Új privát üzeneted érkezett!

Daisy!Közvetlenül beülti ciklus előtt kaptam Norcolutot ezért is tudtuk elkezdeni a stimut mert eltünt tőle a ciszta :wink:
Krisztike!Nehezen birom a meleget,éjjel én is többet fenn vagyok járkálok pihegek mint a liba.Hol beinditom a klimát hol meg lekapcsolom mert zavar...Szóval nehéz...
De mostmár féllábon is kibirjuk,meg hát ezt akartuk oly nagyon,akkor boldogan szenvedjünk!

KépKép KépKép
kamilla*
 
 


Daisy, ahogy írod Te is, a talpmasszázs ha saját magad csinálod (bármilyen masszázs) tőled von el energiát, tehát nem jó. Vagyis más kell csinálja neked. Nekem gerincsérvem van, és ez folyamatos karbantartást igényel, így az elmúlt 4 évben rengeteget költöttem a hátmasszázsra, mindenfelé jártam. Kb. 1 éve találtam meg azt a masszőrt, aki csúcs-szuper és árban is reális, így megengedem magamnak, hogy minden héten megmasszírozza a hátam és a talpaim. Azóta a gerincsérvem sem rakoncátlankodik, és a korábban folyton jelen lévő cisztáim sincsenek. Még annyit erről, hogy a cisztáik a múltban nekem sok gondot okoztak, és még egyetemista koromban egyszer annyira rosszul lettem, hogy másnap a műtöben kötöttem ki, és a ciszták miatt a jobb-petefészkemet meg kellett csonkítani. :evil: :evil:
Szóval ilyen előzmények után a talpmasszázst (itt a folyamatosságon van a hangsúly) és istenítem!!! :lol: :lol: :lol:

Az Arwen tornát én is nézegettem, de pofátlanul drága, így az Aviva tornánál kötöttem ki. Egyszer voltam egy egy napos tanfolyamon a Líviánál, hogy lássam hogyan működnek a gyakorlatok, nála vettem füzetecskét és kazettát, így ez tökéletesen működik otthon is. Ha érdekel szíves lemásolom neked, de érdemes elmennyi hozzá 1 napra, ha jól emlékszem kb. 6ezer körül volt, ennyit megéri áldozni rá.

Egyébként bármilyen sport, ami stimulálja a szervezetet azonos célt él er. Emlékszem egyszer próbálkoztam a hátam miatt a pilátessel, és folyamatosan jártam, ennek eredményeként az inszem alatt kb. 8 tüszőm ért meg, így el kellett halasztani az inszemet. Mivel ugyanannyi clostyt szedtem mint előtte, a torna magyarázza a fokozott működést.

Na jó hosszú lettem, de abból indultam ki, hogy én is szívesen veszem ha megosztjátok a tapasztalataitokat.

Párizs, merre jársz? Azt hiszem ez a hangterápia most sok nekem, a holisztikus és woodo szemlélet mostanság nem fekszik nálam, korábban fellángoltam ezirányba.

Mindenkinek nagyon jó pihenést, a kismamáknak egy kis szelet kívánok, hogy jobban bírják a meleget! :D :D :D :D :D

(vízi)lili(om)
vízililiom
 
 


lányok, visszaolvastam, bocsika, úgy tűnik tele van a levelem helyesírási hibával. vakon gépeltem, de úgy tűnik ezt még kell(ene) gyakorolni :wink:
vízililiom
 
 

 
 

Daisy, mi nekünk már megvan az andrológiai vélemény, csak egy SOTE kontroll vizit kell, ez lesz 15-én.

Nekem most sok dolog borult....Ma este voltunk Murbernél.... Kiderült, hogy a műtét és hormon vérvétel nem lehet egy ciklusban.......Ez azért gáz, mert augusztus végén elutazunk 2 hétre. Így ha most megműt, augusztusban és szeptemberben sem tudom megcsinálni a vérvételt... Hol a huszon x napok, hol a 3. nap maradna el........... Most összehoztunk egy új tervet: ha a nődokim megcsinálja a tükrözést, akkor júliusban hormont nézünk, műtétet lemondom és augusztusban megcsinálja a nődokim. Ez az egy megoldás van, hogy ne csússzunk sokat. Murber azt mondta, más is megcsinálhatja a tükrözést, szóval... Jövő héten újabb telefonok, dokik....Megint kifulladtam...........

Ja, viszont Murber adott papírt és nevet, hogy azzal menjek el a kútvölgyi kórházba és megcsinálják az IR-t ingyen....Bár kifejtette, ők ehhez nem ragaszkodnak, mert nincs egyértelmű kapcsolat az IR és meddőség között...
nyuszika85
 
 


Krisztike :D
Sajnálom, hogy így megvisel a meleg.

Mivel policisztásak a petefészkeim, aminél természetesnek veszik, hogy cisztáim vannak, így soha nem is nézték, hogy mennyi "termelődik", illetve mennyi távozik. Ilyen "későn"(23. napon) soha nem csináltak még uh-t. Tulajdonképpen egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy újra és újra kialakulnak sárgatestcisztáim. Hiszen évente többször van ilyen jellegű feszülő érzésem és ilyen fájdalmam menstuációkor - mondhatni természetes. Sajnos. Viszont, hogy kiürül-e, azt sose nézték még.

Lili :D
Sajnálom az előzményeket. A talpmasszázs viszont biztosan jót tesz.

Avivás könyveim és lemezem is van. :lol: de nagyon aranyos vagy, hogy felajánlottad. Líviánál nem voltam még.

Az arwen is hasonló áron van egyébként. Tornázni otthon dvd-re szoktam. Csak néha jó elmenni az órákra, mert a mozdulatokat, légzésgyakorlatokat nem lehet másképp elsajátítani - de ez az aviva módszerre is igaz. Egerbe eljön most Tünde, 8.000.- lesz az óra, csak hát oda még el is kell utazni, így kb. 10.000.-be is benne lenne.

Köszi, hogy leírtad. Egyáltalán nem lett hosszú a hozzászólásod. Sok érdekes infó volt benne.

Nyuszika :D
Mi is már csak kontrollra megyünk az andrológiára.
Jól összejött neked is minden, de szerencsére sikerül ügyesen megszervezned a programodat. :D

Milyen szerencséd van, hogy most mentél Murber dokihoz és így adott beutolót IR-re.

Kellemes hétvégét Mindenkinek!

Kismamik! Kitartás ebben a nagy melegben!!!

