Új privát üzeneted érkezett!

Anabique, nekem nagyon tetszik a fotó! :D
Lányodnak jobbulást! :(

Férjem volt a kicsivel kontrollon, fülészeten, azt mondták minden rendben, füle tiszta, torka nem piros... a lázra/hőemelkedésre azt mondták, hogy néha van ez így, a betegség végén egy kis láz :shock: Én ilyenről nem hallottam, nem is tapasztaltam még a 8 év alatt...lehet, hogy van ilyen, de szerintem itt másról van szó, 1-2 napon belül kiderül... :roll:
20140901114303
 
 


Na most végre van egy szabad percem. Először is jobbulást minden betegeknek, aprónak és felnőttnek egyaránt.

Brunhild, köszönöm!

Panndi, örülök, hogy nálad is minden oké! :)

Lucababa, hogy érted, hogy úgy néz ki, kislány lesz a 3.? Ezt uh alapján állapították meg?

Netty, barátnődet miért kell ilyen korán császározni? Minden rendben van velük?

Jjucuss, Mrsleo, jó, hogy vagytok nekünk! :)

Tegnap velem még annyi történt, hogy megtudtam, hogy tényleg addig lehet hason fekve aludni, ameddig jólesik, úgy hogy igazatok volt. Valamint az éjszakai túráknak lehet még az is az oka, ha valaki vérszegény, vagy kevés fehérjét eszik.

Nekem két ünnep között kéne a sotéra mennem kombinált vérvételre, erre ma olvasom, hogy h1n1 miatt látogatási tilalom van a Klinikán. :shock:

anabique
Budapest
 
 


anabique, örülök, hogy minden rendben van, és nagyon jó a kép :)

Én a kombinált teszt eredményét várom, lassan küldhetnék már az SMS-t..

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 

 
 

Brunhild,
nekem csak a Szláva volt a lényeg, hogy Levi az apja nevét kaphassa. Innentől tulajdonképpen nekem mindegy. Lili ugye Natasa, így leírva, ha kislányunk lesz, akkor Léna lesz, ez is jól mutat, a fiúra meg majdcsak kitalálunk valamit. Ugye a cirill betűt mindenképpen át kell írni magyarra, akkor már mindegy.

anabique,
tökéletes kicsi bébi :lol: Nekem még 4 nap, és mehetek UH-ra :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!
Sajnos itthon teljesen reménytelen nézni az internetet úgy, hogy ne lássak az oldalt. Szóval majd akkor jelentkezem, ha máar tudják a hírt, de mindenképpen szeretnék nektek nagyon boldog Karácsonyt kívánni és egy gyönyörű új évet, amit egy pici baba születése tesz teljessé :)
rokakoma2
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Kép

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok!

Nincs még Luca babám, talán most lesz, ha jól látta az orvos az UH-on és tényleg lány lesz a 3. Bár kételkedni még nincs okom benne, mert a kisfiamat és a kislányomat is megmondta 12 hetesen és nem tévedett. Szóval én hiszek neki.

Anabique akkor nem csinálnak neked tesztet?

Én tavaly novemberben beoltattam magam H1N1 ellen szerintetek az ér még valamit? Idén nem akarok oltatni semmiképp.
Netty mi újság a barátnőddel?
Linácska végülis beadtad a kúpot?
lucababa75
Szeged
 
 


Lucababa,
végül az ovistárs anyukától kértünk egy nem lejártat. A férjem pont úton volt még hazafele, és beugrott érte. Ma már szerencsére nem volt rá szükség.
Én is tavaly oltattam magam, most a négy kórházban lévő kismamánál azt mondták, hogy tavaly kaptak oltást, ezért enyhébb lefolyású a mostani fertőzésük.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Kép

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Lucababa, őrület, hogy 12. héten pontosat tud mondani a dokid. Le a kalappal előtte!

