Új privát üzeneted érkezett!

Bogi!

Drukkolok, hogy ne legyen semmi baj. Amíg kiderül próbálj meg megnyugodni. A fogadat nagyon sajnálomKép
Jelentkezz ha tudsz valamit.
krisztike01
 
 


Szia!

Köszi az aggodalmatokat. Én nem parázom már. Nyugodt vagyok. A fogaim sajnos nagyon rosszak, és bár ez az én szegénységem, de mindig rettegtem a fogorvostól. Ezért hagytam, hogy romoljanak. Szerintem alig van ép fogam, de mostmár mindenképpen megcsinátatom őket. Találtam egy fogorvost, Angyal Erikának hívják, és tényleg olyan mint egy Angyal. Annyira nyugodt, hogy az már csúcs, és olyan barátságos. Bár még mindig rettegek, és csak akkor megyek, ha már baj van. De ha már bejelentkeztem, akkor onnantól megnyugszom, csak a bejelentkezésre kell rászánnom magam.

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Csaó mindenkinek!

Sajnos a hasmenés most is tart, tápszert nem eszik, mást meg nem merek neki adni, így egész nap szopizott. Azért aggódom, mert látom, hogy fogyott is, hétfőn tanácsadáson mérték, és egy hónap alatt csak 20 grammot hízott. Felhívtam a dokit és holnap fél 11-kor vár minket, anyukám elvisz minket kocsival. Aztán az is lehet, hogy a foga a ludas, viszont akkor meg ehetné az eddigi kajáit is. Szóval kész tanácstalanság.

Gyezsu! Ez az etetőszék nem került sokba, mert használtan vettük 7500 Ft-ért. Egy hibája van, nem dönthető. A szemöldökét meg apukájától örökölte, jó vastag lesz, szegényem tépkedheti majd. Én úgy hívom apa-jegy.

Bogi! Részvétem a fogad miatt. Én a mai napig úgy megyek fogorvoshoz, hogyha férjem bekísér a rendelőbe. Szerencsére haver a doktornő, így nem akad ki. Nekem terhesen tört félbe egy fogam, akkor azt mondtam majd elmegyek vele, ha megszültem, most a szoptatásra hivatkozom, csak azt nem tudom, hogy fogjuk beadni gyermekeinknek, hogy nem fáj, nem kell félni a fogorvostól!

Egy kérdés mindenkihez. Télire vettem kocsicipőt Pancsinak, viszont bentre nem tudom mikortól vegyek neki szandit. Most gyakorolja a felállást asztalba, kanapéba kapaszkodva. Már kell neki a jó cipő, vagy csak ha elindul?

Judit
vaju
 
 

 
 

Kép

Sziasztok!

na ez volt tegnap Kép

És Lilinek nincs komoly baja, valószínű, hogy hormonális a dolog. Figyelni kell, és majd eldől, hogy van-e teendő.

Puszi: Bogi

ui.: Judit! Én ebben nem tudok segíteni, mert Lili is csak feláll, ugyan ha fogom a kezét, akkor szépen megy, de egyedül még nem.

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Judit,
Tényleg nagyon szörnyű, amit a férjed első feleségéről írtál. Kép Nagyon sajnálom a gyerekeket. Az enyémeknek sem könnyű, de Nálatok talán még durvább a helyzet. Nem mintha az ilyen tragédiákat össze lehetne hasonlítani. Kép De szerencse, hogy legalább Te és a családod szeretitek őket. Bár gondolom, hogy a 26 éves Dettikével nem tipikusan anya-lánya viszonyban vagytok. Kép Hiszen ő alig fiatalabb Boginál. Kép
Egyébként nagyon aranyosak a képek, megnéztem őket.
Szerintem nem kell még bentre lábbeli, de én nem vagyok szakértő, csak saját vélemény. Nekem még eszembe sem jutott Lilivel kapcsolatban.
Hasmenéssel hogy álltok?

Bogi,
Örülök, hogy Lilinél ismét vaklármának bizonyult a dolog. Kép
Nagyon klassz a fénykép, de lehet egy borzasztóan laikus kérdésem? Kép Egészen pontosan mit látunk a képen? Kép Miért van két égitest? És mi takarta el a holdat? (Élőben sajnos nem láttam.)
A táblázat nagyon klassz! Lili egyébként 2900 g-mal és 53 cm-rel született.

Bucska,
Nagyon szépek vagytok. Kép Az egész család. Azért persze elsősorban a gyerekek. Kép Úgy emlékszem, hogy levelezésünk elején túlsúlyra panaszkodtál. Az már lement azóta? Mert a képen nyoma sincs. Kép

Lehet, hogy mi vagyunk a legtestesebbek a 8,2 kg-gal? Kép Pedig már megint szinte nem is eszünk mást csak anyatejet. Éppen tegnap mértem Lilit, mivel 9 hónapos volt. De már személymérlegen mérjük, azon is ritkán. Így + - 20 dkg a megbízhatósága.

Kriszti,
A karámot végül drágállottuk, a járókához meg nincs alapanyagunk (nincs használaton kívüli ágyunk, fajárókánk). Viszont adtál egy jó ötletet azzal, hogy bútorokkal is szoktatok helyet elkeríteni. Hiszen nálunk U-alakú ülőgarnitúra van, amit könnyen le tudunk zárni. Úgyhogy most ott tombolhat Lili. Jól elvan ott, de már keresi a kitörési pontokat. Kép

Kitty,
Gyere néha! Kép

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Anya igért Nektek képeket az etetőszékem másik két funkciójáról. Kép

Kisasztal (csak én ehhez még egy picit kicsi vagyok):

Kép

Ez pedig a hintafunkció (fényképen nem nagyon látszik a különbség, de nekem elhihetitek, hogy egészen más érzés Kép):

Kép

Puszi Nektek:
Lili Kép
tinalila
 
 


Sziasztok!

Anna! A Holdofyi alapja éppen az, ami a Napfogyié. A Hold A Föld árnyékába került. A sorrend így néz ki: Nap, Föld Hold egy vonalba kerül, és a Föld árnyékába került a Hold. Napfogyinál meg a sorrend Föld, Hold, Nap. Mivel a Hold annyival közelebb van, mint amennyivel nagyobb a Nap, így azonos méretűnek tűnnek, és a Földről Napfogyatkozást látunk.

A képen láthatjátok kicsiben az eredeti színű teliholdat, ami a fogyatkozás előtt készült róla, a nagyobbik pedig a fogyatkozott Hold. Gyönyörű vöröses színű lesz, amikor teljesen elfogy Kép

Na érthető voltam?

