Új privát üzeneted érkezett!

kat: Mollynak is volt mar, hogy higabb volt a kakija, de nem viselte meg, max a ruhajat :D Kovetkezo korben pedig mar normalis allagu volt. Viszont egyetertek sajtival, probalj meg csak egyfele kremet hasznalni, pl sudocremet.

Egy kep legfokepp a fius anyukaknak:

Igy keszulunk a nyarra :lol:

Kép

Kép

Kép
snowball
 
 


Kat nem tudom az előzményeket, de akkor ezek szerint anyóspajtással nem túl jó a viszony? A sudocremet hogy kened? Mert a tévhittel ellentétben nem szabad vastagon, mert még jobban erősíti a bajt, hanem vékonyan kell és jól be kell maszírozni a bőrbe, a gyártó oldalán van fent, magyarul is: http://www.sudocrem.com/hun/134.php
A sudocrem akkor nem használ, ha már úgy kicsípte a popsit a kaki, hogy meg is fertőződött a bőr, nekünk egyszer volt ilyen, akkor az orvos írt fel kenőcsöt és csak az tudta meggyógyítani. De különben egy kis pirosság, pöttyök, nekünk simán eltűnteti. Meg lehet én a helyedben nem kutyulnám a krémeket, lehet hogy rontják egymás hatását.
Nálunk a kaki híg, sárgától a sötétzöldig, mikor hogy és naponta többször van általában (tápisok vagyunk). Nálunk az elején az anyatejtől jött belőle sugárban, levettük a pelenkát és úgy kellett tartani, hogy szabályosan lőtt a gyerek.

Sajti neked apa gondolom akkor jó magas is? Sajnálom hogy te se tudsz anyósra számítani. Jót nevettem a két napja kint a szárító, itt uti nem mernéd megcsinálni :lol: De ismerős a dolog, hogy úsznak a dolgok. Köszi a csajszi dícséretet!

Snowball kedves vagy de nem én indítottam a topikot, ahhoz bátortalan voltam, Nono indította, én csak a második hozzászóló voltam, mert már napok óta néztem hogy mikor indul már végre. Bár már a határán voltam hogy elindítom én, de aztán jött Nono. Asda kosár, na igen, második gyerekkel már sokat lazul az ember. Még az elsővel pontosan ugyanazt gondoltam amit te leírtál :lol: :lol: :lol: Tök jó hogy ott lesz após és rá lehet majd bízni Mollyt! Anyósra én se bíznám, főleg azok után hogy még egy tojást se tud elintézni :D :D :D Nagyon jó a kép, mennyit nőtt a leányzó, és milyen hosszú a haja! Nagyon édes! Milyen súlyban vagytok?

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


nyufo: remelem mara mar jobban vagytok.
Akkor ezt a topik inditast megint beneztem :D De vegulis ki tudja ki az a Nono, nekem csak te maradtal meg az emlekezetemben.
Haha, tojasos sztori :lol: Az jo volt...elmondanam hogy azota en tobbet beezelek anyossal, mint a draga fia. Irogatunk egymasnak skypeon google fordito segitsegevel. Elutjuk az idot :D
Igen, Mollynak borzaszto sok haja van, irigy is vagyok, biztos kesobb sem lesz problemaja vele. Nem hullott ki a haja egy helyen sem 8) Csutortokon jonnek apumek, a felesege hoz neki hajcsattot :lol: Pontosan nem tudom hany kilo lehet, de ma reggel megneztem a mi mergelunkon, az osszulyunkbol levontam a sajatomat es igy lett 5.6 kg. Nem semmi, latszik is a kepen, hogy vannak sonkak rendesen :lol: Es 60 centi.

Kép

Kép
snowball
 
 

 
 

Most jöttünk haza babamasszázsról 8) Na a masszázs nem nagy szám, kis olajat szétkensz a csajon és sokáig fogdosod, kb ennyi, viszont egy élmény volt. 6-an voltunk, 6 baba, 6 anyuka meg a védőnő aki tartotta. Hát a babák együtt tüneményesek!! Ahogy egy rákezdett a gagyogásra, a többi hallgatta egy ideig, majd kórusban válaszoltak :) Mint a békák a tóparton :) Csajom meg haverkodott Tamival, barátnőm lányával. Simizte Tami arcát, mire az elkezdte szopizni Szaffi kezét, és ezt mindketten veszettül élvezték. Aztán Tami lebüfizte Szaffit :D Nagyon mókásak voltak :D Meg masszázs közben, mondták, hogy beszéljünk a babáinkhoz. Na, Tami végig rám figyelt, Szaffi meg Anettra. Mondtuk, lehet, babát kéne cserélni a masszázs alatt :)

Aztán kérdeztem, kinek-mennyit alszik napközben, meg ilyenek, és az egyik csaj elbüszkélkedett, hogy ő hagyja akár 2 órát is sírni a gyereket :shock: Igazán nehezemre esett nem kommentálni a dolgot :cry: szegény baba, már most megtanulta, hogy ha kéri se kap szeretetet :(
Ja, és azt mondta a védőnő, hogy 6 hónapos korban nézik a hátról hasra fordulást, a másik irányt nem is számolják. Volt egy baba (akit hagynak sírni), az 4 hónapos és hátról hasra fordult folyton. Az anyja szerint "úgy szeret elaludni". Persze, mert akkor legalább az ágyszivacshoz hozzábújhat :? Fú, tökre kiakaszt a gondolat, hogy hagyjam Szaffit 2 órán át sírni.. már 1-2szer hagytam 10 percre, és én jobban kivoltam, mint ő! Ma is kapott 2 perc sírást, mert muszáj volt wcre mennem, mire visszajöttem, már aludt, nekem meg tiszta lelkiismeret-furdalásom volt...

Mindjárt visszaolvasok, csak jön haza appa gps-ért,mert mérnek vmit és persze mindig elfelejti magával vinni. Ez a kontrol a telefonokhoz.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja: rossz volt olvasni, hogy az anyuka hagyja a gyereket sirni :( nekem sincs szivem hallgatni, hogy sir. Szora sem erdemes az ilyen ember.... :( Majd kesobb visszakapja mindazt a "szeretetet" a gyereketol, amit o ad most neki... Ebbol lesznek a "jo" szulo-gyerek kapcsolatok. Mindegy is....
Fordulas: nekunk me gmindig csak a hatrol oldalra fordulas megy, de az nagyon. Olyan aranyos mert altalaban beszelek hozza, es elkezd kuncugni es eltakarja az arcat azzal hogy oldalra fordul. Azzal a kis szoke fejevel :)

Kép

Kép
snowball
 
 


Köszönöm a popsi válaszokat: Ma ki kellett hívni a doki bácsit, mert elég ronda lett. Kitette egy törölközőre, és egy alátétre pucéran, és 10perc után láttam, hogy már nedvedzik egy két helyen. de ez a pasi nem semmi, mert ez sem zavarja, csak egyszer sírt miatta. Így jött a doki, aki mondta, hogy pelenkakiütés. Valószínű nem a tápszrtől, hanem a sok kakilástól, és lehet, hogy a foga is szórakozik vele. Nem fertőződött még el, így sudocream. Igen nem szabad vastagon kenni, ezt Ő is mondta, közsi Nyufó. Meg kenhetek rá Bepanten plust. Ha már kitöremkedik, és karfiolosan terjed, összefüggően, akkor mehet rá a Canestern napi 3x vékonyan. És mindig tisztítsam le a krémet rendesen pelenkázások. Egyenlőre bírja a pospikendőt, de ha nem akkor kamilla tea-vatta. Szóval most itt tartunk, hogy pucérkodik, és kenegetem.
Emellett megnézte a fütyijét, amit rendbe talált, majd miután elment vettem észre, hogy kicsit le lehetett tapadva, és a nézegetéstől picit vérezni kezdett. Na, akkor nagyon megsajnáltam szegényt. De ez sem zavarta, pedig ott előttem pisilt, ami gondolom azért csíphette.
Fura egy pasim van.

Sírás: hát gondoltam egyszer kipróbálom meddig bírja Bálint a sírást, és hol a vége, persze itt volt Sógor is, mert egyedül nem ment volna: 45perc után elaludt, de csak 10 percre,és újra kezdte. Erről ennyit. Most meg ha fáradt, akkor tudom már hogy sír, és látni rajta, hogy önaltat vele, mert akkor a cumit sem fogadja el, sír 2percet, akkor már elfogadja a cumit, és abba bealszik. Azt mondják a sírással zárják ki a külvilágot, és figyelnek arra, hogy elaludjanak. Nálunk ez igaz, de azért 5percnél tovább én sem bírom hallgatni, mert akkor már nem altatja magát. Szóval 2óra az sok, nagyon.

Igen Nyufó nekünk anyóssal nem fényes a kapcsolatunk, bár szerinte jó. Sajna ez régi dolog. Láttam hogyan viselkedik a saját gyerekeivel, és a férjével, és én ezt nem tudom elfogadni. Sokszor egoista, ami persze fontos, de én nem tudom elképzelni, hogy Bálint, és Bence csak második legyen, mert mindig én legyek a fontos. Én sokszor rendelem magam alájuk, és nekem így jó. Így nehéz itt hagyni Bálintot. Bence is tudja ezt, de mégis az anyja. Mondtam, hogy ok, jöjjön és tologassa egy órát Bálintot lent, mert akkor biztos alszik, így elsőnek jó lesz, erre ő azt kérte Bencétől, hogy neki ne kelljen sétálni. Szóval nekem ez így nem segítség, és én nem vagyok szociális intézmény. Szóval, most jön csütörtökön, Bence kérte hagyjam it 2-3órára, háát túrót. Majd elmegyek, Bene is dolgozik, és visszajövök 3/4óra múlva, hogy befejeztem mindent. Ezt ossza be, de legalább 3évig:)

SNAOWBALL: ez a sellőlány nagyon édes. Én is akartam már venni neki, fürdőnacit, de még nem tudom hányas méretet.

