Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok, lányok!
Én régi babanetes vagyok, évekig itt öntöttek belém erőt a sorstársaim, másodlagos meddőséggel küzdöttem. 7 év várakozás után, aztán 2006.02.14.-én megszülettek az ikreim, Olivér és Csenge, így végre kiteljesedett az életem. Telt-múlt az idő, amikor túl voltunk a legzsúfoltabb időszakon, motoszkálni kezdett a fejemben a gondolat, hogy segíteni kellene valahogyan azoknak a lányoknak, nőknek, pároknak, akik most kezdik a küzdelmet, vagy már rég benne vannak de nem látják az alagút végét. Így tollat ragadtam és írtam egy könyvet. A címe: Soha fel nem adni! a meddőségről őszintén. Most fog megjelenni, október elején. Szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, segítek, ha tudok. Mindenkinek kitartást és rengeteg erőt kívánok!!! Azt eltudom mondani, hogy hosszú volt az a 7 év, de amikor terhes lettem, a múlt összes fájdalma egy szempillantás alatt eltűnt, mintha meg sem történt volna. Az, hogy itt egymás kezét fogjátok és biztatjátok a másikat, nagyon nagy segítség! Büszke vagyok rá, hogy egykor én is ide tartoztam! Very Happy
Sok sikert és várom az esetleges kérdéseket!! Very Happy
ilduci76
 
 


Sziasztok!

Bri elhappolta a laptetőt :( :lol:
Átadod?

Ilduci :) Gratulálok a két csöppséghez!!
Érdekelne a könyv...... :wink: Majd utánakeresek.

Beze :) Hová utaztatok?Jó utat kívánok Nektek!!!

Húúú, Lányok, én hajnali 5 óra óta szenvedek.Félálomban nyújtóztam egyet és valami roppant a nyakamban :? Úgy fáj, majd'berosálok.Remélem, hamar elmúlik.A fejemet sem tudom fordítani.Amikor Zoli megmasszírozza, utána jó kb. fél óráig és kész :? Cataflamot vettem be, de azt meg babát akaró nőnek nem nagyon szabad bevenni, olvastam a tájékoztatóján :?

Kép
meli0805
 
 


Szia, Meli! :)
Nálam is megrendelheted, vagy a kiadó honlapján, csak gondolom ez itt nem a reklám helye... :)
ilduci76
 
 

 
 

Sziasztok!

Zsani
megértelek munkaügyben, nálam is u.ez van, plusz még egyedül is vagyok, nem háríthatok semmit senkire. 

Meli,
én nem szeretnék zártba menni, oda se tudnék többet írni, mivel nekem időhiányom van, nem titkos dolgaim :lol:

Bri
örülök, hogy jól vagytok, bébikéd nagyon cuki  Kocsiért nem kellett szerencsére fizetni. Munka jól megy, már belejöttem rendesen, meg szeretem is csinálni. Egyedüllétet meg egyre nehezebben viselem 

Dorka
ezt eltaláltad, hogy hulla fáradt vagyok, mire hazaérek. De hétvégén se tudok pihenni, úgyhogy ebből a szempontból tök mindegy, hogy dolgozok-e vagy sem.
Úristen, már csak öt heted van!!! Nagyon izgi 
Kórházat sajnálom, de már nem sok van hátra, ezt féllábon is kibírod.

Nóci
Regiről mikor kapunk képet?

Én megvagyok, mindig fáradtan. Munka után már semmi időm sincs, fél 6ra érek haza, kajálok, párommal beszélek, fürdés, alvás…
Hétvégén meg találkozok rokonokkal, barátokkal. megint csak nem vagyok itthon. Ha meg igen, takarítok, mosok, stb.
Egyre jobban kezd elegem lenni az egyedüllétből. Mindent egyedül csinálni, meg megszervezni, hogy meg tudjak mindent csinálni, postára menni, bevásárolni, stb. Kicsit kezd sok(k) lenni, és még csak a 2. hónapnál járunk…
Igyekszek többet jönni, de sokszor olyan sz.r kedvem van, hogy inkább nem is szólok senkihez…

Puszi
kitty22
 
 


Sziasztok!

Látom, volt ám termés bőven...

Bogi, jó pihenést! :)

Meli, párod most akkor itthon dolgozik?

Bri, hogy vagytok?

Nóci, ez kapszula, hanem csepp. Fél algopirin frontnál sajnos nem sokat ér :(

Kitty, ajajajjjjj, de tudom, miről beszélsz... annyira utálom én is! Pihenj azért, bár tudom: mikor? :(

Nálunk semmi extra, hétvégén megjött az új hűtő, beállítottuk, meg összeraktuk a bútorokat, meg ilyenek, szóval csinálgattuk a dolgokat, lassan rend lesz nálunk, így egy év után már azért igénylem :D

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Sziasztok!!

Nos nálunk szombaton már nem emlékszem mi volt, de tegnap fájt a torkom rendesen, de azért mancikát anyura hagyva apával elmentünk Dömsödre anyosékért, mert ők itt nyaraltak 10 napig! És mi vittük őket haza! Olyan jó volt kicsit kimozdulni, hogy hihetetlen! Én meg amugy is imádok kocsikázni!!! Aztán ebéd helyett apa meghívott kajálni! Jó volt egy gondal kevesebb!!
Pénteken bedöglött anyú mosogépe, mondtam, hogy az enyémnek szerencsére nincs semmi baja, mosson az enyémmel és szombaton az döglött be! Hát a tököm ki van! nem tudom, hogy hogy fogok mosni, mert 2 lakásban egy mosogép se jó! De minjá kipucolom a lenti szüröjét aztán elinditok egy mosást, hátha az volt a baja! Mert folyik alul a víz ki! nem tudom pontosan hol! D még csak 4 éves az enyim nem kéne, hogy beadja a kulcsot!!!

