Új privát üzeneted érkezett!

Köszi a válaszokat a járással kapcsolatban.Kép

Nálunk is volt kimászás-kiesés, igaz, először a járókából, az hálós, és könnyebb volt megtámasztania a lábát. Aztán a kiságyból is próbálkozott, de azonnal kivettem a két középső rudat (nálunk eleve kivehető). Néha megpróbáltam visszatenni, hogy mondjuk az esti fürdetés után beletehessem egy kicsit őkelmét az ágyba, de semmi perc alatt rájött, hogy kell kiszedni a rudakatKép.
Nálunk még van cici, nagyjából-egészében altatáshoz és éjszakai ébredéshez. Működik az esetek nagy részében. Ha valami miatt mégsem, akkor én napközben a babakocsiba ültetem Barnit. Szerencsére nagyon szereti, kényelmes is, és ülve bedobja a szunyát. (Ha hátradöntöm, akkor nem. Ő sem szeret vízszintesen lenni.)
Éjszaka nálunk nincs gond, van, hogy nincs is ébredés, de azért általában egy van. Nyitva hagyjuk az ajtókat, Barni átcaplat hozzánk, felmászik az ágyunkba, és van, hogy cici nélkül folytatja a durmolást. Érdekes, pedig régebben egyáltalán nem szeretett velünk aludni, egyszerűen nem aludt el, ha magam mellé vettem. Akkor ringatás volt. Nem tudtam elképzelni, mi lesz később, meddig fogom majd cipelgetni. Aztán megoldódott a dolog: most átjön, és alszik velünk. Abban reménykedem, hogy egyszer a cici nélküli alvás is csak így magától megoldódik.

Vera: kitartásKép. Most már legalább tudom, hogy lesz valami haszna, ha sikerül megcsinálnom a jogsitKép.
Bence napközben már csak egyszer alszik? Hány óra volt a legtöbb, amíg fenn tudott maradni? Amikor 11-kor feküdt le, akkor már ebéd óta nem aludt? Vagyis kb. 9-10 órát fenn volt?
Amikor észrevettem, hogy Barninak már sok a kétszeri alvás, akkor arra törekedtem, hogy ebéd előtt ne aludjon. (Egy párszor jó korán volt az ebédKép) Például 11 óra körül nem mentünk sétálni, mert a babakocsiban tuti bealudt volna. Mindenféle érdekes dolgot műveltünk délelőtt, rögtön vele foglalkoztam, ha egy kicsit is nyűglődni kezdett, kicsit "készültem" számára új és érdekes dolgokból. Most már csak délután alszik, akkor se sokat, max. másfél órát, és este 9 körül már álmos.
Igazából nem tudok sok okosat mondani, mert amikor nálunk előfordul, hogy vmi miatt Barni nem akar aludni, pl. mikor anyukámnál délután kávét ittam, és csodálkoztam, hogy a hulla fáradt kölök nem alszik, szóval ilyen esetekben én ringatok. Járkálok vele fel-alá a lakásban, amíg el nem alszik. Persze ezt nem lehet minden nap és hosszú távon csinálni, igazán nem tudom, mi tévő lennék, ha a probléma állandósulna. Egy biztos: a sírni hagyás nem az én módszerem...

Brigi: gratulálok Samuhoz!Kép Nekem tetszik a név. Aranyos a kép is. Hányadik héten készült?

Panu: azért is kérdeztem a tücsökzenét, mert majd mi is szeretnénk ilyesmire járni, de jelenleg nem tudok még egy rendszeres elmenős napot beiktatni. De biztos jó lehet, köszi az invitálást!Kép

Klarissza: Lacának jobbulást!

Most olvastam, hogy Gabiéknál hogy zajlik a fektetés. Tetszik!Kép Ezt a zenés-éneklős elalvást én is kipróbálom. Gabi, Zsoltika milyen zenére alszik el? És hogy jön össze a dolog az esti szopival? Az jóval előtte van? Vagy Zsoltika nem alszik bele?

Ezen a héten nekünk egyáltalán nem jó a taliKép. Na majd legközelebb!

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi a tippeket alvásügybenKép
Én minden túlzás nélkül állíthatom hogy minden lehetséges verziót kipróbáltunk már az elmúlt 3 napban, de egyik sem vált be. Zenére is próbáltunk altatni, ringatva, simizve, mindenhogy. De Bence képes a vállamra hajtott buksijával egy órán keresztül is hallgatni a zenét anélkül hogy elaludnaKép Pedig álmos már, de akkor sem.
Ma este, a tegnapi autós altatás sikerén felbuzdulva fél 10kor megint lementünk a kocsiba, de pechünkre még nem lehetett olyan álmos Bencus mert csak egy óra után szunnyadt beKép Apuci szerint a mai altatás 3000 forintba került, ugyanis a benzinen kívül betértünk egy McDrive-ba is... némi lelkiismeretfurdalásom is van így éjféltájt az elfogyasztott kalória miattKép
De legalább Bence elaludtKép

Holnap már költségkímélő módszerrel altatok, ráadásul egyedül, mert Apa 10ig squashol. De az is lehet hogy Bence megvárja míg hazaérKép
Amúgy én is épp mondtam a férjemnek hogy ilyenkor nekem kéne vezetgetnem, alig van forgalom és legalább újra megtanulnék. Így két legyet üthetnénk egy csapásraKép

Nagyon jó hogy ennyien megyünk talizni, már én is nagyon várom!!! KépKépKép
Akkor a délelőtt 10 óra jó mindenkinek? Remélem mi is odaérünk...

Hagnosz!
Kár hogy nem jöttök keddenKép
Bence már elég régen egyszer alszik napközben, de akkor 2-3 órát is egyhuzamban, kb. 11től délután 2ig, és nálunk csak utána volt ebéd. Legalábbis eddig így volt jó sokáig. Aztán mostanában már volt olyan hogy csak ebéd után aludt el, akkor olyan déltől 3ig.
A két nappal ezelőtti nap durva volt, mert akkor délben sikerült letennem és csak 4kor ébredt fel. Ezek után volt ez a 11 órai elalvásKép Tehát 7 órát voltébren. Általában ő 4-56 órákat bír, mert ez a déli alvás szépen elfelezte a napunkat, jó is volt ez így. Délelőtt 4 óra, és délután 4-5 óra az esti fürdésig.

Gabi!
Jó az altatásos módszeretek, holnap én is kipróbálom újra. Régen nálunk is így volt, csak aztán olyan nehéz lett Bence hogy én leszoktam róla. De most majd újrakezdjükKép
Jó sok nyugis babacd-nk van.

Hallottátok hogy megjelent a Babazene 2 ? Én nagyon szeretném ezt is megvenni Bencének, de anyukám kérte hogy majd ő karácsonyra hagy vegye meg. Nem biztos hogy addig kibíromKép A honlapon viszont elég jól leszólták hogy milyen gagyi. Pedig szerintem nagyon klassz és a fő hogy Bence imádja. Amint meglátja a tokját már nevet és várja hogy elinduljon a lemezKép

Marcsi!
Kár hogy ti sem tudtok jönniKép De megértem, nekem is anyukám lenne a fontosabbKép
Mi is így altatjuk el Bencét ahogy ti Ákost. És nálunk sincs több ébredés így sem mintha velünk alszik. Egyszer olyan 4 körül hajnalban iszik pár kortyot és aztán reggelig szundi van szerencséreKép

Brigi!
Szép neve lesz a manónakKép Jól hangzik együtt!

Ann!
Megkaptad a tegnapi levelem?
Oké, majd távol tartom a kis zsarnokomat HamitólKép Csak nehogy aztán Hami tanítson neki valamitKép

Na most már eldugulok, aludni is kéne... Holnap jön a doktornéni, délelőtt hajat vágok Bencének, aztán még takarítani is kéne, meg vasalni... inkább megyek is alukálniKép
Pussz,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


sziasztok lanyok!

MI is megint nathasak vagyunk.Kép

VERa!
Annyira aterzem a helyzeted ,en is ugyan ugy altatom DAvidot mint te(sajnos mert rossza szokas).O is meg en is elveztuk es elvezzuk az esti szorakozast ,oda bujast az agyban,sokat vihogunk egyutt alvas elott,persze mi is mindig zenere alszunk.Nalunk is egyre nehezebben megy az altatas,van hogy 1-2 ora is mire elalszik.En is cirogatom,enekelgetek,cumijat megkapja meg minden aprosag de o csak dumal,vigyorog,es mondja a magaet(elsorolja az osszes szot ilyenkor amit eddig tud mondani).Szoval tenyleg nagyon jo de amikor meg ott ulok egy oraja es wc-re kell mennem vagy furdenem kene es nem tudok kimenni mert szo szerint lesi hogy kimegyek meg alvas kozben is .OLyankor lemaszik az agyrol es sirva jon ki utanam.Borzalom neha foleg amikor a ferjem csak este 10 kor jon haza ,meg ki sem merek menni a szobabol Kép
En neha hagyom kicsit sirni de nekem sincs szivem,a multkor ugy sirt hogy kihanyta a vacsit,hat cserelhettem rajta is es magamon is ruhat.
Gratulalok Bence fejlodesehez ,nagyon ugyes srac!
ES nagyon szep fiu!

Lanyok nagyon edesek a babak!

Brigi!
Gratulalok a fiadhoz!A lenyeg hogy egeszseges legyen!!!KépNagyon edi a foton!

BABaval meg mi is varunk szerintem 2 evet,de en meg nem is akarok most.SZeretnem DAviddal tolteni minden idomet meg olyan kis picike o nekem,ha terhes lennek ki tudja most hogy birnam(ingerlekenyebb lennek,felnek felemelni stb,stb).Szoval ahogy Isten akarja ,de mi ugy 2 ev mulva probalkozunk legkozelebb.

DAvid egy nagy csibesz,uj szot azota sem mond de amit tud azt allandoan ismetelgeti (foleg alvasi idoben Kép
En is napjaban ezerszer ismetelgetem hogy ajto,ablak,lampa,virag,tv stb stb mert millioszor megkerdi hogy mi az,mi az mi az.Kicsit mar unalmas de azert mindig mondom neki Kép.Sokszor felfedez uj testreszeit es jon oda es kerdi hogy mi az,olyan edi tud lenni.
REgen en is ugy alattam DAvidot hogy olben ringatva ,tancoltam vele es enekeltem de max 6 honapos koraig mert akkor majdnem 9kg volt,neha most is csinalom vele de csak egy ket percet mert o borzasztoan nehez(mar tobb mint 13 kg),mar olben sem tudom sokaig tartani pedig neha annyira igenyli es amikor leteszem sir.De neha mar leszakad ahatam.
Na megyek mert olyan nathas vagyok hogy alig birok ebren maradni a nathatol es a faradsagtol.

Mindenkinek szep napot ,remelem hamar jovok.
gabi75david
 
 

 
 

Sziasztok!

Csak bekukk, hogy megvagyunk, majd du. vagy este jövök részletesebben!!

Addig is Mindnekinek pussz!