És hát megyünk színházba, mert a vicces nagynéni (Bence) karácsonyra színhzbérletet vett, mert mi mást vegyen egy kisbabás családmnak

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Sziasztok!

Snowball: nagyon cuki a csaj!!!! :lol: Hihetetlen milyen szőke! :D A kakis dolgot mi már megszoktuk, múltkor kapott negyed kúpot, és nem hatott.. Tehát hagyom, majd kakil, amikor szeretne.

Nyufó: jelentem, a cuccok valóban megszáradtak! :lol: :lol: :lol: Itt sem mindig olyan rózsás a helyzet, a mobil szárítót nem hagyom kint, nehogy mások szedjék be Kristóf ruháit. Ezek "csak" Apa és az én ruháim voltak, hátra, a melléképülethez, szárítókötélre kiteregetve.. Ma is mostam 3 fordulót, nem is tudom, hogy a francba lesz nekünk ennyi szennyes ruhánk???

Rekuja: masszázsos sztorid szinte előttem van! Békák a tóparton.. :D Kristóf is mindig beindul, ha más kisgyerek van a közelében. Múltkor a dokinéninél volt egy nagyobb (kb. 10 éves..) szép kislány, és Kristóf elbűvölve, mosolyogva nézte vagy 5 percig (utána jött a dokinéni, és bementünk a rendelőbe). Már most csajozik.. A csajok meg el vannak ájulva tőle, mert valóban nagyon jó pasi! 8) Én sem szoktam sírni hagyni a gyereket, bár őszintén szólva nem is nagyon szokott. Meg szoktam vele beszélni, hogy mit csinálok és az mennyi ideig tart, és addig nyugton marad (persze itt max 10 percről van szó). utána viszont már jelzi, hogy letelt az idő! :shock: Az altatás viszont mindig bonyolult kicsit, mert akkor már fáradt, és nyüszög, néha sírdogál kicsit. De szerintem átlag 20 percet sír naponta összesen.

Kat: szegény kis pasi.. Nem is értem, miért nem sír, Tesóm mondta még régebben, hogy az nagyon fájhat a kicsiknek, mert ő is látott már ilyet és nagyon sírt a baba. De hát fene tudja, lehet, hogy vannak fokozatok is.

ajjaj, felébredt, megyek..

Ja, vegyetek mostani Nők Lapját, nagyon jó!!!!

KépKép
sajti
 
 


Kat: rájöttem, hülyeséget írtam, természetesen nem azt szeretném, hogy sírjon Bálint, sőt, gyógyuljon meg minél hamarabb a popója! Azt szerettem volna írni (csak közben Kristóf már szólongatott..),hogy remélem, ez egy enyhébb fokozat és hamar meggyógyul! :)
A fütyijéhez a mosáson kívül még mi sem nyúltunk hozzá. A doki azt nézte, hogy ott nem kiütéses-e?

KépKép
sajti
 
 


Na, ma hasfájós nap van :( hát, nem kellett volna békák a tóparton hasonlattal élnem, mert egész délután úgy kuruttyolt a gyomra mint egy jobb wellnes szálló pezsgős medencéje. 1 óra altatás után aludt negyed órát, utána magamra raktam a fotelben, újabb 1 óra altatás, szegény olyan kis nyüszi fáradt volt ám. elaludt, fél perc múlva kuruttyolt és felsírt. Na a végén azért mindketten aludtunk egy jót itt a fotelban. Imádok úgy aludni, hogy rajtam szuszog :)

Kat
Nekünk is voltak peluskiütéseink mikor kipróbáltuk a dm-es popsikrémet :) úgy látszik nem bírja az illatszereket. Nekem a bóros krém rendbehozta, de persze nem 5 perc alatt, kb 3-4 nap kell hozzá. Mi elötte is, meg azóta is azt használjuk, Lóránt orvos nagynénje azt mondta, át ne térjünk másra, mert ez a bór az egyik legbőrbarátabb fertőtlenítő, és ebben nincs semmi adalékanyag. Hydrophilium boraxatum a neve, van naturlandos is meg gyógyszertári kimért is. Én minden peluscserénél szellőztetem pár percet a popsit, ha nincs nagyon hideg itthon. Ha meg odasüt a nap délután, akkor tovább is. Letörlöm, aláteszem a tisztát és gagyogok hozzá pár percet és csak utána csomizom vissza. Egyébként a pampers premium care pelusban tökre szellőzik a bőre, csak én úgy érzem, h átnedvesedik a pelus :)

Nyufó
Hát, ha a fiúk az annyukra tapadnak, akkor azt nem bizti, hogy megélem, milyen :) Az egyik csaj a masszázsról a 3. lányával volt, jaj úgy irigykedtem :) Tökre félek, mit kezdenék egy fiú babával... Eddigi összes pasim szörnyű viszonyban volt az anyjával... nem szeretnék én is úgy járni... pedig volt köztük iszonyú aranyos is (első férjem anyukája) aztán mégis kéthavonta egyszer nézett csak haza, sose trécseltek telefonon...

Snowball
Fürdőruci? Na az minek? Balatonba mehet pucéran, medencébe meg fürdetőpelusban. A fürdőruha csak hűti vizesen a kis testét. A parton meg a nap ellen inkább valami vékony kis body, ami jobban szellőzik mint a fürdőruha-anyagok. Tudod, én Balcsiparton nőttem fel, szerintem úgy 8 éves koromig csak fürdőbugyit hordtunk. Meg leginkább pucérok voltunk pl a kerti felfújható medencében. Nem volt rendes fürdő, szóval kitették a napra a medencét, felmelegedett benne a víz mi meg pancsolhattunk nővéremmel meg unokatesómmal :D
Amúgy levágtatok Molly hajából? Apa fodrászkodott? Vagy csak megfésülted? :lol:

Sajti
Nálam is a nyüszizést számolom sírásnak. Mondjuk neki is van egy altatom-magam nyüszizése, azt szoktam "hagyni", mármint nem veszem fel, csak ülök az ágya mellett és mondom, hogy "jól van, alugyjon a kislány", meg újabban nyomom bele a cumit, amit már ki se köp 8) Ja, és próbáltam leálni azzal, hogy egyes szám 3. személyben beszéljek hozzá, de nem megy, tiszta béna vagyok. Meg rá akarom szoktatni magam, hogy ne cicalánynak, vagy kislánynak hívjam, hanem Szaffinak, de valahogy a cicalány könnyebben jön. Úgyhogy marad a "mit szeretne a kislány?" meg a "jót aludt a cicalány?" beszélgetések 8) Majd hordhatom pszichológushoz :D

Tényleg, fiús anyukák, majd oktassatok ki, hátha egyszer szükségem lesz rá, hogy huzogatni kell-e vagy sem a fütyit, mert annyi ellentmondást hallok erről, ráadásul már jópár fitymaszűkületes pasim volt, akiknek huzogatta anyu tisztítás címén, és úgy megsérült idővel, hogy még felnőttként is attól szenvedtek...

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


kat: sajnalom a kiutest, remelem hamar rendbejon a kis bore. Viszont az jo hir hogy nem igazan viseli meg.

rekuja: sajnalom a pocit :( Kaposztat etettel a gyerkoccel, hpgy igy kuruttyolt a kis hasa? :) Furdoruci? Hat....amennyit mi leszunk parton, meg amennyiszer hasznalni fogja, arra a celra pont tokeletes. Meg igazsag szerint ugye itt nyaron sincs 30 fok, tehat a tengerparton se lesz pucer, sot furdoruciban sem, viszont ha megyunk Lettorszagba, ott erni fogka a nap boven, - eloszor ebben az evben. Probalom majd vedeni a kis boret. De lehet inkabb divatbemutato celja lesz a dolognak, ki tudja :lol:

Ma voltunk a parton, 20 fok volt, es a sok allat skot ott furdott a 10 fokos vizben.... Gyerekek is puceron Lehet en gondolkodom furan de ez nekem fura. En meg kabatban farmerben....

Kép

Kép
snowball
 
 


rekuja: dehogy vagtuk a kis hajat!!!!!!!!!!!! Isten orizz :) Megfesulve se lett eppen csak a foto kedveert, szoval valoszinu genetikailag all igy a sero :lol: Lassan csattot vehetek neki :)

Kép

Kép
snowball
 
 



Kép

Kép
snowball
 
 


Snowball
Király a tánclecke :D
Vagy háromszor elolvastam, hogy milyen fajta állat az a "skot" mire rájöttem, hogy skót :lol: én hülye meg vmi spéci tengerparti lényre gondoltam :lol: Bár végülis, ezek szerint nem tévedtem nagyot :D
Én simán fürdök jeges vízben a poén kedvéért, mint a lapföldi 15 fokos tó, vagy spanyolban a 16 fokos óceán... meg sztem Lettországban se számíts többre, amikor Észtországban fürödtem, sztem ott se volt sokkal több a víz. Ja, és ott nudiztam, mert nem volt nálam fürdőruha, és volt egy hatalmas szabadstrand, ahol mindenki meztelenül fürdött, én meg veszettül meg akartam mártózni, aztán meg muszáj volt napozni, mert persze türcsim sem volt... Mondjuk ezen alkalmakkor legalább a levegő nem volt annyira hideg, mint most nálatok.
Hát, esztétikai okokból tényleg van értelme a fürdőrucinak, nagyon kis csini benne a csajod :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Voltunk piacon, találtam egy babaruha boltot, ezeket muszáj volt megvennem:
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Hello Mindenki!

