Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Jaj nagyon rossz ez az idő, deee IMÁDOM. Nem tudom miért de a meleg megörjített. Szóval én örülök neki, mert így sokat kint tudok lenni. A kutyák széttépték a könyvemet szóvalmost nehezen tudok olvasni, de azé egy pár lap megmaradt hi. Bogi nem alszik, 5:50 kor kelt ma is. Aztán Mickey egér játszóháza fél 8 kor és 8kor már kint játszottunk 10-fé 11-ig. Mondanom sem kell 2 gatya volt rajtam. Viszont szépen fogyok, jó a vérnyomásom és MIEZA igen a férjem is jól van, bár megörjítem az aggódásommal, ő meg engem a nem törödömséggel, no meg a családdal hogy ha nem műtötték meg akkor nem is lehetett vakbél gyulladása. Kérdem én miért is? Jaj csajok tudom hogy még korán van, de én már a karácsonyra készülök, márcsak azért is mert tudom hogy akkor már igen csak pocakosan lehet hogy nem lesz időm, erőm ezekre. De már annyira várom, most már Bogi is jobban megérti.

Mieza: Mi a bútorokat egy kis helyi baba felszerelés boltban néztük és vettük meg, még a párom testvére is pedig ők olaszba vitték haza. Nem tudom merre laksz, de biztos van helyben nem multi bolt és ott újjat tudsz venni, és nem fél vagyonért. Én nem vettem kimondottan kismama nadrágot, mert szerintem annyira nem szükséges én a piacon vettem 2500 ft-ét gumis szteccs nacit és tökéletes. Boginál nem volt szükségem rá mivel nyár volt és csak otthonkát hordtam.

Zorróné: Gratulálok a nagyi meglepetéséhez. Olyan jó hogy néha vannak ilyen kreatív emberek. Mi karácsonyra a fa alá tettünk szív alakú dobozban 1-1 iciri-piciri zoknit. Hát mondanom sem kell hogy az én családom meghatódott, bár talán én sírtam legjobban mert abban az évben halt meg édesanyám és Ő már nem tudhatta meg hogy terhes vagyok :cry: :cry: Anyósék nem nagyon reagáltak. Ja de az volt a legjobb ha már.... Egyik nap meghívtuk anyukámékat és apósékat ebédre és bejelentettük, hogy eljegyeztük egymást. Apósék csak annyit mondtak hogy miért nem mondtuk miért kell így rájuk zudítani, anyukámék természetesen gratuláltak anyósék még azt sem.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


kacsamama: mi tesók vagyunk?: vagy te vagy én??? vagy mi vaaaan??????????????? mindig mikor olvasom, hogy miket írsz a te családod kontra anyósék... mintha rólam írtál volna... te jóóóó ég.. bár az én Édesanyám H.I-nek még él, és remélem ez sokáig így is lesz...
de hogy lehet az hogy ennyire hasonlít a te anyósod apósod az enyémekhez?
hihetetlen...
Ha gondoljátok és lemehetek a Lurdy turiba minden nap megnézni mi van, mert itt dolgozom az irodaházba, és minden nap jelentek :-)
csak szóljatok...
Védőnővel beszéltem, állítólag emléxik rám gyerekkoromból, hiszen ugyanott lakom ahol gyerekként, csak másik lakásban, tehát ugyanoda tartozom.
14-n megyek hozzá, kiváncsi leszek miről fogunk dumcsizni.... :-)

holnap megyek masszőrhöz, mert érzek egy izomcsomót a hátamnál, és az ismerősöm remélem kimaszírozza, néha nagyon éget. szerencsére tuti nem komoly, onkológián 2 hete megkérdeztem, azt mondta légkondi vagy sréhen ülök az irodában.
Jobb túlesni rajta. :-)

Ma nagytakarítás :-(
Sietek is haza... cuppp

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok!
Nagyon rég voltam már és erőm sincs most vissza olvasni.Mostanába kicsit el voltam foglalva,voltunk egy picit pihenni,ami csak pihenésből fekvésből állt,aztán vendégünk érkezett egy pár napra ezért nem tudtam jönni.
Remélem mindenki jól van ha lesz kedvem vissza olvasok,mert kíváncsi vagyok.
Én már szurkálódok,remélem ez a tágulás miatt van...A pocakom látszik már.De itt az ideje.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 

 
 

Sziasztok!
Remélem becsatlakozhatok hozzátok még.:-) Én február 2.-ára várom a második babámat.Az elsőnél,a kisfiamnál Pesten szültem,és császármetszéssel végződött.Most reményeim szerint normál úton szülhetek,és Kistarcsán a Flór Ferencben.Van közületek valaki,aki szintén ott szül esetleg?
sheene
 
 


Sziasztok!

Rég voltam én is!nem tudtam mindent visszaolvasni,de bepótolom.én nem dolgozom ettől a héttől kezdve,mert sajnos tovább adtam a vállalkozásomat,ugyanis vendéglátó helyet csináltam,és én is dolgoztam a pult mögött,de mivel dohányzó a hely így nem maradhattam tovább.
most pihenek,rendezgetem a lakást.és keresek valami melót,de nem lesz egyszerű.:(
ha esetleg tudtok valamit vagy van ötlet hol nézzek utána kérlek szóljatok!

Kaptunk kiságyat,babahordozót,fürdetőkádat.:)

Szeptember 18.án szombaton lesz baba-ruha-kellékek börze,érdemes elmenni,nekem sokan ajánlották!

én is vettem egy nadrágot,ma volt rajtam először
igazán kényelmes.

az anyós téma ugy látom nálunk sem lesz egyszerű,eddig nem volt semmi gondom vele,de most már egy kicsit idegesít.
már most kezd bele szólni a gyerektémába.....

tegnap fájt a hasam,főleg amikor lehajolok,illetve néha pisilésnél is.
ez mitől lehet???

pussz

Kép
ani983
 
 


Sziasztok!

Na én megjártam ma tornyát-boronyát.... De kezdem az elején.
Kb. 2hónapja voltunk a barátnőméknél medencézni, és ahogy mentem a füvön mezítláb beleléptem egy kiálló törött műanyag csőbe, és elvágta a talpam kb 1cm széles vágás volt és kb 5-6mm-es seb. Be is gyógyult, nem gyulladt be, szépen elmúlt, viszont még egy hónap után is ha ráléptem szúró érzést éreztem. Gondoltam, rossz helyen van a talpamon nehezebben gyógyul, majd elmúlik. Nos, már 2hónapja és még mindig fáj, így elmentem a sebészetre itt az sztk-ban. Fél 3ra értem oda, 14:46kor kaptam sorszámot, a rendelési idő 15:00kor kellett kezdődjön, ehhez képest a doki 15:30kor érkezett meg, én 16:30kor kerültem sorra, majd elküldött uh-ra, onnan vissza kellett mennem, persze nem azonnal hívtak be, még várnom kellett. Végül behívtak, rátettek egy kenőcsöt h felpuhítsa a heget, meg egy tapaszt, ki kell váltani egy kenőcsöt, minden nap 2x áztatni a lábam, utána bekenni azzal a kenőccsel, és jövőhét szerdán megműtik, kivágják azt a kis sebet. Nem is seb az, ilyen betokosodott heg. Hát mondanom sem kell a hócipőm tele volt már, a hasam is szúrogatott, szóval untam rendesen, kb 10perc volt amit összesen értelmesen ott kellett töltsek a maradék 3óra 20percben csak ücsörögtem. Csodás a magyar egészségügy!!!!

Judysz!
Én havonta egyszer járok védőnőhöz! Súlyt mér, vérnyomást, később szívhangot is néz.
Jobbulást kívánok, ajánlanám neked a gyógyszertárban kapható Oscillococcynumot, megfázásra influenzára is jó, nekem bevált mikor Lilivel beteg voltam, de a párom is használta. Gyógynövény alapú, nem árt a babának!!!
Masszázzsal vigyázz, kismamaként nem minden maszírozás megengedett!!!

Mieza!
drukk a holnapi vizsgálathoz!!! Biztos sokat fejlődött a picike!!!
Allergia engem is kínoz, szenvedek rendesen!! Jó kis melóba vágtatok bele!!!

