Új privát üzeneted érkezett!

Dodi:Igen igazad van de!Most fején találtad a szöget az én esetemben.Ugyanis mikor őt műtötték és nem tudott mozogni én mentem neki főzni takarítani magamtól!!!Sose kellett kérnie és meg se köszönte a mai napig!Mikor dolgozott és vele laktunk én főztem neki akkor is és semmire nem volt gondja csak a pihenésre.Nekem természetes volt mind a 2 esetben segíteni kérés nélkül és igenis én is várnám h megkérdezze,hogy segítsen-e majd vagy most valamiben.Főleg,hogy nem dolgozik nem csinál semmit csak a barátnőivel császkál.Tudod nem minden 50 éves egyforma!Anyum az életét átdolgozta és teszi most is még is ha kell magától észreveszi h segíteni kéne valamiben és jön!Most se kértem,a gyerekeknek mondta,hogy milyen jó lesz h sokat lehet itt velünk majd!Nekem ez a természetes egy nagymamától és anyától.Ha egyszer az én gyerekeim kerűlnek oda,engem se kell kérjenek örömmel segítek majd és ott leszek ha nem lesz olyan dolog(betegség pl)ami miatt nem tudok menni.Ezért vagyok és leszek nekik :)
De nem bántok senki én se mert mint te is írta tuskó!Hát ő is az nem kicsit :lol: Néha már rémisztő milyen dolgai vannak,de ez van így kell elfogadni őt is :wink:

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


szilda:Köszi! :lol: Nekem is nagyon tetszik,már apának is beadagoltam és örűlt neki szerencsére.Amúgy a Dorcsinak ugyan ilyen garnitúra volt csak abból az ágyat eladtam a kis komódot meg használja most is!Mi kihasználtuk a pelenkázóst nagyon is.Ráadásúl a ruhák is elfértek benne sokáig.Mindig időben eltettem ami kicsi lett és így elfértünk benne és mondom még most is használjuk csak most játékos szekrényke lett :lol:
Én ha venni akarok valamit a vaterán akkor figyelem minden nap miket tesznek fel és a megnyerés esélye nő ha levéded a dolgot :wink:

A császár már biztos ugyanis az előző 2 is az volt.Ráadásul toxémia miatt és most azért programozza a dokim 10 nappal előbb,hogy nem legyen baj megint.Még az sem kizárt szerinte,hogy 20.-a lesz a vége.De ezt majd akkor meglátjuk milyen állapotba leszek az eredeti terv 27.de már előtte 2 héttel folyamatosan mennem kell hozzá majd.

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Jeanner, örülök, hogy megszüntek a görcsök.

Praszlera, sajnálom a helyzetet. Ezek szerint sógornődék a lieblingek? Egyedül car lesz ikrekkel, meg kicsi gyerekkel, de nem megoldhatatlan. Segítséggel mindenesetre nagy terhet levenne anyukád a válladról, idegileg jobban bírnád. Ha eddig lépcsőztél, akkor nem hiszem, hogy baj lenne belőle, bár nyilván ne rohanj le és fel, de már edzésben vagy, nem most kezdted, csak szép komótosan. Persze, sokat kell/ene pihenned mellette, hisz dupla teher.
Lehet, hogy lemaradtam, de Noel bölcsis? Ha nem, akkor fontold meg, nagy segítség a bölcsi, ha "egyedül" gyereknevelsz, nálunk bevált.

Anyamci, 21 hetes a babád, 20 hetes a combcsontja, semmi gáz! Nagyon kevés a tankönyvi gyerek.

komód és babaágy... ne is nézegess másikat v. hogy jól döntöttél-e! Tetszett, megvetted, legalább ez is kipipálva :)

Babaholmi
Nálunk már a két gyerekemről megvan minden a harmadiknak (nem tudok olyat mondani, ami ne lenne... kivéve cumi, amiből nyilván új kell, meg eldobható pelus). Szóba sem jöhet a babona, nemá' kidobjam a dolgainkat:):):) Az első gyereknél mindent az utolsó pillanatra halasztottunk, azaz a babaholmikat a 28. héttől vásároltam meg... nagy pocakkal, nyáron... egy átok volt a közlekedés és cipekedés... Úgyhogy meggondolandó (nem volt kocsim, BKV-val az izzadt tömegben...fincsi volt).
Mostani babának a 8. héten vettem már játékot :wink: , megtámogattam a pozitív feelingemet, hogy ha én jobban érzem magam tőle, akkor Ő is 8)
Néhány új ruhát fog ő is kapni, de CSAKÚGY, hisz dögivel van itthon.

BAbakocsink is a régi lesz, Loola - imádom, még nem sikerült tönkretenni
:twisted:

Na ennyit rólunk. Pussz mindenkinek és jó pocakosodást

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 

 
 

Sziasztok!

Anyamci, mindenki mást mond, ha nem bízol benne, ne szedd... nekem csak a 3. héten okozott gondot, más kismamáktól is hallottam, hogy szedték, nekik nem csinált bajt... ez ilyen, alkati. Én csak szóltam, hogy erre figyeljetek :)

Kiságy, királyságos, szerintem jó vásár volt, főleg hogy ez újonnan 60-80.000 Ft :) Nekünk egy dög új kiságyat ajánlottak 6000ért, meg akarom persze nézni, csak a csaj elutazott, de szerintem megvesszük... :)

Szilda, pelenkázót mi sem veszünk, nincs "kedvünk" :lol: meg helyünk sem...

