Új privát üzeneted érkezett!

Nálunk szomszédolni fognak a lányok, mert a nagyszülők elég lassan érnének ide. De utána biztos jönnek majd a nagyszülők is.

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


nálunk is ajánlotta a szomszédnéni hogy ha kell szívesen vigyázz Esztire

Kép
Kép
bkrisztike
Budapest
 
 


Mi szerencsére nagy szimbiózisban élünk a szomszédainkkal, kettővel is, úgyhogy lesz hova menni. Együtt voltunk nyaralni, Fruzsi keresztszülei, van ott is kisgyerek, most meg épp a másik szomszédban alszanak a lányok, mert a festés miatt itthon nem tudnak. Szóval nekünk ez így megoldva, csak nappalra kell valamit kitalálni.

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 

 
 

Panndi
Semmi gond, én van, hogy egy óra leforgása alatt háromszor megkérdezek valamit a páromtól, ráadásul szentül meg vagyok győződve róla, hogy még nem tettem fel a kérdést :lol:

Ana
Nagyon látványosat nőtt a pocakod!!!
Sajnálom Anyukád válaszát, megértem, hogy rosszul esett, főleg, ha jó a viszonyotok.
A miénk alapból nem rózsás, úgyhogy én meg sem kérdeztem... :roll: Kolléganőm félúton lakik köztünk és a kórház között és őt riaszthatom bármikor, úgyhogy ő fog vigyázni Lucára. Nekem is rossz érzés, hogy egy "idegen" szívesebben vállalja, mint a nagymami...

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Nekem a magnosolvnak szörnyű íze van :(
kivancsika
Budapest
 
 


Ana: óriásit nőtt a pocakod, szép kerek. Anyudékkal neked minden rendben volt, nem? Ők örültek az unokáknak nem?

Maltoffer és Ferrograd! Megjegyeztem. Felíratom mindkettőt, aztán próbálkozom

Brunhild: Körbejárom a gyógyszertárakat ezért a Magnesolvért :-) Azt mondta a doki, h a magneb6 a belek izomműködését is renyhíti, ezért lehet ráció abban amit mondassz.

Addisz: Én dettó feledékeny vagyok. Csak a párom már nehezen tolerálja. Kivan tőlem :-) De még akkor is szentül meg vagyok győződve, h én ugyan nem kérdeztem, nem mondtam semmit, :P

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Sziasztok!

Jó volt Titeket olvasni újra! :) kicsit el vagyok havazva.
Szépek nagyon az UH képek, mennyivel markánsabb arcuk van a kisfiúknak :)
Netty: a képek is szépek nagyon, Zéti már nagyon nagy! :)

Ana: sajnálom anyukádat, hátha még meggondolja magát.

vashiányra a védőnő a Zöldvér Lucerna+Cékla tablettát javasolta, kapható pl. a DM-ben is:
http://egeszsegbolt.unas.hu/spd/unas_39 ... tta_150_db

Nekem szerencsére nincs ilyen problémám, de az egyik terhestornás csajnak ugrásszerűen javult a vérképe ettől. Hátha

Addisz: viszket még az exxeme-től a kezed?

hopihe79
Budapest
 
 


Ana: tényleg nagyot nőtt a pocakod! :)

mostanában számomra a legidegesítőbb kérdés: Biztos, hogy egy van benne? áááááááááá

hopihe79
Budapest
 
 


hópihe,
ezt a kérdést ma én is megkaptam, ráadásul szakembertől. A lányommal voltam UH-n, ott kérdezték.

Na ez az UH jó fura volt. Ugye elvileg a veséjét nézték, legalább 20 percen keresztül. A dokinéni hatszor letisztázta magában, hogy melyik a jobb, és melyik a bal. Na én nem vagyok radiológus, de szerintem ha valaki az, akkor azért ez nem kérdés. Aztán a jobb kezével csinálta, a balon meg valamit nagyon számolt közben. Ja, és a gyerek nem úgy vette a levegőt, ahogy neki jó. De nem mondta, hogy hogy vegye, pedig tuti meg tudta volna csinálni Lili. Na mindegy, de komolyan, olyan bizonytalannak tűnt az egész.

Tényleg, valamelyik gyerkőcnek vettek már ki orrmandulát? Mennyire gáz? Még lehet, hogy szülés előtt befigyel egy ilyen. Vesedoktornéni belenézett Lili szájába, és közölte, hogy olyan ronda és akkora az orrmandulája, hogy irány a fülészet, mert ez így nem maradhat. Az tény, hogy két napja megpróbáltam Lili mellett aludni, de egész éjszaka csak forgattam, aludni nem tudtam tőle olyan irdatlan módon horkolt. Végül is mikor Levit vártam, szülés előtt két nappal a tubust vették ki Lili füléből, már rutinosak vagyunk :lol:

Csajok,
olyan hisztibazár lett két napja a kisfiam, hogy fogalmam sincs mit csináljak. Tegnap páros lábbal hasbarúgott nagy hisztéjében. Ma úgy kellett bevonszolni a garázsból. A lépcsőn is dobta volna el magát. Szegénynek úgy szorítottam a kezét, hogy nehogy leessen a lépcsőn, hogy véraláfutásos lett. Most meg tiszta lelkiismeretfurdalásom van.

Na én még ezen nem is gondolkodtam, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha menni kell :shock:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Most látom, hogy miközben én nagy nehezen válaszoltam a haskeményedésre (folyton megszakadt a net), még írtatok...

Ana, tényleg nagyot nőtt a pocakod! Anyukád válasza tényleg érdekes, főleg ha számítottál a segítségére :( Mi szüleink messze laknak (enyémek 200 km-re, anyósék 700-ra..), de ha közel lennének, gondolom nem lenne gond ...bár ki tudja.....