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


[quote="nyuszika85"]
írta:
nyuszika85Bár kifejtette, ők ehhez nem ragaszkodnak, mert nincs egyértelmű kapcsolat az IR és meddőség között...


Ezt nekem is mondta, de én nem értek vele egyet. Persze nem mondtam neki, nem vitázok vele, ez az én véleményem. Bár szerintem észrevette :oops: :roll: , mert mondta, hogy bizonyos esetekben megvárják a belgyógyász hozzájárulását. :D :D :D

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


Sziasztok!

Előkerültem végre, most olvastalak végig titeket:

Krisztikém: most látom csak már 30-as számok vannak a vonalzón. Hitted volna? Most volt Karácsony, nagyon elszaladt az idő, már csak pár hét, de a java most fog jönni!

Neked is Kamilla: vigyázz nagyon magadra!

Röpcsi: Remélem az uj helyen tényleg hamar babás leszel, tiszta szívemból ezt kívánom.

Üdv az újaknak: nektek is hasonló jókat kivánok, de kiérzem itt a szavaitokból a kétkedést. Én nem beszélek senkit se arra, se erre - de hát Röpcsi is másként gondolja, reméljük bejön neki. És igen van még BMC és stb stb.

Mary: megkésve is boldog szül.napot!

Munka ügyben semmi, a hitem változatlan. Jó volt pihenni, megyek és még erre -arra, de hétfőn reggel fogorvos. Szolidarítás! És pár nap és megyek az elveszett báránykámhoz, legalább egy pár órára talán látjuk egymást végre

üdv nektek

kispatak
Vendég
 


Kispatak, köszi.

mary80
 
 


kamilla
Igazad van kibírjuk.Nagyon várom már én is a kis szarost.
kispatak
Ne add fel a hitedet mert ha az megvan az nagyon jó.

Kép
Kép
krisztike54
 
 


[quote="daisy@79"] írta:daisy@79
[quote="nyuszika85"]
írta:
nyuszika85Bár kifejtette, ők ehhez nem ragaszkodnak, mert nincs egyértelmű kapcsolat az IR és meddőség között...


Ezt nekem is mondta, de én nem értek vele egyet. Persze nem mondtam neki, nem vitázok vele, ez az én véleményem. Bár szerintem észrevette :oops: :roll: , mert mondta, hogy bizonyos esetekben megvárják a belgyógyász hozzájárulását. :D :D :D



Nyuszika, egyetértek daisyvel az IR-rel kapcsolatban, mert Nekem nem egy belgyógyász mondta, hogy a magas érték befolyásolhatja a megtapadást. :wink: A másik meg, hogy annó amikor nálam kiderült ez a probléma akkor gyógyszert kellett elkezdenem szedni, valamint tornáznom is kellett és pont mielött visszamentem volna a belgyógyászhoz kontroll vizsgálatra, kellett a klinikára kezelés elkezdés végett mennem. Megmutattam a leletet az IR-ről, majd a doki megkérdezte, hogy szedem-e a gyógyszert? Mondtam, hogy igen, de már kevés van, el fog fogyni. Gondoltam magamba mikor ezt mondtam neki, hogy biztos úgyse fontos ez nekik mivel ők ezt meg se nézették, ezért mondtam tök lazán, hogy elfogy. Erre a doki, de hát azt folyamatosan kell szedni, ők a vezetőség miatt nem írhatják fel. :shock:
A másik meg, hogy amikor lombikra mentünk .....................basszus mennem kell, bocsi! :oops:
Vendég
 


Bocsi, folytatva....
Amikor lombikra mentünk, akkor meg csak akkor kezdték el a kezelést, amikor a belgyógyász orvosomtól hoztam egy igazolást, hogy engedélyezi, hogy a lombikprogramot az általa megnézett értékekkel és az általa felírt gyógyszer szedése mellett elkezdhetjük. :?
Vendég
 


Jól hangzik.... Én is úgy vagyok vele, hogy az IR-t megcsináltatom, ha van egy szusszanásnyi időm....
De munka mellett sok dolgot nehéz megoldani......................
nyuszika85
 
 


Helló!

Csütörtökön reggel voltam a sima és terheléses cukor vizsgálaton :!: :D
Reggel 7-re, negyed 8-ra vitt a kórházhoz a férjem, majd Ő tovább ment ügyet intézni, én meg mentem a vizsgálatra. Páran voltak csak előttem, nem volt vészes, fél 8 után 5 perccel sorra is kerültem. :D A körzeti orvos által adott beutaló sajnos nem volt jó, mert nem egy nyomtatványos beutalót kellett volna adnia, hanem csak egy egysorosat, ami a Diabetes Ambulanciának IR vizsgálatra szól.....de aztán szerencsére azt is elfogadták. :)
Az első vérvétel eléggé fájt, de nem a nővér hibájából, Ő nagyon rendes volt :!: Nagyon rendi volt, mindent szépen elmondott, úgy mintha most lennék először ilyen vizsgálaton. :D Az első vérvételkor 4 kémcsővel vettek le vért :( , majd gyorsan megittam a cukros lötyit, ami nem is volt olyan borzasztó, mint ahogy azt vártam, aztán két órára kiültem a váróba. :D 7:50-től 9:50-ig ültem kint, majd behívtak és akkor egy másik nővér vett le tőlem ismét vért. Ez nem fájt annyira. :D A nővérek nagyon rendesek voltak, a két vérvétel között egypárszor rákérdeztek, hogy minden rendben van-e, jól vagyok, még mennyi idő van hátra. :D
A vérvételek után megérkezett értem a férjem, beszéltünk a doktornővel, aki mondta, hogy a vizsgálat egyik eredménye felöl már másnap érdeklődhetek, a másik részéről viszont csak 2 hét múlva. :D
Másnap, azaz pénteken fel is hívtam őket az eredmény végett, nagyon rendes volt a laboros is! :D Mondta, hogy minden értékem jó, csak a sima cukor értékem egy kicsit magas. A terheléses eredményért később érdeklődhetek majd, ami nem is baj, mert a doktornő, akihez járok júli 19-e után lesz és addigra bizti készen lesz az eredmény is! :wink:

