Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Judisz: Köszönöm amit írtál örülök hogy segíthetek. 1 tanács van igazán, NEM KELL ELKÉNYEZTETNI A GYEREKET.

Hasfájás: Baba függő, anyukáknak nem szabad káposztásat enni. De ezekre is van házi patika. Szorulás esetén én facsartam egy kis narancs levet és a tápiba adtam, vagy kamilla teát (de csak 1 hónapig lehet max használni mert tönkre teheti a bélflórát különben) alma fogja a hasat hasmenés esetén.

Ja és egy fontos eszköz amit senkinél sem olvastam de már az elejétől fontos lehet :ORRSZÍVÓPORSZÍVÓ. Ha eldugul az orra a kicsinek.

Napvirág: sajnálom a magas cukrot. Én holnap megyek, de már egy kicsit parázom, meg sajnálom azt a 2 órát eltölteni.
Alvással kapcsolatban: Bogi pl akkor aludt legjobban amikor a szomszéd szobában az ablakot cserélték.

Valijja: Naponta fürdettem. Nem volt belőle semmi baj. Ha esetleg fáradt voltam vagy valami más volt az sem baj ha 1-2 napot kihagysz CSAK FÜLBE NE MENJEN. A fülébe nem mehet fél éves korig. A bőrszárazságot a patikai fürdető kotyvallékkal kiküszőbölhető.

JA és még az oltáshoz mert hogy 1 hósan már menni kell. BOROGATÁS ÉS LÁZCSILLAPÍTÓ KÚP.

Panny: Én tiszteletben tartom a te véleményedet is, de te is tartsd tiszteletben azokét akik ellenkezőleg gondolják. (nem mellesleg nem vagyok egyedül a topicban) Én sem az elsőt várom és hagyd hogy mindenki úgy gondolja a 24 órás roamingot ahogy szeretné.

Grapefruit: normális a csöppögés, bár nekem személy szerint nem volt ilyen, mivel én is csak 1-2 hétig szoptattam igazán.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok!

Na ideértem én is!

Hú jó sokat írtatok, vagy csak én voltam régen...

Tegnap megvolt a cukorterhelés... hááát egyszer kétszer nagyon vissza akart jönni a cucc...

Rooming-in szoba: Hát nem tudom lehet szaranya vagyok de én örültem volna ha csak 1-2 órára elviszik hogy minimálisat tudjak aludni. Dani tipikusan nem az a baba volt aki az első napot átalussza... Ő tulajdonképpen átordította, csak akkor volt csendben ha cicizett, viszont ha cicizett én már nem tudtam aludni...
Amíg benn voltam abban a 3 napban addig fél órákat tudtam aludni... Persze azzal is egyetértek hogy a babának az anyjára van szüksége, de szerintem az rosszabb lenne neki ha a fáradtságtól nem lenne tej...

Alvás? Daninál sem csend, sem sötét nem volt... volt olyan időszaka amikor normál hangerőn szóló metál zenére aludt a legjobbakat :D

Boszi! Üdv köztünk és gratula a kislányhoz! Névvel hogy álltok? Én csak februárban leszek 21...

Napvirág! Mi volt UH-n! Képet várunk ám!! :)

Fürdetés: Hát én naponta fürdettem, de én is hallottam már ezt a 2 naponta fürdést, mert ez nem szárítja annyira a bőrüket. de azért én maradok a naponta fürdésnél... de azt is csak azzal a gyógyszertáris cuccal. Daninál is 1 éves kora után kezdtük el a rendes Johnsons fürdetőt.

Cukros víz: Én nem adnék neki, de még sima víz sem kell szerintem nekik ha igény szerint vannak szoptatva.

Lázcsillapító kúp: Hát le a kalappal aki azt tudja használni, szerencsére Daninál csak egyszer kellett az oltás miatt, de nekem kb 3 adszorra sikerült mert kikakilta kapásból... Aztán amint lehetett áttértünk a nurofenre.

Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Second Birthday tickers Lilypie Pregnancy tickers
tecaaa
 
 
 
 
 


Hú jó hosszú lettem :oops: :oops: így jár aki ritkán jön...
és most látom vonalzó szerint 101 napom van még pedig 2 napot késik. Holnap leszek 26 hetes :D

Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Second Birthday tickers Lilypie Pregnancy tickers
tecaaa
 
 
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Hát ezért ez durva,amit az angliai fürdetésről írtatok! :shock:
Egy csomót gondolkozom én is a Rooming-in szobán. Azt mondta az egyik ismerősöm,hogy a Bajcsyban lehet olyat csinálni,hogy ha akkor adom be és hozom ki,amikor akarom. Ez úgy szimpin hangzik.
Ha elvonatkoztatok,és belegondolok,hogy amikor egy kis háziálllat kerül hozzánk,akkor is állandóan vele akarok lenni, látni mit csinál, babusgatni.....nem hiszem,hogy ez nálam gyengülni fog,ha a saját gyermekemről lesz szó....viszont a fáradtság is nagy úr...na majd meglátjuk,mit mondanak a kiselőadáson 2 hét múlva! :)

Ja, UH. Hát nem is tudom. Lehet,hogy jobb lett volna még 1-2 hetet várni vele. :( Jó volt nagyon, de a csöppségből még nem sokat látunk,mert még nagy volt a helye és össze vissza volt tekeredve. A fél fejét takarta a keze, a másik felét a LÁBA, mert felpakolta a nyakába az egyik lábát! :D Állítólag ha kevesebb a helye nem tud ilyen "gyakorlatokat" csinálni. De végülis mindene megvan, nap szerinti tökéletes méretei vannak. Láttuk a kis kukit, gyomrot, húgyhólyagot, gerincet, ujjperceket, tappancsokat....stb. Csak olyan igazán jó kép nem sikeredett róla. De azért rakok fel kettőt.
Kép A legjobb kép,ahol látszik a kis pofija

Kép És apa kedvence. Itt a nagylábujja a szájában van :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


napvirág: már most meseszép a babád :-) grat

hááát én örömmel jelentem túl vagyok a cukros lötyis borzalmon. ki lehetett brni nem mondom, de jó h otthon megcsináltam, és tettem hozzá citromot. De azóta se tudok enni :-( bébi meg bennt tornázik azóta.

Képzeljétek ült ott egy kismama, hatalmas pocakkal. elkezdtünk diskurálni, szó szót követett, kiderült hogy 26 hetes terhes, azaz 3 héttel idősebb mint én, és nekem még alig látszik...
úgy elkámpicsorodtam. Erre a vért vevő doki mondta hogy ebből látszik hogy nagyon széles a csipőm, örüljek neki, gyorsabban fogok szülni. Azt sajna nem mondta hogy fájdalom mentesen.
Minden szülés előtt kap az ember beöntést?

Kép
Kép
judysz
 
 


judysz!
Köszi! :)
Lesz beöntés?!?!?! :shock:

Egy kérdés: Mi van akkor, ha a fogadott orvos vagy ügyeletben a szüléskor? Akkor is ki kell azt a pénzt fizetni,amit kért a szülésért?

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Napvirag:nagyon edes a piciked!!! Az elso kepen olyan kis tunderien mosolyog!!!! :)

En ugy tudom otthon van beontes, a hugomnal Torokbe nem volt es tiszta para volt elotte, mi lesz szules kozben, de csaszar lett igy nem tudta meg 8)

Hol tudok porszivohoz csatlakoztathato orrszivot venni???Vasarnap utazom haza egy hetre es minden ilyesmit szeretnek beszerezni! Gyogyszertar???

Kép

Kép
valijja
 
 


Napvirág
De helyeske az első képen, nagyon jó lett a kép.
Enyémnek is folyton az arcánál volt a lába, úgy látszik így kényelmes nekik.
Beöntés nem olyan borzalmas, és jobb kérni, mert csak előnye van.

Valijja
Bababolt, vagy pl. Wolf orvosi műszeresnél próbáld beszerezni. De bababoltban tuti van.
Vendég
 


Sziasztok!