Ma felhívtam a Sotét, a hölgy, akivel beszéltem, nem tudott a látogatási tilalomról. :roll: Egyébként is tanácstalan vagyok, mert tegnap az orvosom azt javasolta, hogy a Sote helyett menjek a Magzati Diagnosztikai Központba, mert ott ingyenes lenne a vérvétel (Szent Imréseknek), viszont az uh 4d-s és 13e körül van. A sotén az uh ingyenes (legalábbis eddig nem mondták, hogy azért fizetni kéne), és a vérvétel 9e. És gondolom a Sotén ismét minimum 2 és fél órát kéne várakoznom, ahol ki tudja, mit szednék össze, feltételezem, hogy a másik helyen ennyire azért nem várakoztatnának meg. Szakmai szempontból szerintetek ugyanazt tudja a kettő? Szerintem valamelyiket mindenképpen bevállalom, és gondolom a két ünnep között kell majd mennem.

Linacska,
Levi azóta már nem lázasodott be?

anabique
Budapest
 
 


De jó látni a táblázatot! :) Milyen sokan vagyunk már! Panndi vonalzója mást mutat, mint a táblicsku, ezt csak most vettem észre. Linacska, köszönjük!!

anabique
Budapest
 
 


anabique,
Panndi ha jól tudom mensi szerint korábbra van kiírva, de mondta, hogy már ne javítsam. :lol:
Levinek már csak hőemelkedése volt koraeste, de nem adtam rá semmit. Most nem lázas.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Linacska köszi, hogy beraktál a táblázatba. Én Szegeden fogok szülni a Klinikán.
lucababa75
Szeged
 
 


Linacska nem egy fogacska készülődik nálatok?
lucababa75
Szeged
 
 


Linácska: Köszi a táblázatot, tök jó. Nálunk a lakhely és a kórház Szekszárd és kiscsajra pájázok. Szláva: nagyon tetszik

Anabique: Hát ez egy gyönyörűséges kis pöttöm. Gratulálok. És tök jól látszik.

Barátnőm ma 9,30 kor 1290 gr kisfiúnak adott életet, aki 41 cm. Jól vannak, bár Petike lélegeztetőn van, de nagyon bíztatóak az eredményei,de nem lesz semmi baj. Műtét közben kiderült, hogy az utolsó percben vannak ,mert rendellenesen fejlődött a méhlepény, és elkezdett leválni is. Végig fenyegető vetéléssel hordta 10 hetes kora óta, úgyhogy ez a 28 hét maga a csoda. Hetente több palack vért kellett kapnia- De a csodálatos természet sikeresen megoldotta, és jelezte a magzatvízszivárgással, h itt az idő, lépni kell. Még ez volt a szerencse....Látogatni nem lehet a h1n1 miatt, tényleg tilalom van.

Én ma megtaknyosodtam elég durván, és a gyógyszertárban csak az ossilococsimum (nem tudom hogy írják :roll: ) ajánlották kismamáknak. hm, tényleg ennyi?

Holnapra mindenkinek kitartást a konyhai álldogáláshoz, és meghitt békés ünnepet kívánok Nektek!!!!!

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Linácska, köszi a táblázatot! Jó, hogy Levi jobban van!

Most rajtunk a sor, Nimród (a kicsi) estére 39,5 fokos lázat produkált :( Nem is jött, hogy elhiggyem..Tegnap este ugye 38 fokos láza volt, éjjel semmi, reggel 37,5, utána voltunk a fülészeten, ahol azt mondták torka-füle teljesen rendben van. Egész nap játszott, tombolt. nem nézett ki betegnek..éreztem, hogy meleg, de azt hittem csak hőemelkedés, ezért amikor este a lázmérő majdnem 40-ig felszaladt, nem hittem a szememnek, férjem is azt mondta, lehetetlen..biztos a lázmérő romlott el. Volt még egy, azzal is megmértem, és tényleg annyi :shock: Nagy nehezen elaludt, kíváncsi vagyok ...de a holnapi utazás valoszínű lefújva, nem főztem semmit, nem sütöttem, fánk sincs, semmi :? ...

Amúgy ma takarítottam, eléggé ki vagyok fáradva..még vasalnom kéne :?
20140901114303
 
 


Jó reggelt!

anabique: azért mutat mást, mert a műtét óta össze-vissza jött meg, így egyes kalkulátorok szerint június 28-ra vagyok kiírva, másik szerint július 1-re. Amúgy 12. heti UH alapján a június vége lesz a nyerő, tehát a vonalzóm alapján számított kor a mérvadó. De majd a 18. heti UH után véglegesítjük a táblában is :)

Nimródnak jobbulást!