Azért Lányok nem semmi ez a cukor vizsgálat sem. Kb. egy éve amikor a Szent Imre kórházba csináltattam meg ugyanezt a vizsgálatot, ugyanúgy beutalóval mentem oda, mint ahova most mentem. A különbség csak az volt, hogy a Sz. I-ben elég hülyén viselkedtek velem + még amikor levették először a vért, kérdőre vontak, tök meglepődtek, hogy nem hoztam magammal azt a cukrot, amit fel kell oldani vízbe majd meg kell inni. :shock: :evil: Mondtam nekik akkor, hogy miért hoztam volna, hiszen ezt nekik kell adniuk, erre ők, ők nem adnak, hanem a betegnek kell magával hoznia. :evil: :shock: Magyar egészségügy :!: :!: :evil: A vérvételesnő végül adott egy tasak cukrot, de mondta, hogy ahogy levették a vért, mennyek el a kórház gyógyszertárába, vegyem meg és adjam vissza nekik. :shock: :evil: A vérvétel után elis mentünk a férjemmel a gyógyszertárba, ahol azthiszem 180,-Ft ért vettünk meg a tasak cukrot. :?
Vendég
 


Daisy és Nyuszika, olvasom, hogy mentek a Mensmentisbe, IR vizsgálatra :!: :D De jó, én is voltam ott IR vizsgálaton. Rendezett, szép környezetű a rendelő és a vért levevő nővérke is nagyon aranyos!:wink: A cukros lötyi elég sz@r, de ki lehet bírni. Én e-mailen kértem meg az eredményt, amit másnap mindig meg is küldtek. :D
Vendég
 


Sziasztok!

Ma voltam az endokrinológusnál!!!!! :cry:

Elolvasgatta a leleteimet, ebben volt az endometriozisról, hormon leletek (amit kikértem az ARO-ról), az immunológiai kivizsgálásomról stb....... és látom hogy csak rázza a fejét, már akkor tudtam hogy nincsenek jó hírei számomra!!!!!! :cry:

Az utolsó szalmaszálat is elvesztettem csajok!!!!!! :cry: :cry: :cry:

Azt mondta hormonok okés, viszont az immunológiai problémáim miatt nem esem teherbe és nem marad meg a baba( két vetélésem volt, amik persze terminált együttlétből jöttek össze )!!!!!! :cry:

Még ezt írta a papíromra "Ultimum refugiumként" anti TPO javasolt.
De azért nézet prolactint és TSH-t is.
Mivel hülye azért nem vagyok kapisgáltam a szó jelentését, és utána is néztem hogy pontosan mit is jelent!

Az "ultimum refugium" szó szerint végső menedéket jelent. Az orvoslásban ezt azokra az eljárásokra értik, amiktől alapvetően nem sok eredmény várható, de végszükségben, ha semmi más nem áll rendelkezésre, megpróbálható.

:cry: :cry: :cry:

Ne haragudjatok hogy ilyen önző módon csak magamról írtam, de totál magam alatt vagyok!!!!! :cry: :cry: :cry:

Kép
kicsigesztenye
 
 


Sziasztok!

K.gesztenye: nem sokat értek abból amit itt leírtál, de ez végképp azt jelenti,hogy sehogy sem lehetsz anyuka, vagyis saját babád nem lehet? Ha veled és bárkivel igy van, nagyon-nagyon sajnálom, és nem tudom mit mondjak. Talán valami kiút csak van?

Krisztike: nehéz az út amit bejársz, de hidd el nekem szép lesz a folytatás. Azt viszont nem mondom hogy könnyű mert igaz a mondás, kis gyerek kis gond, nagy gyerek meg nagy - és ezt tapasztalatból irom.

Most hétvégén megyünk a sajátunkhoz, aki már nem kicsi, sőt kicsit nagyocska, régen nem láttuk, de ez már nem is érdekel, most legalább végre fogjuk. Sajna a férjemnek nem sok kedve van jönni, de megértem, mert neki ne szabjanak időt, főleg ne a saját gyereke.

Ma megvolt a fogászat, megszenvedtem rendesen, de gazdagabb lettem egy gyökértöméssel. Most pár hét szünet, aztán jön a java, fughuzás ami véséssel lesz egyenlő. Ezt azért kihagynám szivem szerint. Hogy félek vagy se, jó kérdés, nem uszhatom meg, tehát inkább már jobb volna most tulleni rajta, de nem görcsölök más is tulélte és én is számos ilyent már.

Minden jót nektek
üdv kispatak
Vendég
 


Röpcsi :D
Én nem ma Mensmentisbe megyek. Már van egy jól bejáratott utam - nőgyógy-endokrin szakrendelésről kapok beutalót. Most már megcsinálják nekem tb. alapon, csak az elsőt volt nagyon nehéz megszerezni. :D

Egyébként már valóban aktuális, ill. a diabetológiai kontroll is. Amúgy nálunk nem kell cukrot vinned, azt ott adják.

Kicsigesztenye :D
:cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Veled sírok!!!!!!!!!!
Nem azért mert nincs remény, hanem mert ennyire gonosz veled az élet! Annyira bíztam benne, hogy az endokrinológus valami jó hírt fog mondani, hogy megtalálja a bibit és a helyes utat megmutatja nektek! Tényleg annyira sajnálom!!!!
:cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

De fel ne add nekem!!!!!
Az utolsó esély is tökéletes.... csak eredménye legyen!!!!!!!!!!

Távol vagyok tőled testileg, de a szívem veled van. Egy nagy-nagy ölelést küldök neked innen:
Kép

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


kicsike
Jaj tiszta szívből sajnálom amit a doki mondott neked.
De hidd el hogy az orvosok sem tudnak mindent.
Nekem nagyon sok példám van akiknek azt mondták nem lehet
baba és mégis lett.
Elhiszem hogy magad alatt vagy én is biztos így lennék,de
higgyél benne hogy lesz,és hogy a jó isten megadja neked.
Tudom hogy most arra gondolsz hogy ez sovány vigasz de hidd
el a hit nagyon sokat segít.
Én nagyon bízom benne hogy te is anyuka leszel.
És nagy ölelést küldök neked én is.

Puszi

Kép
Kép
krisztike54
 
 


kispatak
Sajnálom a fogadat de rendben lesz és jó lesz minden.
Drukkolok neked hogy jó legyen a fiaddal való találkozás.

Kép
Kép
krisztike54
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az együttérzést, most már kicsit jobban vagyok, borogatom. De szerintem a következő sokkal rosszabb lesz, de azt is ki kell birni.

K.gesztenye: nem tudom a pontos történeteket, de annyi embernek mondták, hogy vége aztán mégis.

Amugy akit érdekel, nézzen át a BMC-s-be, ott van egy jó hir, valaki hogyan lett anyuka tegnap óta.