Na túl vagyok én is a terheléses cukron, igazán fincsi kis koktél.. :D hát az biztos hogy most egy jódarabig nem akarok egy helyiségben se tartózkodni cukorral :D

Grapefruit:
Gondolkodtunk neveken, úgytűnik a Lilla Bianka a befutó, de úgy vagyok vele hogy ha jön egy jobb ihlet, vagy szülés után ránézek és más jut eszembe, akkor persze nincs kőbe vésve semmi sem :)

Napvirág:
tündéri a pici, az első képen már most látni hogy milyen gyönyörű pofija van!! :)

Judysz:
Egy cipőben járunk, én most vagyok a 24. hétben és most kezdett el látszódni rajtam, folyton ezt kérdezgeti mindenki hogy hol is van a pici, mert nem nézek ki úgy mint egy 6 hónapos terhes :D
nekem is ezt mondták hogy a széles csípő miatt van, így van helye elterülni, és hogy már csak azért is jó hogy nem lesz hatalmas hasam, mert nem kell annyira megnyúlnia a bőrünknek mint nagyobb pocaknál, ami azért nem hátrány :)
eszakiboszi
Budapest XV. kerület
 
 


valijja: orrszívó porszívót tesco auchan cora bárhol... én tegnap láttam tescóban. mindeniktől azt hallom nagyon fontos dolog. nehezen tud szopni náthásan. Jó utat, vigyi útközben...
Tegnap Rubennek megvette Apukája a kezdő AVENT cumisüveg készletet, én meg vettem neki egy bűbáj MOM cumit. nem tudtam otthagyni. úgy örültem mikor este Apa mutatta mit vet. kezdünk egyre beljebb kerülni :D lehet hogy a végén minden meglesz?! :-)
eszakiboszi: köszi a bíztatást, én is kezdek már nem agyalni rajta, és csak a jó oldalát látni. Keddenmegyek az eredményért, Neked mikor lesz meg?

Nem tudjátok mikor lesz a következő "kötelező " UH?
vagy lassan érdemes babamozira menni?
Olyan rég láttam :-(
6hete... uhhh :-(

Még egy kérdésem lenne: Sógoromék most jelentették be hogy májusban lesz az esküvőjük. El szabad már vinni egy 3 hónapos babát ilyenre?

köszi

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok!

én is voltam cukron, de én kibeszéltem a tejet és a zsümlét a dokival. Szóval nekem jó volt és csak 1 órát kellett várnom. Bocs. Nekem csütörtökön lesz eredmény. Szerdán Nőgyógyász és remélem csütörtökön UH- is lesz.

Orrszívó porszívó: patikában, és bárhol megkapsz, nem kell drágát venni, egy kutya mindegyik.

Ügyeletes orvosnak is kell fizetni, csak nem annyit és nem feltétlenül várja el.

A sima szüléseknél mindig van BEÖNTÉS, császárnál meg katéter.

Az esküvőre szerintem simán elviheted a 3 hó babát, de nem vinném sokidőre és nem vinném közel aki esetleg beteg.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Nekem az első szülésem sima volt,a második meg programozott császár és mind a kettőnél kaptam beöntést.Meg császárnál katétert is.Szóval ez is úgy néz ki kórház függő. :?

De nem egy nagy dolog a beöntés aki nem kapott nem kell tőle megijedni.Aki szorulásos,még jól is eshet :lol:
Gyerekkoromban sokszor kaptam akkor nem esett valami jól,de felnőttként nem nagy dolog.
A katéter már sokkal rosszabb volt.Na attól le tudok hidalni.Az nem kellemes,de mindent ki lehet bírni a lényeg minden helyzetben a végeredmény.Akár milyen rossz vagy fájdalmas valami :wink:

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Jól eltűntem, kicsit összejöttek a dolgok mostanában! :( Az ellenségemnek sem kívánom az elmúlt egy hónapot! :(
Anyumnál szeptember végén homlokdaganatot diagnosztizáltak, október elején meg is műtötték, több mint két hetet volt kórházban, ki kellett venni a homlokcsontját, kapott műcsontot, teljesen legyengült, lefogyott, de szerencsére most már kezdi összeszedni magát! Hihetetlen, hogy minden előzmény és tünet nélkül egyszer csak kiderül egy ilyen betegség...
De ha ez nem lett volna elég, Benit is megműtötték hétfőn! :cry: Neki "csak" vízsérve volt, 1 napos rutinműtét, bár egy szülőnek nincs olyan, hogy rutinműtét! Embertpróbáló volt a hétfői nap, nem írnám le részletessen, ha valakit érdekel, a blogunkra írtam beszámolót! (http://beni-baba.blogspot.com/2010/10/mutet.html)

Olvasni csak felületesen volt időm az elmúlt időben, de örülök, hogy mindenki jól van!

Rooming-in: Én 40 órát vajúdtam Benivel, 2 nap 2 éjszaka nem aludtam, de egy percre nem engedtem, hogy elvigyék! Az első éjszakát végigüvöltette, a másodikat végigszopizta, így további 2 éjszakát nem aludtam! Iszonyat nehéz volt, de most sem csinálnám másképp! Egyébként meg szerintem az ember olyan emberfeletti erőket képes mozgosítani végkimerülésében a szülés után, amit így alapból elképzelni sem lehet.
A szülésznő nagynéném, aki egyben a szülés pszichológiájával is foglalkozik és írt erről tanulmányt, azt mondja, hogy a szülés utáni első órák döntő fontosságúak és a gyerkőc egész életét meghatározzák! Az ő tanácsára Beni nem is a kiságyába aludt a kórházban, hanem közvetlenül mellettem az ágyon! Mert azt mondja úgy dolgozzák fel a legkönnyebben a babák a szülés utáni hatalmas traumát, hogy folyamatosan érzik az anyjuk közelségét!
Ez persze megint csak egy vélemény, mindenki tegyen úgy, ahogy neki a legjobb!

Judysz: 3 hónapos gyerkőcöt mi simán vittünk esküvőre, Beni áprilisi és hát nyáron több esküvőn/lakodalomban voltunk! Az utolsó esti szopi után (9-10 óra felé) szüleim mindig értejöttek és hazavitték aludni!

Cukorterhelés: közben én is megejtettem, minden oké volt! Én is jó sok citrommal ittam, másképp nem ment volna!

Beöntés: a Szent Imrében választható, de elősegíti a fájások erősödését is, én kértem!

Csend a lakásban: amikor Beni született, még egyszobás lakásban laktunk, így aztán minden volt, csak éppen csend nem! De így volt jó, hozzászokott a zajokhoz! Nappal meg mindig világosban aludt, pont azért, hogy különbséget tudjon tenni a nappali alvás és az éjszakai alvás között!

Fürdés: én is hallottam erről, hogy felesleges minden nap fürdetni, de nem értek vele egyet! Egyrészt, mert egy csomó baba imád fürdeni, másrészt meg a rendszeresség és a szokások híve vagyok, így Beni is nagyon hamar megtanulta, hogy este masszírozás, fürdés, öltözés, szopi a sorrend és utána alvás egész éjszaka! Ezt 7 hetes korától tartotta is! Mármint, hogy akkortól aludta át az éjszakát!

Napvirág: szuper uh képek! Olyan kis édes!

Na most aztán jó hosszú lettem!

Kép

Kép

Beni és Dorka életének fontosabb eseményei: http://beni-baba.blogspot.com
zorroné
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak! És boldog babavárást kívánok!!!

Beöntés: KÓRHÁZ VÁLOGATJA, PL. SZENT ISTVÁN, SZENT IMRE NEM KÖTELEZŐ.

Fürdés: Én mindennap fürdettem Lilit mert szerintem ez egy rendszerhez szoktatja hozzá, vagyis kialakítja a napirendet. Tudni fogja, h maszírozás, fürdés, szopi és tenti. Persze nálunk is volt olyan nap amikor valamiért kimaradt a fürdés, nem történik tragédia, lehet 2naponta is fürdetni.

Koszmó: Csecsemőkorban elég hamar kialakul a fején a babának a koszmó, ami ilyen elhalt hámréteg. Nekünk a doki ajánlott valami babaolajat meg mit tudom én mit, de nem használtam nekünk azonnal levitte a Johnson & Johnson Kamillás sampon ami szintén csecsemőknek való. Tudom ajánlani.