Tündér&IlangKép
tündér
 
 


Sziasztok!
Jó sokat irtatok, élmény volt olvasni.
Elöször is, Brigi, nagyon jó megint ilyen képet látni! Nagyon aranyos a szégyenlös kisfiad. A Samu név nekem is tetszik, de nagyon domináns, valami lágyabb kellene talán mellé.
Altatás: nálunk egész jól megy, vagy belealszik az esti cicizésbe az ágyunkban, vagy utána még játszik egy kicsit, aztán apája átviszi a szobájába, ott megragadja az alvós takaróját és simán vagy max 2 perc nyöszörgéssel elalszik. Kb. ugyanez az éjszakai vagy hajnali ébredés, csak ha nem jó ütemben adom oda a takarót, akkor néha egy 10 másodperces éktelen üvöltést hallat, amitöl még a két házra levö szomszédok is felébrednek szerintem.
De a kulcs a fáradtság a véleményem szerint. Ha 8-kor le akarom fektetni ,akkor reggel nem aludhat 10-ig és du. 3 után sem semmiképp.

Én mostanában az elválasztáson gondolkodom, mert azon törtem a fejem, hogy nem csak én ragaszkodom-e annyira a szoptatáshoz...ö sajna nem tudja megmondani. Nem tudom.

Üdv, Edit

Edit

KépKép
KépKép
szedit
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan mert a nagy beteg Laca széjjel szed mindent Kép

Marcsi:
Én még reménykedem, hogy péntekre annyira rendbe jön Laca, hogy az Ikeába eljussunk.

Alvás:
"Megnyugtató", hogy majdnem mindenkinek voltak/vannak problémái az altatás körül. Azt hittem már, hogy csak Laca alszik el ilyen furcsán...
klarissza
 
 


Sziasztok Kép
Csak egy felvetés: ha nem holnap, hanem vmelyik másik napon lenne a tali, többen lennénk? Hahóóó, emberek, jelentkezzetek!!! KépKépKép
Még jövök ma.
A
annann
 
 


Sziasztok! csak gyorsan:
úgy tűnik, egy rövid játszóház belefér holnap, ebédre hazajönnénk, mert alvás után menni kell a szemészetre. este mondok biztosabbat.

panu
panu
 
 


Sziasztok!

Hagnosz,
nekünk van két Gryllus Vilmos cd-nk, abból a Dalok 1-esre altatok Kép Amúgy napközben is be szoktam tenni olykor, meg a Dalok 2-est is, mert az újabb, Zsoltika kevésbé ismeri Kép Az esti szopi nálunk 8 körül van, fél 8-kor pedig a fürdetés. Általában fürdés előtt van a vacsi, ezt muszáj, mert a fürcsi nagy móka, és jó sokáig elhúzódik Kép Szóval fürcsi fél 8-kor, aztán szopi, ebbe szinte sosem alszik bele Zsoltika. Szopi után még játék, sétálgatás a lakásban, és legkésőbb 9-kor már alszik a gyerkőc. Persze ez változó, van hogy már fél 9-kor álmos, van hogy csak fél 10-kor, ez függ a nappali alvástól, meg a napi programtól is.

<font color="0000ff">Lányok, nekünk a héten bármikor jó a játszóház! De holnap is szívesen mennénk Kép A 10 óra is megfelel. Viszont valaki írja már le nekem legyen szíves, hogy is találok oda! Voltunk már az Állatkerben, de kocsival, és akkor sehol nem láttam a játszóházat, de nem is kerestem Kép Amúgy 4-es busszal mennénk, tehát a Hősök terén leszállunk, persze elindulunk az Állatkert felé (kábé tudom hogy merre), és aztán hogyan tovább? Ja, és a jegyár hogy is van? Előre is köszönöm az infókat! Kép

Ja, és még 1 kérdés: Zsoltika kakiláskor nagyon-nagyon tud erőlködni. Ez mostanában szinte mindig így van. Úgy sajnálom szegényt, tiszta vörös a feje, láthatóan szenved vele Kép Nálatok is így van? Hogy lehetne könnyíteni rajta? Amúgy szinte minden nap van kaki a pelusban, szóval nem tartogatja napokig Kép Igyekszem sok folyadékot is adni neki, hogy lágyítsa egy kicsit a székletét, de még mindig alig iszik, és ez egy kicsit aggaszt is. Most azt csinálom, hogy ahányszor én iszom, mindig megkínálom őt is, tehát nem csak a földön van elérhető közelségben a pohár, hanem próbálom rávenni, hogy igyon is - legalább pár kortyot. A gyümilé sem válik be. Persze Zsoltika még elég sokszor szopizik, szóval lehet hogy elég is neki... Nem tudom. Még valami: a kaki amúgy nem nagyon kemény, de persze nem is folyós. Bocsi a témáért Kép

Előre is köszi a válaszokat Kép

Sziasztok,
Gabi</font>

pgaboka
 
 


Gabi, közvetlenül a cirkusz mellett az állatkert felé eső oldalon van egy bejárat, van egy nagy tábla és egy kis folyosó (mármint kinti, 2 kerítéssel határolt folyosó) visz hátra a játszóházhoz.
Jegyről nemtok pontos infót, de van vhol honlapja, majd megkeresem, de most megyek Haminak kaját csinálni.

Szal ha holnap tali, akor:
Vera + Bence
Gabi + Zsoltika
Panu + Lizi?
Meg valszleg mi
Többiek????
Marcsiéknak nem jó, Klarisszáék (ill. Laca) beteg... Most soroljak fel mindenkit??? Naaa, gyertek már!!!

Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Ann,
ha mondjuk pénteken lenne az állatkerti játszóház, én szinte biztos, hogy mennék. Kizáró ok megint csak ez eső lenne. A csütörtökben már nem vagyok olyan biztos - azaz lehet, hogy csütörötköt mondanék, pontosabban nem mondanék -, mert anyu lehet, hogy ráhúz mégegy napot az unokázásra. (Pénteken viszont már otthon kell lennie.)
És ugye én a kedd-szerdát már kilőttem.

Gabi,
én még csak az állatkert felöl mentem be egyszer a játszóházba (beengedtek terepet felmérni, játszani akkor nem maradtunk), de azt mondták, hogy ha valaki kintről jön, akkor a cirkusz és az állatkert közötti rész felöl tudja megközelíteni.

Még mindig Gabinak,
Lehet, hogy nem is fáj Zsoltikának a kakilás, csak belead apait-anyait. Az azért megnyugtatólag hangzik, hogy nem kemény a produktum.
Talán még megprobálhatsz olyan kajákat adni, ami kicsit meghajtja, csak az meg azért veszélyes, mert mi van, ha nagyon meghajtja.
Amúgy Ákos feje is bevörösödik kicsit, mikor nyom Kép és Ő sem keményet termel.


Közben rákerestem a játszóházra és ezt találtam:
http://www.kulturinfo.hu/moreinfo.gcw?prgid=17727


Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Sziasztok!

Nagyon nincs időm írni, életjelt jöttem adni.

Főképpen az elmaradt kis szülinapos Nórit szeretném köszönteni, igaz a végére kerül, mert oda tudtam a tortát csatolni.

Látom tali készülődik, mi sajna nem tudunk menni, talán máskor...

Igyekszem írni mielőbb ahogy Robó engedi.Ha fent van nem nagyon enged ide ülni, amint észleli, hogy a gépet bekapcsolom, már ül is az ölemben és kárkatonázni kell .Véletlenül sem engedi, hogy mást nézzek közben. Ahogy a babanet oldalát megnyitom, már tapad is a kis keze az egérre, hogy nemár anya!Így marad a napközbeni alvásidő, ami most telik le lassan, mert előtte még főztem közben, meg az este.Viszont pár éjszaka óta Bencushoz hasonlóan Robó sem akar elaludni, így 22 óráig vele fent vagyunk, aztán dőlök az ágyban.Szerintem ezek a fiúk összebeszéltek.Kép

Pár sort írok még, de lehet, hogy gyors vége szakad, ha manó felébred...

Gabi: nálunk is van, hogy elpirosodik, nyög kaki közben, sokszor nincs is összefüggésben a keménységgel.( ezt jól megírtam). Azért jó, ha sok folyadékot iszik és minden nap van kaki. Próbáld még meg, hogy lágyabb gyümiketz adjál neki. Van már sütni való tök, az is sokat lágyít.Egy próbát megérnek szerintem.

Brigi: gratulálunk az újabb fiúcskához. Aranyos vagy, hogy feltetted ide az első fotót rólaKép. A Samu név nekem tetszik, de inkább nem írom le mi jut róla az eszembe, mert csak egy gyerekes dolog, még általánosban hívtunk úgy vmit.Nehogy elrettentő példát írjak, így inkább nem közlöm mi jutott az eszembe róla. Szép név szerintemKép.Szép kiscipőt kapott Bömbi és autóülés is jól néz kiKép

Klarissza: mint látod nálunk sem leányálom az altatás, sőt Robó még sűrűn is ébred hozzá, remélem a szopi elmúlásával rendeződni fog az éjszaka.Maszatos Laca haláliKép. De kis ravasz szemei vannak, te jó ég!

Edit: miből gondolod, hogy nem kéne már Botinak a cici? Ezt csak azért kérdezem, mert nálunk szemmel látható, hogy Robó cickómániás, képes levetkőztetni annyira oda van érte. Esetleg nálatok Boti nem is kérni ha nem adnád? Biztos van összefüggés a reggeli kelés és délutáni alvások között, viszont most nálunk nem emiatt nem alszik el előbb Robó.

GAbi75: jobbulást Neked! Hogyan altatod akkor Dávidot, ülve? Néha én is ringatom Robó állva, de van hogy ülve, bár ekkor inkább szopival egybekötött altatás van.Jó súlyban van Dávid.Nálunk most Robó nagyon megállt a súlyokkal.

Vera: nagyon remélem, hogy jól aludt Bencus, várom , hogy jelentkezz mielőbbKép.Bencus sorozat tündériKép. Bizti csini lett a frizurájaKép

Marcsi:Ákos is kis huncut a javábólKép, már ami a névre hallgatást illeti. Nálunk amúgy a kiságyból egy hónapja kivett a párom pár rácsot és így szabad a pálya.Este is olyan szépen kimászik ha felébred és jön át hozzánkKép. tetszett a fotósorozatKép.Nem semmi mutatványokat eszközöl ÁkosKép

PAnu: remélem jó napotok volt, küldtem a napocskát felétek isKép

Ann: Hami leányzóval mi újság ?Nem jöttök Berény felé mostanában? Jó lenne egy minitalit szervezni, sajna Pestre nem tudunk menni apa nélkül, ő meg most nem tud Kép.Meg amúgy is kíváncsi vagyok már Hami első lépéseire is. Jól hangzott a kinti alvóka, ez olyan kiságy féle?Még nem láttam ilyet.

Zsizsa: tesóprojekthez drukkolunk. Gabóca hercegnő ismételt mutatványa lenyűgözőKép. Nálunk egy kis műanyagszékre szokott Robó felmászni, de attól is ahajam égne áll.

HAgnosz: nálatok nem szokott Barni sűrűn ébredi a szopi miatt este? Mert nálunk van olyan, hogy Robó igaz félálomban alszik hajnalban mellettem, de a cici a szájában lóg közben, el nem engedné.