üdv

kispatak
Vendég
 


Sziasztok,
Krisztikém, írtam!
Kicsi, együtt érzünk Veled!
Majd írok Neked is!
Röpcsi, nem válaszoltál!
Elhiszem, h. nincs időd!:(
Kiszámoltad és mennyi?
Puszi mkinek!

mary80
 
 


Sziasztok!

Zugolvasóból előjöttem egy kicsit.
Olvastam mit mondott Ditkének a doki, és arra szeretnék reagálni.
Az ÁEK-ban van egy doki dr. Fülöp. Ő valami hasonló problémákkal foglakozik.
Igaz elmondások alapján csak magánrendelésen.
Itt talán többet tudnak segíteni.

http://www.csaladinet.hu/forum/viewtopic.php?t=247

http://www.nlcafe.hu/noklapja/20080116/ ... elo_nokon/
franci
 
 


Kispatak :D
Örülök, hogy jobban van a fogad. Sajna tudom milyen pokoli dolog ez. Maximálisan együttérzek veled.

Kicsi :D

Igaza van Krisztikének. Fel a fejjel! Rázd meg magad és menj tovább!

Voltam már jó néhányszor padlón, sőt ... volt hogy feladtam. Ha valaki, akkor te tudja, hogy így volt. Volt, hogy te emeltél fel!!!! Amiért máig kimondhatatlanul hálás vagyok.

Most szeretnék én ajánlani Neked egy videót. A történet teljesen másról szól, de a lényeg a hit és az ereje. Nézd meg!!!

Én mindig ezt veszem elő, amikor már úgy érzem nem vagyok képes továbbcsinálni. Többre vagyunk képesek, mint gondolnánk!

http://tv2.hu/naplo/video/csodalatos-gyogyulasok-2

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


Rólunk, röviden.

Ma voltunk az andrológiai vizsgálaton (csak a kontrollra kellett menni, mert a korábbi leleteket elfogadták).

Most nem vártunk csak 20 percet és ránk került a sor. 1 hét múlva lesz eredmény.

Én még vártam kb. 1 órát Murber dokira (pont szülőszobára kellett mennie), de ezt tökéletes türelemmel viseltem. Megvizsgált. A cisztám távozott - bár ebben szinte biztos voltam a görcseim erősségéből ítélve.

Viszont arra az álláspontra jutottunk, hogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy ezek a ciszták újra és újra kialakuljanak akár minden ciklusban nálam.

Unszolásomra annyi választ sikerült kicsikarnom a dokiból, hogy:
- igen, Norcoluttal oldják meg az ilyen jellegű problémát.

Nem tudom, miért nem akar válaszolni a kérdéseimre. :roll:

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


Sziasztok!
Vallok... Átmentünk a Dévaiba. Ugye korábban mondtam, hogy mindkét helyet meghallgatjuk, de mivel a SOTE-n kezdtünk, úgy éreztem itt ragadunk le. De nem! Szóval sok sikert Mindenkinek, sok babát és kitartást :)
nyuszika85
 
 


Kismamák,

hogy bírjátok ezt a rekkenő hőséget az egyre növekvő pocakjaitokkal?

Nyuszika,

hajrá,sok sikert és minél előbb kisbabát! :wink:

Daisy,
nem értem,miért nem akar neked válaszolni a Murber doki.nekem mindig minden kérdésemre válaszol.Felteszed a kérdést és nem mond rá semmit?

Kicsigeszti,

nagyon sajnálom,hogy ilyen rossz híreket kaptál.Mi az az anti TPO?
A klinikán,amikor kivizsgáltak,ott is néztek prolactint és TSH-t,nem?Ez az immunológia olyan homályos dolog még.Mondd,ez magánorvos volt?én még mindig bízom benne,hogy van megoldás.
Valahogy nem tudom elképzelni,hogy az ország egyik 1.intézményében ne tennének meg mindent,vagyis ne néznének meg mindent,ami kell.Ha ez az immunológiai faktor olyan biztosan számítana,azonnal kizárnák,hiszen akkor nem is volna érdemes kezelni a pácienst,csomó idő és pénz a klinikának,tehát érdekük,hogy kizárják ezt a problémát.
A magánorvos meg csak ezt a szegmensét nézi,minden alkalommal felveszi a súlyos zsozsót,amikor odamész,tehát neki meg az az érdeke,hogy minél többször odamenjél.

Gondold végig ebből a szemszögből is.A helyedben lehet,hogy megkérdezném Murber doktort erről az immunológiai dologról,mondja el a véleményét.
Vendég
 


Sziasztok,
Csajok, aki volt már IR-en, az normális, h. úgy csinálják, mint a vc.profilt?1.vérvétel, majd 30,60,120 perc múlva is a cukros lötyi megivása után??
Zsó,
hogy vagy?
Látod, a Klinikán az IR-t sem nézik, mondjuk máshol sem, pláne nem rutinszerűen...és az is fontos vizsgálat lenne...sztem,
de abban bízom én is, h. Kicsinek is sikerülnie fog!
Többiek?

mary80
 
 


Szia Mary!
Mi az a vc.profil?
Nekem levették a vért 7:50-kor majd megittam a cukros lötyit, vártam és 9:50-kor ismét levettek vért.
Mikorra lesz meg az eredmény?

Szia Zsó!
Mi újság, hogy vagy, utazol majd a szüleidhez????
Vendég
 


Mary,
az a helyzet,hogy én feltétel nélkül bízom a klinikában és azt gondolom,hogy ha igazán fontos vizsgálat lenne a meddőség szempontjából,akkor megcsináltatnák.

Köszi egyébként,jól vagyok,voltam anyukámmal meg 2 kolléganőjével 3 napot balatoni bringatúrán,nagyon jó volt!Még az sem zavart,hogy pont ott jött meg,sőt inkább nagyon is örültem,mert a jún.4-i lombikfélbehagyás óta nem jött meg,már kicsit zavart,hogy ennyire hatott a Decapeptyl,hogy se kép,se hang...

1 napra hazamentem az onkológiára vérvételt csináltatni,remélem,elfogadják majd altatás előtti vizsg.nak is mert a vénám már nagyon heges és igazából csak 1 használható van,másikat nagyon nehéz találni.

2 hét múlva megyünk a férjemmel a Balatonra 2 hétre,azt nagyon várom már!
Most itthon vagyok,háztartás,gyakorlás,lógás...

