Sziasztok Lányok!
Köszönöm szépen az együttérzéseteket! Nem is tudom nagyon, hogy mit mondjak……….. nagyon megviselt most ez az egész!!!!!!
Mi is és a családtagjaink is nagyon, de nagyon bíztunk abban, hogy most sikerülni fog
Tudom, hogy nem szabad feladnom/feladnunk mégis amióta megtudtuk, hogy nem sikerült egyfolytában csak
Persze az is lehet, hogy az is rátesz egy lapáttal, hogy a családban a sógornőm nagyon szemét módon viselkedett
2004-ben amikor elkezdtünk próbálkozni, egyszer spontán úgy nézett ki, hogy sikerült teher beesnem. Mivel nem voltam jól, hőhullámaim, rosszulléteim voltak a férjem bátyának élettársnőjével (akivel annó még jóba voltam) mentem el a dokihoz, Ő kísérte el, hogy kiderüljön tényleg kisbabát várok-e vagy sem. Sajnos nem estem teherbe, ami egy kicsit el is szomorított, de természetesen közelről sem annyira, mint az elmúlt évek sikertelen próbálkozásai. A lényeg, hogy a doki után egy ideig együtt mentünk és közbe párszót váltottunk. Megkérdeztem a sógornőmtől, hogy Ők még nem gondolkoztak el a babán, nem szeretnének még babát, hiszen a férjem bátyja is nagyon szereti a gyerekeket. A sógornőm azt mondta, hogy nem még nem akarnak, addig biztosan nem, amíg albérletben laknak. Az albérletben nem akar gyereket, gyereket szülni csak akkor akar, ha saját lakásuk lesz már. Mi aztán komolyabban ráálltunk a babapróbálkozásra, nem védekeztünk, nem fordultunk orvoshoz, természetes úton próbálkoztunk. Ők meg nem próbálkoztak, mert ugye még nem akartak gyereket. A sógornőm aztán rá egy évre, vagyis 2005-ben mégis csak teherbeesett, de az egészséges babát aztán mondván, hogy albérletbe laknak elvetette. Ez úgy derült ki, hogy a sógornőm férje szólt a főnökének (aki férjem „főnökének” a testvére), hogy délután nem tud kimenni címre, mert a barátnőjéhez kell bemennie a kórházba. Erre mindkét főnök és a férjem is, mivel mindannyian jelen voltak, egyből megkérdezték, hogy mi történt, mi baja van a párjának? A sógorom azt mondta, hogy a párja eltörte a kezét, azért van bent. Na, most mivel egyikőjüket sem ejtették a fejére (a két főnököt és a férjemet) egyből tudták, hogy hogyha egy kéztöréssel bent van a kórházban, akkor az elég komoly lehet, lehet, hogy meg is műtik vagy ilyesmi. Mondták is fiúk a sógoromnak, hogy nagyon sajnálják, megkérdezték tőle hogyan törhette így el a kezét a párja és hogy mikor lehetne hozzá bemenni, meglátogatni. A sógorom mondta nekik, hogy ne mennyjenek be hozzá, mert az igazság az, hogy nem kéztörés miatt van most kórházban, hanem abortusz miatt. Mindenki nagyon meglepődött és mondták neki, hogy gondolják át a döntésüket, hiszen egyszer úgy is szerettek volna egy kisbabát…….. Erre a sógorom azt mondta, hogy már eldöntötték…………vagyis többnyire a sógornőm döntött a baba elvetetéséről, mert a férjem bátyja nagyon szerette volna megtartani. Az elvetetés oka az albérlet volt, de ha megtartották volna is feltudták volna nevelni, ugyanis a sógornőm abortusza után egy évvel ismét spontán teherbeesett, de azt a babát már nem vetette/vetették el, hanem megtartotta/megtartották. Ugyanúgy albérletben laktak még most is ott laknak és ugyanolyan az anyagi hátterük, mint az első gyereknél. A terhességéről én csak jóval később értesültem, elmondták, a szülőknek, a mamáknak, a barátoknak, de nekem először azért nem, mert nem akarták, hogy rosszul essen. Valahol megértettem őket, valahol meg nem, mert egyszer úgy is megtudom és ha már a legelején elmondták volna nem „lógtam volna ki annyira a sorból”.
