Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Szivvi! akkor Zsófit kellett volna, aztán nyugodtan becétheted Szofinak. szép, és a jelentése is. Mi gimiben franciát tanultunk, és sokakon rajta ragadt az a név, legalábbis azokban a körökben. Ott is volt egy Zsófi, akit azóta is széles körben Sophie-nak hívunk, még olyaqnok is, akik nem franciások voltak! (ma már 4 kisfiú anyukája :) ) (innen ered a Claire is :) )

Jukka! Kösz. Valóban felnő az ember a feladathoz, legalább is megpróbál, aztán hellyel-közzel sikerül is, néha meg becsődöl, meg besokall :oops: :oops:
Akkor pláne ne aggódj a cason, majd utána helyreáll. Engem bezzeg elhajtottak minden véradásról, de azért 3 alatti vasszinttel még versenyeztem :D
Tök jó ez a "minden rendben lesz" hozzáállás!! :D

claire
claire
 
 


így van, szupi a hozzáállásod, én sem izgultam egyáltalán, 39 hétig hordtam a piciket :) Hajrá-hajrá.

Én sem adhatok vért, autoimmunom van. Amúgy félek a tejem is emiatt kezd elmenni, de az a kurva háziorvos nem hajlandó kiírni vérvételre. Uh meg kell várnom aput míg hazajön, ő tud nekem vérvételt intézni.

Én Lizát akartam adni egyik babónak, de férjem kiakadt. A Gréta meg mindkettőnknek tetszett, apa szavait inkább nem idézem, de határozottan ellenezte. De ha lesz még lányom, a Lizát megpróbálom átverekedni, vagy a Tündét. Ha már nevek. Akinél meg vannak keresztelve a gyerkőcök, mikor lettek? Én lassan már megkereszteltetném őket, de a férjem szerint még kicsik. Meg a keresztszülőben sem bírunk megegyezni. Mindkér csöpinek külön vagy kettőjüknek egy... kinél hogy van?

Nálunk Lilla volt ma nyűgös. Bár sztem csak nem evett eleget. Vettem ma laktoherbet- Eléggé dominál benne az ánizs, de leküzdöm. Már csak azt kéne kitapasztalni, hogy mikor igyam, hogy estére legyen elég tejem. Az éjjel lefejtet adtuk végül Esztinek, Lillus meg kiszívta az utolsó csöppeket is, aminek anyu cicije annyira nem örült.

Claire, ilyenkor miben viszitek a miniket? A babakocsiba tologatjátok? Én holnap a kikába szeretnék kinézni. Kéne vennem 2 új komódot. Az ikeás katalógusban néztem 2t is, de olyan randa a színűk :(

Abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Lányok,
ez az éjszakai nem alvás is normális? Itt virrasztok, amikor alapjában véve fáradtnak érzem magam, de nem tudok aludni. Miért, ez is hormonális, mit tudtok erről? Olyan idegesítő, már irtózom az éjszakáktól...:-(

Szilvi

Kép

Kép
silverlion
 
 

 
 

Szilvi
jujj nem jó :( de nem tok okosat, azt tudom én miért nem aludtam ;) és azt is tudom, hogy pár hét múlva miért nem fogsz :lol:

Abbey
Liza tök jó! Keresztelés, Lili 10 hós volt, nekem fontos volt, hogy jó idő legyen, meg ne csak kézben lehessen fogni egész nap. Most én se tudom az ikreknél, hogy illik? Mindkettőnek külön keresztszülő?

Claire
én is fransziát tanultam, imádom :)

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Silver, én sem tudtam aludni, fáradt voltam, de mindig 2-3ig fent voltam, és 5kor már ébredtem. Napközben szunyókáltam, próbálj Teis kicsit legalább 7végén ha a férjed otthon van. Amúgy én mindig azt mondogattam magamnak, h biztos azért van, h felkészüljek az éjszakázásra, edződjön a szervezet :)

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Basszus!Fél órája írom a választ, erre eltünteti, véletlen rányomtam vmire :twisted:

Most akkor távirati stílusban:
Éjszakázás: igen én is mindig sokáig fent voltam, én a tv előtt tudtam sokazor kiájulni, az rám mindig altatóan hat :D

Keresztelő: nincs szabály, h mikor. Mieink kb 3 hósak voltak, de nem ez volt a szempont. A kicsiknek is lesz, keresztszülőt már választottunk, időpont még nincs. Mi mindig barátokat kérünk meg, nem rokonokat. Nálunk az előző ikreknek is egy páros a kerszülő, de sztem a külön-különnek is van értelme.

Közlekedés: igen, az autóban autósülés, az áruházban babakocsi. ezzel az egymás előttivel egész jól lehet közlekedni. Nekem meg az ikeába kéne mennem. de azt már tegnap nem bírta volna a társaság, de azt hiszem én sem. különben is, az ikeát szeretem kiélvezni! :)

Nyűgi: talán túl hamar hagytam abba az infacolt.
Sokat szopiznak, én is be fogok nyomni egy kis laktoherbet.

