Új privát üzeneted érkezett!

Az első felsírós éjjel! Igen, ilyen is van. Olyan már volt régebben, hogy az éjjeli etetés utáná nem aludt vissza és huncutkodott, de ma éjjel keltünk először arra, hogy felsír és fel is ébred (néha álmában sír, gondolom azt álmodja, épp születik). Már az este is érdekes volt, mert bealtatás után fél órával felkelt és még 2 órát szórakoztatott minket (tényleg szórakoztató volt, itt ültönk a gyerekszobában és nevettünk azon, hogy gagyog. Gyakorolja, hogy fogja ránkköpni az almapürét). apa mondta, tuti éhes, bele is nyomtunk kemény50 ml tápit :D ennyit az éhségről.
Aztán fél4kor felsírt. 6:20ig alszik általában és kb akkor eszik kb 90-et, szóval apa mondta, visszaaltatja, menjek aludni. Hát végül fél óra játszás után adott neki enni, benyomot 120at, azóta alszik, most fél9 van. Ennyit arról, hogy van napirendünk :lol:

Bazsa
Párod "aranyos" a tűfóbiával, mikor már szúrod magad, csináld elötte :lol: Nálunk apa simán lelkesen és érdeklódve nézte végig ahogy hüvelyben varrnak, de a lombikos szurijaimnál kiment a másik szobába és jó hangosan zenét hallgatott, hogy ne kelljen tudomást vennie róla :D
Nála a spermavizsgálat volt, amire kb 2 hónapomba tellett rávenni, aztán jött haza, mint akit legalábbis megerőszakoltak, mert hát megfogták a heréit, hogy mekkorák stb. Hát igen, aszem 18 voltam az első nőgyógyászati vizsgálatnál, ez mért természetes nekünk, nekik meg hősiesség? Mindegy, én mondtam neki, hogy ő egy hős 8) én hősöm 8) Aztán a termékbemutatótól is hisztizett, hogy neki egy kis tégelybe kell produkálni, és ez milyen szörnyű :lol: Á, férfiak :?

na felkelt a csajom

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja! jót nevettem a produkciódon!de a gyermekednek gratulálok, ügyi!

Bazsa!drukk holnapra, remélem jó hírekkel jössz! apa nálunk is ilyen4:)

köszönöm a hozzászólást, tegnap beparáztam de most már jobb,most megint nem félek:)

Ma jön a Krios csaj, kitöltjük a szerződést!

megyünk ma moziba,megnézzük a Másnaposok 2-őt!

KépKép
dike
 
 


Rekuja,
ilyen a napozó! :wink:
Kép

Meli
Kép
Kép
Kép
2008.12.04: 3x850mg met
2010.06.15: 2x850mg met
Nem az az erõs, aki sohasem bukik el.Az az erõs, aki mindig fel tud állni!!!
Kép
Görbe: http://www.fertilityfriend.com/home/22f589
melinda84
 
 

 
 

Melinda! jajjjjjjj megzabálom olyan édes!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép
dike
 
 


meli,
nagyon ééédeees kép... :-)

rekuja,
hát én akkor ne meséljem el,h én mit harcoltam a férjecskémmel amikor andrológushoz kellett mennie. én egyébként anno nagyon kiakadtam ezen. amikor ultrahangon megnézték a heréjét,ott mondta a magáét magyarul nekem,én ott bögtem,mert annyira szarul esett,h ennyit nem tud normálisan megtenni. hiába mondta a doki is,h ö mindennap legalább 20-30 herét tapogat,de az én drágámat nem vigasztalta ez a tény meg. na de túl vagyunk rajta, ha vinni kell az anyagot,akkor itthon csinálja és én viszem be,mert neki még az is ciki,h le kell adnia... borzasztóóóó nagyon szemérmes a drágám...

dike,
örülök,hogy jobban vagy ma már...
jó mozizást...
Vendég
 


Melinda
Gyönyörű :lol: :lol: :lol: :lol:


Én már régen megállapítottam, hogy a legjobb tömegoszlató egy injekciós tű lenne... a tű láttán a nagyfiúk egyből kisfiúk lesznek és már ájuldoznak is :wink:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


milyen kis édesen szeretnének bejutni :-)

Kép [/img]
Vendég
 


Sziasztok!