Zsebbi, ott van pont a barátnőd, Kriszti, én belőle indultam ki, 10. hét óta vásárol :D (olvasom ám lelkesen :D ), szóval ha most van olcsóság, akkor most van.. ez egy olyan dolog, hogy a fekete macska sem tudja elrontani a napomat ;)

Na, megyek a postára cirkuszolni, nektek további szép napot :)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Isophie
Ebben a blogban van lista, és azóta kipróbált, olvasd el a további, újabb bejegyzéseit is a lánynak:
http://nyonyeszkak.blog.hu/2011/02/02/b ... _lista_1_5

Szilda
Én nem veszek pelenkázókomódot, hanem 2 sima komód lesz egymás hátának tolva, majd azon egy merev pelenkázó-lap. Majd ha megveszem - ha lesz pénzem rá -, akkor rakok fel képet, hogy is képzelem el (Ikea Malm komód, 3fiókos - fehér). Még ráér amúgy, csak kerülgetnénk. Fontos szempont, hogy eme harmadik baba nálunk az utolsó, szóval ha már nem pelenkázzuk, akkor szépen a falhoz toljuk a komódokat és meg van oldva az ifjúsági szoba-bútor egy része :)

Nálunk a gyerekek rendre pisiltek, mikor pucér volt a fenekük.. utálnám, ha az ágyat szentelnék fel.

Első babánál volt komódunk, nagyon jó szolgálatot tett, ha elfért volna a másik lakásban, akkor nem adjuk el. A 2. gyereknél helytakarékossági okokból merev pelenkázólap volt a kiságy tetején, ami szépenrendre leszedte a festéket a kágyról... Most azért gondolkodok két sima komódban, mert nem foglal el igazán nagyobb helyet, viszont legalább kétszer annyi cucc belefér, mint a sima pelenkázósba.... sőt!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára zsebbi 2011.05.27 10:35-kor.

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Jeanner, fekete macska :twisted: Nekem sem :lol: :wink:
Örül majd a Kriszti, ha olvassa, hogy tetszik a blogja. :):):)

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Anyamci!

Persze, ezért nem is általánosítottam, hogy MI nem segítünk, de én sajnos tényleg nem segítek nekik :oops: . 17 évesen összeköltöztem a párommal, 20 évesen férjhez mentem, 21 évesen gyerekem lett, és vhogy elég újdonság, meg feladat volt a saját háztartásomat kialakítani, rendben tartani :oops: . Most meg ugye itt a kicsi, meg a pocak, és nem is kérték soha a segítségemet, csak azért írtam, hogy a legkevesebb, hogy legalább megkérem őket, nem pedig farokfelvágva várom a segítséget :roll: . De ez csak rám vonatkozik, nem Praszlerára gondolok, csak elmorfondíroztam :lol: :lol: :lol: :wink: .

Vlsz. nekem is csaszi lesz, bár még nem beszéltünk róla. De több minden is emelett szól sajnos:
1. 6 éves korom óta cukros vagyok, ami miatt már önmagában a legtöbb doki császárt javasol. Az enyém nem. Mi sima szülésnek indultunk, mert a cukrom végig tökéletes volt, és a babával sem volt gond. De a cukor most is megvan, és azért plusz rizikó.
2. Végül az utolsó napokban mégis a császár mellett döntött(ünk), mert hirtelen nagyon bevizesedtem, és nagyon nehéz lett kordában tartani a cukraimat, féltünk, nehogy toxémia legyen.
3. Aztán mikor indultunk a csaszira, elfolyt a magzatvizem :shock: :lol: :lol: . Így megpróbáltuk spontán, és szépen tágultam is, de a dokim megvizsgált, és azt mondta túl nagy a baba feje, nem illeszkedik be, nem fogom tudni megszülni, császár. (4280g, 58 centi lett, és 38-as óriásbuksija volt :lol: ). Vlsz. most sem lesz kisebb a baba, sőt. Ergo nem hinném, hogy most kiférne :( .
4. Két év lesz a két gyerek között, ami már nem olyan kevés, de mivel 4 kiló feletti babára számítunk, nagy a hegszétválás esálye.

Szóval nálam több dologban is hibádzik a spontán szülés :( .
Viszont a dokim nagyon spontán-párti, ráadásul bevezettette a kórházban (ő a főorvos), hogy a programcsaszikat a 40. héten csinálják csak. (Persze ha nincs gond).
De nekem Botond is magától elindult 38+4-en, szóval nem tudom még mi lesz... De legközelebb már rákérdezek :roll: :wink: .

Zsebbi!

Mi úgy vagyunk, mint ti: nem kell venni semmit :lol: . Másfél éves a nagy, ráadásul ő is fiú, szóval tényleg minden megvan. Botondnak kell az új szobát berendezni, a kicsi meg a kész, bejáratott babaszobába érkezik :lol: . A babaruhák, mérleg, ezazamaz a bnőméknél van, 3 hónapos a kisfia, és tőle ráadásul azt mondta, mindent úgy kapok vissza, hogy kimossa, kivasalja, méret szerint összerakja, cserébe a használatért :wink: . Szóval még csak az sincs.
Új ágynemüt szeretnék majd, pár body-t, mert az nálunk fogyóeszköz volt, cumit, cumisüveget... De csak apróságok vannak.
Ja, meg vmi hordozókendőt, vagy ilyesmit, mert az Botondnak nem volt, de most lehet, hogy kéne, hogy könnyebb legyen szaladni a nagy után, vagy szoptatni legozás közben :lol: :lol: :lol: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Doddi, nagyon jó a korkülönbség nálatok (is). Elhiszem, hogy szinte semmit sem kell venni a kicsinek. Szerencsés ember vagy, hogy visszakapod a kölcsönadott dolgaitokat :twisted: Én nem is mertem senkinek adni semmit, mert nálam meg más a tapasztalat.