Claire
claire
 
 


Keresztelő: nálunk a két tesó lesz a keresztanyu, én legjobb barátom, férjem legjobb barátja meg a keresztapák. Nincs az ismerősi körünkben házaspár. Igazából én se tesókat kérnék, de a család leszavazott, közölte, hogy megsértődnének, ha nem ők lennének a keresztanyák.

Claire, próbáljátok ki az édesköményt, télleg jó.

Ma ittam rendesen laktoherbet, estére tökéletes volt a tejmennyiség, úgy telezabbantották magukat, hogy büfi után álomba zuhantak. Úgy örülök :) Holnap veszek bioboltban búzát, árpát meg korpát, van vm spéci recept, amiből tejserkentő golyócskákat kell csinálni. Állítólag csodaszer. Na majd beszámolok, hogy milyen és használ-e.

Nem voltunk végül kikában. Itthon voltam a picikkel egész nap. Nyugi volt. Pihiztem én is.

Abbey

Abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Na, hát a pihi sem árt! A tejcsinek is jót tesz. Nekem muszáj az ilyet hétvégére időzíteni, mert ezt azért én sem vállalom egyedül, de még anyámmal ketten sem biztos. Tavaly a 4-el úgy voltunk, de az más. Csak szegény párom hét közben elég sokat dolgozik, és akkor pihenés címszó alatt elviszem vásárolni.... egy férfit...! szóval érted! :) De böcsülettel tűrte!

Édesköményt lehet, h bevetem. anno a nagynál próbáltuk, de nem nagyon itta, csak a cumi részt rágta, erre vettünk neki cumit, és kész. Noémi a vizet sem nagyon itta cumisüvegből, de egy próbát megér. ( a 4 nagyobb gyerekemből csak az Ádám állt szóba a cumis üveggel, de ő is csak módjával, kapott némi vizet, amíg sárga volt. Most a kiciskből Joni iszogatta, és annyi. De a nagyok annyira nem, h 7-8 hósan a nyári verőben inkább 1,5 óránként szoptak egy kis első tejet szomjoltónak!)

Mi kerszülőben gyermekkel rendelkező házaspárokra bukunk, még ha nem is annyira közeli barátok, inkább régi kó ismerősök, akkor is.
Most egy jó barátnőm, régi csapattársam lesz a férjével. Őt már rég "kiiszemeltem", de már az ikrek is 2 évesek voltak, mire végre összeházasodtak. Most viszont "bejött", azóta van egy kisfia, ráadásul most augban született a kislánya. :)

Az ok, amiért így választunk: ha velünk történik vmi, akkor a rokonok biztos pártját fogják a gyereknek, de nem árt némi egyéb "külkapcsolat", de aaz optimista verzióban sem, hiszen a tesóink úgyis nagybácsik-nénik, miért ne tágulna a gyerekek köre!
Ja, és ha van gyereke, akkor biztos boldogul vele, meg mi is látjuk, h hogyan nevelei azokat! szóval láthatod, " roppant tudományos alapon" választunk :lol:
Különben is összesen kettőnknek van 3 tesónk, hogy osztottuk volna el a 6 gyereket?? :lol:

De az is teljesen jó, ha a tesók nem csak reprezentálni akarnak ezzel, hanem komolyan veszik!Az, h külön van, meg azért tetszik, mert az ikreknek úgyis a névnapon kívül minden egybe esik, meg uaz, legalább ebben jut nekik vmi más.
Na, ezt jól lerágtam!
hol tarjátok a keresztelőt?
Claire
claire
 
 


Elveszett bárányka életjelet ad...

A Dunántúlon voltunk pár napot a nagyapámnál, azért szívódtam fel.

Abbey!
Nekem a Poronty görbe tükör. Ráadásul ott ismerkedtem meg egy csajjal, akivel néha talizunk, meg elnyüszögjük a nyomorunkat (nagytesó+vegyespáros náluk is, és pont olyan nagymamátlanok, mint mi, még a szitterünk is "közös tulajdon" :lol: ). Ha én mondom, hogy minekazilyennek..., az tömény irónia.

Jukka!
Üdv itt! Ha kihúzzátok januárig, szülinapozunk együtt. :D

Valamit még akartam, de hulla vagyok, és elfelejtettem.... :oops:
vovanda
 
 


Teljesen egyet értek amúgy az érveléseddel. Én is ezért akartam volna barátot keresztszülőnek, hogy táguljon az ismeretség. A tesók amúgy is nagynénik. De jobb a békesség alapon, üsse kutya. Keresztapát meg muszáj választani, netalántán mégis az exem és a sogórnőm összeházasodnak, nehogymár ő legyen a keresztapa... na neeeeeeee. Meg hát a keresztelőn is ott kell állnia valakinek, és ő tuti nem fog :D
Még nem dőlt el hol lesz a keresztelő. Vagy a pasaréti református templomban (ott esküdtünk) vagy a szilágyi dezső tériben. Attól függ, hogy a régi papunk, aki most ment nyugdíjba (Cseri Kálmán), megkeresztelheti-e őket vagy sem. Ha nem, akkor lesz a szilágyi d. tér, ott is van férjem részéről ismerős lelkész (Illés Dávid). Apróbb vita itt is volt, mivel férjem katolikus, én református, és mindketten gyakoroljuk a vallásunkat, de ugye a név az apától, vallás az anyától jön.
Meghát valóban így nem csak reprezentatív szerepük lesz, hanem vallás terén is az eskü szerint tudnak hmmm eljárni vagy hogy fogalmazzak.
Ti?

