Új privát üzeneted érkezett!

Azért próbálkozni lehet. Maximum elhessintenek a videokazival...
timi30
 
 


Sziaztok!
régen jártam erre, de hát próbálom utolérni magam. Kicsi fiam most kezdte a 12. hetét, hamarosan 3 hónapos, hatalmas mosolyokkal ajándékoz meg minket, folyamatosan nagy szemekkel nézeget, és épp felfedezte az öklét. Cuppog rajta nagyokat. pár napja viszont küzdünk, nem elég neki a tej, 2 ciciből etetem. Erre az időszakra mondják, hogy fejlődési ugrás- de azt olvastam, hogy 48 óra alatt elmúlik. Nekem már 3 napja tart. Kérdés: mennyire merev a 48 óra?! vagy lehet hogy nem elég a tej? már mindent megpróbáltam. Kb. mennyi ml. tejet eszik ennyi idősen egy baba? Most vsgyunk 4,1 kg, de 2,5- ről indultunk, a védőnő szerint rendesen fejlődik. Kis kukac volt, hirtelen nyúlt meg az utóbbi időben- lehet ez az oka?! van v.mi ötletetek???
FEl akartam tenni képet, de persze túl nagyok, és visszadobja a rendszer. de még küzdöm vele

Meske

EDA téma: Én 4 ujjnyival mentem be, fájdalmak nélkül. Több óra múlva jött csak az EDA, amikor ajánlották. Gondoltam minek szenvedjek majd ha nem muszáj. Jól tettem. Nem fájt a beadása, tolófájásokat pedig nagyon- nagyon is éreztem!!!

babafalva.hu vonalzó
meske
 
 


Meske!

Nem egyedi az eseted. A 48 óra vélhetően az átlag, de nekem sem volt soha semmi az átlag szerint. Ne aggódj. Tedd cicire a manót amennyiszer csak tudod, így stimuláld a szervezeted a többlet termelésére. A Lactoherb tea és úgy általában a sok folyadék kedvezően szokott hatni, valamint van egy homeopátiás golyócska is ami erre hivatott. Gyógyszertárban kapható, ha jól emlékszem Urtica Urens a neve. (kis zöld csövecskében van vagy 30 pici golyócska, naponta 1 golyót kell bevenni) A lényeg, hogy gyógynövénykészítmény, tehát nem gyógyszer és segíti a tejtermelődést. Nekem ezek beváltak amikor én is ezen a korszakon mentem át.
Arra, hogy mennyit kell ennie a babának ennyi idősen, nem lehet válaszolni. Minden gyerek anyagcseréje más.
A szomszédunk teljesen maga alatt volt, mert a kisfia ennyi idősen 40 ml-t evett alkalmanként 7-szer naponta, mégis szinte ugyanúgy fejlődött mint a sogornőm kisfia, aki ennyi idősen itta napi 6-szor a 200 ml-t. Szóval nem ez a lényeg, hanem az, hogy egyenletesen gyarapodjon a súlya, kiegyensúlyozott, mosolygós, boldog baba legyen.

Drukkolok, hogy megoldódjon a dolog pár napon belül. Ha mégsem sikerül a tejcsit sehogy felturbózni, akkor meg még mindig ott a tápszer pótlás lehetősége, hogy mindig teli legyen a manó pocakja :-)

Nálad ki követte el az EDA beadását?
timi30
 
 

 
 

Meske!

A tolófájás alatt is hatott még az EDA és ezért érezted, vagy addigra kiment a hatása, és azért érezted? (Bocs, ha buta kérdés Kép )

Katóca
katóca
 
 


Meske!
Szopik éjszaka a baba? Ha nem, akkor érdemes beiktatni egy fejést, mert a hosszú szünet nem kedvez a tejtermelésnek.
Ha van legalább napi 5-6 pisis pelusa, akkor eleget eszik, nekem ezt mondták.
Katóca!
Hat még akkor az eda, de már nem eléggé...
dadó
 
 


Sziasztok!
Meske!

Ne aggódj! Sok folyadék, 2-3l naponta, meleg leves, és nyugalom! Pihenj amennyit tudsz. Próbálj a picivel szundizni, vedd a hasadra. Én ezt tartom a legjobb nyugtatónak, és tejgyarapítónak. Persze a szipókázás mellett.
A baba sírása is hatással lehet, de direktbe azért nem ajánlom, hiszen ki szereti, ha sír a csemetéje?
Szerintem a tápot akkor fontold meg, ha már olyan sokat próbáltad szopiztatni, hogy már két órát sem bír ki hami nélkül.
Drukkolok!
Nekünk most a negyedik hónap határán is volt egy ugrásunk. Elkezdett kicsit kerekedni Olivér, de a cicinek is újra kellett kalibrálnia magát. Volt, hogy 8-szor kért egy nap, de most megint normalizálódik a helyzet. Újra átalszik 6-7 órát este.

Felmerült bennem egy szerintem érdekes kérdés. Nem lehet, hogy a babák a szilárd hamira való áttérést azért veszik néha nehezebben, mert nincs előcsócsálva a falat?
Gondolom hülyén hangzik a dolog, de szerintem van benne logika. A picúrok még nem keverik el a falatot a nyálukkal, így nem is tudják úgy megemészteni, mint amikor már rendesen elnyamnyogják. Nem volt mindig turmixgép ugyebár.
Hülyeség?

Sziasztok!
Ironram

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy felvetettétek ezt a szopi problémát! Tök tanácstalan vagyok, nem értem, hogy a kislányom, aki most volt 6 hetes, miért csak kb. 10-12 dekát szed fel egy hét alatt. Akarva akaratlanul, bár óva intettek a hasonlítgatástól, állandóan ahhoz képest nézem, hogy az első lányom ebben az időszakban kb. 20 dekát hízott hetente. A képhez tartozik, hogy a kicsinek elég egy cici is, hiába kínálom fel neki a másikat is, kiköpi. Azt nem tudom, mennyit szopizik, mert vele már nem idegelem magam az alkalmankénti méréssel (erre mondták, hogy kevesebb fakszni lesz a másodikkal Kép ), de vélhetően eleget, hiszen abbahagyja, kiköpi a mellemet. Nem sír utána. Viszont kegyetlenül hasfájós lett, és szopizás alatt jön rá, dobálja magát, úgyhogy sokszor több részletben kényszerülök szoptatni őt, meg kell várnom, amíg lenyugszik. Hasfájásra a dm-ben kapható Gripe Watert adom neki. 3 hetesen elkezdett átaludni 5-6, volt hogy 7 órát is, erre beiktattam 2 éjszakai szopit, amihez felkeltem őt. 3560 gr volt, amikor szültem, és még csak 4300gr most, 6 hetesen. Én lennék túl aggódós? Pedig azt hittem nagy vagányul, hogy a másodikkal már nem lesznek ilyen "parázások"! Kép
Mit gondoltok?

