Új privát üzeneted érkezett!

Bocsi, hogy tegnap csak képfeltevésre volt időm. Köszönöm a kedves szavakat (hízik a májam, röhög a vakbelem). Igen, nekem már egy ekkora nagy lányom is van. Amilyen nagy, olyan nagy a szája. Mire felnő, kihullik minden hajam.

Gombóc! Nem tudod megpiszkálni, hogy arrébb menjen babucika? Milyen a sánta csiga? Beavatnál?

Momo! Szülés utáni depi jön ki rajtad, el fog múlni. Nagyon ügyi vagy, hogy 3 kisgyerekkel elboldogulsz. Le a kalappal! Ha tudsz, gyere minél többet.

Andi! Végre Dani eszik. Magához veszi, ami kell neki, ne aggódj! A gyerekek hajlamosak anyjukat időnek előtt megőszíteni.
Én szoktam mondani, hogy a hárshegyen fogok kikötni.
Este végre lerakom a két gyereket aludni, erre hallom, hogy a férjem rágja a körmét. Én már úgy látszik nem tudok felnőtt viselkedést látni.

Kaska! Hajrá Violának! Most aztán már nem lesz megállás.

Norka! Fogkővel mit csináltak? Leszedték?

Szerintetek normális az, hogy a 10 hónapos lányom ökölbe szorított kézzel, vörös fejjel hisztizik, ha nem kap meg valamit? Ki se látszik még a földből.

Nelli
hnelli
 
 


SziasztokKép

Megint lemaradtam egy kicsitKép

Elli
Nálunk a változatosság kedvéért fél hétkor volt ébresztő szombatonKép
PasikKép
Képek klasszakKép
És még egyszer köszi a haza-fuvart!Kép
Szerintem nem gyáva-nyúlság, csak nehéz rávenni magát az embernek...

Andi
Pici-pociKép
Emlékeim szerint nem látszik Danin, hogy éhezne...Kép

Urszila
Bébicsősszel "rendes gyerek" JulkaKép
Enyém Zsombi sem sírt, amikor elindultam tegnap iskolába, igaz, nem is integetett, csak nézett szomorúan.

Detti
Koncertért megy a drukkKép
Képek klasszakKép

Momo
Kitartáááás!Kép

Manó
Emmának mi is boldog szülinapot kívánunk!!!

Kaska
Gratula járó Vilcsihez!!!Kép
KépekKépKépKép
És ez már kezd a régi Kaska lenniKép

Tündér
O.k.Kép (a csütörtök)
"pudingolás"Kép
Cipő sikerült?

Norka
FogKépKép
Édes csajsziKép

Nelli
Edig rejtegetett csajok gyönyörűekKép
10 hós hisztis sajnos normális. Enyém másfél éves szabályosan tombol-rombol (mintha meccs után lenne valahol a városban)

Kangi
EpeKép
Julcsi hogy van?

Ari
Tündér BoriKép
Én szívesebben költöznék egy emeletet, de az is ez a kerület és ott sincs kert...

Gombóc
Neked is kitartás!!!
Bocs az ott-felejtésért (azt hittem, már leléptél)

Szakdoli helyet keresek, Apa munkahelye a kényelmesebb, enyém a problémásabb... van még két hetem dönteni.
Kaptunk a tervezőtől két "skiccet", 25 milla lenne, ha rábólintanánk az építésre isKép. Mármint nála annyi. Így valszeg csak tervezni fog nekünk.

Megyek, mert már kétszer elforrt a teavízKép
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Andi
Átküldtem a rekámot, amit pénteken mondtamKép

Most hívott enyém Apa, hogy elvinne a céges bulira, ami Kép, de anyósomékhoz ki kellene vinni a két gyereket, ami részemről Kép.

Toffi
toffifee
 
 

 
 

Sziasztok!

Életemben először túrógombócot fogok csinálni, már összekevertem a cuccost, de azt írja a könyv, hogy min. fél napig hagyjam állni. Szerintetek nem lenne elég mondjuk 3 óra??

NOrka
de jó, hogy csak fogkő. Leszedte? JÁzi-boy tündéri Kép
apának drukk a holnapi interjúhoz +++

Nelli
gyerekeid csodaszépek Kép kérd meg gyakrabban a barinődet, hogy fotózza őket

Kangi
hogy van Julcsi? A Nurofen leviszi a lázat? Én eddig csak kúpot adtam lázra. Epe Kép
amúgy meg ne irigykedj a karcsúságom miatt, nem sokáig tart már Kép Különben sincs okod panaszra, tele van a hasad babával de máshol egy dkg fölösleg sincs


a 12. hétben vagyok. (he-he, már csak 28!)
beszólás Kép
ébredések Kép Dani is vagy 100x felsírt ma éjjel, aztán éjféltől 6-ig apa átköltözött a gyerekszobába a kanapéra, és így aludt Dani, 6-tól meg mellettem. Lehet hogy az oltás miatt volt nyugtalan?

Ari
kis papucs-tolvaj édes Kép

Gombóc
név???? Kép

Toffi
hogy tetszik a suli?

Andi
psandi
 
 


Toffi
még nem jött át, de hátha csak idő kell neki Kép
Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Apa hovo7 elejen kap valaszt m.helyrol, nem tuggya megitelni,hogy szerepelt..majd kiderul!