Szerencsére a lányok jól isznak cumis üvegből is. Kell egy kis cukor a teába, mi nyírfacukrot teszünk bele nekik, állítólag az jobb, és így simán megisszák. Amúgy ebben a laktoherbben is van édeskömény meg általában minden tejserkentő teakeverékben.

Hát le a kalappal a férjed előtt, az enyimet nem bírtam rávenni. :) Majd a héten elmegyek tesómmal, férjemet meg itthon hagyom a picikkel.

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Sziasztok lányok.

Azt szeretném, kérdezni, hogy normális, hogy 26 hetesen alig-alig mozognak a babák? Eddig se voltak egy nagy futball mesterek, de mostanában alig érzem őket.
mikor mászkálok ,vagy csinálok valamit akkor semmi, ha lefekszek este, akkor mozognak egy picit.
Szerintetek?

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


beus,
szerintem ez egy fontos dolog és szólj az orvosodnak és menj el megnézetni, hogy minden rendben van-e. Ez fontos, ezt mindig hangsúlyozzák, hogy figyelni kell a magzatmozgásokat!!!
Reméljük semmi nincs, csak lustik.

Szilvi

Kép

Kép
silverlion
 
 


Sztem is szólj a dokinak, nézzen meg, és így Te is megnyugszol, hogy minden rendben.

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


abbey,
fú milyen kicsi a volág, mi is a pasaréti református templomban esküdtünk, de nem Kálmán bácsinál, hanem Földvári Tibornál, ő egy fiatalabb lelkész, nagyon kedves, aranyos, nekünk Kálmán bácsiról mindig ő mesélt.
Én is szeretném megkereszteltetni a gyerekeket, de még Boti sincs, remélem lehet esetleg ezt majd együtt is és nem lesz baj, hogy Boti már nagyobb.
Nálunk sajnos a keresztszülőn csúszott el a dolog, egyszerűen szomorú, de nem találtunk alkalmas párost, a baj, hogy nem túl vallásos a család és a környezetünk sem, ezért sem könnyű.

claire,
köszi a telefonszámot, mentettem, de nem tudom, hogy lesz-e még esélyem elmenni érte, mert csütörtökön befektetnek és addig még ezer dolgom van és nem is tudok innen kimozdulni Dunakesziről...azért is kérdeztem a másik topicban, hogy melyik a vérzéscsillapító, mert lehet azt veszek akkor még külön...
mindenesetre, ha nem tudok eljutni érte sehogy, akkor is köszönöm a felajánlást.

Szilvi

Kép

Kép
silverlion
 
 


Szilvi!
Beadhatom a szüleidhez Pasarétre, ha az jó, ők biztos mennek hozzád, vagy nem jól gondolom?
Nemtom ott írtam-e, de azt hiszem árnika a vérzés csillapító.
Tulképpen miért fektetnek be? Csak biztonságiból?

A keresztség nem korhoz kötött :) legfeljebb megkérdezik, miért így csináltátok, de nyugodtan lehet egyben a gyerekeké, ez nem oltás, hogy határideje lenne, amíg meg kell kapni :lol: (Én pl felnőttként keresztelkedtem. Tulképpen a pici korban való keresztelés azért is jött szokásba, mert régem nagy volt a csecsemő halandóság, így igyekeztek mielőbb megkeresztelni.)

Abbey!
Mi katolikusok vagyunk, de a most választott keresztszülők is "vegyesek", tudtommal ez keresztségnél nem gond, csak bérmálásnál, illetve konfirmálásnál, ami elég logikus. (Egyébként régen úgy volt, hogy vegyes házaspár esetén fiú az apa, lány az anya vallását "örökli". Sosem tudtam elképzelni, hogy működik ez egy olyan családban, ahol fiú és lány is van. Bár ha a szülők jól kijönnek, akkor valszeg ebben is van egy közös nevező.)
Mi most odajárunk a Bécsi útra a szaléziakhoz, de épp most cserélték le a papokat, így még fogalmam sincs ki kereszteli őket, lehet más ismerős pap lesz.

Beus!
én is megmutatnám őket, bár valszeg csak akkor érzed, amikor te nyugiban vagy, de amúgy is mozognak. :)

Claire
claire
 
 


Köszönöm lányok a gyors válaszokat.
Lehet hogy szólok a dokinak, mondjuk ma még figyelem őket. Ha oda teszem a kezem akkor érzek szinte mindig mozgást, de ha nincs ott akkor ritkán.
Na meg a másik, gőzöm sincs már, hogy hol van az egyik baba, hol a másik... hogy melyik mozog éppen, melyik nem...
Ti ezt hogy oldottátok meg ezt a kérdést?