Azt hiszem mindenkinek írtam, aki ezen az oldalon volt, aki véletlenül kimaradt attól elnézést. Sajna nem tudtam mindent elolvasni.

Viszont sokan eltűntek: BArbi, Zit, Batkamanó ők mindig írogattak. Tényleg Batkamanó, még mindig érdekel ám a W ülés.Na és Cory , Diti , Orsi, Dandy és a többikek is jó régen írtak már.

Meme: Nórinak nagyon sok boldog szülinapot kívánunk, igaz kicsit megkésve , de annál nagyobb szeretettel köszöntjük:

Kép

Mindenkinek szép napot kívánunk: Anita és a felébredt Robó

u.i: jó régen írtam már ilyen hosszúúúúút
anita77
 
 


Nekünk továbbra is csak a péntek jó. IKEA vagy játszóház mindegy. De azért menjetek nyugodtan nélkülünk is Kép Kép

Anita, Botka nem tépi már a pólómat érte, mint régebben, és este ha nagyon fáradt akkor nem ragaszkodik hozzá, már többször elaludt ahogy lefektettem az ágyunkba (még mielött nekivetköztem volna a ciciztetésnek). Persze el sem utasitja. Igazából csak éjjel keresi a cicit ha felébred, akkor nagyon, de legtöbbször már végigalussza az éjszakát. De reggel is legtöbbször inkább menne akváriumot nézni stb. Ha megkinálom akkor szopizik szivesen, csak mintha már nem rajongana érte annyira, mint korábban. Amikor mondjuk nyúzottabban ébred reggel, akkor szivesen odabújik és szunyókál még egy kicsit a keblemen ... hát nem tudom. Azért tej jut bele, mert még mindig ömlik, ha csak egyet rácsócsál, akkor is.

Edit

Edit

KépKép
KépKép
szedit
 
 


Sziasztok!

Anita!
Tényleg jó hosszú lettKép Pedig azt hittem hogy a telefonom miatt nem tudod végül megírniKép bocsi ha sokat dumálokKép

Közben Bence is elaludt ám, mert telefonált a doki hogy inkább szerdán jönne. Gyorsan felöltöztettem és kivittem a teraszra. A babakocsiban úgy üvöltött hogy szerintem mindenki hallotta a házban, de aztán kivettem és egy dalt nem kellett végigénekelnem, ringatva el is aludtKép Ki érti ezt? Miért küzd így a babakocsi és az ágy ellen?Kép

Gabi!
Bence is bevörösödik mikor nyom. De pikkpakk kész vanKép És nem mondhatnám hogy kemény, sőt!Kép Szerintem ne aggódj!
Nemiváshoz nem tudok hozzászólni, szerencsére Bence rengeteget iszik, én már túlzásnak is tartom. De gondolom a szopis babák még nem igényelnek annyi plusz folyadékot.

Gabi75!
De jó hogy írtálKép mostanában ritkán jösszKép
Jobbulást nektek, remélem hamar elmúlik. Nekem is két hétig tartott mire kimásztam belőle. Még jó hogy Bence nem lett náthás, már csak az hiányozna most nekünkKép

Képzeljétek el, ma reggel 8kor keltünk és most sikerült Bencét fél4kor álomba ringatnom. Már délben tök fáradt volt, ő ahhoz van szokva hogy olyankor már alvás van, de a világért nem feküdt volna mellém. Amint leért a teste az ágyra úgy pattant fel mint a rugó. De végül kint szerencsésen bealudt, be sem hozom olyan szép idő vanKép

Nekünk jó a holnapi nap, ott leszünk! Viszont én fiatalítom kicsit a gyermekem...Kép

Pussz,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Én most csak kakázni jöttem Kép

Én gyümölcsöt adok a lelkemnek, attól mindig sikerül egy formásat előállítania Kép
(Kivéve banán, az inkább megfogja.)

Már megyek is tovább....
klarissza
 
 


Sziasztok!

Na, elöástam magam a hó alólKép, szombat délután óta folyamatosan szakad a hó...Nemhiába ügyködtem a téli cucc beszerzésén,már teljes menetfelszerelésben közlekedik Ádám...Kicsit úgy megy,mint egy pingvin, de azért nem fázikKép

Az alvás-elalvás témához két nappal ezelöttig nem nagyon tudtam volna mit hozzászólni. Nálunk ici-pici baba korától nincs vele gond, szépen elálmosodik szopi,most meg cumisüveg után, még nyitott szemmel beteszem az ágyba, befordul a fal és a nyuszikája felé és kijövök. Alszik szépen, nem kell neki semmi indiántáncot lejteni.
A növérem szivta meg mind a három gyerekével, mese-ének-puszi-pici viz-simogatás-újra mese-ének-puszi-piciviz-simogatás...idötlen idöig tartott mig elaludtak. Nekem ekkor vésödött az agyamba,hogy nem akarom ezt a hibát elkövetni, olyan valamire szoktatni a gyereket,ami késöbb terhes lenne, ha megvonnám töle.
De két napja nem alszik valami jól Ádám,illetve az elalvás ugyanilyen jól megy, de az elsö ébredés után valahogy nem akar visszaludni. Egy órányi próbálkozás után, nagy ágyba be-nagyágyból ki, újabb tejcsi és igy végre valahára elaludt. De ma hajnalban még ez sem segitett,mint akit nyúznak,úgy sirt. Szegény párom 6-kor kelt, gondoltam mennyire jól esik neki a 3 órási szirénzásás...De végül elaludt magától, gondolom kifáradt...
Amig pici volt, sosem hagytam sirni,mert tudom,hogy újszölötteknek ez a kommunikációjuk ha valami nem jó, ha éhesek, fáznak, melegük van, vagy egyedül vannak...És Ádám nem is volt sirós sose, akkor szólt, ha oka volt rá.
Na, de sokat változott, elsö oszályú hisztikirály és szinész a lelkem, van hogy könnyesen már röhög,mert elfeljeti miért sirt, és már nem is fontos a dolog...Szóval nagy betyár, és próbál tesztelni minket. De nem sok sikere van,mert nem vagyok kapható az ál-hisztikre, igy ma is sirt egy jó fél órát magának.

Brigi,nagyon szuper ez a 3D-s kép, nekem ilyet még nem csináltak, én mindig csak itt a neten látok ilyen képeket. (bár ahogy hallom,most már itt Kanadába is betört a technika, és van itt is 3-4D-s UH, a következö pocibabáról már biztosan nekem is csinálnak ilyen képet!)
Csatlakozom Anitához a Samu névvel kapcsolatban, alapjában jól hangzik, és lényeg,hogy nektek tetszen, de nálunk is volt a biológia szertárban valami ami ezt a nevet viselte...Bocs, de Anita is irta, azt hiszem ez országos lehetett akkoribanKép

Kaki téma: nálunk is van hangos nyomatolás, de sajna az eredmény is elég kemény ilyenkor. Próbálom itatni és gyümit is rendszeresen adok neki,igy lehet néha kicsit lazitani, de lehet Ádám alapjában keménykakis baba...

Vera, még nem üdvzöltelek, jó,hogy visszajötettek, a képek is nagyon jók Bencéröl.Alvás helyzetért sajnállak, hátha tényleg nem lesz szükség most már az autóra, elég durva megoldásnak látszik...

Gabi75,jobbulást a náthádból, mindig van valami nyavaja...Dávid meg biztosan nagyon arnyos a sok kis szavávalKép

Marcsi,látom nálatok is akrobata Ákos lakik...Nem semmi ahogy kimászik az ágyból, na ezt azért nem mutattam meg Ádámnak,még csak véletlenül se kapjon tippeket. Mászik ö eleget veszélyes helyre, legalább az ágy maradjon még egy darabig biztonságos hely...

Klarissza, Lacának jobbulást,bár ha mindent széjjelszed, azt hiszem jó úton van márKép

Anita, örülök,hogy irtál, átérzem a "kevés idöm van internetezni" helyzetedet, én is csak alvás idöben tudok idelopózni. Lauráról még mindig nem irtál...

Na, hirtelen ennyire emlékeztem amit irni akartam, ha valaki kimaradt, elnézést.
Egyébként egész szombaton próbáltam jönni, de sztrájkolt a Babanet és nem tudtam jönni, vasárnap nálunk meg úszással kezdödik a nap, és emiatt a többi dologra kevesebb idö marad. Azért megéri nagyon ez pancsi, ÁDám élvezi, sok baba között van,és hát a viz az egyik alapeleme. MEgint jól elfáradt utána, 45 perc pancsi után itthon közel 3 órát aludt...

Zit, mi újság a pároddal odakinnt? Hallottam a hiradóban,hogy létszámleépités lesz, öt nem érinti remélem...Majd irj pár sort, hogy vagytok!!


Na,megyek, van egy halom elmaradt e-mail irásom.

Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok!

Ti aztán tudtok írni, lányok Kép Hogy csináljátok ezt? Nekem sokszor csak végigolvasni van időm, meg erőm (de sokszor inkább ezt választom, mint a tanultást, pedig most már illeneKép).

Brigi,
Gratula a következő kisfiúhoz! Kép Nekem a Samu tetszik, mostanság a Gyűrűk Ura jut róla eszembe. Meg a cicánkat becézem így, pedig ő Szemiramisz és lány (ex-kislány) a lelkem Kép Jók ezek a rövid nevek (még a Soma is bejön nekem, mióta láttam a főnököm Soma nevű fiát felnőni, meg a barátnőm férjét is így hívják).

Klarissza,
Jobbulást Lacának! Remélem, hogy nem lesz komoly, csak a takonykór, bár itt a környékünkön mindenki taknyos vagy köhög láz nélkül.
Nem is meséltem a babkocsit. Úgy néz ki, sikerült szerezni - Németországból. Ugyanis a cég májusban abbahagyta a gyártását, csak épp a Brendon nem tudott akkor még róla.. jó, mi? Végül sok keresgélés, telefon, próbálkozás után, a barátnőm hathatós és netes keresgélésével, a sógorom anyukájának közreműködésével 30-án érkezik az új járgány Kép Már alig várom!

Vera,
Hát ez az altatás mizéria rosszul hangzik Kép Az tuti, hogy ha későn alszik el délután, mint mostanság többször írtad, akkor este nem fog elaludni hamar (pl. 9-kor).
Nálunk a következő a menet: reggel 6-7 között ébred (van, hogy előbb), délelőtt séta közben alszik kb. fél órát (olyan 10-12 között vmikor), fél 1-kor ebéd, aztán játék olyan 2-ig, mikor mostanság kizárólag babakocsiban, tologatva alszik el. Ha csak leteszem, sírás van ezerrel. Ilyenkor alszik olyan 1-2 órát, aztán uzsi, játék. 7-1/2 8 között fürdés, aztán tápi és még nem aludva teszem be kiságyba. Ott megkapja a takiját, cumiját és mostanában hátsimizem kb. 10 percig. Aztán alvás. Ha nem fáradt, mert pl később aludt el délután, vagy sokáig, akkor kiveszem és játszunk még egy fél órát. Nekem ezt egy doki ajánlotta asszem vagy valahol olvastam (?), de bevált. Egyébként nálunk a kiságyban is van egy-két játék - rácsra kötve csöri, vagy plüssjáték egy-kettő. Azzal is szokott szöszmötölni még elalvás előtt, vagy reggel keléskor (csak félálomban hallomKép).

