Sziasztok!
Bocsánat, hogy így eltűntem, el is vagyok azért foglalva, hiába van itthon apa is (hétfőtől már élesben, 3asban leszünk a gyerekekkel, azért tartok tőle picit), meg kellett egy kis idő, hogy letisztuljon az élmény.
Nem igazán volt időm visszaolvasni, de gondolom, kíváncsiak vagytok, a dokira is.
Amellett, hogy magát a szülést jó élménynek tartom, fantasztikus, hogy az ember teste mennyire tudja a dolgát, ment minden magától, nos, azért volt, amiben csalódtam, és az a kórházi hozzáállás. Igaz, elsősorban magamat okolhatom, amiért végül nem beszéltem a dokival sok mindenről, amiről kellett volna, és így a két évvel ezelőtti információimra hagyatkoztam. Akkoriban azt mondta nekem, hogy az csak természetes, hogy nem kell fekve lenni kitolásnál, és az is magától értetődő, hogy meg lehet próbálni a gátvédelmet. Hát ebből semmi sem igaz, ha az ember lánya császár után akar természetes úton szülni, illetve ha a baba 'nagy', legalábbis nekem ezekkel indokolták, hogy miért kell pont az ellenkezője. Eleve éreztem, hogy senki sem bízik benne, hogy ez sima ügy lesz, szinte láttam, ahogy kapkodja fel a szülésznő is az állát a padlóról, amikor 3 ujjnyiról fél óra alatt teljesen kitágultam, és máris tolófájásaim lettek. Hiába jött le szépen, folyamatosan a baba, amikor vizsgáltak, és maguk között beszéltek (persze mellettem, a fülem hallatára), akkoris valahogy mindig azt éreztem ki a szóhasználatból, hogy ettől még ők nem állnak valami pozitívan a dolog sikeréhez. Aztán amikor a baba feje már nagyjából a szülőcsatornában volt, akkor az ágyra parancsoltak, és hiába könyörögtem, nem is egyszer, hogy nem akarom fekve, mert az nagyon rossz nekem úgy, négykézláb vagy bárhogy sokkal jobb lenne, egyszerűen nem engedtek felkelni, mindenféle indokkal, hogy de akkor hogy teszik a ctg-t a hasamra, meg császár után nekik egyszerűen muszáj mindent látni, folyamatosan vizsgálgatni. Gondolkodás nélkül vágtak, fel sem merült a gátvédelem, persze nem is lett volna sok értelme, hiszen a kitolás legvégén, amikor a folyamat teljesen normálisan lelassult picit, pont azért, hogy az én alfelemet védje, akkor 'de így nem fogja tudni megszülni' felkiáltással elkezdték nyomni az oxytocint, és újra felpörgették az egész folyamatot. Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy egy 4kilós gyereknél lesz valamiféle sérülés, bár azért nem törvényszerűen, de így sikerült nekik maximalizálni. A vágásnál természetesen tovább repedtem a hüvelyfal felé is. (OK, nem tudhatom, mi lett volna, ha..., de azért több, mint valószínű, hogy általam választott pózban, oxy nélkül és gátvédelemmel kisebb lett volna a sérülés). Ja, és varrás közben kérdeztem a dokit, hogy hány öltés, mire viccesen azt mondta, hogy tovafutó varrat, így tulképpen csak egy. Jópofa, csak éppen az én alfelemről volt szó, és tudni akartam, mi a helyzet, újra megkérdeztem, hogy jó, akkor mekkora a sérülés, de igazából nam kaptam konkrét választ. Ha nem tudnám, hogy más kórházakban (na nem sokban, sőt, de azért van olyan is) ez teljesen máshogy zajlik, hogy lehetséges pozitívan is hozzáállni egy VBAC-hez, a nőt bátorítva, nem elbizonytalanítva, hogy lehet akár fejen állva is szülni, gyorsítók nélkül (amik egyébként nem is ajánlottak ilyen esetben, mert pont ezek a beavatkozások növelik a heg szétválásának az esélyét azáltal, hogy a természetellenesen erős összehúzódásokat produkálnak), akkor biztos könnyebben vettem volna ezeket, de sajnos tudom, hogy ennek nem kellene így lennie.
Ha tudtam volna ezeket előre, mert nem vagyok olyan balfék, hogy nem kérdezem meg, mert naívan azt hiszem, érvényesek a múltkori infok, akkor biztos, hogy kórházat váltok. Egy dolog azonban biztos: ha lesz még gyerekünk, akkor ő nem itt fog megszületni. Vagy keresek egy olyan dokit és kórházat, amelyik tényleg támogatja a császár utáni szülést, vagy ha abból a tempóból indulok ki, amit Linda tartott, akkor simán itthon fog megszületni a harmadik.
Nem tudom, hogy tényleg csak az előzetes császárom miatt volt ez az egész, vagy azért is, mert GIn kívül még 2 doki volt jelen (egyik gondolom, az ügyeletes volt, és az elején biztos azért jött be, mert közben a doki másik kismamával volt, aki akkor jutott a kitolásig, amikor mi beértünk, de nem értem, miért kellett végig ott rontania a levegőt, nekem nagyon ellenszenves volt az egész nő, akit érdekel, priviben megírom, ki volt), és így muszáj volt a kőkorszaki kórházi protokollhoz ragaszkodni, de aki még nem tisztázott ilyesféle dolgokat a dokival, annak javaslom, hogy tegye meg, ne ott érje meglepetés.
Elismerem, hogy én túlságosan nagy elvárásokkal mentem neki ennek az egésznek, túlságosan is hittem abban, hogy aki mávos volt, abban a megváltozott vezetés ellenére is megmaradt a régi hozzáállás csírája, ezért remélem, akik még a szülés előtt állnak, azokat nem bizonytalanítja el, amit írtam.
Csatolok két újabb képet a kisasszonyról