Új privát üzeneted érkezett!

Azt hiszem húzós lesz a következő pár nap. Tegnap Regi este tök bágyadt volt, nem is vacsizott. Fürdésnél amikor kivettük a kádból, remegett mint a kocsonya. Megmértem a lázát, 39,4. Szóval van egy beteg nyűgös gyerekem meg egy pici nyűgös gyerekem aki most is itt üvölt a kezemben, akárhogy rázom a fenekét, hurrááááááááá

Snowball nekem imádja a pici a fürcsit, vigyorog mint a tejbetök a kádban, de utána amíg bekenem, felpelusozom, ruci, na akkor üvölt rendesen, azt nem szereti nálunk se. Érdekes ez a vezetékneves dolog, jópofa! Figyelembe veszik amit ti kértek a regisztrációnál, itt mindig az anyuka nevét írják a gyerek neve elé, pl. kórházban is, de amikor regisztráltuk az önkormányzatnál, már mi adtuk meg a nevet, és azt írták be, nem volt semmi gondjuk vele. Próbáljátok meg kibírni a 6. hétig apával, korábban azért veszélyes mert amíg nem záródik be a méhszáj rendesen, könnyebben kaphatsz fertőzést esetleg.

Rekuja annyira jó az új avatar képed, nagyon megható! Amíg az éjszakát alussza át és nem a nappalt, addig én boldog lennék!!!! :lol: Gondoltam hogy a pedofil dolgok miatt írod a pucér képeket. A fogorvosnál minden rendben volt :lol: A picinek nem könnycsatorna-elzáródás hanem valami fertőzés. Be van dagdva a szemhéja, folyamatosan könnyedzik és sárga váladékos. De most már sokat javult, már 3x kapta az antibiotikumos csöppet, 1 hétig kell adni, a tiszta szemébe meg 3 napig, hogy nehogy átmenjen.

Csicsi megértem a kiakadást, a mi tápinkra rá van írva hogy az arányokra figyelni kell, mert különben betegítheti a babát, azt nem tudom hogy, de rá van írva. Már 120 víz+a tápszer az 130 mili annyit bever már Bibi??? :shock: Jó étvágya van akkor. Vagy azért annyit még nem eszik meg, csak már nem elég neki a 90? Szerintem is szerencsénk van a tulajjal, ritka az biztos a gyors segítség. Biztos persze Petra is belerázódik a helyzetbe, ügyes kislány!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Csicsi jaj de édesek a képek! Nagyon tetszik ahol a két lány együtt van, annyira drágák, na és az az ujjszopikázós kép is jó, előtte megfésülted hogy olyan csíkokban jön a hajacskája? Látom a baldachin használatban van :D

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Látom megy itt a dizájnolás, Csicsi tök új vonalzó, Nyufó új vonalzókép :) Nekem nem adjátok be, h nem értek rá :)

Na ma én is kissé kiakadtam apára. Megyek sétáltatni, erre a babaszekér ÖSSZECSUKVA van a tározóban. Mégis mit gondolt, egyik kezemben a gyerekkel fél kézzel kinyitom a 15 kilós 3 kerekú túrakocsit?! Ja persze mire kiszenvedtem, az egész kerekekkel felfelé állt, szóval fél kézzel megfordítottam, na akkor meg ülő pozícióban volt, de a ledöntéshez két kéz kell, szóval gyerek be, üvölt, h ő utál ülni, én meg befekszem a kocsi alá megszakérteni a dolgot. Séta - nem sírt :D - utána haz. Írok apának skypont, jól kidühöngöm magam, erre ír, hogy 6kor jön valami haverja gyereknézőbe :shock: a fickót 10 évente egyszer látja, de most bejelentkezett, és hát egyetemi jóbarát még erdélyből, nem mondunk neki nemet... persze a szüleimet, unokatesóimat nem engedjük a gyerek közelébe, de a haver jöhet, mi? :twisted: Remélem, legalább hazaér addig! :twisted:

Amúgy apa épp kitalálta, hogy vegyünk lakást. 1 hete még nem volt elég pénzünk építkezni+köv lombikra egyszerre, most meg hirtelen lakást akar (nincs annyi pénzünk, a hitelt meg mind2en gyűlöljük ugye). Mondom, ha lakást veszünk, sose lesz meg a ház a Bakonyban, mi a baj az önkormányzatival, amikor ez tök szuper lakás? No mind1, ahhez én nem értek. Úgyse én keresem rá a pénzt :D

jaj, felkelt! még jövök, ígérem és válaszolok is, nem csak panaszkodok :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 

 
 

Rekuja: nem ln irogatok, én csak nektek irogatok:)

Mi próbálkozunk az ájszaka nem evéssel. Ő jól bírja, nem ordít csak felkel, és akkor nem alszik vissza, csak felületesn, így kelni kell hozzá 15percenként, ez elég strapás. Nem lenne baj, ha a 6körüli szopi után elaludni, de ott olyan éber, mitha reggel lenne. Így az éjjeli alvásom lerövidül 3-5órára. Csodálkozom, de még jól bírom.

Bálintnak elkezdett hullani a haja, így jobban hasonlít a nagyapjára, de elég vicces.

Felszereltem ma az adamo hintánkat és olyat durmolt benne, hogy csuda.

Nekem is sokat van fent, már a járókába betettem a játszó szőnyeget, ls ott nézelődik, és ha besokal az jelzi. A felhúzható dalolót meg figyeli. Pedig én is korainak gondoltam, de ő tudja.

A napsütésnek én is örültem, öröm volt sétálni vele

KépKép
KépKép
kat78
 
 


sziasztok.

most csak fel kezzel, mert Molly eszik. 1kor jottunk haza a regisztracios irodatol, akkor evett, es idaig fent volt!!! tehat laza 4 orat volt el eves es alvas nelkul. persze addig fozes szunetelt, igy hat az ebedbol majdnem vacsi lesz. nem hiaba...elso alkalommal fozok majdnem 1 honap utan :D

Molly megkapta a Kopitina vezeteknevet, nem volt vele gond. Ugy megkonnyebbultem :) Nagyon orulok neki.

Ma eladtuk az autonkat, venni fogunk masikat, amint Alex megtalalta a megfelelot. Dragabban adtuk el, mint vettuk, es apa ramszanta a kulonbozetet, hogy oltoztessem fel magam igy szules utan, meg kulonben is, megerdemlel :D nincs egy normalis cuccom se :(

csicsi: menj csak el nyugodtan lefujatni magad, hidd el jobban fogod erezni magad utana. en is tegnap levagattam a hajam, ma pedig egy regi rovid dereku bordzsekimet vettem fel es ugy elveztem a helyzetet!!! (az mellekes hogy a kismama farmeromba fertem csak bele :lol: ) remelem a furdes helyzet nalunk javulnbi fog hamarosan, mert megszakad a szivem ha azzal a kis vizes csirke fejevel meg sir is :( :D Nagyon aranyosak a kepek, egyiken se latszik hogy siros baba. biztos javulni fog ez is ha a tapit levaltjatok.

nyufo: Molly furdesnel es pelenkazasnal, oltoztetesnel is sir, de egyebkent meg soha. szoval talan ennyi sirast be is kell iktatni :D Ma volt itt a health visitor, Molly mar 3500 gramm, 200 grammot hizott 2 het alatt. hurra!!!! :) Jobbulast Reginek, szegeby picike :( remelem hamarosan jobban lesz es hogy ti nem kapjatok el tole.

rekuja: el tudlak kepzelni ahogy szetvarazsoltad a babakocsit. gondolom elduruzsoltal az orrod alatt 1-2 kedves szot :D a macska rugja meg :lol:

kat: ejszaka en is hulla vagyok pedig jobb esetben csak felkel, eszik es visszaalszik, de ezido alatt is kepes vagyok ulve elaludni. borzaszto... majd kepeket rakj fel ha lesz idod!!!

na alszik a tunderem az en ujjaim meg begorcsoltek a fel kezes irastol :D

Kép

Kép
snowball
 
 


valami van a babanettel, nekem állandóan túlterhelt. Tegnap este írtam egy tök hosszú levelet, mindenkinek szép, vicces, cinikus megjegyzésekkel, erre mikor elküldtem, túlterheltség miatt nem ment át :shock: dühömben lefeküdtem aludni!

Szaffi épp a sárga párnának meséli a sétálást, amit megint végig sírt. nem baj, majd belejövünk! Pedig én végig mondogattam neki, hogy Szaffi, te ezt most élvezed! Tök hülyének néztek a járókelők, tolom a babakocsit, és mantrázom, hogy élvezed, élvezed :lol:

Elküldöm, mielött megint elszáll az egész, és megpróbálom felidézni, miket írtam tegnap este!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ezer éve nem voltam, de ettől függetlenül azért olvaslak benneteket. Mi jól vagyunk, túl vagyunk minden kötelező vizsgálaton. A gyerekorvosnál minden oké, oltást csak március elején fog kapni Csani. A súlya közel 5 kiló, ezt alig merem leírni is. Van hasa, de mégsem kövér baba. A doki se mondott rá semmit, csak hogy nagy baba és hogy formás.
:D
Az első kérdésem, hogy ti a rotavírus elleni oltást beadatjátok? Az ortopéd orvoshoz egy hónap múlva vissza kell mennünk, mivel írtam, hogy még mindig befelé görbül a gyerek lábfeje. Addig tornáztatni kell, s egy szivacsot kell alváshoz ráhúzni a lábára. Egyelőre jól tűri, amin meg is lepődtem, mert a hálózsákot ki nem állhatja, ebben meg elalszik. Ami az alvást illeti, éjjel állandóan elmászik a gyerekem a kiságyában, mindig a végéről kell összeszednem, s emiatt nem győzőm a takarót utána vinni. Erre még ki kell találnom vmi megoldást. Továbbra is hasfájósak vagyunk, ami eléggé megkeseríti a mindennapjainkat. Emiatt a gyerek fent léte gyakran csak a hascsikarásra és a sírásra korlátozódik. Engem pedig lelkileg rohadtul megvisel, hogy nem tudok segíteni rajta. Az espumisan és a gripe water vmelyest segít, de néha az sem. Remélem hamarosan kinövi. A hasi uh-n tegnap voltunk. Jó kis sztori volt mit ne mondjak. Odamentünk időre, bejelentkeztünk, stb… S elkezdtünk várni, hogy szólítsanak, de csak nem jutottunk be. Már ott voltunk másfél órája, már mindenki bement, már az is aki később jött, csak mi nem. A gyerek jól viselkedett, meg tudtam szoptatni közben. De egyszer csak elfogyott mindenki. Na, ekkor odamentem a recepcióhoz, ahol látták, hogy már csak mi várunk, de eszük ágában sem volt megkérdezni, hogy mi még mi a fenét keresünk ott. Szóval mondom, hogy most mi a szent szar van, mert már mióta várunk, hol a doki, stb… Kiderült, hogy a gyerek neve alatt már megvizsgáltak vkit. Mondom, hogy ne hülyéskedjenek már, mi még nem voltunk bent. Jött a doki, s egy orvosi papírt lobogtatott, hogy a kisfiamat megvizsgálta. Mondtuk neki is, hogy a miénket biztos nem. Nagy nehezen kiderült, hogy mivel náluk egy Csanád volt a listán, csak ennyit mondtak mikor behívtak, hogy Csanád, ezt hallottuk is a férjemmel mind a ketten, de egy anyuka a gyerekével bement, így nem is foglalkoztunk vele. No a lényeg a lényeg, hogy ez a hülye anyuka bement ultrahangra a Csanád nevű gyerekével, holott be se volt jelentkezve, csak az ortopédiára.(egymás mellett van a kettő), majd oda is bement. Így a mi gyerekünk nevével, az én nevemmel van egy orvosi lelete. Most vagy nem tünt fel neki, hogy rossz helyen jár vagy rájött erre, de nem mert szólni. Kész röhej! 10 perc alatt végeztünk volna, ha ez a hülye nem megy be helyettünk. Szóval ez a sztori.
A napjaink most már talán vmi rendszert képeznek, aminek igen csak örülök. Az éjszakáink is egyre jobbak. Este fél kilenc fele elalszik, majd kel fél kettő felé, majd reggel olyan hat és fél hét felé. Éjszaka egy új tippnek köszönhetően gyorsan vissza tudunk aludni. Eddig cseréltem pelenkát a gyerek alatt éjjel is. Most nem, csak ha kakis nyakig, így szinte fel sem ébred, s hamar vissza alszik.

Ma megyek a dokihoz vissza a hathetes ellenőrzésre. Már alig várom, ugyanis van egy kis gondom. Alig vártam már, hogy legyen egy kis szabadidőm, s leteljen a hat hét, s a férjemmel együtt lehessünk. Erre ez elmaradt, mivel rohadtul fájt a dolog. Én még ilyet nem éltem. Pedig császárral szültem. Remélem nincs semmi gebasz, mert akkor hülyét kapok. Alapból nem fáj semmim, már múlt hét óta újra futok is, így nem értem mi lehet a gond. Nagyon remélem nincs begyulladva ott bent valamim.

Snowball:
Molly iszonyat szőke, az eszem megáll rajta! Tényleg nem kell a haját melírozni. Akartam már neked írni, hogy Csani is üvöltött fürdés közben, s vettünk neki egy szivacsot a kádba, amire rá tudjuk fektetni. Azóta csönd van! Teszek fel képet róla. Mi a corába vettük, de lehet a tescoba is kapni, nem tudom, hogy kint van-e ilyen. Próbáljátok ki.

Rekuja:
Annyit emlegeted ezt a sárga méhecskés párnát, hogy most már szeretnék egy fotót is látni róla. És az ötletet tőled vettem, amit nagyon köszönök, hogy a kiságyba nem teszem be rögtön tiszta ágyneműt, hanem egy kicsit megszorongatjuk, hogy rajta legyen az illatunk.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Csicsi:
Sajnálom, hogy végül nem sikerült beindítani a tejcsit. :cry: Minden elismerésem a tiéd és Nyufóé, hogy két gyerekkel ilyen jól veszitek az akadályokat. A képek szuperek, látom Bibi is megtalálta az újját! :D

Nyufó:
Regi meggyógyult már? Remélem minden oké veletek.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Sajti:
Hogy bírod apa nélkül? Mikor is jön vissza, pénteken? Kitartást neked. Remélem a rokonok már békén hagynak. Kezdem átérezni a helyzeted, mivel mostanában engem is ellátnak tanácsokkal és okoskodik körülöttem mindenki. A hajam égnek áll már tőle. :?

Snowball:
A fürcsis képet ki ne hagyjam. Kép

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Kat:
Csatlakozom hozzád, mert a kisfiam rendszerint akkor pisil, mikor peluscsere van. A múltkor szó szerint lehugyozta a nyakamat, mivel lehajoltam a fiókhoz pelenkáért, s a lelkem a pelenkázóról pont telibe talált. :D Ilyen kis tejpöttyök Csanádon is vannak. De jönnek-mennek, így mi nem foglalkoztunk vele.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Újra próbálkozom. A gyerek az 1kor esedékes etetés helyett elaludt. 10kor evett utoljára. Ez tuti a Bartók rádió hatása, tök altató vonósnégyeseket adnak.

Csicsi
Tök cuki a tesós kép! Tudom, nekem mindig a tesós képek tetszenek, de azok a legaranyosabbak, ahogy a nagy böszkén feszít a pici mellett :) nagyon cuki!
Hát, ahány védőnő, annyi fajta kaki lehet ;) az én védőnénim beteg, úgyhogy ma nem jött. Nem mintha sok kérdésem lenne, gondoltam megkérem "mutassa meg" a körömvágást, és akkor már vágja is le a körmét :D Majd egy nyugodt pillanatában nekiesek.
Hát igen, a férfiak tápszerbekeverési képessége bizti abban az oldalbordában voltak, amiből minket gyúrtak. Apának a tápi összerázása okoz gondot... én meg csak mosom ki az üvegből a csomókat, és remélem, azon a pici lukon nem tud csomósan kifolyni a tápi. Mi most 110 körül adunk neki, nem mindig issza meg. Azon a hülye mérőkanálon meg nincsenek harmadoló vonalak, úgyhogy a 2/3 kanál csak ránézésre tud menni :(
Otthon sapiban, kesztyűben van Bibi? Ilyen hideg a szoba, vagy ilyen fázós a csaj? Szaffi pont az ellentétem, én már vacogok póló, flaneling, kardigánban itthon, ő meg sír, hogy vegyük le a rugdalódzót, mert melege van. Tiszta apja.

Ébredezik. Lehet, h mégis rájött, h kajaidő van?

Nyufó
Az avatárkép egy nagy fotó kb 20%-a :) van még a képen rengeteg zöld fal meg egy villanykapcsoló is ;) a lényeg, hogy ki lehetett vágni belőle értelmes részt is! Csináltam belőle ff-et is, levettem a kontrasztból és attam rá fényt, így olyan hatása lett, mintha 30 éve fakulna a fiókban, nagyon tetszik :) Mivel a rólam készült babafotók mind ff-ek, sztem minden rendes babafotó ff :D
Jaj szegény Regi! Remélem, nem kapjátok el ti is a picivel! Hát, azért a leírásod alapján nem lehetnek épp a legkönnyebbek a napjaid :( Fel a fejjel, nyugdíjas korodba ezeket a perceket fogod visszasírni :D Szóval vésd őket jól az eszedbe :)

Kat
Hullik a haja? Tettél el a bébihajból? Nekem sosincs szívem belevágni, pedig kéne, mert aztán lenő (ami alul jön, az tök fehér-szőke, így a barna csíkok kezdenek eltünni, pedig azzal igazán cuki). A pörgőt Szaffi is szereti, bár a körbe forgó álatkák nem kötik le annyira, mint a sárga párna, de a zene tetszik neki. Én viszont nem birom :) Ezért próbáltam ki a Bartók rádiót, na, ezt mind2en élvezzük, úgyhogy ez lesz a pörgő zenéje helyett. Esetleg bekapcsolom a zongorát valamelyik programozott zenével, hogy állandóan ugyanazt halja, az még mindig jobb, mint amit a pörgő produkál!

Snowball
Gratula a névhez! Nem csodálom, hogy megkönnyebbültél, elég gáz lenne egy lánygyerek fiú vezetéknévvel (itthon tuti nem engedték volna, tök jó, hogy odakint ilyen rugalmasak).
Új kocsi? Mesélj! :)
Szaffi imád fürödni. Végig érdeklődve nézelődik, forgatja a fejét, keresi a szemünket. A törölközésért nincs annyira oda, utálja, ha a fejét maceráljuk. A pelenkázón megnyugszik. Elég csak odatennem és béke van :o a pelenkázást meg akkor szereti igazán, ha egy kicsit simizem a combjait. Szereti, ha fogdossák. Úristen, mi lesz belőle, ha felnő! :oops: már előre aggódik anyai szívem...

Tyuntyi
Huh, a várótermes sztori nagyon durva! Ezt a hülye anyát!! nem olvasta el a kórlapot?!?! Nagyon gáz! Mondjuk az is, hogy csak a keresztnév alapján hívnak be... Pedig a Csanád nem is egy felkapott név. Azért megnéztek titeket is? vagy egy nap 2x nem hagyja a gép?
Nekünk az infacol bejött hasfájásra, de hát Szaffi még kisebb, ez még nem az a klasszikus hasfájásos fájás nála.
5kg felett? nem semmi lehet emelgetni, meg táncolni vele!
Ha éjjel nem cserélsz pelust, nem lesz nagyon teli, kipirosodott reggelre? Én azt szoktam, h nem várom meg éjjel, h magától kelljen, hanem amikor még alszik, de már kajaidő van, pelustcserélek rajta. Általában már öltöztetem vissza, mire eljut odáig, hogy hoppá, már nem a kiságyban vagyok, akkor meg gyorsan ráteszem a cicire, amin meg elalszik, szóval úgy kell lehámozni róla, hogy megkapja a tápiját. Nekünk ez bevállt, a büfi alatt bealszik - bár végig nincs teljesen ébren.

Szaffi nem ébredt fel. 4 órája nem evett, ennyit csak éjjel vár két kaja között.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


sárga párnás fotó (oké, a párna annyira nem látszik, de elképzelhető. A bűvölet viszont érzékelhető :D )
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem tudlak visszaolvasni Titeket, ugyanis már folyamatosan ki vagyok borulva, most is bőgök. Ráadásul most tudtam meg, hogy Apának a tudta nélkül eltették a repjegyét holnap éjszakáról vasárnap éjszakára. Tehát hétfőn jön haza. jó esetben. Úgyhogy majd valamikor jövök a fórumra, de most össze kell raknom magamat, mert atomjaimra hullottam szét... :cry: De addig írjatok csak, ha majd kis nyugalom van, akkor jövök és olvasok! :)

Jó Babázást!

