Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Most csak gyorsban, Verocsnak tegnapra nagyon nagyon sok boldog születésnapot kívánunk, és Drága Enikőnknek pedig holnapra Boldogságos névnapot!

(Málnus amikor hazaértünk elnevezte az egyik babáját Enikőnek, és olyan szépen ki is mondja már, hogy engem is meglepett vele :) Képeket megkaptam, letöltöttem, de még nem vol tidsőm megnézni, köszönöm!)

Remélem holnap kicsit több időm lesz!

Apró kitartás!

Gergő csodaszép!

megyek...hosszú volt a nap, tegnap volt egy bicaj balesetünk, lefejelte Málna a bicaj kormányt az orrnyergével, már szépen lilul mindkét oldalon a szeme alja, és hatalmas búja van, de szerencsére semmi komoly...

Szép álmokat mindenkinek!


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Én is kicsit eltűntem, igazság szerint estére már kómás vagyok én is, nappal meg Virág max 1 órát alszik, így tehát nincsen sok időm ideülni. De olvasni olvastam nagyjából.
Most csak gyorsban szeretnék írni, igyekszem holnap többet írni.

Aproo,
Virág is ezt csinálta babakorában, elkezdett szépen enni, aztán pár perc múlva kifeszítette magát, sírt stb. Aztán hosszú hetek után elmentünk Veres dokihoz, aki azt állapította meg, hogy még éretlen az emésztő rendszere, és egy kicsit visszajön a hami a nyelőcsövön (enyhe reflux) ami ilyen korban még nagyon sok kisbabánál előfordul. Azt mondta, hogy ezt kinövi, főleg amint elkezd szilárdat is enni, egyre jobb lesz. És így is lett. Pedig mi is nagyon sokat szenvedtünk. Ha gondolod, megadhatom Dr. Veres telefonszámát, minket aszem 2 héten belül fogadott. De van magánja is, ott talán még hamarabb tudna.

Egyenlőre ennyi, elalszom, majd holnap jövök. Jó éjt mindenkinek!

Kép
Kép
dia123
 
 


Bocsi, dupla lettem :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára yuyu79 2010.09.14 21:49-kor.

yuyu79
 
 

 
 

Szilvi, de édes Málnus :D Szegényke, jobbulást neki, láttam a képeket :roll: Köszi a köszöntést :) Majdnem elfelejtettem hogy holnap lesz, mivel már mindkét mamánál megünnepeltük hétvégén ;-) :oops:

Emmának is jobbulást kívánok!

Verának sok boldogságot!!

Délután kimaradt, de Gergő nagyon édes a képeken :-)

yuyu79
 
 


SZiasztok!

Hát tegnap megint voltunk dokinéninél áronnal, sajnos a fejére is továbbterjedt a bőrbaj. Engem ott helyben elkapott a sírás a tehetetlenség miatt hogy nem tudom meggyógyítani már. Nyugtatásként dokitól megkaptam majd a bölcsibe szednek össze rosszabbat is!!! Meg végre kaptam beutalót allergia vizsgálatra, holnap kell időpontot kérnem a heimp.be. Ennyi rossz hír után nagy kedvem van oda vinni :roll: Emellett mára betaknyosodtunk , még nem tudom mi jöhet.
Zsófika ma kezdte a bölcsit , el akartuk kísérni hát nem sikerült.

Panna mi ha Áron kimászkál többször visszavisszük, vagy ott maradok vele és olvasunk még egy utolsó mesét és utána mondom neki hogy most már alszanak a játékok is neki is aludni kell.
Zsófi írta a bioparoxot azt tényleg lehet használni de baromira rossz!!! és szerintem csak akkor használd ha beteg vagy.

Zsófi neked jobbulást!

Manci Gergő milyen helyes kispasi, milyen jóóó barna színe van még.

Aproo te szegény mielőbbi változást nektek jobbulással!!! Kitartás!
Hihetetlen hogy nem tudják megállapítani mitől van ez az egész .

Minden betegeskedőnek jobbulást kívánok!!!!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Enikőnek boldog névnapot kívánunk! Illetve a közeljövőben ünneplő többi babának, anyukának is!



Barbi: írtam emailt az iwien szereplő email címedre!!!

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Mecsi: ilyen bőrbetegsége volt a barátnőm két gyerkőcének is (8 és 6 évesek). Nagyon nehezen gyógyultak ki belőle. Illetve az antibio után hamar, csak aztán pár hét múlva megint előjött! :( Ők sem értik, hogy honnan és miért... :(

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Enikőnek nagyon boldog névnapot!!!

Mecsi, sajnálom, hogy Áron sem javul! :( remélem a HPban tudnak rajtatok segíteni!!! elhiszem, hogy a hócipőd is kivan, hogy nem tudsz segíteni sehogyan sem! :( ti mikor is kezdenétek a bölcsit? emiatt gondolom, hogy csúszhat a dolog... :(

nektek is jobbulást! te is taknyolsz, vagy csak Áron?

én most kaptam enyhe fokú agyvérzést... ebéd után, közel 40 perce Beni elkezdett nyafizni, hogy menjünk aludni. bementem hát vele, de most már feladtam, mert alvásnak nyoma sincs, én viszont már majdnem éhen haltam, így inkább ebédelek, és majd utána esetleg újra nekifutunk! hátha! bár nem is értem, hogy mi verhette ki így az álmot a szeméből, hiszen ő kérte, hogy menjünk aludni... na mindegy. türelmem nem sok, főleg, ha éhes vagyok :P

én úgy néz ki, hogy megyek a 7végi börzére. Beni addig anyósomnál lesz újfennt! kicsit sok belőle a hétre már, de végülis nekem tesz szívességet, inkább hálásnak kellene lennem...

anyuék meg szombaton jönnek haza Ausztriából, oda vasárnap megyünk!

jók legyetek!

sophie27
 
 


Én nem taknyoskodok szerencsére, szerintem csak megfújta őt is a szél.
A HP-be meg az allergiája miatt megyünk, ételallergiát fognak nézni!
Mert még mindig pöttyöződünk és már sokszor nem tudom mitől.
Persze mindenben tej van meg tejpor így nehéz.

Emesdora köszi a bíztatást :D Hát én már nem is tudom mi tévő legyek , Áron egy zsákba kéne dugni kezére kesztyűt kötni akkor talán nem terjedne tovább a baj???!!! Nagoyn nehéz.
REmélem 2hét alatt már csak helyre jövünk a bölcsi kezdésig 29dike.


Enikőnek Nagyon Boldog Névnapot!
Kép

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Köszi lányok!! Áronnak jobbulást!! És mit mondott a doki, mit lehet tenni, hogy ne terjedjen már tovább, vagy inkább el is múljon gyorsan??