Levente ma 3 hónapos! 7:20-kor néztem is az órát, hogy Na' most volt vége a szenvedéseimnek szüléskor! :)
ritkán jövök, de ollllyan jó az idő! Minden nap kint nyomjuk órákig. A végén még barna és vékony leszek a sok mászkálásba'!!! :D

Rám jött a dilihoppáré és kitanultam az utóbbi napokban a japán manikűrt. Nővéremtől kaptam egy profi készletet is! El vagyok! A volt tanítványaim meg bejelentkeztek külön órázni vizsga előtt, nem mennek nekik a pénzügyi számítások... jól jön egy kis plusz pénz nekem is, legalább megvehetem a scholl papucsot amit kinéztem! :)

Kaki nálunk is csak hetente 2-3x van. Puki az viszont EMBERES!

Alvás az szuper! Este - éjszaka 21-02 ig alszik, kap egy kis babavizet, és még egy másfél órát alszik. Fél négykor etetés, alvás, 8 órakor etetés, alvás délig!!! Délután babakocsizás közben max fél órát alszik, különben meg elnézelődik. Esti etetés előtt már nem alszik, akkor dumál, és szórakoztatja a szüleit. :D
Szóval egy angyal! Etetés után max negyed óra és alszik!

Popsi kiütésre nekem a sűrű kamillás tea segített (arra a 3 db piros pötyire :D) amúgy gyógyszertári sárga popsikenőcsöt használok, abban eleve benne van egy kis gyulladáscsökkentő!

Sírni Levente nem is sír :) kivéve ha rá jön a hisztizhetnék, akkor hangosan kinevetjük, és abbahagyja egy másodperc alatt, és velünk nevet.
Nagyon utál hason lenni, de minden nap erőltetjük pár percet, na akkor van nyüszögés rendesen - de hát ezt muszáj! Ezzel győzködöm Őt is.

Tyuntyi, hogy vált be a kenguru??? Én csak vásárlás/posta/ügyintézés - kor használom. Sétálni babakocsival szeretek, mert ott teljesen egyenes a kis háta, és nem kell tartania lazulhat!

Gyártottam 8 tojásból hagymás tojás-pástétomot!!! IMÁDOM :)
evian19
 
 


Sziasztok!

Jöttem életjelet adni,aztán lakás nézés és jövök vissza írni nektek csak egyszerre nem megy a kettő annyit írtatok :) Viszont örömmel látom hogy Nyufóék jól vannak :!: :!: :!:
Lakás helyzetünk változatlan,már nem annyira vicces hogy elkezdem pakolni a téli cuccokat de még nincs is hova mennünk.
Megbeszéltem Zsoltival hogy amíg nem lesz lakás addig haza megyek a gyerekekkel Pestre Ő meg marad itt.
Az a baj,hogy persze ideiglenesen kitudnánk venni bármit amíg lesz jobb csakhogy mindenhol aláiratnak min.1 évet és ha kiköltözünk elöbb akkor bukjuk a 2 havi kaukciót ami abban az árkategóriában amiben mi keresünk lakást nem kevés pénz és azt nem szeretnénk bukni.De sokan ha meghallják hogy 4-en vagyunk már meg sem mutatják a lakást :?


Ma voltunk a 3 hónapos státuszon,Evianékhoz hasonlóan mi is ma töltöttük a 3. hónapot :)
5630g és 64cm a Bibó mindent rendben találtak,fej emelés,gőgicsélés stb.....Olyan hasizma van hogy már félig felhúzza magát alig bírta lemérni a hosszát a védőnő.
Éééés tegnap megfordult :) Az oldalra fordulás az nagyon ment már de tegnap át is fordult.A kis keze beszorult alá és arra néztem oda hogy sírt mert nem bírta kihúzni a kezét olyan aranyos volt ahogy meglepődött saját magán :)


Én vettem a hétvégén almalevet,gondoltam bátór leszek és megkóstoltatom vele de aztán nem mertem de már nagyon várom hogy elkezdjük megismerni az ízeket.Nem értem hogy miért jönnek ezzel az alergia dolgokkal mikor évtizedekkel ezelött ilyenkor már "csirkepaprikást" ettek a babák és senki nem volt alergiás akkor még nem volt divat és magasabb volt az átlag életkor is.


Most rohanok,de este jövök!

KépKép

KépKép
csicsi84
 
 


haliho!

evian:gratula a honapfordulohoz! Molly ejfel utan szuletett es olyantajt en mar aludni szoktam szoval unnepelni sem tudunk :) Es hogy Levente milyen jokat alszik?! :D Molly is jo alvo, viszont csodalkozva olvasom hogy mas babak alszanak 2 eves kozott. Na, Molly ezt nem nagyon csinalja. Egesz nap 2x alszik, akkor is 30 percet. Viszont ejszaka vegig alszik.

rekuja: "skot" allat, ez tetszett :D en itt meg sohasem martoztam meg a tengerben nagyon nem birom a hideg vizet. Valoszinu nyaron is inkabb suttetem majd magam. Cukik a bodyk!!! :D Nekem van egy olyan amire az van irva hogy Ha ERDEKESEN nezek ki, akkor az apukam oltoztetett :P

csicsi: remelem talaltok mostmar tenyleg egy jo lakast. Nektek is gratula a honapfordulohoz!!! 6 nap mulva nekunk is lesz :P

LEGFRISSEBB HIREK: kb 5 perce tortent hogy HATROL HASRA FORDULT MOLLY :) Fejemelgetes meg mindig nem az erossege mert hason fekve megtalalja meginkabb a kezet es azt bekapja joizuen cuppogtatja es semmi mas nem erdekli, tojik a fej emelgetesre.

Kép

Kép
snowball
 
 


8) Mindenkinek hatalmas gratula a fordulásokhoz!!! 8)
Szaffi amióta megtanulta két kézzel begyömöszölni legújjabb méhijét a szájába, azóta nem hajlandó forgolódni, mert most az nem érdekes. :roll:

Hónapfordulóért is gratula :)

Sajti
Vettem nők lapját, ari tőled, hogy felhívtad a figyelmemet Kate és Harry romantikus sztorijára :lol: :lol: :lol: De szerintem a Varró Dani apaságos cikke érdekesebb volt :lol: Remélem, ennek hatására végre kinyitod azt a cuki "Akinek a lába hatos" mondókás könyvet :wink:

Evian
Látom, te is lefuttatod néha a szülést a fejedben :) Hátha így másodjára könnyebb lesz :wink: Japán manikűr? Utána kellett gugliznom, hogy mi az :roll: kicsit műveletlen vagyok szépészeti téren :oops: Nekem egyenlőre a csajom körmének levágása is kihívás.

Csicsi
Lakás miatt részvét, tényleg nem hangzik jól :( A négy beköltöző nem értem mért para! Pedig ezzel stabilabb bérlők vagytok szerintem és pont. Nekem most 1 költözés is bőven sok lesz, nem hogy még kettő, mint nektek :(

Snowball
Hát igen, apák és az "érdekes" öltöztetések :) Ezeknek a bodyknak azért örültem meg annyira, mert végre magyar feliratosakat is kaptam. Láttam még egy nagyon cuki kéket, kis vándor fiúcska van rajta meg az "egy, kettő, három négy, te kis legény hová mégy..." mondóka, csak hát az fiús. Nem értem, a magyar gyártású ruhácskákra mért béna tündéreket nyomnak folyton mondjuk Szaffik helyett :? Annyi cuki rajzfilmünk van. Például ott a Szaffi is :D

Tegnap minket is megmért (mármint Szaffit, engem nem :lol:) a védőnéni, 61,5 centi a csaj 8) mai mérés szerint 5,7kg, de ez evés után fél órával volt, szóval sztem kevesebb.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja: a bodynk kivetelesen magyar nyelvu :) Keresztanyam egy bababoltban dolgozik, igy hat indulasnak rengetek kis bodym volt, mert o tudott nekem inteni jokat. Koztuk ezt is :) Na igen, a legtobb babaruha egy kalap ala megy, mertt mindegyiken ugyanolyan minta, stb van. Pedig milyen jo lenne egy Szaffis nektek... :)

Alig tudtam elaltatni a kis dragamat. Nemszokott ilyan sokat pityeregni, de nekem is fajt a fejem, tuti jon valami idojaras valtozas. :(

Kép

Kép
snowball
 
 


Gyors bejelentkezés:

Rekuja: jöszi a krémtippet meg is vettem, igaz azt írta, nedvedző sebre nem kenhető, így eltettem akkorra, ha ismét előjönne, akkor legyen még időben mihez nyúlni. Ez is gombásodásra jó. A helyzet sokkal jobb, már szárad a dolog, és nem piros, csak a két nagyobb folt. Ma is sokat vot pucéran amit kezd lassan megszeretni.

Csicsi: én a Húsvétkor akartam adni neki almát, de ez most a pospsi mizéria miatt elmarad, de én sem akarom húzni sokáig, holnap lesz 16hetes, és szerintem a kósolgatás belefér. Nekünk a doki bácsi azt mondta, hogy a popsiját a sok kaki csíphette ki, és ha gondolom adjak neki alma mellett sárgarépalét, mert talán ezek majd megfogják a dolgo. Igaz ma nem kakilt annyit. Már lassan belebonyolodom ebbe:)

Most mennem kell kicsit dolgozni, de holnap jelentkezek, az anyósvigyázás után

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Snowball köszi a kérdést, szerencsére már alakulunk. Még taknyosan, de már sokkal-sokkal jobban! Nem is tudtam ezt a google fordítót, de komoly! Tök jó hogy tudsz akkor kommunikálni anyóssal! Húú gratula a megforduláshoz!

