Új privát üzeneted érkezett!

Elkészült a szüléstörténet, aki érdekel:
1282987608.9798.doc

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Babaim...megkönnyeztem :)
Örülök, hogy ilyen "jól" élted át. REmélem lassan már alakulnak a dolgok otthon Fannikával is :)

Timi
Kép
vt72
 
 


Sziasztok!

Tegnap délután hazaengedtek bennünket! Tegnap délután amikor elvitték a babákat vizitre szét izgultam magam, mint ahogy Timi is írta. Már minden babát visszavittek nagyjából csak az én Lillámat nem. Már sírtam, amikor megjelent egy csecsemős és mondta, hogy Lilla hercegnő ma hazamehet. Olyan zokogásba törtem ki, hogy nem akarta a kezembe adni, azt mondta, hogy ha nem hagyom abba Ő viszi haza.
Előtte levő nap a doktornő mondta, hogy lehet, hogy be fog sárgulni mert én negatívos vagyok Ő pedig pozitívos vércsoportú lett, így nagy a valószínűsége, de szerencsére nem és hazajöhettünk.

Hát a hazaérkezésünkkor kicsit megijedtünk, mert Lillácska onnantól kezdve folyamatosan sírt és nem tudtuk, hogy miért. Felváltva sétálgattunk vele, enni sem akart. Egy idő után megnyugodott, lehet, hogy az időjárást érezte szegény. Tegnap óta van már egy kis tejcsim is, de írtak fel kiegészítésként tápszert is.
Most szokjuk egymást, lekopogom a mai nap már sokkal jobb, éhes is a drágám, most alszik.
Az első fürdetésem elég bénán sikerült, de majd ma hátha jobb lesz.

Nem nagyon olvastam vissza, de nagyon aranyosak vagytok, köszönöm a szorításokat és a gratulációkat, megkönnyeztem, hát a hormonok biztos működnek.

Végre éjszaka már aludtam, bent a kórházban nem nagyon ment, kb a 3 éjszaka alatt 1 órát tudtam aludni. 2 nagyon sírós kisfiúval voltam együtt. Lillácska ott bent arra sem ébredt fel, olyan édes volt.

Gondolom jövőhéten jön a védőnő is és a gyerekorvos is.

Később írok még, puszi nektek és köszönöm a sok segítséget is!

Kép
judit70
 
 

 
 

Judit, nálunk is ilyen volt a hazajövetel, sőőőt, nyugi.Puszi.

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Babaim. nagyon szép volt a szüléstörténeted, én is megkönnyeztem...

Judit, ügyesek vagytok, és szépen lassan belejöttök. Látod, Babaim-ék is belerázódtak, már sűrűbben tud jönni.
A te dolgod most csak annyi, hogy a kis Lillával foglalkozz, a háztartás nem fog elszaladni, megvár... :lol:

KépKép
b_judyt
 
 


Babaim, igen, emlékszem olvastam, hogy nálatok sem volt könnyű.

Ahogy lesz időm jövök a képekkel, azt hiszem Timi segítségével.

Nem nagyon olvastam vissza, de nagyon aranyosak vagytok, köszönöm a szorításokat és a gratulációkat, megkönnyeztem, hát a hormonok biztos működnek.
judit70
 
 


Babai, már vártam a történetedet...most, hogy olvastam, olyan mint egy holywoodi film: volt minden, a végén happy end :) !

Judit, a te történetedet is várjuk majd, de ráérsz ám! Előbb Lillácska.
A kórházi napok minden ujdonsült anyukánál sírósan telnek, ez természetes. Az otthoni első napokról nem is beszélve :roll: . Tényleg pihenj, amikor csak tudsz. Aztán jön a több tejci...

Pussz!

Kép

Kép
ripley
 
 


Szecs, okosan teszed, ha nem aggodalmaskodsz Blanka súlya miatt, ha szépen szopizik és tele pelusokat termel :) . A tanácsadáson az a dolguk, hogy számolják a grammokat.
Mi egy másik dokinál voltunk a Vasúteü-ben csipőszűrésen, de őt nem ajánlanám :? .

Babai, micsoda kis hercegnő "szerelése" van Fanninak :D !

Kép

Kép
ripley
 
 


Sziasztok!