Zsani! Örülök,hogy rendezödtök össze!!! Van munka bőven!!!

Brid! Végre Valaki rak be egy jó kis képet!!

Kitty! Elveszett bárányka! Drágám elhiszem, hogy rossz apa nélkül! De muszáj kibirni!! Mi itt vagyunk neked! okÉÉ??? Szal nem kiborulni!!!!!
nócika
 
 


Sziasztok cSAJOK


eLŐRE IS bocsánat a hibákért, de olyan fura a billentyűzet.
Először is köszönöm, h. velünk vagytok és drukkoltok.Jól esik nagyon.

Visszolvasok mindjárt.Tegnap este kaptam kölcsön ezt a laptopot.

Mi jól vagyunk, amennyire lehet, rengeteg gyógyszert kapunk, még 1 hetet kell kihúznunk.Kicsit azért be vagyok tojva Rolling Eyes
Csütörtökön megyünk ultrahangra, pénteken vizsgálnak újra, addig fekszünk szorgalmasan.Nem is nagyon kelek fel, csak wc-re,meg vizsgálatra.Kétszer néznek naponta szivhangot, ami nagyon jó.
Pénteken ki voltam bukva, aztán mindent átértékeltem.Nem én számitok.Sok más kismama is van itt, egymásban tartjuk a lelket.Sajna a szobatársam elég gáz, egész nap sir, most is éppen, már nem tudom, h. mit mondjak neki, pedig már rászóltak, h. nyugodjon le.
Megismertem a szülésznőket, a nővéreket, nagyon aranyosak.

Na, olvasok

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
dorka84
 
 


Brid, nagyon édes a babád!Jó képek!Hányingerrel hogy állsz?Apának van valami munka kilátásban Ausztráliában?

Beze hogy vagytok?

Nóci meggyógyultál?Nagyon jólesett, h. irtál privit, köszönöm!!!

Meli, hát sajnos ilyen ez a kamionos élet.De apa külföldre is megy,nem?

Kitty, elhiszem, h. rohadt szar, kitartás!!!Mikor jön haza legközelebb?

Zsani, nem dobsz képet a rendezkeds utáni állapotról?Felújitásos szocpolról tudsz vmit?

puszi

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
dorka84
 
 


Dorka, majd dobok, de addigra szerintem te már otthon leszel babástól, mert olyan kupi van még, hogy szégyellem lefotózni... nehéz ugye, mert közben vizsgák is vannak, meg minden, szóval nem egyszerű :)

Vigyázz magatokra!!!!

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Dorka! Persze, hogy írtam! De magadról is írj! És mi van veled haza engedtek?? Vagy vitt be neked valaki laptopit??? Honnan írsz?? Minden rendben??? onnan fogjuk tudni, ha megszületik Luca baba! Elküldöm a számom priviben és akkor ha meg van dobsz egy sms-t?? Mi eddig tudod úgy csináltuk, hogy aki szült megadtuk neki a számunkat és akkor küldött nekünk is egy sms-t és az a valaki meg értesitette a többi topik lakot, a nagy hírről! persze ez nem kötelező!!! Csak izgulunk ám értetek!!! Szal elküldöm a számom aztán eldöntöd! Oksa Pusza
nócika
 
 


Basszus! Nem tudom az elöbb, hogy nem láttam az első hszedet! De most már látom!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
nócika
 
 


Nócika, számodat elmentettem, fogok irni, de itt most már rendszeresen jelentkezem

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
dorka84
 
 


Dorka! Rendben! Várunk minden infot!!! És lélekben veled vagyunk!!!!
nócika
 
 


Sziasztok :)

Van egy kis nyugi végre, apa levitte Marcikát :D Most itthon van, csak belföldezett pár napig, de bármikor jöhert neki a telefon, hogy indulás külföldre :?
Szerintem ma lesz pé-m is, eddig még nem volt a PG53 szerint, pedig már a 15. napon vagyok. :?

Kitty :? sajnálom az egyedüllétet, tudom milyen rossz egyedül.....gyere többször és öntjük beléd a lelket :wink:

Dorka :D de szuper, hogy jelentkeztél!!!Ne aggódj, remélhetőleg hamar elmegy az idő :wink: Mennyi a súlya most Lucának?Mit tippeltek?Vagy még nincs adat?Tüdőérlelőt kapsz?
Szobatársat sajnálom :? Vele mi van, miért sírdogál?Félelem, vagy hogy bent kell feküdnie?

Nóci :lol: te már megint éjjeli baglyoskodsz?
Mi is tervezünk majd kettecskén valami programot apával :) csak már kicsit nehezebb lesz szerintem, mert Marci nagyon-nagyon anyás lett!De anyukám szuperül le tudja foglalni :D

Kép
meli0805
 
 


Meli, dettó... még mindig nagyon egy hullámhosszon vagyunk :D

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Sziasztok!

Meli! Éjjel baglyoskodni ÉN??? Most nem is voltam fennt sokáig azaz, de igen mert éjfélkor kezdödött a médium auniversal chanelen! :lol: :lol: :lol: :lol:
Jaj milyen jó is egy kis kettencskén lévő program! Csak egy két óra minden felüdüléssel felér!!!!!
Most nézem Marci baba minjá 2 éves!! Mit terveztek??? Lesz nagy babazsur?? MIt kap ajándékot??? Úristen, hogy szalad az idő!!!!

Katiék remélem jól vannak!