Rekuja a békák a tóparton sztorin nagyon röhögtem, nagyon édesek lehettek! Az a csaj nem normális, 2 órát hagyja sírni a gyereket??? Én valószínű gratuláltam volna neki és odébb álltam volna... Az ilyen különben minek szül gyereket??? Én mindig is lányos anyukának tartottam magam, én ha gyerekre gondoltam mindig lány volt előttem és a lánynevem is már megvolt 10 éve. Nagy szerencsém van hogy 2x összejött a lány, én se nagyon tudom mit kezdenék egy fiúval, de biztos hogy amennyire tartunk tőle, annyira könnyen megoldanánk :D A saját nevét szinte egyáltalán nem mondom egyik gyereknek se, Regit is amikor komolyan szólok rá, max. akkor, de különben becézés megy. Nagyon jók a bodyk! A sírás betöltős a király!

Kat hogy van a popsi? Az jutott még az eszembe, hogy én pl. itthon nem használom pelenkázáskor a törlőkendőt, mert azt olvastam hogy attól is kijöhet, itthon van egy kis műanyag üvegem, abban mindig hozok meleg vizet és vattával vízzel tisztítom le. Nem is nagyon volt kiütéses egyiknek se a feneke. Mi volt ma anyós pajtással? Nagynéni ajándéka tényleg elég érdekes, gondolta hogy majd annyi időtök lesz színházba járni egy kisbaba mellett? Gondolom neki nincs gyereke?

Sajti mióta két gyerek van, elöntött minket is a szennyes ruha. Már egy gyerekkel is halmozottan nőtt, de azóta...

Evian gratulálok a 3 hóhoz! Milyen az a japán manikűr?

Csicsi bocsi nincs időm visszaolvasni, miért kell költözni? Nektek is gratula a 3 hónaphoz és a megforduláshoz! Azt hiszem a mi korunkban még egészségesebbek voltak az ételek, a zöldség, gyümölcs se volt tele méreggel. Nem tudom hol az igazság, de úgy vagyok vele minek rohanni, megvárom a 6 hós ajánlást a hozzátápi kezdetével. Még sok-sok évig fog tudni enni sok finomat, ezen a pár hónapon nem múlik semmi.

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Kat
Mit dolgozol? Ennyire nincsenek meg nélküled :o vagy te nélkülük? :wink: Milyen volt anyós-pajtás? Amilyen kis békés fiad van, tuti jól bírta!

Snowball
Ma nekünk is nagyon sírós napunk volt :( kicsit el is fáradtam fizikailag és mentálisan is, még jó, hogy most 4 napig apával együtt leszünk. Olyan nehéz a tehetetlenség ilyenkor!

Nyufó
Tudod, engem nagyon fiúnak vártak és ez engem sokáig frusztrált, szóval néha azzal hergelem magam, hogy ha fiam lesz, milyen frusztrációkat fogok belenevelni :D De igazából az én esetemben annak is örülni kell, ha lesznek még babák. Nézegettem a lombikos fórumokat, írtam is párba, de sehol se találtam olyan nőt, aki a második gyerekhez lombikozik, harmadikra meg pláne nem :shock: Pedig jól jött volna néhány tapasztalat...
Anna már 4 hónapos?! Azta! Te hozzátáplálsz már? Én majd csak 4 hónaposan kezdem el, mindenki ezt javasolta, védőnéni, orvos, meg én se akarom erőltetni a dolgot. Reginek mit adtál először?

Holnap elutazunk 4 napra.. félek, Szaffi hogy fogja bírni. Kicsit önzőségnek érzem, hogy a saját szórakozásunkért rángatjuk...

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Most tudtok csak jelentkezni, mert Húsvétot Alsógödön töltjük, de olvasni foglak tudni titeket.
Anyüs:hát érdekes volt.Én monstam neki, hogy nem kell időre jönnie, jöjjön 9körül, erre ez ő úgy értelmezte, hogy valamikor délelőtt átjön.Így9.10kor hívott, hogy mikor jöjjön, amin én kiakadtam.Meg is érkezet 10re, de Bálint fél11kor eszik, és már fent volt. Úgy gondoltam, hogy elmegyek fél órára, és ezt letudju, mert ha megetetem, és még utána fárasztom le, és elaltatom, és akkor megyek el, akkor egész délelőtt itt van, és sétálni sem tudunk.
Szóval dúltam fúltam. visszaérve, Bálint evés alatt elaludt, így nem lakott jól, és 2óra múlva vernyákolt, így este8ig 2óránként evett: De ennyit erről, ő nem akart rosszat, csalk nem gondol bele, hogy mi 4órás etapokban élünk, mert Bálint 4 hónapos csecsemő, és nem egy 2éves gyerek.
Aztán tegnap valaki úgy döntött, hogy megszabadít a hátsó ablaktörlőmtől, de teljesen, így acélrudastúl törte le: ez egy 100ezer forintos mutatvány.
Majd megérkezett a gáz számlánk, és miután a rendszer a Főgáznál valamiért blokkolt minket, és én nem csörögtem rájik, hogy mi van, így most egy negyedéves számlát küldtek 200ezerről. Nagyon jó napunk volt:)
A popsija nagyon szép lett, már teljesen odavoltam, erre estére az egész tiszta piros lett újra, pedifóg sudpcreameztem. Szóval lehet,hogy az írtó büdös, aleo veras popitörlő, így ismét Nyufó ötletét fogom alkalmazni.
Szóval most irány a 4napos pihi, apával, éa a nagyszülőkkel.

Rekuja, ne legyen lelkiismeret furdalásod, mert a gyereknek az jó, ami nektek, mert ti jól fogjátok rezni magatokat, és ez majd érződik rajtatok, és Szaffinak csak az fontos. Így menj nyugodtan, és kirándulj Apppával sokat

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Kat még egy dolog eszembe jutott popsival kapcsolatban, még az csodákat tesz, ha átpelenkázáskor szabadon tudod hagyni a popsiját egy időre. Ahogy olvasom nem volt túl vidám napod tegnap! Anyós hozta a formáját akkor :twisted: Az ablaktörlőt sajnálom, nem tudom miért van ennyi féle ember, de ezt a fajtát el kéne törölni... Az egyben gázszámla nagyon brutál :shock:

Rekuja a tanyán is van lobikos baba és a következőt is úgy tervezik. Én kivárom a 6 hót hozzátápival, Regivel is kivártam, illetve 5 és fél hónapos volt amikor elkezdtük. Klasszikusan az almával kezdtük. Egyáltalán nem rángatás ha elmentek, a babának is jó a változatosság, programok, csak az a lényeg hogy együtt legyetek! Merre mentek?

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Kalandosan megérkeztünk Bozsokra! Hihetetlen, hogy milyen csip-csup dolgokat élünk meg kalandként :) A kevesebb mint 300 kmt (nemtom pontosan mennyi) sikerült több, mint 6 óra alatt megtennünk 8) Akár bicózhattunk volna :D Vagy legalábbis majdnem. Pedig készültünk, tudtuk, hogy az M0-t aszfaltozzák, szóval a Lágymányosi hídon mentünk meg ilyenek, no de persze a kocsi kirázta az 5 napos kakit először fehérvár elött, másodszor Devecser után. Persze az Agip kútban nem volt pelenkázó :shock: de monta a kutas, hogy lepokol egy asztalt a presszóban. Szóval ott kávéztak a kamionosok mi meg vakartuk a kakit a hátáról, mert persze nyakig szaros volt a csaj. Teljes ruhacsere a presszóasztalon. Már 3 hónaposan asztalon veztkőzik egy presszóban :lol:

Menet közben beugrottunk a "birtokra" megnézni a gyümifáinkat, amiket ősszel ültettünk (na az vicces volt terhesen). Mind megmaradt 8) ismét beváltak az őzike-riasztók, nem rágcsálták le a rügyeket :D Viszont 2 platánunk idén nem hozott rügyeket :( a vízművek meg rájött, hogy elcseszték a bekötésünket és kijavították, szóval a gyökéröntözés is megszűnik idén (szivárgott a víz a mérőóránk elött, szóval nem a mi számlánkra öntözték a kert felső sarkát, ahonnan lefolyt, szóval nem ázott ki semmi, csak gyönyörű volt a platán mellette).

A szállás tök bababarát, azért kihívás volt az idegen kádba fürdetés, mivel ez rövidebb mint Szaffi, de megoldottuk. Cicalány elég megszeppenve forgolódott az utazós ágyban, apa szerint néha otthon is ebben kéne altatni, csak ennek nem emelhető az alja, és marhára lent van. Megfőztem a sonkát is, mi már ma is azt ettük, tekintve kettőnknek a kiló sonka elég lesz a 4 napra :D

Kat
Anyósodról olvasva nem bánom, hogy az enyém ma írt egy sms-t, hogy mégse jönnek jövő héten. Na, majd pünkösdkor megyünk mi, láthatják vagy fél napig az unokát, az elég lesz nekik Lóránt következő osztálytalálkozójái (amiatt megyünk most pünkösdkor Mvh-re). Ablaktörlő letörése barbár dolog, gondolom akinek ilyen autója van, meg tud fizetni magának egyet, szóval nem ő töri le. Az új ára viszont meglepően sok(koló). Éljen a céges autó!!! Bár 1,5 éve apa elvitte a visszapillantót, és még nem cserélték le, mert csak a burkolatból esett le egy műanyag darab és 50e lenne az új, annyit meg nem ér a cégnek.