Ha nem jönnék, nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára panndi 2010.12.24 09:33-kor.

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Kép
klarissza36
Kecskemét
 
 


Netty barátnődnek kitartás és mihamarabbi hazatérést kívánok kicsiny babájával együtt!

Betegeknek pedig jobbulást!
klarissza36
Kecskemét
 
 


Sziasztok!

A fülfájás sajnos minket is elért. Kisfiam éjszaka nagyon sírt, hogy fáj a füle. Még szerencse, hogy van itthon fülcsepp, egy fél óra sírás után végre visszaaludt. A lányom és én meg köhögünk. Szóval apa kivételével a kis családunk kidőlt karácsonyra. Én lándzsás útifüvet eszek köhögésre, mást nem merek. Meg persze a kamillatea és citrom párosítás tartja bennem még a lelket. Szerintetek nasivint lehet használni kismamáknak, mert az orrdugulás szörnyű.
A vírusok most azonnal mondjanak le!!!

A betegeknek jobbulást kívánok, hátha a karácsonyi hangulat elűzi a bacikat.

Netty a barátnődnek sok erőt kívánok. Meglátja a kicsi napról-napra szépen fog fejlődni.


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok mindenkinek!
lucababa75
Szeged
 
 


Lucababa: én is dögrováson vagyok, kezdek belázasodni is. De nem merek semmit bevenni. Fáj a torkom, fáj a fejem, olyan, mint ha mozogna az agyam, ha moccanok. Tiszta takony vagyok. Takarításig jutottam, a fiúk főznek sütnek 8)

jobbulást neked és a kisfiadnak is!

Brunhild: kisfiad jobban van? Lement a láza?

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 



KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Netty a tartósan magas láz veszélyes lehet a babára. Mindenképp próbáld lehozni.
Szerencsére most lázam nincs. A 2. gyermekemet mikor vártam, vele voltam lázas. Panadolt ehettem, de nekem semmit nem ért, akár a hátam mögé is dobálhattam volna a gyógyszert, a lázam nem hozta le. Maradt a hideg vizes törölköző a lábamra és kezemre. Az egy idő után hatott, de kegyetlen rossz volt.
Szóval ha nem bírod lehozni a lázad, beszélj az orvosoddal, védőnőddel, hogy milyen lázcsillapítót szabad enni.
Egyébként mennyi a lázad?
lucababa75
Szeged
 
 


Boldog Karácsonyt minden kedves topiktársamnaK!
jjucuss
Eger
 
 


A férjemnek a vaterán vettem sílécet. Az asszisztensnőm levelezte le(hogy tuti titok maradjon) és hozzá is vitték...volna...ha nem veszett volna el: Kedden kellett volna megérkeznie. Ma reggel hívtam, sehol semmi, de végül nagy megdöbbenésükre délelőtt kivitték hozzájuk.

Én tegnap munkából hazafelé lerobbantam, ill. a kocsim. Otthagytam az út szélén és stoppoltam hazáig, mert a férjem a fülén ült és nem hallotta, hogy hívom 1000x. A kocsit még délután "megcsinálták".

Ma délelőtt elindultam a sílécért, kb. 40 km, persze megint be.art a kocsi, kb. félúton. A férjem jött értem a kölykökkel. Így állítottunk be a sílécért, ami persze így nem lett meglepi. Kalandos volt...

Anyámnak panaszkodtam, hogy milyen ramatyul vagyok és nem gyógyulok. Erre közölte, hogy túl gyorsan szültem a 2 gyereket egymás után, tuti az a baj. Lehet, hogy jobb ha meg sem mondom, hogy terhes vagyok. Hátha nem veszi észre. :oops:

Egyébként tényleg sokat gondolkozom, hogy mi legyen a HÍRrel és támadt egy jó ötletem. Elmondom a tesómnak meg a sógornőmnek, a többieknek meg majd elmondják ők. Így nem kell az első reakciókkal szembesülnöm. Ez az! Így lesz!
jjucuss
Eger
 
 


Túl vagyunk a Szentestén! Nem lett olyan meghitt, mint a korábbiak, de sebaj, a gyerekek élvezték. Ádám látta, amikor a fa alá tettük az ajándékokat, mégis meg van győződve róla, hogy a Jézuska hozta.