Lanyok
Nincs valakinek paradicsomos husgomboc receptje? En uuugy de ugy ennek es sosem csinaltam meg.... leccilecci hatha?!!!!
Norka
norkini
 
 


Sziasztok!

Mano,
boldog szulinapot Emmanak! Kép

Ari,
Bori egy gyonyoruseg Kép csipcsipcsokat Vilcsi is csipi Kép

Norka,
orulok, hogy jol vagy Kép
Jazi dobbenetesen ugyes Kép beszelvagyepit temat nem olvastam, de lehet benne valami, mert az enyem folyton beszel, de csak lerombolni szeret Kép

Gomboc,
nekem is nyilallt. Csodaszer, hat... probalj beszelni Maszatkaval, hogy nem fecergetne-e meg a buksijat. Aztan hatha meg is szulsz Kép Kép

Toffi,
hat az naponta 5-szor valtozik, hogy "a regi" vagyok, vagy epp totalkar...
25 milla, szeeep Kép

Hiszti: ekkor mar Viola is nyomta javabol.
Ami nekem ijesztobb: az csak egy dolog, hogy mostanaban neha bant minket: megut, raszolok, harap, raszolok, megcsip Kép de elofordult, hogy raszoltam, es a SAJAT FEJET KEZDTE UTNI!!! Kép Kép Eskuszom, nem verem a gyereket, de akkor ez mitol van? Ilyenkor mindig mondom, hogy Violat se szabad bantani, csak simizni, es meg is simogatom. Aztan neha atter a parna pufolesere, akkor mondom, hogy jo, azt szabad. (Az velem is elofordul, hogy az asztalra vagy agyra csapok, ha elszall az agyam.)
Szerintetek ez meg belefer a normalis viselkedesbe, vagy baj?

Na teperek fozni.

Csak jokat! Kép
Kaska
kaska
 
 


SziasztokKép

Csak gyors bekukk (olvasni olvasok szorgalmasan, de írni vhogy mostanában nincs sok kedvem).

Pénteki buli nagyon jó voltKép Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek sokatokatKép

KangiKép
EpeKép Julcsinak jobbulástKép

AndiKép
Áruld el a titkot, mit csináltál Danival, hogy hajlandó enni? Mi néhány jobb nap után ismét kezdünk visszafejlődni evésilegKép

Képek minden gyerkőcről szuperek (külön tetszenek a kis copfos angyalkákKép Nem baj, hátha most nekünk is...Kép)

Este megyek dokibácsihoz, és ha minden igaz kukucskálunk egyet soron kívül (legalábbis múltkor ezt ígérte, majd szaván fogomKép). Úgyhogy kéretik drukkolni, hogy Manócska mutogatós kedvében legyenKép

Lépek, mert hajat kéne szárítanom, meg van egy olyan gyanúm, hogy a főzeléket sem rántotta be senki helyettemKép

Pusssz
Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!

Állat jó lett a túrógombóc KépKép egy hibája van csak - Dani nem ette Kép

Szóval Tüni
elhamarkodott volt az örömöm Kép Úgy tűnik Dani csak a virslit és a vastagabb változatait eszi szívesen (krinolin, párizsi), meg a tejfölös krumplifőzit, nothing else! Na jó, uzsira mindig lecsúszik egy van. krémtúró, és imádja a füstölt tarját, a téli szalámit meg a lekvárt. És míg a szőlőből 2-3 hete képes volt 2 fürtöt is megenni egyszerre, most csak kiszív egy kis levet belőle és kiköpi (??)
DRukkolok az esti UH-ra, kíváncsi vagyok, megmutatja -e magát a Pici Kép

Norka
még mindig rá vagy kattanva a paradicsomra? Kép a paradicsomos húsgombóc nem a töltött paprika? (paprika nélkül Kép)

Andi
psandi
 
 


Szasztok!

Kangi!
Lőrincnek nincs baja. Kicsit folyik, néha köhög, de nem vészes.

Tüni! Drukkolok! Kíváncsian várom az eredményt.Kép

Kaska!
Lőrinc is ütöget mostanában. De csak másokat. Gyerekeket, felnőtteket, mindegy, csak kinéz valakit és ráüt.KépKépKép Én még SOHA nem ütöttem meg, még szimbolikusan sem. Én sem értem, miért. Olvasgattam a neten, itt a babaszobán is vannak cikkek. Állítólag kinövik, addig is mindig mondani, hogy nem szabad. Hát ezt magamtól is gondoltam. Pedig olyan szelíd kiskölyök volt. Nem értem.

CSAJOK! AKINEK VAN TAPASZTALATA, OSSZA MEG VELÜNK!

Gombóc! Sajna nincs ötletem. KulcsKép Drukk megy neked is szép lassan. hány hetes is vagy? Mindig elfelejtem ezt a sok pocakost! Kép

Mára ennyi! Gyerek alszik, ledőlök én is.

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Látom jól sikerült a múlt heti sörözés :-)
Milyen hideg van, mintha közelegne tél.
Olvasgatom milyen macerkkal jár a bölcsibe való szoktatás, hát ha más nem ennyi előnyöm volt, hogy Dorka már egy éve jár hébe hóba bölcsödébe.
Igaz így is vannak dolgok, ma pl reggel nem akarta levenni a kabátját, aztán úgy hagytam ott, gondolom azóta már lrvették róla(:

Egyedül a reggeli keléssekkel nincs kibékülve(én se) de ez érthető. reggel 5 óra egy kisgyereknek nagyon korán van.