Nekem ma jött meg 1 hét késéssel, hát mit ne mondjak elég tréül vagyok!!!
nócika
 
 


Nóci, akkor pihengess, ha tudsz, és "jobbulást"!

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Zsani! Pihenek én azzal nincsi gond! Még az a szerencse, hogy tegnap milánoit csináltam és jó bőségesen így ma legalább az nincs! De annyi a mosatlanom! És ráadásul nemsokára jön a barinöm, mert össze veszett az anyósával és áll a báll azt olyan ciki! Mert Ő meg olyan pedáns, hogy hihetetlen! Bár Ő neki még nincs meg a pirije, mert még a kis Hannusa szopizik!
Amúgy, hogy áll a bál állitolag én is bele vagyok keverve és azért jön, hogy elmesélje! Na gondolhatod, majd ki fúrja az oldalamat a kiváncsiság! Pedig én az anyósával is tök jól kijöttem! Akkor ki érti ezt?? Bár hamarosan megtudom!
Meg most bevettem kábé 10 perce egy cataflamot és minjá bedobok még egyet a tuti hatás érdekében! Max alszom egyet!!!
nócika
 
 


Na, az szuper, hát mindig van valami...

Ha valaki szoptat, akkor nem menstruál? :shock: :shock:

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Nem! Ez olyan jó!! Nekem sajna nem tartott sokáig!!!!
nócika
 
 


Hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű, ilyet!!!!!! Pedig nekem azt mondták, hogy szoptatás alatt is simán teherbe lehet esni... :shock: :shock: :shock:

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Zsani :lol: Én már menstruálok, mikor Marci 11 hónapos lett, azóta.És tök rendszeresen már egy fél éve.És még mindig szopizik napi 2x :? De úgy tudom, ilyenkor már a teherbeesést nem gátolja.
Miért is vaygunk most egy hullámhosszon? :lol:

Apánknak jött a teló, ma este irány Németo.+ Hollandia.Eddig tartottak a mézesnapok :D Nem baj, ma 15. nap, magamra rángattam már, mikor Marci elaludt egy óra körül :lol: :oops:
Hát, mi lesz?Voltunk együtt a 9.,11.,13. és a 15. napon :lol:

Jó a cicád!! :wink:

Kép
meli0805
 
 


Nóci :) nem tervezünk zsúrt, esetleg a kis barátját hívopm majd el, ő másfél éves.Torta lesz, meg könyv, esetleg valami apróság, kisautó, vagy valami, meg "első laptopom"-at kapja, állandóan a számítógépet cseszteti, meg azon vannak betűk, számok, formák színek, meg van értük veszve :lol: Most már addig vagyunk, hogy angolul is elkezdett számolni :shock: :lol:
Meg mai termése:egyszer csak megszólalt, hogy "Jaaaj Istemem" :lol: Majd'megzabbantottam :lol:

Kép
meli0805
 
 


Mert dettó, 15. nap, és semmi... :roll: ezért... :lol: jó mondjuk az én párom otthon is van, meg nem is lóverseny... :lol: de nálatok azért ugye ez más kicsit...

Köszi, le kellett vennem a "hány napja várunk rád" vonalzót, mert rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok nap után nagyon frusztrálna...

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Itt vgyok csak en ahanyszor kiejtem a szamon,hogy jol vgyunk valami mindig tortenik :x Ugyhogy matol azt mondom majd,hogy vgyogatunk :evil: Neha mar komolyan mondodm selejtnek erzem magam :?

Multhet szerda ota fajdogal kicsit az alhasam.Penteken meg beugrottam egy hetveges uzire...aztan szombaton mentunk BBQ-zni ismikhez de akkor mar olyan szinten fajt majd beszartam. :roll: Hosiesen turtem-turtem de mikor hazafele indultunk 11kor mondtam apacskanak menjunk be az ugyeletre mert mar nem birom tovabb :oops: Kozben utkozben majd be pisiltem mar vegem volt merthogy ez a hulye mioma elkezdett gorcsolni es lent nyomta a holyagomat...bar en elmentem wc-re indulas elott sajnos most meg orankent sem volt eleg elmenni pipilni :oops:

Apacska pipa volt ram mert mar hetkoznap mondta menjek dokihoz de en vartam :oops: :roll: de most honnan is tudtam volna nem mulik?Meg hogy ez nem-e normalis?Szombaton kezdett el ngyon fajni :roll: Es nem a hasam hanem az a hogolyo nagysagu gob ami a bugyivonalban szepen kipuposodik a miomam.Szal tudtam,hogy nem a baba csak nem tudtam mikor fog mar elmulni meg nem is tudtam,hogy egyaltalan az fajhat igy :roll:

Ugyhogy 12fele ertunk be a korhazba.Roviden mondom csak el :oops: vgyis probalkozom.Vertvettek,vizelet,ultrahang a miomam 10cm-es :shock: jo ez eddig is ekkora volt :roll: es a baba jol van 8) mar sokkal kis emberkepp formaja volt mint az utolso uhu kepen pedig az is nemreg keszult 8) Meg jott ilyen doki meg olyan doki had ne mondjam hivtak az en dokim is mert abba a korhazba mentunk amit valasztottam ahova a dokim is tartozik ugye.3szor hivtak es nem hivta vissza oket :? no comment nem akartam mondani a nonek nekem se szokta felvenni :roll:

Elbocsajtottak a korhazbol olyan fel 4fele apacska mar kivolt rendesen.Adtak egy receptet fajdalomcsillapitoval meg van egy recept nelkuli alitolag nem karos a babara azt szedjem.Orultem ,mint majom a farkanak,hogy vegre megoldodik a fajdalmam.Vasarnap dokim nem hivott,gyogysze nem hatott.Hetfon kajtattam a dokim utan telefonon delutan ertem el :roll: MERT O NEM HIVOTT....noverkevel beszeltem aki megkerdezte milyen uzenetet hagyok? :shock: anyaaad :twisted: Elmondtam neki mi van ra egy percre hiv a dokim.Nagy mosollyal a vonal masik vegen,hogy nyugodtan szedhetem a gyogyszert megattol elmulik semmi egyebet,hogy mire figyeljek vgy mik tortenhetnek vgy mi meg hogy... :roll:

Kedden csorgok vissza mert a gyogyszerek nem hatnak.Noverkevel diskuralok mert dokihoz nem kapcsolnak be.Azt mondja atadja majd a dokinak.du 4fele hiv vissza a no,hogy hat a dr ur azt mondta szedjem azt a gyogyszert 4orankent es annak hatnia kell. :shock: :shock: zt hittem lefordulok a szekrol :twisted: a dokim nem vette a faradsagot arra sem,hogy beszeljen velem,valamifele alternativat kerdeztem barmit akarmit...es csak nyomatjak a hulye szovegjuket...mondom de szedem es nem hasznal es ez a fajdalom mar nem emberi... :x hat ennyi volt...ugyhogy azt hiszem uj dokit szeretnek magamnak akit kicsit jobban erdekel,hogy mivan velem :roll: Felhiv vgy visszahiv ha kell,tajekoztat es mindenkeppen mellettem van hisz nem csak az en eletem de a babaet is az o kezebe teszem iranyitani.Marha pipa voltam :evil:

Mondjuk tegnap vettem egy furdot...mar jobb volt legalabbis a viz alatt.Aztan kerestem a neten es van akupunktura es talpmasszazs ami hasznalhat esetleg. :roll:

Na szoval ezert nem jottem :oops: Minnya visszaolvasok 8)

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Brid, te jó ég!!!!Hát ez nem semmi! Igen, nagyon kell vigyázni a fájdalmakkal, mert megindithatja a szülést :?
Micsoda selejt orvosok!!4Az orvosok selejtek, NEM TE!!! :evil:
ezt a hülye miomát nem lett volna jobb a lombik előtt kiszedetni?Vagy mit mondtak rá? Vagy ez a babával együtt nőni fog egyre jobban?
Mást nem lehet, imádkozom értetek!!!És nem lesz semmi baj! :wink:

Kép
meli0805
 
 


Eloszor is koszonom a babadicsiket 8) Ennel mar sokkal szebb a mi kis drgank :lol:

Jeanner
8.hetig azert szinte minden bogyo mehet...addig ugyanis nincsen koldokzsinor :wink: Utana meg van mas egyeb f.csillapito.Es hidd el mikor fajni fog a fejed nem akarsz gyogyszert bevenni legalabis es multkor 6orat turtoztettem magam es amikor mar ngyon de ngyon fajt akkor megiscsak ravetemedtem (pedig ezt lehet terhesseg alatt de en ngyon gyogyszerellenes vgy.Mostmeg 4orankent nyomathatom magamba :roll:

Jo hogy epp kerded...nem olyan uncsi valaszom van hogy kosz jol vgyunk hanem mint olvastad nem vgyunk jol :? Hat lesz ez meg igy se :wink:

Na uj huto meg butorok az mindig olyan igziiii 8) foto lesz?

Meli
Lapteto termeszetesen atadoooo 8) :lol: Es igen ngyon hihetetlen dolgok ezek...en meg most sem tudom elhinni hogy bennem van valaki :oops: Mondjuk mikor uhun latom akkor igen de utana...nem tudom meg a mai napig felfogni 8)

Melo latom van apacskanak sok...te talaltal mar vgy eldontotted mi lesz?Cataflant en a vegsokig szedtem egyik kedvenc gyogyszerem!!!!Meg a terhessg elso heteiben sem gazos a gyogyszer :wink: Nyugiiii :) Nyakfajas elmult?

Hat igy utgolag persze konnyu ugymond okosnak lennem es azt mondani kikellett volna venni de sok no sokszor sok miomaval is tuleli semmi fele fajdalom nelkul :roll: Nekem ezt adta a gep.Ezt elore nem lehetett tudni.Meg non i fog a hormonokkal egy ideig...hat a mioma most 10centi a baba is 9centi korl lesz a heten.Addig jo amig van helye noni es nem nyomja...akkor van gaz ha nyomja :roll: ha jol ertettem a placentan meg alul tapadt meg de hogy meg felvandorolhat na azt sem kene nyomnia :? A csaszi monstam ngyon biztos ami a legkevesebb legyen csak birjunk ki meg 23hetet egyben :roll: Koszonom az imat az most jol jon :!:

Kitty
Igazi kereso no lettel akkor 8) Es meg tetszik is :wink: Nekem meg a napok is nhezen mennek mikor regel elmegy apacska es ese tegnap pl 11kor ert haza :roll: Bocsesz ha nem irtam volna vissza FB-on de senkinek nem ment level nem volt energiam se meg idegzetem se a fajasok alatt potyogni :oops: Meddig lesz meg ez a kuloneles dolog fel ev? :roll:

Beze
Hova utaztok?Szep idotoltest!!!Hat mi is mhetnenkk de iiiigy :roll: :?

Nocika
Neked mindig is jo volt az emlekezeted :wink: Bebihez ngyon ritkan beszelek egyenlore ugysem hall :lol: csak mikor kivgyok a fajdalomtol mondom neki hogy kitartas 8) Bebjinek becezzuk nincs neve meg azt sem mondja most apacska hogy "pet" mint anno :lol:
Hat en asszem jo sokat fogok varni mindennek a megvasarlasaval mert folyamatos retteges nekem ez a terheseg :roll: Amcsiban nem maradunk ide amugy is vizum kell most a cegtol apacskanak van de ha nincs a cegnel akkor nincs...nem egyszeru dolgok ezek... :roll:

Meggyogyultal mar? :idea: Piri?Milyen lett a tolti kapi?Mosogepekkel mi van?