Mi ugye most találkoztunk először személyesen, amióta telefonon "bevallottuk", hogy terhes vagyok, aminek nem örültek annyira... Szóval most volt a nagy szembesítés, de semmi negatív megjegyzés nem jött részükről-szerencsére. Gondolom jó volt az a 3 hónap, hogy megszokják a gondolatot :D Valoszínű az is sokat számít, hogy kislány lesz... Szóval minden rendben volt/van, tegnap fél napra leléptünk és Nimródot is otthagytuk; elmentünk elhozni az örökölt zsák ruhát, reggel korán leléptünk mielőtt Nimród felébredt volna és du 3-ra értünk vissza. Nagyon jól elvolt, jól érezte magát, nem is keresett, úgyhogy ma apum azt mondta, hogy nyáron nyugodtan vihetjük mindhármat :D
Na, most autóban ülök úton hazafelé, azért örülök, hogy este már a saját ágyamban aludhatok :) Hasam sajnos nem sokat javult, pedid indulás előtt kis "izomlazítót" is bevettem, vagyis ittam pár korty vörös bort...
20140901114303
 
 


Anyukámmal felemás a kapcsolatunk, hol jobb, hol rosszabb. Nem akarok részletekbe menni, de talán úgy jellemezhetném legjobban, hogy addig segítőkész, amíg az őt valamilyen módon szórakoztatja. Szívesen vigyáz pl a lányokra, de inkább csak akkor, amikor kedve van hozzá és épp rá is ér. Ez alatt azt értem, hogy ha nekünk van erre szükségünk valami miatt, akkor sokkal kevésbé lelkes. Szerintem ez lehet az oka a mostani válaszának is. Belegondolt, mekkora macera éjszaka felkelni, autóba ülni, és valahogy nincs hozzá kedve. Mindegy, valahogy biztosan megoldjuk, csak hát tényleg azt hittem, ebből nem csinál problémát. Már csak azért sem, mert eddig nem is került ilyen helyzetbe, egyszer az életben meg csak ki lehet bírni, nem? Panna születésekor ugye még nem kellett senkire vigyázni, Lillánál meg időpontra mentünk, reggel, így még tervezhető is volt. Ja igen, és az is benne van a pakliban, hogy meggondolja magát. Nem tudom.

Addisz, nálatok mióta rossz a viszony? Igazad van abban, hogy valahol az a szomorú, hogy egy szomszédtól vagy baráttól néha több segítségre számíthat az ember, mint a saját rokonaitól.

Pihe, egy van benne, mármint baba a pocidban?? Vagy félreértek valamit?

anabique
Budapest
 
 


Pihe: kössz a tippet, megnézem.

Ana: Sajnos nem minden nagyi a szó szoros értelmében nagyi. Erre fájó lehet ráébredni, de tenni ellene sajnos nem sokat lehet. Enyémre sem lehet számítani, bipoláris depressziója van...... Ha épp jól van se merném rábízni tökit. Remélem majd azért csak megoldjátok valahogy, vagy feltámad benne a lelkiismeret.

Brunhild: Na akkor meg volt a nagy találkozás :-) És még a 3 gyerek nyaralni is mehet? Ez ám a fordulat. Gratulálok. Hasadra tessék figyelni, biztos a több órás zötykölődés sem tett jót. De legalább ma már jót alszol. Megmutattátok az uh képeket is?

Lina: Nekem 5 éves koromban vették ki, de sajna nem emlékszem, csak arra, h farkas éhes voltam, mikor haza mentünk a kórházból. Ha ennyire idült a dolog, jobb minél hamarabb átesni rajta, kevésbé viseli meg őket. És ami még fontos lehet, h kevesebbet lesz beteg. Lehet tényleg jobb lenne idejekorán átesni rajta.
Levinél valami bünti, fenyegetés? Vagy épp a szép szó? Semmi nem használ?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Netty,
holnap megyünk fülészetre, majd kiderül, azért inkább egy fülész mondja, hogy kell, mint a nephrológus, bár gondolom ő is látta, amit látott, és ezért mondta. Amúgy volt már, hogy rezgett a léc, de akkor visszahúzódott a mandulája Lilinek.
Levin meg lehet, hogy most jön ki a 6 hét dolgozásom, nem tudom. Este épp a kövön vágta hanyatt magát, rá a szárító fém lábára fejjel. Amúgy én voltam ilyen, nem tudom ezt lehet-e örökölni, de én még ennél is durvább voltam kicsinek.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Ana: igen, a pocimban, és egy. :) kiderült volna már, ha kettő lenne, nem? :) nem szeretnék vele a szüléskor szembesülni. :)

múltkor azon gondolkoztam, hogy mindenkinek jól tippelték meg a baba nemét! :) legalábbis eddig nem derült ki az ellenkezője.


linácska: én 7 éves voltam, így is mély nyomot hagyott bennem, de tényleg minél előbb jó túl esni rajta. nálam is vártak, hátha kinövöm. remélem nem örökölhető a hiszti :) anyósom rémtörténeteket mesélt az első 3 évről. :)

brunhild: annyira jó, hogy jól sikerült a hétvége, meg a találkozás :)

hopihe79
Budapest
 
 


Klarissza: Hogy vagy? Már túl vagy a 28. héten :)

hopihe79
Budapest
 
 


Pihének egy van, mint tudtommal mindenkinek itt :) Csak biztos arra céloznak, hogy nagy a hasa :roll: Nekem valahogy az ultrahang fotómra mondják mindig azt, hogy olyan mintha kettő lenne ...

Netty, képet megmutattam, de annyira nem hatódnak meg tőle, megnézik, azt mondják emberformája van, úgyis sokat változik még...Más generáció, nem értik/értékelik annyira.. Amúgy tényleg örülök, hogy azt mondták, mehet mindhárom gyerkőc, mert eddig csak a két nagyobb volt, de voltak olyan idők, amikor apám a szemünkre hányta, hogy azért visszük oda őket, hogy megszabaduljunk tőlük... Holott azért viszem, mert annyira szeretik ott és alig várják.. :roll: Azóta mindig megkérdezem vagy kipuhatolom anyámnál (aki legszivesebben végleg ott tartaná a fiúkat), hogy alkalmas-e a pillanat, mert apám már 81 éves és bogaras..Igaz, ezek a szemrehányások pár éve voltak, most már nem, de azért... Persze nincs szándékomban odapakolni a 3 gyermeket 3 hónapra, de mondjuk szülés előtt pár nappal levinni mindhármat amig hazaengednek a korházból, vagy ha úgy alakul, szülés után, azért jó lenne....Persze addig még sok van, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, főleg az én szülésem :roll:

Linacska, és akkor végül mi a helyzet Lilinek a veséivel?