Húúú de mozgalmas volt a tegnap :D
Timi, Judyt, Ripley, köszönöm a sok pozitív megerősítést Blanka súlyával kapcsolatban!!! Nem aggódom :)
Judyt, már anyósomtól megkaptam ezt a kedves gesztust, hogy távolból elemezgeti a tejem minőségét. Szerinte azért nem háromóránként eszik Blanka, mert túl híg a tejem. Szerintem meg azért mert egy pár hetes csecsemő, aki most teremti meg a megfelelő kereslet-kínálat egyensúlyt :)
Timi, kaptunk beutalót, köszönöm. Azért is volt furcsa a dolog, mert amikor nálunk járt a doktornő, mondta, hogy az egy hónapos vizsgálaton megbeszéljük az ortopédiát. Mikor pénteken beléptünk, annyit kérdezett, hogy ugye akkor elintéztük a csípőszűrést? :shock: Mondtam, hogy nem, de nem most kapunk beutalót? De, akkor ad egyet, de 6 hetes kora előtt intézzük azért el :x
Ripley, megköszönöm, ha - akár priviben - megosztod az orvos nevét, jobb tudni, hogy kit kell elkerülni :D
Babaimado, gyönyörű a szüléstörténet, én egyenesen bőgtem rajta... Csak a kislányod gyönyörűbb :D Remélem könnyebb kicsit az élet otthon!
Judit, ti is ügyesek lesztek, ez biztos! Mikor kell menned varratszedésre?
Képzeljétek, tegnap megvolt az első hosszabb kirándulásunk :D A nővéremékhez mentünk vendégségbe. Ő is az első babáját várja épp, ma tölti a 39. hetet :D Blanka akkorát aludt a kocsiban, hogy csak néztünk. És este is könnyebb volt altatni :)

KépKép
Kép
szecs
 
 


Szecs...a friss levegő csodákra képes!!
Azért ne aggódj nagyon, ha nem kaptok két héten belül időpontot a csípőszűrésre.
Mi is kb. 6 hetesen voltunk, de már 2 hetesen kértem időpontot, ha jól emlékszem. Így is elég hosszú várakozási idő van. Aztán utána, mikor 3 hónap múlva kell menni kontrollra...5 hónapos már elmúlt Zsolti, mikor sorra kerültünk. De semmi gond nem volt szerencsére.
Úgy tudod kicsit otthon is ellenőrizni, hogy amikor a lábacskáit szétterpeszted Blankának, akkor a hurkácskák kb. szimmetrikusak legyenek.
Blankának unokaöccse vagy unokahuga lesz?

Timi
Kép
vt72
 
 


Igen félek tőle, hogy a következő két hétben már nem lesz időpont :( Ha előre tudtam volna, akkor hamarabb intéztem volna, ezért is akadtam ki ezen a fejetlenségen...
Unokaöcsi érkezik :lol:

KépKép
Kép
szecs
 
 


Köszönöm a tippet, ma ellenőrzöm a hurkácskáit! :D

KépKép
Kép
szecs
 
 


Akkor lesz majd kivel játszani Blankának :)

A doki bácsi sem fog sokkal többet nézni. Kihúzza majd a lábacskáit, hogy egyformák-e és megnézi, hogy hogyan tartja a fejét.
Én kb. ennyire emlékszem :)
Ripley...Nálatok volt még valami vizsgálat?

Timi
Kép
vt72
 
 


Édesek vagytok!

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Jóreggelt!

Tegnap látom a szép idő mindenkit valahová kivitt a szabadba :)
Mi Városligeteltünk délelőtt, délután meg Párkányban sétáltunk egy nagyot. Úgyhogy Zsolti le is merült...csak háromszor ébredt az éjjel.
Ha a levegőztetés teszi, akkor ma egész nap sétálnom kellene vele? :)

Ripley, Szecs...remélem összejön a héten a közös séta. Mára meg holnapra rossz időt mondanak...szerda és péntek már jobbnak tűnik. Csütörtökön nem vagyunk itthon :)

Judit...hogy telt a hétvégétek? Lillácska "megszokta" már új lakóhelyét?

Babaim...Nálatok mi újság?

BJudyt...Vivivel rossz időben miket szoktatok játszani? Van valami kedvenc benti elfoglaltsága?

Timi
Kép
vt72
 
 


Sziasztok!