És te,Mary?Van valami fejlemény TEGYESZ-szel vagy máshogy?
és te,Röpcsi?Hogy álltok a Kaáliban?
Vendég
 


Mmzsó puszillak,köszi jól vagyok kicsit azért szenvedek a trópusi hőségtől,főleg éjjel.Az anti TPO az egy immunrendszer általt termelt pajzsmirigy ellenes antitest.Tehát ha ez magas akkor a lényeg az hogy a saját immunrendszer pusztitja az ember saját pajzsmirigyét mivel idegennek érzékeli.DE VAN EGY JÓ HIREM!!!
KICSIKÉNEK ÜZENEM mivel nekem magasabb volt ez az érték megkérdeztem a Murber doktort erről,
és mesélte rengeteg kismamája van magas anti TPO val sőt még a rokonságában is előfordult ilyen és két gyermeket is szült a hölgy.Szóval Ő nekem egyértelműen megmondta nem hozható összefüggésbe azzal hogy valaki nem esik teherbe.
Kicsike milyen immunleleted lett pozitiv?
ANA?Anti-dns?Melyik?

KépKép KépKép
kamilla*
 
 


Mmzsó :D
Szó szerint így értem: kérdés és aztán néma csend. Ha keresztkérdést teszek fel, akkor elismétli válasz formájában, amit mondtam.
1. konzultáción is néhány kérdésre válaszolt, de sokra egyáltalán nem.

Az fontos, hogy bízz a dokidban, de én most is azt mondom, hogy az IR-re nem fektetnek kellő hangsúlyt. Ettől még ők lehetnek jó orvosok, sőt!!!!

Még azt talán értem is, hogy nem nézik mindenkinél, hiszen a többségnél nincs ilyen gond, de amikor igazoltan IR-es valaki???

Azt mondják (nem csak Murber doki), hogy nincs befolyásolóhatása a teherbeesésnél. De ha egyszer rosszabb minőségű méhnyálkahártyát tud ezáltal a szervezet előállítani, akkor mi ez ha nem probléma? Lehet, hogy sikerül a beültetés, kapsz egy szép pozitív tesztet, mert még TALÁN annyit kicsikarnak belőled a lórúgásnyi hormonnal ..... és utána elvetélsz?

Sok nőnél elkezdték kezelni az IR-t és furcsa módon pusztán ettől képes volt teherbeesni vagy éppen ezért megtartani a babát.

Miért van az, hogy olyan nagy hangsúlyt fektetnek a cukorbetegségre? Nem véletlenül. Az IR a cukorbetegség kezdeti stádiuma. Ráadásul az egyik velejáró tünete a hipoglykémia, ami nem egy veszélytelen állapot.

Még egy dolog aztán befejeztem a szentbeszédet:
Ez a szervezeted számára egy nagyon megterhelő állapot (bizonyos szint után). Egy veszélyeztetett helyzetben nem terheli a szervezeted magát, ergo nem engedi a terhesség létrejöttét.

Saját tapasztalatomat osztottam meg!!!! Ezt azért hangsúlyoznám.

Ha nincs IR, örülni kell neki, ha beigazolódik, akkor pedig tesszék odafigyelni rá, mert igenis fontos!!!!

Egy egyszerű vérvétel és máris tisztán látsz. Úgy hiszem ezen a szinten egy vérvételen már nem szabad spórolni és ha kizárható az IR, akkor éled tovább az eddig jól megszokott életedet.


Mary80 :D

Én 3 pontos terheléses vizsgálatot szoktam csináltatni. Ez azt jelenti, hogy (1) éhgyomri vv, utána cukros víz, majd (2) 60 perc múlva, ill. (3) 120 perc múlva ismét vv.

Nálunk 3 nap múlva szokott eredmény lenni.

Nálunk:
Meg van Apa népszámlálási eredménye, ami megegyezik a korábbiakkal. Tulajdonképpen ez jó hír. Ilyenkor mindig azon rettegek, hogy nehogy nullás legyen. Egyszer volt már teljesen nullás, hát az életem lepergett előttem. Sejthetitek :cry: .
2 nap után csinálni kellett kontrollt, ami már a szokásos rossz eredményt hozta, de mennyire tudtam én örülni, annak a rossz eredménynek akkor. :D

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


Röpcsike,
vc=vércukor
Köszi az infót!
Privit ígértél, majd ha ráérsz, ne felejts el, kérlek!:)

Zsó,
Jövő 7főn hsg-ha nem áll be a rendszer, és nem fogy el a kontrasztanyag-mondom ezt én az előzőekből okulva...
Szóval hsg újra, aztán majd a többit meglátjuk...
akkor kellett volna a TEGYESZ-hez menni, így ez ugrott...:S
Talán ez is 1 jel, bnőm szerint mindenképp a sp.terhesség felé mutat...ki tudja?
A remény hal meg utoljára...

Daisy,
nagyon köszönöm Neked is!

mary80
 
 


Zsó :D

2 hét a Balcsin? Nagyon irígykedem ám. Nagyon szerettünk volna mi is menni, de sajna most sehogy nem fog összejönni.

Majd innen gondolok rátok, amíg ti napoztok és pancsoltok. :lol: :lol: :lol:
Kép

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


Mary,
na ez már beszéd,ezt szeretem! :wink:

Daisy,
hát remélem,jó idő lesz akkor is.Sajnálom,hogy ti nem tudtok idén menni.
Vendég
 


MMzso,

Az jó, ha bízol a klinikában, de nem árt résen lenni :wink: . Egy nagyon fontos tényezőre nem gondolsz, hogy a klinika azt a vizsgálatot végezteti csak el, amit a TB vagy mit tudom én milyen felsőbb hivatal előír meddőségi kivizsgálás protokollként, és a TB aztán kifizeti a kórháznak. Minden egyéb vizsgálatot, ami hasznos lenne, azt max. "megsúg" a Murber (az Urbancsek nem :cry: ).
Daisynek abszolút igaza van, ha olvasgatod a neten a fórumokat, nagyon sok lány pusztán azután állapotos lett, hogy kezelték az IR-ét.
Mary, egyetértek veled, az IR-t vizsgáltatni kellene!!!
Amúgy "normál" esetben egy meddőségi kivizsgálás úgy indul egy nőnél, hogy hormon ellenőrzés (ebbe kell tartozzon a pajzsmirigy és az IR is), ill. petevezeték-átjárhatóság.
Én éppen most végeztettem el egy IR vizsgálatot, és bebizonyosodott ennek megléte, csak azért hibáztatom magam, hogy nem előbb tettem.
Mindenkinek szép napot kívánok!
Lili
vízililiom
 
 


Lili,
Sajnálom, de jobb előbb, mint később!
Egyet értek...

mary80
 
 


Mary,
Köszi, én is, de igazad van, jobb előbb mint később. Végre valamit találtak. :cry:
Pénteken kezdem szedni az erre kapott gyógyszert, holnap még Miskolcra megyek, nem akarok rosszul lenni, mert állítólag amíg a szervezet hozzá nem szokik, meg fogok szenvedni vele.