Magnosolv: Netty :lol: Én azért gondolom amúgy, hogy ettől van, mert azt írja, hogy túladagolásnál hasmenést okozhat..nos nem tudom mennyi lenne a túladagolás, én általában egyet szoktam meginni, néha kettőt naponta, és semmi más magyarázatom nincs.. Nekem sajnos nem-terhesen is komoly gondjaim vannak az emésztésemmel, terhességek alatt pedig katasztrófális...most pedig amióta ezt szedem, sokszor naponta többször is vécézek :shock: :D Ezért mondtam, hogy érdemes kipróbálni.
Kivancsika, sajnálom, hogy nem ízlik..én is idegenkedtem tőle, mert nekem mindenféle kotyvaléktól (Neocitrán, Coldrex, Smecta stb) felfordul a gyomrom..ettől viszont nem, majdnem azt mondhatom, hogy ízlik... Én a kálciumos pezsgőtablettát alig tudom meginni, pedig múltkor muszáj volt, görcsölt a lábam, és meglepő módon segített is..de nagyon rossz volt az íze :?
20140901114303
 
 


Sziasztok!

Pihe
Szombaton megyünk 4D-re és napok óta az motoszkál bennem, hogy mi van, ha fütyije nőtt Johannának...:D Mi a 16. héten voltunk ugye a Genesisben, utána a 18. heti uh-n nem a kórházban a nő azt mondta, hogy nem látott a lába közé, úgyhogy még "csak" egyszer mondták, hogy lány...
Ekcéma: igen, fura mód jobban viszket, mint előtte, de sokkal szebb. Igaz, teljesen nem tűnt el, egy pont után nem javul. Most halvány rózsaszín (eddig rücskös volt és vörös...) és kisebb. Nálad mi a helyzet?

Linacska
Sajnos orrmandula ügyben nincs tapasztalatom, a torokmanduláimat viszont későn, 16 évesen vették ki és borzasztó volt. Nem történt altatás, csak érzéstelenítés, az nem hatott, ráadásul sokkal lassabban gyógyultam, mint a velem egy kórteremben fekvő kicsik. Talán érdemes tényleg minél hamarabb túlesni rajta.

Brunhild
Tök jó, hogy Nimród ennyire elvolt a nagyszülőkkel, akkor nyáron egy kicsit szusszanhatsz, ha mindhárom fiú elmegy hozzájuk, ráadásul egy ilyen kaland nekik is nagy élmény.
És milyen rucikat kaptál?

Ana
Hát, hogy őszinte legyek a mi viszonyunk anyuval sosem volt jó. Ez talán annak is köszönhető, hogy 3 hetet éltünk együtt egész életemben... 4 hetesen szanatóriumba kerültem, onnan 10 hónaposan engedtek ki és egyből a nagyszüleimhez vittek, aztán "ott ragadtam", végül ők neveltek fel. Szóval eleve ki sem alakult olyan igazi anya-lánya viszony. Voltak jobb és rosszabb periódusaink, néha hónapokig nem is beszéltünk egymással. Amióta Luca megszületett én igyekeztem normalizálni a helyzetet, hogy legalább jó nagymama-unoka kapcsolat alakulhasson ki, de ez sem járt mindig sikerrel. Egészen hasonló a helyzet, mint nálatok: anyu akkor foglalkozik Lucával, mikor épp nincs más, fontosabb dolga és van hozzá kedve. Valahol bíztam benne, hogy talán majd az unokáján keresztül megpróbálja bepótolni, ami nálam kimaradt, de tévedtem. Ő ilyen és már nem fog változni.
Hál' istennek a sors engem bőven kárpótolt, nagyon-nagy szeretetben és odafigyelésben nőttem fel, a nagyszüleim minden lelki támogatást megadtak, jobbat nem is kívánhattam volna náluk. Nagymamám áll hozzám a legközelebb a családból, sőt, igazából ő a családom.
Remélem nem baj, hogy ilyen részletesen meséltem el a történetet.

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Addisz, csak nem kukacosodik meg Johanna :lol:
Szomorú, amit írsz anyukádról... Amúgy tulajdonképpen engem is nagymamám nevelt fel, aki sokáig velünk lakott, szüleim dolgozni jártak, a nagyi volt velem otthon. És anyum olyan ridegebb típus, én nem emlékszem, hogy egyszer is megölelt vagy puszilt volna meg ilyenek... Én voltam a gyermek, gondomat viselték, mindenem megvolt és kb ennyi. Úgyhogy köztünk sincs az a meghitt kapcsolat, bár nagyon aggódik értem/értünk, és rengeteget segít. Az is igaz, sokat változott, közvetlenebb lett, az unokáival (fiaimmal) sokkal jobb a kapcsolata, mint annak idején velem volt; ők imádják, ölelgetik, puszilgatják, szeretik és talán emiatt "oldódott fel" ő is. Nekem ez nem volt meg, gyermek voltam a háznál és kész. Fiús rövid hajam volt kiskoromban, utána körfrizurám, soha hosszú haj, vagy csat-masni a fejemben, soha egy csipkés fodros , bájos ruha, mindig szolidan voltam öltöztetve, értsd nadrág és pulóver vagy valami szoknya-blúz, esetleg ruha, de nem olyan bájos, kislányos cuccok, hanem komoly, elegáns ruhák :? Ez hiányzott, főleg utólag...soha egy ölelés... és valoszínű, hogy ez volta az egyik oka annak is, hogy első gyermekemmel én is hasonlóan bántam az elején :(

Na, én is hosszú lettem (mint mindig) :oops: :oops: :oops:
20140901114303
 
 


Nálunk amikor a gyerekek vashiányosak voltak azt mondta a patikus, hogy éhgyomorra reggel adjam be a vasat és folsav + C vitamin segíti a felszívódást.
Ezen kívül nyomtam beléjük a csirkemájat meg a húst.

