Új privát üzeneted érkezett!

Annamari!
Hajam: csíkfestés + igazítás.
Gergő 30 nappal hamarabb született a kelleténél. 2560 g és 51 cm volt. 1 hónapig az 50-es ruhákat hordta.
Láttam ezt a telcsit, szerintem jó.
franci
 
 


Hú Lányok, hirtelen annyi munkám lett, hogy alig győzöm. Na meg jó lenne rendet hagyni maga mögött, így mindent meg akarok csinálni jövő szerdáig.

Annamari!
Szerintem nem fogsz csalódni abban a telefonban. Én is Nokia párti vagyok, nekem is egyszer volt nem Nokiám, 7x volt szervízben, aztán vissza is vásárolta a még akkor Westel (apa akkor ott dolgozott, és 1,5 év után az új árán visszavásároltatta a céggel - kis protekcióval :lol: :lol: :lol: ).

Franci!
Akkor Gergőkéd is koraszülött. Nem is mondtad eddig! Megtalálták az okot, hogy miért jöbb hamarabb? Én kinyíltam. Most is ettől rettegek. Mi még 46-os ruhát is hordtunk :) Őrülten picikék, mint egy játékbaba ruha.

Panndi!
Akkor te a konkurenciánál dolgoztál :lol: Férjem is arrafele kukucskál, mert itt szétcincálják a vállalati értékesítési vonalat, és partnerhez nem akark menni. Állítólag nálatok jól is fizetnek (mondjuk, itt sem panaszkodhattunk). Te értékesítésben, vagy milyen területen dolgoztál?

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Franci!
Én pénteken megyek fodrászhoz. Jó rövid tépettre vágatom apa kérésére :lol: Meg festik a saját színemet, mert már negyede ősz a hamajnak :roll:

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 

 
 

Angie!
Nem tudták megmondani mért született hamarabb. Egyszerűen megindult a szülés.
Nekem van egy játék babám, olyan mint egy igazi kisbaba (Andi baba), arra nagyobb ruhákat adtam.
Az én férjem mindig hosszú hajat kér. de úgy olyan nehéz. Kicsit sok a hajam.
franci
 
 


Na aludtam!

Először bemutatóteremben, majd a központban az üzleti logisztikán. 2003-ban kerültem oda, 20 évesen, ott nőttem fel :lol:
Vendég
 


Panndi!
Ez már tényleg nem szép tőled! :twisted: :twisted: :lol: :lol:
Nem elég, hogy csokos sütiket majszolsz ebéd után, hogy magadra szedj 10 dekát, de még van "képed" leírni, hogy te 2003-ban 20 éves voltál??? Attól még bírlak ám, hogy ennyi "előnyöd" van! :wink:
(a két szőke copfost már meg sem említem :wink: )

Tesztek: nekem is van jópár....anno Kristófnál nem sokat csináltam, sajna már nem is őrzöm, de Marcitól, Matyi/Bencétől, s természetesen a köztük "elment" babótól is bőven van.....na meg negatívok is voltak bőven, bár én Marci elött negatívokat kétszer teszteltem, nem is volt itthon, s a rövid ciklusok miatt esélyem sem volt eljutni a gyógyszertárig :roll:

Telefonhoz nem tudok hozzászólni, illetve talán annyit, hogy nekem annyira nem jött be a Nokia...viszont valamiért viszolygok az érintőképernyősökért.....párom már berendelte a másik pont ugyanilyen Sharp-ot nekem a netről, mert amim most van azt imádom....bár még Vodafone-Mclaran-es, még anno az Alonso-Hamilton korszakból, de imádom!!!!

Danyuci!
Vigyázz magatokra!

Moti!
Gyanús vagy te nekem!!! Tesztet kérünk! de hogy este légy rosszul....ez fura....

Maryka!
Gyere bővebben! Kíváncsiak vagyunk!