Nyufó
Tápi mellett is 6 hónapot vártál? Meggondolandó... Bár egy kis barack lehet megoldaná a kaki-szorulásunkat, de én is féltem a kis pociját. Apa nézegette a 4 hótól adható "anyatej-kiegészítőket" különböző ízekkel, de nekem az is olyan... hát nemtom, de ha már nem tudom a legtermészetesebbet adni neki, legalább ne keverjem a műkajákat.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Ja lényeg lemaradt:

Boldog első fogantatás-napot SZAFFI!!!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja egy tipp, mivel mi mindig amikor megyünk haza 2 napokat utazunk, valahogy meg se fordult a fejemben pelenkázót keresni állandóan, arról nem is beszélve hogy kérdés milyen tiszták. Egyes országokban csili-vili, más helyen meg olyan ótvar hogy ajaj, pedig nyugat-eu, na mindegy. Anyósülésre kiteríted a pelenkázót, amit varrtál, vezetőülésbe betérdelsz és tök jól lehet pelenkát cserléni. A téli mínuszokban is így cserélem, csak akkor ajtó becsuk, jár a kocsi, nyomom a gyerekre a meleget és kész. Milyen őzike riasztótok van? Én a helyedben ha szopi van akkor tuti 6 hós korig nem adnék semmit. Régen más volt persze, 2 hónaposan már paprikás krumplit ettem meg minden, de most azért már sokkal kevesebb vitamin van a zöldségekben-gyümölcsökben, azt se lehet tudni honnan való, mivel kezelték, csak reménykedhetsz hogy rendben van. Ha ez az allergia dolog igaz még a tetejében, igazából én úgy vagyok vele hogy tök felesleges rohanni a hozzátápival, tényleg ehet egész életében eleget. Meg ugye így másodszor már, tudom is hogy a hozzátápi nem olyan vidám, sok meló van vele, pepecselsz ezt, azt, nem kell neki, minden úszik a trutyiban, gyerek is, egyszerűbb odaadni neki a cicit vagy a cumit. Emlékszem Regivel hogy vártam a hozzátápít, végül azért bírtam csak 5,5 hónapig, nem bírtam kivárni a 6 hót, aztán hamar rájöttem hogy micsoda macera :D Úgyhogy szerintem most is úgy fogjuk kb. 5,5-6 hó körül, 6 hósan legkésőbb meg már kell is állítólag mindenképpen, mert ha meg túl sokáig vár az ember, valami olyat olvastam hogy sokkal nehezebb utána, mert a gyerek már nem olyan nyitott. Jó kikapcsolódást nektek!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Látom mások is húsvétolnak 8) Ma korán hazaindultunk, hátha így a csaj nem fárad el annyira, mint pénteken az odaúton, úgyhogy már fél2 körül itthon is voltunk. Persze most is meghozta a kocsiút a termést, szóval ha legközelebb székrekedése lesz, csak autózunk vele 150 km-t.

Nyufó
Köszi a pelusozós tippet, ma be is vetettük, mert megint sikerült olyan kútnál megállni, ahol nem volt pelusozó :? Bár a csaj nagyon rendi, mert azért álltunk meg, hogy jegeskávézzunk, de amint appa leállította a motort jött a rottyanás :D Szóval jól nevelt lány, benzinkútban kakil :D (pénteken is ezt csinálta először). Meg a ráfűtés is jól jött, mert reggel 22 fokban indultunk, 2 óra múlva már csak 15 volt, mikor megálltunk :shock: Most fűtünk itthon ezerrel megy a légkondi. Sztem idén is többet használjuk fűtésre, mint hűtésre. Bár az új lakásban nem központi fűtés lesz, ott inkább a cirkóval fűtök majd :)

Tegnap appa kint ült a teraszon a napon a kiscsajjal az ölében, olvasta a hvgjét, tejeskávézott, a bögrét meg letette a földre. Szóval nagyon happy volt, nézek ki, látom, hogy jön egy vörös cica, odamegy a tejeskávéhoz és elkezdi lelkesen lefetyelni :D Szegény cica, nemtom aludt-e utána az éjjel...

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


GÉP ELÉ MINDEN KEDEVES FÓRUMOZÓ! VÉGE A LUSTÁLKODÁSNAK!
Persze ez nekm is szól. Szóval pár mondat Húsvétról:
Mi a nagymamám házában voltunk, mknt eddig mindig. Sajnos ő már nem él, de a hagyományok igen. Ez Alsógödön van. Kb 10-20voltunk, ebből volt már sok, gyerek: 4éves Unokahugon, a 4hetes unokahugom, és Bálint. Az idő szombaton kíváló volt, Bálint kint a csereszny fa alatt, néha pucéran, mert napoztattuk a pospiját, vasárnap kicsit hűvösebb, sajnos hétfőn már esett is. Szombat este bejöttünk Bence szüleihez vacsorázni.
Volt pár súrlódás is: Bence viccesen fagyit akart etetni Bálinttal, és megsértődött, hogy nem hagytam, bedig csak egy picit akart. Meg ő élte a pihenős életété, én meg Bálintoztam, és szólni kellett, hogy én s leülnék egy újsághoz. De már túl vagyok rajta, lassan ő is belejön, nem akarom menteni, de neki ez a másoik olyan alkalom, amikor egész nap együtt vagyunk, és még nem fogta fel, hogy a gyerek non-stop.
A popsija rendbe jött, de nagyon nehezen,mert állandóan visszaesett. Kiiktattam az új dolgokat(Babylove-pelenka, és a büdös huggies popsitörlő), és most minden Pampers, így most jó, és csak sudocream-et használok. De úgy gondolom a foga , mert folyik a nyála, állandóan az öklét rágja, és hallom, hogy trotty, és tudom, hogy előtte szép volt a popsija, és szopi után bontottam ki, és már pirosabb volt.
Így almát sem kapott, még várok vele, amíg szép marad.
Vettem egy csomó pamut rucit neki, mert csak plüss rucijai voltak, am néha már meleg a Tescoban, ajánlom, mert volt pár akciós, és nagyon aranyosak.
Most melltartót kellene vennem magamnak, szopotatósat és feketét, sajnos olyan csúnyákat láttam eddig. Öteleteket várok.

Rekuja:Imádom Bozsokot. Szüleim minden páros évben ott szilveszeteznek a kastályban mostmár 10éve. Idén is onnan jöttek fel Bálint születésére. Onnan járunk át sielni. Jó nagyokat sétálunk a környéket, és jókat eszünk an ír kocsmában.

Bálint locsolkodott is, aminek az unokahugom nagyon örült.
Sajnos ismét leállt a tejem, de már nem izgat, így tápszert eszik, de abból annyit, amennyit adok neki. Csajok mennyi tápszert adtok neki egy evésre?

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Én vagyok, voltam is, aktívan fecsegek- néha magammal :D

Hát Kat, el nem tudom képzelni, hogy bírja a párod hogy nem Bálintozik folyton :shock: Én apát ha akartam volna se tudtam volna levakarni Szaffiról 4 napig. A fagyis sztori... apa is szokott viccesen ilyeneket mondani, mondtam neki, adjon, mire kikaptam, hogy jut ilyen hülyeség az eszembe :D Családi együttlét alatt senki se foglalta le Bálintot, hogy neked kellett? nekem ilyenkor már Szaffihiányom szokott lenni, mert mindenki hozzá gügyög, én meg oda se férek szinte :(

Melltartó ügyében nem vagyok jártas, nálam kétféle van: önbizalomnövelő és kényelmes. Szoptatósból csak ez utóbbi, bár nem azért, mert szárnyal az önbizalmam.

Bozsokon a kastély szomorúan rossz állapotban van :( Pedig gyönyörű a parkja, mégis olyan... kissé ápolatlan, a házról ne is beszéljünk. Egyszer próbáljátok ki a határmenti vigadót is, szerintem jobb, mint az ír pub, bár messzebb van. Ahogy mész Rohonc felé, jobbra fent a szőlőhegyen egy vályogházban, isteni a konyhájuk és meglepően olcsó. És ami a nyugati határmenti vendéglőkben a legjobb, van almdudlerjük :)

Tápi mennyisége változó, általában 180 vízbe keverek 6 kanállal, és eszik, amennyit eszik. Most 5,8 kg, vagyis naponta <900-at kéne ennie összesen, ezt tegnap közelítettük meg a legjobban 870-el. Most tért vissza a napi 6x evésre az 5ről, de persze nem eszi meg mindet, reggel pl sose eszik 90nél többet (akkor csak annyit keverünk be) de két óra múlva megint kér, most benyomott 100at és alszik rá. Szóval kiszámíthatatlan. Próbálom tartani, hogy 2 órán belül nem kap, mert nem szabad, ezen kívül igény szerint mehet, csak akkor bírja 3 óránál tovább, ha épp alszik, mikor ennie kéne (ez csak azóta van így, hogy felhagyott a cumisüveg-sztrájkkal).

És a legjobb: 8) megint van tejem 8) komolyan, ezentúl ha kezd apadni, megírom nektek, hogy már tuti elfogy, és akkor visszajön 8) Ugye kb 2 hete kezdtük tömni bele a cumikát -ami bevállt, bár még mindig tartani kell. Na azóta, mintha megtanult volna szívni, sokkal jobban vákumozik, ami újraindította a tejet, most megint annyi van, mint az 1. hónapban. Jó, ez is desszert mennyiség, no de olyan jó szoptatni!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok Mamik és Babák!


Tényleg jól eltünt mindenki azt hittem arra jövök vissza,hogy 100 oldalt írtatok tele :) Persze én beszélek....
Egy óra múlva jönnek a tulajék leolvasni az órákat,nekünk meg sehol semmi lakás.Zsolti haza se jön,úgyhogy közölhetem egyedül,hogyha kiraknak megyünk az utcára.
Szóval a helyzet változatlan.
Húsvét nyugis volt itthon voltunk,híztam vagy 1.5kg-ot ettem csak ettem és ettem de ez Bibire is jó hatással volt,mostanában elég szépen eszik,remélem nem szóltam vagyis írtam el.
Én mától ígérem vissza szokok az írásra amíg van áramunk :) mert nagyon csúnyán belecsúsztam a netes játék vásárólgatásba olyan játékokat is megveszek amit majd csak 1 évesen fog használni(hip-hop zebra és társai)
Ti mikkel kötitek le a gyerekek figyelmét?
Bibi egyre inkább igényli hogy mindíg legyen valaki vagy valami körülötte.