Dorkaaaa
Kitartas bejbi meg bentmarad mert tudja nem szabad meg kijonnie!!! :wink: Drukkolunk!!!!!Miert voltal kibukva? :roll:

Nekem nem volt es nincs is hanyingerem ugyhogy azugyben marha jol allunk 8) 8) ellenben a sok masikkal :? Nem hinnem,hogy nez munkat egyenlore talan japanban probal elhelyezkedni.Okos ember meg van sulija meg sok ev gyakorlat mogotte ugyhogy lesz neki melo kerdes mikor es hol :wink:

KépKép
bridget0801
Kulfold
 
 


Szija Brid!

Hát ez nem semmi, komolyan hihetetlenek ezek a dokik!!!! Kitartást neked, és én is imádkozni fogok értetek, mert NEM LEHET bajotok :) na :)

Képeket persze majd hozok... :)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Sziasztok!!

Nos! Ma voltunk mérésen 8690g és 80 cm! A súlyával nincsenek megelégedve szerintük nem hizik igazán úgy ahogy kéne! De most mit tegyek?? Tömjem mint egy libát??

Brid! Én erre nem írok, mert már beszéltünk és meg van a kinti dologról igencsak a véleményem! Hogy mindenki értse FASSZA!!!

Zsani! Te hogy vagy??? Hogy haladsz a sulival a munkával és legföképp a házas élettel???

Basszus képzeljétek ma úgy belefájdult a fogam, hogy azt hittem menten lekaparom a falat! Bögtem meg minden, de persze fogorvosom ma speckó délelött rendelt még a másik maszek is! Akihez eredetileg tartozom sztk alapon na attol mentsen meg a jó ég így nem mentm! Bekapkodtam 1-2 bogyot és most oksa! Valahogy hétfőig ki kell birni!!!!kérlek imádkozzatok! Nem akarok ügyeletre menni! Onnan rossz tapasztalatom van!!!
Amúgy jól vagyok vagyunk!

Tübbiek?? megint nagyon eltünedeztetek!!!!
nócika
 
 


Szija Nóci!

Én jól vagyok, most nincs meló, mert jegyzőkönyvet írok, jövő szerdán suli, muszáj megcsinálnom... lelkesek a mérőtársak, mondjuk padtársra nem haragszom, mert ő egy betűt nem ír, de az egyetlen, aki 3 mp alatt összedobja és leméri az áramkört, de a másik srác???? na mindegy, szal kivagyok...

A házasélet egész jól kezd rendeződni, most már minden este főzök vlmit, bár most, h ilyen szép nagy hűtőnk van, valszeg megfőzök hétvégén egész hétre megint, és mehet a cucc a fagyasztóba, most már van hely :)

Erről a Regi nem hízik úgy, ahogy kéne dologról egy másik baba jutott eszembe, azzal csesztették a szülőket, hogy nem hízik rendesen a baba, akkor elkezdték tápszerezni... jó, akkor már jól hízott, akkor nem jó, hogy már kinyomja magát hason, azt később kellene. Nem jól fürdeti. Nem megfelelő ruhákba öltöztetik, Most már ott tartanak a szülők, h lesz*rják... mert ugye ők mindent rosszul csinálnak... :(

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Szép napot mindenkinek!!!

Zsani! Ez nem is rossz ötlet! megfözni egész hétre aztán csak melegiteni kell!!! Ez lehet én is bevezetem!!!!
Na engem még nem soroltak a szar szülő kategóriába! Még nem csesztek le semmiért csak mondták!! Mondjuk ritkaság tudom, de én szeretm a védő néninket!!!!
nócika
 
 


Hát igen, nóci, ez nagy ritkaság, szóval becsüld meg! :lol:

Nem tudom, én csak hétvégén érek rá, így kénytelen vagyok egész hétre főzni, eszi nem eszi, ez van... főleg most, jövőhéten suliban leszek, éjjel érek haza, másnap vizsgák, tutira nem fogok még főzőcskézni is...

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Zsani! Persze, hogy nem! Hát szép is lenne, ha 2 megtanult be magolt tétel között még megfőznél egy jó kis sólettet! Annak csúpán csak 6 óra az elkészitési ideje és abban nincs benne a bab áztatása!
Én meg úgy mond szerencsére ráérek, de milyen jó ötlet! Max egy frissen sültet kéne csak csinálni! Pedig mondjuk nálunk ezzel az egész hétr való meg fözéssel csupán csak az a gond, hogy nem hogy egy hétre nem tudnák étlapot szerkezteni, mert van mikor hiába megyek el a közértbe akkor is minimum 1 órát kringek mint gólya fos a levegőben, hogy mi a túrót főzzek! Szal téged még ez miatt is irigyellek, hogy ki tudod találni mi is legyen a kaja miket főzz!!
nócika
 
 


Szép estét mindenkinek! Látom sehun senki!