Bocsi, de mennem kell a dolgomra, gyerkőcök alszanak... utána vendégeink lesznek :wink:

yuyu79
 
 


Adri válaszoltam a leveledre és idöközben írtam a tartományi vak- és fogyatékosok felügyeleti szervének vezetöjének, akikhez rengeteg intézmény, iskola, miegymás tartozik ötletet és segítséget kérve. Remélem kapok majd onnan valami választ, amin el tudok indulni.

Más: ma voltunk a kis pöttyös túró rudimat mázsálni. Edö 5260 gr és 56 cm. Azért pöttyös rudi, mert tele van tejkiütéssel, rövéd, szélés és kerek, pont olyan túró rudi formájú. A doki azt mondta, hogy nagyon fejlett baba, jó izmos is - na ná! ilyen zsírozomtömlökkel! :)

Be is lett a banda oltva, senki se járt jól. Regö kullancs ismétlést kapott, Dönci hexa ismétlést, Edö meg az elsö rotát.

Apró nagyon sajnálom, hogy megint ilyen nehéz idöszakon kell keresztülmennetek! Mecsi nektek is gyors felépülést és kitartást kívánok!

Eninek boldog névnapot! Errefelé nem divat a névnapozás...

Képzeljétek milyen hír ért már megint utol: egy közeli ismerösömnek - egy idöben sürün összejártunk - van két kicsi gyereke. A fia most ovis, a kislány olyan egy éves forma lehet. A férje tüzoltó, nagyon kedves és rendes ember, alig várta, hogy apa legyen. Nomármost a férj pár nappal ezelött meghalt egy évig tartó hosszú és súlyos betegeskedés után. Nagyon mellbevágott ez az eset is, éppen úgy, mint anno a fekete menyecske esete, aki szülés után trombózist kapott, kómába esett és kicsit késöbb meghalt. Miért ilyen igazságtalan a sors? A tüzoltó egyébként láncdohányos volt, de nem derült ki, hogy miben halt meg.

Elballagtam a sok kölkömmel úszni. Regö megtanult Eni segedelmével biciklizni, most folyton azzal akar menni.

Emesedora Szilvi neked is válaszoltam! Küldjed a linkeket, a többit majd kiagyaljuk!

Puszi mindenkinek: én
Vendég
 


Barbi: válaszoltam! :) És köszi! :)
Nagyon durva a tűzoltó halála! Lehet, hogy rákos volt. Én most rengeteg fiatalt hallottam itt mifelénk rákban meghalni! :(

Mecsi: bocsi! :lol: Kitartás!!! Biztos túl lesztek rajta! Fő a fertőtlenítés és a baktobran kenőcs csodákat tesz szintén ilyen esetben! :)

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Aproo írtam emailt. láttam ma egy dokumentum filmet, a lényeg hogy anyukának a tejcijét bevizsgálták és attól volt rosszul a kisfiú is.

Ezt a baktroban kenőcsöt mire adják lehet vény nélkül kapni???

Yuyu köszi! HÁt úgy kell kezelni hogy naponta 3x kenegetem a sebeit azzal a higanyos fertőtlenítős lötyivel, meg sok kézmosás.
A helyzeten ront az orrfolyás mert a körme alá került bacik tovább fertőzhetik ha valahol van valami hámsérülése. Ha elvakargatja akkor ott az újabb baj.
Emelett minden ruháját fertőtleníteni stb..... Bevásároltam fehér bodyból jóformán csak abba vagyunk , mert az lehet fehéríteni.

BArbi részvét barátnőd férjével kapcsolatban, az ilyen hírek mindig olyan lesújtóak.

27dikén megyek nődokihoz aki aztán el is húz két hét szabira, 29dikén lesz az első NST-m. Hát kiváncsi leszek meddig húzom.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Igyekszem írni pár sort, bár ma is ilyen későn sikerült idecsücsülnöm :roll: Jól vagyunk, köszi, pocim már nagyon nő, ekkora Virág-al a 3-4 hónap között volt valahogy. Már kezdem előszedni a kismama rucikat. Munkahelyen nem tudom, hogyan fogom titkolni, bár akkor már majdnem 12. hetes leszek, de azért megvárnám az UH-t, hogy akkor tényleg minden okés-e. Amúgy nem tudom még mindig hova kerülök vissza, mármint milyen pozícióba, mert múlt hét pénteken is voltam belső interjún, és miután elmondtam, hogy nem sokáig jönnék vissza, nem nagyon tetszett neki (ami érthető). Az eredeti pozimba meg egy 6 évvel ezelőtt szülni elment nő is jönne vissza ugyanoda, de ő csak 4 órába akar, és ez a mostani főnökömnek (a régi elment) pont elég is lenne, ezért a herce-hurca. Hát kíváncsi vagyok, mit talál ki a HR. De sajnos emiatt elkellet mondanom a nagy hírt néhány embernek odabent, mert sztem így fair. De remélem nem járok nagyon rosszul ezzel.

Nagyon jók mindenkiről a képek! Mennyire nem babásak már, mindenki pofija kezd "komolyodni" :wink:

Eninek sok sok boldog névnapocskát!

Mecsi,
Mielőbbit jobbulást Áronak! Nem semmi, hogy ilyet csak úgy el lehet kapni valahol. :(

Barbi,
Én is nagyon sajnálom a barátnőd férjét...szívszorító... :cry:

Zsóf,
Virág is csinálja, hogy ő kéri, hogy menjünk aludni, aztán elkezd hisztizni az ágyban. Nem tudom miért. De ilyenkor én is tiszta ideg vagyok, általában hagyom is, hogy hisztizzen, ha már átakar verni :wink:
Börzére én is szerettem volna menni, még lehet hogy megyek is, csak apa pont csapatépítő tréningen lesz, és jelenleg mindkét nagyi beteg, így nincsen ki vigyázzon Virágra. Vinni meg én sem vinném, nem lenne sok értelme....De hátha addig felépül valamelyik nagyi!

Kép
Kép
dia123
 
 


sziasztok!

Mecsi! Remélem Áron gyorsan rendbejön. Vacak lehet ez az egész! Kitartást hozzá!
Hányszor jön ki Áron este, míg sikerül elaludnia? Nálunk most úgy zajlik az este, hogy meseolvasás után-közben tiltakozi Réka az ágybafekvés ellen ,mire akkor én lekapcsolom a villanyt, és ha nem fekszik nyugton, akkor nincs több mese. Aztán a sötétben még kb 2-3 percig ölben van, aztán pisil még egyet a bilibe, aztán befekszik végre az ágyba. Aztán megint pisilnie kell (ált. 2 csepp), és kb ezután már el tud aludni. De bent kell maradni az ágya mellett.
Éjjel meg ha felébred, pisilés a sötétben bilibe, utána megy is vissza az ágyba. Én is a miénkbe, de kb negyed óra után (gondolom nem tud visszaaludni) már nyílik is a szobaajtó, és csattog át hozzánk.... Ha van erőm visszaviszem, ha nincs,befektetem (tudom, ezt nem kéne) és ha elaludt, visszaviszem az ágyába....
Kicsit tanácstalan vagyok. Azt azért remélem, hogy ha a bölcsihez hozzászokik már nem lesz gond...

