Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

No, Miksabuckó alszik, ebédem főKép Szénhidrátnap van, így egy kis penne lesz paradicsomszósszal friss pariból. NyamiKép

Manó! Jobbulást Emmának! És milyen otthon lenni?Kép
Kanapékeresést ismeremKép Mi végül... a basszus nem emlékszem a nevére a boltnak, mindig a Pronto jut eszembeKép Olyan lila-sárga az Árpád-hídnál. Szóval ott vettünk egy bazi nagy kanapét, inkább sarokülőt, ami gurulósan kihúzható, óriási nagy a fekvőfelülete, hárman is aludtak már rajta, ágyneműtartós, könnyen kezelhető, van hozzá egy fotel, és igaz, hogy műbőr, de asszem csak 130 ezer volt. És kényelmes, az ember minden este elalszik rajta a tévé előttKép Mondjuk azért akart ilyet, hogy este lehessen rajta dögleni a tévé előtt, már bocsikaKép És szinte sosincs összecsukva emiatt. Ikea: amióta átalakították a honlapot, szerintem nagyon sok hasznos információ van rajta. Pl. nem kell menni potyára, mert meg lehet nézni a raktárkészletet is. Azt mondjuk nem látni, hogy kell őket kihúzni, de mintha a katalógusból rémlenének olyan kis rajzok.
A Kikát mi nem szeressük, mert tavaly júliusban megrendeltük a fürdőszobabútort, hogy rendesen nézzen ki a helység, mire Miksa megszületik, meg legyen mosdókagyló is. Namost épphogy megérkezett, ugye okt. 5-re voltam kiírva. És még akkor is nem volt meg az egyik elem, és össze-vissza küldözgették az embert a raktár és az áruház között. És ott vannak a föld leglassúbb pénztárosai is.

Kriszta! Mamát Miksa is csak akkor mond, ha nagyon sz..ban vanKép Papát bezzeg nyomja ezerrel.
Mellesleg te sem panaszkodhatsz, Máté is óriásit nőtt, és már olyan nagyfiú. Olyan okos, huncut srác.Kép

Marycus! Én sem hagyom Miksának, hogy tollal játsszon, mert mindent megeszik, meg elszalad vele, és nem kellene vele elesni. Főleg akkor nem, ha épp a szájában van. Egy másik topikban viszont olvastam, hogy már filcet meg krétát vesznek ilyehn korú gyerekeknek. Nem tudom hogyan lehetne elérni, hogy csak rajzolgatás legyen belőle.
Azt a csomagtartós pelenkázást kifejtenéd bővebben?Kép

Ildi! A fürcsis képen Tomi tökre hasonlít rád, a szája sarkában van egy hasonló vonal. Ezt még így sose szúrtam ki. Különben nekünk is ilyen kiskádunk van, csak sárga, meg ilyen auchanos bodynk, ha ez az az óccsó darab, a cicás meg nyuszis. Miksának is vettünk mindenféle színűt. Épp nemrégiben fejtette ki az egyik rokon, hogy szerinte az hülye, aki manapság mindenből újat vesz a gyerekének. Mondjuk én szeretek újat venni, magamnak is azt veszek, de ha 299 Ft-ért adnak egy tiszta pamut bodyt, akkor meg főleg miért ne tegyem?

Miksa és a nyuszi classicKép

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


No, még azt elfelejtettem mondani, hogy holnap reggel megyek vérvételre (függelékként jön velem Miksabuci is), mert állat fáradt vagyok mostanában. És nagyon sokat fáj a fejem, van olyan hét, hogy szinte minden este, és baromira erősen. Algo meg nem állítja ki. Fölhívtam a körzetimet (II.kerület, mert a védőnő itt nem tudja megoldani), szerinte simán lehet akármilyen hiányom ha még mindig szoptatok. Reggel 7-9-ig van nála vérvétel. Úgyhogy most életében először keltenem kell Miksát és indulunk korán reggel. Mondjuk talán az is az okok között van, hogy mostanában sok olyan van, mint ma, hogy az ember reggel 9-kor elment a dolgára, aztán éjszkás lesz, holnap melóból meg másik melóba megy és majd este ér haza. Kicsit kemény a kisördöggel, aki ráadásul százszor elmondja, hogy papa, és hát nem tudok neki mást mondani, mint hogy a papa dolgozik és majd jön. Azért imádom ámKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szirom,
jó hallani, hogy végre rám is hasonlít a lurkó!!
Az a body pedig tényleg az Auchanból van, és én is többféle színűt vettem. S nagyon szeretem!!!

Fog ügyben. Mint kiderült ma séta közben, azt nem írtam (vagy csak később vettem észre), hogy kinn van már egy felső fogacska is. Csak kicsit fentebb jött a szokásosnál, s csak véletlenül vettem észre. Mérete miatt valószínűleg ez jött ki először. Azt hittem valami kajamaradék, s teljesen meglepődtem, hogy ez bizony egy fog!!

Az autós pelenkázás nekem is nagyon megy. Bár egy jó ideje nem csináltam, s Tomi azóta mozgékonyabb lett.

Ildikó
nildikoka
 
 

 
 

Sziasztok!

Nagyon szupik a képek! Kép

Ildi,
Hát ezzel a sármos, szerény nézéssel 20 év múlva nök százait fogja zavarba hozni Tomi! Kép

Marycus,
Hát Vikóra nem tudok más mondani, mindig dobok egy hátast, hogy milyen nagy már, és hogy miket tud!! Kép

Szirom,
Miksa meg már lassan oviba mehetne, akkora! Kép És milyen huncut kópé arca van!! Kép

Ildi,
Gratula a fogakhoz! Illetve a meglévö egyhez mindenképp! És remélem, most már többször fogsz tudni jönni!

Hanzi,
Hogy állsz a tanulással? Kép

A kocsiban történö peluscsere nálunk is versenyszám, föleg hosszú utakon gyakoroljuk, például sokszor ugye Ausztria felé, eddig az anyósülésen is simán ment, de most már azért a hideg miatt lényegesen jobb a csomitartóban! Kép Bár elég vicces müvelet valóban...

Szirom,
Majd kérek beszámolót a vérképedröl, mert nálam detto ez van! Nagyon sokat fáj a fejem, és olyan vagyok, mint a felmosórongy. Elkezdtem most Supradyn pezsitabit inni, mindenki dícséri, hát reméljük a legjobbakat...

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Olyan jó, hogy mostanában így felélénkült a topic. És ami még jobb mindenkinél rendben vannak a dolgok. Jó, leszámítva a fejfájásokat.

Szirom:
Lehet, hogy vesznek már ilyen korban filctollat, meg zsírkrétát, de én még nem fogok adni Vikónak az tuti. Nincs nekem arra szükségem, hogy azon izguljak, hogy éppen melyiktől kék a szája. Ő még nagyon imád mindent a szájába venni és a ceruzát próbáltuk már, meg a tollat is, de egyáltalán nem az fogta őt meg benne, hogy lehet vele rajzolni, hanem, azonnal a szájába vette és elkezdett vele ballagni, meg hadonászni. És ahogy Te is írtad engem is kiver ilyenkor mindig a frász, hogy mi van ha eltanyázik. Szóval biztos ami biztos, ez még nem a mi játékunk.

Remélem kiderül, mi okozza a fáradtságot és a fejfájást. Tényleg Elevitet szedsz még?

Új / használt ruha:
Én tekintettel arra, hogy láttam hogy néztek és néznek ki Vikó 56-os ruhái (mi ugye azokat használtuk legtovább, és eléggé bukós volt), méginkább úgy vagyok vele, hogy ha megtehetem inkább nem veszek használt ruhát. Főleg, hogy egy-egy akcióban tényleg jó áron jó minőségű rucikat lehet elkapni.
A másik a cipő. Vikó még alig hordta a cipőjét, de jó szívvel már nem adnám el. Az orrát kicsit lekoptatta, pedig nem is mászik sokat, a homokozóban meg jól összehomokozta, meg azért időnként bele is izzadt a lábikója. És én azzal sem feltétlenül értek egyet, hogy ilyen kevés idő alatt és ilyen pici gyerkőcök még nem tudják úgy kijárni a cipőt, hogy másik gyerek ne hordhassa. Szóval amíg lehet én inkább megveszem az újat. Persze tudom nem mindenki teheti meg és nekik nagy segítség, hogy vehetnek használtat. Én szívesen adom oda bárkinek, ha szüksége van rá és Vikónak már nem kell, de jó szívvel nem tudom pénzért eladni. Hülye vagyok?

A csomagtartós pelusozás: Megmondom őszintén egész úton törtem a fejem, hogy hol fogjuk átpelusozni, mert Mátrafüred sajnos nem az a bababarát kirándulóhely és hideg is van. Végül ez lett a jó megoldás. És tök jó volt, mert úgy meglepődött, hogy semmi ellenkezés, meg elmászok nem volt a pelusozás közben.
Mondjuk hosszabb úton ez azért nem az igazi megoldás, mert az összes csomag kipakolása az azért elég gáz. Most csak a Bergon-t meg a kabátokat kellett kirámolni. Nildi Ti hogy csináltátok?
Meg az is elengedhetetlen, hogy az embernek kombi kocsija legyen, ja és ülve beférjen, ha le akarja csukni az ajtót.

Krisztocs:
Az azért elég túlzás, hogy Vikó nagy... Bár lehet, hogy önmagához képest mérve tényleg nagy, de valljuk be a kicsik közé tartozik a korosztályában, amit mi nem bánunk, de beismerünk.
Azért még mindig reménykedem, hogy nem az én magasságomat örökölte. De az kétségtelen, hogy Zoli is csak 16 éves korában kezdett nőni. Középiskola első évében nem volt még 150 cm... Az egyik tanára le is mérte, mert kiváncsi volt mennyit nő majd a suli végéig.
Viszont sajna az már most látszik, hogy súlyilag az én alkatomat örökölte. Nem kövér, de azért olyan kis babahájas. Zoli meg mindig olyan volt mint a fogpiszkáló. Anyukája mindig rettegve ment vele orvoshoz.

Nildi:
Gratula a fogicához!!!

Apu szokta mindig azt mondani, mikor a hasonlóságot vizsgálgatják egy gyerkőcön, hogy leginkább magára hasonlít.
Nálunk például a két nagypapa vonásai jönnek ki legjobban Vikónál. Bár azt mondják, hogy rám azért valamennyire hasonlít. Zoli meg azt mondja, hogy mivel lány, ő nem is szeretné, ha rá hasonlítana... Jó hozzáállás, nem?

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Hát nem mondom, hogy boldog volt Miksa ttól, hogy negyed 7-kor felkeltettem. Igazából az ágyban fel sem ébredt, ki kellett emelnem, és még a kezemben is aludt. Iszonyúan sajnáltam szegényt, és újra megfogadtam, hogy nem fog bölcsibe járni. Még el is pityeredtem. A múltkor egy másik topikba olvastam valakit, aki ha jól emlékszem 5-kor kelti a gyerekét, mert viszi bölcsibe. Naggyon gáz.
Szóval vérvétel eredménye holnap délután, esetleg pénteken délelőtt. Telefonálnom kell.

Kriszta! Nem is írtad, hogy te is nyűglődsz. Igaz, én se írtam eddigKép Supradynt én egyszer szedtem régebben, igaz tablettát, és az volt vele a baj, hogy egyszerűen zabáltam tőle két pofára. Rövid idő alatt híztam is jó sokat, így leszámoltam vele.
Tényleg, és te aludni bírsz? Mert én a gigafáradtság mellett néha 1-fél2-ig is forgolódom. Pedig bizisten nem nyomaszt semmi, lelkileg jól vagyok.

Marycus! Nem szedem már az Elevitet, mert székrekedést okoz nálam, és az nem előny az aranyérnél. Amíg terhes voltam, végig szedtem, meg a szülés után is néhány hónapig (2-3), de azt mondtam, hogy elég volt. Most lehet, hogy megint megszívom majd, mert bármit kapok, lehet ilyen hatása, de már nem bírtam tovább kínlódni.
Magasság: szerintem egy nőnél egyáltalán nem baj, ha apró. A pasik szeretikKép
És a hasonlóságról annyit, hogy nekem Vikó mindkettőtökre hasonlít egy kicsit.
Ruha: az az igazság, hogy Miksa csak szopis időszakából való göncök patyolatok, de amit a hozzátápi óta hord, azt már nem adnám senkinek. Így a kicsi cuccokat valszeg megkapja az ember öccsééknek márciusban születő babája, a többit meg csak ha nagyon kérik. Egyszerűen nem tudom őket normálisan kimosni.