Vacak
vacak
 
 


Meske:
Dadónak igaza van, az éjszakai szopi elmaradása csökkenti a tej mennyiségét. Ezért érdemes fejni.
(Még mondja valaki, hogy a természet tökéletesen talált ki mindent!!! Mire végre alhatna már a szerencsétlen anyuka 3 óránál többet is egyhuzamban, akkor fel kell kelnie fejni, hogy elég legyen a tej a babának.)

Iron: Hát turmixgép az tényleg nem volt mindig, de a szitát(mint turmixgép prototípust)már a sötét középkorban is ismerték. Ezért kell a kaját is fokozatosan szilárdítani, hogy szokja a csemete. Először folyadék, aztán sűrűbb folyadék, majd híg főzelék végül normális állagú főzelék.
Öreganyáink nem tököltek ennyit. Kapta a gyerek ami volt aztán attól nőtt nagyra. Sokszor mi "mai, civilizált anyák" túlaggódunk dolgokat, és ezek szülik a problémákat, amit aztán bonyolítunk tovább, de rendesen.
(Ennek az egyik legjobb példája vélhetően jómagam vagyok :-)))

Vacak:
Az én lányom 3250-nel született és 6 hetesen 4150 gr volt. Kb.annyit gyarapodott hetente mint a tiéd. Teljesen normális. A lényeg hogy egyenletesen gyarapodjon és happy baby látszatát keltse. Szóval no para!
hasfájással kapcsolatban: Nem iszol véletlenül Lactoherbet? Én sajnos elég későn jöttem rá, hogy az édeskömény (ami a Lactoherbben is van)az én lányomnak kifejezetten hasfájást okoz. A doktornénink mondta, hogy a mama túl sok tehéntej ivása is rásegíthet a hasfájásra.
timi30
 
 


Sziasztok,

A feleségem várhatóan áprilisban fog szülni. Egy ismerősünk a Péterfyt ajánlotta, azon belül is Boros Juditot. A hétvégén megnéztük a kórházat, ami nagyon tetszett, kiderült azonban, hogy Boros doktornő időközben átigazolt a Szent Istvánba. A kórházhoz ragaszkodnánk, ezért most orvost keresünk. Szült valaki Czikmántory Péternél? Ha igen, érdekelnének a tapasztalatok. Ha volt már szó róla itt a fórumban, akkor előre is bocs, de nem volt időm az egészet végigolvasni.
doczik
 
 


Doczik!

Itt a babaneten a fejlécben van egy keresés menüpont. Ha oda beírod a nevet vagy szórészletet, tutira kiadja az üzeneteket amire rákattintva rögtön el is tudod olvasni. Nem kell végignyálazni "fenesetudjahány" oldalt.
Ajánlom még a www.nl.hu oldalon a Péterfys topicot. Bár anno amikor keresgéltem erről a névről nem sokat olvastam. Én ugyanis hasonló cipőben jártam mint ti.
Ha nem juttok egyről a kettőre, keressetek meg egy szülésznőt (állítólag nagyon kedves, aranyos és profi az összes)és kérjétek a segítségét. Ha elmondjátok milyen igényetek van orvossal, szüléssel, terhesgondozással kapcsolatban, biztosan sikerül megtalálni a megfelelőt.
Sok sikert!
timi30
 
 


Vacak!

Nem tudok nem írni erre.
Egyrészről a tejtermelés beáll, beindul a 6. hét végére. tehát onnantól elvileg önfenntartónak kell lennie. Azaz a gyerek annyit szopik, amennyi neki kell. És ezt megérti a cici, és annyi tejet termel, amennyi kell.

Én azt mondanám, hogy bízd a gyerekre. Ő tudja, hogy mennyit kell híznia. Gondolj arra, hogy az átlagos gyarapodású gyerkeek közt ott vannak, azok a tápszeres babák, akiknek anyuci a dokinlnivel egyetemben mondja meg, hog ennyit igenis meg kell ennie. És ezért jól felfújódik. Tehát az az ártlagos gyarapodás az relatív.

Misi 3710-zel született és ekkorra 4600 gr volt.

Tehát hasonlóan gyarapodott a te babádhoz.

Még egy dolog. lehet, hogy épp azzal "gátolod a gyarapodását, hogy keltegeted. Ui. nincs meg neki, a számára szükséges pihenés. Ui. a növekedési hormonok termelődése alvás közben igen aktív.

Úgyhogy hagyd, hadd aludjn az a gyerek. Kivéve, ha sárga!!! Akkor nem szabad hagyni. De gondolom erről nincsen szó. És ha gyarapszik, jókedvű, akkor hadd szabályozza ő, hogy mikor és mennyit akar enni.

