Új privát üzeneted érkezett!

Azt a leborult szivarvégit!
A mai 1 db szövegelésem után idáig próbálokoztam belépni az internetre, és cak most sikerült. Már tisztára zöld vagyok az elvonási tünetek miatt. Értitek ezt? Kép

Csilla
A menzi első napjának azt vesszük, amikor rendesen megjön, tehát amikor már vérzés látszik, nem pedig barnás váladék. Ehhez mérten készülj a hőmérővel Kép

Stella Kép
Te már lassan majdnem annyira ismersz, mint a férjem Kép
Persze van mindenem ami kell a babának, csak furcsa, hogy néhány erős nap után nem érzem Kép Amúgy az önbizalomban tök igazad van, ma mégiscsak padlón van a hangulatom. Próbálkoztam neked e-mailt írni, de miután csak én akartam és a freemail nem, így feladtam Kép Most már nyugodtabb vagyok Kép

Tündi
Vendég
 


Csilla,
Sajnálom, hogy megjött, de majd a következő hónap a miénk lesz, remélem.

Stella,
Hát tényleg sok az a három hét, de hidd el minden eredményetek jó lesz, és akkor indulhat a lombik.

Mea,
Szurkolok neked péntekre, milyen jó lenne, ha neked is sikerülneKép

Babus,
Örülök, hogy jobban vagy, látod mindent meg lehet beszéni Kristóffal.

Tancsifül,
Én leginkább képeket és kaspókat szoktam dekopácsolni, de mostanában karácsonyi díszeket készítek, ha van időm. Itt megnézheted a munkáimat: http://babanet.hu/album/main.php?album=2139&PHPSESSID=56676a5dbcca18e07769c83c31 aff7fa

Pilis,
Mi is Annának szeretnénk majd hívni a lányunkat, he pedig fiunk lesz, akkor Benedek, vagy Dani lesz.

Zsófi,
Csak magadról felejtettél el írni. Hogy vagy most, már teljesen elmúltak a rosszullétek?

Móni

Kép
móni23
 
 


Babus,
Úgye jól tudom, hogy az Elevitben van vas. Mert én már elég régóta szedem még is alacsony a vasam, szabad e mellé még mást is szedni?

Kép
móni23
 
 

 
 

TündiKép
a hiba nem a Te készülékedben van. Itt sem ment a net!
Azért ha gondolod írj!
Tessék megerőszakolni magad és elő a jókedvvel!

Tényleg hihetetlen, de lehet befolyásolni a hangulatot.
Mi múlt hét végéig keseregtünk, aztán szombaton megbeszéltük, hogy ebből elég és nincs több para, meg stressz. Külön kértem a párom, ha véletlenül felhúznám magam, akkor figyelmeztessen arra, hogy nem ezt beszéltük meg.
És működik. Igyekszünk olyan jól érezni magunkat, amennyire lehet és ha van valami bibi, akkor megbeszéljük.
Eddig működik!
Mindent a cél érdekében!
Fel a fejjel és erőre az ikrekért!
Gondolj Babusra, Ő sem érzett semmit!
A napok pedig gyorsan múlnak, ha megtöltöd őket jókedvvel és bizakodással!
Puszi
Stella

Kép
stella9
 
 


Nem működött a Babanet. Tiszta lelki beteg voltam.
2 óráig nem tudtam BabanetezniKép Alig bírtam kiKép

Vanda
Egy kenetet szoktak venni az első hetekben, amikor rákszűrést is csinálnak. És minden trimeszterben illik egyet-egyet venni, illetve ha külön panaszod van, akkor soron kívül is.
Nekem volt a 6.héten, akkor gombám volt. A 14.héten streptococcusom és volt most a 24.héten, ennek pont most tudtam meg az eredményét. Meglepő módon nincs Streptococcusom, ez nagyon jó, pedig állítólag akibe egyszer beleköltözik, abból nehéz kiírtani. Hát én voltam a ritka kivételKép Viszont van egy pár bélbaci a hüvelykenetemben, erre viszont azt mondta most a dokim, hogy ez nem káros a babára, erre most nem kell gyógyszer. Hát furi egy kicsit ez nekem. De ő tudja.