Rekuja

Jó messzire mentetek,vörös cica esete cuki :)
Hát jó hogy ilyen lelkes mindenki körülötted babázás terén,én fele ennyinek is örlnék néha,pl ilyenkor amikor írni szeretnék és folyamatosan panaszkodik mellettem.Mostmár van kimondott hiszti sírásunk is.
Nekem 5x eszik kb 130ml.-t egy nap az akárhogy számolom csak 650ml de még így is hurkás a combi :)
Jó hogy megint van tejed nekem sokszor jut eszembe (most ne nézzetek betegnek vagy hülyének)hogy úgy megszoptatnám,de az olyan morbid lenne pedig az annyira belsőséges dolog és úgy hiányzik.Majd az Aventes cumisüvegnek mondja elöszőr hogy Anya :?

Kat

Látom ti sem unatkoztatok,mi is megyünk két hét múlva Hajdúszoboszlóra "pihenni".Hát én sajnos előre látom ez kinek lesz pihenés.
Jó hogy ilyen bátor vagy hogy így levetkőzteted én állandóan parázok hogy megfázik aztán szegény meg állandóan csak leizzad.
Nekem is úgy kell magam visszafogni hogy ne adjak neki almalevet egy picit de már rájöttem hogy nem kérdezek meg inkább senkit mert valaki egyből hülyének tart hogy még éretlen a gyomra más meg azzal traktál hogy az ő gyereke ilyenkor már krémtúrót evett.

Snowball

Gratulálok az átforduláshoz :) Bibi próbálkozik hevesen kb.10-ből 4x össze is jön neki :)
Remélem elmúlt a fejfájásod és Molly is megnyugodott.
Mi a helyzet veletek lakás ügyben?
Nagyon cuki a sérója,nagyon jólfésült gyerek :)

Nyufó

Örülök,hogy itt vagy,hatalmasatt nőtt Anna és nagyon sokat változott.Nagyon édesek együtt a tesók,hát én megértem hogy nincs időd semmire.Nekem mindenki azt mondja hogy a Petra milyen jó hogy már ennyi idős nincs vele gondom,hát a Bibivel kevesebb van azt garantálom.
Eladták a házat és ezért költözünk.

Na egyszuszra ennyi.Várom a tulajt.......

KépKép

KépKép
csicsi84
 
 


Csicsi a hozzátáplálásról csak annyit, hogy nagynéném 28évvel ezelőtt írta a naplóját az unokahugomról, akinke most 4hetes a lánya: tápszeresség miatt ma megkóstoltattam az almát vele, ekkor volt 1hónapos az unokahugom.
Szóval ennyit erről, minden évben mást mondanak. én lassan elkezdem, csak a popsija miatt vártam vele, de én szertném ha enne már addigra, amire beérnek a nyári gyümölcsök, zöldségek.
A popsinapoztatás max 10perc volt, de csak a feneke lógott ki, de szombaton nagyon meleg volt.

Játék: nálunk nagyon bejött a KIKA-s játékhíd. Mindenhova fel tudok akasztani dolgokat, és hol felé teszem, hol az oldala mellé, hol őt fordítom hasra és úgy nézi, hol a lábával rugdossa. Ebből is kiválasztott egy műanyag zöld macit, ami a kedvenc.
A nyuszi is sok játéko hozott, ebből raktam fel a kiságy rácsára is, és ha elunja a játszószőnyeget a híddal, mehet beszélgetni az ágyába.
És van még pihiszék,amiben ott ül, ahol én vagyok, és van egy adamo hintánk, amiben lökdösni kell.
Rekuja: a család igen népes, de mindenki főzött, vagy a saját gyerkével volt el, így én gagyogtam a szőnyegen Bálintnak. Illetve Apukám tologatta a rázós utcán, amitől azonnal elaludt

Meéétartó ügyben talán jól állok voltam az Anita nevű boltban, és vettem egy Thriumph

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Egy-két csemege :)



Füvet hozott a húsvéti nyúl :lol:

Kép


Tesós kép

Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
csicsi84
 
 


Sziasztok!!

Latom tenyleg mindenki lassacskan magahoz ter husvet utan :) Tobbek kozt en is. Sokat kirandultunk, szokatjuk Mollyt az autokazashoz, mert majus 19en egy hosszu utunk lesz Londonba a nagykovetsegre a kis utlevele miatt.

Ahogy nezem, egyedul eddig meg csak en batorkodtam megkostoltatni Mollyt repalevel? :D Tegnap toltotte be a 3. honapot, es adtam neki 5 pici kanal repalevet. Szerette nagyon, es semmi baja sem lett tole, csak ajanlani merem a tobbieknek.

rekuja: orulok, hogy nektek is jol telt a pihenes!!! A cicas sztori nagyon aranyos, szerencsetlen egesz ejszaka egereszhetett :P Majd kepeket a kirandulasrol tolthetnel fel! :) nahat, nagyon jo hir a tejcsi, annyira jo hogy igy kitartassz mellette es szerencsed van hogy mukodnek azok a tejmirigyek. Attol fuggetlenul hogy nem sok van beloluk.

kat: na, latom nektek is remek volt a husvet, mint a tobbieknek. Orulok, hogy rendbejott Balint popsija, biztos jot tett neki a friss levego (is). En is csak pampers termekeket hasznalok, es neogranorman kremet, szerencsere nem volt meg problemank Molly popsijaval. Azt viszont mashol hallottam, hogy a sudocream eros krem, es ha hozzaszokik a popsija, es kesobb neadjisten problema lesz a kis borevel, akkor nem nagyon fog semmi segiteni. Lehet hulyeseg, de nem nagyon ismerem az othoni kenceket, viszont ezt unokatesom mondta, aki viszont Magyarorszagon el. En azert hasznalom a neogranormant mert annak szeretem az illatat, es nem erzem tole a pelenka tipikus szagat.

csicsi: jo titeket latni! :) Nagyot nott Bibi!! Sajnalom a lakas mizeriatokat, mi sem talaluk egy normalisat azota... Viszont annyi a szerencsenk hogy minket nem szorit az ido, mint titeket, tudunk varni es keresgetni.

Napok ota csattot rakok Molly hajaba, mert mar olyan hosszu!!! :D Mar van egy egesz csatt kollekcioja :P

Kép

Kép
snowball
 
 


Tegnap a kertben napoztunk :) Alex megnyuzna, ha tudna hogy ilyen pucer kepeket rakok fel rola :lol:

Kép

Repale kostolas :)

Kép

A csatt, es egy sikitas (ami sajnos a kepen nem hallatszik :lol: )
Kép

Kép

Kép
snowball
 
 


egyebkent szerencse, hogy itt nem hallok semmi olyat, hogy ne adjak a babanak mas etelt, legye ovatos, stb. Mindent ugy csinalok, ahogy en erzem, es szerencsere minden zokkenomentesen megy. Ezt azert irom, mivel Molly itt a legkisebb, es mertem neki adni repalevet, nyugodtan adjatok a babaknak mas izeket is. Bajuk nem lesz tole....sot... :) Orom volt nezni, hogy hogyan kortyolta az uj izt :) Valamikor megprobalom az almalevet is.

Valaki kerdezte hogyan szorakoztatom a gyereket. Ha dolgom van, akkor oda viszem magammal a lakasba ahol epp vagyok. Ott jatszik,es figyeli mit csinalok, meg beszelek hozza, rendszerint o is valaszol. Ha meg raerek, akkor produkalom, jatekot adok neki, beszelgetunk, de a tv nagyon le tudja kotni.... nem mintha ennek orulnek, mert addig meddig hernyozik, amig odaforditja az arcat a tv-hez.

Kép

Kép
snowball
 
 


Csicsi
gyereket én úgy kötöm le, hogy magamat szórakoztatom vele :) Lerakom a nagyágyra, mellé fekszem és pletyizünk, vagy Nudli Úrral sétálok a hasán, vagy mesélek neki Csörnöcről és Herpenyőről, a két kis erdei manóról, akiket én találtam ki (van egy Csörnöc-Herpenyő nevű patak a Rábával párhuzamosan, onnan az ötlet). De szeret a forgója felé rúgkapálni, hason nézelődni is, bár én ha hason van, akkor mellé fekszek és együtt nézelődünk. Meg rengeteget éneklek neki, mindenfélét, úttörő daloktól a népdalokon át a poppig, ami a hangfekvésem (szoprán vagyok). Ezek egyébként engem jobban lekötnek, mint őt, de ő is becsatlakozik és szép dallamoson mondja hogy őőőőőőőőőőő :D
Lakáshelyzet nem túl rózsás. De ha már eladták felőletek, lehet, hogy célszerűbb lenne feljönnötök pestre... mert hát mégse illik más lakásában lakni, ha vele nem egyeztél meg. Gondolj a saját pesti lakásodra!
Nudli úr ilyen, ajándékba kaptuk:
http://www.tulli.hu/product_info.php?products_id=17779

Snowball
Jó a kanalad! milyen, mam? répalé bejön? fura, hogy itthon az almát meg a barackot nyomják, pedig a répában rengeteg a vitamin. Doki épp ma mondta oltásnál, hogy várjuk meg a 4 hónapot hozzátápival 8) De az bizti, hogy már igényli az ízeket, mert az anyatejet láthatóan finomabbnak érzi a tápinál (és milyen jól érzi!). Én bizti várok még vele, totál nem érzem magam kompetensnek a kérdésben, szóval hallgatok a dokinkra meg a védőnénire (ő is a 4 hónapot mondta).
Molly szép nagy lány :) Cuki a kis csatt :) Hajról jut eszembe, elkezdődött a tépjük anya haját ha puszit ad korszak, nagyon élvezi :D