Timi, első körben a péntekre voksolok, mert szerdánként apa focizik, későn jön haza, így egész nap én vagyok ügyeletben + enyém a fürdetés... Ilyenkor minden lehetőséget megragadok az alvásra napközben :D De a péntek jól hangzik, írjatok, ha tudjátok, hogy mikor mentek, én meg igyekszem úgy altatni Blankát, hogy be tudjunk csatlakozni.
Engem is előre foglalkoztat, hogy mivel lehet a csemeték figyelmét otthon lekötni. Tudom, hogy ez még egy más korszak, de Blankát a legjobban a félhomályban lengedező függöny látványa köti le, sajnos egyelőre az kapta a legnagyobb, teleszájas vigyorokat, nem pedig mi :lol:

KépKép
Kép
szecs
 
 


Szecs...akkor célozzuk meg a péntek délutánt. Remélem Ripley-nek is jó. Az időpontot megbeszéljük még...én a 14-15 óra magasságára szavazok. De rugalmasak vagyunk :)
Ne szomorkodj...szerintem a függönyt idővel felváltjátok :)
Zsoltinak az ágy felett lévő forgó-zenélő volt egy időben nagy kedvenc :)

Timi
Kép
vt72
 
 


Sziasztok!

Köszönjük megvagyunk, nagyon ügyes Lillácska, csak valószínű, hogy én aggódom nagyon. Egésznap nincs gond, eszik, alszik, kakil, pisil, de 18 órától kb 23-ig mind a 2 este nagyon nyűgös volt, valószínű, hogy fájt a pocija is. Felírtak kiegészítésként tápszert is, bár péntektől már van tejcsike, de szerintem sem elég, meg nagyon nehezen tud szopizni a pici szájával, van mellbimbóvédőnk a legkisebb méret is, de én azzal még bénább vagyok.

Szegény tegnap este 6-tól folyamatosan csak sírt, evett és rotyizott, húúúúúúú nem is tudom mennyi pelus ment el, mind tele volt.

A fürdetésnél van sírás, pedig igyekszem.

Remélem ma már előkerül védőnő + gyerekorvos is.

Jajjj és tegnap leesett a köldökcsonk is. Úgy megijedtem, mert azt mondták, hogy majd 2 hét múlva csak. Gondolom ez nem gond, hogy 5 nap után.

A kórházban a csecsőmösöktől én nem voltam elájulva, nyűg volt, ha kérdezett az ember.
A megfigyelőból amikor átkerültem jött egy csecsemős, hozta Lillát alig bírtam menni, ezek után aláíratott egy papírt, azt sem tudtam,hogy mi az. Utólag kiderült az, hogy mindent megmutattak, szopi, köldökápolás, pelusozás.
Én meg a váltásnál segítséget kértem, és jól lecsesztek, hogy mindent megmutattak már mit akarok. Még jó, hogy a szobatársak mellémálltak és mondták, hogy semmit nem mutattak még meg.
Na, mindegy, most már majd belejövünk.

Apa kiharcolta és a héten itthon tud maradni, nekem nagyon jó, mert most kezdek már egy kicsit "fürgébb" lenni. Tegnap főzött nekünk finom husilevest, és sült husit krumplival, igaz egy kis segítséggel, de isteni lett.
Arról nem beszélve, hogy szerintem szerelmes Lillába, nem tud betelni vele. A lányok ilyenek elcsábítják apukájukat.

Jövök még majd, most már csak több időm lesz.

Szombat és vasárnap jöttek rokonok váratlanul, na a párom ki is akadt, szerinte Lillát ez is megzavarta, úgyhogy most mindenkinek finoman jelzi, hogy ráérnek még.

Jajj, de hosszú lettem.
Puszika nektek, újra jövök a gép elé a képekkel a kis csepp hercegnőről, ahogy a kórházba hívták.

Kép
judit70
 
 


Úgy látom a vonalzó nem sikerült, pedig mindent úgy csináltam, mint a réginél.

Kép
judit70
 
 


Judit...örülök, hogy beindul a szopizás...minden nap több lesz majd és nem lesz szükség tápszerre. Anno mi is kiváltottunk egy dobozzal, mikor hazajöttünk a kórházból, de egy teli zacskó még mindig a szekrényben figyel. A másikat már kidobtuk, mert felbontás után csak X napig használható, de szerencsére két-három alkalommal adtunk csak Zsoltinak.

A váratlan rokonokat én nagy ívben penderítettem volna ki...de ez a saját véleményem csak :)
Az apukák általában mindig szerelmesek a lányukba...ez így van rendjén :)

Köldökcsonkhoz gratula...így legalább már nem kell külön ápolgatni. Biztos nem volt nagyon erősen odakötve Lillácskához :)

Képeket nyugodtan küld emailen...visszaküldöm Neked kicsinyítve, így Te teheted majd fel őket :)

Timi
Kép
vt72
 
 


Timi! Köszi, igyekszem átküldeni a képeket.