Mea
szerintem jó a Materna és a folsav együtt. Eleinte én is szedtem, aztán váltottam az Elevitre. Nem volt vele semmi bajom, csupán modernebb készítménynek gondoltam az ElevitetKép
Van itt a Babaneten egy Maternás topik, esetleg kukkants oda be, hogy milyen véleményeket írtak rólaKép

Tündi
Tegnap már sajnos megrendeltük az eredeti fogókát. Azt, ami alapból a szekrényhez tartozik.
Jól hangzik, amit írtál, de nekem se kézügyességem, se fantáziám ilyeneket megcsinálni. Most biztos utál ezért Kristóf.

Babus

Kép
babus2005
 
 


Móni

Van vas az Elevitben. De én már több mint egy éve szedem, mégis alacsony volt a vasam. Most az Elevit mellé még külön szedek napi 1 vastablettát isKép Remélem így már jó leszKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus Kép

ÖRülök, hogy eltűnt a strepto... micsodád Kép
Kivétel vagy ebből is látszik. Kivételesen ari kismama, egy kivételesen édes Kristóffal a pocakjában Kép

Kép
zsuzsci
 
 


Találtam egy tök jó cikket a magzat és az anya közötti kapcsolatanalízisről: http://babanet.hu/publ/raffai1.htm

Ha ez mind igaz, az én Kristófom lesz a világ legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb, legegészségesebb babájaKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Magamról meg egy tök jó képet:

Kép

Ilyen vagyok egy hosszabb séta vagy takarítás után vagy miután felérek az emeletreKép
Manapság már a levegőt is nehezebben veszem, néha kifejezetten légszomjam van. Gondolom a pocim felnyomja a rekeszizmomat és ezértKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus!Kép

De jó ez a képKép

Szupi!!!

Mea
mea
 
 


BabusKép
micsoda önkritika!!!!
Most már nagyon nagy ez a Kristóf gyrek, úgyhogy ezután már csak nehezebb lesz, de ez az élet rendje és Te olyan stram kis csaj vagy, hogy bírni fogod, mint a pinty!
Stella

Kép
stella9
 
 


Zsuzsci
Én belepirultamKép
Kristóf viszont helyesli a dicséretet, mert küldött neked egy nagy rúgástKép

Kép
babus2005
 
 


Babus Kép
Rúgásért pocaksimit küldök Kristófnak.
De jó lenne már engem is belülről rugdosna valaki...

Kép
zsuzsci
 
 


Zsuzsci Kép
Ez tényleg érdekes Kép Na én arra gondoltam, (és most dorgáljatok meg hogy a tegnapi ciszta után ma ezzel szórakoztatlak titeket) hogy 13-a körül megfogant a baba, 18-a körül elkezdett beágyazódni, addig menzis görcsök, mára befúrta magát jóóóóóó mélyen a pocimba, és már azért nem görcsölök, mert nem készül a méhnyálkahártyám megkínozni egy újabb erős vérzéssel és görcsökkel, mivel baba van benne Kép
Zsuzsci, mit szólsz ehhez a teóriához? Kép Szerintem hihető magyarázat a hirtelen nem görcsölésre Kép Ez csak akkor fog megdőlni, ha pl. visszajön a görcs, és leesik a hőm, na de ez nem fog bekövetkezni Kép
Ha mégis akkor írtó nagy bajban leszek Kép

Babus
Kristóf akkor is imádni fog téged, ha nem lesznek macis fogantyúk a kis szekrényén Kép
Ezt a Raffai cikket már én is olvastam régebben, nagyon érdekes, amiket ír. Sőt, szerintem biztos van tudományos alapja, és igenis lehet gyakorolni Kép
Na, újdonsült kismamáink? Ugye beszélgettek a babáitokkal? Kép

Tündi
Vendég
 


Vigyázat, élvezem a mozgó smiley-katKép
Lehet, hogy jobb volt nektek, amíg döglődött a netem?!