Ann,
Hiszti nálunk is beindult mostanság. Sokszor mondom, hogy Marcus olyan akaratos, mint az anyja Kép Ilyenkor én legtöbbször énekelek, vagy valami olyat mutatok, ami mostanság nagyon érdekli (pl. az utcán az autók) és rögtön abbahagyja.

Marcsi,
Ágymászó Ákos akrobatához minden elismerésem! De még szerencse, hogy ki tudtátok a két rácsot műteni és most már jobb a helyzet.

PGabi,
10x kelés miatt nem irigyellek Kép Kakira nálunk a friss szőlőlé (20ml bőségesen elég, de nálunk már a 2 kávéskanálnyi is hatott) vagy a tejcukor (gyógyszertárban kapni lehet, 1 kávéskanál 20 ml vízhez). Bár ha nem kemény a széklet és minden nap van, akkor szerintem nincs gond Kép

GabiDavid,
Jobbulást! És kitartást a "Mi az?" korszakhoz! Ezután jön csak a java a "Miért?" korszakkal Kép

Szedit,
Alvós taki nálunk is bejátszik Kép Marcus imád is mindenbe belefurni az arcocskáját, vagy ráfeküdni, ami puha.
Elválasztás: bár én nem vagyok tapasztalt, mert ugye nem szoptattam, csak pár hetet, de lehet, hogy Boti már kezd leszokni a ciciről. Azért kínáld, amíg elfogadja. Egyik ismerősöméknél (akitől a fagyitejeket kaptuk) a kislány egy éves korát betöltötte és egyik nap, mikor az anyukája szopiztatni akarta, megbökte a cicijét, ránevetett és elfutott játszani. Azóta nincs szopi.

Nálunk Marcus már tesz egy jó pár lépést egyedül és sajnos ez sok balesettel is jár. Ma pl. beverte a fejét egyszer az asztal sarkába, majd kiesett a dömpiből, pont a fülére, majd megint beverte az állát az asztalba. Pont ott, ahol szombaton felrepedt neki (felmászott az ágyunkra és azzal a lendülettel, ahogy mászott, jól beverte az állát a fejtámlába és felszakadt neki az álla).
Egyébként tündér, mosolygós, vidám baba és egyre nagyobb zsivány, mint ahogy a kórházban a csecsemős megjósolta Kép

Én sajnos nem tudok a talira menni, majd máskor remélem! Aki megy, annak jó szórakozást!

Jó éjt!

H.

Kép
hanzika
 
 


sziasztok!
háááááát, nagyon necces ez a délelőtti túra. mert az autót lenyúlja apa (90%) és minimum egy óra bkv-val az állatkert, ugyanennyi vissza, tehát kb. 1 órát tudnánk maradni. emiatt meggondolandó. most azt mondom, inkább, nem. de ha az autó a miénk marad, akkor megyünk. csak írjátok meg, hogy tényleg lesz-e tali, mert elbizonytalanodtam.

kaki: nálunk is vörösödik, és látszik rajta, amikor nyom, de az állaggal semmi baj. csatlakozom az előttem lévőkhöz: sok folyadék, illetve gyümölcs.

Barbi! itt is esett a Mátrában, Kékestetőn, pedig ilyen korán nem szokott állítólag Kép, de azért gondolom nálatok ez egészen más. pingvin Ádi aranyos lehet.

Anita! kárókatona nálunk is nyerő Kép, én is megnézem vele, de csak párszor, és utána kikapcsolom a monitort, így ő is tudja, hogy most vége. igaz, ez nem segít azon, hogyha én akarok netezni, akkor nem nagyon enged. marad az alvásidő, vagy bébiszitter-szerepű apa (nálunk ő legtöbbet hétvégén dolgozik, és hétközben keveset, ma is csak pár órára ment el délután), de inkább az előbbi. Főzni korábban kell, mert most már alvás előtt eszik.

Gabinak és Dávidnak jobbulást kívánunk!

ma végre szaladgálhattunk kint az udvaron, nagyon élvezte. igaz, már délelőtt is próbáltuk a tücsökzene után, de még 11-kor is igen ködös, párás volt a játszótér, ettől függetlenül mászott mindenre Lizi, így egy sáros-vizes gyermekkel lettem gazdagabb röpke félóra alatt Kép délután viszont már semmi sem tartotta vissza a rohangálástól. végignéztük a környék összes járművét: autókat, repülőket, vonatokat (légvonalban közel a budaörsi reptér, és a kelenföldi pu. is), plusz a bicikliseket, csatangoltunk egy csomót, összeszedtük a diót a kertben, és megnéztük a kerti pocsolyákat is Kép, már sötétedett, amikor bejöttünk. most a játék-szék tologatás a sláger. van egy csattogós talpú kakasunk, amit tolni kell egy rúddal, ezt élvezi sokáig, csak a derekam nem Kép, emellett a könyvolvasás még mindig nyerő, hozza a kis könyveit és dugja az orrom alá, hogy olvassam, ja, és autózás illetve sétálás közben is jobban érzi magát a verseket hallgatva, nekem már a könyökömön jön ki, de az autóban csend van, ha verselek, így az Arany Lacinak és társai naponta több tucatszor lemegy, énekelni csak itthon lehet, máshol nem engedi, és akkor táncol, tapsol.

befejezem a regényt. apa szórakozik valahol, éjjel jön csak haza, én meg elteszem magam.
jó éjt, panu
panu
 
 


Hanzika! kitartást Marcus lépéseihez, hamarosan bizotsabb lesz a járása, és kitartóan tanítsd fel- és lemászni is, mert hamar megtanulják. Lizi úgy mászik fel-le az ágyunkra/ról, mintha kergetnék, nagyon ügyesen.

panu
panu
 
 


Halihó,
mi is megyünk holnap, 10 re igyexünk odaérni Kép

Anita, de jó, hogy végre írtál egy hosszút, már nagyon hiányoztál!!! Egyelőre Berény nincs tervben, még egy jó hónapja voltunk ott az Ovicentrumban (egy du. kitaláltuk, h átmegyünk, jól be is vásároltunk karácsony, szülinap címszóval), remélem, szervizbe nem kell menni KépKépKép Kár, h nem tudtok feljönni,de azért remélem, hamarosan megoldható lesz és találkozunk!!! A kinti fektető, az egy normális gyerekágy, csak fém + persze szivacs van benne. Szóval a 2 oldalán is magasított a széle (kb. 20 cm), h ne essen le - de amúgy ki tud belőle mászni.

Gabi, nálunk a kaki elég könnyen megy, látom, h koncentrál, de nem nyom erősen. Egy pillanatra megáll, de már megy is tovább.

Gabi75, de aranyos lehet Dávid, ahogy kérdezi, hogy mi az, mi az KépKépKép Jobbulást!

Edit, szerintem meg fogod érezni, amikor már nem kell Botinak a cici egyáltalán, be se fogja kapni.. addig meg miért ne? Kép

És akkor most hiányolok egy pár embert, aki iszonyatosan régen írt - vagy az én agyam hagy ki: Cory, DBarbi, Zsuzsófi, Meme, Szisz, Susie és a többiek??? No és akik írtak "mostanában", de hiányoznak!!!! Diti, Docka, Dandy, Dorki, Batka, Zsizsa, Zit, Orsi, Barbi, Hanzika???
Tali ügyben senki többet? KépKépKép

Pusszancs
Ann
annann
 
 


Panu, holnap várunk benneteket!!!!
annann
 
 


Panu-Anita, mi ez a kárókatona? Valamiröl lemaradtam...
Hanzika, hogy csinálsz friss szölölevet? Szürön átnyomod?
Na, itt egy kép illusztrációról.(aki a múltkor a piros pofit és mezitlábat emlegette az overal-os képen,most aztán kereshetiKép)

Kép

Másfél órás ebédelötti alvásból éppen most ébred,igy megyek is. De azért megirtam a leveleket amiket akartamKép
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Ann,most látom,hogy hiányolsz,pedig irtam márKép
VAgy csak elkerültük egymást???

Kép
Kép
barbi
 
 


BArbi!

ADamka nagyon edes ebben a teli szerkoban.TEl Kép Nekem nem hianyzik annyira.Itt most meg mindig 30 fok felett van,ritkan 20-30 kozott.
AZErt kivancsi leszek hogy itt lesz e ho mivel azt mondjak ritkan van erre fele,vajon mit fog DAvid hozza szolni.nekem is megvan a teli cucc csak lehet hogy ott is marad a szekrenyben egyesek szerint nem lesz itt olyan hideg.
Altatasert irigy vagyok am!Egyebkent biztos te csinaltad jol,sajnos en elrontottam az tuti es most olyan nehez maskent csinalni.

Edit!
En is pont ezen gondolkodom egy par napja hogy lehet hogy en eroltetem a szopizast igazabol.Neha ugy erzem hogy en akarom ot nem is erdekli annyira.Fura de neha nagyon szeret oda bujni elaludni rajta ,neha meg tenyleg csak en nyomom neki.Na lehet hogy meg adok neki 1 honapot es ha nem lelkesedik erte akkor lassan veget vetunk a dolognak.!15 honap az eleg jo szerintem hogy eddig is birtuk,en szoptatnam sokaig szivem szerint.

Anita!
JO hogy irtal!Kép Robo nagyon edes lehet !Mar eleg reg lattam,habar en jovok riktan mostanaban.
Egyebkent DAvidot az agyban ulve altatom,a hatam ki van parnazva,zene,szopi es kozben cirogatom a fejet.Van hogy 10 perc es bealszik de van amikor dumalni szeret meg huncutkodni es ebben en is partner vagyok neha ezzel rontom el.

Tunder!
Bocsi hogy nem irtam ,a multkor kerdezted hogy hol elunk.Hat eddig Usa(MIssouriban eltunk),most DAlla TExasban,2 es fel honapja koltoztunk ide.

Hanzika!
Ez a mI az korszak mar fel eve megy nekunk szoval kicsit uncsi a dolog de nagyon aranyosan mondja ugyhogy mindig valaszolok a dragamnak.ez volt az elso szava ,persze nem tisztan kezdte hanem bia,bi az,es most mi az ,es kozben az ujjaval mutogat.

Meme!
Norinak Nagyon Boldog Szulinapot kivanunk!!!

Bocsi lanyok ha valakit kihagytam!Megyek mert mindjart ebred a manom.
Ja lanyok mondtam mar hogy tobb mint 1 hete van egy magyar baratnom(van egy majdnem egy eves kislanya) itt lakik 5 percre tolunk es majdnem minden nap egyutt megyunk jatszoterezni,setalni,vasarolni.Nagyon aranyos lany ugy orulok hogy vegre van valaki aki magyarul beszel es aranyos.!!!Kép
mara ennyi jutott,mindenkinek szep napot!!
gabi75david
 
 


Hahó!

Itt vagyok én is, de mindig hosszút akarok válaszolni, ami miatt állandóan tolódik az írás, és egyre hosszabbat és hosszabbat kéne, szóval ördögi kör.