Kép
judit70
 
 


Sziasztok,

Timi, Szecs nekem is jó a péntek kora délután. Egyeztetünk majd.

Judit, ha ilyen sok rotyi van, akkor eleget eszik Lilla! Sőt, talán a tele poci feszíti és azért sír. Legalábbis Zalánnal így volt néhány naposan, hetesen.
Most mennem kell...
Visszajövök...

Kép

Kép
ripley
 
 


ripley, igen, akkor megnyugtattál, hogy eleget evett és azért vannak a rotyik. Édesem akkorákat tud, hogy egy felnőtt is megirigyelné :-)
Zalánkának sok puszi a 10 hófordulóra :-)

Itt volt ma a védőnénit helyettesítő védőnéni, a mienk beteg lett, azt mondta, hogy szerinte minden rendben van, mindent jól csinálunk. A szopival kitartás, még gyenge szegényke ezért eszik kevesebbet, mert elfárad.
Azt nem is írtam, ha hason van Lilla, már 1 napos kora óta emeli a fejét.

Na, megyek én is, majd jövök!

Gyerekorvos még nem jött, semmi hír róla, a védőnő szerint majd a héten!

Kép
judit70
 
 


Judit! Szerintem egy URL hiányzik a vonalzód végéről! Biztos jól illesztetted be az aláírásodhoz?

Zalánnak boldog hófordulót :D

KépKép
b_judyt
 
 


[quote="ripley"]V írta:ripleyisszajövök...


Ne fenyegess!
:lol: :lol: :lol:

KépKép
b_judyt
 
 


Judit...tényleg tudnak rotyogtatni a csöppségek :)
Örülök, hogy a védőnéni mindent rendben talált :)

Rioley...10 hónap...nemsokára szülinapozás lesz :)

Timi
Kép
vt72
 
 


[quote="vt72"]t írta:vt72ényleg tudnak rotyogtatni a csöppségek :)


Hát még a nagyobbacskák! A bili csak úgy visszhangzik :lol:

KépKép
b_judyt
 
 


[quote="b_judyt"]A írta:b_judyt bili csak úgy visszhangzik :lol:


Akkor Nektek hagyományos bilitek van?
A műanyag bilibe gondolom már építettek bele hangtompítót is :)

Pasijaim már kidőltek...megyek én is vízszintbe.
Jóéjt mindenkinek!

Timi
Kép
vt72
 
 


Jóreggelt!

Remélem mindenki jól aludt :)
Mi csak kétszer keltünk...ilyen már nagyon régen volt. REmélem nem csak beetetés volt Zsolti részéről...hanem rendszeresíti ezt :)
Már mondogatom neki reggel óta, hogy mennyire jól aludt :D :D

Timi
Kép
vt72
 
 


Zalán tegnap este a 10. hófordulója alkalmából felállt!!
Én meg felköthetem a gatyámat :lol: ...

Kép

Kép
ripley
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép
ripley
 
 


Sziasztok!

Ripley, gratulálok a betöltött 10 hónaphoz és a felálláshoz is!!! Klasszak a képek! Milyen furcsa, hogy azokon a képeken, ahol csak Zalán baba van, igazi vasgyúrónak tűnik. A Győzővel közös fotókon pedig olyan törékeny kisbabának látszik :lol:
Rotyizás ügyben mostanában nálunk a frissen elkészített fürdővíz a sláger :lol: Az apja szerint oda tartogatja a legnagyobbakat :lol: :lol: :lol:

KépKép
Kép
szecs
 
 


Ripley...nagyon édes Zalán! És persze Győző is nagy fiú már :)

A rottyról jut eszembe, hogy nálunk a fürdővízbe még egyszer sem volt :) Viszont már mi kaptuk apával fürdés előtt vagy után...sőt, egy időben rendszeres volt, hogy Zsolti fürdés előtt lepisilt :)

Timi
Kép
vt72
 
 


Ezt nem mondom el apának. Eddig azzal nyugtattam, hogy minden gyerek ezt csinálja :lol:

KépKép
Kép
szecs
 
 


Akkor Zsolti a kivétel, aki erősíti a szabályt :)

Timi
Kép
vt72
 
 


Ripley, grt. a felálláshoz. Cuki. Többre nincs időm,. bocsánat

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Sziasztok!