Na most egy kicsit eltűnök, megyek kutyasétára:
Kép

Hazafelé pedig olyan leszek majd, mint a fentebbi képenKép

Kép
babus2005
 
 


Tündi Kép
Jól hangzik a teória. De sajnos ezt elhinni tényleg csak akkor fogom, ha meglátom azt a kétcsíkos tesztet. Kép
Tudom ám, hogy tényleg nem jelent semmit, hogy nem érzünk semmit, csak furi, mert eddig mindig fájdogált a hasam.
A hőd neked elég magas? amiatt is kicsit el vagyok kámpicsorodva, hogy eddig még nem ment nekem 36,6 fölé. És ahogy figyelgettem aki babás lett, annak mindig inkább 37 vagy afölött volt.

Képzeljétel ma tudtam meg, hogy az egyik kolléganőm kisbabát vár. És a döbbenetes az, hogy nekik is az első hónapban sikerült. Mondtam is neki, hogy el sem tudja képzelni, hogy milyen szerencsés. Ja, neki sem volt a mellfeszülésen kívül semmi tünete.

Kép
zsuzsci
 
 


Babus Kép
Ez a kép haláli jó Kép Mi lesz még 2 hónap múlva? Kép Akkora pocid lesz hogy azt hiszik majd ikreket vársz Kép

Zsuzsci
Fog belülről rugdosni minket is a babánk, ne aggódj Kép

Timi
Ti jól vagytok? Eszembe jutott, hogy mennyire tervbe volt, hoyg a babának idén össze kell jönnie a melóhelyi dolgok miatt Kép De jó hogy ilyen kis ügyesek voltatok Kép

Mikor lesz már holnap? Kép Annyira szeretném már látni Judyt zebráját, remélem a legvadabbat engedte szabadon magának Kép

Tündi
Vendég
 


Én meg megyek haza.

További szép napot mindenkinek, vigyázzatok magatokra!

Jó kutyisétáztatást Babus!Kép

Puszi mindenkinek!

Mea
mea
 
 


Zsuzsci
A hőm megviccelt ebben a hónapban. Mire végre kegyeskedett feljebb kúszni, akor is csak 36,7 lett. Aztán 36,6, majd 36,7, és ma reggel végre egy elfogadható 36,8. Ez sem olyan magas Kép Remélem, ez nem gátolja a babásodást, mert akkor már most akarok dokihoz menni Kép

Tündi
Vendég
 


Lányok!

Nekem is elvonási tünetem volt az elmult 3 órában!!!

Babus !
Most már remélem elküldte a freemailom a levelet!!
Nagyon tetszik a kép!
Mire meglesz a Kristoffod mi is igy fogunk menni!!

Moni!
Igazad van!
Most már kicsitt jobban vagyok!
Azért vannak tünnetek!!!
Szédülés, émelygés, a hasam kicsitt érzékeny!!
Babások!!
Nálatok a párotoknak semmi tünete nincsen mert nálunk van!!
Az orvos jót mosolygot amikor elmeséltük neki!
Azt mondta hogy elQfordulha!!
Látszik hogy teljesen beleélte magát!

Zsófi
zsófi76
 
 


Zsófi Kép

Én ezen egyáltalán nem csodálkozom. Már csak abból a lelkesedésből sem, amit akkor láttam a párodon, amikor ide írt, tudatni velünk, hogy mi újság veletek... Kép Kép Kép

Kép
zsuzsci
 
 


Csajok!

Ez a fogorvos kérdés hogy is van? AZ első három hónapban nem lehet menni, csak utána? jól tudom?
Azt hiszem el kéne mennem, de most nem tudom mitévő legyek...