Angie!
Köszi az érdeklődést, majd jönnek a képek, de még nem juttottam el odáig...nagyon lusti vagyok....most aludtam egyet Marcival, mosó-, szárítógéptöltés, mosogatógépkirámolás...s most kortyolgatom a koffeinmentes kávémat...jól esik, ennyire telik most, pedig nagyon sok dolgom lenne, s engem ez borzasztóan frusztrál (vagy flusztrál inkább :roll: )
Azért nagyon remélem ám, hogy jövő hét csütörtöktől meg fogod erőszakoni magad :lol: , s bekapcsolod az otthoni gépeteket, mert KELLESZ NEKÜNK! :lol: :wink:

Franci!
Még nem is gratuláltam Gergő ballagásához! Bocsi-bocsi :oops: Nincs képed róla??? Jó fodrászolást! Nálunk is a hosszú haj dívik, mondjuk én nem is tudom magam röviddel elképzelni :roll:

AM!
Rebeka még kórházban? Meddig szokás otthon bent tartani őket??
Tesódnak van teje?? tudsz neki segíteni?? Ez tök fura lehet, bizti Neked is, hogy most már neki is van kisbabója :roll: MOndjuk nem "járt jól", mert pont most semmit nem tudsz neki adni, s időd sem sok lesz Rebeka babázni, de ha közel laktok egymáshoz (bocsi, nem emlékszem), akkor majd együtt felnőnek!!!
Ha nem is testvér, de olyan jó lenne valaki, akivel így együtt babázhatnék......vagy mégsem :roll:

Lillanyuci!
Hogy/hol vagytok????

Kri!
Zsombi tényleg nagyon szépséges! Nekünk is van olyan IKEA-s játszószonyegünk, most nagyon szeretjük, mert van rajta autózási lehetősége.....a Dédis kép meg kimondottan megható!!!!!

Linus írt már nagyon régen :roll: :roll: MI lehet vajon Tulipánnal?? Ha olvasol, jelentkezz!

MOst ennyire tellett, megyek Marcit ébreszteni, mert éjjel malmozunk, már több, mint két, úúúúúúúúúú lassan három órája alszik....

Ja, két szó rólunk, ma kaptam két db szurit, kicsit kellemetlen volt, de igazából semmi extra..remélem, hogy Babóm jól van, s neki is ugyanennyit "jelentet"..holnap még kettő......ez - ha eddig ide nem írtam volna, most egy kicsit kavarodás van bennem, bocsánat :oops: - egy tüdőérlelő szuri, amit már Marcinál is kaptam, csak akkor hármat egyesével két-két hét különbséggel, most pedig négyet két nap alatt, egymás után kettesével.....
Ovi nagyon jó: már ma azért hisztizet (szó szerint ezerrel hisztizett), hogy vissza akart menni, már ha jól értettem, mert csak annyit mondogatott, hogy anya, vissza, nyisd ki!! (mármint a garázsajtót!...aztán az is lehet, hogy csak meg van zavarodva....
Ja, s már játszik a babákkal, mert mondja, hogy a "baba" elveszi az autót, kockát, amivel játszik...mondom melyik, erre ő, akinek virág van a fején :-) annyira jó fej :-)

s még egy gyors sztori:
Tegnap fürdünk, mondjuk neki, hogy mutassa meg, hogy mit tanult Apától, hogy kell a bőrt a kukikáján felhúzni...közben húzogatja, de persze fordítva, azaz ráncigálja előre, s kérdezni, hogy "erre, erre??" mondjuk nem-nem, erre ő tovább kérdezni, hogy erre-erre?? s mutogat felfelé a plafonig :lol: :lol: Olyan jól jött ki, ahogy felnézett a magasba....röhögtünk, hogy igazi pasi, egy kicsit túlértékeli a méreteit-haha


Na, tényleg megyek, dugulok, Puszi mindnekinek, akinek nem írtam név szerint annak külön is!

Kép
Kép
Kép
szilvia72
 
 


Angie,Panndi, én pedig a harmadik mobilcégnél dolgoztam 4,5 évig! :D a pirosaknál. :D ez aztán vicces.....és Panndi, én is 20 évesen kezdtem. :D

szóval azt mondjátok, tesztet csináljak?nem jött még meg, és hát gőzerővel szoptatok, tényleg lehetek babás?annyira hihetetlennek tűnne.persze nagyon örülnék neki, csak én "véletlen"még sosem lettem várandós.