Programozott csaszi
A legjobb a 38. héten. Egy egészséges terhességnél amúgy a 38-40. héten megszületni ugyanolyan jó. Az én orvosom a 38. hetet javasolja a műtétre, a lányom is programozott volt 38+3-nál. Nálam fájásgyengeség a menő, egyik szülésem sem indult be, ráadásul az adott oxitocinra mind én, mind a baba rosszul reagálunk, szóval beindítani nem tudnak mesterségesen. Ráadásul még csak nem is tágulok, semmit sem vagyok képes.
Én október 14-re lennék kiírva, tehát a mi dátumunk cirka október 04. lesz - ha minden jól megy és rajtunk múlik, ez a dátum valahol a szívem csücske, nagyon úgy érzem, hogy a mi napunk lesz (persze még százezer év van addig :)).

Tegnap megkérdeztem a dokimat, hogy mi a kórházban a szabály 3. csaszinál, befektetnek-e egy héttel hamarabb, ahogy más kórházaknál hallottam... mondta, ha nincs velem semmi gond, akkor nem szükséges. Ráadásul 3év8hónap lesz az előtte lévő csaszi között, ami már jó messze van, szóval nem necces annyira.

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Zsebbi!

Tényleg jó dátum :wink: . Mondjuk ha én a terminus szerint lennék műtve, akkor 2011.10.01. lenne a babánk születési dátuma :lol: . Sztem az sem rossz :P . De sztem eleve nem húznám addig :roll: . Vagy ne következtessek az előző terhességből/szülésből? :roll:
Fájásgyengeség :( . Egyik bnőmnek az volt, két hét túlhordás után indult be a szülés (nem tudták, hogy túlhordás, menszi után 3 nappal fogant), de burkot azt repesztettek. tizenakárhány óra után hiába nyomatták, nem volt eléggé lent a baba, és nem voltak elég erősek a fájások, így vákuummal kellett kieszedni a picúrt :( . Minden rendben volt vele, de Kriszta nagyon kimerült, sok vért vesztett, és napokon át többször elájult :( . Ehhez képest nekem álomszülésem volt :wink:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Neked október 01. a 40. hét ugye? Áh, szerintem szeptember vége lesz :) De, indulj ki az előzőből, általában bejön.

Szegény barátnőd! Amondó vagyok, hogy van egy bizonyos pont, ami után már egyszerűen kínzás mind az anyának, mind a babának ez a fene nagy spontán-erőltetés. Még jó, hogy egészségesen megúszták... főleg a baba, ő a sérülékenyebb.

Sokszor tényleg csak a szülésnél derül ki, hogy a fogadott orvosodra valóban érdemes volt bíznod az életeteket, avagy sem. Amíg nincs komplikáció, addig tényleg a mezőn is világra jöhetne a kisbaba, akárcsak régen.

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Sziasztok!

Kicsidodi: nem vettem magamra amit irtál, igazad van kérni kell. Szerdán látta, hogy nagyon elfáradtam, úgyhogy tegnap sokat vigyázott a Noelra. Ma meg már jön apa haza, úgyhogy ők ketten ilyenkor csak egymásnak vannak.
Zsebbi: Noel nem bölcsis, mivel nálunk nincs bölcsőde, még a környéken sincs. Inkább itt a magánovik elterjedtek, amit egy hónapra 40-50 ezer, ha csak fél napra vinném is. Ha visszamentem volna dolgozni ez a lehetőség lett volna, de akkor ki is tudtam volna fizetni, igy viszont egy kicsit luxus lenne.
Anyamci: nagyon szuper az ágy meg a komód. Nekünk is van minden, de mindenből egy. Perszer ruhából rengeteg van mert mindkét tesómnak van két-két gyereke, plusz az enyém rengeteg a holmi. Viszont egy kiságyat venni kell, meg bútort. Zsebbi ahogy te is irtad mi is olyat akarunk amit később is tudunk használni. Mi a Noelnál vettünk egy egyszerű fenyő komódot és apa a szélességéhez hozzá szerkesztett és igy ha nem kell leszedjük és ott a sima komód. Most a kisfiam bunkernak használja azt a helyet. Jah a másik nálunk a babakocsi, meg kell két légzésfigyelő, mert amit még múltkor kaptunk már visszaadtam.
Jeanner: még egyáltalán nem biztos, hogy császárral fogok szülni, persze az ikreknél nagyobb az esélye. A szülésznő szerint mivel a Noel nagyon gyorsan (3,5 óra) alatt megszületett gond nélkül, ezért ha a babák úgy fekszenek és minden rendben mehet a rendes szülés. A doki is támogatja ezt, persze a legfontosabbak a babák, úgyhogy ha esetleg azt mondják császár, akkor az lesz. Egyenlőre a babák jól fekszenek, persze tudom ez még változhat, mondjuk a Noel a 12 héttől kezdve farfekvéses volt és esze ágába sem volt megfordulni, ezért forditották meg Kicsidodi igen az Istvánban mindent megtesznek, hogy természetes úton tud világra hozni a babát. Tényleg hatalmas volta a kisfiad az enyémnek 34 cm volt a feje, nem csodálom, hogy nem fért volna ki. Én szeretném szeptember végéig kihúzni 38-dik hétig, úgyhogy mi még lehet, hogy találkozunk a kórházban.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
praszlera
Etyek
 
 


Tanulás közbeni bekukkantás.... :wink:

Babakocsi/babaholmi
Az idősebbik nővéremtől kapunk egy GRACO-t :wink:
Neki a 3. gyereke lány, tőle megörökölünk egy csomó holmit :lol: :lol: :lol: :lol:
Még jó, hogy a másik tesómnak fia lesz :lol: :wink:

Buuni
Én járok kismama jógára, meg úszni, meg bicajozok :wink:

Zsófi
Listát majd adok, Beus összeírta nekem, hogy mi az, ami feltétlenül kell...