Újra elolvastam a fenti leveleket, olyan, mintha nem is egy klinikára járnánk. Utalok itt MMZSO levelére a magánorvosokról.Velem is mindig kedves és udvarias Murber, de semmi több. Én az elmúlt három év alatt többször is adtam pénzt neki (mindig elfogadta egy mosollyal), de sok értelme nem volt, nekem "nem súgott", eszébe sem jutott elküldeni az IR vizsgálatra.
Nekem semmi bajom a privát nőgyógyászokkal (főleg mert mind az, hiszen az állami fizetésük igen alacsony, Murber is ha már őt emlegetjük), és ha nekem nem lenne ilyen párhuzamosan azzal, hogy a SOTE ARO-ra járok, akkor talán még most sem tudnánk, hogy IR-em van, amit bizony kezelni kell.

Ezért is jók ezek a fórumok, mert én személy szerint rengeteget tanulok a Ti eseteitekből lányok.
Lili :lol: :lol: :lol: :lol:
vízililiom
 
 


Mary küldöm a privit, ahogy van 1,2 percem!:)
Ma kapod meg a vérvétel eredményt, milyen lett??????
Vendég
 


Lili,
értem én,de mégis azt gondolom,ha fontos lenne,bevennék a protokollba.Szerintem azt,hogy mi legyen a protokoll,szakmai testület véleményezi,gondolom esetünkben a MART (Magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság),amelyben Urbancsektől kezdve Dévain át Koncig és még sorolhatnám,mindenki benne van.Ráadásul ez nem is olyan drága vizsgálat,mint teszem azt egy méhtükrözés vagy egy lapar.
Így nagyon nehéz lehet nektek,Lányok,ha nem bíztok maximálisan az orvosotokban.

Én is jártam már úgy az onkológiai kezelésem során,hogy valaki külsős beleszólt és javasolt egy gyógyszert nekem kéretlenül persze.Na,én rögtön utána is olvastam és megkérdeztem a saját kezelőorvosomat és egyezett a két vélemény,hogy az én esetemben nem adható az a gyógyszer.Szóval vagy bízol a dokiban,vagy megette a fene az egészet.

Amúgy az Urbancsek rémes egy alak,de egy biztos,tudja,mit csinál,és biztos vagyok benne,hogy szakmailag mindent megtesz,már csak a "szent tudomány" és a saját presztízse érdekében is.

Lili,mit jelent,hogy Murber "kedves,udvarias,de semmi több"?miért,mit kéne még tennie?
Én még zsozsót se adtam neki,soha egy fillért se csak Karácsonyra mézeskalácsot meg egy lemezt,amin muzsikálok,mégis úgy érzem,teszi a dolgát,szűkszavúan,de mindent elmond,minden kérdésre válaszol.Az már igaz,nagyon meggondolom,mi az a kérdés,amit felteszek,mert fontos.Olyan is volt,hogy szóltam,lenne pár kérdésem,és kérte,hogy "gyorsan mondja",de megválaszolta őket.Sőt,múltkor ő kérdezett rá,hogy mikor voltam utoljára onkológusnál,úgyhogy a mostani vérvétel leletét majd be is mutatom neki.
Vendég
 


mmzsó
Szió!Rég hallottam felőled.De jó neked Balcsi.Én is úgy mennék.
Én nagyon nem birom a meleget szenvedek tőle.
Egy nap 5-ször állok hideg zuhany alá és éjjel nem tudok aludni.
Hát ez van.Még sok van hátra.De muszáj bírni.

Kép
Kép
krisztike54
 
 


Mmzso,

Köszönöm a válaszod/hozzászólásod, érdekes amit írtál. Valóban, az igaz lehet, hogy a protokollt a MART állítja össze szakmai szempontok alapján, majd azt beadják az egészségügyi minisztériumba (EM) jóváhagyásra és elfogadásra, lévén, hogy a SOTE állami intézmény, így az itt végrehajtott vizsgálatokat a nagy közös kasszából fizetik. Tehát az, hogy mi a bevezetett protokoll, azt végülis az EM dönti el, és ez sajnos sokszor nem azonos a szakmai szervezetek által kértekkel. Ez igaz nem csak a meddőségi kezelésre, hanem az egészségügy számtalan területére.

Szerintem attól, hogy én kevésbé bízom az orvosomban ahogy írod nem nehezebb nekem mint neked, vagy bármelyikünknek aki az ARO-ra jár, sajnos mindannyiunknak nehéz, mert a természet nem végzi a dolgát.

Ne érts félre kérlek, én nem kérdőjelezem meg sem az Urbancsek, sem a Murber tudását, ha így lenne, már nem járnék hozzájuk. Az én életem, az én testem, végső soron én hozom meg a döntést, amikor követem amit mondanak/kérnek.
Sőt, nem kívánok sokkal többet tőlük mint amit adnak, viszont a fentiekben az IR-ről társalogtunk, és mivel az én (mi a férjemmel) esetünkben ismeretlen a probléma oka, az elmúlt 3 évben igazán említhették volna, hogy érdemes ezt megnézetni, sőt mindent ami ezzel kapcsolatban lehet, hogy a probléma okát megtaláljuk. Még az sem tűnt fel a dokinak, hogy az elmúlt időszakban híztam 10kg-t, ami az IR egyik tünete/eredménye.
Nos, remélem ezzel megvan a probléma oka, és ennek kezelése hozzásegít a babásodáshoz.

Lili
vízililiom
 
 


Lili,
Valóban!Egyet értek...
...és úgy legyen!
Zsó,
az, h. nem bízik az ember az orvosban, semmi gond, fel kell állni, és tovább lépni!Hidd el, a Klinikán belül váltottam amikor még sp.próbálkoztunk, és az utóbbi dokival meg vagyok elégedve, habár majdnem meghaltam, ha rajta múlt volna, mégsem "hagyom el"...és most a majdnem helyi szintű kh-at is csak azért választottam, mert kaptunk nem kevés lórúgásnyi hormont, és ezzel el volt intézve, h. nem vagy átjárható?nem baj, majd lombikkal megoldjuk...de azt, h. esetleg vki megpróbálta volna átfújni a vezetéket...na, az kimaradt...sajnos, ezt sem rutinszerűen végzik...de látod, a doki azt mondta, ha kell, meg is műt, h. megpróbálja átjárhatóvá tenni, ha ezen múlik...
Na, bocsi a prédikációért, csak leírtam a véleményem, és eszem ágában sem volt bárkit is meg/bántani!!
Röpcsike,
ok, ok;ált.vérvételen voltam a hsg-hez...a vasam marhára alacsony, a hematocritom...az IR majd 1-2 hét múlva lesz, ha túl leszek a kórházasdin...

mary80
 
 


Krisztike :D
Nagyon nehezen viselem én is a meleget, nem is tudom, te hogy bírod????