Ki mit csinál a 7végén! Én fogalmam sincs4 na jó azért a holnapi nap már be van táblázva takarítás és barinőzés! Szép kilátások!!! De hát ez van! ma annyira nem csináltam semmit, hogy délután 5 ig még hálóingbe flangáltam! Aztán taliztam egy ismimmel, hogy ad pár babacuccot talizzunk így taliztunk aztán vásároltunk fürdetés bariközt közben altatás és most itt! Hát így telt a mai napom! Ez olyan üres járat volt most!! De ez is kell nem igaz??? De most is úgy érzem, hogy ha a lustaság fájna üvöltenék!!! Én nem tudom talán ez a rohadt egy idő teszi ezt velem??? Meg úgy volt délután fogászatra megyek, de az is el lett napolva! Pedig tegnap a falat kapartam! Meg látszik milyen kis nyuszi vagyok!!! Csak hétföig birjam ki és akkor tényleg elmegyek!!

Na jó nem lócsi fecsizek itt nektek! Bár úgy sem hiszem, hogy jön mostanság azaz még ma valaki! Szép álmokat nektek!!!
nócika
 
 


szija nóci!

Hát ja, ketten maradtunk :(

Én tanulok a hétvégén, nyulat idomítottam, egyelőre még nem tudom, milyen sikerrel, meg persze főzök, mosok, meg még tanulok is...

Fogad még mindig nincs jobban? Nekem egyszer fájt annyira, hogy azt mondtam, hogy az sem érdekel, ha kisbaltával szedi ki, de mire odajutottam, már nem fájt...

Hidd el, nekem is egykedvem van, szóval... biztosan az idő :(

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Szia Zsani!!

Fogam most nem fáj ezért nem mentem dokihoz! De hétfőn tényleg megyek!!!
Hát igen! Most csak ketten tartjuk a létszámot!!!
MIlyen nyulat idomitottál???
Tyüha ha! És látom már a 28. napon tartotok!!!
nócika
 
 


sZIASZTOK CSAJOK!!

Brid, nagyon sajnálom ezt az egész dolgot!!!Basszus, ez hihetetlen, ami ott folyik!
Gondolj bele, h. a pici babád ott van a pocakodban, és ha már más nem is, de ő ad erőt!
Apácska mit szól a dologhoz?Gondolom ő is sík ideg.


Nócika, sok erőt a hétfői fogorvoshoz!De menj ám el!!!Én nagyon félek a fogorvostól, akkor megyek, ha tényleg nagyon fáj már, mondjuk szerencsére eddig csak egyszer volt vele gond, kérdés, h. mit hoz a terhesség....
A védőnővel nekem sincs bajom.És mit tanácsoltak, mit csinálj, h. hízzon?

Zsani, nagyon ügyi vagy, h. így megfőzöl!!!!
Miket szoktál lefagyasztani?

Beze, hogy vagytok?Erős hidegfront van a hétvégén, pihenj sokat!

Meli?

Csajok, engem képzeljétek tegnap kiengedtek!!! Lucababa becsült súlya 2700 gramm, tökéletesen fekszik, nem nyíltam tovább, a méhszájam jelenleg 2111. A dokik szerint lehet, h. egy picikét el is vagyunk számolva.Holnap töltjük a 36.hetet :D
Hárman tanácskoztak, arra jutottak, hogy még 2 napot pihengessek, aztán kezdjek el mozogni, mert úgysem fogom bírni, hétfő tájékán úgyis megérkezik Lucababa.
Figyeljem a jeleket, mert ha 5 perces fájásaim vannak, rohanjak, mert gyorsan fogok nyílni.
Úgyhogy most már nagyon izgatott vagyok!!!

Puszi mindenkinek!

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
dorka84
 
 


Sziasztok!

Nagyjából visszaolvastam, de reagálni nem igazán tudok. Már csütörtökön hazajöttünk, a mai nap helyett, először Lexi betegedett meg, de szerencsére jobban van, és kevésbé viselte meg, mint márciusban. Utána a férjem, most pedig én is beleestem. Torokfájás, nátha, köhögés. Ráadásul még jól össze is vesztünk, úgyhogy csúcs a mai nap. :(

Bri, ez hihetetlen, komolyan! :shock: Azt hiszem, a helyedben én is sürgősen másik orvost keresnék! Kitartást, és nagyon drukkolok!!!

Dorka, aranyos vagy, hogy érdeklődsz, köszönöm! De izgi, hamarosan szülsz, szorítok nagyon, remélem, szép emlékeid lesznek. :wink:

Nóci, Zsani, Meli, puszi nektek!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Dorka! Ejha!! Tiszta izgalomba vagyok! Elszámolták?? Ez komoly! De a lényeg, hogy a súlya is meg van szépen! Ha olyan 3kg körüli a súlya akkor azt mondják könnyü szülésre lehet számítani! Nekem 3 nyomás volt mancsika! Mondjuk Ő csak 1720g volt tehát ez semmi!
Ez igen még 2 napot jósoltak! Fantasztikus komolyan! Ne izgulj no para! Ahol bement ott ki is kell jönnie!!! Várom ám majd az sms-t!!!!!!!!!!!!! Szurkolok nektek nagyon!!!

Beze! Szegénykém nem elég neked, hogy babkosan betegeskedsz a jányzó is betegeskedik és erre még apával is össze kaptatok! Szegénykém! Sajnálom!
És amúgy milyen volt??? Hogy éreztétek magatokat?? És Marcika hogy van?? Hogy viselte bennt a kirándulást?? Mikor mész dokihoz???