Apró! Remélem kiderítik végre az orvosok, hog ymi a baja Zétinek! Szegény kicsi fiú, és szegény ti! Elhiszem hogy eleged van mindenből, de kitartást neked is! Nehog ymagadba zuhanj, a két kicsi fiadnak szüksége van rád!

Eninek boldog névnapot!

Barbi! Barátnőd férjét és családját nagyon sajnálom!

panna1
 
 


Csajok!

Vagyok én is, de mozgalmasak a napok, Málnus egyre jobban néz ki, mindkét szeme alatt-felett gyönyörű szivárványok pompáznak....mindenki megbámul bennünket az utcán...

Julcsi, megkaptam az állást, hétfőn kezdenék 4 órában, de a diplomás min. bér feléért, és ez az Uramnak nem nagyon tetszik, na meg hogy autóval kellene járni. Viszont ami, jó, hogy Málnust vihetem magammal, 8-délig kellene melózni, elvileg alvásidőre már itthon lennénk autóval, busszal más a helyzet azzal lehetetlen lenne 2 előtt hazakeveredni :( Mivel egy autónk van, így ez elég macerásnak ígérkezik, szóval holnap lesz még egy megbeszélés...majd jövök a fejleményekkel
(Másodállásban dolgozhatnék egy játszóházban Pakson, ahol Julcsiék laknak, nemsokára családi napközivé bővül, és akkor már jobb lenne a pénz is, és 8 órás lenne, egyenlőre az eredeti melóm mellett ez működhetne...meguntam, hogy itthon ülök és várom, hogy terhes legyek, le kell kötni az energiáimat....) Azért még ne gratuláljatok, mert csak holnap lesz tuti, még a férjemet is győzködnöm kell....

Barbikám oltássorozatához annyi szeretnék hozzáfűzni, hogy nemrég mesélte egy ismerős, hogy Németországban a gyerek X éves koráig (már nem emlékszem pontosan, majd Barbi helyesbít) minden recept, amit felír a doki, ingyen váltható ki a patikában, az állam fizeti a költségeket!!!! Próbálnánk ezt a sorozatot mi beadatni :shock:

Mecsi, ezt a Macit imádom!

Zsófi a a türelmem nekem a fáradtságommal szokott egyenes arányban fogyni, szóval megértelek, egyél egy kis csokit ilyenkor ;)

jó éjt!

Szilvi
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára sziszka78 2010.09.15 22:11-kor.


<
sziszka78
Tolna
 
 


Íme, Málna, ahogy még nem láttátok....

Kép


<
sziszka78
Tolna
 
 


Szilvi, remélem hamar rendbejön Málnus :roll: Nagyon fájt neki? :(

És az utazás nem kerülne így túl sokba a fizuhoz képest? Megérné ez Nektek? Mikorra várható hogy 8 órában dolgzohatnál? Gondolom akkor több értelme lenne, de strapásabb is lenne, és Málnus miatt macerásabb...Ja amúgy akkor most a Helga helyett lennél? Írta a Klári, hogy kilépett...

yuyu79
 
 


Így van, az oltások zöme ingyenes. Eddig pl. a rota nem volt az, 3x60 Euro meg azért csak húzós, de most már azt is felvették a programmra, így oltathatok azt is. Én eleve mindent beadatok, ami csak elérhetö. A receptes gyógyszerek is ingyenesek.
Bele is örülnénk, ha nem az lenne, mert minden rögtön 10 Euro fölött kezdödne. Elég az, ha felnöttként kell valami, már arra is rámegy ing és gatya, aki rá van utalva. Pont most volt az újságban egy cikk, hogy Európában nálunk a legdrágábbak a gyógyszerek, átlagosan 50-100%-osan. Hát meg is érzi a halandó, ha bemegy a gyógyszertárba. Ezért is van az a mondás, hogy ha valami drága, gyógyszertári ára van, szokták mondani.
Viszon nálunk is csödölnek a betegbiztosítók és nönek évente több %-kal a fizetendö betegbiztosítás összegei is. Nem egy leányálom. Nekem csak azért van ilyen jó dolgom, mert az én betegbiztosításom még a hallgatói korszakomból maradt meg és mivel már akkor szaporodtam, az akkori nagyon alacsony tarifával vagyunk testületileg biztosítva. Ha elmennék dolgozni, kirepülnék ebböl a körböl és akkor már sokkal kellemetlenebb lenne az egész. A párom viszont nagyon drága, mert szabadúszó és ö privát betegbiztosítónál van, törvényileg nem mehet államihoz. Ö egyedül többet fizet, mint mi testületileg és minden orvosi ellátásért is ö fizet 1500 Euroig...

Más: tegnap megkapta Dönci a prevenar ismétlöt, pár órára rá fájlalni kezdte a lábait és baromi hisztis lett, belázasodott. Nem vészesen, csak 38-ra, de akkor is. Volt valakinek hasonló tapasztalata? Ha jól emlékszem mintha emlegettétek volna többen is, hogy a prebvenar kikészítette a gyerekeket. Most elaludt végre. Nincs vele eddig gond, eszik, játszik, müködik, de meleg. Nem örülök neki.

Végre kisütött végre a nap!

Anyám holnap reggel érkezik villámvizitre.

Ma reggel meg 8:20-kor már a Lidl-ben voltam vízálló kabátért és -nadrágért. A parkoló dugig telve, én még ilyet nem pipáltam. Rengeteg anyuka jött velem szembe, mindegyiknek egy fél tucat ezekböl a cuccokból a kezébe. Mire odaértem, nem volt egy darab se a méretünkben és Eninek az utolsó gumicsizmát is csak véletlenül tudtam megszerezni. Ott álltam tanácstalanul, mire jön az eladó egy doboz gumicsizmával. Kérdeztem töle, hogy van-e a többi cuccból is még egy eresztés és volt. Ez volt a szerencsém.Szegény hozta a dobozokat, de még kiszedni se hagyták belöle, annyira rárobbanrak a keselyük. Nekem a keresett méretböl az utolsó darab jutott, mákom volt. Missio sikerült. :)

Na mentem ránézni a levesemre, aztán nekiállok a komolyabb dolgoknak.

Puszi: én
Vendég
 


Sziasztok!