Kép
zsuzsci
 
 


Sziasztok Lányok!

Csatlakozhatnék hozzátok? Olyan szimpatikus,összetartó kis csapat vagytok!!! Jó lenne, ha én is ide tartozhatnék...
Régóta olvaslak ám benneteket, de még csak most vettem a bátorságot, hogy írjak is. Nagyjából próbálok képben lenni, hogy kivel mi a helyzet.
Például tervezem már a cserépfestést(gólyacsalogatónak)Kép
Klassz a táblázatotok is, lehet oda újaknak is bekerülni? Van esetleg egy-két kiadó zebrátok???Ha igen, megadom az adataimat: 27 éves vagyok, Budapesten lakunk a férjemmel, február környékén költözünk be az új lakásunkba, 2003 májusa óta próbálkozunk a babával, de még semmi...Kép Ciklusaim viszonylag rövidek, 24-27 naposak, most vagyok a 26. napon. Az esélytelenek nyugalmával várom, hogy megjöjjön. Eddig is mindig megjött, most miért maradna ki?!

Na, jó hosszú lett a bemutatkozásom!
Puszi mindenkinek!
Évi

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Szia Évi!

Ilyen régóta próbálkoztok, és még nem voltatok orvosnál?
Üdvözöllek itt, az új belépőkre itt tuti zebra vár, úgyhogy nem elkeseredni! Kép

Stella
Neked mindig ilyen gyorsan felment a hőd tüszőrepi után? 2 nap múlva?

Lányok, és nektek?
Mert nekem csak 5-6 nappal később. Vagy nem is akkor van a tüszőrepim amikor a hőgörbém szerint gondoltam? Hát ez egyre érdekesebb Kép

Tündi
Vendég
 


Szia Evi!

Udvozlet koztunk, remelem neked is meghozzuk a szerencset! En is azt kerdeznem, amit Tundi: voltatok mar orvosnal, lehet tudni, hogy minden rendben van-e veletek?

Vanda
vanda72
 
 


Gratulalok Judyt!
Pihenj sokat! Vigyazz magatokra!

Babus!
Bocsass meg, az a multkor jo regen lehetett, mert nem raktam volna fel, nem szoktam mas tollaval ekeskedni. Bocsanat

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Tündi

Már most is többen kérdezték, hogy nem várok-e ikreket.
Az unokatesóm is elképedt a pocimon, kérdezte is, hogy nem nézték-e el az UH-on a babák számát? Neki az utolsó hónapokban volt ekkora pocija, mint nekem a 6.-banKép
A barátnőmnek is küldtem e-mail-ben egy pocis képetKép Hát elképedve írta vissza, hogy csak nem ikrek?!Kép
És múltkor a boltban az eladó is megkérdezte, hogy most fogok szülni a közeljövőben? És kiakadt, hogy csak februárbanKép

Zsuzsci
Hol méred a hődet? Nem véletlenül hónaljban?! Mert ott nem is nagyon lesz magasabbKép

Elvileg lehet menni fogorvoshoz az első 3 hónapban is, sőt, a védőnő küldeni is fog, bár nekem megjegyezte, hogy ilyenkor, mivel sokaknak van hányingerük, problémásabb lehet a kezelés. Esetleg végigöklendezi az illető az egészetKép
Én már készültem előre, úgyhogy a babaprojekt előtt rendbehozattam a fogaimatKép

Zsófi
Válaszoltam az emailreKép
Nálunk apucinak nincs tüneteKépBiztos azért, mert nekem se voltKép