LEGO-t kaptak és közlekedési táblákat fából és 1-2 kiegészítőt a fa vasútjukhoz.
Én egy 1 l-es olajsütőt kaptam, amiben remekül lehet fasirtot sütni :D . Régen vágytam egy ilyenre, mert nagyon nem szerettem, hogy mindent összecsapkod az olaj,ha serpenyőben sütök. Mániám az uborkagyalun hajszálvékonyra gyalult krumpli kisütve és vegetával megszórva...képes vagyok akár este 11-kor is nekiállni megcsinálni.

Holnap jön a családom. Már félig kész a vacsi. Vacsi utánra csillagszórós, zenés, igazán meghitt, beszélgetős, vidám ünnepet tervezek. Remélem jól sikerül. A tesóm barátja is itt lesz, remélem kedvet kap és "beházasodik" a családunkba...és akkor végre lesz "kisbaba" a családban, anélkül, hogy én terhes lennék. :wink:
jjucuss
Eger
 
 


Kicsit megkésve, Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!

Mi végül csak eljöttünk a szüleimhez (230 km)..Éjszaka Nimród nem volt lázas, reggel-délben megint 37, 5 úgyhogy nekiálltam vasalni, hajat mosni és pakolni délelőtt. Kettőkor sikerült elindulni, 5-re megérkezni, fa már fel volt díszitve, ajándékokat gyorsan becsempésztük a fa alá :D Nagy volt az öröm, játék, most aludtak el. De, lefekvés előtt újból lázat mértem, és 38,5 volt megint a láza. :? Ugyanúgy mint tegnap, semmi sem látszik rajta, nem is forró, egész nap top formában volt, játszott, tombolt, hancurozot a többiekkel, nem levert, nem álmos, semmi..anyámék sem hitték (apám még most sem hiszi), hogy lázas, elővették saját lázmérőjüket, azzal is ugyanannyit mértünk :roll: Valakinke bármi ötlete???? Máskor ha lázas, bággyadt, álmos, esetleg izzad, nyűgös..most teljesen egészségesnek tünik, mégis lázat mérek, hogy lehet ez? (Hogy mitől, azt már nem is kérdem)

Remélem mindenkinek jól telt a karácsony, mi vasárnap megyünk haza. Itt csak mobilnetem van, úgyhogy nem időzök sokat :roll:

JJucuss: Az ötleted jó, mi is gondoltunk már erre a megoldása :D Mi a ilyesmit a gyerekekre szoktuk bízni :wink:

További szép hétvégét, betegeknek gyógyulást!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 20140901114303 2011.01.28 22:42-kor.
20140901114303
 
 


Brunhild én pont egy éve jártam így a kisfiammal karácsony előtt.
10 napon át volt 40 fokos láza. A gyerekorvoshoz 2 naponta jártunk, hogy lázas, még mindig lázas. Semmi más tünet: tüdeje tiszta volt, torka szép, nézett vizeletet, stb. Estére mégis mindig belázasodott. Egy dolog volt gyanús, jött a 20. rágófoga. Na de egy fog mégse okozhat 40 fokos lázat? Vagy mégis?
Kibújt a foga és másnapra teljesen láztalan lett.
lucababa75
Szeged
 
 


Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!!!

lucababa75:Üdv köztünk!

Niki
Kép Kép
Kép
vivcsen
Bátonyterenye
 
 


Lucababa: hány éves (volt)? Az enyém 3, és úgy tudom, mind a 20 foga megvan már..de fogtól tényleg lehet láz, még örülnék is, ha attól lenne....
20140901114303
 
 


„Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!”
(Wass Albert)

Kép

Békés Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Honey- Ancsa

Kép
KépKép
Kép
honey32
 
 


Sziasztok!