Jó kis mozgalmas délelőttön vagyok túl, munkahely, posta , kulcsmásolós, gyógyszertár, közért és még játszótér is. Baromira elfáradt a pocaklakó kisbéka mert egyfolytában kaparászik és nagyon kellemetlen.
Ma kértem volna időpontot HP-ba allergiára, erre közölték 1hónapban 1nap adnak csak időpontot és már későn hívtam őket már nincs hely októberre!!!! :shock: :shock: :shock: majd okt. 14én probáljam újra novemberi időpontra. Persze lehetetlenség volt őket egész délelőtt elérni! De rendes volt a nő mert elmondtam mi a szitu, Áron kiütések, bölcsibe megy, én okt.végén szülök és mondta hogy beszél a dokinővel , mert van olyan lehetőség hogy ha most szülök vesznek le egy cső vért a köldökvérből és azt be kell vinnünk allergológiai vizsgálatra és abból megtudják mondani a ketteskének van e valami hajlam és utánna akkor Áront is úgy nézik meg.
Aproo nálad nem is értem miért nem csináltak ilyet???? Lehet hogy ez is segített volna nem???
Ma hívott egy barátnőm hogy a keresztfiának is ez a bőrbaja lett mint nekünk. :(

Panna : hát nálunk elég egyszerű a folyamat mert fürdés után még tévézünk a nappaliba aztán közlöm hogy lefekvés és megyünk be. Olvasunk egy mesét vagy se betakargatom , beszélgetünk kicsit vagy se mikor milyen kedve van, aztán elköszönés és lámpa oltás.
Aztán van hogy egy órán át ki se jön aztán megjelenik. Akkor visszafektetjük és beszélgetünk még kicsit. Utánna már nagyon nem szokott kijönni, de ha igen akkor is csak fektetés vissza köszöngetés és mondom neki hogy most már tessék elaltatni a maciját mert itt ásítozik ő már álmos , ha folyton felkel nem tud ő sem meg mi sem aludni.Kegyes hazugságok fél igazsággal. :P :P :oops:


Dia Panna tök jó hogy ti is pocakosak vagytok !!!! Hát már nem sokan maradtak pocak nélkül , de sztem Boni Sziszka is lassan beáll a sorba meg a többiek is.

Dia sztem tök jó hogy azért egyáltalán szóba állnak veled a melóhelyen. Sok helyen keresik a kiskaput ,hogy is szabaduljunk meg anyukától. Főleg hogy már nem sokáig lesz megint.

Barbikám írtam püt.

Én is akartam menni börzére de nem tudok mert az uramat beírták szombat reggeltől sportnapra!!! max délután tudnék kimenni de én reggel akartam :( Áront meg inkább nem vinném ott fog nekem nyűglődni.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Zsófi képzeld Andim tegnap mondta a bálabontás utáni héten jött a meleg ruhás bála most már az is van a turiba. :(

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziszka Málnusnak kezdetektől ez a fülbevaló van a fülében? Megmérnéd mekkora az átmérője? Most akarjuk majd megvenni a kis csajnak a fülbevalót hogy majd a kórházba berakassuk és nekem is ez a kis köves karika tetszik.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Mecsi, megmérem szívesen, ahogy hazaér, de nekünk az első fülbevaló egy gyógy volt, az volt bent 6 hétig, az elején, a kozmetikus javaslatára, aztán jött ez, semmi baj nem volt egyikkel sem, de azért kérdezz meg valakit, nekünk azt mondták elsőnek az jobb, és egyáltalán nem volt drága, úgy emlékszem...
Én pont ugyanígy jártam mint Áron, csak én a pajzsmirigy vizsgálattal....ez az egészségügy, csak a felháborító, hogy a gyerekekkel is megcsinálják...


Julcsi, hétfőtől délelőttönként a játszóban leszünk Málnussal ;) Szívesen látunk benneteket is! Majd bemutatjuk Enikő babát;)

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


na most hogy beszéltem mamával és mondta ott falun is van ugyan ilyen beteg gyerek mint ami áronnak van bibje úgy döntöttem felrakom nektek az első sebünk képét ami aztán ment tovább rajta hogy ha ilyet láttok a gyereken tudjátok ez az!
Kép

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Mecsi, én erről simán azt hinném, hogy elvakart egy csípést, eszembe nem jutna, hogy nagyobb a baj.... :? Részemről köszi, hogy betetted, ha a kiütésekkel kapcsolatban juttok valamire,akkor az is érdekel...Málnus ugye már két hete nem cicizik, de a kiütések még nem múlnak....lehet hogy tényleg majd csak kinőni fogja....


<
sziszka78
Tolna
 
 


Húú, Szisz! Brutál ahogy kinéz szegény kicsi Málnus! De ettől nagyobb baja sose legyen! És majd elmúlik szépen, nyoma se lesz... Remélem meló összejön. Játszóházas melóra is viheted Málnust?

Mecsi! De jó nektek! Én pici lányom mindezt 10-kor műveli velünk... És ha másnap nem bölcsizünk, akkor nem is olyan gáz, mert legalább reggel alszik sokáig. De amikor bölcsi van, mint pl. ma is, katasztrófa az egész. 7-f8-ig ébresztgettem, zajongtam mellette, mire végre picit kinyitott a szemét, közölte, hogy ég aludni akar, és nem megyünk sehova. GOndolhatjátok, hogy indult a reggel. Már itthon bömbölt, hogy ne menjünk bölcsibe. Az autóban szüneteltette, de ahogy megálltunk, folytatta. Még az se vigasztalta meg, hogy virsli volt reggelire. Úgy hámozták már megint le rólam. Aztán napközben semmi gond nem volt vele, elvolt, játszott.
Délelőtt anyum bejelentette, hogy itt vannak BP-en, nemsokára jönnek hozzánk. Megvárják du. RÉkát, és ha hajlandóságot mutat a kisasszony, akkor el is viszik magukkal Nyíregyre. Legalább mi tudunk nyugodtan házassági évfordulózni apával. Mi meg majd holnap megyünk utánuk. Kicsi lányom örölt nekik, mondta, hogy megy velük. Úgyhogy ma estére gyerek nélkül maradtunk :)
A gáz csak az, hogy RÉka elkezdett taknyolni, úgyhogy valszeg nem lesz egyszerű az éjszaka. De remélem, anyum megoldja.

Barbi! Lidl-es sztori is vad. Prevenarral RÉka is szenvedett mindig, de mondjuk láza nem nagyon volt, ha jól emlékszek. Csak pont nátha közben kapta meg, így lebetegedett teljesen... :( Asszem ennek a sztorinak lett nálunk az antibio-kúra a vége. De remélem Dönci holnapra kiheveri.