Panni
uran
 
 


Sziasztok!
Panninak és Timinek igaza van: NO PARA! Kép
Az idegeskedés, fáradtság nem tesz jót a szoptató kismamáknak!
Én már ez első (és eddig egyetlen) kislányomnál megfogadtam, hogy nem fogom minden evés előtt és után mérni. Asszem, jól tettem! Így csak a bukás miatt aggódtam úgy, mint most Te, Meske. (Valami mindig akad!) Nekem azt modta a dokinénink, hogy az a lényeg, hogy ne fogyjon a baba, különben elég ingadozó lehet, hogy mennyit gyarapodik.
Hasfájás: a Gripe Water nálunk nem jött be, pedig azt mondják nagyon jó. Az én kislányomon a kamilla-édeskömény ("Gyermektea") segített valamicskét. (De mint fentebb olvastam, van akinek pont ez okozza a problémát.)
Végül rájöttem: túl sok volt az ún.elsőtej (ami a szoptatás elején jön, hígabb, kékesfehér), amiben sok a tejcukor, azt pedig nem tudják ababák megemészteni még egy darabig, ettől görcsöl a hasuk. Én úgy oldottam meg, hogy szopi előtt lefejtem egy keveset, így nem telt meg a baba pocakja az elsőtejjel, jutott neki a zsírosabb, laktatóbb hátsótejből is. Persze, egyáltalán nem biztos, hog nálatok is ez a gond, csak leírtam, mint lehetőséget. Kép
Ez egyébként megoldotta a bukást is, mert jobban jóllakott, ezért nem kért túl gyakran enni, mint korábban és nem volt annyira mohó (így nem nyelt annyi levegőt). Egyre ritkábban fájt a hasa, 3-4 hónapos korára teljesen elmúlt.
Én is drukkolok!
dadó
 
 


Sziasztok!

Uran: Egy pár sor a tápszer védelmében...
A cumisüvegből tény, hogy többet iszik a baba, mert nem kell annyira dolgoznia a tejecskéért mintha ciciből szívná, így gyorsabban fogy és nagyobb mennyiség után jelez csak vissza az agy, hogy "elég volt". (ezért nem szabad a felnőtteknek sem gyorsan enni, mert az is besegít a hízásba) De kétlem, hogy 20 ml-nél többet enne cumisüvegből mint amúgy. A gyerek ugyanis nem hülye, és csak annyit eszik, amennyire szüksége van.
Az én lányom nem az első hónapokban ugyan, de később kapott tápszer pótlást, és nem volt semmi változás. Most már nincs tejem, de a tápszert imádja és igényli, így azt issza a reggelihez és a lefekvés előtti szertartás szerves része egy adag tápszer betermelése.
Persze az anyatej mindennél jobb, ez kétségtelen, de azért nem olyan átkos az a tápszer sem. A tejtermelést csak nagyon kevesen tudják 2-3 évig fenntartani.

Amúgy Meskével kapcsolatban az aludni hagyásban teljesen egyetértek veled. Lehet, hogy érdemes lenne aludni hagyni és inkább fejni.
timi30
 
 


Szia Timi!

NEm akartam senkit bántani. Én csak azt tudom, hogy sok esteben van, hogy anyukák beletömik a gyerekbe akkor is a doki által előírt adagot, ha kell neki, ha nem. És ebből nem lesz sok jó. Én is tápszeren nőttem fel. Én sem híztam el baba koromban. (később az más Kép )

Én csak arra akartam felhívni a figyelmet, ami alvás témában is sok esetben gondot okoz, hogy sok könyv, ami a babák fejlődését leírja Amerikában íródik, ahol nagyobb százalékban tápszeresek a babák, mert ott nincs meg a lehetőség a gyerekkel maradni 6 hét után, mint itthon, csak, ha ott hagyja a munkahelyét. Na most sok helyen írják, hogy a tápszer mellett felnőtt gyerekek másképpen viselkednek alvás és hízás és evés gyakoriság ügyileg.

Tehát nem akartam szídni a tápszert. Fantasztikus dolgo, hogy van, és adható a gyerekeknek. CSak azt is okosan kell használni. De az tény, hogy az általános babakép az valami olyan, hogy hurkás, gömbölyű, ducmó. És nem bizti, hogy ez kell.

Remélem nincs harag

Panni
uran
 
 


Uran, Timi, Dadó!

Köszönöm szépen a hozzászólásaitokat, megnyugtattok, akárcsak mások is a környezetemben, csak tudjátok, hogy van ez, minél több embertől hallom, hogy tulajdonképpen alapjában minden rendben a gyerekemmel, annál jobban megnyugszom. Kép

Lehet, hogy abbahagyom ezt az éjszakai keltést, bár most már ő is kezdi megszokni a dolgot, és magától is felébred, legalábbis a hajnali szopira. Az igazat megvallva azért is állítottam vissza, mert elkezdett kevesebb tejet termelni a szervezetem, rögtön éreztem, hogy nem telik annyira a mellem, és megijedtem, így hát ez tűnt a legjob megoldásnak. valahogy szerettem volna af ejést kihagyni az életemből most, lévén hogy a nagytestvér mellett jóval kevesebb időm is jut efféle "extra" tevékenységre, de úgy tűnik,nem úszom meg.

Panni, ez az alvás alatt fejlődik a gyerek kérdés már bennem is felmerült, csak éppen fordítva, mert ugye elég sok olyan baba van, aki sokat sír éjszaka is, és nappal is igen aktív(ezeknek a szülei járnak-kelnek napközben úgy, mint az élő halottak, és hallani sem akarnak kistestvérről), és mégis fejlődik, szóval nem látom logikusnak a dolgot. Na mindegy, ettől függetlenül persze igazad van, hagyni kéne a picit aludni, ha a kis szervezete ezt igényli.

Hasfájás kérdés: első gyerekemnél kb. 5 hónapig napi 1l Lactoherbet ittam, hasfájós volt. Most nem iszom egy csepp Lactoherbet sem, mégis hasfájós a babám. Gripe Water úgy tűnik nálunk sem használ. Talán ez a mohó nyelés az elején, ez lehet az oka, ill. most hogy Dadó felvetette, a tejcukorban gazdag elsőtejre is gyanakszom, mert főleg a reggeli szopinál vergődik szegénykém nagyon, amikor is sok az elsőtej, és estefelé, amikor már kevesebb és zsírosabb a tej, akkor szinte egyáltalán nem görcsöl. Megpróbálom a fejést előtte, köszi az ötletet. Kép

Vacak
vacak
 
 


Sziasztok!

Uran, persze hogy nincs harag! Miért lenne már???