Na, ki közölte a családdal a nagy titkot, illetve ki bukott le? :lol:
Én egyik sem, nem szóltam semmit, és bár újból akkora a hasam mint egy lufi (mint kb 5 hónapos terhesen..) :shock: , nem tűnt fel anyuméknak ..igaz, nagy kardigánt hordok, de pl megláttam magamat a fotókon, és megijedtem, rendesen kidomborodik a hasam :shock: ; ehhez az is hozzátartozik, hogy 3 napja nem vécéztem rendesen :oops: , ha összejönne, a hasam is eltűnne..de ez most a tényen nem változtat... Úgyhogy megpróbálom kihúzni addig, amig megtudjuk, hogy fiú vagy lány, és akkor mondjuk csak el :D

Itt (Békés megye) nagyon ronda, borús, esős idő van, pedig reggel gyönyörűen sütött a nap...
20140901114303
 
 


Sziasztok!

Boldog karácsonyt mindenkinek!
Bocsi kicsit eltűntem!
Nálunk minden rendben jó lett a vérteszt is! :D
Tényleg jó sokan vagyunk! Tök jó!
Kicsit túl hajtottam magam az ünnepek elött most megyek és ledőlök egy kicsit!

Ildóca

Kép Kép
KépKép Kép
ildóca
 
 


Brunhild az én fiam tavaly karácsonykor 25 hónapos volt.
Egyébként az utolsó 4 rágófog 2 és 3 éves kor között jön ki. Még beleférhettek.
A barátnőm kislánya októberben töltötte a 3-at és most jönnek a rágófogai.
De ha kint van mind a 8 rágófoga akkor nem az a bibi.
lucababa75
Szeged
 
 


Netty,
Barátnődnek gratulálok, és örülök, hogy minden rendben ment. Csodálatos dolog, hogy manapság már egy 28 hétre született baba is ugyanolyan esélyekkel indulhat neki a világnak, mint bárki más!!!

Panndi,
Így már értem. :) Meglett még Karácsony előtt a kombinált eredménye?

Klarissza,
nagyon helyesek a gyerekek!!! :)

Jjucuss,
Jó a síléces sztori... :) A telefonját meg nem halló férj nekem is olyan ismerős...

Honey,
Mikor mész chorionra? Valamikor két ünnep között, nem? Utána bent kell maradnod? Annak mennyi idő alatt lesz eredménye? Bocs, ha már írtad ezeket.

Brunhild,
Nálunk már mindenki tudja a nagy hírt, így e téren nincs semmi újdonság.

Ildóca,
Hiányoltunk már! Jó, hogy minden rendben veletek!

Képzeljétek, nálam határozottan múlóban van a hányinger. Már inkább csak reggel és este érzem, de akkor is sokkal elviselhetőbb, mint eddig volt. A fáradtság viszont még megvan, tegnap este pl elaludtam, miközben a lányoknak meséltem. Folyton arra ébredtem, hogy "És...? Utána mi történt, Anyu?" :oops:

A nátha- és influenzaszezonra való tekintettel beruháztam egy magzatvédő vitaminba, kicsit meglepődtem azért a végösszegen... Hát most már ha törik, ha szakad, végigszedem!!!! :D

A betegeknek továbbra is jobbulást, és mindenkinek kellemes Karácsonyi Ünnepeket így megkésve is.

anabique
Budapest
 
 


Sziasztok Lányok!

Először is nagyon boldog ünnepeket kívánok mindenkinek, remélem a tegnap este békében és vidámságban telt mindenhol!
Meséljetek, hová mit hozott a jézuska, hogy éreztétek magatokat!

Én is eltűntem kicsit, de a karácsonyi előkészületek, vásárlás és a munkahelyen az év végi hajrá eléggé kimerített, gyakorlatilag minden este fürdés után (olyan fél 9 magasságában...) kidőlök.
De most visszaolvastam mindent :)

Remélem a beteg gyerkőcök és felnőttek már jobban vannak! Eszméletlen sokan dőltek ki az ünnepekre. A legtöbb ovis baráttal, ismerős gyerkőccel volt megbeszélt találkánk az ünnepek környékére, de szinte mindenki lemondta, mert különböző vírusokkal küzdenek... A szomszédban két gyerkőc van, napok óta végigköhögik az éjszakát, de olyan durván, hogy mindent áthallani.

Lucababa
Üdv köztünk! Jó a névválasztás ;), az én kislányomat is így hívja a család nagy része.