Ildi! Gratula Tomi fogacskájához!

Hanzika! Merre vagy? Minden oksi?

Ja, és a csomagtartós pelusozás akkor nem a mi bulink. El nem tudtam képzelni, de most már világos, hogy egy nagy kombi autó kell hozzKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Hát igen, ahhoz kombi kell Kép Bár én a kombinkban is simán elől pelenkáztam eddig, de lehet, hogy már nem férnénk el...

Nem írtam a nyügit, mert lassan 4 éve volt időm hozzászokni Kép Csak most az elmúlt időkben kicsit rosszabb volt, de én elég frontérzékeny is vagyok, úgyhogy sokszor arra fogom...Mert hát amilyen idő van mostanság...Kép De egyébként tényleg lehet benne vmi, mert mindig akkor vannak bajaim kb 2 napig, mikor változik az idő. Persze lehet, hogy vitihiány, mert arra is hajlamos vagyok, de bűn lusta vagyok vizsgáltatni magam, én mindig akkor megyek orvoshoz, ha muszáj Kép Kép

Képzeljétek, ma úgy ráijesztett Regi Mátéra (játékból...kedves gyerek egyébként Kép ), hogy remegve sírt Kép Utána persze Regi is rákezdett, mert jól le lett cseszve, úgyhogy apuci mesélte, hogy öcsi a karjában, Regi meg a rötyibe zárkózva bömbölt. Én szerencsére nem voltam itthon Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Ja, még azt akartam, hogy ez az ébresztés dolog tényleg szívet szaggató dolog, én kb öt napból háromszor keltem öcsit a délutáni alvásából, mert hát muszáj menni Regiért Kép Úgyhogy abszolút átérzem a reggeli érzésedet Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


na, tele szóismétléssel...Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Velünk minden oké, ma voltunk 1 éves mérickedésen. Marcus alig több, mint 10 kg és 79 cm (ami számomra furi, mert nekem sokkal nagyobbnak tűnik). Egyébként minden rendben vele, bár dokinő szerint most már tuti, hogy le van tapadva a kukija, műteni kell majd később, ha már bilis lesz.

Gasztron hétfőn voltunk, ott majd valamelyik héten kell menni a Madarászba tejterhelésre és annak függvényében továbbténykedni. Ha minden okés, akkor 2 hétig még tejes tápit kap, majd utána jöhetnek a tejtermékek, de max napi 2.5 dl. Ha nem, akkor majd megmondják. Viszont a benzoát-allergia tuti, kaptuk egy könyvrendeléshez útmutatót. Megrendelem, mert nekem a tej-tojásra is van, nagyon hasznos és receptek is vannak benne. Pénteken meg a szemészet, arra nagyon kíváncsi vagyok!

Felírattam az agyhártyára az oltást, hamarosan beadatom azt az egy szurit.

Fáradtság: Nekem hasonló volt a szülés után nem sokkal, diagnózis: vashiány. Fél évig szedtem a vasat, most okés (mostanság az a fránya migrén kínoz, de akkor nagyonKép).

Ébresztés: Én 6-ra jártam oviba, az sem volt jobb. De kibírtam és a suliba is korán jártam. Tehát ez nem bölcsifüggő. Egyébként a muszáj nagy úr....

Használt ruhák: én nem értek azzal egyet, hogy ne lehetne jó használt ruhát kifogni. Továbbmegyek: Marcus ruháinak többségét már a 6. gyerek koptatja. Ő volt az 5. Unokaöcséim használták, meg az ő unokaöccsei előtte és a többségén semmi nem látszik, max az, hogy kissé idejétmúltak. Egy-kettőt selejteztünk max le.

Csomagtartós pelusozás: Nálunk nem játszik be, meg sem próbálom ebben a Suzukiban Kép

Tanulás: Szarul állok, nehezen veszem rá magam, nem érdekel, pedig ez a programozás olyan része, amit még szeretek is (úristen, ezt én írtam? Kép). De most már össze kell szednem magam, már csak 1 hét van a vizsgáig. Ilyenkor úúúúúúúúgy szidom magam, hogy így elbaltáztam az időt (már 2000-ben le kellett volna diplomáznom).

Altatás: Kriszti, csak egy tipp. Mi lenne, ha délutáni alvásnál Mátét a kocsiban altatnád, felöltöztetve és rányitnád az ablakot a konyhában? Mert akkor nem kéne kelteni....

No, vissza a dologhoz

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Szerintem hazsnált ruha Ok, használt cipőt azt nem adok Emmára. De én ami megmaradt jó állapotban el szoktam adni, minek dobnám ki? Olcsón adom, így nekem is jó érzés de a vevők is örülni szoktak. Pl vane gy csaj aki már többszőr írt hogy hogy imádja a lánya a siesta szandit amit tőlünk vett, és tökre örült mert egy 1000-ért vette, én meg vettem belőle pl egy pulcsit Emmának, akkor miért dobtam volna ki? De ami nagyon tropa lett azt nem adom persze el, de igazából most először van hogy totál elhazsnált egy cipőt, így 2 évesen azért már nagyon tudja koptatni.

Fejfájás, frontérzékenység az nálam is megvan, pedig én nem is szoptattam sokáig, de én szülés óta így érzem hogy valahogy legyengültem, kiszívott belőlem minden tartalékot a csajKép Mondjuk én mindíg is vérszegény voltam, de vasat azt nem szednékKép

Keltés: Emmát nagyon ritkán kel kelteni , szeerncsér eáltalában felkel magától. Ha nem akkor 1/4 8-kor keltjük, 8-ra jár bölcsibe. 1/2 10-10-kor már sikerül is lefektetnem általában, szóval ennyire vislei meg. Azt hittük majd ha korábban kel korábban fekszik, d etévedtünk. pedig itthon olyna 1/2 2-től aludt délutánonként, a bölcsiben meg már délben fektetik.

Ja, az 5-kor kelő kislány az Emma kerezstanyukájának a lányaKép Bevallom olyna korán én sme kelteném, mondtam ismár nekik, de nem nagyon tud mást csinálni, ahol laknakl nincs bölcsi, így viszi magával oda ahol dolgozik. Én azért örülök nagyon hogy a férjem tudja később vinni. ma 4-re értem érte és képzeljétek ő volt az utolsó a szobájukból akit elhoztam. pedig 7-re járok dolgozni, én nem tudom a többiek a szomszédban dolgoznak vagy hogy csinálják.Még szerencse hogy a másik szobából még voltak vagy 4-en, és összeengedték őket, így nem unatkozott, az asztalnál játzsott egy kisfiúval mikor mentem érte.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Fejfájás:
Nekem tuti, hogy az antibébi tabletta miatt voltak migrénjeim. Amint abbahagytam a szedését, abbamaradtak a migrének. A fejem fáj néha, de az Algopyrin elmulasztja, régen meg semmi nem mulasztotta el, volt, hogy még hánytam is, meg utánna 3 napig csak kóvályogtam. A vérnyomásomat is mindig magasnak mérték. Vikóval a terhesség kezdetén tökéletes volt a vérnyomásom. Ezért is mondtam Zolinak, hogy nagyon félek újra szedni gyógyszert.

Szirom:
A vashiány az tényleg tud mindenféle panaszt okozni. És szoptatás mellett biztos, hogy nem használt, hogy semmilyen vitamint nem szedtél. Egyébként pont most olvastam, hogy van egy új vaskészítmény, ami nem okoz székrekedést, de majd megpróbálom megnézni mi volt a neve. De az orvos tuti ismeri, szerintem szólj, hogy székrekedést okoz, akkor biztosan ajánl jobbat.

A keltés tényleg szörnyű. Mondjuk mi mindig úgy keltjük fel, hogy zörögni kezdünk valamivel és akkor szépen felébred rá. És mikor meglát nincs rossz érzés, mert mindjárt vigyizni kezd.

Hanzika:
A benzoát allergia, az hogy lett hirtelen biztos? Volt valami vizsgálat?
Azért már ne találjatok több macerát Marcusnak... szerintem már elég lesz.

Mi leszel ha nagy leszel?

Jó tanulást!

Krisztocs:
Azért én Regit is sajnálom, mert ő nem akart rosszat.
Amúgy Vikó is kezd ijedezni. A múltkor kidobta magából a hintaszéke. Megijedt persze és pityergőre fogta aztán jött és bújni kezdett. Aztán meg felborította az egyik dobozt, amit most kapott, attól is megijedt, hogy mit csinált. Akkor is jött hozzám, aztán visszamentünk és együtt legyőztük a szörnyeteget (felállítottuk a dobozt). Az egyik virágot is sikerült lerántania a levelénél fogva, na akkor aztán eltört a mécses rendesen, bár meg sem szidtuk, inkább vígasztaltuk. Ma meg anyuéknál kiborította a halkaját véletlenül. Nagyon megijedt szegény. Akkor is sírt és bújt hozzám.

Amúgy is mostanában sokszor van, ha más veszi fel, hogy nyújta felém a kezét és nyöszörög, mintha mondaná, hogy "Anyához, anyához..." Kezd anyás lenni. Kiváncsi vagyok meddig tart. A lányok ugyanis inkább apásak szoktak lenni. A nagyszülők tekintetében már így van. A minden a nagypapa.

Manó:
Azt én sem tudom, hogy hogy van ez a korai értemenetel, de szoktam látni, ha kicsit később sétálunk, hogy már alig van bent gyerkőc. Mondjuk azt se nagyon szoktam érteni, hogy Káposztásról kifelé még 8-9 között is viszonylag nagy a forgalom és 3-kor már kezdődik a visszaözönlés. Én sem tudom mikorra járhatnak dolgozni, ha 3-kor már Káposztáson vannak. És ránézésre nem azok a gyári munkások, ahhoz kicsit jobb autókkal közlekednek...

Azért legalább volt akivel játszhatott.

Szerintem az esti fekvés náluk órára működik. Van, hogy mostanában Vikó délután alszik 1/4 6-ig és utánna, minden további nélkül 8-kor már alszik is. Mondjuk mostanában korábban kel. Áttért a 6 órára. Sajnos... Viszont cserébe általában 2-szer alszik, ami nála nagyon nagy szám, szinte sose csinált ilyet.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Tök jó sokat írtatok!

Hanzika! Jajjaj, ezt a korai ébesztést nem azért írtam ám, hogy magadra vedd! Tudom, hogy ki lehet bírni, de azért jobb, ha nem kell. És mire Marcus bölcsibe megy, már azért idősebb lesz egy kicsit, talán úgy egyre kevésbé lesz durva, ahogy nőnek. Meg te nem is viszed messzire majd, ugye?

Használt ruha: biztos lehet jót kifogni, én csak azt akartam ezzel írni, hogy amíg ilyen akciók vannak, addig én nem keresgélek. Meg hát tény, hogy tényleg jobb szeretem az újat, és hálistennek ez nem okoz gondot. Különben azért Miksa is hord örököltet, a tesóm kislányának a cuccait. Ez a fradista mez is az övé volt a képen. Meg persze mi is hordtunk, bár nekem örök szívfájdalmam volt, hogy a tesóm fiúcuccait adták rám. Neki mindig új volt, nekem meg csak ritkábban. Érthető, de nem esett jól.

Manó! Szerintem azért az 5 óra az nagyon durva. Komolyan nem lenne szívem hozzá, nem tudna valaki segíteni? Az én szüleim is korán jártak dolgozni, és minket egy szomszéd néni keltett, aki akkor jött, amikor ők indultak. Csinált nekünk reggelit, felébresztett, felöltöztetett minket, és elvitt az oviba. Igazából eltolt minket bicajon a Rozi néni. Nem tudnám megmondani, hogy ezért mennyit kért a '70-es évek elején. A múltkor, amikor otthon voltunk Bácsalmáson, épp kint állt a háza előtt, és megálltunk, és odamentem hozzá, de először nem ismert meg, aztán meg sírt. Öreg már. Szóval aztán az oviból a nagypapa vitt el magukhoz délben, később egyedül mentünk. Ott kajáltunk, anyukám 4 után jött értünk hazafelé a munkából és együtt mentünk haza. Ők így oldották meg, de ehhez azért kellenek nagyszülők is. Nekünk sem lesz könnyű, még mi sem tudjuk, hogyan fogjuk megoldani. Ha vállalnánk még egy babát, akkor ez a kérdés elodázódna. De ha nem, akkor nem árt ezen elkezdeni törni a fejemet. Különben hogy ébresztés témában befejezzem a szófosást, Miksát teljesen összezavarta. Tegnap ugyanannyit aludt délután, mint szokott, este hosszú szopi után beájult, de amikor letettem felébredt, és majdnem egy óráig dülöngélt és fetrengett, mielőtt elaludt. Reggel pedig 6-kor ébredt, és nem is lehetett már visszaaltatni. Az ember kelt fel vele, aranyosak voltak, mert hagytak engem aludni fél 10-ig. Már nagyon rám fért. Most végre Miksa is szunyál (meg az ember isKép).