Már kérdeztem megyünk ki bécsbe, merre menjünk vásárolni, ki mit ajánl?

Tegnap csináltattunk a mazsolának utlevelet, hát alig tudták lefényképezni, még jó hogy digitális van en polaroid, mennyit kép ment volna pocsékba...

Van aki csináltatott már sürgőségi felárral mennyi idő alatt csinálják meg?

Sziasztok
Szép napot
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Beu,
Szerintem probalkoznak mindennel, kivancsiak a mi reakcioinkra. Nemcsak ut, mast is csinal, de talan ez egy olyan "viselkedesforma", ami inkabb feltunik. Gondolom szelesebb a repertoar, nem egesz nap ut, hanem dobal is, csapkod, razza a fejet, kopkod, liheg, szorongat, simogat, puszilgat, asztalrol lelokdos dolgogat, meg mindent, amit csak lehet. Nalunk mas a helyzet, mert mar utanzasrol van szo! Neha o kap, neha o ad! Volt mar, hogy balhe utan Gyuri tavozott sirva, hogy a Miki megvert!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Manó2
szerintem nem éri meg sürgősségivel csináltatni, mert anélkül is 1 hét alatt megvan (bár 2 hetet mondanak), és azzal is 1 hét

A férjem hazahozott egy Legyen ön is milliomos játékot CD-n, feltelepítettem a gépre, most azzal játszom, tök jó Kép Az előbb már majdnem megvolt a másfél milla Kép

Andi
psandi
 
 


Én is mindig le vagyok maradva Kép

Zulu, Kangi jobbulást, beteg Julisnak is.

Kaska, Beu,
verekedő gyrekekre nincs ötletem, tényleg kinövik. Dana senkit nem bánt a hugán kívül Kép Azt se nagyon tudjuk kezelni, pedig apája már mélylélektani elemzéseket is elolvasott Kép Gondolom, majd ezt is kinövi. Én csak azt tolerálom nehezen, ha egy gyerek harap - mint az unokaöcsém, de ezzel sem nagyon tudunk mit csinálni. Szerintem megütni, bántani őket nem opció.

Elli,
Mancsé' irigy. Nekem kb. havi fél az adagom mostanában Kép Ölég ciki.

Abigél valami olyan hihetetlenül szeparációs szorong, hogy már nagyon nehezen viselem. Amint meglát, rám akar csimpaszkodni, mindig, és üvölt, ha ez nem megy. Persze egy idő után ezt már Dana is nehezen viseli, úgyhogy tulképpen megértem, hogy időnként megtépi. Ja, és a kis szenya egy éjjel olyan 6x kel cicizni. Ma éjfél előtt nem adtam neki, aztán 1, f4, 5, 6, n8. Teljesen dögrováson vagyok. Jajj! Meddig csinálnátok még ezt?

Ja, csak a vicc kedvéért. Elektromosművek:
Havonta küldenek 4E Ft-ról számlát az üres telekre. Áprilisban kötöttünk szerződést, miszerint éves elszámolásban fizetnénk. Gyengébbek kedvéért a hölgy odaírta tollal is, hogy ez azt jelenti, hogy évente 1x óhajtunk fizetni. Augusztusban apája üvöltött egy fickóval, hogy írja már át a rohadt gépükben, hogy egyszer, nem havonta egyszer. Szerintetek szeptemberben és októberben küldtek számlát?

Na menek, végre alszanak, legalább a legnyagyobb romhalmazt elpakolom.
Ja, sörözésből tényleg lehetne rendszer.

Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak gyorsan, mert még takarítani akarok, meg sül a kajcsi a sütöbenKép
Ilang még nem alszik, beszélget az ágyábanKép
Apa tegnap beruházott egy digigépre, úgyhogy végre én is tudok képet feltenni.

Kaska, Beu!
Ütögetés: nálunk is elkezdödött, de csak amolyan pofozkodás és végül magát is lepofozzaKép Mondjuk neki, hogy nem bántjuk az embereket, állatokat és a növényeket semKép Remélem tényleg kinövi és ami fontosabb megérti, hogy mit szabad és mit nem.

Andi!
TúrógombocKép Dani nemevésKép De az már valami, hogy "ennyi" mindent megeszik.Kép

Tüni!
Drukk az esti UH-hoz!Kép

Norka!
Reméljük Apának sikerül az interjú!Kép Jó, hogy nincsen Jázi fogacskájának komoly bajaKép
A fotók szupikKép

Toffi!
OFF! Akkor csüt. 9-f.10 körül ott vagyunk. A címed megírod priviben?
Suli?
Azért jó, hogy Zsombi nem sírt amikor elmentél!Kép

Ari!
Bori nagyon tüneményes a papucslopásbanKép
Tényleg a lakással mi a helyzet?

Elli!
Nem vagy gyáva, azért tényleg nehéz egy ilyen döntést meghozni! Sokmindenre kell gondolniKép
Na olvastál tegnap végül?

Kangi!
EpeKép Örülök, hogy megismertelek pénteken!Kép
Vigyázz magadra!Kép

Dé!
Hellyel-közel jobban vagyunk, no láz, no köhögés, csak néha folyik az orraKép Pl. ha sírKép
Törölgetem, este meg kiszívom, ha olyan a szitu.
Cipö nyista, vagy 5-öt felpróbáltunkKép Lehet én vagyok túl válogatós....