Linacska
Köszi a táblázatot :) Írom a még hiányzó adatokat:
életkorom: megelőlegezett 30 (januárban leszek annyi)
vágy: lány
kórház: Szt. Margit

Kedden voltam védőnőnél, végre nekem is van kiskönyvem és időpontom a genetikai uh-ra. Már tűkön ülve várom, mert a para nem akar alábbhagyni...

Éjszakai pisilés: Lucával engem az első trimeszterben nem kínzott, csak a végén, most viszont 2-3 alkalommal is kimegyek... Bár tudatosabban iszom, mint anno. Ez is része a "hogyan enyhítsük a székrekedést" projektnek, ami sajnos nem túl sikeres...

Annak ellenére, hogy nem híztam még semmit, akkora a hasam, mint egy kisebb dinnye... Állandó fel vagyok puffadva, függetlenül attól, hogy mit és mennyit eszem. Ahogy Brunhild is írta, tökre feltűnő, kidomborodó pocakom van. Mi lesz még ebből?

Pozitív külső változás viszont a hajam: még sosem volt ennyi belőle, mint most :) De tudom, hogy nem tart soká, addig viszont élvezem :)

További jó ünneplést, pihenést mindenkinek!

Brigi

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Szasztok!


Ildóca! De jó, hogy jelentkeztél, már aggódtunk.

Rókakoma! Most már tessék jelentkezni! Hogy mondtátok el a hírt és hogyan reagáltak.

Én ilyesmiket kaptam:
Apám: - Kislányom, most jó húsban vagy!
Anyám: -Drágám, mostanában híztál egy kicsit ugye?
Tesóm:- Tesóm! Jó nagy se..ed van!
Nagyanyám: - Ezt szeretem, amikor eszel!

:D


Brunhild! 3 napos láza volt már a kisfiadnak? Mondjuk nem ez a legjellemzőbb életkor, hanem inkább a 6 hótól-1 éves korig. 3 napig láz, aztán meg apró kiütések (mint a melegkiütés).
jjucuss
Eger
 
 


Anabique!

10én megyek 9.20-ra.már most ezen jár az agyam,pedig még van idő.betöltött 12ik hét után csinálják.nem kell bent maradni,azt beszéltük meg,h 1 hét nyugi ,aztán minden mehet úgy mint előtte.egy hétem belül megvan az eredmény.
Cuki babócád van!

Mi most akartuk elmondani,h terhes vagyok,de nem bírtuk,így már anyósék meg a gyerekek tudják,hogy mi van.de pont ma röhögtünk,h nem bírtuk volna titkolni,mert akkora a hasam,mint 4 hónaposan.
Szüleim is tudják,de nem tőlem.csak Bencét tegnap felhívta anyum,h igaz-e?Beni meg nem tagadta,na mindegy,legalább lesz téma az exférjemmel.holnap úgyis együtt karácsonyoznak :cry:

Brunhild!

Ti miért titkoljátok még?Karod jobban van már?

Addisz!

Sajnos tényleg csak a terhesség alatt ilyen csodás a hajkoronánk,meg erős a körmünk.szülés után nekem ,amíg szoptattam,csomókban hullott a hajam,férjem már tiszta kész volt tőlem,h az egész lakás az én hajammal volt tele.
Te miért parázol?vagy csak az alappara?

Netty!

Gyors felépülést és jó egészséget barátnődnek! tényleg csoda h ilyen sokáig húzták!de szerencsére nem lesz semmi baj,szép súllyal született a baba!

Lucababa!

Én úgy hallottam az idén kötelező lesz a kismamáknak a H1n1 elleni oltás,de lehet csak szóbeszéd.
MrsLeó!
Te talán többet tudsz erről.és ha nem lesz kötelező,akkor érdemes oltatnunk?
Én úgy gondoltam,ha megyek 10én a chorionra,akkor megkérdezem a doktornőt,h mi a véleménye.

Honey- Ancsa

Kép
KépKép
Kép
honey32
 
 


Én abból a szempontból élveztem a terhességeket, hogy gyönyörű lett az arcbőröm, nem hullott ki egy szál hajam sem és nem is zsírosodott. Csak azért mostam hajat, mert illett. Ja és a lábamon is alig nőtt a szőr.