Az alvás-fejlődés dologgal kapcsolatban szerintem nem tud az ember okos lenni. Az én lányom anyatejtől, tápszertől függetlenül 2 héttel ezelőttig csak elvétve aludta át az éjszakát. 2 hete nem ébred. Hogy mi változott meg, arról gőzöm sincs. Anno minden lehetséges dolgot megpróbáltam amit tanácsoltak, olvastam...stb és semmi nem jött be. Szerintem egyszerűen csak most állt rá a szervezete. Ennek ellenére voltak olyan periódusok, pl. 5 hónaposan, amikor olyan volt mint a golyó. Iszonyú pufi lett, aztán megnyúlt. Most is hízik fokozatosan keveset, viszont nyúlik mint akit húznak. Pedig az elmúlt 2 hetet leszámítva nem aludt csak megszakításokkal. Szerintem egyszerűen tudja azt a gyerek, hogy mi neki a jó. Nem kell túldiszponálni a dolgokat.
timi30
 
 


Sziasztok!
Vacak!
Nálunk pont ez volt a helyzet, mint amit leírtál. Az előírt gyarapodásnak csak az alsó határát ütöttük meg, és a sárgasága, ami nem volt súlyos, normál értékeken belül volt jóval, mégis majdnem két hónapos volt mire elmúlt. Az este 11 körüli evés elég hamar elmaradt, és 8-tól 2-ig aludt Manó.
De! most négy hónapos, zabál és hízik. Eddig csak nyúlt, de most kezd édes combija lenni, és pufikák az arcán.
Bízd rá a csemetére!
A cici is hozzááll majd. Fejtem egy ideig, kb 1 hétig, hogy legyen a fagyasztóban tartalék, és ne ússzak éjszaka a tejben, de nem működött. Egyre kevesebb tejet tudtam kigyömöszkölni, ezért elhagytam. De még mindig elég a tej, és még most is elázom néha éjszaka, betét ide vagy oda.
Csak ügyesen!


Mit lehet kezdeni a fogfájással? Még nem látszik az íny felső részén, csak oldalt, és ha masszírozom, akkor is csak ott érzek két kis göböt, illetve etetésnél a "bibémen" a szúrást, ha ráharap a kis haramia. Ez egyébként új nála, de én már most aggódom, mi lesz, ha kint lesz a két kis gyöngyöcske?

Sziasztok!

Ironram

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Vacak!
Annyira örülök, hogyha tudtam valamit segíteni!!
Tényleg! Nagyon!

Ironram!
Az én lányomnak már van egy fogacskája, nagyon hegyes, de nem fáj a szoptatás. Na jó, néha egy picit érzem, hogy van ott valami, de nem vészes. Egyszer szabályosan megharapott, akkor rászóltam, hogy "ezt nem szabad, mert fáj anyának", azt olvastam, ezt hamar megértik. Háát, nem tudom, nem hinném, hogy értette.
Barátnőm, aki kb. 1,5 éves koráig szoptatta 2 gyermekét (volt már jó sok foguk addigra!) megnyugtatott, hogy tök ügyesek: a fogak teljesen kimaradnak a szopiból.
Szóval, ki van ez találva!

Megkérdeztem a gyerekorvost arról a zseléről, amivel be kell dörzsölni a baba ínyét, hogy ne fájjon annyira. Azt mondta, annyira nem hatásos, mint amilyen veszélyes: érzéstelenítő hatású, a baba óhatatlanul lenyeli, elérzésteleníti a torkát, nyelőcsövét, és nagyon könnyen félrenyelhet. Letettünk róla. Ha nagyon szenved vagy lázas, akkor Panadolt ajánlott.

A fejésről: 6 hónapos a lányom, de én még mindig fejek lefekvés előtt (elég későn szoktam), van hogy 2-3 dlt is (és persze leragad közben a szemem). Erre akkor szoktam rá, amikor alig 2 hónaposan elkezdte átaludni az éjszakát, én meg a fent leírt módon "áztam". És féltem, hogy nem lesz elég tej, a hosszú szünet miatt. Nekem bejött nagyon az Avent Isis, nem kínozza szét a mellbimbót. (Mások a Medelára esküsznek, egyik drágább, mint a másik!) Lehet, hogy már függő vagyok? Kép
dadó
 
 


Sziasztok!
Kicsit off topic a kérdés de azt hallottam, hogy szombaton lesz bababörze a bnw-n. De a Bnw honlapján semmit nem találtam. Tudtok valamit erről, lesz még vasárnap is?

Kösz: Ildi

Kép
vildi
 
 


Ildi,

lesz vasárnap is !

Szia

Kismaszat(Timi)
kismaszat
 
 


Szia Ironram!

Jelentem az én kisfiam 8 foggal 16 hónaposan vígan szopik. Nem harap. Talán kicsit keményebb a "fogása" de nem kellemetlen. Egyszer azt hallottam, hogyha harap, akkor már nem szopik, mert úgy nem lehet szopni. Kép

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Ironram: inkább adj neki rágcsálnivalót. Ha nem is mindig kaját, de műanyag rágókát, meg ilyesmit. Amikor néha este már nagyon úgy láttam, hogy a fájdalom miatt nem fog tud elaludni, akkor én is a Panadol szirupból adtam egy keveset. Persze csak 3-4-szer fordult elő és végszükség esetben. Arra viszont figyelni kell, hogy a szirupnak kell vagy egy óra mire hat.
timi30
 
 


Sziasztok!
Köszi a segítséget!

Ironram

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Ironram!Neked is köszi az észrevételt, mindenkiét hasznosnak találtam, de jelentem: Dadó tanácsa bejött hasfájás ellen! Hajnali és reggeli szopi előtt lefejek egy kis híg tejet, aztán jöhet a kisasszony. Nos, érezhetően nyugodtabb közben, nem dobálja magát, néha még húzkodja a lábát, de nem kell leállnom a szopival! Szuper! Köszi Dadó, még egyszer! Kép

Fogzás: én is sokáig, 15 hónapig szoptattam a nagyobbik lányomat, akkor már elég sok foga volt, bár viszonylag későn, 10 hónapos korában jött ki az első foga, de nem harapott meg, talán csak egyszer (akkor viszont azt hittem, eldobom a gyereket, annyira fájt!). De állítólag vannak "harapósabb" babák, és kevésbé "harapósak". Az én lányomnak egyáltalán nem fájt a fogzás, csak úgy véletlenül vettük mindig észre, hogy kijött egy-egy újabb fogacska, de a barátnőim gyerekei megszenvedték. Emlékszem, a lányok a Dentinoxra esküdtek, biztos ismeritek.