Mellesleg talán a fáradtságnak is a következménye, meg annak, hogy nagyon sokat vagyunk ketten, de egyre többet lóg rajtam Miksabuci, két kézzel kapaszkodik a lábamba, sőt nyüszítve mászik fel a nadrágszáramon. Napok óta ezt csinálja, lépni sem tudok tőle. Ha viszont ülve veszem ölbe, az nem jó, azonnal dobálja le magát, majd nyüszítve mászna vissza. Azt csípi, ha a kezemben van és állok vagy mászkálok vele. Valamelyik nap úgy csináltam vacsorát, hogy a kezemben volt, mert ketten voltunk és egyszerűen nem lehetett letenni. Én elhiszem, hogy érdekes neki, ahogy teszek-veszek a pulton, de hát azért már mégiscsak majdnem 10 kiló és egy éves elmúlt. Most vegyem elő a hordozót, vagy mi a fenét csináljak? Nektek volt ilyen? Remélem, ez csak a front.

Kriszta! Azért szerintem el kéne menned doktorhoz. Végülis ha nem kellett volna ezért bemenni a városba, akkor nagyon gyorsan végeztem volna. Mondjuk nálunk leveszik a vért a háziorvosi rendelőben. Bár nemtom mióta, én is meglepődtam rajtaKép

Marycus! Én is úgy szoktam kezdeni a keltést, hogy kinyitom az ajtót, csinálok kis zajt, fényt, hátha felébred, de ha éppen jól alszik, akkor akár mászkálhatok is az ágya mellett, rá se bagózik. Mondjuk én csak akkor keltem, ha délután 6-ig nem ébred fel.
Amit az antibogyóról írsz, az érdekes. Én évekig nem szedtem, mert egyszer régen amikor abbahagytam asszem a Cilestet, akkor anyatejem lett. Rendesen folt lett a pólómon, először nem tudtam elképzelni, mi az. Napokig folyt, sőt spriccelt is, ha megnyomtam, betétet kellett használnom. Na akkor megfogadtam, hogy ha ez ekkora hormonális változást okoz, akkor én a büdös életbe még egyszer nem veszek be fogigátlót. Most csak azért szedek mégis, mert nem akartam a csaszi után megkockáztatni egy túl korai terhességet, meg le is kellett fogynom, mert egy újabb baba szerintem teljesen tönkrevágott volna azzal a súllyal. Szóval lehet, hogy attól fáj a fejem? 4 után kell telcsiznem különben az eredményért.

Namostmár eldugulok, mindenkinek szép napot!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Ma itt volt az unokatesóm a 2.5 éves kisfiával.. hát, ha az én gyerekem eleven, akkor Geri még inkább Kép Voltunk játszótéren délelőtt is, meg ebéd után is. Szerencsére olyan fél 12 körül értek ide, így Marcus kialudta magát délelőtt - 2 óra hosszát Kép Mert délután nem aludt egy szemet sem, ezért már most húzza a lóbőrt.

Délután bementünk a játékboltba körbenézni az Árpád Áh-ban. Van egy akció dec 31-ig. Ha használt játékot hozol, akkor 15% kedvezmény jár az újból.

Aztán az Árpád úton voltunk a turiban, egy vadonatúj Prenatal márkájú ruhát turiztam Sárinak Kép De azért kimosom én, mert eléggé használt ruha szaga van...

Majd bementünk a Semsey-parki játszóra. Marcus nagyon jól elvolt, viszont Geri előtte ébredt fel a turiban és nagyon nyűgi volt. Egész végig az anyjába bújt, meg sírt, amíg a turiból eljutottunk odáig. Ő is nagyon anyás, nálam sem maradt meg, ha anyja kiment a szobából, már ment utána, még vécére sem mehetett Évi egyedül. Aztán, hogy apukája értük jött, vele is megcsinálta ugyanezt.

Vashiány: nagyon is okoz fejfájást, mert ugyebár a vérszállításhoz, oxigénhez kell a vas. És ha nincs, kevesebb oxigént kap az agy... Az első vaskészítmény nekem sem volt jó, de kaptam egy másikat, az nem okozott semmi panaszt (hasfájás, székrekedés stb).

Antibogyó: Nekem meg a leggyengébb hatott ki a pajzsmirigyemre igencsak, pedig kb. 1-másfél évig szedtem egész életemben. Ezért is döntöttem Marcus után a spirál mellett.

Egyébként nálunk is van olyan, hogy Marcus rajtam lóg, akkor beteszem az etetőbe és oda viszem, ahol én vagyok, vagy énekelek neki, az mindig hat Kép

Benzoát-allergia: Régebben, mikor beteg volt, a Suprax-tól pöttyös lett, akkor mondták, hogy lehet, hogy az volt. Most már biztos, mert egyik nap egy pár hete magára öntötte a Fantát, az meg igencsak benzoátos. Gyorsan levetkőztettük, de 1 óra múlva, mikor pelekáztam át láttam, hogy ahol a body-n volt a folt, ott tisztára ugyanolyan pöttyös. A gasztron a doki rögtön mondta, hogy ez nyilvánvaló (erős allergiánál a bőrkontakt vizsgálat rögtön eredményt mutat. Marcusnál próbálták tejre is, az negatív lett).

Egyébként műszaki informatikus leszek, ha egyszer végre lesz ennek a vacaknak Kép

Szirom,
Azért irigykedem ezekért a hosszú alvásokért rád! Kép Nálunk a fél 8 a max, max... mármint hogy én alszom, a gyerek még soha nem aludt addig reggel Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Hát csajok, negatív a leletem, az égadta világon semmilyen hiányom nincs. Ez tök jó, csak akkor most mitől fáj a fejem? A következő a szemészet, hátha változtak a dioptriáim, még esetleg erre gondoltam. Ja, a doki szerint az eleven gyerektől vagyok fáradtKép

Hanzi! Nincsenek hosszú alvások, ma aludtam csak sokáigKép Najó, fél 9-ig szoktunk máskor is. Csakhát az én gyerekem nem alszik ám 19.15-kor, hanem 9-kor megy fürcsizni, fél 10 körül szopizik, és ha nem alszik bele, akkor van, hogy 10-kor kezdődik az altatás, és még 11-kor sem alszik. Így is irigykedsz?Kép Nekünk viszont ebben az esetben egymás (mármint az emberrel) számára elveszik az esténk, ti így többet tudtok azért beszélgetni Ádámmal.

Hopp, még valami! Az ember öccsééknek is kissrácuk lesz, most már tuti, doki bácsi lefotózta nekik külön a kukacát isKép Márciusra van kiírva a sógornő.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Juj, most nagyon gyors leszek, bazira nem érek rá, de ezt muszáj-muszáj Kép (folyton jövök ilyenekkel...)
Szóval ma kétszer is mondta Máté, hogy anya Kép Kép MIndkétszer jött felém, vagy nyújtotta a kezét, hogy vegyem fel....a másik, hogy már tisztán mondja a Regit!!! És olyan fura, mert tök olyan, mintha kimondaná az R betűt...tehát nem azt mondja, hogy Egi vagy Jegi, de nem is tök tiszta Regi, szóval értitek Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Szirom,

Így már annyira azért nem Kép Én is csak plusz 1, na jó féllel is megelégednék, órát kérek Marcustól és akkor tök jó lenne Kép

Dioptria is lehet, valóban. Múltkor felvettem az erősebb, régi szemüvegem, pont színházban és hát le kellett venni egy óra múlva, úgy fájt a fejem.

És gratula a kisöcs unokatesóhoz Kép A barátnőm is márciusra van kiírva és náluk is fiú lészen - Márton majdnem drusza Kép

Krisz,

Gratula! Nálunk most kezdődött a mamamama korszak Kép Máté nagyon belehúzott a beszédbe - van kitől koppintani, biztos Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Na, megint jó sokat írtatok. Így már tök jó netezni. Mindig van valami érdekes.

Krisztocs:
Gratula Mátéhoz. Így belegondolva a második gyerkőcnek könnyebb tanulni, mert van kit figyelnie és biztos, hogy jobban és többet tudnak tanulni egy másik kisgyerkőctől, mint a szülőktől.

Szirom, Hanzika:
Már megint fiúcskák. Azért gratula mindenkinek! Komolyan szerintem ebben a korosztályban szuper lesz a lányoknak. Akit csak ismerek mindenkinek fia van vagy fia született.

Szirom:
Jó hír, hogy negatív a lelet, de így nehezebb kideríteni a fejfájás okát. Mondjuk én már úgy vagyok vele, hogy azért a vérlelet sem mindenható. A hosszú köhögésemkor is megállapították havonta, hogy makk egészséges vagyok... a leletek alapján. Csak hát köhögtem, mint állat. Bocs' a kifejezésért. Azóta is ha megyek a háziorvoshoz mindig kérdezi milyen köhögés nélkül?

Zoli is nagyon fejfájós és egyszercsak megunta, hogy csak állandóan felírnak valami bogyót és soha nem hat, így bejelentkezett fejfájás ambulanciára. Na, a világ legnagyobb csalódása...
Azon kívül, hogy csináltak egy CT-t azon kívül detto ua. mint a háziorvos kísérletezése. Mikor először volt kapott egy gyógyszert és mondták, ha nem hat jöjjön vissza van még egy csomó amit ki lehet próbálni... Na azóta 3-szor volt. Nyáron kapott valami kúrát, amitől állítólag utánna sokáig nem fog fájni a feje. Hát nem jött be... Dehát a fejfájás is nagy úr. Az ember próbálkozik ugyebár.

Mostanában mi is sokat vagyunk ketten Vikóval. Zoli cége Pécelre költözött, így nem tud hazaugrálni, mint a Váci útról. Meg sokat van vidéken. Szóval hajnalban megy és fürcsi időre ép, hogy hazaér. Ami azért nem olyan jó, mert Vikó már olyan fél 6 körül kezdi jelezni, hogy másfél óra múlva fürcsizni kell. Olyankor már mindenért megy a visítás, ha valami nem úgy van ahogy ő kigondolta. Elég nehéz vele. Így engem is rendesen lefáraszt a manó. Este én is úgy dőlök az ágyba, hogy csak na.
Azért az megállapítható, hogy egyik manó sem alszik többet, csak az idő van eltolódva.

Hanzika:
És ha műszaki informatikus leszel, akkor maradsz a mostani melónál vagy akkor azért elgondolkozol a váltáson, már, ha akad valami. Most nem informatikai munkád van, ugye?

Én a spirált nem tudom elképzelni. Semmilyen effajta eszközzel nem szimpatizálok. A nagyim méhnyakrákban halt meg, én azóta ha bármi ilyenről hallok kiráz a hideg. Vikó születése előtt is volt egy kis baj a méhszájjal, szerencsére nem volt méhszájsebem, de így is kezeltek vagy fél évig és baromi lassan gyógyult.
Meg én azért erről is hallottam rémtörténeteket. Akkor inkább a fejfájás... Már részemről.
Amúgy nálam sajnos a bogyónak olyan szerepe is volt, hogy kicsit rendbeszedje a ciklusomat. Nekem sajna amióta van azóta nem tudnám megmondani mikor lesz a következő... És nem egyszer riogattak már kürettel is, ha nem jön meg. Hát ezt inkább elkerülném. Amúgy a dokim is csodálkozott, hogy Vikó olyan hamar összejött. Mondta, hogy csak úgy tudja elképzelni, hogy én már nagyon szerettem volna ezt a gyerkőcöt. És a doki szerint a női szervezet ilyen szempontból még mindig rejtélyes az orvosok számára. Mert van olyan nő is akinél abszolút lelki okokra vezethető vissza pl. a meddőség. Nálam meg valszeg pont ellenkezőleg lehetett.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Sietősben vagyok, ezért most csak annyit, hogy Manónak nagyon boldog névnapot!Kép

Remélem, jól emlékeztemKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Csatlakoznék az előttem szólóhoz! Kép

ManóSzilvi,
Boldog Névnapot kívánunk!