Zorróné!
Mennek a gyógypusszok a családnak, remélem hamar rendbejöttök, tudom ajánlani a gyógyszertárban kapható Oscillococcynumot, ez vény nélkül kapható megfázásra és influenzára egyaránt jó, nekem bevált! És fincsi az íze! Gyógynövény alapú nem árt a babának!!

Napvirág!
Jó h túl vagy a fogdokin, én még terhesség előtt kicseréltettem az amalgám töméseimet, mind eresztett.. Most jó minden, bár még nem voltam terhességi fogdoki vizsgálaton, a lustaság.....

Sheene!
Üdv köztünk! Kívánok boldog, és problémamentes terhességet neked!!

Ani!
Szerintem a pocifájás most attól lehet h épp olyan helyen ill. formát vesz fel a méhed h nyomódik. Nekem is fájogat ha sokat ülök!

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok!
Eladó egy alig használt BabyBatz típusú kantáros kismama farmer nadrág! Szinte új állapotban, mert én alig használtam! Mindkét oldala gombos 3 féle méretig tudod állítani, a terhesség elejétől akár 9 hónapon át! Az ára: 3.500,-Ft + posta költség.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, úgy kérlek priviben keress meg és képet is tudok küldeni.

További szép napot Mindenkinek!
Bocsi a zavarásért!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok Újak, üdv a klubban :-)))))))

littlebaby: köszi a tanácsot, én már kilábaltam belőle (szerintem az elevit megtámogatta a gyors gyógyulást) most szegény férjem van halálán :-))) de jók a kilátások a túlélésre :-P

Masszíroztatni meg nem hagyok, csak ott azon az egy helyen...
Egyébként gimnáziumi osztálytársnőm anyukája, a lánya is épp most vár babát, előrébb jár 1 hónappal, mint én, úgyhogy szerintem tudja, mit lehet mit nem.. és már amúgy sem tudok nagyon hasra feküdni...

Tegnap nagytakarítottunk, anyum besegített (imádom, klasssz csajszi:-)) egész jól bírtam. A hasam nekem is szurkál, és éjjszaka, mikor arra ébredek, hogy te jó ég a hátamon fexem, szokott fájni a pocim. Egyre jobban parázok ezektől a helytelen fekvőpózoktól, nehogy kárt csináljak...

Derekam továbbra is besakad itt a muelóhelyen, pedig már párnát is tettem a hátam mögé... sok ez az ülés.. még így 6 órában is :-(

cupppcuruppp

Kép
Kép
judysz
 
 


mieza!
Szerintem csak nagyon véletlen lehetett akkor,hogy találtam!
De most lesz a hétvégén meg a hét elején komplett árucsere, lehet,hogy nyakamba veszem a várost és végignézem a környéki turkálókat a jövő héten. :)
Voltam az Üllői út 751-be a XVIII. kerületben. Itt olvastam a neten,hogy ott is vannak nacik. Megmondom őszintén,nekem azok nem annyira tetszettek. Új nacik voltak, a derekuk levágva és helyette egy pamukcsík volt. Kicsit tartok tőle,hogy ha nagyon nő a pocak nem fog beleférni,mert nem állítható a cumi sem benne. Ja, és 4000 Ft körül voltak.
Ma akkor együtt megyünk uhura! :) Remélem minden rendben lesz! Kicsit bennem van, hogy 2,6 lett az AFP és 2,5 lehet a max., de eddig bárkit kérdeztem,azt mondta,ne aggódjak, mert már nem megbízható vizsgálat.

kacsamama!
Én azokat a szép napsütéses őszi időket szeretem,amikor az ember se nem fázik, se nem izzad egy rövidujjúban, és még érezni,hogy melegít a nap. :)

judysz!
Érdekes, engem is megismert a védőnőm. :)

sheene!
Üdv közöttünk! Boldog babavárát neked is! :)

ani983!
De jó nektek,hogy kaptatok kiságyat meg hordozót! :) Pont azokat néztem a neten....hát v.színű használtat fogunk nézni,mert nagyon drágák.
Nekem is szokott alul fájni, húzódni. A köldöktől lefelé. De ott a baba, úgyhogy biztos nő és nyom valami szervet. :)

littlebaby!
Nem irigellek! Mennyi galibát tud okozni egy kis szennyezett darabka, nem is gondoltam volna! :( A krém nem hozza ki belőle a tokosodást? Nem lehet,hogy "megúszod"?

judysz!
Én még bírok a hátamon feküdni. Nálam az oldalt fekvés után szokott fájni a farcsontom. Tök olyanok vagyunk,mint a nyugdíjasok az sztkban, mindenki meséli mi hol fáj! :D Csak nekünk elmúlik és örömmel viseljük,mert tudjuk,hogy a babánk miatt van! :P

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Kacsamama, ma már szép napos idő van :D )
Én mindig azt mondom, hogy nekem már mindegy, hogy meleg vagy hideg, csak legyen már 4 napig egyfolytában ugyanolyan idő. Mindig legyen olyan, mint tegnap :D Na, ez pont nincs…

Judysz és Kacsamama, ne is törődjetek anyóssal :D Nekem a férjem előtt volt egy hosszabb kapcsolatom egy sráccal, el is jegyzett. Az ő anyja volt ilyen hárpia. És végül nem ezért mentünk szét (csak úgy elmúlt a szerelem és a mi maradt az kevés lett egy teljes élethez), de mai napig áldom az eget. Még mindig tartjuk a kapcsolatot és tudom, hogy most válik, mert az anyuja szétszedte őket. (van egy két éves kislány is).
Szóval, minden elismerésem nektek, kitartás!!

Aranyos Judysz a Lurdyval. Én is a Hádába járok, de kilosba, mert kevesebből is kijön (meg inkább azért, mert itt van a szomszédba :D ) holnap megyek, remélem lesz ez-az :D
Eddig olyan laposkismama voltam, de eldöntöttem, hogy összeszedem magam. elmegyek fodrászhoz is, meg csinibben fogok öltözködni :D

Üdv Sheene :D Ha van kedved, írd meg az adataidat és bekerülhetsz a táblácskába!

Ani, nem irigyellek a munkakeresés ügyben. De nagyon szorítok! Majd kérdezősködöm :D A lényeg, hogy csak ne idegeskedj :D
Igen, én is megyek bababörzére!
Nekem is szokott fájni a hasam, a pisinél pedig ha nem azonnal megyek, akkor mindig fáj… Majd ma rákérdezek a dokinál… JAJ, már annyira várom a dokit, hogy fog este 5-ig eltelni az idő…

Napvirág, majd gyere a hírekkel :D

Littlebaby.. igen, ismerős a helyzet az eü-gyel kapcsolatban. Szóval, elég durva, de én már nem merek sztk-ba menni, inkább magánba… Viszont akkor minek fizetem tb-t? …
mieza
 
 


Jaj, meghalok, úgy folyik az orrom. Szerintem a nátha már elment, nem vagyok se lázas, nem fájnak az izületeim és nem vagyok lehangolt sem. Viszont nem tudom, hogy az orrom az allergia miatt folyik-e (mert a többi tünet mind megvan: szájpadlás és szemviszketés Vagy emiatt: „17. hét: Ha mostanában azt vetted észre, hogy gyakran eldugul az orrod, néha vérzik is, ne ijedj meg, csak a megemelkedett ösztrogénszint miatt van. Ez sok terhes nőnél jelentkezik. Ez a tünet szülésig erősödhet, viszont, az után általában megszűnik.”
Nagyon durva, hogy már a 17. hétbe léptem, nem???
mieza
 
 


hali!

Mieza,napvirág gyertek az uh után a hírekkel!!!
Nem idegeskedem meló miatt,sztem találok majd valamit,vagyis remélem.:S
mi kaptunk 3 babaruhát ma az anyóstól.:D

pusz

Kép
ani983
 
 


Sziasztok!