Évi
Üdv ittKép
Mivel te itt új vagy, ez azt jelenti, hogy legkésőbb a jövő hónapban összejön majd a babád, de lehet, hogy már ebben a hónapbanKép
Ez ebben a topikban így megyKép
Pláne ha valamilyen J betűs névvel jelentkeztél volna be, akkor tuti lett volna a siker már mostKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Judit
Jajj, nem rossz szándékból írtamKép Csak viccbőlKépNehogy bocsánatot kérjél márKép
Nem tudom mikor tettem föl, talán 2-3 heteKép
De mindig jó nézni ezt a képetKép Én is ilyet szeretnékKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Babus Kép

Szájban mérem, eddig nem volt gond, mindig meg volt az emelkedés, csak most nagyon nyögvenyelősen ment fel (5 nap alatt), csak úgy mint nálad Tündi Kép. És akkor is csak idáig. Azért reménykedek, hogy megy ez még feljebb is.

A fogorvossal kapcsolatban azt hallottam, hogy az nem túl szerencsés, ha az első időben fájdalomcsillapító injekciót, egyéb dolgot kap az ember. Ezért kérdeztem...

Kép
zsuzsci
 
 


Szia Évi!
Üdvözöllek Nálunk, ne maradj sokáig! Mi az, hogy az esélytelenek nyugalmával?!!!Voltatok orvosnál?Ha igen, van valami konkrét probléma? Vagy még nem vettétek rá magatokat egy kivizsgálásra? Egy év után szerintem már esedékes, bár szerintem köztünk senki nem várna egy évig!Kép

Ha a 26.-napon vagy, akkor már drukkolunk!Hődet méred?

Kinga
Kinga79
 


Babus!

Nagyon köszi a gyors választ!!!

Zsófi
zsófi76
 
 


Zsuzsci!

Nekem Anyu mesélte, hogy mikor terhes volt, kiderült, hogy sajnos ki kell húzni egy fogát. Nem tudom most mi a legújabb vélemény, de akkor nem javasoltak fájdalomcsillapítót és Anyu sem akart ártani a nővéremnek, így minden fájdalomcsillapítás nélkül hősiesen kibírta a foghúzást!
Kinga
Kinga79
 


Kinga Kép

Köszi, én is ilyesmit hallottam, csak nem emlékeztem pontosan, ezért kérdeztelek Titeket!

Köszi a választ Kép

Kép
zsuzsci
 
 


Zsuzsci

A fájdalomcsillapítót én se engednémKép Pedig állítólag nem ártanak a babának, mert helyi érzéstelenítők csak. De fő a biztonságKép

Judit
Olvastam a nyári babásoknál a leveledetKép Elképesztően bunkók voltak a munkahelyeden. Tényleg ne hagyd magad, nem rúghatnak ki! Csak ne idegesítsd fel magad túlzottan. Tudod, egy munkahely sem ér annyit, mint a kisbabádKép
Kristóf ezt üzeni a főnökeidnek:

Kép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok LányokKép

Én a "megint megjött..."-be szoktam leginkább írogatni. Nagyon csábít a táblázatotok, így kérlek, vegyetek be magatok közé, ha lehet. 2003. szeptember óta próbálkozunk, ma vagyok a 14. cn, lakhely: Budapest.
Szeptemberben elkezdtük a kivizsgálásokat, hormonprofil, HSG, apa matyivizsgálata. Egy bibit talált a doki, magas a prolaktin szintem, erre kaptam Bromot.
Ha a J betűs néven múlik minden, akkor nyugodtan hívjatok Jencinek!

Henci
henci
 
 


Babus!
Koszi ezt a kepet, igazan jo kedvem lett tole. Annyira kiborultam, ezert is vettem komolyan, amit a kepre irtal. Nem szoktam am ilyen erzekeny lenni.
Megyek a postara feladni levelet a cegnek, nehogy letagadjak a telefont, meg faxot
Majd irok!