Most megyek, de majd még jelentkezem

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!
Bogi
Nagyon klasszul néz ki ez a "hold-dolog". A napfogyatkozás (a teljes) állati érdekes volt, életem egyik meghatározó élménye, főleg, hogy ott, akkor abban a pár percben mozdult meg először a nagyobbik lányom a hasamban Kép
Judit
Én úgy tudom, hogy a cipők kifejezetten ártanak a lábboltozatnak, meg a még alakulóban lévő csontoknak. Amíg nem jár, nem kell cipő. Ezzel együtt én láttam egy táskabőrből készült, nagyon puha cipőcskét, annak még a talpa is olyan volt, mntha textilből készült volna. Azt megvettem volna, ha nem pont előző nap vettünk volna a Tescóban egy vastag posztóból készült cipőt. Bent a lakásban szerintem a mezítláb a legjobb, látod, ahogy görbíti a kis ujjacskáit, ezzel is próbálja biztonságban érezni magát, vagy ha hideg van, akkor csúszásgátlós zokni, esetleg abból kettő. Nem vagyok szakértő, ez csak az én véleményem.
Anna
Az a túlsúly megvan, sőt Kép . Már 10 kiló, csak ügyesen leplezem. Nem is fogok kísérletezni a fogyással, amíg szoptatok, mert úgysem megy le.
Nagyon tetszik az etetőszéketek, sajnálom, hogy amikor mi vettünk, nem volt ilyen.
Egyébként köszi elismerő szavaitokat a gyerkőcökkel kapcsolatban, nagyon igyekeztünk, főleg a férjem Kép
Nálunk az új produkció, hogy Adrienn le tud ülni állásból. Ennek most nagyon örülünk, mert eddig menetrendszerűen üvöltés volt az állás után, amikor elfáradt, mert nem tudott leereszkedni.
Sziasztok
Bucska
bucska
 
 


Helótok!

Bogi! Örülök, hogy nincs semmi baja Lilikének. Hallottam már ilyenről, meg hogy ez hormonprobléma és hogy magától megszűnik, de abban a cikkben újszülöttekről írtak. Ezek szerint bármikor előfordulhat. A lényeg, hogy nem komoly.

Anna! Dettivel valóban barátnői viszonyban vagyunk. Apukája először neki mutatott be annak idején. Hogy jobban megismerkedjünk el is töltöttünk egy görbe estét. Elmentünk kettesben moziba, meg pizzériába, biliárdozni aztán dizsibe. Közben rengeteget dumcsiztunk, ahhoz képest, hogy akkor találkoztunk először, úgy telt az este, mintha barátnők lennénk már régóta. Ez azóta is tart. Mindent meg tudunk beszélni.
Panka hasmenése változatlan, naponta egyszer van. Kibumliztunk az orvoshoz, aki megvizsgálta, s azt mondta, hogy mivel nem eszi a tápszert, hát etessem azzal, amivel eddig a hasmenés meg egyszer csak elmúlik!:-)
Én is most akarom felállítani a járókát, mi kölcsön kaptunk egyet, de eléggé ramaty, venni meg nem akartunk, hisz nem igen használjuk. Én este mindig megfőzök másnapra, így csak a mosogatásnál van gondom, akkor nem tudok rá figyelni, ezért kéne bevetni a járókát, csak nem tudom, hogy nem vagyunk-e elkésve a beszoktatásra. Nekünk ugyanis egyben van az alsó szinten az ebédlő, konyha, nappali, így Panka eddig teljesen szabadon mászkálhatott nagy területen. Most viszont felfedezte a virágföldet, van ugyanis három hatalmas cserepesem, amit nem tudok elrakni. Hát ezért kellene a járóka, de igen szűknek fogja szerintem érezni.

Bucska! A lábbelivel igazán az a gondom, hogy mint írtam nálunk Panka bejárja az egész alsó szintet, Tehát nem marad meg a szőnyegen.(Sőt, arra rá se megy!) A kő nem hideg, mivel padlófűtés van, csak éppen csúszik. Ha harisnyát adok rá, abból nincs csúszásgátlós. Ha zoknit, akkor nem tudom ti gyerkőceitek hogy adják elő, az enyém percenként lehúzza. Cipőt még nem vettem, mert én is azt gondoltam, hogy amíg a felállást gyakorolja, addig cipő nélkül könnyebb neki. Szóval ez egy ördögi kör.
Súlyommal én is úgy vagyok, hogy szülés után hirtelen lement rengeteg, aztán a szoptatásnak köszönhetően (na meg azért csak nincs a munkahelyi stressz, rohanás) szóval rám is feljött 12 kg plussz. Hozzáteszem a férjemre is, ugyanis nagyon hősies volt, amikor terhes lettem, velem együtt lerakta a cigit. Szóval én is úgy vagyok vele, mint te, amíg szoptatok, addig nem vagyok hajlandó vele foglalkozni.

Na pussz mindenkinek, holnap elkezdjük a temetőjáratot, remélem Pankát nem viseli meg túlságosan a sok rokon, meg az utazások. Na meg a meteorológus által beígért eső. Na dugulok!

Judit
vaju
 
 


Megint én. Nem sikerült mosolygó arcot csinálnom, valaki leírná a mikéntjét? Na meg a szomorút is! Előre is köszike. Bátyámat kérdeztem, de úgy látszik nem jött be. Pussz!
vaju
 
 


: ) csak egymás után, szóköz nélkül. Eredmény Kép
: ( egymás után, eredmény Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Bogi, képzeld, Kata kivételesen végigaludta az éjszakát, és így lekéstem a holdfogyatkozást! Kép

Vaju, ha azt gondolod, hogy a hasmenés esetleg a fogtól van, van egy olyan homeopátiás bogyóka, amit hasmenéssel járó fogzásra ajánlanak - ártani nem árthat, legfeljebb használni sem használ Kép

Képzeljétek, kétnapos konferencián voltam Katával!

GyeZsu
gyezsu
 
 


Bogi! Köszi a segítséget, most kipróbálom!

Gyezsu!
Kösz, de Szigetvár ilyen szempontból eléggé "tanya", itt nem tartanak homeos szereket. Látod, a vidék hátrányai! Kép
Milyen konferencia? Hol? Mesélj!

Amúgy nem akarom elkiabálni, de tegnap egész nap nem volt Pankának széklete, s még eddig ma sem!
Pedig tegnap evett össze mindenfélét, ugyanis bent voltunk Pécsen Apukáméknál, és ment a kényeztetés (gondolok itt az ebéd utáni krémesre, tejszínhabra). Fel kellett függesztenem a "nem ehet ilyet a gyerek" elvemet. Aztán a szőlőt akarta kivenni a kezemből, apám csodálkozott, miért nem adok neki. Megemlítettem, hogy meg kell ahoz hámozni. Na apámnak sem kellett több! Pedig igen kis szemű szőlő volt. Még apám is elcsodálkozott saját magán, mikre képes az unokákért!Kép

Ma nyugis nap lesz, Bence elutazott Nagykanizsára a barátnőjéhez, Dettikéék is csak holnap jönnek haza. Legalább takarítunk kicsit.Kép

Judit
vaju
 
 


Szia Judit!