Szerdán végre átesett RÉka a2 éves vizsgálaton is (26 hósan). Ruhában, cipőben: 94,5cm, 15 kiló. Szép nagy gyerek, na...

panna1
 
 


Sziasztok!
Én búcsúzni jöttem, gondolom, már többé kevésbé értesültetek a hírről, hogy költözünk Namíbiába.
Szoktam olvasgatni, ki hogy van, nézegetem a képeket, örömmel látom, hogy sokasodunk :)
Velünk minden rendben, sikerült -úgy néz ki- kilábalni a mélypontról, apa kapott melót, már 3 hónapja kint van és repül, így aztán erre az évre kimegyünk utána. Jövőre jövünk haza, mert idő közben felvételiztem a Pető Intézbe, konduktor szakra és fel is vettek, sőt, Lilit is sikerült az ottani oviba felvetetni, így jövőre együtt kezdünk :)
Fotókat tudtok nézni a http://picasaweb.google.hu/agnes.porpaczi/ oldalon.
Igyekszem kintről is töltögetni képeket, illetve úgy tervezem, blogot írok, ha lesz megfelelő kapcsolat.
Nagyon régen nem írtam, de szerencsére sokatokkal tartom a kapcsolatot, remélem ez kint is így marad, neten elértek, fb-on, iwien, ahogy szoktatok.
Sok puszi és nagy ölelés mindenkinek!!
Ági

KépKép
columbine
 
 


Ági, vigyázzatok nagyon Magatokra!! Remélem tetszeni fog kint... Grat a sikeres felvételihez :)

Sziszka, akkor összejött a meló? Na, majd megyünk valamikor, megnézünk Titeket... de még nem tudom mikor... addig majd még mesélj, hogy hogy tetszik :wink:

yuyu79
 
 


Barbi, nálunk úgy van a lidl-ben, hogy amikor akció van, már előtte este zárás előtt kb 1-2 órával kirakják a cuccokat... Itt is volt már, hogy reggel már csomó minden nem volt az akciósból :roll:

yuyu79
 
 


Ági vigyázzatok magatokra!

Zsófiknak Enikőnek boldogságosat!
Vendég
 


sziasztok lányok!

tegnap már olyan későn értünk haza, hogy nem volt semmi erőm írni, sőt olvasni sem! :S

Mecsi, köszi a turi infót. én szerintem mindenképpen kimegyek a börzére, mert apa nem lesz itthon, én meg szétunnám magam egész álló nap egyedül, illetve anyósommal, így inkább kimegyek szétnézni. ja, meg eladtam a kézi mellszívóm, azt is ott bonyolítom le...

Áronnak továbbra is jobbulást. nekem a fotó alapján olyan, mint egy frissen kipukkadt vízhólyag! nagyon kellemetlen lehet, szegény kicsi Áron!

Boni, köszi a köszöntést! ;) azt hiszem, hogy Aproo a májusi Zsófiát tartja, de Zsófikának én is nagyon sok boldog névnapot mára!

Ági, nagyon vigyázzatok magatokra, ott kint, a messzeségben! sajnálom, hogy mi már ezer éve nem találkoztunk :( képeket lesem majd! örülök, hogy minden okés apával, maradjon is így! sulihoz pedig gratulálok, szerintem testhez álló feladat ez neked! ;)

Sziszka, gratula a melóhoz! meglásd, picit is nem foglalkozol vele, jön a baba, bár a pajzsmiriggyel jó lenne tisztában lenni minél hamarabb, mert az is okozhat késlekedést, sőt... sok egyéb cifraságot még, de reméljük, hogy nálad tényleg csak a szopiztatás kavart be! drukkolok!!!

Barbi, lidl-ös sztori nem semmi... amúgy mennyiért vesztegették ezt a szerkót? lehet, hogy akkor itthon is lesz lassan esőcucc? bár most Beninek vettem egy gatyót, kabátja meg van már régebbről, de azért jó ezt betárazni jó előre!

7végén akkor megnézem a börzén, amiket keresek, szóval egyelőre köszi a segítséget, remélem, hogy ezentúl nem kell terheljelek semmivel, de azért szólok majd, hogy milyen eredménnyel jártam!

ez az oltásos dolog, meg a gyógyszeres nagyon jó, igaz, akkor nálatok apa fizeti ki a ti kedvezményeteket is! így azért lehet, hogy még sem olyan jó buli... a rotát nálatok szúrják? én itt úgy tudom, hogy csak meg kell vele itatni... bár mi nem kértük annó! most lehet, hogy fogjuk, ha Beni esetleg ovis lesz, akkor ne kapja el a kistesó!

prevenártól Beni mindig lázas lett, de ő mindig kettőt kapott, a kötelezőt, és mellé a prevenárt, szóval ez is lehetett az oka, hogy gond lett belőle!

Döncinek jobbulást!!!

Panna, sajnálom a bölcsis döcögést! :( és akkor, ha ma anyudéknál van, akkor nem is ment a bölibe? vagy nem is lenne minden nap neki???

velünk minden okés. én még köhögös vagyok kicsit, meg apa is, de Beninek kutya baja, azon kívül, hogy elég szar az étvágya... gyanakodom a hátsó fogára, bár lehet, hogy csak ráfogom... különösebb jele, azon kívül, hogy állandóan a szájában turkál, nincs.

dokinál semmi különös nem volt. nem vizsgált, mondta, hogy legközelebb, mikor már a tenyésztéshez is leveszi a mintát, és utána indulnak az NSTk. megkérdeztem, hogy a méhszáj nem nyílhat-e ki észrevétlenül, de azt mondta, hogy nem, szóval, mivel nincs panaszom, ezért sem piszkál.

uh-n szintén minden okés. azt mondták, hogy valamivel több a víz, de nem kell vele foglalkozni, és a tegnapi mérés szerint 30+2n volt a baba 31+5, jó 1 héttel nagyobbnak mérték, így a gép kalkulált egy közel 2,2 kg-os babát... hááát, azt hiszem, hogy ő sem lesz éppen kicsike! de majd kiderül, ha már a kezembe tarthatom!

a kislány mivoltát most sem igen láttuk 100%-ra, szóval az SZTKs szonográfus megint csak azt mondta, hogy nem venne rá mérget, de a 4D Genesisben, meg 100%-ra mondták, hát, ezt sem tudom, remélem, hogy nem gond, hogy lányra készülődünk!

az arca viszont már most jó kis pufika! cukor volt nagyon!

na. megyek, vakondot nézünk, meg trombitálunk, dobolunk... csak a szokásos! :)

sophie27
 
 


Sziasztok lányok!

Most van egy kis időm, ezt az oldalt sikerül elolvasnom!

Apro sajnálom, remélem rendbejöttök hamar, megértem, mert mióta Zalán megszületett, most derűlt ki, hogy mi baja egyszer megműtötték feleslegesen, majd ambulánsan érzéstelenítés nélkül és kiderűlt, hogy nem jó szóval okt 12-én jön a következő műtét.