Jó hétvégét mindenkinek!

Vacak
vacak
 
 


Sziasztok!
A Kismama börze csak vasárnap lesz, 8tól 15ig a BNVn!
Én tavaly voltam és úgy tűnt érdemes kimenni. Még a Pampers-t is olcsóbban adták (nemtom mennyire, még akkor a pocakomban volt a baba, így nem volt aktuális). Asszem én megyek.
dadó
 
 


Sziasztok!

Voltunk kinnt a börzén tényleg olcsóbb a pelus mi az ujszülött pamperst 600-zal olcsóbban vettük. Meg még csomó minden más is olcsóbb csak nagyon sokan vannak Nekem mikor már bementünk tömegiszonyom volt. Szóval meg kell fontolni kinek mi éri meg a pár ezer forint vagy a tömegnyomor.
Ildi

Kép
vildi
 
 


Sziasztok!
Vacak! Annyira, de annyira örülök, hogy jó ötletet adtam! Nem irkálok itt hiába! Tök jó!

Én is voltam a börzén, tényleg nagyon sokan voltak, végig se mentünk mindenen, csak néhány soron. sikerült vennem néhány klassz ruhácskát (vadi újak vagy alig használtak) elég olcsón, de volt 1-2 árus, aki új áron akarta adni a lestrapált cuccait. (Az egyik, amikor meghallotta, hogy a barátnőmmal drágállunk valamit, közölte a 600 éves, agyonhordott kis cuccra, hogy "De ez Benetton!" Na köszi!)
A 3as Pampers is kb 500Ft-tal olcsóbb volt.
Szerintem érdemes kimenni, csak nem muszáj mindenhol végigmenni, mindent "megszerezni". Íegy idő után én is besokalltam, és eljöttem. De azért volt "zsákmány".
Tök durva, de volt aki egész pici babával nyomult ott a tömegben!
dadó
 
 


Sziasztok!

Börzetéma: én még a tájára sem mentem, tudom, mi van ott ilyenkor, de a férjem éppen ott ment el aznap kocsival, és felhívott rögtön tudósítani. Azt mondta, hogy így kintről is iszonyú taposásnak látszott az egész, és mindenki hatalmas pakkokkal igyekezett kifelé. Én képtelen vagyok rávenni magam, hogy könyökharcot folytassak egy-egy használt göncért, de persze könnyen beszélek, mivel szinte minden ruhát örököltünk az Olaszországban lakó sógornőméktől, így hát el vagyunk kényeztetve. Az is iagz viszont, hogy a gyerekek ezáltal elég ritkán kapnak új ruhát. Na de az meg mocsok módon drága itthon. Érdekes, hogy kicsit nyugatabbra a babacuccuk IS olcsóbbak, sok ismerősöm kijár vásárolni. Gondolom, most nem mondtam semmi újat... Kép

Csak hogy a topik témájával kapcsolatban is írjak: ismét bent jártam a kórházban, a sógornőm után egy barátnőm is ott szült, meglátogattam. Annyira jó volt bemenni, nosztalgiáztam újfent egyet! Ez már beteges, azt hiszem. Kép
Egy kórház általában inkább lehangoló, szomorú hely, amitől a legtöbben viszolyognak, de egy szülészetre bemenni azért (az esetek túlnyomó részében) mégis csak vidám dolog, ott tologatják az anyukák a babákat, hallani az újszülöttek sírását a kórtermekből vagy a csecsemőosztályról, a szülőszoba előtt egy-egy család izgul a bent vajúdó kismamáért és kisbabájáért... Olyan megkapó és megható!
Na jó. abbahagyom. Most hogy már minden Péterfyben szülő rokonom és ismerősöm túlvan a szülésen, úgysem megyek arrafelé egy ideig.

vacak
vacak
 
 


Sziasztok!

Ma voltam UH-n. Tényleg nem vették fel videora a látottakat. De ennek vélhetően az volt az oka, hogy a főorvos nem hajlandó engedni egy-egy betegnek. Egy képet azért kaptam.

Vacak: nálunk is nőuralom lesz! Megint kislány van a pocakomban :-)

Babacucc téma: A kismama börzére még tavaly előtt elmentem én is nagy pocakkal. Kár volt. A pelus tényleg olcsóbb, de nagy hassal már féltem száguldozni a tömegben, és azokkal a rutinos vásárlókkal, akik hatalmas zsákokkal a kezükben "vadásznak", én fel sem vehettem a versenyt.
Azóta rákaptam az évi kétszeri bécsi bevásárlásra. Nem csupán az ára sokkal kedvezőbb, de a minősége is jobb, és szebbek is mint az itthoniak. Persze azért ott is tudni kell hova és mikor érdemes menni. Nekünk sajnos nem volt kitől kapni semmit, így mi a lányomnak mindent újonnan vettünk. A Brendon mocskosul drága, ott talán egy kis játékot ha vettem egyszer, a Megatoys is drága még úgy is, hogy ott kedvezményesen vásárolunk. Aztán persze felfedeztem egy-két turkálós boltot, ahová érdemes időnként benézni. Van hogy találok egy csomó jó dolgot, van hogy semmit. Mindenesetre Bécsben nem csak babaruhát veszünk, hanem saját magunknak is vásárolgatunk. Itthon ugyanis nézelődni sincs időm, ha meg van is nagyon ritkán, akkor beleszédülök az árakba és a sok silány minőségű rongyba.
Csak összehasonlításképpen: a Milupa Biskotti babakeksze itthon a Dm-ben 899 Forint. Kint a negyedéért veszem, mert a lányom imádja. Vagyis szinte annyiért mint egy zacskó ropit itthon. Én nagyon szomorúnak tartom, hogy egyre többen a hétvégi nagybevásárlásra is kimennek a határon túlra. De sajnos nagyon is megéri kimenni.
timi30
 
 


Sziasztok!

Kedden én is voltam UH-n, a dokim szerint Krasznai doki tilttatta be a videóra való felvételt, nagy betűkkel ki is volt írva a szobában, úgyhogy nem egy-egy beteggel csinálják ezt.

