Új privát üzeneted érkezett!

Hali!

Hazajöttünk. Apák jót buliztak, enyém még szmöréket is kergetett, szóval jó buli volt nekik (hát nem tudom, nekem annyira nem tetszene, ha ez lenne a vége).
Barátosnémmal jól kiszövegeltük magunkat, prücskök fél 10h-től aludtak és onnantól kezdve hajnali fél 3h-ig dumáltunk. Szóval mi is buliztunkKép
Leányzó nagyon jól bírta "idegenben", meg se kottyant neki, hogy nem a saját ágyikója, mondjuk vittem a párnáját, takaróját, plüssálatkáját, ami az ágyikóban is vigyázza az álmát, meg az elmaradhatatlan "gyűrőspelust". (tündéri fele, ahogy gyűri, cibálja, a fejére húzzaKép)
Fél 5h-kor ébredt meg először, próbált visszaaludni, de pont akkor indult be a hűtő és mi ott aludtunk a nappaliban, így hát nem tudott a kicsim visszaaludni, mert jelzett a pocak is. De nem sírt, hanem nekiállt szövegelni, azt hittem megzabálom. Tegnap óta megint nagyon beszédes és vigyorgós kedvében van! Ja és ma hangosan nevetettKép. Eddig ilyet nem csinált!Kép

ZsuzsaKép
Köszi az érdeklődést, holnap megyek dokihoz, kiváncsi leszek mit mond, majd megírom. (sajna még mindig van olyan amikor dől a léKép)

OrsiKép
Jó kis bevásárlás!Kép Látom Ti sem bíztok a véletlenre semmit!!! Dehát igazatok is van, nem kérnek azok a játékok enni, elállnak addig, amíg a kisgazdájuk meg nem érik ráKép

BeaKép
Egyenlőre én csak álmodozom ilyen fürdésről apával, mert jelen esetben azt hinné valami horrorfilmbe tévedt.
De "látom" jól sikerülhetett, mert azóta nem nagyon jelentkeztélKépKépKép

MucskaKép
Örülök, hogy jobban vagy, reméljük a takonykórság is amilyen hamar jött olyan hamar megy is!!! De a lényeg, hogy Annának semmi baja.
KutyasimiKép Itt is a kézmosásra meg a játék, nem??

Na megyek, megjöttek anyukámék, köszönteni a kiscsajt, majd jövök még!

Puszi:
Meli
Bnm
 


Meli
BuliKép
Szövegelés, nevetésKép

PusziKép

Orsi

avocado
 
 


Sziasztok!

Beköszönök én is!Kép Látom, nem túl nagy a forgalom a nálunk!
A tegnapi napunk kicsit érdekesre sikeredett. Délelőtt mi is Metro-ban voltunk (vettünk egy micro-t, mert már nagyon hiányzott), meg még egy pár dolgot. Aztán mikor pakoltunk be az autóba, akkor vettem észre, hogy eltűnt a pénztárcám. Benne bankkártya, igazolványok (az otthoni is, TB-kártya, adókártya stb.). Nem lett meg persze, próbáltam elintézni, hogy legalább a Metro-ban ne tudjanak vele fizetni, de azt mondták, hogy technikailag megoldhatatlan. Tel.szám nem volt nálunk, amin le lehet tiltani, ja és a Metro-ban nem kérnek PIN-kódot Kép Így aztán itthonról letiltottuk, közben viszont eltelt jó egy óra. Úgyhogy majd hétfőn kiderül, hogy megcsapolták-e vagy sem. Ja és az a legszebb, hogy nekem társkártyám van apa számlájához, és így letiltották apa kártyáját is. Itthon meg jóformán nincs kp.-ünk. Jó, mi?? Kép

Na, ennyi történt "röviden"!

Andi!
Remélem, meggyógyulsz hamar, és Anna se kapja el KépKépKép Akkor így ugye Zitával nem is tudtál találkozni? Kép Apa nagyon rendi veled KépKép

Bea!
Hol van az a kád?? Ausztráliában?? KépKépKép

Orsi!
Nagyon arik a képek! KépKépKép Vásárlás Kép

Meli!
Buli KépKép Hangos nevetés KépKép Azt én is úúúúgy szeretem Kép Horrorfilm KépKép Tényleg nem árt elmenni a dokihoz!