Erről: lehet nem írtam nagy kálváriámban, hogy mi van velünk, vagyis Zalánnal. Szóval kb 2 hónapossan felfedeztem két göböt a fenekén a végbél nyílástól 1-1 cm-re, jól betojtam, el a háziorvoshoz, aki közölte, hogy semmi, lehet egy ér, mert pocakfájós és erőlködik, akkor megnyugodtam, de utánna mentem pociultrahangra és kértem a szonos nőt nézzen már rá, erre kiderűlt, hogy nincs benne folyadék, se vér se semmi még ilyet nem látott vigyem sebészetre. Ekkor még aznap el a magán sebészetre ahol közölték, hogy egy betokosodott tájog (ekkor már csak 1 göb volt), de lehet soha nem lesz gondja vele, mert marad olyan amilyen. Attól lett vszínű, hogy a nagyon sebes fenekére sudot hasnáltam és jól behámosítottam ahelyett, hogy meggyógyult volna, (ennyit a hámosítókról, meg a gyerekorvosról, aki látta sebesen a fenekét és mondta, hogy az jó lesz) na lényeg a lényeg kb 1 hónap múlva begyulladt kaptunk krémet jó lett, majd megint begyulladt és kifakadt, akkor mondták, hogy sajna ezt műteni kell, mert magától nem múlik megműtötték tályoggal. Majd hazajöttünk kezelnem kellett, hogy belűlről gyógyuzljon, mindíg széthúzni a sebet és kitakarítani, bezárúlt, tök jó, mert túl vagyunk rajta, de ahogy bezárúlt újra telítődött és kifakadt, ekkor ment a dokink 3 hét szabira ez a szabija első napján történt, de a HP-ben más nem foglalkozozz velünk, de kiderítették ,hogy nem tályog, mert belefecskendeztek a sebbe betadint és a fenekén jött ki. Hát közölték hogy sipoly, ez egy tályog, aminek 2 kivezetése van egy a bőr felé, egy pedig jelen esetben a végbél felé, tehát műtét, de csak ha a doki hazajött vel beszéljünk.

Hazajött és ránézett, mondta, hogy nem olyan mint egy sipoly, mert akkor jobban be lenne gyulladva, próbáljuk meg elkerűlni a műtétet ambulánsan felvágja és kiégeti.
Megcsinálta, és ahogy a seb beforrt, megint begyűlt, na ekkor egyértelmű, hogy műtét amire oktober 12-én kaptunk időpontot leghamarabb. Szóval most itt tartunk, hogy kb hetente kifakad, de nincs vele problémáj nem fáj neki én meg kezelem (egyébként úgy képzeljétek, hogy akkora mint egy pattanás és úgy is néz ki.
Na ennyit rólunk, ja és kijött az első fogunk is. Zorkukám bölibe, sírt, minden reggel sír, de utánna megnyugszik és jól érzi magát, a szívem szakad meg. Költözünk végre a jövő hét végén. Nekem begyulladt a bölcsességfogam, ki kell szedni, 3-at már kiszedtek, szóval vagyunk mi is fényessen.

Málnuskám még így is szép, szegényke

Mecsi Áronnak jobbulást, ngayon ügyes az alvással.

Enikőnek boldog névnapot!

Zsófi nekünk is ilyen mozgalmas ám a hétvégénk, lánykanév van már?

Mindenki milyen nagyfiú és lány már, jaj még csak most születtek!

Talit kéne szervezni, mert mi is megpróbálnánk elmenni, Zalánt meg sem ismeritek akkora már. Majd ha ezeknek vége jövök gyakrabban!

Puszi nektek

Kép
rituspoc
 
 


A Zsófiknak boldog névnapot!

Ha kész lesz a házunk szeretnék nagy talit csinálni, mindenkit szeretettel várok, akinek nem nagy gond kijönni pécelre. Az új 0-ás mellet van!

Kép
rituspoc
 
 


A Zsófiknak boldog névnapot!

Ha kész lesz a házunk szeretnék nagy talit csinálni, mindenkit szeretettel várok, akinek nem nagy gond kijönni pécelre. Az új 0-ás mellet van!

Kép
rituspoc
 
 


Most, hogy nincs itthon Zorka Zalán csúcsot dönt, másfél órája alszik! Én meg kezdek unatkozni, pedig mennünk kéne, mert beszart a kocsi, vinnem kell és papírokat intézni a lakhatásihoz.

Kép
rituspoc
 
 


Most, hogy nincs itthon Zorka Zalán csúcsot dönt, másfél órája alszik! Én meg kezdek unatkozni, pedig mennünk kéne, mert beszart a kocsi, vinnem kell és papírokat intézni a lakhatásihoz.

Kép
rituspoc
 
 


Ezt a vonalzót nem sikerűl változtatnom, azt írja nem fér be a két gyerek vonalzója

Kép
rituspoc
 
 


Sziasztok!

Beugrottam én is, Levim böliben.
Nálunk sajna nem megy olyan könnyen,mivel sosem volt távol tőlem max2 órát és nem aludt máshol csak itthon vagy a kocsiban, arról nem is beszélve,h nem eszi meg a bölis reggelit így 9-re kell vinnem,mert nem lehet vele bírni ha éhes. Ez a második hetünk, de tegnap rólam is úgy szedték le a gyereket, előtte minden nap visított utánam, én meg rohanok kifele bömbölve-most is elkap a sírás így hogy írom, de egyébként szereti a dadusát meg a pajtikat,meg még szerencsénk is van,mert még csak Ő a 4. a csoportban - a 4. fiú-tehát sokat tudnak foglalkozni vele. Tegnap délután óta azt hajtogatta,h böli és Anya elmegy-görbült a szája-ma is így mentünk . nem győztem mondani,h megyek vissza mire felébred. Hál 'Istennek ma nem sírt,mert a csoporttársát tisztába tette a dadua és azzal elfoglaltuk én meg kiviharzottam...
nagyon érdekes dolgokat hozott ki a gyerekből az " elválás". első naptól fogva verekszik-egyik csoporttársa mozgáshibás, nem gáz, de kis "nünüke" is szegény,és Őt veri csórikámat, bár első nap a többiek is kaptak, de leginkább ezt a szegényt üti, rettentően anyás lett-eddig is az volt- de most hiper módon. éjszaka nincs nélkülem, nem eszik nélkülem, nyűglődik nélkülem. Dokinál voltam szerdán és amikor hazajöttünk a böliből aludt és kb mentem is-olyan f5 körül-, tehát nem evett a gyerek amíg haza nem értem f8 körül és hiába vitte az apja sétálni meg játszira,folyton csak anyanya....
nehéz .
a kicsivel minden ok. 35 hetesen 2,5 kilónak mérte a doki és még mindig kiscsaj :lol:

Nagyon édesek a Törpök. Szegény Málnus és Áron no meg Zalán....
Apróéknak pedig kitartás, nagyon nehéz lehet Nektek is!!
Boldog névnapot az Ünnepelteknek!
Ági vigyázzatok Magatokra!

Na jól kipanaszkodtam magam.... :oops: :roll: :shock: :oops:
makadu
 
 


SziASZTOK!

Csak félkézzel....ma voltunk a klinikákon.....meg sem tudták csinálni a h2 kilégzéses tesztet, mert a kezdő éhgyomri érték olyan szar lett, hogy sírhatnékom van tőle....most laktáztabi, probiotikum és 5 nap türelmi idő. De csak találgatás egyenlőre, szóval vmi lebontási zavar.
De hogy ne legyen ennyire "egyszerű", mellé jött egy dévényes, végignyúzta Törpit, aki végig vigyorgott, de ahogy a szájába nyúlt, eszeveszetten üvöltött: totál beállt arcizmok, emiatt is lehet, h. nem tud szopizni+hasfájás, bélcsikarás. A dévényes meg csak néz, hogy önmagában ilyen problémát nem látott, hiszen a gyerek amúgy szuper izomzatú.....