Judysz!
Mikor lesz a következő uh? Hát általában 4hetente van uh legalább is a magándokiknál. De szerintem 6 hét után már neked is esedékes lenne, nem mondta az orvosod h jelentkezz be? Vagy nem magándokihoz jársz? Ne haragudj de már nem emlékszem. Ha sima orvoshoz akkor is elmehetsz már mert 6hét eltelt, ideje megvizsgálni a bébikét.
Ill. szerintem most lenne nálad is esedékes a cukorterhelés.
Babamoziba akármikor elmehetsz de az nem számít orvosi vizsgálatnak, kivéve ha kórházban csinálják pl. Péterfi én is ott voltam, és ott mindent megnéznek, méreteket, agyi keringést, szívműködést, gyomrocskát...stb

Képzeljétek, megrendeltem a szopipárnát, szerdán megyek érte, 2999ft volt, mikrogyöngy töltetű, vadi új. De jó lesz ha meglesz, egyrészt mert azt mondják már most kényelmesen lehet rajta pihenni a kismamának, utána meg ugye a szopihoz nagyon jó segítség.
Ezen kívül van már pihenőszék, hordozó, fürdőkád álvánnyal (utóbbi kettőt ajándékba kaptuk), néhány téli ruhácska, cumik.
Amire még szükség lesz, cumisüvegek, kencék (fürdető, alkohol-köldökcsonkhoz, lázcsillapító....stb). És Lilikének kell még venni ágyat mert az ő ágya lesz a babáé mivel átalakíthatós.

Egyébként jól vagyok, elmúltak a rosszullétek azóta minden okés. De megmaradt a kívánósság, olyan szinten h hihetetlen.

Dokihoz még soká megyek, nov. 23, védőnő lesz majd 18.-án.

Mindenkinek csodás napot kívánok!

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok.

Üdv az újaknak.
Néhány hozzászólás az eddigi témákhoz:
Beöntés: nem tudom a Margitba kötelező vagy választható, nekem az indított szüléseimnél adtak, a spontánnál nem. És az epidurális érzéstelenítővel is így volt.

Fürdetés: én is a napi pancsi híve vagyok, mert azért bukhat a pici,meg beizzadhat a nyakánál is főleg, ha sokat sír, a "büdi" lábszagról meg nem is beszélve :),mert azért a rugiba vagy zokni neki is büdösödik a lábija. Csak akkor nem fürdettem este,ha nagyon későn értük haza valahonnan,vagy elcsúszott az etetés, illetve volt olyan Simonnal,hogy átaludta mind a fürdésidőt, mind a vacsorát, és csak reggel ill hajnalba ébredt fel.

A Margitba 26dik héten van cukorterhelés, és a következő ultrahang,ami a 3dik kötelező a 28-30dik héten esedékes. Itt az egész terhesség alatt 4 uh-t csinálnak,ha minden rendben van.

Koszmó: a fürdetés után a hajkefével is rálehet segíteni az eltávolításra,de ha babaolajat rajtahagyjuk egy kicsit,az felpuhítja és ugyanúgy hajkefe segítségével könnyen lejön.

Csend: Sajnos sokan esnek abba a hibába,hogy teljes csend a lakásba, lábujjhegyen kell menni, ha a kicsi alszik. És amikor fúrnak vagy csöngetnek vagy csak elmegy egy autó a ház előtt a gyerek már fent is van. Arról nem beszélve, hogy ha az utcán a kocsiba alszik el,ott nem tudod olyan helyre vinni, ahol nem jár senki és nem ébreszti fel a kicsit.

Judysz: azt hiszem te aggódtál a szülés utáni babával együtt lét miatt. Ha jól emlékszem te a Jánosba fogsz szülni. Úgy tudom,hogy ott úgy van,hogy ha akarod veled van a kicsi, ha fürdesz vagy aludni akarsz akkor betolod a csecsemősökhöz. Amikor a barátnőm ott szült akkor legalább is igy volt kb 3 évvel ezelőtt. De nyugodtan kérdezz rá a következő ottlétedkor,de a kórház honlapján is van infó.

Kép
ekriszta
 
 


Sziasztok!

Holnap fel 4re megyek 4D-re! :)
Annyira varom, hogy hihetetlen, remelem megtudom mar vegre fiu vagy lany!!!! :D
Utana jelentkezem!!!!

Wohooooooo :D

Kép

Kép
valijja
 
 


judysz!
30. hét környéke a következő kötelező.

kacsamama!
Orrporszívóból érdemes használtat venni? Vagy azt inkább biztos ami biztos a higiénia miatt újat,ugye?

zorroné!
Hűűű, tényleg jó sok minden történt veled sajnos. :( Baba hogy viselte ezt a sok stresszt odabenn?

littlebaby!
Milyen a szopipárna?
Én most varrattam anyámmal egyet, mert éjszaka már fel kell emelni a lábam,mert bedagad, és takaró volt eddig alatta. Igaz, szivacsdarabokkal töltöttük meg, a mikrogyöngyös biztos sokkal tutibb! :)

valijja!
Mikorra mész 4D-re? Mikortól várhatunk? :)

Egy kérdés. Apával most a pelenkázólapon tanakodtunk. Van egy szekrényünk,amin most a tv van, jó sok polc van rajta, elég magas és széles. Az lesz kinevezve pelenkázósnak. Ő szeretne rá egy fa keretet csinálni,amibe tesszük majd a pelenkázó lapot. Persze úgy,hogy mozgatható legyen, tudjam mosógépre, ágyra bárhová rakni. Melyik pelenkázót érdemes megvenni? A merev falút, ami teljesen merev, vagy ami puhább, be meg van emelve a széle? Ki melyiket használta?

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!

Szerencsések vagytok hogy így telik az idő. Én majd a 26-28. héten szeretnék 4D-re menni.

Napvirág: Az orrszívóporrszívó kb 2000 ft. szóval nem érdemes használtat venni, ha egyáltalán létezik.
Pelenkázó: szerintem a puha jó, de mindegy lényegében. és jó a keret amit apa mondott nálatok.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Napvirág: szerintem teljesen mindegy.
Orrszí-porsziból érdemes újat venni.
A cumikból is érdemes újat venni, sajnos én az egyiknél elkövettem azt a hibát,hogy nem vettem újat, de kifertőtlenítettem meg kifőztem a használtat és mégis szájpenésze lett a gyereknek :(. (ismerőstől kapott cumikról van szó)

Kép
ekriszta
 
 


Köszi a tanácsokat. :)
Én is úgy gondoltam,hogy azért van egy alapvető higiénia és van amiből célszerű újat venni.

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Valijja

Nagyon kíváncsi vagyok már a babád nemére,és képet is kérünk!!!
De jó neked,mi lehet hogy nem megyünk 4D-re mert borzasztó drága.
120 font-tól indul.Mindegy majd kiderül,még lehet hogy elmegyünk.Én nagyon szeretném,és már ideje is lenne,mert tegnap töltöttem a 27.hetet :shock: De fura hogy már a 28. hétbe léptem.Nem hiszem el!