Aztán nehogy most meg az legyen majd a gond, hogy székrekedése van Kép

Közösség konferencia volt, igazából nem egy "klasszikus" konferencia. A közösségfejlesztők tartják meg minden évben Kunbábonyban a Civil Kollégiumban (egy bentlakásos képzésekre felújított-átalakított volt tanyasi iskola épülete), hogy találkozzanak, beszélgessenek és megismerjék az elmúlt év fontosabb-érdekesebb közösségfejlesztő folyamatait. (Ha a következő kérdés az lesz, hogy mi a közösségfejlesztés, szívesen beszélek róla Kép, de úgy rémlik, hogy neked ez Szigetváron ismerős lehet.)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Judit,
Tényleg nagyon klassz, hogy ilyen jó a viszonyotok Dettikével. Ő egyébként mivel foglalkozik? Vagy tanul még?
Hát, én sem tudom, hogy hogy fogja Panka megszokni a járókát a nagy szabadság után, majd számolj be róla. Kép Lili még csak nem régen kezdett mászni, így őt azonnal arra próbálom rászoktatni, hogy korlátozva van a mozgástere. Hát, nem tudom, hogy fog sikerülni. Kép
Egyébként van csúszásgátlós harisnyanadrág, csak sajnos nem tudom hol lehet venni, mert mi ajándékba kaptuk. Én is mindig harisnyanadrágot adok Lilire, mert a zokni egy percig sincs a lábán. Kép

Bucska,
A fogyás sajnos nekem sem megy, pedig én már próbálkozom vele. Még futni is elkezdtem fokozatosan. És most már elég jól is megy, szerencsére a tej sem csökkent tőle. Csak éppen a kilóim sem. Kép
Na, mindegy, a szoptatás befejezése után legfeljebb átmegyünk a fogyókúrás topikba. Kép (Én írogattam oda egy ideig, de ott mindenki olyan szépen fogyott, csak én nem. Úgyhogy szégyenkezve kikoptam onnan. Kép)

GyeZsu,
Ki vigyázott Katára, amíg Te konferenciáztál? Engem érdekel a közösségfejlesztés. Kép

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Bucska,
Az etetőszékről írtam annak idején, hogy csináltattuk. Teljesen véletlenül láttam meg hírdetést egy buszmegállóban. Boltban én sem láttam ilyet soha.
Jó éjt!
Anna
tinalila
 
 


Szia Anna!

Kata velem konferenciázott. Kép A teremben körben ültünk az asztaloknál, Kata pedig általában az asztalon ült előttem, és úgy játszott. (Azért az asztalon, mert úgy ritkábban estek le a játékok. Kép És elétettem a vállkendőmet, hogy amikor a játékokat az asztalhoz ütögeti, hangtompítson. Kép) A legszívesebben egyébként golyóstollal játszott, azt eszegette, forgatgatta, ütögette, dobálta... Ült-állt az ölemben is, mászott a földön is, ült más ölében is, ha megéhezett, szopizott, ha elfáradt, aludt a vállamon - és hát néha hozzászólt. Kép

A közösségfejlesztésről ideidézem magamat Kép (a Ph.D.tématervemből):
A közösségfejlesztés (community development) Nyugat-Európában a szociális munkából, Magyarországon a közművelődésből indulva vált önálló tudományterületté. A közösségfejlesztés a lokalitásból, a szomszédságból kiindulva a helyi közösségek aktivizálását, s - a közösség belső erőforrásait felhasználó - fejlesztését tűzi ki céljául. A közösségfejlesztők az animátor szerepét töltik be, miközben az aktív főszereplők mindvégig a helyi lakosok maradnak, akik ráébrednek arra, hogy a település fejlesztésére nem csak kívülről kaphatnak segítséget, és saját ötleteiket, tudásukat és tenni akarásukat összeadva jobban érezhetik magukat egy fejlődő településen.

Sziasztok!

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Gergőnek megint rossz a hallásvizsgálat eredménye és megint tele van trutyival a füle, megint felszúrták ( utoljára 3 hete kellett ). Kép
krisztike01
 
 


Szia Kriszta!

Kép Kép Kép Ez a fülfelszúrás gondolom mindkettőtöket megvisel. Nekem arcüreggyulladásom volt állandóan gyerekkoromban, úgyhogy nekem az "orromat" szurkálták (nagyon nem kívánom, hogy a gyerekem ezt megélje), amíg anyu nem keresett egy másik orvost, aki saját gyártmányú orrcseppel kikezelte a dolgot. Azt nem lehet tudni, hogy mitől lesz tiszta trutyi a füle? Hova jártok vele?

Judit, mire jutottál végül kiscipő ügyben? Eddig Kata csak a kezembe kapaszkodva állt fel, de ma este már helyettesíteni tudott az ülőgarnitúrával, fel is állt, és zúgott is volna egy nagyot, ha nem kapom el. A parketten ugyanis nagyon csúszik a zokni.

Anna, gondolom vakációztok Kép És a többiek? Kép

Írjatok, mert olyan rossz mindig csak az én nevemet olvasni mint utolsó hozzászóló Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Krisztike!
Kitartást Drága! Ez a fülszurkálás kegyetlen dolog. Tényleg mit mondott a doki ezzel kapcsolatban? Lilinek is eléggé sok fülzsír termelődik, de nem vettem észre, hogy rosszabbul hallana. Mondjuk úgy veszem észre, hogy neki kifolyik a füléből.

GyeZsu!
Gratulálunk az ülőgarnitúrás felálláshoz Kép Én vettem Lilinek tapadós zoknit, hogy ne csússzon el. És bevált. Kép

Most az én nevem lesz az utolsó Kép

Amúgy lányok! Döntöttem. Alvás ügyben. Most elolvastam egy jópár véleményt erről a hagyjuk sírni pár percig módszerről. Azt hiszem inkább mégis az ösztöneimet fogom követni, és nem hagyom, hogy sírva aludjon el, vagy alvásba sírja magát, akár hány percenként is kellene bemenni.

Ma pl. kicsit később fürdettem meg, fél 8 körül, aztán a szobájában, csendben a hintaszékben megetettem, majd még kb. 5 percig fogtam, és félálomban letettem. Még kinyitotta a szemét, de nem sírt, és elaludt. Eddig kétszer ébredt meg, de ki sem kellett vennem, és simizés után visszaaludt.
Tényleg nem gondoltam bele, hogy esetleg később lesz valami káros hatása ennek a hagyjuk sírni módszernek.

Na megyek! Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Egyenlőre próbálnak rájönni, hogy mitől lehet, plusz megoldani, hogy ne legyen. A dokink nagyon jó, neki köszönhetjük, hogy Gergő hall. Igaz jó lenne tudni, hogy mennyire, de akkor is hall, ő vette észre az egész problémát. Egyébként a II. Gyerekklinikára járunk.
Bogi!
A fülzsír - ha látod - akkor biztosan ki is jön, attól nem fog rosszabbul hallani. A trutyi neki eggyel beljebb a középfülben van.

Na megyek aludni, aztán írjatok, hogy ne én legyek az utolsóKép
krisztike01
 
 


Sziasztok!

Krisztike!
Annyira sajnálom! Lehet, hogy Gergő hajlamos a gyulladásra? Ha igen, remélem kinövi. Nekem még az is borzasztó volt, mikor Panka az oltásokat kapta, nem is tudom hogy bírjátok lelkileg.

Gyezsu!
Igazad lett. Pankának hétfő óta nem volt széklete.Kép Már is látszik rajta, hogy kigömbölyödött a kis pofija. És az étvágya is sokkal jobb lett. A konferenciáról csak annyit, hogy belevaló lányod van, ha így el volt. Gratula!