Nálunk Lilla tegnap a fürdővízbe pisilt, de már a végén :-)

Tegnap nagyon nyűgös volt szegényke és alig aludt valamit. Délután 2-től éjfélig fent nyűgösködött és nyöszörgött, sírt.

Nem tudjátok, hogy a Babamosoly teát (görcsökre) mennyi idős kortól lehet adni? Szerintem nagyon fáj a pocija. Ma délelőtt is láttam, hogy befeszít időnként, amikor jön a rotty, utána már jobb.
Sajnos alig van tejem, pedig iszom a teát is, hogy termelődjön. Látszik is, hogy a szopi után mindig éhes. Sajnos kell a tápszer kiegészítésként. Próbáltam fejni is, de csak 1-2 csepp jött. El is vagyok keseredve :-(

Ma 1 hetes Lillácska! Sajnos a vonalzóm nem akar összejönni sehogysem.

Nagyon édes Zalánbaba!

Voltam ma varratszedésen. G.I teljesen szétesett, a hétre várják a babát, végig vigyorgott, de teljesen zavarodott :-)
Rohant is, mert szabin van.

Kép
judit70
 
 


Nem nagyon volt időm visszaolvasni, de olyan aranyosak vagytok, ahogy 1 héttel ezelőtt szorítottatok nekem! :-)

Láttam, hogy kérdeztétek, hogy nem írtam el a súlyt? Nem! G.I kicsit többre becsülte előtte csütörtökön, de majd itt kint megnövekszik a drágám!

Kép
judit70
 
 


Judit...a teát nem ismerem, de az Infacol és az Espumisan csepp adható már most is pocakfájás ellen.
1 hónapos kórtól pedig a Gripe Water. Nekünk ez utóbbi vált be a legjobban.

TEjszaporításra nekem bevált az alkoholmentes sör, a mákos ételek is. Teából se mindegy ám, hogy melyik fajtát iszod...nálunk pl. a DM Babylove-os teájától még jobban fájt Zsolti pocakja. A Laktoherbes és a Fitolacos jött be.

Kitartás! Nagyon ügyesen csinálod! A pocakfájás pedig 3 hónapos kor után általában elmúlik. Tudom, hogy ez most nem vigasztal...de én úgy egy hónapos korától számoltam visszafele a heteket :)

GI-nek mennek a drukkok, hogy mielőbb apuka legyen!
Szecs...majd Te hozod a hírt a babáról, Te mész hozzá a legközelebb :)

Timi
Kép
vt72
 
 


Timi köszi! Hipp-es tea volt 1 doboz, az most elfogyott. Most Laktoherb a következő. Akkor ez jobb lesz valószínű. + akkor iszok alkoholmentes sörcit.

A cseppekre is köszi a tippet. Ezt nem kell felíratni gondolom!
Én kitartok, csak őt sajnálom nagyon-nagyon.

Megyek még eszem valamit, utána előkészülök a pancsihoz. Annyira alszik, de fel kell majd keltenem.

Milyen lett a vonalzóm?

Kép
judit70
 
 


Judit...a cseppek kaphatók recept nélkül. Az Infacolt evés előtt, az Espumisant pedig utána kell beadni. Persze egyszerre csak egyfélét érdemes használni.
Az Infacol a büfizést segíti elő, az Espumisan pedig a pukizást.
Remélem jól emlékszem :oops:

Szép lett a vonalzód!

Timi
Kép
vt72
 
 


Sziasztok!

Judit, nagyon szép a vonalzód!
Megnyugtatlak, Vivinél semmi nem vált be pocifájásra, egyszerűen ki kellett várnom azt az időt, és egyik napról a másikra elmúlt neki.
Szoptatós teáktól tényleg fájhat a baba hasa!

Ne legyél elkeseredve, nem tehetsz róla, ha esetleg nem menne a szopi. Fejni pedig nem kell, én sosem fejtem, látod mégis sokáig szopott Vivi. Azért nem fejtem, mert sosem jött 20ml-nél több, annyiért pedig nem erőltettem magam. Fejni csak akkor kell, ha el akarsz rakni a fagyóba tejcsit. Próbáld minden esetben cicire rakni Lillát, ennél többet úgysem tehetsz, ne okold magad!!! Igyál sok vizet!

KépKép
b_judyt
 
 


Jóreggelt!