Zita!
Nekünk se nagyon vált be se az espumisan se az infacol.De 1 hónapos kor után már lehet adni a gripe water-t.Mi azt használtuk 2-3 hónapig és nagyon jó volt.Szinte egyáltalán nem nyügizett és tornáztatni se kellett már.Próbáld ki!!!!
De ahogy Lombikbaba írta,ennek is kell idő,hogy hasson!!!

Kép
cukigabi
Budapest
 
 


Bazsa
Kép
Kép
Kép

Ezt kell szuggerálnod magadba :wink:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


lb,
oké :-)

nos voltam a dokinál, ma kezdem magam szúrni, decapeptyl-t kaptam és mindennap egy felet kell beadnom. junius 9-én megyek vissza.
eddig ennyit tudok,nagyon sokan voltak,nem nagyon volt idönk,de egyszerüen megbízom benne,nem oltom most kérdésekkel.
Vendég
 


bazsa
Hajrá szurik! Igen, bízz csak meg benne, az a legjobb, ha megvan az a "hátradőlök-elkap" érzés. Van neked most min gondolkodnod úgyis :)
Nekem is mondta annak idején a dokinénim, hogy koncentrálja a kis petesejtekre és szugerálljam őket, hogy szépen, egyenletesen nőjenek nagyra :D

Cukigabi
Előre is boldog szülinapot! :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Bazsa! hajrá szurik így van, nagyon sok drukkk!most rohanok!

KépKép
dike
 
 


aranyosak vagytok,köszi...
és most én is rohanok, de melózni :-(
Vendég
 


Sziasztok,

sorry a hibákért, de Olivér a kezemben van :)

Dike
ne stresszeld magad tök felesleges, s hidd el a császár sem gáz egyáltalán, persze jobb a természetes szülés, de engem nem érdekel,h. Olivér császárral lett meg, lényeg,h. nincs semmi baja :)

Köszi szépen cukigabi a tanácsot, ki fogjuk próbálni, már akartunk venni, de ideiglenes készlethiány van :? hétfőtől már hsználhatnánk, m. akkor lesz 1 hónapos :)

Bazsa megy a drukk neked!

Rekuja
Én igyekszem nem elkényezteni a manókánkat, de az apja már úgyis elkényeztette :) s látszik már, h. este kézben akar elaludni. Na, jó :) én is elrontottam kicsit mert nappal egy ágyban alszunk :) nem tudok másképp nappal, csak ha ott szuszog mellettem :oops: ennyit a légzésfigyelőről :) éjszaka meg elfelejtjük bekapcsolni :?

egyébként espumisan sem használ totál már rájöttem :? :( :evil:

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Bazsa
Hajrá szurik!!!!!



Zitácska
Szerintem, ilyen kicsi babát nem lehet elkényeztetni. Szükségük van a testi közelségre!
http://www.egeszsegkalauz.hu/friss-hire ... 03236.html
Én egyébként az első 4-6 hétben szinte csak babáztam, ismerkedtünk a kislányommal...

http://www.dokimami.hu/2010/11/06/egyut ... #more-2757

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


lb,
köszi,élvezettel olvastam...
és akkor most ki is van az evolúció csúcsán ???`:-)
Vendég
 


lányok! állandóan visszatérő álmom van...az, h meg van már Ármin, és állandóan elfelejtem megszoptatni...szőrnyűűű:(((((((((


itt olyan hideg van brrrrr...pedig ma meccsre megyünk,aztán Bl-t nézünk többen:)

KépKép
dike
 
 


dike,
szerintem az álom azért van mert nagyon parázol... nyugodj meg,minden rendben lesz,hinned kell benne...