Mi nem megyünk holnap, viszont ha pénteken nem esik, akkor Ikeázni elmennénk, ha van még jelentkező.

Nálunk semmi igazi újság nincsen, Gabi növeszti a nyolcadik fogát, már kifejezetten látszik, de még mindig nem törte át az ínyét, ez Gabinál két hétig is elhúzódhat. Ja, szombaton voltunk tíz éves osztálytalálkozón, először hagytuk egyedül Gabit estére, anyu és a húgom voltak vele. Annak ellenére, hogy egész nap nyűgös volt a kislány, miután elmentünk, végig angyalian viselkedett, játszott, ügyesen fürdött (pedig mostanában már az apjával sem hajlandó, mindig üvölteni kezd, ha mennék ki a fürdőszobából), sőt, a húgomnak sikerült elaltatnia is, bár pár kilométert biztosan járkált vele. Így fél tizenegyig maradtunk, mondjuk én végig kissé feszült voltam, hiszen mégis az első alkalom volt. Ennek ellenére nagyon élveztem a talit, jó volt látni a többieket. Viszont most, hogy ilyen jól viselte Gabi a "nélkülünklétet", gyorsan be is szerveztük a következő programot.Kép Mondjuk nem maradunk ilyen sokáig, de el merek már menni este is, nem csak fényes nappal. Más újság: újabban forog a kiscsaj, ha zene van, és jól el is szédül.Kép Ma nagyon jó kedve volt, talán vége a frontnak?

Alvás: nálunk a cici a menő, nem is tudom, mi lesz, ha nem lesz.

Kaki: Gabi olyan könnyen kakil, hogy én soha nem veszem észre, csak a szagból.Kép Mondjuk kedvence a szőlő...

Brigi,
nekem tetszik a Samu név, a vezetéknévvel is jó, viszont én nem tennék mögé második nevet, mert szerintem ez így kerek.Kép Ásító pocibaba nagyon édes!Kép

Barbi,
hogy ti hogy bírjátok ebben a hóban? Ádám-pufibaba nagyon cuki!Kép

Edit,
nálunk sem tépi már magától Gabi a pólómat a betegségem óta, viszont ha rákérdezek, hogy akarsz szopizni, akkor szépen leteszi azt, ami a kezében van, és jön a szopishelyünkhöz, aztán felül az ölembe, és akkor már izgatottan vetkőztet.Kép Éjjel meg nem bír meglenni nélküle.

Bocsi, hogy nem írok többet, éppen készülök álmon halni.

Jó talizást holnap!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok,
nalunk sem nyero ha a gepnel ulok, ami erdekes, mert pl. mosogatni, takaritani, fozni hagy, de amint leulok balhezik. Este meg tobbnyire hullakent dolok be az agyba.

W-ules lenyege: a combok es ezaltal a terd izuletei is befele fordulnak. Ez (ugyanilyen) hatassal van a labfejre is, az is befele fordulo, boltives lesz, tovabba okozhatja a labujjak befele fordulasat es ludtalpat is. Ebben a pozban a hatso es belso combizmok (inszalag (?)) feszesse valnak ami kihatassal van a mozgasra (pl. nem tud teljesen lehajolni). DE ezek csak akkor TOBB EV utan johetnek elo, szoval meg senkinel sincs semmi gaz belole. De azt javasoljak, hogy javitsuk ki az ulesi pozt. A "jo" ules a terpeszules vagy keresztbe tett labakkal. Ha kenyelmetlen akkor a hatat az elejen meg kell tamasztani. Egyebkent Emma is igy ult, megpedig azert mert en is es engem utanzott. En nem javitgattam, hanem odafigyelek hogy en hogy ulok, es azota o is ugy ul Kép Biztos ezert botlok meg a sima foldon is Kép

Anita,
jo hogy irtal Kép vetkoztetes, cici a szajban alvas nalunk is van... es a csak 1szer ebredes is gyorsan elmult, mar megint 3-nal tartunk.

Barbi,
azta! Ez a havzas eleg durva! Viszont a kis eszkimotok nagyon helyes Kép Karokatona az egyszervolt.hu-n van, erdemes megnezni...

Bocsi tobbiek, irok nektek is, de most felebredt Mano es rohanunk...
batka
batkamano
 
 


Ja, még gyorsan beteszem nektek is a férjem sztoriját, hátha nektek tetszik (egy másik topikban is leírtam, hogy megnevettessem a lányokat, de látszólag egyáltalán nem volt sikere). Mondjuk ehhez lehet, hogy ismerni kéne a férjemet, akitől valahogy olyan távol áll ez az egész, hogy ha nem ő meséli, nem is hiszem el, hogy ilyet mondott. Ezért is olyan vicces, én annyira nevettem rajta, hogy másnapra izomláza lett a hasamnak (mondjuk ez a hasizmomról is elárul ezt-aztKép).

Szóval: ment a szájsebészhez a lelkem, együtt a fogdokinéninkkel. Köszönés után a szájsebész kérdi tőle, hogy: Hány éves? Mit szeretne? Ez utóbbi kérdést a férjem nem egészen értette, hogy mire vonatkozik, mert ő úgy gondolta, hogy a fogdokinéni már töviről-hegyire tájékoztatta a szájsebészt a problémáról, ezért lányos zavarában a következőket mondta: 30 éves vagyok, és milliomos szeretnék lenni.KépKépKép Erre két megdöbbent szempár meredt rá. A szájsebész azt mondta: Sajnálom, ez ügyben nem segíthetek.Kép Ekkorra leesett a férjemnek, hogy a szájsebész semmit sem tud a problémájáról, és valójában azt kérdezte, és ettől még inkább zavarba esvén így folytatta: Ez esetben...KépKépKép

Remélem valakit azért megnevettetem vele.Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


hi

olvasni olvasok, irni nincs idöm.
most is dolgozom!!!!!! férjnek segitek.
7*24 orábol kb 10-15 orát látom, szerencsés estben.

na megyek hunyni, szerdán talán irni is tudok rendeset.

jo8

ui.: még mindig nincs szivem levégni a haját. max. igazitás => ezért a tarkoba visszakunkorodo hajacska már nincs meg. Kép
Kép
orsolya11
 
 


Sziasztok!

Most aludt el Bence, útban hazafelé az ügyeletes gyógyszertárból, ahova Panadolért mentünkKép Őrjöngve sírt annyira fáj a fogaKép Nekem meg a szívem majd megszakad hogy nem tudok neki segíteni.

Holnap mi is megyünk, remélem 10re odaérünk, nem tudom milyen éjszakánk lesz és Bence reggel meddig alszik. De sietünkKép

Jó éjt,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Sziasztok !
Olyan ritkán jutok el idáig, hogy csak na. Pedig jönnék gyakrabban, de mindig lemaradok mindenről. Nekünk sikerült még 2 hetet Sarudon tölteni, míg jó idö volt apa horgászhatott mi meg szívtuk a friss levegőt. Niki sokat turkált a vakondtúrásban és sétáltunk a kertben. Elég lassan szokta meg szegénykém a cipőt.
Egyik hajnalban megláttam, hogy egy süni, aki egész nyáron odajárt a kertbe, bement a wc-be és megette az összes egérmérget. Muszály volt kitenni, mert ilyenkor ősszel be akarnak költözni az egerek. (vályog ház) Na gyorsan fölkeltettem apát, mentőakció indult. A 4. faluban sikerült állatorvost találni, aki be is adott egy injekciót a bélpoklos süninek. Meg is kínlódtak vele, amíg megtalálták a combját szegénynek. Kép Még 5 napig adtuk neki a K vitamint, utána útjára engedtük. Remélem már elvackolta magát télire és majd tavasszal megint látjuk.
Megvolt a lányom keresztelője is, jól sikerült. Nem volt rajtunk kívül senki a templomban és a pap sem tartott nagy beszédet. Pont így akartuk, mert nem járunk templomba, de mégse legyen ez a szegény gyerek pogány. Nagyon jól viselkedett egész nap, rettentő büszke voltam rá. Nem is aludt délután, de bírta. Tudta biztos, hogy az ünnepeltnek jól kell viselkednie.
Vera: te vagy az én emberem ! Nálunk is borzasztó az esti elalvás. Sosem volt jó alvó a kiscsaj,. nappal sem alszik sokat. Csak babakocsiban tudom bealtatni, de az esti is elég gázos. Ha éjfélkor alszik az már jó. Régebben cicin aludt el, de mostmár az nincs pár hete, most maradt a babakocsi. Az igazság az, hogy egyáltalán nem tud magától elaludni, pedig tudom, hogy azt már rég meg kellett volna tanulnia. De nem tudok mit tenni. Hagytuk mi sírni 4-5 hónapos korában el is aludt nagynehezen legalább fél orás (nem folyamatos) sírás után. Nekem sincs semmi ötletem, hogy hogyan kellene ezt "humánusan" megoldani. De most olvasom, hogy a foga fájt, akkor remélem megoldódik az alvás is,ha kibújik a fog.
Jó talizást nektek.
Babásokat én is irigylem,de mi is még várunk vele.Kép
dorki
 
 


Akkor most folytatom, talan sikerul befejeznem...

Vera,
meg nem is gratulaltam Bence uj todomanyaihoz (persze itt nem az alvas elleni kuzdesre gondolokKép). Jo hogy vagytok megint. Szerintem biztos, hogy a foga miatt borult a rendszer, es igy nem hiszem, hogy sokat lehetne tenni. Nezd a jo oldalat: legalabb ejjel nem ebred Kép Mi hetekig kinlodtunk a felso 2 foggal, es tenyleg volt minden orankenti ebredestol a hasmenesig. Leginkabb a tulelesre hajtottam Kép Azota a "normal" rendszer mukodik, moka-szopi-simi-puszi-zene, par perc panaszkodas es alszik. Kitartas, elobb-utobb kibujik a minden fogacska es hetalvo lesz Bence Kép Ha megsem, akkor majd raersz akkor kitalalni valami uj modszert...
Ja, es a kocsikazas-setalas nalunk is bevalt altato modszer Kép

Zsizsa,
KépKépKép ez joooo. Gabi akrobata-lany melletti oszuleshez kitartast, te mit szoktal ilyenkor csinalni? Gondolom az elmagyarazom modszer nalatok sem tul eredmenyes... (en keszenletben oszulokKép)

Ann,
Hami-lepegeteshez gratula! Huuu, nekem kicsit fura volt a -5 fokig kinti alvas, de en nem szeretem a hideget Kép azert latom a tobbieknek tetszett Kép Bizony-bizony eddig en irigykedtem most rajtatok a sor Kép de azert majd visszafogom magam...
Lenne egy szakmai kerdesem is: nem tudod, hogyan alakul ki a baboknal felelem vagy fobia? Ill. mit lehet tenni ellene?