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
lucababa75
Szeged
 
 


Na szép kis nagymamák vannak errefelé... :wink: Az az igazság, hogy én pl nem szívesen panaszkodom, mert tudom, hogy vannak sokkal "rosszabbak" is. Tudom, hogy van, aki egyáltalán nem meri rábízni nagyira az unokákat, vagy van, ahol nincs is nagyi. Szóval minden relatív.

Egyébként nekem Brunhildéhoz nagyon hasonló gyerekkorom volt, mivel anyukám fiút szeretett volna, és így elég fiús lányként nevelt. Ugyanúgy nem voltak nagy "érzelmek", ölelések stb, sokáig fiús frizurám volt, fiús ruhákat hordtam, babáim egyáltalán nem voltak. Most, hogy a saját lányaimon látom, hogy erre mekkora igényük van, furcsa is számomra, hogy sikerült egyáltalán felnőnöm csajos dolgok nélkül. :D

Brunhild, de azért az jó, ha a nagyszülők be tudnak segíteni nyáron!

Addisz, dehogy baj, hogy leírtad, sőt! Megdöbbentő, hogy anyukád ennyire nem tartott rád igényt. Hogy-hogy egyből a nagyszüleidhez kerültél a szanatórium után? Egyáltalán miért kellett ilyen hosszú időre ilyen piciként szanatóriumba menned? Nem muszáj ám válaszolnod, csak ha nincs ellenedre. Fiúnevetek van, arra az esetre, ha mégis kukac nőne...? :)

Ultrahangos képek: már én is sokszor tapasztaltam, hogy csak számunkra van ekkora jelentősége. Idősebb generáció sokszor fennakad azon, hogy nem is tudja értelmezni a ponthalmazt, nem is látja, amit látni kell, meg igazán nem is érdekli. :(

Pihe, szerintem kiderült volna már, ha ikrek. :) Tapasztalt szonográfus már a 9. héten is simán látja. Ne aggódj!!!!

Linácska, majd mesélj, mit mondtak a fülészeten!

Klarissza, nem arról volt szó, hogy most már gyakrabban jössz?! :evil: :D

anabique
Budapest
 
 


Ana
Most már gond nélkül mesélek a gyerekkoromról, így 30 év után sikerült feldolgoznom :) Kiskamaszként nagyon megviselt, hogy nem a szüleim neveltek, rettentően bántott, hogy nekem minden szülőin, anyák napján, orvosi vizsgálaton a nagymamám volt ott, mással meg az anyukája. De felnőtt fejjel tökéletesen belátom, hogy mekkora szerencsém volt. Ha anyuékkal nőttem volna fel, akkor valószínűleg hozzád és Brunhildhoz hasonló bánásmódban részesültem volna (semmi ölelés, érzelemkimutatás, lányos program stb.), vagy még rosszabban... (ezt látom a bátyámon, aki velük nevelkedett)
Súlyos asztmám volt csecsemő- és gyerekkoromban, ezért kellett szanatóriumba mennem. Anyuék akkor panellakásban éltek, amit nekem a gyerekorvosok nagyon nem ajánlottak, ezért úgy döntött a család, hogy egy rövid időre (még anyuék találnak másik lakást) nagymamámékhoz kerülök, akik nagyon jó helyen (tiszta levegő, sok zöldterület), téglalakásban éltek. Aztán bonyolódott a sztori, mindig volt valami kifogás, hogy még miért ne költözzek még vissza (építkezni kezdtek, ott csak nyűg lett volna egy csecsemő; nem készült el időben a felső szint, így nem lett volna saját szobám, bátyámmal egybe pedig nem akartak tenni; aztán közben eltelt x év, iskolás lettem, ami 1 utcányira volt Mamáéktól, így nem akartak onnan kivenni és új sulit keresni stb.)
És persze egy idő után eszem ágában sem volt ott hagyni a nagyszüleimet, akik imádtak, akik törődtek velem és odafigyeltek rám. Azt hiszem, hogy ilyen alapokra utána nagyon nehéz építeni, úgyhogy valahol nem csoda, hogy a viszonyunk nagyjából semmilyen...
Fiúnevünk van, de remélem most nem kell elsütnünk, csak max. pár év múlva :wink:

Brunhild
Persze Téged mindez nem kárpótol, de szerintem az is nagy dolog, hogy anyukádnak legalább a fiúkkal más már a kapcsolata, és velük kicsit pótolni tudja, amit Neked nem adott meg...


Ma reggel elmentem a kórházba a cukor leletemért, szerencsére minden rendben. Terhelés után 4,8 lett az eredmény :) A vérképem is jó, picit kevesebb a vörösvérsejt és a vas, de épphogy a határ alatt van.

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Eltűntem én is... Pénteken megvolt a szülőszoba látogatásom, de nem úgy ahogy terveztem. Görcsökkel vitt be a férjem. Szerencsére "csak" vesetágulat, meg vesekő, de jól megvizsgáltak, fájásmérés 1 órán át, stb. Pont az én dokim volt az ügyeletes. A húsvét így szépen telt, vasárnap az urológia ügyeletre is rohantunk. Á, nem tudom mi jöhet még. De a lényeg, hogy a baba jól van, méhszáj zárt...

Ana: nem semmi az Anyukád! Azért lesz aki vigyáz a lányokra, ugye? Az enyém sem az a tipikus nagyi, de ha megkérem, akkor azért nem szokott nemet mondani. Ilyenben számíthatok rá. Csak az a baj, hogy június utolsó hetében nyaral, ha akkor szülök, akkor nagy gáz lesz, mert a férjem meg Pesten dolgozik, csak kb. kéthetente jön haza. Úgyhogy lehet jön a fiam is velem a szülészetre. :lol:
Szép nagy a pocakod!