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Judit
Az én főnököm is kiakadt, amikor bejelentettem, hogy babát várok és hogy a jövő héttől táppénzre megyek(holott kétgyermekes anyuka, ráadásul tisztában van vele, hogy az a munka, amit csináltam, nem kismamáknak való). Kiabált egy kört, azt mondta átvertem(?!) és lecsapta a telefont. Azóta, immár 4 hónapja szóba se áll velem. Egy darabig mérgelődtem rajta, aztán belenyugodtam. Ki nem rúghat, utálni pedig nyugodtan lehetKép Attól még nem fogja elrontani a boldogságomatKép

Babus

Kép
babus2005
 
 


Szia Jenci Kép
Hát ti is szeptember óta próbálkoztok, hogy idén vagy tavaly az remélhetőleg mindegy Kép
Meddig kell szedned a bromot? Mikorra várható, hogy tuti sikeres lehet a próbálkozás? Kép

Judit
Ez nagyon súlyos! Bár nem olvastam a konkrét történetet, de ez éppen elég. Leírod nekünk is hogy tulajdonképpen mi is történt? Csak nagyvonalakban, hogy képben legyünk.

Judyt Kép
Hát holnap aztán lesz dolgod a táblázatunkkal, ha jól számolom, 3 új jelentkező van mára Kép De kettő biztosan Kép Plusz egy zebrásítás is - magadnak Kép

Kinga
Veled mizujs?

Tündi
Vendég
 


Babus
A te főnököd se lehetertt semmi. Nálam az a helyzet, hogy nem hülye a főnököm: tudja, hogy most volt az esküvő, van lakás, és hogy 30 éves vagyok. Naná, hogy a baba lesz a következő, szerintem csak arra vár, hogy mikor jelentem már be. Hát erre már én is nagyon várok Kép

Tündi
Vendég
 


Tündi

Gyermekek,magzatok / 2005.nyári babásoknál elolvashatod. Nagyon felháborító!

Kép
babus2005
 
 


Lányok!

Köszi szépen a kedves fogadtatást!!! Aranyosak vagytok.
Voltunk már orvosnál, és folyamatosan derültek ki a problémáink. Nyolc hónapja próbálkoztunk, mikor fény derült a férjem here-visszerére, amit meg is műtöttek. A probléma megoldódott, srácok háromszor annyian lettek, mint műtét előtt, és virgoncabbak, éltrevalóbbak is lettek. Azt hittük, ezzel megúsztuk, de nem. A műtét után kb. fél évvel nálam kellett beavatkozni, konizációs műtétem volt. Valami kóros méhnyakhám elváltozás miatt állandó gyulladás állt fenn, ami akadályozta a terhességet. Megműtöttek, megint azt hittük, vége a szívásnak... Hát nem... Múlt hónapban derült ki (hormonvizsgálat volt), hogy a pajzsmirigy alulműködése miatt a prolaktinom nagyon magas. Erre szedek most gyógyszert, mármint a pajzsmirirgyre. Kontroll jövő hét kedden. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még a sors?!
Nagyon gratulálok az új babásoknak, és szeretném már az ő táborukat gyarapítani! Drukk megy minden reménykedőnek!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Évi
Hát ti is megjárjátok rendesen a poklokat Kép Ha a keddi kontrollon jók lesznek az eredményeid, akkor utána hajrá lesz? Akciózás ezerrel? És ez a problémamegoldás csak időszakos vagy végleg rendbe tudják hozni a pajzsmirigyedet?
És hogy mit tartogat még a sors? Hát egy babát a pocidba Kép Aki már alig várja, hogy bekölötzzön hozzátok! Kép

Babus, Judit
Olvastam. Hát nem semmi. Bár én nem értek ezekhez a jogi dolgokhoz, de szerintem is sántít ez a csak úgy kirúglak történet.

NAgyon szeretnék már hazamenni Kép ÚÚÚÚÚÚgy utálok már itt lenni Kép Sokkal jobb lenne otthon netezni veletek meg a babával a pocimban.