Dorki,
mi a baj a poganyokkal? Kép

Kepzeljetek, Emma felfedezte a tukrozodest (tudjatok, amikor tukor visszaverodik a falon, plafonon) es az arnyekot. Az elobbitol komolyan retteg, az arnyekot "csak" szimplan nem szereti. Amint meglatja, jon es integet hogy kuldjuk el pa-pa... Fogalmunk sincs mitol, soha nem ijesztgettuk, nem nezett horrort stb. Ja, es fel a legytol is es minden repulo lenytol Kép Azt tudom, hogy nem szabad eroltetni, de fogalmam sincs mivel tudnank megszerettetni oket (simiztuk az arnyekot, adtunk puszit - eredmenytelen).

alvas: Emma meg tobbnyire 2x alszik napkozben, van hogy du. 6-7-kor van a 2. es ennek ellenere siman elalszik este 9-10 korul. Reggel 6-7 korul ebred. Ha elobb alszik el este, akkor korabban kel amit viszont en nem birok Kép

meg a hiszti-sirni hagyomrol akartam irni, de Emma felebredt, igy folyt. kov.

Addig is jok legyetek!

batka
batkamano
 
 


Sziasztok!
Köszi mindenkinek a véleményét a névrőlKép Még nem tudom mi lesz, mert apuci még vacilál, de más öttlete neki sincsKép
Barbi. hát nekem még nem hiányzik a hó, viszont Ádi eszkimó nagyon édiKép
Zsizsa: engem sikerült megnevettetnedKép
Anita. jó, hogy te is irtál, már kezdtelek hiányolni. Robó nagyfiúrol mikor látunk képeket?

Sajnos a mai talira mi sem megyünk, viszont a pénteki Ikea lehet, hogy összejönKép

Most megyek és mig Bömbike alszik én is próbálok még pihizni. Jó talizást annak aki megy és várom a képeket.

Brigi
bombomanyu
 
 


Sziasztok lányok!

Bocs, hogy nem jelentkeztem és köszi a hiányolást. A mai taliról lemaradtunk, de nem is tudtunk volna menni, viszont pénteken mennénk, bár én az állatkertre szavaznék most az egyszer, oda odatalálok Kép
Brigi
Őszintén nekem így , hogy Samu nem nagyon tetszik, de a Sámuel szerintem szebb a nevetekhez és azt is lehet Samunak becézni. Ez csak az én véleményem, bocsi. Kép
Zsizsa
Jól néz ki Gabi a hintaszékben állva, én tuti eltűntettem volna már, mert csak szétidegeltem volna magam rajta. Ja, szereted Vavyan Fablet?
Barbi
Köszi az érdeklődést, minket is érint, de még meglátjuk. Most úgy van, hogy a szeptemberi váltók közül 28 hazajön jan. 15-én és márciusban ők váltanak. Gondolom Ati benne lesz, nehogy anyagilag jól járjunk és nekünk mindig pechünk van az ilyenben. Az egészben az lenne jó, hogy 2 hónapig itthon lenne velünk. Csak nem tom hogy lesz, mert állítólag adnak valami garanciát a hazajövőknek, hogy tuti visszaviszik őket, de a honvédségnél az igaz ami már megtörtént, szóval szkeptikus vagyok az ügyben.
Ádi nagyon helyes a rucijában, de a hideget nem irigylem, én utálom a telet, a hideget. Ja és tök egyeznek a kölykök a hiszti kérdésben Kép
Marcsi
Ha olvasod, akkor a péntek jó nekünk. Akkor meg mindegy hova, de inkább állatkert. Bár, ha viszek magammal egy anyut és babáját, akkor Ikeába is letalálunk, mert ők tudják hol van. Kép

Beni vasárnap este óta mondja, hogy anya, tudatosan. Kép Jó érzés nagyon, csak most 10 másodpercenként rohangálhatok ha szólongat KépKép Majd egyszer megint összeszámolom hány szót mond, mert mindig gyűjtöget valami újat, most pl a papucsot, mert vettünk neki egyet Kép Meg kapott egy bakkert (siesta), ami vízálló és fűzős és bélelt, tök jó. Kép Majd csak overallt kell beszereznem, de az ráér, úgy döntöttem.

Na, ennyi, bocs, ha hosszú lettem. Még egy kép, egy régi, orrszívós Kép
Kép

zit
zit
 
 


Ja

Zsizsa
Nekem is tetszett a férjed története, jó fej lehet! Kép

zit
zit
 
 


Sziasztok!

Az előbb elszállt egy hosszúKép, de megpróbálom újraírni...

Szóval voltunk délelőtt a játszóházban, nagyon klassz volt csak kár hogy összesen hárman voltunk... Mondjuk mi így is nagyon jól éreztük magunkatKépKépKép
Hami egy tündérke, nagyon-nagyon szép kis bájos törékeny csajszi, a haja valami fantasztikusKép Nagyon ügyesen lépeget már egyedülKép Zsoltika is nagyon ügyi volt, őt is minden érdekelte, és kis vigyorgós volt, de leginkább csak ha Anya mellette voltKép
Nekünk nagyon jó volt ez a tali, Bence kellemesen elfáradt és nagyon tetszett neki a játszóház. Jöttünk-mentünk, alig tudtam róla normális képet csinálni mert mindig dolga volt és már ment isKép

Képzeljétek, miután hazaértünk önállóan megebédeltKép (vagdostam neki az etetőszék tálcájára húst, krumplit és sajtkockákat, ezeket szépen felcsipegett, ivott, majd betette a cumiját és a cdre bealudt. Közben én a fotókat töltögettem a gépreKép
Na ezt szeretem, jó lenne ha minden napunk ilyen simán menneKép

Teszek fel pár képet, egy közöset is a három babáról, bár ez nagyon muris, mert hárman háromfelé mentekKép De hátha majd Ann-nak vagy Gabinak lesz jobb róluk.

Hami és Bence a találkozásnál
Kép

Melyiket is válasszam?
Kép

vigyori Zsoltika
Kép

Ketten a háló két oldalánKép
Kép

Hami simizi BencétKép
Kép

és végül egy csoportképKép
Kép

Remélem legközelebb többen leszünk! És most szeretném felajánlani hogy esetleg nálunk is rendezhetnénk egy következő találkozót, nagyon szívesen látnánk mindenkit szerény kis hajlékunkbanKép

Még majd reagálgatok is az írásokra, csak beteszek egy mosást...

Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Na akkor a többi:

Zit!
Nagyon klassz ez a képKép Jó neked hogy Beni így hagyja hogy porszívózzátok az orrát! Mondjuk még nálunk nem volt rá szükség úgy igazán, csak próbálkozásszinten, de nem is várom hogy legyen, mert az maga lesz a katasztrófaKép
Ez milyen orrszívó amúgy? Jó hosszú, csak azért kérdezem. Nekünk olyan kis rövid a feje, kéne egy másik.
Gratulálok az AnyáhozKépKép

Batka!
Bizony-bizony irigykedünk is a meleg miatt rátokKép
Emma gyönyörűséges volt azon a múltkori farmerruhás képen!!!Kép
Árnyékra, bogarakra nincs tippem. Nálunk is a minap repkedett egy muslica, hát Bence teljesen kész volt tőle, úgy követte a szemeivel hogy még én sem tudtam volnaKép

Dorki!
Niki valami tünemény ebben a ruhábanKép Én is, én is ilyet szeretnék! Mármint kiscsajtKép
És nagyon jó volt olvasni a süni megmentésről szóló sztoritokat, jó hogy vannak még ilyen állatszerető emberekKép
Hát remélem nem sokáig leszek már a Te embered alvásügybenKép Remélem Bencénél csak a fogacska kavart be, ő sosem volt rossz alvó, csak az utóbbi 4 nap szörnyű. De bízom a gyors visszaalakulásbanKép

Orsi!
Tényleg nagyon szép ez a hajKép Nem csodálom hogy sajnálod levágni!
Mit vagy min dolgoztok ilyen őrült ütemben?

Zsizsa!
Sztori nem semmi lehetett, el tudom képzelni mit gondolhattakKép És hogy utána mit mondhattak a férjedről mikor ő már kiment...Kép

Ez a két hétig is elhúzódó fogáttörés elég sz@rul hangzikKép szép kilátások nekünk isKép

Barbi!
Ádám naggggyon cuki kis eszkimóKép Mit szólt a hóhoz? Megfogja? Én utálom a havat meg a hideget, de azért már várom mit szól majd Bence hozzá. Ő először a homokot sem akarta megfogni, rendesen undorodott tőle, a hó meg még ráadásul hideg is lesz, szóval érdekel a dologKép

Na mennem kell, közben meghozták végre a Pampers ajándékunkat is, este kipróbáljuk (fürdőjáték)Kép

Pussz,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


CSajok egy gyors kerdes!

Nem tudja valaki hogy mit jelent ha protein van a vizeletben?Ugyan is a multkor amikor DAvidnak laza volt vettek vert es vizeletet es a doki azt mondta hogy minden rendben van.MOst meg kuldott a dilis egy papirt hogy hivjuk fel mert fontos,erre o DAvidnak proteint talaltak a vizeleteben es meg kell ismetelni mert az betegsegre utalhat.Na jol megijesztett.Ja es vashianyos allitolag ugyhogy vasat is szednie kell! Kép

Ha tud valaki valami infot akkor megkoszonom!
gabi75david
 
 


Gabi!

Gyorsan rákerestem Neked itt a neten, mert tudom milyen az mikor izgulunk a babáinkértKép
Egyébként a Google-ba beírtam hogy fehérje/protein a vizeletben és egy csomó oldalt kiadott. Beleolvastam, pár link:

http://www.vital.hu/themes/sick/vizeletvizsg1.htm
http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/035/pc003541.html

Ne izgulj, ha kiderül mitől van, bizti hamar találnak rá gyógymódotKép

Szia,
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Sziasztok!

Most csak egy gyors, Barbinak:
Megpucolom, magját kiszedem és fokhagymanyomón átnyomom.

Babócák édiek!

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Gabi (akit múltkor véletlenül lebarbiztam, bocsi!)!

Protein utalhat gyulladásra - leginkább ez a legjellemzőbb tünet.

Szerintem legtisztább és egyszerűbb, ha felhívjátok a dokit és tényleg megismétli a vizsgálatot. Így az ok is kiderül!

Addig is, ne aggódd halálra magad (tudom, könnyű mondani...).

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!


Látom bő termés volt tegnap óta, ami jóóóKép.

Kissé nehezen gépelek, mert mindkét kezemen egy-egy ujjamat elágtam.Én lehetek csak ilyen béna.Azért igyekszem(kis mártírKép ).

Edit: nem igazán tudok tanácsot adni.Valójában nem tudom mennyi az a korhatár ameddig ajánlatos szoptatni.Most még szerintem nekik is hasznos táplálékforrás az anyatej, de vannak esetek , amelyekben elválasztás válsztját az anyukák.De ha neked nem terhes és nincs semmi okod rá, én a helyedben még megkínálgatnám vele, aztán előbb utóbb lehet, hogy Boti is szépen elválasztja majd magát, ha kell magától is.

BArbi: hisztikirály nagyon aranyos a hóban is.De ez a hó nagyon rosszul érintett.Ádi mit szólt hozzá, hogyan fogadta?Még nem akarom, hogy jöjjön a rossz idő.Nálunk még elég napod idők vannakés nagyon nem esne jó a lapátolás.Persze gondolom nektek sem, de ez van.A kárókatona az egyszervolt, hu-n találod meg az animációk között a többi zenével együtt. Csak arra vigyázz nehogy rákapjon Ádi is, mert egy idő után nagyon agyadra tud menni a zene. Mi sem hallgatjuk túl sokat, de azért minden napos programmá volt.