Hajni!
Paprikaszállítmány Kép Agatha Kép

Hugi!
Remélem, nektek a Metro jobban sikerült Kép Nagymama: azt elhiszem, hogy volt nagy öröm KépKép

Zsuzsa!
Örülök, hogy ti is jobban vagytok már KépKép Mármint Zsófi Kép

Pusz

Kriszta

Kép
lujzika
 
 

 
 

Krisza!

Látod látod, hogy nem kell menni vásárolni! Maradni kellett volna a gép előtt.

Nem semmi ami veletek történt, meg mire megszereztek mindent. Hú! Sajnálom nagyon!!!!!!


Apa tud rendi is lenni, bár ma nem azt a formáját mutatta. Kép Közölte ha nem vagyok lázas, akkr csinálhatom a dolgomat.
Zitát le mondtam. Mégiscsak 3 gyereke van és nem szerettem volna ha ajándékba bacikat kapnak tőlem Kép


Meli!

Ugye milyen édesek ahogy kacagnak és dumálnak. Mi az első kacagás után mindig lestük, hogy mikor fog. Amikor nem számítottunk rá és nem is volt semmi neveséges elkezdett folyamatosan kacagni, mi meg csak lestünk, hogy most mi van. HAláliak. Kép

Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Kriszta
Sajnálom, ami a Metroban történt!Kép Jó kis idegeskedés lehetett. Babával voltatok gondolom. Lehet, hogy azért szúrtak ki titeket, állítólag így szokott lenni, mert az ember el van foglalva a gyerekkel és nem figyel annyira.Kép Én is mindig félek, nehogy kizsebeljenek mikor bevásárolunk.
Remélem nem lesz gáz és nem tűnik el sok pénz a számlátokról!

PusziKép

Orsi

avocado
 
 


Andi!

Ez az apa, ez az apa! De hát ilyenek a főnökök, nem? Kép
Azt el is felejtettem mondani, hogy tegnap át lett programozva a gépünk, most már magyarnyelvű minden program rajta Kép És már van Powerpoint is Kép Csak hát kértem a kollegát, aki csinálta, hogy egy pár dolog, ami le lett mentve (pl. Hajni Lego-ja), jó lenne, ha megmaradna. Ő meg is csinálta, csak azt nem találtuk meg, hogy hova mentette Kép
Na meg egy kicsit lassabb is lett a gép, mivel most több program is van (pl. vírusölő) rajta. De ez legyen a legnagyobb baja Kép

Visszatérve a pénztárcámhoz: azért még bízom nagyon benne, hátha valaki lesz olyan rendi és visszaküldi legalább a papírokat. A kártya már úgyis le van tiltva (holnap még mehetünk bankba is), pénz nem volt szerencsére túl sok benne (kb. 20 Euro), de nagyon nem szeretném azt a rövid időt otthon papírbeszerzéssel eltölteni Kép.

Ja, és úgy néz ki, apát is kerülgeti valami kórság Kép, ma elég sokat fázott (ami rá nem nagyon jellemző), meg olyan bágyadtka. Most megivott egy Neocitrant, remélem, segít Kép.

Szóval ennyit az apázós hétvégéről Kép De azért jó volt, hogy legalább ez a két napja nagyjából szabad volt Kép

Kacagás: nálunk Eszter pont akkor kacagott először (szegénykém), mikor itt az első oltásra vittük. Az autósülés fölé akasztottunk egy barikát, és ahogy menet közben ugrált a bari, arra kezdett el kacagni Kép Annyira édes volt, de aztán utána nagyon sokáig semmi. A következő akkor volt, amikor leesett a kulcscsomóm, szóval csupa nagyon "nevetséges" dolog kacagtatja meg. Mostanában pl. azt szereti, amikor az edények csörömpölnek Kép

K.

Kép
lujzika
 
 


Orsi!

Köszi Kép Én is arra tippelek, hogy akkor vehette el valaki, amikor Esztert raktam be az autóba, Andris meg pakolt a csomagtartóba. De ez akkor is olyan aljas dolog, én biztos nem tudnám megcsinálni Kép

Láttam az újabb képeket is, nagyon tündéri gyerkőcöd van, és nagyon csinosan öltözködik Kép, az esküvőn pedig biztos jó hangulat lehetett Kép

K.