KépKép
sajti
 
 


jaj Sajti, tarts ki!!! Veled vagyok lélekben! fogalmam sincs, hogy birod apa nélkül, én már tuti begolyóztam volna :( részvétem a repjegy áthelyezés miatt, nemcsodálom, h kiakaszt :( remélem, anyukád tud segíteni, meg tényleg segítség és nem teher. szóval fel afejjel, élvezzd a napsütést (remélem, ott is van :) )

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


na lefotóztam a párnát, csak hogy tudjátok, mi a tuti :D Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja:
Hol lehet ilyen párnát beszerezni? Nagyon aranyos, nem csodálom,hogy Szaffi oda van érte! :D

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Sziasztok!

Hat...a tegnapi este nem ugy sikerult, ahogy en azt kepzeltem. Irtam ugye, hogy nem alszik Molly. Kiderult, hogy estere elment a tejem :shock: Probaltam a mellszivot, es nem jott belole semmi, a gyerek meg az apja karjaiban orditott. En hulye nem fagyasztottam le tejet, amig volt, mert nem volt olyan eszkoz itthon amiben tarolhattam volna, en ugye itthonrol nem mozdultam ki, igy nem tudtam venni. Es igazabol eszembe se volt nagyon, ugy voltam vele hogy majd raerek. A fenet... Na a lenyeg, hogy elszaladtam a boltba, es vettem neki tapszert. Kb 80 ml-t bevagott, es este 10tol aludt hajnal 3ig, mint a bunda, es nekem is addigra visszajott a tejcsi. Egeszen idagig megint volt, de mar megint ugy latom, hogy igy estere nem lesz. Most alszik, aztan ha felkel, furcsi, es adok neki tapit. Mar vagy 2 napja ereztem, hogy nem mindig van ugy tejem, ahogy annak kellene lennie. Ezek szerint a mellemnek nincs annyi kapacitasa, amennyinek kellene lennie, Mollynak pedig ennie kell, nincs mese. :cry:

Ma elmentem shoppingolni. Vegulis par smink cucc mellett nem vettem semmit, mert hiaba akasztottam le nagyobb meretet az eredetitol, nem jott ram semmi. Es igazabol mar ezek utan nem maradt energiam tovabb probalgatni, egy szamokkal nagyobbakat kerni, mert fajt a farok csontom...mar napok ota faj, gondolom huzodik vissza, alig birok ulesbol felallni.

Na megyek, felkelt Moly, kesobb jovok ha lesz idom.

Kép

Kép
snowball
 
 


Sziasztok!

Na vegul ugy alakult, hogynem volt idom jonni es irni. A reggel 6os etetesnel se volt mar eleg tejci, fel8kor felkelt, hogy ehes :( Szoval plusz 90 ml-t becuppogott a draga. Most viszont erzem hogy mind2 mellem tele van, ha felkel, kivampirkodtatom vele az osszeset :)

rekuja: ugy nez ki, hogy opel vectrat veszunk, de hat meg Alex var a tokeletesre, igy most auto nelkul vagyunk vagy 1-2 hetig. Remek... na de mindegy is, meg en sem vagyok a legjobb formamba, hogy csavarogjunk.
A szerelem a sarga parnaval nagyon edes!!! Tenyleg elkepeszto, hogy mennyire le tudja kotni. Azert egy beszelgetest megneznek kettojuk kozott.
A tegnapi furdetesnel mar csendbe volt a pici lany, mikor hasom volt, vagyis a hatat mostam. Az ugy tetszett neki. Remelem hamar megszokja a pancsit, olyan jo lenne ha elvezne! :) Majd megprobalom kantalni neki hogy elvezze, mint te a setanal :D

sajti: kitartast, mar nemsoka otthon lesz a ferjed. Ne is bosszantsd magad tovabb a repulojegyen, eltelik majd ez a par nap hetfoig.

tyuntyi: bizony hogy selymes szoke haja van Mollynak, remelem igy is fog maradni azutan is, hogy kihullik :) Koszi a furdetos tippet, majd korbenezek hogy mit lehet itt kapni. De ahogy latom, Csani elvezi abban a szivacsban :) Biztos jo melegen tartja a kis hatat.

Na fekelt Molly, megyek megnezem miujsag vele :)

Kép

Kép
snowball
 
 


Snowball: tök véletlenül találtam ezt a cikket:


Az első falatok

Hat hónapos korig a babának a legideálisabb táplálék az anyatej. Ha nincs elég, így tápszerrel kell kiegészíteni az étrendet, akkor három, négy hónapos kortól jöhetnek a gyümölcsök, zöldségek.

Az anyatejjel a kórházban általában még nincs gond. Kell ugyan néhány nap, míg beindul a tejtermelés, de akkor még kevés tej kell a babának. A probléma akkor szokott kezdődni, amikor hat hetes korban több táplálékot igényelnek a csecsemők és az anyák kétségbeesnek, hogy elég tejük van-e. Ilyenkor minél többet kell szoptatni a gyermeket, hogy a szervezet felvegye a ritmust. Az első héten naponta 200-300, a második héten 450-600, a harmadik héten 500-650, a negyedik héten 550-700, az ötödik héten 600-750, a hatodik és hetedik héten 700-850, a nyolcadik héten 720-870, a kilencedik és tizennegyedik hét között 750-900, a tizenötödik héten 750-850, a tizenhatodik és huszonhatodik hét között 650-800 milliliter tejre van szüksége egy átlagos babának.

Ha a baba nem kizárólag anyatejet kap, akkor három-négy hónapos kortól kezdődhet a hozzátáplálás. Eleinte a turmixoknak nem szabad egy egész étkezést pótolniuk, csak arra valók, hogy megismerje a baba az új ízeket, a szervezete pedig megtanulja feldolgozni az új tápanyagot. Egyszerre mindig csak hat-nyolc kávéskanálnyi egy új ételt adjunk a babának, mert az esetleges allergiás reakciónál egyértelművé tehetjük, mi váltotta ki azt. Az első étel általában az alma, ezt követi a burgonya, a sárgarépa, az őszibarack, a meggy, a cékla. Lehetőleg mindig friss vagy esetleg fagyasztott gyümölcsöt, zöldséget adjunk. Ha fagyasztottat vásárolunk, nézzük meg a csomagoláson, mikor fagyasztották le, hogy lehetőleg ne fóliás, agyonvegyszerezett terméket adjunk a babának. Répánál, krumplinál is lehetőleg olyat keressünk, amit nem vegyszerezett földben termeltek. Érdemes a piacon a nem feltétlenül legszebb, de legegészségesebb zöldséget, gyümölcsöt megkeresni. A zöldségeket mindig meg kell hámozni, hiszen a héjában benne van a termesztéshez használt vegyszer és meg kell főzni, különben nem tudja feldolgozni a baba szervezete.

Ha elfogadja a kicsi, akkor ne sózzuk, cukrozzuk az ételét. A szervezetének semmi szüksége az ízesítőszerekre, a baba meg nem fogja hiányolni, hiszen az anyatej sem annyira intenzív íz

Van még tovább is. Link:
http://babablog.blog.beol.hu/2011/02/10 ... o-falatok/

EGyél sok tejterméket (nem tejet!), igyál sok meleg folyadékot és aludj sokat (ez a legnehezebb...).

KépKép
sajti
 
 


Tyuntyi
A párna Happy Boxos, nővéremtől kaptuk. Sztem az köti le benne, hogy élénk sárga alapon fekete minta van rajta, mert folyton a méhecske haját meg csíkját nézi. A "beszéd" meg igazából cuppogás, nyelvnyjtogatás, eeeööö-zést jelent nála.
A szexes dolog amit írtál, az dúrván hangzik! Én tuti elmennék dokihoz, ha másodszor is ilyen... nem csak egészségügyi hanem komfort okokból is...

Snowball
Fel a fejjel! Ha csak napi 1 szopi esik ki, az még nem sok. Különben is, a tápitól jobban alszik éjjel :wink: Nekem a kórházban azt mondták MINDEN etetésnél legyen cicin, mert az serkenti a tejet. Jó, mondjuk napi 1x nincs rajta, mert akkor apa intéz mindent, én fel se kelek (reggel munkába menet elött van egy apás kör). De megértelek, amikor nekem is ott sír a cicin, amikor még van benne 1-2 csepp, akkor mindig azon filózok, h mi a fenének erőltetem ezt, amikor csak kudarcélménye van szegénynek? De hát annyit hallom, hogy mennyire fontos az anyatej, szóval kűzdünk érte, rendesen. És attól, hogy a fejő nem hoz ki semmit, még lehet benne egy kevés, szóval egy konfortszopi még belefér olyankor is (a fejő csak vákummal szív, Molly viszont fizikailag is aktívan ingerli a tejcsatornákat, ezért többet tud kihozni)
Opel van jobbkormányos? Azok nem valami sárkány jellel és más névvel futnak? Az amúgy egy nagyon jó kis családi autó sztem.

Sajti
Jó a cikk! Már alig várom az almapépes időszakot!

Hihetetlen, a napok szinte vánszorognak, de a hetek mintha repülnének, úgy nő a pici lány. Ma elérte a 4kg-t, a hossza meg akkora, hogy a szopis fotelben nem fér el keresztbe, állandóan elrúgja magát a szemközti karfától, ha cicin van. Meg kéne mérnem. Majd jövő héten a védőnéni!
Ma hős voltam, kisikáltam a kádat, csapot, wct, csempét, csilli-villi az egész fürdő! kompenzálok appa 2héttel ezelötti beszólása miatt, miszerint most már nem vagyok terhes, nem kell körülugrálnia... mintha 1nél többször kimosta volna a kádat, amíg terhes voltam... addig is én mostam... ja és engedélyt kaptam tőle, h jövő hétvégén menjünk anyámékhoz vendésgségbe! Anyám tiszta boldog, már nagyanyámat is meghívta, most azon agyal, h mit fog főzni, meg hol alakít ki egy kis kuckót a picinek. Pedig csak egy ebédre megyünk ide 10 percnyire :) Közben próbálom rávenni a sógoromat, hogy ha pesten jár egyszer ugorjon már fel megnézni Szaffit, mert Lóránt családjából még senki se tette tiszteletét :( Még nem reagált, hogy feljön-e...