Elég régen nem voltam,de azért olvastalak benneteket.
Örülök,hogy mindenki rendben van.
Én holnap megyek cuki terhelésre.Itt is a cukor szirup a menő ahogy hallottam.Nálunk otthon Dunaújvárosban is ez volt,de a második fiamat az elején Cegléden vártam,és ott egy zsemle 1 dl tejjel volt.kíméletesebb:-)Na mindegy ki lehet bírni.
Meg majd novemberben lesz még egy.Eddig nem volt gondom se a cukorral,se a vérnyomással,sem a vizeletemmel.És hízok mint a hízott malac.Ugyan úgy mint az első kettőnél.A vérnyomásom,ha felidegesítem magam 105-is van.Sajna valamiért nagyon hajlamos vagyok terhesen a hízásra.Már meg is szoktam,nem tudom mit vártam,hogy most más lesz?:-)
Nem tudom ki hogy van vele,de én rajtam most jön ki a hormonszint ingadozás,és nagyon fáradékony is vagyok napközben.Nagyon sokszor sírok mindenen.Borzalmas vagyok.És ha kibőgtem magam,én sem tudom sokszor min,akkor megnyugszom.olyankor már mintha semmi sem történt volna:-)
Nagyon gáz.Csak én vagyok ilyen,dinka?
Most már két hét múlva megyek a 20. heti uh-ra.Alig várom már én is.Remélem megtudom ki lakik a pocimba.Gondolkodtam,mikor kéne 4D-re menni.A második kisfiammal 2 szer voltunk,de itt drága.Most lehet csak egyszer megyünk majd.Szerintetek mikor kéne.Annyit gondolkodom rajta.Én olyan 28.héten gondoltam,de ha két hét múlva nem tudják megmondani a nemét,akkor én nem bírom még 8 hétig:-(Na mindegy,remélem sikerül!
Gyertek majd a hírekkel,mi volt a dokinál és az uh.ha valaki mostanában megy.

Pussz Mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Jaaaaaaajjjj de várom már a d.u-t... mikor lesz már 3 óra...
olyan kivi vagyok, hogy kiderül-e ki is van odabent.

Megkaptam jövő hétre az AFP beutalót, és vmi hepatitisre is.
Azt minek???

Örülök, hogy mindenki jól van, és várom már a híreket, kinél mi várható.

Tegnap jól beparáztattak... nagyon fáztam, és átmentem anyuékhoz, mert nekünk csak zuhanyzónk van, gondoltam elmerülök anyuék hatamas kádjában. Erre épp hív bnőm, kérdezi mi zubog, mondom épp fürdeni készülök. Mondom nem fürödtem (értsd kádban:-) ) vagy fél éve... és most nagyon fázom, elmerülök... jelzem nem nagyon tudok forróban, nem szeretem, csak olyan pont jó melegben. Erre ő: jajjj ne azt nem szabad és ne... nah mondom....
Anyum megnézi a vízet, mondja 10 percre merüljek el, egyáltalán nem meleg, semmi bajom nem lesz.
Ti fürödtök vagy zuhanyoztok?

Cuppppaaa

Kép
Kép
judysz
 
 


mieza!
Pont akartam írni,hogy terhességi tünet is lehet az orrdugulás. ;)
Mesélj az uhuról! :)
Voltál turiban?

ani983!
Szerencsére nálunk is ilyenek a nagyszülők. Már alig várják az unokát! :)

reni78!
Hát a sírás nálam is megvan! Jól kibőgöm magam és aztán mintha elvágták volna,pont,mint nálad! :D

judysz!
Én már régóta zuhanyzom, általában csak télen fürödtem, amikor át voltam fagyva. Igazából nem is tudom,hogy lehet-e. De gondolom a vérkeringés miatt veszélyesebb a nagyon meleg víz.


judysz + mieza!
Mi volt tegnap a dokinál?

Nekem igen érdekes volt,mert odaértem (ide nem kellett időpontot kérni), 3-an voltak előttem. Gondoltam tök jó hamar bejutok....aztán kijött a doki, elrohant (rendelés kezdete előtt 10 perccel). Kiszólt a nővér,hogy türelem kismamák, a doktor úr császározni ment..... másfél óra múlva kerültem be....de sebaj, a lényeg,hogy minden rb.van. Mondtam,hogy az AFP-m 2,6 lett, legyintett,hogy ne foglalkozzak vele, és mindjárt megmutatja,hogy egy szép egészséges picúr van a pocakban. Hát nagyon jóóóóó volt! Hatalmasat nőtt a 12. hét óta, amikor láttam, ficánkolt össze vissza, felénk is fordult. :) Kimerevítette sokszor a képet, néztünk arcocskát, kezeket, pocakot, belső szerveket. Egyszercsak kimerevít egy képet. Mondja,hogy na ez az,amiktől a kismamák elájulnak......hát a pici talpacskája volt!!!!! CSajok!!!! Hát tényleg fantasztikus volt!!!! Egy kis piskóta felette pöttyökkel! :) Láttam kukit is zacsival. :) De sajnos nem kaptam képeket, pedig annyira jó lett volna!!!! :(
Úgy volt,hogy apa is jön, de sajna nem tudott. De majd talán a jövő hetire összejön! :)
AFP-re visszatérve, megmutatta a doki a gerincoszlopát, tökéletes, és a koponyáját, ami szintén az. Mondta,hogy értelmetlen az AFP,mert egy komolyabb uh mindent kimutat már,amit az a vizsgálat tud és biztosabb. Szóval ha valakinek túl magas vagy túl alacsony lesz, ne aggódjatok, ne is foglalkozzatok vele, nem érdemes! ;)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


napvirág szívből gratulálok.... remélem nekem is mutatnak hasonlót... úúúgy szeretnééém már

Kép
Kép
judysz
 
 


judysz!

Köszi! :)
Biztos,hogy látod te is a kis pöcköt a lába között! Drukkolok neked nagyon!!!! :)
Kitartás, már nemsoká 3 óra.... ;)
Egyél előtte csokit, vagy igyál kólát,hogy ficánkoljon és akkor nagyobb az esély,hogy mutogassa magát. :)

Szorítok!!!!!! :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Napvirág
gratulálok!!!Olyan fantasztikus amikor kiderül hogy mi lesz!

Judysz!Hajrá neked!Most már "biztos" megmutatja magát!Megy a drukk!

Mieza!??Mi volt???Tűkön ülünk!Gyere a hírekkel!!!

Reni! Én csak könnyezek,de néha kicsordul.
De ha olyan filmet nézek amibe lehet sírni,na ott végem.A férjem nem érti,talán most már kezdi felfogni hogy miért van.De jó érzés hogy kijön belőled,nem?

4d-ről teljesen megoszlik a vélemény,szerintem ne hallgass senkire,menj amikor jónak látod!Nagyon sokan azt mondták hogy nem élvezhető a 12-14 heti 4d.Hát nem tudom nekünk fantasztikus volt!Hatalmas élmény!Egyikünk se bánta meg!Na és a család,teljesen elhűlt mikor megmutattuk a felvételt!Az ő idejükbe még nem volt ilyen vagy még talál uhu sem és ledöbbentek a technikán.Főleg a dédik 70-80 évesek és lemeredve nézték,nagyon édesek voltak.De akárkinek megmutatjuk mindenki teljesen elvan ájulva,na ezekért is érdemes!nekünk fantasztikus élmény adott!!!És nem utolsó sorba megnyugtatást!Mindenét végig méricskézte.

Az előző oldalakon olvastam de már nem emlékszem ki írta,hogy apukát szerette volna ezzel meglepni.(4d)Végül elmentél???Vagy együtt mentetek???Lehet lemaradtam de kíváncsi vagyok megírod hogy hogy döntöttél.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


cuki vagy napvirág, nagyon szépen köszönöm... már vettem is csokikát...
majd előtte egy fél órával vhogy elrágcsálom... sajnos nagyon nehezen bírok édességet enni, nem kívánom.
Maximum kólát, abból mondjuk sokat iszom :-)
lehet emiatt édeset már nem is kívánok.

Nah majd mesélek, cuppp éc köszi

Kép
Kép
judysz
 
 


Napvirág:gartulálok!

judysz!kíváncsi vagyok nagyon hogy mit mondanak neked!!!!

nekem sajnos még mindig csak tippelik a kislányt :(
lehet nem is tudom meg biztosan amíg meg nem születik
:D

mieza:jelentkezz!!!

pöcök:gratulálok,és én is ilyenkor csináltattam 4d-t és abszolult élvezhető volt!:D

Kép
ani983
 
 


Sziasztok!

Fiúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, meseszép kukival :-)
pöcök 24: én voltam.... bátyámmal voltunk, férjemnek most mondtam el, azaz kapott egy kis dobozt benne egy kisfiú cipővel... hát össze vissza csókolt :-)

Úgy öröülök, pedig nekem tényleg mind1 lett volna.
Minden rendben, mindene egészéges és megvan... gyönyörűen látszik. És azt mondták 16 hetes és 2 napos. azaz pont aaz uccsó mensi szerinti méretek, a 12. hetin "alulméretezték". De most még nem állítom vissza avonalzót, majd konzultálok a dokival, hétfőn meg sos intézem az AFP-t. Eszerint akkor már 16+5 leszek, a vonalzó szerint meg 16+1 úgyhogy időben vagyokremélem, de kb leszarom mi az eredmény, mert itt minden ok volt és azt hallom ott sok a fals adat.

Nah megyek ünnepelni :-))))

Köszönöm a drukkokat, millió csóóók

Kép
Kép
judysz
 
 


Judysz

De jóóóóó nektek.Megesz a sárga irigység!
Na jó csak erős túlzás,mert nagyon örülök és gratulálok,hogy ilyen örömet okozott az uh,és megtudtad a pocilakót,mármint hogy kisfiú.
ÚÚÚgy várom már én is az uh.
Amúgy 4d voltál,vagy 2D mondták meg?Én attól tartok ott nem tudják annyira jól megnézni!

Ani

Neked is drukkolok!
Te mikor mész uh-ra legközelebb.Biztos akkor már biztosabb lesz.Meg gondolom a lányokat nehezebben mondják biztosra,mert nem annyira feltűnő a cuccos :lol:


Napvirág

Neked is gratulálok!
Jó neked hogy ennyit láthatod a picurt!

Mieza

Téged is várunk a hírekkel!


Én már egy jó pár hete érzem intenzíven a mozgását.De az én bébikém nagyon lustika!Sokat pihizik!Néha meg is tudok ijedni tőle.
De jó ezt a szívhang figyelő,mert néha megnézem,és lehet hallani és akkor érzem is a mocorgást!Valóban érezhető hogy nem szeretik!És már kétszer hallottuk a szívhangot is!Ahogy meghallottam,nagyon érezhetően ugrott egyet,és már arrébb is ment.Utána nem is éreztem már!Nem is szoktam ezért sokszor és sokáig macerálni.

Ez a cukorterhelés nagy élmény volt!
Levették a vért,és utána 2 órát ültettek,azt hittem már megbolondulok ott.Alig bírtam felállni.Nem tudom milyen módi ez.Semmi bajom nem volt pedig.

Látom a táblánkban már két tuti fiúcska van és most már a harmadik is :D
De kíváncsi vagyok hogy alakul majd az arány!De lényeg az hogy mindenki boldog lesz már,ha tudhatja ki lakik a pociban.
Szerintem a kétcsíkos teszt után és a fontos vizsgálati eredmények után,ez a legizgibb dolog a babavárásban!

Pusz mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Sziasztok!

ELŐSZÖR IS GRATULÁLOK A FIÚCSKÁKHOZ!!!! Írtó szuper h megmutatták magunkat!!! Én alig bírom ki h megtudjam ki is lakik odabent!!

Judysz!
Én Lilivel paramami voltam, nem mertem se kólát inni, se kávét, se fürödni kádban, pláne nem 37foknál melegebben pedig imádom a forró vizet!!
Aztán most meg, utánanéztem jobban a forró víz a nem jó mert ugye alhasi vérbőséget okozhat, ill. a baciktól kell még óvakodni. De mostani tudásom szerint, a saját kádad tisztán tartod, nincs ott baci ami támadhatna. A meleg víz valóban nem jó de ha 37fokos vagy annál picit hűvösebb, akkor nyugodtan fürödhetsz benne, el is fekhetsz, ahogy neked kényelmes. Én merem ajánlani a dokim is ezt hangsúlyozta, ha nem forró nyugodtan fürödhetek csak fontos a higénia, az meg alap.

Ma isteni idő volt, délelőtt a barátnőmnél voltunk, délután meg Lili szundija után sétálni és játszótéren. Remekül elfáradt Lilike és én is. Már elég megterhelő nekem a hosszú séta, elfárad a pocim ha lehet így fogalmazni.
Jó lenne ha így maradna.

Mieza gyere a hírekkel!!!!

Jó éjt nektek!

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Gratula a kisfiukhoz!!!!!!!!!!!!
De jo nektek, hogy mar tudjatok!!!!!
Tok jo erzes lehet, hogy tudjatok ki is van odabent :D
En is kivancsi vagyok hogyan alakul majd az arany!!!!

Littlebaby en is hamar elfaradok, ami furi valahogy az egyensulyozasi kepessegem is megvaltozott. Eddig mentem mint a nyul, most meg mint egy kacsa :shock:
Sokkal lassabban setalok, lepcsonel majd kikopom a tudom. 1 perc enyhe kocogastol meg szivleallasom van :lol:
De kedden kezdem a kismama jogat heti 1x 6 heten at ami remelem ad valami kis plusszt es jobban viselem a testem lelassulasat 8)

Ma ittam colat, mivel nem nagyon iszok amiota tudom van valaki a pocakomban. Elotte minden nap ittam. Most vagy 2 honapja ittam 2dl-ert. Ma megittam 1 dl-ert hat szinte orgazmusom lett tole :D
A barataim ugy rohogtek mert az egyikuk karjat megfogtam amikor lehajtottam azt a hatalmas mennyiseget :D hihetetlen jol esett :lol:

En kb 2 het mulva megyek UH-ra persze magan uton hala a szerencsetlen Ir terhesgondozasnak :evil:
Mar nagyon varom!!!
Otthonrol ki akarom kuldetni a regi mesekonyveim es minden este felolvasni egy meset a babanak, mert a 18.-hettol kezd hallani.
Gondolom ezzel erosodnenek anyai erzeseim is :)

Kép

Kép
valijja
 
 


Olyan cukik vagytok, annyire jól esik, hogy ilyen önzetlenül tudtok örülni.... köszönöm
és ezt most nem hiába írom... sajnos körülöttem olyan sokan vannak akik idősebbek, és vagy még nincs, de már nagyon szeretnének, vagy pedig nem jön össze nekik, hogy már alig merek beszélni az örömömről, nehogy megbántsak vele valakit.
Ebből veszem észre, hogy az átlaghoz képest elég fiatalon szülök... szóval jól esik, hogy itt beszélhetek, és örültök...
Hát álomélmény volt... de szó szerint, az elmúlt pár éjjelen ezt álmodtam, hogy fexem az UH-n, és mondják, hogy kisfiú, és ez pontosan így történt.
És annyira tuti hogy fiú, hogy még Bátyám, aki azelőtt sose látott ilyet is rögtön látta, amit kellett :-)
Férjem megkaptam a kiscipőt össze vissza csókolgatot, anyumék örültek, de nekik édes mindegy volt a neme...
nah és itt jön a lényeg...
Péntek este mindig anyósoméknál vacsorázunk, Férjem mondja anyjának hogy kisfiú, ő elsírja magát, és hüppögés közepette, jajj de jó tovább viszi a nevet, olyan ügyes vagy kisfiam...
nah mondom :-)))))
KOrona erre apósom: még ne éljétek bele magatokat még nem biztos az...

Nah jól van mondom, most aztán már tényleg elfelejthettek egy életre, de nem hagytam elrontani az örömöm, sógorom és sógornőm is örültek, bár sógornőm megkontrázta négyszemközt, hogy már ő sem védekezik... pedig azelőtt azt mondta házassás előttt szó sem lehet... Hááááát így állunk :-)

littlebaby: köszönöm jóságos tanácsodat, azt hiszem Rád hivatkozva fogok néha pancsizni... forrót amúgy se bírom.

valijja: én napi fél liter kólát megiszom... meghalnék nélküle, vérnyomásom még emellett is minuszos :-)
és kell vmi kis cukor is, mert semmi más cukrot nem viszek be, nem is kívánom az édes ételeket.

reni 78: nagyon drukkolo, bármit is szeretnél.
ez 4d volt, néha visszaváltott 2dbe mikor adatokat mért, de már élvezhető volt. Nekem azt mondták egyek csokit előtte, hogy virgoncabb legyen akölök, alig bírtam lenyelni, de ettem, és 5 perc után bealudt :-) úgy bökdöste a doki a pocim. :-)
Aztán jellemes gyerekem, megsértődött behomorított és elfordította a fejét, hogy márpedig őt senki se fogja csesztetni:-)
de megmutatta amit kellett :-) meseszép :-) minden páénzt megért :-)

Nagyon jó 7végét nektek, és köszönök még1x mindent

Kép
Kép
judysz
 
 


Na, csütörtökön már lerágtam a kezem, hogy mi lesz. Annyira meg voltam ijedve, fölösen paráztattam persze magam.
A doki meg nagyon jó fej, halál nyugalom és úgy áll hozzá, hogy már miért ne lenne rendben minden?