Mary :D
Azt hittem, hogy már mára meg lesz az IR-es eredményed is. :?
Kár.

Lili :D
Nehéz kiszámítani, hogy fog reagálni a metforminra a szervezeted, de általában elég erős tüneteket produkál.
Arra figyelj, hogy nagyon kicsi adaggal kezd és csak hetente emeld az adagot. Nem lóverseny!!! Még így is (valószínűleg) meg fogod érezni az emeléseket 1-2 napig, hacsak nem tartozol azon szerencsések közé, akik komolyabb tünetek nélkül vészelik át. Hagyj időt a szervezetednek, hogy hozzászokjon.

Én napi 2x850 mg-ot szedek. Első héten fél szemmel indultam, aztán következő héten 2xfél, majd reggel 1 este fél és végül reggel-este 1-1.

Még annyit érdemes tudnod, hogy terheléses vérvételek előtt 1 esetleg 2 nappal már ne vegyél be metet, ill. ha csinálni kell hsg-t, akkor ott is el kell hagyni előtte-utána 2-2 napig, ha bármilyen beavatkozást végeznek, mindig kérdezd meg előtte, hogy szedheted-e majd.

Sajnálom! :(
Nehéz ezzel a ténnyel szembesülni. Néha hajlamos az ember félválról venni az IR-t, de sajna a szervezet figyelmeztet - ha már ismered a jeleket. Tökéletesen pokollá tudja tenni az ember életét, de egy kis odafigyeléssel kordában tartható.

Én gyűlölöm a gyógyszereket. Szinte mindent gyógyhatású készítményekkel, teákkal, masszázzsal oldottam meg régen.
De a metet már nem adnám semmi pénzért - teljesen megváltoztatta az életemet. Azóta élek, mióta szedem.

Kb. 3 hónap met szedés után sirvafakadtam... Szépen lassan enyhültek, majd tüntek el az életemből azok az egymástól teljesen független tünetek, amikkel már több, mint 15 éve szenvedtem és senki nem tudta rájuk a megoldást.

Na, már megint nagyon sok vagyok! Bocsi.... :oops:

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
daisy@79
 
 


Daisy,
Kitartás Neked is!

mary80
 
 


Daisy,

Nagyon - nagyon köszönöm a tanácsod, több mint hasznos!!! :lol: :lol: Egyáltalán nem vagy sok. Sőt, szívesen venném, (persze ha van időd), ha elküldenéd az étkezési tanácsaidat priviben, mert tudom a táplálkozásra nagyon kell figyelni.
Nekem 3x500-at írt fel, ma váltottam ki, és gondoltam én is rá, hogy fokozatosan fogom hozzá-szoktatni magam, nagyon félek tőle az első időszakban.
Most a legnagyobb bajom, hogy szinte ájulás-közeli állapotban vagyok a melegtől. Ezt ugye egy egészséges egyén is érzi, de én amúgy sem bírom a kánikulát, és szerintem ez a fokozott izzadékonyság az egyik tűnet, meg sokszor van hányingerem, bár gondolom ezeket Te is tudod.
Most így utólag összeáll a kép: még az inszemek során a hányinger végett többször reménykedtem, hátha egy igen korai tünetként jelentkezik nálam a pozitív eredmény. Ha tudtam volna, hogy feleslegesen tömöm magam a hormonokkal! :( :evil:
HSG nálam most nem játszik, nemrég voltam hycosyn.
Szorítok neked/érted!
Mary,
Rád is gondolok, hogy mihamarabb túllegyél a a HSG-n. :D
Krisztike,
Kitartás, talán jön már lassan egy kis fuvallat.
29 fokot mutat a hőmérő a lakásban!!!!
:( :( Lili
vízililiom
 
 


Csajok
Én egész nap zuhany alatt vagyok így viselem el a meleget.
Néha én is úgy érzem hogy az ájulás határán vagyok.

Kép
Kép
krisztike54
 
 


Krisztike,
jól teszed a zuhanyt,és mellé igyál sok-sok vizet!Nagyon nehéz lehet pocakosan ez a meleg.

Ma megyek babanézőbe!Megszületett a barátnőm 6.gyereke!Kislány.
Vendég
 


"Hálás" kismamák, hálátlan orvosok?
Nők Lapja Cafe 2010. 07. 14.