Linácska: igen! én is rájöttem közben, hogy Noémi barátnője vagy! :) Most Klarisszáról derült ki, hogy a szomszédom barátnője, mert mesélte, hogy már mióta kórházban fekszik lepény miatt, meg 4. gyerek. Kérdeztem, hogy nem Klári? Dehogynem... Kicsi ez a Kecskemét. Már csak Gillel kellene közös ismerőst találni. :lol:
Mi volt a fülészeten? Pestre mentek vagy Kecskemétre? Itt a Sánta Bea 6 éves kor alatt nem műt!
Szerintem is minél hamarabb annál jobb!
Nem dolgozol már? Meglett a 180 nap?
Szuperek a 4D-s képek! És nagyon rendes a nő, hogy visszamehettek! Ilyent sem hallottam még....

Brunhild: jaj, de édes képek! Szerintem Rád hasonlít, bár a férjedről nem láttam még képet, de az orra mindenképp a Tiéd!
Nálunk sem volt nagy öröm a babahírre, és nálunk is az segített, hogy kislány lesz.
Sajnálom a haskeményedést!

Vashiányra én is a Neo-fol- akármit szedem, de a korábbi dokim a Humet-R-t ajánlotta. Azt amúgy is javasolják szülés előtt, mert tele van vitaminnal, és jól megerősíti a kismamát. És nem okoz székrekedést. De ebben nincs akkora vastartalom mint a Maltofer meg Neo-ban.

Netty: jó a képetek a kisfiaddal! Nagyon csini kismama vagy!

Panndi: hogy van a hasad? Keményedik még nagyon?
De ügyes a kislányod, hogy megtanult bicózni! Aziz még nem tud, pedig idősebb.

Kiváncsika: a Te képeid is gyönyörűek! Teljesen kivehetők a vonások!

Nálunk csak engem érdekel a 4D, a férjem azt mondja pénzkidobás, pedig nálunk nem sok, csak 5000 Ft-al kell kipótolnom a vizsgálati díjat. De múltkor kifejezetten örült, hogy takarta magát a baba, és nem kellett fizetni... :roll: :lol:

Tényleg, most hallottam, hogy a kórházban fiú és lány nevet is kell mondani szülés előtt!!! Nem is tudom mit fogok beíratni, mert én azért csak akkor hiszem el, hogy lány ha kint lesz... :)
De fiú nevünk meg egyáltalán nincs.

Lilypie Maternity tickers


Addisz, jó azt olvasni, hogy sikerült feldolgoznod. Nem lehetett egyszerű gyerekfejjel megérteni, hogy miért nem lehetsz anyukáddal. Úgy meg pláne, ha bátyád közben otthon lakott. De tényleg az a lényeg, hogy a nagyszüleid kárpótoltak mindenért, amiért csak tudtak, most már csak ez számít!

A jó vérképhez és cukorhoz gratula!

Hú Kriszta, nálatok sem egyszerű az élet! Végül mit csináltak veled, gyógyszert kaptál?

4D-re már én is mennék nagyon! De most már kibírom ezt a 2 hetet csakazértis! Nem is meséltem, hogy a felújítás "végére" elromlott a mosógépünk és a mosogatógépünk is. Egyszerre. Szóval szerintem nem lesz plusz 4D nálunk. :(

Szülésnél nem tudom, hogy lesz. Szerintem lesz majd A, B meg C terv, és valamelyik csak fog működni!!!! :)

anabique
Budapest
 
 


Sziasztok!

Bocs, most csak röviden, hátha valakit érint.

Nem tudom, Ti tudjátok-e, én ma tudtam meg, hogy létezik utólagos szocpol.

"A fiatalok otthonteremtési támogatása, ismertebb nevén a szocpol 2009. július 1-én eltörlésre került, így azt a fenti időpont után már senki nem igényelheti.
Az aktuális kormányrendelet alapján viszont a később született gyermekek esetén a szocpol utólagosan is igényelhető azok számára, akik új lakást vásároltak vagy építettek és erre 2009. július 1-ét megelőzően kötöttek hitelszerződést, vagy adtak be hitelkérelmet egy pénzintézethez. A magyarázat a szocpol utólagos igényelhetőségére az, hogy a hitel igénylésekor az aktuális kormányrendelet még tartalmazta a hitelszerződés aláírása után született gyermek utáni kedvezmény igénybevételének lehetőségét."

Nézzetek utána, akit esetleg érint, mert azért nem kevés pénzről van szó!

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Sziasztok!

Én is jelentkezem - a húsvét miatt elmaradtam.

Én holnap megyek uh-ra, de nem kértem 4D-t. Engem most valahogy nem izgat - mármint a 4D - mivel a 15. heti olyan rosszul sikerült a lepény miatt.
A sima 2D-t viszont várom, főleg hogy újra lássam a hamburgert, :D és hogy még mindig fejjel lefelé legyen.
Utána akarom a szülésznőt is felhívni. Nem tudom mire várok, mert császár esetén is fogadok, de valahogy ezt tűztem ki célul.

Áron is cumizik. Arra gondoltam, hogy ha már otthon leszek megpróbálom annyira leszoktatni, hogy csak alváshoz kelljen. 1x kipróbáltuk nem olyan régen, és bár nyűglődve, de elaludt nélküle. Viszont a teljes leszoktatást nem erőltetem. Emmának is lesz cumija, akkor egyébként is eszébe jutna, másrészről mostanában sokszor nyűgős.
Szerintem a cumi még mindig sokkal jobb, mint az ujjszopás.

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


Sziasztok!

Nagyon jók az UH és pocakképek!!! :)
Bruni
csak nem bírtátok ki újabb 4D nélkül! :)

Nem semmi anya-gyerek és nagymamás eseteket írtatok! Akkor én szerencsésnek mondhatom magam.

Kriszta
Sajnálom, szörnyű lehetett a vesegörcsöd! :( :( Vigyázz magadra!
Nem érdekel csecsemő elsősegély tanfolyam Kméten? Indulna, ha lennénk elegen. Egy szombaton lenne 9-től 2-ig, 8000, ha csak egy fő jön, ha pár, akkor 10000.
Priviben kereshetünk közös ismerőst, bár én nem olyan régóta lakom errefelé, de hátha!