Gombóc!
Remélem nem felejtetted el, hogy Toffinak sms-t kell küldened ha akció van!Kép
LeletekKép Vigyázz magadra és próbálj meg pihenni!

Nelli!
Lányaid nagyon szépekKép

Segítsetek!
Szükségem lenne het 1-2 alkalomra, alkalmanként 4-5 órára bébicsöszre. Azt sem tudom hol fogjak hozzá. Légyszi segítsetek! Természetesen tapasztalt kéne, aki idejönne, Ilangnak is tetszik, és persze nem csillagászati áron vállalja!
Hogy kell ennek nekikezdeni? Ma elsétáltam a védönöhoz, meg a rendelöhöz ott szoktak hírdetések kinn lógni, de talán akit ajánlanak az mégiscsak jobb, nem?

Na most még bucsuzóul pár fotó a tegnap estérölKép

Kép
Kép
Kép

Pussz
Tündér&IlangKép
tündér
 
 


Az elsö fotón azért még látszik, hogy gyakorolnom kell ezt mégKép
tündér
 
 


még, még, még - kissé mintha ismételném önmagamKép

Na tényleg eldugulok....

T
tündér
 
 


Andi
Nem ment át, amit küldtem, visszajött hibaüzivel Kép
Suli tegnap jobban tetszett, egy hete annyira új volt, a majdnem 4 óra duma sok is volt... (na meg zöld is vagyok a témához)

Kaska
Ezt akartam én is írni, hogy Zsombi is beszél és ő is csak rombolKép
Ütögetés nálunk is van, idővel kinövik

Tüni
Drukk megy a mutogatós babáhozKép

Tündér
KépekKépKép
VárunkKép

Indulunk Szandiért... előtte egy kicsit beugrunk kreatív boltbaKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Tündér
Mail ment

Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az érdeklődést, megvagyok, lányok még nem fogyasztottak el ebédreKép
De azért mostanság nehéz nálunk bejönni az ajtón, van egy kis rendetlenségKép Lényegében csak arra van erőm, hogy a legnagyobb gondokon (kakis pelusok, Timi pisinyomok a vécé irányábanKép) úrrá legyek...

Kaska,
Vilcsi gyönyörűségesKép
Még egy jó múltkori panaszodra: Ha ez vígasztal, az én Timim is ilyen anyán lógó típus volt kb 2 éves koráig...akkor átszokott az apjáraKép No de poént elnapolva, úgy idén nyáron jött egy nagy váltás, és elkezdett látványosan önállósodni és ma már szó nélkül otthagy, ha gyerektársaság van a láthatáronKép
Ütés, harapás: Timi harapott 1,5 évesen, ha felbosszantotta magátKép Én mindíg résen voltam, és ált. sikerült kitérnem előle, miközben azért rászóltam, hogy ezt nem szeretem...és egyszercsak leszokott róla. Ütni inkább csak Zsebit szokta, de már az se rest visszaadniKép A szóbeli helyreigazításon kívül nem tudok mit tenni, talán majd ez is elmúlik.

Nelli,
lányaid nagyon helyesekKép
10 hónaposan biza már normális a hiszti, én már csak tudom így, a 3. csaj magasságábanKép
Szülés utáni depi??? Hát nekem arra nincs időmKépKépKép...csak olyan beszélhetnékem van egész nap, de egy 3 és egy 1,5 éves szintjénél néha kicsit többre vágyom, ezért volt jó anyukámKép

Andi,
Dani miatt ne szomorkodj, Timi se volt jobb evésileg, de néhány hónapja már látom a fényt az alagút végénKép Az én válogatós lánykám (tudod, mindíg meséltem, hogy 3 féle kaja teszi ki az étlapjátKép) egyik-másik mozgalmas napján még a vasszöget is letuszkolja, ha este is éhes, már önkiszolgál a hűtőbőlKépKépKép Igaz, még ma is vannak fogyókúrás napjai, de már nem izgulok, mert 3 évesen 16 kilót nyomKép

Elli,
nem vagy gyáva nyuszi, gyerekkel valszeg én se költöznék ide...de ugye anno még csak ketten voltunk a férjemmel és marha könnyen bevágtuk magunkat az autóba és elmentünk bárhová innen is. Sajna a párom még most, a 3 gyerekkel megáldva sem érti sokszor, miért is baj nekem a távolságKép Tényleg van autóm, de aki pakolászott már ki-be 3 csemetét a gyerekülésekbe és próbálta útközben a sivalkodó hadat megfékezni néhány mozgalmi dallal, az már megfontolná a vidéki életetKép
Tényleg, a párod mit szólt a söntésedhez? Mert aszontad, ő nagyon rá van indulva a házra...

Tüni,
jó kukucskálást, és várjuk a leleplezéstKép
Fiad étvágyára neked is azt mondhatom, mint Andinak: türelem és kitartásKép

Norka,
tök jó, hogy csak fogkőKép Egyszer már én is berezeltem Timmancs fogai miatt, de a fekete pötyikről kiderült, hogy csak ragaszkodó Túró Rudi maradékokKép
Párodnak drukk a melóhozKép

Tündér,
gratula az új géphezKép És csak gyakoroljál nyugodtanKép Ilang is már mennyit változott, mióta láttamKép
Hétvégi láblógáért nagyon irígy, nálunk az ilyen pillanatokra várni kell még úgy 10-20 évetKép

Toffi,
a 25 milla tényleg kicsit húzósKép Építkezésnek jövőre akartok nekilátni?