Anna!
A hétvégén felállítottam a járókát. Panka igen élvezi, van hogy be is kéretőzik, igaz sok játékot raktam be. A baj csak az, hogy ha nyűgös akkor nem marad meg benne. Ma emiatt majdnem odaégett a palacsintám. Hangosan sírt és üvöltötte, hogy mamma, mamma...Majd a szívem szakadt meg, de azért az utolsó palacsintát már kisütöttem. Aztán helyre állt a béke.
Dettike Pécsen a Szivárvány Gyerekházban dolgozik képesítés nélkül, szakköröket vezet, rendezvényeket szervez. Mellesleg édesapám ott az igazgató, úgyhogy jó helye van.KépMellette végzi a főiskolán a humán menedzser szakot, idén végzett volna, de most nem sikerült egy szigorlata, s ahelyett, hogy újra nekilendült volna, megijedt, és inkább újra beiratkozott a félévre.Kép

Szóval azért nem írtam lányok sokáig, mert megszünt az ADSL otthon. Egy évig ingyenesen kaptuk, s nem értesítettek minket, hogy lejárt, hanem szó nélkül kikapcsolták. Így nem tudtam elbúcsúzni tőletek. Most a könyvtárból írok. Elő fogunk újra fizetni, így ha bekötik, újra rendszeresen jelentkezem, addig meg, ha eljutok a könyvtárba, akkor írok majd. Mindenkinek puszi, legyetek jók, és főleg egészségesek - ez Gergőre duplán vonatkozik!

Judit
vaju
 
 


Sziasztok!

Bogi, hogy mennek az éjszakai alvások? Lehet, hogy lassan én is átmegyek az alvásos topikba Kép

Judit, azt hiszem, az én "nevelésem" csak az egyik fele Kata "jóságának", azért egy ilyen gyerekhez azt hiszem, nagy-nagy szerencse is kell. Kép (De nem bánom, hogy Kata ilyen, mert ha a tesója (tesói?) sírós babák lesznek, legalább nem kell bizonygatnom, hogy nem az én "nevelésemmel" van a baj. Kép)

Bucska, hol vagy?

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így eltüntem, de valóban "ősziszünetezek". Kép Hamarosan jelentkezem.

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Leálltam a módszerrel. Nekem többet ér, hogy Lili hozzám símul, és nem akarok semmiféle elvárásoknak megfelelni, vagy megfeleltetni a gyereket. Úgyis olyan kevés az az idő, amíg hozzánk bújnak, és később meg majd visszasírom azokat az időket, amikor bújt.
És mivel más gondom nincs a gyerekkel, így nem erőltetem.

Anna!
Várunk, gyere!

Judit!
ADSL-t vissza Kép

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!
Jó régen voltam, de most bepótolom. Egy csomó minden zűr volt körülöttünk, begyulladt a fogam, éjszakai ügyelet, meg társai, a párom taknyos lett, napokig kínlódott. A nagymamám kórházba került. A gyerekek szerencsére jól vannak, közben most én kaptam el a taknyosságot a férjemtől. Szóval ezért nem írtam, de azért olvastalak benneteket.

GyeZsu!
Gratulálok a felálláshoz Kép

Krisztike!
Remélem jól vagytok már. Ezekhez a fülszúrásokhoz altatják a picit? Mert én úgy tudom, hogy 3-4 éves korban már elaltatják a gyerekeket.

Adriennek egyébként kijött az egyik felső metsző foga, ez már a 3., most növeszti a másikat, nyálzás, nyűgösség, étvágytalanság, meg az összes többi ilyesmi. Egyébként továbbra is szívesen járkál a bútorokba kapaszkodva és óriási nagyokat esik.

Lányok!
Mi a gondotok az alvással? Nem akarok kéretlenül beleszólni, de én a naggyal nagyon ráfáztam, még most sem rendeztük a dolgot. Adriennel egészen másként csinálom, nem akarom ugyanazokat a hibákat elkövetni, szóval azért kérdezem, mert hátha esetleg tudok adni egy-két jó tippet nektek is.
Üdv Bucska
bucska
 
 


Sziasztok!

Bucska!
Nekem is felajánlották, hogy lehet altatásban is, de gondolj bele, neki eddig kb 8-szor szúrták összesen. Ez 8 altatást jelentett volna. Ha begyulladt neki, akkor heti 2-t kb. Tudom, hogy fáj a fülszúrás, az altatás viszont veszélyes. Így én - lehet, hogy ez kegyetlenül hazngzik - de inkább vigasztalom 5 percig, minthogy elaltassák. Nomeg ő volt már altatva a BERA vizsgálathoz, az nem túl mély alvás, mégis kellemetlen neki az ébredés. Dobálta magát, sírt kb 1 órán át, szóval az se jó és még veszélyes is.
Sajna mindenképp lesz altatás, mert 1 hét múlva - ha addig nem lesz rosszabb a füle - beültetnek neki tubust a fülébe. Az meg műtét altatásbanKép Nem örülök az altatásnak, viszont a tubus remélhetőleg megoldja a problémákat. MOst szobafogság van - még a nagyokért is apukám megy az oviba - , mert 1 hétig egészségesnek kellene maradni, hogy meg tudják műteni. Drukkoljatok nekünk. Szerencsére csak reggel be kell menni és délután jöhetünk haza. Remélem nem fogja nagyon megviselni, ő nagyon érzékeny mindenre.

Kriszta
krisztike01
 
 


Sziasztok!

Na végre van egy kis időm.

Mi szerencsére nagyon jól vagyunk, élveztük a szünetet. Kép Nálunk apa is tanár, így ebben az évben a szünetekben mindenki itthon van. Ez olyan klassz dolog. Sajna, ha visszamegyek dolgozni, akkor ez rám már nem lesz igaz, majd irigykedhetek a család összes többi tagjára. Kép

Múlt héten Lili is felállt! Kép

Kriszti,
Nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen! És teljesen egyetértek Veled az altatással kapcsolatban. Ha nem muszáj én sem engedném semmiképpen.

Bogi,
Megértem Lili altatásával kapcsolatos döntésedet. Én sem nagyon tudok mást tenni az én Lilimmel, mint hogy alkalmazkodom az igényeihez. Most megint rosszabb pediódusát éli, általában háromszor is felébred éjszaka. Viszont 5 perc szopi után visszaalszik. Párszor apa megpróbálta visszaaltatni, de amikor 15-20 perc kínlódás után sem ment (ami alatt persze én sem tudtam aludni), akkor megbeszéltük, hogy ha megszoptattam volna, akkor már régen aludnánk mindannyian. Akkor meg minden kínlódjunk. Kép De azért már nagggggyon álmos vagyok!!!

Bucska,
Azért érdekel a véleményed erről!

GyeZsu,
Kata tényleg nagyon stramm csaj! Kép Egyébként én is konferenciáztam és értekeztem már többször is Lilivel. De én olyankor mindig vittem a 11 éves nagylányomat is, aki foglalkozott vele, ha kellett. És úgy azért egészen más volt.
Megkaptam a fényképeket, nagyon aranyosak. Kata nagyon ügyes! Kép

Mindenkinek gratula minden új tudományhoz és minden új foghoz! Kép

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Bucska, remélem, mindenki meggyógyul nálatok. Kép Mi is nagyitúrákat tartunk (Nándi nagymamája - combnyaktörés, én nagymamám - nagynéném betegsége miatt idegeskedik...).