Addisz
Akkor lenne nagy meglepetés, ha tényleg közben mégis fiúcska lenne!!! :) Mit csinálnál a csajszis cuccokkal! :)

Lina
Sajnálom, a hisztit, szerintem örökölhető, úgyhogy faggasd anyukádat, mi volt a célravezető módszer :)


Én is rég jöttem, rokonozás volt húsvétkor, anyukám meg csak ma ment el, mert tegnap este voltunk 4D-n, és rávettük, jöjjön el velünk.
Hát most mi is befürödtünk, a kis kópé semmi szín alatt nem akarta elvenni a kezét az arcocskájától :( pedig a szonográfus annyit dörzsölte, szinte püfölte a pocakom, hogy már szinte fájt, de a babácska csak a lábával reagált. Meg is szakítottuk a dolgot, hogy sétáljak a rendelőben, de utána se lett jobb, aztán megbeszéltük, hogy egy óra múlva menjünk vissza, addig sétáljak. SOkszor még a lábát is odarakta. Végül nagy nehezen 3 képet tudott csinálni a pofikájáról. Bezzeg a fütyijét végig ott himbálta! :lol: :lol: Ilyen esetben is kell lány név a kórházban?
Viszont az egyik vesetágulat sokat nőtt egy hét alatt, majdnem 2 cm, a másik zsugorodott. Remélem, nem lesz gond. Ja, és 2D-n nekünk is mutatta a haját, másfél centis! 1600 g, továbbra is nagy buksival, pocakkal, rövid lábakkal :lol:
Mindjárt felrakom azt a pár értékelhető képet.

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
gil
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép :lol: :lol: :lol: :lol:

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
gil
 
 


Gil, ezek a pasik nagyon komoly képet vágnak, a tiéd is :)
De a fütyis kép mindent visz :lol:

Amúgy ha az én dokim legalább fél percre ránézne uh-val a gyerkőcre, már én sem mentem volna 4D-re... de nem nézi :( És azért az ember mégiscsak izgul, hogy minden rendben van-e odabenn...
Vesetágulathoz nem tudok hozzászólni, de jó, hogy legalább az egyik összezsugorodott..

Kérdeztétek, hogy milyen ruhákat örököltem..háááát van pár jó cucc, de nem dobtam hátast. Mondjuk már felkészültem rá, mielőtt elhoztuk, hogy esetleg nem lesz egy nagy durranás a beigért zsák ruha...Mondjuk úgy, hogy ha mondjuk turiban lettek volna, max egy harmadát vettem volna meg... Van pár szép napozó meg rugi, 62-68-as méretben, egy két nadrág, blúzocska, zokni, rózsaszín kesztyűk :)..a többi már nagyobb méretű cucc, 86-os bodyk, nadrágok, pólók. De olyan húúú de cuki darabok nincsenek.. :roll:
Szóval, ami van, azt nem kell megvenni, örülök ezeknek is, de jobb is lehetett volna :oops:
20140901114303
 
 


gil,
tegnap rákérdeztem a vesetágulatra. Az, hogy nő vagy nem nő, az nem számít, mert a baba fekvésétől függ, hogy mennyi vizelet folyik vissza. Azt mondta Lili nephrológus nénije, hogy szóljunk, mikor megszületik, és 3 napos korában nézzék meg a veséjét még a kórházban. Azt mondta, hogy a kecskeméti gyerekosztály vezetője pont az ő egyik volt kollegája, szintén nephrológus. Utána 3 hónaposan kell látnia szakembernek, és ha gond van úgyis mondják, hogy mit kell tenni, ha meg elmúlt, akkor örülünk :lol:
Szombat 9 órás "randi" akkor ok nektek, ugye? Nagyon édi a pici fiatok.

Kriszta,
Levivel én is így jártam, vesehomokom volt, 37 hetes terhesen, már azt hittem szülök, de hamar rájöttem, hogy ez nem az. Annyi jó volt az egészben, hogy nem kellett a végén vizeletet vinnem nst-re, mert ugye úgyis rossz lett volna az eredmény, hetek kérdése, mire a vér meg a genny kitisztul belőle.
Mi a Sántha Beához járunk amúgy, Lilivel nagy barátnők, kb. fél éve már majdnem kivette Lili orrmanduláját, de akkor még megmentettük, szerintem most már nem nagyon lehet húzni. Na meg decemberben már 6 éves lesz.

Amúgy köszi az érdeklődést Lili nevében is, a veséje változatlan, az egyik kisebb, a másik heges.
Fülészetre meg este 5-re megyünk csak, majd beszámolok.

Panndi,
és ennél a szocpolnál a többi feltételnek ugyanúgy meg kell felelni? Mert mi május 28-án lettünk anno házasok, május 29 vasárnap volt, május 30-án még megfeleltünk volna a feltételeknek, de május 31-én a férjem 35 éves lett. Így meg anno buktuk az egészet.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Magnézium
Lehet hashajtó hatása...

Vas
Ki kell tapasztalni, hogy kinél melyik készítmény válik be...

Linácska
Orrmandula-műtét után általában délután-este már a folyosón szoktak rosszalkodni a csemeték. Kb. 10-15 perces beavatkozás, altatással, ébresztéssel együtt...

Sajnálom a rossz kapcsolatot az anyukákkal... Nekem a mostani boldogságomban anyukám hiányzik, az, hogy találkozzunk, hogy megöleljük egymást...hiába beszélünk mindennap, de az nem olyan, mint mikor együtt vagyunk... :oops: :wink:

Nevek
Én előre akkor szoktam kérni, ha császár van... sima szülésnél nem...
Maximum beszélgetés szintjén szoktam megkérdezni...