A hétvégén megint vásároltam egy adagot a picinek.
Mellszívón gondolkodtam,de végül nem vettem,mert ha nem is lesz tejem nem fogom használni sajnos.Minden piperét,púder,olaj,pelus,stb.Már mindenünk megvan.Három nagyobb dolgot hagytam utoljára.Még a babakocsit,a pelenkázót,és a légzés figyelőt.Ti hogy álltok a beszerzésekkel? :wink:

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Köszönöm megint a sok hasznos tanácsot...
ekriszta: ÁEKban szülök.. legközelebb tényleg megkkérdezem.
Ma megyek a terheléses cukor eredményért. Izgulok :?
Tegnap elhoztuk az utolsó adag (halom) cucccot, amiket ismerőstől kaptunk.
Van 4 zsák rugdalózom, bodym, pizsizsák és minden ami csak kellhet. Baromi szerencsésnek érzem magam... és nem csak azért mert "ingyen", hanem mert nem kell utánna járni. Pelenkázót ma veszi meg Apa.. azt hiszem Mókus pelenkázó. Dec végére kész lesz a kisszoba :-) babakocsink teljesen kész van, mózeskosárral, autóshordozóval isofixel. Légzésfigyelőnk kettő is van, mert vettünk egyet és kaptunk kölcsibe ugyanolyat. Kencefice még semmi... azt nem is tudom, hogy alkoholon meg fürdető kémen kívül mit kell venni, de csütörtökön megyek védőnénihez csak mesél valamit róla... kásunk még nincs, de már kinéztük milyen legyen. Képzeljétek a függöny ugyanolyan lesz, mint az ágyneműszettje :-) olyan iiiizgiiiii... és már "csak " 2 hónapot dolgozom. az se rossz :-)
Nagy dillemában vagyok, segítsetek lécci. Vankét imádnivaló unokahúgom, nagyon sokat vagyunk/voltunk együtt... de mostanában sokat betegek. Engem annyira nem érdekel soha, mert volt amit elkaptam volt amit nem... mentünk tovább... de mostár felelősséggel tartozom a bébinek is odabennt. De szét szakad a szívem, olyan rég láttam őket. Most épp csak a kicsi "beteg". anyukája szerint csak köhög. Ti találkoznátok azért vele? vagy inkább most tartsam távol magam tőlük...

Valijja gyere a hirekkel, izgulok, mintha a sajátomat várnám :-)

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok !!

Ujra itt vagyok kicsit kihagytam mert elegem lett a vizsgálatokból és az I Sote embertelen bánás modjától.ű
Tehát voltam genetikai uh.on a 21. héten miután az orvosom beijesztett a bal kamrában lévő meszes petty és vesetágulat miatt.
A Sotén gusztustalanok voltak a férjemet kiküldték mondván MI KÖZE HOZZÁ!! fel sem fogom hiszen a férjem és a gyerek apja.
Tehát a dr utána közölte miért nem jöttem hamarabb mert magzatviz vizsgálatott kért volna stb és adott nov 15.re szív uh szintén a sote alagsorába...és közölte gáz van ..de mi azt nem...
erre teljes para sírás stb.. védőnővel konzultáltam és a szülészemmel...
Ujabb uh csak most egy genetikusnál az Istenhegyi úton sok pénzért.:itt elmondták nem értik a Sote véleményét: lényeg h van vesetágulat de elmulhat és ezzel lehet élni , a szívnek nem szervi baja van hanem meszes petty van benne amit kinőhet a gyerek ha meg nem majd meglátjuk,kicsit több a magzatvíz de nem vészes.

Elegem van abból h az embert rongynak nézik és igy szórakoznak az érzelmeivel és normális h aggódóm főleg akkor ha bizonytalanságban hagynak.

NEM AKAROK PANASZKODNI.Most 26. hetet kezdem és elddöntöttem nem aggódom lesz ami lesz !

LEGKÖZELEBB MÁR SZEBBEKET IROK MAJD.Mindenkit üdvözlők B.

Kép
beataa
 
 


Judysz
Köv. uh 32. hetesen, szóval érdemes elmenni babamozira. Én 25 hetesen voltam. Már 810 g volt a picur. Méretei alapján kicsit előre is hozták, sőt némelyik méret alapján már január vége az időpont.

Zorróné
Tyűha 40 óra :shock: Akkor én elbújok mögötte a 22 órás vajúdással.

Koszmó
Bebé sampont használtunk.

Valijja
Várjuk a híreket. Biztos nagyon jó lesz látni a babócát.

Orrszívó, cumi, cumisüveg
Szerintem is ezekből érdemes újat venni, inkább a ruhán spóroljatok, azt tényleg jó ki lehet fertőtleníteni, azzal még nem volt problémánk. Meg eleve olyan mosószert és öblítőt használok, ami babáknak is megfelelő.

Velünk semmi érdekes, mostanában jól érzem magam, bár a görcsök erősebbek, de pörgök ezerrel, tele vagyok energiával. Igaz ez a picur is magasan helyezkedik, mert nyomja a bordámat, néha enyhe légszomj is van, de nem vészes.
Holnap megyek védőnöhöz, remélem nem híztam sokat, bár külső szemlélők szerint vékony vagyok, a pocit leszámítva, ami nagy és kifelé csúcsosodik.
Csütörtökön meg fodrászhoz is eljutok, végre lesz valami formám. Délután meg dokihoz megyek, remélem most is zárt lesz a méhszáj.
Vendég
 


Sziasztok!

Valijja: Hol vagy?? Mi a neme a picurinak??
Bataa: Sajnálom, de tudom miről beszélsz. remélem nem lesz semmi baja a babátoknak, de ha idegeskedsz az csak ront a helyzeten. Bár ember legyen a talpán aki nem idegeskedne a helyedbne. MAjd írj hogy mi helyzet veletek?

Ja és az orrszívó és cumisüvegek mellett, a cipő még amit inkább újonan vegyetek meg. Boginál mi is mindig kapott cipőben járattuk, mert ráadásul az uncsiktól kaptuk, és hát ilyenkor nem horják a gyerekek csak 1-2 hónapig mert kinővik gyorsan, csak minden gyerkláb más. Boginak most egy kicsit befelé döl, ami még nem gond, de mondta már az ortopéd hogy jövő öszi cipőt ne vegyük meg vizsgálat elött, és addig is magas szárú és ne haránt emelt cipőt vegyünk.

Velünk is minden rendben, csak nagyon zsúfolt az élet szóval már várom a januárt. Most éppen Bogikámat altattam vissza mert futkosott egy sámlival, és úgy pofára esett vele, hogy vérzett a szája és egy kicsit az orra is, de semmi egyéb. A kicsike nagyon mozog. Holnap nőgyógyász és remélem elküld végre Uh-ra. CSütörtökön meglesz a cukor eredmény. még a diplomámat kell intéznem és nov 29-és dec 2- között lesz a diploma védésem és államvizsgám szóval tele a ****. Alig tudok aludni és tanulni. Ez az időjárás változás is kikészít engem is és Bogit is.

Ja és tök jó nov 1-jén voltunk a Normafánál. Tök jó volt. Szóval vittük a motort és uzsgyi. Bogi annyira elfáradt de én is. Este alig tudtam kimenni a WCre úgy fájt a derekam. De meglepő hogy ilyen helyen mennyi bunkó anyuka van. szegény gyerek ott állt az APJÁVAL a csuszdára, amikor is 1-2 bukó gyerek már 2xorra vágott be eléjük mondván az anyjuk csak rájuk szól, de azok csak pletykálkodtak szóval eljöttük onnan. Ezek után Apa és Bogi ráült egy akkora lóra ami kb 150 cm-nél kezdődött. Apa jobban be volt ***va mint Bogi de élveszték. Jó nap volt.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


valijjjjjaaaaa gyere már.. megöl a kiváncsiság...

Meglett a vércukor eredményem, szerencsére nem vagyok cukorkás...4,5 alap és 5,2 terheléses... pompás... hazajöttem koccintani egy dobozos kólával :-)
mikrobiológia csak jövő héten lesz kész.
kezdődik a beoltassam-e magam vagy ne influenza ellen oltással balhé... megőrülök , hogy nem tudom h döntsek :-(

Kép
Kép
judysz
 
 


reni78!
Tényleg nagyon gyorsan repül az idő! Hihetetlen,hogy nemrég még azon aggódtunk,hogy túl legyünk a 12. héten, pisilésnél néztük,hogy ugye nem véres...stb. Most meg már 90 maradék nap körül járunk....Döbbenet,hogy megy az idő! :)
Én pont fordítva vásároltam! A nagy dolgok vannak meg (kocsi,ágy, légzésfigyelő,ágynemű, takaró, ruhácskák - ebből szerencsére elég sokat kaptunk, meg a tesz-veszen vettem hozzá). Pelus, cumi, mellszívó, ilyenek nincsenek még. Ezekkel gondban vagyok,hogy milyen vegyek. Érdekes,mert a védőnő azt mondta,hogy nekem biztos,hogy lesz tejem. Gondolom abból vonta le,hogy hatalmas szilikon melleket növesztettem :D....na de nem biztos,hogy megindul, meg elapadhat,nem? Szóval a mellszívó nálam az utolsó pillanatra marad. Majd szülés után hozatok a nagyszülőkkel.