Kangi,
epekő nem jó hírKép Mondjuk a férjem is szokott randa epegörcsöket produkálni, de köve egy szem sincs. Pár nap lájtos kajálás után helyrejön az emésztéseKép
Julcsi lány hogy van?

Ari,
Bori tüneményesKép A méreten felüli papucs nálunk is nagy slágerKép

Zsuzsó,
részvétem az éjszakákhozKép Én komolyan mondom, nem bírnám, nálunk mindkét gyerek kapott kis nevelést ezügyben (volt pár sírósabb éjjel), szégyen ide avagy oda. Nekem az éjjeli alvás a gyenge pontom, nélküle beszámíthatatlan vagyok, de erre a boszik is gyorsan rájöttek. Sőt a legkisebb maca is érzi már, mert max. 2x kel hajnalban...vagy ez csak átmeneti?Kép

Gombóc,
azért olyan jó, hogy végre megtapasztalod, milyen a problémamentes terhességKép
Tényleg, mizujs a névvel?Kép
Mesi is nyomott egy ideget az utolsó hónapban, nem sikerült rá tuti megoldást találnomKép Próbáltam sokszor helyzetet változtani, hátha arrébb ficánkol, de ez nem volt tartós, így nekem kis szünetekkel folyamatosan zsibbadt a jobb lábam. De a szülés fix, hogy segítKép

Gyorsan dobok fel pár képet és lépek, mert Zsebi mindjárt megsemmisíti az egész irományomKép

A bűvös kék szemekKép
Kép
Timi mosolyaKép
Kép
Mesi tűnődikKép
Kép


Momo


Momo
momo
 
 


Beu,
a posta végleg elnyelte a börzejegyet??? Annyira bosszantKép

Momo


Momo
momo
 
 


Tündér
én próbálkoztam Micimackó Babysitter Szolg-al, de mivel ez elég bizalmi "állás" jobb az ismerősök közt körbekérdezni. Enyémklárinéni pl. a kozmetikus gyerekeinek óvónénije, aki mindig délutános, így de. ráér. De ő csillagászati. Mármint árilag.Kép
De azt azért tudd, hogy minél ritkábban/rövidebb időre/renszertelenebbül annál drágább. Plusz neked valszeg meg kell fizetned azt is, hogy kimegy Diósdra, hacsak nem találsz helyi bébicsőszt...
Szóval nem könnyű, türelem kell, mert nem biztos, hogy az első bejön. Klári néni előtt én a fiatalokat kerestem, de igazából az fontos, hogy a kölök kijöjjön vele, nem az, hogy én.Kép
Sok szerencsét és türelmet a kereséshezKép
üdv
e

megyek megnézem a helyesírási szótárt, ez az "óvónéni" gyanús nekemKép
ellimami
 
 


Hát ilyet!Kép

óvónő,
óvó néni,
óvoda,
óvodás
óvónőképző intézet

e.
ellimami
 
 


Sziasztok!

Jó volt talizni veletek!!! Kép

Gombóc,
ezer bocs!!! Tényleg ne haragudj! Kép

Momo,
csudaédesek a lánykáid! Kép
A decoupage-os topicban épp most panaszkodtam, hogy 4 levelemből 2 ért el a címzetthez... Kép Ennyit a magyar postáról...

Andi,
grat a millióidhoz ;)!

Tündér,
jó, hogy lett fényképezőtök, kérünk gyakran képeket!!!

Kaska,
arik a képek Vilcsiről! Kép Még nem próbáltad, hogy müzlit szórsz elé az etetőszék tálcájába? Eltart vagy 10 percig, mire kicsipegeti, addig is mosogathatsz vagy vmi. Kép

Zsuzso,
elektromos művek a másik kedvencem a magyar posta mellett... Kép Szegény ti.

Beu,
ha Beki verekszik, lefogom a kezét, érthetően emelt hangom elmondom, hogy nemszabad, csúnyadolog, stb, és hogy helyette szépen kell simizni. Addig már eljutottunk, hogy pl. rácsap az apjára, aztán magától mondja, hogy "szépen" és megsimogatja az apja fejét, aztán a sajátját Kép. Segített?

Tüni,
drukk az uh-hoz!!! Kép

Norka,
én is a töltött paprikát javasolnám paprika nélkül, ha nem találsz receptet, a www.mindmegette.hu -n a receptkeresőbe beírod és kidob egy csomót.

Zulu,
remélem jobban vagy már!!!

Uhh, mennem kell. Remélem este még tudok jönni.

PUsz
Miszike
miszike
 
 


Momo
Csajok tündérek, ha ennyit hagytak írni-olvasniKép, de tényleg. Enyém Zsombi is baromi gyorsan el tudja tüntetni az irományaimatKép. Őt már csak az apja múlta felül ezzel a gép-tuningolással, minden elmentett cuccomnak nyoma veszett (állítólag itt van valahol, csak nem találom)
Lányok gyönyörűekKép Mesi sem éhezik, ugye?Kép
Építkezés: még a terv sincs meg, skicc alapján lett ennyi. Egyébként akik vele építtettek, azok is mást ajánlanak, pont az árai miatt ("divat" nála beugrasztani plusz 3-4 millát Kép)
Ha nagyon akarjuk, idén is el tudjuk kezdeni... de valszeg nem fogjuk.