Megnézte a leleteket, és hiába volt egy csomó minden minuszos és pluszos a vérképen (erre-arra kilógtak a normál tartományból), szerinte minden okés, nem kell izgulni. A bacikra is annyit mondott, hogy majd 5000 fölött izgulunk, addig nem foglalkozunk vele.
Mivel vasam van, csak hemoglobinom kevesebb, azt mondta, hogy ez még így okés, majd izgulunk később ha kell, addig ennyire magas vassal ne menjek mágneses térbe
(tök lüke! a páromnak iszonyúan bejön, annyira megnyugtat minket mindig:)
Aztán végre fel az asztalra!
Jaj, ez mindig egy csoda. Megint hihetetlen élénk volt, egyre jobban félünk, hogy olyan hiperaktív lesz mint én, csak fiúba...
Apa persze egyetlen egy dologra koncentrált, amikor meglátta, fel is kiáltott, hogy ott a fütyije! (nem is tudtuk, hogy ő ennyire szeretne fiút egész hazafelé úton arról beszélt, hogy focista lesz, de nem buta, hanem okosfocista. És Albertnek fogják hívni. (ez a név ott volt a 10-es listán, de most No1 lett nála).
A 17. héttől hall a baba, szóval ma úgy ébredtem, hogy apa a pocaklakóhoz beszél csehül és a focicsapat felépítését magyarázza.

A doki mondta, hogy ritkán lát ennyire élénk babát, szinte most sem lehetett rajta semmit megmérni, mert pörgött egyfolytában. Integetett, csapkodta a hasát és olyan szinten tepert a lábával, mintha bicón ülne. Nagyon alien érzés volt, hogy valaki ennyire unatkozik bennem, ilyen erővel

A párom kért képet, amin sztem nem igazán látszik semmi (ez csak sima uhu volt, majd szept 21-én megyünk a hiperszuper gépre:)
Én azért örülök, hogy ha képet kérünk, mert akkor próbálja a doki elkapni, de ő meg sem áll. Ez jó 10-15 perces muri, így sokkal tovább mozizhatunk
mieza
 
 


Sziasztok Kismamik!!!

Mindenkinek Gratula!!!!Mieza,Judysz!
Milyen érdekes hogy mostanába fiúk a slágerek,amikor mi voltunk a 4d-n az uhus nő mondta hogy aznap csak fiúkat látott a pocakba!Milyen furi???

Na most megyek.mindenkinek jó hétvégét!

Ani!Én is baromi hamar elfáradok,és ez szokatlan számomra,eddigi pörgős életemhez.A másodikon lakunk és mire felsétálok majd kiköpöm a tüdőmet.Utána feküdnöm kell hogy kipihenjem a fáradalmaimat.Mi lesz később???Nagyobb pocakkal???

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Hát nem sok jó hírrel jövök, képzeljétek múltkor mondtam h volt egy 4napos hasmarsom, ami el is múlt. Aztán rá egy héttel megint előjött és most már 1,5-2hete tart. :roll: :cry: Nem tudom mitől lehet, semmi más tünetem nincs, se hányinger, se láz, se semmi. Sem Apa sem Lili nem kapta el, így nem hiszem h vírus. De akkor mitől van?? Szó szerint semmi nem marad meg bennem, kb fél óra és már "marsol" is kifelé. Folyadék megvan, gyümölcs megvan, vitamin megvan (Elevit, Folsav, Omega-3), nem eszem olyat amit eddig nem. Már mindent kizártam, így hétfő reggel első utam a háziorvoshoz vezet. Kicsit félek h mit mond, és a babát is féltem mert így alig jut tápanyaghoz.

Na a másik parám meg a keddi Uh (tarkóredő, kombiteszt). :roll:
Nem tudom miért, de ilyen hülye kényszer képzeteim vannak, h minden okés -e odabent, meg h növekszik-e, ver a kis szíve....stb. TISZTA HÜLYE VAGYOK UGYE? - vagy ez ilyenkor normális h hülye gondolatok ugrálnak az ember fejében????? Pedig Lilivel nem voltak ilyen gondolataim, ill. nem emlékszem rá h paráztam volna.

Ja és nem is tudom ki írta, h allergiás és most duplán folyik az orra, a terhességgel együtt járó nyálkahártyaduzzanattal. Na nekem is beütött, délután óta fújom az orrom és nem tisztul, egyfolytában jön. :shock: Mi jöhet még???

Bocsi h így kipanaszkodtam magam!

Judysz!
Ez a kis cipős dolog apának naon jó ötlet, lehet szabadalmazom és kis kék zokni lesz az aji ha megtudom h fiúcska-e! Ugye nem baj?

Mieza!
Gratula a jó hírhez!!! - és a jó eredményhez!!

Na lépek csajok, többiek merre járnak???? Írjatok jelentkezzetek!!!!!

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok!

Elöször is üdv az újaknak, Gratula azoknak akik tudják a nemét. Mivel Boginál akkor tudtam meg hogy milyen nemű amikor kiszedték hihi, azért most annyira nem izgulok, bár azért tudni szeretném. A férjem családjában 8 dédunoka van és mind lány szóval fiúra az esély kicsi.

Jól vagyunk, Bogi nem alszik, mostanában a vonat a mindene és reggel 7 kor már kint nézzük azokat.

Én is nagyon fáradok, és van egy csomó póz ahogy rossz lenni, de ennek ellenére sokat sétálunk. Most is átvoltunk gyalog apával és Bogival anyóséknál ami kb 1-1,5 km tőlünk. Vissza már hoztak.

Ja és LEHET FÜRDENI KÁDBAN csak ne legyen forro. Mi úgy szoktuk hogy apa megy Bogival fürdeni a melegbe és mire ők kijönnek addigra kihűl annyira a víz hogy én is már bele mehetek.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


pöcök24!
Nekem is ez a véleményem a 4D-ről! :)

ani983!
Micsoda kis szégyenlős pocaklakód van! :wink:

judysz!
Jaaaaj de jóóóóó!!!!!!
Örülök,hogy összejött a fiú! :)
Szülőkkel meg nem kell foglalkozni, a baba úgyis a tiétek,akinek meg nem tetszik csináljon magának olyat,amilyet akar! ;)
Akkor te vagy a 3. tuti fiús anyuka közöttünk! :) (öööööö...ha jól emlékszem vissza....)


mieza!
Na, hát te aztán jó soká jelentkeztél, irgum burgum! Hétvégén be-ba kukkantottam, és nagyon izgultam miért nem jössz már! :evil:
De látim,hogy szerencsére semmi baj nincs, sőt! :) Tök jó lehetett,hogy ennyit ficánkolt a törpe! Örülök,hogy minden rendben van és tök jó,hogy már apa is ennyire "át tudja élni", hogy növekszik a csöppségetek! :)

littlebaby!
Ne aggódj, biztos minden rendben lesz! :)
Én is így vagyok minden vizsgálat előtt, ne aggódj. Szerintem ezzel mindenki így van. Hiába érzem,hogy minden okés, meg minden vizsgálatnál eddig azt mondták (kopp-kopp-kopp) de valahogy mindig ott van az emberben a "mi van ha....". :S

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Gratula akiknek már kiderült a neme...kivi vok nekünk mikor látszik...bár őszintén szólva köztünk ez a téma fel sem merül...annyit küzdöttünk ezért a babáért hogy tényleg mindegy..egyébként nekem eddig mindig csak 4D-n látszódott a 24.hét körül,sima uh-n nem.

Littlebaby!

Én totál megértelek...én is ilyen tiszta para vok...minden vizsgálat előtt úgy kell magamra erőltetni a pozitív hozáállást!!!