Múlt héten csütörtökön voltam 4D ultrahangon a Genesisbe. Ott nem mondtak semmit, hogy bármi baj lenne. A súlyuk is jó volt 800,908gramm./ez 25 hét és 4 nap volt/

Ti milyen sürün jártatok UH-ra? Csak mert a neten azt irják, hogy nem ártalmas a babának, a védő nő meg azt mondta, hogy igenis valamennyire ártalmas

:shock: :shock: :shock:
Ki tudja mi az igaz?

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Szia! Én csak a kötelező UH-kon voltam, meg a havi terhesrendelésen a dokim mindig nézte, kb a 20. héttől.
Én a magzatvíz mintavételtől számítottam, h melyik hol van, így aztán végig azt hittem, h a bal oldali a kislány, az "A", aztán fordítva volt :lol: :lol: . Egyébként én is paráztam időnként, mert a jobb oldali, tehát mint utóbb kiderült Noémi, sokkal kevesebbet mozgott, a szívhangja is általában kicsit lassabb volt, stb. És az az igazság, hogy most is ő a nyugisabb gyerek, lehet, h csak ezen múlt. Ja, meg kisebb is volt, nyilván azt kevésbé érzi az ember!
De azért én is mindig megnézettem, és megnyugodtam, h ő is mozog, meg miden.

claire
claire
 
 


Beus!
Nézesd meg őket, hogy megnyugodj.
Engem az elején 2 hetente, a végén meg már hetente néztek. Nem árt a bébiknek az UH, csak zajos odabent.
Én onnan tudtam, ki kicsoda, hogy megkértem egyszer a dokimat, rajzoljon "térképet" a hasamra. Bal oldalon volt Dani, jobbon Réka.
vovanda
 
 


Szilvi, persze ismerem a Tibort is. Bár bevallom őszintén ő azért jóval gyengébben prédikál, mint Kálmán bácsi. De emberileg viszont valóban nagyon kedves. Jött most vm új pap, egyszer hallottam, nekem elég idegen volt a stílusa :? Ezért is vacillálunk még, hogy hol legyen. Kálmán bácsi az esküvőn is olyan gyönyörű beszédet mondott, hogy még a nem vallásos ismerőseink is azt mondták, na ő egy igazi lelkész, az emberi fajtából. (elég hülyén fogalmaztam, de remélem érthető mire célzok :) )
Nagyinak már a szüleit is Kálmán bácsi temette, és képzeld, még emlékezett is rá, pedig nem 5 éve volt...
A kor egyáltalán nem gond, múltkor 5-6 éves gyerkőcöt kereszteltek, és elég gyakori a felnőtt keresztelkedés is.

Claire, ha már eldőlt, hogy minek van keresztelve a gyerek, akkor a további sem gond. Nálunk apu katolikus, anyu református, minket nagypapán keresztelt, aki lelkész volt, így reformátusok lettünk, és nem volt gond a konfirmálás sem.

Beus, nekem kimondottan kevés uh-m volt. Eleinte csak a kötelező genetikai szűrések voltak, azaz a 12. és a 20.héten, utána asszem csak 8 hetente aztán a 32, 34,36 és a 38.héten a növekedést nézték. A dokim nem izgulta túl a dolgot, szó sem volt befekvésről sem.
Én az eleétől tudtam, hogy melyikük hol van, és mikor mozog. Eszti többet mozgot, Lillus kevesebbet, de erősebbeket rúgot. És ő még az utolsó hetekben is forgolódott (na nem farról fejre, hanem farról harántba és vissza :) ), minek következtében azt hittem kidugja a lábiját a pocimból.

Abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Ja, és azt hioszem nem is ez a lényeg, hogy hol keresztelik.
Nekem van olyan ismerősök is , egyébként iker lányok :D , akiknek ev. lelkész a nagyapjuk, ő keresztelte, de a lányok katolikusként nőttek fel, egyházi suli , meg minden.

Ahova ti jártok, abba a gyülekezetbe járt Szabó Magda? Mármint az író, mert ott lakott Pasaréten. nekem az egyetemi barátnőm ref lelkész, amellett hogy tanár, és a csoportunkba járt több ferencves szerzetes jelölt, ja, meg egy Bibó unoka :D Tök jó volt, és mind nagyon jóban voltak. akik akkor végezték a teológiát, a szakirodalmat is cserélgették, igazi ökuménia, haha.
Különben a mi esküvőnk is hasonlókat váltott ki az ismerősökből, csak sajna azzal a pappal már nincs kapcsolatunk, pedig még az első két gyerekünket ő keresztelte.
Claire
claire
 
 


Sziasztok:)

Ma már hál istennek sokkal többet mozogtak, mert nagyon nagyon figyeltem rájuk...

claire Neked milyen súllyal születtek a babák?és mennyi időre?

vovanda szerintem se ártalmas, eddig, én is megtudtam oldani, hogy 2 hetente láthassam őket. Szerintem most is elmegyek azért...

abbey hát mázlista vagy hogy nem fektetett be a doki, nekem kerek perec megmondta, hogy 32.-hét-től kórház, és onnan már nem jöhetek haza egybe...Kissé azért elszomorított..