Elli
óvónéniKép

Ma valahogy nincs kedvem angolra menni, pedig a házim is készen van...

Megyek, összekaparom magam, aztán elindulunk a nyelviskolába, enyém Apa ott veszi át a gyerkőcöket.
PusziKép
Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Nagyon sokat írtatok alig bírtam elolvasni.

Elli: Nem vagy bátortalan én se mertem volna kiköltözni olyan messzire a családtól.

A gyerekek egyre nagyobbak és egyre szebbek. KépKépKépKép

A bölcsi egyre jobb Márk ugyan még sír amikor otthagyom, de azt mondja a gondozónő, hogy elég hamar megnyugszik és megy játszani. Amikor mentem érte ma akkor nevetve jött ki elém. Olyan jó érzés volt, hogy nem sírt.KépKépKépKép
Remélem a holnapi nap is ilyen jó lesz ezt gyorsan lekoppogom, nehogy elkiabáljam.

Na egy pár kép a kis bölcsisről
Kép
Kép
Kép

Sziasztok
Andy
andy78
 
 


Sztori
ma megszidtam K-t, kitépett egy lapot egy képeskönyvből (nem gyerekkönyv, hanem természetfotós, jó drága). Komolyan és kicsit hangosabban beszéltem neki, hogy nézd, mit csináltál, már nem lehet visszatenni, szétszakadt a lovacska, látod, mit csináltál...stb?
Döbbent csönd.
Bámul rám.
Látszik, hogy töri a fejét...
...majd felmutat a plafonra: "Ááámpa!Ááámpa!"

Szerintem a férfiakban genetikailag kódolt, hogy ha kellemetlen nekik valami, azonnal másról kezdenek beszélni.Kép

jó éjt
e
ellimami
 
 


Lányok, vasalókat beélesíteni!!!:

9-kor Vészhelyzet! Kép

Ildi

Ildi
pildi
 
 


hahó!

Mindenki Vészhelyzetet néz???Kép

Elli!
Kevin a PASI!Kép Jó lehetett a szitu, gondolom nem nevetted el magadKép

Andy!
Márk nagyon édes és jó, hogy nem sír (nagyon) a bölcsibenKép

Momo!
Ezek a boszik tüneményesekKép

Na lépek mert hallom Apa hiányol.....

Jó 8!

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Elli
KevinKép, mintha Zsombiról írtál volna...

Ildi
Nincs mit vasalniKép

Toffi
toffifee
 
 


ElliKép Kép Jó megállapításKép

Babócák tündériekKép

Andrist beteg, valami járvány van. Még hőemelkedése sincs, csak fáj a feje, hasa, torka és iszonyúan rosszul érzi magát. Vitamin, egész héten nincs iskola. Estére Julkának is hőemelkedése lettKép Pedig reggel még a másfél éves dokitalálkán teljesen rendben volt. 9,35 kg, hízott 60 dekát 3 hónap alatt a főleg cicitej kaján.

Agresszió szerintem genetikailag kódolt, erre rakódik rá jó esetben a civilizációs máz.

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Toffi drága
ilyeneket mersz írni hogy nincs mit vasalni??? Felháborító Kép és mellette suliba jársz meg angolra meg gyerekek meg főzöl reggel 8-kor... Kép
Nem próbálod meg a mailt még1x?

Elli
Kevin Kép

Andy
csak megszokja most már Márk a bölcsit Kép milyen nagyfiú már

Tündér, Momo
csajaitok gyönyörűek Kép

na megyek aludni, jó éccakát
Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Csak roviden, mert meg dolgoznom kellKép Kép.

Lefoglaloztak a lakasunkat, holnap a vasarlando lakast mi is lefoglalozzuk. Mar fent karacsonyozunk Hurrra!

Toffi, en a mult heten amikor jottek lakast nezni a nagy kupac vasalnivalot beagyaztam mintha parna lenne (jo nagy) Kép.

Urszila, akkor a heten mar nem talizunk Kép. Jobbulast Andrisnak!


Ari
ari
 
 


Sziasztok!

En is csak gyorsan. Kép

A terhesgondozos papirjaim szerint 1 ora mulva mar a 38. hetnel tartok. Kép Ugyhogy ennek megfeleloen terhesnek is erzem mar magamat. Kép Hivatalosan nov. 1-2-re vagyok kiirva.

Beteg babaknak jobbulast! A fenykepeken minden baba gyonyoru, es nagyon edes. KépKépKép

Asszem ma tovabbi olvasas helyett elsantikalok lefekudni, hatha el birok aludni. Kép

Joejt!
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok!

Szép jó reggelt, hideg van odakint, jól öltözzetek fel.

Ezt el kell ujságolni, Dorka ma felébredt egymaga 1/25 kor és miután kivettem az ágyából elkezdte levenni a pizsamáját, fel a nadrágját, pulóverét, apja ,mondja, de jó mert akkor neki nem kell felkelni, ha Dorka fel tud öltözni egymaga is, mert ez az ő feladata, na meg a kocsi melegítés,
gondolom holnap reggel ezt is megbeszéli vele, hogy csinálja meg, sőt még a pelust is cserélje ki magán Kép


Jól vagyunk kicsit mindenki taknyos, de ez az időjárás számlájára írható.
Bölcsit jól viseljük, szerencsére.
Mindenkinek szép napot
Manó2+Dorottya

Manó: mi újság rég nem jelentkeztél, szülinap hogy sikerült? Bölcsi járással mi újság, Emma hogy bírja? És Te?