Ma kapott oltást, jól viselte, nem úgy mint a rotát, azon nagyon szenvedett :o de a doki ügyesen belenyomta a "folyékony aranyat". Csajom amúgy az elmúlt héten csak 1x fordult át, rájött, hogy ha átfordul, kevesebbet lát a világból, szóval marad hason :) Arra még nem jött rá, hogy a hátáról is hasára tud fordulni :)

apaszáj-tanulmányozás:
Kép
bölcs nézés:
Kép
Így kell az erdőben kalimpálni:
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


csicsi
király a füves kép 8)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja: en sem fogok adni neki pepes cuccokat, egyelore csak a levet adom neki. Szomjoltonak is tokeletes az a par kis kanal :)
Joo neked, hogy mar kapsz puszit, nekem csak a hajamat tepi, ami most jelen esetben hosszu...a puszi elmarad :lol:
Aventes a kanal, 6+ honapos kortol valo, de hat olyan picike....csoda ha megmarad benne a repale :D Az anyatejesekre gondoltak a kanal kor kialakitasanal.
Nagyon jok a kepek!! Nalatok is van mit lecsatolni a buksin :)

csicsi: meg csak most esett le hogy miert hozott fuvet a nyuszi.... tiszta hulye vagyok :lol: csucs a kep egyebkent

Kép

Kép
snowball
 
 


Snowball
Ja, itóka, az nálunk is lesz, de ha nem lesz nagy kánikula, megvárom a 4 hót azzal is, végülis már csak 2 hét van addig (na jó, 2 hét 3 nap 8) ).
Megint alakítottam leveled olvasása közben: már mért kéne bármit is lecsatolnom a gyerek fejéről? :D Aztán leesett, hogy lecsattolni kell a haját :lol: A király, hogy én tök diszgráfiás vagyok, keverem a zöngés-zöngétlen mássalhangzókat, de ha más elgépel vagy ne használ ékezetet tuti nem értem miről van szó :D
De nem csattolok, mert parázok, hogy belekap és meghúzza a haját, amúgyis néha belemarkol és üvölt, hogy valaki cibálja. Csak oldalra dobom azt a nagy loboncát :D Ovis koromban imádtam a színes csattokat, kis semmi hajamban, folyton kivettem és nézegettem őket, max 5 percig maradtak benne. Aztán meg elhagytam és sírtam utánuk, úgyhogy anyám levágatta a hajam :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


puszi: odahajolok, hogy megpusziljam, mire két kezével átkarolja a fejem, belemarkol a hajamba és végignyal. Olykor elkezdi szopizni az arcomat, szabályosan beszívja, halál édes. Utána meg elégedetten vigyorog. De persze nem minden alkalommal, ha puszit kap, csak kb naponta egyszer.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Megint nagyon régen voltam. Kicsit átalakult az életünk. Kicsi drága manókánk már nem alszik sokat napközben, mint eddig tette.Így egy kicsit át kellett alakítani a teendőim elintézését. Nem egyszerű. Egyébként jól vagyunk, nagyon dől már balra Csanád, de még nem fordult hasra. Szerintem a héten meglesz. Viszont hasról hátra nem igazán erőlködik, hogy ez megtörténjen. Megint ott tartunk, hogy ha felébred a babakocsiban, jön az üvöltés. A múlt héten kétszer kellett hazacipelni a kis seggét a lelkemnek. Az egyik alkalommal apa velünk volt, így ő hozta haza ölbe Csanit, aki halálosan élvezi, hogy nézelődhet. Ha felvesszük a kocsiból, semmi baja, abbahagyja az üvöltést, s vigyorogva nézelődik. Vettünk kengurut, abban sem marad meg úgy, ha felénk van fordítva, viszont ha arccal előre van ültetve, elnézelődik. De sétálni, mikor akár két órára is elmegyek vele, nem akarom kenguruban cipelni, mert ott viszont nem alszik el. Megint a hordozóval kell sétálni menni.
Én levágtam hátul Csanád haját, így szinte egyforma hosszú neki mindenhol. Rettentően hullott, szerintem így csinosabb is. A feje tetején égnek áll neki, ott nem bántottam, a dokinéni kérdezte is, hogy talán locsoljuk a haját, hogy így feláll a haja a drágának? Én még nem is gondolkodtam a hozzátáplásáson, szeretném megvárni a hat hónapot, remélem sikerül is. Hála az égnek tejcsi van. Csani eddig átaludta az éjszakát, de az elmúlt egy hétben mindig felkelt az éjjel enni vmikor. Nincs időhöz kötve az ébredése, nagyon változó, hogy mikor ébred, de ettől függetlenül mindig fél hatkor kel. Az Istennek se akar tovább aludni. Ha később tesszük le, ha felkel éjjel, akkor sem alszik tovább. Ez van. Korán kelő gyerekünk van. Vhol azt olvastam, hogy ilyen korban 10-12 órát alszanak éjszaka a babák. Na, Csanád megelégszik a 8-9 órával.

Tegnap voltam fodrásznál. Egy élmény volt bizony Isten! Szinte új ember lettem. Nagyon féltem attól, hogy magára hagyom Csanit az apjával erre a közel két és fél órára, de megoldották. Csanád elaludt a kocsiban mikor elvittek a fodrászhoz, s a férjem nem ment fel a parkolóból két órán keresztül, hagyta aludni a gyereket. Na ezen szétröhögtem magam tegnap. Kérdeztem is, hogy mi a fenét csinált a kocsiban addig. Olvasott, játszott a telefonján, intézte az üzleti ügyeit. Végülis nekem mindegy, jól elvoltak és kész. Egyébként egy szavam nem lehet, mert a férjem rengeteget foglalkozik Csanáddal. Este mikor hazajön, eszik, utána ővé a gyerek. Mikor pedig egész nap itthon van, akkor rengeteget segít nekem, főleg azzal, hogy lefoglalja Csanádot. Nagyon igényli, hogy vki mindig foglalkozzon vele, ami szerintem nagyon fárasztó. Estére én egy hulla vagyok.
Kérdésem. A múlt héten is volt olyan nap, mikor nagyon meleg volt. Elmentem a gyerekkel sétálni, ilyenkor én döntöm magamba a vizet ezerrel, mert majd meghaltam szomjan. De a gyerekkel mit csináljak? Mi a fenét adjak neki ilyenkor? Nem szomjazik meg ebben a melegben?Vigyek magammal babavizet? De viszont még anyatejen kívül nem kapott semmit. Séta közben pedig nem tudom megszoptatni, a nyilvános helyen történő szoptatásnál még azért nem tartok.

Kedves lányos anyukák. Nagyon szépek a kiscsajok.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Nyufó:
Örülök, hogy rólad is hallottunk. Mondjuk ezt pont én mondom!

Csicsi:
Szerintem csak én vagyok fogyatékos itt az oldalon, de én nem értem a füves képet. :lol: Ez a lakáskérdés elég necces. Most tényleg mész a gyerekekkel Pestre? Vagy ezt az ötletet már elvetettétek?

Rekuja:
Jó gyorsan megvettétek a lakást. Így kell ezt csinálni. :lol: Istenem mit nem adnék ha már mi is itt tartanánk. Úgy utálok itt lakni anyósómék miatt. Itt laknak alattunk. Hányingerem van, ha csak rágondolok erre az egészre. Sajnos ez ügyben nem igazán egyezünk a férjemmel, hosszútávon még nem tudom mi lesz így. Az biztos, hogy én itt nem maradok sokáig. Nem fogom az egész életemet feláldozni erre. :cry: De majd meglátjuk.

Kat:
Örülök, hogy rendbe jött Bálint popsija. Csaninak is voltak fehér kis pöttyök közvetlenül a végbélnyílásnál. A védőnő azt mondta, hogy az nem pelekakiütés, hanem gomba. :shock: Elkezdtem kenni canestennel, de nem múlt el. Ezután fogtam, van itthon aloe vera növényem, téptem a leveléből, s annak a nedvével kentem be a gyerök popsiját. Másnapra elmúlt az egész. :lol: Éljen a természetes gyógymód.

Nem tudom ki írta, hogy a tescoban vannak jó kis leértékelések. Na, én a tescotól továbbra is ki vagyok akadva. A márkájuk fenomenális. A 0-3 hós rugi és body már kicsi Csanádra, viszont a 3-6 hós meg hosszra akkora, hogy szerintem egy éves lesz a gyerek mire belenőne. Pedig Csanád már 65 centi. Így nálunk maradnak a C&A-s csíkos bodyk. Azokat úgy is imádom. Jó minőségűek és nagyon cukker Csani bennük.

Snowball:
Írtad, hogy volt gyomorrontásod. Pont az idő tájt nekem is volt. Mit ne mondjak fantasztikus volt. Molly rengeteg haján még mindig elcsodálkozom. Hihetetlen, meg az is, hogy nem kopik vagy hullik neki.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Kat:
Te írtad a hozzátáplálásról, hogy nagynénéd mikor mit adott a gyerekének. Anyám is megtalálta a múltkor azt a könyvet, amiben pár mondatban leírta, hogy mi volt aznap velem. Mivel anno nem tudtam kakilni :lol: kamillateával itatott a doki és a védőnő javaslatára már pár hónaposan. Nagyon örülök ennek így utólag, mert 5 keresztes allergiás vagyok a kamillára. Egyszer szinte fulladás lett belőle. Akkor még nem tudtam, hogy a kamilla miatt. Így engem a saját példám tart vissza attól, hogy hat hós kora előtt bármit adjak Csanádnak. Persze ez csak az én esetem, több millióan élnek egészségesen ettől függetlenül, de mivel nálunk a családban ez már előfordult, így én óvatos vagyok nagyon.