Maryka, holnap megyünk a Balcsira.jöttök TI is?ma voltunk játszóházban, Boldi hiányolt Benneteket!meg én is. :D

Panndi, Fruzsi szuper ügyes!BOldi még hallani sem akar erről az egészről. :D

Angie, ezek szerint a Te férjed szereti a rövid hajat?ritka, mint a fehér holló!!!! :D az én párom totál hosszúhaj párti, teljesen kiborult, mikor egyszer levágattam vállig.mondjuk én is azonnal megbántam. :D

KépKépKépKép
moti
 
 


Moti!
Balaton elött tesztelj egyet! lécci-lécci!! :lol:
Még mi sem állunk sehogy a szobatisztasággal :roll:

Kép
Kép
Kép
szilvia72
 
 


sziasztok!

Na van kiskönyvem :D Lányok , nekem olyan nagy a pocakom én el sem tudom képzelni , mi lesz még ezután :roll: Főleg este, úgy érzem , még a víztől is hízom, pedig tényleg nem eszem sokat és arra is odafigyelek :?

Moti!
Remélem eljutunk és egy kicsit dumcsizhatunk, meg a pasik is ...szerintem tök jól megértik majd egymást. jaj, nagyon aranyoak vagytok, köszi a hiányolást :D Mikor kell vagy kellett megjönnie? :?: Az egyik ismerősööm is szopi alatt esett teherbe :wink: Nekem is van este hányingerem :wink: Egyébbként lelkileg jobban vagy már :?:

Panndi!
Fruzsi nagyon ügyes! Gyurikát hidegen hagyja(HÚÚÚÚÚÚÚÚ visszafele fejlődöm, tanítónő létemre nem tudom, hogy kell helyesen írni-hát ez nagy gáz :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: ) a bili téma.

Beze!
Régen voltál! Nyaraltok? és jól vagytok :?:

Szilvia!
Tényleg nagyon örülök, hogy Marci már szívesen van az oviban és , hogy élményei is vannak az meg pláne jó :D Te, hogy érzed magad?

Franci!
Na jó volt a fodrásznál? Gergőn egyáltalán nem látszik, hogy koraszülött lenne :D

Angie!
Nem is tudtam , hogy Szilárd is köraszülött, nektek mi volt az oka?

Sucer-rel mi lehet? Tud róla valaki valamit?

Kép
Kép
maryka
 
 


tényleg, Sucernak nem mostanában kellene szülnie valamikor?

Maryka, szerintem is jól ellesznek a srácaink, és már úgy szeretnélek látni a kis pocaklakóval, meg jó nagyot dumcsizni.szólj, ha jöttök.
ma voltam dmben, de nem mertem tesztet venni.utálom.)
lelkileg jobban vagyok már, ha a Csipke miatt kérdezed, bár még mindig nagyon hiányzik.mindenről ő jut eszembe, reggel várom, hogy bekukucskáljon az ajtón, várom a nyüszögését, stb...annyira hirtelen történt ez az egész.a férjem reggel levitte a Gyurihoz (az állatorvos barátunk) egy sima ultrahangra, és már nem hozta vissza.ott sem tudtam lenni mellette elbúcsúzni.

KépKépKépKép
moti
 
 


Jó reggelt!

Franci! Teljesen megértem ezt a munkás dolgot. Én amikor visszamentem, azt éreztem h kívülálló vagyok. Ez a mh már nem az ahonnan elmentem. Sajnos a mai napig ezt érzem. Alig várom h újra eljöjjek. Mivel babát szeretnék, nem merek váltani... Sajnos úgy látszik most olyan időszakot élünk h mindenhol bunkók a "kedves" kolégák.
Igen, 2 terhesség volt, de az első a 10. héten véget ért:cry: :cry: :cry:

Angi! Petrát én se vinném Tunéziába. Ausztriáig még igen, de annál messzebbre már nem merném.

Annamari! Ausztriába én is vásárolni szoktam menni. :oops: Most is tervben van. :oops: :oops: :oops:

Panndi! Fruzsi nagyon ügyes!

Maryka! Gratula a kiskönyvhöz! Te is tanítónő vagy?

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Szép jó reggelt!

Panndi, nagyon ügyes Fruzsi. :lol: :lol: :lol:

Moti, ha még nem jött meg a szülés óta akkor az esti hányinger azért is lehet mert lassan megjön. Nekem is így volt. Azért mennek ma drukkok ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Franci, jó volt a fodrásznál?

Beze, Lillanyu hol vagytok?

Sucer elvileg augusztus 17-ére van kiírva.

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Táblázatunk:

Kép

Az adatokat nézzétek át, ha kell valamit javítani szóljatok.

Kri
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kri29 2010.07.29 08:39-kor.