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


sajti: koszi a cikket, hasznos volt. Remelem csak atmeneti ez az allapot es visszaall a tejcsi termelodes. Igen, aludni nem sokat szoktam, ma viszont osszbujtam egy orara Mollyval. Most is elszunditott a karomban, mindjart lerakom es megprobalok pihenni.

rekuja: igen, itt Vauxhall a neve, es valoban sarkanyos a jele. Csak gondoltam ha nem Opelt irok, akkor esetleg nem tudod mi az :oops: De hat mit is hittem, Tanarno kerem :lol:
Molly nem sir a cicin hanem felkelthetetlenul elalszik. De az utobbi 2 etetes nem uvegbol ment, hanem inkabb tovabb szoptattam, es mind2 cicire raraktam, plusz kifejtem a maradekot. Iszok is egy laktoherbet, nagyon meg akarom tartani a tejemet :(
Gratulaa takaritashoz! Naluk Alex most kezdett el mindent megcsinalni helyettem, felkeres nelkul takarit, elpakol. :wink:

Kép

Kép
snowball
 
 


Kicsit eltűntem, de most itt vagyok.
Szerda este ettem egy kis májkrémes kenyeret, ami nem volt finom, és még meg is néztem mikor jár le, de nem foglalkoztam vele, biztos jó- Hát nem volt az. Éjjel el kezdett görcsölni a hasam, pont amikor Bálint ébredt. Próbáltam visszaaltatni, mert hát nem kap éjjel, de annyira rosszul lettem, hogy megetettem bevittem bencéhez, és mondtam, hogy kivonulok a fürdőszobába. Bence márgelődött, mer nagyon fontos tárgyalásra kellett mennie reggel, és így nem tudta kialudni maágt. Én reggelig szenvedtem, majd felhívtam anyukámat segítsen, mert nem tudok lábra állni. Át is jött, én bágyadoztam, ő unokázott. Este Bence mondta, hogy etessem meg éjfélkor, és menjek aludni, majd most övé az éjszaka.
Reggel megkaptam, hogy egész éjjel virrasztott a Bálinttal, mert nem alszik, csak nyüszög. Igaz én ezt napok óa mondom neki, de most fel is fogta. Úgy örültem neki, hogy látja nem oly könnyű, és mndta is, hogy nem véletlenül vagyok álmos.
Ma már jobban voltam, és el is mentem a 6hetes kontrollra, ahol rákérdeztem a dokinál: védekezés: erre ő: az nem kell gyorsan jön a második. HAHAHAHA!! mondtam neki, persze
Igaz Bence is ezt szeretné minél hamarabb, de én ki akarnám élvezni Bálint pillanatait.

Ma először dumáltam hozzá, és olyan helyesen mosolygott rám, most már figyel és néz. ÉS letettem a játszószőnyegére, és 1órát nézelődött, gőgicsélt. Annyira gyorsan fejlődik: Csak aludna éjszaka egy kicsit többet:)

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Sziasztok!

Nos, voltam hathetes kontrolon. Minden oké, nincs semmi bajom. A doki szerint normális, hogy fájhat a szex, ez lehet egy-két alkalom, de hosszabb ideig is eltarthat. Csak türelem! Így megnyugodtam, aztán meglátjuk.
A tegnapi esténk és éjszakánk borzalmas volt. Csanád ordított, visított órákon keresztül a hasfájása miatt. Már azt hittem, hogy rosszul lesz a sok sírástól, így időnként hideg vizes kézzel törölgettem az arcát. Szegény gyerek. Én ebbe fogok belerokkani lelkileg. Remélem tényleg kinövik a gyerekek,s minél hamarabb. Éjjel is csak felkelt, szopi, visszaaludt, de 10 perc múlva kelt is, mert fájt a hasa. Utána két órán keresztül voltunk fent. Majd úgy aludt el Csani, hogy elkezdte szopni az újját. Ez már máskor is előfordult, így szerintem ebből újszopás lesz. Én nem bánom, ha ezzel meg tudja magát nyugtatni.
Ma viszont nagyon békés volt. Aludt, utána szopi, nézelődés elég sokáig, most este volt sírás, de azt hála az égnek hamar letudtuk. Egyre többet mosolyog, s ez már tudatos. Ma elgondolkodtam azon, hogy eddig minden étkezés előtt kapott espumisan cseppeket, hogy lehet, hogy ez dolgozik benne, s ettől nem alszik rendesen. Belegondoltam, hogy ha én is eszek belőle, akkor nekem is dolgoznak a beleim rendesen. Így ezt ma kihagytuk,s nem is volt semmi baj. Csak most este kapott gripe watert, meg is nyugodott. Most ezt így kipróbáljuk pár napig, hátha. Meg beszerzek egy homeos készítményt, a mit még dícsérnek. Vmi schüssler só a neve. Ilyenkor jövök rá, hogy egy anya mit meg nem tesz a gyerekéért.

Rekuja:
A párna nagyon tuti,lehet, hogy beszerzek ilyet én is. Vhol olvastam én is, hogy ilyenkor a sárga és fekete színeket látja a gyerek a legjobban. Biztos Szaffinak is ezért jön be a párna, ahogy írtad.

Snowball:
Egyszer írtad, hogy te is vmi homeós gyogyit adsz Mollynak hasfájásra. Mi az? Egyébként a tejcsivel kapcsolatban annyit írnék, hogy Csaninál is volt kb. három és úgy 5-6 hetes kora körül, hogy többet evett, s azt hittem, hogy nincs elég tejcsi. Tök üresnek éreztem a cicim, de mégis evett a gyerek, s nem üvöltött, hogy éhes. Állítólag van ilyen növekedési hullám. Szerintem Sajti is erről írt.

Na, felébredt a gyermek, mennem kell. Pedig ilyenkor aludni szokott
:shock:

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 


Sziasztok!

Írok pár szót, amíg várom, hogy Kristóf büfizzen, annyira bealudt, hogy nem merek én is aludni.. Nem tudtam visszaolvasni, így csak pár dolog..

Hordozó: nekem eddig egy Liliputi csatos van (népmesés, gyönyörű :D , de még nem próbáltuk. Várok vele a csípő szűrésig (nálunk volt a családban csípőficamos, így muszáj..)

Kiütés: Kristófnak is szokott lenni, azt mondják, azért is, mert mindig más a tej összetétele. Másnapra mindig elmúlik, aztán persze jön megint egy pár. Nem kezelem semmivel, úgyis meggyógyítja önmagát a pici szervezete.

Rekuja: tündéri a sárga párnás fotó!! :D Képzeld, valószínűleg mi is megtaláltuk a "beszélgető partnert" Kristóf csíkos zoknis kacsája személyében! :lol: Na, a babakocsis dolgon én is kiakadtam volna.. Szerintem most tökre ki vagyunk hegyezve idegileg az ilyesmikre.. Például az én rigolyám az, hogy ne legyen semmi az utamban, amiben felbukhatok gyerekkel... Most már csak úgy rebbennek szét előttem az emberek is, nem mernek az utamba állni.. :wink: Érdekes, hogy a párod lakást akar Pesten is, úgy látszik, nála most jött a fészekrakó ösztön... :D Viszont a hitel-ellenességet is megértem, én is csak úgy veszek nagy dolgokat is, hogy ha van rá zseton.. Csak nehogy a családi élet rovására menjen...
A szopit szerintem a Te javadra is válik, és neki is könnyebb lesz asszem a hangképzés, ha szopizik! Tehát erőltesd csak, mindkettőtöknek jó! :)

Csicsi: nagyon cukik a csajok!!!! :D Tényleg megérdemelsz egy wellness hétvégét (olyan helyre menjetek, ahol kozmetika, manikűr-pedikűr és masszázs is van... :D , jó sok mindenen mész keresztül... már én is kinéztem egy helyet, elvisszük oda Anyut is, annyira sokat segít..

Nyufó: minden elismerésem Neked és Csicsinek is a két gyerkőc ellátásához!! Szerintem én nem bírnám...

Tyuntyi: rotavírus elleni oltást mi beadatjuk, elég alattomos betegség az.. Hát az a dokis sztori a másik anyukával tényleg érdekes.. Olyan helyre bemenni, ahová be sem jelentkeztem?? Gondolj bele, bemenni urológushoz, ha fogászatra jött, csak mert ugyanolyan keresztnevet mondtak..... :D A pelenka cserével vigyázz, nehogy a kis bőrét kicsípje a cucc, mert utána nagyon sok időbe telik, míg elmúlik! Nagyon cuki a fürcsis kép!! Milyen nagy fiú már Csanád!! :D

Snowball: a tejcsi tutira visszajön, csak ne aggódj! De tényleg NE! Csak lazán! Ok, én is pánikolok néha, de olvastam egy jó cikket (mindjárt megkeresem és beírom a linket) és megnyugodtam. (amíg ezeket írtam, elkezdett folyni a tejci... :D Laktoherbből sokat igyál!! Én még éjszaka is nyomok fél litert + joghurtot!

Kat: nekem úgy tűnik, a párod nem tudta, mit vállal...pedig sokat küzdöttetek a Babáért... Eddigi munkahelyeimen sehol nem várták el az újdonsült apukától, hogy fitt, friss és kipihent legyen, szerintem nem is lehet elvárni.. Az oké, hogy mindig nem tud a gyerkőcre felügyelni éjszaka, de hogy alkalomszerűen sem?? :shock: Na mindegy, nem szeretnék beleszólni, csak furcsa..

KépKép
sajti
 
 


tegnap totál felborult a napirendünk, este kihagyott egy evést, úgyhogy az egész éjjel kutyulódott. Olyan álmos voltam hajnalban, hogy nem ébredtem fel a sírására :( úgyhogy 4kor apa etette, persze nem akart visszaaludni (akkor keltem én), úgyhogy a nagyágyon altattuk ketten közösen... Apa hulla fáradtan egy órával a szokásos után (7kor) indult dolgozni... Most megint evett, csak reménykedek, hogy visszaalszik még.

Snowball
Jó, hogy Opelt írtál, a Vauxhall-ból nem jöttem volna rá :) csak azt tudom, hogy sárkányos ;)
takarító férj? Hmmm... kellemes látvány lehet :wink:

Kat
hát igen, a férfiak megérdemelnének egyszer 1 teljes 24 órát egyedül... apának csak egy éjszakai etetést kellett egyedül megcsinálnia, máris átvállalt minden nap egy hajnalit, amint rájött, mivel jár a dolog. sztem nem is az alvással töltött órák száma a gáz, hanem a sok megszakítás miatt, hiába alszol egy nap 6-8 órát, abból legalább 2-3 óar az elalvással telik.