Nálunk meg úgy néz ki a legkisebbik bárányhimlős....a nagyok már átestek rajta és a ami a legfontosabb hogy én is voltam már gyerekkoromban.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Tegnap csavarogtunk egy kicsit és a Brendonba is bementünk nézelődni.

Hát kismamik!El se tudjátok képzelni milyen jó érzés volt bemenni egy baba boltba,még sose jártam ilyenbe!Mindent megnéztem mint a gyerekek és olyan fantasztikus érzés volt nézelődni és olyan boldogan sétálgattunk hogy legszívesebben kiírtam volna magamra,hogy igen állapotos vagyok!
Kár hogy még csak itt tartok,mert legszívesebben mindent megvettem volna már....tudom ráérünk,de fantasztikus érzés volt nézelődni.
Első babások,Mindenki!
Ti voltatok már körülnézni valahol baba holmik között?
Tudom ajánlani,hihetetlen érzés!

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Ma voltam védőnőnél.Ez volt a második találkozásunk,nagyon aranyos védőnők van.kaptam egy meghívást péntekre tőle.lesz egy rendezvény ahol tanácsadás lesz,kismamáknak,anyukáknak,ingyenes szűrések!a 3.kerületben.
A védőnőm azt is mondta,ha gond lenne a szülésnél a mellekkel,mármint bekeményedik,nem indul el a tejcsi,hívjam nyugodtan,és segít masszírozni.hát nem aranyos??:D

pöcök-én is voltam baba boltban már,és nagyon érdeklődően mentem én is a sorok között,figyeltem a babakocsikat,hogy melyik lenne praktikus stb.

mieza:hasfájásnál,és hasgörcsnél magnéziumot kell szedni,és akkor jobb lesz,nekem azt tanácsolta a védőnéni.nekem szinte meg is szűnt a fájásom tőle.

reni78:én szeptember 13-án megyek "nagy" Uh-ra ,és remélem meglátom a kis nuniját!:D

judysz:gratula a kisfiúhoz!!!!!:)

litlebaby-mi volt az orvosnál?jobban vagy?

üdv.:ani

Kép
ani983
 
 


Sziasztok!

Ani

Jó neked,én is azon a héten megyek,de a kötelező 2D lesz.Félek hogy azon nem látnak azt amit szeretnék!Én is nunist szeretnék látni,nagyon bízom benne.De már ott tartok,hogy tényleg mindegy,csak tudjam.Ráadásul ma fel is húztam magam.Mondtam a páromnak hogy 2D után,elmegyünk 4D-re.Néztük a neten,és itt csak 24 hét után csinálnak azt.Én meg akkor csak 21 leszek.Mondom ezt nem hiszem el,nem elég hogy horribilis összegbe kerül,de még nem is mehetek mikor szeretnék.Egyre jobban ki vagyok már akadva.Na meg türelmetlen is vagyok már sajnos azt hiszem.Megvisel hogy ilyen kevés adatot tudok róla,és ilyen ritkán látom a picurt!
Tegnap óta majd leszakad a hasam alja,és szurkál is.Nem tudom mitől jött elő.Elég sötét is a vizeletem egy pár napja.Lehet hogy felfázás lehet.Nem tudom.De jövőhét kedden megyek dokihoz,legalább elpanaszkodom!

Örülök hogy jól van mindenki.És gyertek a jó hírekkel,az legalább feldob egy kicsit!

Littlebaby

Remélem már jobban vagy,és hamar elmúlik a kellemetlenséged.
Mindenképp beszéld meg a dokival!


:wink:

Szép estét mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


remélem mostmár utoljára állitottam át a vonalzót....
mostmár ez lesz a jó....

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok, bocsi, hogy betolakodok, a júniusi topikból írok.
Eladnánk Fisher Price akvárium kádunkat 8kissé már kinőtte a gyermek) irányára 7000.-
Kép
Kép
Érdeklődni: efacsen@freemail.hu címen lehet.

Még egyszer elnézést, és mindenkinek boldog babavárást, könnyű, gyors szülést!!

Lknyuszi

KépKép
lknyuszika
 
 


Sziasztok!

Csak ritkán van időm írni....így csak egy-egy témára reagálnék.

Gratulálok mindenkinek, aki már tudja a nemét, egyellőre a fiúk előnyben. Jövő héten remélem én is megtudom, Reginél már meg tudták mondani, max bevágok én is két kapuciner szeletet, NST-k előtt is azt ettem, és olyan jókat aludt tőle :lol: . Na, de most hátha beválik.

Tegnap bementem az AFP-s eredményért is.
AFP: 48,3 ng/mL - MOM 1,33
Holnap megyek védőnöhöz, csütörtökön meg dokihoz.

Fogorvos
Úgy gondoltam, félidősen elmegyek leszedetni a fogkövet, mert májusban voltam, akkor minden fogam rendben is volt, nagyjából fél év alatt alakulhat ki egy pici lyuk. De egyellőre nem látok semmi elváltozást, és a fogkövem sem jött elő, bár tisztítom is rendesen, főleg a fognyakot.

Hasgörcs, keményedés
Nekem már a 13. héttől van, de úgy igazán a 15. héttől kezdődött, és egyre erősebbek, bár ez az első terhességnél is így volt, remélem most is minden rendben lesz, de gyakrabban 2-3 hetente járok most dokihoz. Gynipralt, és magnerotot szedek napi 3-4-et.
Magnéziumból lehet sokat, szóval ha valaki keményedik, vagy görcsöl, kettőt is be lehet venni egyszerre.

Alvással hogy áltok? Mert én össze-vissza álmodok mindent, érzem, hogy nem tudok mély álomba merülni, és kb 2-3 óránkén kelek fel pisilni, és néha a gyomorégés is befigyel, de étrendváltoztatással, és citromos vízzel jól kezelhető. Mindenkinek ajánlom, ráadásul a citromnak számos jó hatása van, pl. a méhizmait is lazítja, szóval még a görcsökre is hasznos lehet. Emelett béltisztító hatású, immunerősítő, és még sorolhatnám. És tényleg jó a gyomorégésre is, de cukor nélkül. Én egy pohár vízbe (2 dl) fél citromot facsarok.
Vendég
 


Rita!

Én dettó így vok az alvással.....én is azt érzem h szinte egész éjjel nem alszom mélyen és mintha mindig féléber állapotban lennék..forgolódom és én is folyton pisilni járok.

Pöcök!

Totál megértem a lelkesedésed a baba bolt iránt..én is így voltam ezzel...most talán azért nem annyira mert azt mondhatom hogy már mindenünk megvan egy baba érkezéséhez...(nem csoda hisz 4.baba :wink: :wink: :wink: )

Nekem is vannak keményedéseim kb.már 2 hete..eddig mindhárom srácomnál volt és mindig magnéziumot szedtem rá ami mindig hat is....azért próbálok olyankor pihenni..pl.én Olikát egyátalán nem veszem fel,annyira féltem a pocaklakót.....megoldjuk másképp az ölelkezést a kicsi drágáimmal.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


pöcök24!
Mi is voltunk a Brendonban hétvégén! :)
Hát tényleg nagyon szuper érzés! :) ....Csak mi az árakat nem figyeltük egy idő után,mert az annyira nem szuper... :S
Azóta rájöttünk,hogy mennyire nem tudunk semmit a babakocsikról, kiságyakról,meg semmiről,mi kell majd az apróságnak! :lol:


ani983!
De jó,hogy ilyen védőnőt fogtál ki! Az enyém szerintem sötét,mint az éjszaka! Eddig bármit kérdeztem tőle, inkább nekem kellett magyarázni,mint neki.... :S

reni78!
Kitartás, nem olyan nagy baj szerintem,mert sok helyen olvastam,hogy a 24. hét után van igazán értelme, mert akkor nekünk kismamiknak is sokkal élvezhetőbb,több minden látszik.

brita80!
Hasgörcs nálam is szokott lenni időnként.
Viszont én is sokkal többször ébredek fel, éberebben alszom. Lehet,hogy a terhesség miatt van? Én meg apára fogtam eddig... :oops:

Megvolt ma a köztelező 20. heti (19.héten) uh. Hát...látszik,hogy ez nem fizetős volt, hanem kórházi....kb.5 perc alatt lezavartak, 2D-n. De a lényeg,hogy a csöppséggel minden rb. van. Integetett (édes volt apa vissza is intett neki), meg nyújtogatta a nyelvét. 2x is. :)
Holnap megyek a nődokihoz, megkérdezem vállalja-e a szülést és hogy megy ez nála.