Kép
Kép
kri29
 
 


Kri, én már szóltam korábban, légyszi légyszi vegyél ki a táblázatból :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: Benne van még a kicsikénk :cry:
Vendég
 


Panndi ne haragudj, kivettem. :cry: :cry: :cry:

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


((((((((((((((((((((((panndi)))))))))))))))))))))))
Vendég
 


Panndi, téged is vegyelek ki?

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Szilvi!
Gergő ballagásáról vannak képek és fényképezőn felvett videó is, de rajta van a többi gyerek is. Ezért nem mutizom őket.
Mért kapsz tüdőérlelőt. Nálunk ilyet csak a koraszülés előtt adnak. ha jól tudom…
Marci tényleg megszerette az ovit. Nagyon örülök neki.
Marcinak akkora van és kész. Kisöcsi is 20 cm-el kezdte. :lol: :lol:

Moti!
Szoptatás alatt összejöhet a baba. Ismerek olyan csajt, aki az első gyerkőcért 6 évig küzdött, a kistesó meg becsúszott szopi alatt.

Maryka!
Gratulálok a kiskönyvhöz. Pocakfotót kérünk!!!!

Teri!
Az hogy nem jó a munkahely még nehezíti is a teherbeesést. Ha nem lenne Gergő beteges és nem szeretnénk kistesót én már régen elmentem volna innen.
Kerestem volna egy jól fizető állást, az se zavarna ha sokat kéne dolgoznom.

Köszönöm kérdésetek, a fodrásznál jó volt. Jó sok szőke csík lett a hajamban.
franci
 
 


Kri, köszi!

Nem, én maradni szeretnék, csak ő nem szeretett volna :(

KÖszi mégegyszer!
Vendég
 


Franci!
sikerült megszépülni??? :lol: :lol: :lol: apa mit szólt, tetszik neki??? kifejezte a tetszését??? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szilvi!
Azt elfelejtettem az előbb a másikon, hogy kb. 35 km-re laknak tőlünk. Majd holnap mehetnek haza.

Panndi!
Mikor tesztelsz?

Moti!
Én is ismerek egy csajt, most szült 1 hete, s ő is szoptatás alatt esett teherbe, 4-ik gyerekkel. Nem is mensizett, s úgy lett terhes.

Sucer-t olvastam az augusztusiba, hogy jól van, még egyben van.

Maryka!
Most mennyi idős terhes vagy? Évivel egyidősek vagytok????

Kri!
Neked mikor kell nem megjönni???

Benita jól eltűnt. :roll: :roll: :roll: :roll:

Teri!
ti is szoktatok Ausztriába vásárolni? Bécsbe szoktatok menni, vagy merre? Most jól megvagytok apával?

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Majd holnap reggel, akkor lesz egy hete, hogy késik. Ha az is negatív, akkor passz :(
Vendég
 


Annamari!
Férjem halkan közölte: szép.
Haragszik rám 2 napja, mert elzavartam tanulni. Lusta tanulni, utána meg nyafog hogy nem tud semmit. Jó ideje küzd egy német középfokért.

Milyen jó hogy a tesódéknál is hangos lesz a ház holnaptól. :lol:
franci
 
 


Panndi!
Drukkolok!!!!!!
franci
 
 


Panndi!
Drukkolok,hogy ne feleslegesen csináld!!!++++++++++++

Franci!
Ezért haragszik rád, mert elküldöd tanulni. :lol: :lol: :lol: nálunk is mosolyszünet van. Tök jó ez a némaság. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: dobsz egy képet, hogy milyen lettél???

Már hallottuk a hangját, kedden mikor bent voltunk sírt szegényem. Tök fura lesz egy ilyen kisbabát fogni. :D :D :D de alig várom.

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Annamari!
Front van a férjeknél.
Én utálom a némaságot, főleg peteérés környékén…. :(
Ti miért nem beszélte?
2 hónap múlva Rebeka versenyt sírhat Szonjával. :lol:
franci
 
 


Franci!
Mert mondtam neki, hogy a piás anyját többet nem hozhatja ide.
azt elhiszem, hogy utálod peteéréskor a némaságot. Most lenne?
Olyan kíváncsi leszek majd, a két picire egymás mellett.