Szülői segítség
Nálunk is problémás lesz, hogy anyukám kinek fog segíteni... főleg, ha egyszerre szülünk a tesómmal... bár a másik két tesómra is lehet számítani :wink:
Mi eléggé összetartunk, hétvégén általában mindenki anyuéknál van. Hétközben is mindennap beszélünk, fel-felugrunk egymáshoz.

Szilda
Pelenkázószekrény nem feltétlenül szükséges. Pl. anyuéknál sincs, és mégis tisztába lett téve ott 5 unoka is :wink:
Ágyat lehet védeni: létezik pelenkázó alátét :wink:

Anyamci
Toxémia miatt akarja a doktorod 10 nappal előbb a császárt? És ha előbb leszel toxémiás? Az egyik barátnőmet a 26. héten kellett toxémia miatt megcsászározni :?

Császár/szülés
Én nem szeretnék programozott császárt. Hagyjuk a babára, hogy mikor akar ő megszületni...

Idősebbik nővérem mániákus túlhordó... 15-17-16 nappal később szült a kiírtnál... :wink:
Vendég
 


carotta:Igen az miatt,nekem mind a 2.-nél a 38.héten jelentkezett a toxémia addig nem volt semmi gond!(sajna ha előbb jelentkezik és súlyosan akkor ...kénytelen lesz tenni valamit de bízom benne h nem)Ráadásúl én meg valamiért egyiket se bírtatam tovább-Vagyis a szervezetem.Se a gyerekek mind a 2 életmentő császár volt a babákra nézve is-Vivi fel se sírt ott nagy baj volt már de sikerült megmenteni az utsó pillanatban.Dorinának meg hírtelen a szíve lassúlt nagyon le és rögtön ki kellett venni.Ezeket akarja megelőzni,én meg bízok a tapasztalatába (35 éve szülész)és rengeteg a betege és érti a dolgát.Nekem nincs ezzel semmi bajom,sőt!A tapasztalataim szerint ez egy jó döntés és örülök neki,hogy tudom,hogy nem kell félnem a bűvös 38.héttől(nekem csak rossz tapasztalatom volt sajnos)De hidd el ha nem így alakult volna mind a kettő terhességem vége nem mennék bele!Lehet valakinek ez drasztikus vagy fura meg bármi de addig nem értheti senki amíg nem tapasztalja.
:( Persze ha véletlen minden totál rendben lesz akkor várni fogunk.Addig még sok minden történik!
Sajnálom a barátnődet nem lehetett könnyű dolog.Megkérdezhetem,hogy mi lett a babával?Jól van?
Na és veletek mizu?Nagyon ritkán jössz!Gondolom vizsgák vannak amikhez sok sikert :wink: :D

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


carotta:De a túlhordás is veszélyes nem?Vagyis azt olvastam,de mindenkinek más a szervezete.De azért ügyi a tesód,hogy addig bírta. :lol:
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Carotta!

Programozott császárt sztem az így szülő nők 99%-a nem szeretne :roll: :wink: .
Én sem így terveztem, de ez jutott :( . És most is igyekszem beletörődni :wink: .

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


dodi:Igen dodi! Sajnos bele kell törődni és és nem kapálózhatunk,hogy jaj mi majd egy héttel később stb...Sajnos az Én esetembe kénytelen vagyok belemenni,de nem baj...ez van örülök,hogy minden rendben lesz :wink: Vivi nekem 27-nappal született előbb.Elfolyt a vizem de fájás sehol és a vérnyomásom hírtelen 200/100lett csináltak egy gyors vizelet tesztet ami 3+ lett :? Baba meg se mozdúlt szinte egész nap.
Hozzáteszem én nagyon tudnék neki örűlni ha most megpróbálhatnám rendesen megszűlni hogy átéljem milyen is az :wink:

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Hellóka!

Nehogymá' bocsánatot kérjetek a császárért!

Nálunk most lett volna gyereknap, de elmosta az eső, úgyhogy ki sem mentünk.

Toxémia... elég veszélyes tud lenni, oda kell figyelni.

Pelenkázás: lányom egy pelenkázásnál akár 3x is kakált-pisilt, előbbi a széllelbéleltsége miatt, volt, hogy a falig elment.... A műanyag pelenkázófeltéten is pelenkázóalátét volt az első hónapokban, de még így is kellett szőnyeget sikálni, meg falat mosni... rólam már nem is beszélve :twisted: Azt hiszem, hogy mióta ezeket a dolgokat megtapasztaltam - le lettem carva -, alábbhagyott a büszkeségem :wink: :lol:

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


-----
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.11.16 19:15-kor.
Vendég
 


Carotta2011: szépen megnőtt a pocakod.

Képzeljétek nekem két hét alatt most 4cm nőtt. Majd teszek fel képet.

Még egy kérdés: a védőnő azt tanácsolta, hogy juni 5-től ne menjek gyes-re, mert az 25 ezer, hanem irassam ki magam táppénzre mivel veszélyeztetett terhes vagyok, és az pénzben is több. Valaki hallott már ilyet vagy csinált ilyet? Nem is tudtam, hogy ilyen is van, hogy gyed, gyes alatt is kiirhatnak táppénzre.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
praszlera
Etyek
 
 


Preszlera
A gyerek 2 éves koráig jár a GYED. Utána a GYES 3 éves korig.
Betölti a kisfiad a 2. évet, GYED letelik... nem mész el GYES-re, hanem "visszamész" dolgozni. Kiveszed a szabadságodat, ha az letelik elmész táppénzre.
Nem GYED, GYES alatt mész táppénzre, hanem a GYED letelte után, GYES helyett...
Vendég
 


Praszlera:

Carotta jól írja :D
Sokkal jobban jársz így, mintha elmennél gyesre, mert az nagyon kevés...