Gil
Kukac :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
mrsleo
Debrecen
 
 


Minden oké volt a dokinál, Gábor majdnem 2 kiló, négy hét múlva megyek megint :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Panndi :D 2 kiló??? Hát hova nő ez a gyermek? :lol: :wink:
20140901114303
 
 


:shock: :shock: :shock: Panndi, 2 kg??? Szép nagy babóca! Ez alapján hány hetesnek felel meg? Nagyobb a koránál, nem? Azta...! :)

Gil, nagyon cuki a babád!!!! :)

anabique
Budapest
 
 


Na voltunk fülészeten. Ok, meg vannak nagyobbodva Lili mandulái, a torok és az orr is, de egyáltalán nem csúnya. Szerdán elmegyünk hallásvizsgálatra, de egyenlőre szóba sem került, hogy ki kellene venni.
Egy előnye volt, hogy elmentünk, Levit tiszta lázasan hoztam el a családi napköziből, és megnézettem. Tüszős mandulagyulladása van, kapott gyógyszert, így legalább nem kell holnap a fél délelőttöt a gyerekorvosnál tölteni. De jót mosolyogtam magamban, kibírta a 6 hetet egészségesen, amit muszáj volt, aztán most lebetegedett.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Anabique, müködik már a mosó- és mosogatógép? (nektek romlott el, ha jól emlékszem....vagy Panndinál ? :oops: )

Leo, biztos rossz így egyedül a nagyvilágban, ismerős helyzet, de hamarosan lesz saját kis családod, aki (majdnem) mindenért kárpótol :wink:
20140901114303
 
 


Linacska, hát igen, minden relativ :) Egyáltalán nem jó, hogy lebetegedett Levi, de az időzítés a körülményekhez képest jó :roll:
20140901114303
 
 


Panndi
Húha, 2 kg?! Hát ehhez képest meg aztán tényleg hihetetlen vékony vagy! Örülök, hogy minden rendben!

Kriszta
Biztos nagyon megijedtetek, amit meg is értek, de a lényeg, hogy a babával nincsenek gondok. Persze a vesetágulat sem hangzik jól, remélem hamar elmúlik.

Gil
Szenzációs fotók :) Másfél centis haj? Nem semmi! És ő is szép nagy baba ezek szerint.

Brunhild
Azok a ruhák majd jók lesznek otthon, amikor félpercenkét buknak és kifolyik az anyatejes kaki :wink:

Noémi
Majd írj légyszi, ha beszéltél a szülésznővel :) Köszi!

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


gil,
azt akartam még írni, hogy majd szombaton hozzatok papucsot. Legalábbis mikor az "össznépi" szülésfelkészítő van, akkor szoktak kérni a szülőszobalátogatáshoz.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Jó reggelt:)

Mennyi UH kép... klasszak nagyon :)
brunhild, a lánykádnak tényleg annyira kis bájos vonásai vannak, hogy "hamburger" nélkül is látszik, hogy kiscsaj :wink: :D

gil, másfél centis haj :lol: Nekem sosem mérték, sosem látszott. :)

panndi, 2 kiló, nemsemmi:) A lányok mennyivel születtek?
Nálunk Domkát 32 hetesen becsülték 2200 körül, és 3750 lett 37 hétre.

linacska, jobbulást Levinek!

Tényleg, készül még valaki 4D-re mostanság?
Én tegnap voltam dokinál sima vizsgálaton, 3 hét múlva lesz UH, de csak 2D, aztán meg még egy a 36 hét körül.
Szívem szerint beiktatnék még egy négydét, de ilyenkor már elég lutri, hogy látszik-e vagy sem... 8)

Pocakkeményedés: a fiúkkal 24 héttől már méhlazító gyógybogyót is szedtem, mert sokat keményedett a hasam, most is készültem rá hogy ez lesz, de eddig (koppkopp!) semmi... egyáltalán nem is kell mg-t szednem, jó lenne ha így is maradna:)

Nagyis kapcsolatok... szomorú olvasni :( Nekem nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, ha akció lesz, Anyukám jön át vagy visszük át a gyerkőcöket Hozzájuk. Mondjuk 1 utcányira lakunk. :D Úgyhogy nem kell sokat autózni. Szomszéd nincs, aki kisgyerekes, szóval még a közelben lakó baráti családok jöhetnének szóba.


Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
 


Sziasztok!

Csöppke
Mi szombaton megyünk a Genesisbe, majd teszek fel képeket a - remélem még mindig - Kiscsajról :)


Ez az éjszaka.... A szokásos esti magnézium adagom ellenére éjjel vagy ötször arra keltem, hogy az egész vádlim és lábfejem görcsben áll, de olyan durván, hogy legszívesebben kiabáltam volna (csak nem akartam megrémiszteni az egész családot :)). A köztes időben meg pisilni jártam :lol: Úgyhogy voltam már fittebb is :)
De nem baj, mindjárt hétvége!

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Csöppke, köszi! :D

Addisz, lábgörcsre nem használ a magnézium, hanem kálciumot kell bevenni... Együttérzek veled, én is szenvedek vele, de általában túl álmos vagyok ahhoz, hogy megigyak egy kálciumos pezsgőtablettát :? ...pedig múltkor kipróbáltam, és tényleg bevált...
20140901114303
 
 


Sziasztok!
Tegnap estére meglett a vérvételem eredménye. Hát gyalázatos.
vas: 8,4 referencia tartomány 10,7-32,2
transzferin 4,73 1,7-3,1
vaskötőkap. 118,7c 42,8-78
hemoglobin 93 120-160

Tehát ma reggel meg is kapta az első ferrlecit szurimat

Kép
Kép
bkrisztike
Budapest
 
 


Köszi, lányok, a kis fütyis dicséretét :lol:

Panndi
2 kg tényleg nem semmi!!! Eddig is ilyen nehéznek mérték?

Lina
Jobbulást Levinek :(
Jó, hogy írod ezeket a vesés infókat, azért még bízom benne, hogy szülésig visszahúzódnak. De jó tudni, mi a teendő, ha mégsem. Köszi!
A szombat persze hogy áll, nagyon várom. Apa szerintem kevésbé. Annyira máshogy működnek a férfiak... A papucsot is jó, hogy írod, rendes itthoni papucs legyen? Nem fognak olyan zöld cuccot adni?
Ha mégis jönnél ilyen csecsemő elsősegélyre, amit Krisztinek írtam, szólj. Csak egy része az újraélesztés.