Hanzika: hidd el nem vagy egyedül a nemtudoksűrűnírók között.Nekem sincs sok időm rá mostanában, estére meg hulla fáradt vagyok. Marcus lépéseihazgratulálok!Kép.Ügyi fiúcska mégha zsivány is.

PAnu: de drága lehet a táncoló tapsoló LiziKép. Nálunk sem sokáig megy a zene, de ha gépet bekacsolom, akkor tuti az az elő neki, hogy meg kell néznünk. Megkérdezhetem, hogy párod mivel foglalkozik, hogy hétközben sokat otthon van?Már hiányolni akartalak, régen írtál.

Ann: olyan jólesik a hiányolásodKép. Kedves vagy.Sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni a legutóbbi berényi utatokon. De tudom, hogy ezek a vásárlások nem erről szólnak. Minden esetre jó lenne már találkozniKép!Hami valami írtóra ari csaj lett. Szerintem letámadná Robó ha összetalálkoznánakKép.Végtére is Robó már futni is tud, így nem lenne menekvés Hami hercegnőnekKépNagyon sokat nőtt, valami hihetelen.

Gabi75: de jó, hogy végre sikerült olyan anyukával összetalálkoznod kint, aki ráadásul magyar és germeke is hasonló korú, mint DávidKép.Így legalább nem vagy annyira egyedül.Örülök nekiKép.Látom Vera már talált is rá oldalakat a proteinre. Azért próbálj ne a legrosszabra gondolni.Lehet a következő vizeletnél már nem is lesz gond. Nyugi!Kép

Zsizsa:azért tessék rövideket is írni néhaKép. Férjed sztorián jót mosolyogtam, ennyire zavarban volt? Bár ilyen helyen mindenki zavarban van szerintem, de azért látom, próbált poénkodniKép.Nálunk régebben volt egy fél este, hogy Robót egyedül hagytuk , de tényleg iszonyatosan furcsa volt nélküle és roppantul hiányzott.Azért örülök, hogy Gabóca is jól viselte a távolléteteketKép

Batka:akkor ezek szerint a W ülést ki lehet védeni azzal, hogy megigazítom a lábát és helesn ültetem. Azért van ogy nem úgy ül le Robó,de néha előfordul, ezért kérdezem.Köszi, hogy megírtad, mert erről még nem olvastam/hallottam.Nálunk is ugyanez a helyzet, elég sok mindent enged Robó, igaz közben a lábam alatt játszik,de gépezni nem lehet mellette.Nálatok is ilyen nehezn megy a fogzás? Nekünk is hetek , lassan már hónap is eltelik, de nem akar a foga kibújni, annyit szenvedünk vele.Biztosan megoldódik az árnyéktól való "félelem " Emmánál, próbáljátok játékosan kezelni, talán segítKép.Nálunk bogaraknál pl a katica a kedvenc, nagyon szereti és úgy megörült minap, mikor találkoztunk eggyel élőben is. Énekelni is szoktam neki a katicabogárkát, nagyon szereti.

Dorki: jó régen írtál, örülök , hogy szakítottál időt ránk. Niki hatalmas leányzó lett.Micsoda csini rucija vanKép.SüniKép.Éjszakák nálunk is hasonlóak, talán rendeződik mielőbb nálatok is és niki is szépen elalszik majd egyedül .Végülis minden anya álma ezKép

Brigi:azt hiszem vana neten is olyan oldal, ahol az összes fiú és leány név fent van. Talán még onnan is sikerül böngészgetni. Azért írd majd meg mi mellett döntöttetek. Tudsz Bömbi mellet pihenni néha?Poci növekedik már?

Zit: Beni valami haláli az orrszívóval.Még reklámozhatná is a készüléket, hogy nézzétek fiúk , lányok, így kell ezt csinálniKép.Holnap tutira megmutatom Robónak, nézze meg Beni milyen bátorKép.Nálunk sajna most ismét orrszívás időszaka van és hatalmas bömbölésekkel járKép.Jó, hogy írtál és tettél fel fotót a nagylegényrólKépTudatos anyához pedig gratulálokKép.Csuda jó érzés lehet.Nlunk csak apa van eddigKép, ja meg ciciKép (utóbbi lehet én vagyok?Kép )

Vera: remélem ma már jobb éjszakátok lesz. Szegény Bencus úggggy sajnálom , mennyire megszenvednek a fogacskákkalKép.A képek valami szuperekKépOlyan aranyosak a gyerkőcök rajta.Bencus is igazi nagylegény, nameg Hami és Zsolti is sokat nőttek és szépültekKép.Milyen lett a pampers ajándék?

Gabi: próbáltatok már kakira valamit?Remélem a fent említettek közül valamelyik beválik.

Hú a végére értem.Jó régóta írok, remélem nem száll el az egész a végére.

Robó ma ismét hozta a formáját, alig evett valamit, csak a cici kellett. Már durmol, kíváncsi leszek mikor ébred.Tegnap haláli volt. lefeküdtem a földre mellé és felemeltem mindkét lábamat , aztán letettem.Mondtam neki , hogy tornázzunk, lábakat fel, le. Erre nem hiszitek el, ő is csinálta.Mindkét lábát az égbe lendítette, majd letette ,megsmételte egy csomószor. Olyan kis drága voltKép.

Na tényleg búcsúzom, nem tudom mikor sikerül újra ilyen hosszút írnom.

Most látom milyen hosszú lettem, velem lesz teli a topikKépde mentségemre szolgál, hogy ritkán jövök mostanában...

Jó éjt mindenkinek:Anita
anita77
 
 


Sziasztok!

Elször is, nyugi Anita, itt senki nem szól meg,hogy sokat irtál, söööötKép inkább örülünk neki,igaz lányok???

Ezek után be kell vallanom,hogy én egy cimeres ökör vagyok...Itt irok nektek fél kisregényt, hogy Ádám hirtelen valamiért nem alszik éjjel jól, és tudjátok mi volt az oka????FOGACSkát növesztett a drágám...Én hülye anya meg nem is gondoltam rá. De mentségemre szolgáljon,hogy kb 3-4 hónapja semmit nem növesztett, idönként belekuksiztam a szájába, ha nagykegyesen megengedte,de semmi jele nem volt újabb fognak.
Erre tegnap a bal alsó kettes pöttyöcskéjét láttam meg, ma meg már ki is bújt, szúr az inye. És ha kérdezem,hogy hol az új fogad, nyitja a száját.Szegény ÁDám, két éjszak sirdogált, és én meg nem értettem mi baja, akármit csináltunk neki, nem használt...Hát ez a magyarázat rá.
Ma egyébként,hogy bepótolja a két vacak estét, reggel fél7-kor ébredt elöször, akkor kapott tejcsit és 10-ig aludt még, velem együttKépKép

A hónak nem nagyon örül, elöször persze érdekes volt, lehajolt érte, megfogta,még meg is kóstolta, kesztyü nélkül még csak érdekes volt. De tegnap már kesztyü is volt rajta, (amit a kutyánk le is rángatott róla, de az az összekötö zsinór nem engedte,igy szegény ÁDám arccala hóba huppant...), ma meg már egyáltalán nem is volt kedve kimenni. Se egy kavics, se egy vödör viz, se egy játék nem látszik a hótól, igy meg csupa unalmas az udvar, csak kóborol körbe-körbe. MAx fél órát vagyunk kinnt, és elég is.
Nem tudom, el fog-e még olvadni,mert most jól beállt minusz 5-8 fokra a hömérséklet, én bizom benne, elolvad még.

HAnzika, köszi a szölölé leirást, nem is gondoltam fokhagymanyomóra...
Egyébként ahogy irtam,hogy Ádám keményebbet kakil, azóta olyan puha,hogy élmény kitörölni alóla...csak meg kellett emlitenem!!!

Gabi75, én is gyorsan annyit irok,hogy ha fehérje van a vizeletben,az valamilyen gyulladásra utal, ez tutti, nekem is volt amikor szültem,és utána sokat voltam lázas. Mindig nézték a vizeletemben a fehérjét,és bólogattak,hogy igen, van valami gyulladás.(más kérdés,hogy azt nem tudták pontosan kideriteni mim volt begyulladva, de kaptam antibigyót és még itt vagyok...)

Vera, tényleg jók a képek, nagyon aranyos Benci és HAmi együtt, tisztára egy súlycsoportos-korosztályos babáknak néznek ki,ahogy ott ülnek együttKép Zsoltika meg már komoly nagyfiúsan mosolyogKép

Zit, párod helyének akkor kezdhetünk szurkolni,azonnal rátok gondoltam amikor hallottam a hirt, talán csak nem tolnak ki a frissen kiment emberkékkel...Beni tényleg ügyes ezzel az orrszivóval, nekünk is pontosan ilyen van, és az elején egy kisfiú fényképe van,aki szintén magának csinálja, de szerintem kétszer ilyen idösKép Elmehetne Beni reklámbabánakKép
Coryról nem tudsz semmit,miért nem irogat ebbe a topicba???

Batka, ezzel az árnyék-bogár fóbiával megfogtál,még csak nem is olvastam ilyesmiröl, mit kellene tenni. Szegény Te, jól kifogsz néha dolgokat EmmávalKép Gondolom nincs sok idöd rá, de szerintem a neten biztosan van erröl valami, érdemes lenne utánabányászniKép


Dorki, tényleg régen voltál, de milyen jó,hogy most irtál,és kaptunk egy képek NikirölKép Na, többek között ezért is szeretnék egy kislányt, hogy ilyen édes kisrucikat lehessen ráadniKép
Nagyon csini a kislányod!!!KépKép

Zsizsa, én is jót röhögtem a párodon, de most ezt ö tényleg komolyan mondta??!!!KépKép Van humorérzéke...

Orsi, ez Bene haja??!!!!????Ilyen szöke? Vagy most nagyon mellétrafáltam, de én határozottan sötétbarnára emlékszem...Szép kis fürtök,az már biztos...Én is sokat vacilláltam, de nem bántuk meg, söööt, sokkal kisfiúsabb és ápoltabb lett igy Ádám feje. Lassan újra kinö az is, ahol a férjem belenyirtKép.


Na,megyek is, éppen este 10 óra van nálunk, ideje az ágy felé araszolnom...
Sziasztok
Barbi

Jelentem kárókatona letesztelve, pár kör után lapoztunk isKép,szeirntem nálunk is menne egész nap,ha Ádámon múlna.

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok!

Zit,
részemről jó péntekre az állatkerti játszóház.
Klarissza, Edit, Zsizsa? Mit szóltok hozzá?

Persze a kérdés a többieknek is szól, csak ugye eddig péntekre Ikeázás volt és gondoltam, a nevükben nem változtatok programot.

Nekünk a 10-11 óra körül lenne a legjobb, mert mióta kimászik Ákos a kiságyból - most már az utazóágyból is - azóta nem tudom lerakni aludni és a délután emiatt necces vagy akár bukhat is az egész azon, ha mégis bealszik.