Szült valamelyikőtök a SOTE II -be?

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Beus!
Na ezt a kórházba fektetősdit soha nem értettem. Többek között ezért sem szültem itthon (pedig két szülészet is van), hanem 50 km-rel arrébb.
vovanda
 
 


Engem kimondottan felbosszant, hogy mi a fenének befektetni a tök egészséges embert? Otthon mégiscsak sokkal nyugottabb mindenki, kényelmes az ágy, nem törik rád az ajtót hajnali 6kor, nem sétálnak ki-be a vad idegenek egész nap stb. Szóval annyira nagy baromság az egész, túl cifráznak mindent. Ja és eheted a kórházi szar kaját, hacsak nem visz neked vk folyton enni. Amikro szültem első ebédre zöldbabfőzelék volt... mondta is a nővér, hogy ezt akkor most inkább ne együk meg.

Lehet, hogy ettől a laktoherb teától fáj Lillum pocija? 2 napja iszom, és ma a második este, hogy Lilla még mindig szenved annyira fáj a pocija. Sír, nyögdécsel, szenved nagyon. Mindenesetre holnap nem iszom.
Megcsináltam ezt a gezemice golyócskát, ugyan golyó nem lett, mert nem akar összeállni, de majd kanállal eszem. Kivi vagyok, hogy tényleg hat-e.

Abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


vovanda, én se szülök itt a közelbe:) / 70km / Hát nem tudom mi lesz..

Abbey én se nagyon értem ezt az egészet, ráadásul, csak lesem, hogy mindenki megy szülni már szinte az nap, én meg csak várok meg várok, hát nem épp jó dolog ez így.
Azért ha nincs semmi gond, megpróbálok még egy hetet kikönyörögni a dokitól, hogy ennél is kevesebbet legyek bent..
A Hugóm is itta azt a teát, és az ő fiának is fájt a hasa tőle, ráadásul, sárgás zöldet kakilt szegénykém, így abba is hagyta.
Rengeteg folyadékot iszik, és szedi az elevitet, így rengeteg tejcije van. Most látom a keresztfiam épp annyi idős mint a te babáid:)

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Abbey!
Laktoherbtől fájhat a pocak. Ha a tea a ludas, 1 bögrénél többet ne igyál naponta, és ne főzd túl erősre.

Beus!
Fura ez. Tőlem a 30. héten udvariasan megkérdezte a dokim, hogy akarok -e befeküdni, én közöltem, hogy nem. Cserébe azt kérte, hogy legyek szíves hetente bejárni hozzá, ezt megoldottuk.
vovanda
 
 


Beus, miért jössz fel Pestre szülni???? a 70 km-ből gondolom, hogy nem itt laksz. Ennyire jó a doki?
Amúgy vannak kórházak, ahol ez a "protokoll"... tudtommal se a Jánosba, se az Istvánba ilyen szerencsére nincs.
Én tuti nem csak 1 hetet könyörögnék ki. Végülis nem kényszeríthetnek, hogy befeküdjek.
hát igen, folyton cserélődnek a szobatársak, ki tudja mikor kapsz egy olyat akitől a falra mászol. Ráadásul én a férjem nélkül nem szeretek aludni. Az az 5 nap is szörnyű volt, mindig elsírtam magam, ha hazament.

Ma nem iszok teát, és meglátjuk. Este 10ig üvöltött szegény gyerek. Iszonyú volt. Egyszerűen nem bírtunk már vele mit kezdeni. Végül úgy aludt el, hogy a pociját simiztem. Azért ráírhítnák a teára, hogy hasfájást okozhat. (mellesleg az én gyomrom is fájt)

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Milyen csend volt ma.

Most jól felbosszantott amit olvastam. Mindenhol azt írják, h a minál gyakoribb mellre tétel szaporítja a tejet. De basszus ezt 2 gyereknél hogy a fenébe csináljam?
1, egyiik gyerek se szopik, ha nem jön a tej, kiköpi
2, ha felborítom a napirendet megbolondulok
Mit csináljak? Délután fejjek minden órában? De akkor nem lesz nekik kevesebb vacsira?
Egyelőre a golyócskák nem dobtak olyan sokat. Mondjuk nyílván kell hozzá pár nap, hogy hasson. Több volt a tegnapinál, de még mindig éhesen üvöltött Eszti, és még 60-t megevett cumisüvegből.
Próbálta vk a homeopátiás bogyókat? Az nem okoz hasfájást vagy ilyesmit?