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
zsanka84
Budapest
 
 


Sziasztok

Nekem valahogy nem szimpatikus ez a neten való vásárolgatás... :roll: Lehet,hogy csak én vagyok ilyen befásult ezen a téren, de én jobban szeretem ha látom is amit megveszek élőben,és nem csak fényképen. Nekünk a kiságy megvan, és pelenkázóval együtt van,szóval arra nem kell pénzt költeni. Kiskádunk is van, meg babakocsi is, de azzal a probléma,hogy lila-rózsaszín, ezért azt eladjuk,és annak az árából veszünk egy másikat, mondhatni ez is kipipálva. :lol: Kisruhákat majd kell vennünk,de ennek örülök :lol: Bár van pár db ruha a lányomról,amik semleges színűek szóval nyugodtan adhatom rá, feltéve,ha méretben is fog egyezni,mert a lányom nyári baba, a kisfiam pedig késő őszi lesz.

Kicsidodi. Azt mondtad nektek is megvannak a ruhák a nagyfiadról, de az évszak nektek is különbözik mint nekünk,nem? Bár biztos te is örülsz,hogy pár db-ot be kell szerezni :lol:

Én amúgy picit babonás vagyok,ezért nem mertem még babadolgokat venni, bár kapni már kaptunk egyet kettőt. :)
Mondjuk nekem még időm sem volt szétválogatni a ruhákat,szerintem azzal legalább egy fél napom el fog menni...

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó
benirenata
Szerencs
 
 


Benirenata!

Erre nem is nagyon gondoltam :oops: :oops: :oops: :lol: .
Mondjuk annyira nem nagy a különbség, csak két hónap, meg a bnőmék kisfia, akinél most a cuccok vannak, pont téli baba, mégis alig vettek vmit, azokat meg mi is megkapjuk :wink: . De tényleg nem bánom, ha kell venni ezt-azt, sőt :P :lol: .

Babakocsit se kéne, de nagyon vágyom egy bázistalpas hordozóra, ahhoz meg már jó lenne egy babakocsi is :roll: . 40 körül már vannak Graco-k, meg Chicco-k kompletten :wink: . Ugyan használtak, de némelyik gyönyörű állpotban van. Apa szerint felesleges, mert nem babakocsiztunk sokat, ami igaz, viszont nagyon sokat autózunk, és az állandó ki-bekötéstől már a tököm kivan :twisted: . Ráadásul akkor már két gyereket kell bekötni :? ...

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Zsebbi!

Ez nem bocsánatkérés :wink: ! Csak én volt már, hogy megkaptam (egy ismeretlentől), hogy "a könnyebb utat választottam".
Ezért írtam csak, hogy
1. nem választottam
2. csak azok hiszik a császárról, hogy a könnyebb út, akiknek még nem volt mindkettő :roll: .
Én vajúdtam is a fiammal (bruttó 15 órát, nettó 4,5-et - magzatvízelfolyástól), majdnem eltűnt a méhszájam teljesen, de nem ékelődött be. Normál szülésnél itt már a kitolás jön, ami a nők 90%-a szerint a könnyebbik része. Én jól viseltem a vajúdást, és a császárral sem volt szövődményem, nagyon gyorsan gyógyultam. De így utólag, a kettő közül egyértelműen a császár része volt fájdalmasabb.
Velünk egyidős terhes most egy szülésznő ismerősöm, ő azt mondta, hogy nagyon nem szeretne császárt, fél tőle, százszor inkább simán szül... Pedig azért ő bennevan:wink: .
Tudom, nem kéne magyarázkodnom... :roll: . A gyerekem érdekei ezt kívánták, ez nem szorul magyarázatra :wink: .

Carotta!

Sztem nem más a véleményünk :wink: ! Biztos vagyok benne, hogy ha a te babád élete forogna kockán, tojnál rá, hogy mit gondoltál erről korábban, vagy mit terveztél... Ott és akkor csakis az számít, hogy ő egészséges legyen, nem pedig az, hogy fájni fog-e, lesz-e heged, vagy hogy elmondhatod-e, hogy "megcsináltad". Ettől leszel igazi szülő: hogy mindent alárendelsz NEKI. :wink:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Sziasztok!

Elnézést a zavarásért, 2gyermekem kinőtt ruháit szeretném eladni. Leginkább kislány ruháim vannak mivel mi is októberben születtünk, de kisfiús ruhám is van még amit tartogattam hátha jó lesz. :) Van még kismama ruha , babakellékek, kispaparuha szülőszobára.
Szánj rá 1percet érdemes!

Nagyon sok ruhánk volt ezért nagyon szép állapotúak, márkásak (NEXT, C&A H&M CHEROKEE) vigyáztam rájuk nagyon.
Több ruha vásárlása esetén ajándékot adok vagy engedek az árból, képeket itt megtekinthetitek árak a képek alatt. A napokban lesz még friss feltöltés érdemes benézni, ha foglalni szeretnél valamit a kép alatt megteheted majd írj emailt is.

https://picasaweb.google.com/1078773812 ... ladoRuhak#
https://picasaweb.google.com/1078773812 ... RuhakFius#
https://picasaweb.google.com/1078773812 ... akellekek#
https://picasaweb.google.com/1078773812 ... 835/Cipok#

Érdeklődni emailban vmiraeszter@gmail.com

Személyes átvétel Budapesten vagy szívesen postázom is!!!

Köszönöm ha benézel további szép babavárást nektek!!!!!