Ikeával más a helyzet, mert ott 20 perc alatt ott vagyunk, sz'al onnan nem nagyon tudunk késni akkor sem, ha bealszik Ákos, de az állatkert legalább 70-80 percre van tőlünk, úgyhogy oda időben kell indulni.

Zsizsa,
én is jót nevettem milliomosságra vágyó apájátokon Kép Kép Kép.

Marcsi

Marcsi
Ákos(2003.07.23), Peti(2005.12.22) és Eszter(2009.02.17.) anyukája
marcsi77
 
 


Változatlanul lusti vagyok írni Kép, de lelkesen olvasok Kép (Anita, Barbi csak így tovább a sok írással!! Kép)

A talisképek nagyon jók!!!! Olyan édesek a babák! Kép Úgy sajnálom, hogy nem lehettünk ott Kép

Laca ma már csak köhög, éjszaka nem kellett poszívózni. Hurrrááá!!! Jó lenne pénteken csavarogni az Ikeában Kép De majd meglátjuk.

amerikai Gabi:
Ne izgulj, bár könnyű ezt mondani Kép Ha megtudsz valamit, akkor írj, nagyon izgulunk!!!!

Anya elfelejtette beszorítani a könyveket tegnap Kép

Kép
klarissza
 
 


Marcsi:
nekünk a játszóház is jó!! Csak meglátjuk, hogy mennyire fog köhögni Laca, nem értek hozzá, hogy a nátha meddig fertőz Kép
klarissza
 
 


Sziasztok Kép

Mivel Vera képei nagyon jók Kép, nem akarok mindenkinek az agyára menni egy halom képpel, de 2t én is felteszek. Egyet az elejéről Kép Meg egyet, amin minden gyerek látszik Kép

Kép
Kép

Ann
annann
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Már tegnap is akartam írni, de egyszerűen nem ment. Úgy látszik, a játszóházban elkaptuk Bencikétől a "nem alszom" kórságot Kép Zsoltika a hazaúton már nagyon álmos volt, meg nyűgös is, mert a busz dugóban állt, meleg volt, tömeg... Otthon viszont sehogy sem bírtam elaltatni, pedig már hulla volt szegénykém, végül 4-kor lent a babakocsiban beájult. Nekem viszont el kellett szaladnom a Domus-ba, mert végre-valahára meghozták a franciaágyunkat, és ki kellett fizetnem. Bár Zsoltika csak fél órát szunyált sétálgatás közben (anyukám tologatta), este még bőszen rohangált, teljesen kimerültünk mire elaludt.

De hogy az elején kezdjem: nagyon jó volt a játszóházban! Szuper hely, sokféle játékkal, nagyon hangulatos, ideális a gyerkőcöknek. Mi utolsónak érkeztünk, és Zsoltika elég nehezen engedett fel, először nem akart mellőlem elmenni, de aztán beindult: hintázott, csúszdázott, lovacskázott, pecázott KépKépKép No meg mindenféle játékokat próbáltunk ki, és volt egy mászófal is (Vera által feltett képeken látszik, piros pöttyös), az még nagyon tetszett Zsoltinak. Sajna Hami és Bence mellett elég kevés időt töltöttünk - Zsoltika mindig felfedezett - de mindketten tündériek!!!

Én is rengeteg fotót készítettem, de nem rakok már fel többet, mert elég nehezen jön be az oldal Kép</font>

Barbi,
írtam neked mail-t a freemail-es címedre a Norbi Updatről. Remélem megkaptad Kép

Gabi75,
sajnos nem tudok többet én sem erről a fehérje a vizeletben dologról, csak annyit olvastam, hogy gyulladás lehet a szervezetben. Remélem semmi komoly. Írd majd meg a fejleményeket!!!

<font color="0000ff">Most csak ennyit írok, ugyanis tegnap megkaptam a "behívómat" államvizsgára. Már májusban is mehettem volna, akkor elhalasztottam, és most már szeretnék túllenni rajta. Csak az a gond, hogy szorít az idő, én úgy tudtam, hogy decemberben lesz, erre november közepére szól az időpont Kép Így kevesebb időm lesz tanulni. Valószínűleg ritkábban jövök majd, de olvasgatni biztosan fogok Kép

Ja, és köszönöm mindenkinek a tapasztalatokat kaki-ügyben Kép Így legalább nyugodtabb vagyok!

Sziasztok,
Gabi</font>

pgaboka
 
 


Sziasztok!

csuda édesek a gyerekek a játszóban. kár, hogy nem sikerült eljutnunk. sőt péntekre se ígérem, mert meló lesz hajnalban és még az anyukám is itt lesz délig.

Barbi, látom, kiderült számotokra mi is az a kárókatona Kép, hogy tetszett Ádibádinak??

Gabi75! én már csak annyit teszek hozzá, hogy izgulok értetek, és írj mielőbb a fejleményekről.

Gabi, most aztán belehúzhatsz a tanulásba Kép, most jól jön majd a segítség a nagyiktól.

Ann, milyen nagy haja lett Haminak, most nézem a fotókon!!!

ügyes Laca, művelődni is tudni kell Kép

Zsizsa! én nagyon jól szórakoztam Kép van ilyen ismerősöm, aki szószerint a kérdésre válaszol Kép miért is volt a dokinő kiakadva?? Kép

Anita! próbálj meg verseket is mondani neki, nálunk szól a rádió is reggel, mert hallgatjuk a híreket. apával komolyzenét hallgatnak, meg svéd nyelvleckét Kép apa egyébként egyszerűen csak tömörítve dolgozik, azaz hetente 3-4 napot, de akkor 14 órát egyben, és miattunk inkább a hétvégékre rakja a napjait, ha tudja (ketten fedik le a munkát és egymás közt kell megegyezni) egyébként televíziós csatornánál dolgozik.

elképesztő Beni ezzel az orrszívással. anya Kép Kép Kép ügyesek vagytok

Dorki Nikije is nagyon helyes, talán még nem is láttam fotót róla, vagy csak nagyon régit.

Orsi! Bene haját hagyd meg, legalábbis most a télre, aztán majd meglátod.

Batka, nincs ötletem, próbálkozzatok még, hátha máskor elfogadja ezt a jelenséget. Lizi egyszer megijedt a szirénázástól, és akkor napokig szaldt hozzánk, ha hallotta, aztán egyszer csak nem érdekelte. persze, a tükröződés sokkal félelmetesebb a mozgás miatt.

na, megyek és megpróbálom előkeríteni az eü.könyvet. már volt egy sikertelen próbálkozásom, de hátha most Kép. délutánra kell, mert benyomják az agyhártyagyuszi ellenit Lizinek. Kép

panu
panu
 
 


Sziasztok lanyok!

MIndenkinek koszi az infot!!!
Majd mennunk kell egy ujabb vizelet vetelre a heten es remelem akkor nem talalnak semmit de ma a dokink azt mondta az nagyon nem jo ,olyankor valami baj lehet a vesevel.Na nem gondolok rosszra.

Majd remelem kesobb jovok de most probalok kepet feltenni a tegnap jatszoterezesukrol.ILyen hatalmas jatszoteret meg eletemben nem lattam,remelem sikerul feltenni,kis vizi park is jar hozza es ingyenes.DAvid nagyon elvezte es tegnap ez a magyar baratnom bemutatott ket ujabb anyukanak(az egyik belgyogyasz ,a masik tanarno 2 eves fiu babakkal Kép
Mar hetvegere ujabb talit beszeltunk meg veluk is,kerti grillezes es hozzuk a ferjunket is.
gabi75david
 
 


Sziasztok Kép
egyszerűen képtelenség írni, már du akartam, amikor a képeket feltettem, de sosincs időm KépKépKép

Amúgy meg nagyon jó volt a tali én kipurcantam rendesen Kép
Zsoltika tényleg olyan nagyfiú már, magas is meg nagyfiús Kép Bence meg kis izgő-mozgó, nagyon édi Kép

Barbi, gratula Ádinak a foghoz!!! KépKépKép Szőlőlét én gyömicentrifugával csináltam - jajjjj, de fincsi volt!!!

Anita, torna KépKép Szerintem nagyon ügyi egyrészt h utánoz, másrészt ehhez hasizom is kell KépKép Elvágott ujjak Kép

Gabi75, remélem, nem lesz semmi komolyabb gond ebből a fehérjéből! Biztosan hamar rendbekapják! Szorítok! Kép

Vera, köszi a felajánlást tali ügyben, szerintem ki fogjuk használni, ugye lányok???? KépKépKép Mi mindenesetre megyünk!!! KépKépKép

Zit, de jó, h hosszaban írtál. Tudatos anya Kép Orrszívást még mindig nem tudom felfogni Kép

Batka, félelem-fóbia téma....
A félelem az fontos és szükséges dolog, ebben a korban minél többról tudja, h félni kell tőle, annál jobb (pl. harapós kutya, forró sütő stb).
A fóbiák kialakulása elég összetett, lehet egy erős traumától vagy hosszas feszültségeg következtében is lehet, de szerintem erről itt nem beszélhetünk.
Gondolom, azért érdekel, h miért fél Emma az árnyakról, repülő dolgoktól... ezt persze így nem tudom megmondani, lehet, h vmikor megijedt ilyesmitől és megmaradt időlegesen. Ha így álltok hozzá: azaz kellemes élményeket nújtotok számára azzal a dologgal kapcsolatban, amitől fél, ill. megismerhetővé, kezelhetővé teszitek számára, akkor mivel birtokában lesz az ismeret róla, idővel nem fog tőle félni. Pl az árnyékkal kapcsolatban eszembe jutott az árnyjáték is - bár nem tudom, h mennyire tudja még felfedezni az árnékban pl egy állat alakját. Amúgy vannak a gyerekeknek korszakaik, amikor félnek bizonyos dolgotól, de ez nem jelenti azt, h mostmár mindig fog tőle félni.

Dorki, jajj de nagy lány már Niki és nagyon csinos KépKépKép Alvás ügyben kitartás, egyszer megtanulja!!! Nálunk most, h egyszer alszik egy nap - nax egy órát, ritka, h hosszabban kell altatni este. Mondjunk nálunk még itt a jól bevált cickómickó Kép

Orsi, ez a haj, gyönyörű KépKépKép

Zsizsa, apa mint milliomos KépKépKép

Gabi, államvizsga Kép Nov közepe olyan hamar itt van Kép fel vagy mentve a gyakori írás alól, de elveszni nem ér!!!

Na jól van, én lépek, ennyi tellett tőlem mára. Kép

Illetve még annyit, h megint festek Haminak egy képet a szobájába. Mielőtt megszületett, apával szavannát festettünk neki - nem tudom, ki látta, ki nem, az albumunkban benne van: egy oroszlán, 2 zsiráf, 2 elefánt, 3 zebra és egy víziló egy naaaagy képen. Most egy kis jávorszarvast kap - ami már kész van, holnap még lesz háttere is - remélem Kép Amúgy nagyon tetszik neki, aminek annnnyira örülök! Pedig nem vagyok egy műszésztehetség....hmmmm

Cupp
Ann
annann
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?