Bogi, te most akkor hogy altatod el Lilit és mit csinálsz, ha éjjel ébred? Bucska, ne kímélj minket a tapasztalataiddal Kép

Anna, hogy álltok az evéssel? Nálunk egyedül a szőlő az, amiért hiszti van. Ma szőlő volt a reggeli. Úgy szoktuk csinálni, hog előbb én eszem, Kata addig játszik az etetőszékben (magam mellé halmozom a játékokat, hogy ne kelljen hajolgatnom, ha leesik), aztán etetem őt. Egy ideig nem értettem, miért dob le Kata azonnal minden játékot, aztán néztem, hogy kepeszledik a szőlőért. Elkezdtem etetni (szemenként hámozni, magozni), és éktelen sikítás volt minden újabb szem előtt (nem voltam elég gyors). Egyébként ez a visítás elviselhetetlen.

Ja, fogunk az még mindig nincs, de a szoptatás miatt egyáltalán nem bánom. Így is iszonyú éles a fogínye.

Na, megyek a nagyitúrára Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Nos Lili alvása úgy zajlik, hogy este 7-kor fürdés, utána tápszer. Ha nem álmos, akkor leteszem játszani, hagyom, hogy mászkáljon. Amikor látom, hogy nyügi, felveszem, ő a vállamra hajtja a fejét, és 5 percen belül alszik, vagy annyira félálomban van, hogy leteszem aludni a kiságyába. Olyan éjfélre kialussza magát, akkor felébred, de kb. 2-3- max 5 perc simi után visszaalszik. Ha hajnalban olyan 5 körül felébred, akkor átmegyek a szobájába, és a heverőn alszunk ketten. Mikor apa felébred reggel, és zörög, akkor ő is felébred, akkor megetetem, aztán alszunk fél 11-ig.

Ebből mostanában az van, hogy éjjel csak egyszer ébred fel, és az utóbbi időben csak egyszer mentem át hozzá. Szóval nekem nem gáz a helyzet, mert én aztán igazán kialszom magam. Engem csak nap közben tud kifárasztani agyilag, de fizikailag nem nagyon, és álmos sem vagyok.

Úgyhogy én szerintem Lili nem alvászavaros. Ugye kipróbáltuk nála ezt a sírni hagyom módszert, 15 perc sírással "megúsztuk", ami számomra is iszonyat volt.
Tegnap pl. mikor fél 12 kor felébredt, és nem akart az ágyunkban elaludni, 10 perc múlva visszavittem az ágyába, álltam mellette, közben ő játszott a kutyusával, aztán valahogy úgy keveredett a takarója alá, hogy nem látta ott vagyok-e, és lefeküdtem. Aztán negyed órát röhögtünk a férjemmel, mert Lili altatta magát, és morgott, de cifrázta is. Édes volt Kép

De van egy másik hírem is.

Én hiába talicskáztam, lapátoltam, ástam, és vérezgettem múlt héten, ma az UH-n azt mondták, hogy van egy 5 hetes petezsákom. 6 mm és szabályos.

Kicsit korán jött, nem lesz meg a két év a babák közt, ha egyáltalán megmarad, de sebaj.

Na puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi!

Nem tudom, hogy gondolod, de én azért gratulálok. Az meg nem baj ha ninc smeg a két év, nekem a nagyok között 14 hónap van. Szerintem szuper. Néha fárasztó, ugyanakkor vannak nagyon jó oldalai is. A cukrod hogy van? Tuti nem magas? Hú, nagyon drukkolok értetek.

Lili szerintem a leírtak alapján jól alszik. Sokat. Valszeg előbb-utóbb leszokik az éjszakai felébredésről is. Talán én nem aludnék vele együtt, ezt sokan nem így látják. Tarthatnánk egy kis alvás tapasztalatcserét. Kinek mennyit alszik a csemetéje. Gergő miatt kérdezem. Én "a nagy tapasztalt anya" kicsit tanácstalan vagyok. Gerő este 1/2 9-től alszik reggel 6-ig. És emelett sokszor van, hogy napközben semmit. Hiába teszem le. MOsndjuk most van egy kis esély, hogy a fülétől volt - és tényleg ma napközben aludt - és akkor elmúlik. Szerintem ez nagyon kevés. A többiek sokkal többet alszanak.

Ami nekünk nem megy az a darabosabb dolgok ( mint pl szőlő ) evése. Ha nem totál pépes akkor az én kis drágáim fuldoklani kezdenek tőle. Levi fiam ennyi idősen vajas kenyeret evett.

Kriszta
krisztike01
 
 


Sziasztok!

Kriszta!
Nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen. Sajnos volt hasonló tapasztalatom, Adriennt 1 hónaposan műtötték lágyéksérvvel. Még nem volt 3 kiló, altatás, gerincérzéstelenítés, az alatt az egy nap alatt éveket öregedtem. De minden rendben volt és nálatok is simán menni fog a dolog. Nagyon értik már a gyerekgyógyászok a dolgukat. Már írtad, hogy valamelyik gyerekklinikára jártok. Mi is a klinikán voltunk és baromira a helyzet magaslatán voltak az orvosok, ápolónők egyaránt szakmailag és emberileg is.

Bogi!
Gratulálok Kép Nem lesz egy sétagalopp az életed, de számtalan előnye van a kis korkülönbségnek.

Szóval alvás. Először a nagylányomról. Ő rendszerint álomba szopizta magát, vagy szoptatás után egy kicsit ringatni kellett és elaludt a kezemben pár perc alatt. Aztán ahogy nőtt, ez az idő egyre hosszabbra nyúlt. Egyszer csak ott tartottunk, hogy az esti altatási ceremónia mesével, jóéjt puszival, mellette csücsüléssel másfél-két óráig is eltart. Akkor besokalltunk, ez kb. 2 éves kora körül volt. Van egy alvásról szóló könyv, abból "tanítottuk" aludni. De a mai napig, még számtalanszor felkel lefekvés után és mindenféle ürüggyel kijön a szobából, néha óriási balhék árán tudjuk csak az ágyába parancsolni, pedig álmos, ez látszik rajta. Ja, és minden éjjel/hajnalban megjelenik hálóban és bebújik közénk. Nagyrészt mi rontottuk el a dolgokat, így elhatároztam, hogy Adriennel másképp fogom csinálni. Már az elejétől próbáltam rendszert kialakítani az életében. Viszonylag fix időpontokban szopott, ez most sem változott, az étkezésekben a maximum a félóra csúszás. A délutáni alvás is fix, mert a nagy is alszik, így 2-kor mind a ketten mennek aludni, együtt, gyakran én is velük Kép Aztán este, amíg szoptatom Adriennt, addig mesélek Taminak, a hangom általában már elzsongatja a kicsit is. Utána még elénekelünk Tamival egy-két dalt, közben mind a kettő a karomban van, aztán nyomás az ágy. Ilyenkor Adrienn még ébren van. Leteszem az ágyába és kijövök. Többnyire elég hamar elalszik, de volt már, hogy próbálkozott. Sírni kezdett, ekkor pár perc után visszamentem, újra lefektettem, megsimogattam és megint kijöttem. Ezt volt, hogy egy este 15-ször is eljátszottam. Most már nem szokott próbálkozni, fogzáskor van, hogy még egyszer-kétszer vissza kell mennem, de ez a maximum. Persze nekem vele nagyon szerencsém volt, mert sosem ébredt éjszaka. De én biztos, hogy már nem szoptatnám meg. Mi sem eszünk éjjel, megnyugtatásnak meg feleljen meg a kezem, a hangom. Ezt én így gondolom. Szóval senki ne sértődjön meg, mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, én csak azt merem állítani tapasztalatból, hogy ha egy gyerek nem tanul meg elaludni magától, cici, ringatás, stb. nélkül, akkor annak később is lesz böjtje és akkor már vért izzad az ember, hogy rászoktassa.
Még egyszer mindenkitől bocs, senkit nem akarok megsérteni, egyszerűen nekem ez a véleményem.
Adrienn egyébként este 9-től reggel 8-ig alszik, délelőtt még 1 órát és délután 2-3 órát alszik.
Üdv Bucska
bucska
 
 


Sziasztok!