Melinda és a két kisördögöm Áron és Mira

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Kép
Pénteki UH.... gyönyörű, egészséges, és még mindig fiú :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Vendég
 


Bevásárlásnál én csak "minimal" felszerelést fogok beszerezni.
-anyagi okok (egyetemista vagyok, csak az ösztöndíjam van)
-minigarzonban lakom...

Én is simán szeretnék szülni...császár akkor legyen, ha adott helyzetben indokolt... nem szeretném már most eldönteni, hogy mi legyen október végén...
Vendég
 


Sziasztok :)

Vásárlás: neten én sem szeretek vásárolni látatlanban, ezért is pestieket nézegetjük, mert vásárlás előtt szeretem megnézni a dolgokat... akinek első gyerek, semmi pénz, az sajnos kénytelen olcsóbb megoldásokat választani..

Programozott császár: fene módon be vagyok tojva, de sajna felettem is lebeg damoklész kardja, ugyanis valszeg én meg rendelkezek egy lappangó herpesszel (nemi, igen...), igaz 8 éve nem jött ki, de ha kiderül, hogy ettől még ott van, akkor bye-bye természetes út... sokan azt hiszik, hogy a császi a könnyebb út, pedig az orvosok is azt mondják, hogy sokkal jobban is fáj és a halálozási arány is nagyobb (2 helyett 4 100 szülő nőből, pont tegnap olvastam, az anyák lapjában most ez a téma...) nagyon nagyon sok embertől hallottam, hogy inkább kínlódtak 48 órákat és várták meg, amíg a kicsi belepiszkít a magzatvízbe kínjában, mert az nem is anya, aki császárral szül, hát erre most mit mondjak? :roll: én azt mondom, hogy a legeslegfontosabb az, hogy Samu egészséges legyen, ha ehhez az kell, hogy vágjanak, akkor legyen úgy...

Sophie, nagyon tünemény a babád :) nevetek van már? csini a pocid :)

Csajok, pocakkörméretet mikor kell elkezdeni mérni? :roll:

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Jeanner
Herpesz :evil:
Kisfiamat valószínűleg Noelnak fogják hívni. Most ez a név tetszik nagyon, de még szülésig változhat :wink:
(tudom, szeleburdi gyerek vagyok még :oops: :wink: )

Pocakkörméret: nekem senki nem mondta, hogy kellene mérni! :roll:
Majd megkérdezem a doktortól, a védőnőtől.

Én egy évig fogok GYES-t kapni, addig halasztok az egyetemen... utána visszamegyek, a gyerek meg bölcsis lesz... meg az emelt összegű családi pótlékot kapom... (meg kérek az önkormányzattól ilyen-olyan segélyt :lol: :lol: :lol: :wink: )
Vendég
 


lsophieEz tudod nem kívánság műsor,én se akartam mind a 2szer császáros lenni és most se ezt kívánom magamnak!De ha csak így megy akkor ezt el kell fogadni és örülök,hogy egyáltalán van ez a lehetőség :wink: Azt meg még akkor se tudhatof biztosan ha már bent vagy a szülőszobán,hogy 2 óra múlva nem történik-e valami...ami miat kénytelenek az orvosok a műtét mellett dönteni.Engem Vivivel hagytak 16 órűn keresztűl hátha lesz valami nem csak a vizem folydogál de nem lett csak a baba lett olyan életveszélybe hogy....
A sógornőm hasonlóan járt csak neki már tolófájásai voltak és nem tudott kijönni a baba.Szóval sok dolog van.
jeanner: Aki ilyet mond annak nincs minden a helyén fejébe!!!!Nem kívánom senkinek,hogy hasonló legyen a helyzete és olyan szülései legyenek mint nekem volt de!Ízelítőt kaphatna abból az aggódásbúl a baba iránt amit sokan átélünk,akkor biztos meggondolná miket mond.Szánalmasan hülyék ezek az emberek :twisted: Már bocsánat de ...na! :oops:

Netes vásárlás:Nekem eddig bejött!Remélem nem is fogok csalódni.

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Mi elhoztuk a takarókat, basszus, van olyan is, ami ki sincs bontva!!!! :shock: :roll: :D hejj, most nagyon örülök :) délután meg irány a part, haverokkal találkozunk, végre kicsit kimozdulunk, jól fog esni :)

Holnap UH, Samu már a hátamat tiporja, pont azon röhögtünk, hogy kis vasgyúró, lehet születni is úgy fog, mint szupermen :lol: jól van, hülye vicc, de nem bírtuk röhögés nélkül :D

Nyah, holnap majd írok, mi volt uhun :)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


lsophie milyen csini vagy :)

Én azt gondolom, hogy jobb esetben nem mi döntünk, hogy hogyan szeretnénk szülni, hanem az orvos. Aki azt mondja, hogy könnyebb út a császár, az valószínűleg nem teljesen normális, vagyis inkább ez szerintem csak rosszindulat.
Én nem szeretnék császárt, mert az valószínűleg valami komplikáció miatt lenne. De ha császár akkor császár, a lényeg hogy a mama és a baba jól viseljék. Mindkét szülésnek van előnye és hátránya, de mindkét szülés az anyává válás pillanata, Vagy így, vagy úgy :)
És mi ennek nemsokára a részesei leszünk :lol: Én már iszonyúan várom.
Amitől viszont nagyon tartok, az az, hogy 35 éves vagyok és valószínűleg ajánlani fogja a doki a magzatvíz vizsgálatot. Valakinek van tapasztalata ezügyben? Ha nem is saját, de mégis valami...

