Sziasztok!
Eltűntem pár napra, rokonoknál voltunk.
WC ülőke: Igen ,a Lidl-ben vettük, de ezt ki kell fogni, mert csak pár napig árulják ezeket a nem élelmiszer jellegű mindenféléket.
Múlt vasárnap kezdődött az akció, aznap délben értem oda, már az utolsó előttit hoztam el, a többit már elkapkodták. Ahol nyaraltunk, ott volt hasonló, szerették a gyerekek.
Ez is jó minőségű, erős műanyag, 4990 pénz volt, ami nem nagyon tetszik benne, hogy magától csukódik le, csak meg kell lökni, tehát, nem lehet csak úgy gyorsan lebillenteni, ki kell várni.
Asszem megdőlt az éjszakai nemalvásom rekordja: reggel 6-kor (!!!) tudtam elaludni, s negyed 8-ig sikerült szunyálnom, bő egy órát aludtam, azt is már reggel. Egész éjjel virrasztottam.
Samukám végighányta az éjszakát, szenvedett, húzta a görcs.
Nem tudom, de erős a gyanúm, hogy a Sinlac okozta, eddig 6-szor kapott, s 3-szor aznap este hányt. Eddig nem voltam biztos benne, de most már tuti van összefüggés. Utoljára 2 hónapja kapott, azóta nem mertem adni, most kipróbáltam ,hátha már tudja enni.
Soha többet nem adok neki.
Nem is értem, a gyerekdoki szerint ettől nem lehetett, mert ez valami gyógypép, de túl sok az egybeesés.
Rá van írva, hogy nem kaphat, aki allergiás a rizsre, vagy a szetnjánoskenyérmagra, illetve glükóz intoleranciája van. A rizzsel és a glükózzal elvileg nincs gond, azt evett már másban is, marad a sztjánoskenyérmag. Ha tényleg arra érzékeny, hát az nem túl nagy gond, simán elkerülhető ételfajta.