judysz!
Szedj c-vitamint minden nap (ha nem szedsz valamit,amiben van) és szerintem találkozz vele nyugodtan, max. tarts kicsit nagyobb távolságot. Még te is dolgozol, emberek között vagy, ráadásul idegenek között, onnan is elkaphatsz bármit, nem is tudod ki az aki beteg. ;) Én nem tiltanám el magam az élvezetektől! :)
Én tudtam,hogy jó lesz az ederményed! ;) Szinte alig eszel édességet! :)
Én ellene vagyok az oltásnak. C-vitamin,sok levegő párti vagyok. :)


beataa!
Mi a Péterffyben voltunk fizetős uh-on, ami majdnem egy helyen van az SZTK-ssal. Az sztk-s ajtóra ki van írva nagy betűkkel,hogy CSAK A KISMAMÁK tartózkodhatnak benn. Gondolom kevesen mennek a fizetősre és valahogy át kell csábítani. De ez így nagyon durva dolog szerintem! Hát én is nagyot néztem,mert a Bajcsyban ha kinn maradt az apuka,még rá is szóltak,hogy jöjjön be nyugodtan!
Hát nem irigyellek! Nem is értem az orvosokat néha! Hogy lehetnek ennyire b..kók?!?!?! Ha gáz van, mondja el mi, vagy ne mondjon semmit! Tudják nagyon jól,hogy az ember alapjáraton olyan,hogy parázik! Főleg úgy,hogy egy kis életről van szó benne! :evil:
Szerintem a genetikusban bízz. Ők nagyon tudják a dolgukat, sok mindent látnak,amit a nődoki nem. Kitartás és no para! Minden rb. lesz! Különben is ennyi idősen már kialakultak a baba létfontosságú szervei, ha korábban is kellene szülni, tuti életben maradna! A legfontosabb,hogy azt érezze minden ok odabenn és anya is jól érzi magát. :)

brita80!
Én péntekre készülök a fodrászhoz, csütörtökön védőnő. :D
Hogy bírsz ennyire enegry lenni! Én már délutánonként 1 órát alszom (amit eddig még sosem!), mert meló után,ha hazamegyek le kell egy kicsit feküdni,hogy ne dagadjon a bokám. Azt mondta a doki, kb.20 percre.....hát ebből kb.10-15 percre emlékszem,hogy mi megy a tv-ben,aztán a következő,hogy 1 óra múlva felébredek. :D Ja, és borzasztó feledékeny vagyok! :D
Majd gyere a hírekkel!

kacsamama!
DIPLOMA védés???? :shock: Hűűű a mindenit! Te aztán jó sokat bevállaltál! Milyen jól bírod! :) Hát én mellettetek inkább meg sem szólalok,hogy milyen fáradékony vagyok! :shock:
Majd gyere,mi volt a dokinál!

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Sziasztok!

Hú, hát amint látom eléggé összeszokott csapat van már itt. Remélem nem gond, ha becsatlakozom. Sajnos nincs a baráti/ismerettségi körömben kismama, így nem igazán tudok beszélgetni senkivel. Helyesebben a 2 gyerekes barátnőmmel sokat dumcsizunk, de őt sem nyaggathatom állandóan.

Magamról pár sor:
26 hetes vagyok, 28 éves és az első babámat várom. Nem tudom a babám nemét :) A férjem kérése volt, hogy ne kérdezzük meg. Úgyhogy meglepetés lesz. Pécsen fogok szülni a klinikán, Várnagy Ákosnál. Még a novembert végig dolgozom, helyesebben bejárok a munkahelyemre, mert a kolléganőim nem engednek csinálni semmit :) Még nem vettünk a babócának semmit, mert épp egy házfelújítás célegyenesében vagyunk. A férjem a héten fogja kifesteni a gyerekszobákat. Az egyik zöld lesz, a mássik citromsárga.

Azt hiszem kezdetnek ennyi. Remélem sikerül beilleszkednem közétek.
kitttyna
Madocsa
 
 


Sziasztok!
Látom zajlik az élet itt rendesen (én meg lemaradok).. :)
Napvirág, nagyon szépséges bobókád van már most! :)
Nekünk a legutolsó UH a 20. héten volt, ahol 3Dben láthattam bébibogyónkat, és legközelebb a 30. héten megyek, ahol majd megpróbálok kikönyörögni egy fotót, de lehet, hogy csak simán 2Dset kapok megint, amin semmin nem látszik ugye. A 4D UH amúgy egy nagy csalódás volt, a savoyában voltam, a szonográfus nő életunt volt, a gépük ócska, a hely levegőtlen és pici, én meg beteg, vszeg ezért fordult be kis drágánk is a méhlepényem felé és 30 perc alatt csak egyszer-kétszer volt hajlandó elvenni a kezecskéit az arca elől...én nem tudom, ha kicsit harciasabb lennék, jól összevesztem volna amúgy a nővel, mert ez valami direkt garanciális 4D volt, amire azt mondták, hogy azért garis, mert mindent megtesznek azért, hogy láthatóvá váljon a baba arcocskája, de ehhez képest semmi, áá, na mindegy. A nőci folyton csak babót szapulta, hogy nahát milyen kis lusti és szégyenlős... pedig én tudom hogy nem az, a dokinknál mindig mozgolódik.
Így jártunk. Kirepült az ablakon egy rakás pénz megint. :-(
Remélem nektek többieknek jobb tapasztalatotok lesz, ha mentek.

Üdv. kitttyna, én örülök, hogy becsatlakozol Te is közénk! :)
Ikreket vársz? Vagy miért lesz két gyerekszoba?
Klassz lehet így készülődni. :) És jó , hogy a férjed is ilyen lelkes. :)

Cuccok, nekem is a nagyok vannak-lesznek meg előbb. Karácsonyra ha kapunk is valamit ajándékba, azok úgyis kisebb dolgok lehetnek csak. Azt még megvárjuk. :) Meg persze a barátnők nem használt cuccai gyűlnek addig is. (Már pelenkánk is van :D) Én a mellszívóval úgy vagyok, hogy tutira nem szülés után fogok venni. Szerintem én a kórházba is be fogom vinni, mert félek a kézi fejéstől (attól meg pláne, hogy valami sietős durva csecsemős nekiesik a melleimnek megmutatni, hogy kell...) A belövellés állítólag valahogy a harmadik napon van, amikor muszáj fejni, hogy ne gyulladjon be a mell. Akkor még lehet hogy kórházban leszek, ki tudja?

kacsamama, ez a jelenet ismerős, de nem csak a Normafánál van ilyen, szerintem nagyon sok felkapottabb játszótéren sajna
múltkor jártam egy ismimmel és gyerekével a belvárosban egy híresebb nagy játszón, ami tele volt külföldiekkel, de még ők voltak a normálisabbak! szegény kisklapec úgy kiviláglott a maga családi házas vidéki neveltetésével a városi nyomulós erőszakos bunkó gyerekek közül, hogy ihaj... :) mondjuk én sokszor mosolyogtam, mennyire jó, hogy habár így felnőtt fejjel láthatóan "elnyomják" őt, valójában egész végig tök derűs volt és mindig megtalálta magának azt, amivel játszhat (áltban olyan játékok érdekelték, ami a többi gyereket nem), szóval egyáltalán nem sértődött meg, nem hisztizett egyetlen percig sem amiatt, mert valamit elvettek tőle, vagy mert soha nem jött sorra a csúszdán és nem jutott szabad hintához... érdekes tapasztalat volt :)

Kép

Kép
csibic
 
 


Szia Csibic! köszi az üdvözlést. :D
Nem várok ikreket, hál' Istennek. Szerintem elsőre az egy baba is "ijesztő" :) Azért lesz két gyerekszoba mert legalább 2 gyereket szeretnénk, de lehet, hogy hármat, majd elválik :)

Kitttyna
kitttyna
Madocsa
 
 


Sziasztok!