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 


Napvirág!
Hogy érted ezt hogy nem tudtok sok mindent???
Nekem a férjecském aranyos volt a babakocsiknál...ott nem nagyon értette hogy melyik a mózeskosaras kocsi,melyik a babahordós, melyik sportkocsis,stb..A végén már megértette.

A hasgörccsel kapcsolatba megnyugodtam egy kicsit,mert nekem néha eléggé szurkál és egyre jobban azt veszem észre hogy mindent lassított felvételbe kell csinálnom mert kifáradok vagy jobban szurkál,ilyenkor megpihenek.

Én alvással úgy állok hogy jól alszom,sőt két napja átfordította férjecském az ágyat és fel sem kelet reggelig(még pisilni sem)!!!De olyan butaságokat álmodok hogy csak na!De napközben már egyáltalán nem alszom!És ez nagy szó,mert eddig muszáj volt lefeküdnöm vagy reggel még(igaz 5körül kelünk)vagy délután egy pár órára,mert különben kidőltem.És este alig tudtam megvárni a fél 10-et,de most végig tudom nézni az esti filmet.

Kép
pöcök24
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!
Kislányom kiságyát és babakocsiját szeretném eladni.
Adatok:
2009-ben vásárolt, nagyon keveset használt (kb. 3x aludt benne) Bogi kombi kiságy. 176x68x90. Matracméret: 60x120.
Anyaga: biolakkal kezelt bükkfa a rácsos kiságy része, laminált bútorlap a szekrény és az ágyneműtartó része, cseresznye színű. Fekvőfelülete 3 fokozatban állítható.
Ajtós, fiókos, dupla ágyneműtartós. Heverővé és szekrénnyé átalakítható. A pelenkázó szabadon variálható jobbra vagy balra. Ár: 35.000.- forint.
Bergon babakocsi:
0-6 hónapos korig a baba szemből látható, és egy ötletes megoldás révén, még mózeskosár jelleg is kialakítható. Később a babakocsi hátulról tolható, és sportkocsiként használható. Több fokozatban dönthető a háttámlája. Az esővédő, a lábzsák és a bevásárló háló benne van az árban. A babakocsi alumíniumból készült, súlya 10,5 kg. Könnyen, kicsi esernyő alakúra csukható. Ár: 15.000.- forint.
Érdeklődni e-mailben lehet: s.agnese2009@gmail.com

Kép
Kép
manó201001
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk, és helyzetjelentés!! :lol: :lol:

Voltam ma Uh-n tarkóredőmérésen csodás értékkel: CRL 68mm, BPD 22mm, NT - vagyis tarkóredő 1,7 tehát normál tartományban van!!! HURRÁ, HURRÁ, HURRÁ!!! Megnyugodtam. Kombinált teszten is voltam annak 10nap múlva küldik sms-ben az eredményét.

És.... ami a legfontosabb, beszéltem a házidokival meg gyógyszerészemmel és kiderült, kipróbálás után, h a hasmenésemet az Elevit okozta. Azt mondták ne szedjem 2-3napig és ha elmúlik akkor attól volt. Nos tényleg attól volt, mert ma már csak 1 hasmars volt, az eddigi 8helyett. Ez is megoldódott szerencsére.
Azt mondták már nem muszály szedni amúgy sem az Elevitet, inkább valami homeos vitamint szedjek, de ha megnyugtat akkor pl. Femibiont vagy Gravidát...stb.
Ti szeditek még a terhes vitamint??

Védőnőnél is voltam, megkaptam az elmaradt várandós csomagomat, meg dumáltunk picit.

A tábliba a következőket kérem szépen írni:
2010.10.04. AFP
2010.10.19. UH
2010.10.21. Védőnő

Mindenkinek szép estét, bocsi h nem reagálok, de rohanok mert úszik a lakás!
pussz

Üdv. Littlebaby

Kép

Kép
littlebaby
 
 


Sziasztok!

Hát elöször is gratulálok mindenkinek akik jó híreket kapott. Sajnos én nem tartozom közétek. És öszintén szólva már bánom hogy gyereket vállaltam mert teljesen kikészülök ezzel a terhességgel és bánom hogy orvost váltottam.

Elöször is a doki azt mondta hogy most már biztos meg tudja mondani a nemét erre amikor a férjem megkérdezte csak megrázta "a hályamat" és annyit mondott hogy ezen keresztül. Lehet hogy sosem fogjuk látni. Ja és elöző Uh eredménye elég hiányos volt és kiderült hogy ezzel a szar géppel nem látja, de annyira nem zavarja hogy egy csomó méret hiányzik. Na mindegy. Aztán megbeszélte a doki, a nővérrel a fejem felett, hogy holnap vagy holnap után legyen az AFP. Azt nem kérdezte meg senki hogy hová a kibaszott életbe tegyem a csemetémet????? Na mindegy mert Örök hálám Littlebaby-nek mert mostanában a sok családtag mellett senki nem ér rá. Szóval ő jön el velem.

Ja és az örök téma megint 140/100-at mért. és fel is írt dopamint erre én megkérdeztem hogy hogy a francba lehet hogy a háziorvos, a védőnő meg én is itthon normálisat mértem egyfolytába. JAaaaaa hát az őt nem érdekli. Meg nem mellesleg mondtam hogy a belgyógyász mondta hogy talán ezt neki kellene eldöntenie mert az ő területe, de a doki hajthatattlan volt. Annyit engedett, hogy ha a belgyógyász ír neki egy igazolást hogy normálisat mér akkor talán nem kell szednem a gyógyszert.

Szóval el megy a kedve az embernek a szüléstől a sok hátrány mellett még egy ilyen köcsögöt is kikap az ember.

Kép
Kép
kacsamama
 
 


Kacsamama

Hát csak tátva maradt a szám erre a szarházi dokira.Hol engedik még ezt praktizálni?Meg van ennek még kismamája,aki hozzá jár?
Most olyanokat Írnék rá,hogy inkább a képzeletetekre bízom.
Egy nő életében ez az egyik legszebb időszak,ne hagyd az ilyen idióta,barmoknak hogy elrontsák a kedved.Azt a picike is megérzi,és ne bánd soha hogy ő jön,ne mondj ilyet.Mármint hogy belekezdtetek.Bár tudom milyen érzés,volt nekem is benne részem.Előző terhességemnél minden alkalommal a doki a súlygyarapodás miatt csesztetett,de oly módok,hogy gyomorideggel mentem már hozzá.Sértegetett a párom előtt és poénkodott rosszindulatúan.Alig vártam hogy vége legyen a 9 hónapnak.
A vérnyomás meg nekem is érdekesnek tűnt,amikor írtad hogy ott mennyi volt,utána meg mindig normális.Ez is érdekes.
Ne idegeskedj nem ér annyit!
Vigyázz magadra és a picire is!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Kacsamama!

Sztem az idegtől megy fel a vérnyomásod pont ennél a hülye dokinál..stresszel téged hogy ilyen bunkó és ezért lesz magas a vérnyomid...ez azt is isgazolja hogy máshol normális értékeket mértetek.Sztem se hagyd magad felidegesíteni és én már a helyedbe nem is hagynám hogy beszóljon ezt-azt....pofátlan egy tirpák orvos :evil: :evil:

Littlebaby!

Örülök a klassz híreknek...akkor mostmár te se para!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Milyen hihetetlen hogy a 20. hétben vagyok már.
Olyan mintha most kezdtük volna,és már a felénél járok.Remélem a második fele is ilyen hamar elmegy majd.Én annyira várom már hogy a kezembe tartsam a picurkámat,gondolom ezzel mindenki így van!

Ti a szülés előtt mennyi idővel rendezitek be a babaszobát?
Már kiságyat mi is vettünk,igaz még matrac nincs,és még üres a szoba,de meg akarom várni milyen nemű,és utána akarom majd lassan berendezni.

Ma éjjel azt álmodtam,hogy szoptattam a picikémet.Nem is ez az érdekes,de álmomban,nagyon csúnyának láttam a babámat.Nem tudom ez mit jelenthet.Remélem azért szép lesz. :oops:

Olyan kevesen írogatunk mostanában is,jöjjenek a hírekkel a többiek is!