Addisz
Nekem is szörnyű éjszakám volt, állítólag valami front is volt. Szerintem is próbáld ki a kalciumot. Várjuk a képeket!!! :)

Csöppke
Hát, igen, nekem is csalódás volt a mostani 4D, annyira örülök, hogy elmentünk 16 hetesen, pedig a szonográfus ki volt akadva, mit keresünk ott. Ha lesz egyszer még babám, biztos, hogy korai 4D-re mennék megint.

Bkriszti
Sajnálom, hogy ilyen vacak lett a vérképed, és injekció lett a vége :( Terhesvitamint szedtél, szedsz?

Bruni
A kevésbé szép ruhák majd otthonra elhordhatók, még jó, hogy Te bevásároltál csajszis cuccokat :) Elvileg én is kapok majd most egy adagot a barátnőmtől, csak az a rossz, hogy már egy másik barátnő gyereke is használta azokat, és nem tudom, ők mennyire vigyáztak rá. Majd meglátjuk!

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
gil
 
 


gil,
síma itthoni papucs, a talpa lemosva. Szerintem ha nem vinnénk adnának valami lábravalót, de mi viszünk.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Linacska
A segítségedet kérném. Egyik ismerősömnél most volt a terheléses cukor és meglehetősen rossz lett az eredmény, szóval innentől diétáznia kell (150 grammos szénhidrát limittel). Múltkor mintha ajánlottál volna másnak egy weboldalt, ahol menük vagy ételjavaslatok vannak összeállítva. Megtennéd, hogy megírod nekem, mert egyelőre totál el van keseredve, hogy majd zöldségen kell élnie 3 hónapig.
Előre is köszönöm!

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


addisz,
e-mailben tudok anyagokat küldeni, weblapot nem igazán tudok. Vagyis valahol találtam egyszer olyat, ahol sütik voltak leírva cukorbetegek módjára elkészítve, de arra nem emlékszem.
Amúgy nem kell zöldségen élnie, ha szépen össze van állítva a diéta egyáltalán nem éhezik az ember. Sőt, husit bármennyit ehet, töltött káposzta mehet ezerrel. Az a jó, hogy ugye nem fogyókúrázni kell, csak egy összetevőre odafigyelni. És vannak olyan kaják, amik ugye laktatóak, mégsincs bennük szénhidrát.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Linacska
Nagy segítség lenne, ha átküldenéd nekem az e-mailes anyagokat! Mindjárt írok privit! :)

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Gil: nagyon aranyos képek!! Kihez jársz szonográfushoz? A fecskébe? Mert úgy hallottam, csak ott csinálnak ilyent, hogy elküldenek sétálni, stb. Az enyém nem foglalkozik ennyire vele.
Szép nagy ám a Te babád is! Bár ilyenkor már olyan gyorsan nő a súlyuk. Az enyémre 1200 gr-ot mondott az uh 28 hetesen.
Szerintem szombaton vigyetek steril ruhát, mert kell! Azt hiszem a gyógyászati segédeszköz boltban lehet megvásárolni. Ha nem visztek, akkor ott a kórházban is lehet venni, 2000 Ft a két darab! De jó Nektek, hogy túl lesztek rajta, sajnos az én férjem nem tud hazajönni. Köszönöm szépen, a másik tanfolyam nem érdekel, főleg ennyi pénzért! :)
Mi sem lakunk régóta Kecskeméten, úgyhogy akkor biztos nincs közös ismerősünk. Ti kadafalvaiak vagytok? Mi még bent lakunk a városban, de nemsokára költözünk Szabó Sándor telepre.
Nem tudom, hogy sima szülésnél is kell-e két név, sógornőmet 3 hete császározták, akkor kellett...

Ana: igen, gyógyszert szedek, vesére is, meg antibiotikumot, mert 3 keresztes volt a vizeletem.
De sajnálom a mosógépet és mosogatógépet!!! Nem lehet megjavíttatni?

Panndi: örülök, hogy minden rendben! A keményedésre mit mondott a doki?

Linácska: na, ez jó hír, hogy nem olyan vészes az orrmandulája Lilinek! Levi meg tényleg teljesen "jókor" betegedett meg! Szóval Neked is volt veseproblémád? Nem kellemes érzés... Meg azt mondják, hogy a görcsöktől megnyílhat a méhszáj.

Addisz: nekem is egész éjszaka görcsölt a lábam... Nagyon vacak érzés, bár nekem nem tart sokáig, mert már ha kicsit is érzem, hogy indul, akkor feszítem vissza a lábam tiszta erőből. Így elmúlik rögtön.

Nekem érdekes ez a haj kérdés, ugyanis két olyan ismerősöm is van, akinek azt mondták, hogy hatalmas lobogó haja van a babának az uh-on, aztán megszülettek kis kopirnyón...
én egy hét múlva megyek nőgyógyászhoz, aztán ha mutatja magát akkor átkapcsol 4D-re. De valahogy nem reménykedek már. De szerencsére már csak bő 10 hét és megláthatjuk őket élőben is! :)

Lilypie Maternity tickers


Kriszta,
eddig steril ruha nem kellett, csak apukának kell venni egyet, ha be akar jönni a szülésre. Még Levinél is csak ráadtak egy olyan kórházi hálóinget, meg hozta otthonról a papucsot.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Linácska: megkérdeztem sógornőmet, mert ő most szült 3 hete, és szülésfelkészítőn is kb. 2 hónapja volt. Szülőszobába csak ilyen steril köpenyben lehet felmenni anyuknak és apukának is, és papucsban amit otthonról kell vinni. Lent átöltöztek, bezárták a cuccaikat valami szekrénybe, és vonultak fel a negyedikre ezekben a köpenyekben. Ő vitt magával, de aki nem, meg kellett vennie 2000 Ft körüli összegért.
Aztán a látogatás is ezekben a köpenyekben történhet, ha VIP szobában leszel, mert elvileg csak oda lehet bemenni, meg a császárosba.

Lilypie Maternity tickers

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?