Régen jártam én is erre. Nálunk minden rendben van. A 21. hetes uh szerint kisfiú lesz, fiacskám szerint jön az "erősítés". :) Mondtam neki, hogy de már most is ketten vagytok apával. Erre azt felelte, jó, de akkor is te vagy a főnök. :)

Judysz,
ha máshogy nem, egy szép hétvégi napon, menjetek nagyokat sétálni, játszóterezni az unokahugaiddal. A szabad levegőn kisebb az esélye, hogy a bacik megtaláljanak, és nekik is jót fog tenni. :)

Pelenka kérdés: Tudna nekem válaszolni valaki: mennyibe kerül egy csomag newborn babylove (dm) illetve newborn libero pelus? Hány darab van benne?
Aki eldobhatót fog használni, melyik márkát fogja választani?

Fürdetés: szerintem az egy jó kis program, főleg, ha ott tud lenni apuka is. Nálunk pl. az a férjem dolga volt, imádta. A mai napig ő fürdeti a nagyobbikat, most már inkább csak felügyeli, de jókat bandáznak ilyenkor. :)
Most nem biztos, hogy összejön, hazaér a férjem a munkából, meglátjuk meddig bírja majd a kicsi a délutánokat, estéket.
Szerintem a babának is jót tesz. Persze, ha 1x-1x kimarad, nem omlik össze a világ, de ellazítja és valóban szerintem jó, ha benne van a napi rutinban.
A fürdetéshez mi nagyon sokáig a gyógyszertárit használtunk, nálunk nagyon bevált. A koszmóra is. Utána, ami nem jött le, belemasszíroztam a kicsi bőrébe, szinte soha nem volt problémánk vele. Én Johnshont soha nem használtam, és biztos, hogy most sem fogok. Van már többféle öko, bio, stb., ami talán megfizethető, de nem akkora a rizikó, hogy pirosságot vagy allergiát okoz. Persze, nem szeretném lehúzni, mindenki maga választ, én nem igazán szeretem. Popsira is nagyon jó volt a gyógyszertári, bár én most Bepanthen hívő vagyok már, az egy szuper krém. Itt nagyon sok család a Sudocream-et használja, ami itt sokkal olcsóbb, megfizethetőbb mint otthon. És szerintem ez is nagyon jó.
Most nézem a Bepanthen is aranyárban van Mo-n?! De abból érdemes legalább egy tubust otthon tartani, vész esetére.
Ha nagyon piros a popsi, akkor erős kamillateával érdemes tisztítani, nálunk az is nagyon bevált (pl. fogzáskor) és ha nagyon kakis, akkor pedig megelőzésként, hagyjátok a kilószámra elfogyasztott popsitörlőt, alátartod a csap alá, és néhány másodperc alatt folyó vízzel lemosod.

Pelenkázó: nálunk a fürdőszobában volt mosógép, annak a tetejére tettünk egy pelenkázólapot. Imádta. Ha éppen mosott a gép, akkor mindig megnyugodott a "morgásától". :)
Most még nem tudjuk, hogyan rendezzük a szobákat, lehet, hogy költözés lesz belőle.

Készültök már a karácsonyra? Jövőre milyen izgi lesz már az új jövevényekkel! :)

Szép napot mindenkinek:
Ági

Kép
Ágci
 
 


kitttyna!
Üdv közöttünk! :)
Annyira jó,hogy mindig csatlakozik hozzánk valaki! :)
Irigyellek a házfelújítás VÉGE miatt! Mi majd tavasszal fogunk nekikezdeni. :S Igen érdekes lesz babóval, de nem lényeg, biztos megodjuk! Végülis mindennél fontosabb,hogy ő jön nekünk! :)
Hogy bírjátok ki,hogy nem tudjátok a nemét? Én sokkal kíváncsibb vagyok, már az elejétől tudni szerettem volna. Szerencsére párom is. :D

csibic!
Köszi! :)
Hát mi is úgy döntöttünk,hogy nem lesz több fizetős 4D. Velünk kedvesek voltak, dehát babó aludt, keze lába a feje előtt. És más többektől hallom,hogy ebben az időszakban sokszor így vannak kitekeredve. Ez a 2 jó kép lett összesen, a videó meg egy nagy kalap sz..r. Szóval mi is teljesen csalódva jöttünk ki, de azért szerencse,hogy lett ez a 2 is. :)

Ágci!
Hűűű! Karácsony! Ne is mondd! Megint lehet agyalni az ajándékokon, aztán az utána mászkálást nagy pocakkal nem tudom,hogy oldjuk majd meg! :S Lehet,hogy minél előbb el kellene kezdeni gondolkoznunk....

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Napvirág! Nekem nem számít, hogy milyen nemű. Csak az a lényeg, hogy egészséges legyen. Igaziból azt sem tudom megmondani, hogy mit szeretnék jobban, fiút vagy lányt.
kitttyna
Madocsa
 
 


Kacsamama!

Bocsi,lehet h félreértettél....ez nem "csak" az én véleményem volt a rooming-in-nel kapcsolatabn,ezek tudományosan is kimutatott tények...másrészről amire hivatkozol hogy többeknek is más itt a topicban a véleménye az számomra ne hari de semmit nem jelent...én ezt csak sajnálni tudom és bízom benne hogy esetleg segíteni tudok olyanoknak akik hezitálnak és döntés előtt állnak!

Tiszta szívből mondom hogy nagyon sajnálom hogy egy ilyen írás miatt amit én a rooming-inről írtam,-amit csakis kizárólag a hőn áhított babucik érdekében írtam- belőled ellenséges érzést váltott ki.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Rég jártam itt, elutaztunk a hétvégén, mire visszanézek jó sokat írtatok! :-)
Nem sorban reagálok, csak ahogy eszembe jut:

Kitttyna: én mint szintén új köszöntelek itt! Ez tényleg izgalmas lehet, hogy nem tudjátok a nemét, én nem bírnám ki, habár most pont úgy vagyok vele, hogy hiába mondták a 18 hetes uh-n, hogy valószínűleg lány, nem veszem még biztosnak.. Ja és a 2 gyerekszobán nekem is megakadt a szemem! Jó nektek, hogy van helyetek, minket ki fog költöztetni a baba a nappaliba..

Babacuccok: kicsit megijedtem ahogy olvastam, hogy már mennyi mindenetek van.. Én még december közepéig dolgozom, addig azt gondoltam, hogy csak nézelődök, és majd ha januárban itthon leszek bevásárolunk, de lehet, hogy "kicsit" késő lenne? Sok mindenre mondták a családban (egyik oldalon 5., másik oldalon 2. unoka) , hogy adnak kölcsön (ruhákat, mérleget, járókát...), de azért ágy, pelenkázó, kád, babakocsi...stb lehet hogy túl nagy falat januárra..

Ágic: A kisfiad beszólása nem semmi, nagyon cuki lehet! ;-)

Oltás: én beoltattam magam influenza ellen, de csak azért, mert gyerekekkel foglalkozom és a dokim javasolta.

Karácsony:
na azon viszont már elkezdtem gondolkozni, hogy ne rohanni és "verekedni" kelljen a plázákban a nagy pocakommal, mert mindkét oldalról nagyon nagy a család. Egy-két ajándékot a kis unoka öcsiknek, húgoknak már nem bírtam a polcon hagyni.. :-)

És a végén pár szó magunkról:
Ahogy már írtam elutaztunk a hosszú hétvégére, pihenni, kirándulni. Nagyon jó volt, kifogtuk ezt a szép napos időt! Jól esett a dolgozó kismama létből kiszakadni és pihenni egy kicsit!
Ma voltam a cukorterhelésen... hát nem lesz a kedvenc időtöltésem, de túléltem. Utána rohantam be dolgozni, persze nem volt valami hatékony napom.. sebaj, hazajöttem és aludtam 3 órát... :oops:
Kicsi babánk irtó aktív, tegnap óta mi itthon is tudjuk mozizni: olyanokat rugdos, hogy látszik a hasamon, nagyon édes, már most teljesen odáig vagyok érte! :D

jajj, de hosszú lettem...