én meg képzeljétek,nem bírtam beleszúrni ma a tüt a hasamba. én nem értem mi volt... így még nem jártam,aztán szinte úgy szakítottam át a bört. fájt,de nem vészes. szerintem nem jól tartottam a tüt...
Vendég
 


bazsa! áhhh ez nekem fájt!:((

KépKép
dike
 
 


szóval velem az történt, h utánoztam valakit, ilyen galopp szökkenésbe futottam egy 5 métert, és azóta nem bírok menni, csak hátra fele , úgy h húzom a lábam,mert annyira fáj bal oldalt lent a hasam alja. ha ülök, fekszek nem, csak lépni nem tudok. beleszúr, hatalmas fájdalom. vajon mi ez?mikor múlik el?:(

KépKép
dike
 
 


Kép

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Dike
Lehet, hogy meghúzódott egy izom... Tessék most már óvatosan közlekedni!
Álom: jól nevelt gyereket nem lehet elfelejteni megszoptatni... :lol: :wink:
Lazíts, ne stresszelj ennyire!

Bazsa
:cry:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 


Dike,
jobban kéne magadra vigyáznod,föleg most,mikor ilyen közel vagy a célhoz...

lb,
nagyon cuki kép... dinnye ruha :-)
Vendég
 


felhívtam a szülésznőt....elmondtam...azt mondja szerinte valami becsípődés...ennyi..végül is mit mondhatna?ha nem görcsölök nincs gáz...de az előbb már nagyon sírtam. nem bírtam felkelni az ágyból....csoszogok hátramenetbe...nem szorult be valahova valamilye a babának???uram meg egy fasz,aki 5 kor hazajött, azóta alszik...nem segít,nem sajnál...semmi együttérzés:( mi lesz velem éjszaka,h fogok eljutni a wcre?:))

lombikbaba! jajj de édes!

az a helyzet h annyira jól vagyok....sokszor elfelejtem h terhes vagyok...

KépKép
dike
 
 


dike,
vágd fejbe a férjed a nevemben is ;-)
tessék hisztizni neki és nem hagyni aludni és most te vagy az elsö,uh gyerünk harcolj egy kis hizihiziért :-) ( öööö magyarul hizelgés :-) )
mi megyünk a nagy családdal ma a skyline parkba örülködni :-)
mindenkinek szép vasárnapot,este jövök...
Vendég
 


tegnap nem tudtam már egy lépés sem tenni, mankóznom kellett, egész éjjel azzal jártam pisilni is....megpusztultam éjjel, nem tudtam megemelni a lábam, fordulni stb...és reggel felé egyre jobb lett.most már mankó nélkül lassan csoszogok!egy idióta vok!

KépKép
dike
 
 


újra elkezdett fájni,megint nem tudok menni...szerintem számít h fekszik Ármin:(

KépKép
dike
 
 


Sziasztok,

Lombikbaba
nagyon édes a kiscsajod :) meg tudnám puszilgatni :)

Dike
Vigyázz magadra! Nem kell utánozni senkit sem :D pihenj sokat. ja, és hidd el nem fogod elfelejteni megszoptatni, fog ő úgy sírni a ciciért, hogy csak na :D
Gratula a 37. héthez :) innentől kezdve már nyugodtan meglehet a babád, már nem kell izgulni, hogy bármi baja lesz! :)

Nekünk tegnap szörnyű napunk volt :( nagyon odavolt Olivér, nem tudjuk mi volt pontosan a baja, de már nem bírtam, du. 2-ig nem ettem, mert nem tudtam elmozdulni mellőle :( annyira sírt, vagy éppen fent volt és nem tudott aludni, valószínűleg a hasa fájt, ma kérünk már rá papaverint, nem tudok jobbat :( már 3-4 napja nagyon fáj neki :( már úgy altattam, hogy simogattam és puszilgattam az arcát, úgy aludt 20 percet du. összesen, délelőtt meg kb. fél órát. Éjjel meg bepótolta az alvást, mert 3-kor ébredt fel először, aztán 3/4 7-kor :) most is alszik, legalább most kipiheni magát, mert már nagyon fáradt volt.
Ma megyünk az 1 hónapos gyerekdokis vizsgálatra, már a védőnős megvolt csüt-ön.