Tyuntyi
Az jó, hogy minden rendben veled, az nem, hogy "normális, hogy fáj" :( basszus Sajti is panaszkodott a szex miatt, te is, egyre jobban parázok, pedig nekünk van még majd 3 hetünk (6,5 hetesen kaptam időpontot a dokimhoz).
Hasfájás nem jó :( Tényleg ez a legrosszabb, amikor tehetetlen vagy a pici meg sír :(

Sajti
Hát igen, fészekrakó ösztön kissé későn indult be nála. sztem azért van, mert már lélekben látja maga elött a 2. és 3. gyereket is...
A lakásvásárlásban az bosszant, hogy így éveket csúszik a bakonyi építkezés. Ott van az a csodás patakparti telek már évek óta, az általam tervezett ház (amit építész unokatesóm hivatalossá tesz, ha gyesen lesz és ráér), bent van a telken a víz-villany (cstorna, gáz nincs a faluban), és csak az a pár gyümifa élvezi a dolgot, amit az elmúlt években ültettünk. Ja meg az őzikék és nyuszik :) Pedig úgy terveztük, ha meglesz a baba én nyárra leköltözök a picivel a jó levegőre. Hát igen, majd az unokáinkkal :D Ja, és ráadásul van lakáselőtakarékosságink, amit legkorábban 3 év múlva lehet felhasználni, szóval ha most veszünk lakást, akkor arra még nem. Tehát kell hitel, fizetjük azt, plusz az előtakarékosságit... logikus, nem?
De kezdem elfogadni, már azon jár az agyam, hogy lehet managelni a költözést, meg azért imádok lakberendezni, majd abban kiélem magam ;) addig meg próbálok célozgatni anyáméknak, hogy kéne pár milla kölcsönbe, inkább tőlük, mint banktól. Remélem, van nekik :) Bizti szívesen adnak, amint meghallják, h arra a környékre akarunk menni, ahol ők vannak (az Csepel egyik legjobb telepe, sok park, nagy lakások egyedi fűtéssel, és csak 4 emeletesek).
Jó hallani, hogy megbékéltél anyukáddal :) Én is úgy örülök neki, amikor hetente egyszer napközben felugrik 1 órára. Tiszta furcsa.

A kispapákkal szembeni elvárás a munkahelyeken sztem attól függ, hogy a főnöknek vannak-e gyerekei. Lóránt főnökének az ősszel született a második, sztem ő ezért rugalmasabb - meg mert lóránt sokat helyettesítette őt, ha a gyerekek miatt hiányzott. Elhiszem, h van olyan munkahely,ahol sz...nak rá :( Nálunk a suliban vicces volt, a főnököm nagyon utál délutáni fejtágítóról elengedni bárkit is. az egyik csaj hosszan könyörgött neki, h 5re legkésöbb a bölcsiben kell lennie, mire nagy kegyesen megengedte, h korábban menjen el. Egy férfi kollegám meg mondta, h a fiának fellépése lesz, mire lelkesen elengedte. Csak mert milyen szép egy apától, h törődik a gyerekével... persze a nő, aki ellátja, az oldja már meg és nem igaz, h nem tudja a munkát meg a gyereket egyeztetni..........

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja: igazad van, valóban vannak olyan munkahelyek, ahol sz.nak rá... :( ...és még csodálkoznak, hogy fogy a magyar... Csak tudod azért mi is tapasztaljuk, hogy nagyon gáz egyedül végigcsinálni az éjszakákat, totál kimerülés lehet a vége! Múltkor egyszer már összevesztem Apával emiatt... Azóta büfiztet éjszaka. Ez a legnagyobb segítség,nem is kell más. Addig el tudok intézni mindent. Az ő füle úgy sincs "kihegyezve" a babás hangokra, gond nélkül alszik tovább akkor is, ha a kiságyban jön ki a gyerekből a túró... De persze belőlem beszél némi keserűség is, ui. a családban volt már rossz tapasztalat... Tesóm volt férje lesz.ta a családot, de most már jönne "segíteni" a gyerekéhez (11 éves), akit történetesen a matekverseny díjkiosztójára (második lett..) kellett elvinni.... A dicsőség az kellene, pedig nem ő, hanem a nevelőapja tanult vele csomót.. Van már másik gyereke is, szegénykét szintén lesz.ják a párjával együtt, így szegény gyerek vagy kap enni, vagy nem... Rengeteget iszik, jó nagy a hasa, gondolom azért, hogy legyen valami a gyomrában.. Na mindegy, a lényeg, hogy már nem Tesómmal él..
Viszont az egyedüli gyerekgondozás felér egy fogyókúrával.. Anyum csak lesett,hogy egyre kisebb nacikat veszek fel, már kivettem a bedobozolt terhesség előtti ruháimat is.. Az tuti, hogy addig nem vállalunk másodikat, amíg Kristóf legalább 3-4 éves nem lesz...
Hű, a Bakonyban mi is néztünk múltkor házacskát, viszont nagyon drágán adták! :shock: Kis hétvégi ház 16 (!!!) millióért!!! Viszont a pesti lakást akármikor ki is lehet adni albérletbe, így behozza az árát! Van aki úgy vesz hitelre, hogy közben ki is adja, és abból fizeti a hitelt. Persze ez nem a svájci frankosra vonatkozik, mert az szívás..

KépKép
sajti
 
 


Snowball: ez egy nagyon jó weboldal:

http://www.kismamablog.hu/szoptatas/keves-a-tej

KépKép
sajti
 
 


Sziasztok!

Hú de szar hetünk volt. Elvittük szerda délután dokihoz Regit de közölte a doki hogy valami vírust benyelt és majd elmúlik. Tegnapra letornáztuk a nagy lázat, délelőtt még 38,3 de aztán gyógyszerrel az is lement és vissza se jött,viszont egész nap nyűgös, sírós volt Regi ma is, ráadásul a mellkasán, nyakán, arcán egy rakás apró piros pötty jelent meg, úgyhogy visszazarándokoltunk délelőtt az orvoshoz, de azt mondták vírusfertőzéseknél ez gyakori és majd szépen elmúlik. Na evvan. Persze napok óta szinte semmit se eszik, a folyadékot is nehezen töltöm bele.

Kat ahogy olvaslak, hát lehet jobban járnál ha nem a nem evéssel próbálkoznál, többet aludnál. Mi etetünk éjszaka és így már sokszor 6 órákat is alszik egyben... Szegény, kemény lehetett a gyomorrontás! 1 évet ajánlott várni a második babával azért, azt olvastam még régebben, hogy a túl korai teherbeesés nagy igénybevétel a szervezetnek szülés után ráadásul könnyebben lehet valami rendellenesség így a babánál.

Snowball az nagyon jó hogy drágábban sikerült eladni az autót! Milyen kocsit néztek? Nekem a pici múlt héten hízott 30 dekát, de dagad is rendesen :D Drukkolok hogy visszajöjjön a tejcsi rendben!!! A cuccok, hát megértem, hogy nem volt lelkierőd tovább próbálgatni, meg gondolom zavat is hogy nagyobb méret kéne. Adj még egy kis időt magadnak, még nemrég szültél, kell idő a testednek is amíg visszaáll, aztán veheted a csini cuccokat! Nekünk is vectra van, nagyon szeretjük!

Tyuntyi 5 kiló, az szép! A hálózsák nagyon jó, csak ajánlani tudom, az rajta marad :D A hasi UH-s sztori nem semmi :shock: Mondjuk a Csanád név nem lehet túl sűrű, azért nagy véletlen hogy pont ketten is voltatok ott. Mi volt a 6 hetesen? Remélem tényleg nincs semmi gond! Nagyon édes a fürcsis kép és tényeg egyáltalán nem dagi, sőt, jó alakja van nagyon. Örülök hogy minden rendben volt a 6 hetesen. Tényleg érdekes hogy csaszisan is fájhat. Kemény éjszakátok volt az biztos, tarts ki tényleg kinövik a hasfájást, sok baba már 3 hónapos kora körül, ő úgyse fog rá később emlékezni, neked kell valahogy túlélni.

Rekuja a tápi összerázással vigyázzatok, nekem apa épp az ellentéte, elég vehemensen rázta idáig az üveget, de kiderült az se jó, mert akkor sok levegő képződik a tápiban és jó kis hasfájást csinál. Mióta óvatosan keverjük el, azóta sokkal jobb. Ügyesen megcsináltad az avatar képed, tényleg olyan mintha ekkora lenne az eredeti és a fényeket is nagyon jól belőtted. Éjszaka mi se cserélünk pelust, sudocrem megvédi szépen, nem csípi ki sose, pedig reggelre elég nehéz a csomag. Nagyon jó a párnás fotó, látszik hogy hogy érdekli, koncentrál rendesen! Ezt a párnát én is elfogadnám :lol: Jól tudod, itt az opel wauxhall néven fut, nekünk is pont vectra van. Úgy látom fej-fej mellett halandnak a csemetéink, szombaton voltunk 3,9 kg-osak. Apa beszólása :evil: ,viszont ügyes vagy hogy kirittyentetted a fürdőt! A párod családjából még senki nem látta a picit??? Hogy-hogy? Anyósodék se?

Sajti nagyon sajnálom, kitartás neked!!!! Tényleg nagyon kemény a két gyerkőccel, de túlélhető, neked is menni fog ha eljön az ideje :lol: Azzal bíztatom magam hogy csak ezt az első pár hónapot kell túlélni és sokkal jobb lesz. Irigykedem hogy már a terhesség előtti nadrágok rádmennek, ügyes vagy!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Írtam rengeteget, de elrepült valamerre, szóval most kicsit dühöngök, majd újra megírom, addig is képek: Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Sziasztok!

Tegnap megvolt a fotozas. Meg hetfon vissza kell menni egy rovid idore, mert nem sikerult mindent megcsinalni, ahogy az tervezve volt. Vagy majd a pasi jon el hozzank, meglatjuk. De azt tudom, hogy nagyon szepek lesznek a kepek, mar alig varom hogy kesz legyen!!!