Kép
lujzika
 
 


Kriszta
Hát ez tiszta idegbaj! Hétfőig meg idegeskedjetek, mi??? NevetségesKép

AndiKép
Kiváncsi leszek, mikor lesz a hangos nevetésnek folytatása.
Imádom hallgatni a gagyogását

Vendégsereg elvonult a lakás meg szalad.
Ebben az egészben azt imádom, hogy némelyik "kedves" rokon két falat erejéig beletúr a sütibe, tortába és utána otthagyja. Az érdekes az, hogy ezt minden köszöntés alkalmával el kell játszani. De ha nem adnék, akkor meg vérig lennének sértődve.
Nincs kedvem semmit csinálni, mert hulla vagyok, aludtam vagy 3 órát összesen!
Ja!Küldjetek egy kakimanót, mert ma még nem járt itt!!!KösziKép

Ma már nem jövök, elteszem magamat holnapra.

Csajok, hogy Ti milyen rendik vagytok!!!!!!!!
Kakimanó már ide is ért!! Nem tudom ki volt ez a gyors feladó, de kösziKépKépKépKépKép

Puszi:
Meli
Bnm
 


Krisz!

Megpróbáltam átküldeni a legosat, amit Hajni küldött. Remélem, hogy átment.

Virusírtó nagyon kell, rám is próbáltak megint csatlakozni, de nem jött be, mert a vírusírtó megint hatástalanitott. Görények ezek!

Apának gyors jobbulást kivánok!!!!!

Meli!

Pihizz szépen, a rumli az meg fog várni holnap is. Kedvesek tudnak lenni a vendégek. Én is bírom őket nagyon. Készülsz mint egy dilis, aztán meg csak túrkálnak. NA én ezeket leépitettem. VAgy egyen rendesen vagy ne túrkáljon Kép Azért is vagyunk jó húsban mi is meg a barátok is. Kép
Jó pihit neked.


NA megyek, mert mindjárt pancsi van.Még benézek, hátha valaki ad magáról életjelet.
Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Bekukk, de látom, hogy mindenki pihizik, így én is lelécelek. Szép álmokat mindenkinek, holnap találkozunk MINDENKIVEL remélem.

Millió pusz : AndiKép

Andi
Kép
mucska
 
 


Sziasztok!

Gondoltam benézek....

Krisz,
ilyen aljasságot!!!! Mi úgy szoktunk bevásárolni, hogy mindent apa pakol, aztán beteszi a gyerekeket is, így én vigyázok addig mindenre. Anditól megkaptad a Legósat, vagy küldjem át megint??

Andi,
lázKép takonyKép

Meli,
vendégseregKép

Orsi,
megnéztem a képeket, szuperek!!!Kép Képzeld, nekünk is ilyen babakocsink van, csak kékben!!!!!Kép De még pihen a szekrényben, a Tomcinak vettünk, vmikor 1 éves kora után. Ő is nagyon szerette, meg én is.Kép

Pusz és jó éjt mindenkinek!

Hajni
nalika
 
 


Sziasztok!

Én is csak bekukk Kép

Meli!
A vendégek már csak ilyenek KépKép Abba gondolj bele, mikor majd mondjuk 15 ovisnak rendezel gyerekzsúrt Kép

Jut eszembe, jövő hét végétől nálunk is vendégjárás lesz. Szombaton volt kollégák jönnek egy hétre, aztán a sógornőm a keresztfiunkkal. Ezután pedig a természetgyógyász csajszi, akiről meséltem régebben. Aztán hipp-hopp megyünk is haza! KépKép

Hajni!
Köszi, Anditól megjött a Lego Kép Ugye ez nem a Duplo??? KépKépKép

Jó éjt mindenkinek!

Pusz

Kriszta

Kép
lujzika
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Hugi nem keltél még fel?!!!!!! Mi e a lustaság?

Krisz!
Duplo Kép


HAjni!

Remélem ma már vagy! Lábad?

Meli!

Te hogy állsz a nagylánysággal?


KIKA!

Tessék már előkerülni!!!

Bea!

Remélem azért már nem pancsikálsz!

Zsuzsa!

Remélem minden rendben van már nálatok!

Orsi!