Szép hétvégét
Verus :)

Kép
ativerus
Budapest III. kerület
 
 


Anyamci
Azért írtam, hogy ha adott helyzetben indokolt, akkor legyen a műtét... :wink:
Most, május 29-én még úgy hiszem, hogy 5 hónap múlva simán fog megszületni a kisfiam... Pozitívan állok a dolgokhoz... nem a rosszabbik eshetőségre készülök... :wink:

Ativerus
Egy ismerősömnek volt magzatvíz-vizsgálata, nem volt gondja... de neki nem a kora, hanem az előzménye miatt kellett (volt egy beteg babája). De neki a 17-18. héten csinálták... A 20. hét nem késő? Úgy tudom, hogy kb. 2-3 hét múlva van eredmény...
Van valami gyanú, hogy gond van a babáddal?
Vendég
 


Isophie utánaolvasgattam a vizsgálatnak és én is úgy láttam, hogy 16-18 héten szokták elvégezni általában. 1 hét múlva megyek dokihoz, majd szól, hogy késő-e. Eddig csak a védőnővel voltam kapcsolatban, azt mondta, hogyha megvan a genetikai uh eredmény, akkor menjek le a dokihoz. Nincs baj a kicsivel szerencsére, az eredmények is mind jók kopp-kopp, de a korom miatt gondoltam, hogy jó lenne elvégeztetni.

Kép
ativerus
Budapest III. kerület
 
 


Ativerus
Nagyon necces... 21, héten mész doktorhoz, akkor ad beutalót genetikai szakrendelésre, ha egyből kapsz időpontot oda, akkor is az eredmény kb. 23-24. héten lesz meg... és akkor megszakítani a terhességet, ha beteg a baba? :roll: :roll: :roll:
Azzal a tudattal, hogy elvileg a 24. héttől életképes a baba...
Vendég
 


Olyankor mi van, ha az újszülöttel nem a bejelentett lakcímre megyünk?
Nekem Debrecenben van a lakcímem, elvileg itt is lakom, itt járok védőnőhöz, itt lesz majd a gyerekorvos is. Szülés után nem ide jövünk, hanem a szüleimhez Mikepércsre. (kb. 10km-re van a várostól)
Gondolom, nem a debreceni védőnő, gyerekorvos jön ki.... vagy hogy is van ez? :roll: :roll: :roll: :roll:
Vendég
 


lsophie:Ahol leszel a babával ott kell megkeresni a helyi védőnőt (nagyobb helyeken a körzetest is) mert ugyebár egy kerületet falut több körzetre osztanak és ott kell leadnod a papírokat!De ezt még szülés előtt tedd majd meg,hogy tudjon rólatok!

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


De csak kb. 1-2 hétig leszünk anyáéknál, azután jövünk Debrecenbe... Debrecenben fogunk lakni :wink:
Vendég
 


Szerintetek az normális hogy még nem nagyon érzem a babamozgását? ritkán és akkor is csak este fekve de egész nap semmi. Kedden megyünk uh-ra remélem kiderül a neme na meg hogy minden oké. Ja és ha érzem is akkor is csak egy helyen ahol a 12 hetes uh-n volt. Rajtam kívül mindenki érzi már rendesen a mozgást???


Isophie: szerintem ennyi időért nem kell átjelentkezni de mindenképp beszélj róla a védőnőddel.

Kép
horibol
 
 


horibol, én először 19+1 naposan éreztem úgy igazán. Általában estefelé érzem.
Isophie biztos vagyok benne hogy egészséges a babám, meg amúgy is a szülők döntik el, hogy részt vesznek e egy ilyen vizsgálaton. Azért biztos ami biztos felhívom holnap a védőnőt, hogy mi a véleménye :) [/u]

Kép
ativerus
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok! :)

Ativerus, szerintem hagyd a csudába a magzatvízmintavételt.. már nagyon későn van :( ha a 12. heti jó volt, az AFP jó lett (azt neked ki kellett kérned, vagy majd csak holnap? nekünk azt mondták, hogy ma, genetika előtt menjünk érte...) és a genetika is jó, akkor valszeg semmi baja a babának, ha te is így érzed, akkor meg pláne nincs!!! bátyám kolléganője 39 évesen szülte az elsőt, ő nem ment amniocentézisre, pedig neki már bőven illett volna, mert minden vizsgálata tökéletes volt, és a baba is makk egészséges lett :)

Sophie, ahogy a többiek mondják, a mikepécsi védőnőt kell megkeresni, amíg ott vagy... én sem a bejelentett lakcímem szerinti védőnőhöz járok, az váci, hanem ahhoz, akihez tartokodás szerint tartozom. Pedig ez a cím, ahol lakom egyik papíromon sincs :) de mindenki azt nézi, hogy neked kisbabával ne kelljen x km-ert utaznod ;)

Mi ma megyünk UH-ra, éljen :) holnap doki :)

Szerintetek ha kérek tőle egy strepto-coli vizsgálatot, megcsinálja? Remélem... :?

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Jeanner, egy kalappal! Ez most akkor genetikai...húú, tök jó lesz!
Strepto Sotén pl. fizetős. Nálam legutóbb levették a kenetet, aztán adtak egy csekket, feladóvevény visszaad, majd csak utána küldték mintát laborba. Úgyhogy szerintem leveszi, ha akarod, csak pénzes valszeg.

Horibol, normális. Ilyenkor még nem rúgja ki a hasfalad, hisz 30deka az egész gyerek, miközben cirka 25centi, tehát kis vékonyka. Ahogy erősödik, úgy érzed mag őt is egyre inkább. Az sem mindegy, hogy a méhlepény hogy helyezkedik el. Továbbá még elég rapszódikus az alvásciklusuk, az enyém pl. éjjel van fent a leghosszabb ideig.

Isophie, a tartózkodási hely számít. A jelenlegi védőnőd felveheti a kapcsolatot a szülés utáni helyed védőnőjével, és már az új fog kimenni hozzátok, még az állandó lakcímed sem számít ezügyben, csak beszélj a jelenlegi védőnőciddel.