Zita

Kép
zitácska79
 
 


zita,
sajnálom a sok sírást,ilyenkor olyan rossz lehet,hogy tehetetlen az ember... kitartást nektek...
Vendég
 


Lombikbaba
az együttalvás, igen jó dolog, nagy ágyban :) de csak ketten a babával az igazi, legalábbis nekem :) :oops:
A kórházban 2/3-szor aludtunk együtt, mert szegénykém annyira kis nyüszi volt, meg annyira jólesett, hogy velem van és a kezét fogva aludtam el én is, persze nem sokat aludtam, mert keskeny volt az ágy, tudtam hogy le nem esik, mert átkarolva aludtam, s inkább én lógtam le félig az ágyról, minthogy neki legyen kevés helye :)
de éjszakára nem szeretném, hogy egy ágyban aludjon velünk, ő csak éjjel 1-szer vant fent, 2-3 óra körül, s utána már csak reggel 6-kor, de ott fekszek rögtön a kiságyától 1m-re :) s amint felébred, már keresi is a fejemet, hogy hol vagyok :) :D tudja, hogy ott alszok a közelében :)

Zita

Kép
zitácska79
 
 


a másik cikket még nem sikerült elolvasnom....

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Nem lehet kapni gyógyszertárban Gripe Watert :(

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Zita! azért az jó, h az éjszakátok jók!hasfájást sajnálom!kitartás! dobjál képeket!:)

hasam mára oké...de remélem nem tér vissza mint tegnap délben.


ma megyek varratszedésre a mellemből....fujjjj.Sad

nagyon meleg van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nagyon örülök h már a 37. hetet betöltöttük...bárcsak lenne jele, h ki akar jönni:)

KépKép
dike
 
 


Van gripe water a vaterán :)

Dike
face-ra és iwiw-re raktam képeket :)
Türelem, bár én is türelmetlen voltam nagyon mára 37. héten :)

Zita

Kép
zitácska79
 
 


zita
együtt alvásról: Szaffi jó alvó volt mindig, fgtelnül attól, hogy saját vagy mi ágyunkban durmol. Oké, ez az éjjelre értendő, nappal pont ellentéte :) Nálunk apának van leginkább igénye a Szaffival való együttalvásra, most pl Balatonon ő vette oda közénk, mindig vmi nem létező kifogással (fázott/melege volt/félt). Hozzáteszem, minden alkalommal nyugodtan aludt :) Na jó, egyszer lerugdosta a takaróját és a kis angolpólya nem volt elég vastag neki :(

Melinda
Nem is reagálltam a kis napozódra, de bunkó vagyok :oops: pedig iszonyú cuki, mutattam is apának, hogy nekünk is kell ilyen :D

Dike
Kitartást a varratszedéshez, az már nem szokott fájni! már csak 3 hét! Gondolj bele, mennyi ideje vársz erre a babára, ahhoz képest ez a 3 hét már smafu :wink:

lombikbaba
micsoda dinnye-lány :) és milyen ügyesen áll a kis gömbőc-lábujjakon. A lábujjak az egyik legcukibb alkatrészek a babákon!
Akkor még kb2 hónap az olvasztásig. Ehhez is vannak speciális előkészületek?

bazsa
szurikkal nem mindig egyforma. Elsőre az ember még tart tőle, aztán meg a kézreeső helyek belilulnak és kellemetlen, majd megkeményedik a bőr... szóval mire belejösz, újabb gátak keletkeznek. Meg nem is minden tű egyforma, bár kint nemtom mi a helyzet, itthon néha olyan sz@r tűt kaptap, hogy hajlékony volt, vagyis nem csúszott be, hanem ha a bőr egy kicsit ellenált, akkor elhajlott :shock: már úgy vadásztam a gyógyszertárban, hogy a barnás-narancssárgás van, akkor nem kérek, ha lila, akkor jöhet :D (ez a keverőtűs rész, amit a fecskendőre külön húzol/tekersz rá). A legjobb, mikor fecskendővel együtt van az anyag, azok mindig jó minőségű tűk :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja,
az enyém kész szuri,minden egyben. én csak rosszul csinálom szerintem,pedig amikor az inszeminációm volt,mindig tökéletesen bele tudtam szúrni.de mindegy,ma megint így jártam. és mindig akkor,amikor másodszorra használom,mert ugye egy szuri két napra van.na mindegy a lényeg,h a végére csak sikerül...