Hanzika+co.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Hahóó, látom hétvége van, és mindenkinek otthon van az ő ura. Mi nem vagyunk ilyen szerencsések, de azért nem volt időm írni se valahogy. Csak panaszkodni fogok, éhes vagyok, úszik a kégli, és hiányzik az emberKépKép

Miksa fel-alá rohangál, hogy hátátá, meg nyemnyemnyem, és kezdi a lábamba kapaszkodást. Most két napja bevezettem, hogy amikor nyűgös, bevágom a hordozóba, és egy kicsit elüldögél abban. Nem mondom, hogy nem nehéz vele a derekamon mászkálni a lakásban, kint jobb lenne, de evvan. Egész jól lenyugszik tőle a srác, és aztán újra használható. Még azt akartam elmesélni, hogy ma szép kis szendvicsfalatkákat csináltam neki tízóraira (vajas kenyerecskék sajttal a tetején) és tök ügyesen megeszegette őket egyedül, kistányérból. Csak kétszer akarta kiborítani és csak két szendvicskét rejtett a székébe a feneke alá, és ez már nagy haladás. Most nem írok külön senkinek, mert zokni az agyam, de azért minden jót mindenkinek!Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziazstok!

Köszönöm a köszöntéseket!Kép


Emma viszont nagyon meg van zakkanva, szerintem most jön ki rajta ez a bölcsi stressz, nehezen alszik el, korán ébred, napközben nyűgös, mindenért képes hisztizni. Ráaádásul székrekedés e volt múlt héten, remélem azt sikerült rendezni de attól si kínlódott. Eddig sose volt ilyen gondja, azt mondják ez is pszichés. Szerdán meg még oltást is kapKép

Amúgy jól vagyunk, nem beteg szerncsére (kopp-kopp), pedig elég sokan ki vanank dőlve a bölcsiben.

Anyósom dcember elején műtik, úgyhogy elég pocsék időszak van most nálunk, elég komoly műtét lezs, ez azért rányomja a bélyegét az egész hangulatra.

Szirom!

Én Emmát a szobájába szoktam bevágni ha nyűgös. tegnap 1/2 8-11-ig csak nayfogott, de szó szerint mindenen, ha mesgzólata csak nyafogós hangon, aztán lementünk sétálni de ott mg hsiztizett, felhoztuk nagy nehezen, szó szerint cibálva mert elhagyta magát, bevágtama szobájába, mondtam neki hoyg vagy aludjon vagy térjen észhez. Kb negyed óra múlva benyitok, hát áll az ágyában nagy hüppögve, meglátott, vigyorgott. Kérdeztem hogy tudsz már normálisan vislekedni? Ő:Igen! Kivettem és 3-ig mint a kisanygal, nevetgélt , játszott, szaladgált. ki érti ezt?

ja, megevttük az ágyat hétvégén az ikeában, anyukámnak persze nem tetszik mert modern, de szuper kénylemes, végre nem fejfájással ébredtem.Mondjuk kinézetre tényleg nem egy nagy valami, de 163*208 cm -es szupi ágy lesz belőle.


Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Na elkibáltam, már megint csupa takony, hívott anyukám. 1/4 10-re vitte csak le a bölcsibe és délre megy érte, hogy tudja porszívózni az orrát, remélem holnapra rendbe jön. Tul képp mióta bölcsis nem talál kie bből az enyhe takonykórból, max 1-1 hét van amikro nem folyik neki, de akkor is hallani hogy van az orrában.

De csak öltözéskor nyafogott, amikro meglátta a gyerekeket nevetve ment be, a gyerekek meg állítólag kórusban kiabálták hogy Emma, Emma. Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Vikó is szuper nyűgös, főleg, ha egyedül vagyok vele. Ha Zoli itthon van, akkor kicsit kevésbé, de igazán akkor jó, ha pl. legalább egy nagyszülő is van még. Pedig nem igényli, hogy kimondottan foglalkozzanak vele. Tegnap pl. itt volt anyósom, mi Zolival hevertünk itt-ott, hagytuk, hogy anyóssal legyen. De szinte végig elvolt egyedül. A kisautóval, a könyveivel a játékaival. Közben ment a halk "hátátá", mint Miksánál. A könyvnél az "itta". 6-tól fél 1-ig bírta, akkor ment el anyósom, és le is tettük azonnal aludni. 4 órát aludt... Aztán átmentünk apuékhoz. Ott is tök jól elvolt, de 7-kor már jelezte, hogy menni kéne fürcsizni. De mivel még játszott, anyuék nehezen engedtek el minket. Hát olyan sikítozást rendezett a kocsiban, hogy ismét megfogadtuk nem maradunk tovább legközelebb.

Szirom:
Ha hisztis én is mint Manó, inkább beteszem a kiságyába. Általában fáradt, ha hisztis és ha nem is alszik, de csöndben elvan a kiságyában, aztán elalszik, ha álmos. Ha nem akkor előbb utóbb sírás van. Akkor hagyom max. negyed órát, már ha nem eszelősen üvölt, de ilyen ritkán van, mondhatni inkább soha. Akkor ha bemegyek hozzá, akkor elhallgat és visszaviszem a nappaliba és akkor amíg tényleg fáradt nem lesz, addig egész normális bír lenni. Én nem szoktatnám rá a helyedben, hogy cipeltesse magát. Már most se könnyű hát még később... És így is kell majd cipelni őkelmét.

Ez az ágy dolog először nálunk se működött, de megszűntettük a nappaliban a kiságyat és most itt a szobájában altatom napközben is, nagyon bevállt. Minden simizés, meg könyörgés, meg tápi nélkül csak leteszem és elalszik vagy elvan a kiságyban. Szuper. Érdemes próbálkozni.

Manó:
Boldog névnapot kívánunk!

Nem könnyű biztosan Emmának sem. Az idő is olyan, hogy simán lehetnek tőle hisztisek, neki meg ott van a bölcsi, meg hogy téged is kevesebbet lát. A nátha meg csak hab a tortán, ami bosszanthatja.
Azért remélem hamar belerázódik, meg jönnek az ünnepek és az feldob majd kicsit mindenkit.

Az Ikea bútorok tényleg nem arról híresek szerintem, hogy jól néznek ki, inkább extravagánsnak mondanám. De ha kényelmes az ágy akkor nincs probléma.

Amúgy nálunk sincsenek jó hírek. Apunak ma kórházba kellett mennie. 10 éve volt koszorúér műtétje, ami jól sikerült, de újra elzáródtak az erek, ezért két éve katéterezték és tágították az ereket. Csak történt egy kis gikszer és az egyik tágító ballon elpukkant és nem tudták kiszedni. Órákig próbálkoztak kiszedni és konzultáltak a sebészekkel, hogy műtsék-e, aztán úgy döntöttek bent hagyják. Lesz, ami lesz... De a nagy izgalomban akkor nem csináltak meg minden elzáródást, plussz ott a ballon is az egyik érben. Apu megint kezdett rosszul lenni, így úgy döntöttek megnézik mi van, a napokban katéterezik és vagy tágítanak megint vagy operálnak. Még nem tudjuk. Egyik rosszabb, mint a másik... Szóval itt izgulok...

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Betegeknek és a kórházban lévő, leendő szülőnek jobbulást!!! Marycus, Szirom, nektek meg kitartást!

Hiszti: nálunk is az működik, hogy beteszem az ágyba. Vagy leülök vele játszani kicsit és utána. Ha kapaszkodik, mászna rám, nem veszem fel sokáig, mert utána állandóan az lesz (ők már kis trükkösök, direkt csinálják és ha megszokják, nehéz lesz leszoktatni).

És még valami:
Loptam egy jó kis oldalcímet, főzéshez segít, meg a heti menük kitalálásához Kép
http://kisskapu.homelinux.org/babas/anyurecept.htm#up

Üdv

H.

Kép
hanzika
 
 


Ja, az a Szirom az Manó!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Már jó rég írtam, de igazából nem történt semmi külcsi.
Hétvégén Skanzenba akartunk menni, Márton napi banzáj volt, de az időjárás közbeszólt Kép
Helyette megint Kölyökpark lett Reginek. Azon gondolkozunk most, hogy ott fogjuk tartani a 4. szülijét. Ugyanis vállalnak ilyen bulikat, és mindenki jól jár, nem kell vásárolni, takarítani, és a gyerekek nem unatkoznak Kép Na persze még árakat nem tudok, lehet, hogy dobok egy hátast, és marad a családi ünnep Kép

Manó,
Mást nem tudok mondani, mint hogy a jövő év már könnyebb lesz. Legalább eddig Regi egyszer volt az "idényben" itthon betegen, akkor is inkább biztos, ami biztos alapon. Sajnos az első év a leggázosabb a nyavalyák szempontjából Kép Jobbulást, neked pedig boldog névnapot utólag is! Kép

Marycus,
Apudnak jobbulást, neked meg sok erőt az izgalmakhoz, totál együttérzek veled Kép Az utóbbi évek nálunk is ilyenekről szólnak sajnos.

Szirom,
Hogy van nyügi-Miksa? Kép Lehet, hogy az időtől ilyen most, nem?
Már én is kikészülök néha, hogy hol ilyen, hol olyan....
Hogy van a fejfájásod? Még van sűrűn?

Hanzi,
Mi újsi a cégnél? Vagy mostanában nem voltál? Beszéltél Zsolttal?

Ildi,
Tessék előkerülni! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Végre Kriszta is előkerültKép A skanzent már én is rég kinéztem magamnak, mert elég jó programjaik vannak. Legalábbis leírás alapjánKép Mondjuk hozzánk még közel is van. Ilyenkor vacak időben különben benti programokat tartanak? Mert én mindig szabadtéri rendezvényekre asszociálok a skanzen hallatán.

Miksa kicsit javult, de a mai nap nem mérvadó, mert egész nap ügyintéztünk. Jól bírta, délután pedig a kocsiban aludt hazafelé. Mondjuk szerintem kezdődik a hisztis korszak is, mert olyanokat csinál, hogy amikor például a szemetes fedelét emelgeti, és rászólok, hogy nem szabad, akkor újra próbálkozik, és amikor rájön, hogy komolyan gondolom, tényleg nem szabad, akkor átmegy visítósba és teljes erőből képes ütni a számára tabu szemetes fedelét. Ez a kezdete?Kép

Marycus, Manó! Miksának még nincs kész a szobája, csak az alvókuckója van, és ott mi nappal szinte sosem vagyunk. Be sem küldhetem, mert az emeleten van, és egyedül nem tud felmenni, és különben sincs szívem hozzá. Meg ha betenném az ágyba csak úgy, akkor szabadulna el igazán a pokol. Ő ott tényleg csak alszik. A hordozót én azért nem tartottam rossz ötletnek, mert ilyenkor ő, a kis örökmozgó is megpihen egy kicsit, és képez lazítani. Máshol szinte egyáltalán nem képes pihenni, mert mindig jön-megy. Különben ez nagyjából este fél 7-7 körül jön elő. Aludni még korán van akkor és különben is nem régen ébredt, olyan fél 5-ig alszik délután. Nyáron nagyjából azt a beosztást szokta meg, hogy este 7 körül beültettem a hordozóba, lesétáltunk a kikötőbe a papa elé, a Vasmacskában jól meggyurmázták a csajok, majd az est megkoronázásaképpen megérkezett a papa. Asszem ez nagyon hiányzik neki, de sötétben már nem indulok el vele. Mostanában délelőtt levegőzünk, de 2 napja nem voltunk kint az eső (pocsolyák) meg a szél miatt. Ilyenkor már nehéz vele bírni, szerintem hiányzik neki a levegőzés, rohangászás.

Hanzika! Ha kapaszkodik és mászik, akkor nálunk is működik, hogy leülök vele játszani, ezt szereti a kissrác. Csak ezzel az a baj, hogy ha éppen ketten vagyunk, és ez nagyon sokszor van, akkor ki csinálja meg mondjuk a kajáját? Vagy a vacsit nekünk. Kicsit parázok olyankor például húst sütni, amikor mászik föl közben a nadrágszáramon. Különben Marcus ezt mennyit csinálja?

Marycus! Apukádnak jobbulást és egy kalappal, és ugyanezt a Manó-családnak is! Nem irigyellek benneteket.