Korábban már volt szó Abkarovics doktorról, azt hiszem, Szaszi volt az, aki - saját bevallása szerint - mellette "kampányolt", de ő mostanában nem jelentkezett, most nagyon fontos lenne nekem, ha valakivel tudnék eszmét cserélni róla. Ha valaki tudna nekem segíteni: nuenue@chello.hu

Köszi!!!
macsek23
 
 


Sziasztok!
Hú, a Péterfyre és az ott eltöltött napokra én is nosztalgiával gondolok! A minap arrafelé mentem kocsival, és teljesen elfogott a nosztalgia, mintha évekig ott laktam volna, vagy ott nőttem volna fol. Pedig csak 5 napot töltöttem ott! Kép Elkezdtem mesélni a 7 hónapos lányomnak, hogy mennyit jártam erre amikor a pocakomban volt, uhra, nstre, stb. Ez biztos azért van, mert annyira fontos, meghatározó élmény köt minket oda. A dokijainknak is ezért vagyunk olyan hálásak. Már várom, hog megint ugyanott, ugyanazzal a dokival szülhessek (bár, biztos merőben más élmény lesz), de azért a kistesóra még várunk egy kicsit. Kép

Börze: hát, én is megdöbbentem azokon, akik megpakolva száguldottak kifelé, amikor én még csak a barátnőmet vártam a bejáratnál. Azért elég nagy volt a csarnok, ki lehetett kerülni a legnagyobb tumultust, persze, ha az ember éppen könyökölni akar... de mi ez kihagytuk, annyit nem ér meg. Így is sikerült 1-2 jó cuccot beszerezni, a pelus meg csak "bónusz" volt, azért nrm mentem volna, de ha már ott vagyunk, úgyis kell. Kisbabával vagy pocakosan nem mentem volna oda (voltak ilyenek sokan!).

Biztos azért nem veszik fel az uht, mert senki nem fizette be a csekket (utólag kellett, én megtettem, akkor is, amikor 1,5 percet sikerült rögzíteni). Vagy valaki nyitott egy méregdrága 4 (?)D uh-labort, és így akarja odacsábítani a kíváncsi kismamaákat. Kép
Tényleg! Tényleg akkora élmény a többdimenziós uh? Mi kihagytuk, már egy kicsit bánom.
Sziasztok!
Dadó
dadó
 
 


Dadó:nekünk óriási élmény volt a 3-4D UH. Korábban már fel is tettem egy képet. Ugyanakkor ismerősök nem áradoznak róla nekik nem volt megfelelő. Talán labor is válogatja vagy a baba nem úgy fekszik, hogy jól látható legyen!?

Börze:Párom is azt mondta, hogy ezt a tumultust babával isten ments majd ha nagyon kell Ő kimegy
egyedül.
Ildi

Kép
vildi
 
 


Szia Dadó!

A 4D Uh-t azért fogom megcsináltatni a 2. gyerkőzcnél is (bár az elsőnél nem sikerült túl jól, mert már be volt fordulva, és annyira beágyazódott, hogy nem lehetett már jól kivenni a fejét, viszont már akor láttuk a gyönyörű hosszú lábait. Kép ), tehát azért mennék el, mert engem megnyugtat, hogy egy komoly, jobb felbontású géppel átnézik a babát, főleg, ha ezt egy radiológus teszi, mint pl, ha jól tudom a Hattyúházban. Mi a MegaToys-ban voltunk Misi fiammal, az sem volt rossz. Kép

Pusz
Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Egy kérdés csak a kíváncsiság kedvvért, van olyan itt a fórumon, aki Orbán dokinál szült?
Rajtam kívül. Kép

Panni
uran
 
 


Uran, a mi gyermekorvosunk is az Orbánnál szült. Bár ő nincs itt a fúrumon.
4D UH ügyeben egyetértek. Nekem is az volt a legfontosabb, hogy ott a saját szememmel látom, hogy 10-10 ujjacskája van, orra, szája, szeme, füle a helyén... stb. A szonográfus meg a belső szerveket látja egy profibb felbontású gépen.
timi30
 
 


Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mikor egészséges a következő csemetének nekilátni?
Olvastam már sokmindent, fél évtől egy-két évig mindent.
Elsősorban nem a nagyobbik szemszögéből, hanem az anya egészsége tekintetéből vizsgálva a kérdést.
Ja, és a bonyolítás kedvéért ne feledjük az allergiás augusztus végi szeptemberi időszakot sem.

azért érdekelne, mert ezt számolgatom, de nem jutok dűlőre.
Azt hiszem bekapott a fogaskerék baba ügyben. MÉG_MÉG_MÉG!
Persze a végeredmény miatt, nem maga a kilenc hónap és a "záróvizsga" motivál.

Sziasztok!

Ironram

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Ironram:

Én sokat olvastam erről a szakirodalomban.
Lényegében véve ennyit szűrtem le: a női
szervezet 5 éven éven át "emlékszik" a szülésre,
tehát célszerű ez időben belül vállalni a
második babát. Az, hogy pontosan mikor, függ
attól, hogy komlikációk voltak-e az első
terhesség/szülés alatt.

A legjobb 2-3 évvel az első baba megszületése
után gyereket vállalni- jobb, mert a tesó is
megérti már, és az anyuka szervezete is
regenerálódott már, viszont a teste még
emlékszik a szülésre, tehát valószínű, hogy
kevesebb a komlikáció, stb. Kép

Egyébként tud valaki infót adni arról, hogy a
gyakorlatban kérheti-e az anya a császármetszést?
Tudom, hogy ez még orvosi berkekben sem
letisztázott dolog, de van esetleg valakinek
személyes-vagy ismerős általi- tapasztalata ezen
a téren?

(Utoljára Krasznai azt nyilatkozta valahol, hogy
elméletben lehetséges, ha az anya tisztában van a császár és a normál szülés minden előnyével/hátrányával)

Előre is köszi, és bocs, hogy ilyen hoszú lettem. Kép
katóca
 
 


Na ezt jól elírtam, bocsi a sok szóismétlésért, és komlikáció=komplikáció. Kép
katóca
 
 


Sziasztok!