Szerintem (amit ezekből leszűrtem) minden gyereknek más az alvásigénye, és ez néha szoktatáson kívül is megmutatkozik. Vagyis ha ő nem álmos, akkor nem fogod tudni elaltatni, és lefektetni. Van aki úgy gondolja, hogy neki szüksége van nyugalomra, és kis kora óta arra szoktatja a gyereket, hogyha nem is alszik, de egy bizonyos időre a kiságyban köt ki, és játszhat. És én ezt is meg tudom érteni.

A gratuláció kicsit korai még, de majd meglátjuk mi lesz Kép

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Érdekes ez az elalvás dolog. Nekünk a két nagyfiú jelenlegegy szobában vannak. Minden este megy a "balhé", egymást froclizzák, nem hagyják elaludni. A végén a nagyobbik ( Levi ) már olyan álmos, hogy nagyon nehezen alszik el. Ha valamelyik nincs itthon ( mondjuk nagymamázik ) akkor semmi gond, mindenki szépen elalszik. Ez nálunk az abszolút hátránya a kis korkülönbségnek. Pedig mindkettőt ugyanúgy neveltük, egyedül aludtak el. Csak mióta tudják egymást piszkálni azóta van gond. De talán tavaszra lesz külön szoba és akkor minden megoldódik. A kicsiket ha lerakom aludni akkor rögtön elalszanak este. (kopp-kopp-kopp). Ennyi idősen már nálunk sem volt éjszakai evés. Meg nálunk a mi ágyunk tabu terület volt, mert azt elég egyszer megengedni és utána nincs vége. Ha nagyon beteg valamelyik ( ez eddig talán 3-szor volt ) akkor velünk alszik, de azt is inkább magunk miatt, hogy minden rezdülését érezzük és felébredjnk ha baj van. Ők ezt nem is igénylik.

Kriszta
krisztike01
 
 


Sziasztok!

GyeZsu,
Képzeld, Lili imádja a főzelékeket! Krumpli, répa, sütőtök, brokkoli, bármi jöhet. A gyümölcsöt viszont továbbra sem csípi, de a banánt és a körtét azért megeszi (az almát újabban egyáltalán nem). De koránt sem olyan lelkesen, mint a zöldségeket. Kép Egyébként én sem vagyok nagy gyümölcsös, lehet, hogy tőlem örökölte. Úgy döntöttem, hogy hétvégén már egy kis pipihusival is megpróbálkozunk. Kép

Alvás:
Én sem szeretném osztani az észt, minden család úgy oldja ezt meg, ahogy az ő életükbe leginkább belefér. Kép De mivel nekem már van egy 11 éves gyerekem is, ezért tudom, hogy hihetetlenül gyorsan elrepül az az idő, amikor még ébrednek, szopnak, bújnak, stb. éjszaka (vagy nappal Kép). És később nagyon tud hiányozni. Kép Szóval engem nem zavar sem az éjszakai szoptatás sem az ha az ágyunkban alszik. Biztos, hogy nem fog így maradni. Kép Egyébként az ágyunkban alvás már nem jellemző rá, pedig az első két hónapban folyamatosan velünk aludt. De azután észrevettem, hogy állandóan felébred, ha csak megmozdulok, így átköltöztettem a saját ágyába. Ezt minden gond nélkül tudomásul vette, nyilván akkorra érett meg a külön alvásra.

Kriszti,
Nálad mekkorák a nagyok? Bocs, ha már írtad, rémlik, hogy már kérdeztem, de nincs időm visszakeresni.

Bogi,
Akkor én még nem gratulálok, de várom a fejleményeket izgatottan. Kép

Ja: képzeljétek pár napja felálltunk és azóta is szorgalmasan gyakoroljuk. Kép

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Levi februárban lesz 5, Bencus májusban 4.

Az alvással kapcsolatban: én tiszteletben tartom azt ha valaki közös ágyban alszik a gyerekével. Ami engem bosszant az az, mikor egyes újságokban szinte gyerekkínzónak tartják ha valaki a rút rácsoságyba meri dugnu a gyereket. Érdekes módon nálunk az esti elalvással sosincs gond és éjjel ha fel is ébred valamelyik pici utána simán visszaalszik. Gergő viselkedése ha összefüggésben van a fülével akkor javul, ugyanis már napok óta van, hogy alszik napközben valamennyit és ez eddig max 20 perc volt. Én mondjuk mindig azt mondtam, hogy gőzöm sincs hogy csináltam azt, hogy a gyerekek szépen elalszanak ( mert a nagyok ha egyedül vannak akkor tényleg nincs gond ), A Levi után tisztára frászban voltam, hogy persze egyszer mázlim volt és kifogtam egy jól alvó gyereket, de a másodiknál mit tegyek. Aztán a második is jó alvó lett. És Krisztián is az ( éjjel 11 óra plusz nappal kétszer 2 óra minimum ) . És remélem, hogy ha helyrejön Gergő füle akkor ő is jó alvó lesz.

Üdv mindenkinek: Kriszta
krisztike01
 
 


Sziasztok!
Mi van lányok? Hol vagytok? Tessék írni! Kép Kép Kép

Kriszti,
Képzeld, az én párom is összedobott egy nagy méretű járókát, mert Lilit már képtelenség volt bútorokkal elbarikádozni. A legkisebb résen is kimászott. Kép Ugyan régi rácsos dolgaink nem voltak, így vett hozzá faanyagot, de még így is sokkal olcsóbb volt, mint a kész karám. Azért a mienk nem akkora, mint a Tiétek, csak 2 négyzetméter. Amikor méregettük, hogy mekkora legyen, akkor döbbentünk rá, hogy 5 négyzetméter az milyen hatalmas. Nálatok hogy fér el? Nálunk sehogy nem menne, pedig nem kicsi a nappalink.
Minden esetre most lett készen a járóka, kiváncsi vagyok holnap mit szól hozzá a kisasszony. Bízom benne, hogy nem tiltakozik majd az elkerítés ellen, mert ő szépen eljátszik magában is (ha nincsenek itthon a nagyok Kép), csak engem lásson közben. Kép

Írjatok!

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, nagyon eltűntem. Olvasni olvastalak titeket, csak az írásra nem volt már soha időm és/vagy energiám. Most viszont hosszú leszek Kép

Kriszti, ma voltatok a tubusbeültetésen, ugye? Hogy vagytok? Sikerült megtudnod valamit arról, hogy működik ez az egész?