Lányok, már akartam kérdezni: ti liftes, lépcsős házban lakók más szemmel kerestetek babakocsit, mint mi. Az ember öccséék laknak most az én Margit krt-i garzonomban, és nekik márciusban oda érkezik a baba. Nincs hívólift, csak olyan százéves tükrös, pados faborítású régi lift, amivel fölfelé lehet menni, majd le kell küldeni. Szóval vagy gyalog viszi le a kocsit a negyedikről, vagy leszalad a liftért, és fölviszi, és úgy indul el. Lent a lifttől az udvarig van még olyan 10-12 lépcső. Ti milyen kocsit vennétek? Autójuk nincs, szóval autósülés nem kell nekik hozzá, de úgyis megkapják Miksáét. Nekünk jó szolgálatot tett a lakásban is, ezért szerintem ők is tudják használni. Szóval ne legyen túl drága kocsi, mert nem állnak olyan baromira jól, de azért nem kell a legolcsóbb sem, mert segítünk nekik. Tehát egy rendes, könnyű, kényelmes, belvárosban használható, tömegközlekedésre is alkalmas kocsi kéne. Melyik az? Lécci lécci segítsetek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

Hát én az ő helyükben vennék az első 6 hónapra vagy valami baromi ocsó fekvős babakocsit, vagy jobbat de használtat, szóval nem költenék rá jelentős összeget, ugyinis segítség nélkül egyik vízszintesre fektethető babakocsival sem lehet tömegközlekedni. És amikro már 5-6 hónapos akkor vennék egy jobb babakocsit pl graco citysportot vagy valéami olyasmit. Én legalábbis ha lezs második abba valaha ezt fogom tenni. De hátha van valakinek jobb ötlete.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Hiszti:
Mi benne vagyunk a sűrűjében azt hiszem. Ha valami nem úgy van ahogy ő királykisasszonysága elképzelte, olyan sikítást rendez, hogy szerintem a környék összeszalad, hogy vajon kínzom?
A múltkor a Kenguru Goldban nekieresztettük, mindent megnézett, meg leszedett a polcokról. Szerencsére elég elnézőek az eladók a manókkal, úgyhogy nem volt gond, de amikor menni készültünk és sorra tettük vissza a cuccokat, amiket megszerzett, olyan üvöltést rendezett, hogy az eladók összeszaladtak. Szóval égtünk nagyokat. Zolival meg is beszéltük, hogy fel kell készülnünk, hogy fogjuk mi még Vikót a földön húzni, miközben visít... Egyébként éphogycsak földhöz nem csapja magát.

Szirom:
Mi sem vagyunk napközben fent az emeleten, és Vikó is eddig csak este az alváshoz került a szobájában lévő kiságyba. Féltem is, hogyha délután felhozom és nem alszik, hanem hiszti lesz, akkor este majd nem fog elaludni, de nem így lett. Olyan mintha megnyugodna attól, hogy az alvós kiságyába kerül. Mintha a nyugalom, ami ott van megnyugtatná. Az az ő birodalma. És este is simán alszik. Szóval én a helyedben kipróbálnám, persze Te döntesz. Amúgy én sem úgy küldöm fel, hogy na menj aludni... Most már elég nagyok is ahhoz, hogy napközben így egyedül maradjanak és ellegyenek, elaludjanak. Ha meg felébred azt úgyis meghallja az ember, akkor ha bemegyek, mindig olyan aranyos.

Ja, alvás. Mostanában Vikó téli álmot alszik. És nemegyszer délután úgy keltjük negyed 6-kor 2 órányi alvás után és ennek ellenére 8-kor már durmol. Tegnap pl.: lefeküdt fél 11-kor, felkelt fél 2-kor és 3-kor már megint ment aludni és 5 körül ébredt. És fél 8-kor már szunyált megint. Szóval lehet, hogy Miksa is többet szeretne most szundizni.
Azért nálunk is gáz, hogy nem tudunk menni sétizni és az is biztos, hogy ez megzavarja őket.

Mindenesetre kitartást.

Babakocsi ügyben szerintem Hanzi nagyon felkészült, ő biztosan jobban hozzá tud szólni a dologhoz, mint én, így ezt inkább hanyagolnám.

Köszönöm az együttérzést mindenkinek!
Aput tegnap katéterezték este és egy eret tágítottak. A körülményekhez képest jól van, de lehet, hogy még egy eret meg kell csinálni. Most úgy néz ki 4 nap kórház. Vikó névnapját is elhalasztjuk emiatt. De ez legyen a legkevesebb.

Krisztocs:
Jók ezek a szülinapi játszóházasdik, de az bizti, hogy nem két fillér, bár az is igaz, hogy nagy élmény lehet a gyerkőcöknek. Hajrá!!!

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Marycus,
Apukádnak jobbulást!!!

Hiszti nálunk is bejátszik, ugyanúgy, mint Marycuséknál. Ha valami nem úgy van, mint ahogy ő akarja, akkor ordít... én meg énekelni kezdek Kép

Szirom,
Én két dolgot javaslok: egyrészt ha újat szeretnének, akkor inkább hipermarketben vásároljanak ne túl drágát (pl. Auchan-ban van egy-két könnyű és viszonylag nem drága kocsi, ami vízszintesig fektethető).
Másrészt, ha nem gond, hogy nem új, akkor meg érdemes körbenézni a neten. Nagyon sok jó állapotú, könnyű kocsit árulnak. Javaslom márka szinten a Graco-t (könnyebb fajtákat, pl. Mirage) vagy a Pierre Cardin könnyebb fajtáit (visszafordíthatós karú nagyon nehéz!). Ha előbb szóltok, akkor még az én babakocsim is szóba jöhetett volna (amit most adtam el). Szerintem márciusban nem fontos, hogy nagyon védett, szuperbélelt legyen, de ez az én véleményem, meg a bundazsákotokat, hogy odaadjátok, akkor pláne nem kell. Ja és még egy dolog: alul nagy bevásárlóhálója legyen! Nem könnyű babót is, kocsit is cipelni, szatyrokkal mindkét kézen. Még ha együtt vásárolnak legtöbbször, akkor is csurran-cseppen egy-két dolog és mindjárt plusz 5 kg jön össze.

Alvás: nálunk is sokszor Marcus 2-től 4-ig, 5-ig alszik és simán beájul 8 előtt. Nem lehet, hogy előbb fáradt, mint régen volt és ő is simán elaludna?

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!
Utólag is boldog névnapot, jobbulást meg amit még lehet!!

Nagy újság van, pénteken Tomi egyedül felállt a kiságyában! (Ágy még nem volt teljesen lentre véve, én pedig éppen betegen feküdtem a mellete lévő ágyon. De létezik tényleg az anyai megérzés!!! Egyszercsak pánikszerűen felébredtem a félálomból, hogy mi lesz ha Tomi feláll és kiesik. S Tomi tényleg állt!)
Ennek örömére, no meg hogy most már zömében mászik és nem kúszik, jövő héten egyeztetjük, meddig járjunk a Dévénybe.

Voltunk dokinéninél is 8,5 kg.
S mivel gyanús ill. most már tudom hogy valszeg kevesebb a tejem, este és reggel is kap egy kis pótlást.
Tudom hogy már többször írtatok róla, de arra már nincs energiám, hogy visszakeresgéljek. Főzit adtok, vagy tápszert, tejpépet, babatejet? S főleg fürdés előtt?
Reggelire margarinos kenyérfalatkákat kap Tomi a szopi után. (margarin tejmentes)

Marycus,Szirom
kaptatok tőlem sms-t a telefonszámommal?? kb. múlt héten küldhettem.

Ikea bútorok.
Bocsi de szeretnék a védelmére kelni. Ikea pártiak vagyunk, bár nekem sem tetszik ott minden. Pl. a konyhaszekrények, franciaágyak nagyon tetszenek. De kanapét semmi pénzért nem vennék onnan. S nekem nagyon tetszik hogy, természetes fa színű, illetve antik pácos bútorokat is árulnak.
Na most csináltam egy kis reklámot. Ezek után nem fogsz csodálkozni Marycus, ha nálunk majd találsz Ikeás bútorokat is. De szerintem Sziromék is szeretik azt a stílust!!

Kocsiügyben, szerintem is Hanzi nézett utána legjobban a dolgoknak. Bár én a Cam Apollómmal nagyon megvagyok elégedve, mindennapos cipelésre ez is biztos nehéz.

A héten a páromat szabira küldték. Apróbb cseprőbb ügyeinket intézzük. Pl. karácsonyra ajándékvásárlás, síút rendelés stb. 1-1 napra pedig szülőkhöz is leszaladunk.

Hanzi,
Valószínűleg, csak hétfőn tudunk találkozni a sétánál! Hétfőn is délre megyünk, de előtte még ha az idő is megengedi, sétáltatni akarom Tomit. Ha valami változik, csörgök!!

Szirom,
Délutáni altatásnál csatlakozom az előttem szólókhoz. A saját ágyában alszik. Én nagyon sokáik nem ott altattam(mondhatni csak este), de valamikor talán a nyáron szoktattam át. Szerintem Neki is és nekem is jobb így!
Tomi is szokott sírni akkor, ha már nagyon fáradt, de nem tud elaludni. Ha kétségeim vannak, akkor ott szoktam hagyni egy kicsit nyöszörögni. Hamar kiderül, hogy tényleg nem akar aludni, vagy csak fáradt. Ha nem akar aludni, akkor én is viszem vissza a nappaliba játszon még egy kicsit.
De van, hogy az egyik pillanatban még éberen vigyorog és térdepel, vagy már éppen áll, s 20 másodperc múlva már be is aludt.
De olyan is van, hogy az egyik pillanatban még sír két másodperc múlva pedig már el is aludt.
Ja, és nekünk van egy bébiőrzőnk. Ha elaludt rácsukom az ajtót, s onnan tudom meg mikor ébredt fel!! Ezt itthon is nagyon szeretem, de főleg az anyósoméknál nagyon hasznos!

De azért nem minden ilyen egyszerű. Az utóbbi időben nem egyszer volt, hogy délután egyáltalán nem aludt. Persze többször próbálkoztam hogy hátha elalszik végre! Aztán este ennek ellenére nem mindig esett be az ágyba!! Én is csak az időre tudom fogni!

Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Megvagyunk, Emma csak mérsékelten náthás, íyg lehet hogy ma megkapja a bárányhimlő elleni oltást. majd az orvso eldönti délután. Tegnap a bölcsiben is jó volt, csak délután sírt kicsit amikor a kedvenc bence barátját elvitték 1/4 4-kor én meg csak 3/4 4-re értem érte. Persze tegnao ismár csak ketten voltak. Tényleg nem értem.

Ikea: Nekem nincs bajom vele tul képp, eddig is volt pár holmink onnan, pl polc vagy Emmánal szék rajta kis párnával, ilyesmi. Eddig én is úgy gondoltam hogy a kanapéik nem tetszenek, sőt most is úgy gondolom hogy sokkal jobb ágyak vanmnak máshol. Csak ha a saját és a férjem szempontjait egybevetettük a lakásunk adottságaival akkor ez a kanapé került legközelebb az megfeléelőhöz. Úgyhogy ez van. Vendégágynak én is mást vettem volna, illteve ha lenne hálószobánk akkor meg franciaágyat vettem volna az tuti valami szupi matraccal. De ha ebbe a szobába betszünk egy franciaágyt akkor alig maradt volna hely. És ez nem cska anppali háló hanem az étkező islezs egyben. Majd ha lesz pénzem étkező garnitúrát venniKép

Ildi!

Nagyon ügyes Tomi az állással! Lehet hogy a Dévény torna is segített azért benne, én úgy hallottam hogy viszonylag gyorsan nagyon jó eredményeket lehet vele elérni enyhe hipotóniánál.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Mi is megvagyunk, semmi külcsi nem történt igazából...

Manó,
Te beadatod a barihimlös oltást? Én úgy döntöttem, hogy nem teszem meg...vhogy idegenkedem töle...annyira "új" még, hogy ki tudja 20 múlva mit találnak ki, mik a mellékhatásai. Na meg vki azt állítja, hogy örökké véd, vki azt, hogy nem, csak hosszú évekig. Ilyet is, olyat is olvastam. Szóval nekem nagyon bizonytalannak tünik. Az oviban kaptunk szórólapot róla, de az se gyözött meg különösebben. Inkább itthon leszek velük 2 hetet...tudom, hogy ez meló mellett nem egyszerü, mert nálam is benne van a pakliban, hogy csak akkor lesznek azok, de inkább bevállalom. Kép

Marycus,
További jobbulást apudnak!