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Abbey!
Nem próbáltam homeót. Kb. ilyen idősek voltak az enyémek is, amikor már nem volt elég a saját tejem (én csak fejtem, éjjel-nappal 3 óránként, több egyszerűen képtelenség volt). Innentől hordtunk utánpótlást az anyatejgyűjtőből. Megpróbálhatsz szoptatás után fejni 5-6 percet, nem baj, ha nem jön semmi, ha kapja a mell az ingert, elvileg lehet tejszaporító hatása.
vovanda
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntem, de ez azért van, mert még csak most kezdem magam utolérni. Azért szoktalak olvasni Titeket, de mire odajutok, hogy írjak, kezdődik itthon a fesztivál. :)

Tegnap voltak 6 hetesek a babák, kislányom 4050 g, kisfiam 4150 g. Úgy néz ki, hogy beálltak a napi 5 kajcsira. A fiam max. 4 órát bír ki napközben, de volt már olyan is, hogy este lefektettük és 8 órát simán átaludt. A lányom lazán alszik 6 órákat (nem mindig hagyom az evések miatt), többet is bírna. :) A hasfájással van gondunk, bár csak a fiamnak. Most a gripe water-t használjuk, úgy néz ki, hogy eddig ez a leghatásosabb. Lányomnak a sab simplex vált be idáig.

Na megyek is, mert sírás van... Majd jövök még!
lotion
 
 


Sziasztok!
Lotion! hát visszatértél ide is, hello :D nálunk is a fiú a hasfájósabb. Vajon tényleg jobban fáj nekik, vagy cswakj hisztisebbek, mert már most pasik??? :lol: ???

Abbbey! Én is iszom laktoherbet, nem látom, h jobban fájna a hasuk, de anno a naghyfiammal rendszeresen ittam eleinte, és ő nagyon hasfájós volt, lehet, h csak nem ismertem ezt az öfüggést. zóta már mástól is hallottam! Gyanús! Valszeg a benne lévő gyógynövények nem hatnak egyformán !
A szopás illetve a fejés szaporítja a tejet, nem csökkenti!!!
Homeót erre nem próbáltam, ikreknél nem fejtem, most se fejek, nagyjából igény szerint szopnak, sokat iszom, ha úgy érzem talán nem elég, akkor nagyon figyelek az ivásra, és iszom egy kis laktoherbet. Majd kiderül működik-e, az előzőknél működött.
Beus! amikor most orvost kellett váltanom, mert a régi nem vállalt, ezért nem mentem a klinikára. A régi dokim nem fektetett be, és szerencsére a mostani sem, azt mondták, csak ha szükség lesz rá.
Sajna a klinikán ez a protokoll, de talán ha megindoklod, h miért nem megy (Te eteted a sarki macskát vagy mittom én :lol: ), hátha elengedi a doki!

Adatok, amit kérdeztél: előző ikerpárom (most 6 évesek): 39. héten születtek (normál úton), Eszter (A) 3240g, 56cm, Ádám (B) 3310g, 54cm.
A mostaniakkal másnap töltöttem volna be a 38. hetet, (császár), Jonatán (A) 3300g, 54cm, Noémi (B) 2700g, 51cm.
Többiek! bocs, h újra leírtam, tudom, már uncsi, de ne kelljen már lapozgatni szegény Beusnak!

Claire
claire
 
 


Vanda, nálunk nem divat már a tejgyűjtő :( Amikor kérdeztem a védőnőt, hogy akkor pótlást lehet-e nekik majd hozni, akkor azt mondta, h ezek a tápszerek már nagyon jók, nem érdemes a tejjel vacakolni... :? Tegnap mondtam neki,h egyre kevesebb a tejem, nem túlzottan izgatta, uh kicsit ezért mérges is vagyok. Említettem neki a laktoherbet, azt mondta ne igyam, nem jó. Viszont mást meg nem javasolt. Azt mondta, ha híznak, akkor nincs gond. De nekem üvölt este, h éhes, nem neki... :evil:
Lehet elsétálok még ma a homeos patikába, csak előbb utána olvasok milyenek ezek a bogyók. A bioboltos csaj ajánlotta, azt mondta neki és a tesójának is nagyon bevált.
Minden etetés után fejek min. 5-5 percet, éjjel és hajnalban le is jön kb 100ml, napközben már semmi. Asszem többet nem tudok tenni :(

Nem ismerem Lotion által említett cuccokat. Mik ezek? Hol lehet egyáltalán kapni? Minden doki és patikus az espumisant ajánlja, de drága és sz*r sztem.

abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Szia Abbey!
Biztos vagy benne, h kevés nekik? (Ha ennyit le tudsz fejni?)
Nem lehet, h fáradt este és azért ordít? Vagy a hasa fáj, vagy a fene tudja? Tuti éhes? Te tudod, én csak kérdezem.

Egyébként van tejgyűjtés-osztás, innen a mi rendelőnkből rendszeresen viszik el az anyatejet, amit v mi központi tejgyűjtőből hoznak, bevizsgált, és aki rászorul , annak ha jól tidom felírja a gyorvos és jutányosan kapja!!! Persze ez macera a védőnőknek,nem akarok rosszindulatú lenni, de sztem csak egyszerűbb nekik, ha tápozod!
Ott az ÓMK-ban adtak egy talán gyógyhírek különszámot az anyatejről, abban lehet, h benne van, hogyan kell, vagy hol kell intézni!!

Amiket Lotion írt: grip water: patika, dm, másikat nem tom, és egyiket sem próbáltam :(

claire
claire
 
 


Lotion!
Hajrá babázás! Ha lesz időd, tegyél képeket, imádom a klassz babafotókat.