Friss ember vagyok itt nálatok, bár magát a topikot régóta olvasom, mivel én is a Péterfy-ben szültem október elején, sajnos császárral. A szülés előtt ugyanis alaposan utánakérdeztem a természetes szülés és a császár előnyének - hátrányának, és mindenképpen természetesen szerettem volna világra hozni a kislányomat.

A tapasztalatok tükrében el nem tudom képzelni, miért akarja valaki KÉRNI a császármetszést? Én végigvajúdtam 23 órát, de az csendes délutáni teázgatás volt ahhoz képest, ami a műtét után várt rám. Közel egy hónap telt el a műtét óta, de köhögni, tüsszenteni, nevetni még mindig nem tudok, sőt, éjjel felkelni is fájdalmas, pedig a baba miatt ugyebár ugrálni kell ki az ágyból elég rendesen. Míg a normál úton szülők másnap már vígan üldögéltek meg rohangáltak, fülig ért a szájuk.

Ja, és a 24 órás rooming-int császárosoknak is tuti, hogy pasi találta ki. Amikor 8 órával a műtét után a hasamra vágták a 4 kiló 30 dekás babát, mondván "Tessék anyuka, lehet babázni", nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, mivel az ágyból is csak neandervölgyit megszégyenítő mozgáskultúrával tudtam kiszállni, nemhogy a babát emelgetni.

Szóval ha jót akar magának valaki, ne úgy gondoljon a császárra, mint fájdalommentes szülési megoldásra, mert ez így ebben a formában nem igaz. Akkor nem fáj, hanem utánna, de nagyon.

Legyen szép napotok!
Nyuszi és Csenge
newsee
 
 


Timi30!

Hurrá! Éljen a nőuralom! A férjem aggódott is egy kicsit, amikor megtudta, hoyg megint kislányunk lesz, persze csak amúgy viccelődve, de én azért felvázoltam a másik lehetséges képet, miszerint ő lesz a családban az imádott férj és apa, a központi személy. Ilyen szemszögből azért már máshogy fest a dolog, nem? Nálunk a nagylányom nagyon nagyon apás amúgy is!

Készülj, hogy legyen segítséged legalább az elején, mert azért 2 kicsi gyerek hirtelen nem sétakocsikázás. Engem még állandó segítség mellett is eléggé megviselt. Most is adódnak ad hoc szinte megoldhatatlan helyzetek, de azért egyre tapasztaltabb vagyok, kezdem már átlátni a dolog lényegét. Az elején a pici szopizik, és alszik, így sokat KELL is a nagyobbikkal foglalkozni, és ha 2 sír valamiért egyszerre, akkor először a nagyobbikkal kell törődni, a picivel a kiságyban vagy babakocsiban nem történhet semmi rossz, persze azért rá kell pillantani, de a nagyobbik érzelmileg sokkal sérülékenyebb, jobban megsínyli.

Mikorra is várod a pici lányt?
vacak
 
 


Ironram!
Szerintem azt, hogy mikor jó következő babát vállalni, jó esetben az anya érzi meg. Vannak persze orvosi tanácsok, és ellenjavallatok is, mint egy komplikált terhesség, de az én esetem pl. azt mutatja, hogy ez sem mindig van úgy, ahogy az orvosok állítják. Én az első terhességgel cukorbeteg lettem, amire azt mondták, hogy a 2. terhességben még súlyosbodhat. Annyira megijedtem akkor, még azon is elgondolkodtam, hogy akkor egyáltalán merjek-e vállalni másodikat. Aztán most ezzel a második terhességgel ( az első kislányom másfél éves volt, amikor teherbe estem) meg sokkal jobbak lettek a vércukor eredményeim, mint az elsővel! Viszont hamar megrövidült a méhnyak, és a végén kinyílt a méhszáj is. És ezek után még túlhordtam a babámat. Szóval nincs recept, de azért azt mindenki érzi, hogy jó, ha egy szülés után kipiheni magát a szervezet.
Ellenpélda: sógornőm gyors egymásutánban 3 gyereket szült (szintén Péterfyben Kép ), 14 és 16 hónapos korkülönbséggel, és meg se kottyant neki. Komolyan! Semmi komplikáció, sima, nyugodt terhességek, úgy hogy közben már egy , ill. 2 gyerek ugrált körülötte. Nem hullott ki a haja, nem lett vashiányos, nem kellett feküdnie, és még csak nagyon fáradtnak sem láttam soha. Az Isten is anyának teremtette a lányt, az biztos! De szerintem ő az a kivétel, aki erősíti a szabályt, én azért egy ilyen helyzettel nem tudnék megbirkózni.
Ja és még valami: az sem mellékes, hogy az anyukajelölt milyen korú. Egy barátnőm huszas évei elején szült 2 gyereket, meg se látszott rajta, most még kettőt szült a második férjének, viszont most sokkal nehezebben bírta a terhességeket, fáradtabb, nyűgösebb volt.

Időszak szemszögéből én elfogultan a tavaszt mondanám ideálisnak, akkor az allergiás időszakban már nem vagy terhes (viszont szoptatsz), télen talán nem olyan jó szülni, mert a babák könnyebben megfázhatnak, és kevesebbet lehetnek szabad levegőn. Téli terhesnek azért nem jó, mert sok hacukát kell felhúzni a nagy hasra, nyáron meg azért nem jó, mert a melegtől szenvedsz, bedagad a lábad, stb. Szóval akkor mikor is jó? Kép

Elnézést a hosszúságért, remélem, azért tudtam hasznos infoval szolgálni.
vacak
 
 


Katóca!
Csatlakoznék Newsee-hoz, bár nincs tapasztalatom császármetszés terén, de bolond, aki ilyet direkt kér! Ugyanis ez egy nagy hasi műtétnek számít, és mint ilyen, kockázatot jelent, még akkor is, ha ma már rutinműtétként végzik.