Nos, ennyi jutott erre a hétre, jövő héten újabb menetek ha nem javulunk.

Mecsi, köszi, megkaptam, de nem az a baj....

Zalánnak is javulást pocsék lehet, de legalább tudják már mi a baj!

Zsófi, Boldogságosat!

Szisz, szupi az állás, Málnusnak jobbulást!

Pocaklakók nőjjetek!

Mennem kell.....

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Ági!
Örülök, hogy a pároddal rendeződtek a dolgok. Jó utat nektek, és vigyázzatok magatokra nagyon odakint! Lili nagyon édes a fotókon, kicsit átfutottam az utolsó képeket... Azért ha tudsz itt is adj hírt magatokról!

RItus! Hajrá költözés, és kitartás neked/nektek is a bölcsihez. Remélem elmúlik hamar ZOrkánál a reggeli sírás.

Kitti! Akkor a bölcsivel nem csak mi szenvedünk... Mondjuk nálunk nem ennyire durva a helyzet, de azt remélem azért jobb lesz idővel... Levi teljes idős? Vagyis 5 napos, 9-16-ig?
Nekem tegnap reggel amikro RÉka kis álmos-nyűgös volt, annyira nem volt szivem elvinni, pedig tudom, hogy neki jobb, ha nem hagyunk ki egy napot sem, mert annál hamarabb hozzászokik. Abban meg biztos vagyok, hogy szeretni is fogja.... Csak hát ezek a reggeli csimpaszkodások.... Anyás időszak is múlik majd idővel, csak ki kell bírni valahogy.

Zsófi! BOldog névnapot neked! Réka csak kedden és csütörtökön megy bölcsibe, úgyhogy ma amúgy is szabadnapja lenne...
Jó börzézést! Én úgy bevásároltam a teszin meg a vaterán, hogy most van elég ruhánk, cipőnk, majd télre még overall kell, meg hótaposó... Kezdek megnyugodni... :lol:

panna1
 
 


voltunk szombaton fotósnál, pár kép a tökiről
2 éves vagyok
Kép
Kép
Kép
makadu
 
 


Panna, igen 5 napos és 9- ma már 3-ig. ez lesz nálunk,mert tovább egyelőre nem maradhat,mert a többieket is elviszik 3-kor és ne maradjon ott egyedül, bár nem gáz, de majd remélem később maradhat 4-ig hamár feltöltötték a csoportot.
makadu
 
 


Sziasztok!

Ági, de jó, hogy jöttél! Nagyon vigyázzatok magatokra, ha elindítod a blogot, akkor belinkeled ugye valahova, nagyon kíváncsi vagyok rátok :)
Minden jót nektek!

Ritsu, remélem el tudunk jönni a Bulira, olyan jó lenne újra látni benneteket! Képeknek is nagyon örülnék! Remélem Zalán fenekével minden rendben lesz..egyénként nekünk mindig akkor lett sebes a feneke, ha Sudot használtunk, nagyon utáltam, alig vártam, hogy elfogyjon...

Apró, nagyon sajnálom a rossz híreket! Szegény kicsi Zalán :cry: remélem nagyon hamar kiderül, hogy mi a baj pontosan! Kitartás neked, remélem van aki segítsen, Peti még mindig annyit gályázik?

Kitti, bocs, hogy ezt írom, de szerintem tettél te már be Leviről ezeknél sokkal jobb képeket is, persze szépek, meg minden, de nekem hiányzik, hogy a gyönyörű szemei itt alig látszanak, vagy csak csalóka így? Kitartás a bölcsihez!

Én azt hiszem nem is vállaltam volna el ezt a melót, ha Málna nem az én "bölcsisem" lenne!

Boni, nálad meg mi ez a nagy hallgatás? Akarok neked írni egy privit, ahogy lesz rá időm, majd figyeld néha!

Julcsi, ráér a pénz hétfőig? ahogy végeztem behoznám....

Zsófi, ha látnál 86-92 méret körüli jó overált, jó áron gondolsz ránk?az sem baj ha mondjuk világos kék, vagy ilyesmi, tehát ha kicsit fiús...Örülök, hogy minden rendben a pocak lakóval!

Panna: Réka méretei :shock: bár mondjuk Julcsi Enikője is fél fejjel nagyobb nálunk, és 3 kilóval....

Mennem kell....

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Zsófinak boldog névnapot kívánok itt is! (iwiw)

Boni: mostanában tényleg kevesebbet írsz, vagy csak én látom rosszul? Valami bánt, baj van?

Ági: sok sikert a kinti léthez! Bátrak vagytok, de ez tök tiszteletreméltó!

Kitt: aranyos a kisfiad a képeken, nekem tetszik. Viszont azt nem nagyon értem, hogy miért alszik ott a kisfiú, ha otthon leszel másik törppel? Tudom, sokkal egyszerűbb így az élet, megértem, én ezt végig csináltam és a mai napig is így van, de én akkor sem tudtam volna otthagyni így, hogy nem dolgozok, itthon vagyok. Mikor Dórika született, Emese középsős volt, onnantól kezdve mindig ebéd után mentem érte, nagycsoportban is. Nehéz volt összehangolni Dórika alvásával, ebédjével, de én úgy gondoltam, hogy a nagyobbnak is itt a helye mellettünk, gyerekekkel kijátszotta magát délelőtt, vagyis volt közösség az életében, de aludjon csak nyugodtan itthon. Pedig akkor ő már 5 év körül volt, nem picike két éves.
Aztán mikor kezdte a sulit, volt egy két hetes öccse, egy egy éves huga és akkor is rohantunk érte ebéd után a suliba. Na, ez sem volt éppen piskóta. Most már hogy majdnem kilenc éves, meg tudjuk beszélni, hogy nem biztos, hogy ebéd után megyünk érte, lehet, hogy 1 órával később, ha a kicsik felkeltek. Meg most már időnként ő igényli, had maradjon tovább kicsit.

Nem akarlak ezzel megbántani, csak nekem furi, főleg azok után, hogy tudom, kemény ez, én is végig csináltam. Egy két éves gyerek szerintem nagyon kicsi ahhoz, hogy egész nap másokkal legyen. Persze ha dolgozni kell, az más, az muszáj.

Apro: nagyon sajnálom a kálváriátokat. Durva!

Ritus: a Tieteket is! Durva, hogy ilyen kis pattanásszerű dologból ez lett. Egyik ismerősöméknél is ez volt, ugyanez, mint nálatok. Most már rendbe van a gyerek, de hosszú idő volt, mire kitisztult.

Mecsi: igen, baktobran receptes. De nagyon jó. Mi ezt kaptuk kuki feltépés után és hamar rendbe is hozta.