Kép
Kép
dorka2
 
 


Megvaaaaaaaaaaaaaan! Kép Kép Kép

Töltött paprika (Húsgombócok paradicsommártásban)
80 dkg darált sertéshús, 1 közepes fej hagyma, 1 kk paprika, 2 tojás, egy csokor vágott petrezselyemzöld, 1 mk őrölt bors, 1 kk só, olaj, 1 üveg lecsó, 1,5 liter paradicsomlé, 3-4 gerezd fokhagyma, egy fakanálnyi liszt, ízlés szerint cukor.
A húst ledarálom, a hagymát apróra vágom és egy kanál olajon aranysárgára pirítom. Összekeverem a húst, a pirított hagymát, a paprikát, a tojást, a borsot, a sót és az apróra vágott zöldpetrezselymet. Vizes kézzel gombócokat formálok belőle. Egy nagy lábasba beleöntöm a lecsókonzervet, ráteszem a gombócokat, majd felöntöm a paradicsomlével. Fedő alatt lassú tűzön másfél óráig főzöm. Ekkor kiveszem a gombócokat és a levet összeturmixolom, majd berántom a lisztből, egy kanál olajból és zúzott fokhagymából álló rántással és ízlés szerint édesítem. Visszateszem a gombócokat, újra felforralom, majd tálalom.

Norka
norkini
 
 


Toffi,
Ha nem vagyok indiszkrét, mekkora kecóra mondta ezt a 25 millás bekerülést? Kulcsrakészen?
Vesztek föl hitelt?
Mi tervünk tegnap kész lett, ma beadatik...
Na, mielőtt ez is elszáll, mert 'Dana tollat kéj, Dana fölmászik anyájoz, Dana is számítózik anyával.'
Kép

Elli,
Kevint nem állhattam meg kacagás nélkül Kép

Zsuzsó
zsuzso
 
 


MomoKép
Nem rosszindulatból mondtam a depit, csak a hangulatingadozásra. De jó, ha nem az, csak felnőtt beszéd hiányod van. Az nekem is van, aztán meg mikor beszélni kéne, már nem tudok.
Továbbra is minden elismerésem a Tiéd, három picivelKép

Manó2Kép
Nem lehet elég korán kezdeni az önállóságot. Lassan Apa majd azt kéri a csemetétől, hogy hozzon neki egy pohár sörtKép
Édes lehet DorkaKép

NorkaKép
Jó étvágyat a töltött paprikához!

Megyek, mert fő Domcsi brokkolija.

Szép napot!

Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Megebédeltünk, (sült csirkecombi+rizi-bizi+kovi ubiKép) kiteregettem, tegnap takarítottam (na azért csak amolyan hétközbenit, nem nagytakarításKép), most meg itt leledzem a gép elöttKép

Várom, hogy Ilang elaludjon, remélem nem kell rá 1 órát várnom. Ugyanis addig nem tudom az ebéd szennyesét elpakolni, mert ameddig szem elött vagyok nem alszik elKép

Du. megyünk dolgunkra, azt hiszem a séta kimarad, irgalmatlan zima vanKép És még nincs is télKép

Toffi!
Mailt megkaptam, holnap akkor megyünk. Remélem nem lesz hororr a város, tekintve, hogy a mai kormánykonf. miatt lezárják a fél várost.Kép

Zsuzsó!
Terv beadás, de jóKép
Dana tündéri lehetKép Na és Abigél, hogy áll a hozzátápival? Jegeled a témát?

Norka!
Várj kitalálom mi lesz ma nálatok az ebédKép
Jó étvágyatKép

Manó2!
Önálló Dorka! KocsimelegítésKép

Gombóc!
38. hét! Húha, jól elrepült az idö!Kép
Pihizz, pihizz, pihizzKép

Ari!
De jó, akkor ezek szerint használtak a drukkok lakásügybenKép
Vasalnivaló, mint párnaKép

Urszila!
Andris, JulkaKép Jobbulást nektek!Kép

Azt még elújságolom, hogy tegnap este megvolt az utolsó szopiKép Nem kellett neki, ill. nem jött belöle semmi, eddig nem tapasztalt módon szopizott, szinte minden fogát éreztem, fájt.
Magamhoz öleltem és mondtam neki, hogy nagyon szeretem de akkor ezt hagyjuk. Megsimiztem, megpuszilgattam, majd letettem aludni. SZó nélkül elaludtKép

Pussz
Tündér&IlangKép
tündér
 
 


SziasztokKép

Sikerélményem van, 99,9%, hogy 2005. szeptembertől van helyünk az Aradi u-i bölcsibenKép

Andy
Kép, hogy Márk egyre jobban érzi magát a bölcsiben.
Enyém Zsombi viszont elég harcias volt ma megint a korabeli gyerekekkelKép. Mi lesz a bölcsiben, ahol nem (csak) körülötte fog forogni a világ???

Urszila
Jobbulást betegecskéknek!!!