Ildi,
Gratulálok Tomi ácsorgásához! Kép Nagyon ügyes! És milyen igaz ez a megérzés dolog! Kép
Akkor nálatok zajlik mostanában az élet, bár ti mindig jöttetek-mentetek Kép

Lányok, hogy álltok a kariajikkal? Úgy értem, miket vesztek? Mi már a kölköknek mindent beszerváltunk, csak kivi vagyok Kép

Szirom,
Babakocsi ügyben csatlakoznék az elöttem szólókhoz, arra a pár hónapra tényleg nem érdemes drágát venni. És valóban a használt is jó ötlet. Aztán (bár én hazabeszélek) én is a Graco Citisportra szavaznék, én nagyon elégedett vagyok vele! Kicsi, könnyü, nagy bevásárlóhálója van, és nagy meglepetésemre, amit vettem bélelt zsákot, simán belefüzhetö, úgyhogy Máté már nem is fázik Kép

Hanzi,
Nem írtál a cégröl! Kép

Tegnap mérésen voltunk, 9,90 kg Máté, és megnéztem, Regi ilyenkor már 11 kg volt Kép Na jó, de ö szinte gurult Kép

Hanzi,
Még egy, jöttök a céges mikibulira? Tegnap kaptuk meg a meghívót, Regi már be van zsongva, mert látta a papíron a miki képét, aztán örül, hogy írt a mikulás Kép

Képzeljétek, Robiék céges karibulija kápon lesz a jégcsariban, és lesz olyan verseny, tudjátok, hogy el kell lódítani vmi izét, és sikálni kell elötte a jeget, hogy minél messzebbre menjen. Szóval értitek Kép

Apum ment Robival tegnap Regiért, nagyon örült a csaj! Még sose ment érte a papa Kép Aztán az óvónök ott fogták, hogy mérjen fel, és csináljon fésülködöasztalt a lányoknak karira, meg egy-két dolgot még. Persze apum kedvezményesen szeretné, viszont Robi kitalálta, hogy fizessük ki mi, mert hát ugye nincs sok pénze az ovinak, és nem lesz olyan nagy összeg. Hát nem tudom, nem nagyo szeretem ezt a "vágódjunk be még jobban" témát, de tény, hogy már jól összeszokott csapat van ott, meg jól ismerjük egymást a dolgozókkal is, úgyhogy talán nem tünik annak Kép

Na megyek, betojt a kölköm....

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Apu a körülményekhez képest jól van és jó a kedve is, bár ő általában optimista természetű. Még nem tudjuk mikor jöhet haza. Délutánonként bemegyek hozzá, így Vikó mostanában fél 5-től Zolival van és mire hazaérek már szundimanó lesz belőle. A héten rájár a rúd, mert pénteken és szombaton nem leszek itthon, mert mennem kell mérlegképes továbbképzésre. Zolival ketten lesznek. Szerencse, hogy Vikó tökéletesen elvan Zolival és Zoli eddig is mindenből kivette a részét így paráznom se kell, hogy vajon mire jövök haza.

Krisztocs:
Céges mikulás:
Zoliéknál tavaly tök aranyosak voltak, a táblázatba beírták Vikót és mellé, hogy 0,083 éves és még nem jön... Idén nem tudom lesz-e náluk mikibuli. Nálunk is mindig volt, de most ép nagy sz-ban van a cég, úgyhogy csodálkoznék, ha lenne.

Én sem szerettem soha a bevágódásos témákat és emlékszem, hogy gyerekként tök ki voltam bukva, amikor valamit a szüleimnek kellett anno társadalmi munkában elvégezni, pedig voltam vagy 6-7 éves... De az biztos, hogy annyira nincs pénz, hogy sokszor ez az egyetlen megoldás arra, hogy szépüljön a gyerekek környezete és ha valaki tud segíteni miért ne tenné, végülis a saját gyerekének a környezetéért is teszi, nem igaz?

Ildi:
Gratula Tomihoz!!!

A telcsiszámot megkaptam, bár megmondom őszintén, hogy kellett erősen gondolkodnom, hogy kitől és miért kaptam. Köszönöm.

Szirom:
Na, tudtam én, hogy Hanzi a szakértő babakocsi ügyben...

Most mennem kell, mert Vikó nem gondolta mégsem komolyan az alvási szándékot és nyüglődik nagyon, meg a telefon is csöng.

Marycus
marycus
 
 


Kriszta!

beadatom, mert nagyon nehéz lenne megoldanom jelenleg 2-3 hetet otthon. Plusz Emm nagyon rosszuk viseli a viszketést, a lába így is sokat viszket a pelenka kiütés miatt, és azonnal nyafog, hisztizik, ha nem figyelünk oda fél perc alatt vörösre vakarja. És van még egy indok, hogy állítólag egyre több a szövődmény, már nem olyan barátságos vírus mint a mi időnkben. Az oltás egyébként nem új, Amerikában pl már évek óta kötelező, és más országokban is. Én is sokat filóztam rajta, és így döntöttem nagy nehezen. Ha otthon lenne velem akkor nem adatnám még be, de így hogy közösségbe ment aktuális lett.

Állítólag így hog yközösségbe jár életreszóló védelmet ad, mert ahányszor járvány lesz annyiszor olyan mint az emlékeztető oltás. perzs eez csak addig igaz amíg a többiek nem oltatják be. De mostanában elég sokan beadatják már.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó,
Tudom, hogy évek óta van már kint, azért is írtam idézöjelben az újat, de azért a pár év se nagy történelem Kép Szóval engem nem nagyon gyöztek meg sajna.
Persze, ha nem bírja a viszketést, jobb neki! Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Tegnap kicsit elrohantam, aztán már nem is adott több időt Vikó. Este meg ugye kórház... De már pénteken hazaengedik aput. Hurrá! Aztán egy hónap múlva terheléses EKG és akkor eldöntik kell-e a megmaradt egy eret tágítani vagy sem. Jó, mi? Nem tudom mit tökölnek, ha már ott volt miért nem csinálták meg. A múltkor vagy 4-et csináltak meg, szóval bizti nem azért mert egyszerre csak egyet lehet. Na, mindegy ők tudják...

Krisztocs:
Mi karácsonyi ajándékokkal sehogy nem állunk, most elég macerás hetek voltak és lesznek. Szerintem hiába az igyekezet, meg az elgondolás, hogy már novemberben elkezdünk vásárolgatni, nem fog összejönni. Megint rohanás lesz.

De nálunk ép áll a bál amúgy is karácsony ügyben. Hol és hogyan legyen. Igazából Vikó kicsit behatárol minket, mert 7-8 körül ő ha törik, ha szakad aludni akar és ez szerintem sokat nem fog változni karácsonyig és a karácsony hatására sem. Nálunk mindig népvándorlás volt karácsonykor. Volt nálunk és aztán anyuéknál, aztán anyuéknál halvacsi. De erre mindig 10-11 körül került már csak sor. Ez most Vikóval nem fog működni. Amit apu kitalált az egyenlőre anyunak nem tetszik, tudniillik nálunk lenne a karácsony és nálunk kellene főznie a halászlét. Teljesen kibukott rajta... És akkor még Gárdonyról nem is beszéltem... Szóval már most macera az egész.

Nildi:
Én mikor még szopizott Vikó az elején délután rendes kajcsit kapott kiegészítésként, pontosabban megetettem és utánna szopizott. Ma már inkább tápit adnék neki, kényelmesebb... Este és reggel viszont tápi kiegészítés volt mindig, ha kellett és persze éjszaka is. Így nem volt különösebben gondja azzal, hogy egyszercsak nem volt többé szopi.
Szerintem a tápi a legkényelmesebb, de persze Te döntöd el mit adsz neki. Vikó imádja a tápit. Ha tápi mellett döntenél kiegészítés képpen, szerintem beszélj a dokitokkal, hogy melyiket érdemes. Vikó ugyan eszik már tejes dolgokat, sajt, joghurt stb., mégis HA (hypoallergén) tápit kap. Szerintem 1 évesen majd áttérhetünk a normálisra. A HA-sokat viszont receptre a patikában adják. Meg attól is függ, hogy Tomi hajlandó-e cumisüvegből inni. Ha nem akkor nem sok választásod van.
Remélem segítettem.

Manó, Krisztocs:
Én elmaradott vagyok azt sem tudtam, hogy van bárányhimlő elleni oltás. Nem sokat tudok így róla. De gondoljátok, hogy adnák, ha nem lenne rendesen tesztelve? Amúgy meg Krisztocs igazad van abban, hogy ki tudja 10 év múlva mit mondanak. De mivel nincs ez így. A minap olvastam az újságban, hogy a felvágottak tartósítására használt vegyületek rákkeltőek. Mi meg esszük minden nap. Az újságban 3 sorban sorolták, hogy a párizsi mi mindent tartalmaz, ami nem hús, hanem adalékanyag. Hát volt amit kiolvasni is nehéz volt. Emellett szerintem már egy védőoltás smafu...
Azért jó, hogy nekünk még van időnk dönteni.

És így végezetül még egy hír:
Láthatáron Vikó kistesója. Ma voltunk 12 hetes UH-n dokibácsinál a kórházban. Mindent rendben talált. Olyan volt mint egy vágóhíd a kórházban. Zoli jól lemaradt az UH-ról, mert dokibácsinak akkor szóltak, hogy a műtőben is várják és gyorsan engem még meg akart nézni, Zolit meg elfelejtették közben behívni. Mondjuk sokmindenről nem maradt le.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Aszta, Marycus, a legutoljára amikor játszóban voltunk és találkoztál az emberrel, akkor közölte, hogy terhes vagyKép Mondom dehogy, hát csak szóltál volna! És akkor mennyi idős is lehettél? Mondjuk az volt úgy másfél, két hónapja, mert Miksa akkor még nem volt 1 éves. Ti már tudtátok, vagy csak az én boszorkány párom sejtette meg?Kép És persze óriási gratula!

Képzeljétek csajok, azért tűntem el, mert tegnapelőtt volt egy áramszünetünk, aztán persze visszajött az áram, csak épp kiütötte a gépet. Szabályosan elfüstölt, úgyhogy ez már egy új, hasít, mint a rakéta. Mondjuk Miksa fotói éppen adatmentésen mennek keresztül, mert a vinyók is elmentek, de az ember bátyja informatikus, aki szerint meglesz minden. Én mindenesetre teljesen kikészültem, gondolom nem kell részleteznem. Ha tudnátok hányszor volt szó arról, hogy ki kell írni a képeket...

Muszáj visszanéznem a délutáni altatás-dolgot, mert szerintem félreértettetek. Naszóval tényleg két malomban őröltünk. Miksa a délutáni alvását is a kiságyban bonyolítja nagyjából nyár eleje óta. Délelőtt már nem alszik, ebéd után viszont minden baj nélkül le tudom tenni egy szopi után, és alszik 3-3 és fél, nem ritkán 4 órát. Mondjuk egytől fél 5-ig. Ez nekem klassz, mert egy halom mindent tudok csinálni. A baj akkor van, (szerintem frontnál) ha nyűgösködni kezd már 6-fél 7 körül. Erre írtam, hogy letenni korai, hiszen nemrég ébredt fel. Azt nagyon zokon venné, ha a kiságyába tenném, mert aludni nem fog, játszani pedig nem szokott ott. Talán inkább bújni akar, de nála nem működik, hogy ülök a fotelben és ölbe veszem, mert akkor izeg-mozog, lekéredzkedik, aztán vissza és kezdi elölről. Ha hordozóba teszem, akkor nyugi van. Ilyenkor próbáltam már előrébb hozni az esti fektetést, de a fél 9-es fürcsi, 9-es alváskezdés után felébredt nekem fél 11-kor egészen üdén, és éjfélig feküdtem mellette a földön, mire visszaaludt. Szóval szerintem erre nincs megoldás, csak a frontmentes idő és a türelem. Tényleg csak panaszkodni akartamKép

Babakocsi: köszi az ötleteket. Nagyjából én is ezekre jutottam, csak típusokat nem tudtam mondani, mert mi ezeket a kocsikat egyáltalán nem is kerestük. Hanzika, szóval Graco?

Ildikó! Nem kaptam telcsiszámot, de az is igaz, hogy a 30-as telefonom ki volt nyúlva a múlt héten néhány napra. Kellett venni másikat, mert mégsem sétálhatok be a céghez, hogy bár én gyeden vagyok, de kérnék szépen egy új telefontKép
Ikea: én tényleg szeretem, és tetszenek a pácolt bútorok. Mondjuk a kedvenc dolgaink a Practic Romanticból vannak, ilyen pl. a hálószoba bútor. Ezek olyan örök darabok, nahát az Ikeában viszont az nem jó, hogy azok egyáltalán nem örök darabok, esnek szét. Bár még amikor bejöttek Mo.-ra, a tesómnak vettünk ott egy komódot, nahát az most is tökéletes.

Kriszta! Én is sokat olvastam mostanában a barihimlő elleni oltásról, és nagyon sokan emlegetik a szövődményeket. Megkérdezem majd a dokinkat, én adok a véleményére.
Ovi: az én szüleim sose nyomultak egy kicsit se, pedig szerintem egy kicsit nem árt. Egy, hogy a sokat segítős szülők gyerekeivel sokkal kedvesebbek voltak mindig, és én ezt kicsit irigyeltem. A másik meg, hogy tök jó, ha az ember segíteni tud, és ha megteheti, akkor miért ne?