A hányingerem nekem is jelentősen csökkent, legalább 3 napja nem rókáztam. A fáradtság viszont csak most kezd igazán beindulni. Ma pl. csak vonszoltam magam, már reggel hullafáradtan keltem.
jjucuss
Eger
 
 


Egy tegnapi kép,pocakot nézzétek csak :lol:

Kép

Honey- Ancsa

Kép
KépKép
Kép
honey32
 
 


honey,
hát tényleg szép nagy pocakod van, pedig ha jól sejtem, neked alapból nincs semekkora :lol: Nekem van alapból is sajnos, szóval most az az állapot van, hogy nem tudom, minek nézem :lol:
Nem hiszem, hogy kötelezővé tennék az oltást, nem tudom, felnőttnél egyáltalán lehet-e ilyet? Na meg az én babám életével ne játsszon senki!

jjucuss,
mindig olyan jókat nevetek az írásaidon :lol:

ildóca,
de jó, hogy jelentkeztél.

Én holnap megyek 9:20-ra 12. heti UH-ra, meg vérvételre.

Ma meg anyósékkal karácsonyozni, igaz a sógornőméknél, de ott lesz az egész családja a férjemnek. Aztán előtte vagy utána még beiktatjuk az ügyeletet, pont a gyerekorvos van most, és Levi nagyon csúnyán köhög. Mondjuk ez még nem zavarna, de mikor kifújja a levegőt, akkor elég fura hangot hallat úgy pluszban. Aztán inkább az ügyelet, mint holnap a rendelés, mert nincs az a pénz, hogy kivárjam. Itt egy beteg minimum 40 perc...

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Jó reggelt!

Rövid leszek.
Tegnap este örültem, mert végre nem volt lázas Nimród.... de kroai volt az öröm, mert éjszaka nagyon rosszul aludt, nyűgős volt, jajgatott...(biztos) megint a füle :(

Honey! Hát ez aztán a pocak! Én azért nem akartam még elmondani, mert anyám ki fog akadni (úristen, még egy gyerek, hogy fogok boldogulni, mi lesz, ha megint fiú, jobb lett volna nem megtartani stb..ettől függetlenül majd imádni fogja mint a többieket, de sokat fog idegeskedni, aggódni), úgyhogy gondoltam kitoljuk ameddig lehet..na meg ha már tudjuk mi lesz, legalább azt nem kell hallgatni, hogy jaj, mi van ha megint fiú??? Igy legalább ettől az izgalomtól megkímélem őt és magunkat :wink:

Lucababa: megnéztem, úgy látom megvan az összes foga..és úgy tünik megint a fülével van a baj :(

JJucuss: jópofa a családod :D

A fiúk kaptak: wader forma 1-es autópályát, play dooh fagyikészítő gyurma szettet, ugató plüss kutyákat, puzzle-t, rengeteg édességet, könyveket.

Közben havazott, kezd megfagyni, izgalmas lesz az út hazafelé :?
20140901114303
 
 


Sziasztok!

Jjucuss
Nagyon jót nevettem a családod reakcióján, főleg Nagymama tipikus, ők tényleg akkor elégedettek, ha eszünk :)

Honey
Húúha! Nagyon szép pocakod van! Én néhány nappal vagyok csak lemaradva tőled, de inkább úszóguminak tűnik, ami jelenleg van... Már nagyon várom, hogy szépen domborodjon :)
Igen, nálam csak alappara van, jól írtad :D Nem tudom megmagyarázni, de sokkal aggodalmaskodóbb vagyok, mint az elsőnél. Eddig szerencsére feleslegesen.
Nekem a bőröm sajnos egyáltalán nem lett szebb, sőt, úgy nézek ki, mint tinédzserkoromban: pattanások mindenhol :( Szóval tényleg csak a hajam vigasztal :)

Brunhild
Szegény Nimród! Nagyon megjártátok az utóbbi időben a betegségekkel, de ennél már csak jobb lehet! Ez a mostani hülye idő sem segít, alig lehet kimenni, úgy süvít a szél...

Linacska
Levinek is jobbulást! Az ügyelet tényleg jobb ötlet, mint az ünnepek utáni első rendelési nap, az mindenhol horror.