Csajok! Nem tudom ti nézitek-e ezt az X faktor című müsort! Na abban tovább jutott egy Teo nevezetű srác! Én a knyhában ügyködtem apa meg fennt nézte és mikor lennt voltam úgy megtetszett nekem ez a név, hogy Teo! Erre mikor felmegyek apa kérdi, hogy ha lesz kistesó és ha fiúcska lesz akkor mi lenne, ha Teonak hivnánk?? Mondom ez ám a telepátia! Én is pont arra gondoltam! Ez olyan fantasztikus komolyan!!! Ez az egyetlen név mind közül ami minde kettönknek egyszerre tetszett meg! Olyan jó érzés!
nócika
 
 


Nóci ez tényleg szuper :) Mi azért sokat szenvedtünk, mire kitaláltuk a névlistát :) A Sámuel külön vicces volt, mert eddig a hideg rázott tőle, de a Sami nagyon tetszik (nem Samu, az az ősember volt!), úgyhogy vannak érdekes dolgok... ahogy azon is meglepődtem, hogy páromnak tetszik a Jakab, de azt végül azért nem adnánk, mert nekem a Jaki tetszik nagyon, de azt a férjem nem tudja elviselni... lánynévnél nem volt ennyi macera, azok adták magukat :lol:

Bogi, és amúgy milyen volt a nyaralás? Lexi babának jobbulást!!!!

Dorka, ez jó, akkor könnyű szülésre számíthatsz!!! Anyu ugyanígy volt, én is ennyi súllyal születtem, és mesélte anyu, h úgy szóltak neki, h már ne nyomjon, nagyon gyorsan is születtem, és nem is volt olyan vészes :) (csak 4-5 órát vajúdott anyum, és kb. 1/4 óra alatt meglettem... mesélte, h 1/2 4kor vitték be szülni, azt pontosan nem tudja, ténylegesen mikor indult be a dolog, de 4kor már megvoltam :) )

Van egy nyuszink, aki kicsit elszemtelenedett, őt kellett gatyába rázni, mert borzasztó volt!!! Harapott meg minden...

Amúgy ma megcsinálom a rakott káposztát (összerakom), megfőzöm a pörit meg bepanírozom a sajtot, ezek mennek a fagyasztóba, a krumplis tészta meg megy fel a hűtőbe a strapacska galuskával együtt (de lehet hozatok férjemmel túrót, mert az nincs itthon, nem sztrapit akartam főzni, csak rossz bacon-t hozott, meg nem vett májat :lol: )

Hát ennyi, na húzok tanulni, mert sose lesz karácsony :D

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek aki jár erre!

Zsani! Nem nevetek a Samun! Hisz mi is vagyunk ezzel így! Na ez most értelmesre nem igen sikerült! na mindegy! Szal én a Matyiért vagyok oda, de mint Mátyás úgy már egyáltalán nem tetszik! Vagy Vili igen, de Vilmos nem! És az, hogy Sami az nagyon helyes, mert nekem ez is tetszik!
Szegénynyuszo muszo! És mit csináltál vele, hogy szót fogadjon?? Hogy probáltad meg gatyába rázni??
Húú! micsoda finomságokat készítesz el! Jaj megyek hozzátok pláne mikor szrtapacskát csinálsz! Azt szeretm nagyon, de én még sosem csináltam csak, ha olyan helyen voltunk akkor ettem! Meg persze, ha a munka heyemen az volt akkor azt ettem!
És a karácsony hamarabb itt lesz mint gondolnád! mi most fogjuk elkezdeni a karácsonyi bevásárlást! Mármint az ajándékokra gondolok! Na nem semmi extra csak valami kis apróság! Csak a mancinak veszünk valami szépet! És ami a legnehezebb, hogy mit?? Meg addig van még anyucimnak meg apucimnak a névnapja! Szal plussz 2 dolog! Bár apukám dohányzik így neki a névnapjára max cigit veszünk! De anyú?? Az rejtély!!
Én apától pulcsit kértem! Ez az első karácsony mikor megmondtam, hogy mit szeretnék! Bár Ő is megmondta, de nekem arra nem hiszem, hogy lesz lóvém!

Jaj csajok egy kérdés! Még mindennek fejébe megyünk szallag avatóra! Nekem is volt, de nálunk sosem volt divat az ilyennél az ajándékozás! De akihez megyünk, mert úgye meghívtak MIt vigyünk neki ajándékba?? Mit szoktak??? Zsani Kitty Ti olyan fiatalok vagytok "bár magam se érzem öregnek" DE nektek szerintem nem túl régen volt! Mit kaptatok?? Segítsetek kérlek!!!
Többiek ti mit vinnétek?? Pénzt vagy mit???

Zsani! És te aztán akkor tényleg gyors voltál mint a vonat fütty!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
nócika
 
 


Sziasztok Csajok! :D

Dorka! Szuper!!!Én úgy tudom, ha 2500 g-on felül van a baba, az meg már nem is számít korababának! :wink:
Aztán olyant is hallottam, hogy ki volt nyílva valaki majdnm totál és jósolták neki, hogy talán a 36. hétig kihúzza, erre a 39. héten sem akart kibújni!Innentől már minden lehet!Drukkolok!!! :wink:

Beze :? sajnálom a betegeskedést :? a legrosszabbkor jön babásan meg kisgyerek mellett+ Lexi is :? Hamar gyógyuljatok meg!Mikor lesz uh?

Nóci :D a Teo-t én a Yorkshire-i szoivügyek c. sorozatban hallottam egy kisfiú volt.De egyébként az Teofil.Nem?Vagy Teodor?
Az aranyos név :)
Szalagavató:Hát nagyon közeli ismerős?Mert akkor pénz lehet.Ha nem, akkor valami apróbb ajándék, pl. könyv.Az mindig jó ajándék.
Mancsika mi szépet fog kapni?