Zsófi: jó börzézést! Örülök, hogy minden ok a babócával! Én bízom benne, hogy kiscsajotok lesz.

Na megyek, enyémek alszanak, mindjárt jön haza Emese a suliból, aztán délután megyünk mamához szülinapozni (sóginőjét).

Esik itt az eső. Egész nap! :(

Ja, Szisz: érdekes volt Málnus arca így! :) De még kéken is szép! :) Remélem már jobban van.

Sziasztok

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Hú, nem akartam az egészet vastagon írni, csak Zsófi névnapi üdvözlését! :) Bocsi.

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Én meg épp azt felejtettem el az előbb!

Szóval Zsófi, nagyon-nagyon boldog névnapot kívánok!!!!

Itt is esik, pedig azt hittem, most néhány napig szép idő lesz még...
Málna arca most kezd zöldre, kékre váltani, szóval gyógyul, köszönjük!


<
sziszka78
Tolna
 
 


Itt vagyok! :lol:

Áá ne is mondjátok

mondtam ugye,hogy megyünk csanába..elmentünk.. de 2 nap után azt mondtam,hoyg na ide nem..

most kinéztem másik helyet, kicsit drágább, oda megy Zsiga heti 3 szor.

MIELŐTT MEGKÉRDEZNÉTEK MIÉRT NEM ÁLLAMIBA : NEM AZÉRT,MERT NEM AKAROM ÉS SOK A PÉNZÜNK, CSAK EGYÉB OKAI VANNAK AMIÉRT NEM TELJESÍTJÜK A FELTÉTELEKET DE EZT NEM RÉSZLETEZEM.

:wink:

Én jelentkeztem profi sminkes képzésre, októbertől azt fogom tanulni.. hát ha egyszer ehhez értek mé ne maradja ezen a területen? :oops:

A héten még lánybúcsút szerveztem, ma este lesz..


Aproo rettenetesen sajnálom amin átmentek.. úgy segítenék, de nem tudok :(

Ritus, jó hogy jöttél: te is amin átmész! kitartás.. én szívesen csatlakozom majd a házavatóhoz

MEcsi ÁRon sebe is gyönyörű baccus... ZSófinak tetszik a böli?

Zsófi a lényeg az egészség és pocakban lévőség nemdebár? igazui kis kindertojás a méhed :))))

:lol:

Kitti te is sírsz LEvi előtt? ugye nem? kitartás, nagyon szép nagyfiad van Neked is!szkennelted a képet azért homályosabb? :roll:

az én gyerekem már akkor visított, amikor a csanában kimentem pisilni.. de mondták a csajok, hoyg az jó ha egyből sírós fajta... én majd próbálok erős lenni.. mert az ő érdekét szolgálja..de ha nem szokja meg, akkor nme erőltetem, legfeljebb továbbra is anyus lezs :oops: :lol:
Vendég
 


ja Teszin van fenn Tropicariumba belépő 2 személynek 2200ft én vettem.. ha valakit érdekel..

http://teszvesz.hu/item1232371646_budap ... elepo.html
Vendég
 


Zsófi Nagyon Boldogot!

Ági jó utat nektek! Akkor ezek szerint így a suli se fog kimaradni szuper! Apával meg érezzétek együtt nagyon jó magatokat és remélem minden rendben lesz odakint! Nagyon csinos vagy a fotókon LIli nagyon sokat változott kiskorához képest, Neked pedig jól áll a rövidebb haj.

Ritus Zalánkának mielőbbi felépülést! Az én körömben felnőttek 2nek is ilyen sipolyos baja van :( Úgy látszik egyre jobban előtörnek újra a régi betegségek .

Aproo nektek kitartás, csak gondoltam megírom amit láttam hátha ez is lehet a baj. Nem lehet könnyű neked ennyi herce hurcán végigmenni és végigcsinálni. Még jó hogy az idegeskedéstől nem ment még el a tejci.

Bölcsi: Mi még ugye el se kezdtük , de tudom hogy én is ott fogom hagyni aludni. Nem látom értelmét annak hogy bevigyem fél napra aztán hozzam haza. Áron amúgy is rendszerben éli az életét. Evés után alvás jön mindig . Ha most elhoznám a bölcsiből tuti átesne a holtponton, hazafelé megállna mert játszani akar a játszón stb..... Lehet önző vagyok , de most úgy látom jobb ott maradnia a többiekkel. Mellesleg ahogy a védőnőm mondta ez más gyerekkel is kiszúrás mert ők még nem értik meg miért viszik haza azt a babát és értünk miért nem jönnek még???!!!

Zsófikánknak ma volt a 3dik napja és semmi sírás semmi hiszti. Andi eljött kicsit és szépen elvolt. Remélem továbbra is ilyen jól fog menni nekik. Bár ha Áron ott lesz még könnyebb lesz nekik, mert egy csoportba kerültek, csak a dadusokat fogják kicsinálni :lol: :lol: :lol:

Kitti nagyon édes Levi , de sztem is lehetett volna jobb képet csinálni főleg ha profi fotós csinálta. Amúgy jó kis húsban van a kiskrapek :) TE hogy bírod így a vége felé a beszoktatást?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, van autóm!! Tegnap mentünk érte, egy Fiat Punto automata váltós. Van egy-két szerelnivaló rajta, de remélem semmi komoly nem lesz. Szépen fut, jók a fékek, na meg kis piros csajszis autó!! :wink:

Ági,
Jó utat nektek és sok sok sikert Afrikába! :) Azért gyere ha tudsz, és írj, hogy milyen odakint!

Aproo,
Sajnálom. :( De nem olvastad a korábbi üzimet, ahol írtam hogy szívesem megadom Vered doki telszámát.... Vagy nem kell?

Ritus,
Sajnálom Zalánt, jobbulást neki! Neked meg kitartást!

Szisz,
Puszi Málnus szemeire!

Zsóf,
Örülök, hogy minden okés volt az UH-n!

Bölcsi: Mi most hétfőn kezdjük a beszoktatást, szerintem az alvástól eltekintve nem lesz vészes, remélem! Legalábbis igyekszem pozitívan hozzáállni! Már most mondogatom Virágnak, hogy anya meg majd dolgozni és hogy ott lesz egész nap a gyerekekkel. Idáig úgy tűnik, várja! Ami az ott alvást illeti, szerintem én is hagyom, hogy ott aludjon akkor is, ha már otthon vagyok megint. Ha már megszokja azt, hogy ott alszik, akkor nem bolygatnám fel. Na meg igenis kell az anyukának is egy kis feltöltődési idő (nekem legalábbis kell), meg majd a második babával is kell foglalkozni, nem csak éppen ahogyan engedi a nagyobb gyerkőc. Persze miután felkell Virág, megyek is érte azonnal, de ha tud és szeret ott aludni a többiekkel, akkor én is szeretném ha ott maradna (bár itthon a saját ágyába sem viszi túlzásba, ma is egy egész órát aludt) :roll:

Kép
Kép
dia123
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?