Azt viszont magam is olvastam, hogy nyugatabbra tőlünk létezik olyan, hogy kérik, hogy császárral szülhessenek olyan magukat nagyon féltő, kissé egocentrikus nők, akik meg akarják magukat attól kímélni, hogy kitáguljanak, és esetleg ezért már ne legyenek "szűziesen" kívánatosak a férfiak számára.
Én ezt elítélendőnek tartom.
vacak
 
 


Vacak: Én inkább olyanról hallottam, aki azért akarja kérni, mert az orvosok az első "természetes" szülésénél úgy megkínozták, hogy még egyszer nem bízná a véletlenre a dolgot. Kép
Szerintem nem egoizmus kérdése, és akik kérik, azok legtöbben a félelem, vagy az orvosok miatti NAGYON rossz tapasztalat miatt kérik.
Nálunk a természetes szülés egy gyerek életébe került... Kép
katóca
 
 


Császármetszést pszichés okok is indikálhatnak, én úgy tudom, bár a szüléstől való rettegésre az EDA vigaszt kell hogy nyújtson.

Newsee:
Amikor én szültem, a császáros kismamák 3-4 napig valóban szenvedtek a sebtől, aztán a varratszedés után már minden tuti volt. Én természetes úton szültem, komplikáció mentesen, mégis 5 hónapig pokol volt az életem. Letört a farokcsigolyám, szanaszét szakadtam és hatalmas aranyerem lett a szülés után. 1 hónapig azt sem tudtam, hogy melyik fáj jobban, és csak térden vagy négykézláb tudtam közlekedni. Aztán hónapok múlva már "csak" a csonttörés fájt. 3 hónap után tudtam először félfenékel valami ülésszerű pózt produkálni. Szóval mi a két szülési mód végletei vagyunk. Viszont mindezek ellenére én sem vágatnám fel magam önszántamból. Mégiscsak egy nagyműtét ahol a komplikációk előfordulása jócskán nagyobb mint a természetes úton érkező babáknál.

Vacak:
márciusra várjuk a következő kiscsajt. Apuci mellénye már most a tízszeresére dagadt, mert én is mondtam neki, hogy bazi nagy kényeztetés vár rá az elkövetkező 50 évben :-))) Anyut már beizzítottam, hogy márciusra egy kicsit ideköltözzön. Szerencsére nem tiltakozott, így apuci is tud menni majd nyugodt szívvel dolgozni. Nekem meg sem fordult még a fejemben, hogy ha a kettő sír merre is menjek (azonkívül hogy néha majd kiváltképp világgá szeretnék...), de igazad van. A "nagy" nálunk csak akkor sír, ha fáj valamije, vagy megüti magát, tehát valami komolyabb a baj. (Máskor csak hiszti van, az meg másképp hangzik.)

Ironram:
parlagfű allergiával kapcsolatban volt egy riport valamelyik kereskedelmi csatornán. Arról szólt, hogy egy magyar vidéki pasi parlagfűvel is eteti a kecskéit, akiknek a tejében ellenanyag képződik. Azoknak a parlagfű allergiás betegeknek, akik ezt a tejet isszák napi 1 pohárral az adott allergiás időszakban, a kellemetlenségei teljesen megszűntek. Még a hitetlenek is elismerték, hogy használt. Tudtak aludni, nem volt az a tipikus taknyanyála (bocs!)egybefolyik tünetegyüttes.

Orvosi szempontból ha jól tudom akkor számít a következő terhesség veszélyeztetettnek, ha a teherbeesés és a szülés között 3 hónap vagy kevesebb telt el. Mondjuk én nem irigylem azt sem, aki 6 hónapos baba mellett esik teherbe. Állítólag lehet szoptatni terhesen is, de én biztosan félnék, hogy a szoptatás miatt a méhem összehúzódik és esetleg baj lehet. Mi a tejci elapadása utáni hónapban indítottuk be újra a projektet. Ahogy a profilodban látom, 27 évesen pont időben vagy. Én most leszek 30 a második baba érkezésekor. Úgy érzem pont a legjobb időben. Különben arany pofa a kisfiad a képen!!! Az a hatalmas fogatlan mosoly :-))))
timi30
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a tanácsokat.
Egyenlőre még csak elmélkedem a második babáról, mert az ehhez szükséges rossz, a ciklus sem indult újra, tehát Olivér még nem akakr tesót. Igaza van, így öt hónapra még én sem gondolom komolyan.

Egy hír, amit csak anyukákkal lehet megosztani úgy, hogy ne legyen nagyon gusztustalankodó hatása:
Csemetém tegnap gyártotta az első gyurmakakit! Ennek örömére benyalt egy egész répakonzarvet is, had legyen ma nagyobb az örörm!
Ráadásul meglepetésemre az atyai szívet is meghatotta a dolog, mert úgy szaladt a hírre, hogy ilyet tán még nem is láttam, plusz nem egy biológiai témákra kíváncsi ember, és lám mégis.

Timi30!
Köszi a dícsérő szavakat!

Sziasztok!
Ironram

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Katóca!

Nem szándékoztalak megbántani, nem is akarok okoskodni, hiszen nem ismerem a helyzetedet. Sajnálom, ami veled történt.
Egy ilyen szörnyű élmény után biztosan rettegéssel gondolhat az ember a szülésre, de szerintem azért nem szabadna általánosítani, vagyis hogy akkor minden szülés, és minden orvos borzalmas. Meg kell adni az esélyt a következőnél ahhoz, hogy szebb élményben legyen részed a megfelelő emberekkel körülvéve.
vacak
 
 


Sziasztok!
Jár valamelyikőtők Zacher Pálhoz? Én két hét múlva fogok menni hozzá először, eddig csupa jót hallottam ról, és itt is csak jókat olvastam. Igazából az érdekelne, hogy mennyit szokott kérni az első alkalomért, azt olvastam, hogy nem túl olcsó, csak nem szeretnék leégni előtte azzal, hogy nincs nálam elég pénz.
Különben a kórház milyen?

Móni

Kép
móni23
 
 


sziasztok a Péterfiben fogok szülni a Serfőző dokinál, tudtok egy profi szülésznőt? Köszike
juty
 
 


Juty, Serfőző doktor november 1-től nem dolgozik a Péterfyben.
Neked nem szólt???
macsek23
 
 


Nem! Úristen és hol nem tudod?
juty
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?