Mivel én azok között voltam, akik tudtak az előző terhességéről, abortuszáról tiszteletben tartva ezt az egészet, amikor a férjem mamájához (anyai ág) kimentünk és a sógoromék felől érdeklődtünk mindig csak annyit mondtam, hogy hogyha találkozik velük mondja meg nekik, hogy vigyázzanak mindannyian magukra és kész ennyi!!!
A kisfiú megérkezése előtt nemsokkal mikor megtudtuk a pici nevét, és kiderült, hogy nem az apjáról, hanem az anyjáról kapta a nevét, felhívtam az apósomat, hogy megérdeklődjem náluk most mi a szokás, mert az én családi, baráti és ismerősi körömből a gyerek mindig az apja nevét kapja, de ahogy hallom, ez a férjem bátyjáéknál máshogy történt. Igaz nem rám tartozik a névadás, de nem akarom azt hallgatni, hogy a mi gyerekünk ezekután mindenképpen az apja nevét kapja, mivel a sógoromék az anyja nevét adták a gyereküknek. Mondjuk én, mi mindenképpen az apja nevét akarom adni a gyereknek. Na, mindegy, a lényeg az, hogy az apósom ezekután beszélt a sógoromékkal akiknek elmondta, hogy meg kéne gondolniuk a névadást, hiszen Ő is úgy gondolta, hogy a fia nevét kapja majd a gyerek, unoka, arról nem is beszélve, hogy tudja, hogy mindenki az apja nevét adja a gyereknek, akárcsak a másik fiáék, azaz a férjem meg én. Ja és arról nem is beszélve, hogy hogy néz ki az, hogy a két fiának máshogy hívják a gyerekét???!!! A férjem bátyja hajlott volna és szerette is volna, ha az Ő nevét kapja a gyerek, de a sógornőm bepöccent és juszt se az Ő (párja) nevét adták a gyereküknek, hanem a sajátját. Így most anyja nevét viseli a gyerek. Megharagudott rám, mert beszéltem az apósunkkal, így összejárni nem jártunk össze, nem találkoztunk és nem is beszéltünk egymással.
A kisfiúk megszületésekor viszont, mivel karácsonyra esett vettem pár dolgot (két cumis üveget, egy rugdalózót, 3 előkét, egy pár kis zoknit, egy plüss mackót és kis micimackós párnát). Úgy volt, hogy a csak férjem viszi át nekik az ajándékot, de mivel azt mondta, hogy így hogy a picinek átvinnénk ezt a kis csomagocskát, ajándékot, jó újra kezdés lehetne ez mindannyiunk számára, ezért mennyek át vele én is. Mondtam, hogy jó rendben van. Átmentünk a sógormékhoz, egész jól elvoltunk velük meg a picivel, pedig időnként nagyon zavart, hogy hogyha a nálunk lévő babatémáról volt szól, akkor a sógornőm (aki az egyik városi kórház baleseti sebészetén nővér) úgy beszélt, mintha a sote v. bármelyik meddőségi központ egyik orvosa lett volna, mint aki mindent tud!!! De, nem foglalkoztam vele, elengedtem a fülem mellett. Ezekután a sogórnőmékhez még egyszer mentünk át együtt, amikor is a sógornőm arról kérdezett, hogy hogy kell bejelentkezni a sote-ra, mert a nővéréék 8 hónapja próbálkoznak, de baba még nem jött össze. Elmondtam neki mindent, nevet, telefonszámot is megadtam, majd utána se kép, se hang. Egy idő után aztán felhívtam, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben megy-e a nővéréékkel a klinikán. Ekkor mondta el a sógornőm, hogy jaj, hát felhívta a klinikát időpont miatt, de elmennie már nem kellett oda, mivel spontán teherbeesett és ikreket vár. Örültem, de ugyanakkor mérges is voltam, hogy miért nem szólt, nem szóltam semmit, aztán nem beszéltünk, nem találkoztunk.