Alvás. Én minden gyereknevelési dologra azt mondom, hogy nem lehet a gyereket önmagában nézni, mert annak a gyereknek anyja van, apja van, testvérei vannak - mindenkinek vannak érzései. Ha anyának nem jó, a babának sem lehet.

folyt. köv., Kata felébredt.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Akkor a folyt. Kép A babanetben is azt szeretem, hogy látom, ki hogy csinálja, hogy boldogul vele - milyen lehetőségek vannak. Aztán ezek tudatában csinálom úgy, ahogy jónak látom-gondolom-érzem.

Nem tudom, írtam-e, Kata nyolc hónapos korára lett napirendünk - tartott két hétig, akkor jött az óraátállítás, és felborult az egész. Amkikor újabb két hét után úgy tűnt, újból visszaállt a régi rend, akkor meg a fogzás vagy hasfájás miatt borult újból minden - Kata akármilyen fáradt volt, nem tudott elaludni napközben, és éjszaka is nagyon nyugtalanul aludt. DE amikor volt napirend, az úgy nézett ki (kb.), hogy negyed tízig alvás, fél tizenkettőtől egyig alvás, délután is 1-1,5 óra alvás mondjuk négytől negyed hatig, kilenckor fürdés, tíztől alvás.

Kata szopival alszik el - ha nem, akkor kézben altatjuk. Néhányszor csináltam már, hogy betettem az ágyába, én meg ott vasaltam mellette a félhomályban, úgy sírdogált, de idővel elaludt. De ha kimentem a látóteréből, keserves sírásba kezdett. Éjszaka ébred, akkor magunk közé vesszük, megszoptatom, visszaalszunk - és még szopik néhányszor reggelig. Biztosan többször, mintha a saját ágyában aludna, de nekem így pihentetőbb, mint felkelni, "kiülni" szoptatni és visszatenni a saját ágyába. Ráadásul most vagy a foga vagy (és) székrekedés miatt nem voltak jó éjszakái. Volt, hogy már este is csak a mi ágyunkban aludt el, és nagyon bújt hozzám. Akkor nyugodott meg, amikor sikerült feltornásznia magát a kispárnámra, és az arcomba fúrta az arcát. Ezek azért gyönyörű pillanatok! Persze volt olyan, amikor egész este arra vártam, hogy Nándihoz bújhassak, akkor dühös voltam Katára, hogy az ágyunkba kellett fektetni és elválaszt minket, és olyan is volt, amikor nem tudtam jól aludni Kata mellett, vagy amikor elegem volt már az állandó szopizásból, és bevágtam az ágyába, hogy elegem van belőle, nem érdekel, hogy mit csinál (öt-tíz perc után persze visszahoztuk, mert nagon sírt - addigra én is lecsillapodtam) - de ezek a ritkább érzések.

Na, mást nem is írok, mert aztán nem lesz kedvetek elolvasni Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Én nem értem hogy bírtok a babákkal egy ágyben aludni. Kedden megműtötték Gergő fülét és éjjel nagyon rosszul aludt. 1/2 3-kor felébredt és 4-ig nem is lehetett megvigasztalni. Utána nem is volt más lehetőség, mint az ágyunkba venni. Hát én reggelig nem sokat aludtam. Ma 5-kor kelt, megint jött a mi ágyunkba - bármennyire ellene vagyok az senkinek nem jó ha üvölt az ágyában - és megint nem aludtam. Én nem tudok úgy aludni, hogy köztünk a baba. Így mostanában eléggé kialvatlan vagyokKép
krisztike01
 
 


Sziasztok!

Lányok,
Hova tűntetek? Kép

GyeZsu,
Hívtam pénteken az István Kórház szoptatási ambulanciáját. Sajnos kiderült, hogy csak kedden és csütörtökön van személyes rendelés. De a doktornő telefonban azt javasolta, hogy írassak fel a háziorvossal Bactroban-t és attól lehet, hogy el is múlik a seb keddig. Hát még teljesen nem múlt el, de lehet, hogy valóban nem is lesz szükség személyes találkozásra.
A gyerekneveléssel kapcsolatban én is úgy gondolkozom, ahogy Te. Három gyerek után sem mernék senkinek komolyabb tanácsot adni, legfeljebb azt elmondani, hogy nálunk mi jött be. De hogy ez másnál is bejön, arra semmi garancia nincs. De a Babanet arra tényleg nagyon jó, hogy megismer az ember egy csomó tapasztalatot, amelyik tetszik neki, azt kipróbálja, azután vagy bejön vagy sem.

Kriszti,
Hogy van Gergő? Ezzel a műtéttel végleg sikerül orvosolni a problémát? Vagy ezt még nem lehet tudni? Szorítok, hogy mihamarabb meggyógyuljon.

Bucska, Bogi, Kitty,
Ti merre vagytok? Mi újság Nálatok? Remélem, minden rendben Veletek! Kép

Judit,
Nem kötötték még be Hozzátok az ADSL-t? Kép

Lányok,
Az az igazság, hogy én sem tudok olyan sűrűn jönni mint eddig, mert hihetetlenül el vagyok havazva. Azt, hogy a három gyerek micsoda logisztikai problémák megoldását teszi szükségessé már részleteztem egy párszor. Kép Emellett lassan egy picit dolgozgatnom is kell, mert bár hivatalosan csak februártól kezdem, de év végén van egy pár olyan feladat, amibe muszáj belefolynom. És elég sok energiámat elveszi a TAVASZ Egyesület, amelyet jórészt babanetes lányokkal alakítottunk. Van már saját fórumunk, így a fórumozási kapacitásaimat jórészt ott vezetem le. Kép
Ha van kedvetek, látogassatok el oda:
http://tavasz.uw.hu/forum/
Azért időről időre benézek majd ide is.

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Gergő jól van, csak aludni nem hajlandó. Éjszaka ha felébred - tök mindegy mikor - akkor nem hajlandó visszaaludni. A mi ágyunkban sem. Ma 1 órakor keltünk. A múlt hét alvás termés: 1/2 6; 1/4 7; 3; 3/4 7; 5; 5; 3/4 6. És ma 1 órar. Legközelebb már el sem fog aludni? VAgy mi lesz? Hogy bírja? Mit tegyek? SEGÍTSETEK!!!!

Egy nagyon-nagyon álmos anyuka
krisztike01
 
 


Sziasztok! Kép

Szoktam Rátok is gondolni, de az elmúlt hónapban alig jártam net közelben.
Mégcsak vissza sem tudtam olvasni.

Anna!
Egy kicsit el vagyok veszve, nem elég a 24 óra a tennivalókra. Elég nagy a ház is, Réka is már mobil,többet kell rá figyelni,angolra is tanulgatok,ha van időm. Most meg még elkezdtem egy EU pályázatíró tréninget. Igaz,csa 6 nap,de reggeltől estig és Fehérváron. Eddig egy nap ment le, nagyon élveztem, érdelel a pályázatírás. Jó egy kis agyi tevékenység is a babázás mellet. Azért szerdától szombatig húzós lesz. Utazgatás, meg ugye nem tudok szoptatni. Szombaton is már úgy fájt a cicim, ömlött a tejem. Réka szerencsére megitta a lefejt tejcsit.