Zsoltinak nem volt túl jó éjszakája...lehet, hogy a szél zavarta be, de éjjel majd 1,5 órát sírt szegénykém. De fájhatott a pocija is, mert este evett még a főzelék után pár banándarabot. Vagy akár én is ehettem valamit, ami nem tetszett neki :)
Brokkolikrém-levest főztem...pedig bébiételben egész jól megeszi :)
Azon ritka éjszakai sírások egyike volt, ami még apját is felébresztette :D Úgyhogy ketten vigasztaltuk.
A végén velünk aludt a nagyágyban...ahol már nagyon régen aludtunk így :) De legalább aludtunk és amikor kelt még hajnalban, akkor nem is emlékszem, hogy mikor volt...csak cici és aludtunk tovább :D

Timi
Kép
vt72
 
 


Sziasztok!

Timi, majd jól kifaggatom a dokit és beszámolok :D
Nekünk is nagyon rossz éjszakánk volt, talán az eddigi legrosszabb... Hajnali fél három után nem volt hajlandó egyedül elaludni, letevés után 5 perccel már nyöszörgött. Végül a kanapéra költöztem vele, mert féltem, hogy a nagy ágyban összenyomnánk. Így aludtunk reggel hétig, közben persze volt szopi is. Tényleg az időjárás lehet a ludas :shock:

KépKép
Kép
szecs
 
 


[quote="szecs"] írta:szecsmert féltem, hogy a nagy ágyban összenyomnánk.


Nem nyomod össze, hidd el :) Erre valami ösztönösen belénk van építve. Zsolti az első időkben elég sokat aludt velünk...igaz, hogy én rosszabbul aludtam, de őneki így volt biztonságos :)

Aztán most hónapok óta először aludtunk újra így....hát furcsa volt, de szerintem főleg nekem :D

Timi
Kép
vt72
 
 


Judit, Én Hipp teát iszom, meg sört. A Karamalz nagyon jó. Ittam Teekannes teát és Laktoherbeset is, de talán a Hipp jön be+Karamalz. Nálunk is az Infacol segítet. Durva, hogy heti 1 flakonnal kell, de hát ez van. Így is vannak néha görcsök, pedig alig engednek vmit enni. Te figyelsz a kajáidra?? Vki írta, nem tudom, hogy mákos ételek..nem szabd mákot, diót enni a gyerekorv.szerint. Mi 09.30-án megyünk csípőszűrésre.
Mindent nem olv.tam el, csak gyors bekukk. Ja kezem: ganglion van a csuklómon a víztől. Továbbra sem múlik. Kézsebész szerint vagy elmúlik, vagy műtét..frankó..

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Timi, tudom, hogy feleslegesen aggódom, de gyáva vagyok magunkhoz venni. Sokszor így is azt álmodom, hogy ott van és arra riadok fel, hogy keresem a takaróban, hogy meg ne fulladjon :shock: :shock:
Lányok, én mecsek teát iszom, de a gabonakávé sokkal jobban bejött! Azt elvileg lehet, nálunk a sör a szénsav miatt nem vált be :(
Ti napközben is ugyanoda teszitek/tettétek le aludni a piciket, mint éjszaka?
És még egy költői kérdés: tegye fel a kezét, aki tapasztalta a könyvekben leírt áttörést az étkezések-alvások rendeződése terén a bűvös hat hét letelte után. :?:

KépKép
Kép
szecs
 
 


Szecs...nálunk a napközbeni alvás vagy a babakocsiban van, vagy velem szoros szimbiózisban. Na ez utóbbi is két helyen lehet: vagy itt a gép előtt ülve, vagy valahogy összepréselődve az összecsukott ágyon :) Ha nagy ritkán le tudom tenni, akkor az ágyában alszik nappal is.

Én szerintem úgy 6 hónap után sem nagyon tudtam még rendszert vinni az étkezésekbe...de ez mindenkinél egyéni :D

Babaim...nekünk nem mondták anno a mák és dió tilalmat. A hüvelyesek (bab, borsó), a káposzta volt tiltólistán.
Gabonakávét sosem ittam...reggelire egy "normális" kávé tejjel...délután egy 3:1-ben különben még ennyi agyműködésem se lenne :D

Timi
Kép
vt72
 
 


Kép

Kép

Egy kis divatbemutató őszre :)

A második az most készült egy fél órája. A legjobb vicc benne, hogy a Zsoltin lévő kabát a méretezés szerint 0-3 hós babákra való :D

Timi
Kép
vt72
 
 


Az a kávé maláta+cikória?

Áá..mindent tiltanak..még a gyümiket, rostos leveket, lekvárt, minndet, teát, kávé..

babaimádó
Kép
babaimado
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?