Tündi
Vendég
 


Megirom nektek is csak eddig rohangaltam intezni a dolgokat, hogy ne tudjak letagadni, hogy szoltam nekik.
Szoval, felhivtam oket, hogy babat varok, es tappenzre kiirtak. Azt mondta, hogy nem szoltam, hogy gyereket akarok, mert akkor nem vett volna fel. Aztan felhivott a kisfonok, hogy kozos megegyezessel valjunk el egymastol, mert havonta tul sokba kerulnek. Aztan visszahivtam, hogy utananeztem, es a gyest, gyedet, gyermekagyit teljes mertekben az OEP fizeti, nekik csak a terhessegem 8.honapjaig a brutto berem 60%-nak a harmadat fizetik, havi 16000ft 6,5honapig. En meg ha "rendes" leszek veluk, es felmondok, akkor ket evig a gyedet (kb50000) nem kapok, helyette gyes jarna, ami huszonezer forint. Teljesen palinak neztek. Mivel ok is tudtak,hogy nem rughatnak ki, ezert akartak az egeszet. Mar uvoltottunk a vegen, es hogy en milyen vagyok, hogy ekkorat meg senkiben nem csalodtak, es egesz fizeteset ugyvedre kolti, hogy valami hibat talaljon a munkamban es kirugjon. Hat en zokogtam,hogy miert bannak igy velem.Faxon, es tertivevenyesen ertesitenem kellett oket,nehogy azt mondjak, hogy meg akkor rugtak ki, amikor nem tudtak a terhessegrol. Harom kollegam csapott be, az egyik pont ezt javasolta, hogy telefonom kozoljem veluk, mert szettepnek, mire ma azt mondta, hogy nem ert, hogy lehettem ilyen bunko.Azok, akikkel 8honapig dolgoztam azok vertek at nagyon. Pont hazaert a ferjem is,amikor elkezdtek sertegetni, es mire olyan sirogorcsot kaptam, hogy levegot nem kaptam
El sem tudom mondani, milyen dolgokat vagtak a fejemhez, hogy ok azt hittek, hogy en rendes vagyok, es miert nem megyek bele a felmondasba. Senkinek nem kivanom. A vegen mar azt uvoltottem, hogy azt akarod, hogy elmenjen a gyerek, mert ha tovabb folytatod, a guta ut meg az idegessegtol. Szoval, ha valaki azt mondja nekem, hogy ez tortenik ma akkor korberohogom, mert en azt hittem az en fonokeim masok, hisz par honapja, amikor a doki azt mondta, hogy terhes vagyok, es megse, akkor meg azon poenkodtak, hogy majd ovit nyitnak. A legjobb, meg tudjak, hogy barmikor feljelenthetnem vagy apehnel, vagy tbnel es azonnal veguk lenne. Havi 16eft, egy nagy kft, nevetseges. Ja, a legdurvabb az volt, hogy azt mondta fizessem ki nekik ezt a havi penzt, es akkor maradhatok Kép
Hat ennyi, kicsit mar megnyugodtam. Tudom, hogy a baba a legfontosabb, de nagyon nehez volt ez nagyon

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Kirugni tuti nem tudnak, egy ugyved ismerosom megkereste a munkatorvenyben az idevonatkozo torvenyt.

Evi!
Nagyon sajnalom, hogy ennyi mindenen kellett atmenjetek. Nekem is volt konizaciom (mehszajseb, HPV virussal) Mire meggyogyultam lett clamidiam, aztan felfaztam, vegul PCO, de ez folyamatosan 18eves korom ota. De megis sikerult.

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Judit!
Nem irigylem tőled ezt a mai napodat!... Nagy csalódás lehetett neked ez a hozzáállás a főnökök és kollégák részéről. De semmi nem ér annyit, mint a babád egészsége. Neked sem adták könnyen ezek szerint a bébit. Én azt mondom, ha nekem is most sikerülne (de tuti nem fog, már érzem a közelgő mensi előszelét Kép ), azt mondhatnám, aránylag könnyen megúsztam. Van, akinek sokkal nehezebb volt...