Andi
Ma már lenne egy kevés vasalni való, de 10-15 percért nem kezdek nekiKép
A reggeli bölcsis dolog miatt most főzök: krumplileves, töltött paprika, máglyarakásKép, vagyis már csak a máglyarakást kell összerakni, alkatrészek készen vannak.
Mailt megpróbálom, hátha... (de azért akkora nagy dologra ne számítsKép)

Ari
Ez nagyon szuper hír!!!Kép Gratula!!!
Nagy párnaKép, nem rosszKép

Gombóc
38. hét, ez igenKép
Várom ám az sms-t, azóta ki sem kapcsoltam a telefontKépKép

Manó2
Önálló DorkaKép Azért a peluscserét megnéznémKép és a kocsi-melegítést is.

Norka
Én ennél egyszerűbb töltött paprikát csináltam (csak úgy fejbőlKép)

Zsuzsó
Nappali + 3 háló (ebből kettő fél szoba) + kétállásos garázs. Mindez egy szinten, pince nélkül. Kulcsrakészen, de egyes nyalánkságok nincsenek benne. Igen, bazi nagy hitelt veszünk fel, ha kapunk. Ha nem, meghagyjuk a lakókocsit, az lesz a mi szobánk és a konyhaKép
De erre az összegre nem veszünk mérget, nagyon drága a pali, most már enyém Apa is elismeri. Haverék is vele építtettek, elmondásuk szerint min. 5-6 millát lehet spórolni, ha nem mindent vele csináltatunk (pl. ők csak a tetőn fogtak 1,6-ot)

Enyém Zsombi nyakig taknyosKép. Én is.
Talán még jövök...
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Andi, Tündér
Küldtem mailt...

Bakker, Zsombi felébredt...
Toffi
toffifee
 
 


Tündér
Most olvasom, hogy írtál, amíg én is kreáltam...
Szopi-elhagyással ügyik vagytok.

Megyek, mert le"pittolyoz" Zsombi, még jó, hogy nincs benne vízKép.
Toffi
toffifee
 
 


Toffi!
Megkaptam a mailt! Sajnálom, jobbulást nektek!Kép
Ha odaérünk rádcsörgök és lenn megvárunk Titeket.
Majd bepótoljukKép

Virág!
Megkaptad a tájékoztatót? Nem írtad, hogy igen vagy nemKép

Réka!
Nem jártok valamikor Campona irányába?

Na megyek egy kicsit dolgozom, aztán van pár vasalnivalóm (tényleg kevéske vanKép) azt kivasalom...

Tündér
tündér
 
 


Szasztok!

Momo!
Megjött!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Köszi!!!!

Ari!
Hurrá! Most akkor tessék nekünk drukkolni!

Tündér!
Utolsó szopiKép vagyKép. Ennek is el kell jönni egyszer. Elapasztott tejforrások hogy vannak?

Toffi!
Jobbulást nektek! EGyszintes házért irigykedem egy kcsit. De drukkolok, hogy simán menjen az építkezés.

Beu
beu
 
 


Sziaztok

Tofi: a peluscseréről csak annyit mikor veszem ki a fiókból a tiszta pelust, mutatja hogy hova való áll fel és hogy rakjam alá, majd lerakom a pelenkázóra a pelust és ráül, keresi a krémet, mutogatja mit kell csinálni. Zabálni való...
Kép

Jók legyetek
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Mindennel készen vagyok... azaz a vacsi még nincs kész + egy kenyeret is alkotni kelleneKép
De az is lehet, hogy ezek lesznek a vacsi, holnap megcsinálom a májat és a kenyeret. Jól elvagyok itt magamban, ugye?Kép

Tündér
O.K.Kép

Beu
Enyém Apának az volt a legelső kikötése, hogy házon belül nem lehet lépcső. Rámpásnak meg kellene az egész telekKép.
Drukkok mennek!!! És előre is köszi, de messze még a tavasz...

Manó2
Nem próbálod meg, egyedül megy-e az a pelusozás?KépKépKép

Toffi
toffifee
 
 


Andi
Most néztem az e-maileket, megint visszajöttKép
Lehet, hogy Neked túl nagy?(Kép) 2702 KB. Vagy tudsz adni másik címet?
Vagy nem tudom, miért nem...Kép

Toffi
toffifee
 
 


Toffi!
Te ezt hogy csinálod, hogy mindennel kész vagy? Igaz, én alvásidő alatt együtt pihizek a gyerekkel, ahelyett, hogy hasznosan tölteném az időt. Kép
Beu
beu
 
 


Sziasztok Lanyok!

Ma vagyok eloszor egyedul a csimotakkal, de eddig nagyon tuti minden, tok rendesekKép Lacko jobban, ot speciel negyed 12-kor raktam le aludni, es most kezdett dumalniKép Most Boti is alszik 2 oraja, szal pihiztemKép

Par kep:
Kép
Kép
Kép

orsoly
orsoly
 
 


SziasztokKép

Köszi a drukkokat, kislánykánk ennél egyértelműbben már nem tudta volna megmutatni magátKép Doki adott is képet, melyen konkrétan látszik, aminek látszania kell. Ja, és azt mondta, hogyha ennek ellenére mégis fiú lesz, akkor a páromnak fizet egy sörtKép Viszont még nem fordult be, úgyhogy szépen a popsiján csücsül. Ettől nem voltam azért annyira boldog (tudom-tudom, még bármi lehet).

TündérKép
Legalább békés volt az elválás... KépekKép

GombócKép
De izgiKép Most már drukkolok, hogy minél előbb kibújjon a babócaKép

AriKép
LakásKép

MomoKép
Lánykáid egyszerűen gyönyörűekKép

Pusssz
Tüni
tüni
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?