Karácsony: mi sem állunk még sehogy, de úgyis mindig elkészülünkKép Az idén valszeg Szekszárdon leszünk, mert az ember úgy dolgozik, hogy le tudunk menni. Tavaly anyuék voltak itt, akkor szegény 24-én este jött haza a melóbólKép Kicsit mondjuk sajnálom, hogy nem én leszek a háziasszony, mert igen jó bejglit sikerült sütnöm tavaly és tavalyelőtt is (ennyi a történelmemKép), de anyukámé is persze zseniális. Tőle van a receptKép
Meg így azt hiszem 23-án díszítünk fát, és ezt nem szeretem, de nem mondok le arról, hogy legyen saját fánk. Borzasztó úgy hazaérni mondjuk 25-én, hogy ne legyen karifa a lakásunkban egészen januárig. Nekem nagyon hiányozna.

No, még azt felejtettem el írni (Ildi pótlásáról jutott eszembe), hogy kiváncsiságból megcsináltam Miksabuckónak egy babatej-mintát, Mildibét, és az én kisfiam, aki ugye papíron nem tud cumisüvegből inni, 2 perc alatt lelökte a cuccot. A doktor szerint a babatej a legideálisabb, mert ugye abban ki vannak találva az összetevők, de végülis adhatunk rendes tejet is. Aszondja az övéi is azt kaptak felesben. Én azt azért még nem nagyon adnék, de hát szopizik, kap joghurtot, túrót, sajtot, tegnap ledobott egy Kinder tejszeletet (kicsit paráztam a méz miatt, de állítólag feldolgozott formában nem veszélyes), imádja a rendes tejpépeket (Hippet kapott eddig, meg Mildi sárgabarackos tejberizst, utóbbi nagyon nyami neki), szóval szerintetek kell még emellett babatej vagy rendes tej? Inni higított baracklét iszik vagy gyümiteát.

Biztos kihagytam még valamit, de már nem olvasok újra vissza!Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Úristen...hogy tudtad eddig titkolni Marycus??? Kép Gratulálok! Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

No, akkor pótolok egy kicsitKép

Először is, GRATULA MAEYCUS!!!! Kép Ez aztán igen, jól belehúztatok! Kép És mikorra érkezik akkor a kistesó, május, június?

Ma vizsgáztam adatbázisból, hát, nem tudom. Úgy érzem, hogy sikerült, de nem akarom elszólni, mert annó a zh-kra is azt hittem, hogy ment és mégsem. Viszont a rossz hír, hogy van belőle gyakorlat is, nem úsztam megKép

Marycus,
Ha meglesz a diplomám, akkor is szeretnék a cégnél maradni és azon az osztályon, ahol most vagyok. Igazából én olyan vagyok, mint a "szakember": aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja Kép Én a második kategória vagyok, mert a programozás nem az én világom, viszont szoftvereket bent szerettem okítani a többieknek.

Krisz,
Igazából sokat nem tudok a cégről, csak amit mondtam, hogy ki lesz Zsolt helyett. Bár ma Ritával beszéltem, de ő inkább a saját munkájáról beszélt. Ti jöttök egyébként Miki ünnepségre, gondolom, ahogy Regi reagált, a válasz csak igen lehet? Kép

Karácsonyi ajándék: a fiúk közösen társast kapnak - valami IQ fajtát, Rizikót esetleg, vagy Scrabble-t. Marcus Eichorn-os favonatot kap, meg egy olcsóbb másikat, mert állítólag az előző elég kicsi darabokból áll, így még nem bontjuk ki neki. Anyuéktól műanyag építőkockát, bátyáméktól telefont. Láttam nagyon jó fajátékokat az Újpesti piacnál lévő kreatív boltban (a cigánysorral szemben). Pl. olyan is volt, mint Miksa Ikeás játéka, csak kissebb 2e Ft-ért.

Szirom,
Kapaszkodást, mászást Marcus is akkor csinálja inkább, ha fáradt, nyűgös. De nálunk ez este azzal jár, hogy hamarosan fürcsi, hami és alvás következik. Ha délelőtt van, akkor is hamarosan kiviszem sétálni és a kocsiban bealszik.

Babakocsi Graco, vagy no name márkás a hiperekből. Csak könnyű legyen, de azért valamilyen rugózása legyen, mert eléggé macerás egy kevésbé rugózós kocsit is tolni (ez a hátránya a mostani kocsinknak). Egyébként a Cam-ot én is szeretem, csak az állandóan cipelni a lépcsőn nehéz. Javaslom, hogy emelgessék meg a kocsikat és úgy válasszanak. Mi is ezt tettük Kép

Babatej: szerintem ugyanaz, mint a tejes alapú tápszer, csak tejnek híííják KépKépKép Tej azért jó, mert állítólag olyan alapanyagokat is tartalmaz, amit más nem, még a tejtermékek sem - mondják az okosok. De szerintem a babatej okés napi 1x, ha lehetne, én adnék neki akkor is, ha mást is kap.

Ildi,
Pótlás ügyben egyetértek Marycussal. Jobban járnál a tápszerrel, szerintem is, de hát a doki dönti el veled együtt. Ha tápi lenne, én is HA mellett voksolok.

Manó,
Mi van Emmával az oltás után?
Egyébként én is úgy gondolom, mint Kriszti. Egyelőre nem adatom be, jöjjön, aminek jönnie kell. Aztán ha 10 éves koráig nem kapja el, akkor beadatom, mert akkor már lehet később rizikós a dolog. Ez nem az én ötletem, egy Cory nevű lány írta és szerintem teljesen helytálló az ötlet. Ha nem egy halálos betegségről van szó, akkor miért szurassam meg még egyszer? De a te feltevésed is helytálló, mivel Emma nehezen viseli a viszketést. Ja és oltással is lehet később az ember pikkelysömörös, akkor meg nem is nyertem vele annyit Kép

Jó éjt!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Marycus!

Gratulálunk, ez aztán a jó hír! Na most irígykedem, de lesz ez még fordítva isKép

hanzi!

Semmi sincs az oltással eddig, méga szúrásnál sem sírt. ez volt az első oltás amit érdeklődéssel végignézett és egy mukkja sem volt. kapott is 4 matricát a dokinénitől hogy ilyen ügyes volt. Ettől nem lesz lázas vagy ilyesmi azt mondta. Én azért még csak 2-3 hét múlva merem ezt kijelenteni, amikor a bárányhimlő lappangási ideje letelik.
A náthája is javulgat, a szokásos bölcsis takonykór, nem túl vészes, ha ennyikkel megússzuk a bölcsit akkor összeteszem a két kezem, vannak akik már hörghuruton, mandulagyulladáson, arcüreggyulladáson estek át. Szóval mi eddig egész jók vagyunk, remélem nem lesz meg a böjtje.

Én az oltással kapcsolatban meg épp úgy gondolkodom hogy ha nem muszáj valamivel kínlódnia akkor miért kínlódjon? Miért vakarózzon, sok gyereknek rámegy a szájára, torkára is, kiszáradnak, épp itt aneten is volt egy kislány aki kiszáradássla Lászlóban végezte, és volt más is aki ellenezte és sajnoa legkissebb gyerkőccel nagyon szenvedett, utólag azt mondat hogy ha tudja hogy ilyen lesz beoltatja. De persze vannak olynaok is akik pár pöttyle megússzák. Hát nem tudom, ezt mindneki eldöntheti, mint az agyhártya gyulladásos oltást, én azt is beadattam, pedig ha azt vesszük elég kicsi rá az esély hogy épp C típusú agyhártyagyulladással találkozik.

Az meg hogy nem ad teljes életre védettséget...szerintem mire ők felnőnek kb a gyereke fele be lesz oltva ellene, és majd ha azt mondják hogy kell emlékeztető oltás akko rmegkapja, úgy ahogy más oltásokból is kap emlékeztetőt. Egyébként én is azt hittem hogy sokan ellenzik, mert tavaly még így volt, és fel sem hoztama témát direkt más topikokban , de valahogy más szóba hozta és legnagyobb meglepetésemre nagyon sokan már beoltatták vagy készülenk beoltatni, szóval terjed. Én azt is el tudom képzelni hogy pár év múlva kötelező lesz, ahogy a rózsahimlő is az, pdig az sem halálos, anyukáink még átestek rajta, kb 77 óta oltanak ellene.

na ez most jó kis kampány szöveg lett, pedig nem annak szántamKép én is nehezen döntöttem el, soroltam az érveket meg ellenérveke, a férjem azt monta oltassuk, anyukám hogy neki mindegy, én döntök, az orvos azt mondta hogy javasolná ha nem lenne olyna drága, de így hogy ennyire drága csak akkor javasolja ha iskolás koráig nem esik át rajta. Mondtam neki hogy ha kiveszi az anyagi oldalt akkor mi van, és azt mondta hogy akkor javasolja. na szóval jól elvoltam a témával pár hétigKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Marycus,
Gratulálok!!!
Hát ezt tényleg jól eltitkoltad. Tervezett volt?

Oltásról.
Nálunk is megkérdezte a dokinő, hogy akarunk-e agyhártyagyulladásra szurit. Gondolkodjunk rajta, s legközelebb felírja, jan.-ban pedig megkaphatja.
Ő nem mondta hogy ajánlja, de azt sem hogy nem. Csak azt, hogy valami kongreszuson a szakma egyértelműen támogatja.
Én jobban örülnék, ha egy-egy védőoltásról nem nekem kellene döntenem. Mégiscsak laikus vagyok!
Ha igaz amit Manó írt dátum, én pl. bizti nem kaptam rózsahimlő ellen oltást!
Viszont nagyon meglepett hogy mumpsz ellen már van védőoltás. Ez az egyetlen betegség, amire nagyon emlékszem gyerekkoromból. Nem vagyok egy lázas típus, de akkor valszeg magas lázam volt, mert a doki saját maga vizesruházott be. Én pedig "hálából" jól lehánytam szegényt.

Köszi mindenkinek kajaügyben!
Igazából arra az esetre kérdeztem a dokinőt, ha elfogyna a tejem.
A HA tápiról azt mondta a dokinő, elég rossz íze van. Tomi pedig soha nem evett tápszert, ezért nem írná fel, nem biztos hogy megenné. Különben semmi konkrétmárkát nem ajánlott. Csak hogy elválasztó tápszert, vagy babatejet.
Valahol egyetértek vele. Mivel lassan 1 éves, s elvileg lassan tejtermék bevezetése is lehet, gondolom egy babatej, vagy nem HA tápszer már nem lehet olyan gáz az ő korában (ekcémától, allergia veszélytől függetlenül. vagy mégis?). Még van minimális mennyiség fagyitejem vészesetre, no meg két babatej, s egy tápszermintám. Szóval amíg nem muszáj nem is akarok bespájzolni.
Pláne mikor megláttam a tápszerárakat! Nem tudom egy-egy doboz mennyi ideig jó, de most kezdem csak igazán értékelni, hogy szoptatni tudtam, tudok.
Most végülis az esti szopi előtt tejpépet kap.
Reggel szerintem több tejem van, s ott utána kapja a kenyeret. De mindig ráizgul, ha meglátja!
S igazából ekkor látom, hogy tud fog nélkül is rágni!! Nagyon édes tud lenni.

Ildikó
nildikoka
 
 


még valami!
oda-vagyok meg vissza, mert kb. 90%-ban megvettük már a karácsonyi ajándékokat! Még soha nem álltunk ilyen jól ajándék ügyben november közepén!!!
Csak Tominak volt egy kicsit húzós. De inkább most tömeg nélkül, mint a nagy bevásárlóláz idején!!

I.
nildikoka
 
 


Ildi!

A mumpsz elleni az egybe van a rózsahimlővel, MMR néven 15 hónapos korban, mumpsz-rózsahimlő-kanyaró. ha voltál mumpszos akkor tuti nem kaptál oltást. igazából én sem vagyok benen biztos hoyg kaptam, de mikor terhes voltam védőnő mondta hogy úgy emlékszik a 77-eseket már oltották. és mivel egyiket sem kaptam el, így valózsínű. Sajnos eltünt az oltási könyvem még gimiben.

Tápszer: Szerintem egy egy ébves gyereknem már felesleges HA tápszert adni. Akkor sem ha anytejes volt. Neki már nem szabadna hogy baja legyen a simától, persze kivéve ha van rá valam,i hajlama.
A BEBA tápszert elég jó ízű, általában szeretik a gyerekek. Én a babtejet (3-as tápszer) azért nem szertem annyira mert általában ízesített, vaníliás vagy gyümölcsös, ami szerintem tök felelsleges. egyedül a nutrilon 3 ami nem ízesített. Én a helyedben 2-es tápszerrel kezdeném neki, az gyengébb (akár DM-ban is vehetsz) és ha azt jól bírja akkor lehet próbálni az erősebb 3-as tápszert, az még közelebb áll a tejhez.