most voltatok a balcsin? milyen volt? hotelben voltatok?
Vendég
 


Bazsa
Ugyanazt a tűt kell kétszer magadba szúrni :shock: wow :shock: hát, akkor lehet, hogy a tű "elkopik". Tapasztalatom alapján az egy határozott mozdulat a leghatékonyabb, de persze ezt könnyű mondani, nekem se ment mindig :)

Balcsin a családi "nyaralóban" voltunk, ami egy 180 éves vájog nádfedeles ház :) imádjuk, nem túl babaábarát, de legalább szombaton abban a hidegben begyújtottunk a csempekályhába. Mi unokatesóimmal minden nyarunkat itt töltöttük nagyszüleinkkel, nagypapis sajna tavaly nyáron 93 évesen meghalt :cry: nagymamis meg azóta nem jön le (Pesten éltek eddig is), szóval most már olyan magányos lent, de muszáj volt végre lemenni Szaffival is, már nagyon várták a szomszédok-rokonok :) Na persze, megnézték milyen cuki, aztán kérdezgedtek Rozikáról, unokatesómék 2,5 hetes lányáról. Hiába, Szaffi már nagy csaj :) Meg hát Rozi a dédnagymamám nevét kapta, az érdekesebb, mint a Szaffi :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


igen, ugyanazt a tüt kell 2szer használni... de szerintem ez nem gond,addig míug ugyanaz az ember használja aztb az egy tüt :-P

jajjj én nagyon szeretem az ilyen régi kis házikókat :-) tök jo lehet...
balaton melyik részén van? ki is szoktátok adni?

én nem is tudom,hogy most nyáron haza tudunk e menni. elövileg a növérem lányait vittük volna sátorozni,de így nem lesz belöle szerintem semmi,mert nincs pénzünk rá. a lombik sokat elvisz... zalába akartunk menni a vadása tóhoz. olyan klassz hely,nincs sok túrista,szép és tele vannak az erdök vargányával... hmmm nyammi nyammmi :-)
Vendég
 


Sziasztok!

Zita!
Nem tudom hol laksz és van e közeletekben,de GW-t tescóban és dm-ben is lehet kapni! :wink:

Kép
cukigabi
Budapest
 
 


bazsa
fú, erről a Vadása-tóról még nem hallottam de rákerestem és naggggyon bejön nekünk, különösen, ha vargányás hely :) Apa nagy gombász, ő a talaj színe + fák alapján keresi a gombát :)
Balatongyörökön van a ház, ez Keszthelytől 10 km az északi parton, talán az egyetlen olyan falu, aminek azért nincs szabad strandja, csak a kiépített, mert minden más partszakasza védett nádas. Egyszóval gyönyörű. sajna nyáron nagyon zsúfolt ez is :( a ház nem kiadható színvonalú, nem öszkonfortos, meg hát nagy a család, valaki mindig leugrik. Beépítettük annyira a padlást (egy légtér függönyökkel) hogy akár tíz ember is aludhasson ott, de 6-8 főnél többre nem kényelmes.

Itt Szaffi épp lelöki az apját a pokrócról, hogy legyen elég helye :)
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


augusztusra tervezzük a vadása tavat,ha sikerül elmennünk,akkor találkozhatunk is :-) én imádom zala megyét,ott születtem,de sajnos nem ott nöttem fel... minden nyarat ott töltöttem a mamámnál,de sajnos most már csak a temetöben tudom meglátogatni :(
az erdöket nem ismerem nagyon,hanem vannak barátaink,akik mindig megmutatják,hova kell menni gombászni :-)
Vendég
 


Gabi
Már sikerült vaterán beszerezni :) meg is van rendelve, remélem a héten megérkezik, bár tegnap a doki írt fel papaverint, az pedig szerdán készül el, már csüt-től tudom neki adni.
Doki bácsi megdicsért a kis lurkónkat :) nagyon szép baba és ügyes azt mondta :) olyna büszke voltam, hogy csak na :D
mondta, hogy puffadt a pocija, s erre írta a papaverint, hogy ne fájjon neki annyira, ill. kaptunk popsikrémet másikat, mert ettől ami van mindig kipattog a popsija, s rákérdeztem a kipattogzásra is az arcán, az anyatejtől van, úgyhogy megnyugodhatok :)

