálatot.Hepatitis B,HIV,stb.
Kapsz egy szettet amit viszel magaddal a szülésre a doki meg leveszi a vért.
Utána apuci 48 órán belül elszállítja az őssejt bankba Bp-re vagy Miskolcra.
dobolyka
 
 


Sziasztok!

Kaszás doktornál fogok szülni áprilisban. Régóta ő az orvosom, kb. 12 éve járok hozzá, akkoriban még a BM-ben volt szülész.
A véleményetek, tapasztalataitok megerősítenék a hitemet a doktorban, aki most mást jelent a számomra, mint az éves vizsgálatok során, és valahogy nem érzem elég alaposnak. Az első babaámat várom, tapasztalatlan kismama vagyok, és sokmindenről azt sem tudom, mit kérdezzek, éppen ezért rengeteget olvasok - természetesen mint bárki más! - a 40 hétről és az azután következő életfogytig tartó csodáról. Azt hiszem a legfontosabb dolgokat könyvekből kellett megtudnom, pl. vizsgálatok és azok jelentőssége (AFP, amniocentézis stb)
Szóval lányok, mit gondoltok, jó orvos Kaszás doktor?
Köszönöm előre is!
Andiska
andiska
 
 


Szia Andiska!
E-mailben szivesen irok pár sort,kórházi tapasztalatról ebben a témában.
üdv.Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok Lányok,
Nagyon köszi a bíztató infokat, örülök, hogy többen is Mayer Annamarinál szültetek, és csupa jókat írtatok róla.
Én is úgy látom, hogy általában a szülésznők nagyon kedvesek a Jánosban, és szívvel-lélekkel segítenek mindenben.
Még karácsony előtt megyek AFP-re, tudtok segíteni, hogy a Jánosban mi a menete, hányra érdemes odamenni, vagy kell-e időpontot kérnem.
Köszi és sok üdv mindenkinek:
Mamaci
mamaci
 
 


Mamaci ha még mindig úgy működik ahogy emlékszem,akkor kilencig v.tízig veszik le az AFP-t.Teljesen üres gyomorral menjél.
Időpont nem kell kérni,csak vidd a beutalót.
A földszinten van a terhesgondozó ahol a védőnő leveszi a vért.
dobolyka
 
 


Mamaci ha jól emlékszem,akkor kilencig v.tízig veszik le az AFP-t a földszinti terhesgondozóban.
Időpontot nem kell kérni,csak a beutalót vidd magaddal.
Tömeg nincsen,nem kell sokat várni.
dobolyka
 
 


Milyen jó hogy az elöbb még nem jelenítette meg a válaszom.
Nem baj így kettő van belőle.Kép
dobolyka
 
 


Sziasztok lányok!

Most néztem meg felvételről a múltheti Szülőszobát, nem a Jánosos Gombos Kati szülésznő szerepelt benne? Ha nem ő, akkor az ikertestvére?! Nem látta véletlenül valamelyikőtök?
csipi70
 
 


Mamaci!
Én kb. egy hónapja voltam AFP-hez vérvételen.
A laborba kellett menni (10-ig van vérvétel, sorba kell állni a beutalóval), és -igaz nekem vérszegénység miatt rendes vér-,és vizeletvizsgálatot is kért a doki- a levett AFP-re szánt kémcső vérrel fel kellett baktatni a szülészetre és ott leadni a terhesgondozáson.
Lehet, hogy ott is leveszik a vért, bár akkor minek a labor?
Éhgyomorra menj!
Üdv
Andiska
andiska
 
 


Sziasztok!

A segítségetekre lenne szükségem. Több, mint 3 éve keresek megbízható orvost, de ez alatt az idő alatt kizárólag közömbös, felszínes emberekkel találkoztam - még a "hálapénz" ellenére is - még mindig beteg vagyok. Az általatok ajánlott orvosok közül a végső listán Dr. Pálmai Bálint neve maradt fenn. Ha akad valaki, aki hozzá jár és információval (telefonszáma, jelleme, tarifái, rendelési helyszíne, személyes élményei stb.) tud szolgálni, kérem írja meg a zitahorvath@yahoo.com-ra. Előre is köszönöm.
lolita
 
 


Szia Zita(
Én a Pálmai Doktorhoz járokKép
Küldtem e-mail de nem küldi el a cimedre.
Kérlek irj Te egy e-mail-t nekem a cim a profilomban.

Kép
Kép
vera70
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?