Az árakat ne ismondd, iszonyú, de nálunk Emma még mindíg issza a tápszert. Imádja. Hiába mondjuk neki hogy igyon tejecskét. Néha kér tejet is de nagyon nagyon ritkán. De nmem akarom eröltetni neki az átállást, pedig ő már igazán ihatan tejet. 3 éves koráig adok neki időt, d eha addig nem zsokik le magátóla tápszerről akkor majd leszoktatom. A legtöbb ismerős kisgyerek magától hagyta abba a tápszert 1-1,5 éves kora körül, nem ízlett nekik már, de Emma az persze nem. Kép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Kicsit késő van, buliban voltunk PilisborosjenőnKép Mondjuk Miksával, tehát 9 után eljöttünk, így is fél 11-re került ágyba a srác. Nagyon klasszul sikerült, ismét hírszerkes buli volt, régi rádiósok, és nekem tényleg ők az álomkollégák, fantasztikusak emberileg és szakmailag egyaránt. Talán egyszer vissza tudunk menni mindannyian, de legalábbis minél többen a királyi rádióba. Most kicsit olyanok ezek a bulik, mint az otthonmaradottak és az emigránsok találkozóiKép És Miksa mint ha érezte volna, hogy nem kell tartania semmitől, olyan felszabadult volt az első pillanattól, mint ha ezer éve ismerne mindenkit. Pedig voltunk vagy 30-an, és egyetlen csajt ismert, őt is rég látta. Máskor kell azért neki egy kis idő, hogy feloldódjon. Most meg cikázott a lábak között, és gyűrte a házigazda 16 éves kutyájátKép Nagyon elfárdat, ehhez képest elég nehezen aludt el. Majd meglátjuk, reggel meddig nyomjaKép

Babatej: Hanzika megerősítettél, veszek Miksának babatejet, napi egyszer hadd élvezkedjenKép

Ja, és vettem ma Miksabuckónak olyan cicás könyvet, mint Marcusnak van, meg egy kutyást is, de azt eltettük karácsonyraKép Fogalmam sincs igazából, hogy rendes nagy ajándéknak mit kap, tavaly a babgymet vettük neki. Szerintetek? Gondoltam bébitaxira, még nincs neki. Mennyi annak az ára? És hol nézzek?

Marycus! És különben hogy vagy? Hányinger, álomkór, fáradtság? Tök irigy vagyok ámKép De mi most úgy egyeztünk meg, hogy júniusban megtartjuk azt a bizonyos ünnepséget, addig nem szeretnék pocis lenni. Szóval addig nem is nyaggatom az embert ezzelKép

Manó! '77-esKép Olyan érdekes, nekem kicsit mindig olyan volt, mint ha idősebb lennél nálam, persze gondolom azért, mert előbb szültélKép Szóval minket, '69-eseket nem oltottak se bari, se rózsahimlőre, se mumpszra, se kanyaróra. Ehhez képest nekem csak barihimlőm volt ezek közül, meg ötödikben egy kuriózumot is elcsíptem, a skarlátotKép No, az kemény volt. Nagyon magas láz, és az egész családnak hetekig karantén. A faluban ketten kaptuk meg, a szomszéd lány, meg énKép

Ildi! Miksa is imádja a kenyeret, meg a pizzát isKép Adtatok már neki? Próbáld ki!
És én egy bunkó vagyok, mert nem is gratuláltam Tomi felállásához! Szóval most megteszem, gratulaaaa!Kép

Asszem fölébresztem az embert, aki elaludt a tévé előtt, mire lejöttem MiksátólKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Csak két dolog, megyek pihenni egy kicsit, míg lehet Kép

Ildi,
Egyébként a tejpép sincs másból, mint a tápi csak van még hozzákeverve rizsliszt, direkt megnéztem Kép

Szirom,
Ajándékok: bébitaxi vagy dömperKép Marcus mindkettőt imádjaKép

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Szirom!

Ez jóKép
Én meg már annyira megszoktam hogy mindneki idősebb nálam hogy külön meglepődöm ha valaki fiatalabb. Ugye eltolódott a szülés időpontja, legtöbben 30 felé szülnek, és én a 25 évemmel már szüléskor is szinte a legfiatalabb voltam a kórházban. Ami nekem elég fura volt, mert nem éreztem magam annyira fiatalnak mint pl aki 18 évesen szül, de az ma már nagyon ritka, leginkább vidéken, nem dolgozóknál fordul elő, aki az iskolapadból szülni megy.

Nekem a rózsahimlőt direkt kérdezte a védőnő, mert az ugye veszélyes terhesség alatt.

Emma még mindíg csupa takony, semmit nem javult 1 hete, de jól érzi magát, romlani sem romlik. bezzeg én, elég rekedt vagyok, a férjem meg totál kész van, fáj a torka, légcsöve , köhög. nagy nehzen rábeszéltem, ma mardjon itthon, menjen el orvoshoz. Ő még sosem volt itt orvosnál mióta itt lakunk, a kartonját sem adta még így le itt. így mondtam neki hogy mindegy kihez megy, hiszen szabad orvos választás van (akihez mi tartozunk nem nagy szám, így nem ragaszkodunk ahhoz). erre ma bemegy direkt reggel 9-re, hogyminél előbb kapjon gyógyszert, mire közlik vele hogy a mi orvosunk délután rendel, és hoyg ezt így nem lehet hogy csak úgy máshoz megy be, azt meg kell beszélni azzal akihez tartozik stb. Na persze rögtön mondta hogy jól van, hol van a vezető orvos, mert hogy ez szerinte nem így van, ő azt választ akit akar, de az is csak déltől lezs bent most délr emegy vissza. Azért röhej nem, tényleg ilyen a szabd orvosválasztás? Vagy csak mi nem tudunk valamit? Én tényleg azt hittem hogy besétál az ember az orvosi rendelőbe, kiválasztja kihez akar járni és ebbe senkinek semmi beleszólása, max ha az az orvos nem vállaja akkor nem mehet hozzá. egyébként nem ismerjük a többi orvost sem, szóval tényleg csak az alapján választott volna hogy ki rendel ma 8-tólKép

Szirom!

Ha babytaxit vezsel akkor feltétlenül valami jobb fajtát nézzetek szerintem. nekünk a mezei tscós van, de az előrefelé nagyon borulékony, laksában még elmegy de kint utcán tuti felharapja vele a száját. Az olcsó, olyna 2500 körül van, de én most már nem venném ezt a fajtát. Ahogy rátámaszkodik rajta a kormányra, úgy borul az egész előre.
Egyébként Emma is szereti még mindíg, de utcára motort vettünk neki, csak a lakásban taxizik.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Most biztos tájékozatlannak tűnök, de mi a különbség a bébitaxi és a motor között? Világítsatok már megKép

Manó! Szerintem ahhoz megy a férjed dokihoz, akihez akar. Jó persze, szerintem a legtöbben ahhoz járnak, akihez tartoznak, de ez azért van, mert még valahogy így maradt. Viszont ha a kartonját még nem adta le a férjed, akkor simán választhat bárkit, ha az a bárki elvállalja őt. Én fölhívnám a helyetekben azt, aki épp bent van, és megbeszélnám vele.

Rózsahimlőt nekem is kérdezte a védőnő, de hát nem voltam, pedig gyerekkoromban többször is volt járvány. Amikor meg terhes voltam, akkor már késő bánat. De végülis megúsztuk. Ti beadatnátok most? Vagyis hát a szoptatás után?

Hanzika! De konkrét tanácsot kérek szépen, hol vettétek és mennyiért?Kép

Képzeljétek, büdös kölyöknek vettem babatejet, azt a fajtát, amiből úgy lelökte a mintát, hát most meg fintorog meg nyammog rajta. Nem mondom, hogy nem kortyolgatja egyáltalán, de nem úgy, mint a múlt héten a mintát. Azt fogta és megitta. A cumiról meg megint azt sem tudja, mi az. Vissza kellett csavarnom a varázsitató csőrét, úgy ivott néhány kortyot, de nem számottevő a fogyasztás. Még néhányszor próbákozunk, aztán lehet, hogy valakinek felajánljuk a dobozt. Én hülye a nagyobbat vettem, merthogy úgy láttam, hogy sokkal jobban megéri. Ha meginná, meg is érné...

Merre vagytok lányok, gyertek szépen, írjatok!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Bocs', hogy úgy eltűntem, de pénteken, szombaton egész nap az iskolapadot koptattam, vasárnap délelőtt takarítás, délután végre megtartottuk Vikó névnapját. Nagyon jól sikerült. Teszek fel képet is.

Kistesó:
Köszönöm szépen Szirom, jól vagyok. Az egyedüli mellékhatás az állomkór, ami Vikóval elég macerás, mindig félek, hogy egyszercsak elalszom, ő meg felmászik valahová és jól leesik... Amikor játszóházban voltunk, akkor inkább még csak sejtettem, hogy ott van már a pocakomban. Egyébként egy hét múlva már éreztem, hogy szerintem ott van, úgy ahogy egyszer Kriszta mondta, hogy ő is tudta, mert érezte a méh állapotából. Vikóval nem éreztem ennyire.
Nildi, tervezett a kistesó. Már nyáron mindketten úgy éreztük Vikónak jó lenne egy tesó, persze ezt majd a jövő dönti el, remélem, hogy jó tesók lesznek. Úgy voltunk vele, hogy nem védekezünk és jön a kistesó, amikor jön. Mondjuk úgy gondoltuk, hogy mégegyszer olyan mákunk úgysem lesz, mint Vikónál, hogy második hónapban összejön, de úgy látszik nálunk ez nem "mák" kérdése. A GYED-be azért bele akartam férni, de ez most már nem probléma.
Hanzi, június 4-re vagyok kiírva, ami nálunk ugye nem mérvadó...
Krisztocs, nehéz eltitkolni, de én ebben a kérdésben kicsit babonás vagyok. Semmi másban, de ebben igen, nem tudom miért...

Szirom:
Mi Tesco-ban vettük a bébitaxit, de a drágább fajtát. Vikó imád rajta tornagyakorlatozni ugyanis a rendeltetésszerű használatot a lábainak hossza még meggátolja... Szerintem amúgy mindegyik fel tud borulni.
Kismotor és bébitaxi között a különbség a kerekek számában van és szerintem a kismotor az amíg nem tudja jól tolni, addig borulósabb, mint a taxi, persze ezt csak így ráérzésre mondom, meg próbálgattuk, mikor a taxit vettük.

És szervezitek már a nagy eseményt? Hol szeretnétek tartani? Lesz egyházi is meg polgári is?

Miksát se kell félteni. Simán előadja neked a cumisztorit ezerszer is... Szóval nem a cumin múlik, hanem, hogy kell-e neki, ami az üvegben van vagy nem. De Vikó is ilyen. A sajtot magában nem tudja megrágni, de ugyanazt a sajtot kenyérrel együtt simán megrágja...

Nildi:
A HA tápi nem rosszízű szerintem, mert Vikó már mindent eszik és ennek ellenére a tápit imádja. Meg úgy vagyok vele, hogy úgyis Tomi fogja eldönteni, hogy milyen az íze. Hiába mondod, hogy neked ízlik, ha neki nem... Ettől függetlenül Manóval is egyetértek abban, hogy végülis nem muszáj már a HA, végülis Tomi is lassan 1 éves és ha bizti nincs tejallergia akkor nem érdemes receptekkel szórakozni.

Vikó is olyan előre jár fogakkal, mint Tomi és amit akar azt elrág, szóval nem fog kérdése, hanem hogy ízlik-e neki vagy nem.

Manó:
Szerintem is ahhoz megy az ember orvoshoz akihez akar, persze előtte érdemes megbeszélni, vagy bemenni és úgy megbeszélni, feltéve, ha beengednek, de szerintem nem volt éppen megfelelő eljárás, hogy elküldték a párodat.

Vikó névnapjára kapott tőlünk egy széket és ma reggel azon ült mellettem és együtt reggeliztünk. Már tegnap a sütit így ette és tetszet neki nagyon.

Na, és akkor a képek:
Ajándékok között:
Kép

Éljen a süti:
Kép

Széken ülve sütievés:
Kép

Szerelek apával:
Kép

Első virágom, aminek a nap végére elfogytak a szirmai:
Kép

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?