Ma ücsörögjél csak otthon és kimáld magad a sok vásárlától Légysziiiiiiiiiiiiiii!

Chello hol vagy?????

Remélem nem maradt ki senki!!!! De még nem mosakodtam.


Hát én baromi taknyos vagyok, de a kiscsaj még tartja magát.
Megyek, mert ébredezik.

A.

Andi
Kép
mucska
 
 


HÉTALVÓK ÉRESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!

Andi
Kép
mucska
 
 


Itt vagyok!!!
Tegnap gép karbantartás volt, mondtam apának, hogy siessen mert elvonási tüneteim vannak, ennek ellenére egész estig tökölt veleKép Na mindegy, ma teljes terjedelmemben itt vagyok!
Most kicsit visszaolvasok, látom nem kell sokat.

Pusz
Vendég
 


Szia Bea!

Apa kapott egy rossz pontot. Kép
Sokat nem kell visszaolvasni a hétvégén. Mert ugye te is beszorultál a kádba Kép ami ugye nem baj, csak irígyek voltunk. Kép


De Hugi miért nem ébredt még fel. tán apája nem ment dolgozni!

Remélem lassan a többiek is elővánszorognak!
Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, süt a nap! Kép
Már kisasszony megreggelizett, aztán nemsokára megyünk a bankba és kiderül, vagy beborul KépKép
Majd utána jelentkezem!

Addig is puszi mindenkinek!

Kriszta

Kép
lujzika
 
 


Krisz!

REmélem, hogy nem borul be, nagyon drukkolok!!!!!!!
Várunk nagyon!

Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Kriszta!
Csak nem!Kép Drukkolok!

Andi!
Akkor elmarad a talitok?Kép Azért jobban vagy már?

Nekem tök jó hétvégém voltKép, azt beszéltük apával, hogy ez olyan mintha nászúton lettünk volna(azon nem voltunk)Kép Ja, és tegnap voltunk 4 hónaposak! Ennek örömére a múltkor elmaradt főzelékkóstolást is megejtettük. Na azt látni kellett volna, úgy beindult a kiscsaj, hogy alig lehetett visszafogniKép Megette volna az egész üveggel, ha hagytam volna.

Többiek, alszotok???

Pusz
Vendég
 


Bea!

gratula a négy hóhoz!!!!!!! Itt a takony miatt szédült csirke vagyok és elfelejtettem megnézni a táblicskut! Kép (MOst nézem és nem is találtalak a táblicskuba, de mostmár felírtalaka noteszba!!!!!!!
Nászút: az jó!!!!Kép
Főzelék: Tudja ő is , hogy mi a jó!
Pusz
A.

Andi
Kép
mucska
 
 


sziasztok!

Zsófi ugyan láztalan, de köhög, és néha hány Kép Nem lesz ebből szerdán ovi Kép
Edina sem könnyü. Itt bukik nekem folyamatosan. Ma már mindkét csaj miatt takarítottam Kép
Én is szarul. Azaz nem jobban Kép

Melinda: szurkolok a dokihoz.

Lujzika: itt meg szakad, és hideg van! Kép

Zs.
zerko
 
 


Csajok!
Segítsen valaki!!! Annyira béna vagyok, hogy nem tudom, hogy kell ide belinkelni valamit! Az albumomból szeretnék, azt tudom, hogy valamit be kell másolni valahovaKép De ez ugye édeskevés.

Zsuzsa!
Jobbulást nektekKépKépKép

Pusz
Vendég
 


Bea: bemész az almumba, rákatt a képre. MAjd jobb egérgomb, alul a tulajdonságok, és ott kimásolod a kép címét. (CTR+C), majd itt beilleszted (CTR+V), Utána ha mi itt arra rákatt, látjuk a képet!

Zs.
zerko
 
 



De jó!!! Köszi Zsuzsa!
Szóval ezek a műveim, ha valakit érdekel, nézze meg.

Pusz
Vendég
 


Bea: gyorsan tanulsz Kép NAgyon szépek! ÉS gondolom sok munka van benne! Kép

Ezeket meg a Hugom csinálta:
http://kreativhobby.srv.hu/ felhasználói galériákban van Katica néven!

ZS.
zerko
 
 


Gratula a hugodnak!
Pusz
Vendég
 


Sziasztok!