Szép napot mindenkinek!

Brigi

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok! Hat elmondtuk a HIR-t :)
9bol 6an sirtak :) Az egyik hugom meg feloraval utana is! A kicsi (9 eves) meg nem ertette, mi törtenik, mert mindenki kapott egy ultrahangkepet es neki senki nem magyarazta el, hogy mi az ... Utana megkerdezte, hogy 2500 Ft-bol tud-e venni valamit neki, mert annyi penze van :)
Anyosomek is nagyon odaig voltak ... a masnapi vendegsegen mar mutogattak a kepet :)

Nekem teljesen elmultak a rosszulleteim (remelem ez csak jot jelent) es vegre tudok enni! Az egyik nagymama mar latja a "hasam", de szerintünk semmi nincs meg ... ugyhogy nagyon csodalom Honey a hasad :)
rokakoma2
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Jjucuss,
:D Tipikus... Ezek szerint nem mondtad még el?

Honey,
Aztaaaa! :) :) :) Nagyon komoly pocak! Csini vagy vele! :) Akkor jan 10-én mennek a drukkok!

Linacska,
Neked meg holnapra. Aztán mesélj majd, meg ha tudsz, rakj fel képet! :)

Rokakoma,
:) Akkor mindenki nagyon jól reagált!!

Mi ma voltunk anyósoméknál, anyósom aranyos volt, mikor kettesben maradtunk, elkezdte nézegetni meg simogatni a pocim. :) Nagyon meglepett vele!

Lilla ma 4 éves. :) Megyek is vissza ünnepelni. :) Egyébként meggyógyult, erre ma Panna lázasodott be. :(

anabique
Budapest
 
 


Betegeknek jobbulást!

Netty
Lázcsillapító: algopyrin, paracetamol (sok néven van)
Torokfájás: bármilyen szájfertőtlenítővel öblögetni, vagy sós vízzel
Orrcsepp, infralámpázás...

Honey
H1N1...nem kötelezhetnek rá!!!
Én biztos nem oltatom magam!

Kép
mrsleo
Debrecen
 
 


Lillának nagyon boldog születésnapot!

Kép
mrsleo
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Anabique
Isten éltesse Lillát! És jobbulást Pannának!

Rokakoma
De jó, hogy ilyen nagy öröm fogadta a babát! Nekem is múlóban vannak a rosszuléteim, csak a makacs fejfájás tartja magát...

Lányok, ugye jól tudom, hogy terhestornára csak a 12. hét után szabad menni és kell hozzá orvosi jóváhagyás? Nekem Lucánál is nagyon jót tett, remélem most is lesz rá lehetőségem a kórházban.

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Lillát Isten éltesse!!!!!

Honey: Ez nem semmi. Ha nem látom el sem hiszem, óriási. És nagyon jól áll. Én is épp ma készítettem pocakos képet, de nyomodba sem ér. Most is azt tervezem, h két hetente fotózom majd, tök látványos, ahogy nő.

Nimródnak mihamarabbi gyógyulást, remélem hamarosan jobban lesz.

Jucus: Jók ezek a szövegek. :lol: Nagymamám még ilyenkor azt is hozzá tette szegény, hogy: Úgy szíp a lyány, ha kövír. :lol: 8) :lol:

Nálunk még csak holnap kezdődik a vendégjárás, megyünk anyámékhoz, holnap után apámék jönnek. Tegnap délután 6 kor vettük le a pizsamát, azt is csak azért, mert kimentünk kicsit sétálni.
Ma 10ig aludtunk, játék, olvasás, pihi. Annyira vártam már.

Olvasta valamelyikőtök a Hidas-RAffai: Lelki köldökzdinór c. könyvét? Esetleg Pesten járt valamelyikőtök hozzájuk analízisre? Most ezt olvasom, tök érdekes, de érdekelne esetleg személyes tapasztalat.

KépKép

KépKép

KépKép
netty81
Szekszárd
 
 


Lassan indulok UH-ra, már kezdek izgulni. Annyira nem érzek semmit a terhességből, hogy azért remélem megnőtt a kisbébi.
Még előtte a táppénzes papírom is össze kellene vadászni, csak tudnám hogy, még mindig szakad a hó.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?