Csodás napot mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
reni78
 
 
 
 


Panny
Eleinte néha felvettem, de már egyáltalán nem, és megérti, tudja ha kíbújik Nóra baba, akkor fel fogom venni, de addig nem kockáztatnék.

Napvirág
Édes lehetett, a lényeg hogy minden rendben van. 4d-re mikor tervezitek? Én úgy gondoltam úgy a 24-25. hét tájékán.

Pöcök
Szurkálás nekem is van, sőt mostanában a köldök magasságában függöleges irányban szúr bele, de nem fájdalmasan, csak érzem, ha éppen úgy mozdulok, vagy köhögök, tüsszentek stb. De gondolom ez is hozzátartozik ehhez az állapothoz, nem emlékszem, hogy Reginél is volt ilyen.

Littlebaby
Nekem minden gyógyszertől hasmenésem van, ami olyan réteggel van bevonva, hogy könnyebben csússzon a gyógyszer. Én a béres magnéziumtól hasmentem. Szóval eleve elfelejthetem ezeket a bogyókat, ezért tértem át a magnerotra, anno, most is azt szedem.
Terhesvitaminnak ajánlom a Hipp Natal ivólét, főleg C vitamint és vasat, folsavat tartalmaz, amire ebben az időszakban leginkább szükséged van.

Kacsamama
Hát ez egy igazi bunkó, hogy lehet ilyet mondani. Akkor úgy néz ki megint orvost kell váltanod. Itt is vannak olyan orvos akinek megkérdőjelezhető lenne a modora, egyik kismamával beszélgettem az orvosunknál, és mondta hogy miért váltott, mert az előző orvosa azt mondta neki az első terhességnél, hogy így akar gyereket vállalni, inkább tegyen le róla. (bottal jár, mert valami csipőproblémája van) És mégis minden rendben volt nála, és született egy kislánya. Mellesleg ez a doki akarta a kórházban egy nappal korábban kiszedni a varrataim, de én mondtam, csak a testemen keresztül, mert hozzám nem fog nyúlni. Aztán a dokim intézkedett, szerencsére.

Reni
Reginél úgy a 30-32 hét környékén vásároltunk be kiságy, babakocsi, stb, ruhákat meg folyamatosan. Aztán úgy a 34-36 hét között a szobát is összerendeztük. Azóta már költöztünk néhányszor, és tavaly házfelújításban voltunk, most már úgy ahogy késznek minősül, idén még szigetelünk, de a lényeg, hogy két gyerkőcnek nagyobb szoba kell, úgyhogy fel cseréljük a két szobát, milyen lesz a kisebb, úgyis csak alszunk ott, a gyerkőcőké meg a nagyobb, de ezt majd csak januárban csináljuk meg.
Semmit nem jelent ez az álom :lol: Biztos nagyon szép lesz. Ilyet én is álmondtam anno Regivel, és egy kis tündér lett. Annyi minden álmodok én is, úgyhogy reggel alig bírok magamhoz térni, hol vagyok, ki vagyok stb.

Én ma megyek védőnöhöz, holnap dokihoz, jövő héten meg uh-ra, de még a pontos időpontot nem tudom, majd holnap. Remélem méhszájügyileg minden rendben. Reginél a 18. héten már volt rövidülés.
Vendég
 


Huhh hát ez nem semmi... felrúgnám az iolyen dokit... de mé nem ugatod le a fejét? köcsög
én tegnap szívtam meg ezt az AFP-s dolgot 1,5 órát ültem éhgyomorra a Rókusban, mert nem volt labor és átirányítottak vmi főorvoshoz, aki a műtéteseket írja ki, ott zokogtak a nők, majdnem elájultam. Aztán szóltam a nővérkének, hogy én "csak" egy vérvételre jöttem, és így 4 hónaposan éhgyomorra kezdek már rosszul lenni. Bementem, doki cuki volt, 10 perc aminisztrálgatás után átküldött a laborba máshova... nah mondom ezért néz így ki a magyar eü. főorvo irogatja a beutalót.
nah a vérvétel pikk pakk ment, pisiltem is, 10 nap múlva eredmény.
remélem minden ok lesz, bár mr az eredményt láttam 4d-n :-)

Tegnap éjjel olyan szúrkálást éreztem egy órán át... és a legparább az hogy nem tudom ez a gyomrom, vagy a babó. Estére májkrémes kenyeret ettem, meg paprikát és forró csokit. Bízom benne ez nem volt olyan jó, mert 1 óra után elmúlt... olyan mintha nagyot kellett volna pukiznom, de nem tudtam...
érdekes sose éreztem ilyet. de mivel elmúlt remélem nem babócka volt... már 17. hétben vagyok de még mindig parás sok hülyeség miatt :-(

Vigyi magatokra, csóóóók

Kép
Kép
judysz
 
 


Sziasztok.

Jelzem meg vagyunk :) csak végre elkezdődött a suli, így tudok tenni-venni itthon.

Gratula az eredményekhez, és a rendes babókhoz akik megmutatták mi van a lábuk között :) Remélem az enyém is ilyen rendes lesz jövőhéten. Minden nap mondogatom neki, hogy mutassa majd meg magát, mert nagyon kíváncsiak vagyunk, és szeretnénk a nevén szólítani. :)

Üdv az újonnan csatlakozó/k/nak.

Tegnap megvolt az első (összesen az első) terhességi gyomorrontásom. Sajnos szülői értekezlet közben rosszul éreztem magam, haza mentem és rögtön kijött belőlem minden :( . Úgyhogy ma diéta van. Remélem a babónak nem lesz ettől baja.

Mi már kaptunk babaruhákat, meg a kiságy is megvan csak össze kell állítania apának, de ahogy át kell majd rendezni egy kicsit a szobát, úgyhogy még gondolkozom mikor legyen, mert túl későn se szeretném. Szívem szerint már valamelyik hétvégén meg csinálnám, de tudom, hogy még felesleges. A babaruhákat is majd csak nov-dec magasságába kezdem el átmosni. Mondjuk addigra a szekrénykének is a helyén kell lennie :roll: Nagy dilemma :lol:

Kép
ekriszta
 
 


littlebaby!
Gratula az uh-hoz! Látod, tudtam én,hogy jó lesz! :)
Én Ladeevit vitamint szedek, nekem nagyon bejött, semmi mellékhatása nincs.

kacsamama!
Hát nem semmia vizsgálat,amin voltál! És ez a Bajcsyban volt? :shock: Én már voltam ott 2x is ultrahangon és nagyon normálisak voltak, kivetítős ultrahanggal. Engem a rendelőben nem szokott a doki uh-al nézni, beutalót ad a kórházba.
Majd meglátod, teljesen egészséges és aranyos csöppséged fog születni és erre a rémálomra nem is fogsz elmékezni! :) Van lehetőséged másik dokit keresni? Ha a Bajcsyba akarsz szülni, akkor mondok én neked dokikat,aki normális (csak nem tudom,hogy hol vannak a rendeléseik még)

reni78!
Mi még ismerkedünk a babaágyakkal és a kocsikkal, próbáljuk kitalálni melyik lesz nekünk a legjobb :)
Pont tegnap este beszélgettünk apával,hogy milyen furcsa lesz, nemsoká itt lesz egy csöppség, kíváncsi vagyok mihez fogunk kezdeni vele! :) Annyira furcsa még a gondolat! :)

brita80!
Hát valahogy úgy mi is, még nem tudom. De mindenképp szeretnénk még legalább 1x mozizni. :)

judysz!
Próbáld ki legközelebb,hogy amikor így görcsölsz, vegyél be egy magnéziumot, az jót tesz. Szerintem csak a baba növögetett, vagy pont úgy feküdt,hogy valamit gyomott. ;) A lényeg,hogy elmúlt, biztos nincs semmi baj...persze én is pánikoltam volna ;)

Én ma vittem vissza a leleteket a nődokinak, legközelebb majd a 24. héten kell mennem a cukros lötyis vérvételre. Most dokipihi van egy hónapig. :)
Ja, és egyre többször érzem már úszkálni a csöppséget a pocakban, tök jó. :)

Met újrakezdés 2011.10.13

KépKép

Kép
napvirág
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?