Bazsa
nekem is néha nehéz volt beadni a szurikat, de rájöttem, hogy én voltam a béna, nekem mindig is volt kis háj a pocimon, s oda könnyen be lehet adni elvileg... jól összeszorítottam mindig az úszógumit és semmit nem éreztem :D

Zita

Kép
zitácska79
 
 


jajjj csajoook, én már úúúúgy vááárom, hogy beültessék a pici utódainkat.... olyan izgi....
Vendég
 


bazsa!elhiszem h nagyon várod!én is...szurkolok nagyon h minden rendben menjen!

Zita! örülök h megdicsérte doki bácsi!:)

ma 11kor indultunk Pestre(tegnap találtam 1 autót) anyuval mentünk ketten,most értünk haza, persze végig én vezettem, utálok utazni:) aztán megnéztük...nem volt az igazi,átmentünk Gödöllőre ott is megnéztünk egyet, ésssssssssss úgy néz ki megvesszük...azaz tuti, reggel 10re megyünk a férjemmel vinni a pénzt:) annyira boldog vagyok! de majd ha jövünk vele haza az lesz a bizti!!!remélem nem történik semmi addig..gondolok én olyan ra h odafele holnap senki nem fog belénk jönni vagy bármi, ami miatt nem jön össze az üzlet. aztán előbb hívtam a szülésznőt, h de. nem tudok menni, de mondta h fél 2ig odaérhetek, remélem odaérünk!

KépKép
dike
 
 


Zitácska,

papaverint mindenféleképpen kóstold meg, mielőtt adnád a babádnak. Nem tudom pontosan leírni, mit mondott a gyógyszertáros, mikor mentem reklamálni, mert borzalmas ecetes, keserű íze volt az egyik kiszerelésnek. akár rá is kérdezhetsz a gyógyszerészednél, ha olyan viszonban vagytok. én teába kevertem, és úgy adtam neki. de voltak olyan kiszerelések amik jók voltak, több volt benne a szirup.

Lányok,

azt szeretném még kérdezni, hogy korábban olvastam itt, hogy Ranitának sikerült babásodni. Korábban egy topikban írogattunk, és kíváncsi lennék sikerült e a terhessége.

Kép
gota79
 
 


ma éjjel fél 12től-fél 2ig aludtam, azóta semmi csak nézek ki a fejemből, fasza.....

KépKép
dike
 
 


Sziasztok!

Gota,
igen, sikerült neki, már elkerülte a félidőt! :wink:

Meli
Kép
Kép
Kép
2008.12.04: 3x850mg met
2010.06.15: 2x850mg met
Nem az az erõs, aki sohasem bukik el.Az az erõs, aki mindig fel tud állni!!!
Kép
Görbe: http://www.fertilityfriend.com/home/22f589
melinda84
 
 


Sziasztok!

Dike, nagyon boldog névnapot kívánok!
Most látom, lehet hogy az autó is megoldódik?!


Este jövök!

Kép

KépKép
anett_1
 
 


Gota
köszi szépen hogy írod, főleg hogy nem is úgy keverik ki, ahogy felírta a doki, mert nem tudják megoldani olyan sziruposra :? na remek, szó szerint fasza, ahogy Dike szokta mondani :twisted: most kicsit mérges is lettem, gondoltam csinálják ahogy tudják csak ne okozzon gondot, akkor már férjemmel ott megkóstoltatom, csak kár hogy ki lett fizetve :? na fasza
Én azt hittem, hogy csak simán belecsepegtetem a szájába és kész, és utána rögtön szopi, az espumisant is így csinálom meg a vigantolt is. Te milyen teában adod neki? nálunk elvileg nem javasolják a teát :?

Zita

Kép
zitácska79
 
 


Papaverinnel vigyázzatok...
Szédülés, ájulás, életveszélyes ritmuszavar lehet a mellékhatása.... :?

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?