Zsani :)Te ma vagy a 28. napon? Én még csak a 23.-on.De nem érzem, hogy babás lennék, már sík ideg vagyok most, pedig az a közelgő piri jele :evil:

Apa is dilis...ma ott ül a szavazóbizottságban.Tegnap voltunk kampányzáró bulin(Fidesz)a városban.Volt nagy játszóház gyerekeknek, Marci tök élvezte.Kár, hogy fényképezőt nem vittem :roll: Meg sztárvendég volt Csepregi Éva.Imádom :D
Apa azért mérges, mert elszedték tőle a vadiúj furgonját, mivel most Romániát viszi egy darabig és oda jó egy régi szar is :? Mondta, ha itt marad a Román köröknél,akkor felmond, megy és lerakja a 24 tonnásra a jogsit és itt a szomszéd faluban van egy cég aki alkalmazná is.Azért nem mindegy, hogy 170-180-at keres, vagy a nehézpótossal 300 körül is. És akkor vasárnap este indulna és péntek hajnalban már itthon is lenne.
Holnap mi megyünk anyumékhoz, de csak 4 napra.

Kép
meli0805
 
 


Nálunk a ha kislány lesz Johanna, ha fiú akkor meg Zsombor.De az még változht, elég sok a Zsombor mostanában.

Kép
meli0805
 
 


Meli, én nem is tudom, hanyadik napon vagyok, de nem a 28.on, csak annyi napja vagyunk/voltunk házasok :lol: de nálunk most nem lesz baba, a hőm sem megy fel, meg görcsölök is nagyon, és valami iszonyú vizes folyásom van, 2 hétig a mellem is majdnem szétrobbant, szal felment az ösztogén szintem a sok cicka teától... nem baj, majd legközelebb :D

Nóci, kiengedtük a nyuszit, és lenyomtam a vállát (persze csak finoman), és kikeféztem a bundit, mert amúgy is hullik a szőre, csak erre ugye hisztis... ez a cselekedet nyúlul annyit tesz: én vagyok a főnök :) hát reméljük, hogy így is lesz, ő is így gondolja majd :)

Na húzok, mert felkelt apa, tanulnom kell, mert morci lesz...

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Sziasztok!

Nóci, Zsani, Meli, köszönjük szépen!

Meli, hétvégén megyek. Ha nem lennénk betegek, örültem volna, ha eljöttök, de így persze nem. :(

Zsani, tök jó volt, sikerült igazán pihennem, kikapcsolódnom.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Bogi, azt hiszem most vagyon csak igazán irigy :lol: nekem is arra lenne már szükségem... jobban vagytok?

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Sziasztok!

Látom nem sok minden van erre felé! Nálunk tegnap elött vasárnap voltak barinőmék tásrosoztunk ki nevet a végént játszottunk! Jó volt! Meg sütiztünk!
Tegnap egész nap jöttem mentem mint egy mérgezett egér! Ma csaviztunk apával! Szal velün semmi különös!

Basszus jövő hét csütin megyünk a 15 hós szurkára Regivel! Már előre rettegek! Ez milyen lesz?? Nagyon fájdalmas?? belázasodhat tőle??? Meséljetek anyucik akik már túl vagytok rajta!!!

Beze! Hogy vagy?? meggyogyultál már??

Meli! Tényleg hogy van apukád?? Azóta minden ok???

Zsani! Szegény nyuszika nem szereti ha kefélik??? :shock: Csóri nem tudja mi a jó!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: És azóta minden ok?? nem hisztis már?? Azaz nem rosszalkodik???
nócika
 
 


Sziasztok!

Zsani! Meg vagyok lepve! Nem te vagy az aki minden nap elösszőr ír???

Nálunk frankó volt az éjszaka! Mancika egész éjjel üvöltött! Szerintem fájt a pocija! És egész éjjel pukizott! Szal nem igen aludtunk! Apa is hiába alszik a másik szobában akkor is halott mindent és fennt volt velünk! és erre tessék most ájult be! Lehet le kéne dölnöm picit! De szalad a szoba! szal asszem nincs fekvés lustálkodás menni kell hát menni kell!!
nócika
 
 


Sziasztok Csajok!

Nócika, sajnálom a rossz éjszakát.
Azért a takarítást ne vidd túlzásba, pihenni is kell azért egy picit :)


Beze, gyógyuljatok meg gyorsan!

Zsani, nálunk a kutyus fésülés a tortúra....Ha kozmetikushoz visszük, arról inkább ne is beszéljünk....

Meli, valóban van különbség a két fizu között...Pihenjetek sokat anyukádéknál!

Brid?

Kitti?

Kati?

Mi tegnap vérvételen voltunk, az utolsón a terhesség alatt....szerencsére....
Már kezdem egyre jobban várni, h. kibújjon Lucababa.:)
Vannak görcseim, de nem erősek, igazából nem is tudom, h. mire kellene figyelnem, vagyis tudom, mert elmondták, de szerintem ez minden terhességnél más és más.Holnap reggel megyek dokihoz, kíváncsi vagyok, h. mit mond!
Anya tegnap itt volt, takarítottunk, mostunk, vasaltunk, vagyis inkább ő, meg gyártottunk rakott kelt!Nagyon jó volt!

Puszi mindenkinek!

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
dorka84
 
 


Dorka! Ezek szerint még kettő az egyben!!! Nagyszerű! Szerintem minél tovább bent van annál jobb! Bár jobb lenne már személyesen is megismerkedni tudom! De türelem rózsát terem! Hümmm utolsó vérvétel! De jó! Ez már tuti finish itt mit néznek?? Nekem úgye ilyen nem volt! Baba szoba totál kész?? Minden kis ruci kész?? uti csomagok?? Gyermekágyi?? Szülöszobai?? Mentes víz?? meg szölő cukor?? Tömör csoki??? Vagy nálatok ezt nem lehet?? Nálunk lehet! Kelett is! Doki után gyere és jelentkezz! És mennyire rendszeresek a görcsök?? Időt nézel???
nócika
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?