Sziasztok csajok! Csatlakoznék hozzátok, ha nem gond.
Teljesen új vagyok itt, de 2 napja csak titeket olvaslak (én is szeretek alaposan utánajárni a dolgoknak
), és nagyon szimpatikus társaság vagytok, nekem pedig nagy szükségem lenne a tapasztalatotokra és tanácsaitokra. Én meg hátha egy kis színt tudok hozni ebbe a tél végi lehangoltságba - már csak a meglepően amatőr kérdéseimmel is.
Pár dolog magamról: 37 múltam, de ahogyan bbercsi, én is csak nemrég találtam meg életem párját. Tavaly májusban volt az esküvőnk, és azóta próbálkozunk babaprojekttel, de eddig még semmi. Az én drága párom egy "javíthatatlan" optimista, és szerinte kár aggódnom, mert hamarosan összejön minden gond nélkül, sőt ikreink lesznek. Én viszont most már aggódom. Mert mi van, ha valami gikszer van, amiről nem tudunk, mi meg csak töltjük az értékes hónapokat hiábavaló próbálkozással...
A másik fő tudnivaló rólam, hogy valami hihetetlen mértékben elkerültem eddig az orvosokat. Pl. háziorvosom is csak papíron van, de élőben még sosem láttam (őt sem, és a korábbit sem). Szerencsére komolyabb betegségem sosem volt, a kisebbeket meg kikezeltem házilag, korábbi munkahelyem pedig elég rugalmas volt hozzá, hogy 1-2 napig táppénz nélkül is otthon tudtam maradni szükség esetén. Ahová mégis eljutottam szakrendelésre, szinte mindenhol nagyon negatív tapasztalataim voltak. Ilyen előzmények után talán nem döbbentek le nagyon, ha elárulom, hogy én bizony nőgyógyásznál is a múlt héten jártam először életemben.
Tudom-tudom, évente kéne szűrővizsgálat, meg minden, de valahogy annyira nem volt ez a fejemben korábban.
Most viszont végre erőt vettem minden ellenérzésemen, és elmentem az itt leginkább szimpatikusnak tartott dokihoz. Persze szakrendelésre, mert igen vacakul állunk anyagilag, magánorvost nem nagyon tudnék megfizetni. Gondoltam, rákszűrés leple alatt kifaggatom az aggályaimról, és megkérdem, mit tanácsol, hátha elküld további kivizsgálásra, vagy valami. Viszont az lett, amitől féltem, az egész délelőttös várakozás után kb. 2 perc alatt ki is penderültem a rendelőből, pedig én igazán igyekeztem értelmesen elmondani a problémámat. Szerinte ennyi idő után még kár aggódni, ha addig nem jön össze, majd szeptemberben menjek vissza hozzá. Köszi...
Jelenleg egy doktornőhöz van újabb időpontom (ő tűnik még itt jófejnek) márc. 21-re. Reménykedek, hogy ha célzottan ezzel a problémával megyek, csak jobban meghallgat, meg nő létére hátha empatikusabb kicsit. Szerintetek van erre esély? Vagy felesleges kivárnom a soromat, hanem menjek el mindenképpen magánorvoshoz?
Egyébként várnék én türelmesen is, csak hát épp a ti példátok sem erre ösztönöz. Ezért fordulok ezennel a Tisztelt Önképző Nőgyógyász Egylethez szíves tanácsadásért.