Bea,
nagyon klasszak!!!!Kép Hol lehet négyzet alakú keretet venni???? Hisztimanó elment már tőletek??KépFőzelékKép
Gratula a 4 hóhozKép Tényleg nem voltál a táblábanKép

Krisz,
szorítokKép

Andi,
takony ellen 3 nap intenzív C vit, aztán abbahagyniKép Nekem mindig bejött... A Cvit kitisztítja a bacit, de aztán abba kell hagyni, mert addig tisztít ilyenkor amíg szeded.

Zsuzsa,
takarításKép Jobbulást nektek!!!Kép
A csütörtöki különben lókötő???

Hugi,
hol vagy??? A héten be kell íratkoznom, ha télen akarok vezetni!!!!

Kika????????????

Orsi,
már megint vásárolni készülsz???Kép

H.
nalika
 
 


Nalika: ha az a b, akkor igen!

Bea. én is gratulálok a 4 hóhoz! Milyen főzit evett a gyerkőc?

ZS.
zerko
 
 


Zsuzsa,
igen a bKép Tényleg szépek a tesód művei, idáig nézegettemKép

H.
nalika
 
 


Nos, Mucska sokszor írja, hogy Anna megéhezik! Ennek az ám az oka, hogy a zöldségekben sokkal kevesebb a kalória, mint másban. Míg az anyatej 100g-jában van közel 70 kCal, addig pl a HIPP-es finomfőzelék 100g-jában csak 35!!!
Így most mellékelek pár adatot, hogy képben legyetek!


csirke mell
zerko
 
 


Nalika!
A kereteket én öntöm gipszből, az öntőformát meg már nem tudom hol vettem, de szerintem minden hobbiboltban lehet kapni.
Hisztimanót visszavitte a feladójaKép

Zsuzsa!
KösziKép Sütőtök burgonyával. A többi babánál ez a kedvenc, gondoltam mi is ezzel kezdünk. Ezek szerint bejöttKép

Pusz
Vendég
 


Sziasztok!

Bea Nagyon ügyi vagy!

Zuzsa hugod is.

Az én hajam meg elhullik. A lányra ráküldtek egy kis hisztimanót. MEg van az etetőszék, abban tízóraiztunk.

Reggel ahogy hason feküdt próbálta megemelni a hasát. Lefényképeztem , de nem látszik. Pedig a kiscsaj nagyon boldog volt tőle. Gondolom ez a későbbi mászás előfutára lesz.
NA megyek pakolni, és manót üldözni.
Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Andi: ezt Edina is csinálja! Kitolja magasra a popsiját Kép

Bea: akkor ügyik vagytok tényleg!

ZS.
zerko
 
 


Andi!
KösziKép
Milyen etetőszéket vettél? Lassan nekünk is kell, de tanácstalan vagyok. Akkora a választék, hogy nem igazán tudok dönteni, szempont meg annyi van, hogy helytakarékos legyenKép Pedig mi nem is panelKép

Pusz
Vendég
 


Na most nem írok semmi értelmeset, de mégis lesz eredményeKépKépKép
Vendég
 


Hülye vagyok, majd most...26 évesen illene tudni, hogy a 299 után nem a 301 jönKép Pedig jó voltam matekból...
Vendég
 


Bea: grat a középhaladáshoz! Kép

ZS.
zerko
 
 


Hát a hajam elhullott mikor az árát megmondta apa. Még jó hogy nagypapa megdobott egy kis pénzzel.
Rakok fel egy képet, de nem jó minőség,mert kivágtam a kupit a képről Kép Kép

Kép

Majd csinálok egy jobbat is.
Ez összecsukható, állitható magasságú, támlájú és tálcájú. És nem foglal olyan baromi nagy helyet.Brendonban vette apa. Az árát nem is merem ideírni, bár ebédnél lehet, hogy kiderül, hogy meg is eteti a lányt én nem kellek hozzá. Kép

Vihar: mi szerencsére megúsztuk a nyaralónál, de körbe a házakra ráborultak a fák. A párom szerint siralmas képet mutat a környék.
NA megyek még jövök a fényképekkel.