Beus!
Nem kötelezhet befekvésre a doki, ezt jobb, ha tudod. Főleg nem indokolatlanul. Legyél határozott, ne hagyd, hogy megijesszen.

Abbey!
A Grippe Water a fiúknál bevált, a lányomról nem tudok nyilatkozni, mert egyszerűen kiköpte.
Tejre a More Milk Plust mondták többen, hogy nagyon jó, de drága. Több ötletem nincsen. Ennél többet tényleg nem tudsz tenni. Ha ennyi, akkor ennyi. Ne keseredj el emiatt, egy babát is borzasztóan nehéz szoptatni, hát még kettőt. Regényt tudnék írni arról, hogy mi volt a naggyal, másik regényt meg az ikrekről, a nagynál nagyon magam alá is zuhantam, az ikreknél már kevésbé, lelkileg készültem arra is, ha nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Ha kell pótlás, pótolj.
vovanda
 
 


Claire, tuti, hogy este éhesek, tegnap lemértem, 70g-t bírt kiszopni a jobb mellemből. A balból jön rendesen, abból egyik mindig jól lakik, de aki a jobból eszik, mindig éhes marad. Ma is hülye voltam, mert azt hittem Lillusnak elég volt, de mégsem. 2 óra volt elaltatni.

Egyelőre még nem kell a tej, a mélyhűtőben is van még elég sok, meg az éjjeli elég estére. De sztem is csak lustaságból ajánlgatják a tápot.
Most vettem ilyen utrica mittomémit, homeos bogyók, meglátjuk milyen lesz. Állítólag 3 hósan van ugrás a kajába, lehet, h utoléri a cicim előbb-utóbb az adagjukat. Ha nem, akkor meg ameddig elég kapják a mélyhűtöttet, utána táp. Előbb-utóbb úgyis minden gyerek kap. Szoktatom magam a dologhoz.

Lillus ma zöldet kaksizott. Találkoztatok már ilyennel???

Mennyit és hogyan kell adni a piciknek ebből a vízből? Lehet kipróbálom majd. Lillus mostanság megint hasfájós.

Abbey

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


Sziasztok.

Abbey fent írtam, hogy a keresztfiam is zöldet kakált ettől a teától, mert a húgom is ugyanezt itta.Rögtön abba is hagyta...Ő is próbálta azt a vizet, azt hiszem etetés után kell, de ebbe nem vagyok biztos. Hát - hát segített valamicskét....
Azért megyek Pestre szülni, mert ott vannak a legjobb koraszülött osztályok, és én attól félek, hogy nehogy sokkal előbb jöjjenek.

Vovanda, köszike:) hát majd kíváncsi leszek mire megyek a dokival.

Claire szuper kis kis család lehettek:) azt a mindenit, két iker pár, hát nem semmi. Azt hiszem tapasztalat van bőven, és annyira szuper, hogy ilyen szépen megszülettek:)

Lotion azt hiszem megy nálatok a pörgés:):)

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


sziasztok
Lotion
de jó, hogy jöttél! mesélj még, ha lesz időd!!
Abbey
az urtica egyszem gyerekemmel jó volt, de most az ikreknél már nem segített :( hasfájást nem tapasztaltam. még a görögszéna teát hallottam, de sosem próbáltam, azt hiszem a more milk kapszula is abból van. (nem bizti, lehet hülyeségeket írok, esetleg guglizd meg)

Kisfiam ehéten jóval kevesebbet eszik, mint a lányom, nem tom mi van vele, de vigyorog, dumál, rem nincs baja. És 5-6 óra kajanélküliség után sem vetődik rá az üvegre, szórakozik 1-2 percig. A mai éjszakánk szuper volt, 7-kor vacsi, 1/2 3-kor gyors kaja és 1/2 8-kor keltünk, igaz Oli szopizott vmikor 6 körül, de abba én simán visszaalszok :oops:

Macsról hírek?? Silver hogy vagy?? Jukka??

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Abbey!
Nem jelez bajt a zöldes kaki, valszeg a tea. Grippe Water adagolása rajta van az üvegen, már nem emlékszem. Rémes a szaga, az íze sem világszám, de meg lehet próbálni.

Beus!
Valszeg ijesztgetni fog, azzal ne törődj. Ha csak azért fektetne be, hogy pihenj, azt otthon is tudsz.
vovanda
 
 


Beus, sztem ne tarts a koraszüléstől, tudod hogy van, mindig az következik be, amitől a legjobban tartunk. Meg amúgy is ez egy hülye szokás, hogy mindenki azt nyomatja, h ha ikrek, akkor tuti korák lesznek... marhaság, mért ne hordhatnád ki? Claire is, Szivvi is, én is időre szültünk. Csak pozitívan állj hozzá, és az ilyen hülyeségeket verd ki a fejedből.

A teával leálltam, lehet valóban attól volt.

nagyon nyűgösek ma.
abbey
 
 


Sziasztok!
zÖKD KAKI: nem biztos, h a teától. Anyatejs gyerek bármilyen színűt kakilhat. 2. állítólag ha az egyik inkább csal az első tejet kapjamindig, mert nem jól váltogatod, attól is lehet. Noéminél elég gyakran előfordul, pedig felváltva szopik.