Egesz ejszaka rengeteg tejem volt, uszott a melltartobetet mar hajnal fel2kor. Viszont a most reggeli 8as etetesnel mar megint semmi nem volt benne. Erdekes... Pedig ejszaka ettem joghurtot, es ittam laktoherbet is, ahogy Sajti ajanlotta. Ez az egesz tej dolog egy kesz rejtely. Tegnap is egesz nap szoptattam, estere urultem ki megint. De nem is az a baj olyankor, hogy elalszik a cicin, hanem rangatja es sir. Ha megnyomom akkor meg persze hogy nem jon belole semmi. Szoval ezek utan en nem tudnam hallgatni hogy ordit :cry: Szoval inkabb tapi naponta 1-2x. Tegnap reggel megijedtem!!!! Este adtam neki lefejt tejet, utana el is aludt. Kovetkezo etetesnel mindent kihanyt, es vissza is aludt. Aztan reggelre jottem ra, hogy szerintem a lefejt tej tett benne rossz hatast, mert azota minden oke. Viszont biztonsag eseteert elmentem a dokihoz beregisztralni a picurt.

nyufo: igen, most meg egy picit varok a shoppinggal. Nem varom el magamtol, hogy a regi meret menjen ram, csak legalabb tudjam hogy milyen meret kell, mert borzaszto kivalasztani egy nagyobbat, bevinni a probafulkebe, felcibalni magamra, es kiderul hogy nem is jo, plusz a gyerek is velem van...szoval erre nincs ido, se turelem :D De majd jon tesom 23-an, majd vele megyek shoppingolni :wink: Szoval szeretitek a vectrat? Akkor gondolom kenyelmes is lehet, hogy ha mar azzal mentek haza. Mi is tobbek kozt azert veszunk ujat, mert hogy megyunk haza nyaron, es az elozo kocsi hatul eleg "fapados" volt, Mercedeshez kepest :roll: Na meg kicsike is volt. Sajnalom Regit, nem meglepo a dokik hozzaallasa, "megszoktuk"...

sajti: koszi a tippeket, tanacsokat, draga vagy hogy torodsz a tejcsimmel. De tenyleg nem tudom hogy mitol lehet ez az ingadozas. Ejszaka orultem is, hogy na vegre, megint tele vannak a bocik, es tessek, reggelre megint semmi, hiaba ittam laktoherbet, ettem joghurot. :( Persze nem adtam fel, minden egyes etetesnel bevetek javasolt praktitakat, hogy visszaallitsam a tejterlemesemet.

rekuja: bizony, jo latni, hogy takarit Alex. Ejszaka pedig azt mondta hogy varja mar hogy szabadnapos legyen, mert akkor tud nekem ejszaka segiteni. Kedves tole :)

tyuntyi: sajnalom a hasfajast. Azonnal megnezem neked, hogy mi az, amit Mollynak adok, csak itt alszik a mellkasomon, megyek lerakom, es visszaszaladok megirni. Remelem segiteni fog, nekunk egybol megmozgatta a kis beleit. Mondjuk egyelore nicns abban a hasfajos korban, viszont mikor elkezdett feketes helyett sargasat kakilni, akkor szenvedett picit, es akkor nagyon jo volt.

Kép

Kép
snowball
 
 


kat: nagyon tnderiek a kepek, meg mindig olyan pici babusz arca van, pedig mar milyen nagyfiu!!! Gyonyoru :)

Kép

Kép
snowball
 
 


tyuntyi: colocynthis 5ch, 3x3 golyot kell egy teaskanalnyi vizben feloldani es odaadni neki. Remelem hasznalni fog!

Kép

Kép
snowball
 
 


Sziasztok!

csak röviden: Apát még kinn tartják külföldön, várhatóan kedden jön. Már örültem, hogy holnap itt lesz (ui. úgy volt, hogy holnap éjszaka ér haza), mert nagyon fáradt vagyok, Anyu is fáradt és ezt már tényleg nem kívánhatom tőle, hogy itt legyen velünk, ő sem mai csirke már, inkább küldeném pihenni..

KépKép
sajti
 
 


Kat nagyon édesek a képek!!! Sajnálom az elszállást, nagyon bosszantó.

Snowball Nagyon kíváncsi vagyok a képekre, majd tölts fel belőlük! Tényleg nagyon rejtélyes ez a tej dolog, azért drukkolok hogy helyreálljon a mennyiség! Szeretjük a vectrát igen, kényelmes, meg ez a legújabb fajta már nagyon szép. Bár még mindig zavar hogy alacsonyan ülök, előtte terepjárónk volt nagy gallytörő ráccsal, valahogy abban sokkal biztonságosabban éreztem magam, meg tetszett hogy lenézek a személykocsikra. Meg most az a bajunk vele, hogy így hogy már két gyerekülés van hátul, nem nagyon fér már be senki hozzánk, így kezdjük törni a fejünk a 7 üléses autón. Bejön nekünk a nissan qashqai, abból kijött kb. 2 éve hét üléses, úgyhogy lehet hogy majd csere lesz. Ti hogy mentek majd haza, ott át tudtok kompolni, vagy lejjebb kell jönnötök? Onnan hány km haza?

Sajti nem hiszem el, hát nagyon remélem hogy kedden már tényleg hazaér! Szegény, kitartást neked!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Sajti
kitartást! Hogyhogy még kint tartják??? Remélem, legalább megéri szegénynek :( Nem lehet neki se egyszerű, ahogy Lórántot nézem, ő mindig úgy várja már a hétvégét, hogy Szaffizhasson. Keddtől legalább otthon tud lenni veletek 1-2 napot? Mind3tokra ráférne! (meg anyukádra is).

Kat
Jaj, elszállást ne is mond, annál bosszantóbbat! Cuki az ásításnak induló kép :wink:

Snowball
Bizti, h éhség miatt sír? Szaffi szokta azt csinálni, h a szájában a tápis cumi, és úgy éhség-pánikol, mintha hónapok óta nem adtunk volna neki enni. (általában büfizni akar, de ha kivesszük a cumit, akkor meg az a baj, h nem kap kaját...) Megértem, h rossz hallgatni, én se bírom, ha sír. Azért tarts ki a mindig legyen cicin is elv mellett!
Fotókat majd kérünk!

Nyufó
7 üléses? Na abba már bele kell férnie a két gyerkőc nyári felszerelésének ;) 3gyerekes ismerősöméknek ford Smax-uk van, ott meg épp az a rossz, hogy az anya hátul ül a két kicsivel, de akkor a nagy (8 éves) meg a 3. sor ülésre kerül egyedül :( Mondta is a barátnőm, hogy bárki is tervezi a 7üléses kocsikat, tuti nincs 3 gyereke :? Mert az 1 éves mellé igenis oda kell ülni, a 8 éves meg még nem mehet az anyósülésre.
remélem, túl vagytok már a betegség-körökön :( és látod már az alagút végét!
Amióta mondtad, h sok lesz a bubi rázástól a tápiban, tiszta parázva rázzuk fel :)
Anyósomék még nem látták, mert a nagymama combnyaktörése miatt nem tudnak jönni (bár mint anyám megjegyezte, jöhetnének külön-külön, ha nagyon akarnának, van busz is, vonat is, repülő is, egyik se drága...). Már egyszer sikerült kierőszakolnom belőlük egy videóhívást 2 hete, de úgy éreztem, nekem / nekünk fontosabb volt, mint nekik, és most tök tanácstalan vagyok, hogy eröltessem-e a dolgot. Nemtudom, mert félek, hogy úgy járok, mint kapcsolatunk elején, amikor mindig mondogattam Lórántnak, hogy de, meséljen az anyukájának, hogy mik történnek vele, mert egy anya mindig kiváncsi, ő meg hitt nekem és elkezdettt vele beszélgetni, anyósom meg fals okokkal folyton lerázta. Na nem akarom, hogy Szaffival kapcsolatban is megint kudarcélménye legyen. Másrészt meg basszus, csak a nagyszülei, mutassanak már valami érdeklődést!!! ráadásul ez az első unokájuk!!! Apám folyton féltékenykedik anyámra, mert az hetente 2x is feljön megnézni, míg apám csak egyszer, a másik nagyszülők meg arra nem képesek, hogy a gép elött ülve ráklikkeljenek a call gombra? Szóval fogalmam sincs, hogy lehetnék okos, meg mi szolgálja Szaffi érdekét, lehet, hagyni kéne a francba, és Szaffiban sem alakítani ki semmi elvárást az erdélyi nagyszülőkkel kapcsolatban.

Ma van Lóránt szülinapja, és nem jött meg az ajándéka, amit 2 hete rendeltem :( pedig már 1,5 hete visszajeleztek, hogy postára adták. Még jó, hogy utánvételes, most bosszankodnék a pénzem miatt is! Bár azthiszem, ez élete legjobb szülinapja, küldök egy képet bizonyítékként mindjárt :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Perfect day
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


nyufo: Innen le kell mennunk Doverbe, es oszinten megmondom hogy fogalmam sincs, hogy mekkora a tav hazaig. Sosem mentem meg innen kocsival. Gondolom annyi, mint toletek, plusz a tavolsag koztunk :D Holnap megy Alex megnezni egy Vectrat, remelem mar azzal jon haza.

rekuja: Boldog szulinapot Lorantnak!!! Erdekes ez a nagyszulos dolog, foleg hogy ez az elso unokajuk. Legalabb Szaffi miatt lehetnenek kicsit erdeklodobbek. Neked milyen a kapcsolatod veluk? Es most itt nem arra ertem hogy te hogy viszonyulsz hozzjuk, vagy hogy mit gondolsz roluk, mert ez egyertelmu... csak kivancsi vagyok, hogy ok hogy viszonyulnak hozzad. Sajnos biztos, hogy amiatt sir Molly, mert nincs a ciciben tej. Es sajnos naprol napra kevesebbet szoptatok :( Meglepodtem volna hogy ha minden siman megy, mert mindenki a csaladomban kb ennyi ideig tudott szoptatni. De meg mindig nem adtam fel, ugyanugy eszek-iszok, mintha szoptatnek...tudod a remeny hal meg utoljara.

Kép

Kép
snowball
 
 


Snowball: Nem adjuk fel!!! :) Szoptass sűrűbben, az stimulálja a cicit, és megnyugtatja a Babát! Nyomasd a laktoherbet + még sok meleg folyadékot, és pihenj sokat!

KépKép
sajti
 
 


Snowball biztos hogy nem kell lemennetek Doverbe!!! Az ismerőseink is akik innen járnak haza Hull-nál átkompolnak és rákerestem hogy Newcastle-ből megy Amsterdamba komp, Edinburg-Newcastle kb. 200 km, és Amsterdam-Budapest kb. 1400 km összesen. Ha kocsival mentek akkor Doverig kb. 780 km, és Calais-Budapest még további 1700 km. Nem sok értelme van, hacsak nem akartok nagyon autókázni. Mi azért járunk le Dover-be, mert a kutyát csak ott tudjuk átvinni az alagúton, a kompon nem lehet. Sajnálom a szopit, hallottam már ilyet hogy van tejcsi mégis elmegy, azért nagyon drukkolok hogy ne így legyen!!! Pszichésen se mondj le róla mert akkor tényleg nem lesz. Próbálj pozitívan hozzáálni, sokat számít!