Zsuzsa!
Annának a feneke meg a hasa is emelkedett,nem ért le az ágyra. De a fénykép rossz szögből lett csinálva és nem látszik. De délután paparazzósat játszok, hátha letudnám kapni.Kép

Na megyek tényleg.
Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Andi: a miénk is hasonló! De asszem CAM.
Edina is emeli mindenét!
Várjuk a képet!

ZS.
zerko
 
 


Amúgy nekünk <a href="http://www.matti.hu/cam_eszekek.php?menu=Stilo" target=_top> ILYESMI</a> van.
De macik vannak rajta!

Zs.
zerko
 
 


Zsuzsa!

Mi macisok tartsunk össze!!! Kép

Edináról nem csináltatok képet, ahogy emeli magát? Kép Nekem nem akar sikerülni, mert nem látszik. Pedig annyira akaroooooooooooom!
Pusz: megyek etetni.
Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


ezt találtam még Zsófi idejéből:

Kép

Zs.
zerko
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek az aggódást, de egyelőre még nem vagyunk okosabbak, mert még a mi Metro-s vásárlásunk sincs lekönyvelve Kép Talán 2 napon belül kiderül, hogy lehúzta-e más is a számlát, vagy se. Úgyhogy még szorítsatok egy picit Kép
Annyi már pozitívum, hogy legalább Apa kártyáját feloldották a letiltás alól, így tudtunk pénzt is kivenni Kép

Bea!
Csudaszépek a műveid! KépKépKép De gondolom, csak saját használatra gyártod őket.
Irigyellek a hétvégédért Kép És gratula a 4. hóhoz!! Kép
Akkor úgy néz ki, a sütőtök mindenkinél bejön Kép
Ma Eszter is azt ebédelt.
Ja, és gratula a középhaladóhoz Kép

Andi!
Nagyon ügyes a csajszikád! És még mindig gyönyörű Kép Jól néz ki az etetőszéketek, nemsokára már muszáj lesz nekünk is beszerezni egyet, mert ölben már nem nagyon tudom megetetni Esztert kanállal. Ma is jól összekentük magunkat, persze az utolsó falattal Kép
Nálunk 2 napja meg az lábujj-bekapás, és nagyon jókat cuppog rajta Kép De hát a kisasszony a fenekét még nem nagyon emelgeti, valszeg nehéz Kép

Zsuzsa!
Edinád is ügyike Kép Zsófi meg kicsinek gyönyörű volt Kép

Hahó! Többiek!!! Merre vagytok???

Puszi

Kriszta

Kép
lujzika
 
 


keressek ZSófiról 5-6 hó körüli képet? Kíváncsiak vagytok?

Zs.
zerko
 
 


Krisz,
legalább van készpénzetekKép Akkor szorítok továbbra is!!!!

H.
nalika
 
 


Zsuzsa!


Azért abban most már nyugodt vagyok, hogy nem csak az én lányom maszatos Kép bár ma a disznó kifejezés jobban illett volna rá. Nekem meg elhullott a megmaradt hajam is Kép Én kiakadtam apa meg röhögött rajtunk.

Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Szia Krisz és HAjni!
Végre előkerültetek! Kép

Krisz!

Remélem, hogy nem csapoltak meg benneteket!

Hani!

Már aggódtam, hogy hol vagy!

Igy is vannak eltüntk a topikban! Kép

Pusz: Andi

Andi
Kép
mucska
 
 


Hajni!
Köszi Kép

Andi!
A mai etetés nálunk is érdekesre sikeredett a maszatolás tekintetében. De én voltam a hülye, mert ma reggel ráadtam egy új rugit. Tiszta fehér, úgy nézett ki benne a kisasszony, mint egy mini-hóember, szóval tündéri!
De én, a hülye anyja ebéd előtt nem adtam rá másikat, és ahogy írtam, az utolsó falattal úgy összekente magát is, meg a rugit is, hogy "öröm" volt nézni. Az ő pofija nem csokis volt, mint Zsófié, hanem gyönyörű sárga, de körbe-körbe Kép De mivel a rugi legalább fehér, így ki tudom belőle rendesen szedni a foltot Kép

Zsuzsa!
Én szívesen megnézném Zsófit babának is! Kép

Pusz

Kriszta

Kép
lujzika
 
 


Én ma sokat gondolok MElindára! Szurkoljunk neki!

Mucska: itt Zsófi egyedül evett!!!

Zs.
zerko
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?