Az egyetlen terület, ahol szinte már nem is kínos rákérdezni a tarifára. Átlagosan 60-140 ezer között mozog az árfolyam, magánklinikákon pedig csaknem félmillió dukál. A napokban Mikola István kelt ki a nőgyógyászok hálapénzei ellen, szerinte ugyanis ez rég nem a valódi hála jele, kötelességnek érzik a kismamák.
Niki a nyolcadik hónapban van, a második babáját várja. Most is, mint korábban Lilivel, rendszeresen járt orvosához, alkalmanként 8 ezer forintért. Lili szülésénél a "választott" nőgyógyász mégsem volt jelen, vadidegen orvosnak hálálták meg, ötvenezerrel forinttal a szakértő kíséretet. A mostani babavárásnál rákérdeztek a tarifára, hogy ha majd jön a nagy pillanat, biztosak legyenek benne, saját orvosuk lesz velük, aki kertelés nélkül rávágta: nála 80 ezer forint a szülés - persze abban a kórházban, ahol az OEP amúgy ennyivel ellentételezi is azt, hogy az asszony ezt az intézményt tisztelte meg bizalmával. Mondhatják persze most Nikiék, tiszta sor, nem kell majd kínosan szoronganiuk, vajon mennyit tegyenek a borítékba. De a családnak most épp a fix tarifa okoz fejtörést: egyszerűen nem futja a kasszából ennyi, így lehet, megint majd a jó szerencsén múlik, kihez kerülnek majd.
Akárcsak Annáék. A nő évek óta jár nőgyógyászához, alkalmanként szintén 8 ezer forintot fizet, és tudja, ennek tízszeresére számít majd a szülőszobán. Csakhogy időközben Anna és férje is elvesztette az állását. Ezt a doktor is tudja, de ez mit sem változtat az elvárásokon. És ez az általános. Ma már gond nélkül utalnak a hálapénz összegére a doktorok: kimondva, kimondatlanul a szülésnél természetes, hogy fizetni kell. Magától értetődő – indokolják a gyógyítók -, hiszen a nők megengedik maguknak azt a "luxust", hogy kiválasztják orvosukat. Jelzi a helyzetet, hogy már nem is hálapénzről, hanem tarifákról beszélünk. Az internetes fórumokon terjednek a "tarifák". A saját orvos tiszteletdíjánál a csillagos ég a határ: van, aki 250 ezer forintot adott a szülész-nőgyógyász főorvosnak egy fővárosi kórházban, a szülésznő tiszteletdíjként 15 és 50 ezer forint közötti összeget tehet zsebre közreműködéséért. Előfordult olyan eset is, amikor a szülő nővel az ügyeletes orvos a szülőszobába menet közölte, ő 80 ezer forintot kér a munkájáért. Egy kispapa elmondása szerint azért maradt le lánya világra jöveteléről, mert csak az után engedték be a feleségéhez, hogy felváltotta pénzét a steril öltözet megfizetéséhez. De nem ritka, hogy bár a választott orvos előre megkapta a pénzt, a szülés idején elérhetetlen.
Mi a jogos és mi az, ami messze kimerítheti a bűncselekmény kategóriáját?
Timmermann Gábor fiatal, ámde már keresett és elismert nőgyógyász. Neki saját filozófiája van a hálapénz, tarifa, paraszolvencia fogalmáról, eszerint élesen elkülöníti valamennyit. Szerinte az természetes és jogos is, hogy a kismama megfizeti, ha orvosát kéri, legyen készenlétben, mert ő vele szeretne szülni.(Megkeresésünk egyébként taxiban érte: rendelése után kapta a hívást, hogy azonnal menjen, jön a baba.) - Teljesen elfogadható és jogos is, ha azt az életformát, amit ezzel az orvos felvállal, honorálják. Azt, hogy lényegében a munkaidő leteltével sincs a munkának vége, hiszen bármikor csöröghet a telefon, hogy menni kell. Van olyan kollégám, aki például úgy jár családjával a strandra, hogy két kocsival indulnak el, hátha neki mennie kell - mondja a nőgyógyász, aki szerint az önként vállalt készenlét sokszor kimerítő, hiszen van, hogy akár egy egész napot tölt a vajúdó asszonnyal. Ezt pedig a közös megállapodásuk szerint teszi. Nem "tukmálja" magát senki, a nő döntése, szeretné-e, hogy a megszokott, ismert, bizalmába fogadott orvosa segítse a világra a babáját. Ez egy extra szolgáltatás, amiről egyébként Timmermann doktor számítást is készített. - Ha mondjuk 50 ezer forintot fizet a család, a terhesgondozás mondjuk a 6. héten kezdődik, a vállalt, igényelt készenlét napi 200 forintot jelent - mondja. Ő azonban élesen szétválaszt ettől minden más gyakorlatot. - Ha ügyeleti időmben, vagy, amikor bent dolgozom a kórházban és nálam szül valaki, vagy esetleg más okok miatt, akár életmentő műtétet kell rajta végrehajtani, szó sem lehet arról, hogy bárkitől pénzt fogadjak el. Az ugyanis az a szolgáltatás, amiért ő a járulékát befizette, az mindenkinek jár. Olyan esettel pedig, amit az interneten olvashatunk, hogy a kórházban az ügyeletes előre meg is mondta volna, mennyi a tarifa, a praxisomban egyetlen intézményben sem találkoztam. Aki egyébként megfélemlítéssel kikényszeríti ezt, az egész egyszerűen bűncselekmény lenne - teszi még hozzá Timmermann Gábor.

Sok-sok próbálkozás rendet tenni
Most Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szülések körül, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülészorvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében vezet le szüléseket. A Fidesz szakpolitikusát egy kismama azzal kereste meg, hogy több tízezer forintot összegyűjtött a szülésre, ám orvosa közölte vele: "gyűjtsön még". Mikola szerint elfogadhatatlan, hogy olyan beavatkozásért kérnek előre pénzt orvosok, amelyet a tb támogat, s azt hivatalból üldözni kell. A politikus is úgy véli, aki pénzt kér egy finanszírozott ellátásért, bűncselekményt követ el.
Borítékkal a zsebben
Aki ragaszkodik saját orvosához, azt meg kell fizetni - mondja a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István szerint az, hogy egy tb-támogatott egészségügyi ellátásért valaki előre pénzt kér, felháborító, de lehetnek olyan igények, amikor a például a szülő nő az orvostól elvárja hogy akár a szabadidejében ráérjen. Ezt viszont nem kérheti ingyen. A honorálás módját viszont szabályozni kell. Egy "normális kompetenciákkal" működő szakmai kamarának díjtétel-ajánlási jogosítványa van, amely megoldást jelentene erre a problémára is - fejti ki Tóth Zoltán. A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke is az egységes szabályozást szorgalmazza. Ma egy pályakezdő szülész-nőgyógyász 11 év tanulás után nettó 80-90 ezer forintot keres - szólalt meg az ügyben a Magyar Kórházszövetség vezetése, s felmérésekre hivatkozva mondja azt: a hálapénz 80 százaléka az orvosoknak csak 20 százalékánál landol.
És ha úgy gondolnánk, hogy a borítékkal a zsebünkben magabiztosan indulhatunk a kórházba, jöjjön Éva története, aki az egyik egyetemi klinikára járt, egy ott megismert orvoshoz. Amikor szülés után orvos ismerősénél puhatolózott, hogyan "hálálja meg" a segítséget, a doktor közölte: ez náluk nem szokás, ne is próbálkozzon, mert elvágja magát az orvosnál...
Magánrendelésen: Vizit- 4-10 ezer forint (9 vizsgálat ajánlott, 4 kötelező), Ultrahang- 5-10 ezer forint vizsgálatonként
Szülés magánkórházban: komplett szülés 400-500 ezer (az orvosi tarifa 80 ezer forint)
Hálapénz: a fővárosban 50-150 ezer, vidéken 30-100 ezer. Szülésznőnek10-30 ezer, nővérnek 5 ezer.

Vendég
 


Nem semmi mi :?: :?: :?: :?: :!: :!: :!: :? :? :? :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


Röpcsike, nem!

mary80
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?