Sziasztok!
Gyorsan eltelt ez a hétvége is. Gyerekeim ma 9-ig aludtak. Pénteken sikeresen vettük az akadályt a gyereksereggel, elég nagy volt a felfordulás, a kicsikkel együtt 9 gyerek volt, bár a kicsik elég sokat eljátszottak a járókába. Ez azért is volt jó, mert legalább biztosan tudtuk hol vannak
Pizzát sütöttünk, elég hamar eltüntették, pedig nem voltak éhesek. Én ezt a receptet szoktam mostanság csinálni
http://vkorsi.blogspot.com/search/label ... 9k%C3%A1ru Egy adagból pizzás csiga lett, a másikat 2x-re tepsiben sütöttük meg.
Másnap a szomszédba mentünk délután sütögetni, az is jó volt.
Vasárnap pedig elmentem bevásárolni, természetesen egyedül, és az valami csuda jó volt 3órán keresztül
Uxi,
Örülök, hogy meggyógyultatok:)
Nono,
A történetünk:
A terhességem nem volt problémamentes, a 9. héten kerültem már másodszor kórházba,és a 16. hétig bent is tartottak. Rendszeresek voltak a görcsök, keményedések, aztán fokozatosan kezdtem jól lenni. Sajnos mivel elég sokat görcsöltem, így ez történt az nap is, amikor megindult a szülés, de nem gondoltam, hogy ez az, mert rendkívülit nem éreztem. Beszéltem az orvosommal, bevettem gyógyszert, jól lettem, ettem, aludtam, minden rendben volt, majd éjjel ismét jelentkeztek a tünetek, de már intenzíven, és sajnos elfolyt a víz. Mire beértünk a kórházba, már nem volt mit tenni. Ákoska megszületett a betöltött 25. héten. 810gr volt, 7/8 apgár. Spontán hüvelyi szülés volt 2 császár után, rajtam életmentő műtétet végeztek, férjemnek annyit mondtak, hogy próbálnak mindent megtenni értem, de...... Szerencsére sikerült, és a méhem is megmaradt. Ákoskával igazán nem tudom, hogy mi volt a gond, nagyon bíztunk benne, hogy életben marad, minden napnak örültünk, amikor telefonon azt mondták, hogy változatlan az állapota. Kétszer mehettem be csak hozzá, férjem volt ott minden nap órákat ült az inkubátor mellett.
Valószínűleg fertőzés indíthatta be a szülést, de ezt így utólag már nem tudni. Az is rontotta az esélyeket, hogy spontán született, a szülőszobán leállt a szülés, de senki nem segített. Gondolom ebből lett a baj, hisz ilyen előzményekkel nem hagyhattak volna magamra. (ezt a férjem mondta miután megjelent a szülőszoba vezető, mert neki akkor szoltak amikor már nagy gond volt velem, és ő üvöltött ott mindenkivel, én már rég nem voltam eszméletemnél, hallottam felsírni, majd elájultam)Minősíteni nem akarom a személyzetet akik aznap ott voltak, de az emberség szót gondolom nem ismerik. Pedig "közkedvelt" szülésznő és orvos volt ügyeletben.
Ennek már 3éve lesz novemberben. Azóta orvost, kórházat váltottam. Szinte a környékre sem tudok menni.
Nehéz volt megmagyarázni Bálintnak, hogy hova lett a baba a pocakomból. Láttam, hogy szomorú, és ha én sírtam akkor még inkább kétségbe esett, és dühös volt. Mi azt mondtuk nekik, hogy angyalka lett, és felment a csillagok közé, ezért amikor sírni látott az összes csillagot el akarta tüntetni az égről, mert elvitték a babánkat. Számomra minden nap egy kínszenvedés volt. Ráadásul a szomszédunkkal 1 hét különbséggel vártuk a babákat. Amikor látom, mindig arra gondolok, hogy ő is ekkora lenne. Még mindig nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Valóban igaz, hogy minden nappal kicsit könnyebb.Most Eszterke születése után nagyon intenzív volt az érzés, az álmodtam többször is, hogy velünk van ő is. Ez olyan amivel az embernek meg kell tanulnia együtt élni. Nekem az nagyon sokat segített, hogy terhes lettem ismét, és szerencsére nem volt semmi baj végig. Az, hogy kislány lett, az még inkább megkönnyítette a dolgom.
Nagyon jól megfogalmaztad amit érzek, és a társadalom, na igen, erről is lehetne szerintem egy könyvet tele írni. A nem baj, majd lesz másik, na ilyenkor legszívesebben ütöttem volna, vagy nem is tudom, de én ilyet pl a gyerekeknek akkor mondok, ha leejti a rágót a szájából és sír. A közvetlen környezetem sem igazán tudta jól kezelni a helyzetet néhány kivétellel. Persze ezért nem haragszom senkire, de jobb lett volna, ha inkább nem kezdenek hosszú eszmefuttatásba a témával kapcsolatban. A koraszülött mentő láttán mindig görcsbe ugrik a gyomrom..... Sokáig okoltam magamat, de az csak rontotta a helyzetet. Ami nagyon sokat segített az az, hogy minden nap csak arra a napra koncentráltam, hogy az valahogy elteljen, na és persze a férjem, a szüleim. De a történtekről sokáig csak a férjemmel tudtam beszélni. A karácsony eltelt valahogy, persze kívülről mosolyogtam a fiúk miatt, belül pedig zokogtam, aztán teltek a hónapok. Szeptemberben elkezdtem ismét dolgozni, majd október elején pozitív lett a tesztem.
Remélem, nem lett érthetetlen, túl hosszú.
Kérdésem:
Voltatok már Ausztriában a dinó parkban?
Fáj a gyomrom, nem tudom mitől, nem kellemes. Ráadásul nagyon nyomott vagyok, pedig 8-ig aludtam. Ötletem sincs ebédre, bármit ennék szívesen amit nem én főzök
Megyek, kezdek magammal valamit.
Szép napot!
Edina