Aztán csak nyugalom, tuti nem rúghatnak ki, csak ne hagyd magad beleugrasztani semmibe!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


A mensis gorcsok terhessegnel is lehet. Nekem sokszor volt. Neha most is, ma eleg surun. Ugy fajt, mintha meg akarna jonni.
Ma elkezdtem az Elevitet. Tudom, hogy keson, de ez van sajnos

Lattam a picurt ma UH, 17mm a petezsak, es lattam szikholyagot vagy mit, es kis szivszeru dolgot. Vettek vert, vizeletet. Doki szuper! 3het mulva megyek vissza.

Babus!
A doki irt papirt a haziorvosnak. Elmentem hozza, de tele volt a rendelo betegekkel, megkerdeztem, hogy nem johetnek-e kesobb vissza. Erre lepecsetelt egy tappenzes papirt, betette a kartonomba, es azt mondta menjek vissza jovohet penteken, de a mai naptol tappenzen vagyok. Ez igy jo lesz szerinted? Utana allitolag az OEPbe kell bevinni, es a munkaba kell a masolatot kuldjem.

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Judit

Örülök, hogy ilyen szupi dokid vanKép

Ha már kiírt a doki táppénzre, akkor okéKép
Nekem speciel csak annyi dolgom van, hogy havonta egyszer elhozom a háziorvostól a papírt(bár sokszor anyum hozza el, hogy ne kelljen a sok beteg ember közé mennem) és 25.-éig postán elküldöm ezt az eredeti táppénzes papírt a munkahelyem TB osztályára. Nekem nem kellettek ilyen másolatok.

Úgy látszik, én most kezdem a babás tüneteket produkálniKép Sose későKép ÚÚÚgy fájnak a cicijeimKép Pedig sose fájtakKép

Babus+KristófKép

Kép
babus2005
 
 


Van mostani pocakos keped? Elkuldened nekem? Kivancsi vagyok mannyit valtoztal.

Szerinted ma a vervetelen mit neztek? Az tudom, hogy vercsoportot tuti. Szerinted 6 heteshez jo a 17mm petezsak? Harom het mulva mar ugye lesz szivhangja? Ha pentekre behivott a verveteleredmenyekert akkor is illik fizetni?
Lehet, hogy hulyen hangzik, de en ma csak 2000ft adtam neki. Kicsit ugy erzem keves volt, pedig meg tappenzre is felvett. Nem gondolod?
telefonon meg lehetne kerdezni az eredmenyt?

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Meg az is erdekelne, hogy ugye merevitos melltartot nem lehet hordani?

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Sziasztok Lányok!

Végre már itt vagyok veletek!Kép

Kóbor!Kép

Én most úgy be vagyok zsongva,mert most főleg az esküvő előkészülete köt le.

Annácska!Kép

Köszönöm hogy hiányoltál, ez olyan jól esett nekem!Kép
Babaprojekt azt hiszem majd csak jövőre kezdődik.

Judyt!Kép

Nagyon örülök hogy neked is sikerült!
GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!

Cssz!Kép

Sajnálom hogy megjött!Kép
Majd a következő hónapban biztosan sikerül!Kép
Pozitív gondolkodás!!!!!!!Kép

Ezvicc!Kép

Nagyon sajnálom hogy ilyen szemét módon bántak veled!Kép
Pedig neked most csak szigorú nyugalom és boldogság kell! Ezt rendelem neked!KépKépKép

Évi!Kép

Üdvözöllek a topikban, jó hogy itt vagy!Kép

Babus!Kép

Küldöm a simit Kristófnak!Kép
Úgy szeretnék a helyedben lenni!Kép

Tündi, Kinga, Zsófi, Vanda, Zsuzsci!Kép

Hogy vagytok! Mi újság veletek?Kép

Sysy
sysy77
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?