Rekuja hogy-hogy ott kell ülni egy egy éves mellett? Regi már jó párszor idáig végigcsinálta innen haza a 2200 km-es utat és sose kellett mellette ülni :lol: Vagy csak mázlim volt és a pici majd rácáfol erre? Hehe más kérdés hogy úgyse férek ott el, mert a két szélén lesz az autóban két gyerekülés, középpen meg a kutya... Én nem erőltetném a kapcsolatot ha a nagyszülőknek nincs igényük, mert ha szegény gyerek elkezd hozzájuk kötődni, ők meg letojják később is a gyereknek lesz rossz. Sajnálom hogy nem jött meg a szülinapi csomag :twisted: Mi lett volna? Remélem azért odaér, vagy újraküldik. A kép szenzációs!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


Laptető-jó alvás? Szuper, holnap beszámolok :lol:

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


sajti: koszi a drukkot, most szopizott a cicam :)

nyufo: pedig nekem Alex azt az alagutat emlegette, hogy majd ott fogunk menni. Majd meglatjuk, majd szolok ugyis, mielott megyunk! :wink:

Kép

Kép
snowball
 
 


Na, újra nekiugrom.

Ma kialakítottuk a nappaliban a babasarkot, így Bálint teljesen kiköltözött. Kihoztunk mindent, és elég helyes lett. Az éjszakák megdőltek, mert szerintem most kezdett el többet enni, és így éjjel kell neki, mont egy vekker pontban kell 3kor és 6kor. De legalább alszik utána, és mi is alszunk.
Tegnap este sietnia akartam vele éjfélkor. Persze, hogy 2x lepisilt, egyszer a saját fejét, így mehettünk arcot mosni, másodszor meg ívben bele az ágyába. Még szerencse, hogy az az utazóágya volt, és nem abban aludt. Ennyit a gyorsan menjünk aludni-ról.

Vettem lázcsillapítót, mert szerettem volna, ha van itthon. Igaz csak 3hónapos kortól adható, de a doki bácsi mondta, ha kell, akkor harmadoljuk. A vicc, hogy ez a kúpot nem kell hűtőben tartani, nagyobb gyerekeknek is jó, 6darab van benne, és csak 580ft, nem úgy mint az agyba-főbe hirdetett társai.Recept nélkül kapható Mexalen 125g, és paracetamol tartalmú.
A védő néni azt mondta, hogy oltáskor kellhet, még akkor is, ha nem lázasodik be, csak nyűgös, mert fájdalomcsillapító hatása is van.
A kúpot, infoként, hosszában kell elfelezni, mert ha szeleteled, nem jó, mert nem biztos, hogy ugyanolyan a hatóanyag az elején, mint a végén.

Tegnap voltam egy barátnőmnél, aki mondta, hogy az Espumisan csepp kibontás után csak 28napig jó. Birom ezeket a gyógyszereket, mert persze nem etettem meg vele az egész üveggel, így mehet a kukába. Ilyenek a sziruogyógyszerek is:(

Mostanában kicsit kevesebbet féj a pocija, aminek örülünk, de nem tudjuk mitől, így nincs ötletem. Igaz szedem a Normaflore-t

SAJTI: nem túl kedves Apa cége ezzel a dologgal. nagy hős vagy a szemembe, mert én egyáltalán nem alszom egyedül itthon, te meg a gyerekkel csinálod lassan 3hete

SNOWBALL:remélem visszajön a tejed, de ha nem akkor se aggódj, nem ezen múlik semmi. Én néha azon gondolkodom, hogy van a tápszernek előnye is. Olvasom Rekujat, akinél Apa átvállalja a reggeli etetést, és így alszik egyben 6órát. Hááát ez megéri. Vagy ha elmész valahova, nem kell elbújnod,mert szoptatsz, mondjuk egy étterembe, hanem előveszed a termposzból a cuccot, sé hajrá. Arról nem is beszélve, hogy a kapcsolat ugyanúgy megvan, mert az öledbe van, simizheted, összeértek, és utána büfiztetni is kell.
Így ne add fel a dolgot, de ne görcsölj rá

NYUFÓ: gondoltam rád sokat a két gyerek miatt. Voltam 6hetes kontrollon, ahol a dokitól kérdeztem, hogy hogyan tovább, védekezés. Erre ő meddőségi szakorvoként nem szeret erről beszélni. Nem kell védekezni, hadd jöjjön a következő. A császár miatt ne aggódja, ő azt jól összerakta. Persze mondtam neki, hogy megőrült, hogy a két gyerk között 10hónap legyen, naa pesze, nem tollas a hátam. De Bence ennek nagyon örült, mert ő gyorsan akarja Borit. De én abba beleőrülnék.

Kérlek mondt meg a túloldalt Kiscsillagnak és Bettinek, hogy várunk néhány infot róluk.

Na mennem kell, majd ha tudom folytatom, mert vasárnapi ebéd van Bence családjánál. Hurrá:(

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Haliho!!!

Hat...engem megerintett a lapteto szele :D mivel 1kor evett Molly, utana csak 7 utan kelt fel 8) Olyan buszke voltam ra. Viszont igy volt idom ejszaka almodni...hat...nem kellett volna, sirva keltem fel :shock: Borzaszto volt... Most viszont itt van mellettem Molly, es beszel hozzatok - vagyis a monitor tetszik neki nagyon :) En pedig magyarazom neki, hogy kik ezek a kedves nenik es babak, akiknek irunk :)

kat: nem semmi a dokid, attol hogy meddossegi szakerto, nem azt jelenti, hogy nem adhat tanacsot fogamzasgatlas kerdeseben. Ez is az o feladata lenne elviekben, legyen o akarmilyen szakerto. Meg ez ugyis rajtatok all, hogy mikor szaladtok neki a masodik babanak. Szerintem....
Igen, megvan a tapinak a jo oldala is, de hiaba itt van az olemben etetesnel, nem ugyanaz az erzes... :( De na... ami muszaj az muszaj. Plusz nem adtam fel a szoptatast sem :)

Kép

Kép
snowball
 
 


Sziasztok!

ma egészen jó napunk volt.. Ahhoz képest, hogy már napok óta alig aludtam éjszakánként, most tudtam összesen kb. 4-5 órát is!! :D Kristóf tegnap előtt este és tegnap nagyon kivolt, szerintem az időjárás miatt. Semmit nem lehetett mellette csinálni, egyfolytában sírt. Tegnap este viszont 11-kor lefeküdt, aludt fél 2-ig, aztán fent volt 5-ig (!!!!!!), de utána 6-tól fél10-ig aludt! Heuréka! :)

Rekuja: nagyon cuki a kép, ez tényleg perfect day!!! :D
Reméljük, itt tud lenni velünk Apa pár napot, bár gondoltunk arra, hogy a köv. munkája helyszínére (Sopron), megyünk mi is Kristóffal, kiveszünk valahol egy szobát, és addig ott leszünk.. Nem csak azért, mert nem bírom egyedül, hanem azért is, mert ő már nagyon kivan idegileg... :( Még elegendő ruhát sem vitt magával külföldre, nem számított arra a plusz 1 hétre.. Tehát az alsónacijait tusfürdővel mossa csap alatt, a pólóit meg max. megfordítja :) Szegény, ez elég murisan hangzik, de szerintem tényleg ezt csinálja, mivel sokszor éjjel 5ig dolgozik, aztán 7-8-kor kel...

Kat: hát igen, vacak, ha ennyire nem toleráns apa cége! :( Legalább az első pár hónapban azok lehetnének... Anyum itt van velem, csak tudod, tőle nem várhatom el ugyanazt, amit Apától.. Pláne azért, mert Anyum közben részmunkaidőben dolgozik is. Fel szokott kelni büfiztetni, ha kell, de sokszor inkább mondom neki, hogy menjen aludni.. De szerencsére sok házimunkát megcsinál, így nem kell pl. vasalnom, feltörölnöm stb. Így is sokszor annyira kimerülök, hogy amikor lenne másfél órám napközben aludni (amíg Anyu felügyeli Kristófot), nem tudok, annyira dolgozik bennem az ideg.. No, mindegy, a lényeg, hogy tej legyen, meg nyomatom magamba a magnéziumot és a vitaminokat. Ha minden igaz, Apa kedden jön...

Snowball: tudod, még mindig nem adjuk fel!!! :) Én már minden pluszban lefejt 20 ml-t hűtőbe rakok, jó lesz az még... Már én is tapasztaltam, milyen az, amikor nincs tejcsi, és nem szeretném még egyszer...

Köszi a biztatást csajok!!! :D

KépKép
sajti
 
 


Hoztam pár képet:
Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Laptető bejött, nyugodt éjszakánk volt, a prücsök lenyomott 2x 6 órát!

Kat gondold meg jól a két picit, a másik fórumon is van valaki akinek, bő egy év van a két gyerek között, a pici most mászik fel mindenre, nagyon kell rá vigyázni hogy ne törje össze magát, közben ott a baba is, az még nehezebb mint nekem, mert nekem a 2 évesem már azért ügyes, nem kell úgy rá vigyázni. Más kérdés hogy nekem meg a dackorszak nehezít be elég rendesen, de az még mindig jobb egy fokkal, mint hogy ott kell lenni a gyerkőc mellett. Emlékszem nekem is miket csinált amikor kezdte felfedezni a föld feletti életet is, még úgy is esett pár nagyot hogy mindig ott voltam. Szóval magadért szerintem ne hagyj túl kevés időt, mert nagyon nehéz lesz. Megmondom a lányoknak hogy hiányolod őket!

Sajti szegény apa és te is! Jó ötlet hogy mész vele! Megkérdezhetem mivel foglalkozik hogy ennyit kell úton lennie? Mosst már közel a kedd, kitartás!