Kép
grapefruit
Budapest
 
 


Kislany!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D :D
Nagyon durva mert ugye fiut szerettem volna az elejen de egyfeszt kislannyal almodtam!
Az UH vegul is nem volt full 4D mert a dokinak mondtam nem voltam meg normal UH-n amin mindent megneznek igy 1 ora es 15 percig bent voltam nala, mindent megmert, a baba 957g minden ertek nagyon jo es borzasztoan eleven, azt mondta lebeg a hasamban, a koldokzsinor balos es az egyik laba azt rugdossa egesz nap :?
Meg forog mint a bugocsiga, en meg ugy erzem mikor forog es a hata van felul, hogy rogton kiszakad a hasam :shock: :D
A baratnomnel aludtam, egymas mellett es o el volt halva ahogy neztuk a hasam es a baba ugy mozgott mint mikor fozod a pudingot es jonnek fel a buborekok :lol:
Azt mondta ez ijeszto :lol:
En meg nem birtam aludni mert iszonyatosan rugdosott, ami durva, hogy eddig is nagyon ereztem de az utolso 3 napban meg erosebben, de annyira, hogy neha nem tudok fekudni mert annyira kellemetlen. Nagyon gyorsan mozog es ugy feszulok!
Ilyenkor muszaj felallnom es setalni mert akkor lenyugszik!
Ez nalatok is igy van????

Megvettem a gyogyszertarban azokat a dolgokat amikre az elejen szuksegem lehet, szajpeneszre, szekrekedesre, meg furdetokrem, speci hintopor gyogyszertari a koldokre, meg egy jopar ilyen dolog mert kint sokminden nincs.
Vettem egy kis rucit is tok ari:)
A porszivohoz csatlakoztathato orrszivot is megvettem, 2200ft volt.
No meg textil pelust meg kifogot mert nalunk nincs. Anyu vett polyabetetet meg huzatot, kivancsi vagyok hany kg lesz a csomagom!

Meg irok, de ez a gep kinyir idegileg, nem minden betut tudok lenyomni, holnap megyek vissza haza es szombaton feltetlenul irok!!!

Mostmar jon a csata a kislany nev miatt :D

Kép

Kép
valijja
 
 


Sziasztok!

Valijja

Gratulálok a kiscsajszikához!Látod csak nem csalt a teszt amit csináltunk.Nekem is egyből inkább fiút mutatott mikor megcsináltam,neked meg kislányt! :wink: De hát ki gondolta volna.
Nekem is nagyon sokat mozog,igazából egész nap nyomja éjjel alszik velem,és reggel együtt kelünk.Meghallja a hangomat,meg a tesó és már fent is van.Érdekes :lol:

Vigyázz magatokra az úton!És jó repülést.Én imádom,jó neked :wink:

Szép napot mindenkinek!

Reni

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

Kittyna!Üdv köztünk.És melyik lesz az első gyerek szoba?Vagy majd a nemétől függ hogy melyiket rendezitek be neki?Izgi lehet így készülődni majd,vásárolgatni.Nekem öcséméknél is most jön a baba és ő sem szerette volna tudni de nem bírta ki.18.héten elmentek 4d-re,hogy megtudják a nemét, mert még klappolt is a helyzet a havi uhukon mert nem akarta megmutatni magát,de aztán a 4d-n kiderült...

Jó volt ez a pár nap hogy férjecském is itthon volt velünk,bár beteg volt és kúráltam,de legalább itt volt.

Nekünk is kezd már gyűlni a babaholmi,aminek én örülök,bár még ráérünk,de olyan jó úgy bemenni a gyerekszobába hogy már látod a dolgokat.A kis ruhákat amiket kaptunk egyenlőre nem raktam el mert olyan boldogsággal tölt el amikor bemegyek a szobába,hogy élmény bejárni.Olyan édesek.De még annyi minden van. hátra....de ráérünk még!

A Mi kis babánk is annyira aktív,hogy kezdek megijedni hogy mi lesz később,mert tegnap este alig bírtam elaludni,mert annyira ficánkolt.Olyanokat rúgott hogy majd kijött a szemem!

Nemrég láttam,hogy a hálózat tv van terhes torna 9től fél 10ig.Energiám nincs csinálni,csak nézem egyenlőre.

Valijjjjjjjja!!!!!!Mi van????Gyere a hírekkel!

Jaj!Majd el felejtettem...pedig nem volt jó élmény.Tegnap voltam cukorterhelésen!HáááT!Szörnyű!Még a lötyi nem is volt annyira vészes,bár az utolsó kortyokat nagyon nehezen nyomtam le!De várni két órát,ott üllni,várakozni és kicsit rosszul is lettem.Szédültem és hányingerem lett,de kaptam egy kis vizet és kinyitották az ablakot nekem és jobb lett.
Na nekem ennyi, majd jövök.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Vallijja!Boccs lemaradtam,már akkor írtam és nem láttam hogy írtál!Gratulálok!!!!!!

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Bocsi,hogy megint bepofátlankodok, de egy ismerősöm megkért,hogy segítsek eladni neki egy nagyon klassz babakocsit.Mindennel fel van szerelve!

Nézzétek, meg kihagyhatatlan!Köszi és még egyszer bocs!

Kifogástalan állapotban van!Mintha új lenne,pici karcok a vázon a használatból eredően,de azon kívül semmi!Ezek is csak akkor vehetőek észre, ha nagyon odakoncentrálsz.

PEG PEREGO SKATE


Ára: 125.000 Ft


Színe: zöld (green buble)
Mi van benne az árban?

-babakocsi váz
- mózeskosár,ami átalakítható sport ülésnek
-4 db kerék,amiből 2 pumpálható
- 1 db mózeskosár fogantyú
- isofix talp a hordozóhoz
- hordozó
- 2 db adapter
- pelenkázó táska
- lábszák, esővédő, palack tartó, cumisüvegtartó, pumpa


Újan mindez: min. 264.870 Ft!
Megspórolsz: 144.870 Ft-ot, több mint felét.

Akit komolyan érdekel e-mailbe tudok egy csomó gyönyörű képet küldeni róla.

Kisfilm a babakocsi használatáról:

http: //www.youtube.com/watch? v= LxtK-FQdEjY

Írj a : timcike81@yahoo.com

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

A nőgyógyásznál minden rendben bár meglepetésemre még mindig nem lesz UH- csak a 28. héten. Szóval addig még várnom kell.

Ágica: Szerintem mindegy milyen pelenkát veszel. Amit bírni fog a pici popsija. Én próbáltam pempers-t és Liberot is. A libero szerintem jobb nedv szívó ha sokat pisil a baba. A pempers vékonyabb ezáltal lehet hogy kényelmesebb. De mi most Lidl-est használunk és az is nagyon jó.
Karácsonyra igen már készülök, csak k nincs időm. Már meg van a karácsonyfa helye mert átrendezem a nappalit. A gyerek szoba is már készül már nyáron elkezdtem a falán lévő festméynt de most fejezem be. Ajcsikat már nézegetem, Boginak már van ünnepi rucija.

Panny: Nem a véleményed a gond, hanem hogy útat akarsz mutatni azoknak ez eltévedt HÜLYE embereknek akik nem úgy gondolják mint te. Én tiszteletben tartom a te véleményedet ahogy az előzőekben is leírtam, de te is tartsd tiszteletben a miénket. Attól még nem vagyunk rosszabb szülők, sőt hülyéksem hogy nem téged követünk.

Valijja: Gratulálok. Mi is kisfiút szerettün volna eslőre de nekünk is Bogi lett. Szóval remélem majd a 2. De még 2 hét addig is hogy esetleg megtudjuk.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Sziasztok!
Elnézést, hogy betolakodok a topikotokba. A 2010. májusi babás fórumról vagyok!:)
Azért írok, mert a kislányom szekrényét kipakoltam, és találtam egy csomó olyan ruhát amit nem is hordott, vagy éppen nagyon kevésszer volt rajta! Ezeket most szeretném eladni! Ezért gondoltam arra, hogy írok Nektek, hátha valakinek megtetszik valami!

http://picasaweb.google.com/10721864840 ... directlink

Kukkantsatok be. A ruhák mind folt-, szakadás, és dohányfüst mentesek! Nagyon jó állapotban vannak, szinte újak! Akinek tetszik valami írjon, biztos meg tudunk egyezni! Ezen kívül van még egy kismama nadrágom, és egy csomag 2-es Libero pelenkám (46 db-os)! Ha érdekel valami keress bátran.