Ativerus, én amondó vagyok, ha lett volna valami gond, akkor már a 12. heti uh-n felajánlják a chorionbiopsziát, ha mást nem, akkor felvetik a lehetőségét, hogy meggondold. Amniót a 16. héttől csinálnak. Afp-n és genetikai uh-on mi volt? Ott is javasolták? Ha van rá pénzetek, akkor tudomásom szerint a Telki kórházban egy héten belül megvan, nomeg a Kútvölgyi magánnőgyógyászatán is érdemes lehet megkérdezni.
Ezt tényleg csak te döntheted el.

Lilypie Maternity tickers
zsebbi
 
 


Sziasztok!

Isophie: nagyon tetszik a választott neved, mivel a kisfiamat is így hívják. A védő a tartózkodási helyed szerinti védőnő azt nem tudod megválasztani és neki ha hazaértetek a kórházból 1-2 napon belül ki kell menni megnézni a babát. Képzeljétek nálunk a védőnő mikor megszületett a Noel megnézte kb 20 cm távolságból, elmondta, hogy milyen szép gyerek, pihenjek, egyek és igyak sokat és ennyi. Többet nem jött, sőt mikor egy éves volt én vittem be, hogy mégiscsak illene megnézni a gyereket. Hosszra kb 8 centivel mérte kisebbre a mellkasát meg 10 cm nagyobbnak mint a feje (ilyenkor még a fejük és a mellkasuk egyforma méretű). Azóta már szerencsére átkerültünk egy másikhoz, aki sokkal normálisabb remélem majd többet tud segíteni.
A gyerekorvost pedig szabadon választhatod, csak meg kell vele beszélni előre, valamint ő adja oda a recepteket amiket ki kell váltani ha megvan a baba.
Nem kell mérni a hasad feltétlenül én csak kíváncsiságból mérem, hogy mennyit nő.
Ativerus: biztos minden rendben lesz a babáddal, szerintem már nincs szükség ilyen vizsgálatra, ha nem lett volna a jó az afp-d, vagy a nyaki tarkóredő akkor.
Horibol: én kb egy hete éreztem először és én sem érezem őket egész nap, szerintem is még kicsik.
Én is vettem egy-két rugit a vaterán és a tesz-veszen, de nekem csak picik kellenek ami nagyon ritka.
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele de én már alváskor nem tudok kényelmesen aludni. Ezért apa rábeszélt, hogy vegyek egy szopipárnát, mert az nem megoldás, hogy még 4 hónapig nem alszok.
Jeanner: írj majd, mi az eredmény

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
praszlera
Etyek
 
 


Zsófi
Szerintem, nem kell variálni, főleg nem 1-2 hét miatt. Hazamentek Mikepércsre, aztán ha valami gondotok van, úgyis bejöttök Debrecenbe.


Védőnőnek köteles vagyok bejelenteni, hogy most éppen hol tartózkodom? :roll:
És ha elutazom a gyerekkel az ország másik végébe 2-3 hétre nyaralni?
Vendég
 


Horibol!

Én sem érzem egész nap, de még nem is kell, majd ha nagyobb lesz, akkor jobban lehet érezni.
Drukk a holnapi ultrahanghoz

Praszlera!

Én is nehezen tudtam elaludni, mert mániákus hason alvó vagyok, vettünk egy hosszúkás párnát, szopipárnához hasonlót, és így könnyebb volt megszokni az oldalt fekvést

Jeanner!

Drukk az ultrahanghoz, És Boldog Névnapot :D

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
zsanka84
Budapest
 
 


carotta:Egy Újszölöttel nem utazgat senki 1-2 hétre ezt a védőnők is tudják!Nekik meg kötelességük kimenni hozzátok ahogy hazaértek másnap max utána és a gyerekorvosnak is!Ha csak 2 hét de akkor is!Nekem annó 1 hónap volt amit nem ott töltöttünk ahova lekni mentünk és mégis a védőnőm átadott arra az 1 hónapra a körzetesnek.
De amúgy nem tudom ez miért lenne olyan nagy dolog?!Hisz csak el kell menni egyszer ahhoz(a nem állandóhoz)elmondani mi a szitu és majd a korházból telefonálni kell egyet.Ő kimegy megcsinálja magának a papírokat amit le kell adjon a babáról és ennyi.Nem egy nagy dolog és még csak nem is megterhelő.Telefonon is mindent el lehet intézni.Amúgy meg az első napokba igen hasznos a védőnő főleg az előszőr szülő anyukáknak!Sok olyan hasznos dolgot tud mondani amiről nem olvasunk a szakkönyvekbe.
Másik meg ez nem akarás kérdése hanem ezt így kell.




:wink: :?

vivi a nagylány :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Dorina a kis középső :-)
Lilypie Kids Birthday tickers
Milán baba
Lilypie First Birthday tickers
anyamci
Budapest XXIII. kerület
 
 


Kép
Vendég
 


Az én védőnőm éppen elvégezte a főiskolát, gyereke nincs, még terhes se volt... :lol: :wink:
Nagyon jól elbeszélgetünk mindenről, de ha valami gondom van, akkor a tesóimat vagy a doktoromat, vagy anyukámat kérdezem meg... :wink:
Vendég
 


Gyerekorvossal már beszéltem. Nem a körzetes lesz, hanem apukám egyik kollégájának a felesége :lol:
(családból én lógok ki, hogy nem eü-s vagyok :wink: )
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.05.30 18:07-kor.
Vendég
 


jeanner, várjuk a híreket az ultrahangról :)

carotta :) első gyerekem, Szent Margit kórházban szülök és holnap tudom meg,hogy kisfiú v. kislány. Köszike :)

Kép
ativerus
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?