KépKép

KépKép
nyufó8
 
 


huh, alig találom az elejét, annyit írtatok :)

Ma nagy kalandjaink voltak, voltunk Brandonban, mert kezd fogyni a pelenkás kukazsák, aztán levágtuk a kiscsaj körmét, végül jöttek látogatóba unokatesómék is :) Rátukmáltam Julára a mellszívót, hátha neki nagyobb szüksége lesz rá, mint nekem :( Ja persze a Brandonban vettünk egy csomó mindent, amik nélkül nem is lehet gyereket nevelni :) apa talált egy másik szivargyújtós cumisüveg melegítőt, és hát ez persze "sokkal jobb", mert kevesebb helyet foglal. Aztán beszereztünk végül egy pihenőszéket is, még nem teljes a sikere, a sárga párna még hatékonyabb, de majd meglátjuk. Le volt értékelve, aztán itthon az összeszerelésnél vettük észre, hogy azért, mert hibás konstrukció, de izom-apa áthajlította a drótot a másik irányba, és így a kis virágok már nem a gyerek feneke alatt fityegnek, hanem az arca elött :D

Snowball
Lóránt reakciója, mikor kérdeztem, nem hívjuk-e fel a szüleit: "mért érdeklődnének az unokájuk iránt, amikor van kutyájuk?" mindig elfelejtem a preferenciát :D Még tanulnom kell...
Tök jó, hogy kitartasz a tejcsi mellett, ne add fel! És tudod, nem igaz, hogy fejben dől el, mert ha pszichés okokból áll is le a tej, akkor se tudsz minden pszichés folyamatot befolyásolni! Ezt akkor tanultam meg igazán, amikor pszichiáter vizsgált a meddőség miatt (kihozta, h nem pszichés oka van). Hiába tudod, hogy valaminek mi az oka, ettől még egyáltalán nem bizti, hogy tényleg meg fogod tudni változtatni. Pl aludj többet. De még ha időd lenne is, lehet, h nem tudnál olyan mélyen vagy pihentetőn aludni, szóval erre rástresszelni tök felesleges.
Ma egyébként übersok tejem volt (legalább 3 evőkanál/cici). A következő okok lehetnek:
1. Anyám isteni házikosztja helyett ma BigMac-et ebédeltem
2. Tegnap nem ittam szoptatós teát
3. Plázacicáztam a Brandonban
Fura, de ezek az okok egyetlen szoptatási tanácsadós cikkben sincsenek bent :lol:
Babás rémálmok, jaj ne is mond! Én a kórházban jártam így... huh, sose hittem, hogy egy rémálom lehet ennyire szörnyű :( Kérdeztem anyám, mikor múlik el, hogy ilyeneket álmodok, aztmondta, nem tudja, neki még nem múlt el, de majd megkérdi a nagymamist... de legalább egyre ritkábban lesznek, szerinte, csak ha valamelyikünk beteg, akkor jönnek megint elő :(

Nyufo
Azért ez bíztatóan hangzik, hogy nem kell ott ülni mellette a hátsó ülésen ;) Mondeo ide vagy oda, a hátsó ülés középső széke veszettül kényelmetlen. Mondjuk a mai 2xfél ótás utat végig a kisujjammal a szájában töltötte, az azért nehéz lett volna, ha elöl ülök :D
Nagyszülők viselkedése egy tanúlságot jelent számomra: lelkiismeretfurdalás nélkül tölthetjük pesten a karácsonyokat és a téli szüneteket. Nekünk nem nagyon fog hiányozni ez a "meleg fogadtatás". Lóránt saját bevallása szerint csak a nagymamája miatt jár haza (ő nevelte kiskorában, amikor Vásárhelyen hagyták).
Szülinapi csomag egy szerintem nagyon gáz tv-shopos asztalka lett volna, ami nélkül természetesen egyetlen család se lehet boldog :lol: Így járok, ha Lóránt hétköznap itthon van és tv-t néz, teljesen beleszeretett :lol:
Nekem a kutyusos meg a mosolygós kép jött be a legjobban, nagyon cukik. Takarót te készítetted?

Kat
sietős pelenkázást olvasva de-javum van :) ha sikerül is ügyesen gyorsan megcsinálni, amint felemelem hallom a nagy rottyot, meg jön a szag :oops: no igen :D
Jó, hogy írtad a kúposat, emrt nekünk is csak azt mondták, hogy félbe kell vágni, azt nem, h hosszában! Úgy legalább könyebben befér :wink:
Pocifájás elvileg a korral is csökken, ahogy megtanul emészteni, lehet, h ez segített nektek is.
Köv babát meg, hát lehet mindenféle tanácsokra, bevált/nem vált be dolgokra hallgatni, de ha nem állsz készen, akkor nem állsz készen és pont. Hülyeség tovább ragozni, lelkiismereti kérdést csinálni, vagy ilyenek. Ezt a párodnak is el kell fogadnia, szerintem, ha megmondod neki, bizti megérti. Ez nem lustaság, nem hiszti, egyszerűen te jobban akarod csinálni, mint amennyire ilyen kis korkülönbséggel képes lennél, ne vegye el tőled a következő baba feletti örömet azzal, h korábban jön, mint kéne. Az óvszer meg orvosfüggetlen védekezés :wink:

Sajti
A vele utazás tök jól hangzik! Élmény is, háztartani sem kell annyit talán, vele is lehettek. Meg már nem "annyira" pici az a fiú. Megértem, h apa kivan, nagyon nem lehet egyszerű. Meg gondolom nem álhat fel és boríthatja rájuk az asztalt... Lóránt annak idején egy ilyesmi kiküldetéses akció után mondott fel (akkor még nem ismertem), de hát ha az embernek gyereke van, akkor már nem pattog, ugye. A tusfürdő tökéletes szappan, én spanyolországban 6 hétig azzal mostam, pedig ott rendesen megizzadtam a melegben túra közben. A sok munka meg "jól" eltereli a figyelmét :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Mi is rekordot döntöttünk, aludtam kb. 3x2 órát az éjszaka!! :lol: Most itt van a gyerkőc a pihenőszékben a konyhaasztalon, alszik a drága! Reméljük, folytatja és továbbfejleszti az esti jó szokását, és alszik jó sokat! :)

Nyufó: gratula Nektek is az alváshoz!! :D Nagyon cukik a képek!!! Hihetetlenül aranyos mindkét kiscsaj! Az a kutyusos kép különösen jó, magazinba való! :D
Apa üzemekben programozással foglalkozik, és villamosmérnök is "amúgy".. Tehát itthon megírja az adott gép / gépsorok programjait (pl. téglagyárak, sörfőzdék, nyomdagépek), és utána a helyszínen üzembe helyezi őket. Tehát övé a "finis", mert először meg kell építeni a gépsorokat, be kell kábelezni, stb, tehát készre kell szerelni, és utána jön ő, aki megmozdítja az egészet. Ekkor derül ki az összes hiba, amit az előzőek csináltak!!! Tehát ha már más ember nincs is ott, neki akkor is ott kell lennie, amíg ezek megoldódnak! Ezért van most annyi ideig Franciaországban... Már rég otthagyta volna az egészet, de a fővállalkozó (aki most a fent említett hibák nagy részének okozója... ) azt mondta, nem fizeti ki sem neki, sem másnak a zsetont, ha nem marad ott... Kis zsarolás..

Rekuja: szerintem is meg kell próbáljuk a vele utazást, remélem beválik! :) Össze is állítok majd egy listát, amit majd vinni kell ilyen esetekben.
A volt munkahelyemen engem is küldözgettek ide-oda, és marhára meg lehet ám unni!! Jobban szeretem az érdemi munkát, mint a meetingelést, agyalást, aminek sokszor semmi értelme, csak töltjük az időt és költjük a pénzt.. Utána le is mondtam a vezetőségről, és inkább csináltam az érdemi munkát. Megkérdezték, mik lennének a feltételeim, amiért tovább csinálnám a vezetőséget, de mondtam nekik, hogy semmi nem kell már, csak egy kis nyugalom.. Utána összehívták a cég embereit, bejelentették, hogy lemondtam, és azt a csajszit nevezték ki helyettem, aki történetesen tolmácsolta a cég embereinek a külföldi vezetés mondandóját. Gondolhatod, így tudta meg, hogy ő lesz a vezető!!! Korrekt, ugye??? Teljesen összeomlott a csaj, mert senki nem vállalta el a melót, ő sem, csak muszáj volt neki.......
Az a spanyolországi túra jó lehetett!!! :D Egyszer úgy kimennék oda... Menorca az álmom...

KépKép
sajti
 
 


Mi rekordot döntöttünk ma nem alvásban :( mivel tegnap kicsit több volt a tej, kevesebb tápot evett, de ettől meg éhesebb maradt... most reggel 7 óta fent van és mindjárt fél12, ha lerakom persze sír. óránként cicit kér azért a két falatért, és kitalálta, h sír ha tápit kap.

Sajti
tyű, a párod nagyon olyasmit csinál, mint Lóránt első munkája még vásárhelyen! ő is vmi gépsort programozott, ha jól értettem. vezetői állást megértem, h utáltad, nekem a nővérem volt így, most meg köztisztviselő, de néha azért megcsinál egy-két szakértést

oké, sírás van, megyek

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Két szar éjszaka után, nálunk most jól telt az éjszaka. Ébredtünk egykor, de 20 perc múlva ágyban voltunk, majd fél ötkor, na akkor egy óra kellett a visszaalváshoz. Bár ezután fél hétkor ismét felébredt Buksi, de 8 óta ismét alszik. Lassan kelnie kellene. Hála az égnek a hasfájás most egész kevés volt. :D

Ti mikor fürdetitek a csöppségeket? Csak azért mert nálunk 8-kor van fürcsi, de olyan nehéz ezt kivárni, mert Csanit szórakoztatni addig, persze ha hasfájás van, akkor bármit csinálhatsz, iszonyat fárasztó. A délutáni alvástól hosszú idő telik el a fürdésig, s ilyenkor jön a nyűglődés.
Tényleg, nálatok van már vmiféle rendszer a napokban?

Tegnap az első babanéző vendégek megérkeztek. Csani aludt, majd evett,nézelődött, majd sírt egy sort, így megmutatott magából szinte mindent. :lol:
Pénteken jön fel apukám, s megyünk haza Csanival a szüleimhez. Húh, már rettenetesen várom. Egy kicsit kimozdulni, nem állandóan itthon lenni, de jó lesz. Vár a fodrász, a kozmetikus, Istenem!!! Anyut 100 %-ig ki fogom használni, hogy otthon leszek. Komolyan már számolom az éjszakákat. A férjem nem tud lejönni velünk, így csak hétfőn jön majd értünk. Legalább ő is kipiheni magát egy kicsit.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
tyuntyi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?