További boldog babavárást, és még egyszer elnézést kérek! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Valijjja: graaaaaaaat :-)
örülök neki, hogy minden ok... nem semmi hogy 26 hetesen már közel 1kg.
Úgy olvastam vhol hogy a 30. héten van kötelező UH és ott kell mimimum 1kg-nak lennie :D
de néha tátva marad a szám. Ugye(?!) a betöltött 37 és 41. hét között mondják egy babáról hogy nem koraszülött és nem túlhordott. 3 ismerősöm is a betöltött 37. hét után szül pár nappal 3kilós gyereket 50 körülö centivel... te jóóó ég, mi van ha vaki 40. héten szül.... uhhhhh addigra már iszinyat nagy lehet.
én most megyek védőnénikéhez, kivi vok mennyit híztam, és megbeszélem vele ezt az oltás kérdést is. Bratym már beoltatta magát. Gondolom szűk családom is megteszi. Nekem meg gondolom csak ad valami okos tanácsot. Tudom itt nagyon megoszlanak a vélemények erről... de valahogy mégis döntenem kell...
A dokim elment 3 hét szabira és én nem is tudtam.. még jó h minden rendben.... de azért ezen elcsodálkoztam. Bár pozitív oldala hogy nem akkor megy feltehetőleg, amikor én szülök.
Én babóm nem rúgdos egész nap. Szakaszokban. Reggel kicsit ebéd után kicsit, este sokat.

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok!

Akkor először is én is csatlakozom az előttem szólókhoz és Valijja gratulálok! Akkor most veszel sok-sok rózsaszín cuccost? :)

Grapefruit! Szerencsére elég nagy a ház, így a két gyerekszoba simán elfér.

Pöcök24! A sárga lesz az első gyerekszoba, mert oda a legkönnyebb bevinni a bölcsőt. Ugyanis még a nagypapám készített nekem egy masszív fa bölcsőt, gyönyörű faragásokkal, ez lesz a babánk első ágyikója. Egészen addig tudjuk majd használni, amíg fel nem áll. Utána meg jöhet a kiságy, amit szintén a papám csinált. A bölcső párja.

Vásárlás. Én még novemberben dolgozom, úgyhogy szerintem decemberben kezdünk neki. Esetleg a babkocsit és a pelenkázót veszem meg korábban. Amúgy nálunk két pelenkázó lesz, mert a gyerekszobák és a fürdőszoba a ház két végében van. Ezért egy pelenkázókomódot veszek a gyerekszobába, és egy ikeás pelenkázó állványt pedig a fürdőszobába.

Az én babám főleg este és éjjel aktív. De olyankor nagyon! Már volt miatta álmatlan éjszakám. Ha beindul, csinálhatok bármit, nem hagyja abba. Tudom én, hogy most ez a dolga, csak igazán csinálhatná inkább nappal! :(
Holnap megyek dokihoz. Nem nagy dolog, mert, mivel Pécsről jár ki, nincs a rendelőben UH. Csak a szokásos "Hogy van?" illetve a méhszájamat nézi meg mindig.

Kismama tornára jártok csajok? Miket csináltok? Légzés technikát tanul valaki még rajtam kívül? Akik már szültek! Szerintetek van értelme?

Kellemes estét mindenkinek!

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


kitttyna

Én is üdvözöllek köztünk,boldog babavárást kívánok.

judysz

Hát igen,vannak akinek idő előtt már óriási a babója.
Az én fiam,a második másfél héttel a kiírt idő előtt született,programozott császárral,és 3900g,57 cm volt.Gondold el mekkora lett volna időre,vagy ha túl hordom. :shock:
Most is ettől félek,ráadásul itt már nincs is több uh.Akkor honnan tudják megállapítani a súlyát.Érdekes.
A nagyobbik fiam 3580g,és 56 cm volt.kiírt napra indított szülés volt.Elég volt az a szülés is,nem szeretném kipróbálni egy 5 kg-os babót kinyomni,úgy hogy császáros hegem van.Kicsit parázok megmondom őszintén,de majd kiderül.

Szép estét minden kismamának!Na és a virgonc babóknak is!

:lol:

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Vallija gratulálok én is a kislányhoz! Nálunk a férjem akart nagyon fiút, de most meg már azt mondja, hogy akkor lenne neki furcsa, ha kiderülne, hogy mégis fiú, már beleélte magát.

Kitttyna a papád által készített bölcső nagyon jól hangzik, biztos gyönyörű! Rossz lehet, hogy éjjel nem hagy aludni, nekem szerencsére még csak napközben megy a "buli", de akkor nagyon.
Megnyugodtam, hogy még ti sem vásároltatok semmit..

Én járok kismama tornára. Ott nincs légzéstechnika. Akik már szültek azoknak a véleménye engem is érdekel!

Meglett a tegnapi terhelés eredményem: pont ugyanannyi a terheléses, mint az éhgyomri.

Kép
grapefruit
Budapest
 
 


Sziasztok!

Bocsika, hogy bepofátlankodok de

Eladó egy Viktor Kombi Lux gyerekágy (Faktumban vásárolt) kókuszmatraccal, zenélős forgóval, pelenkázóbetéttel. Irányár: 60 000.-forint. Szegeden található. Megkímélt állapotban, mivel a gyerek inkább köztünk aludt. Most helyhiány miatt szeretnénk eladni.

Érdeklődni priviben vagy a 20/429-4196-os telefonszámon!!!

Stella
stella2007
 
 


Sziasztok!
Megvan a terheléses eredményem.Én nem tudom eldönteni hogy milyen mert én úgy emlékszem hogy a terhelésesnek 7.2 alatt kéne lennie,de nekem 8.1 lett.Majd ma felhívom a nődokimat,hogy mi legyen vagy hogy ez most jó vagy sem.Kicsit aggódom azért.

Én nem járok kismama tornára,nem is bírnám./szerintem/De aztán ki tudja,de tulajdonképpen a doki nem is javasolja nekem.A kiskutyámmal sétálok napi 4-szer.Néha az is fáraszt.De jól esik.
Nem tudom ti hogy vagytok mostanába,de én nagyon "nehezen" mozgok.Egyre nehezebben.Ez normális?Kezd fájni a derekam.Lehet hogy most nő megint a Kristóf odabent és ezáltal a pocakom is?Nem tudom,de fura számomra mert nem vagyok egy olyan aki elhagyja magát,de 3 napja úgy élek mint egy ?????Kismama???Mindent kétszer meggondolok,hova menjek mit csináljak, stb..
Na jó egyenlőre ennyi.Ja és tegnap este olyan aktív volt Kristóf odabent,hogy teljesen meglepett,mert több mint egy órán keresztűl vadul rugdosott.Gondolom ez is normális.Nem?

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


pöcök24!

Nekem 8.3 lett. Azt mondták,hogy 10 alatti értéknél nem kell aggódni, "CSAK" vigyázni, odafigyelni a kajára. Pl. cukros üdítő,tea, csoki csak nagyon nagyon miminális,amikor már nem bírsz magaddal egy pár korty vagy 1-2 falat csoki. Esti evéssel vigyázni, kevés kenyér és inkább sokszor keveset enni.
De hétfőn megyek diabetológiára (nekem muszáj,mert nekem a terhesség elején sem volt rendben a cukrom) és utána már sokkal többet tudok mondani. Lehet,hogy neked nem is kell menned ilyenre, csak figyelni a kajára és utána újra cukros lötyi teszt... Remélem tudtam segíteni vagy egy kicsit megnyugtatni!

Kismama torna: vettem dvd-t, 2x már tornáztam is. Az a baj,hogy miután melóból hazamegyek, ledőlök egy kicsit (1 óra általában) - orvosi előírás lábdagadás ellen! ;)- utána házimunka és vége is a napnak. Pedig amikor csináltam jó volt utána. Sokkal könnyebben mozogtam és jobban bírtam mindent.

Babamozgás: nálam sem folyamatos. Este lefekvéskor nagyon érzem, meg amikor elkezdek enni utána pár perccel. :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Hűűű! Ez a vonalzó mindig megdöbbet! :)
Már 90 nap alatt vagyok...... :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?