Na most már abbahagyom, még vissza kell olvasnom, mert az utóbbi időben az is elmaradt. Azért pár képet rakok Csaniról, csak a lányos anyukák kedvéért. :lol:

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Kép az erkélyen
Kép apa kreálta frizura
Kép manapság így alszom el
Kép nézelődés

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Tyuntyi
Csani baba nagyon cuki! Jó a sérója! Most mintha vékonyabb lenne, mint legutóbb, látszik, hogy kevesebbet alszik és többet mozog :) nálunk maciszorongatás van, nem nyuszi :)
Nagyon jót nevettem apa kocsis felügyeletén :D Mindent a piciért! Sétával dettó így vagyunk, én babakocsival már el se indulok (felhoztuk, nehogy ellopják a tárolóból). Kenguruba nem lehet kifelé beletenni, szóval olyankor kivesszük és kézben kifelé nézelődve sétálunk. Ja és a meleg... mert ugye kenguruban hegynek fel gonosz anya megizzad...
Hát, sokat gondoltam rád, hogy bizti jó-e nekem egy utcában anyámékkal, főleg, ha anyám egy év múlva nyugdíjba megy... Lehet, még én is megbánom.
Anyósból a másik véglet vagyok, nekünk még mindig nem látták a picit :cry: ők nem hiányoznak, csak hát Szaffi olyan kis tökéletes, hogy nem .... :twisted:
Bár nem vagyok túl kompetens a kérdésben, anyatej mellett én is tuti megvárnám a 6 hónapot. Dokink most azt mondta, hogy anyatejes babának elég a tejcsi, sétánál meg gondolom attól függ, mennyi időre mentek el. Ha elötte meg utána rögtön kap, sztem az okés. 3gyerekes barátnőm a keletinél lakik és ő mindig a temetőbe járt velük sétálni (nincs autó+ jó a levegő). Ő ott rendszeresen szoptatott, mert ott aztán a lélek se jár. Vagy csak azok? :roll: De itt a parkban én se kapnám elő a cicit :oops:
Babavizet nem bizti, hogy elfogadja, Szaffinak se kell :o

nyüszög, megyek. 37.4-re ti adtok már kúpot? (tegnapi oltás hatása)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!


Elöszőr a "beszívtak" nevet akartam adni a képnek csakmost nem annyira hiányzik a gyámügy most hogy nincs hol laknunk :) Amúgy ma van egy lakás ami nagyon kecsegtető majd 6-ra megyünk megnézni,képről igent mondanék egyből dehát fntosak a részletek is.

Rekuja

:lol: :lol: Ez a nem szép dolog,jóó......!Jún 15.-től írják ma a papirokat az ügyvéddel csak kell nekik is egy hónap hogy kicuccoljanak a padlás,garázsból stb. meg mondta tegnap a csaj hogy nosztalgiázni akar itt egy kicsit.Máj 10.-ig maradunk,így nekik is lesz még egy hónapjuk akármire,hidd el ha tehetném ma elköltöznék,de sokmindent néznünk kell 2 gyerekkel és nem túl nagy a kiadó lakás a piacon.Amúgy tegnap úgy összevesztünk emiatt hogy Zsolti azt mondta ha hétvégén megyünk haza akkor ott is hagy,persze a gyerekek nélkül,azt meg mondtam neki hogy felejtse el!!!!!!!Én megyek de akkor jönnek ők is :!: :!: :!:
Nagyon jók a képek,látszik hogy Lóránt mennyire rajong Szaffiért.
Én 38-ig nem adnék semmit neki én is 38.4-nél adtam neki múltkor.De akkor sincs semmi ha adsz neki,max.alszik egy jót már ha nem jön ki neki azonnal :)

Snowball

Én felnézek rád :) Jövőhét hétvégén iszunk egy kis almalevet jó nézni ahogy adod neki és feltünk a nők lapja+műköröm :) Persze csak azután hogy Molly is mekkorát nőtt,jó hogy csattozhattok,Bibinek lassan kikopik teljesen a haja de látom nektek egyre több van.
Ki az a Victory apa kezén??? :)

Tyuntyi

Te nem viccelsz!Ha írsz,akkor jó sokat :)
Nagyon helyes Csanád,nagyot nöttetek ti is,nekem 7 kor kel fel Bibi és eddig még visszaaludt az első etetés után de már vagy két hete nem hajlandó sajnos pedig én még bírnék aludni de ha leteszem magam mellé akkor 10 perc után úgyis rákezdi úgyhogy felesleges.
Én is holnap megyek fodrászhoz,hát kiváncsi vagyok Zsolti mit művel vele 3 órát az üzletbe,két hete elfelejtette megeteni a halakat hétvége elött és a legnagyobb hal,felzabálta a többi asszem 9 kisebb halat (neonok)és mire ment hétfőn már csak ő úszkált egyedülés és ez nem az első eset,úgyhogy megpróbálok úgy elmenni hogy elötte még megetetem a gyereket :)
Pesti lakás:szombaton jönnek 3-an megnézni mert most mindenképp kiakarja adni mert itt elég drágák a jó kiadó lakások amiben 4-en kényelmesen elvagyunk normális környéken így azt be kell áldoznunk.Azt mondta ő semmiképp nem megy haza idén de azt meg nem tudná elviselni hogy mi ott ő itt úgyhogy maradunk,engem már nem érdekel semmi én nem számítok csak a gyerekeknek legyen jó ha én itt unatkozok egyedül egész életemben az sem érdekel ha a Pepi jól érzi magát a Balett suliba és megmaradnak az itteni kis barátai.

Na felébredt,majd még jövök!

Vasárnap Anyák napja :)

KépKép

KépKép
csicsi84
 
 


A kisheregem egyedül iszik cumisüvegből, annyira helyes volt, le is fényképeztem, majd valahogy feltöltöm.

Ma is itt volt a gyógytornász, és ma nem is sírt Bálint, pedig csak 20percre bírtam előtte elaltani. Azt mondta sokat lazult, de még a vállai feszesk, így nehezebben fog átfotdulni hátról hasra.

Ma el akartam torna előtt altatni, de ő nem akart, így hagytam hason az ágyában, egész sokáig elvolt, láttam néh a feje búbját, én meg főztem a konyhába, ami egy légtér az ő ágyával(nálunk minden egy légtér:)) jó 3/4óra után gondoltam megnézem elaludt e vagy mi a helyzet, erre látom, hogy akkorát bukott, hogy minden olyan, és persze hol belefeküdt, hol kinyomta magát, még az orrában is volt, meg a fülében. Úgy megsajnáltam, de nem akartam oda menni, mert annyira elvolt, és gondoltam elalszik magától. Így jártam, jöhetett a tisztogatás

Nekem szerencsém van ezzel a krapekkal, mert eljátszik magában is, meg nézelődik a babakocsiban, vagy alszik, de soha nem sírt. Alszik a kenguruban befelé, de kifelé nézelődik, az esti fürdés után azonnal elalszik, éjjel egyszer ébred eszik, majd azonnal elalszik. Tényleg egy tankönyv -baba:)

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Csicsi
nem piszkálni akartalak, nem vagyok én Troll! :) Csak azt hittem, azért jön leolvasni az órákat, mert eladáskor szokták, hogy onnantól kezdve a vevő fizet. Bocsiii :oops:
Zsolti beszólása tulajdonképpen nagyon nemes. Eszek szerint iszonyú erősen kötődik a lányokhoz, becsüld meg! :)
37.4-nél visszafordult a hőemelkedés, bizti megijedt, hogy 37.5re adnék valamit :) Én is akkor veszek be gyógyszert.
Hát, vicces lenne ha az éhező gyerek felfalnál a maradék halat :D Erről eszembe jutottak a koleszban öngyilkos halaink. Kiugrottak az erkélyről 8) De tényleg, akváriumot tisztítottunk és egy lavórban voltak az erkélyen, de kiugrottak, leestek az alattunk levőkhöz. A fiúk meg lementek, hogy bocsi, de beugrott két guppi, megmentenénk őket. Ezt a rossz csajozós dumát :lol:

Kat
Hason bukás nagyon aranyos :) Majd mikor spenótevés után csinálja :D
Nekem szokot Szaffi szólni (pityreg, nyüszög, felsír) ha anyahiány van, és olyankor olyan jó felvenni és magamhoz ölelni. Szeretem, hogy ennyire szüksége van a melegségemre, és ha ezt ő épp sírással jelzi, akkor jelezze sírással, nem bánom.

Anyák napjáról jut eszembe, alkottam anyámnak :) Praktikában volt az ötlet, no ezért nem mentem el mintás kartont venni, ilyenek meg voltak itthon :) próbálok valami mágneslapot szerezni a hátára, ha nem találok, egy hurkapálcát, hogy virágba lehessen tűzni :) Mintha oviban lennék :) Apa hazajött, meglátta a konyhaasztalon, és azt hitte, magamnak csináltam Szaffi nevében :D Nem jutott el addig, hogy anyámnak is anyák napja van :D (ők nem tartottak otthon anyák napját. mondjuk nem csodálom :roll: )

Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors helyzetjelentés,megegyeztünk a tulajjal van lakásunk:)
És a legjobb hogy megoldják,hogy 16.-án beköltözhessünk.
Zsolti egyből igent mondott pedig alkudni akart mert nagyon drága szerinte és mire hazaértünk elkezdte átértékelni a dolgokat hogy talán mégsem kéne ezt ennyiért,én meg mondtam neki hogy ezt most fejezze be,úgyhogy szurkoljatok,hogy jövőhét szombatig ne gondolja meg magát mert csak akkor írunk szerződést addig még csuriban vagyok!

Na jó éjt minden Mamának meg Babának,szerintem ma mindenki alszik egy jó :)
Holnap ugyanitt!

KépKép

KépKép
csicsi84
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?