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Kép unokatesók

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Annamari aug. 5 és 12 között a korábbi ciklusidő alapján. Vagyis nagyon jó szülinapi ajándék lenne egy babó a pocakomban :lol: :lol: :lol:

no megyek is őrült bömbi van ma nálunk.

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Kri!
Hajrá ajándék!!!
Szegény Zsombi is érzi a frontokat?

Annamari!
Nem tudom mikor lenne. Csak sejtem.
Gyerekek előtt nem szabad sokat inni, megértelek.
Szépek az unokatesók.
franci
 
 


Kri!
Drukkolok, hogy szép szülinapi ajándék legyen!!!!!!!

Franci!
Köszi szépen!!! :D :D

Nálunk is szépen szét dobálták a kirakót. De nem ám egy félét, legalább 15 féle van összekeverve. S persze nekem kell majd szét válogatni. De most elmegyünk babanézőbe, s ha visszajöttünk, akkor kirakózok. jaj de szeretem. :lol: :lol: :lol: :lol:

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Hűű Lányok, de felpörögtetek :)

Én ma kicsit elhavazva, holnap pedig nem jövök, kivettem egy nap szabit, mert megyünk a nagynénémmel megszépülni. Férjem szereti a hosszú hajamat is (kb másfél éve van rövid hajam, az ő kérésére). Mindig ígérgettem neki a 10 év alatt, hogy majd levágatom, és amikor terhes lettem Szilárddal, azt mondtam, hogy majd ha ő megszületik. Még utána is eltelt másfél év, hogy levágattam. De nekem így nagyon kényelmes, könnyen beszárítom, nincs sok baj vele, főleg, ha jó rövid. Majd biztos újból lesz hosszú hajam, ha lesz időm vele többet foglalkozni, ide-oda szárogatni :)

Szerintem már csak hétfőn jövök :)
Addig is mindenkinek sok puszi, és szép hétvégét (megint jön a meleg!)

Angie

Kép
Kép
angie34--
 
 


Annamari! Nagyon édes az unokahugicád!!! Bécsbe szoktunk menni, meg Schwechatba, meg tavaly voltunk Parndorfban is. Nagyon klassz akciókat lehet kifogni. Remélem idén is összejön.
Apával most minden ok, remlem sikerrel jártunk ebben a hónapban:lol: :oops:

Angi! Jó szépülést holnapra! :lol:

Kri! Drukkolok h meglegyen az a szép szülinapi ajándék! :oops:

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Angie!
Jó szépítkezést!!!! Nem is tudlak elképzelni téged hosszú hajjal. :roll: :roll: :roll: :D :D :D :D
Azért, ha otthon vagy, tessék bejelentkezni!!!!!!!!

Teri!
Mi ilyen messze nem szoktunk menni, csak Jennesdorf, Fürstenfeld, Güssing. És, ha tényleg kifogód az akciót, tök jókat lehet vásárolni, elég olcsón. Mikor tervezitek, hogy mentek???

Évi!
Jól vagy? Minden rendben veletek???

Beze!
Mikor mész a 18 hetes uh-ra? Jól vagytok???

Sucer!
Ide is írhatnál, hogy hogyan vagytok???

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Jó reggelt!

Teszt negatív, mensi sehol, 36. nap... :cry:
Vendég
 


Jó reggelt!

Panndi! :cry: AZért nem lehet h még nem mutatja? Az előzőt is jó sokára mutatta ki, nem?

Annamari! Változó, tavaly augusztus 5.-e környékén voltunk. Most attól fügtg h megyünk-e még nyaralni vagy sem. Ha megyünk, nem lesz pénzem :oops: Ha nem megyünk Tunéziába (vagy Törökországba), akkor a jövő hét vége felé szeretnék menni. Amerre ti mentek azok hol vannak? Még nem is hallottam róluk :oops: :oops: :oops:

Teri

KépKépKép
pruci
 
 


Sziasztok!

Panndi, nem mész el vérvételre? Az tuti kimutatná mi a helyzet.

Nagyon hideg van :cry:

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Panndi!
Sajnálom!

Angie!
Jó szépülést!

Kri!
Mindjárt itt a meleg! Ne félj, lehet majd izzadni.

Augusztus 12-től mozikban látható majd Bartos Erika Bogyó és Babócája.
Mi biztos megnézzük, mert Gergő már kérdezi mikor megyünk megint moziba. Tavaly látta moziban a Thomast.
franci
 
 


Panndi!
Múltkor hányadik napra lett pozítiv????