Szivvi! Én is belealszom , hasak egyszopik, mellettem fekve :D .

Abbey!Bizony, lehet, h kell egy kis idő, és utánuk állsz!

Lányok! Nagyon nagy drukkot kérünk!Ma Jonatán kórházba került. Valszeg vmi fertőzés. Agyhártyagyulladás??? Most várjuk a labor eredményeket! Az egész riasztóan gyorsan történt, és remélem időben léptünk! :cry: :cry: Intenzíven van, lélegeztetőn, és antibigyót kap.És nem maradhattam ott, tök kiakasztó!Márhogy azt tudom, h az intenzíven nem üldögélhetek, de nem tudtam mamaszobát szerezni :(
Claire :(
claire
 
 


Claire jessszus gigamegadrukkkok!++++++++++++++++++

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Claire!
Jajistenem!!!! Szorítok nagyon, majd gyere a hírekkel. Ha van mamaszoba, ha nincs, jogod van valahol kózházon belül lenni, kapard elő a betegjogi képviselőt, verd az asztalt, ne hagyd magad!!!
vovanda
 
 


Jujjjjj, Claire, nagyon-nagyon szorítunk!!!! Mi történt? Ha lesz időd és erőd majd írd le.

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
abbey
 
 


claire nagyon szorítok én is értetek!!!!!

Abbey köszike a fejmosást, nagyon nagyon rám fért.
Tényleg nagyon fontos a pozitív hozzáállás:)

Kép


Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
beus84
 
 


Sziasztok!

Claire remélem semmi komoly!

Egy kicsit elhavaztam a héten, most is rohanok, majd írok.....
jukka10
 
 


Sziasztok!
Pénteken nagyon bealudt de Joni, gyanús volt, de egy nyügös éjszaka után nem csoda. Amikor végre felvettem, nagyon sápadt, vértelen, tónustalan volt.a gy orvost hívtam, beszaladt a kedvünkért a rendelőbe, ott találkoztunk 10 perc múlva, megvizsgálta, hívta a gyerekmentőket. Ők infúziót adtak, de nem lett eléggéjól, így lélegeztetőre tették, bevittük az 1.Gyerekklinikára. Ott van az intenzíven, agyhártyagyula, haemophyllus influenzea bacitól, ami ellen szól (egyebek mellett) a 2 hós oltás. tegnap ott bent ment föl a láza, 39 volt a max, ma hajnalban, de mostmár csak hóemelkedése van. Most kezd kapni célzott antibigyót, kapott vért, egyelőre infúzióban kap kaját, de amint kaphat, akkor kap anyatejet, először szondán. Most csökkentik a bódítót, h lássák le lehet-e venni a lélegeztetőről. napköüzben ott vagyok, remélem mire szophat, addigra tudok maradni, különben az lesz, amit V anda javasolt! Most fejek neki, meg h ne csökkenjen a mennyiség nagyon.
Noémi is kap antibiot, de ma vettek tőle vért, neki negatív!
Köszönjük a drukkokat, ránk fér: Claire
claire
 
 


Éjjel jmegpróbálták levenni a gépről, de nem vette elég jól a levegőt, így visszarakták. nagyon kivagyok. C
claire
 
 


Jaj,Claire, ezt még olvasni is rémes!!
Remélem, hamar felépül!!!!
vovanda
 
 


Én is igyekszem bízni. Azért elég rossz, h az osztályos orvos két nap alatt kb 3x mondta el, h ez nagyon súlyos, életveszélyes állapot, és ez a betegség akár halálos kimenetelű is lehet, vagy komoly következményei lehetnek. Mintha elsőre nem értettem volna meg. Tudom, h hülyeség, de ilyenkor az ember rögtön magában keresi, hogy hol hibázott. Nagyon rossz ott állni a gépek között, és totál tehetetlennek érezni magad. De jó fej vagyok, h ezt neked mondom, aki biztos átélt egyet-s mást az inkubátorok között.
C
claire
 
 


Claire!
A legfontosabb, hogy próbálj nagyon pozitívan gondolkodni. Engem a PICen egy nővérke tett nagyon kedvesen (de tényleg) helyre. Ott bőgtem, és csak annyit mondott: ne sírjon. Nézzen szét a szobában, a maga babái a legnagyobbak, nem lesz semmi baj. Mondta mindezt azután, hogy a lányomnak nem volt egy kis ideig vérnyomása, és nem reagált az antibiotikumra. Szóval nagyon pozitívan. Szörnyű a tehetetlenség, ha már etetheted, kicsit jobb lesz, nem fogod magad ennyire tehetetlennek érezni.
vovanda
 
 


Köszi. Tudom, h igazad van. És ha körülnézek ott az intenzíven....Itt is mindenki úgy beszél, h persze, amikor majd kezdi etetni, a mikor majd hazaadjuk, stb, csak hát az embernek borzasztó rémképei vannak ettől még....
És köszönöm a biztatást:Claire
claire
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?