Amúgy Réka nődögél. Végre Ő is megindult a mászással. 2 kis foga kibújt alul, és jönnek a fölsők is. Ülve szépen eljátszik. Néha észreveszem,hogy énekel. Már szépen énekli a süti-süti pogácsát.(Még nem a szöveget, de az üteme és a dallama kivehető)

Egyenlőre ennyi, mennem kell etetni. megpróbálok visszaolvasni is később.

Kitty
kitty123
 
 


Sziasztok!
Én is eltűntem, nálunk már ezerrel megy a karácsonyi ajándékgyártás. A naggyal készítünk mindenféle dolgot szalvétatechnikával, meg üvegfestünk az ablakokra, esténként, amikor nem dolgozom, akkor készítem az adventi naptárt, szóval mindig van valami. Adriennel semmi különösebb újság nincs, kicsit túlzásba viszi a hízást, 2 hónap alatt 2 kilót hízott. Egyébként 4 foga van, szívesen tologat járműveket és lépeget utánuk.
Az együttalvásról annyit, hogy kinek mi jön be és mit szeret. Nálunk aranyszabály, hogy mindenki a saját ágyában alszik el, mert az a helyes. Aztán, ha a nagy mondjuk rosszat álmodik, vagy hiányzunk neki, átjöhet. (át is szokott jönni). A kicsi nem igényli, hogy velünk aludjon, ő estétől reggelig alszik az ágyában.

Kriszti!
Nálunk ez a virrasztásos dolog a fog kibújását megelőző 1-2 éjszakán fordul elő. Ilyenkor nem sír, jól el van az ágyában, ha ott vagyok a szobában, csak aludni nem hajlandó, sem egyedül, sem velem, sem ringatva. Mivel nálunk ez a fogzást kíséri, én ilyenkor adok neki egy Viburcol kúpot, ez eddig bejött.

Lányok!
Ti miket tanítotok a kicsiknek? Én most ilyen játszós tanulásra gondoltam. Adriennt megtanítottuk tapsolni, meg ha szól a zene, a tánci szóra ülve ringatózni kezd. Most tanítgatom a fején lévő részekre (szem, száj, stb.) mondókával, meg Tami tegnap tanította meg odahúzni valamit magához madzaggal. Csak kíváncsi vagyok, ti miket csináltok, szívesen fogadnék ötleteket.
Sziasztok
Bucska
bucska
 
 


Sziasztok. Még élek Kép
Holnap megyek dokihoz, majd utána jelentkezem.
Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Bogi!

Azért majd szólj, ha már lehet gratulálni Kép

Bucska!

Tegnap óta gondolkodom a kérdéseden Kép De ma sem tudom megválaszolni. Mindent kommentálunk - ha így vesszük, még olvasni is tanítjuk, mert van egy puzzle szőnyegünk (mindenkinek nagyon ajánlom, a Cora-ban most 1400 Ft a 36 darabos), van egy kis fonott kosara, abba belepakolok belőle betűket, és megkérdezem, hogy Mi van a Kata kosarában? A Kata betű - ha a K betűt húzza ki. Sőt! a sárga K betű Kép Az öcsém a múlt héten dobleckét adott neki fakanállal és lábossal. Van még a szia-pápá (integetés), a kérem szépen (add ide) - köszönöm - kéred? - tessék. Ennyi jutott az eszembe, de majd tudatosítom még magamban, mi mindent tanítunk neki Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Nem mondod, hogy ezeket mind tudja? Nálunk a Krisztián belecsap a tenyerünkbe és ennyi. Gergő mereven ellenáll mindennek. Kérlek titeket, hogy mondjátok, hogy nem mindenki gyereke tud ilyeneket!!! Tudjátok, hogy Gergőnél felmerült annak idején, hogy mentálisan sérült és bennem ez mindig bennem van. Ráadásul mostanában sokszor van - nagyon sokszor - , hogy áll, bambán néz és közben kilóg a nyelve. Valamikor lefényképezem és megmutatom, kiváncsi vagyok a véleménytekre. A páromnak nem is merem említeni, mert közben meg olyan kis huncut meg értelmes máskor. Szóval nyugtassatok meg, hogy nem minden baba ilyen kis ügyes, mint Bucská-é és gyeZsu-é
krisztike01
 
 


Kriszti!
Nyugi, nyugi, nyugi!
Nálunk úgy fogalmaznak az ismerősök, hogy Adrienn ingergazdag környezetben él. Ez nagyon finom fogalmazás, azt jelenti igazából, hogy mint egy mediterrán család élünk ezerfokon. Mindenki itthon van, Tami csak 9-re ér be az óvodába és ebéd után 1-kor hazahozzuk. A párom is itthon dolgozik, hol reggelizni, hol kávézni, hol ebédelni jön be a műhelyből, szóval a kicsi körül állandó a nyüzsgés. Szól a zene, Tami mesefilmet néz a tévében, közben cseng a telefon, jön 2-3 ember a férjemhez (kuncsaftok), mint egy bevásárlóközpont. Kicsit idegőrlő, de tény, hogy Adri annyiféle ingerrel találkozik, amennyit szerintem nehéz mesterségesen produkálni, ha valaki nem ilyen őrültek házában él, mint mi.
Másrészt szerintem a gyerekek fejlődése teljesen különböző. Tami egyik kis barátja egy kisfiú, aki 2 évesen még egyetlen szót sem szólt. Most 5 évesen ugyanazon a szinten van, mint Tami, kitöltöttünk vele is egy pedagógiai mérőlapot, kíváncsiságból és nagyon értelmes gyerek. 3 évesen néhány szót mondott, pelenkás volt, azt hitted volna, hogy valami baj van vele. Pedig semmi sem volt. Kicsit később csinálta a dolgokat, mint az én lányom és kész. Amúgy Tami 5 éves és még mindig nem tud biciklizni segédkerék nélkül, a barátai közül már többen tudnak, mint ahányan nem. Csak azért írtam ilyen hosszan ennyiféle példát, hogy megnyugtassalak. Olyan nincs, hogy egy gyerek (ahogy írod) egyszer huncut, meg értelmes, máskor meg bamba. Persze én nem vagyok orvos, de szerintem semmi gond nincs vele. A saját félelmeidet, aggódásod miatt veszed ezeket a dolgokat komolyan, ha nem merült volna fel ilyen probléma Gergőnél, szerintem észre sem vennéd.
Üdv Bucska
bucska
 
 


Szia Kriszta!

Azt nem mondtam, hogy tudja, csak hogy tanítjuk Kép Ha az apját kérdezed, akkor persze tudja is (ma este például arról győzködött, hogy a gyerek tudatosan mondja azt, hogy "de", amikor ő nemet mond), ha engem kérdezel, én már nem vagyok olyan biztos abban, hogy mindezt tudatosan csinálja.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Aranyosak vagytok. Persze az igaz, hogy Gergő minden mozdulatát figyeljük, sokkal jobban mint egy átlag gyerekét. Örülök, hogy ezt írtátok, igazából nem aggódom nagyon, csak egy kicsit. De szerintem ez addig fog tartani amíg Gergő fel nem nől. Hiszen annyi mindent mondtak rá.

Na megyek, mert a kis huncut " mentálisan és motorikusan sérült" 10 hós gyermekem mindenre felmászikKép
krisztike01
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?