Teri!
Ezek ahová mi szoktunk menni, Szentgotthárd-Rábafüzeshez vannak közel. De mióta tőlünk 10 km-re is megnyitották a határt személyautónak, Pinkamindszentnél megyünk át. Onnan kb.20-25 km.
Nem nagy városok, kb. olyan, mint itt Körmend.

Kri!
Az még hagyján, hogy hideg van, de nálunk még az eső is esik. :cry: :cry: :cry:

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Franci!
Ez valami mese? Bocsi, ha hülyeséget kérdeztem, de még nem hallottam róla. Mi Leventét vittük a moziba a Jégkorszak 3-ra. ( Leventét kellett megkérdeznem, hogy mi is a címe, amin voltunk :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Annamari!
Bartos Erika írta, akárcsak az Anna, Peti és Gergőt.
Csiga és katica benne a szereplő.
Könyvel kezdődött. Tv-be ment volna, de rácsaptak a mozisok.
És kifejezetten ovisoknak szól.
franci
 
 


Csajok nem tudom mi van ma velem minden ok nélkül sírhatnékom van.
:cry:

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Sziasztok,

látom hiányoltatok, Annamari fel is szólított, hogy ide is írjak :wink: .

Nem vagyok nagyon fórumozós kedvemben. Fáradt vagyok és nyűgös, meglehetősen antiszociális lettem.
A gyerekszoba elkészült, csomagom összerakva, de Olivér még nem óhajt kijönni, mondjuk én nem is sürgetem. A dokim 7-től szabin lesz, meglátjuk, hogy összejön-e, hogy nála szüljek.
Megviselnek a frontok, nehezen tolerálom a 15-20 fokos hőmérséklet különbséget. Szerencsére nem dagadok, vizesedek, 8 kilót híztam, max a bugyogó sav, a hányinger, a 0 tüdőkapacításom zavaró, ugyanis a heti UH szerint a bébi most 3,3 kiló körüli, és még papíron van 3 hetünk kb. Nem csoda, hogy nem igen fér el a bébi, és teljesen átrendezte már a szerveimet odabent.

Szóval ha hír lesz jövök, és ne haragudjatok, ha nem írok napi szinten.

Bocsi az önzőzésért, szép napot nektek, vigyázzatok magatokra!

Üdv,
Sucer
Kép
Kép
sucer
 
 


Sucer!
azért nem haragudtál meg, ugye, hogy kértelek, hogy ide is írj. :D :D :D :D ez a 3 hét hamar elszalad, s lehet, hogy nem is lesz annyi.
Pihenj amennyit tudsz, s vigyázz magatokra!!!! S várjuk majd a híreket!!!!!

Annamari
Kép
Kép
Kép
Kép
nmarya
 
 


Sziasztok!
Köszi a hiányolást! Én már csak ilyen vagyok... eltűnök néha.
Sajna én továbbra is rosszul vagyok minden nap, már hányingerrel, émelygéssel ébredek és egész nap kitart. Mindent kipróbáltam már: gyömbéres süti, hideg kóla, reggeli priítós az ágyban, stb.
Semmihez sincs kedvem, Lillussal próbálok extra türelmes lenni, nagyon aranyos, megértő. Tegnap délelőtt le kellett feküdnöm mert annyira rosszul voltam és mondtam neki hogy anya rosszul van, erre ő hozta oda a játékait az ágyamra és ott játszottunk...Olyan értelmes!
Jövő héten megyek a dokimhoz, és majd 13-án megyek a 12. heti uh-ra.
Örülök hogy a pocakosok jól vannak, többieknek pedig mielőbbi bababeköltözést kívánok!
Igyekszem jönni néha!
Üdv. Évi

Kép
Kép
lillanyuci
 
 


Sziasztok,

Annamari,
dehogy haragudtam meg, ne viccelj! Drágák a gyerekek az unokatesó babával :D . nemsokára a saját tesójukkal állnak majd így modellt egy fotóhoz :wink: :wink:

Ma jobb a kedvem szerencsére. Ma vendégségbe megyünk, holnap pihi, semmi extra, max. forma1-et nézünk apával.

Mindenkinek jó hétvégét, vigyázzatok magatokra!

Üdv,
Sucer
Kép
Kép
sucer
 
 


Sziasztok!

Nekem ma megjött, így az első hónap nem volt sikeres. Na majd a második ;)
Vendég
 


Panndi sajnálom. Mennek a drukkok a következő hónapra+++++

Kri

Kép
Kép
kri29
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy kicsit eltűntem, köszönöm a hiányolást, aranyosak vagytok! Kicsit nehezen viseltem a kettős frontot, nem volt erőm gépelni esténként.
Voltunk uh-n, Marci már 300 gramm, és minden rendben! :D

Annamari, azt még nem tudom. 12-én kiderül. :wink:

Panndi, sajnálom. :(

Kri, neked mikor kell nem megjönnie?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Jó estét!

Beze!
Gratula Marcihoz! Olyan fura olvasni, de majd megszokom :wink:

Panndi!
Sajnálom, de egyben drukk, hogy a köv. hónapban minden rendben legyen! Hidd el tudja a szervezeted, hogy mit akar! Lehet, hogy most sok(k) volt ez neki(neked), s ezért a kis szünet...

Kri!
Neked is kitartást! Bár te olyan "kis" pozítiv vagy mindig!

Angie!
Képet kérünk, majd ha lesz!

Pruci!
Örülök, hogy apával minden ok, s remélem, hogy jössz a jó hírekkel Te is hamar!

Moti!
Mitől félsz?? Max. kapsz még egy pár hós haladékot a saját testeddel, aztán költözik a kisBabó.....ha meg ott van, az azért tök jó!!! JÓ pihizést, ha már a Balcsin vagytok!

Lillanyuci!
Gyere, ha tudsz, hányingert sajnálom! Láttam a februrái topikban példa voltam a tesztjeimmel, kiváncsi vagyok a csajszira majd, hogy neki bejön-e...

Rám nagyon rámijesztett legkisebb Fiam, mert az elmúlt napokban nem akart mocizni, de ma sikerült eljutnom a saját dokimhoz, s minden ok...megnyugodtam...volt nagyon szörnyű éjszakánk (Marci nem aludt), aztán tegnap nappalunk, jártam már szülőszobán is...na mem mert bármi megindult, hanem mert oda raktak be szívhangot hallgatni.....de mára már jól vagyunk...Marcival még fodrásznál is voltunk, aztán medencénél, most Apa próbál vele aludni...én pedig készülök vasalni, s talán valami jó kis limonádé filmet nézni..
Kicsi babónk egyébként már nem is olyan kicsi, kb 1700gramm, s a kis buksija nagyon lent van, gondolom, hogy ő már úgy marad a köv 7-8 hétben :roll:

Sucer!
Jó, hogy jöttél, jó bulizást nektek, s honap mi is nézzük a Forma 1-et, majd gondok Rád! Kinek mennek a drukkok??
Olivér még ráér! Ilnagocskának a sulihoz is készen áll már minden??

Franci!
Én sem hallottam a meséről, de majd utána nézünk!

Jó éjt nektek!

Kép
Kép
Kép
szilvia72
 
 


Szilvia,

örülök, hogy jól van a legkissebbed, elhiszem hogy megijedtél, én is megijedtem volna.biztos csak pihizik a Drága! :D gyűjti az erőt, elvégre nagyon melós lehet nekik megszületni. :D

Panndi, hajrá augusztus!Zsófi visszazökkent a csanába?nem volt gond?

Kri, remélem, elmúlt már a sírhatnékod!
Boni, merre vagytok?

Annamari, tündéri a keresztlányod!olyan picinek tűnik!!!!meg mered fogni?

elég szar időnk van itt a Balcsin, de tegnap voltunk Kapocson, olyan jó!!!!én még sosem voltam, pedig szuper!még 2 gyerekkel is, pedig eleinte szakadó esőben járkáltunk, Boldi esőkabátban, Sebi meg rámkötve a kenguruban, de nagyon élvezte.ott voltunk egész estig.
maga volt a kánaán, csomó fazekas, kerámiás árus, imádok nézelődni!még akkor is, ha épp nem veszünk semmit.
egyébként elmúltak a hányingereim.)

murphy, amióta elpusztult Csipke, ma láttam kb. harmadjára erdélyi kopót....előtte max. évente egyszer, de akkor is csak, ha elmentünk a kopós rendezvényekre...még mindig nagyon hiányzik.

KépKépKépKép
moti
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?